A Végzet völgye

Chizune először viccelni próbált de én inkább kétségbe ejtőnek találtam a helyzetet. Miután a partra kúsztunk sikerült jobban szemügyre vennem a sérüléseit és őszintén szólva a látvány megrémisztett. Tudtam, hogy komoly csatát vív a Nibivel, de, hogy ennyire megsérült. Ezért azonban csak és kizárólag én vagyok a felelős. A szívem összeszorult amikor elterültünk és egy pár percig csak hallgattunk. Éreztem, hogy minden tagom fáj mintha lefejtették volna rólam a bőrt és valóban néhány helyen úgy láttam mintha felhólyagosodott volna a bőröm. Tehát ezzel jár a démon chakrája. Vajon ha a hordozóra ilyen hatással van akkor az ellenfeleimre milyen hatással lehet? Aztán megpillantottam Chizune sebét és egyből választ is kaptam kérdésemre. Érzem rajta, hogy valamit nem mond el. Ez jellemzi a mi kapcsolatunkat már egy ideje, de amikor megpróbálok őszintén beszélni vele akkor egyszerűen csak a rossz szavakat használom, vagy ő akarja félre érteni, nem tudom pontosan. Keze úgy megfeszül, hogy majd eltöri az új perceimet. Uram isten milyen erős szorítása van, tényleg képes lenne ez a törékeny nő egy kézzel eltörni a csontjaimat...
Lehet, hogy nem kellett volna egyáltalán beszélnem a Nibiről, de már megtörtént eljárt a szám és drágán megfizetek érte. 
Ki ez nő? Olyan gyorsan ugrik talpra, hogy követni sem bírom szemmel. pedig én tényleg csak őszinte akartam lenni és valljuk be az őszintét ki lehetne hozzám közelebb mint a Nibi? Aki a bőröm alatt van és a testemben lakik mostantól életem utolsó napjáig. Ez azonban annyira érzékenyen érinti a lányt és megértem. Tényleg rosszul fogalmaztam, de amikor szóra nyitnám a számat ő egyszerűen csak folytatja mondandóját nem is figyelve arra amit mondanék. 
A lány keményen érvel és annak amit mond sajnos van alapja. Ahogy a Nibi is fogalmazott egyenlőre nem fogja újra megpróbálni a kitörést. Bár ez a próbálkozása is majdnem sikerrel járt én végül azt vettem észre, hogy nem véletlenül vonja vissza erőit. Valami történt közöttünk csak ezt éppen rosszul mondtam el. Nem is nagyon tudom szavakkal leírni, mert a két lélek annyira közel volt egymáshoz, hogy arra nincsen is kifejezésünk. Addig szerintem nem is fogom tudni elmondani neki amíg ő is meg nem érzi ezt. Valószínűleg ez egy olyan dolog amit a világon csak páran értenek meg és erre csak most jövök rá, de már késő. Chizune sértetten feláll tesz két nem túl magabiztos lépést aztán egyszerűen csak elteleportál. Várjunk csak elteleportál? Hogy a francba lehet képes ilyesmire ezt egyszerűen nem értem. Sokkal kevesebbet tudok róla mint amit ő tud rólam. Ez egy nagyon komoly hiba és orvosolni kell. Azonban abban biztos vagyok, hogy most egy darabig nem fogom őt látni. Azonban ez lehet, hogy még kapóra is jön mert érzem itt az ideje, hogy megkeressem Itanashit és törlesszem a pap felé az adósságomat. Én tartozom neki is és Mirubinak is, de nem felejtettem el...

Nagyjából két hét telt el azóta, hogy a Végzet Völgyében egy életre halálra szóló harcot vívtam a Nibivel és magammal is. Tudom, hogy nélküle nem tartanék ott most ahol vagyok, de közben úgy érzem, hogy ellöktem magam mellől valakit aki szintén fontos része volt az életemnek. Most úgy érzem mintha egy kisebb lyuk lenne bennem, de ezt az űrt betölti az a kellemesen bizsergető melegség aminek emléke vissza vissza tér álmomban. A Nibi volt az, aki feltöltött újra élettel és a bennem pislákoló fényt felerősítette. Azonban magamnak és a kialakult helyzetnek köszönhetően elvesztettem Chizunét... Viszont most valahogy meg kell találnom Itanashit. Gondoltam rá, hogy esetleg megpróbálom megidézni de aztán letettem erről az ötletemről, majd esetleg ha már tényleg nem tudok mit kezdeni magammal és nincs más esélyem. Azonban el kell mennem valami olyan helyre ahol szerezhetek egy kis információt is a nagyvilágban folyó eseményekről. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy meglátogatok egy határ menti kis falucskát, de közel maradok a végzet völgyéhez. Az utóbbi egy hétben nem nagyon hagytam el a környéket. Nem szabad mozgolódnom ha azt akarom, hogy a pap megtaláljon, de mi alapján is kezdhetne el keresni? Így egyik nap úgy döntöttem, hogy betérek egy kis településre ami mellett idefele jövet haladtam el. Vigyáznom kell, hogy ne fedezzenek fel, ezért este térek be a helyi kis fogadóba. 
- Üdvözletem, egy Szakét szeretnék kérni! - Szólok oda a csaposnak, majd ha megkaptam az italomat célba veszem a sarokban lévő kis asztalt és onnan szemlélem meg az ivó többi vendégét!

// Szeretném megköszönni a tanulást. Nagyon tetszett az elejétől a végéig és bár voltak pillanatok amikor úgy éreztem nagyon megüthetem a bokám mégis azt kell mondjam, hogy Jinchuurikiként kalandról kalandra jobbnak érzem a kalandjaimat és talán magamat is ebben a szerepben. Tsume neked szeretném külön megköszönni, hogy ismét a Nibi bőrébe bújtál, remélem te is legalább annyira élvezted mint én. Hidan elképesztően jó kalandot hoztál össze. Köszönöm szépen mindkettőtöknek! //

Mesélő: Senju Tobirama



Akatsuki


Chakra: 110
Felszerelés:
- Egyszerű ruházat, bordó köpeny, ninja szandál, fekete maszk
- Ninjato(tekercsbe pecsételve)
- övtáska(3 füstbomba, 5 kunai, 5 shurriken; 10 senbon); 
- dróthuzal(10m); 
- 10db robbanójegyzet
- Energiatabletta(5db)


Helyszín: A Végzet Völgye, Senju Hasirama szobrának fejtetőjén






- Miért vagyok itt? - teszem fel magamnak halkan azt a bizonyos kérdést, miközben az egyik hatalmas szobor tetején állok. A kérdésem pedig jogos, hiszen akadna dolgom bőven, de ehelyett itt vagyok, ezeknél a hatalmas szobroknál.
- Ti is meg akartátok egymást ölni? - kérdezem halkan, ezúttal a szobroktól. Válasz persze nincs, bár a tekintetük mindent elárul.
Két férfi, éppen arra készülve, hogy egymás torkának essenek. Sima-hosszúhaj, és bozontos-hosszúhaj, mert a nevükre nem emlékszem, érdekes kézmozdulatot mutatnak, de azt se tudom hova tenni.
Nem ninjutsu, ahhoz átlagban két kéz kell, de akkor mi? Talán egyfajta üdvözlés, vagy szertartás, amit csata előtt szoktak csinálni?
Leutánzom a kézmozdulatot, majd a szobrokat nézve hirtelen kezdek rájönni, mit is takarhat a jel.
- Egyenlő félként küzdöttetek meg. - suttogom megint, egy pillanatra pedig egy kis melegséget érzek a szívemben. Egy jó érzést, ami...nem tart sokáig, sőt azonnal el is múlik, amint eszembe jut az idejövetelem igazi oka. A felkészülés.
Igen, az ok, ami miatt itt vagyok nem más, mint a szellemi felkészülés a rám váró ütközetre. Egy olyan harc, ami merőben eltér a szobrok harcától.
Ez nem párbaj lesz, itt a felek nem egyenlőek, és a lehető legmocskosabban kell küzdjek, ha én akarok kikerülni győztesen.
Elvégre Bando sem adta meg a tisztes küzdelem esélyét, szimplán elárult, elvéve mindenemet. Én pedig ugyanezt tervezem vele tenni.
A maszkomat felvéve még gyorsan ráerősítek három robbanójegyzetet három kunaira, majd...várok.
Még nem tudom, készen állok-e a harcra, valamint a vízesés hangja igen szép.

Akatsuki


Chakra: 110
Felszerelés:
- Egyszerű ruházat, bordó köpeny, ninja szandál, fekete maszk
- Ninjato(tekercsbe pecsételve)
- övtáska(3 füstbomba, 2 kunai, 5 shurriken; 10 senbon); 
- 3 robbanójegyzetes kunai
- dróthuzal(10m); 
- 7db robbanójegyzet
- Energiatabletta(5db)


Helyszín: A Végzet Völgye, Senju Hasirama szobrának fejtetőjén




Két férfi; egyenes hosszúhaj-san, és bozontos hosszúhaj-san, akik itt küzdöttek meg egymással. Biztosan tudtam a nevüket, a legendájukat, hovatartozásukat, még az előző életemben. Bando viszont elvette tőlem azt az életet, megfosztott mindentől, nem hagyva mást, csak foszlányokat, a kilétét, mint célpont, és a harci tudásomat, hogy el tudjam tenni láb alól. Ezt meg is fogom tenni, és akkor megtudja, milyen érzés meghalni. 
~Ami azt illeti, ez hamarabb következik be, mint hittem. ~ a maszkom mögött elmosolyodom, mikor megpillantom őt. ~Tehát végül te jöttél el hozzám, Bando. ~
Sajnos nem egyedül van, két másik is élvezi ennek az áruló féregnek a társaságát, akik látszólag ugyanolyan erősek. Az egyikük, egy lány valahonnan ismerős, minden bizonnyal az előző életemben ismerhettem. Vajon futólag, esetleg sokkal mélyebben, netán pont egy akkori csapattárs? Ezt sajnos nem fogom megtudni, hála az árulónak, de ami azt illeti, nem is számít annyira. 
Az a konohai leány, aki ismerte őket, meghalt. Elárulta a saját társa, cserbenhagyta a saját mestere, elfeledte a saját nemzete. Én pedig kiegyenlítem a számlát. 
Az első felszólításra nem reagálok, csak nézem őket teljes nyugalommal. Látszólag a maszk és a köpeny miatt veszélyesnek ítélnek, mert Bando hangja a második felszólításnál már sokkal idegesebb. Talán sose látott még maszkos alakot? Esetleg fél  az ismeretlentől? Jól is teszi. 
- A nevem Akatsuki. - válaszolok a hangomat elmélyítve, teljes nyugalmat sugározva. Hadd higyjék, hogy mérföldekkel erősebb vagyok náluk.
A fejemet kicsit oldalra billentem, majd lassan Bandora mutatok. - Te ma ezen a helyen fogsz meghalni. - a kezemet letéve a másik kettőre tekintek - Ha az utamba álltok, veletek is végezni fogok. - közlöm velük, az elmélyített hangomba egy kis baljós hangnemet is igyekszek belecsempészni. Igaz, velük semmi bajom sincs, nem is akarom őket bántani. 
Csak Bando kell, és minden értelemben jobb, ha csak vele kell megküzdenem. Főleg, mert nem tudom, milyen szinten vannak, milyen jutsukat ismernek, és mennyire tudnak összedolgozni. Én igen jó vagyok a shurrikenjutsuk terén, van érzékem hozzá, de ki tudja, ők mit tudnak. 


A beszéd után, feltéve hogy nem szakítanak félbe, nagyon résen lennék, figyelve a legkisebb mozgásukat is, és aszerint cselekednék. 
Támadás, offenzív mozdulat, pecsétalkotás, esetleg dobófegyverek használata esetén azonnal feléjük dobnák két, robbanójegyzetes kunait. Egyiket körülbelül fél méterrel eléjük dobnám, míg a másikat a bal oldaluk felé hajítanám, a cetliket pedig úgy aktiválnám, hogy becsapódáskor már robbanjanak. A dobást természetesen oldalra való kitérés közben tenném, ezzel elkerülve az esetleges, felém tartó fegyvereket. 
Támadásom után felugranák a hátraugranák úgy, hogy lehetőleg a szobor ujján landoljak, de közben 2 shurrikent is feléjük hajítanék. Az ujjra landolva egy kunait vennék elő, és azzal védekeznék az esetleges támadások ellen, vagy kitéréssel, jutsu esetén. 
Ha viszont nem támadnak, akkor megfűszerezném a mondandómat egy kis extrával. 
- Különben is, miért védelmeznétek egy árulót? - tenném hozzá, majd várnám a reakcióikat. 




///Igen, a karakter jártas a shurrikenjutsuk terén, így a szintezést megköszönöm. A ninjato-val alapszinten tud bánni. 
Mellékesen, a karakter csak Bandora emlékszik. Csak ő, a harci tudása, a chakraelmélet, a jutsuk, és pár apróság, mint a konohai jel felismerése, olvadás, írás, stb, maradt meg. Még a kagék nevét se tudná felsorolni. ///

Akatsuki 


Chakra: 110
Felszerelés:
- Egyszerű ruházat, bordó köpeny, ninja szandál, fekete maszk
- Ninjato(tekercsbe pecsételve)
- övtáska(3 füstbomba, 2 kunai, 5 shurriken; 10 senbon); 
- 3 robbanójegyzetes kunai
- dróthuzal(10m); 
- 7db robbanójegyzet
- Energiatabletta(5db)






"Akatsuki", azaz vörös felhő. A felkelő nap, ami vörösre festi a fellegeket, hírdetve az új napot, egy új kezdetet. Nekem, aki elvesztette mindenét, az emlékeit, az életét, de kapott egy lehetőséget az új életre, igen illő névválasztásnak tűnt. Az a konohai kunoichi meghalt a sötétben, a felkelő napot követve pedig megjelent Akatsuki, vagyis én.
Bár úgy néz ki, ez a név más jelentést is hordoz magával. 
Amint kimondom a nevemet, az ellenfeleim teljesen megváltoznak. Kezeik remegnek, tartásuk megrendül, pupillák kitágulnak, arcuk elsápad, s az eddigi harci szellemet átveszi a rettegés. Félnek tőlem, és most már biztosan tudom, azt hiszik hogy évezredekkel erősebb vagyok náluk. 
~ Ki hitte volna, hogy egy bordó köpeny, egy olcsó, műanyag maszk, és egy név kombinációja ilyen hatást érhet el. ~ fut végig az agyamban a gondolat, az arcomon pedig egy mosoly jelenik meg, bár gyorsan lehervad. 
~ Miért rettentek meg ennyire egy névtől? ~ teszem fel magamban a kérdést, ahogy az alattam álló, rettegő shinobokat nézem. A suttogásaikból és a viselkedésükből arra tudok következtetni, hogy az Akatsuki egy nagyon veszélyes személy, klán, esetleg szervezet neve lehet. Olyan veszélyes, hogy már pusztán a megemlítése is félelmet csempész az ellenfél szívébe. Ez pedig nemhogy megkönnyítené, sokkal inkább megnehezíti a dolgomat. 
Egyfelől gyorsan le kell zavarjam a dolgot, hogy tényleg azt higyjék, erősebb vagyok náluk, és szerepben tudjak maradni. Másfelől ha valahogy elmenekülnek, akkor már a puszta feltételezés miatt a nyomomba eredne egy csapat elit ninja, akik ellen esélyem se lenne. 
~ Megölnének, vagy elfognának. Én lennék a bűnös, Bando pedig...megmenekülne. A bosszúmat sose tudnám véghezvinni...
A puszta gondolat, hogy az az áruló féreg megússza, alaposan felhúz. A kezem ökölbe szorul, de nem remeg. Légzésem nyugodt marad, s ahogy a rémült, kiutat kereső tekintetüket nézem, már el is készült a tervem. 
Amint hátrálni kezdenek, támadásba lendülök. Én a szobor tetején, ők a földön alattam. Ők rettegve, én eltökélten. Én egyedül, ők hárman. 
De csak az egyikük kell nekem.


Tervem a következő:
Feléjük rohannék, és a szobor pereménél felugranék, egy robbanójegyzetes kunait dobva oda, ahol állnak. A jegyzetet nem élesíteném, ez pusztán arra szolgálna, hogy szétugrasszam őket. A kunai becsapódása, és az elleneim szétugrása után landolnék körülbelül a földbe szúródott fegyver mellett, amit azonnal felkapnék, és Bando felé hajítanám, de ezúttal élesítve, hogy belerobbanjon az arcába. A kunai eldobása után rögvest előkapnák két senbont, amikkel a két másikat dobnám meg, a kezeikre célozva. Ha kivédik, ha nem, időt nyerek vele, hogy egy másik, élesített robbanójegyzetes kunait dobhassak Bando felé, lehetőleg oda, ahová ugrana. A gyors támadást kivitelezve egy sima kunait vennék elő, hogy ki tudjam védeni az esetleges támadásokat.
Ha az első robbanójegyzetes kunai miatt nem ugranak szét, hanem egy irányba ugranak, akkor is Bando felé hajítanám a felvett, és élesített fegyvert, azonban szinte azonnal feléjük hajítanék egy másikat is, szintúgy élesítve, végezetül egy sima kunait vennék elő, hogy védekezhessek.
Ha az első kunait kivédenék, esetleg dobófegyverekkel támadnának, egy sima kunaival próbálnák védekezni, landolás után pedig Bandora vetném magam, de csak egy szúrás erejéig. Utánna azonnal védekezésre állnák át, és egy füstbombát használva kiugranék közüllük.
Mindhárom stratégia vége az lenne, hogy visszaugranék a szobor fejére, ezúttal azonban leülnék, az egyik lábamat hanyagul lelógatva. Ettől biztosan azt hinnék, hogy nekem semmit se jelentenek, és csak kóstolgatom őket; ezzel megtartanám a szerepem.
- Tudom mit tettél, Bando. Mifelénk az árulást vérrel kell megfizetni. - jegyzem meg elmélyített hangon, közben végig figyelem őket. Ha támadnának, kitérnék, figyelve a lépéseiket.


///Combat theme: 
https://youtu.be/de18NCLfRWc
https://youtu.be/puEW2nTVev8

Akatsuki 




Chakra: 110
Felszerelés:
- Egyszerű ruházat, bordó köpeny, ninja szandál, fekete maszk
- Ninjato(tekercsbe pecsételve)
- övtáska(3 füstbomba, 2 kunai, 5 shurriken; 8 senbon); 
- 2 robbanójegyzetes kunai
- dróthuzal(10m); 
- 7db robbanójegyzet
- Energiatabletta(5db)




Három, fiatal shinobi, felfegyverezve, összeszokott csapatként, számomra ismeretlen erőszinttel és tudással. Szemben velem, aki egy év után csak genin szintre tudta felhozni magát, alap jutsukkal, fegyverekkel. Más esetben ez roppant kockázatos lenne, biztos kudarc esélyével, de most más a helyzet. Fegyvertáramat a bosszúszomj egészíti ki, valamint egy név, ami, csupán egy hirtelen jött feltételezés okán, félelmet kelt az ellenfeleim szívében. Ez az előny viszont nem fog sokáig tartani, szóval ki kell használnom minden másodpercet. 
Ezúttal az én pengém fog Bando testébe fúródni, de vele ellentétben én biztosra fogok menni. 
A szikláról leugorva hajítom el a robbanójegyzetes kunait, ami sikerrel szétugrassza a kis csapatot, pedig nincs is élesítve. Landolás után azonnal fel is kapom, majd élesítve belehajítom Bando képébe, ami meghozza a kívánt hatást. Igaz, ezt csak a robbanás hangjából tudom megítélni, mert a dobás után azonnal megtámadom a másik kettőt egy-egy senbonnal, a kezükre célozva. Őket nem akarom megölni, csak hatástalanítani, hogy úgy végezhessek Bandoval, ahogy elterveztem. 
Szemtől szemben, hogy lássa az arcomat, miközben ledöföm. Látni akarom a meglepődést az arcán, mikor rájön hogy mit érdemel egy áruló, és hogy nem menekülhet a múltja elől. Ehhez viszont előbb gondoskodnom kell a másik kettőről. 
A tűk csak félsikert hoznak, egyedül a lányt találom el vele, míg a másik hárít, majd egy kunait dob felém. Járatos vagyok a shurrikenjutsuk terén, így egy pillanat alatt kiszúrom, hogy a pengedobás elsietett, gyenge, és biztosan nem fog eltalálni. 
~ Mi a.. ~ a tervem következő szakasza azonnal kudarcba fullad, mikor megdermednek a lábaim, és mozdulatlanná válok. ~ Dróthuzal? Mégis mikor? ~ a szemem tágra nyílik, mikor kiszúrom a lábamra tekeredett drótot, amit a srác egy jutsuval kötözött rám. Okosabbak, mint hittem, ez pedig nem jó. Nagyon nem jó, de nem adhatom fel, amíg Bando lélegzik. 
~ Ha véghez akarom vinni a tervet, muszáj leszek durvábban bánni a másik kettővel is. ~ 
Lábak megkötözve, ők meg bármikor nekemronthatnak, szóval azonnal cselekednem kell. 
Gyorsan előkapnék két shurrikent az egyik kézbe, egy robbanó kunait pedig a másikba, majd támadásba ledülnék. A shurrikenekkel a lányt céloznám meg, pontosabban a vállát, tekintve hogy a tű kihúzása beletellhet pár pillanatba, így nem biztos, hogy tud hárítani, vagy támadni. A robbanó kunait a srác kapná, ami elől muszáj kitérnie, hacsak nem akar úgy járni, mint Bando. Ezesetben egy másik  shurrikent dobnák arra, amerre ugrana. 
Bármi is a kimenet, a támadás után egy füstbombát dobnák le magam elé, majd a füstfüggöny rejtekében pecsétet formálnék, és megidéznék két klónt. Az egyik a lány irányába lépne ki a füstből, majd megállna, hogy pillanatnyi elterelésképp szolgáljon. A másik Bando irányába indulna, majd megállna felette, és úgy tenne, mintha le akarná szúrni. Jól tudom, hogy ezeknek a klónoknak semmi fizikai hatása nincs, és az előre kigondolt mozgás elvégzése után semmi mást nem tesznek, de ha Bando még ugyanott fekszik, akkor talán időt tudok nyerni velük. 
A klónok elkészítése után előhúznák egy kunait, amivel megpróbálnám levágni a drótot a lábamról. Ha ez sikerül, akkor gyorsan visszatérnék a szobor tetejére, és ott várnám az ellentámadásukat, azok elől pedig folyamatosan kitérnék, nehogy megint csapdába essek. 
Ha nem sikerül a drót levágása a füst eloszlása előtt, akkor kénytelen leszek ottmaradni, és védekező harcmodort folytatni, bár az nem lenne túl előnyös. 
Két tűz között ragadni úgy, hogy az ellenfeleimnek több tapasztalata és ereje van nem épp kellemes.

Akatsuki(Nana)  

Chakraszint:110
Felszerelés:
- Egyszerű ruházat, bordó köpeny, ninja szandál, fekete maszk
- Ninjato(tekercsbe pecsételve)
- övtáska(1 füstbomba, 2 kunai, 2 shurriken; 8 senbon); 
- 1 robbanójegyzetes kunai
- dróthuzal(10m); 
- 7db robbanójegyzet
- Energiatabletta(5db)


Reménytelen helyzetek. Ha egy ember olyan csatába indul, ahol minden esély ellene szól, a győzelemre pedig semmi esély, akkor az vagy túlzottan magabiztos, vagy kész a biztos halálra. Én egyik se vagyok, hiába is szóljanak ellenem az esélyek, nem volt más választásom. Bando jött el hozzám, én pedig éltem a lehetőséggel. 
Három ellenféllel szemben, akik egy évnyi képzéssel előttem járnak, teljesen felesleges győzelmet remélni. Kettő ellen hasonló a helyzet, talán csak hangyányi esélye van a sikernek. Egy ellenféllel szemben, aki ráadásul jelenleg az egyetlen akadály köztem, és a célom között, már más a helyzet. 
Legyen erősebb nálam, én akkor se bukhatok el, és nem is halhatok meg. Ma nem. Az életem csak most kezdődik igazán. 

Bár az ellenfeleim sokkal képzettebbek nálam, a maszkom és a nevem okozta, téves feltételezések miatt jóval erősebbnek tűnök, amit a hirtelen, gyors támadássorozataimmal kísérve igencsak nagy előnyhöz jutottam. A robbanójegyzetem telibekapta Bandot, aki talán halott, talán nem; egy talánnal azonban nem érem be. A másik kettőnek sikerült egy pillanatra megakasztania, de szerencsére csak egy füstbomba, egy robbanó kunai, két klón, és két shurriken kellett ahhoz, hogy ebből a helyzetből kijussak, sőt amint a szobor tetejére visszajutok, kiszúrom a lány sérülését is. Kettő minusz. 
A szerencsémnek azonban ezzel vége, ez pedig egy igen kellemetlen helyzetet eredményez. Bando bár kiütve, a másik shinobi elküldi a lányt segítségért, míg ő feltart engem. A kunoichit nem tudom elkapni, ráadásul a robbanások okozta zaj biztosan nem marad észrevétlen. Pár perc, és a hely hemzsegni fog nálam sokkal képzettebb shinobikkal, akkor pedig vége a dalnak. Ha pedig elkapnak, akkor Bando megússza, és én leszek az, aki ismét szenvedni fog miatta. 
A legbölcsebb döntés az lenne, ha most rögtön elfutnék. Csak perceim vannak, az itt maradt shinobi pedig még náluk is képzettebb. Könnyedén hárította még a robbanójegyzetes kunaimat is, ráadásul ő kötözött le azzal a technikával, és eddig karcolás nélkül megúszta. Azonban Bando ezüst tálcán hever előttem, és a támadásom miatt nem lesz több esélyem elkapni őt. 
Most, vagy soha. 
Az ellenfelem védekező állásban várja a támadásom, és meg is fogja kapni. A lányt futni hagyom, Bandot pedig majd elrablom, és elviszem egy nyugodt helyre, ahol majd válaszol pár kérdésemre, mielőtt szembenéz a valósággal, és végzek vele. 
Csak egy ellenfelem van, a tervem így egyetlen, gyors támadás, amivel ha nem is tudom ártalmatlanítani azonnal, legalább sarokba szoríthatom vele. 
A szoborról ismét leugorva, közvetlenül földetérés után egy füstbombát hajítanék le magam elé, majd a füstfüggöny takarásában megkezdeném a terv többi részét. Egy kis chakrakoncentrálással létrehoznák két klónt hoznák létre, amik cikkcakkos mozgással rohannának az ellenfelem felé, közben alkalmaznám magamon a Henge no Jutsut, amivel annak a lánynak a külsejét venném fel. Hosszútávon ez értelmetlen lenne, de egy pillanatra talán megzavarhatom őt, elvégre ha hirtelen kellene cselekednie, és pont a saját társa arcát látná, nagy eséllyel hezitálna egy másodpercre. És hirtelen is kell majd cselekednie, mert miután a klónok elhagyják a füstfüggönyt, én a Sushin no Jursuval villámgyorsan mögé kerülnék, majd a kunaim tompa felével tarkón csapnám. Nem akarom megölni, elég ha csak Bando vére tapad majd a kezemhez.
Ha esetleg kitérne az ütés elől, akkor a kunait rögvest felé hajítanám, majd a maradék shurrikeneket is, figyelve hogy merre mozog. Ezután az utolsó kunait elővéve rohamoznám meg, és közelharcban próbálnék felülkerekedni rajta, lehetőleg nem halálos sebeket okozva.

Akatsuki 


Chakraszint: 110
Felszerelés: 
- Egyszerű ruházat, bordó köpeny, ninja szandál, fekete maszk
- Ninjato(tekercsbe pecsételve)
- övtáska(1 füstbomba, 2 kunai, 2 shurriken; 8 senbon); 
- 1 robbanójegyzetes kunai
- dróthuzal(10m); 
- 7db robbanójegyzet
- Energiatabletta(5db)




Egy csatát nem az elsajátított jutsuk mennyisége, a társak száma, vagy a tapasztalat dönti el. Egy képzett shinobit is legyőzhet egy csapatnyi genin összehangolt terve, hiába erősebb az ellenfelük. Egy ember is legyűrhet egy csapatot, ha megfelelően cselekszik, és egy pillanatra se rezdül meg a hite. Akárcsak az én esetemben is. 
Hiába van az ellenfelemnek egy évnyi plusz tapasztalata, hiába ismer több jutsut, és hiába vannak társai, én elhatároztam magam. Bando halott ember, és ebben senki, még Konoha összes shinobija se állíthat meg. 
Bandot már korábban sikeresen megleptem egy robbanójegyzettel, a lányt elkaptam egy shurrikennel egy gyors támadássorozat közben, az utolsó srác pedig.. 
Ellene azt a taktikát terveztem bevetni, hogy  egyetlen pillanatra megtévesztem, majd kihasználom azt a másodpercet hogy kiüssem...és sikerült. 
~ Sikerült? Tényleg sikerült?? ~ fut át az elmémen a meglepedtség, mikor az utolsó ellenfelem eszméletlenül rogy össze. ~ Tényleg sikerült! Bando végre az enyém, ráadásul senki másnak nem kellett odavesznie miatta. Az igazság az én oldalamon áll.
Örömmámorban úszva megengedek magamnak egy másodpercnyi pihenőt, mert az "új életem" kezdete óta ez volt az első, igazi harcom. És sikerült.
~ Ebből a mozdulatból csinálnom kéne valamit. Ninpo: Füstklón-álca kombó, vagy ilyesmi.. ~ gondolkodom, de azonnal visszarázódom a valóságba. Bár a csatát megnyertem, a háborút még nem. Ennél a pontnál pedig könnyedén elbukhatok.
Gyorsan Bandohoz sietek, aki látszólag életben van, bár elég ramaty állapotban. Mondjuk akit telibe kapott egy robbanás, az  nem is nézhet ki másképp, de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy életben van. Megölhetném itt és most, de a halála előtt válaszolnia kell pár kérdésemre.
Gyorsan kizsebelem mindkét eszméletlent, majd ha találok náluk dróthuzalt, akkor összekötözöm vele Bandot. A karjait a teste mellé, majd az egész törzsét, és a bokáit, de előtte még ráteszek egy robbanójegyzetet a mellkasára. Biztos ami biztos.
Ha ez megvan, akkor csak felkapom őt, és minél gyorsabban eltűnök a helyszínről, vissza a rejtekhelyre. Mivel onnan jöttem, tudom hogy az út egy része biztonságos lesz, a többi esetében pedig vigyáznom kell. Ha szerencsém van, akkor  a robbanások mindenkit idevonzanak, és akkor semmi gond se lesz. A rejtekhelyen pedig végre pontot tehetek az ügy végére.


///Összegzés:
-2 kunai, robbanójegyzettel
-1 robbanójegyzet a 7-ből(Bando testére ragasztva, de nem élesítve)
-2 senbon
-3 shurriken
-2 füstbomba
-dróthuzal(kötözéshez, ha Bandoéknál nem volt)
+5000 ryo( Péhéhéénz!)
+chakra és tjp
+1 eszméletlen shinobi


Nagyon élveztem a játékot, és nagyon várom a folytatást

Akatsuki(Nana)  


Helyszín: Rejtekhely




Chakraszint: 122
Felszerelés:  
- Egyszerű ruházat, bordó köpeny, ninja szandál, fekete maszk
- Ninjato(tekercsbe pecsételve)
- övtáska(1 füstbomba, 2 kunai, 2 shurriken; 8 senbon); 
- 1 robbanójegyzetes kunai
- dróthuzal(10m); 
- 6db robbanójegyzet(1db Bando testére ragasztva) 
- Energiatabletta(5db)
- 1 szett szerszámkészlet




Otthon, édes otthon. Az öreg által rámhagyott kis rejtekhely, ami mind területileg, mind kinézetileg tökéletesnek mondható. Egy kis kunyhó, kint egy kicsike tóval, az egész helyet pedig sziklafal veszi körül, egyetlen bejáratát pedig primitív csapdák védik. Egyszerűen tökéletes, ha az ember nyugodtan akarja tölteni öreg napjait, vagy ha azt akarja, hogy békén hagyják. 
Szörnyen kár, hogy valószínűleg most vagyok itt utoljára. Azok után amit tenni fogok, nehogy a rejtekhelyet, de talán az országot is el kell hagyjam véglegesen. De erről szól az újrakezdés, nemde? 
Az idevezető utam sokkal macerásabb volt, mint hittem volna. Magammal cipelni egy kába szemetet úgy, hogy ne vegyenek észre, igencsak problémás tud lenni, de megoldottam. Elvégre a szállítmányom fontosabb mindennél. A kulcs, ami végleg lezárja az előző életemet, és amire egy teljes évet végigszenvedve vártam. A világért se dobnám el. 


A megérkezés egészen könnyen megy, a hely is pontosan olyan, mint ahogy hagytam, így minden gond nélkül lépek be a kunyhóba, majd a fal mellé ültetem a kába hulladékot. 
- Bando, Bando, Bando, gondolom erre nem számítottál, igaz? - mondom a kiütöttnek, majd csak nézem őt. A robbanást igencsak megsínylette, a fél arca csúnyán megégett, a ruhája egy része cafatokban, ő maga pedig eszméletlen, nem is tudva, mi vár rá.
Megsajnálhatnám, de nem fogom, elvégre ő csúnyábban bánt el velem. Leszúrt, majd hagyott megdögleni, aminek köszönhetően mind a testem, mind az elmém összetört. 
Tönkretett, megölt, és most ugyanez a sors vár rá. Megölhetném itt és most, de oka van, amiért idehoztam. Válaszokat akarok, és látni szeretném a képét mikor rádöbben, mi is történik. Hogy a múltja elől nem menekülhet, és drágán meg kell fizetnie az árulást. 


Bando nem kel fel rögtön, ezzel időt arra adva, hogy bezárjam az ajtót, gyertyát gyújtsak, majd az asztalhoz ülve átnézzem az elkobzott felszerelését, és az ellopott pénzt. Mindkettőre szükségem lesz majd. 
Pár percel később azonban mégis ébredezni kezd, és miközben kinyissa a szemeit, elfog az undor. Az a tömény gyűlölet és megvetés, amit iránta érzek, és ami csak fokozza a jelenlegi helyzete okozta elégedettséget bennem. 
Sérülten, megtörten, magatehetetlenül, akárcsak ahogy én ébredtem akkoriban. 
- Nocsak, felébredtél? - kérdezem, majd megvárom, amíg magához tér a kábulatból - Jó, helyes, gondolom van pár kérdésed, de meg kell hogy előzzelek. - Bando elé állok, majd folytatom - Hogy hol vagy, az jelenleg nem számít. Hogy ki vagyok, és mit akarok tőled? Nos.. - ennél a pontnál leveszem a maszkomat, megmutatva az arcom - Miért nem mondod meg te? - monológom egy félmosollyal zárom le, és azzal, hogy egy kunait rántok elő. Hadd érezze a helyzete súlyát a féreg.

Akatsuki(Nana) 


Helyszín: Rejtekhely




Chakraszint: 122
Felszerelés:  
- Egyszerű ruházat, bordó köpeny, ninja szandál, fekete maszk
- Ninjato(tekercsbe pecsételve)
- övtáska(1 füstbomba, 2 kunai, 2 shurriken; 8 senbon); 
- 1 robbanójegyzetes kunai
- dróthuzal(10m); 
- 6db robbanójegyzet(+1db Bando testére ragasztva) 
- Energiatabletta(5db)
- 1 szett szerszámkészlet




Egy év, körülbelül ennyi időbe tellett, hogy a romhalmaz állapotomból felgyógyúljak, visszanyerjem a régi formám, és végre útnak indulhassak. Hónapokig könnyekkel küszködve, fájdalomtól reszketve tértem nyugovóra, és folyton az járt a fejemben, hogy miért is csinálom. Erre a kérdésre mindig megkaptam a választ, mikor is az egyetlen megmaradt emlékem, Bando árulásának emléke lidérces álomként elevenedett meg előttem, amint lehúnytam a szemem. Csak annyit tudtam róla, hogy a társamként elárult, és ennyi elég is volt arra, hogy motivációként szolgáljon. 
Ez a motiváció pedig itt fekszik előttem, arra várva, hogy szembenézzen az igazsággal, és a vele járó megtorlással. 
Bando felébred, és amint meglátja az arcomat, kiül az övére a keserűség, aminek a látványa megfizethetetlen. Végre rádöbbent az igazságra, hogy a múltja elől nem menekülhet. 
A meglepődés ezután rám esik, mivel Bando szavai, viselkedése, hangneme igencsak váratlanul ér. Nem tudom, mire számítottam, de erre nem. 
Bandot egy egyszerű szemétnek tartottam, egy szánalmas féregnek, aki nem érdemel kegyelmet. A rimánkodása hallatán pusztán egyetlen dolog jut az eszembe, mégpedig hogy ő valóban csak egy szánalmas féreg. Egy csúszómászó, nem több. 
- Emlékszel rám? Én emlékszem rád. Te, és a te tetteid az egyetlen, amire emlékszem. - csendesen leguggolok hozzá, mélyen a szemébe nézve a felemás szemeimmel. - Nézz rám, Bando. Nézz bele a szemeimbe, nézd meg az arcomat, majd miután alaposan megnézted magadnak, megkérdem: Felfogod te, hogy mit tettél velem? Tudod te, hogy min mentem keresztül? - kérdezem halkan, közben remegni kezd a kezem a fájdalmas emlékek felidézése miatt. Bármennyire is fáj, muszáj elmondanom, hogy felfogja végre a helyzet súlyát. 
- Tudod, milyen érzés összetörve, magatehetetlenül, kínok között magadhoz térni egy idegen helyen? Úgy, hogy azt se tudod, mi történt veled, hogy kerültél ide...vagy hogy egyáltalán ki is vagy? - a hangom lehalkul, szinte már az egész testemben remegni kezdek. Lassan pár könnycsepp legördül az arcomon, a fájdalomtól csak jobban remegek. - Összetörve...mindenemet elvesztettem...mindent emlékemet...még a saját nevemet is...üresen, összetörve, senkiként tértem magamhoz... - ennél a pontnál lassan megragadom a ruhájánál fogva, és közelebb hajolok - És tudod, mi a legfájdalmasabb? Az, hogy az egyetlen emlékem, ami megmaradt...az te vagy. Te, a volt társam, aki elárult. Egyszerűen leszúrtál, elárultál, elvettél tőlem mindent...megöltél. Tudod, milyen érzés meghalni? - az egyik kezemet finoman az arcára helyezem, míg a másik kezemben lévő kunait a torkához szegezem. 
- Áruld el nekem, régi társam...miért? Mit tettem ellened, hogy ezt érdemeljem? Miért öltél meg? - kérdezem tőle. 
Nincs bennem harag, se gyűlölet. Ebben a pillanatban csak fájdalmat érzek, amit az előttem lévő alak okoz. Az, aki a társam volt, talán a barátom is, és aki elárult. Az, aki talán a válaszával helyreteheti a dolgokat, enyhítve a fájdalmon, hogy aztán megölhessem. A halála pedig pontot tesz a történet végére, és az a konohai kunoichi, aki voltam, végre nyugodtan megpihenhet, és eltűnhet. A múlttól megszabadulva pedig végre új útra léphetek, új életet kezdve, mint Akatsuki. 






https://youtu.be/nCt4aLirnrk

/Nana/


// Elnézést a megcsúszásért, 10 chakrát tudok adni kompenzálásképp, amit döntésed szerint felírhatok TJP-ként is, vagy egy maximum C szintű technikát választhatsz. Döntésed jelezd kérlek a következő posztban. //


 Folytattad hát a kérdezgetést, az információ morzsák megszerzésére tett kísérleteidet, a vallatást, ha épp úgy tetszik. 
-Én... Nekem fogalmam sem volt arról, mit teszek oké? A szüleim miatt voltam dühös, a gyász és a fájdalom cselekedett helyettem, nem volt helyes, ezt belátom... viszont most itt az esélyed, hogy jobb legyél, hogy ne kövesd el azt a hibát amit én, és ne süllyedj le az én szintemre. Engedj el, gyere vissza a faluba és megoldunk mindent. Választ kapsz mindenre, megtudsz mindent a múltadról. Csak engedj el.- Próbált alkudozni a fiú, miként rádöbbent arra, hogy ténylegesen elvesztetted emlékeid javát.
Érdekes fordulatnak bizonyulhatott, amennyiben elfogadtad ajánlatát, s ebben az esetben úgy is tett, ahogy ígérte, visszavezetett a faluba.


 Azonban ha nem fogadtad el ajánlatát: Továbbra is kerülte a pontos válaszadást, nem volt képe ahhoz, hogy beismerjen mindent? Vagy feltört végre belőle az igazi shinobi, megérezte hogy neked kell az az információ és úgy gondolta, hogy míg nem árulja el, te se ölöd meg őt? Akárhogy is, rimánkodott életéért, kerülte a válasz pontos megadását, győzködött arról, hogy térj vissza a helyes útra, menj el vele a faluba, vagy legalább engedd el őt...


Akárhogy döntesz, kritikus ponthoz ér majd történeted ez nem vitás... feladod a bosszúvágyat, megbékélsz, ám cserébe visszakapod a normális életed, esetleg emlékeidet is. Vagy tovább haladsz az ösvényeden és megpróbálod elvarrni az utolsó szálat...

Akatsuki(Nana)
Helyszín:Rejtekhely


Chakraszint: 122
Felszerelés:
- Egyszerű ruházat, bordó köpeny, ninja szandál, fekete maszk
- Ninjato(tekercsbe pecsételve)
- övtáska(1 füstbomba, 2 kunai, 2 shurriken; 8 senbon); 
- 1 robbanójegyzetes kunai
- dróthuzal(10m); 
- 6db robbanójegyzet(+1db Bando testére ragasztva) 
- Energiatabletta(5db)
- 1 szett szerszámkészlet

Újrakezdés. Egy lehetőség, ami megadatott nekem, pedig nem akartam. Egy olyan út, amit nem kértem, de muszáj járnom. Nem kell hátrahagynom a múltamat, hiszen az hagyott el engem, vagy épp elragadták tőlem. Bárki is voltam, bármit is tettem, mint Konoha egyik fiatal geninje, már a múlté.
Meghaltam, ezért csakis az újrakezdés az egyetlen járható út számomra, amit nem kezdhetek el, amíg el nem varrtam az összes szálat, ami az előző életemhez köt.
Két szál, két elvégezendő feladat, amik most karnyújtásnyira vannak tőlem, és mégis oly távol.
Bando, aki elárult, és akinek az életével kell fizetnie tettéért most itt van előttem, megkötözve, magatehetetlenül. Meg kell őt öljem, hogy ezzel lezárhassam az egészet, de egyben életben is kell hagyjam, mert csak ő tud válaszolni a kérdésemre. A választ pedig tudnom kell, különben sose hagyhatom magam mögött az előző életemet.
Bando viszont nem hajlandó válaszolni, csak könyörög és alkudozik, de nem válaszol.
Az emlékek felidézése roppant fájdalmas, könnyek nélkül nem is vagyok rá képes. Csupán pár pillanatra, de elgyengülök, visszaváltozva azzá az összetört lánnyá, aki egy éve voltam. Bando viselkedése azonban visszaránt a valóságba, hiszen a hangneme és a pontos válasz hiánya bizonyítja, hogy semmi együttérzés nincs benne, meg se bánta a tettét, csak az életéért könyörög. Ez pedig roppant felbőszít.
Az arcát elengedem, majd a kunait is magam mellé helyezem, de nem kelek fel a földről. Továbbra is Bandot nézem, majd a könnyeim letörlése után visszakézből lekeverek neki egyet, méghozzá az arca sérült felére. Ezután megragadom a hajánál fogva, hogy muszáj legyen rám néznie, bele a szemeimbe.
- Hazug. - mondom neki, majd elengedem és felállok. Ha még egy kicsit nyavajog, akkor egy jól irányzott rúgással hívom fel magamra a figyelmét.
A bánat ideje lejárt. Most a gyűlöletem fog cselekedni.
- Felfogod te egyáltalán, hogy mit tettél? Felfogtál te bármit is abból, amit mondtam? Elmondtam neked min mentem keresztül, és csak annyit tudsz mondani, hogy "sajnálom"? - kérdezem minden gyűlöletemmel és megvetésemmel bélelve, közben az asztalhoz megyek, és előszedem lassan a szerszámkészletemet.
- Menjek vissza konohába veled? Talán hülyének nézel, hogy azt hiszed, megbízok benned? - a szerszámokat lassan böngészem úgy, hogy Bando ezt jól lássa, és ha van valami esze, akkor ki is találja, mire készülök. - Nem érdekel a rimánkodásod, se az áruló nemzeted. Te csak egy féreg vagy, semmi több. - a drótvágót megragadva visszamegyek hozzá. Válaszok kellenek, mert azok nélkül nem tudok továbblépni. Bando ezt látszólag kitalálhatta, de ő csak egy féreg, nem több. Nem tudja sokáig visszatartani az igazságot.
- Tudod, rengeteg fájdalmat kellett elszenvedjek miattad, és mivel ezt nem vagy képes felfogni, a saját bőrödön fogod megtapasztalni. - ezzel ismét leguggolok hozzá, és az egyik kezemmel megragadom a fejét, stabilan tartva azt.
- Szemet szemért Bando, ezesetben szó szerint értem, ha továbbra se vagy képes beismerni a tetted. - a drótvágót fenyegetően közel helyezem az arcához, pontosabban az egyik szeméhez.
- Szóval, megkérdezem utóljára: Pontosan miért árultál el?
Remélhetőleg a kínzás gondolata elég lesz ahhoz, hogy valami használhatót kinyögjön. Bár gyűlölöm őt teljes szívemből, nem tudom, hogy képes lennék-e valóban megkínozni őt. Attól is tartok, hogy ha valóban elkezdem, akkor a gyűlöletem felülkerekedik rajtam, és olyat teszek vele, amit talán megbánok.
De muszáj leszek, ha ténylegesen le akarom tudni az egészet, és tovább akarok lépni, ezért az összes kételyemet egy érzelemmentes tekintet mögé rejtek.

///Választott technika: Kemuri Bunshin no Jutsu/ Füst klón technika

Akatsuki(Nana)
Helyszín: Rejtekhely




Chakraszint: 122
Felszerelés: 
- Egyszerű ruházat, bordó köpeny, ninja szandál, fekete maszk
- Ninjato(tekercsbe pecsételve)
- övtáska(1 füstbomba, 2 kunai, 2 shurriken; 8 senbon); 
- 1 robbanójegyzetes kunai
- dróthuzal(10m); 
- 6db robbanójegyzet(+1db Bando testére ragasztva) 
- Energiatabletta(5db)
- 1 szett szerszámkészlet




Egy szem, számtalan törött csont, nyílt sebek, és a teljes emlékezetem elvesztése. Egy évig szenvedtem, pokoli fájdalmakat éltem át, közben pedig fogalmam se volt arról, ki is vagyok, vagy hogy mivel érdemeltem ezt ki. Csakis az az egy dolog motivált, hogy pontosan tudtam, ki tette mindezt velem, az egyetlen célom pedig eme "szívesség" visszafizetése. Hogy az az  áruló féreg Bando is átélje ugyanazt, amit ő tett velem. Hogy megtapasztalja, milyen érzés meghalni.
Egy éven keresztül folyamatosan izzó gyűlöletet tápláltam iránta, és ha saját magamat is elvesztettem volna, jelenleg Bando üvöltene. Bőgne, könyörögne a halálért, miközben egyesével tördelném el a csontjait, miközben kivájnám a szemét, és még ki tudja, mit tennék vele.
Nagyon nagy szerencsére önmagamat nem vesztettem el, nem váltam állattá, ezért azzal is beérem, hogy végzek vele miután megkapom a válaszaimat.
Szerencsére ő ezt nem tudja, ezért már a kínzás gondolatától is végleg megtörik, tovább bizonyítva hogy ő csak egy gyáva, alantas féreg.
A tekintetemet nem veszem le róla, de a szerszámot leteszem, miközben Bando végre megválaszolja az egyetlen kérdésemet. Azt, ami talán mindent a helyére fog tenni, és végre lezárhatom az előző életemet, végleg eltemetve azt a konohai lányt, aki voltam.
- Te.... - Bando válasza teljesen lesokkol, elsőre nem is tudom, mit tegyek vagy gondoljak. A hirtelen hangsúlyváltozás után, minden egyes másodperccel nő bennem a feszültség, ahogy Bando engem kezd vádolni.
A kezem remegni kezd, majd egész testemben remegni kezdek, végül minden kitörik belőlem, ahogy hirtelen megértem a hallottakat.
- Hazug. - csendes megszólalásom után az öklöm szinte magától mozog, ahogy kétszer, teljes erőmből bemosok annak a tetves féregnek.
- TE NE MERJ ENGEM ÁRULÓNAK NEVEZNI! - ismét, teljes erőmből megütöm - TE TETTED! TE! - megint megütöm, ezúttal egy gyomros kíséretében, szinte alig tudom magam kontrollálni - HAZUG FÉREG! ÉN SOHA...ÉN SOHA.. Én nem.. - a következő ütés elmarad, amint hirtelen elhagy minden haragom, és Bandot elengedve ülő helyzetbe rogyok. - Én nem vagyok olyan, mint te. - a hangom elcsuklik, és egy röpke időre még kapkodnom is kell levegő után. Egész testemben remegek, közben szörnyen gyengének, és üresnek érzem magam. Elbuktam. 
Egy teljes éven keresztül gyűlöltem azt az alakot, aki elárult engem. Egy alantas, gerinctelen férget, akinek lelke sincsen. Elvakított a haragom, közben nem vettem észre, hogy olyanná válok, mint ő. Talán végleg elvesztettem a múltamat, talán sose tudom meg, ki és milyen ember voltam, de.. 
Ha most megölöm őt, akkor pont ugyanolyan szemétté válok, mint ő. Egy szánalmas, megkeseredett bolonddá, akit elvakított a saját dühe. 
Talán Bando hazudott az okokról, talán nem, ez teljesen lényegét vesztette, mert tudom az igazi okát. És én nem akarok olyanná válni, mint ő. 
- Vége van. - lassan, még kissé remegve felállok, majd ránézek az előttem ülő féregre, akár magánál van, akár nem. - Tévedsz. Te megbuktál shinobiként, és most megbuktál emberként. Én viszont nem vagyok olyan, mint te. - szavaimmal végérvényesen lezárom ezt az ostoba történetet, bár megnyugvást nem hoz. 
Az időm véges, bármelyik pillanatban itt lehetnek a konohaiak, ezért azt az időt még megpróbálom kitölteni. Ha maradt. 
Az asztalon heverő maszkomat a kezembe veszem, de nem teszem fel. Nyugalommal tölt el a jelenléte, hiszen amíg rajtam volt, semmitől se féltem. Most azonban ez se  segíthet rajtam, így egyszerűen eldobom, majd a kijárat felé indulok. 
Valószínüleg már várnak rám, és amint kilépek az ajtón, elfognak, de nem félek ettől. Bando nem fogja elfelejteni ezt a napot, még ha hazudik is a történtekről, védi saját magát, legbelül sose fogja ezt elfelejteni. Én pedig készen állok, történjék bármi velem. 
Azon apró lehetőséget se hanyagolom el, hogy ha mégse vár rám senki, bár ez nem hoz nagy változást. Csupán elhagynám ezt a helyet, sőt az egész országot, és soha nem térnék vissza. 
Bárhogy is történjen, a múltamat nem sikerült lezárjam, de legalább esélyt adtam magamnak a jövőre, legyen az bármi.

Akatsuki(Nana) 
Helyszín: ??? 


Chakraszint: 122
Felszerelés:
Ruha(ha nem szaggatták le azt is ) 




- Vége van. - ez az utolsó szavam, mielőtt elhagyom a kunyhót. Talán Bandonak szól, talán a kunyhónak, talán saját magamnak, a jelentése változatlan marad. Vége van. A múltam talán most végleg lezárul, és egy új nap virrad számomra. Egy igen kellemetlen nap. 
- Megadom magam. - akarom mondani a bejáratnál rámakaszkodó shinobiknak, akik látszólag nem rám számítottak, és még mielőtt kimondhatnám a szavaimat, kiütnek. 




Lassan nyílik ki a szemem, a fejem még mindig sajog az ütéstől, még enyhén szédülök is. Pár pillanat ezért szükséges, hogy teljesen magamhoz tudjak térni, majd körbenézni. 
- Hol.... - halkan kezdek bele a kérdésbe, de azonnal félbe is hagyom. Nincs értelme azon tanakodjak, hogy mégis hol vagyok, hiszen pontosan tudom, hogy mi is várhat rám azok után, ami történt. A hol jelenleg nemigen számít. 
Sötét szoba, egy félszemű, nem éppen barátságos küllemű férfi, kezében papírokkal. Tehát vallatással kezdődik az egész. Számíthattam volna erre, de valahogy valami mást reméltem, mikor kiléptem az ajtón. Először és utoljára. 
Először talán nem is tudtam pontosan, mit is akarok. Megölni Bandot, de mégis miért? Talán lezárást akartam, hogy az elfeledett múltam darabkái ne kísérthessenek tovább, és Bando halála fog pontot tenni a történetre. Talán pont vissza akartam szerezni azt, amit elvesztettem, remélve hogy Bando halála visszaadja az életemet. Talán csak szimplán gyűlöletből cselekedtem, egyszerűen csak holtan akartam látni őt. Nekem...már fogalmam sincs, melyik igaz. Akkor még minden olyan egyszerűnek tűnt, Bando halála motivációként szolgált, hogy ne adjam fel, de időközben sose tettem fel a kérdést, hogy pontosan miért. Még most se tudom erre a választ, talán csak tenni akartam valamit. Nem tudom. 
Utoljára úgy léptem ki az ajtón, hogy a múltamat lezárva egy új útra léphetek. Hogy elértem a célomat, lezártam a múltamat, és tiszta lappal léphetek a jövőm felé. 
De tényeg ez történt? Tényleg elértem a célomat, lezárva a múltamat? Hiszen Bando végig csak röhögött, mintha pontosan azt tettem volna, amit ő akart. A haragom, a bosszúvágyam, majd a hirtelen viszakozásom talán pont az volt, amit ő akart. 
Hogy ő győzött. Megtört, összezavart, tönkretett. Hiába nem léptem arra az útra, amire ő, nem értem el vele semmit se, ha belegondolok. Bando láthatta, hogy tönkretett, amikor pedig nem öltem meg, talán pont azt látta, hogy gyenge vagyok. Bando valóban nem fogja elfelejteni azt a napot, hiszen ő került ki győztesen. 
Fogalmam sincs, mit reméltem akkor, mikor kiléptem azon az ajtón, de ha most belegondolok, csak a cselekedeteim eredményét látom. Hogy bár nem váltam olyanná, mint Bando, mégis vesztettem. Ő él és virul, láthatta hogy a bosszúja jobban sikeredett, mint hitte. Én pedig minden nélkül, árulóként kezelve vonulok a börtönbe. 
Én...már nem tudom, mit miért tettem, csak azt, hogy mi vár rám. 


A mappa elém kerül, a kérdések pedig felhangzanak. Bando látszólag igen alapos volt, rendesen besározta a nevemet. Igaz, az már a múlt, amit elvesztettem, és ami nem sokat fog számítani ott, ahova kerülök. 
A mappára csupán egy pillantást vetek, de nem érek hozzá. Ha konohában vagyok, akkor az a mappa minden bizonnyal a múltamat tartalmazza. A múltam, amit elvesztettem most itt van előttem egy karnyújtásnyira. Csak ki kell nyitnom, semmi más, de... 
Képtelen vagyok rá. Ha az valóban a múltam, akkor nem akarom látni. Félek attól, amit találhatok benne. Csak jobban összezavarna, felkavarna...nem akarom tudni. 
Se a múltammal, se a helyzetemmel, se a hirtelen rámtörő remegéssel nem tudok mit kezdeni, de muszáj megszólaljak. A félszemű vallatómon látszik, hogy nemigen érdekli, kivel áll szemben. A szemében csak egy egyszerű bűnöző vagyok, akit ki kell vallatnia, és ezért bármilyen ezközt képes bevetni. Valamint a szavai alapján van nála sokkal rosszabb is. 
Én nem állok ellent. Nincs semmi értelme, hiszen annyit még tudok, hogy én vagyok az áldozat. Egy elárult kunoichi, aki rossz döntést hozott, és most fogalma sincs a miértekről. 
Ha tudni akar mindent, én elmondok mindent, akár hisz nekem, akár nem. Talán még segíteni is fog helyretenni a darabkákat, ha elmondom valakinek. Még akkor is, ha az a valaki más okból kíváncsi rá. 
- Rendben van. Elmondok mindent. - erőt veszek magamon, majd egy nagy levegővétel után bele is kezdek. 
- A nevem Akatsuki. Ezt a nevet vettem fel, mert a sajátomra nem emlékszem. Egy éve a saját társam...volt társam, Bando egyszerű bosszúvágyból elárult engem. Leszúrt, majd hagyott meghalni, végül egy robbanás letaszított arról a helyről, ahol voltunk. A körülményekről vagy bármi másról nem tudok mit mondani, mert az eséstől elvesztettem minden emlékemet. - a hangom ennél a pontnál kicsit megremeg, érezhető a harag, amit Bando iránt érzek emiatt. - Elárult...a testem összetört, a múltam...elvesztettem minden emlékemet...még a saját nevemre se emlékszem. Bando elvette az életemet...- muszáj megálljak egy pillanatra, hofy erőt tudjak venni magamon, és folytatni. 
- Egy idős úr mentett meg. Ellátott, majd egy éven keresztül segített, hogy talpra tudjak állni. Róla nem tudok sokat mondani, mert nemrég meghalt. - ahogy eszembe jut az öreg, akinek mindent köszönhetek, és aki már nincs velem többé, keserű érzést vált ki, de muszáj vagyok folytatni. 
- Ezután az egyetlen megmaradt emlékemet, Bando árulásának pillanatát, követve elindultam, és útközben összefutottam vele. Az egyetlen dolog, amire emlékeztem az az, hogy a saját társam Bando elárul, és én...meg akartam ezt bosszúlni. Válaszokat akartam, ezért elraboltam és kifaggattam, majd.. - eszembe jut Bando szánalmas könyörgése, a szavai, majd a röhögése, ami ráébresztett, hogy miféle ember ő valójában. 
-Ő egy gyáva, gerinctelen féreg, aki rajtam vezette le a bosszúját, és én... Én nem akartam olyan lenni, mint ő. Életben hagytam, és ennyi.. - ezzel pontot is teszek a vallomásom végére. Beszéd közben végig a férfit néztem, de most magamba roskadva a kezeimre tekintek. Elmúlt a remegésem. 
A beszéd tényleg segített valamit, még ha a helyzetemen nem is javít semmit se. Már tudom, hol állok legalább. 
- Elárult a saját társam, a saját nemzetem. Elvesztettem mindenemet...és nektek én vagyok a bűnös. - mondom halkan, nem is a vallatónak szánva, de az se érdekel, hogy ha meghallja.

Akatsuki(Nana) 


Felszerelés: Semmi




Tényleg segített. Azok után, amiken keresztül mentem, a rengeteg mentális és fizikai szenvedés, az életem és az egyetlen támaszom elvesztése, majd a kunyhóban történtek után valóban jól esett elmondani mindent. Még akkor is, ha a "beszélgetőpartnerem" egy vallató, és teljesen más okból kíváncsi a mondanivalómra, jól esett. Nem sokat segít a helyzetemen, de legalább most már tudom, hol állok. 
A saját társam haragból elárult, a saját nemzetem árulónak titulált, és végezetül nem álltam bosszút, mert nem akartam olyanná válni, mint ő. Egyetlen bűnöm az, hogy megtámadtam három konohait, akik közül az egyiket elraboltam, és kissé összevertem. Ezekért a tetteimért vállalom a felelősséget és a büntetést, de nem vagyok áruló. Bando, sőt minden konohai, aki hitt neki, ők az árulók. Ezt a véleményemet pedig sose fogom megváltoztatni. Soha. 
A vallomás után nem is érdekel annyira a vallató véleménye, lényegtelen hogy hisz nekem vagy se. Nem örülök neki, de lelkileg és testileg fel vagyok készülve a további eseményekre. Az újabb kérdésekre, az emelt hangú beszédre, az esetleges tettlegességre, és természetesen a börtönre is. Az utolsó, bár elfogadom, nem tölt el semmi pozitív érzelemmel, hiszen jól tudom, nem nekem kellene igazán bűnhődjek. Mégis ez a sors vár rám. 
Minden várakozásom ellenére semmi se történik úgy, ahogy képzeltem. A vallatóm szűkszavúan, faarccal távozik, ami igencsak meglep. Mintha nem is érdekelné az, amit mondtam, mintha a kérdései jelentéktelenek lennének, és csak azt akarta, hogy megszólaljak. Ez nagyon összezavar, de ami utánna jön, az csak ront a helyzeten. 
A maszkosok. Két alak, arcukon maszkkal, egyetlen céllal; mindkét dolog alaposan felzaklat. 
A két alak, ahogy előttem ülnek némán, hátborzongatóvá teszik a helyzetet. Az én szemléletem szerint a maszk arra jó, hogy elrejtse a valódi kilétedet, ezáltal felszabadít, és esélyt ad arra, hogy egy teljesen más személy legyél. Az ő esetükben teljesen elveszi a személyüket, és csak egy arctalan, lélektelen bábot hagy meg. Elég csak egy pillanatra rájuk nézni, és azonnal megérzem, hogy ezek ketten nem emberek. Semmi sincs bennük, és csakis azzal törődnek, amit parancsba adtak nekik. 
Az pedig véglegesen összezavarja a dolgokat. 
"Miért nem ölted meg a fiút?"; mindössze ennyit kérdeznek, és ezzel tucatnyi kérdést teremtenek bennem. 
~ Miért? Miért akarják ezt tudni? Mi értelme ennek, egyáltalán miért is kérdezték meg? Bando él, vagy nem ez számít?? Miért érdekelné őket pont ez, főleg hogy az előbb erre is kitértem? Mit...mit akarnak tőlem, miért csinálják ezt?? ~ remegni kezdek, a kezeimmel a térdeimet szorongatva próbálok erőt venni magamon, hogy meg tudjak szólalni. A kérdés, és a mögötte álló lehetséges indítékok teljesen összezavarnak, felzaklatnak. 
Viszont válasz nélkül nem fognak elmenni, ezen kívül semmi más nem érdekli őket, ezért erőt veszek magamon, majd belekezdek. 
- Mert nem akartam olyanná válni, mint ő. Őt elvakította a gyász a szülei miatt, hagyta hogy a harag, a bosszúszomj vezérelje, és ezt rajtam vezette le. Elárult engem, a saját társát...elvett tőlem mindent...ezért én is gyűlöltem őt. Még most is gyűlölöm. - megállok egy kicsit, hogy le tudjak nyugodni, de ez egyre nehezebb - Az egyetlen megmaradt emlékem ő volt, és amit velem tett. Engem is a gyűlölet és a bosszú vezérelt, és pont ezért tettem, amit tettem. Megölhettem volna, de...rájöttem, hogy ez nem old meg semmit. A halála nem adta volna vissza az életemet, semmi se változott volna meg. Ha meg is ölöm, azzal csak annyit érek el, hogy ugyanolyan hulladékká válok, mint ő. Egy szánalmas árulóvá, akit elvakított a saját dühe. - itt befejezem, de a remegésem nem marad abba, és az indulataimat se tudom visszatartani. 
- Ezért nem öltem meg. De ez miért érdekli magukat?! Úgyse hisznek nekem, akkor meg miért!? BANDO ÉL, ENGEM ELFOGTAK, MAGUKNAK NEM EZ SZÁMÍT!?! HA MAGUKNAK ÉN VAGYOK A BŰNÖS, AKKOR MIÉRT!? Miért!? - teljesen elvesztem a fejemet, és az üvöltözés után remegve roskadok össze - Mit akarnak tőlem? Nem...tettek már eleget? -