Re: Bishamon szervezet bázisa

**Ogawa Kazuma** Kedd Jún. 28 2011, 20:34

Ogawa türelmetlenül, de végighallgatta a megbeszélés utolsó szakaszát. A teremben folyt eseményekkel nagyon nem törődött Oga, csak főleg a rá vonatkozó információkat jegyezte meg, majd már menni akart felkészülni. A társaságból nagyjából csak pár ember ismert Ogawa, így nem igazán tudta, hogy kihez kell további tudnivalókért menni, ám a megbeszélés végén elhangzott két név; Hana-chan és Kurono-kun. Épp, amikor már felpattant volna, intézni akart pár szót a célpontjával kapcsolatban.:
-Akkor még a megbeszélés vége előtt szeretném megkérdezni, Kurono-kun, hogy mit lehet tudni a Raikage-ról? Milyen jutsukra lehet számítani? - kérdezi, hiszen ez nagyban megváltoztathatja a felkészülésének menetét. Ogawa arra számít, hogy valószínűleg ninjutsu specialista lehet, de ennél többet nem sejt, és még ebben sem teljesen biztos. Amíg vár a válaszra, a következőkön gondolkodik:
~Hm..Lesz időm kellően megismerni Shiont. Jobbat nem is kívánhattam volna.~ gondolta Ogawa boldogan, még egy elharapott mosolyt is megengedett magának, miközben Shiont nézte, majd annak kacér pillantásaira már-már alig várta az egész küldetés végét, hogy még többet lehessen Shionnal. Maga az, hogy csapattárask lesznek annak is nagyon örül Ogawa, olyannyira, hogy már a sors kezének tartja az egészet.
Mindenféle magasztos gondolatok közepette próbál figyelni Kurono válaszára, amit remélhetőleg meg is kap, de már-már azon jár az esze, hogy Shiont jobban megismerje, amire már van is egy nagyon jó terve. A lányt múltkor az erejével csábította el, talán egy egymás elleni harc ismét jó lenne, ahol Ogawa megmutatná igazi erejét neki. Bár a lány reakciói egyértelműek, mégis itt még nem akar megállni, többet és többet akar a lánytól. Érdekes, hogy napokkal ezelőtt legszívesebben elkerülte volna a lányt, most meg szabályosan beleesett. Persze még nem akar nagyon előre rohanni, de már a közös jövőjükön gondolkodik. Shion minden szempontból tökéletes Ogawa számára, gyönyörű, elragadóan démoni chakrája van, és nem kell annyira féltenie őt, hiszen ereje minden szempontból páratlan, így a közös jövőjük és számításba jöhet, nem kell attól félnie, hogy elrabolják, vagy akár legyőzik. Bár ez felvet némi problémát, hiszen Ogawa szeret erősebb lenni azoknál, akiket elcsábít, de talán ezt az egy dolgot szem elől téveszti.

**Shintaro Yun** Szer. Jún. 29 2011, 22:12

Shoami egyszerű, de életbevágóan praktikus tanáccsal látja el az összegyűlt és lélekben itt lévő díszes társaságot: méghozzá közli, hogy jobb lenne, ha csapatban dolgoznának és ebben gondolkodnának. Rögtön fel is ajánlja mellé, hogy a beosztást alapul véve az újdonsült partnerek akár együtt is gyakorlatozhatnának, az összecsiszolódás érdekében.
Yun erre csak megkönnyebbül: az ő partnere, az emlegetett Hana még nincs itt, de a fehér hajú már előre annyit tud róla, hogy a nő is birtokolja többek között a Kagura Harmadik szeme jutsut, ami átlagon felüli chakrakontrollt feltételez, s hogy a taijutsu nagy mestere a lány. Aki mellesleg – igen, ez egy olyan apróság, amin az ember már majdnem átsiklik -, a valószínűleg csuklásban szenvedő lány Shion leszármazója. Pompás.
Nem mond semmit, hisz nemtetszésével semmit sem érne el, s talán annyiban jobb, hogy nem Kensei-jel közösen osztozták be, hogy így nem fogják akadályozni egymást érzelmeik miatt… viszont Yun nem is fog nyugodtan hátat fordítani ennek a lánynak, az is biztos.
~ Addigra picit össze kellene szednem magam. Nem lenne túl meggyőző, ha a Gyilkos Méh elleni harcban Hana egyszer csak úgy döntene, hogy csak hátráltatom, s kiiktat a további bosszantását megelőzően… ~ Gondolja, s ahogyan Shoami lezárja az ülést, ő maga is kitolja a székét, feláll, s a folyosó felé indul.
~ Szóval az orvosi jutsujaimat akarják…? Ez furcsa, nem ismerek a gyorsgyógyításon kívül semmit sem… nah jó, mondjuk a paralizáció enyhén hasonlít más orvosi jutsukhoz, melyeket harcra is használnak, de akkor is…. ~ S közben azt latolgalja, hogy mennyi esélye lenne bevetnie a paralizációt, az egyik kedvenc jutsuját… a másik nagy favoritja a chakraelszívás, ami mindamellett, hogy az ellenség legyengítésére jó, őt maga felfrissíti és tölti energiával. Talán a Gyilkos méh ellen is ezt kellene használnia, valamilyen módon…
Egy furcsa ötlet fészkeli be magát az agyába: mi lenne, ha ezt a két jutsut valahogyan ötvözné…? Távolról elszívni valaki chakráját, mennyire kényelmes is lenne…
Enyhén álmodozó arckifejezés rajzolódik orcáira, s szemeiben valami távoli tűz jelenik meg: régen foglalkozott már képességeinek fejlesztésével, mindig csak okolta magát, miért ennyire passzív játékos, inkább védekező típus… de ha ügyesen kijátszaná ezt a dolgot, és esetleg sikerülne valahogyan a kontaktus nélküli chakraelszívást kifejlesztenie, akkor a távoli, védekező harcmodor egy szintén távoli, de támadó jellegé is alakulhatna könnyedén…
A többiekkel nem nagyon foglalkozik, ahogyan lassan elindul a folyosón. A vörös maszkot akasztja le övéről, s a kezébe veszi: néhány pillanatig nézegeti, majd válla mögött hátrasandít Kenseire.
- Elmegyek… edzeni. – Mondja neki, majd az arca elé emeli a maszkot, s megköti hátul. A haját felköti, de nem fogja eltakarni csuklyával a fehéres tincseket, amiken a szabad ég alatt a nap már ezüstösen csillanhatnak meg… nem, nem fogja megadni a Bishamonnak azt a gyönyört, hogy teljesen kövesse mindenben parancsát. A maszkot viseli, de így is messze lerí róla, hogy külsős ninja, tehát a faluban felkeltheti néhány alak érdeklődését… de nem ez a központi célja most: keresni akar egy helyet, ahol a maradék idejében, vagy amíg Hana meg nem érkezik, egy saját, különleges jutsut gyakorolhat a már elsajátított technikák mellett.

**Juurin Kensei** Pént. Júl. 01 2011, 08:52

Már közeledik a tanácskozás vége, Kensei újra végignéz a jelenlévőkön, látni akarja az arcukat, a reakciókat a küldetéssel kapcsolatban. Ő inkább amolyan pókerarcot vág, nem szeretné egyelőre tudatni, hogy jelen pillanatban majd nem valóra vált az álma. Nem akarja, hogy esetleg boldognak lássák... Rápillant szerelmére, aki csak kétségek között hallgat. Szeretné megnyugtatni, hogy nem kell tartania semmitől, szeretné neki elmondani újra, hogy rá mindig számíthat. Ebben a helyzetben azonban ez most nem lehetséges, így nem aggasztja tovább a dolog. Úgyis elterelik a figyelmét, még pedig az a Kurono nevezetű tag... Ráadásul egyenesen a klánját támadja. Nem biztos, hogy ez olyan okos ötlet volt Kurono-tól. Ugyanis a férfi felugrik a székből, és villámsebesen kirántja a kardját. Ám nem támad még, csak a férfi felé szegezi.

- Nem mondom van bőr a képeden, te kis köpet... - Kensei személyisége nagyon hirtelen változott meg, szinte izzott a dühtől. - Először a csajommal flörtölsz, majd a klánomat sértegeted, egy ilyen kis féreg! - elég régen volt ilyen dühös a Juurin férfi. Árad belőle a gyilkos szándék, olyannyira csak az előtte ülő férfire koncentrál, hogy most még Yun-ra se figyel. Nem, ezt most le kell rendeznie, őt egyáltalán nem érdekli, hogy kik is azok a Hazukage-k, számára az egyetlen sárkány specialista klán, csakis a Juurin klán. Már csak azért is gondolja ezt így, mivel ez az a klán, ami megkapta a Midoriyugan-t, úgy van. Nem tud semmit Kurono klánjáról, így abban se biztos, hogy nekik nincs-e valami különleges vérvonal képességük. Ám ameddig nem látta, hogy mitől is olyan nagy legény ez az alak, addig emberszámba se fogja venni. Mutasson valami lenyűgözőt, csak úgy lehet kivívni Kensei elismerését. Persze a körülöttük lévő shinobik se hagyják valószínűleg annyiban ezt az incidenst, elvégre a férfi a kardját tartja Kurono-ra, és igen csak gyilkos pillantásokat vet felé. Szegény Kurono volt az, aki hozzáadta az utolsó cseppet a pohárhoz, már így is túlságosan teli volt, és most a shinobi az összes dühét rá akarja szabadítani.

//Elnézést a késésért.//

**Hazukage Kurono** Hétf. Júl. 04 2011, 12:15

Kurono végig hallgatja a többieket és a kis csapatból először Ogawa kérdezősködik, de Kurono még nem válaszol neki. Vár, hátha a többieknek is van valami mondani valója.
~Köszönöm Inazami-sama, hogy mindenkit a nyakamba ugrasztasz kérdésekkel.~
Jegyzi meg magában, majd a híres neves lányára néz.
-Mond meg apádnak, hogy köszönöm.-
Talán a lány nem is érti miért, köszöni Kurono, de az arcán egy kis gúny keletkezik, majd meg kisebb mosoly, mikor Kensei dühöngve kell fel a megjegyzése miatt, és kardját Kuronora szegezi. Ekkor csak még nagyobb a mosoly a fiatal shinobi arcán. Ő nem áll fel, nyugodtan ül és mosolyog Kensei kitörésén.
~Úgy látszik megtaláltam, mire érzékeny.~
Gondolja magában, miközben kezét a tarkójára teszi és hátradől a székbe, farkasszemet nézve Kensei kardjával. Kurono most tovább fokozná a dolgokat, ha még mondana egy két dolgot Yun-ról, de azt Kaori lehet félre értené, már ez a flörtölős dolog sem lehet ínyére, így, hogy most hívta meg Kurono vacsorázni.
-Én nem nevezném flörtölésnek, szimplán ismerkedésnek.-
Kurono feláll a székéből, mivel a megbeszélésnek úgy is vége.
-Ja és, ha azzal van bajod, akkor csak próbáltam kiállni a barátnőd mellet.-
Azt nem mondja kivel szemben, mivel az egy részt eléggé kellemetlen lenne Yun-nak is, hogy ha Kurono kimondaná, hogy látszólag fél a lánytól, bár ezt sem mondaná biztosra.
-Ha gondolod, akár most is elmehetünk valahova.-
Súgja oda Kaori fülébe, akinek nem várja meg a reakcióját, hanem elindul kifelé. Kurono kíváncsi egy két dologra, és reméli, hogy minden úgy történik, ahogyan azt gondolja.

Karin Kedd Júl. 05 2011, 19:14

Kurono csak hátradőlt, nyugodtan és rezzenéstelen arccal a székben, miközben Kensei a kardját rá szegezte. Mindenki meglepődött egy kicsit ezen, de senki sem lépett közbe, bár az lett volna a csoda, hogyha ez megtörténik. De a volt Kumogakure shinobi nyugodtan válaszolt, sőt talán mondhatni, hogy egy kicsit flegmán, ahogyan Kensei keze megfeszült a kardon. És ez az apró mozdulatot elég volt ahhoz, hogy végre valaki közbelépjen.
Kaori villámgyorsan pattant fel a székből, ahogyan a kezében megjelenő apró kis kunai egy pontos mozdulattal csapta felfelé a kardot és az apró kis testével éppen a két férfi között volt. Arca határozott volt ugyan, de érezte Kensei a csapáson, hogy minden erejét belekellet adnia, hogy ezt a mozdulatot megtegye, sikeresen véghezvigye. Ugyan látta a kunoichi vállán az ANBU jelet, a lány mozgása és a cselekedetei egyértelműen tudatták vele, hogy a lány nem jelent veszélyt a számára.
- Elég! - mindenki hallotta Inazami nyugodt hangját, ahogyan Kaori azonnal megállt a következő mozdulattal, mely egy egyszerű szúrás lett volna a férfi kiszolgáltatott mellkasára, bár a gyorsaság terén hiányos kunoichi inkább a halálos ítéletét írta volna alá ezzel a tettével – Kensei-kun! -nézett a férfira- Egyetértek az indulataiddal, de kérlek türtőztesd magad! Mindent képes vagyok megbocsájtani, de azt, hogy a lányomra emelnéd a kardot, már nem! - Kensei a fiúra nézett, ahogyan egy apró kis izzadságcsepp jelent meg az arcán, sohasem érzett szinte ilyent azelőtt. Egy pillanatra, mintha félelem futott volna át rajta, és azt már nagyon régóta nem érzett. - Te is nyugodj Kurono-kun! A lehető legtöbbet tudsz rólam és a terveimről, éppen ezért fájó dolog lenne, ha újra csak egy rab lennél az emlékeid között! -csak nagyon is kevesen értették ezeket a szavakat, de Kurono tudta, hogy a férfi mire is utal. - Most menjetek!

Mindenki elindult kifelé. Yun edzeni ment, a maszkot az arcára rakva, ahogyan Oga, mintha szándékosabb lassabb lett volna, megvárta Shion-t, aki csak mosolyogva jelezte, hogy örül annak, hogy nem kell egyedül mennie a kopár falak közt.
- Mond Oga-kun! -nézett fel Aware a fiúra, inkább tűnt mellett egy 16 éves kislánynak, monda annak aki valójában volt. - tetszek neked igaz? -kérdezett rá szemrebbenés nélkül. - Mert én szeretem az olyan embereket, akik nem csupán selejtek a szememben!- a pillantása kacér volt. - És amúgy is, én nem vagyok Shoami felesége! -nyögött fel- Csupán annak a kis cafkának testét birtokoltam mikor elvett. - nyögött fel fájdalmasan- Bár akkor játszanom kellet a jójó kislányt de belegondolva, hogy a Fujitsima klán démoni vére és az énbennem rejlő vér keveredett a klán legerősebb ága jöhetett létre. Kár, hogy mára csak egyvalaki van életben belőlük. -arca egy pillanatra szomorú volt,miközben a folyóson sétáltatok.

Kensei is elindult kifelé és éppen az ajtóban találkozott újra azzal az idegesítő, mosolygó férfival. Gingitsuke, előre engedte a férfit, miközben éppen mögötte hagyta el a helységet.
- Kensei-kun! Jó lenne, ha beszélgethetnénk egy kicsit! Úgy gondolom, igencsa jó barátokká tudnánk válni. Nézett a férfi mosollyal az arcán Kensei-re, miközben nagyon is másról volt szó és az igazat megvallva, csak Kensei-en múlik, hogy ebbe belemegy-e

Kurono újabb szavaira, azonban, érdekes válasz érkezett Kaori-tól.
- Bocsáss meg, de valamit meg kell beszélnem a bátyámmal. Amint lehet felkereslek és elmehetünk valahová!- nevetgélt, ahogyan lemászott az asztalról és elindult a hátsó sötét szóba felé Inazamival és a szobában csakis Shoami maradt, nyugton, mintha várna valakire.

**Shintaro Yun** Kedd Júl. 19 2011, 10:27

//Oga gondolom nem ír...//

Yun fáradtan tér vissza a bázisra, amit sebtében hagyott ott. Amikor megközelíti újra a magas, égbe törő sziklék között megbújó bejáratot, összeszorul a gyomra, s idegesen megrándul egyet az egész teste, mintha a hideg rázná ki.
Egy pillanatra megáll, de hamar összeszedi magát. A ruháját kényszercselekedetként megigazítja, de közben finoman végigsimít a hasán, amibe ki tudja, új élet lapul meg már. Ahogyan picit bátorságot merít saját magából és az esetleges pozitív dolgokból, közelebb sétál, s az őrök minden további nélkül be is engedik, köszönhető talán a vörös maszknak, amit csak akkor vesz le, amikor már a kihalt folyosókon suhan szinte minden további zaj nélkül. A lépései még mindig őrzik a legyezőtáncból eredeztethető légies kecsességet és nőiességet, de az utóbbi évek és megpróbáltatások sokat tompítottak a nő előkelőségén.
Csak a folyosókon veszi észre, hogy a pólóját vérfoltok színezik feketés-vörössé, mire felszisszen fájdalmasan.
~ Nem kellett volna talán… ~ Gondolja, s idegesen végigfuttatja ujjait a vérfoltokon, de azok természetesen nem tűnnek el ennyitől csupán. ~ Amit tettem, kegyetlenség volt, tudom. De néha kellenek ilyen áldozatok, nem? ~ Győzködi magát.
Az utóbbi időben meglehetősen zavaró kettőséget talál felfedezni saját személyiségében: egyik pillanatában az igazság angyalaként tiszteleg, és elítél minden gonosz tettet, a következő szemhunyásra pedig ő maga követi el azokat a bűncselekményeket, amikről papolt, csak hogy saját bőrét mentse. Gyűlöli és meg is érti magát egyszerre, ami kétségeket rajzol fel a lelki szemei előtt.
Abszolút megérti, miért teszi azt, amit tesz. Túl akarja élni, és fél, nincs más alternatíva. A régi erkölcsei nem érnek itt semmit, s hiába próbál szentként tetszelegni, nincs értelme. Igaz, hogy emberi lényeket öl meg, egyre nagyobb számban, de a helyzet kívánja ezt meg, s amúgy is, eddig is ölt ninjahivatásából fakadóan… csak talán kevesebb „ártatlan” áldozat volt.
~ Csak legyen vége mindennek…~ Sóhajt, s közben megközelíti a szobáját.
Egy pillanatig megfordul a fejében, hogy tovább fejlessze képességeit, a bázis kiképzőterepét megkeresve, de azután arra gondol, mennyire kifárasztotta ez az új technika, amit megpróbált kifejleszteni és uralma alá hajtani: pihenésre lenne szüksége leginkább, a nagy harc előtt.
~ a Gyilkos méh… ~ Ízlelgeti célpontjának a nevét, ahogyan benyit a szobájába. ~ Túl sok mindent nem tudok róla… de majd azzal a Hana nevezetű lánnyal együtt talán… ~ Gondolja, s sóhajt ismát egyet. Az utóbbi időben rászokott erre.

**Ogawa Kazuma** Vas. Júl. 24 2011, 22:27

Az ülés végeztével a jelenlévők lassan felálltak helyükről és távoztak a teremből. Ogawa direkt megfontolásból megvárta Shiont, ugyanis tervei voltak vele. Az elmúlt idő során sikerült az Ogawaban lévő teljes undornak megváltoznia: szerelem lett belőle, valamiféle erős belső vonzódás a nő felé, még akkor is ha a lány fura dolgai meg is rémítették. Miután a tagok nagyrésze kivonult a teremből egy igen furcsa és lényegre törő kérdés szegeződött Oga fejéhez, amire hirtelenjében nem is tudott válaszolni. Habozott, zavarba jött, már szinte habogott, amikor hirtelenjében elmosolyodott és felnevetett, majd ezt mondta:
-Hihetetlen, hogy ezt megkérdezted tőlem, kissé bevallom váratlanul ért...- itt ránézett a lányra, csillogó szemekkel nézte őt, majd így folytatta: igen, valóban tetszel nekem... - itt kissé megakadt, mert ezt furcsa volt ilyen formában a szemébe mondani, de aztán végül a közöttük lévő kezdetben kissé bizalmatlan feszültség oldódni látszott. A lány közben mesélt magáról egy keveset, ami kissé meg is rémítette Ogawat, számára kiderült, hogy erejének nagyságát soha nem tudta elképzelni igazán. De talán ez tette olyan vonzóvá a nőt Oga számára, nem lehet tudni. Kisebb szünet után ennyit mondott:
-Gyere velem! - mondta majd felállt helyéről, majd a lány felé nyújtotta kezét.
Ha az elfogadja a 'felkérést' és megfogja kezét, akkor elvezeti a lehető legközelebb található edzőterembe. Amint megérkeznek, a következőt mondja:
-Szeretném, ha tartanánk egy erőmérő edzést. - egy levegővétel erejéig csak figyelte a lány reakcióit, majd így folytatta - Szeretném, ha közelebbről megismernénk egymás ... - itt kicsit észbe kapott, majd megmásította eredetileg szánt mondatát - erejét...
~Haver, mi ütött beléd? Lehet hogy a lány nagyon közvetlen, de azért ez mégis csak túlzás...~
Ogawa pontosan tudta, hogy a lányt az ereje egyszerűen elkápráztatja és meg akarja neki mutatni valódi erejét, ezzel véglegesen elnyerve a lány szívét. Volt ennek azonban egy hátsó szándéka is, fel akarja mérni a lány erejét hogy valóban mekkora különbség lehet kettejük ereje közt. A szerelem még teljesen nem vakította azért el remeténket, nem bízik meg teljesen a lányban.
Ha eddig minden a "terv" szerint alakult, akkor elengedi a lány kezét, egy pár lépést hátrább áll, majd ezt mondja:
-Kezdhetnénk egy egyszerű taijutsuval. Aki előbb a földre viszi a másikat, az nyer. - mondja, majd várja a lány reakcióját. Ha közben komplikációk lépnének fel és a lány nem egyezne bele a dolgokba, egyszerűen szabadjára engedné chakrája egy részét, ezzel mintegy csalogatva a lányt a harc felé...

**Juurin Kensei** Kedd Aug. 02 2011, 12:14

A férfi szorítja a kardot, de nem csap Kurono felé, azért nem olyan idióta, hogy itt kezdeményezzen egy küzdelmet. Ha valami elrendezni valójuk van, azt majd kint elintézik, semmi szükség rá, hogy feldordulást csináljanak a bázison, bármennyire kihalt is. Azonban félbe is szakítják Kensei-t, egy igen vakmerő kunoichi üti el a kardját Kurono elől, és már támadna is a férfi felé. Már fel is készült a védekezésre, szemmel látható, hogy a lánynak semmi esélye a Juurin-el szemben. Már épp mozdulna, mikor ezt is félbeszakítják... Pedig egy ici-picit akart volna ő is szórakozni, hamár egészen idáig elrángatták, és bevették ebbe a szervezetbe, amit ugye egyáltalán nem akart, neki csak az Aka-Bara létezik, még akkor is, ha a szervezet már felbomlot. Visszacsúsztatja tokjába a kardot, mikor meghalja, hogy "Elég!". Inazami rögtön egy gyilkos pillantást vet Kensei felé, és bizony ez és a megfélemlítő szavak elegek, hogy a shinobit megtántorítsák. Nem szeretné pont a Shodai Mizukage-t magára haragítani, így már hátrál is, csak sóhajt még egyet jelezvén, hogy feladja egyelőre. Elindul máris kifelé, de megállítják, pont az ajtóban. Gingitsuke volt az, előre is engedte Kensei-t illedelmesen, majd követte őt a folyosón, s meginvitálta egy kis négyszemközt lezajló beszélgetésre.
~Hmm... és most vajon miről lehet szó?~ fogalmazódik meg benne a kérdés, s megáll a folyosón, végre szembefordulva a férfival. ~Nem ártana megtudni, hogy mit akar, ha Yun biztonságáról van szó, akkor bármit megteszek.~ mosolyog felé.

- Tudod mit, miért is ne? Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy miről szeretnél beszélni. - mosolyog tovább magabiztosan. Már egy ideje itt van a bázison, de Kirigakure-be nem ment, plusz még a Mizukage-val se találkozott, mármint a jelenlegivel. Talán idővel majd fog, most követi a fickót, ahová akarja vezetni.

**Shintaro Yun** Csüt. Aug. 11 2011, 11:54

[egy átlagos Bishamoni napon]

Az ezüsthajó nő kikukucskál az ajtaján, hogy meggyőződjön, senki nincs a folyosón: megkönnyebbülve lép ki, csukja be maga mögött azt, s dől neki egy pillanatra.
Az utóbbi napokban szinte kis sem lépett a lakrészéből, csak enni ment el és ha volt, valami megbeszélésre, de mindig rohant is vissza, hogy elzárkózzon a világ elől: az ajtót mindig zárva tartotta és konokul nem nyitotta még kopogásra sem ki azt, ha valaki kereste esetleg.
Mivel foglalatoskodott? Meditált, gondolkodott, fegyvereit tisztogatta, emlékezett…
Olyan sok pillanatot újjáélt az elmúlt napokban: jót, rosszat, mindenféle érzelemmel telített emlékképeket a múltjából, hogy most már vágyik az emberek társaságára is lassan.
És Kensei-jel is kellene beszélnie: kiderült, amit sejtett, mégpedig hogy mégsem terhes. Közölnie kellene a férfivel, de az annyira boldog volt, amikor azt mondta neki, lehet gyermeket vár… nincs szíve megmondani.
~ Mi lenne… ha nem is mondanám meg neki? Majd a harc után… ~ De tudja, hogy nem teheti ezt meg Kensei-jel, akinek ugyanolyan joga van tudni, mint éppenséggel neki. Visszagondolt sokat az előző terhességére és annak gyászos és szomorú végére is, újra látta maga előtt Shinichi elkínzott arcát, s lassan valamiféle félelem kezdett el kibontakozni benne: egy férfi gyereket vár egy nőtől, s az ilyen vakhírek… nos, nem tesznek túl jót általában egy kapcsolatnak.
Bekopog Kensei ajtaján, s vár, nem nyit be- addig is akad még néhány pillanata újragondolni mindent, s a taktikát, hogyan is mondja meg a férfinek a rossz hírt.
~ Még is, kicsit megkönnyebbültem, hogy így a harc előtt… ~ Félt állapotosan harcolni menni, mivel már egy gyermeket elveszített, jobb inkább a vaklárma, mint egy későbbi, óriási csalódás.

**Juurin Kensei** Csüt. Aug. 11 2011, 12:11

Valahogyan nem tudja megszokni ezt a környezetet, nem mintha már újdonság lenne, hogy mindig újabb, és újabb idegenekkel kell együtt lennie. Az első idegen környezet ugyebár a Tahitogoroshi volt, ami aztán lett Kami-Kaikozu, aztán Aka-Bara, de minek is ennyi név? Leginkább csak összezavarja az embert, de tény az, hogy amikor odakerült, nem volt ilyen érzése. Ismerte akkor nagyon jól a vezért, Sei-t, aki akkor volt persze csúcsformájában. Azaz illető, akinek sikerült lemészárolnia vagy 30 Oinin-t és a Mizukage-t. Ha tudnák, hogy mi is történt azon a napon, hogy vette rá Sei, hogy csatlakozzon hozzá. Igazából egész könnyű dolga volt, mert ugye Kensei mikor tudomást szerzet képességéről, nem sokkal előtte, ki akarta deríteni, hogy honnan ered. Tudni akarta, hogy valójában hová való. Igen, akkor még nem voltak ekkora gondok, nem akarták több nemzet shinobijai is holtan látni. Viszont az idő pereg tovább, keserűen, néha persze némi kis édes dologgal is megboronálva, hiszen itt van most számára Yun. Az egyetlen személy, aki valamit is jelent neki, akiért az életét is odaadná. Ha ezt az utolsó szálat is elvesztené, talán még saját magával is végezne... Most csak a szobájában gondolkodik, hogyan tovább, miként tudnának újra erősek lenni. A válasz talán erre a "sehogy" lesz, de nem akar ennyire pesszimista lenni. Elfekszik ágyán, de épp kopogtatnak... Ahogyan felkel nyújtózik egyet, majd az ajtóhoz sétál. Meglepetésére Yun áll az ajtó mögött. Nem nagyon számított rá, azt hitte haragszik, főleg amit azon a tárgyaláson produkált.

- Szia... - szólal meg halkan, és egy erőltetett mosolyt küld a nő felé. Nem tudja, hogy mit tegyen, egyelőre nem akar túl sokat beszélni, nem akarja magára haragítani esetleg megint a kunoichit, csak kinyitja teljesen az ajtót, jelezve, hogy beljebb mehet.

**Shintaro Yun** Csüt. Aug. 11 2011, 13:16

[egy átlagos Bishamoni nap]

Néhány pillanatot kell csak várnia, a férfi már ki is nyitja az ajtót: meglepődik talán, hogy éppen Yun kereste meg.
~ De ki másra számított, talán arra hogy Shion átjön kártyázni..? ~ Kezdene mérgelődni, mivel eszébe jut, hogy mennyire gyerekesen viselkedett a legutóbbi megbeszélésen Kensei, de gyorsan megpróbálja lenyugtatni magát. ~ Lassan igazi hisztikirálynő leszek… ~ Gondolja, s egy pillanatra lehunyja szemeit, de azután immáron már higgadtan belép a szobába. Kismillió problémája is nagyobb, mint ez, s nem akarja rágni magát ilyen dolgokon.
Az utóbbi időben túlzottan fényesnek nem nevezhető a kapcsolatuk, gyakrabban változik közöttük a hangulat lassan, mint Yun kedélye, ami szintén eléggé labilis.
A szobába lépve a falnak dől, kezeit maga mögé téve, s úgy várja, hogy Kensei vagy leüljön, vagy legalább becsukja az ajtót, de mindenesetre ő akar előbb megszólalni.
Fel is hívja magára a figyelmet azzal, hogy picit megköszörüli torkát, majd gondterhelten a férfire néz lilás lélektükreivel.
- Kensei… - Kezdi, hangja meglehetősen semleges, tárgyilagos. – Nem vagyok terhes. – Mondja, s most mélyen valahol szégyent érez.
~ Miért kellene szégyenkeznem emiatt? Ugyan már, ez a természet rendje, és még is! ~ Orcái picit kiszínesednek, s enyhén kétségbeesetten pillant el, a földre szegezve tekintetét.
Mintha ez az egy mondat vízválasztó lehetne a kapcsolatukban… tudta, érezte, hogy nem kellett volna korábban „hitegetnie” Kenseit, hanem csak akkor megmondani neki, amikor már biztos a dolog, de akkor is egy veszekedésük produkálta ki ezt az egészet.
Nem tudja megmagyarázni, de levert és szégyenkezik, mintha csak rajta múlt volna, s ő nem felelt volna meg valami elvárásoknak, noha tudja, hogy ez az azért nem így megy.
- és… - Kérdezné „és most mi lesz? Hogy állunk?”, de nincs értelme, a kötőszó után elhal a hangja, csak Kenseire pillant, az vajon mit reagál.

**Juurin Kensei** Csüt. Aug. 11 2011, 13:41

A férfi csak csendben várakozik, hogy a nő lépjen, képtelen bármibe is belekezdeni, csak szerelmét figyeli, aki be is lép a szobába. Talán arra várt, hogy helyet foglal az ágyon, legalábbis valamennyire kényelembe helyezi magát. Talán akkor elmúlt volna ez a nagy zavartsága, de ehelyett Yun csak a falnak dől, s megköszörüli a torkát, habár teljesen felesleges volt, Kensei végig őt figyelte, mintha inkább arra várt volna, hogy megmondja neki nem haragszik rá a múltkoriért. Ám most is mást kap, mint amit várt, mégpedig hogy Yun nem is terhes. Hirtelen ledermed, elkezdenek kavarogni a gondolatok a fejében. Szegény shinobi, már annyira beleélte magát, hogy apa lesz, hogy el is felejtette azt a két kis szót: "Nem biztos!" Érdekes módon viszont az első gondolat, ami megfogalmazódik benne, azaz, hogy a kunoichi elvetélt. Szíve a torkában dobog, mégha teljesen ostobaság is, amit gondolt. Nem tud szóhoz jutni, mindig elakarja kezdeni, de megakad az első betűknél. Egy kicsit összeszedi magát, mégse tűnhet ennyire gyengének, elvégre férfi.

- Pontosan hogyan? Ö... illetve valóban voltál terhes... vagy... vagy csak elveszett? - nyögi ki végre a dolgot, ha helyeselne erre a nő, Kensei alighanem teljesen kibukna a dologtól. Még csak az kéne, hogy ez is mind az ő hibájából történt, hogy ide hozta erre az átkozott helyre, ahol tudja isten mit fognak még velük művelni. Jobb tenyerébe temeti arcát, valahogy nem akarja hallani, azt semmiképp se. Az ajtónak nekidől, ami ezúttal teljesen becsukódik...
- Én... én... ha nem az történt, ha nem is voltál terhes, akkor nem is olyan nagy gond, nem igaz? - próbál egy kicsit mosolyogni, de még mindig nem szabadult el tőle a gondolat. - Hiszen lehet gyermekünk... - sóhajt.

**Shintaro Yun** Csüt. Aug. 11 2011, 13:59

[egy átlagos Bishamoni nap]

A szavai súlyosan lebegnek a szoba csendjében, s Kensei zavartsága csak még inkább nő, ez most már mozdulataiban is megnyilvánul, s a hangjában is: már a köszönése is tétova volt, de most mintha csak össze-vissza hadoválna.
- Nem, nem voltam terhes. – Mosolyodik el picit önkéntelenül a férfi ügyetlenségén és zavartságán, noha a helyzet nem éppen mosolyt rajzoló. – És igen, persze, lehet még… csak hát… - S nem tudja ő sem hogyan fejezze be, ezért inkább csak hümmög egy picit.
Nos, ezen is túl van, s a férfi jobban fogadta a dolgot, mint várta: lelki szemei előtt lejátszódott már a jelenet, hogy Kensei kiborul, hogy így nem lesz, aki továbbvigye a Juurin nevet és a klán különleges vérvonal képességét, de szerencsére Kensei meglepően higgadtan fogadta a hírt. A kisfiús zavarát leszámítva.
A férfi sóhaja mintha csak őt ostorozná, pedig nyílván csak a súlyos gondolatok miatt adta ki ezt a hangot Kensei, Yun mégis úgy érzi, mintha csak neki szánná a férfi. Agyával tudja, hogy nem haragudhat rá a férfi emiatt, s nem is csalódhat emiatt benne, de akkor is, a gyomra picit összerándult, amikor közölte a hírt és még most is zavarban van, bűnösnek érzi magát. Jól tudja, nincs miért, de ez ösztön.
- A háború előtt… még lehet, jobb is így! – Próbál valami pozitívat mondani, leginkább önmagának szánva szavait, hogy erősítse meg magát.
~ Pedig mennyire örültem volna azért, ha igaz lett volna! ~ S egy pillanatra a fekete szalagra gondol, amit a karján hord emlékül, de elhessegeti szomorú emlékeit inkább.
Ha már a háborúról beszélnek ennyit…
Ezen is nagyon, túl sokat is rágódott az utóbbi napokban. Döntött ő már magában, de nem egyedül kellene eldöntenie ezt, hanem Kenseijel is meg kellene beszélnie…
Ellöki magát a faltól, s közelebb lép a férfihez. Közben chakrát oszlat szét, s a kagura harmadik szeme jutsuval ellenőrzi, hogy ne legyen a közelükben senki, aki hallgatózhat. Még is, mivel úgy érzi, ha kimondja gondolatait, rögtön ezer szem fog rájuk tapadni s ezer fül fog hallgatózni, ezért odahajol a férfihez, aki talán azt hiheti, megcsókolni szeretné, de Yun csak átfűzi karjait annak nyakánál, s füléhez hajol.
- El akarok szökni… - Suttogja halkan, s közben hozzásimul a férfihez.
Elvégre is, nőből van: ha valamit nem kap meg szép szavakért, megszerzi a saját erejével… a nők erejével. És most azt akarja, hogy Kensei menjen vele, egyedül fél elmenekülni, elszökni erről a bázisról, Shiontól.

**Juurin Kensei** Csüt. Aug. 11 2011, 14:27

Már nem is zavartság ez, hanem inkább pánikroham szerű valami, elvégre milyen borzasztó gondolatban is elveszíteni egy gyermeket. Ám nem is magamiatt aggódott, ha valóban ez történt volna, előbb próbálta volna megvígasztalni a nőt, mert hát nyilvánvaló, hogy ez már Yun számára a második eset lett volna. Amint hallja Kensei, hogy semmi ilyen nem történt, újra felsóhajt, megkönnyebülten. Hát, ami igaz az igaz, nem akart ilyen színben feltűnni szerelme előtt, ez a pánikolás nem éppen dobja fel a sármját, de hát ha komoly dologról van szó, a shinobi sosem habozik elrejteni érzelmeit. Ezt a dolgot akkor félretéve, örül, hogy hallhatja azt is, hogy Yun nem veti el a gyerek tervet... Talán nem is tudná normálisan elmagyarázni, mennyire fontos lenne neki az örökös, fontosabb, mint azaz oly rég óta érlelgetett bosszúja. Szerelmével is próbálta már megbeszélni, hogy mennyire is fontos ő neki, hogy nem tudna sose lemondani róla. Előbb fújná le egész bosszú tervezetét, mint sem hogy a nőnek ártson. Jobb kezét elveszi arcától, most már némiképp nyugodt tekintettel pillant az ezüsthajú szépség felé, de megszólalni még mindig nem tud, annyira még nem tért magához. Most csak próbál teljesen nyugodtan viselkedni, hiszen igaza is van a gyermekkel kapcsolatban. Ebben a háborús időszakban nagyon veszélyes ez a dolog... Ám lehet, hogy mégis akarja azt a bizonyos kisbabát, olyannyira, hogy nem érdekli a háború... Hiszen ő képes lenne megvédeni azt a két személyt, akiket mindennél jobban szeret, vagy nem? Most már nem dől az ajtónak, csak kedvesét, figyeli, ahogy közelebb lép hozzá, s hozzáhajol. Szegény Kensei, már teljesen ki van... Ezúttal Yun most is olyan pillanatban közeledett a férfihez, hogy egy kis érintéstől is már teljesen beindul. A kunoichi átfűzi karjait a nyaka körül, s végre újra érezheti szerelme csodás illatát. A shinobi már teljesen rákészült a csókra, szinte autómatikusan mozdul, ám ajkaik elkerülik egymást, s ahelyett, hogy egy lágy csókot kapott volna, kapott egy érzékeny kis suttogást, amibe persze azonnal beleremeget. Átöleli Yun-t, s arcával a nő nyaka felé közelít...

- Tudod jól, hogy bármit megteszek érted. - suttogja halkan. - Sok rossz dologban volt érszed miattam, és nagyon szeretném az egészet jóvá tenni. Nem akarom, hogy üzlet, pénz, hatalom, vagy bármi közénk álljon. Én is szeretnék veled elszökni innen... - lehel egy apró kis csókot a nő nyakára, majd még egyet, s még egyet. Nem meglepő, hogy Kensei már tűkön ül, olyan régóta voltak együtt, s minkettőjük mostanság annyira feszült volt. Egyszerűen kívánja a nőt, örül, hogy végre újra a karjaiban tarthatja.

**Shintaro Yun** Csüt. Aug. 11 2011, 14:49

[egy átlagos Bishamoni nap]

Yun érzi a férfi testének melegét, de az agyát lefoglalják a szökés lehetséges módozatai: megkönnyebbülve fogadja hát a férfi szavait, amint Kensei beleegyezik. Ez is könnyen ment, azt hitte, győzködnie kell majd Kenseit,hogy felejtse el egy kis időre bosszúját Kumogakure ellen.
~ Talán ő sem akar így bosszút állni, hogy alá van vetve Inazami-samanak… ~ Ötlik eszébe a gondolat, hisz tudja, Kensei mennyire büszke, s lehet, a bosszúját beárnyékolná ez, hogy valaki alatt szolgálva indul harcba a gyűlölt falu ellen.
A csókokra csak összerezzen: tudja, többször nem mondhat már nemet a férfinek, annyiszor utasította el fizikai közeledését az utóbbi időben… és az ő teste is reagál, még szorosabbra fonja karjait, s nyaka helyett orcáival fordul a férfi felé, hogy végül ajkaira csókolhasson ilyen finoman a férfi. Érzi szenvedélyét, s hogy mennyire nehezen fogja magát vissza Kensei… de még csak egy kicsit kellene kibírnia…
- Tudom, hogy folytatást szeretnél… de most itt a lehetőség… nincs senki sem a közelben… - Választja el ajkait a férfiétól, s annak szemeibe néz.
~ Csak egy kicsit bírd ki még Kensei… ~ De talán neki is csak az agya adja a szavakat a szájába, hiszen a teste éppen az ellenkezőjét cselekszi: egyik keze előrecsúszik a férfi mellkasára, finoman érintve ujjainak végével annak mellkasát, a másik keze pedig a nyakán át a férfi arcára simul.
- Van felszerelésünk, a bázist pedig elhagyhatjuk… a faluból ki tudnánk talán jutni, egyszerű alakváltással… én a chakrámat is leplezni tudom valamennyire… de ha valami közbeszólna, harcolnánk… csak nem ér rá mindig Shion, hogy utánunk jöjjön! – De fél a nőtől, noha tudja, más ugyanannyira erős emberek is akadnak a szervezetben.
Sokszor megfordult már a szökés gondolata a fejében, de mindig elvetette, gondolván, hogy úgy is utánunk menne Shion, s megölné őket… de mivel jobb egy értelmetlen harcban meghalni, mint a szabadságért vívott csatában?
Újra lehunyja szemeit, hogy megcsókolja Kenseit, de utána megpróbál elszakadni tőle, bármennyire is ellenkezik saját teste ezellen.

**Juurin Kensei** Csüt. Aug. 11 2011, 15:14

Teljesen belefeledkezik abba, amit csinál, ajkai tovább csókolgatják a nő nyakát, persze csak nagyon finoman. Nem hiába, azért már ő is tudja, hogy mitől tudná izgalomba hozni Yun-t. Az természetesen nyilvánvaló, hogy Kensei jobban kívánja már ezt a dolgot, hiszen férfiből van. Már tényleg nagyon szeretne Yun teljes testén így finoman végig csókolni... Nem áll szándékában rohanni, kényeztetni akarja kicsit kedvesét. A kunoichi-nak úgy tűnik nincs ellenére, nem tólta el magától a férfit, sőt inkább csak megcsókolta Kensei-t, aki persze ettől csak jobban felbátorodott. Egy kicsit talán már mohón is csókol vissza a shinobi, egy pillanatra azt hitte, hogy szerelme beadta a derekát, de nem így történt. Néhány másodperc csupán, s a nő elválasztja ajkát Kensei-étől, ki egy kicsit levegő után kapkodva, kipirultan hallgatja, hogy ezt nem most kéne. Hirtelen jött ez az egész, és a férfi még mindig kábulatban van, szinte csak bólogat, és hümmög valamit... Tekintetével már csak Yun rózsaszín ajkait figyeli, ahogyan mozognak. Az utolsó mondat végét már meghallja némiképp, de az egész dolgot biztos, hogy nem értette meg. Neki most csak annyi kell, hogy itt együtt lehessen szerelmével. Tényleg nem várhatna a dolog csak egy órácskát? De nem is kell válaszolnia, legalábbis most nem is tudna, Yun újra letapasztotta ajkait szájával, de ez Kensei-t ugyan miért érdekelné? Ő csak erre várt, szenvedélyesen visszacsókol, ez most nagyon kell neki, már milyen rég is volt.
~ Nagyon kérlek kedvesem, csak most az egyszer... ~ gondolja magában, jobban magához öleli a kunoichit, egyik kezével a hátát, másik kezével a derekát kezdi el simogatni, finoman. Szeretné, ha végre Yun-t is elkapná ez a "hév", és elvihetné őket a paradicsomba. A férfi számára talán ez lenne most a végső vígasz, viszont ki tudja, hogy szerelme mit gondol. Őt ugyan nem zavarja ez a hely, hamár itt is hagyják, legalább egy kényelmes kis szobában vannak. Utána majd biztosan mindketten jobban érzik magukat...

**Shintaro Yun** Csüt. Aug. 11 2011, 15:33

[egy átlagos Bishamoni nap] [18+]

Hiána mondogatja, hogy inkább össze kellene pakolniuk, s lelépni most, hogy nem figyeli őket senki sem, Kensei nem nagyon fogja fel, s mintha csak ittas lenne, úgy mered a lány ajkaira. Yun tudja, hogy hogyan működik egy férfi szervezete, nem kell bemutatni ezt neki X évnyi együttéléssel Shinichivel, s természetesen már Kenseit is kezdi kiismerni- jól tudja, hogy a férfi fejében a gondolatok most egyetlen cselekedetre korlátozódnak, és annak köze nincs ahhoz, hogy innen megszökjenek…
Tényleg, az utóbbi időben feszültek, veszekednek, éppen ezért nem is akarta nagyon Yun, hogy együtt legyenek, meg a hely is nyomasztóan hat rá: esze ágában sincs éppen a testi szenvedélyre gondolni, amikor számára minden pillanat külön tortúrának tűnt a helyen. Agyban fél, retteg Shiontól, hogy már is, a gondolat szavakba formálása miatt mindjárt rájuk töri az ajtót, aminek éppen dőlnek, s megöli őket, vagy nem is kell az ajtót rájuknyitni, elég ha azon keresztül valahogy meggyilkolja őket… számára Shion lassan valami mindenható tömeggyilkos szerepében tetszeleg.
De ez az agya, a teste neki is csak emberből van, s ahogyan érzi a karok szorosabbra fonódását maga körül, s Kensei kezét a derekán és a gerincén, úgy szakadna fel legszívesebben egy sóhaj a mellkasából, hogy átadhassa magát a szenvedélynek. És tényleg, egy kis idő ide vagy oda… most már nem is tűnik olyan nagy dolognak…
Hevesen csókolja ő maga is immáron Kenseit, s egyáltalán nem zavarja lassan, hogy a Bishamon főhadiszállásán vannak, ennyit a női gondolkodásról.
Egyik keze lassan talál utat magának a férfi ruhája alá, furcsa mód, most ő sieti picit el a dolgot, ugorva egyet, s ujjaival végigszánkázik a hasfalán, fel a mellkasára, s így húzza feljebb a ruhadarabot, amit feleslegesnek érez… akár csak a sajátjait: a ruha anyaga mintha csak égetné a bőrét. Szabadulni akar tőlük.
Ahogy ajkaik egy pillanatra szétválnak, úgy vesz levegőt, még azt is elfelejtett szinte a hevességtől.
Gondolkozni már nem tud, vagy nem is akar, hagyja, hogy Kensei érintse, szeresse a testét. Elvégre is, ők ketten összetartoznak. Hiába szólnak néha össze, hiába kétkednek annál többet, valami még is összeköti őket, ami most éppen a testi szenvedélyben nyilvánul meg.

**Juurin Kensei** Csüt. Aug. 11 2011, 16:12

Ez az a pillanat, amire már jó ideje vár a férfi, végre újra szerelmével lehet. Érzi, ahogyan elönti a szenvedély, ahogy magába szippantja ez a mindent elfedő vágy. Hmm... bizony az élet egyik leggyönyörűbb pillanatai ezek, az ilyesmit az ember legszívesebben megállítaná, vagy visszatekerné, hogy újra, és újra átélhesse. Kensei ezt a fejébe jól be is vési, hogy mindig emlékezzen kedvese illatára, puha bőrére, édes ajkaira. Nem mintha ez lenne az első alkalmuk, csupán a férfi már annyira hiányolta Yun közelségét, hogy muszáj mindent felelevenítenie. A csók egyre mélyebb, a shinobi már szinte levegőt se kap, de ennek ellenére folytatja. Érzi, hogy kedvese kezd feloldódni, mitöbb, már el is kezdi vetkőztetni, így a férfi is nagy hévvel igyekszik segíteni, hogy lekapja magáról a pólót, s hogy végre a kunoichi ruháit is segítse levenni. Elkezd már ő is Yun felsőjével babrálni, eközben elkezdi tolni egyenesen az ágy felé, ott már nyilván sokkal kényelmesebb lesz ez az egész. Újra szerelme nyakát kezdi el csókolgatni, miközben finoman az ágyra dönti. Hevesen csókolja a nőt egyre lejjebb és lejjebb, hogy minél nagyobb élvezet legyen.
Alighanem ez egy nagyon forró órácska lesz, de valószínűleg több is, hiszen a férfi egyáltalán nem siet, kényeztetni akar, és ki akarja élvezni minden egyes pillanatot. Talán ez az egyetlen pillanat, amikor féltékenysége is kiröppenhet a fejéből. Lehet, hogy néha bosszantó tud lenni emiatt a kunoichi számára, dehát... A tény az, hogy Yun gyönyörű, és nagyon nem szereti, ha másik férfiak bámulják meg vagy közeledni akarnak hozzá. Egyszerűen csak nagyon fél, hogy valaki elveszi majd tőle, nem mintha Kensei-nek panaszkodnia kéne, hiszen ő is népszerű volt mindig a lányoknál, már amennyire régen ez őt érdekelte. Mostmár csak ez az egy nő van az életében... Folytatja kedvese vetkőztetését, s egyre türelmetlenebb, ahogy saját nadrágját is igazából már csak lerángatja.

Karin Pént. Aug. 12 2011, 10:55

Ha minden jól megy jövő hét elején írok újra és bocsánat, hogy ilyen sokáig újra inaktiv voltam, remélem nem fordul ellő többet!

**Shintaro Yun** Pént. Aug. 12 2011, 11:23

[egy átlagos bishamoni nap][tizenakárhányaskarika]

Kezdi elveszíteni azt az önkontrollját, amire amúgy büszke szokott lenni: be tud pánikolni és túl tud reagálni helyzeteket, de alapvetően meg tudja győzni magát az agya erejével, ha eleget mondogat magának egy dolgot… de az utóbb időben annyira leszűkültek a lehetőségei, hogy másképp is gondolkodott, talán emiatt viselkedett olyan hisztériaként is.
De azzal, hogy végre kimondta, ami az első perctől fogva a fejében járt, mintha a remény apró, tűhegynyi kis sugara pislákolt fel volna valahol a távolban, s közeledik folyamatosan, egyre nagyobbra lobbanva. A remény lehetőségének öröme adja meg talán a kezdőlöketet, vagy éppen az ennél jóval ősibb ösztönei, nem tudja, de nem is gondolkodik: az agya kikapcsolt, hagyja, hogy kezei hirtelen ötletektől és kedvtől vezérelve szánkázzanak Kensei testén, ujjai végigfutnak izmokon, csontokon, csigolyákon… most nem érzi valahogy a falak nyomasztóságát, a bázison uralkodó megfélemlítő hűvösséget, a vére a férfi minden érintése, lehelete és csókja alatt felhevül, rakoncátlanul tombol., megfékezhetetlenül. Igen, vadnak és megzabolázhatatlanak is érzi magát: szabadnak.
Jól ismerik már egymás testét, egymás vágyait, de most mégis, mintha csak suhancként az első szerelem hevével érintenék egymást, úgy viselkednek: nincs meg már az ártatlan esetlenség, de a kíváncsiság és az élvezet félénk hajszolása ugyanúgy megmaradt. Nem sietnek, s még is, a rapszodikusan hullámzó vágyuk néha finom, puha alig- érintésekre inti őket, de utána rögtön el is feledkezik erről ő maga is és türelmetlen kéjelgéssel sürgeti a beteljesülést.
Ősi dal zenél a fülükbe, a szívük üteme, a vér lüktetése, a halk, erotikus sóhajok dallama rezeg a levegőben, elfojtott indulatok kéjes megnyilvánulása ez. Még is, minden harmóniában van, az érzékeik összefonódva biztosítják számukra a földöntúli élvezetet, amiben testük összeforr...
[]
… kellemes, édesen émelyítő fáradsággal fekszik Kensei mellkasára hajtva fejét, félig lehunyt szemekkel, hosszú pillái aló néni ezüst haját, ami birtoklóan szétterül a férfi mellkasán. Füle alatt dobog a shinobi szíve, immáron lassan, nyugodtan, szabályos ütemmel. Megnyugtatja ez a hang: azt mondják egyesek, a szív dobogása legmegnyugtatóbb hang, mert a gyermekek is azt hallják anyuk méhében- düm, düm, düm… lehunyja szemeit egy pillanatra, s elégedetten sóhajt egyet, majd picit helyezkedik, hasra fordulva a férfi mellett emelkedik alkarjára, s azon megtámaszkodva néz Kenseire. Szabad kezével végigsimít az arcán, szeretne mondani is valamit, de inkább csak csendben nézi a férfit.
Megfogalmazódik benne a gondolat, sok érzés kevergő-kavargó tengeréből kiemelkedve: az övé. A nőkben csak rejtetten létező birtoklás realizálódik elsöprő valósággá benne. Kensei csak az övé, s ő is csak Kenseijé.

**Juurin Kensei** Csüt. Aug. 25 2011, 09:21

Forró szenvedély tölti meg a levegőt, Kensei tudja, hogy mit vár tőle szerelme, mégis... Most ezek a gondolatok kiszálnak a fejéből, és csak Yun-ra koncentrál. De jövő ezeután mit tartogathat? Nincs Aka-Bara, Sei eltűnt, és vele Rei is, hogyan lehetne ezt átvészelni, pont ebben a helyzetben. Egyelőre csak annyival kell majd foglalkozniuk, hogy innen elszökjenek. Hurrá, még több üldöző... Mintha Kensei-nek már nem lett volna elég a Yukigakurei, Konohai, Kumogakurei üldözések. Nem, ez hiányzott a repertoárjából... Karjába zárja a kunoichit, ahogy fekszenek az ágyon, kimerülten, a szíve csak úgy zakatol. Még nem nyugodott le, ugyan, egy ideig nem is fog. Úgy érzi, hogy most kiadhatta érzéseit, s ettől csak mégjobban nő a pulzusa.
Nem emelkedik fel az ágyról, nem akarja megzavarni kedvesét, csak finoman megsimítja másik kezével annak arcát.
- Tehát azt akarod, hogy szökjünk meg? - kérdezi mosolyogva a férfi. Tart tőle, nem kicsit... Mondjuk legalább ők még nem kaptak abból a bizonyos nyomkövető pecsétből, amiről annyit beszéltek. Még csak az hiányozna, hogy fél méteres pontossággal bemérjék, akkor aztán tényleg nincs hova elbújni. Mindig is volt egy álma, terve, hogy megvalósuljon... Igen-igen, a bosszú is benne van, de nem csak az, hanem természetesen, hogy Yun-al családot alapíthassanak, hogy újra létezzen Juurin klán. Ám van még egy terv, úgy bizony, hogy mégis hova lehetne letelepedniük.
- Ha te így akarod, akkor én nem fogok ellenkezni... - jelenti ki, de ez nem úgy hangzik, mintha ő is leakarna lépni innen. A tény az viszont, hogy boldogan itt hagyná a helyet... Még több kalamajka, neki már csak ez jut.
- Gyere velem, mostantól dolgozzunk együtt... Nem akarom, hogy újra mérges legyél rám, és nem akarok tőled többé távol se lenni. Szükségem van rád, nélküled már teljesen üres vagyok. - ez elég érzelgősen hangozhat, de sajnos Kensei esetében jól tudhatjuk, hogy rengeteg fájdalmas dolgon kellett keresztül mennie. Nem egy olyan lányt veszített el, aki számára fontos volt, az első és egyetlen tanítványát is elvesztette évekkel ez előtt. Otogakure-nek se bocsájtott meg azóta, és nem is fog. Megigérte, hogy nem titkol semmit Yun előtt és nem is fog.

**Shintaro Yun** Csüt. Aug. 25 2011, 20:43

Lustán fészkelődik a férfi mellett, ügyelve, hogy továbbra is annak ölelésében maradjon, miközben Kensei rákérdez a szökésre. Talán inkább csak plátóinak szánja a kérdés a shinobi, s Yun csak biccent egyet a fejével. Visszahajtja fejét a szív fölé, úgy hallgatja elkényeztetetten a vallomásszerű monológot Kenseitől, élvezi a szív dobogását, a tüdő emelkedését, a hang rezgését… néhány pillanatig nem is válaszol, Kensei talán azt is hiheti, hogy elszenderedett, mert olyan szabályosan és nyugodtan lélegzik. Tény, hogy az ölelést kényelmesnek találja, de hajtja őt valami belső tűz.
- Nem vagy üres nélkülem sem. Az vagy, aki lenne akarsz, Kensei. – Ül fel az ágyban, s úgy pillant le rá amolyan bölcselkedően. – Szerintem azért érzed magad üresnek, mert túl sok kötelesség nyomja a vállad. – De nem akar mélylélek búvárkodni, nem megy bele. Kensei is tudhatja, hogy biztosan a bosszújára gondol, hisz a férfi úgy érezheti, rajta a klánja jövője, s neki kell megtorolni a múltat.
Lelógatja vékony lábait az ágyról, s a székre dobott felsőjéért nyúl, majd a földön szanaszét dobált többi ruháját is összeszedi, s lassan felöltözik.
- El akarnok szökni. A falu határáig szabadon mozgunk a vörös maszkban. Van felszerelésünk is… én szívem szerint akár már most indulnék. Áthozom a felszerelésem. – Mondja talán picit távolin mélázva is, mert szó mi szó, agya nem itt jár. Shion van a lelki szemei előtt… már megint.
A saját szobájában összeszedi azt, amire szüksége lehet. Túl sok mindent nem pakol el, nehogy feltűnő legyen az, majd a fürdőszobában talált parfümöt szétfújja a szobában, hogy saját illatát egyáltalán ne lehessen már felismerni. Nyílván a szaglásra támaszkodó nyomkövetőket akarja megzavarni így.
Visszamegy Kenseijhez, a táskáját ledobja a földre, s leül, a férfire várva, hogy ha eddig nem tette meg, öltözzön fel. Ha a shinobi már készen várja, csak egy pici sóhajjal öleli meg: tudja, milyen veszélyt vállalnak fel ezzel, de úgy gondolja, még mindig ez a legjobb lehetőség.

Jiraiya Szomb. Jún. 18 2016, 16:01

A Bishamon Új Korszaka a Háború Kirobbanásával elkezdődött!

Az Eddig oly' nagyra becsült tagok elbuktak, az erőviszonyok átértékelődtek...

Minden a feje tetejére állt és Izanami hatalma megdőlni látszott, az irányítás kicsúszott a kezéből...

**Hazukage Kurono** Vas. Júl. 03 2016, 13:25

Kurono nem is figyel Go-ra a kérdését követően, mivel a kapu hatalmasra tárul előttük. Már indulna befelé, mikor léptek zaja üti meg a fülét. ~ Tehát lesz társaság. ~ Mosolyodik el, és megvárja, míg a kapu sötét árnyékából kilépnek az urak vagy hölgyek, vagy ezek vegyese, a magasan járó hold fényére. ~ Na ezek meg kik a maszk alatt. ~ Jegyzi meg magában Kurono, majd a a Raiken párost előveszi és a földbe szúrja. Ez is csupán egy gesztus jele, hogy leteszi a lantot, ez esetben a kardot. Persze a kard jeleleg védelmi szerepet is betölt, hisz karnyújtásnyira van tőle, és a földbe szúrt kard ideális a Raiso: Ikadzuchi no Utage // Ünnepi Villámcsapás technikájához. A három kilépő alakban nem a maszkjuk a feltűnő, hanem az öltözet. ~ Úgy tűnik újítottak.~ Az öltözet eddig nem megszokott látvány Kurono számára, de igen tetszetős. ~Remélem nekem is lesz ilyen. ~ Arcán enyhe mosoly látható. Úgy sejti a fehér maszkok férfi lehet Inazami, vagy talán még se. - Én sem maszkban jöttem hozzátok, szóval kérlek ti is vegyétek le, és beszéljük. Nem harcolni jöttem. - Mondja fejét kissé lehajtja, hogy szándékát gesztussal igazolja. Ha leveszik a maszkot, ha nem Kurono elkezdi mondandóját. - Elsősorban szeretnék elnézést kérni a Bishamontól hosszú távollétem miatt, de munkámat végeztem. Szeretnék Inazami-samával személyesen beszélni. - Reméli az ipsék felfedik kilétüket és igazolják kilétüket, bár lehet olyan érzésük, hogy jelenhelyzetben erre semmi szükségük nincsen.

//Elnézést a rövidségért//

Jiraiya Vas. Júl. 10 2016, 12:30

// Igazából azt hittem nem írsz már Very Happy

A poszt hosszával nincs baj ^^ //

Ugyan a ruhák érdekesek, de a maszkok rejtik tán a legtöbb információt... A Fehér maszkos alak szólal meg először Kurono után.

- Ha békések a szándékaid, akkor mit kerestél Otogakurei Ninják társaságában, akik most elbújva várnak, hogy támadhassanak?

Lépett előre egy métert, így a két piros maszkos most átlósan a két oldalán áll. Folytatja,

- Továbbá mit jelentsen az, hogy Otogakurei Ninják ólálkodnak erre? A Víz Szövetségének tagjaként felettébb érdekes egy ilyen akció, nem gondoljátok?

Teljesen leleplezték őket, viszont a három Otogakurei nem mozdul. Kurono elveszítette talán most a bizalmat, hacsak nem fordul az Otogakureiek ellen... Ám lehet, hogy az sem egy jó megoldás, jelenleg a helyzet bonyolult... Sok idő telt el, mióta utoljára itt járt és nem lehet tudni, hogy hogyan alakult át a szervezet struktúrája...

Ajánlott tartalom