Hokage emlékmű

A drótomat nem kaptam vissza, de ez nem igazán zavart. A támadásom sajnos megint csak félig sikerült, ám meglepetésemre Kaito még időben betoppant a semmiből és egy igen jó kis akció folytán egy apróbb zűrzavart okozott. Az ellenfelemet nem hatotta meg, hogy elkapták a "társát".
Sőt, egyből ellentámadást indított. A drótjai, mintha izzanának. Az előbb chakrát vezetett a drótjába, szóval valószínüleg ez is valami ilyesmi. Szóval fegyverrel nem védekezhetek...
Ebben az esetben több lehetőség is van:

Akkor, ha van rá időm: létrehozom a Kawarimi no jutsut, amihez egy közeli, ám mégis biztonságos távolságban lévő farönköt nézek ki és létrehozok egy Ködklónt, amit előre küldök én pedig megbújok az árnyékban és egy megfelelőnek vélt pillanatban a két fuuma shurrikenemet eldobom az ellenfél felé, majd megpróbálok közel jutni hozzá és pusztakezes harcba bocsájtkozok.

Ha nincs időm Kawarimizni, akkor megpróbálkozok egy ugrással, ami úgy nézne ki, hogy: átugrok a srác fölött, majd amikor sikeresen földetérek mögötte akkor a hátára célozva kilövöm a bal kezemen található kesztyűmből a három mérgezett senbont - azonnali hatású altató ( a szintje sajnos nem lett megállapítva, de szerintem olyan C esetleg B... egy fegyverspecialista chunnin készítette, de persze ez csak személyes vélemény) -, majd mielőtt még reagálhatna elkezdem ütlegelni.

Ha ez előző két eset nem jönne össze, akkor a katanámat egy gyors mozdulattal hátradobom - csupán azért,mert nem lenne egészséges a saját fegyverem által meghalni, ha már a drótomat megszerezte - és megpróbálok gyorsan fedezékbe vonulni. Ameddig ez nem jön össze, addig a megpróbálok elhajolni a drótok elől. Amint van lehetőségem támadni a konoha senppuut bevetve megpróbálom leteríteni és utána megpróbálok ráugrani és folyamatosan ütni az arcát.


( Gome a rövidségért és az egyszerűségért, most kicsit fáradt vagyok és nem jutott eszembe jobb)

Akcióm sikeresnek bizonyult abból a tekintetből hogy a túszért cserébe megkaptam a macskát, ám ezt társam nem láthatta, mivel ellenfelével volt elfoglalva ... Ez elégé le egyszerűsítette a dolgokat az erdő csendbe burkolózót csak a kettő egymásnak feszülő harcosok törték meg csendjét. Gondolkoztam végül úgy döntöttem hogy a macskát bal hónom alá csapom nem oldozom ki köteléből hogy ne hogy meg tudjon szökni, nem mintha a szenvedése valami beteges örömet okozott volna pusztán így gondoltam jónak. A küldetést ezen részét teljesítettük mondhatnám az egész küldetést, de társam biztonsága kérdéses volt ezért cselekednem kellet annak ellenére hogy az ellenséges akaratú genin társai meg futamodtak. Ez nem bizalom kérdése volt társam felé, mert mi van ha erősebb az ellenfele ... jelenleg nálunk az előny már mint azért mert mert ketten voltunk egy ellen. Bár menyire is a becsületem azt követelte hogy ne avatkozzak bele a másik harcába még is azt kellet tennem.
- Sajnálom Kuzomi ez a te harcod, de a mi küldetésünk ...
A mondandómmal egy időben shurikeneket indítottam az ellenfelünk ellen. Mivel a macsó a hónom alatt volt így úgy döntöttem hogy távolból támogatom társamat. Túlságosan élhúzódót ez a nap és ez a kergetőzés hogy tovább hagyjam ezt így folytatódni ezért avatkoztam bele, remélhetőleg sikeresen

//Makenshi-kun nak. //

Natsume szemei elkerekedtek, ahogyan a lány egyszerűen padlóra küldte őt, de azt már nem látta, hogy te is akcióba lendültél. Talán ha észre veszi, máshogy alakultak volna a dolgok. De így, minden a lehető legrosszabb fordulatot vette. Villámgyorsan ugrottál fel, miután belenyúltál az övtáskádba és az egyik kezedre kötözve a drótot máris készen álltál, hogy lekötözd és mozgásképtelenné tett a kunoichi-t, méghozzá úgy, hogy nem is kell bántanod. De minden terved ellenére, hamar kiderült, hogy ellene, ez a lehető legkevesebb lesz.
A drót villámgyorsan vágódott ki, ahogyan a lány időben érzékelte a veszélyt és a kezét maga elé emelve, felfogta azzal a támadást. A drót ezzel pedig célt tévesztett, hiszen nem a lány törzsére, hanem a kezére csavarodott fel. De ezzel csak fél sikert értél el és egyben hatalmas hátrányba is kerültél. De Natsume-nak sikerült elkerülnie a támadást, hiszen gyorsan reagált és még gyorsabban cselekedett. Oldalra gurult, ahogyan a kunoichi lába csak a földet érte el és abban a pillanatban máris jelentkezett a feljebb említett hátrány. Hiszen a lány már a földön volt és te a levegőben, ahol a legsebezhetőbb az ember.
Egy fél mozdulatot tett a kézfejével, ahogyan rámarkolt a drótra, majd minden erejét beleadva megrántotta azt. És a tested úgy mozdult meg felé, mintha csak egy apró kis húscafat lenne. Tisztán láttad, a másik, ökölbe szorult kezét és a gondolataidon már több variáció is átfutott, hogy hogyan is kellene ezt a helyzetet az előnyödre fordítani, mikor a harc egy újabb szakasza elkezdődött.
Hiszen Natsume is közbeavatkozott, vagyis próbált. Felpattant a földről és végre hajlandó volt, hozzád hasonlóan harcolni. Ahogyan te egyre közelebb került a kunoichi-hez, ő is így tett. Bár a lány nem látta, te tisztán kivetted, hogy a barátod mire készül és mit tervelt ki. Te szemből, míg ő hátulról támad a lányra, de abban egyáltalán nem voltál már biztos, hogy mennyire is határozta el magát és mire nem lesz képes a győzelemért. De a. z utolsó pillanatban újra, minden terv és remény dugába dőlt.
A kunoichi váratlanul megpördült, méghozzá többször, ahogyan a drót köré tekeredett és te már nem egyenesen felé száguldottál. Egy félkört leírva kikerülted a lányt és mintha a kunoichi tudta volna hogy mire készültök, megelőzött titeket, hiszen egyenesen úgy alakította a helyzetet, ahogyan ő akarta. Egyenesen Natsume-ba zuhantál, ahogyan a port is felkarvara egymás nyakában feküdtettek és mindenetek zajlott. Abban a pillanatban rájöttetek arra, hogy akivel szemben álltok egyáltalán nem a ti szintetek.
- Jaj fiúk elfelejtettétek kivel álltok szemben? - kérdezte tőletek a jounin- Ez a lány évfolyamelső volt és legjobb geninek számított. Éppen ezért is kerültetek egy csapatba. A legjobb genin a legrosszabbakkal és ahogy láttam, tényleg jól tették az oktatók, hogy titeket egy csapatba raktak. Mi is volt a beceneve a drága kis hölgynek?
- Az Érinthetetlen Hercegnő.- vigyorgott rátok a kunoichi, ahogyan megropogtatta a kezeit. - És nem fogok kikapni két ilyen selejttől.

Ez rosszul esett sensei. Lehet hideg volt minden szó amit kiejtett a száján, mégis igaz volt. Mi voltunka leggyengébben végző geninek bár soha senki nem fűzött nagy reményeket hozzám úgyhogy nem értek mégsem meglepetésként a sensei szavai. Bár mindig benne voltam a közép osztályban soha nem voltak a legrosszabbak az eredményeim.
Az viszont mindig jellemző volt, hogy nem voltam a legnyugodtabb vérmérsékletű gyerek... Elöntött egy olyan méreg amiért Natsumét és engem ilyen egyszerűen lejárattak, hogy először nem is nagyon tudtam mit kezdeni vele. Aztán éreztem, hogy ki kell eresztenem különben szétszed belülről. A kezeimmel rugaszkodtam el a földről, majd eldobtam két shurikent Kunoichi felé... Igazából nem is őt céloztam, hanem a hatalmas egóját. Most ha már elkezdtem ezt a kombinációt be is fejeztem. Teljes sebességre kapcsoltam és amikor pár lépésre voltam csak Kunoichitől akkor a shushin no jutsu alkalmazásával egy pillanat alatt a háta mögé kerülök és egy kunait emelek a nyaka elé de vigyázok, hogy ne érjen hozzá. Ha mindez sikerül akkor óvatosan a fülébe súgom:
- Attól meg mert jó eredményekkel zártál a vizsgán nem kell elbízni magad idekint... Nem az akadémia falai között vagyunk!

Másnap elég korán indultam útnak. A szállást lemondtam és első utam rögtön egy üzletbe vezetett a hajnali órákban. Az elsőbe amit nyitva találtam. Nincs mit kertelnem, vásárolni jöttem nem nézelődni. Tíz darab shuriken, az az 1000 ryu amit korán reggel elköltök, majd rögtön a még tegnap említett helyre sétálok. Végül is akár már most készen állok az indulásra, legyen az úti cél bármerre is. Három ninjato a hátamon, kettőnek balra mutat a markolata míg egynek jobbra. Természetesen szeretett kardom is ott van a hátamon, markolata jobb irányba mutat.
Végül egy gyors, művelet Raikou Kenka, nevezetű jutsu. Valójában inkább pecsét jutsunak minősíthető szerintem. Miket is beszélek, hiszen pontosan az. Meg pecsételve magam pecsétekbe rejtem a fegyvereim. 15 darab kunait és 15 darab shurikent Bal és jobb csuklómnál. Végül is praktikusabb mint cipelni, valami szatyorban. Aztán még az elővétele is egyszerűbb és még nagy csel sem kell hozzá.

- Ccchhh túl korán jöttem.

Morgok magamban, de legalább ki tudom használni az idő felesleget. Tinta tol és a könyvem kerül elő mint most is lázasan gondolkodom azon. Mi kép öntsem formába eddig meg élt élményeim.

Nem is olyan rég, találkoztam egy furcsa idegennel. Az után, hogy meg érkeztünk konohába tengeren keresztül. A három hang rejteki esete után történt ez pár nappal amikor gyakoroltam. Monshi már megvolt és azon voltam megszokjam a kard fogását. A markolata és maga a kialakitása különös. Nem is inkább egyedi, már tudom jó döntést hoztam. Van olyan támadási lehetöség ami könnyebben hajtható végre szokatlan nehezen hárítható szögből is.



Szóval ez az idegen Akuma, nem hittem volna ép itt konohában akadok rá. Azt tudtam szét széledtek a világban a nagy bánat idején, amikor ki irtottak minket. Azt sosem hittem volna, hogy egyszer találkozok valakivel aki olyan mint én. Nem, végül is rokonok vagyunk mégsem egyformák ezt bekel látnom. Ebben igaza volt így utólag vissza gondolva. Még is rokonok vagyunk, annak ellenére ő nem örökölte a klán titkát. Sajnálom, nehéz élete volt és szeretnék segíteni neki. Megtalálja az utat, a helyes utat és vissza találjon önmagához.

Végül meghallja a vér szavát.

A bejegyzés elkészült, és már csak azt vártam a tinta megszáradjon.

A könyvbe írt szöveg lassan megszáradt és már nem maszatolódott. Közben viszont néhány zavarónak mondható tényező is megjelent. Gyerekek akik csak gyerekek rohangálnak, játszadoznak. Igaz hangosak és zavaró egy kicsit. Yuuzunak pont az ellentétei, ő csendes kicsit félénk. Nem merne így rohangálni mint ez a kettő. Lótus ülésbe helyezkedve lehunyom a szemeimet miután a könyv és a tinta is helyére került. Tudatom egy ablakát nyitva hagytam miközben gondolataim közé merültem. A chakrám lassan keringtettem testemben, dolgoztattam formáltam azt meditáció közben. A gyerekek, továbbra is csak rosszalkodtak. Régebben talán ez még zavart is volna, nem tudtam a hasonló dolgokat elviselni. Valahogy az már a múlté, talán öregszem és meg komolyodtam? Aztán csak, megszólal a tegnapi hang a nő meg érkezett. nem nyitom ki a szemeimet csal ülök némán mozdulatlanul.
Szavait mérlegelve magamban, arra a következtetésre jutottam, hogy a Raikage tudja amit a faluban csak a szüleim és még rajtuk kívül két ember tud. Vagy csak sejti és idegen beszámolok alapján leszűrte a következtetéseket. Igen biztosan így van, hiszen miért is küldte volna pont ide ezt a nőt. Tudta itt vagyok a faluban valahol, tehát konohában vannak emberek akik kémkednek, vagy megfigyelik a vándorokat.

- A látszat néha csal, ezt igazán tudhatnád. A ninják egyik nagy fegyvere ellenfelük megtévesztése. Valódi tudásuk, erejük eltitkolása.

Szemeim kinyitom és végig mérem a nőt, na meg a két gyerek haját is össze borzolom. Kis lurkók, próbáltak ügyeskedni drótokkal körbe hálózni a környéket. Ami tán veszélyes is lehet ha valaki belegabalyodik. A gyerekek, meg valószínűleg csokival, vagy más dologgal lettek lefizetve.

- Az csalódást okozok neked, legkevésbé sem érdekel. Nem is mersz én sem ismerlek, ezért nem ítélkezek az első benyomások alapján.

Majd mintha csak a földön járnék. Fel emelem az egyik lábam és óvatosan megnyomom az egyik drótot. A kusza szövevény egyes elemei talán elégé stabilak. Nemes egyszerüségel végig sétálok a drótok kusza szövevényén. Néha lehajolva, át bújva, vagy át ugorva az akadályt. Végül a nő előtt érjek földet és elmosolyodjak.

- Egyébként az Raikage értem küldőt, nos biztos megvan az okára. Ahogyan arra is, hogy azt parancsolta legyek a társad.

Hidegvérrel kezelted a helyzetet, időközben, pedig a gyermekeknek is nyomuk veszett. Lelkes ifjoncok, nagy jövő áll még előttük.
- Azért csak ne bízd el magad, nehogy olyasmi történjen amit már nem lehet visszacsinálni. – fenyegetőzik irányodba, noha hangjában semmi rémítő nincs, így akár alaptalannak is lehet venni a dolgot.
Ámbár megeshet, mindez pusztán spekuláció, hogy nem fenyegetésről, egyszerűen jó tanácsról van szó.
- Térjünk inkább a tárgyra, szorít az idő. Ahogy azt korábban is említettem, a Raikage igénybe veszi minden vándor shinobi hűségét, akik szabadságukkal tartoznak a falunak és az országnak. Éppen ezért és a kialakult helyzet miatt, némely pontok meggyengültek a határokon. Azt az információt kaptuk, hogy lázadás készül a tűz országának határán. Megerősíteni ugyan nem sikerült teljes egészében, azonban szabad kezet kaptunk abban, hogy elhárítsunk bárminemű fenyegetést, ami megbomlaszthatja a két falu szövetségét. Bárhogy is van… Nem számít, nem érünk rá ilyesmire. Kövess!
Nem sok választási lehetőséget ad neked, kénytelen vagy hát a nyomába eredni, mindazonáltal előre látható, hogy ha ilyen személyiség ingadozási lesznek a drága hölgyeménynek, még a te hidegvéredet is próbára fogja tenni.

// Első megálló Tanzaku Gai, egy oldalas irományt kérek, amiben főként információ szerzés lesz a feladatod, ezt a kunoichi fogja kiadni a számodra. A mű tartalmazza a megérkezést, a feladat kiosztását, azt is hol szálltok meg és nagyobb részt magát a feladatot, melyet estig kell végrehajtanod. Konkrét eredményt én fogok megadni. A módszer pedig rajtad áll. //

//Danzounak//

                Szeles és kissé hideg este köszöntött Konohára. Már túl voltam Kasi késő délutáni reptetésén és etetésén, amikor a kapunkban megjelent egy számomra ismeretlen személy. Odamentem hozzá, hogy megnézzem ki ő és mi járatban van.
- Jó estét kívánok! – Köszöntött az ismeretlen személy. – Ezt a levelet magának küldték. – Mondta hadarva és átnyújtotta a levelet.
 - Jó estét! – Köszöntem vissza. Majd átvettem a levelet. – De mégis ki küldte? – Kérdeztem a levelet bámulva. Miután nem jött válasz felpillantottam a levélről, hogy újra megkérdezzem, de a kézbesítőnek már hűlt helye volt.
                Pár pillanatig fürkésztem a környéket, de mivel nem leltem a nyomait így kinyitottam a levelet. Amiben a következő állt: „Alkonyatkor várlak a kőarcoknál.”
                Megfordítottam a levelet, hátha van rajta még üzenet, de ezen az egy mondaton kívül nem találtam rajta semmit.
 - Vajon ki küldhette ezt a levelet? – Kérdeztem magamban.
                Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy fogalmam sincs ki küldhette. Így hát nem volt más választásom, ahhoz, hogy kiderítsem, kénytelen leszek elmenni a Hokage emlékműhöz.
                Bementem a házba és átöltöztem, majd kimentem Kasihoz, hogy magammal vigyem őt is hiszen, nélküle szinte sehová sem megyek. Kasi ennek már annyira nem örült, hiszen lassan már az alvás ideje következett volna, de kisebb noszogatás után sikerült kihoznom a madárházból és utána már nem ellenkezett.
                Útra készen elindultam a kőarcok felé. Még mindig azon gondolkodva, hogy vajon ki a fene küldhette ezt az üzenetet és miért pont nekem. Sok lehetőséget végig pörgettem a fejemben, de egyik sem volt válasz a kérdésemre.
                Tízpercnyi sétálás után meg is érkeztem a kőarcok aljához, ahol pár munkáson kívül senkit sem találtam. Aztán alaposabban körülnéztem, de sehol senki, aki úgy nézett volna ki, mintha várna valakire. Felmentem a kőarcok tetejére, de ott se találtam senkit. – Lehet, hogy későn érkeztem? – Kérdeztem magamban. – Vagy csak átvertek a levéllel és eleve nem is volt itt senki? – Tettem hozzá.
                Így hát visszasétáltam a kőarcok aljához, hogy megkérdezzem a munkásokat. 
- Jó estét! Elnézést a zavarásért nem láttak errefelé valakit mostanában? –Kérdeztem érdeklődően.

// Hiroshi, Hasegawa //

Mindketten ugyanazt éltétek át. Egy rejtélyes és kevés információt birtokló levelet kaptatok. Gyanús, az tény, mégis eleget tesztek a kérésnek és megjelentek az adott helyen. A nagy Hokagék kőarcainál. Senju Hashiramától egészen Tsunade-himéig. Egy arc hiányzik. A hatodik Hokage, Shimura Danzou arca. De ez nem meglepő, elvégre nem régen lépett hivatalba és egy ilyen építményt időbe telik kifaragni. Hiroshi érkezett hamarabb és fel-le megjárta a helyet, de lévén, hogy senkit nem talált, inkább lejött a munkások csoportjához kérdezősködni. Ám miután kérdését feltette egy másik ember is megérkezett. Fején Konoha Hitai-Atéjával ( fejpánt). Hasegawa az új érkező. Még az is lehet, hogy az akadémiáról ismeritek egymást. Ha nem is osztálytársak, de évfolyamtársak lehettetek ( ezt rátok bízom ).
Az egyik munkás, megszólal ( a középső ):
- Hiroshi-san, Hasegawa-san! - suttogja.
Vajon honnan tudja a neveteket? Ő hívott volna ide? S ha igen akkor miért? Nem sok időtök van a gondolkodásra. Egyre sötétebb van, a nap perceken belül lemegy. Három halk pukkanás és a munkások helyett már gyerekek álnak. Veletek egykorúak. És ismeritek őket. Az Akadémián híresek voltak arról, ahogyan megbuktak. Egyikük sem tudott más technikát létrehozni csak a Henge no jutsut, illetve a bunshin-t. Mindannyiuknál kunaiok és shurikenek vannak. Tíz-tizenöt fejenként. Látszólag viszont nem akarják ezeket ellenetek használni.
- Ígérjétek meg, hogy nem áruljátok el senkinek azt, amit most mondani fogok. A segítségetek kell, mert nagy a baj. De ha köptök, akkor... - És itt az egyik kunai után nyúl.
Vajon mi lehet mindezzel a céljuk és nektek, mint a falu geninjeinek mit is kellene tennetek? Rajtatok áll, vagy bukik, hogy itt bizony harc lesz-e...

Mielőtt választ kaphattam volna a munkások felé intézett kérdésemre, egy számomra ismerős alak jelent meg a szemem előtt. – Biztos láttam már. Csak jut eszemben, hogy hol… - Töprengtem magamban.
                Ahogy közelebb ért hozzánk egyre jobban kivettem a vonalait és már megvolt, hogy honnan ismerem őt. Alattam járt az akadémián. De a neve még mindig ködös egy kicsit számomra.
                Amint odaért hozzánk köszöntött minket. Már éppen köszöntem volna vissza és elkezdtem volna szabadkozni, hogy bocsásson meg amiért elfelejtettem a nevét, de az egyik munkás hirtelen megszólalt.
- Hiroshi-san, Hasegawa-san! – Suttogja a középső.
 - Hát persze Hasegawa. – Mondtam magamban. – Jó estét neked is. – Tettem hozzá már hangosan. És ekkor fogtam csak fel, hogy mit mondott a munkás.
  – Egy pillanat! Te meg honnan tudod a nevünket? – Kérdeztem döbbenten a munkás felé fordulva.
                A válasza pár pillanatig elmaradt. Csak álltunk és néztük egymást mind az öten és természetesen Kasi is. Éppen újra meg akartam kérdezni, amikor hirtelen három halk pukkanás és egy kisebb füst kíséretében, a három alak gyerekekké változott át.
                Kasit, úgy, mint engem is kissé váratlanul érte a dolog, úgyhogy nagyokat vijjogott és felemelkedett a levegőbe.
                Kezdett már eléggé sötét lenni, de pár pillanat alatt sikerült nagyjából kivennem a gyerek arcokat és azon kaptam magam, hogy őket is ismerem. – Bukott diákok… - Mondtam magamban.
                Éppen újabb kérdést intéztem volna, hozzájuk, amikor észrevettem, hogy egy átlagos gyerekhez képest eléggé fel vannak fegyverkezve. Mielőtt megszólalhattam volna a középső újra megelőzött és némi fenyegetéssel a hangjába közölte velünk, hogy a segítségünkre van szüksége és jobb lesz, ha engedelmeskedünk nekik.
- Egyetértek a társammal. Bár azt azért szeretném megjegyezni, hogy nem szeretek úgy beszélgetni, hogy a másik kezében fegyver van. – Mondtam komolyan és kissé viccesen, miközben a fejemet vakargattam. A biztonság kedvéért azért vettem egy kósza pillantást Hasegawára, hogy készüljön fel bármilyen eshetőségre. És reméltem, hogy vette a lapot.

Danzou, Hiroshi
 
Egy nőt elraboltak? Megesik az ilyesmi főleg ezekben a zavaros időkben. Végtére is háború van. Viszont mégiscsak egy, a falunkból valóról van szó. Ő a vérünk, talán éppen valamelyikünk távoli rokona. A harcok miatt egyre többen és többen esnek el a csatákban. Napról-napra fogyatkozunk. Nem engedhetem meg, hogy egy ártatlan lakos talán az én hezitálásom és döntésképtelenségem miatt haljon meg. Elvégre Genin vagyok, egyike a falunkat védő shinobik közösségének. Az viszont furcsa és némi gyanakvásra ad okot számomra, hogy nem kértek segítséget egyetlen tapasztaltabb Chunintól vagy Jonintól sem. Meg kell hagyni hogy ravaszak ezek a bukott Geninek. Minket, frissen végzetteket használnának fel arra, hogy visszakapaszkodhassanak az Akadémiára. Rajtuk kell tartanom a szememet, nem biztos hogy nem fognak az első adandó alkalommal elárulni bennünket.
 
Hiroshira nézek. Sokat mondó tekintetéből látom, hogy neki is ez járhat most a fejében. Csak úgy cikázhatnak a gondolatai hozzám hasonlóan. A három kölyökre pillantok, akik éppen elindulnak lassan egyensúlyozva a kifeszített „kötélhídjukon.” Odaszólok a középen haladó szószólójuknak, annak a Matarisu gyereknek.
 
- Rendben van „uraim”, benne vagyok a hölgymentési akciótokban. Kérlek várjatok meg, azonnal csatlakozok hozzátok odaát! - azzal én is fellendülve a „kötélhídra” utánuk eredek. Azonban most már nem rohanhatok neki csak úgy fejjel a falnak. Ahogy átérek a hágcsón és még mielőtt belépnék utánuk a menedéképületbe, belekezdek egy Kawarimi no jutsuba. A farönkből Hasegawává vált másolatomat küldöm be magam előtt a házba. Én, mivel bent teljes a sötétség odakint várakozok addig, amíg valaki nem gyújt egy kis fényt odabent.
 
- Megérkeztem. - közlöm suttogva a klónom szájából alkalmi társaimmal.
 
- Lennie kell itt egy titkos átjárónak… - hallom egyikük halk sutyorgását. Talán az a fekete hajú, az a Szamuszuka lehet aki most megszólalt. Érdekes. Ezek szerint már jártak itt és ismerik a terepet. Egyre gyanúsabb a dolog. Az ablak peremén a falhoz lapulva, izzadó arccal irányítva az alteregómat, várom a további fejleményeket.

- Itt valami nincs rendben. Túl gyorsan tették le a fegyvert és „adták” meg magukat. Bár az is lehet, hogy igazat szólnak. De egy biztos mindenképp résen kell lennünk. – Töprengtem magamban. – Még hogy hűségesek ezek Konohához. – Mondtam magamban. – Ha teljes mértékben azok lennének, akkor nem azzal törődnének, hogy milyen rangot fognak kapni, ha sikerül megmenteni azt a nőt. Már, ha létezik egyáltalán…
                Éppen csak befejeztem a gondolatmenetemet, amikor egyszer csak a középső közölte velünk, hogy ők így is úgy is mennek.
- Ó, hogy a fene essen ezekbe. – Szitkozódtam magamban. – Nem tudom eldönteni, hogy hazudnak-e vagy sem. – Mondtam magamban kétségbe esetten.
                Nem volt időm utánuk szólni, nem hogy megállítani őket. Már rég a híd végénél jártak. Hasegawa pedig a nyomukban pár méterre lemaradva tőlük. – Vigyázz Testvér! Csak óvatosan. – Mondtam magamban.
                Fel pillantottam Kasira és jeleztem neki, hogy maradjon, kint amíg mi bemegyünk. Felugrottam én is a kötélhídra és Hasegawa nyomába eredtem. Már a híd közepén jártam, amikor láttam, hogy Hasegawa nem magát küldte be, hanem csak egy másolatát.
  - Ügyes húzás. – Mondtam magamban elismerően.
                De nem csak Hasegawa ment biztosra. Amint odaértem a barlang bejáratához alkalmaztam a Fūton // Szél Feloldás jutsut, hogy ha odabent hirtelen támadás érne, a technika segítségével könnyebben ki tudjak térni és a zárt helyen könnyebben tudjak mozogni.
                Hasegawa másának utolsó kivehető vonalai éppen most tűntek el a sötétben, úgyhogy ideje volt, hogy kövessem. Így hát utolsó biztosításként még fogtam egy kunait a kezembe majd utána vetettem magam a sötétségbe.
                Amint beértem Szamuszuka hangját hallottam, amint éppen keres valamit.
- Mi az, hogy egy titkos ajtó? Ezt meg honnan tudhatja egy hozzá hasonló bukott Genin? – Kérdeztem magamban. – Egyáltalán miből feltételezi ezt? – Tettem hozzá. – Itt valami nincs rendben… - Mondtam magamban és minden idegszálammal a három gyerekre koncentráltam. Mivel nem nagyon láttam őket, így a hallásomra támaszkodtam. 

              Neszeket és egy kisebb csörömpölést hallottam a bukottak irányából. Pár pillanat múlva kisebb zaj kíséretében kitárult a titok ajtó. Legalábbis a hangokból ezt feltételeztem, hiszen látni, még szinte mindig nem láttam semmit. A hangra reagálva ösztönösen előhúztam még egy kunait a szabad kezemmel.
                A Matarisu és Dojunki gyertyát gyújtottak és a teremben már lassan kirajzolódtak az alakok. Ahogy egyre jobban ki tudtam venni a vonalaikat észrevettem, hogy a kezükben ők is fegyvert szorongatnak. De látszott, hogy ezeket, nem ellenünk akarják használni.
- Induljunk! - suttogja halkan Matarisu és maga elé mutat. Majd közli azt is, hogy magasabb rangúak ként nyílván tapasztaltabbak vagyunk és nekünk kellene elől mennünk.
- Lehet, hogy ez nem jó ötlet. Kitudja mi vár ott ránk? És miért mi menjünk elől? Messziről bűzlik ez az egész… - Töprengtem magamban.
                Pár pillanatnyi feszült csönd után úgy döntök, hogy előre megyek Hasegawa másával és belevetem magam az ismeretlenbe. Pár méter megtétele után újra eszembe jut, hogy lehet, hogy nem ez volt a legjobb ötletem, de már nagyon érdekel, hogy ki áll e mögött az egész zűrös ügy mögött. Ráadásul egy kisebb biztonságérzetet ad az is, hogy az igazi Hasegawa mögöttünk jön.
                További pár perc néma csönd. De mintha órák teltek volna el. Minden egyes lépésemnél egyre jobban megfeszültek az idegszálaim és egyszerre figyeltem előre és hátra is, hogy nehogy hátba támadjanak.
                Fogalmam sincs mennyit mentünk előre, de lassanként úgy tűnt, hogy az út eddig tartott, mert akadályba ütköztünk. A félhomályban kitapogattam az előttem lévő akadályt és az általam vélt fal helyett egy ajtó volt előttünk.