Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

// Mirubi //

Az Amegami vezetője hosszú álmából felkelve egyből a laboratóriumába indul. Sokat aludt, ami talán meglepő részéről, bár hogy milyen érzelmekkel viszonyul a dologhoz, az csak tőle függ. Sok kérdést vet fel a gondolat, hogy vajon mi járhat Mirubi fejében. Egy ilyen ember mint Ő rendkivül tág fogalomként értelmezheti az önfejlesztést. Pláne, hogy a laboratóriumába tart. Ez sok következtetést enged, céljait illetően. De miért is megy, pontosan mit is akar ott? A fiú nagyon magabiztos, ez sugárzik belőle... Nagyon-nagyon...
Első számú embere, aki egyébként hamar a legnagyobb ellensége is lehet, ott áll a labor előtt. Hátával a falat támasztja, tekintete a szemben lévő kőalapzatra mered és nem is tekint Mirubira, noha a fiú vészesen közeledik. Raion Tensei mosolytalan arca az, ami mögött talán még Mirubit aggasztó gondolatok is születhetnek. Amikor Mirubi már elég közel van, a férfi - mert Tenseire ez már sokkal jobban illik, mint a fiú jelző - köpenye alá nyúl. Tekintetét még mindig nem emeli Mirubira. Lassan, komótosan egy tekercset húz elő és a fiú felé nyújtja.
- Több a barátod, mint hinnéd. - Hangja egyszerű, olyan, amilyen lenni szokott - Vagy az ellenséged, attól függ, hogy mi van a tekercsben. Neked küldték.
A Tekercs szürke kivülről. Nincs rajta semmilyen jel. Tapintása puha, kellemes.
- Azt mondják, hogy ajándék. És azt is, hogy Ők is szívesen fogadnának egy ajánlatot tőlünk, az Amegamitól. Mert számolnak velünk.
Hátizmainak egy könnyed mozdulatával ellöki magát a faltól és indulni készül. Fura egy alak ez a Santan Ryu!

// Mirubi - Azt előre elmondom, hogy nem fogok részleteket elmondani. Minden rólad származó információt ténylegesen tud/tudnak - mint mondtam nem adok ki érszleteket ^^ - és erre bizonyíték is van. Persze ezt nem fogom neked megmutatni, amíg rá nem jössz a dologra. Már, ha rájössz. Tehát nyugalom, nem csak azért vannak rólad információk, mert kell a kalandhoz, hanem mert tényleg történtek olyan dolgok, amikről Te nem tudsz, de bizony... oké, spoilerezés nélkül nem tudnám folytatni, tehát itt a mondat vége! //

Újabb vívódás, újabb felvetések... De igazi eredmény nincsen. Valami hiányzik a képből, de a fiú nem találja. Nem egyszerűen nincs meg, nem áll össze...!
Ki küldhette? Mit akarhat? Honnan vannak információi? Többé-kevésbé ezeket a kérdéseket tette fel magában Mirubi, noha a saját stílusában. De mivel Ő sosem volt olyan, aki hamar beletörődik a vereségbe - főleg, hogy a játszma még csak most kezdődött - ezért úgy dönt, hogy kihasználja az ajándékban rejlő lehetőségeket.
Úgy dönt, elsajátítja a technikát. De vajon miképpen kezd neki?


" A Technika nem egyszerűen a Tűz Elem magasszintű manipulálását ígényli, hanem mesterszintű koncentrációt is. Ez az A besorolású jutsu nem jár közvetlen tűzzel, az csak magának a hatásnak a következménye. Mint a legtőbb Katon jutsu esetében, itt is a nyelv végén található Tenketsu-pontté a főszerep. A Testen belüli chakrafelszabadítás után, a már megszokott módon - majdnem minden Katon jutsu így kezdődik - hatalmas mennyiségű chakrát kell felhalmozni a tűdőben. Innen nehezedik csak igazán a dolog. A Chakra torokba átvezetése után egy nagyon dinamikus és szinte már megállíthatatlan folyamat veszi kezdetét, mert a technikát gyorsan kell létrehozni, különben nem lesz igazán hatásos. Azonban nem tűzzé kell alakítani a chakrát. Gyakorlatilag a technika neve megtévesztő. Mert a füst keletkezéséhez szükség van oxigénre és éghető anyagra. Azonban, itt a chakrát kell átalakítani gyakorlatilag forró chakra-gőzzé, amely a hőfok és a magasmennyiségű széndioxid miatt füst-állagú. Tehát a nyelv végén lévő Teknetsu segítségével a torokból és tüdőböl előáramló chakrát nem "begyújtani" kell, hanem átalakítani, felhevíteni. A Chakra égni nem tud, de képes felhevülni. " - Részlet a tekercsből.


Mirubi, ha újra és újra átolvassa a tekercset, szinte már láthatja is lelki szemei előtt a jutsu létrejöttét. Elvégre ebben elég jó szokott lenni. Az új Mirubi mindenképpen. Vajon miképpen kezd neki?



// Akkor kezdd el nyugodtan a tanulást. Oda írj, ahová linkeltél. A Mennyiséget rád bízom. //

// Mirubi //



Santan Ryuu, a kiismerhetetlen ninja, még mindig haragot táplál. Egymagában ül szobája sötétjében, egy kunait szorongat, olyannyira, hogy a kezén keletkezett apró horzsolásokból még a vér is kiserken. Hatalmas csapás lehet, a majdnem legyőzhetetlenség tudatában, hogy valami kifog rajta. Hogy amiben olyan jó, azt kicselezte egy ismeretlen szándék, rejtélyes küldönce.
Rövid, velős beszélgetés zajlik le. Majd Raion Tensei belenéz Mirubi szemébe. Tekintetét mélyen belefúrja az előtte álló fiúba. A duci shinobi úgy érzi, mintha a lelkéig látna.
" A fiatal, kerekded formájú fiú apja oldalán sétál. Igen, ekkor mégm élt a férfi. A férfi, aki megsimogatja a kis mirubi fejét. Olyan boldogság tölti el Őt erre, ami szinte már érthetetlen. Nincs ott a mostohatestvér és nincs ott a mostoha anya. Csak Ő és az apja. A kövérkés fiú nehézkesen mozog, Konohagakure no Satou akadémiájának szemüvegét a homlokán hordja. Kövér izzadtságcseppek gördülnek végig a hátán, a lábán és a homlokán, mert a nap forrú sugarai szinte már perzselnek. De az apja csak Őt, csakis Őt hozta el magával. A rút banya, meg a törpe otthon maradt! Ritka alkalom.
Ismeretlen, szinte már elfelejtette tömeg zúdul köréjük. Közel járnak a főtérhez, oly' közel. Magas, testes tinédzser löki félre Mirubit, aki majdhogynem elesik, de apja az utolsó pillanatban elkapja. A tinédzser megretten a ninja tekintetétől és inkább eliszkol. Milyen vidám ez a nap!
Öreg, idős hang prédikál. Megfáradt, vén tónus. De még mindig eő lakozik benne, kedvesség, szeretet. Mint mennydörgés, úgy söpör végig a tájon ez a hang. Egy verset mond a barátságról, összetartásról, a Tűz Akaratáról.
Mirubiék közelebb furakodnak, apja vigyázva húzza maga után, majd látva, hogy a fiú elfáradt, felkapja a nyakába. Az öreg hang tovább szónokol.
- Tudod, ki beszél, Mirubi?
- Persze, a Sandaime Hokage! -vágja rá gyorsan Mirubi, tudálékosan.
Nem látja apja elégedett vigyorát, de az ott csücsül a férfi arcán. Nem igazán érti a fiú, hogy miért jöttek ide, viszont nem is nagyon érdekli. Kevés boldog napot élt meg, de ez bizony az!
Egy palankin áll a Sandaime mögött, most már rálátnak. Az öreg Hokage tovább versel. Áll mellette valaki. Ez az alak is idős, díszes Kimonóban van, mely fehér és piros. Egy kislány kezét fogja. Egy kislányét... "
Az a kislány, igen, Ő volt a fényképen, ez egészen biztos, de... ki lehet, ki lehet az a Sandaime mellett? És ki a kislány? Mirubiban nem akar összeállni a kép, valami még hiányzik. De Santan Ryuu nem ismer kegyelmet, az emlékek tovább özönlenek.
"...a kislány megöleli Sarutobi Hiruzent, miután az befejezte a verset. Olyan hévvel rohan neki, hogy leesik fejéről a kalap. Belekap a szél és messzire fújja a tömegben. Ezüstös hajú, fekete ruhába öltözött alak kapja el. Egy csapat visongó gyerek reményeit zúzta ezzel össze, s mindezt látva, odadobja nekik, mire a Sandaime felkacag.
- Kakashi már megint produkálja magát...!
Mirubi apja felkacag erre a kijelentésre.
- Hogy vagy mindig, Gai? - ez már az apa kérdése, aki hamarosan rövidebb beszélgetésbe kezd a zöld fenevaddal.
Mert Mirubi csillogó szemekkel felismerte ám ezt a két ninját. Nem is érti, hogy kerülhetett ilyen társaságba Ő és az apja. A kislánnyal nem is törődik... "
Talán bánja már ezt is, mint oly sok dolgot. Nem figyelt eléggé arra a lányra és most nem jut eszébe, hogy ki lehet. Raion Tensei tekintete továbbra is szigorú és az emlékek újra feltörnek.
" Eltelt már vagy fél óra. Kicsit unakmassá vált a dolog. De azért erősen szorítja apja kobakját, mert nem akar leesni és mert élvezi, hogy kettesben lehet vele. Kettesben, mégha tömeg is van körülöttük.
- Mirubi pont annyi idős lehet, mint a Daimiyo-sama unokája, nem igaz? - ezt már egy ismeretlen ninja mondta az apának, a válasz azonban az emlékek ködében marad. "
A gát felszakadt, de újra itt vannak a jelenben. Raion Tensei elfordul és nem is néz vissza a fiúra. Talán úgy hiszi, hogy meg van a válasz?


// Mirubi, Tenshi //


Tehát felkészültek mind a ketten. De vajon tudják, hogy merre, hova és miért indulnak?



// Menjetek pár kört, amíg megbeszélítek a dolgokat. //

Saját körülményeimet és közelmúltbeli cselekedeteimre gondolva talán kerülnöm kellene Mirubi társaságát vagy legalább valami védelmi mechanizmust kialakítanom, hogy még testi jelzésekkel se áruljam el azokat. Bár nehéz olvasni a testbeszédből, hiszen ki gondolna arra egy fintorból, hogy... Lényegtelen, most védelem nélkül, de nem fegyvertelenül kell szembe néznem Mirubival. A maszk is kettős célt szolgál, egyrészt, hogy elrejtsem Mirubi elől az érzelmeit, másrészt nem akarom, hogy felismerjenek, még ha a történetem valószínűleg nem is jutott el ebbe a bűnbarlangba.
- Az arcom pedig még nagyobb bizalmatlanságot fog szülni, ha valaki felismeri.
Mozdulata, ahogy elmozdítja a maszkot, a gyengédség, az arcáról sugárzó barátság és melegség egyszerű álca. Tudom. A családban sokat tanultam az átverés művészetéről és Mirubi nagy mestere ennek. Ha nem ismerném akkor esetleg el is hinném neki, hogy komolyan gondolja, de így csak magamba mosolygok és hagyom, hogy eljátssza a saját kis színjátékát, ahogy én is eljátszom a sajátom. Ebben a világban mindenki csak színészkedik, ezt megtanultam a Hullámok országában és azóta is csak megerősítést kaptam ilyen tapasztalataim felől. Keze érdes és durva, de ennek ellenére mégis olyan gyengéd, amennyire tud lenni. Úgy teszek, mintha nem tudnám a célját vagy legalábbis a szándékait. Sosem fogok megbízni Mirubiban, de erről neki nem kell tudnia, de egyelőre eljátszom a rám szabott szerepet, amit ő akar, hogy eljátsszak. A szerelmes hangjától belül öklendezek, de nem mutatom jelét. ~Komolyan ennyire idiótának néz?~ Ekkor egy tekercset ad át az ajándékkal és egy lány képével. Nekem is ismerős, hiszen én is voltam Konoha shinobija, de hát abból az időből nem nagyon tudom, hogy mit higgyek el és mit nem, így csak az emlékezetembe vésem a képet. Miközben figyelem az arc vonásokat, minden egyes apró ráncot, a bőr minden egyes négyzetmilliméterét, a haj, a szem színét, a száj görbületét. Nem sok időm marad, mert Mirubi elrántja a képet. ~Menj a francba!~ Majd beszélni kezd. Figyelem a mondandóját, nem reagálok. ~Vajon honnan?~ Nincs kétségem, hogy az én állok a háttérben, vagy legalábbis közöm van hozzá. Erősen gondolkodom, de hülye lennél elmondani, hogy a falumban létezik egy titkos szervezet, ahova a faluba érkező szökött shinobikat tömörítik és velük végeztetnek el olyan munkákat, amikről nem szabad, hogy kiderüljön, hogy a falunak köze van hozzá. Valószínűleg, ha a víz keze van a dologban, akkor valami hasonló dolog állhat most Mirubi megbízásában. A mondandót felfogtam, de nem szabad jelt adnom, hogy ilyen gyorsan rájöttem, hogy mi a helyzet, így nem jelzek, csak várom, hogy folytassa. Ezúttal rövidebb a mondandója és ezúttal tényleg meglep, mert a Medvék országában történt incidensről nem tudok, lehet, hogy Taish sem tud róla vagy nem tartotta olyan fontosnak, hogy elmondja. Ezt nem tudom meg, amíg meg nem kérdezem tőle.
- Ha Kemurigakure valóban a Tűz szövetsége ellen van, akkor én megteszek bármit, amit mondanak.
Lehet, hogy túl sokat mondtam, de ki nem állhatom Konohát és ezért is volt az, hogy 500 ezer ryut kértem azért, amit valójában szívesen tettem, vagyis segítettem lerohanni Kusagakurét, viszont eszem ágában sem volt akadályozni Otot a támadásban.
- Szürke sárkány? Igen hallottam róla, bár sokat nem tudok, ahogy állítólag senki sem, még az sem bizonyos, hogy létezik. De amúgy ha egy ilyen emberhez akarunk bejutni nem kellett volna szólni? Szerintem aki ekkora úr, az nem fog csak úgy beengedni shinobikat a birodalmába, ha csak tényleg nem ő a megbízónk.
Nem sokat tudok Ashigéről, de amit ki tudtam deríteni, hogy gyakorlatilag ő a falu és az ország alvilágának teljhatalmú ura, akit nem lehet csak úgy meglátogatni. Nem tudom mi jár Mirubi fejébe, hogyan akar személyesen beszélni vele.

Hosszú ideje hogy elhagytam Konohát, megvetem a falut, gyűlölöm, még akkor is, ha tudom, hogy ez valaki érdeke. Nem számít. számomra az érzés már megmarad, akármit is tett Kiri ennek ügyében nem fog változni ez. Mirubival kapcsolatban az érzéseim többoldalúak, egyrészt tisztelem, hiszen a tudása hatalmas, másrészt bolondnak tartom, mert ilyen tervei vannak, harmadrészt meg ki nem állhatom, mert színészkedik, igaz jól teszi, lehet, ha nem ezt tenné, akkor már nem élne, de ne velem tegye, mert én hányok tőle. Nem szeretem, ha valaki azért játszik el egy szerepet, hogy megnyerjen magának. Nem tehetek róla, de nekem is játszanom kell, hogy elnyerte a bizalmam. Egyelőre nem, ha rajtam múlik, akkor nem is fogja, csak egy felszínt kap, amit akar, többet nem.
- Nincsen nálam papír, már akkor elhagytam, mikor leléptem Konohából, de szerencséd van, mert Kemuriban még nem okoztam gondot.
Mondom miközben ő folytatja.
- Az nekem annyira nem jó. Viszont ha igazad van és lehetőség adódik rá engedd meg, hogy végezhessek legalább eggyel.
Ha valóban konohai csapatok állomásoznak a faluban, akkor nekem annyival több okom van rá, hogy hordjam a maszkot. A Nibiiről és a jinchuurikiről nem hallottam még, így meglep a dolog, hogy Mirubinak ilyen információi vannak, de a neve mért lenne akkora hír, mint egy jinchuuriki.
- Rendben, viszont nekem szükségem lesz egy álcára, ha valóban konohai ninják állomásoznak, mert Konohával már volt balhém. Technikák: Jó néhány elemtelen technikát ismerek, ezek közül van néhány kedvencem, amik már többször megmentették az életem.- Nyúlok bele az övtáskámba és előveszek egy fogpiszkálót.- Elhiszed, ha azt mondom, hogy ezzel ölni lehet? Emellett 2 orvosi technikát is ismerek, de a víz technikákkal és a genjutuskkal sem állok hadilábon, leginkább ez utóbbi, amiből a legtöbb technikát ismerem. Tehát néhány elemtelen, genjutsu és elemi technika plusz némi kiegészítés.
Ha nem hiszi el, hogy a fogpiszkáló gyilkos szerszám, akkor chakrát vezetek bele és egy közeli fába dobom, amibe nem csak megáll, de kisebb krátert is hagy maga után, nem túl nagyot.

// Tenshi: Krátert azért nem hagy maga után... a dolog lényege, hogy könnyebben átcsúszik dolgokon, akár egy Senbon. De krátert nem hagy maga után, ez nem egy ilyen jutsu. //

Összeségében megállapítható, hogy az összhang közel sem tökéletes. A két ninja alapvetően és szélsőségesen másképp gondolkodik. Nehéz ügy, pláne, hogy együtt szeretnének (?) dolgozni a közeljövőben. S ha mindezt eredményesen akarják megtenni, akkor talán valamin változtatniuk kell. Mert a csapat előnye a csapatmunka. Azonban anélkül a csapat nem több, mint önfejű egyének gyülekezete. Ez természetesen még logikus is lenne ilyen személyeknél, azonban nem feltétlenül kifizetődő.
Hőseink, vagy inkább Emberellenes-sztrájkolóink gyorsan teszik meg az utat Jigokutari és Kemurigakure között, noha így is beletelik pár órába. A Falu szokásos csendes nyüzsgésébe burkolódzik. A főkapu előtt ugyan őrök "állnak" - de inkább támaszkodnak, vagy ülnek - s őket is csinos lánykák szórakoztatják, táncikálással, némi alkohollal és énekléssel. Tenshi és Mirubi azért így is megérzi a vizslató tekinteteket, tehát a henyélés csak viszonylag valódi. Ennek ellenére nem állítja meg őket senki.
Olyan könnyedén sétálnak be, mintha pénz csíkot húznának maguk után, vagy, mintha egy hadsereg sétálna az oldalukon. Meglepő is lehet számukra, vagy talán pont erre számítottak?
Akárhogy is, bizonyos fontos kérdésekre akarnak választ kapni. De pontosan kit akarnak kérdezni? És hogy jutnak el hozzá? Káét ninjánk, felthetőleg, nem gondolta tovább a dolgot, mint hogy megjelennek Kemurigakure no Satouban. És ezek után, mi lesz? Kihez fordulnak? Hogyan jutnak el a falu vezetőjéhez?
Kocsmák zaja, vándorzenészek ricsaja, néhol óbágatás, másutt verekedés hangjai töltik meg a levegőt. Ez itt Kemurigakure no Satou, a Piros Lámpás házak gyakran felbukkannak egy-egy utcában, mint ahogy a dohánykereskedések is. Néha egy-egy járőr-szerű Shinobi páros sétál végig az utcán, de úgy, mintha oda se bagóznának arra, ami történik. Az, hogy vannak rendfentartók nem igazán látszódik, pedig elméletileg létezik egy ilyen szervezet itt is. Ezért a obszcén zsivajért jöttek volna az Amegami tagjai? Ó, nem! Mégis belecsöppentek. De tudják-e hogyan tovább?


// Oda írjatok Kemurigakurében, ahol tartózkodni szeretnétek. Az első író választ topicot, vagy megbeszélitek, rajtatok áll, attól függ, hogy mit akartok tenni! ^^ //

Az ismert nyugalom járta át a testemet, miközben testem minden apró zaját elnyomom. A suliban sosem volt ellenfelem bùjócskàban... De ott sosem az életem volt a tét. Testem, bàr csöppnyit remegett, még is megtaltalálta azt a pontot, ahol sokak számára már láthatatlan lennék. Azonban bármennyire képzetlen voltam, tudtam hogy és nem elég. Àm nem tudtam többet tenni, így már csak egy dolog maradt. A reménykedés. Bár rejtôztem elmémet nem sikerült irányítanom, így akaratlanul is hallgatózni kezdtem. Àm bár me tettek volna. Kicsi szívem majd megszakadt, mikor anyám sikolyát meghallottam. Szívem nagyot dobbant, a könnyebb kifolyt és már a zokogás környékén voltam. ám a rettegésem mellett is volt olyan önuralmamam, hogy ne csapjak zajt. A számba haraptam, és vártam mozdulatlanul. Még a könnyeimet sem töröltem le, pedig már tavacska gyanánt folyt le arcomon. Bár látásom tompult, még mindig láttam anyám mozdulatlanul fekvô testének az àrnyát. Lábam remegett, de nem estem térde. Nem tehettem meg. Anyám értem adta életét... Nem ârulhatom el, hogy hol vagyok. Remegô végtagjaim végül ismét lenyugodtak, és már a tekikntetembõl lehetett kivenni a félelmet. Léptek zaját sodorta felém as éj és tudtam... Hamarossan a ninják a közelembe lesznek. Ám egyszer csak halk sssszzz hallhatò. Kis híján felsikoltottam, mikor azt hittem, hogy kígyót hallok, ám a fény eltûnésébõl râjõttem, hogy a fákja aludt ki. Már azt vártam, hogy mikor ugrik elém valaki és metszi el a torkomat, ám ahelyett, hogy én kiáltottam fel fájdalmasan, a kint lévôk ordítottak fel. A remény sugarai törtek fel bennem. Apu visszatért és megment engem és anyámat is. Sorra némultak el az üldõzõink, mire én könnyes, de boldog arccal válok el a faltól. Àm arcomra fagyott a mosoly. Ugyanis nem apa hangját hallottam. Ismét elõtört bennem a félelmet, és visszakúszok a fal mellé. Tágranyílt szemekkel, fülelve hallgatózok. Azonban nem jutott, már el semmi az agyamig. Egyszer csak olyan dolog történt, amitõl felsikoltottam. A fejem majd szétrobbant, és a gyomrom, mintha mindjárt kiszakadna a testembõl. Vékonyka karomat a hasam köré tekerem, és térdre rogyok. Már nem törôdtem a rejtõzködéssel, hanem csak zokogtam fájdalmasan, és bánatomban. A könnyeim, szinte elvakítottak, és bár a közelbõl ismét tûz fénye világított a közeledõ személyeket már nem tudtam kivenni. Még Egy darabig bírtam, ám végül erõtlenül rogyok a földre. Végül elnyel a sötétség.



Nem tudom, meddig voltam kába, ám mikor magamhoz térek as orromig sem làtok. Értetlen arccal ásítok egyet, és körülnézek.

- Anya. - szólok bele a sötétbe, ám semmi válasz - Apa.... - ismét semmi, mire valamivel hisztérikusabb hangon kiálltok - ANYA! APA!

Azonban már a második kiáltásnál felrémlettek as emlékek. Hasam görcsbe rándul, és fejem ismét majd megszakadt... Mostmàr tudom mit éreztem. A veszteséget, a bánatot, a keserûséget. A szüleim hallottam, és én egymagam vagyok. Hisztérikus üvöltés hagyja el a számat, és én zokogàsba török ki. A van sötét ellenére kapálózok, mint egy ôrült. Foggal, körömmel esek neki a párnának, de nem okozott megnyogvást a széttépése, és csak annyit értem el vele, hogy egyik ilyen roham után lecsùsztam as ágyról, és fejemet keményen beverve kiterülök. Nem mozdultam többet. A veszteség lesùjtott. Félig az ágyon, félig a földön fekve, tollban fetrengve, könnyes megtört arccal itt vagyok magànyosan, egyedül.... Már nem volt miért boldognak lennem.

// annyit tud, hogy egy nemesebb klán tagja apai ágról, és a Kenshirok rendelkeznek egy speciális erővel, de a pontos dolgokról, fontos személyekről nem tud sokat //

Zokogva fekszem a földön és remegve üveges tekintettel meredek a sötétbe. A fájdalom, mely lelkemet tépte azonban nem enyhült. Szemem, ami nagy valószínűséggel, már rákvörös, szinte majd kiégett a sok sós könnytől. Nem tudtam mennyi lehet az idő, de őszintén... nem is érdekelt. Lassacskán elkezdtem szédüléni a fejembe. tóduló vértől, amitől kénytelen kelletlen, de végül oldalamra fordultam és elgyengülten, de feltornásztam magamat ültömbe. Kezemmel megtöröltem sajgó szememet, és folyó orromat. Talán még órákig ültem volna még így egymagam... zokogva. Azonban valaki megtörte a magányom, és ezzel együtt némi fény gyűlt a sötétbe. Egy alak lépett a szobába, akinek csak a körvonalait tudtam kivenni. Egy ideig némán néztem könnyeimen át, ám egyszer csak a felismerés fénye jutott el az agyamig. Visszatértek azok, akik megölték Anyuékat. Arcomon páni félelem fut át, mely eltorzítja a vonásaimat, végül egy velőtrázó sikolyt hallatok, és továbbra is kiálltozva, megpróbálok ellhátrálni, miközben a takarót magamra húzva beburkolózok a sötétbe. Egy darabig még hallani lehetett félelemtől remegő lélegzervételemet, ám utána.... semmi. Mintha csak kinyomnák a hangfalat, úgy tűnt el felőlem az árulkodó zajok, illetve a Láthatatlanság Köpenyének hála a körvonalaim is eltűntek. Az egyetlen dolog a rendszertelen koppanások, amelyeket ijedt maszk gyanánt rámolvadt arcvonásaimról pergő könnyeim okoztak. Csak egy dolog járt a fejemben: "Elbújni, mert Anyu gyilkosa engem is megöl!" Hiába próbál ezután az idegen beszélni velem, a rémület okozta sokktól kizártam mindent a tudatomból.

// Igen ismeri a nevet xD //

Némán könnyezve feküdtem a földön, és reméltem, hogy a időben sikerült még elrejtőznöm. Azonban bármennyire is vártam, sajnos az ajtó csukodás hangja csak nem akart eljönni. Sőt ehelyett egy más zaj járta át a szobát. A fellobbanó tűz hangja. Rémülten behunyom a szemem, és még összébb húztam össze magamat. Azonban hiába vártam a tűz perzselő ereje nem akarodzótt elnyelni. Vetkőzés zaja, és egy nehézkes kabát zuhan a földre megmozgatva a takaróm. Egy idősebb fiú hangja szólított meg végül. Zavart voltam... nem tudtam miért nem gyújtott fel, ha azért jött, hogy megöljön. Remegve, de végül beszüntetem a technikám, hogy ezután felüljek. Apró testemet vastagon beburkoltam, és csak egy kis folt, a szemem látszódott ki, amiből bizonytalanság sugárzott. Végül nyeltem egyet, és remegő hangon válaszoltam.
- H..Hanae a... a nevem... Kenshiro Hanae. - egy kicsit habozok, de végül kitört belőlem a kérdés - Miért öltétek meg Anyut? N.. nem tettünk semmi rosszat!

// Hát írja spoilerbe Jitaiya-sama o.o //