Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

**Tsunomi Ai** Szomb. Jan. 02 2016, 20:44

Mirubi-samat néztem a válaszom során, és attól féltem, hogy tényleg valami nagyon nagy butaságot mondtam. És ezen az sem segített, hogy Mirubi-sama körbejárt körülöttem és el is mosolyodott. Egy kicsit zavarba jöttem ettől, és halkan nyöszörögve fúrtam magam a meleg bundába, fél szemmel mindig a férfit nézem. Nem tudtam mit felelnek a vizsgálgatására, hisz a tanárok is mindig is nagy rejtéllyel meredtek rám. Nem tudtam eldönteni, hogy Mirubi-sama most dicsér, vagy épp furcsállkodva tekint rám, és ezt a mondatai alapján, sem tudtam eldönteni. Végül megállt és rám nézett. A pukkanás pillanatában ösztönszerűen szorítom kicsit meg Ifun a szorításomat, bár nem hiszem, hogy a nagytestű macska annyira nagy megrázkódtatáson menne emiatt végbe, hisz karjaimmal soha nem tudtam valami nagy erőt kifejteni. Szerintem még Ifu is lenyomna engem egy birkózásba… nyooo ez annyira megalázó… Szorításom végül enyhül, mikor Mirubi-sama öregember alakja megjelenik. Ismertem a technikát, csak éppen elsajátítani nem tudtam, még tökéletesen. Mirubi-sama ekkor kiadta az utasítást, és hátrébb sétált. Még egy kicsit vakarásztam Ifu bundáját, de tudtam, hogy nem húzhatom túl sokáig az elkerülhetetlent. Még egy utolsót nyöszörgök, majd elengedem a bolyhos barátomat, és felállva megragadtam az inget és szinte majd berezeltem, annyira izgultam. Leginkább úgy tűnt külső szemmel, hogy mindjárt bepisilek, és kitudja… lehet nem is jár a feltételező annyira messze az igazságtól. Mindenesetre kellett egy kis idő, hogy összeszedjem magam, és nekikezdjek a technikának. Remegő kezekkel próbáltam elkezdeni a technikát, de alig fejezem be tudtam, hogy nem fog sikerülni. A füstfelhő pukkan, de semmi sem történik. Egyre feszültebb lettem, ahogy Mirubi-sama árgus szemeit éreztem magamon. Lábaim remegni kezdtek, és arcomra kiszökött a pír, de megráztam magam, és újra próbáltam, ám ismételten kudarcot vallottam, valami torz test jött csak létre. Elena, a legjobb barátnőm arcképét próbáltam magam elé képzelni, de oly távolinak tűnt az emlék… oly távolinak… Szinte, már tényleg sírás határán voltam, de még egyszer megpróbáltam…. hiába… most már füst se volt. Mirubi-sama vizslató szemei, szinte a lelkemig hatoltak… és olyan gyengének éreztem magam..
- B…. bocsánat Mirubi-sama… Egy pillanat, ki kell mennem!
Arcomon végig szaladtak a könnyek és a zokogás határán szaladtam be az egyik bokorba, ami elég messze volt, hogy ne hallja Mirubi-sama a zokogásom. Olyan szerencsétlen vagyok… olyan ügyetlen… Az osztályba is ugyanúgy felsültem, ha ezzel próbálkoztam. Egyszerűen sosem tudtam eléggé koncentrálni egyetlen dologra, hogy képes legyek felidézni. Olyan nehéz. De rejtőzködni azt tudok. nem értem ezt miért nem. Pedig mindenki azt mondja, hogy milyen könnyű. Ekkor viszont megzörrent a bokor, és én rémülten esek hátra. Ám szerencsére nem Mirubi-sama, hanem Ifu jött utánam. Alig fogom, fel mit látom, morcosan nézek a macskára.
- Ifu-senpai! És ha én most tényleg pisiltem volna? Szégyelld magad!
Bár hamarosan elmosolyodok, és könnyes szememet letörölve végül átölelem a macskát. Nem tudok rá haragudni. Őt szeretem, és sokat jelent számomra.
- Ha állattá is tudnék változni az olyan könnyű, lenne… de a Henge no Jutsu csak emb… - kezdek bele, de ekkor hirtelen megtorpanok.
Eddig sosem gondoltam bele… de… ki mondta, hogy csak ember alakját lehet felvenni? Mielőtt átgondolhattam volna, már mozdultak is a kezeim.

Hamarosan Ifu-senpai kilépett a bokor mögül, ezúttal nem átvágva, inkább megkerülve azt, és egyenesen Mirubi-sama felé vette az irányt, majd a közelébe megállt és boldogan nyávogott… egy kis furcsa hangszínnel és jóval magasabb hangsávon, mint általában. És ehhez hozzájött a boldogságot sugárzó arc is. Végül egy pukkanás és macskából ismét ember lettem, majd Mirubi-samahoz futok, hogy átöleljem.
- Sikerült, sikerült! – ujjongok örömömben.

Nagy valószínűség szerint persze a shinobit sem tudta átverni, mert bár tőle telhetően elrejtette jelenlétét, és a sok ölelkezéstől már teljesen macskaszagú volt, attól még csak nem tudta átejteni a tapasztalt ninja-szemeket… vagy igen?

**Misaki Kiyoko** Szomb. Jan. 02 2016, 20:50

Áh, hát ezt tuti nem gondoltad komolyan, Mirubi-sama! Persze tudom azt is, hogy ő tudja jól, hogy ilyen állapotában egy férfi nem képes megölni egy olyan embert, mint én. Valószínű, hogy még egy akadémiai tanulót is nehezére esne így, ahogy kinéz.
Megint csak elmosolyodok Mirubi felé.
- Rafinált vagy - kacsintok felé, de csak azért, mert ezzel okot adott arra, hogy lépjek valamit. Egyelőre csak annyit, hogy kikerüljem egy egyszerű elhajolással a férfi felém intézett támadását, miközben már nyúltam is a hajcsatomért, amilyen sebességgel csak tudtam, s olyan erővel dobtam a férfi halántéka felé, hogy az holtan esett össze. Néha hasznosabbak az ilyen kis hajtűk, mint mondjuk egy katana.
Fújnom kellett egyet magam előtt, mert így teljesen a szemembe futott a hajam, ami zavart keltett a rendszerben. A tetemhez sétáltam, hogy kivegyem a csatot.
- Áh, Mirubi-sama... most adtál egy okot. Máskülönben biztos nem öltem volna meg, elvégre mégis csak egy ártatlan ember, aki csendben kuksolt ott a ketrecben - ja. Ok nélkül pedig nem ölnék. Ez a csat meg teljesen hibás lett!

Jiraiya Szomb. Jan. 02 2016, 21:26

Hanae

Sok próbálkozás, de még mindig semmi. Ami viszont a hozzáállást illeti, nos az sokat dobhat a technikán. Ha valaki egy más oldaláról nézi a dolgokat, ahonnan természete és agya, esetleg a gyomra jobban beveszi a dolgokat, jobban tud az adott dologgal azonosulni, akkor minden könnyebbé válik. Ez történt Hanaéval is, aki újra és újra meglepte a fiút, elvégre csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy a macska szagú lény, nem úgy viselkedik, mint ahogy szokott... Így amikor Hanae feloldotta a Hengét, Mirubi is mosolygott...
- Igen, ügyes vagy!
Mondja, majd megsimogatja a lány fejét. Bizony, az elmúlt néhány nap sokkal több pozitív érzelmet hozott magával, mint az egész eddigi élete... Talán furcsa, de mintha kezdene kötődni, ám ezt még botor dolog lenne kijelenteni.
- Most viszont tudod, hogyan kell a Shunshin no Jutsut létrehozni, így próbáld meg azt. Halmozz fel sok chakrát a lábadban és robbanásszerűen engedni ki, de vigyázz, hogy ne menj neki semminek. A chakra idomulni fog a testedhez, tudni fogja, hogy mi a dolga, de ha képes vagy rá, akkor idővel érezni fogod az izmaid feszülését és magukba az izmokba koncentrálod majd a chakrát. Ha ezt eléred, akkor egy tökéletes Shunhin no Jutsut hozol létre.
Mondta Mirubi, majd feloldotta a Hangéjét és leült a földre.

// 2 óra gyakorlás. 40 Sort várok ^^ A gyakorlás végére sikerül elérned a tökéletes sebességet, de kimerülsz tejesen. //

Kiyoko

Mirubi arcára némi meglepődöttség ült ki, ahogy Kiyoko megszólalt. Ez a hidegség, ez a játékosság egy ilyen nyomorult helyzetben...
- Te riba...!!!
Üvöltené a férfi a lányra, miközben fröcsögő nyála a talajra csapódik, ám nincs ideje, ugyanis miután Kiyoko kitért elől, a férfi halántékán átszúrta az eszközt... Sokak számára kegyetlenség ilyen könnyen ölni, ám aki már látott haldokló embert, az tudhatja, hogy ez a legnagyobb kegy, amit egy halálraítéltnek adhatunk.
- Biztos vagy ebben?
Kérdezett vissza Mirubi, viszont libabőrös volt a karja... Újra megmozdult benne valami, valami ami meleg volt, de közben mégis fagyos, valami ami kellemes volt, de közben kellemetlen... Mi lehet ez az érzés?
- SENKI sem ártatlan... Nincs olyan ember a föld kerekén, aki ártatlan lenne... És nem az eredendő bűnösségről beszélek, hanem arról, hogy az ember génjeiben kódolva van a kegyetlenség és az a fájdalmas igazság, ami által olyanná válik, amilyen: Önmaga és környezete pusztítójává... Ez az ember pedig, ezáltal szintén bűnös. Ha tudnád, milyen életet élt, látnád, hogy nem követett el az enyéimtől nagyobb gaz tetteket, hogy szépen fejezzem ki magam, de bűnös volt. Ahogyan Én is és Te is...
Ekkor lenézett a férfi holttestére, majd közelebb lépet Kiyoko-hoz.
- De vannak emberek, akik azért esnek bűnbe, mert kötelességük. A végén ők is elnyerik a büntetésüket. Amint pedig látod, ez az ember gondolkodás nélkül neked támadt. Nem tudta, hogy ki vagy, csak azt tudta, hogy Te megkímélted az életét. Mégis meg akart ölni, méghozzá démoni vadsággal. Hogy miért? Mert nem esett volna nehezére, vagy ha igen, akkor is többet ért volna neki, minthogy itt maradjon. Ám ha azt mondta volna, hogy nem öl meg, hogy inkább szenved, akkor önfeláldozás követett volna el. Ami pedig becsülendő. De nem tette. Nagyon kevesen vannak, akik ezt megtették volna, talán te köztük vagy.
Mondta, majd még közelebb lépett a lányhoz. Most már egészen közel állt hozzá, alig pár centi volt köztük.
- Nem lehetsz a szervezet tagja, de itt maradhatsz...
Mondta a fiú, miközben a lány arcát nézte, annak minden apró hibátlan részletét...

**Misaki Kiyoko** Szomb. Jan. 02 2016, 21:40

Persze. Nem tudhattam, hogy Mirubinak ilyen a felfogása. Azt is tudom persze, hogy nincs olyan ember, aki tud tiszta életet élni, de mégis... szeretném azt hinni, hogy létezik ilyen, hogy van, aki nem csak pusztít, hanem teremt is, és amit teremt, az nem rossz, hanem jó. És igen, nem láthattam, hogy milyen életet élt, nem tudhattam, hogy mi a bűne, ezért azt sem tudom már meg valószínűleg, hogy miért volt ide bezárva. Valószínűleg már évek óta arra készül, hogyha lesz egy újabb tag, akkor ő lesz a próba. Azzal viszont egyetértek nagyonis, hogy sokan azért esnek bűnbe, mert kötelességük vagy éppen nincs más választásuk. Megkapnak egy feladatot, amit véghez kell vinniük, különben ők halnak meg, és sokan megteszik, mert drágább a maguk segge, mintsem hagyják az életüket.
Nem tudom, Mirubi miből látja, hogy én egy vagyok azok közül, akik feláldoznák az életüket másért.
- Ez miben nyilvánul meg? - rá is kérdezek, máskülönben sosem tudom meg, hogy honnan látja. De biztosan így van.
Áh. Öh. Miért is van ennyire közel? Nem adtam neki okot arra, hogy ennyire közel legyen, szóval ha még látnék két méterre az orrom elé, sikerülne az is, hogy elvörösödjek. No, igen, így is sikerül egy halovány pírt csalnia az arcomra, de már inkább azzal, amit mond.
- Az imént mondtad, hogy aki nem közétek való, azzal vagy nem foglalkozol többet vagy meghal. Én mégis mivel érdemeltem ki, hogy itt maradhassak? - nem tudnám eldönteni, hogy ez nekem most jó vagy rossz e, ahogy azt se, hogyha továbbra is itt maradnék, miben lenne majd más, egyvalamit viszont biztosra tudok: ha nem foglalkozna már velem többet, az rosszul esne. Az okát még nem tudom megmondani.

**Tsunomi Ai** Vas. Jan. 03 2016, 11:52

Jó ízűen nevetve siettem Mirubi-samahoz, és kitörő örömmel fogadtam a bókot. Nagyon jól esett a dicsérete. Talán még az első sikeres jutsu öröme sem volt olyan lelkesítő, mint a férfi gyengéd érintése és lágy szavai. Szinte el sem tudtam gondolni nagyobb öröm képzelni, mint amit most éreztem. Nem tudom, hogy sikerült-e meglepnem a fiút, vagy ha sikerült is, akkor vajon hagyta elkalandozni a figyelmét, vagy sem. Mindenesetre ismét sikerült elérnem, hogy megsimogassa a fejem. Tovább kuncogok eközben, szinte már dorombolok, akár Ifu-senpai, mikor én szeretgettem. Két kezemmel próbáltam elrejteni elégedett mosolyom, mivel úgy éreztem ennél jobb már nem is lehet. Így mikor a Mirubi-sama kiadta a következő utasítást, csillogó szemekkel bólogatok csak csupán.
- Értettem Mirubi-sama azonnal.
Valamiért meg sem fordult a fejemben az, hogy mi történik, ha nem tudom megcsinálni a feladatot. Hiába, szinte máshol jártam, és még akkor is mosolyogtam, amikor a technikához készülődtem. Lelkes voltam, azt meg kell hagyni, és az első kudarcom sem tudott elbátortalanítani. Elhatároztam, hogyha esetig kell itt lennem, akkor is meg fogom csinálni, kerül, amibe kerül… hogy Mirubi-sama megint megsimogasson. Bár észrevettem, nem tudtam megmagyarázni mi ez a szokatlan érzés, amit a férfi közelébe érzek. Egyfajta szorongószabadság, mely egyszerre hoz zavarba és lelkesít fel, szinte már áhítom, hogy kedves szavakkal szóljon felém. De kissé belepirultam a gondolatba, mikor azon gondolkodtam, hogy vajon Mirubi-sama is így érez-e felém. Ahogy telt múlt az idő, a technika nehézsége kezdett felülkerekedni rajtam. A gondot az okozta, hogy hozzá voltam szokva, hogy a testem ne egy, hanem teljes felületére koncentráljam a chakrát, és onnan a tárgyba. Így ez eléggé nehéz dolog volt a számomra. Maga, hogy futni kellett, hogy látszódjon a sebességnövekedés, már az nehéz volt, és több ízben le kellett állnom, pihenni. Apró lábaim, és kevés chakrám nem kifejezetten jó párosítás volt, így kissé eléggé kimerített maga az állandó teher is. Bár sikerült javulást elérnem, az első óra nagyon nyögve nyelősen ment, és szinte csak a következő óra felénél értem el tényleges haladást a technika révén, viszont… hát… na… annyira nem örültem ennek. Ugyanis, bár Mirubi-sama figyelmeztetett, átnedvesedett tincseim néha-néha a szemeim elé sodródtak, és hát ez nagyon rossz pillanatban jött. Épp sikerült egy kisebb kitörést indítanom, ám a szemem elé hulló hajamnak hála pár pillanat múlva a bokorban kötök ki… megint. Lihegve kúszok ki onnét, és négykézláb nézek Mirubira. Ez sikeres lelkesítőnek bizonyult, mert akaratlanul is feltüzelt, és folytatásra bírt. Nem is telt viszont, olyan sok idő ez után a nevetséges kudarc után, mire sikerült ráéreznem a technikára. Bár továbbra se volt a tökéletes hamarosan sikerült felgyorsulnom a lábaimba gyűjtött chakra segítségével. Mindvégig egy cél lebegett a szemeim előtt… hogy Mirubi-sama megdicsérjen. Fejemben zúgtak az akadémián tanultak.
~ Összpontosíts… Gyűjtsd össze… Fókuszáld… Tartsd vissza… és engedd ki mindet egyszerre!

Szinte fel sem fogtam először, de egy pillanat múlva elmosódnak körülöttem a dolgok egy pillanatra, és végül arrébb találtam magam, mint kellett volna. Egy ideig csak pislogtam magam elé, majd elmosolyodok, és Mirubi-samara nézek, majd szinte érzem a kitörő örömöt. Felugrok a levegőbe páros lábbal. Ám érzem, ahogy esek, vissza az ing alja fellebben. A technikával elért gyorsaság, szinte semmi volt ahhoz képest, ahogy kezeimmel leszorítom a ruhát, és vöröslő fejjel szorítom össze a lábaim. Bátortalanul nézek a férfira, pedig már többször is látott a férfi meztelenül, most mégis olyan furcsán éreztem magam, ahogy az ing fellebbent. Már készültem valamit mondani, ám ahogy kinyitom, a számat elsötétül a világ és előre dőlök. Ha nem kapnak, el aprót puffanva terülök el a földön. Érzem, ahogy testem elzsibbad. Az adrenalin elmúlt, és a fáradtság teljes súlya szinte kalapácsütésként ért. Lihegve próbálom összeszedni magam, de végtagjaim szinte égnek, főleg a lábam, ami szinte a végtelenségig átfagyott.

Jiraiya Szer. Jan. 20 2016, 18:33

Kiyoko

Fájdalmas az élet, ez tagadhatatlan, mindenki átél rosszat és jót, de a legtöbben úgy érzik, hogy életük túlnyomó részét a rossz dolgok uralják. Ez pedig sajnálatos egy dolog. Ám minden fejben dől el...
- Az előbb láthattuk. - Jelenti ki könnyedén, gondolkodás nélkül - Ez alapján feltételezhető az, hogy egy vagy azok közül az emberek közül. Talán. De ezt még te magad sem tudhatod.
Mondta, majd végignézett a lányon. Kínosan közel kerültek egymáshoz, ám amint Kiyo szemébe nézett, nem tudta ott tartani a tekintetét, ehelyett inkább kicsit odébb vetett egy pillantást, át Kiyo válla felett az ajtóra. Azonban a lány zavaros kérdésekkel és érzelmekkel(?) a szívében most visszarándul, visszaesik a valóságba, ugyanis Mirubi közelsége kényelmetlen érzéssel tölti el. Nem, nem érzelmileg, vagyis hát azt Mirubi nem tudhatja, hanem fizikálisan. Mintha a levegő egyre jobban lehasználódna körülöttük, mintha egyre nehezebben lehetne lélegezni, mintha a bőrén, rosszindulatú, bizsergető érzést érezne. Ám Mirubi üres tekinteté ez a kérdés megtörte... Hátrébb lépett kettőt, elvégre nem úgy tűnik, hogy a lány utat engedne neki a keskeny folyosószerű valamin, amit a cellák fognak közre. Néhány másodpercig hezitál, szeme most már nem lassú, hanem gyors mozgással cikázik a lány arcán. Mintha kissé zavarba lenne a fiú...
- Látok benned potenciált. Később még a hasznunkra lehetsz. Most viszont, ha megbocsájtasz...
Mondta, majd elindult a lány felé, remélve, hogy az utat enged neki. Eközben nem nézett rá, csak a talajt nézte, lesütött szemekkel.

// +10 Chakra az eddigi játékért //

Hanae

~ Uhh!
Hallat enyhe meglepődött hangot a fiú... Ez volt az utolsó dolog, ami Hanae füléig elért és felfogta az elméje. Csak néhány centire volt a talajtól, amikor is melegséget érzett csöppnyi mellkasán, így pedig finoman lelassul és kényelmesen érkezett a földre, miközben a meleg kéz kicsusszant a mellkasa alól és a hátán állt meg. Olyan törékeny és olyan kicsi... Hanae még nagyon fiatal, de már most nagyon tehetséges. Sokra viheti!

~ Aznap Éjszaka ~

Kiszáradt a szája, a feje hasogatott és a teste lángolt. Nehéz volt még a szemeit is kinyitni, habár csak egy nagyobb gyertya fénye világított a sötétben, az is az ágya mellől a kis éjjeli szekrényen, ami kitudja, hogy hogyan került oda. Ahogy megpróbál mozogni, erős fájdalmat érez a lábában, de leginkább a vádlijában. Nem tud velük fájdalom nélkül mozogni, a fájdalom pedig pont akkora, hogy nem engedi az elmének, hogy mozgassa a testet. A lány egyedül van...

// +25 Chakra a tanulásra és az eddigi játékra //

**Tsunomi Ai** Hétf. Jan. 25 2016, 18:16

Érzem, ahogy a lábam alatt megmozdul a föld, és látásom egy pillanatra elhomályosul. Mintha csak lecsapódott volna a főkészülék, úgy hagyott el az erőm. Először csak megingok, majd rémült, ám kómás tekintettel előredőlök. Szinte fel sem fogtam mi történik velem, mintha csak leütöttek volna, és a föld, már készülné elnyelni testemet… ám ekkor valaki elkapott. Mellkasomat ismerős melegség járta át, ahogy valaki elkapott. Még zsibbadt testtel is éreztem a kéz melegét, mely megmentett attól, hogy a gonosz föld magába szippantson. Lehunyom a szemem, és szinte elönt a békesség. Bár továbbra is zavart állapotban voltam, mégis megnyugodtam valamennyire, ahogy kihűlt bőrömet átmelegedte az óvatos kar. Szinte fel sem fogom, mit mondok, de alig hallhatóan kiszöktek a számból a szavak.
- Mi… ru..bi..-sa… - ajkamon szorongó mosollyal próbáltam befejezni akaratlanul megkezdett mondatomat, ám ekkor elnyelt a sötétség.

Egy sötét tájon ébredtem. Körbe minden fekete volt, vöröses árnyalatban játszva. Akár egy mezőn is lehettem volna, hisz talpamat fű érintése borzolta meg. Halk szellőzúgás járta át a teret, és bármerre is fordultam mindenütt ugyanaz a látkép. Alig párméterig tekintek csak el, mielőtt a sötétség felismerhetetlenné tenné a tájat. Ám egyszer egy hang süvített át a fejembe.
- Te nem vagy idevaló….
Rémülten fordulok hátra, keresve a hang forrását, ám nem láttam semmit, ám az ismeretlen valami ismét hozzám szólt.
- Te sosem tartozol ide!
- De! – kiáltom vissza – Én Mirubi-samahoz tartozom!
- NEM! – rivall rám a hang – Te sosem tartoztál oda! És sosem leszel soha a részese.
- De! Miért mondod ezt…. – kérdezem miközben rémült szemekkel lépek hátra kettőt, körbe-körbe kémlelve.
Végül a sötétség része előttem eloszlik és egy fehér izzás jelenik meg. Lehunytam a szemeim, majd mikor éreztem, hogy alábbhagyott a fény ismét körülnéztem. Azonban elakadt a szavam félelmemben. Egy maszk lebegett előttem. Kinézetre olyan volt, akár egy Kiris maszk, és még a Kirire jellemző hullámok is ott voltak rajta. De ami igazán megrémített, az gigászi mérete volt. A maszk kis híján, akkora volt, mint egy felnőtt ember. Hátrálni kezdek, de erre a hang ismét megszólal, ez idáig a legmérgesebb, legparancsolóbb hangon.
- Miért mondom? Te Kirihez tartozol, te áruló kutya! – rivall rám, mire én megszeppenve szinte észre sem vettem, ahogy kitátja a hatalmas száját – De ne aggódj! Anyád és apád, már megfizetett érte…. most te fogsz következni… Vessz el egymagad a sötétségbe, te fattyú!

Mikor végül ráeszméltem, hogy a lény felém tátong, már késő volt. A szájából megannyi tű reppen felém. A rengeteg apró tűcsillámló holdcsillanásként rohamoz fel, és minden egyes találat hatalmas kínokat okozott. Sikolyra nyitom a szám, és kinyitom a szemem. Bár felébredtem, a még félhomályba burkolt szoba látványa sem tudott lenyugtatni. Ott fekszek magatehetlenül félelemtől könnyes szemmel, miközben azt hittem, hogy a megannyi tű miatt nem vagyok képes mozdulni. Szinte fel sem fogom hol vagyok… a lázképek nem engednek… fogságba kerültem.

Jiraiya Szomb. Jan. 30 2016, 17:46

// Mivel ugrottunk így Kiyo-nak írok. Hanae: neked is jön a poszt nemsokára! //

Kiyoko

Két hét telt el azóta, hogy a lány elmélyült Jigokutari sötétjében. Egy csinos kis szobát is kapott egy ággyal és egy szekrénnyel. Ennyire futotta... Valószínűleg nem teljesen a lány ízlése, de Mirubi biztosította őt afelől, hogyha itt akar maradni, akkor berendeztetheti úgy ahogyan akarja... Nos ez bajos lesz az biztos, elvégre ez egy titkos szervezeti bázis akar lenni... Kiyoko ez alatt a két hét alatt, megtudta, hogy a bázison az az idős öregember és a segédje tartózkodik általában, de egy-két tagot is lehet majd látni elvétve.
A két hét alatt, Mirubi nem igen találkozott a lánnyal, összesen öt olyan nap volt, mikor egy óránál többet töltöttek el egymás társaságában. Állítólag a fiúnak sok a dolga a Szervezeten kívül és a Bázison belül, de amikor időt szentelt a lányra, hogy kicsit jobban megismerhesse, akkor is csak felületes beszélgetésekbe bonyolódtak, elvégre Mirubi nem hagyta magát... Ma viszont új nap és újra Mirubival találkozik a lány, ugyanis megbeszélték, hogy ezen a reggelen Mirubi felméri Kiyoko erejét és együtt edzenek majd.

**Misaki Kiyoko** Szomb. Jan. 30 2016, 18:17

Két hét. Hosszú idő. Ez idő alatt sikerült valamennyire hozzászoknom a körülményekhez, a szobám még nem teljes, de ez nekem nem is probléma. Egyébként sem vagyok valami igényes, csak legyen hely hol letenni a fejem, ez pedig éppen még a szekrény is lehet, vagy annak valamelyik fiókja. Bár Mirubi azt mondta, kedvem szerint rendezgethetek, semmi másra nem volt szükségem egyelőre, csak pár olvasnivalóra - igen, tudok olyat! -, ugyanis a szabadidőm hátralévő részében, amikor éppen nem azzal foglalkozok, hogy hogy menjek az itt lévő öreg agyára és az első napokban megismert kísérőm agyára, akit azóta csak drogosnak becézgetek, akkor megkeresem egy szaftos könyv társaságát. Tényleg, az utóbbi időben nagyon sok időt töltöttem az imént említett emberekkel ismerkedés célzatával, Mirubival is beszélgettem, noha sok ideje nem volt, mert mindig rohant valahová.
A mai nap viszont más, végre elgyepálhatom kicsit. Na nem mintha erre vártam volna a két hétben, de azért mégiscsak jobb tudni a "felettesed" erejét, nem? Valamint, ahogy tudom, ő is pont ezt szándékozik tenni.
- Mirubi-saaaaaaa - futok is, ahogy meglátom, a megszólítást azonban nem fejezem be, mert eszembe jut, hogy ezerszer mondta már, hogy ne samázzam. Valahogy mégis mindig kicsúszik a számon.
- Ma - fejezem be, mert azért mégiscsak több értelme van így, bár lehet, hogy ezt közvetlenül kellett volna, nem pedig tíz másodperc elteltével. Olykor tudatosan is próbálok Mirubi arcára mosolyt csalni, a két hét alatt mégiscsak észrevettem rajta, hogy sokszor mélyen elgondolkodik és magába fordul, ebből pedig szeretném kikergetni a boldog énjét is a felszínre. Szóval, ahogy végül megállok előtte, hátrateszem két kezem, ahol összekulcsolom, majd kedvesen elmosolyodom.
- A mai nap folyamán ajándékul társaságodért megpuhatolhatlak? - no, igen fura egy kérdés, de nyilván érti, hogy a kis erőösszemérésre gondolok, a megpuhatolhatlak is egyfajta szinonima az elgyepálásra. Akkor is, ha tudom, hogyha akarna, simán a földbe kendózhatna. Ajándékul társaságáért... hm, ne akarjak logikát találni a kijelentéseimben, olykor magam sem tudom, hogy mit beszélek, mellesleg való igaz, a társaságában olykor zavart vagyok, és azt is elfelejtem, hogy a kérdésem hogy hangzott volna az előbb a fejemben kigondolva.
Mivel egy új családot kaptam - valószínűleg azt -, ezért az öltözékem is más lett a napokban. Még most sem zavart a harcokban, mert nem szeretem, ha ide-oda fodrozódik valami a levegőben, s tökéletes kontrasztban van velem, és környezetemmel.
- No, legyen egy tétje is a dolognak, mert csak úgy verekedni nem illő - kacsintok. - Kaphatok egy cicát? - hát... hamar a tárgyra tértem. Azt persze nem említettem benne, hogy ezt akkor célszerű, ha megfogtam a kis harcunkkal, ajándékba akkor kapok egy kiscicát, de ha ez fordítva lenne, akkor én mit adjak?

Jiraiya Vas. Feb. 07 2016, 20:51

Hanae

...a lány egyedül van... Rémképek lebegnek szemei előtt. Kitudja, hogy tudata mennyire friss, mennyire van teli a magas láztól produkált lázálmoktól és, hogy ezek a lázálmok mennyire vannak és lesznek hatással a lelkére. Bizony a kisgyermekek álmai nagyon erősen kihatnak a való életre is. Amitől álmukban félnek és amit álmukban megélnek, az kísérti őket tovább az ébredés után is.
Az ajtó kattan, a lány nem képes felülni, csak fejét fordítja el. Erős fényű lámpást tart a kezében egy alak, ám nem látszik teljesen, mivel Ő nem áll az ajtóban. Ám van ott még valaki. A lápást tartó személy előtt, az ajtóban egy alacsony, görnyedt testű öregember látszódik, aki egy fémtálcát tart a kezében. A férfi lassan csoszog befelé, majd leteszi az újonnan beszerzett éjjeliszekrény mellé a tálcát. Idebent már világos van többé-kevésbé, így Hanae láthatja a férfit.
- A nevem Kouzenmaru.
Kezdi reszelős, öreg hangján. Magas hangszín volt, de attól még reszelős. Bizonyára a korral jár.
- Mirubi segédei vagyunk. Ő nem tud most itt lenni, ezért minket küldött. Hoztam neked ételt és gyógyszereket Hanae.
Mondja, miközben megtartja a tisztes távolságot a lánytól.
- Ugye nem fél tőlem Kisasszony?
Magázta le.

Kiyoko

- Ma?
Ismétli Mirubi a lányt, miközben a szürke falakat nézi jobbra-balra és ügyet sem vet Kiyo jókedvére. Majd amint a lány beszélni kezd és szertelen viselkedése alábbhagy, Mirubi figyelni kezd rá. Most valahogy másnak tűnik. A Tekintete lágyabb a szokványosnál és az Amegami köpeny alatt, nem visel trikót, így csupasz teste látszódik. Most Kiyo láthatja, hogy a szokványos férfias vonások látszódnak rajta. Az idő alatt megedződött a teste, hiszen izmai is kirajzolódnak, de csak mértékkel. Sokkal inkább az átlagos felé hajaz az a kockásnak csúfolt has...
- Mit értesz megpuhatolás alatt? A másik, hogy megkaphatod a macskámat.
Mondta, majd megfordult és megindult arra, amerre jött. Természetesen Kiyoko tudja, hogy a kijárat felé veszi az irányt és éppen ezért nem tulajdonít bunkó viselkedést Mirubinak. Bizonyára csak nem akarja tovább húzni az időt.

**Misaki Kiyoko** Szer. Feb. 10 2016, 20:11

- Persze, hogy ma! - már alig várom, hogy leteríthessem. Na már nem úgy! Egyszerűen csak milyen jó érzéssel tölti el az embert annak a gondolata, hogy a nagyfőnököt megalázhatja. Persze tudom jól, hogy sokkal erősebb, mint én, attól még beleélhetem magam, és lehet, hogy adódik majd egy olyan alkalom, mikor ténylegesen a földre vihetem Mirubit.
Összeszűkülnek a szemeim, amikor észreveszem, hogy ez a fiú márpedig mostanság többet edzett... vagy csak eddig nem láttam. Ááá, Mirubi, mindvégig készültél, hogy összemérd velem az erődet? De rendes vagy!
- Hát hogy egy kicsit most letaglózlak - különben ezt nem így kellett volna mondanom, mert azt is jelentheti, hogy a pillantásommal mozgásképtelenné is tudnám tenni, ami lehet, hogy csak úgy nem sikerülne, de arra van a genjutsu!
- A te macskád túl nagy nekem. Nem lovagolni akarok, hanem egy olyan cuki kiscicát - na jó, ez már sok. Mikor lettem egyáltalán ilyen aranyos? Eltűnt az a régi magányos Kiyo, s helyette lett egy ilyen... nekem ez már túl morbid. De úgy érzem, Mirubi mellett lehetek ilyen, és megoszthatok vele mindent, annak ellenére, hogy olykor nem tudom, mire gondol és nem is tudok eligazodni rajta.
Követem őt, már alig várom, hogy lássam, mit tud.
- Akkor most teljesen szabad vagy? - sétálok be mellé végül. Nem akarom, hogy valami külső megzavarjon, mikor mondjuk már én állnék nyerésre.

Jiraiya Hétf. Feb. 22 2016, 17:02

- Nem szólok bele abba, hogy milyen állatot tarts.
Jelenti ki Mirubi, majd ugye sarkon fordul és megindulnak. Ezután szalad mellé Kiyo és feltesz egy kérdést, ami újabb kétértelmű, esetleg több értelmű kifejezéssel is bír. Éppen ezért Mirubi kissé elcsodálkozik, majd felé fordítja tekintetét.
- Mármint?
Kérdi, majd menetelnek tovább... Hamarosan el is érik a fából készült, vassal díszített kaput, amin átlépve egy kisebb, zárt teremben találják magukat. Az a helyiség ahonnan érkeztek és fent a mennyezeten ott van a kijárat. Mirubi alá áll, majd felnéz.
- Te mész előre. A járat elég széles ahhoz, hogy elférj és elég keskeny ahhoz, hogy akárcsak a testeddel is megtudd magad tartani. Ezen kívül kisebb fadeszkák is vannak erősítve a járatba, hogy meg tudj kapaszkodni ha kell. Úgy nézem, hogy neked nem okozna gondot egyszerűen csak kiugrani innen, azonban a kijáratot egy nehéz és erős kőlap zárja el. Ha chakrát vezetsz bele akkor magától elmozdul és nyílt a kijárat. Próbáld ki.
Mondta a fiú, majd várta a lányt.

**Tsunomi Ai** Kedd Feb. 23 2016, 21:24

Lihegve, tágra nyílt szemekkel meredtem a sötétbe, keresve a maszkot, mely megannyi fájdalmas tűvel rohadt meg. De nem találtam. Nem láthattam, hisz csak az álmaim szüleménye volt. Most mégis úgy éreztem, hogy mindjárt előbukkan valahonnan és felfal, most hogy mozdulni sem tudok. Szinte fel sem fogtam a dolgokat logikusan, de hát érthető volt a helyzetem. Itt feküdtem magatehetetlenül a sötétbe. Egyszer csak azonban a szoba ajtaja kitárult, és akaratlanul is minden izmom megfeszült, aminek nyomán persze olyan égető, szúró fájdalommal tölt el, melytől könny szökik a szemembe, de a rémülettől szinte észre sem veszem, hanem rögtön remegve próbálok a takaró alá bújni… persze nem járok sikerrel, hisz alig bírom mozgatni magamat. Így félve meredtem az alakra, aki bejött. Bár könnyeim révén nem nagyon tudtam kivenni a férfi alakját. Ám végül közelebb jött és bemutatkozott. Szavai nyomán azonban a felismerés nyoma csillan a szemembe, és érzem, ahogy a pulzusom stabilizálódik, és megnyugszok… hát persze… hisz Mirubi-sama megmentett… itt már nem érhet el engem a Kiris maszk… itt biztonságban vagyok. Még mindig reszketve, és pityeregve picit, szinte síros hangon szólva.
- Félek… de nem magától… egy Kiris rém megtámadott… és agyonböködött tűvel… annyira fáj… nem bírok megmozdulni… és a fejem is olyan nehéz… meg fogok halni? De nem halhatok meg, megígértem Mirubi-samanak, hogy hasznára fogok vállni… - nyüszítem, már-már zokogva.

**Misaki Kiyoko** Szomb. Feb. 27 2016, 22:43

Mosolygok, belegondolva, hogy végre lesz egy kisállatom, akivel naphosszakat majd bent fogok poshadni, és akkor szépen elsimogatom majd az ölemben. Megnyugtató különben, ha egy ilyen állatod van, mert a dorombolása megnyugtat... nem mintha ideges lennék, de jó, ha van. Akkor azt is tudom kire fogni, hogy ki nyög álmában... köhm.
- Nyilván azért foglalkozol velem, mert van elég időd rám, vagy nem így van? Különben ennek nagyon örülök, mert egy idő után elviselhetetlen tud lenni a magány, akkor is, ha tudom, hogy van velem valaki más, mint például Kouzenmaru, de inkább vagyok veled. Pláne, hogy idővel kezd hiányozni a jelenléted - ez se mai fiadzás. De legalább őszinte vagyok. Az teljesen kielégítő, ha van mellettem valaki, de nem tudok miről csevegni, Mirubinak viszont úgy érzem, mindent elmondhatok és mindent megoszthatok vele. Nem mintha sok titkom lenne, viszont vannak megjegyzéseim, s tetszik, hogy meghallgatja őket, még ha nem is fogja fel a rejtett tartalmakat.
Meghallgatom, hogyan is tudom kinyitni az ajtót, és az is bóknak vehető a szájából, hogy nem okozna nekem gondot kiugrani innen. Persze, azért nem, mert jó kondiban vagyok, a lábaim szinte ugrásra termettek, KECSKEbéka is lehetnék, mellesleg a taijutsuk miatt is kellett valamennyit fejlesztenem a lábaimon, ha jó erős rúgásokat és pofonokat akarok osztogatni.
De különben Mirubiii... nagyon rafinált vagy, ha a fenekem akarod látni, akkor arra más módszert is kitalálhattál volna, minthogy én menjek elől! Ámbár ettől függetlenül bólintok, s lekendózom a járat tetejét úgy, hogy feltartom a kezem könyökkel, s ugrás közben chakrát vezetek bele, hogy azzal szabad legyen az út. Ha nem sikerülne olyan hamar, akkor igaz, meg tudom magam tartani a falakon.
Te jó ég, még jó, hogy nem olyan ruhát vettem fel, amin be lehet látni alulról! Mirubi egy évig kipirultan nézne rám....

Jiraiya Kedd Márc. 01 2016, 18:35

Kiyoko - Kecskebéka... :DDDD

Talán Kiyo szeretne belelátni Mirubi fejébe, hogy mégis miket gondolhat. Bizonyára meglepődne rajta... Ám erre valószínűleg nem igazán lesz esélye, soha az életben, amit meg a fiú mond, az meg még kérdéses, hogy mennyire lehet készpénznek venni.

A fiú nem reagál Kiyoko szavaira, ám ennek a mondatnak most minden részét értette, akármennyire is nem akarta tudomásul venni. Itt most mindent annyira félreérthetetlenül mondott, hogy Mirubi nem játszhatta el az ostobát... Így hát inkább csak csendben maradt és várta, hogy a lány felérjen. Természetesen a kő tető nem mozdult el egyből, így a lánynak néhány másodpercig meg kellett magát tartania, természetesen minden nehézség nélkül, majd a bejárat elmozdult és kiugorhatott. Amikor odafent a lány kiegyenesedett, Mirubi akkor röppent ki elegánsan a lyukból. Amegami köpenye lebegett a szélben, majd pedig földet ért és egy kevés port is felvert ezzel.

- Ha itt harcolnánk, az nem lenne jó. Kövess!

Mondta, majd megindult előre.

Nagyjából 10 perces erőltetett menet után, kiértek a Bambusz erdőből, aminek a helyét néhány lombhullató fa vette át, majd végül a fa nélküli sivár pusztaság. Amerre csak a szem ellát, Sziklasivatag terül el. Szikes talaj, hatalmas szirtek, nagy hegyek, repedések és mélyedések. Az egész annyira lehangoló. Ahogy Mirubi megáll és Kiyo mellé ér, hűvös szellő érzi el a lány arcát, ami még zordabbá teszi ezt a területet.

- Ez itt Dangai Takumi no Sato, a Fegyverkészítők Szövetségének Független területeit. Papíron az egész Sziklasivatagot ők felügyelik, de igazából csak a Falujuk környékét tartják megfigyelés alatt. Viszont azt nagyon. Ami viszont jó hír, hogy ezek a területek független területek, így itt elméletileg védve vagyunk. Gyakorlatilag viszont nem, csak akkor, hogyha a faluba tesszük be a lábunkat.

Mondta Mirubi, majd szemével a környéket pásztázta.

- Válassz egy helyet ahol harcolhatunk!

Mondta, majd várta a lány reakcióját.

// Ide kérem a következő posztot: http://narutohun.niceboard.org/t783-sziklasivatagok A válassz egy helyet azt jelenti, hogy Kiyo mehet amerre akar, Mirubi követi és Te írod le a helyet kb-re hogy hogyan néz ki, ahol majd megütköznek. Ha rákeresel a Sziklasivatag-ra, akkor találsz képeket is, abból meríthetsz ihletet. ^^ //

Jiraiya Kedd Márc. 01 2016, 18:50

Hanae

A férfi elmosolyodik, bár csak módjával. Nincs érzéke a gyerekekhez, de tudja, hogy egy ilyen fiatal emberrel másképpen kell bánni. Így mindenféle érzelgősséget eldobva válaszolt a tőle telhető legkedvesebb hangon, ami egész jóra sikerült.
- Ne aggódjon. Jó kezekben van. Mirubi-san készítette neked a gyógyszereket és az ételt. Amit érzel az csak a láz és a zsibbadtság, esetleg az izomláz. Mirubi azt mondta, hogy nagyon megerőltetted magad és azt is mondta, hogy büszke rád.
Mosolyodik el, majd elveszi a tálcáról a pohár vizet és két gyógyszert. Az egyik fehér a másik pedig zöld színű tabletta. Elég apróak, bizonyára a méretükre külön lett gondolva.
- Ezeket nyeld le. Az egyik egy fájdalom és lázcsillapító, gyulladás csökkentő, a másik pedig vitamin.
Mondta az öreg, majd Hanae felé nyúlt.
- Segíthetek?
Tette fel a kérdést, majd ha a lány engedi, akkor segít neki felülni és bevenni a gyógyszereket, ha nem akkor elnézi egy darabi a szenvedését, ám a lány egyedül nem boldogul, így végül mégis csak a férfi segítségét kell elfogadnia. Ezután pedig elfogyasztja a gyógyszereket.
- Idd meg az összes vizet.
Mondja neki a férfi, majd megvárja amíg a lány le küszköd annyit, amennyit tud és ha éhes, akkor odaadja neki a rizses tálat, aminek a közepén egy nyers tojás pihent. Ha nem, akkor nem erőlteti, csak visszafekteti a lányt, majd feláll.
- Tehetek önért még valamit?

**Tsunomi Ai** Szer. Márc. 02 2016, 17:25

A férfi elmosolyodott, mely azonban nem nyugtatott meg. Úgy éreztem, mintha csak kinevetne valami buta szólásért, meg ilyenek. De nem túlságosan viselt meg, hisz tudtam, hogyha valóban így is lennem, akkor bizony meg is érdemeltem. A férfi azonban nem mutatta jelét, hogy tényleg ezen mosolyogna, hanem bátorítóan szól hozzám. Szavaitól szemeim visszanyerik a csillogásukat, bár kívülről ugyanolyan letört maradok, belülről szinte nagyon megnyugodtam, és egy apró gyermeteg mosoly is díszítette arcomat. Szóval Mirubi-sama büszke rám… és még gyógyszert is készítette nekem. A férfi kérdésére csak bátortalanul bólintok, és hagyom, hogy felsegítsen, és engedelmesen bevettem a gyógyszereket, melyeket nekem adott, persze az ő segítségével. Bár kicsit szédültem így ültömbe, tudtam, hogy majd elmúlik, ha visszafekszek. Mindenesetre a hűvös víz nagyon jól esett, hiába lüktetett a kobakom minden korty után. Végül a víz elfogy, és a férfi egy tojásos rizstálat nyújt felém, melyből szinte azonnal összerándul a gyomrom, így a tőlem telhető legudvariasabb legyintgetésekkel és finom fejrázással utasítom vissza az ételt. A férfi utolsó kérdésén viszont nem kellett sokáig agyalnom.

- Mondja bácsi… megmondaná mikor lehet ismét Mirubi-sama mellett?

Jiraiya Kedd Márc. 22 2016, 13:40

   A férfi egy pillanatra komoran nézett el a lány mellett, majd újra mosolyra húzódott a szája.
- Hamarosan, kisasszony. Most viszont pihenjen. Estefelé még meglátogatjuk, addig csak feküdjön. Talán holnap már Mirubi-sama is itt lesz.
Fejezte be, majd lassan kihátrált a szobából. Valószínűleg Ő sem tudta, hogy milyen gyógyszert ad a lánynak...
   Miután Kouzenmaru kiment, már csak egy pislákoló gyertya fénye volt az, ami a szobát megtöltötte élettel. Hanae fájdalmai lassan, néhány perc alatt enyhültek, és irdatlan nagy éhséget kezdett érezni, így valószínűleg a hatalmas éhség miatt, ami már-már furcsán szokatlan és embertelen volt, rá kell, hogy fanyalodjon a rizsestállra, amit azonnal el is pusztít. Hatalmas adag volt, a gyomra is majd kidurran, de így tudta csillapítani ezt a hirtelen rátörő éhségrohamot...
   Viszont, történt még más is: Az étel közepe felé fáradni kezdett, mire pedig végzett az utolsó pár szem rizzsel, teljesen elálmosodott, így a szemei lassan leragadnak. Elnyomja az álom...

// Reagál és a következő posztban kicsit ugrunk. Amit leírtam, az mind megtörténik. A gyógyszer vált ki minden hatást. Jelenleg Mirubival nagy jelentőséggel bíró dolgok történtek a kalandja során, ezek pedig kihatással lesznek a játékodra. //

**Tsunomi Ai** Szer. Márc. 30 2016, 22:16

Könnytől homályos szememmel nem igen láthattam sajnos a férfi reakcióját, így nem tudhattam, hogy lehetséges, hogy rossz dolgot mondhattam... talán. Mindenesetre a férfi szavai megnyugtatólag hatdtak rám. Akaratlanul is egy fáradt mosoly szökik a számra, és lehunyt szemmel bólintok. Észre sem vettem, mikor a férfi elkezdett hátrálni, csak a csukódó ajtó hangja tudatta velem, hogy a "beszélgetőtársam" éppen most hagyott itt engem azzal a különös szerrel. Furcsállva az ajtó felé pislogok, hisz tényleg furcsának tűnt, ahogy egyik pillanatról a másikra egyedül maradtam megint. úgy tűnik kicsit elkalandozott a figyelmem. Remélem azért a bácsi nem fog megharagudni rám. A gyertyácska fénye világított már csak, és ebben a halovány világosságban szinte mintha újjáéledtem volna. A fájdalmam alábbhagyott valamicskét, és most mikor meg-megmozgattam a karomat, csak elvétve szúrt néhány helyen. Halkan kuncogok, ahogy azon gondolkodtam milyen hatásos volt Mirubi-sama gyógyszerei. Persze a gondolat, hogy Mirubi-sama a saját két kezével csinálta nekem ezeket... olyan zavarba ejtő... Tekintetem végül az ételes tálon akadt meg. Kicsit furcsálltam, hogy előbb semmi ennivalót nem akartam, most meg hirtelen milyen éhes vagyok... talán a bácsitól szorongtam? Hm... nem is tudom. Mindenesetre aprókat nyögdécselve magam elé veszem a rizses tálkát, és szépen lassan elkezdem enni a tartalmát. Szinte fel sem tűnik, hogy meglepően jó az étvágyam, csak szorgosan dolgoztattam pálcikáimat, hogy annak rendje s módja szerint kitakarítsam a tálat. Mikor végül végeztem egy ásítás, és egy nyújtózkodás következett (persze rögtön össze is rándultam, ahogy a vállam görcsölni kezdett). Így miután a tálkát leraktam az ágyam mellé magamra húztam a takarót és pihenni kezdtem... pont úgy, ahogy Mirubi-sama mondta... hisz... neki mindig igaza van.
- Jó éjszakát.... Miurbi-sama... - motyogom félálomba, mielőtt még teljesen elnyelt volna a sötétség.

Jiraiya Csüt. Márc. 31 2016, 20:08

Ő nem volt ezzel tisztában, de két nap telt el. Két nap mély álom... A szervezete lelassult, az elfogyasztott nagy mennyiségű étel lassan emésztődött, így tápanyaghoz is jutott és az emésztőrendszere sem ment tönkre. A két nap alatt pedig teljesen felépült, amikor pedig kinyitotta a szemeit, egy ismerős arc várta őt a fáklyák fényénél. Mirubi.
- Hanae-chan! Örülök, hogy jobban vagy.
Mirubi mosolygott a lányra és szokatlanul örömteli volt az arca. Akárcsak egy testvéré, vagy egy gondoskodó szülőé. Ha a lány jobban ismerné, talán meg is ijedne ettől a szokatlan kedvességtől.
- Hogy érzed magad?
Tette fel kérdését, a lány pedig igencsak kitűnően érezte magát. Nem fájtak sem a végtagjai, sem pedig a feje. A nyaka volt egy kicsit feszes, az kicsit zsibbadt is, viszont minden más teljesen rendben volt. Majd kicsattant az energiától. Mirubin egy fekete trikó volt és egy fekete nadrág.

**Tsunomi Ai** Vas. Ápr. 03 2016, 16:05

Miután lehunytam a szemem mély sötétség vette át a helyét az eddigi pislákoló fénynek. Az álmok elkerültek, csupán a tudattalan állapot fekete egyhangúsága maradt meg az egyetlen, ami magába fogadt. Persze nem voltam tudatában ennek sem, éppen ezért fel sem tűnhetett mennyi ideig is voltam ebbe a sötét ürességben. Mikor végül múlóban volt a szer hatása, kissé bágyadtnak, és fáradtnak éreztem magam, amint elkezdtem felkelni. Persze ez átlagos dolog az altatószerek mellékhatásaként, de egyelőre csak forgolódásra jutott elég erőm, így hamarost visszasüllyedtem az álmok világába. Végül azonban az utolsó morzsák is felszívódtak a szervezetemben, így mikor végül teljes mértékben kinyitottam a szemem, egy egyszerű nyújtózkodás és egy ásítás után, felülök és a szememet dörzsölgetve nézek körül. Furcsa volt, hogy a szokásos kókadtság helyett, szinte majdnem szaltózni tudtam volna. Bár a szemem még a legkisebb fénytől is könnyezni kellett, mikor azonban végül felfedezem a szobában lévő személyt, szinte minden egyéb bajom elmúlt, ami csak szóba jöhetett volna. Pislogtam párat, hogy tényleg jól látom: Mirubi-sama van velem. Szavai és mosolya apró pírt csaltak az arcomra, de kérdésére rögtön válaszolok. Felülök az ágyon, lelógatva oldalra a lábam, majd tündéri, boldog mosollyal felelek.
- Köszönöm Mirubi-sama a kedvességét. A gyógyszer amelyet küldött segített.
Arcomon továbbra is ott feszül ez a bájos kis mosoly és úgy tűnik semmi sem vethet gátat neki. Pedig a nyakam eléggé fájt, gondolom mert kényelmetlenül feküdhettem a párnán, de nem akartam gyengeséget mutatni, még azzal sem, hogy megmasszírozom elgémberedett nyakam... hisz Mirubi-sama itt van! Ha Ő mellettem van semmilyen fájdalom nem tehet szomorúvá. Csillogó szemekkel néztem a férfira várva milyen feladatot fog máma adni nekem. Úgy éreztem annyi energiám van, hogy a Holdat is lehoznám Mirubi-samanak, ha arra kérne.

Jiraiya Csüt. Ápr. 07 2016, 17:26

Talán nincs is tudatában annak, hogy mennyit aludhatott, de Mirubi sem látta annak szükségét, hogy elmondja neki, hogy két napot aludt végig, Kellett ez neki, ám ez alatt a két nap alatt a fiú is komoly változásokon ment keresztül... Ám valószínűleg a csöppnyi kislány, ebből semmit nem érzékel.
- Ennek igazán örülök.
Mosolyog rá a fiú, majd lehajol a földre, ahonnan felvesz valamit.
- Ülj fel Hanae, ezt neked hoztam.
Mondta, majd amint a lány leült, letette mellé azt a kisebb dobozkát, amit a kezében tartott, majd kinyitotta. Egy ruha volt benne.

// Kérek egy linket a ruháról Xd nekem elveszett. //

**Tsunomi Ai** Csüt. Ápr. 07 2016, 18:04

// enje milyen ajándék az, amit nekem kell elmondani Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari - Page 4 Clip_image001

Ruha //

Nagyokat pislogva nézek a mesterre, amikor lehajol, és felvesz valamit a földről. Nem igazán tudtam mi lehet az a doboz, de volt bennem annyi jó modor, hogy ne kíváncsiskodjak. Ám mint lassan kiderült nem is kellett volna kérdeznem, ugyanis hamarosan a Mirubi-sama lerakta mellém a dobozkát, és azt mondta ajándék. A szemeim szinte csillogtak a boldogságtól. Ajándék? Nekem? Mirubi-samatól? Húúúú ez olyan… olyan… romantikus Embarassed

Ahogy végül kinyitom azonban a dobozgát, hamarosan egy kis „woaaaaw” hagyja el a számat, ahogy megpillantom a csodaszép ruhát. Gyengéden kivéve a dobozból legeltetem rajta a szemem, majd szinte gondolkodás nélkül lehámozom magamról a pizsamának valót, és felöltözök a ruhába, illetve felhúzom karjaimra azokat a szép kesztyűket. A ruha mindegyiket kék volt, de olyan… „húúúú” kék, ráadásul szerintem még illettek s a szemeim színéhez. Halkan kuncogok, vagy éppen visszafogottan nevetgélek, ahogy körbe-körbefordulok a tengelyem körül meg-meglibbentve a szoknyát. Egyszerűen nem tudtam betelni vele, olyan szép volt. Mielőtt bármit is átgondolhattam volna, már Mirubi-sama mellett is termek, és gyengéd, ám annál inkább szeretettelibb ölelésbe fogom derekát. Lehunyt szemmel hálás hangon szólok felé.

- Köszönöm Mirubi-sama…. ez… nagyon szép ajándék.

Jiraiya Csüt. Ápr. 07 2016, 18:20

Mirubi csak mosolyog, arca pedig kipirult. Most a szokásosnál is őszintébb a mosolya, viszont Hanae közeledését, még mindig nem igazán tudja hova tenni. Mintha zavarba lenne a kislány közvetlenségétől, ami persze nagyon is normális a legtöbb kislánynál.
- Nagyon szívesen.
Mondta, majd az arca egy szempillantás alatt változott meg. A mosolya lehervadt, arcának színe lassan átváltott a szokásos fehéres árnyalatba, szemei pedig unottak voltak. Semmiféle érzelem nem tükröződött vissza róla. Az eddigi meleg, nyugodt kisugárzás pedig alább hagyott, a helyére pedig némi szorongás költözött. Igen. Hanae egy kicsi kényelmetlen érzést érzett most Mirubi közelében, a fiú viszont Amegamis köpenyében megfordult, majd megindult az ajtó felé.
- Több darabot is rendeltünk. Nemsokára megkapod őket. Most viszont edzened kell.
Mondta ellentmondást nem tűrő, teljesen semleges hangszinten, ami nagyon nagyon elütött az előző jókedvtől.
- Kövess!
Mondta, majd megindult kifelé. Hanae feltehetően követi, így amint beérte, a következő kérdést teszi fel neki.
- Mit tudsz a Bunshin no Jutsutról?

**Tsunomi Ai** Csüt. Ápr. 07 2016, 18:32

Mirubi-samat ölelve ismét jóleső érzés futott végig rajtam, és mivel szinte amúgy is a fellegekben voltam már, így eléggé jó hangulatban voltam mostanra. Végül azonban ahogy Mirubi-sama megszólalt engedelmesen elengedem, még ha nem is közölte azt, hogy engedjem el, de ugye attól még tudom, hogy nem szép dolog másokat olyan sokáig ölelgetni, mert a végén még félreérthetik ezt:oops: Azonban ahogy hátrébb léptem és mosolyogva a férfi szemébe néztem meglepetten pillantottam meg, hogy már nem is tűnik olyan vidámnak, mint eddig volt, inkább olyan… komornak. Kicsit meglepődtem, és nagyokat pislogva néztem rá, kicsit olyan szorongó helyzetet vettem fel, mert azt hittem én okoztam Mirubi-sama eme kedélyváltozását. Vajon felbosszantottam, amikor megöleltem? Nyoooo…. legközelebb azt hiszem meg kéne kérdeznem, hogy szabad-e. Sad

Így mikor ismét hozzám szólt, engedelmesen lehajtott fejjel bólintottam, és szó nélkül követtem. Próbáltam a nyomába maradni, hogy ne nagyon maradjak le, de ne is menjek túl közel Mirubi-samahoz.. a végén még megint megharagudna rám. A kérdésére viszont egy pillanatra megtorpanok, ám utána rögtön vissza is szerzem a lendületemet, és válaszolok a kérdésre.

- Az a klóntechnika, ha jól emlékszem… az akadémián sokat gyakoroltuk. Nem megy olyan rosszul nekem, de nem olyan tökéletes… általában olyan zavarba voltam, amikor mindenki engem nézett, hogy nem tudtam koncentrálni, pedig amúgy nagyjából sikerülni szokott párszor. – mondom pironkodva.

Ajánlott tartalom