Obake Kaito naplója

2 posters

Go down

Obake Kaito naplója Empty Obake Kaito naplója

Témanyitás  Obake Kaito Szomb. Május 01 2010, 21:46

2 hónapos bővítmény:

1. hónap
Üdvözlök mindenkit, aki a kis életutamat olvassa! Ezt a naplót a genin vizsga után kaptam, így a korábbi életemről máshonnan kell információt szereznetek...

Miután sikeresen megtörtént a genin vizsgám, egy új és izgalmasabb élet elé néztem. Azonban nem minden úgy történ, ahogy szerettem volna. Sajnos engem nem tudtak beosztani egy csapatba sem, így mindig más csapatoknál voltam kiegészítő tag.
Az 1. küldetés, amiben részt vettem, egy D szintű volt: nekem és más genineknek Sunagakure utcáit kellett kitakarítanunk. Nem nagyon élveztem a feladatot, mivel szerintem nem erre vagyunk hivatottak. Azonban amikor az egyik utcát takarítottam, találkoztam egy chuunin-nal, aki elmondtam, hogy mások is hasonló küldetéseket teljesítettek kezdetben. Miután befejeztük a takarítást, még volt elég időm ahhoz, hogy edzeni menjek. Gyorsan kiszaladtam a kiképzőterepre, ahol előhívtam Hitogoroshi-t. A bábuval elsőként a célba lövést gyakoroltam. Különböző távolságokból tüzeltem a céltáblákra, majd ugyanezt megcsináltam újra, csak ekkor már folyamatosan mozgattam Hito-t. A célba lövés után a közelharci mozdulatait gyakoroltam. A bábu folyamatosan ütötte, rúgta a levegőt, amibe hamar bele fáradtam. Sajnos még nem vagyok képes túl sokáig használni Hito-t. Pár percig csak pihentem és a bábumat tisztogattam.
Ezután előhívtam Utena-t és a hátra vettem. A védekező bábu még mindig túl nehéz volt hogy használni tudjam. Éppen ezért találtam ki azt, hogy a hátamra veszem és köröket futok vele. 10 kört tűztem ki a szemem elé, azonban 5 kör után kifulladtam és újra pihenni kényszerültem. Sajnos már kezdett sötétedni, ezért nem maradhattam sokáig. Már csak pihentem, majd amikor éreztem, hogy elég van a sétálásra, újra a hátamra vettem Utena-t és haza indultam.
Másnap a Kazekage kirendelt egy csapathoz, akiknek egy kereskedő szekerét kellett elkísérnie egy városba. Nagyon unalmas volt az út, semmi sem történt velünk. A legizgalmasabb pillanat az volt, amikor a szekér egyik oldala süllyedni kezdett és ki kellett szednünk a sivatagi homokból. 1 teljes hétig tartott oda az út. A kis városban eltöltöttünk 1 napot, míg feltöltöttük a készletünket és pihentünk egy kicsit. A hónap végére értünk vissza. Pár napot pihentem, majd újra elindultam, hogy edzek egy kicsit. Azonban még az utcákon beleütköztem valakibe. Amikor felnéztem, el sem akartam hinni, hogy kivel futottam össze. Ő egyike azoknak a személyeknek, akiket nagyra tartok. Az viszont titok, hogy honnan ismertem meg a tetteit. Ő volt Koreko Rui. Kicsit megijedtem, mivel csak néhány tettét ismertem meg a forrásaimból, a személyiségét nem. Azonban a jounin kedves volt és nem ordibálta le a fejem a figyelmetlenségemért. Sikerült beszélgetésbe elegyednem a kunoichi-val, aki még néhány tanácsot is adott, hogyan lehetnék erősebb. Azonban, mielőtt még külön váltunk volna, azt tanácsolta
nekem, hogy ne akarjak túl gyorsan felnőni. Megfogadtam a tanácsát és az edzés helyett inkább haza szaladtam az édesanyámhoz.

2. hónap
Megfogadtam Rui chan tanácsát az edzésemre vonatkozóan. Felkerestem Ukida-t, az egyik chuunin-t és megkértem hogy tanítsa meg nekem a falon mászást. Mivel ő sem volt éppen küldetésen, bele egyezett.
Sunagakure kapujához vezetett, ahol bemutatta nekem a gyakorlatot. Ezután a lábamba koncentráltam a chakrámat és ráléptem a falra a jobb lábammal, amit pár pillanat múlva követett a bal. Nagyjából két lépésig jutottam, majd lecsúsztam. Ekkor egy kicsit ideges lettem és még több chakrát vezettem a lábamba. Sajnos Ukida nem szólt, hogy ha túl sok chakrát használok, akkor a talpam alatt letöröm a falat. A végeredmény ugyan az lett, mint az előző próbálkozásnál. Újra leestem. Egész nap próbálkoztam, de sajnos még nem sikerült elsajátítanom.
Viszont annyit már elértem, hogy kis ideig meg tudtam tartani magam. Azonban másnap újabb küldetést kaptam. Ezúttal Konohába kellett vinnem egy levelet. Most csak egy chuunin kísérőt kaptam magam mellé, aki az Ichiro névre hallgatott. Az út hosszú és unalmas volt. Csak sétáltunk és sétáltunk megállás nélkül. Még sohasem voltam Sunagakure falain kívül, de a sivatagból elegem lett. Amikor elértük a Tűz országának a határát, megláttam életem első fáit. Az állam leesett, annyira meglepett a növényzet. A chuunin ezen csak nevetni bírt, viszont éppen ekkor keresztül szelte a levegőt egy nyílvessző. Azonnal reagáltunk és félre vetődtünk. Mire felálltam, a kezemben volt a tekercs, ami Hitogoroshi-t tartalmazta. 4 támadóval álltunk szemben, akik szerencsére egyszerű banditák voltak.
Ichiro azonnal rájuk rontott, akit Hito követett. A chuunin futás közben elővett egy kunai-t, eközben én kinyitottam a bábu száját és tüzelni kezdtem a senbon vetővel. Ezzel a támadásommal kicsit össze zavartam az egyik ellenfelünket, akit a chuunin könnyedén le tudott vágni. Ezután a háta mögül megjelent Hito és az egyik karpengéjével megölt egy banditát. Már csak ketten maradtak. Az egyik menekülni kezdett, míg a másik Ichiro-val próbált harcolni. Én a menekülő után siettem, nem hallgattam a chuuninra. A shinobi többször rám kiáltott, hogy maradjak de én nem hallgattam rá. Beszaladtam az erdőbe, a fák közé ahol sikeresen beleléptem egy csapdába. Hirtelen egy nyílvessző repült felém, amit kénytelen voltam a bábummal kivédeni. Azonban a következő pillanatban oldalról rám vetette magát a rabló. Szerencsémre nem volt valami jó harcos, így amikor elterültem a földön, sikerült lerúgnom magamról. Viszont nem volt elég időm, hogy Hitogoroshi-t magamhoz hívjam. A rabló egy kést húzott elő és újra rám rontott. Válasz képen elővettem a katana-mat és hárítottam a csapását, majd a férfi hirtelen elzúgott mellettem és egy fának csapódott. Ichiro érkezett meg és segített ki. Ekkor már a rabló úgy gondolta, hogy könyörögni kezd az életéért. A chuunin engedett neki és nem bántottuk.
Ezután folytattuk az utunkat Konoha felé. Semmilyen különösebb dolog sem történt velünk a hátra lévő szakaszon, leszámítva azt, hogy lebetegedtem. Amikor Konohába értünk, engem azonnal a kórházba vittek, ahol megvizsgáltak. 3 teljes napot ágyban kellett töltenem. A gyengélkedésem után haza indultunk.

Április hónap
Ez a hónapom lényegében eseménytelenül zajlott. Szinte mindvégig csak edzettem és otthon segédkeztem. Így történhetett meg, hogy a kiképzőterepen össze futottam egy nagyon idegesítő lánnyal. Első ránézésre akadémiai tanoncnak tűnt, de hamarosan bebizonyította hogy több annál. A lány éppen engem keresett, hogy átadjon egy levelet. Azonban azt szerette volna, ha bizonyítom a kilétemet. Megmutattam neki az igazolványomat és átadta a levelet. Az állt benne, hogy a társammal együtt a Víz országában egy megbeszélésen fogunk részt venni. A társammal a délben találkozok a levél kézhez kapásának helyén. Ez a kijelentés nem tetszett.
Ez az őrült lány lesz a társam?

//Remélem jól olvastam Shizune írását a hírek topicban, hogy a régiek írhatnak egy 2 hónapos bővítményt is. Ha csak figyelmetlen voltam, akkor elnézést és azt a részt törlöm.//
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Obake Kaito naplója Empty Re: Obake Kaito naplója

Témanyitás  Shikaku Szomb. Május 01 2010, 22:05


+18 chakraszint (kárpótlással együtt)
+500 ryu

118 chakraszint


A hozzászólást Shizune összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Május 02 2010, 11:48-kor.
Shikaku
Shikaku
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin Hancho
Chakraszint: nem lényeges

http://animecomment.blog.hu/

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.