Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

**Tsunomi Ai** Pént. Szept. 09 2022, 00:11

// Választott Technika: Déko Gasu // Gázlehelet //

Szinte biztos voltam benne, hogy a férfi csak tesztelt engem és a hűségemet az Amegami felé. Hogy köpönyegforgatónak érzem magam? Nem igazán. Az Amegamihoz tartoztam, de sose a szervezetnek, hanem a vezetőjének fogadtam hűséget. Azért voltam a része a bűnös bandának, mert Mirubi magához vett és elvárta, hogy segítsem őket. Így nem érdekelt a szervezet árulása, ha ezzel megtalálhatom a férfit, akitől válaszokat kérhetek.
Ahogy vártam, a férfi is belátta, hogy hasznukra lehetek. Ez nem meglepő, hisz koromból ítélve még „formálható” személy lennék, ráadásul egy bűnbandában tevékenykedtem, mint egy aktív tag, így könnyen találhatnak számukra is hasznos személynek. A válasza nyomán lehajtottam fejem és elfogadtam az „ítéletet” végül.
Rövidesen nyílt az ajtó és pillantva egy nőt véltem felfedezni, ki felém közeledett. Az alkatából és járásából következtethettem csak ezt, hisz arcát maszk fedte, mely így elfedte vonásait. Hozzám szólt és megkért, hogy kövessem. Bár nagy eséllyel ez nem kérés volt, hanem inkább parancs, e felől kétségem se volt. És mivel nem igazán kaptam megmásító utasítást a jelenlevőktől, végül bólintottam és felálltam, hogy a nő után indulhassak. Ahogy a terem ajtaja becsukódott magam mögött hagytam Hanae múltam és mint Kemurigakurei shinobi Ai-ként követtem a nőt. Rengeteg szobába vezető folyosón lépkedtünk csendesen, és mivel nem szólt hozzám, én magam se gondoltam úgy, hogy megszólalok. Nem igazán voltam sohase az a beszélgetős típus, ami jóval igazabb lett azóta, mióta a Szervezetnél dolgoztam. Így hát némán követtem és csak a lépéseink zaja törte meg a csendet. Ahogy végül pedig beléptünk a szobába, engedelmesen követtem az utasításait és leültem a székre.
A nő nyugodt hangon tisztázta a nyilvánvalókat, hisz már rég sejtettem, hogy senki nem lenne olyan balga, hogy mindenféle megkötés nélkül elengedjen egy kétséges származású shinobit, legyen bármilyen fiatal. A nő ezután összefoglalta, hogy mi lesz a feladatom, mire lehunyt szemmel átgondoltam a tényezőket. Végül mielőtt átgondolhattam volna, feltettem a kérdéseket.
- Csak a lány életét kell védenem a sajátommal, vagy részt kell vennem a tárgyalásokban is? Illetve szükségem lenne a lány adataira, vagy a legjobb lenne az, ha személyesen tudnék beszélni vele, ha esetleg ez megoldható, hogy hitelesebb képet kapjak a személyiségéről. – mondom könnyeden.
Tárgyilagos személyiségem, mi szeret tisztában lenni a vállalt kockázatokkal és feladatokkal előtérbe jött, mely nem volt meglepő számomra, hisz minden alkalommal szeretek a legrosszabbra készülni. E nyomán pedig szeretem átgondolni, hogy mikor mi lenne a helyénvaló megközelítés, azonban ehhez tudnom kell a részleteket. Így pedig nem igazán fogtam vissza kérdéseimet, hisz ha már feladatot kell végeznem, akkor szeretném azt úgy csinálni, ahogy kell. Nem szeretem a félmunkát.

**Nohara Rin** Szer. Okt. 26 2022, 22:23

A nő kimért lépésekkel haladt a szobában egyik faltól a másikig, és vissza, miközben kérdeztél néha rád emelte a tekintetét, de az, ha elkaptad, nem mutatott semmit, olyan volt, mintha egy élettelen báb nézett volna rád.
- Nem csupán részt venned, vagy védelmezned kell, hanem esetlegesen helyettesítened is. Amennyiben a tárgyaláson valami félre menne, nem őt érné támadás, hanem téged, a megbízó éppen ezért keresett fel minket. Az, hogy pontosan milyen üzlet, és miről is volna szó... nem lett velem egyelőre megosztva.- Nem tudtad eldönteni, hogy csak azért mondja ezt, mert veled nem akarná megosztani, vagy valóban nem tud róla semmit, tökéletesen leplezett minden arra utaló jelet, hogy hazudik vagy sem. - A lánnyal természetesen beszélhetsz, egy szűk óra és indulunk. Egyelőre csak azt kéne tudnom, hogy milyen felszerelést szeretnél magaddal vinni.- Szegezte rád tekintetét.
...
A percek lassan teltek, a nő távozott a szobából, halhattad, hogy kint két shinobit tájékoztat arról, hogy hamarosan kezdetét veszi az utazás, addig maradjanak a szoba ajtaja előtt. A kis helység üres volt, nem volt semmi olyan külső tényező, amivel a figyelmedet leköthetted volna. A folyosón ácsorgó személyek semmi neszt nem adtak ki, türelmesen vártak, míg nem halk kopogó hang hallatszódott. A nő megérkezett.
- Gyere velem kérlek. - Szó nélkül a kezedbe nyomott egy táskát, amiben az általad kért felszerelést, némi élelmet, vizet, valamint egy kimonót találhattál. A bázisról kifelé vettétek az irányt, azonban amint kiléptetek egy szekér várt ott titeket. Régi módi, és lassú, értelmetlennek tűnhetett. A szekér belsejébe két férfi ült, velük szemben foglalhattál helyet. Nem volt se ablak, se az ajtón bármi féle üveg, hogy ki lehessen nézni, lassan döcögött. Amennyiben nem teszel semmit némán élvezhetted 3 másik egyén társaságában a csupán két órás utat.
...
A szekér megállt, és a nő jelzett, hogy most már ki lehet nyitni az ajtót. Kilépve a szemed elé tárult egy nem megszokott stílusú épület. Komorságot sugárzott, falai feketék voltak, ahogy a teteje is, a fák a birtokon mind haldokoltak. Az egész hely kisugárzása taszító volt. Az épület bejáratán egy arany kopogtató volt, ezen is látszott, hogy a megbízó ad a hangulatra. A nő azt használva jelzett, hogy itt vagytok. A másik két férfi még egy kicsit várakozott, majd a szekérrel visszaindultak látszólag. A férfi aki kinyitotta az ajtót szigorú tekintettel mért végig titeket.
- Hát ti lennétek a két delinkvens, fáradjatok beljebb. - nyitotta ki nektek az ajtót teljesen, és indult befelé. A falak leginkább a fekete- bordó- arany szín különböző kombinációval volt díszítve. Először egy kis előszobába érkeztetek, majd onnan vezetett titeket tovább egy nagyobb helységbe, aminek a közepén egy nagy faragott étkezőasztal, valamint körülötte vörös anyaggal fedett székek voltak.
- Szeretném, ha te beszélnél a lányommal, míg én itt maradok, és egyeztetek veled. - nézett rá kísérődre - A lányom az emeleten tartózkodik a szobájában, a folyosón balra az első ajtó. - Ezután már csak távozásod várta, amennyiben nem akarnál tőle semmit kérdezni.
...
A lépcső összes foka nyikorgott a te pihe súlyod alatt is, ha felfelé veszed az utat. A megfelelő szobában ott ült egy törékeny, alacsony lány, túl bájos arccal egy ilyen helyhez, túl kedvesnek illegális üzletekhez, aki csak a te kérdéseidre várt.

**Tsunomi Ai** Hétf. Aug. 07 2023, 01:48

A nő jól érezhetően bizalmatlan volt felém, amely szokatlanul életképesebb reakció volt részéről, mint a legtöbb nem amegamis shinobi produkált eddig velem szemben, amely meglepő frissességként ért, bár az is igaz, hogy nem sok olyan személy él már, akivel személyes interakcióim is voltak, hisz lévén az Amegami csupán egyfajta ingyenes bérgyilkosként nevelt csak. Nem kérdeztem túlságosan sokat, csak annyit beszéltem, amennyit felettébb szükségesnek éreztem. Bár eldobtam magamtól régi nevemet, ők se bolondok, hogy azonnal megbízzanak bennem. Bár nem mintha bármi ösztönző okom lehetne innen megszökni és nagy eséllyel ezt ők is pontosan olyan jól tudják, mint én magam. Egyedül Mirubi-samaról kapott, jobban mondva nem kapott semmi hír volt az egyedüli megnyugtatásra adó ok, amely még tartotta bennem az életet. Hisz ha nincs róla hír, akkor talán még életben lehet. Bármennyire is titkolózóak shinobi társadalom, nagy eséllyel elárulnák, ha mesteremmel is végeztek volna, hisz akkor tényleg nem lett volna hova mennem, így megalapozhatták volna maradásomat. Bár nem mintha, olyan nagyon komoly szándékomba lett volna a szökés, hisz nem volt sehova se mennem. Így hát, mikor a nő elhagyta a szobát, sóhajtva hátradöntöttem a fejemet, hogy átgondolhassam mihez is kezdjek most.
Fájt mesterem hosszas hiánya, de mélyen belül úgy éreztem, hogy eljön értem egyszer. Mindig is éreztem, hogy Mirubi-sama csak egy eszközt nevelt belőlem, de épp e miatt talán elég hasznosnak ítél, hogy egyszer visszaszerezzen magának. Észre se vettem, hogy borús gondolataim némileg kihatottak arcomra is, pedig régóta büszke voltam magamra, hogy többször is sikerült elrejtenem belső gondolataimat mások elől. Most még is kiszivárogtak, ezen gondolatok. Hamar rendbe szedem magamat, hogy ne maradjon árulkodó nyoma, pillanatnyi megingásomnak.
Eleinte éreztem késztetést arra, hogy míg várok, átfürkésszem a környezetemet szenzoros képességeimmel, de végül úgy döntöttem, hogy nem kísértem inkább a szerencsémet, és egyelőre jókislányként leszek és próbálok nem túl sok figyelmet magamra terelni. Végül aztán a nő visszatért a szobába. Nem szólt túl sokat és nem részletezte hova hív engem, egyszerűen csak arra utasított, hogy kövessem.
Menet közben, átvizsgáltam a táska tartalmát, hogy minden szükséges anyag, amelyet igényeltem azt biztosítottak számomra, azt megkaptam-e. Miután az alapos vizsgálatom úgy ítélte, hogy minden rendben van, hátamra vettem a táskát, majd szó nélkül követtem a nőt, egyenesen az ablaktalan szekérig. Ha nem is lennék a jelenlegi helyzetemben, nagy eséllyel még akkor se kérdezgetnék feleslegesen, hisz pontosan tudom, hogyha akarják így is, úgy is megosszák velem a részleteket, hogy mit miért tesznek. Ha nem, akkor meg amúgy se mondanák meg, ha kézen állok is. Így hát csendesen és hosszasan telt az út, melyet csupán amaz göröngyössége miatt nem telt csupán csak csendesen. Lévén nem igazán voltam az aktív társalgások híve és gyakorlott követője, így nem igazán mondhatom azt, hogy izgalmasan telt volna az út. Viszont ezúttal nem igazán merültem el gondolataimban, mint ahogy azt a pár perces magányomban tettem. Talán csak a belső dac beszél belőlem, hogy véletlenül se mutassak gyengeséget a jelenlévők felé. Végül viszont így az út maga még hosszabbnak tűnt, mint alapjáraton volt. Viszont legalább megérkeztem az első küldetésem helyszínére. Valahogy nem igazán volt azonban jó szájízem a történtek után e gondolattól, főképp nagy eséllyel azért is mivel, mint szabad akarat, nem igazán „játszik” az esetemben ugyebár. Végül sóhajtva pillantok át a komor kinézetű építményen, melyre azonban nem tettem megjegyzéseket. A jelenleg ismert információból nem tudnék szilárd képet kapni az itt élők helyzetéről, így egy egyszerű félreértelmezés és előítélet, könnyedén képes lehet hamis információkat gyártani, mely az elveim és tanításaim ellen lennének. Így tehát csendesen, szófogadóan követtem az utasításokat, majd miután pedig bementünk, se szó se beszéd felzavartak a célszemély szobájába. Jól eső frissesség, hogy legalább itt nem kezelnek kutyaként… ja várjunk… tévedtem. Tehát a megszokott lekezelő módon kikaptam az első utasításomat, melyet kénytelen kedvetlen, de teljesítenem kellett.
A ház nem volt a legjobban karbantartva, mely jól hallható a felhasznált lépcsőanyagokon, így nem számítottam túl sokra, a védelmi készültségek terén sem. Végül bekopogtatva bekopogtatva, végül kinyitom az ajtót, miután megkaptam az engedélyt a belépésre és közömbös tekintetemet pedig a lányra emelem.
- Azért küldjek, hogy a testőre legyek és, ha a helyzet úgy kívánja, átvegyem a helyén Önnek. – szavaim közönyösök voltak és tárgyilagosak, mik nem húzzák az időt olyannal, mint a névlegesítés – Éppen e kapcsán kértem Önnel egy rövid elbeszélést, hogy lássam, kit is kéne hitelesítenem. Kérem, tegyen úgy, mintha hivatalos alkalmam lenne és mutassa be Önmagát.
Talán meglephette a lányt, hogy egy kora, vagy akár nála fiatalabbnak tűnő lány társa így beszélt hozzá, de összességében, ha akarni se tudtam volna másképp kommunikálni vele. Mióta az eszemet tudom és elkezdtem Mirubi-sama a képzést, csupán csak felnőttekkel találkoztam, és már régi álomszerű látomásnak tűnt csupán csak a Kirikgakureban töltött „békés” idő, mikor barátkozhattam a korombeliekkel. Jól láthatóan nem azért voltam itt, hogy barátokat szerezzek, vagy az életéről elmélkedjek. Azért jöttem ide, mert ez kell a túlélésemhez. És e képpen fogok eljárni. Türelmesen vártam tehát, hogy bemutassa magát, miközben én szemmel arcának rezdüléseit és mimikáit figyelve próbálom memorizálni mozdulatait, hogy minél hitelesebben képes legyek visszaadni lényének mivoltját.

Ajánlott tartalom