Naoki-hegy

A dühöm és az agresszív viselkedésem érthető volt, hisz úgy éreztem magam mintha elárultak volna. Nem gondoltam volna, hogy pont ezek a szerzetesek fognak így átverni. A dühtől agyamat teljesen elöntötte a vér, és talán emiatt tudtam szinte letépni magamról az bilincsként szolgáló köteleket.
De ezek után még mindig nem tudtam megnyugodni, hisz ezek az árulók holmi vagyonért adtak el, mint valami rabszolgát. Mérgembe a rácsok felé vettetem magam, majd egy erős mozdulattal próbáltam szétfeszíteni, amit sikerült is annyira, hogy át tudjak rajta férni.
Azonban hamarosan valami nyöszörgés töri meg a feldúlt állapotomat, amit a barlang hátsó részéből hallottam. Fejemet a hang forrás fele fordítottam, majd arra sétáltam, hogy megnézzem ki is van ott.
Egy ember feküdt ott, kiknek a feje elvolt takarva egy zsákkal. A zsákot egyből leveszem és szörnyűködve veszem észre, hogy a régi jó barátom Lee fekszik ott, kivel közösen nőttem fel. 
-Ri...ri..Rikuno - köhögi - Szóval, elfogtak téged is végül. Nem tudtam megakadályozni. Mikor értesültem a terveiről, próbáltam lebeszélni őket de...Rikuno, el kell tűnnöd. Fuss, menekülj. Engem úgy sem menthetsz meg. Fuss, ahogy csak bírsz. 
- Mégis mi folyik itt? mi lett ebből a helyből..meg kell, hogy mentselek… Nem foglak itt hagyni abba biztos. Egy gyors mozdulattal megszabadítom őt a kötelektől, és felültetem a rácsok oldalára.
 
Sajnos nem volt sok időm, hisz a távolból már lehetett hallani, hogy jönnek. Hárman voltak egy szerzetes és két Anbu. Bajban vagyok.. és nem tudom, hogy mit csináljak. 
Nem tudok mást csinálni azon kívül, hogy elmenekülök innen. Viszont Lee-t magammal kell, hogy vigyem, hisz ő volt a legjobb barátom, a társam és így a testvérem is. 
Ehhez viszont szükségem lesz egy kis segítségre….így megharaptam az ujjamat..majd a megfelelő kézjelek után a földre csaptam:
-       Kuchiyose no Jutsu 
 Mazora szükségem lenne a segítségedre.. úgy érzem, h bajba vagyok,, valahogy le kéne foglalnod az egyik Anbut amíg én kiviszem ezt a személyt a barlangból illetve csapdába ejtem a másik kettőt.
 
A terv a következő lenne: Kihasználva a barlang sötétségét, illetve különböző rejtekhelyeit. Mazora egy vájatba elbújva, egy gyors támadással az egyik Anbu nyakát venné célba.. ami bizonyára fel fogja kelteni a maradék két ember figyelmét, így én akkor támadnék, egy füstbombával, valamit -Suna no Shokushu //Homok csápok(saját) // technikával, lefegyverezve és mozgásképtelenné tenni őket. Esetleg a rejtet árnyék kígyókezek technikával megölni őket.
Ekkor Lee-t a kezembe vennék és megpróbálnánk minél gyorsabban elmenekülni erről a helyről.
Úgy érzem, hogy ez az ötlet nagyon gyorsan felépített, de teljesen a meglepetéseken felépülő, és erős technikával rendelkező terv. Illetve Mazora segítségével könnyebb dolgom lesz.

A terv a fejembe volt, Mazora a hatalmas, vad kígyó a falban lévő sötét zugba bujkált várva a tökéletes pillantott, egy elindított kezdő támadásnak. A három fickó szép lassan jött le a lépcsőn, így Mazora a megfelelő pillanatba  ugrott ki és egy pillantás alatt az első személyre támadott rá, aki nem más volt mint a vezető, aki a harapástól összeesett, azonban az Anbuk pillanatok alatt vízzel árasztották el a barlangot, minek a sodrására hátra csúsztam és a falnak ütköztem.
Ekkor az egyik Anbu kézpecsétekbe kezd, majd a másik is előbújik ki szinte testével védelmezni a társát.
Az egyik immáron ellenségem eleme víz, így szerencsére a föld elemmel fölényben részesülök, de a másik fickó képességeit még nem ismerem.
A kézpecséteket hosszan formálva próbált valami jutsut létrehozni, minek következtében egy nagyméretű vízsárkány támadt felém.
A támadás gyors volt, és intenzív víztömeget is hozott maga után, így valami még gyorsabb kikerülés módot kellett változtatnom.
Nem volt sok idő a gondolkodásra így a következő tervet állítottam össze a fejembe. Mivel egy barlang zárt terébe vagyunk, így a vízsárkány mozgása sokkalta kötöttebb és nehezebb, és talán ezt kihasználva ki tudom kerülni, a következő képen. A sárkány becsapódása előtt a lebegő sivatagi homokkal könnyen tudnék irányt változtatni, úgy hogy ne essen bajom. Így lényegébe egy helyben állva vártam a támadást, és a becsapódás utolsó pillanatába a lebegő sivatagi homokot használva megpróbáltam gyorsan eltérni.
Így a sárkány a falba ütközve semmisülne meg én pedig a levegőbe, tehát kikerülve a vízből indítanék ellentámadást.
A levegőben egy azonnali ellentámadásba kezdenék, ami nem lenne más, mint a cseresznye virág vihar technika, mivel így egyszerre két ellenféllel is tudnék végezni. Hisz amíg ők a becsapódásra figyelnek sokkalta nehezebben veszik észre a feléjük repülő kunai-okat és az apró cetliket. Majd a pár pillanat után már robbannának is a cetlik körülöttük.

A két Anbu egymást fedezve indított el egy vízsárkányt, technikát, mely nagy sebességgel közeledett felém. Száját hatalmasra tárta, amivel könnyedén el tudott volna nyelni.  Az utolsó pillanatba a homokkal próbáltam elnyelni a támadás egy részét, valamint magamat arrébb lökni, de ez csak részben sikerült, hisz a vízsárkány becsapódása következtébe a víz energiájától a falhoz csapódtam.
A fájdalom ellenére hamar felálltam és egy gyors mozdulattal eldobtam az előre elkészített kunaikot.
A két Anbu nem volt felkészülve a meglepés szerű robbanásra, így ez a harc végét jelentette.
Vége volt, és sikerült. Szerencsére sérüléseim nem voltak tragikusak, inkább csak enyhe fájdalmat éreztem a hátamnál.
Pár pillanat elteltével egy hang töri meg a csendet.
-        Fiam. - szólt a szerzetes - Beigazolódott hát, amit rejtegetni próbáltak előled. A homok páratlan, ritka képesség. Menj, fiam, a Szél országában választ találsz.
Lee volt azt, a szerzetes aki még ennyi év után sem árult el. Szavai hallatára közelebb futok hozzá, majd leguggolok elé.
-       Mégis mit akarsz ezzel mondani? Mi van a szél országába?- de ő nem válaszolt, a fájdalomtól és a komoly sérüléseitől már nem igen tudott beszélni. Helyette mutató ujjával a mellkasomra bökött.
Ekkor hirtelen égető és enyhén kellemetlen érzés fogott el. Lee valamiféle írást helyezett el a mellkasomon, ami leginkább egy pecséttechnikára hasonlított. Nem igazán tudtam, hogy mi tévő legyek, így csak vártam, amíg befejezi. Tudtam, hogy lassan itt a vég, és már nem tudom megmenteni, de talán ezzel a szelleme örökre bennem él.
Hamarosan is elkészült.
-       Tudni fogják, menj a Nagy Széltemplomba. Ott választ kapsz mindenre- köhögött fel a szerzetes, kezét szája elé tette és tenyere véres lett.
 
Sajnos egyedül kell folytatnom az utamat. Lee hamarosan meg fog halni, de megígérem, hogy bosszút állok a haláláért. Az utam a Szél országába fog vezetni, a Széltemplomba, de még nem tudom, hogy mi fog rám várni ott. Talán végre folytathatom a homoktanulásom? Vajon mit tud Lee, és mi ez a pecsét a mellkasomon?
Sajnos nincs sok időm, de most talán végett tudok vetni ennek az egész menekülésemnek.
Lee egyre rosszabb állapotban van, így elszeretnék tőle köszönni.
-       Köszönöm Lee, hogy mind végig kiálltál mellettem, és hogy a barátod lehettem. Köszönöm a segítségedet, és megígérem, hogy szellemed örökre bennem fog élni, és méltó emléket hagyok az utókor számára. Majd végezetül levettem az övét, amely a szerzetesek legfőbb erélye, és elraktam emlékül.
Aztán egy gyors gondolat futott át a fejemen, amint megláttam az egyik halott Anbut. Talán így könnyebben el tudnék menekülni. Majd odamentem hozzá és átvettem a ruháját, és maszkát felhúztam.
Nagyon fura érzés volt, mint ha ez már nem én lennék, hogy egy halott ember ruháját viselném.
Mégis, hogy jutottam el idáig? Hogy ahonnan jöttem, most menekülnöm kell, és azok az emberek, akikre felnéztem azok most elárultak és holmi pénzért eladtak volna, mint valami utolsó rabszolgát. 
Aztán levettem az én ruhámat és ráadtam az egyik halott Anbura, és egy zsákot húztam a fejére, amivel Lee is le volt takarva. Mivel testileg hasonlítunk egymásra így nem fogják észrevenni a különbséget.
Az ideg forrt bennem, és ahogy láttam Lee szörnyű halálát rátett még egy lapáttal az. Bosszút fogok forralni és ígérem legalább ahol felnőttem ott megszüntetem a zsarnokságot és a korrupciót, és nem érdekel ha ez emberek életébe fog kerülni. 
-       Mazora- szóltam a hatalmas kígyóhoz- tüntesd el a hullákat, és gondoskodj Lee-ről is.
A kígyó amint mozgásba indult, a vállamra vettem a halott Anmbut és elindultunk a kijárat felé.
Mivel be van omolva a bejárat így a földben rejtőzködő technikával fogunk kiszabadulni a barlangból.
 
Amint végre kijuttok a felszínre, a robbanás következtében pár szerzetes körülöttem fog állni.
A bosszú itt él bennem és talán ez a legjobb alkalom, hogy megmutassam menyit is ér a barátság, és hogy viszonyozzam, neki a rengetek segítséget.  
Anbu ruhába, a földben rejtőzködő technika segítségével, kilépve az immáron beomlott barlang száján.
Körülbelül öt szerzetes várt, hogy végre megtudják mi volt ez a nagy robbanás. Amint kiléptem mindenki csodálkozva bámult rám, és a szerzetes ruhában lévő hullát meglátva egyfajta nyugalom járta őket át.
-       Sikerült, a fiú immáron már a mi kezünkbe van- szóltam a szerzetesek felé kissé eltorzított hangon.
Majd leraktam a hullát a földre és folytattam:- Azonban lenne itt még valami, mit tett ez a fiú, hogy elkellet árulni?  Hiszen itt nevelkedett, itt tanult, és mégis elárulták, csak azért mert más utat választott?
Ezek a szavak gyanúra keltették a körülöttem lévők figyelmét, és arcukon látható volt, hogy valami itt nincs rendben.
Ekkor magasba emeltem a kezeim, és a ruhám alól több tucat kígyó, szinte szélsebesen tört elő egyenesen a szerzetesek felé. Nem volt esélyük a védekezésre. Túl közel álltak hozzám és a kígyók pedig túlságosan gyorsak és masszívak voltak. Pár pillanat elteltével, mind az öt szerzetes földre hullt.
Ezek után tovább mentem, közel még 15 szerzetes maradt a templomba. Az udvarban lévők közül, amint meglátták a haldokló embereket azonnal felém rohantak, és tudták, hogy baj van. Újabb két szerzetes immáron fegyvert rántva próbált rám rohanni. Azonban az düh meg az indulat teljesen ellepte az agyamat, és képtelen voltam uralkodni magamon.
A két katanás ember futva rohant felém, azonban az pár méterrel tőlem a homokcsápok technikát használva rántottam ki a lábukat, majd fojtottam meg őket, a homok segítségével.
Ezek után tovább haladtam. Egy pár percig nem láttam senkit. Mintha kihalt volna a környék teljesen, aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg páran a hátsó gyakorlati részen vannak.  
Az épület háta mögött át a japánkerten keresztül, meg is érkeztem a gyakorló részre. Az ott gyakorló szerzetesek nem igen figyeltek a történtekre, sem pedig rám. Teljesen el voltak foglalva.
De nem éreztem semmi kétséget afelől, hogy nekik is veszniük kell, hiszen ők is árulok. Ők is ugyan úgy szerepet játszottak abban, hogy a templom és a szerzetesrend értékei gyökerestül megváltoztak és az eddigi szellemi értékeket, felcserélték az anyagi javakra.
Közel hat ember gyakorolt, volt aki a zsákot ütött, voltak akik egymás ellen harcoltak pusztakézzel.
És volt aki az erőnlétén próbált javítani. Közel öt méternyire voltam tőlük és kezemben egy robbanójegyzetes kunit tartottam, és pontosan tudtam, hogy ha ezt eldobom, akkor a robbanásba belefognak halni. Nem volt aki visszatartson, és nem volt senki letudod volna nyugtatni. Kitört belőlem valami és, amit még soha sem tapasztaltam. Mintha valaki irányítani és bábként mozgatna.
Én csak cselekedtem, de nem gondoltam közben semmire. Az agyam elsötétült és a kunai elhagyta a kezemet és egyenesen feléjük szállt, ekkor a zsák kinyílt és utána dobtam egyből robbanójegyzetet is mit aktiválás következtében berobbantotta sok kis apró cédulát és szinte az egész gyakorlóterep berobbant.
Övöltő hangok törték meg a robbanás utáni csendet. Halottak, vagy épp szörnyen megsérült emberek fetrengtek előttem. Volt kinek a végtagja szakadt le, és voltak akik ájuldoztam fetrengtek.
Ekkor katanámat egy óvatos mozdulattal előrántottam és lefele tartva szúrtam le mindenki egyesével.
A robbanás következtében az épület falai megremegtek, és szinte már mindenki az udvaron volt.
-       Jézusom mi történt itt? Ki ez a fickó- hallottam ezeket a hangokat a háttérből.
-       Mégis mit tett velünk az Anbu?- ez egy árulás lenne?
-       Mi ez a rengeteg halott?
A kérdések folyamat hallani lehetet és amint megfordultam, újabb öt szerzetessel kerültem magam szembe. Tudtam, hogy már nem voltak sokan. Ha velük is végzek már csak egyetlen ember maradt hátra, a kincstárnak a vezetője.
Mindenki le volt döbbenve, és értetlenül álltak az eseményekhez. Fogalmuk nem volt, hogy mi folyik itt és kit is takar az álarc valójában.
Kezeimet mellkasom felé emelve A homokfolyam technikát alkalmazva próbáltam csapdába ejteni az öt szerzetest, akik az udvaron tartózkodott. AZ ötből három ember bele is esett a technika csapdájába, akik teljesen mozgásképtelenné váltak. A maradék kettő fegyvert rántva próbált rám támadni.
Ekkor egy füstbomba eldobásával próbáltam összezavarni a rám rohanó immáron ellenfeleket.
A füst hatására a két szerzetes erős köhögésbe kezdett, és teljesen össze voltak zavarodva. Ekkor egy gyors mozdulattal lemerültem a föld alá és a lefejező jutsut használva ejtettem őket csapdába.  
A füst hamarosan szertefoszlott és láttam, hogy mit is műveltem valójában. Tucatnyi hulla hevert a földön, igaz voltak még páran, akik kúsztak-másztak a földön, de hamarosan már ők is örök álmot aludták. Szinte mindenkivel végeztem, és ezt csak is Lee-ért, valamint az elnyomás és a zsarnokság ellen.
Már csak egyetlen dolgom maradt, hogy felkeressem a kincstárat, és annak vezetőjét. Az utat jól tudtam, hisz itt nevelkedtem. A főépületben van a kincstárszoba. Amint beléptem a terembe immáron síri csend fogadott. Teljesen üres volt minden, de jól tudtam, hogy még valaki van hátra. Egy gyors tempóra váltottam és az irodán keresztül máris kiszúrtam a kincstárszoba ajtaját. Amint odaléptem kezemet rátettem a kilincsre majd benyitottam.
Ekkor egy öreg fickót pillantottam meg, hátulról aki bőszen pakolja egy zsákba a templom kincseit.
A zajra azonnal megfordul és kezéből pillanatok alatt kiesik a zsák és annak tartalma.
Nem szólalt meg csupán csak nyüszített és megpróbált hátrálni, de már késő volt Katanám segítségével egy erős szúrást ejtetem a tüdeje felé mitől pillanatok alatt összeesett és elvérzett.
Amint megláttam a zsákot és ládát amibe a templom aranya volt, egyből arra gondoltam, hogy ez nem maradt hat itt, így hát összepakoltam és elindultam kifele.
A magam mögött hagyott pusztítás ezennel befejeződött. Ezzel az életem egy újabb szakaszába léptem, és rájöttem egy ember is képes legyőzni az elnyomást, az igazságtalanságot és a zsarnoksákot.
Annak ellenére, hogy ez drága barátom életébe került, úgy vélem, hogy ezzel a tettel viszonyozni tudtam a segítségét.

Majd kiléptem a templom kapuin és a Szél országa felé vettem az irányt.