Fukashigi Hibiki

**Fukashigi Hibiki** Szomb. Nov. 11 2023, 10:02

Utazás

Kuchiyose no Jutsu // Idéző Jutsu

[url=https://servimg.com/r/3318174535/kuchiy20.jpg]

[/url]

Ezzel a jutsuval a használója állatok megidézésére képes. Amikor a megidézett társra már nincs szükség füst és pukkanás keretében eltűnik. Az idézéskor mindig vért kell áldozni, valamint a technika tanulásakor is a kiválasztott állatfaj tekercsével kell vérszerződést kötni. Fontos megemlíteni, hogy magát a jutsut megtanulhatjuk vérszerződés nélkül is, azonban ha ekkor, hajtjuk végre a jutsut komoly bajba kerülhetünk; az így végre hajtott technika közben a használó egy köztes dimenzióba kerül, és véletlenszerűen szinte bárhol kiköthet, bármely megidézhető lények által lakott tájon.
A technika fordított változata az úgynevezett Gyaku Kuchiyose no Jutsu. Ezzel a jutsuval a szerződést kötő emberi felet az állatok képesek segítségül hívni, erre azonban csak akkor van mód, ha a ninja már képes megidézni az adott faj legerősebb képviselőit is, mivel általában csak ezek képesek a fordított idézésre.

Chakraszint: 250

Besorolás: C

Megjegyzés: Az Idéző technika nem engedélyköteles, azonban Pályázatban kell elsajátítani és együtt a szerződéskötéssel kell megtanulni. Tehát magába a pályázatba bele kell írni egy fajjal való szerződéskötést és az idéző technika elsajátítását.
Az idézés elsajátítása után minden játékos csak az általa megidézett tagot ismeri, a faj további tagjainak ismeretét élményben, vagy játéktéren kell kijátszani.

Idézett állat:

Név: Yorutoge

Méret: Nagy

Kinézet: Teljesen fekete, mélybarna szemekkel. Izmos testalkata és hosszú lábai vannak.

Jellem: Gondoskodó és kíváncsi. Fajtájának legjobbjai közül való, mégsem hagyja, hogy ez a fejébe azálljon. Idézőjéért hajlandó akár a halálba is menni, de nem ostoba.

Szint: B

Technikák:

- Utsusemi no Jutsu // Hangkivetítő Technika

- Ninpo: Hari Jizou // Ninja Művészet: Tüskés Védelmező

- Kage Bunshin no Jutsu // Árnyékklón Technika

- Denpō Sekka // Távoli Villám

Sokat gondolkodott a bejelentés óta. Tulajdonképpen mást sem csinált, csak gondolkodott. Az egy percig sem volt kérdés, hogy leadja a fejpántot, azonban Sunagakure ellenállása... fordított a kockán. Addig biztos volt benne, hogy jobb helye lesz máshol. Most másra sem vágyott, mint hogy valóra is válthassa ezt.

De nem tehette. Biztos volt benne, hogy Sunagakuréra rájár majd a rúd döntéseik nyomán és ha kell... ő segít. Így tervezte... De már az odajutás is nehézkes lesz. Repülhetne, de még így is elkéshet. Talán ha nem aludna este... de akkor meg túlontúl fáradt lenne. Itt csak egy, gyors megoldás segíthet. Egy társ... Valaki, aki elcipeli a hátán, amíg ő alszik. Így született meg az ötlet, hogy szövetséget köt egy fajjal, akivel kölcsönösen kisegíthetik egymást... ha kérik. Gyakorlatilag bármi megtette volna, csak a lajhárok nem. Nem mintha problémája lett volna a szőrmókokkal, de már így is késésben volt...

Az idéző technikát számtalanszor látta már használatban és volt némi elképzelése a létrehozásáról is: mi több, egyszer meg is tanították neki. Fogalmuk sem volt, mit indítanak útjának...

Harapásának nyomán vér serkent, létrehozta a kézpecséteket, elosztotta az energiáit... és igyekezett nem hányni, mikor megérkezett. Egy hatalmas fa tetejére került és bár nem volt tériszonyos, még ő is megszédült.

Odalent hangos hőbörgés és még hangosabb vijjogás-bömbölés támadt. Senki nem értette, mi történik, hogy kerül egy ember szent otthonuk tetejére.

Hibiki -amint összeszedte magát- magabiztosan indult el, ám sehol nem találta a lefeké vezető utat, így leginkább csak bolondot csinált magából. Egy ügyesebb gepárd érkezett megsegítésére -már ha valóban ez volt a szándéka- és felsőbbrendűen felemelte az állát.

- Mit keresel itt, ember? - kérdezte, miközben maga mögé intett fejévek, jelezve, hogy szálljon fel.

Hibiki alig tudta visszafogni kuncogását; ennél jobb helyre nem is kívánhatta volna magát.

- Szöveséget szeretnék kö... - kezdte volna, ám ekkor az állat elrugaszkodott, és hihetetlen sebességgel és ügyességgel kezdett a fa ágain lefelé haladva ugrálni. A fiúnak minden erejét össze kellett szednie, hogy egyáltalán rajtamaradjon a hátán. Az ide-oda hánykolódó test olyan hatást keltett, mint egy idétlenül táncoló köpeny.

Ahogy leértek, fenyegető, vicsorgó arcokat látott maga előtt rendszertelen sorokban sorakozni. Hirtelen az önbizalma is elkezdett csökkenni...

- Szövetséget szeretnék kötni fajotokkal - jelentette be ünnepélyesen. Hangos hahotát kapott válaszul.

- Miből gondolod, hogy mi szövetséget akarunk kötni a te fajoddal?

- Tudatában vagyok annak, hogy több személyt is a kegyetekbe fogadtatok...

- Ők kiérdemelték - horkantott az állat. - De hadd fogalmazzam át a kérdést: Miből gondolod, hogy mi szövetséget akarunk kötni veled?

- Őszinte leszek: semmi okotok a kegyetekbe fogadni. Én azonban idejöttem, megkerestelek, mert szükségem van rátok.

- Ha-ha-ha! Bármelyik Ninjuu falujában kiköthettél volna.

- És pont ebből láthatjátok, mennyire kétségbe vagyok esve.

- És miből fakad ez a kétségbeesés? - kérdezte a gepárd kétkedve.

- El kell jutnom Sunagakuréba. Három nap - jelentette ki Hibiki, mintha valami teljesen hétköznapit mondott volna.

Az állat tekintete a fejpántjára kúszott és elszörnyedt az arca.

- Ne legyél nevetséges! Nem használhatsz minket rabszolgaként és amúgy sem tudnánk megtenni ezt a távot ennyi idő alatt.

Hibiki egy kicsit megnyugodott. Ezek szerint hajlandóak legalább tárgyalni vele...

- Nem hagyatkoznék végig rátok; megvannak a magam módjai az utazásra. Csupán este szeretnék veletek haladni.

A másik arca úgy eltorzult, mintha a faj kiirtásáról beszélt volna.

- Kérlek...

- Miért akaraz te eljutni Sunagakuréba?

- A Nagy Ninja Falvakat államosítják, ám a Kazekage ellenáll. Úgy gondolom, háború lesz...

- Puszta spekuláció miatt akarsz minket megidézni?

- Tudom, hogy nem vagytok járatosak az emberek útjaiban... és hogy talán ez furcsának tűnhet, de én biztos vagyok abban, mi fog történni. - A fiatal művész hangja kezdett kétségbeesetté válni. - Már azzal is az életem kockáztattam, hogy idejöttem.

- Tehát összefoglalva: egy bolond ifjú átutazott egy másik világba, hogy szövetséget kössön egy fajjal, akikben nem is volt biztos, hogy kik lehetnek. Saját gyengesége okán minket akar felkérni, hogy segítsünk valami tapasztalan uracs kilátástalan harcában... Nem túl imponáló, bárhogy is nézzük...

- KUSS LEGYEN! - rivallt rá Hibiki ám rögtön meg is bánta kirohanását. - Bocsánatotokért esedezem - hajolt meg bűnbánóan. Őszintén gondolta. A Ninjuu fajok után való megszállott kutatása során nem csak arra jött rá, hogy nem ilyen bánásmódot érdemelnek, hanem arra is, hogy aki a gepárdokat megsérti, az az életével játszik.

Az általános meghökkenést követő haragos üvöltések lecsengése után a vezetőnek tűnő gepárd felemelte mancsát.

- Hogy tudnál bizonyítani nekünk?

Hibiki megdöbbent. Nem csak, hogy nem kell az életével fizetnie, még a segítségüket is felajánlják... Ő legalábbis így értelmezte.

- Mit vártok el tőlem?

- Élj köztünk egy napig. Ha mindenki elfogad, hát én is...

- Ezek után? - nevetett fel a fiú.

- A stílusod visszataszító és pökhendi, de bátor... tagadhatatlanul bátor. Ha ennyitől visszariadsz, nem vagy méltó a tiszteletünkre. De mondd, akkor mit tegyünk veled? - Hangjában felfedezhető volt a kegyetlenség egy cseppje.

Hibiki nem örült neki, hogy ezzel kell eltöltenie egy napját, de már azért is hálás lehetett, hogy egyáltalán meghallgatják. A következő egy-két óra során körbevezették az otthonukban, bemutatták, hogy élnek. Beszéltek a hitükről és a lélekvándorlásról vallott gondolataikról, és a véleményét is kikérték a dologról.

- Nem vetem el a gondolatát, de az én klánomban nem ritka, hogy valaki fiatalon meghal. A halál így számunkra... túlságosan is valóságos. - Legnagyobb döbbenetére nem faggatták tovább és kitérő válasza ellenére is elfogadták mondandóját.

De nem hagyták annyiban: el kellett volna ejtenie egy vadat és végre kellett volna hajtania a rituáléikat.

- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de én abban hiszek, hogy ne bántsuk egymást oktalanul.

- Tehát az nem elég ok, hogy el akarod nyerni a bizalmunkat? - kérdezte egy fiatal gepárd megvetően.

- Ezzel nem a bizalmatokat nyerném el, csupán megtévesztenélek azzal, hogy végrehajtok egy szertartást, amiben nem is hiszek. Merő tiszteletlenség...

Az állat úgy tűnt, elégedett a válasszal. Egy megvan... A következő órákban azokat a gepárdokat kellett kiengesztelnie, akiket megsértett; sokan voltak és sokféle feladatot bíztak rá. Ő mindegyiket mosollyal hajtotta végre, akármilyen pitiánernek vagy bosszantónak tűnt is. A legcsekélyebb az volt, hogy szabadítsa meg a fát a levéltetvektől... Másfél órájába telt, hogy rájöjjön, nincs egy sem a szent helyen.

Ám volt egy gepárd, akit semmilyen próbatétellel nem tudott kiengesztelni: ez az állat olyan dolgot várt el, aminek nagyon nehéz lett volna eleget tenni.

- Mi ezen a fán és körülötte élünk. Minden nap közlekedünk rajta és ha egy akarsz lenni közülünk, neked is ezt kellene tenned... Az én bizalmamat úgy nyerheted el, ha megmászod a fát az aljáról a tetejéig.

Hibiki hitetlenkedve nézett rá. Egy pillanatig azt fontolgatta, hogy hagyja az egészet és egyedül indul útnak, ám nem szerette volna még inkább magára haragítani az állatokat. Szövetséget kötni is szeretett volna...

Némi gondolkodás után elővett egy kunai-t, mire azonnali hangos hőbörgést kapott válaszul.

- Jobban teszed, ha elrakod azt a bökővasat. Ha kárt mersz tenni a fában, az életeddel lakolsz.

Hibiki tiszteketteljesen meghajolt. Aztán mászni kezdett... Mászott-mászott, egyre feljebb jutott és mikor visszanézett azt látta, hogy már harminc centit haladt. A gepárdok kuncogtak.

Feltekintve látta, hogy csak az ágakig kell eljutnia, onnan viszonylag könnyű dolga lesz. Abbahagyta a csúszás-mászást és kiálló kéregdarabokba kapaszkodva jutott egyre feljebb. Többször is majdnem hátraesett, bár ő jobban félt attól, hogy letörik egy rész és örökre magára haragítja a fajt.

Három órányi embert próbáló, monoton munka árán, de eljutotta az ágakig. Ott fejét a fa törzsének hajtva lepihent és rövidesen elaludt.

Mire felkelt, több gepárd érdeklődve szemlélte. Felnézett az égre... körülbelül két óra maradt teljesíteni a kihívást. Azonnal felpattant és gyors iramban kezdett el felkapaszkodni az ágakon. Kitüremkedés követett kitüremkedést, neki pedig fel kellett fedeznie a rendszerét, ha nem akart eltévedni. Sokszor megcsúszott a keze, ám minden alkalommal korrigálta hibáját és rögtön a következő ágra ugrott. Hamarosan nem csak a kezeit, hanem a lábait is bevetette.

Mire felért a lombkorona tetejére, teljesen kifáradt. Majdnem hátradőlt, le a mélybe, ám egy Ninjuu, fogait a ruhájába akasztva elkapta.

- Mindannyiunkat lenyűgöztél, ifjonc. Bizonyítottad, hogy méltó vagy barátságunkra.

Hibiki remegő tagokkal megkötötte a szerződést és a maradék idejében összebarátkozott a gepárdokkal. Mint kiderült, valójában igenis barátságos és ragaszkodó lények, mégis végül ők késztették távozásra közelgő utazása nyomán. Szomorú búcsút vettek, noha mindkét fél tudta, hogy hamarosan újra látják egymást.