Kiképző terep

// Jiraija - képzés // 

Úgy tűnt, hogy a kémkedési feladat, amellyel megbíztak kudarcba fog fulladni. A teremben, ahol várakoztunk, hogy elkezdődjön a képzésünk, minden volt, csak otogakurei genin nem. Kínos, roppant kínos, ha azt vesszük, hogy a geninjeikről semmit sem fogunk tudni, ugyanakkor otogakure, tökéletesen fogja tudni, hogy a szövetségeseinek, milyen képességű geinjei vannak. Feltéve, ha az itt lévők képességeiből és jutsu elsajátítási potenciáljából, következtetni lehet arra, hogy az adott falu többi geninje milyen szintű lehet. Ugyanakkor, otogakure egyetlen dologgal nem számolt. Kiképzői hatékonyságából, mi is következtethetünk arra, hogy milyen erős geninjeik lehetnek. Egy az instrukciókat nehézkesen előadó tanár, nem nevelhet jó képességű shinobikat. Mindezek ellenére, hogy semmit sem fogunk tudni "hazavinni" az elsajátított jutsukon kívül, én nem voltam kevésbé lelkes, mint amikor elindultunk erre az útra. Figyeltem, ha éppen nem az otogakurei kiképzőket, akkor a többi falu geninjeit. Szövetséges ide vagy oda, nem mehetünk haza üres kézzel. Nem volt túl sok időm arra, hogy megfigyeljem a többieket és megpróbáljam levonni a következtetéseket, ugyanis egy elnyújtott magas hang, az én nevemet mondta. Azonnal előreléptem, mintha csak otthon lennénk. Magához hívott és bemutatkozott. Nopera Bou. Bevallom őszintén, maga az ellentmondás, hogy testalkatából ítélve egyértelműen férfi, hangja mégis ellentmondott ennek, belém ültette a frászt. Mindezek ellenére igyekeztem tökéletesen higgadt és nyugodt maradni, tükrözni egy ködrejteki shinobi viselkedését. Az sem segített túl sokat, hogy elmondta, én a többiektől távolabb fogom megkapni az instrukcióimat. Cseszd meg, még segítséget se tudnék kérni, ha ez az alak valamit kitalálna. 

 Csendben követtem, mást nem igen tehettem volna, hiszen a járást Ő ismerte, én csak vendég voltam itt. Azt pedig szívből és nagyon reméltem, hogy az itt tartózkodásom rövid idejű lesz és nem kell sokáig egy légtérben tartózkodnom ezzel a férfivel. Mentem utána és tettem amit mondott, amikor azonban utasított, hogy csukjam be magam mögött az ajtó, valami különös, jeges sötétség kúszott végig a hátamon. Féltem. Tekintve, hogy elmondta, hogy Ő felelős az itt bebörtönzött rabokért és semmi dolgunk nem lesz a háborús bűnösökkel és árulókkal, fogalmam sem volt, hogy mi következhet ezek után. Hangjában, valami különös öröm vegyült, amikor elmondta, hogy az előbb említetteknél sokkalta mocskosabb bűnöket elkövetőkhöz tartunk. Egyre kíváncsibb voltam, hogy nekem ugyan miféle technikát tartogathat, ha már-már a földalatti labirintusukba vezetett. Mert ez az volt, tudtam, ha magára hagyna, esélyem sem lenne kijutni ebből az épületegyüttesből. Ez azonban valami pluszt adott ,titkos küldetésemhez, ha csak a börtöncelláknak ekkora területet tartanak fönn, akkor meg sem merem tippelni, hogy mekkora lehet a többi, egyéb célokra fenntartott szekciója az épületnek. Meg sem próbáltam belegondolni, hogy valójában, mennyi rejtett és titkos járata lehet ennek az egész építménynek. A plusz járatok pedig mennyi termet és szobát rejthettek, ahol ki tudja, hogy hány és hány genint bújtatnak. Mert abban biztos voltam, hogy Hangrejteknek voltak geninjei, egyszerűen csak elrejtették előlünk. Érthető és logikus lépés, hogy nem akarja kiadni a titkait, márpedig az az információ, hogy mennyi és milyen képességű geninje van egy falunak, nagyon komoly titoknak számít. Bármennyire is teljesíteni akartam a küldetésemet, amelyet kaptam, nem kérdeztem semmit Boutól. Volt egy olyan sejtésem, hogy ezt a férfit ostobaság lenne megpróbálni palira venni. Ebből kiindulva, úgy döntöttem, hogy nyitott szemmel és füllel fogok járni, amit sikerül összekaparni itt tartózkodásom alatt, azt fogom használni, a semmitől több.   

 Mikor a férfi levette a maszkját, majdnem seggre ültem, ha a hangja és a termete közötti ellentmondás nem lett volna elég, maga a tény, hogy nem volt arca, abszolút betette nálam a kaput. Ezután megmutatta és elmagyarázta részletesen a jutsut, amelyet meg kellett tanulnom. Itt és most! Úgy tűnik, hogy Hangrejtekben a halálraítélteken szokás próbálgatni az elsajátítandó jutsut, vagy ezek az emberek, akik ilyen lassú halálra lettek ítélve, tényleg megérdemlik az efféle bánásmódot. Bármi is legyen az igazság, nekem ezeken a szerencsétleneken kell begyakorolnom a megtanulandó jutsut. A férfi magasra tette tudtán kívül a lécet, mert nem szívesen kegyetlenkedem emberekkel. Nem az én stílusom. Ha valakit meg kell ölni, akkor azt a lehető leggyorsabb és legtisztább módszerrel kell tenni. Hatékony pengék vagyunk, fegyverek a Falu és a megbízó kezében. Nem szadista őrültek. Ugyanakkor azt is be kell látnom, hogy éles helyzetben nem lehet próbálgatni ezt a technikát. Hatékonyan és megfelelően itt lehet elsajátítani és bármilyen szenvedést is okozunk ezzel, eme férfiaknak és nőknek, sorsukon semmit sem változtat, hogy eldeformált arccal halnak éhen vagy bájos pofikával. 

 Az instrukciókat jól megjegyeztem, kötve hiszem, hogy még egyszer elmondja őket. Nem olyan embernek tűnt, aki többször ismételné magát. Nos kezdjünk hozzá, az első lépés, amit mondott, hogy a jobb kezünkbe koncentráljuk a chakránkat. Ez igazából, ahogyan ő is mondta, olyasmi, mint a Henge, illetve ... ezt a fajta chakra koncentrálást már ismerem. Shota-sama, amikor megtanította a Vízen járás technikáját, tulajdonképpen a talpunkra kellett chakrát koncentrálni. Mivel van időm, elsajátítani a jutsut, először arra gondoltam, hogy a cahkra átvitelt, mint alapot szándékozom begyakorolni. Kinyújtottam a jobb kezemet és tenyerembe koncentráltam a chakrámat, akárcsak Bounál, az én kezemben is megjelent a chakra tömeg. Ugyan ezt a chakratömeget át kell most vinnem a bal kezembe. Úgy gondoltam, hogy ez egy fontos momentuma a technikának, hiszen  ha ezt elrontom, akkor a jutsut is. Kinyújtottam a bal kezemet is, majd a jobb kezemből a chakrát "visszaszívtam" a testembe, szemmel pedig elkezdtem követni a chakra elképzelt útját a bal tenyerem felé. Elsőre jóval kevesebb chakra jelent meg a bal tenyeremben, ami pedig azt jelenti, hogy a kiinduló mennyiség egy része, a testen belüli irányítás során "elveszett". Elkezdtem tehát újra, kékes derengésű chakra megjelent a jobb tenyeremben, majd szemmel követtem az átáramlás útját. Jobb karomtól, a mellkason keresztül a bal karba, majd a tenyérbe. Még kétszer végrehajtottam ezt a chakra gyakorlatot, amikor már nem kellett a művelet elősegítéséhez a chakra útját, szemmel követni, hogy lelki szemeim előtt "lássam" az áramló chakrámat, akkor úgy gondoltam, hogy készen állok arra, hogy megpróbáljam a következő lépéseket is. 

Oda léptem egy találomra választott elítélthez és jobbomat az arcára helyeztem. Igyekeztem a lehető legjobban megmarkolni az arcát, persze a férfi látta, hogy milyen sors várt az első alanyra, így rángatózott és ordított, hogy nem akarja. Ahogyan Bou tette a kezembe irányítottam chakrát, meg is jelent a kék derengés, bal tenyeremet pedig a saját arcomra helyeztem. A férfi azonban egy óvatlan pillanatban elrántotta a fejét, ezzel ujjaim lecsúsztak a biztosnak vélt pontokról és az arcába négy, mély barázdát szántottam. A túl sok chakra és a nem eléggé stabil tartás, úgy tűnik, hogy ilyen borzalmas eredménnyel jár. A saját arcomon, ez egyszerűen, borzalmas elváltozásokat eredményezett volna. Alanyom arca már egyáltalán nem volt elégséges ahhoz, hogy megpróbáljam rajta ismét a jutsut. Bármennyire is fájt, hogy ez a szerencsétlen ember már ilyen arccal várja az éhhalált, vissza nem léphettem. Óvatosabbnak és ügyesebbnek kell lennem, ráadásul gyorsabbnak is, hiszen küldetés közben használva, lehet, hogy csak pillanatok állnának a rendelkezésemre, hogy ellopjam valakinek a képét. Apropó, megfigyelés. Teljesen ki is ment a fejemből, hogy meg kell néznem alaposan az áldozatomat, hiszen, csak akkor lesz pontos a vizualizáció és tökéletes az álca. 

 Következő áldozatom elé léptem, aki egyáltalán nem fogadta kitörő örömmel jelenlétemet és közölte velem, hogy dögöljek meg. Arca ovális volt, ajka lebiggyedt, keskeny orrnyerge pedig egy helyen aprócska görbülettel rendelkezett. Jobbomba chakrát koncentráltam, a célszemély arcára helyeztem, balomat pedig a sajátomra. Ezután ahogyan mondta, a chakrámat a férfi arcába koncentráltam. Ideáig teljesen jól ment, chakrámat, akár egyfajta gyurmát, lassan felkentem a férfi arcára. A szétterült chakrámat, amely masszaként borította az áldozatom arcát, már csak vissza kellett "szívni" és a saját arcomra felkenni, ahogyan azt Bou mondta. El is kezdtem a folyamatot, a férfi vergődni és hangosan sikoltani kezdett, amikor a chakrám eltűnt a tenyeremben, éreztem, ahogyan meleg folyadék csorog át az ujjaim között. Amint az arcára pillantottam hirtelen hátra hőköltem. Ilyen látványra sosem számítottam, a férfi arcáról hiányzott a bőr, homlokától egészen az álláig. Egykori arcvonásai azonban megmaradtak, bár így is felismerhetetlenné vált. 

- A chakráddal együtt, letépni a bőrt az áldozatod arcáról nem feltétlen célravezető. Terítsd szét az arcán a chakrádat, de használd is céltudatosan! Érezd vagy lásd a chakrádat az arcán, ahogy kitölti a mimikai ráncokat, az áll jellegzetes gödröcskéjét. Sok részlet bújik meg az arcon, amelyre figyelni kell. Ne kapkodj és ne siess, időd és alanyod van bőven. Mondtam, ezek nem számítanak!  - Bou szavai jeges vízként értek. Nem tudtam eldönteni a hangsúlyából, hogy le lettem szidva, vagy szimplán csak adott néhány tippet. Igyekeztem jobban megfigyelni a célszemély arcát és a lehető legpontosabban használni a chakrámat. A következő alanynál, már eljutottam odáig, hogy a chakrámat eljuttattam a bal kezembe, amikor azonban a saját arcomra felhelyeztem ezt a maszkot, az egyszerűen lehullott rólam, amikor elvettem a kezemet és lassan elporladt. Tulajdonképpen csak egy chakramaszkot hoztam létre és amikor nem fordítottam rá több chakrát, az lehullott rólam és elporladt. A negyedik próbálkozásom szintén sikertelen volt. Ugyanakkor már jóval komolyabb eredményt értem el, mint korábban. Egyszerűen lehúztam magamról és azon kívül, hogy a célpont főbb vonásait másoltam le, különösebb hasonlóságot nem mutatott. Azonban kezdtem érteni, hogy mit is akarok és mit is kellene pontosan csinálni, ahhoz, hogy az ellopott arc tökéletesen illeszkedjen az és arcomhoz, ráadásul a célszemély arcának minden részletét lemásoljam. 

 Az ötödik alanynál, már kezdtem érteni, hogy mire is kell, hogy kimenjen a játék. Chakrámmal, a lehető legjobban le kell fednem az ellopni kívánt arcot. Akár a víz, amely felveszi az edény alakját, itt sem volt más a helyzet. Az emberi arc, számos, részletgazdag formával rendelkezik. A nő arcát úgy éreztem, hogy jól meg kell néznem magamnak, máskülönben elronthatom magát a hasonlóságot. Miközben néztem a meggyötört, lesoványodott arcot, igyekeztem memorizálni a vonásokat, amelyek már elvoltak így is változva.  Valamikor csinos kis fitos orra volt, de az éheztetés és a ki tudja miféle borzalmak, amiket büntetésként kapott, lesoványították a valamikori csinos arcot. Szemei alatt nagy, lilás táskák tespedtek el, hogy kényelmesen megszállják az arc szemalatti részét. Kialvatlanságról és stresszről árulkodtak. Ajkai késpengényire szűkültek, vöröses színe már rég kékes árnyalatba csapott át, a gyengélkedő vérkeringés hatására. Amikor jobb kezemet az arcára helyeztem és rámarkoltam, nem ellenkezett. Úgy tűnt számára már mindegy volt, hogy mi történik vele, csak legyen vége ennek az egésznek. 

Szemeimet behunytam és hagytam, hogy a kékes derengésű chakrám, akár a víz, beborítsa áldozatom arcát. Jól megnéztem az áldozatom képét, így lelki szemeim előtt elképzeltem, ahogyan az arc minden apróbb részletét kitölti a chakrám. Az ajkak függőleges barázdáit, az állcsont vonalát, a pórusok, aprócska kutak voltak, amelyekbe most chakrát töltöttem. A mimikai ráncok, a víz által vágott völgyek, amelyekbe a chakrám, évtizedes apály után most vad, hegyekből alázúduló folyóként kanyargott. Már-már láttam az arcában futó hajszálereket és hallottam az azokban surrogó vér hangját. Arca jobb oldalán látható szépségpötty, képzeletemben a sivatagban megbújó oázis volt. Szemöldökcsontjai hegyek ormai, melyek között hágóként indul az orr, hogy végül egy sziklaszirtként emelkedjék az ég felé. Láttam magam előtt az arcát úgy ahogyan még sohasem láttam semmit. Chakrámmal pedig kitöltöttem minden rést és elfedtem minden kiemelkedést. Mikor ezzel végül készen voltam chakrámat még hagytam pihenni az arcán. A nő vonaglott, mivel csukva volt a szemem, nem láttam, hogy mi történt vele és magára a chakrahatásra koncentráltam. Újra lepergettem magam előtt a képzeletbéli "tájat", hogy megjegyezzem. Végül balomat az arcomra helyeztem, ugyan olyan erővel markoltam rá, saját arcomra, mint a nőére. 

 - Shoshagan no jutsu! - mondtam ki a technika nevét, majd miközben a chakramassza beborította az arcomat, emlékeimből felidéztem a "képzeletbeli tájat". A nő arcának lenyomatát őrző chakrámat sűríteni kezdtem, hogy egyre jobban és jobban tapadjon az arcomhoz. Miközben a chakramassza egyre inkább kezdett bőrfelületnek tűnni, az alját, ami közvetlenül érintkezésbe volt a bőrömmel, apró korrigálásoknak vetettem alá, hogy illeszkedjék a saját vonásaimhoz. Tulajdonképpen tényleg egy lehúzható chakramaszkot hoztam létre, amely egy másik személy arcát tükrözi. Amikor úgy érzetem, hogy készen vagyok, óvatosan és félve engedtem el az arcomat. A chakramaszk nem esett le és az arcom se sajgott. A nő, akinek arcát jobbommal még mindig a kezeimben tartottam, felsikoltott, Bou pedig elröhögte magát.

  / Elég vérszegénynek érzem, ha nem fogadod el, teljesen megértem. /