Hiraga Natsu

Egy elbaltázott nap, és egy nagy kaland kezdete...

Miután rendbe szedtem magam, elindultam a kiképzőterep felé, hogy megismerkedjek a senseiemmel, és az esetleges csapattársaimmal. A megbeszélt találkozóhelyhez érve hamar rájöttem, hogy szinte senki nincs itt. Megálltam egy helyben és nézelődtem. De hiába, mert nem történt semmi. A Nap csak úgy tűzött a fejemre, ezért úgy döntöttem, hogy ameddig várom a többieket leülök egy közeli fa árnyékába. Ahogy közelebb értem csak megpillantottam egy személyt a kopár fűben heverészni. Ez a személy nem volt más, mint Fujikage Koichi, az egyik legjobb barátom. Ahogy jobban szemügyre vettem, megállapítottam, hogy alszik. Arcát egy kis bóbiskoló csecsemőhöz tudnám hasonlítani, olyan ártatlan volt. Nem akartam felkelteni, hadd aludjon csak, jól teszi! Pillanatokon belül felkelt, és annyira meglepődött rajtam, hogy azonnal hátraugrott, és beverte a fejét.
- Jól vagy Koichi? - kérdeztem - Mi van? Csak nem megijedtél tőlem?!
Még váltottunk pár szót egymással, de ezt a csevegést viszonylag hamar félbeszakította egy-egy jókora ütés az arcunkba, amit egy ismeretlen, nálunk jóval idősebb férfitól kaptunk. Hamar kiderült, hogy ő lesz a senseiünk. Bemutatkozott, majd mi követtük a példáját, és azonnal kérdésekkel bombáztuk őt Koichivel. Ezt Jogumi-sensei nem vette túl jó dolognak, mert azonnal leállított minket, és csak Koichi kérdésére válaszolt, miszerint az első feladatunk 10 kör futás volt. E tempó, amit a mesterünk diktált igen kegyetlen volt, és közben ő kérdezett minket. Egy csomó szinte már-már érdektelen kérdést tett fel nekünk, amire elsőnek Koichi válaszolt, majd kiegészítettem a mondandóját az én saját vágyaimmal, álmaimmal. Úgy tűnt, mintha a senseit nem is érdekelné a válaszaink, de akkor minek tette fel őket? Ez eleinte bosszantott, de ekkor a tempó lassulni kezdett, mivel lefutottuk a 10 kört. Amint megálltunk Koichivel, mindketten kidőltünk. Kapkodtunk a levegő után, és a szívünk hevesen vert. Ránéztem Jogumi-senseire, és meglepődtem azon, hogy türelmetlenül várt arra, hogy felkeljünk. 'Mintha olyan egyszerű lenne.' - gondoltam, majd miután kisvártatva felkeltünk Koichivel végighallgattuk a sensei mondandóját. Amit mondott az egy kulcsfontosságú dolog volt a mai napon. Azt mondta nekünk, hogy túl sokat gondolkozunk, és hogy ezek helyett inkább azonnal véghez kéne vinni a feladatot. Közben elővett pár tekercset, és mindketten kaptunk belőle. Mutatta, hogy tekerjük a kezünkre, majd ő elmondja mi az újabb feladat. Ezzel fogta a hátán lévő két wakizashit és a közeli fa két szélébe hajította bele, úgy, hogy azt ne lehessen egykönnyen kivenni onnan. A feladatunk az volt, hogy vegyük ki a két kardot úgy, hogy nem húzhatjuk ki a kardokat a fából, és nem érhetünk hozzá a kardhoz, ki kell szedni őket a fából. Mindezt "természetesen" ökölbe szorított kézzel, hogy a feladat még nehezebb legyen. Ezen enyhén szólva is nagyon-nagyon meglepődtem, de teljesíteni akartam a parancsot, gondolkodás nélkül, ahogy azt a sensei is mondta. Ezért odamentem a fához és elkezdtem ütni, méghozzá tiszta erőmből. Koichi követte az én, mint utólag kiderült eszméletlen nagy baklövésemet. A sensei pár percig csak figyelt minket, majd megszólalt:
-Látom, a konszenzusra vevők vagyunk. Na akkor már csak azt kellene alkalmazni, amit az akadémián tanultatok. Ha jól emlékszem nem azt modtam, hogy verjétek rongyosra az öklötöket, hanem azt, hogy verjétek le a fát, hogy a wakizashihoz elérjetek.
Ezeknek a szavaknak, tanácsoknak a tudatában Koichi elkezdte a fa belső oldalát ütni, mert azt hitte, hogy így többre fog menni. Hát nem így történt. Jogumi - sensei odament hozzá és lekevert neki egy tockost, ezzel jelezve, hogy ismét nagy hülyeséget csinált, majd közölte, hogy mit várt volna el. Egyszerűen használnunk kellet volna a chakránkat. 'Ez nem jutott eszembe. Az agyam eldobom. Hát ez... De amúgy is, teljesen megkavart ezzel a" ne gondolkodjunk" szöveggel, meg hogy csak "ütni kell a fát". Nem hiszem el.' - gondoltam, majd a tanítónk bemutatta, hogy mit várt volna el tőlünk. Lenyűgöző volt a látvány, de mivel nem tudtuk ezt egyedül megcsinálni, ezért kivette a kardokat a fából, majd azt mondta, hogy menjünk haza, és majd ha átgondoltuk ezt az egész dolgot, akkor majd itt találkozunk. Ezzel hátat fordított nekünk, és elment. Láttam Koichin, hogy utána akart szólni, de intettem neki, hogy hagyja csak. Hazamentem és átgondoltam a mai nap történéseit. Nagyon csalódott voltam, hogy már az első nap ekkora csalódást okoztam a tanítómnak. De ami történt, megtörtént. Ezen már nem lehet változtatni. Másnap újra kimentem arra a bizonyos helyre és vártam a többiek érkezését. Lassan megérkezett Koichi is és ekkor egy váratlan dolog történt, amire egyikőnk se számított: egy kunai repült a közeli fába, ami épphogy csak elkerülte a fejünket. Körbenéztem, hogy ki lehet az esetleges támadó, de mivel senkit sem láttam elkezdtem megvizsgálni a fegyvert. Egy cetli volt hozzácsatolva, amin a következő volt olvasható:

Kitartás látom van, a többit meg meglátjuk...
Mondjuk ha majd tudjátok hol találtok meg,
ha az alapokat kell újra megtanulnotok.

Miután elolvastuk Koichivel, elkezdtünk gondolkodni a lényegén. 'Az egyértelmű, hogy a sensei küldte, de ez a kis apró talány, amit hátrahagyott nekünk...' - kicsit elgondolkoztam rajta. Odafordultam Koichihez, és közöltem vele, hogy szerintem csakis az Akadémiára gondolhatott a mesterünk, ígyhát elindultunk oda.
Az Akadémiára érve, rövid keresgélés után egy újabb cetlit találtunk:

Még eszetek is van;
Irány a Raikage palota!

A parancs, az parancs: elindultuk a Raikage palotája felé. Majd mikor odaértünk, - és egyben be is léptünk - elkezdtük keresgélni Jogumi-senseit. Mivel nem találtuk őt sehol, ezért egyre feljebb és feljebb mentünk, mígnem egészen a Raikage irodája előtt álltunk. Itt kezdtek el igazán pörögni az események. Először is nem voltunk egyedül Koichivel, hanem még egy falubeli shinobi is várakozott itt, de ami még ennél is érdekesebb az az, hogy egy újabb ninja tűnt fel köztünk, aki furcsán nézett ránk, majd megkérdezte, hogy "Hát ti?". Nem tudtam mire vélne ezt a kérdését, épp ezért nem is feleltem neki. Kis gondolkodás után az újdonsült jövevény berúgta az ajtót és dühösen kiabált a Raikagéra. Mint az a szavaiból kiderült, ő volt a Raikage öccse. Majd a Raikage szólalt fel a fiú ellen és már más hangnemben szólt hozzánk, kint állóknak, hogy jöjjünk be. Meglepődtem ezen, mert ha valamire, akkor erre biztos nem számítottam. A Raikage ismertette velünk, hogy egy küldetésre fogunk menni, méghozzá ez a hirtelen haragú Hamachi Yoshitaro lesz a csapatvezető, a beosztottjai pedig én, Koichi, és - mint az kiderül - Tenshi. A küldetésen egy bizonyos személyt kellett megvédenünk, és elkísérni őt egészen Takumi no Satoig. Nem sokkal később, megjelent maga a követ is, és bemutatkozott. A neve Kurumu, és elég gyönyörű teremtés volt. Főleg... Áááá, inkább hagyjuk. Miután mindenki kellően ledöbbent a lány jövetelén, Tenshi megkérdezte, hogy mikor indulunk. A Raikage válasza elég egyértelmű volt, miszerint azonnal induljunk el. 'Na ez szép! A senseiünket keressük, és mit kapunk helyette? Egy küldetést nélküle. Legalább ő is jöhetett volna.' - gondoltam, majd az utasítás szerint elindultuk. A lépcsőn lefele szóltam pár szót Koichihez, de ő a füle botját se mozdította. Nem értettem, hogy mi baja van. Amint leértünk Koichi ismételten furán viselkedett, mert szőrén-szálán eltűnt. E-közben feltettem néhány kérdést Kurumu-channak:
- Pontosan miféle tárgyalásról van szó? Mit fogunk mi csinálni Takumi no Sato-ban?
A kérdésemre csak egy kisebb ellentmondás után kaptam választ, ami Kurumu és Yoshi között történt. Közben megérkezett Koichi is. Miután ezt lerendezték elsőnek Yoshi, majd utána Kurumu-chan is válaszolt nekem, nekünk. A lány egy újabb kéréssel fordult felénk. Pontosabban csak Koichihez. Azt akarta, hogy cipelje őt a hátán, mert így gyorsabban tudunk haladni. 'Nem rossz ötlet, bár Koichi nem biztos, hogy örül neki.' - gondoltam, majd a Kikötő felé vettük az irányt. A falu kapuját átlépve csak arra tudtam gondolni, hogy vajon mi lesz majd velünk ezen a küldetésen. Nem tudtam eldönteni, hogy szeretnék-e harcolni, vagy sem. Mindkettővel elégedett lennék, bár ha küldetés, akkor legyen is az. Elvégre elvárható egy fontos küldetéstől, hogy legyenek benne nagy harcok. Bár ki tudja? Még bármi megtörténhet...

//A kaland még jelen pillanatban is zajlik, tehát a folytatás, majd csak egy hónap múlva várható //

Jelenlegi chakraszint: 100

+10 chakra

Összesen 110 chakraszint

Az utazás megkezdése, és egy váratlan, különleges esemény...

Lassacskán elértük a kikötőt is. Kurumu-chan azonnal az utasításai osztogatásába kezdett; miszerint elküldte szegény Yoshit, hogy keressen egy hajót ami a Karom országába megy, nekünk pedig követnünk kellett Kurumut. 'Ez most komoly? Innen a Karom országába hajóval?? Ez a lány nem komplett, az biztos!' - gondoltam, majd elkezdtem követni a parancs kiosztóját. Alig mentünk valamicskét, de ő máris megállt. Természetesen én is megálltam, majd körülnéztem, hogy mit akarhat itt a követünk. Szemem hamar megakadt egy ramenező bódén, ami eléggé kitűnt a többi unalmas épület közül. 'Most meg kajálni akar!? Arrgh!' - mérgelődtem - 'Így tényleg sosem érünk el Takumi no Satoba.' Kurumu-chan viszont nem habozott; azonnal bement az épületbe, leült, és rendelt egy adag rament. Nem akartam most enni, de miután Kurumu-chan szinte megfenyegetett minket, nem volt más választásom, minthogy leüljek mellé és elfogyasszak én is egy tál rament. Megvártam amíg a többiek is leülnek, és ők is rendelnek egy-egy adag ételt.
- Itadakimasu! - mondtam, majd kezembe vettem az evőpálcikákat, és jóízűen fogyasztottam el ramenemet.
Miután mind befejeztük visszatért Yoshi is. A lány azonnal reagált a dolgokra és azt mondta, hogy a számlát "semmirekellő perverz" állja. 'Ez azért már kezd túlzás lenni! Ennyire ne szidja már a csapatunk vezetőjét. Mondjuk én hiába töröm rajta a fejem, ez nem az én gondom. Mint ahogy a számla se.' - kicsit elmosolyodtam, majd csatlakoztam a többiekhez és elindultunk a Karom országába. Amikor már a határt rég magunk mögött hagytuk, egyszer csak egy rejtélyes alak került az utunkba. Jobban mondva pont megállt előttünk az út közepén, és ennek következtében mi is megtorpantunk. Ekkor Kurumu-chan elkezdett kapálózni Koichi hátán, hogy: "Váá egy támadó! Állítsátok meg, meg akar ölni engem." Az idegen ruhája jól takarta minden egyes testrészét //nem félreérteni! //, így a látvány elég hátborzongató volt. Arca egy maszkkal volt eltakarva, így nem lehetett sok mindent megtudni róla. Hosszú hajába belekapott a szél, amiből tudni lehetett, hogy egy lánnyal/nővel van dolgunk. 'Miért állt csak úgy elénk? Mi a célja? Mit akar? Vajon támadó? De akkor miért nem lesből támadt? Az úgy sokkal ésszerűbb lenne. Bár ha kellően erős, és kellően magabiztos akkor ez számára nem okozott problémát. De mi van ha nem egyedül jött, és a társai készenlétben állnak valahol a közelben.' - gondolkodtam, amilyen gyorsan lehetett, próbáltam kielemezni az adott helyzetet - 'Ha ez így van akkor fel kell készülnöm egy esetleges rajtaütésre.' - vettem elő szépen, lassan, szinte észrevétlenül egy kunait - 'De vajon merre lehetnek a társai?' - fogalmazódott meg bennem a kérdés, majd körülnéztem. Szemeimmel a közeli fákat, bokrokat, az eget és olykor-olykor még a földet is fürkésztem. Észrevettem, hogy Koichi is hasonlóképp tett. Közben Tenshi előrelépett és kitartotta a kezét, nehogy valaki meggondolatlanságból nekirontson az idegennek. 'Mégis mit gondol? Először is, ha valaki ezt teszi az már legyen Yoshi a csapat vezetője, egy jounin; és amúgy is... Majd pont nekirontok. Chh!!' - reagáltam magamban, majd előlépett Yoshi is, de nem úgy ahogy én gondoltam. Látszólag nem lehetett rajta látni, hogy úgy gondolja ez az idegen támadó szándékkal érkezett volna, de azért szerintem biztos felkészült erre is. Kedvesen üdvözölte, majd megkérdezte, hogy miben lehetünk a segítségére. Ez igazán meglepett, de hát ő tudja, hogy mit is csinál. Mielőtt még bármit is mondhatott volna az idegen, Kurumu-chan közbelépett a dolgoknak. Elég durván kérdőre vonta az ismeretlent, aki a keménységnek nem tulajdonított külön figyelmet. Meglepő volt, hogy azonnal Kurumuhoz szólt. Ebből azonnal kiderült, hogy ők ismerik egymást. Az előbb még maszkos lány most Tenshit "osztotta le". Ezután közölte velünk, hogy velünk tart akár tetszik, akár nem. Kurumu örömtelien rohant oda az újonnan érkező "csapattárshoz". 'Na ez is meg lett beszélve... Akkor velünk jön. Még egy idegesítő nőszemély...' - gondoltam, majd közben láttam, hogy Koichin is oldódik a feszültség. Kis idő elteltével Koichi és Yoshi is rákérdezett, hogy tulajdonképpen indulhatnánk már. 'Tényleg indulhatnánk már... Nem sok mindenre fogunk haladni, ha mindig megállunk ramenezni, meg ismerősökkel társalogni.'

Jelenlegi chakraszint: 110

Erre kapsz nálam egy....

+15 ch színtett

Összesen 125 chakraszint

Július - Augusztus

//Csak azt tudom mondani, amit már korábban is...
Azt, hogy elvileg 2 hónap...
Zavaros volt a nyár, nem mindig voltam netközelben,
és egy jó ideje áll a játékom, hála valakinek!
Nem-nem, nem hibáztatok senkit sem //

A megérkezés, és egy kis kikapcsolódás...

Szépen lassan a jelenlévők közül mindenki beismerte, hogy ideje lenne már indulni. Így fogta magát a kis társaság és elindult Takumi no Satoba. Legalább is így gondoltam, hogy oda megyünk, de mint az az út végére kiderült csak a Fürdő és Kereskedelmi faluig jutottunk.
A kapun belépve már vártak minket. Egy nő állta az utunkat, aki üdvözölt, majd közölte velünk, hogy szinte utolsónak érkeztünk meg. Illetve ismételten felhívták a figyelmünket, hogy ne kövessünk el semmilyen erőszakos cselekményt. A nő elmondta, hogy a követre immáron ők vigyáznak, és hogy a tárgyalásra be sem tehetjük a lábunkat. Miután mindezt közölte velünk békés pihenést kívánt. 'Huhh! Ez most sok egyszerre. Lassítsunk. Először is mi az, hogy szinte utolsónak értünk ide? Tudtam, hogy rengeteg időt pazaroltunk el Kurumu-chan hülyeségeire. Fenébe! Ez azért már ciki.' - lázongtam magamban - 'De legalább már nem tart velünk ez az idegesítő nőszemély. Chh! Másodjára meg. Minek kell folyamatosan figyelmeztetni minket arra, hogy ne csináljunk semmi "butaságot". Nem vagyunk már gyerekek. Legalább is annyira nem, hogy egy ilyen egyszerű parancsot ne tudjunk betartani, és azt, hogy egy ilyen parancs megszegése mivel is jár. A pihenés meg nagyon is jó ötlet. Remélem valami fürdőféléhez megyünk.' - merültem el a gondolataimba, majd mikor észhez kaptam, már el is indultunk. Nem sok utat hagytunk magunk mögött, mikor egy váratlan dolog történt. Yoshi egyenesen nekiment egy lánynak. Pontosabban a lány rohant neki a csapatvezetőnknek, de ez most nem számít. A lényeg, hogy megálltunk. Miután jobban szemügyre vettem az immáron a földön tartózkodó lányt, észrevettem valamit rajta. Valamit... A fejpántját. Konohai! És ahogy ezt várni lehetett, nem egyedül volt. Egy csapat Levélshinobi jelent meg előttünk. 'Chh. Konohaiak. Nem mintha problémám lenne Konohával, de most pont nem hiányoztak ide.' Miután Tenshi és Yoshi a már-már szokásos kis "csetepaté szerű párbeszédüket véghezvitték", szépen lassan bemutatkoztak a Konohaiak. Pontosabban csak egy ember árulta el a nevét, a többi csak állt - többnyire - és ha valamelyik meg is szólalt, én személyszeint nem tulajdonítottam nekik semmi jelentőséget. Eszem ágába nem jutott, hogy bemutatkozzak vagy valami, és miután Yoshi üdvözölte őket, így már tényleg nem maradt mondanivalóm számukra. Közben Koichi valami nem hétköznapi dolgot művelt. Valahonnan szerzett egy macskát, és azzal kezdett el szerencsétlenkedni. A kis macska hamarosan belekarmolt, és így Koichi össze-vissza rohangált, mint valami őrült. Elmosolyodtam barátom balszerencsés dolgán, de miután lenyugtatta magát, illetve a macskát is, egy tüskét vélt felfedezni a kis állatkában. Segítettem kiszedni, mert nem akartam, hogy szenvedjen. Miután véget ért ez az egész macskás ügy, még egyszer szemügyre vettem a másik csapatot. 'Nem lenne jó velük összetűzésbe keveredni. Pont itt. De mivel ők is a fegyver miatt jöttek, nyilvánvalóan ők is tudják, hogy mi lenne a következménye annak ha ránk támadnának. Az, hogy a fegyvert valószínűleg így egyik nemzet se kapná meg még hagyján, de így a két shinobi nemzet között a feszültség egyre csak nőne, ami nem vezetne semmi jóhoz. De miért is támadnának meg? Beszélek itt hülyeségeket. Már megint túlagyalom a dolgokat.' - ráztam meg a fejem. Többen is felvetették a fürdőzés ötletét. Ki halkan, csendben, a maga nyugalmában, ki félhangosan, ki pedig nyíltan. Többen is felvetették a fürdőzés ötletét. Ki halkan, csendben, a maga nyugalmában, ki félhangosan, ki pedig nyíltan. Végülis Yoshi elindult valami fürdő felé, mi pedig követtük. Közben még egy új tag is érkezett hozzánk, aki valószínűleg nem Konohai volt. 'Hát ez meg?' - kérdeztem magamtól - 'Kihallgat minket, és most meg velünk akar tartani? Chh!! Most minek ide még egy személy? Nem vagyunk még elegen? Ráadásul lehet, hogy ő... Nem. Dehogyis. Nem igaz, hogy nem tudom abbahagyni ezt a folytonos gyanakvást. Legközelebb majd a saját csapattársaimat fogom vádolni valamivel? Tisztára elment az eszem.' - gondoltam magamban, majd hamarosan megérkeztünk a fürdőhöz. Yoshi illedelmesen előreengedett mindenkit. Pontosabban csak engedett volna, mert alig akart néhány ember fürdeni. 'Nem, hogy örülnének egy jó meleg fürdőnek! Mit kell most tenni az agyukat!? De hát ez nem az én dolgom. Ha így, hát így. Én nem szólok bele.'
- Te ugye bejössz? - fordultam oda Koichihez és reméltem, hogy legalább ő csatlakozni fog hozzánk.
- Hát persze... - válaszolt kissé zavarodottan barátom.
Mielőtt még beléptem volna a fürdőbe, újabb tagok érkeztek. 'Még többen? Szépen összegyűlünk. Mi lesz még itt? Ha jól látom Kirigakuréből jöttek. Nah, mindegy. Ha bejönnek, bejönnek, ha nem, akkor nem. Az ő dolgukba sem fogok beleszólni.' - a gondolatmenetem után már ténylegesen beléptem a fürdőbe, és azonnal megcéloztam az egyik öltözőt. Mint azt már korábban is lehetett tudni - kb. akkor amikor ideértünk -, ez egy koedukált fürdő, azaz itt nincs elkülönítés se a nők, se a férfiak számára. Ha eddig még nem vette volna észre valaki, akkor most biztos leesett mindenkinek, mert "természetesen" az öltözők sem voltak elkülönítve. Ennek a ténynek köszönhetően került Koichi egy újabb érdekes szituációba. Történetesen az egyik lány meztelenkedett neki. Na, jó ez durva megfogalmazás, de valami hasonló történt. Szóltak néhány csípős szót egymáshoz, majd mindketten távoztak az öltöző helyiségből és a meleg gőzfürdők felé vették az irányt. Mivel én még mindig talpig ruhában álltam, ezért gyorsan átöltöztem, majd én is követtem a népet. Mikor kiléptem majdnem felbotlottam egy törölközőben, ami csak úgy hevert a földön összegyűrve, mint valami rongybaba. Sóhajtottam egy nagyot majd felvettem és összehajtottam. Leraktam egy közeli nagy kőre. Elég szembetű egy szikla volt, úgy reméltem, hogy majd megtalálja a gazdája. Mármint a törölközőt... 'Nem szeretem az ilyet. Azért legyen már igényes valaki! Legalább egy kicsit is.' - sóhajtottam újfent, majd én is bemásztam a vízbe, miután szépen letettem a törölközőmet... Észrevettem Koichit amint a medence szélénél pihen. Lassan közeledtem felé -lehetőleg észrevétlenül- majd mikor már elég közel voltam hozzá megböktem hirtelen a vállát, remélve, hogy ez majd felébreszti a nyugalmából.
- Nah, mi történt azzal a lánnyal? - kérdeztem tőle kuncogva, halkan, hogy rajtunk kívül ne hallhassa meg már.
- Áhh, szóval már itt vagy... - szólalt meg Koichi - Tudod nehéz eligazodni az emberekben. Az a lány első látásra nagyon szimpatikus volt nem mellékesen csinos is és aranyosnak is tűnt. Még beszélgetni is akartam vele már ha így hozzánk vetette az útja, de valahogy, nagyon nem kedvel. Pedig "szerintem" nem tettem semmi érdemlegeset amivel kivívhattam volna a haragját, eltekintve a "furcsa" viselkedésemtől. Nem lehet mindenki tökéletes... Ezt te is tudod. - sóhajtott egyet, majd folytatta - Nem vagyok általában ilyen. Csendesen meghúzódom és néha kinyitom a szám, de most szeretném, ha az emberek nem úgy tekintenének rám, mint egy kuka alakara, aki csak ha kérdezik bólogat. Ez egy új környezet, új emberekkel és szerettem volna a világnak megmutatni, hogy tudok kicsit másabb is lenni, de úgy látszik engem sehol nem kedvelnek igazán. Hmm. Talán a hajam teszi...
'Gratulálok Koichi! Azt hiszem kezdesz jó útra térni. Kezdesz kilépni a magad kis zugából, és végre kezdesz nyíltan gondolkodni.' - mire ezt végiggondoltam, Koichi már a hajával volt elfoglalva. - 'Most meg mi baja a hajának? Nem értem sokszor, de most komolyan. Már oly régről ismerjük egymást és mégis... mégis nehéz eligazodnom rajta.'
- Csak vicceltem. Csak vicceltem... - nyugtatott meg barátom, hogy ezt nem komolynak szánta, majd folytatta - Szeretnék megismerni pár embert, ismerkedni az ő történetükkel, biztos jobbak, mint az én elcseszett világom. Találhatnék magamnak valakit, aki hasonlókon ment át, megértésre lelhetnék, de senki sem vevő rám. Te is láttad, ahogy a Konohaiak még arra sem voltak képesek "tisztelet a kivételnek", hogy a nevüket elmondják. Ez a hülye fegyveres dolog mindenkiből kiveszi az emberséget, vagy csak ennyire taszító volnék?
- Te taszító? Ne viccelj. A konohaikkal meg ne törődj! Igazad van abban, hogy ez a fegyveres dolog most mindenkit megváltoztat. Meg amúgy is. Ha valaki lát egy másik faluból való shinobit, akkor sokan nem a bajtársat, barátot látják benne, hanem ellenséget, riválist. Sajnos így működik ez a shinobi világ. Erről nem te tehetsz. - néztem Koichi szemébe, így próbálva megnyugtatni. 'Sosem voltam jó az ilyen lelkizős izékben, de úgy hiszem, hogy minden tőlem telhető dolgot megtettem, annak érdekében, hogy megvigasztaljam.'
- Te mindig mellettem állsz, nem tudom kifejezni azt a hálát, amit itt legbelül érzek. Köszönöm Natsu! - megölelt, majd visszahuppant előző testhelyzetébe - Ezt ne vedd buzulásnak, csak kitört belőlem a "jajj de szerencsétlen vagyok és van egy megértő ember a világon akire számíthatok dolog".
Meg sem tudtam mozdulni, szólni sem tudtam. 'Koichi... Te... Én is így érzek.' - már pont meg akartam mondani neki, hogy én is hasonló baráti jelleggel gondolok rá //nem a buzis részre gondolok!!! //, de ekkor visszatért a beszélgetés a "magamutogatós csajhoz".
- Azért is beszélni fogok vele és bocsánatot kérek, azért a valamiért, amit rosszul csináltam remélem nem fog haragudni rám és jó lenne beszélgetni vele egy kicsit, bár még így sem árulta el a nevét, ami meglehetősen bosszant engem...
- Ha beszélni akarsz vele, akkor rajta! - jutottam újra szóhoz, vidám arckifejezéssel, majd hirtelen elkomolyodtam. Mondhatni, hogy szomorú arckifejezést vágtam. Teljesen lehangolt ez a kis beszélgetés.
- Te meg ne legyél már lehangolva. Tudod, hogy csak nekem áll jól, te marha... - szólalt meg újra Koichi, majd lenyomott a víz alá - Remélem jó üdítő az arcodnak is!! - mondta kissé gúnyosan amiből én már nem érthettem túl sokat. Részben mert víz alatt voltam részben meg azért mert kapálóztam össze-vissza, hogy fel tudjak jönni a felszínre. Azt azért még hallottam, hogy nevet rajtam. 'Jól van Koichi! Ha te így, akkor én is!' - gondoltam magamban, majd a saját "szabadulásom" mellett arra is törekedtem, hogy őt is lenyomjam a víz alá.

Jelenlegi chakraszint: 125
Játékom: http://narutohun.niceboard.org/takumi-no-sato-f57/furd-es-kereskedelmi-falu-t570-30.htm

Heló!

Erre én most +25ch-at adok. Így jelenleg 150ch-d van.