Re: A Végzet völgye

**Senju Tobirama** Szer. Jan. 02 2019, 18:50

/Nana/

Ahogy hangod erősebbre, dühödtebbre váltott, szinte egy szempillantás alatt, mondatod félbevágva a falnak szegezve találtad magad, végtagjaidon és nyakadon egy-egy kőből formált bilinccsel mely lefogott téged. Ebben a pózban tudtad már csak elmondani utolsó sorod. A maszkosok ezután összenéztek, s felálltak.
-Ennyi lett volna, köszönjük a türelmet...- Ballagtak ki az ajtón, mely aztán bezárult mögöttük.
Eztán a téged fogva tartó doton technika is elvesztette hatását.
Pár órát hagytak egyedül, majd érted jött az előbbi fazon.
-A Hokage által rám ruházott hatalmamnál fogva, önt Kihara Nana, felmentem vádjai alól. Fokozott őrizetben lesz azonban, mely azt jelenti, hogy minden lépése követve lesz határozatlan ideig és persze nem hagyhatja el a falu területét. Két hónap után, amennyiben stabilnak ítélik állapotát visszakerülhet a shinobiállományba, amennyiben jelentkezni kívánna. Lakhelyet a falu biztosít egyenlőre. Kérdés?- Rakott le egy borítékot és kulcsot az asztalra, közelebb csúsztatva mondandója végével.
Amennyiben nem akadt kérdésed, úgy szabadon eresztettek, hagytak had menj dolgodra...

// Itt most megejtenék egy zárást. Szép játék volt, nagyon jól hoztad a karaktert és jól igazodtál a történésekhez.
Jutalmad:
+15 Chakra
+3TJP
+5000Ryo (boríték tartalma) //

**Kihara Nana** Pént. Jan. 04 2019, 18:29

Akatsuki(Nana)

Nem vagyok ártatlan, ezt az egyet jól tudom, de tényleg én lennék most a bűnös? Valóban a volt nemzetemmel szemben cselekedtem, de pont ugyanez a nemzet fordított hátat nekem. Valóban megtámadtam pár shinobit, akik közül az egyiket elraboltam, de ő ezt meg is érdemelte, miután elvett tőlem mindent, az életemet beleértve. A saját társam szúrt le, miatta éltem át annyi kínt, és mégis engem neveznek áruló szökevénynek. És amikor hoztam egy látszólag helyes döntést, mindezekért én fogok bűnhődni, míg az igazi bűnös szabadon járkálhat.
A helyzetemen nem lehet javítani, Konoha szemében én csak egy áruló vagyok, akinek minden szava hazugság, és akit börtönbe kell zárni.
Akkor viszont miért csinálják ezt? Miért érdekli őket egy ilyen válasz?

A maszkosok kérdésének hatására teljesen elvesztem a fejemet, aminek köszönhetően a falnak szegezve tudom csak befejezni a mondandómat. Szinte semmi ellenállást nem fejtek ki, még akkor se, amikor elengednek, én pedig zsákként érek földet.
Már maga a technika használata is pontosan azt az üzenetet közli, amit eddig minden más szó és esemény is jelzett.
Hogy számomra vége van. Hogy nem számít, mit tettem, mit mondtam, vagy hogy mi az igazság, számomra itt végetért az út.
Ahogy lassan összekaparom magam a padlóról, majd erőtlenül visszaülök a székbe, megfogalmazódik bennem egyetlen üzenet az igazi bűnösnek.
- Remélem boldog vagy, befejezted amit elkezdtél. Nyertél. -
A további órák csendben telnek el, mintha a falu ezzel is csak kínozni akarna. Elvégre mi tarthat olyan sokáig, csak ki kell tölteni a kis papírokat, majd felírni egy cellára a nevemet, ennyi az egész. Nincs értelme órákig várakozni, csak essünk túl rajta.
Nem is foglalkozom a jövőképemmel, hanem inkább azzal a gondolattal játszom el, hogy mit is tehettem volna másképp.
~ Talán sose kellett volna utána eredjek. Ha letettem volna a bosszúról, akkor most újrakezdhetném egy másik helyen. Belegondolva, semmi haszna nem volt annak, amit tettem. Bando, pár friss sebbel, de megúszta a dolgot, és amilyen féreg, ez az eset semmi hatást nem fog kiváltani belőle. Talán csak egy kis elégedettséget. ~
A maradék idő halotti csendben telik el, még a gondolataim is teljesen elcsendesedtek. A szoba némaságát csakis a saját lélegzetvételem hangja töri meg, ahogy beletörődve várok az ítéletre.
Órákkal később valóban megjelenik a korábbi vallatóm, aki véget vet a hosszú várakozásnak.
- Mi?...Ezt most.... Én most....Hogyan? - teljesen elakad a lélegzetem a szavak hallatán, szinte meg se tudok szólalni. Nem a meglepettségtől, nem az örömtől, vagy valami hasonlótól.
Hanem mert ennek semmi értelme.
Eddig minden jel arra mutatott, hogy egy áruló bűnözőnek tartanak, és szinte nem is nagyon érdekli őket az, amit mondok.
Most viszont felmentenek minden vád alól, elengednek, és még vissza is fogadnak.
Mintha...
- Tudnom kell... - kicsit összeszedem magam, majd a vallató szemébe nézve folytatom - Tudnom kell, mi történt egy éve. Mit mondott maguknak Bando? Miért hittek neki minden kérdés nélkül, miért nem tettek semmit? És most... Most mi változott, miért engednek el? Mi történt az eltűnésem óta idáig? - teszem fel a milliónyi kérdésemet, remélve hogy választ kapok.
- Kérem.

**Senju Tobirama** Szer. Jan. 30 2019, 17:03

/Nana/

// Elnézést a megcsúszásért, bár jeleztem az arra alkalmas topicban, hogy követhetetlenség végett kérem jelezze minden meséltem, ha nem írtam még neki. Mindenesetre ez egy végső záró poszt. Amennyiben velem akarod folytatni a játékot jelezz és megbeszéljük, ha pedig mással, akkor további jó játékot kívánok! //

Ahogy elhagytad a helységet faggatózni kezdtél. Követelted az igazat, melyet megérdemelsz, a magyarázatot, hogy miért történt mindez, és hogy ha téged elengednek, mi is lesz az igazi bűnössel. A szobában megfagyott egy pillanatra a levegő a szavaid után, s a kikérdező tiszt hideg, érzelemmentes kisugárzása sötétté vált inkább..
-Bando... kár érte, jó shinobi volt...-már a képességeit nézve-, de...- Fordította tekintetét a kinyíló ajtó irányába. -Az árulás, árulás marad... börtönbe kerül a további ítélethirdetés erejéig... valószínűleg kivégzik majd.- Nézett ismét rád. -Nos, a személyes holmikat a kijáratnál felveheti... a fegyvereit a maszkot és hasonlókat. Azonban ezt az... "Akatsuki" nevet.. jobb lenne elfelejteni, nem olyan idők járnak, amikor szerencsés használni. A dosszié a magáé, vigye el, ha esetleg kíváncsi lenne a múltjára. És az ön érdekében... a viszont nem látásra, kedves Nana...- Lépett ki az ajtón s tűnt el jobbra.
Enyhén érthetetlen lehetett a szituáció, ám mégis kétségtelen, hogy te húztad ki belőle magad jobban... vajon érzel most bármi rokonszenvet Bando iránt? Vagy esetleg elégedetten dőlsz végre hátra? Üresség alakul ki benned most, hogy egyetlen célod megvalósítottad és megfizet mindenért? Ez a történet vége? Vagy pont hogy egy új sztori kezdete? Ez csak rajtad áll, ám jobb lenne mihamarabb lelépni a kihallgatóteremből.

**Hasegawa Zauki** Hétf. Aug. 12 2019, 11:22

/Madara/

// A választott technikáim a Szabályos Elfogás, illetve a Szálló Kő Dárdák. //

Fa arccal vázoltam fel az öregnek mantrám, mellyel magamat is hitegetni szeretném már napok óta. Kétségtelenül olyan cselekedeteket hajtottam végre az elmúlt napokban, melyek korábban egyenesen érthetetlenek is lehettek volna számomra. Talán ez volt végig a céljuk? Ezért akart Yamato elküldeni erre a vizsgára, hogy ezekre a következtetésekre jussak. Talán még jobban összezavarodtam, mint eddig, mégis másként hatott most. Emberibbnek éreztem magam, tudtam, hogy amit tettem helyes volt, csak indokát próbáltam meglelni... Végső soron azonban tudtam jól, mindegy volt. Amennyiben még helyben voltak, egy gyors elköszönést megejtettem a többi vizsgázótól, arcukat az emlékezetembe véstem, ha esetleg a jövőben összeakadnánk még valamikor. Végső soron azonban megkezdődött napokig tartó utazásunk.
A nappalok gyaloglással teltek, többnyire szótlanul, néha próbáltam csupán információkat kicsikarni belőle a múltra vonatkozóan. A Harmadik, a Negyedik Hokage-ra vonatkozóan, Naruto, vagy a másik két legendás shinobira vonatkozóan. Amennyiben választ adott kérdéseimre, úgy természetesen figyelmesen hallgattam végig azokat. Az estéket pedig különböző szállásokon töltöttük, meglehetősen közel választva, fogalmazzunk úgy, mindenféle földi jóhoz. Talán tudatos volt, talán a Perverz Remete már mágnesként vonzza az ilyen helyeket, nem tudhatom. Néha mikor egy-egy sétára megindultam, megfogott a látvány, ahogy a női fürdőnél leskelődött. Egy pillanatra elfordítottam tekintetem, majd hamar más gondolat jutott eszembe.
~Ha ő most a tanítóm... nekem az lenne a kötelességem, hogy segítsem őt... francba.~
-Psszt, Jiraiya-sama... Talán van valamim, ami segítheti a kutatásait.- Lopóztam közelébe.
Rövid kézpecsét sorba kezdtem. ~Suiton: Hahonryuu~ Majd próbáltam a technikával a fürdőben lévő vizet megérinteni.
Természetesen nem eredeti formájában terveztem használni a technikát, s nem is erősítve. A "megérintett vizet" óvatosan, lassan kezdtem lötyögtetni, hogy az lassan, de biztosan a partra folyjon. Koncentrálnom kellet, mivel nagyon finom műveleteket igényelt, s nem is bukhattunk le, különben az egész tervnek annyi.
-Figyeld meg, sensei, mire észreveszik a fele már meg se lesz.- Fogalmaztam meg céltudatos vigyorral.
Éreztem ahogy az izzadtságcseppek legördülnek halántékomon, ahogy a töretlen koncentráció egyre csak emészti fel idegeim. Nem sűrűn végeztem ezelőtt hasonlóan pepecselős chakraműveletet. Szinte már görcsöltek kezeim, ahogy kézpecsétem tartottam, ám működött. Egyre kevesebb víz maradt a medencében...
-Ez nem elég... - Konstatáltam enyhe idegességgel hangomban. -Ne aggódj Jiraiya-sama, megoldom.- Csúsztattam talpam előre enyhén.
A művelet tovább bonyolódott, a Doton: Chidokaku-t alkalmazva, nagyjából percenkénti két mm-es gyorsasággal kezdtem emelni a talajt a víz alatt, szépen folyamatosan, ezzel gyorsítva a kívánt hatást. Mire elértük azonban a kellő hatást, a fürdőzők, ha nem is vették pontosan észre, de már indulni kezdtek... Kimerülten dőltem hátra, alig tudtam mozogni is, s csupán a sikert nyugtázó hüvelykujjam voltam képes felmutatni.

Ettől fogva utunk és pihenőink hasonlóan teltek. Persze próbáltam tanulni az öregtől, ha hagyta, illetve további történetek elmesélésére is próbáltam rávenni, míg saját, meglévő technikáim gyakoroltam, míg meg nem érkeztünk a Végzet Völgyébe.
-Ezen a helyen valahogy mindig megértem, mi is a lényeg. Csalódott voltam, úgy éreztem nem használhattam ki igazi potenciálom a vizsgán, hogy nem használhattam az ütőkártyáim, ide visszatérve azonban mindez elfelejtődik, nem érdekel már. Mi értelme egy Kajukai Kourinnak, vagy egy Kebutsunak, ha nincs mögötte cél? Értelmetlen harcokon használva, csak lerántottam volna a leplet igazi képességeimről, nem szolgáltam volna semmit, csak magam vele. Később pedig hátrányba kerültem volna emiatt... Mégis emésztett, hogy megvertek...- Beszéltem, ám szavaim mögött nem volt szándék. Üresnek és érzelemmentesnek hatottak, talán látszott rajtam az enyhe idegesség is. Csupán beszéltem, hogy leplezzem azt, amolyan természetes ösztönszerű cselekvés lehetett ez.
Nem afféle idegesség, mely miatt megütnél valamit, sokkal inkább az az idegesség, mikor a gyomrod fel-le liftezik, mikor a szavak nehezen jönnek. Tagadni sem tudtam volna, hogy célunk közeledtével ez az érzet egyre erősödött. Nem tudtam, mire is számítsak, fogalmam sem volt, mi fog elénk tárulni a jövőben.

Uchiha Madara Pént. Aug. 30 2019, 22:24

A fürdőben tanúsított segítőkészségeden az idős férfi, állát simogatva helyeselt.
- Jól van, kölyök. Menni fog ez neked. Nem is rossz ötlet, még ha nem is vált be teljesen. Na de nem is a nők miatt vagyunk itt... Ez csak amolyan...öhm... Nem vagy éhes? Együnk. - szólított fel Jiraiya, majd elindult a legelső fogadóba, hogy meleg ételhez juthasson. Az evés alatt a vizsgádról faggatott, miként élted meg, hogyan elemezted a többieket, s magáról a támadásról is kérdezősködött. Ám úgy tűnt, inkább csak érdeklődik, mintsem valódi nyomokat kutatna. Az étkezést követően nagy hirtelenjében kellett távoznia a mesterednek, s úgy tűnt, nem igazán hagyott ott pénzt kettőtök vacsorájára. Még a sajátjára sem.
Elértétek a Tűz országának határát, a végtelennek tűnő erdők végre árnyékot biztosítottak a Nap sugaraival szemben, patakok és folyók frissítő csogobásának hangjára leszel figyelmes. Ahogy haladtok a Végzet völgye felé, belső gondolataid ismét megosztod a mestereddel.
- Ne csügged, Zauki. Egy vereségből ezerszer többet tanulhat az ember, mint a győzelemből. Nagyon is jól látod, ha minden ütőkártyád az első fordulóban bedobod, nem maradt volna semmi tartalékod. Nem feltétlen hasznos a nagy erő. Van, hogy el kell engedni a dolgokat, sodródni kicsit az árral, mintsem, hogy leleplezd saját magad az ellenség előtt. Óriási hátrányt jelent ez. A tudás Zauki...hatalmas fegyver. S aki ismeri az erősségeid... - ekkor a hiányzó karja felé tekint a fehér hajú remete - Az ismeri a gyengeségeid is. Sohase mutasd meg az ellenfelednek a gyengéd. Ne mutass félelmet, mert ellened fordíthatják.
A remete gyors szökkenésekkel kerülne a szobrok tetejére, majd megállna ismét.
- Valami készülődik a háttérben, Zauki. Valahol mélyen, ahova a mi szemünk sem lát, a mély alvilágban borzasztó dolgok vannak készülőben. A kérdés csak az, hogy mikor fog robbanni, illetve ki mozgatja a szálakat. - Jiraiya megáll a Végzet völgyében felállított Hashirama szobor fején, tekintetével a szemközti szobrot vizsgálta. - Hogy néztek ki pontosan a támadók? Azt mondtad, hogy Akatsuki köpenyt viseltek. Azt hittem, Nagato megölésével véget vetünk a szervezetnek, s legjobb tudomásunk szerint Sasuke is szétszakította belülről a szervezetet. Ugyan nem ismerjük Sasuke indítékait, egy biztos, rivalizálást folytatott a szervezet volt vezetőjével, Madaraval. Nem hinném, hogy Sasuke állt volna a támadások mögött. De akkor ki? Nagato halott. Madarat Sasuke ölte meg. Konan az elmőlt időben szimpátiát próbált kiépíteni a nemzetek és Amegakure között, segédkezett a háború lezárásában is. Nem hinném, hogy az ő keze lenne benne. De akkor ki?
Ha beavatod mestered a vizsgán tapasztaltakba, a reakcióját a következő körben írom le.
Jiraiya továbbhaladt a szobrokon, majd bevette magát a Tűz országának végtelen erejébe. Ismerősek lehettek számodra immáron ezek a fák, így gyorsabban tudtatok haladni a kelleténél. Egész nap meneteltetek, nem is nagyon álltatok meg faluban, maximum az út alatt egy pár percet enni, inni és fújni egyet. Az egyik fa lombjáról láthattad már a távolban a hatalmas rizsföldeket, melyek a Hang falvának felségterületéhez tartoztak már.
- Az informátor szerint hamarosan elérjük a megadott pontot. Egyet azonban el kell mondanom, Zauki. Bármit is találjunk abból a bázisból, egyedül kell bemenned oda. Én nem léphetek be annak a területére. Bármit is találsz ott, neked kell megmérkőznöd vele. Feltéve ha még nem takarították ki. Mit gondolsz, készen állsz rá?
A postod végén ráleltek egy, az erdőben kialakított titkos átjárót, melynek bejárata egy nagyobb sziklával volt elzárva. A sziklán lévő pecsétet Jiraiya képes volt feloldani, de ahogy azt korábban mondta, nem kísérhet tovább téged, itt fog rád várni. A kérdés csupán, hogy te magad elég bátor vagy e ahhoz, hogy belépj.

A késésért +3 chakat írok fel

**Hasegawa Zauki** Vas. Szept. 15 2019, 00:31

/Madara/

-Mintha új dolog lenne az, hogy holtak ellen kell harcolnunk.- Böktem oda, tekintetemet a Madara szoborra szegezve egy pillanatra. - Madara-ra is azt hittük, hogy megölte az Első, majd korokkal később visszatért és Sasuke ölte meg. De igen, vörös felhők, fekete alapon. Kevés más szervezet visel hasonlókat. És mi van, ha a régi tagok úgy döntöttek, hogy újra összeállnak? Lehet, hogy se Madara, se Nagato, se Sasuke nincs képben... Mindenesetre csak annyit mondok, hogy azok, akik képesek feltámasztani és bábként használni valakit, még élnek... Emlékezzünk a Konohát ért támadásra, ahol a Harmadik életét vesztette. Szemtanúk állítják, hogy az Első és a Második ellen harcolt. Bár nem látom okát, miért tennék azok, akiknek hatalmában áll az ilyen. Személy szerint félre is tenném, elég valószínűtlen magyarázat. Főleg, hogy mondatni csak nem rég érdemelték ki, hogy tényleges faluként tekintsenek rájuk. Máris eldobnák ezt azzal, hogy hadat üzennek az öt nagy falunak? Logikátlan lépés lenne... Ha viszont tegyük fel ez mégis igaz, akkor Orochimaru utáni nyomozásunk fontossága megsokszorozódott. Tekintve, hogy mestere a technikának, van rá esély, hogy ő áll mögötte. Viszont... azok a fehér emberek. Azok furcsák voltak. Ugyanúgy néztek ki mind, ugyanolyan erősek voltak, meg minden. És még miután kettévágtam is tovább élt. Nem mesterséges emberek, hanem tökéletesített fegyverek. Ezek is az ő újításai lennének? Nem tudom... valahogy nem hiszem. Mű embereket csinálni nem az ő stílusa. A meglévőeket tökéletesíteni, vagy újakat létrehozni esetleg. Viszont sose így teszi.- Fogtam rá mellkasomra, miként részben magamra is értem a sorokat. -Nem mennyiségben dolgozik, hanem minőségben. Nem állt rá soha eddig tömeggyártásra, minden amit alkot egyedi volt a maga nemében. Az átokpecsét is... a jelentések szerint a hang négyes négy külön pecséttel rendelkezett, különböző hatás lett úrrá rajtuk. A külsejükre is másként hatott... Nem vall rá, hogy ennyire egyenkatonákat gyártson... Illetve mi szüksége lett volna rá? Nagyon nem függ össze... Akárhogy is, minél jobban körbe kell szaglásznunk. A békeszerződés viszont friss és sérülékeny. Nem szabad felrúgnunk a dolgokat, mert könnyen háborúhoz vezethet. Ezért küldtek minket ide, igaz? Hogy kutassunk utána, de a saját országunk területén, ezzel próbálva információhoz jutni, mégse legyen rá esély, hogy új háborút robbantunk ki.- Néznék kérdően az öregre. -Mindenesetre annyi biztos, hogy egy fekete alapon vörös felhős alak volt fent... A továbbiakban a harcra figyeltem, a fehérek ellen.- Zárnám le a témát.
Akárhogy is, utunk tovább folytatódott, elindultunk a rejtekhely felé. Relatíve már elég hamar odaértünk, nem akadt több gond. Miután Jiraiya ismertette a helyzetet, hogy egyedül kell bemennem, kissé ideges lettem, de nem torpanhattam meg. A szikla mozdult, a bejárat feltárult.
~Oké, nyugalom... Minden rendben lesz... Erre vártam egy jó ideje..., de vajon kész vagyok rá? Francba, hogy ne lennék kész? Persze, hogy az vagyok... remélem.~ Tettem meg az első lépéseket befelé, remegő lábakkal.

Uchiha Madara Csüt. Okt. 03 2019, 18:56

Jiraiya némán állt, s hallgatott. Néhol feléd fordította tekintetét, néha azonban a föld felé szegezte fejét, s kezeivel állát dörzsölték, miközben mélyen magába menekülve elmélkedett. Az idős sannin helyeslően bólintott. Úgy tűnt, egyetértett abban, amit mondtál. Elemzésed szinte tökéletesen leírta saját gondolatait, s látszott rajta, számára sem világos a kép.
- Okos kölyök vagy te, Zauki. Jól látod a dolgokat. A jelentések szerint az arénában valóban Madara, legalábbis az annak magát kiadó alakos figura volt jelen. Nem tudni, hogy ki lehet valójából a maszkja alatt, de az biztos, hogy az ő képességéhez hasonló nem igazán létezik. Emlékszem, amikor Amegakureba jöttünk... . Jelen volt, éreztem őt, de nem avatkozott közbe. Talán bízott a tanítványában. Nagato... - ismét magába fordult az öreg, s kezével kifinomult mozdulatokkal kezdte egyengetni álla vonalát.
Némi hezitálást követően felnézett, egyenest a bejárat felé. Tekintete más vizekre evezett. Az alagút szinte hívogatta őt. Ahogyan téged is. Sejtelmes suhogások hallatszódnak.
- A tömeggyártás valóban nem az ő eszköze. Tökéletes embert sohasem fog készíteni. Mert belőle is hiányoznak olyan elemek, melyek birtokában talán sohasem tenne ehhez hasonlókat. Félelmetes így is, milyen egyedi eszközökre haszn... - szavai elakadnának, ahogy tekintete a folyosóról feléd fordítja. - Különleges emberek, különleges adottságokkal. S különleges úttal. Zauki, ne feledd. Talán megismered az igazságot odabenn, s talán oly dolgokra fogsz bukkanni, melyek számtalan kérdésedre adhat választ, de. - mély levegőt venne, majd folytatná - Nem az számít, hogy mire születtél. Senkinek sem lehet a sorsát megírni előre. Nincs olyan ember, aki mások sorsa felett uralkodhatna. Főleg nem egy olyasfajta, akiből hiányzik az emberiség. Aki nem képes megérteni és átérezni mindazt, ami emberré tesz minket, az sohasem fog tudni tökéletesen irányítani egyetlen emberi akaratot sem igazán. Jó úton sétálsz, fiú. ne térj le róla. S ha meg is tudod, mi az, aminek teremtett, nem kell elfogadnod azt a sorsot. Miért is kellene elfogadni a sorsunkat? Meg tudjuk változtatni, ha akarjuk. Ezt egy veled egykorú fiú mondta számtalan alkalommal, aki nem fogadta el a sorsát, s saját utat választott magának. Menj, Zauki. Várni fogok rád.
...
A folyosó valóságos labirintus volt. Megszámlálhatatlan és követhetetlen útvesztője hamar megzavarta shinobiszintű érzékeidet is, s rövid időn belül nem tudtad megmondani, honnan is indulhattál, s merre is akartál továbbmenni. S ez még nem minden. Mintha az egész alagútrendszer élne, s folyamatos változásokon menne keresztül. A fáklyasorok, melyek a falakon helyezkedtek el, ugyan állandó fényt biztosítottak a számodra, mintha ugyanazon falak mellett haladnál folyamatosan. Ám ebben az útvesztőben, ahogy haladsz, mélyen belül mintha ismerős emlékek kavarognának benned. Nem tudod felidézni pontosan őket, mégis, ismerősnek hat az egész. Nem kelt félelmet azonnal a hely atmoszférája, mint azok számára, akik véletlen tévednek be a labirintusba. Nem ismerted az irányt, s ha logikus útvonalat is akartál volna tervezni, egy idő után feladhattad minden ötleted, s engedheted, hogy ez az ismerős érzés vigyen előre magával. Az idegen, csalogató hang, mely a fejedben szól számtalan terem és kereszteződésen keresztül vitt. Az ajtók zárva voltak mind, nem juthattál be egyikbe sem, ám nem is érezted egyiken sem, hogy ez lenne az ajtó, amelyen be kellene lépned. Nem tudod megmondani, mennyi ideje vesződsz a folyosókon, amikor hangokat hallasz.

**Hasegawa Zauki** Hétf. Márc. 23 2020, 15:11

/Madara/

// Elnézést a késésért, kompenzálásként 200 chakrát ajánlok fel ennek a karakterednek... persze csak ha szükség van rá. //

-Köszönöm, Jiraiya-sama. Észben tartom szavait, és köszönöm az útmutatást. Valóban, ezt egyedül kell meglépnem, egyedül kell bemenjek. Akármit is találok odabent, készen állok rá.- "remélem" Maradt le az apró, de lényeges részlet a mondatról.
Lassú léptekkel közeledtem a bejárat felé, mely hamarabb sejtetett egy barlangrendszert, mintsem a tényleges konstrukciót, amit felfedezhettem később. A sötét bejárat valahogy mégis hívogatott, valahogy mégis ismerős volt.

Első pár lépésem remegő lábbal tettem meg, majd belém hasított egy érzés... nem emlék, vagyis nem hiszem... Emléknek azt hívnánk, amit fel tudunk idézni... ezt nem tudtam. Szimplán ismerős volt a légkör, melybe beléptem, mintha valahol mélyen bennem egy iránytű megmozdult volna, s szinte ellenállhatatlan érzés kerített hatalmába, hogy kövessem az irányt, melyet mutatott. A falak sémát követtek, ugyanúgy nézett ki minden, a fáklyák által biztosított fény, vagy inkább félhomály pedig nem segített ezen. Mintha ugyanazon kövek mellett haladnék el újra és újra, mégis tudtam, hogy jó irányba megyek.
~Mi ez az érzés? Honnan indultam? Merre tartok?~ Szöktek fejembe a gondolatatok midőn teljesen elveszteni éreztem érzékeim.
Hogy merről jöttem? Jó kérdés... hogy merre tartok? Fogalmam sincs... Akárhányszor próbáltam felvázolni fejemben az eddig megtett út térképét, nem ment... egybefolytak a helyszínek, s a szinte rendszert alkotó szobák együttese, termek, ajtók felbukkanása sem segített ezen. Szinte előre megmondhattam már, hogy mikor milyen ajtó jön, de nem... pontosan tudtam hogy azok nem nekem lettek szánva. Mást keresek, másért jöttem ide. Később már azt sem tudtam, mennyi ideje lehetek bent, időérzetem elveszni látszott, s az előbbi "kiszámítható" struktúra is... furcsának látszott. Mintha élne, formálódna, mintha direkt úgy alakítaná falait, hogy valahová elvezessen. De hová? Mi húz magához, mi az, ami szólít, mi az, amit meg kell lelnem? Én akarom egyáltalán ezt, vagy a hely? Esetleg Orochimaru? Egy velem született ösztön lenne, amit belém épített, vagy csak ténylegesen érzek valamit múltamból, melyet már elfeledtem, de mélyen mégis nyomot hagyott volna? Nem sokáig kellett gondolkoznom, mikor hangok csapták meg fülem. Fogalmam sem volt eredetükről, nem hallhattam oly tisztán őket, mégis egy jelként fogtam fel. Ahol a hang van, oda kell mennem. Egy kunait előkészítve haladtam tovább a forrás felé. Egy rövidebb, kompaktabb penge sokkalta jobban használható, ha egy sarok mögül támadna rám valami, mint egy kard, s könnyebben támadhatok vele szűk helyen. Szívem egyre hevesebben kezd verni, érzékeim egyre élesednek. Nem félelem, talán inkább izgalom tölt el?

Uchiha Madara Kedd Szept. 08 2020, 11:11

Az utad, melyet a labirintusban megjártál, éppoly végtelennek tűnt, mint maga a rendszer. Habár nem ismerted teljes egészében alkotód, Orochimarut, itt-ott már kellő információt szerezhettél arról, mennyire lehetetlen szinte megtalálni őt. A jelenlegi helyzeted erre a tökéletes példa, ugyanis régóta felleltétek a bejáratot, amely elvezethet a bázisára, de a végtelen labirintus is csupán egy azok közül az eszközök közül, melyeket Orochimaru a hívatlan vendégeknek állított csapdaként. A fáklyafényben úszó folyosó valóban élt. Változások és átalakulásokon ment keresztül, miközben téged kellőképp összezavart annyira, hogy ne tudd megmondani, honnan is indulhattál.
Egyedül a megérzéseidre támaszkodhattál, az ösztöneidre, mely a shinobik egyik legnagyobb fegyverük. Ösztönösen húztál elő egy kunait, mely valami azt súgta, nagyobb haszna lesz, mint egy katananak. Ha ismernéd Orochimarut, lehet azon is elgondolkodtál volna, hogy szükséges e fegyver a kezedbe, pontosabban van e különbség kunai és katana között, ha vele találod szembe magad. De az ösztöneid azt súgták, biztosabb, ha van nálad valamiféle eszköz.
A hang erősödni kezdett. Nem tudtad megmondani, mit is hallasz pontosan, s ahogy követted, egyre inkább érezted, hogy a hang körbevesz téged és irányít. Lehetséges, hogy nem közönséges forrása van a hangnak? Mintha belülről szólna hozzád, s egyszerre körülötted is ott lenne. Hívogat téged, mintha meg akarna valami titkot mutatni. A kérdés, hogy követed e. A genjutsu kai és hasonló illúzió technikák ellen kifejlesztett módszer nem szünteti meg a hangot, vagyis inkább zajt. Lágy volt, akár a hullámzás egy csendes este a tenger partján. Sodródó, akár az áramlat, mely téged is magával visz, ha engeded.
Talán órák is elteltek, mire a hang oly erővel hívott téged, hogy már szinte kényszert éreztél a megtalálására. Kényszert, hogy meg kell találnod, máskülönben az őrületbe fog kergetni. Ez a kényszeres ösztön vitt téged az egyik ajtó elé. Az ajtó, mely külsőleg semmiben nem különbözött az eddigi több száztól. Az ajtó, melyről tudtad, ezt kerested. Talán egy erősebb jutsuval képes lehetsz kinyitni, vagy netalán valami mással? Talán a hang azért hívott, mert azt akarta, hogy elérj ide. Talán nem kell a legerősebb technika annak, aki visszatért? De hova is tért vissza? Haza? S ha ez az otthona, talán kapcsolódik is hozzá valamilyen módon? Erővel ezen az ajtón nem juthatsz át. Megpróbálhatod, de a titokhoz másképp tudsz hozzáférni. Talán nem erőszakkal kell bejutnod oda, amit keresel, hanem feltárni emlékeid, s kialakítani valamiféle kapcsolatot a hely és közted. Hiszen itt születtél. Ide köt téged minden. Vagy nem?

Jutalmadat csúszásomért privátban megbeszéljük, hiszen elég nagy idő maradt ki, azonban a te postod sem időben érkezett.

Ajánlott tartalom