Kushieda "Unazaki" Tessa

"Egy lány, ki mit sem tud a múltjáról, egy napló, mely nem hagyja, hogy élete feledésbe, enyészetbe vesszen."

Unazaki Tessa rajzos naplója

Hogy miért pont rajzos napló? Igen, jó kérdés. Magam sem tudom, hogy miért nem jó nekem a sima megszokott naplózás, amit minden más shinobi is csinál. Talán pont ezért, mert szeretek egy kicsit eltérni másoktól, és hogy miért rajzos? Természetesen azért választottam ezt a stílust mert szeretek rajzolgatni, és remélem rajzaim majd egy napon napvilágot látnak a történetemmel együtt, amit mindég magammal fogok hordozni.
Volt pár szabad pillanatom, ezért úgy döntöttem, hogy megörökítem, szöveg és rajz formájában, hogy mi is történt velem éppen az adott időszakban. Először csinálok ilyet, ezért remélem majd az aki egyszer elolvassa eme titkaimat, nem veti egyből tűzbe.

Hagy mutassam be magam legelőször is. A nevem Kushieda "Unazaki" Tessa, igen én szerepelek azon a képen nem is olyan rég dobtam össze szabadidőmben, nem egy mestermunka, tudom, de én örömömet lelem abban, hogy lerajzoljam magam, másokat, vagy éppen azt ami megtetszik nekem. De most nem erről kellene szólnia a naplónak hanem a történetemről, így hát bele is vágok a dolgokba.

Mint már sokszor említettem Tessa, vagyok Otogakure egyik shinobija. Jelenleg genin rangban próbálom meg szolgálni a falumat különböző küldetésekkel, de már egy chuunin vizsgán is túl vagyok, bár az nem sikerült úgy ahogyan én vártam azt. Sikerült bejutnom a vizsga harmadik fordulójába, ahol már a vizsga résztvevőinek egymás ellen kellett harcolniuk a chuunin címért, és sajnos ott estem el. A vizsga sikertelensége nagyon elszomorított, hiszen nem tudtam bizonyítani mindazoknak akik gúnyt űztek belőlem amikor akadémiára jártam. Az akadémiai éveim alatt, amik életem eddigi legrosszabb évei voltak, a gúnyok és megaláztatások miatt, megfogadtam, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy bizonyítsak, bizonyítsak mind magamnak, mind azoknak a gyerekeknek akik akkor kinevettek és csúfot űztek belőlem.
A vizsga utáni pár hát minden erőmegfeszítéstől és küldetéstől mentes volt, megengedték, hogy kipihenjem magam a vizsgán történtek miatt és én éltem is ezzel a lehetőséggel. A pár hát maga volt a mennyország, csak én voltam, a rajztömböm, a pihe-puha ágyam és a gondolataim. De mint minden jónak, ennek az időnek is vége lett és az édesapám elküldött az Otokagéhoz, hogy újra küldetéseket teljesítsek. Ez volt az a pillanat ami beárnyékolta felhőtlen jókedvemet. Mivel szerettem azt az embert kit apámnak nevezek, sóhajtva bólintottam egyet és nehézkesen kiszálltam a biztonságot, menedéket, meleget adó ágyamból. Összekészítettem a felszereléseimet melyekhez már jó ideje nem nyúltam és most is félve vettem fel őket. A kunai a kezemben volt és egy pillanatra ráébredtem arra, hogy miért is lettem shinobi. "Vonz a tudás, a világ és legfőképp a természetfeletti. Ugyanis a ninják olyan természetfeletti képességekkel bírnak, melyet mások el sem tudnak képzelni, vannak olyanok akik isteni hatalmat tudhatnak a kezükben." Én nem ilyen voltam, de hajtott a vágy, hogy megismerkedjek az újjal és homlokegyenest belevessem magam az ismeretlenbe. A kunai amit a kezemben tartottam fellelkesített. Ismét vágyat éreztem arra, hogy tanuljak, tanuljak újabb és újabb technikákat, hogy erősebb legyek és másokat meg tudjak védeni. Bepakoltam a felszereléseimet és kiszaladtam a szobából. A konyhába vettem az irányt, hogy egyek valami finomat mielőtt még a nyakamba akasztanak valami küldetést. Miután jóllaktam, nekivágtam az útnak ami az Otokage, Kabuto irodájába vezetett. A ház előtt megálltam, kézjeleket mutogattam le, majd a levegőbe ugrottam. Amint elértem ugrásom holtpontját, amikor nem repültem már felfelé, de még a föld gravitációs ereje sem uralkodott rajtam, a számon keresztül egy nagy tűzcsóvát engedtem el az ég felé ami egy pillanatra beragyogta a környéket. "Ez az a természetfeletti ami lázba hoz, ez az amitől úgy érzem különleges vagyok. Akárcsak egy tűzgolyó lángnyalábja, ugyanis két egyforma lángcsóva nem létezik." A tűznek arra teremtetett, hogy tisztítson és új életet teremtsen. Mindent elpusztít ami az útjába kerül és a helyén új élet fog teremni. Ez az az erő amivel én is rendelkezem, minhatni már én is az istenek közé tartozom, mert tudok életet kioltani a tüzemmel de életet teremteni is tudok vele.
Ezen merengtem el a levegőben, de nem volt időm, vissza kellett szállnom a földre és el kellett indulnom Kabutohoz. Az utcákat gyalog róttam, nem siettem, mert nem szívesen találkoztam Kabutoval. Ennek a rémisztő tekintete, a tudálékos stílusa és még mi egyéb más az indoka, egyszóval nem igen zártam a szívembe. Hiába sétáltam és még azt is lassan, elértem a földalatti rejteket ahol az a bizonyos iroda található. Le kellett sétálnom a lépcsőkön, ingáznom kellett a folyosókon, míg végül elértem az irodát. Nagy nehezen bekopogtam rajta és már hallottam is a hívó szót. Kinyitottam az ajtót, majd beléptem az irodába, mint mindég az Otokage ott ült az asztala mögött és az iratokat bújta.

Amikor bezártam magam mögött az ajtót, megálltam egy helyben, majd szóra emeltem a számat. Azonban rá kellett jönnöm, hogy ez nem megy, hiába nyitottam ki a szám, hiába próbáltam tátogni, hang nem jött ki a torkomon a félelemtől. Nem volt más választásom, elővettem jegyzettömbömet, tollamat, majd leírtam mindazt amit szóban akartam elmondani neki, majd átnyújtottam a papírt amivel megpróbáltam beadni neki, hogy elment a hangom. Kabuto átolvasta a papírt, majd furcsán nézett rám, majd megpróbált megnyugtatni azzal, hogy elmondta, az Otokage irodájában van, azaz a falu legbiztonságosabb pontjában. Én pont nem így éreztem a dolgot, kikötve, izzó láva fölött is biztonságosabb lett volna, mint kettesben maradni Kabutoval és félelmemnek hangot is adott a férfi. "-Tessa-chan, gyere csak közelebb, ülj le nyugodtan. Szeretnék egy kis időt eltölteni veled." Kabuto Zavarba ejtő mondatával kezdődött el mindaz a rossz ami velem történt. Hiába visszakoztam az ellen, hogy kettesben maradjak vele, pláne az ellen, hogy megismerjem, ő egészen közel került hozzám, sőt még valami szert is beledörzsöld a bőrömbe a derekam tájékán. Ez az undorító pillanat szerencsére nem tartott sokáig, legalábbis nekem nem. A szer amit belém dörzsölt, elbódított, majd arra eszméltem, hogy a folyosón vagyok és két szó járt a fejemben. "Csapattárs, találkozás". Eme két szó tudatában indultam el nehézkesen az utcákon, majd, hogy kiheverjem szörnyű élményeimet, beugrottam egy Ramenezőbe ahol már rendeltem is egy finom eledelt. "Nincs is jobb a meleg húsos ételnél, ez az a dolog ami minden helyzetben fel tud vidítani." Azonban még mielőtt megkaphattam volna a napi "nyugtató adagomat" egy fiú jelent meg mögöttem, aki olyan személynek adta ki magát aki velem közeli viszonyban van, persze ez nem így volt, és a mondatain én is csak pislogni tudtam, de még lereagálhattam volna a dolgokat, minden elhomályosult ismét és amikor magamhoz tértem a férfi karjaiban voltam és nagy sebességgel vitt engem előre. "Vajon éppen a saját elrablásom tanúja vagyok, vagy csak a férfi titokba megszöktet engem, hogy valahol a feleségévé tehessen és szolgáljam őt egész életemben?" Ezek jártak a fejemben, mert mást nem igazán tudtam csinálni. Testem lázba jött és teljesen meg volt részegülve, testem szorosan hozzásimult a férfihez aki a karjában cipelt engem és ez bármennyire is nem tetszett nekem, a testem magától mozgott és az nem tudott ellenállni. Első alkalom, hogy a testemet nem én irányítottam hanem egy megrészegült érzés. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy Kabuto tett velem valamit akkor és ezért vagyok most ilyen helyzetben. Eme gondolataimat az út során több dolog is bizonyította, és a helyzetem egyre csak romlott, éreztem hogy nincs rendben a testem. Rászóltam a fiúra, hogy szeretnék végre a saját lábamon haladni, nem más idegen karjaiban és ő erre megállt és letett engem. Ki gondolta volna, hogy első szóra azt teszi amit mondok? Végre a saját lábaimon állhattam, de rá kellett jönnöm, hogy ez így rosszabb. A testem nem bírt magával, össze vissza dülöngélt, csuklott míg végül arra kényszerültem, hogy a földre üljek. A földön ülve, úgy éreztem kicsit kezdek magamhoz térni és én irányítani a testemet, hála a kis pihenésnek. A férfi adott nekem egy szelet csokit, hogy egyem meg azt, egyből magamhoz tértem, a csoki fonom volt és valamennyire feltöltött engem. Újra képes voltam megállni a lábamon, sőt haladni előre, ezért elindultunk. Út közben rákérdeztem arra, hogy mit is keresünk a környéken és azt a választ kaptam, hogy jelenleg a küldetésemen vagyok, ahol egy piti bandáról kell információt gyűjteni, majd a vezetőjüket elfogni. Amíg haladtunk előre a a fák, bokrok, levelek érintésére a testem egyre forróbb és forróbb lett, és még az a gyengéd szél is ami fújt csak rásegített arra, hogy a testem ismét összeomoljon, bár ez nem következett be. Amikor megálltunk a férfi jelezte, hogy már nincs messze a banda búvóhelye, de én már meg se hallottam a szavait. Az ugrálás, futás és minden külső érintés hatására a testem felhevült, és amikor egy helyben álltam akkor éreztem csak, hogy mennyire is vagyok forró, szinte izzottam. A ruháim el voltak áztatva a testnedvemtől, főleg az alsóneműm. Nem tudtam uralni a testemet és az magától állt egy helyben és hiába próbáltam mozgásra bírni az nem engedelmeskedett. Majd az egyik pillanatban magától megmozdult és a férfi felé bukdácsolt, majd amikor elérte, belekarolt és átölelte. Hiába próbáltam meg eltávolodni tőle, egyszerűen a testem nem hallgatott rám és a férfi csak nézett rám és már ő is tudta, hogy Kabuto tehetett valamit vele. A férfi lemondóan sóhajtott egyet, majd egy technika segítségével létrehozott egy hatalmas földdómot, amibe be is vitt engem. A férfi lassan megszabadított a nedvessé vált ruháktól, majd felkapott engem...

!!!Ezt a részt nem szeretném részletezni. remélem megértitek!!! történteket elolvashatjátok a kalandból.

... A férfi letett elém egy tekercset, majd kiugrott a dómból. A tekercsben tiszta ruhák voltak a számomra és én gyorsan le is cseréltem a nedvessé vált ruháimat, majd amit kész lettem kiugrottam a dóm tetején lévő nyíláson és a férfi mögött álltam meg egyenesen. A történtek után teljesen én uraltam a testemet, igaz nehezen tudtam megállni a lábaimon, de már a kezeimmel precíz mozdulatokra is képes voltam. Amikor odasétáltam volna a férfi mellé, a mozdulataimat egy hang akadályozta meg ami egy éles fejfájással tört elő belőlem. "Végezz vele. Végezz vele, vagy mások is megtudják mekkora egy szajha vagy... Végezz vele. Végezz vele most míg bízik benned. Végezz vele és örökre titok marad..." A hangot még soha életemben nem hallottam, csak úgy előtört, de nem ez volt a legfurcsább, a szemeim elkerekedtek és üressé váltak.

Majd egy szó csúszott ki halkan a számon, nem is szó volt az hanem egy név. Yoko! Ez volt az a név ami eszembe jutott a hang hallatán és lassan megindultam a férfi felé, hogy csendesen végezhessek vele. Az ujjamon már ott volt a Kakute aminek a hegye méregbe volt mártva és egyre közelebb voltam. Amikor odaértem a nekem háttal álló férfihez átkaroltam, majd még végül pár szót akartam hozzá szólni, de a férfi eltaszított magától és közölte velem, hogy semmit sem érez irántam. A dühöm ekkor még nagyobb lett, mérges voltam, hogy kihasználta a testemet és még csak érzelmeket sem fűz hozzám. A férfi elmondta, hogy mindent azért tett, hogy a küldetés sikerét biztosítsa. Ekkor levettem a kezemet a férfiról, a tekintetem újra normális lett és beletörődtem abba, hogy nem kellek az embereknek. A küldetést viszont folytatni kellett, ezért csendben haladtam végig a férfi mögött, míg végül megérkeztünk a földalatti búvóhelyre ahol már a férfi egyik földklónja várt minket. Amíg mi úton voltunk a klón egy szűk járatot alakított ki a földben, hogy bejuthassunk azon. Amikor bemerészkedtünk az helyiségbe, egy sötét hosszú folyosón lyukadtunk ki, aminek a végén halvány fény volt. Körbenéztünk, ám még mielőtt elindulhattunk volna a fény irányában léptek hangja csapta meg a fülünket. Az ellenség volt az és közeledett, a férfi aki velem volt egyszerűen belesüppedt a földbe és magamra hagyott, azonban én sem voltam magatehetetlen. Elrugaszkodtam a földről, majd miután chakrát irányítottam mind a kezeimbe mind a lábaimba, a sötét folyosó plafonjához simulva vártam, hogy elhaladjon a léptek gazdája. Azonban a férfi aki velem volt nem akarta hagyni őket. A fejét kidugta előttem és felszólított, hogy készüljek. Amikor a léptek hangja közelebb ért hozzánk, hallani lehetett, hogy ketten vannak és egyre közelebb és közelebb járnak. Alig pár méterre tőlem kiugrott a földből a férfi és lecsapott mindkettőre. Az egyiket sikeresen megölte de a másik elugrott előle, egyenesen felém. Én már egy kunait szorongattam a kezemben és vártam, vártam, hogy rám kerüljön a sor. Amikor alám került a menekülő személy én megszüntettem a chakrakontrolt és rávetettem magam az áldozatra, mint ahogy a lesben álló krokodil szokott az áldozatára lecsapni. A Kunai áthatolt a bőrön, a húson és már csak annyit lehetett hallani, hogy egy élettelen test huppan a földön. A Hullákat a férfi technika segítségével a földbe rejtette, majd amint elvégezte a piszkos munkát elindultunk a fény felé. Egy sarkon kellett befordulnunk ahol egy terembe értünk be. A terem telis-tele volt töltve drágábbnál-drágább fegyverekkel ami akár hosszabb időre is elegendő lett volna. Amíg én iratok után kutattam és a fegyvereket néztem át, addig a férfi egy tekercsbe felvázolta a termet, a folyosót és az egész földalatti helyiséget. Amint elindultunk a kijárathoz, a férfi a vázlatokkal teli tekercset kigurította maga előtt, majd aktivált egy jutsut amitől az egész elkezdett átformálódni. Mindeközben én előrementem és kimásztam a járaton és utánam jött a társam is. Amikor kiértünk újra kiterítette a tekercset amin mozgó pontok jelentek meg, majd magához hívott engem is, hogy megnézzem alaposan. A tanácsomat kérte, hogy melyik lehet a bandavezér. Szemeimmel gyorsan átfutottam a vázlatot majd alaposan megfigyeltem a pontok mozgását és végül két pontra terelődött a figyelmem akik apróbb mozgásokat végeztek és én rájuk raktam le a voksomat. A férfi is helyeselte a választásomat, majd ismét jutsuba kezdett. A két személy körül beomlasztotta a földet és az egyik ettől elvesztette az eszméletét, de a másik küzdeni akart. Elrugaszkodott a gödörből és kifelé tartott. Nem tétováztam a társam aki velem volt nagyon legyengült a jutsuk miatt amit alkalmazott és nekem kellett megvédenem őt. Alkalmaztam a Shunshin no jutsut, majd a gödör másik oldalán teremtem, pontosan a kifelé tartó személy háta mögött. Onnan elrugaszkodtam, majd egyenesen felé tartottam, biztosra akartam menni ezért támadtam meg hátulról, amikor elértem a Kakutemat a nyakába szúrtam, amitől elvesztette az eszméletét, majd az elrugaszkodásom lendületével a gödör túloldalára érkeztem meg kezemben a már eszméletlennel. Gyorsan elugrottam a másikért is, hogy felhozzam, de még mielőtt felkaptam volna, belé is beleszúrtam a tűmet, hogy ne érhessen meglepetés, majd őt is kivittem onnan. Innentől kezdve pedig már csak az elszállításuk maradt hátra. A szállítást a férfi lovagiasan magára vállalta és az egyiket a földklónjával cipeltette a másikat pedig saját maga vitte így nekem már nem volt más feladatom. Út közben egy rossz érzés fogott el és minden megállt körülöttem, mintha valami megszakította volna az idő folyását. Egy nő tűnt fel előttem és Yoko hangján szólt hozzám.

"Szánalmas..." Az a hang szakította meg ismét, mély nőies hang volt és még talán egy kicsit rekedt is. Abban a pillanatban amikor a fejemben meghallottam a hangot a világ elszürkült előttem, és olyan volt mintha megállt volna. Én sem tudtam mozogni, testem mozdulatlanul állt a szürke tájban és a férfi is a lépése közben mintha lefagyott volna. A szürkeségből hirtelen előtör egy alak akit még sosem láttam, úgy nézett ki mint én, de mégsem volt olyan. Szemei vörösek voltak, mintha csak vérből lettek volna. Nem szólalt meg, a háta mögötti tartójából előhúzott egy kunait, majd ezt követően bevillanó pillanatképekként elindult az igazi férfi felé, majd egy mozdulattal lecsapott rá, a vér a villanások miatt meg-megállt aztán eltűnt, köddé vált a furcsa lányal együtt. Ebben a pillanatban megszűnt a szürke tér és én újra tudtam mozogni, valamint a férfi is ment tovább mintha semmi sem történt volna. "Most pedig te jössz." Szólt hozzám és ekkor engem ismét teljesen elöntött a düh a történtek miatt. Megnyújtottam a lépteimet, hogy beérjem és amikor kartávolságnyira közel értem hozzá, az üres kezemet felemeltem, amiben láthatatlanul megbújt a Kakute amivel lecsapni készültem, azonban nem sikerült eltalálnom. A földklón ami mellettünk haladt, figyel végig engem és amikor látta a karmozdulatomat egyszerűen rám dobta a cipelt eszméletlen személyt amitől én a földre kerültem. A földön hasalva újra kitisztul a fejem, majd shinobihoz méltatlanul sírásba kezdtem, majd elterültem a földön becsukott szemekkel. Amikor újra kinyitottam őket, már egy szobában voltam egy ágyon feküdve, számomra ismeretlen ruhákban. A férfi aki a küldetésen a csapattársam volt, belépett a szobába, majd letette mellém a tiszta ruháimat, amik a küldetés alatt bekoszolódtak. Majd türelemre intett és azt mondta, hogy hoz valakit aki segíthet a problémámon. Amikor elment, a felszereléseim között elkezdtem matatni, majd előhúztam a jegyzettömbömet és rajzolgatni kezdtem, lerajzoltam az események főbb pontját és ami fontosabb magát Yokot is lerajzoltam. A férfi visszatért egy ismeretlen alakkal aki nem sokáig volt ismeretlen amit megláttam az arcát, a tekintetét, tudtam, hogy Otogakure elismert tábornokáról van szó, Shoytsu Negara tábornokról.
És ami innentől történt az már egy másik történet, amit legközelebb vetek papírra.


Küldetés helyszínei: Falu vezetőjének irodája, Rizsföld Falu (Hang országa)
Küldetésen kapott jutalmak: +12 chakraszint
Jelenlegi Chakra: 150 + 12 chakra

//Halasztásra Konantól kaptam engedélyt.//

+16 chakraszint
+1200 ryo (ahogy visszatérsz a feladatról)

Összesen 178 chakraszint

Rendben... kapsz egy +20 ch szintet, mert nekem tetszett a történet és a postjaid és a bővítményed is

+20 chakraszint

Összesen 198 chakraszint