Re: Amegami Titkos Bázisa - Jigokutari

Jiraiya Csüt. Ápr. 07 2016, 19:32

Mirubi csak ment előre, nem nézett a lányra, majd megállt egy jobb oldali, eléggé magas, fából készült, kétszárnyú kapuszerű ajtó előtt, amit fémmel díszítettek. Mirubi jobbra fordult, majd kezeivel hozzáért az ajtóhoz, mire az kinyílt. Hanae szemei előtt hatalmas sötétség látszódott, sőt, inkább hatalmas sötétség uralkodott. Olyan volt, mintha egy ajtó nyílt volna a végtelen sötétségbe. Azonban Mirubi nem állt meg. Megindult előre.
Ahogyan belépett és talán Hanae beljebb merészkedett, esetleg szorosan Mirubi melett haladt, láthatta, hogy néhány pislákoló gyertyafény utat mutat a számukra. Jobb és bal oldalon a földön, párhuzamosan van egy-egy méterenként egy-egy gyertya, így pedig egy kivilágított út rajzolódik ki a kislány előtt. Lassan mozognak, és a gyenge fényű gyertyákon kívül, itt nem lehet látni semmit, éppen csak egymást és a lábuk előtt lévő tarületet.
- Ez a bázisunk legnagyobb része. Úgy hiszem, hogy elég ideje vagy itt ahhoz, hogy beszélhessek neked erről. Mit gondolsz, hol vagy most? Ki vagyok én és kik azok az emberek, akiket eddig láttál?
Tette fel kérdését, valószínűleg nagyon érdekli, hogy egy kislány mit fog fel ebből az egészből. Elvégre Hanae eléggé okos és a korához képest a chakrakontrollja is egészen a helyén van.

**Tsunomi Ai** Csüt. Ápr. 07 2016, 20:25

Szó nélkül követtem Mirubi-senpait, majd néha-néha felpillantok, hogy azért letisztázzam végül is merre kéne majd visszatalálnom, ha esetleg Mirubi-sama nem kísér visszafele. Kissé még mindig letörtem attól a gondolattól, hogy az előttem haladó (általam nagyra becsült) személy, most jelen pillanatra morcos rám, de hamar kihessegettem a gondolatokat a fejemből, mert Mirubi-sama sem örülne, ha zavarosak lennének a gondolataim, ha esetleg szüksége lenne rám… ugye? Így hát megráztam a fejem, és némán követtem a férfit, mígnem egy ajtó elé nem értünk, majd miután beléptünk, kissé azért mégis csak lemaradoztam, hisz kíváncsiságomat hiába próbáltam türtőztetni, nem bírtam ellenállni, hogy körül ne nézegessek. Ám végül a bámészkodásomból Mirubi-sama kérdése zökkentett ki. Egy ideig el kellett gondolkoznom a kérdésen, de végül válaszoltam, bár végig felelek, és hangom bár nem volt épp határozott, látszott, hogy úgy tűnik valamennyire biztos vagyok a válaszom igazába.

- Hát izé… Öhm… Az biztos, hogy nem vagytok Kirigakure barátjai, sőt abból kiindulva, hogy nemes egyszerűséggel kiiktattátok az ANBU tagjaikat nagy eséllyel ellenséges szándékok is fűtik Mirubi-samat és a társait Kiri irányába. Emellett a hely holléte is elég sok mindent elárul. A földalatti bázisok, és titkos bejáratok ritkán tartoznak egy átlagos törvénytisztelő shinobi megengedhet magának vagy a faluja, vagy az anyagi gondok miatt. Meg persze az ilyen helyekre nem igen juthat be olyan egyszerűen egy hozzám hasonló gyerek. Az én meglátásom szerint… Mirubi-sama és a társai olyan szervezet, vagy kisebb csapat, akik legalább Kiri ellenségei, és rejtőzködnek szem elől… - válaszolja pironkodva – És… most szerintem valamilyen… gyülekező terem felé mehetünk?

Jiraiya Csüt. Ápr. 07 2016, 20:40

   Mirubi maga is meglepődött volna a lány válaszán, hogyha nem lenne olyan, amilyen. Ám így csak bólintott.
- Igen. Ez mind igaz. A hely ahol vagyunk, úgy hívják, hogy Jigokutari. Egy Szervezet bázisa, amely az Ame no Ekibiogami nevet viseli. Mi csak Amegaminak emlegetjük. A szervezetünk célja a hatalom szerzés és a gonoszság eltörlése a földről. Kirigakure végzett a szüleiddel és téged is megöltek volna, vagy vissza vittek volna a faluba, hogyha nem járunk arra.
Ebben a pillanatban egy alak tűnt ki Hanae és Mirubi előtt, valamint egy hatalmas faasztal. Ám annyira sötét volt, hogy a hosszú, téglalap alakú asztalt nem láthatta végig sem Mirubi, sem pedig Hanae. Ám az a személy, aki előttük állt, őt nagyon is jól látták. Mirubi nem habozott, megformált három villámgyors kézpecsétet, mire a szájából több lángnyelv nyaldosta meg a sötétséget. Hanae számára ez idő alatt, világossá vált a terület. Egy hatalmas teremben állnak, ami több tíz méter magas. A falak határait így is alig lehet látni a négy hatalmas lángcsóva fénye ellenére is. A terem közepén, ahol most álltak, egy csuklyás személy foglalt helyet, valamint egy hatalmas, téglalap alapú faasztal, rengeteg székkel. Körülöttük négy szögben oszlopok voltak, amin fáklyák helyezkedtek el. Mirubi ezeket gyújtotta meg a négy lángcsóvával.
   A fáklyák fényének hála, világosság vált az alak is. Csuklyát viselt és Amegamis köpenyét. Hosszú fekete haja kilógott a csuklya alól. Mirubi néhány méterrel megállt előtte, majd a kezét nyújtotta Hanae irányába, hogy fogja meg. Remélhetőleg bízik benne és megfogja, mire gyengéden magához húzza úgy, hogy Hanae pontosan háttal legyen Mirubinak, miközben Ő a lány két vállára teheti a kezeit, a lány arca pedig a csuklyás idegen felé néz.
- Semmi baj Hanae. Csak nézz a szemébe.
Mondta, majd a férfi levette a csuklyáját, Hanae a szemébe nézett, a férfi teljesen fekete szemei pedig elnyelték a lányt. Hirtelen elsötétült előtte minden és emlékképek kezdték őt megrohanni... Egészen kiskorától nézte vissza, ahogyan még tudatában sem volt annak, hogy valójában él, amikor még csak néhány hónapos volt, mégis látta a saját szemszögéből megtörténni mindent újra és újra. Ugrottak... Most már akadémiai tanuló, a szülei körében és boldogok. Az apja erős, az anyja kedves, mint mindig... De aztán történik valami. Feszültség lesz úrrá a családon. Hanae már nagyobb... Már beszélni is képes. Következő kép pedig a menekülés. Kirigakure üldözi őket. De nem... most valami furcsa.
   Most más szemmel látja a dolgokat. Fákat lát és fáklyák fényét. Egy férfi próbálja megvédeni a feleségét. Hanae az idegen szemein keresztül felismeri, hogy az édes apja és az édesanyja. Szenvednek, az ANBU megölte őket. A következő kép pedig már az ANBU-k holtteste és a két szülő vérben tocsogó hullája. Fájdalom és rémület látszik az arcukon... A kép elsötétül, Hanae visszatér a jelenbe...

// Nos nem részleteztem, mivel annyira gyorsan történt minden, ahogyan összeszedetlenül és gyorsan írtam a posztomban. Írd le, hogy a látottak mennyire érintik meg Hanaét és hogy mennyit fog fel az egészből //

**Tsunomi Ai** Kedd Ápr. 19 2016, 23:19

Úgy tűnt okfejtéseim telibe találtak, ugyanis Mirubi-sama nem sokat javított a mondataimon, jobban mondva csak pontosította azokat a tényeket, amelyekről nekem nem lehetett ugye információim. Mindenesetre egy gyenge mosolyt szaladt át az arcomon, ahogy tudatosult bennem, hogy jól válaszoltam, de természetesen nem adtam több jelét, hogy örülök. Végül azonban megtorpanok, mikor észreveszem azt a rejtélyes alakot, aki a hosszú-hosszú asztalnál várakozott olybá tűnt ránk. Akaratlanul is Mirubi-sama mögé léptem félénken, hisz eddig nem nagyon találkoztam még itteni személlyel Mirubi-saman és az öreg bácsin kívül. Bár az sem segített túlzottan, amikor Mirubi-sama meggyújtotta a fáklyákat. Azonban mikor azt kérte, hogy fogjam meg a kezét egy kicsit vártam, hogy összeszedjem a bátorságom, de végül megtettem... Megfogtam Mirubi-sama kezeit. Embarassed

Eleinte nem nagyon akaródzott felemelnem a tekintetem a padlóról, mert féltem, mennyire látszik, milyen zavarban vagyok attól, hogy Mirubi-sama ilyen közel áll hozzám, de persze én jó kislány vagyok, és nem akarok engedetlennek tűnni. Azonban mikor megtettem, amire kértek, hirtelen szinte az egész világ megváltozott. A férfi fekete szemei kitágultak, mint holmi feketelyuk, mely rögvest magába szippantott. Eleinte csak a sötétséget láttam, mire rémülten nézek körbe, ám ekkor megjelent az első kép még a régi emlékeim közül. Ott voltam anyám gyengéd karjaiba, szinte éreztem bőrének illatát újra. Már-már megfeledkezve valójában hány éves vagyok az emlék hatására, még ha egy pillanatra is, de újra csecsemőként láttam a világot, miközben kacagva próbálom elkapni anyám lengedező tincseit, s ő mosolyogva néz rám. Szívem akaratlanul összeszorul e miatt a látvány miatt. Ám alig tudtam elidőzni ezen az emléken máris ugrottam a következő emlékbe. Itt éppen a beiratkozás után első nyílt napra éltem át ismét, mikor az anyám nagy örömére épp megdicsért a tanárnő, miszerint igazi tehetség vagyok a bújócskában. Atyám persze most is komor volt, de még az ő arcán is látni lehetett a halvány mosoly jeleit a szája szélén. Azonban ez a kép is elmosódik és a következő pillanatban ismét a pizsamámban állok álmos szemmel anyámékat nézve, akik elég feszülten és idegesen járkáltak a szobába. Úgy éreztem valami nincs rendjén… Bár csak rövid ideig, de az előző képek elfeledtették velem a borzalmat és csak egy pillanatra csak rossz álomnak hittem csupán… de ez a valóság volt, ahogy hamarosan a következő emlékek is elém tárultak. Szüntelenül menekültünk, és próbáltuk lerázni az ANBU-t. Szinte fel sem tűnt, hogy más szemszögből látom ezt, hisz láttam magamat, ám én mégis sajátomnak nyilvánítottam ezt az emlékképet. Halkan, alig halhatóan nyögtem egy huzamba, hogy „Ne… ne!”. Próbáltam rázni a fejem, és felébredni. Egyszerűen el akartam szakadni a sebesült, haldokló szüleim látványától. Elmém már a megtörés határán van, ám ekkor elém tárult a teljes látvány. Holtestek… vérző hullák mindenütt. Atyám, anyám és az ANBU tagjai mind vérben úszva feküdnek holtan, vagy haldokolva, fájdalomtól, rémült szemekkel meredve rám. Ekkor minden ismét normális lett és ismét magam körül „éreztem” a teret. Lihegtem, és éreztem, hogy testem felhevült. Szívem csak úgy dobogott, a fejem lüktetett. A szemeim elhomályosultak a sokktól és a könnyektől. Bár szám nyitva volt egyetlen hang sem jött ki rajta, egyszerűen nem tudtam mit kiadni. Lábam olyannyira elgyengült, hogyha Mirubi-sama elengedett közbe, nagy eséllyel a földre kerültem már. Remegő tekintettel meredtem magam elé, és alig hallhatóan motyogtam valamit végül.
- Miért… miért kell mindenkinek meghalnia… miért nem lehet végre nyugta az embernek… ha nem lenne háború, Anyuék még mindig élnének… Mégis miért kell így lennie?
Szemeim sarkába gyülekeztek a könnyek, de egyszerűen továbbra is a sok hatása alatt voltam, így még sírva fakadni sem tudtam rendesen.

Jiraiya Csüt. Ápr. 28 2016, 19:31

   Kegyetlenség. Kegyetlenség ilyen dolognak kitenni egy kislányt, ám a jelenlévő két Shinobi számára az mind szükséges. Ahogyan Hanae számára is. A kislány viszont nem bírja tovább, Mirubi kezei elengedik és Ő a földre rogyik. Szemeibe könnyek gyűlnek, szívében a mardosó fájdalom már-már elviselhetetlenné válik. Már ordítani tudna, de jelleméből adódóan nem érez rá késztetést.
   Most viszont, valami megváltozott. Mióta beléptek ebbe a teremben, Mirubi felől nem a szokásos kellemes érzés érkezik, hanem valami szokatlanabb és kellemetlenebb. Sokkal másabb, mint amit Hanae megszokott, ezúttal viszont nem reagál rá. A fájdalmai sokkal nagyobbak ahhoz.
- Nem a háború tehet erről. A háborút az emberek vívják egymással, ők robbantják ki. Az, hogy a szüleid meghaltak az emberek miatt van.
Ekkor Mirubi felnéz a csuklyás alakra, aki tudja a dolgát és elindul kifelé. Léptei visszhangzanak mindenfelől, majd egy kattanás, nyikorgás és egy koppanás. Az Északi Kapun távozott... A sötétségben Hanae egyedül maradt Mirubival, ám amíg Raion kisétált, eltelt két perc, így a kislány is összeszedhette magát, vagy még mélyebb fájdalmakat gerjeszthetett magában.
   Ahogyan becsukódott az ajtó, Mirubi megkerüli a földön térdelő Hanaét, majd szembe áll vele, nagyjából egy méterre tőle. A fiú rezzenéstelen, érzelemmentes arccal néz le rá, rengeteg árnyék vetül az arcára ebben a szegényes megvilágításban. Talán még ijesztő is...
- Most hatalmas fájdalmat érzel a szívedben. A lelked majd szét hasad, a szomorúságod fizikailag is kihat a testedre. Ismerem ezt az érzést, ahogyan a Szervezetünkben mindenki. De ezt a fájdalmat, ezt a növekvő sötétséget fel tudod használni és előnyödre válhat. A lelkedben dúló bánat csapjon át haragba! Kirigakure ölte meg a szüleidet, mindezt miért? Csak azért, mert Hazának nevezik a Föld, a Világ egy pontját, csak azért, hogy majd Ők és a fiak itt majd a vérüket ontsák? Hogy okuk legyen a harcra és az agresszióra, hogy másokat eltiporva élhessenek... Holott a Föld hatalmas szabadságot kínál az embernek...
Mirubi hangja talán úgy lett volna hatásos, hogyha dühtől teli. De nem. Mindez amit mondott, csak könnyed kijelentés volt a szájából. Ahhoz, hogy nyomatékosítsa szavait, nem szüksége érzelmekre, mert ez a rideg valóság...
- Hanae... A családodat elpusztította az ember. De Te, elbújtál és túlélted az Oninok támadását. A szüleid akaratából és az Én közbenjárásommal maradtál életben.
Ekkor Mirubi a köpenye alól kinyújtotta a kezét Hanae arca felé, majd gyengéden megérintve az állát, felemelte a fejét, hogy a kislány mélyen a szemébe nézzen.
- Látom az erőt és az elszántságot a tekintetedben... Apád is ilyen szemekkel bírt.
Ekkor Mirubi elengedte Hanae fejét, majd benyúlt a köpenye alá és egy Pengét vett elő. Ebben a fényben is látszott, hogy teljesen fekete. Egy Tanto, ami egy fekete tokban van benne. Összesen 40 centiméter hosszú és két centi széles a pengéje. A penge vastagsága 5 miliméter.
- Most viszont választás előtt állsz. Ha meg akarod bosszulni a szüleid halálát és véget akarsz vetni az értelmetlen gyilkolászásnak, akkor a levegőtől nem sokkal fog eltérni a vér szaga a számodra. A halál, amely álmaidban kísért és amivel az imént szembesültél újfent, a mindennapjaid részévé válhat. A rettegés amely elfog amikor egy maszkot látsz magad előtt, tovább is kísérthet. Félhetsz attól, hogy téged is megölnek, vagy éppen olyas valakit akit szeretsz. Vagy szembenézhetsz eme félelmeiddel és az előnyödre fordíthatod a gyengeségedet, erőre tehetsz szert és nem csak a szeretteidet védheted meg, hanem az egész emberiséget. Ha ezt az utat választod, akkor tökéletes Gyilkost faragok belőled, aki megváltoztathatja a Világ sorsát. Ha viszont a másik utat választod, akkor ez a Penge nem válik a részeddé és soha többé nem kell majd szembesülnöd a gyilkosság borzalmaival.
Mondta Mirubi, majd a Pengét Hanae felé nyújtotta.

**Tsunomi Ai** Csüt. Ápr. 28 2016, 20:59

Az emlékképek újbóli átélése borzasztóan fájt, és szinte teljes mértékben megtört. Szívem olyannyira zakatolt, hogy egyszerűen nem bírtam már tovább. Úgy éreztem a szívem darabjaira hasadt szét. Tudtam, hogy ez nem valami rémálom kép volt, mely csak az elmém szüleménye. Ahhoz túl… valódinak tűnt. Könnyeim patakoztak arcomon és úgy tűnt naphosszat tudnám folytatni a sírást. Szinte észre sem vettem, mikor lettünk kettesben Mirubi-samaval, de mire a férfi megszólalt a könnyeim nagyja már elfolytak, és én már csak megtörve szipogtam néha-néha. Fájdalmam nem múlt el (ahhoz túl mély sebről van szó), szimplán úgy éreztem semmit sem segít az, ha végig itt ülök és bőgök. És valóban. Mirubi-sama hozzám beszélt, és bár elmém még kissé ködös volt a bánattól, minden szavára figyeltem. Remegő tekintettel meredtem rá fájó pillantásokkal kísérve. Mirubi-sama nem úgy viselkedett, mint eddig én mégsem éreztem ennek az árnyas oldalának a kisugárzását… most még biztos nem. Minden szavát magamba szívtam, mert úgy éreztem csak Ő képes kitölteni az az űrt, amely a családom elvesztéséhez vezetett. Mirubi-sama azonban úgy tűnt fölöslegesen próbál meggyőzni olyan dolgokról, melyek szerint rám csak a vér és halál várhat csak rám, ha követem Őt. Így hát mikor felém nyújtotta a fegyvert, szipogtam párat, majd megtöröltem a szemeimet, majd a fájdalommal vegyes elszántság költözött a tekintetembe. Bár lábaim továbbra is remegtem, talpra álltam és megálltam a férfi előtt.
- Mirubi-sama… arra kér, válasszak élet és halál között… arra kér, hogy döntsek elkárhoztatom-e a lelkem… arra kér, hogy kegyetlen gyilkos legyek… de… bocsásson meg a szavaimért… de ne rabolja, a saját idejét ezzel kérem… - egy kis hatásszerűségnek tűnő szünet következett, mely valójában csak arra volt szükséges, hogy összeszedjem a gondolataimat – Mirubi-sama. Én már rég meghoztam a döntésem. – ezzel a penge felé nyúltam, és átvettem a tantot – A fegyvere szeretnék lenni Mirubi-sama. A Pengéje az éjben, és az Árnya a nappalokban. Megfogadtam, hogy megbosszulom a szüleimet kerüljön bármibe. Ám a lelkemet nem dobom el. Megsiratom a holtakat, és elmondok egy imát azért is, aki az én kezemtől kelljen majd meghalnia… Nem szívesen ártok másoknak… de ha Mirubi-sama arra kér, akkor bármire hajlandó vagyok.
Megfeszülnek az izmaim majd a Tantot a kezembe fogva egyetlen gyors mozdulattal egy kisebb vágást okozok a tenyeremen. A fájdalomtól ismét könnyek szöktek a szemembe, de összeszorítottam a fogaimat, és nem foglalkoztam vele. Fél térdre borultam és kinyújtottam ökölbe szorított kezemet előre, Mirubi-sama felé. Egy-két vércsepp is hullt a sérült kezemtől, de nem foglalkoztam vele. Lehajtottam fejem, és ismét megszólaltam.
- A véremre esküszöm Mirubi-sama, hogy olyan emberré válok, akire büszke lehet! – mondom eltökélten, majd szintem már szikrázó tekintetemet a férfi szemeibe „mélyesztem”.

Jiraiya Kedd Május 10 2016, 20:35

   Mirubi komor arccal néz le a lányra, ahogyan Ő a szavakat ontja magából. Hagyja, had döntsön és rendelkezzen a fegyver és a saját élete felett... Így amikor a lány megfogja a Tantot, érezheti annak könnyedségét. Mintha csak az Ő kezeibe öntötték volna, mintha csak számára készítették volna, olyan könnyű volt. Bizonyára nagyon nagy munka eredménye.
   Ám most az érzelmek nélküli arc is félmosolyra húzódik egy pillanatra. Ő csak ennyire képes, de már ez is túlságosan is sok a saját lelkivilágához képest... Nem csodálkozik el azon, amikor Hanae egy vágást ejt a pengén. Helyette inkább felé nyúl, majd ráfogva Hanae öklére, megnyomta azt, ezzel pedig egy kisebb vértömeg folyt le a padlóra. Ezután Mirubi letérdelt Hanae és a kicsiny vértócsa elé, majd a kezét Hanae Tantoja felé nyújtotta.
- Add most ide.
Mondta, majd vélhetően a lány átnyújtja neki a pengét. Ezután Mirubi a Tantot kiereszti a tokjából majd egy ecsetet és egy üvegcsét vesz elő. Jeleket és furcsa ábrákat kezd el felrajzolni a Pengére. A legfurcsább, hogy a tetragramok egy kört formálnak, a kör közepében pedig nincs semmi. Ám a következő pillanatban Mirubi feláll, majd hátat fordít Hanaénak és maga elé tartja a bal karját, úgy, hogy az a hatalmas tölgyfaasztal és a székek felé nézzen. Ezután a jobb kezével megformál egy fél Kos kézpecsétet.
- Kaiin // Feloldás!
És a következő pillanatban Mirubi jobb tenyeréből egy jókora méretű Kék lángcsóva tör elő, majd kezdi el emészteni a fából készült bútorokat. Hatalmas lángok és Hanae érzi az erejüket. Erős chakrából áll, annyi biztos és nem Mirubié.
   A fiú nem tétovázik, azonnal hátra fordul és a kezébe veszi a Tanto-t majd leteszi maga elé. Ezután elmutogat három kézjelet és a tenyereit a Kék lángok felé tartja.
- Fuuka Houin // Tökéletes Elzárási Mód!
Mondja ki a technika nevét, mire vákuum kezd el létrejönni és a lobogó kék lángok, valamint a sárgás pirosas színű lángok együttesen mozdulnak a fiú felé, majd irányulnak bele a Tantoba, pontosabban a rajta létrehozott pecsétbe. Ezután a Tanto pedig kékes fénnyel kezd el vibrálni, majd szépen lassan lenyugszik... De ennyiben még nem ért véget a történet. Mirubi visszacsúsztatja a Tantot a tokjába, majd átnyújtja a kislánynak. Hanae ez idő alatt pedig látja, hogy a pecsét üresen hagyott részébe Kanjival a következő volt felírva: "Kék Lángok".
- Ez a Penge innentől fogva téged szolgál. Egy Shinobi számára a fegyverei csupán eszközök a harcra. A Samuraiok számára a kardjuk a lelküket szimbolizálja. Te Shinobi vagy Hanae. Számodra ez a fegyver csak egy eszközvolt mostanáig, viszont ezúton többé vált. Egy hatalmas, Isteni erő töredéke van ebbe a pengébe zárva, amit egy napon talán majd képes leszel felhasználni. Amikor felkészültnek érzed magad és a fegyvered, akkor adj nevet a Tantonak, amely a legjobban jellemzi Őt... Most pedig...
Kezd bele a fiú, majd elmutogat öt kézjelet, mire a bal tenyerén megjelent az "Elzár" Kanji. Ezután egy fél Kost formál meg a jobb kezével, mire az előbbről ismert vákuum jön létre, majd Hanae vértócsáját Mirubi elzárja a Bal tenyerén lévő pecsétbe...
- Most már kapcsolatban állok veled. Képes vagyok téged megidézni bármikor és bárhol. Örülök, hogy ezt az utat választottad Hanae. Most pedig, megkezdjük a kiképzésedet. Köves!!
Adta ki az utasítást a fiú, majd megindult abba az irányba, ahonnan jöttek, maga mögött hagyva a lányt - aki remélhetőleg követi őt - és a kissé megégett bútorzatott.

// Vezesd fel a pengét az adatlapodra és tüntesd fel a pecsétet rajta. +6 Chakra a közel féléves játékért, igaz nem haladtunk sokat. //

**Tsunomi Ai** Szomb. Május 14 2016, 13:29

// amúgy áruld már el, ha visszaraktad a pengét a hüvelybe, és te a pengére rajzoltad a pecsétet hogy láthatnám xD //
Miközben Mirubi visszarakja a hüvelybe. ^^ ~ Jiraiya

Bár kezem löktetett a fájdalomtól, és csípett a seb, amit okoztam, próbáltam erősnek mutatkozni Mirubi-sama előtt, és úgy tettem, mintha nem is érezném. Persze azért ez kicsit nehezemre esett, de ebben az ünnepélyes hangulatban kifejezetten nem bántam egy kis józanító csípkelődést. Mirubi-sama keze az ökölbe tartott kezemre nyugszik, és kissé megszorítja. Aprót nyüsszentek, ahogy egy nagyobb fájdalomgörcs végigfut a karomon, miközben egy kisebb adag vér a földön köt ki, de nem sírtam el magam! Végül a férfi letérdelt elém, és felém nyújtotta a kezét. Én engedelmesen átnyújtom neki a fegyvert. Nem tudtam miért kéri vissza, de úgy éreztem nem azért, mert csalódott bennem. Engedelmes kislányként álltam, és néztem a férfire kíváncsian, miközben ő furcsa pecsétszerű jeleket rajzolt a pengére, amely után hátat fordított nekem. Kíváncsian vártam mi lesz a vége, ám ami történt, arra nem igen számítottam. Mirubi-sama egy technika használatával egy kék lángokból álló masszív, tömény chakralángokat idézett elő. Hogy miért sejtem, hogy chakraláng? Mert innen is éreztem a lángok természetfeletti kisugárzásait. Ösztönösen hátráltam egy keveset, és szinte alig hallottam, amikor Mirubi-sama újabb technikát alkalmazott, amely nyomán olyan volt, mintha a férfi magába szívta volna a kék lángokat (legalábbis hátulról ez látszott). Végül a férfi magfordult és átnyújtotta ismét a pengét. Kissé félve, de átvettem végül a pengét, és egy bólintással jeleztem, hogy értettem a férfi utasításait. Végül utoljára még lepecsételte a földön összegyűlt vérem, majd elmagyarázta miért tette. Elmosolyodok a hír hallatán, és lelkesen bólogatok jelezve, hogy örülök a hallottaknak.

- Használj bátran bármire, Mirubi-sama. – mondom csillogó tekintettel, majd aprót kuncogva a férfi mellé sietek, és ha engedi, a karjába kapaszkodva sétálok mellette ép kezemmel a hüvelyt fogva (ezzel a kezemmel karolnám át Mirubi karját), míg (már alig-alig) vérző sérüléssel már alig törődök. Egyszerűen túl boldog voltam.

Jiraiya Vas. Május 29 2016, 17:11

Mirubi engedte, hogy Hanae átkarolja, sőt! Az előbbi zord és félelmetes kisugárzása újfent eltűnt, a helyére pedig a pozitív, kellemes került. Mirubi lenézett a kislányra, majd rámosolygott. A szemei csillogtak, az arca ragyogott.

- Add ide a kezed, Hanae-chan!

Mondta neki kedvesen, majd ahogyan Hanae a vérző kezét átnyújtotta neki, Ő gyengéden megfogta és tenyérrel felfelé fordította azt, alulról pedig a kislány kézfejét tartotta a bal kezével majd a jobb tenyerét a seb fölé nyújtotta. Ahogyan ez megtörtént, egy zöldes árnyalatú chakra jelent meg, ami szinten fénylett a sötétségben. Furcsa, hiszen ugyanazt a kellemes energiát érzi áradni a chakrából, mint amit Mirubiból szokott, amikor mellette van. Ez a zöldes árnyalatú chakra pedig, pillanatok alatt forrasztotta be kislány tenyerén lévő sebet, mintha ott sem lett volna. Ezután Mirubi felállt a térdelésből és Hanae felé nyújtotta a kezét.

- Most már mehetünk.

Mosolyog rá újfent, majd megindulnak kifelé.

Két hét telt el azóta, hogy a lány megkapta a fegyverét és a ruháját, valamint ez idő alatt, Mirubi átadott neki egy Fejpántot az Amegami szimbólumával. Ez persze akkora volt, hogy a kislány nem csak a homlokán, de testének bármely részén használhatta, a kedve szerint. Az idő elteltével Hanae folyamatos Taijutsu edzéseken ment keresztül, minden nap közelharcra edzette őt Mirubi. Persze nem a Taijutsu technikákon volt a hangsúly, sokkal inkább a közelharci mozdulatokon. Hamar kiderült, hogy a lány nem elég erős, de gyors, fürge és mozgékony, ami jól jöhet a harcokban, főleg, hogyha mindezt fegyverekkel kombinálja.

Ezen kívül megtanulta a maradék alap technikákat is, így minden E szintű jutsut ismer. Sokkal gyorsabban tanul, mint egy átlagos Akadémiai Tanuló, ez persze lehet a folyamatos edzés és a hatékony képzés érdeme, ami viszont már teljes egészében Hanae érdeme, az a saját adottságainak kiaknázásában rejlő technikák és lehetőségek gyors elsajátítása. Amikor olyan helyzet alakult ki, ami Hanae adottságainak megfelel, akkor mindig a lehető legjobban teljesített...

Ami azt illeti, a napok és hetek múlásával a kislány és Mirubi közelebbről megismerték egymást, sok időt töltöttek együtt. Egymás személyiségjegyeire is gyorsan rájöttek, ahogyan Hanae azt is észrevette, hogy amikor Mirubival edz és a fiú oktatja őt, akkor az aurája és az arckifejezése teljesen megváltozik. Sokkal érzéketlenebb, tárgyilagos és mindezek tetejére, még a kisugárzása is borzalmas... Amikor viszont nem oktatásról van szó, vagy éppen a közelharci mozdulatokat tanította neki, akkor mindig kedves, mosolygós és jókedvű volt, a kisugárzása is megváltozott. Ami azt illeti, Hanae sokszor látta a fiú körül azt a zöldes árnyalatú chakrát fel-fel tünedezni, de nem tudta, hogy miért...

A mai nap azonban egy Küldetést tartogat Hanae számára. Mirubi nem mondta el, hogy mit, annyit mondott, hogy Jigokutari bejáratánál találkoznak reggel a megadott időben. Természetesen a küldetésre megfelelő eszközöket is kapott, amiket már az edzések előtt megkapott, azokat viselve kellett edzenie és bár jelentős súlyfelesleget jelentettek a számára, de már kezdi őket megszokni. A használatukban még nem tökéletesen biztos, de már alapszinten képes kezelni a fegyvereket.

// Ezeket írd fel az adatlapodra amiket itt megtalálsz az utolsó posztban: http://narutohun.niceboard.org/t1686-kuldetesek-anyagiak#50398
Addig írd posztod, hogy megérkezel a bejárathoz. Ismételten az a kicsi sötét szoba és a felfelé vezető járat, ahol ki kell ugrani. Mirubi a járat alatt vár rád. //

**Tsunomi Ai** Kedd Május 31 2016, 19:11

Szinte észre sem vettem örömömben, ahogy Mirubi-sama körül ismét eltűnt a nyomasztó légkör. Egyszerűen túlságosan elterelte a figyelmem az új szerzeményem. Persze mikor a férfi megállt, és lehajolt én is megálltam, és zokszó nélkül felé nyújtottam a kezemet. A férfi orvosi ninjutut alkalmazva begyógyította a más amúgy is gyógyulóban lévő jutsut. Persze nem először láttam, már ezt a technikát, de most először használták rajtam, így kissé kirázott a hideg, ahogy láttam, ahogy a gyógyító chakra körbevonja a kezem. Kissé… hátborzongató volt. Mindenesetre mikor kész voltunk egyszer-kétszer ellenőriztem, hogy minden jól működik-e, majd mivel úgy tűnt minden jó, kuncogva karoltam át ismét a férfi kezét. Úgy éreztem mostantól minden jobbra fordul. Tudtam, hogy Mirubi-sama megbízik bennem, hisz nem adott volna ilyen értékes ajándékot. Persze lehet, hogy a kék tüzes mutatvány csak valami trükk, de én számomra akkor is ez a kés lesz a legféltettebb kincsem, ha esetleg mégsem olyan hasznos, mint első ránézésre. Mosolyogva sétálok hát tovább.

Az elkövetkezendő napok kifejezetten izgalmasnak tűntek számomra, hisz az eddigi „tétlen” napjaim után a mai napon Mirubi-sama ismét elkezdte a kiképzésem. Még ha e szakaszát nem is szerettem annyira. Ugyanis nem mást vett elő a drága mester, mint a taijutsu képzést. Nem éppen erősségem, sőt kifejezetten pocsék voltam belőle, mint azt Mirubi-samanak rá kellett jönnie. Apró testem egyszerűen nem volt elég edzett, se erős ahhoz, hogy hatékonyan eltanuljam eme technika művészetét. Bár fürge igaz, hogy apró lábaim miatt roppant mozgékony és fürge voltam, de… hát… ezekkel nem sokra megyek a taijutsukba nem igaz? Persze annak ellenére, hogy testem nem elég erős, a lehető legtöbbet próbáltam hasznosítani az eddig tanultakból, amikor Mirubi-sama felmérte a képességeim. Mozdulataim, mikor támadtam kissé ügyetlenek és lassúak voltak, amely elől a férfinak nemes egyszerűséggel csak arrébb kellett lépnie, a rúgásaimba pedig egyáltalán nem volt lendület, így amikor egy ütésrúgás, kombinációval próbálkoztam Mirubi-sama nemes egyszerűséggel megtaszította kissé a lábam, amitől a súlypontom elmozdulása végett, hamar elvesztettem az irányítást a mozdulat felett, így fenékre estem. Halkan ciccegve állok fel, kissé dörzsölgetve bevert medencémet. Mirubi (bár nem sütött belőle a rosszallás) a fejét csóválta.
- Még nem vagy elég jó, nem méred fel a helyzeted – fed meg, amitől rögtön elszégyelltem magam, de hamarosan érzem, ahogy a férfi határozottan megsimogatja fejem – De ne aggódj. Direkt emiatt van szükség erre az edzésre. Aztán majd eldől, mi legyen veled. Ezen a héten a taijutsu képességeidet csiszoljuk. Fontos, hogy megtanuld az alapokat, különben nem húzod túl sokáig a harcok során, ha az ellenség észrevesz. – magyarázza a férfi.
- Értettem!
- Akkor kezdjünk bele. Készülj!

Mirubi-sama kedves volt, és ügyelt, hogy ne sérüljek le túlságosan. De mindemellett szigorú tanár volt. Úgy tűnt elhatározta, hogy megtanít egy kevésbé, hogy legalább kikerülni tudjam a felém érkező támadásokat. Ez minden szép és jó, de gyakorlatban túlságosan is rosszul jártam, mivel a férfi ereje, még visszafogottan is jóval az én erőm fölött volt. De persze nem adtam fel, hisz Mirubi-sama bízott bennem! Az első nap azzal telt el, hogy mindössze el kellett találnom Mirubi-samat, ám mivel a tudásom egyenlő volt a nullával szinte, így a nap végére hulla fáradtan vánszorogtam vissza a szobámba keserű szájízzel. A második, harmadik, negyedik nap viszont valamivel, már előrébb hozta a tanítást. Mostanra inkább Mirubi támadott, nekem mindössze annyi volt a feladatom, hogy hárítsak, vagy próbáljak ellentámadásba lendülni. Ez főképp az egyensúly érzékemnek tett jót, mivel Mirubi-sama ügyelt arra, hogy a lehető legmeglepőbb szögekbe sújtson le rám, hogy ezzel kénytelen legyek hozzászokni a meglepő körülményekhez. A mozdulatok többségét eléggé tudtam követni, ám a napokban Mirubi-samától kapott újabb ajándékok persze újabb plusz súllyal nehezedtek rám, így az első két (2. és 3.) nap eléggé kék-zöld színpompával díjazott meg, még akkor is, ha Mirubi-sama nem is mindig támadott erősen. Persze nem bántam, legalább edzőtök egy kicsit. A negyedik naptól olybá tűnt valóban segített valamicskét a napi edzés, és a rákövetkező napokban szinte eszméletlenül sokat javultam. A mozdulataim már nem voltak olyan hanyagak, mint az elején, és jóval kevesebbszer talált el, már Mirubi-sama (még ha tudom, hogyha nagyon el akart volna találni, akkor nem tudtam volna kikerülni, de egyelőre ennek a kisebb örömnek is örültem), mint az elején. Testemet valóban kissé könnyebbnek éreztem, és kezdtem hozzászokni a harc során a „ritmus” megérzéséhez, bár a harci kezdeményezéshez még mindig nem voltam elég erős, mindenesetre a kitérési rátám minden esetben nőt, így a hét végégre igen kimerült és fáradt voltam, amelytől testem minden pontja szinte tűzben égett, főleg az izomláz miatt. Így telt el a vasárnapom, melyet pihenő napnak kaptam ki, és bár héba-hóba még a következő héten is elszórva gyakoroltatta velem a férfi a Taijutsut, a második héten inkább a jutsukra nyomultunk rá. Úgy tűnt, hogy Mirubi-sama ezeket viszont, most már vad elszántsággal fogja számomra megtanítani, és modora is jóval inkább megváltozott. Bár a hét elején igencsak megszeppentem néha, amikor rám rivallt, de egy idő után úgy voltam, hogy Mirubi-sama iránt érzett érzelmeimet nem befolyásolja az, hogy éppen milyen hangulatban van, vagy, hogy beszél velem. Számomra ő volt Minden, így amikor rám parancsolt, cselekedtem is. Talán emiatt volt, hogy viszonylag gyorsan hozzáedződtem a maradék technikához, és szinte semmi perc alatt befejeztem azt, amely az akadémia ideje alatt egészen két évig nem ment. Úgy tűnt eddig csak egy dolog hiányzott… az ösztönzés. És való igaz. Eddig nem volt mi ösztönzött, most viszont volt… a bosszú, illetve hogy Mirubi-sama első számú eszköze legyek. És hát lassan véget ért ez a hét is, letudva életem eddig talán legizgalmasabb fél hónapját. Persze nem csak izgalmas, de furcsa is volt egyben, és ennek csak kisebb része volta a Fekete és Fehér Mirubi „megjelenése”. Mostanában úgy tűnt… dolgokat látok a férfi körül, mely az egyik pillanatban ott van, de a másikban nincs. Valami zöldes anyag, mely mintha ragaszkodna a férfihoz… de nem tudtam mi lehet az, így úgy véltem, majd megkérdezem Mirubi-samat. De nem most. Ugyanis most eljött a napja, hogy bebizonyítsam Mirubi-samanak minden, amit most tanultam, így hát a bejárat előtt álltam, és meredten bámultam Mirubi-samat… készen a legrosszabbra, és izgatottan várva a feladatot.

Jiraiya Szer. Jún. 01 2016, 16:30

// Eltelt fél év, így itt az idő a jutalmazásra.
Az eltelt fél év miatt egy 5-ös skálán jutalmazlak.

Játék Minősége: 5/5

Szerepjáték: 5/5 - Ez egyértelmű

Írásminőség: 4/5

Technikahasználat: 3/5 - Nem volt túl sok, ami volt az jó volt

Eltelt Időre: +5

Összesen: +22 Chakra! Így tovább //

Mirubi elmosolyodott Hanae láttán, majd intett neki, hogy jöjjön oda hozzá. A két hét alatt nagyon sokat fejlődött, a Taijutsu edzéseknek hála nem csak az izmai erősödtek meg, de az alapvető Shinobi tulajdonságokat is elkezdte a teste felvenni. Elvégre az erőltetett iram bírása, a gyors futás a hatalmas ugrások mind egy ninja ismérvei, amit a chakrájuk tesz lehetővé. Ám a chakrát csak nagyon extrém esetben koncentrálják a shinobik, elvégre a taijutsu edzések hivatottak elérni azt a hatást, ami elvárható egy ninjától. A folyamatos izommunkák hatására és a berögzült mozdulatok miatt a testben keringő chakra idővel a mozdulat előtt felerősíti az izmok működését saját magától, így lesz képes a ninja túlteljesíteni az átlag ember fizikai határain.

Miután Hanae Mirubi mellé ért, láthatja, hogy a kijárat, vagyis a kő, amely eltakarja a bázis lejáratát, már el van mozdítva, így a kék ég nézett le a kislányra. Odakint enyhén felhős volt az idő, de a nap erősen sütött. Kellemes volt.

- Nos Hanae. Ezúttal neked kell egyedül kijutnod innen.

Mondta a fiú, majd felnézett.

- Próbálj meg elrugaszkodni és a lehető legnagyobbat ugrani. Én megyek utánad.

Majd egy lépést hátrébb lépett, ezzel biztatva a lányt.

// Hanae felugrik több méter magasra, de nem tud kiugrani a járatból, hanem a szélében képes lesz megkapaszkodni és úgy kimászni. De ez már így is nagy eredmény //

**Tsunomi Ai** Csüt. Jún. 02 2016, 16:13

Mirubi-sama mosolyát egy tündéri verzióval díjazom, mely szinte tele volt életkedvvel, és boldogsággal. Látszott rajtam, hogy bár izgulok, élvezem a pillanatot, és nem sietek sehova. Bár amikor Mirubi-sama kiadta az utasítást, pislogva meredtem rá egy kicsit értetlenül, hisz egy pillanatra azt hittem ez már maga a feladat. De persze egy kis idő után úgy véltem, talán ez csak a bemelegítés, hisz csak nem ez lenne a feladat. Így hát bólintottam Mirubi-samanak, és megigazítottam egy kissé az Amegamis fejpántot… amit a méretei miatt leginkább csak öv gyanánt használok, főleg azért, mert a fejemre kötve egyrészt sok anyag marad használatlanul, másrészt olyan kényelmetlen. Eközben kissé felmértem a távot, mely még mindig olyan soknak tűnt, de bíztam abban, hogy Mirubi-sama nem adna nekem lehetetlen feladatot, így miután egy kicsit rákészültem megfeszítettem a testem, és elrugaszkodtam. Meglepően gyorsan közeledtem a bejárat széle felé, amely kissé meglepett, így már-már túlkésőn is nyúltam ki a perem felé. Nagyot sikkantva azonban mégiscsak elkaptam. Kissé durván érkeztem a falnak, így akaratlanul nyikkantam egyet.
- Meh… - nyögök fel tompán, mielőtt elkezdtem volna fel-felhúzni magam.
Szerencsére még mindig nem voltam elég nehéz ahhoz, hogy karjaim ne bírjanak el, bár a plusz súly miatt, eléggé kipirultam, mikor végre kiterültem a földön, hogy szusszanjak egyet. De persze hamarosan ismét lemosolyodok, és bár a hirtelen meglepődöttségtől kissé remegő lábakkal, de felálltam.

- Mirubi-sama? – nézek körül végül a férfit keresve, hisz azt mondta követni fog.

Jiraiya Csüt. Jún. 02 2016, 17:54

Hanae ugyan nehezen de képes volt kijutni. Igaz, sokkal kisebb és gyengébb, mint Mirubi vagy a többi ninja, de már most képes ilyesmire, akkor valószínűleg szép jövő áll előtte...
Kicsit megütötte magát, de kérdőn tekint körbe, keresve Mirubit. A következő pillanatban pedig, a számára követhetetlen sebességgel lő ki a nyílásból egy feketés, szürkés folt, amely az egyik Bambusznak ugorva ereszkedik le a talajra. Miután ez megtörtént, Mirubi végignéz a lányon.

- Láttam, nem volt teljesen zökkenőmentes az ugrás. - Mosolyog gyengéden, majd közelebb lép a lányhoz - De ügyes voltál! Szépen haladsz. Most viszont, kapaszkodj belém ahogy szoktál!

Mondja Mirubi, majd kissé lejebb ereszkedik, hogy a lány fel tudjon csimpaszkodni a hátára, ezzel pedig megindulhassanak.

Amint a lány jól megkapaszkodott, Mirubi megindul. Őrületes tempóval tör előre, Hanae alig bírja magát tartani. Átvágtak a Bambusz erdőn, majd a vékony fákat most vastag lombhullató fákból álló erdő váltotta fel. Mirubi úgy ugrál a kislánnyal, mintha nem is lenne rajta. Egyik ágról a másikra, majd le a földre. Lehetséges, hogy Hanae most látja először, hogy milyen egy Shinobi tempója.

A menet ideje alatt a nem csak a környezet, de az időjárás is megváltozott... Sötét fellegek kezdtek gyülekezni, amik vadul gomolyogtak odafent. Egy hatalmas dörgés hallatszott a távolból. Mirubi megállt. Ha Hanae körbenéz akkor láthatja, hogy velük szemben vége az erdőnek és néhány nagyobb szikladarab van a fák után.

// Ide kérném a következő posztot: http://narutohun.niceboard.org/t1759-regi-romos-fakunyho#27315 //

**Shiren** Kedd Júl. 12 2016, 12:24

// Shimura Danzou - Tehetetlen Düh //

Ha tudta volna, hogy mi vár rá, akkor inkább a halált választja... Nem ez ebben a formában nem igaz... A halálával megszűnne minden, amiért küzdött és megszűnne Kauru Mirubi, vagy éppen inkább az a Lény, az az ember, aki a Mirubi, Mezameru és Hishimon együttes teste az a személy, aki a három individuum összessége, igen, Ő lenne ennek az embernek a Lelke. Ám nem is beszélhetünk külön egyénekről, külön személyekről az Ő esetében. Mindhárom rész csak egy-egy jellemvonást, egy-egy gondolkodási formát és az egységes elme ellentéteit testesítik meg. Habár ez az ellentét, minden más emberben is megtalálható, Mirubiban sokkal erősebben. Ennek lehet köszönhető, hogy a traumák hatására három felé szakadó elméje, gondolkodása és jelleme az, amivel most meg kell küzdenie... Mégis... Mirubi, a régi Énje a dominánsabb, az Első, aki gyermekkorától fogva jó volt. Elvégre egy tanítás úgy tartja, hogy Senki nem születik gonosznak, csak a körülmények és az embert ért atrocitások azok, amik egy Gyenge, sebzett szívet a gonoszság irányába taszítják... Még a Sátán is egyszer Angyal volt, ezt ne feledjük... Mirubi, aki az Első a három közül, születésétől 14-15 éves koráig egyedüli "személyként" uralta a testet...

Később, 15-től 19 éves koráig Mirubi iszonyatos változásokon ment keresztül, másképpen látta a világot és az emberiséget, vágyai, álmai és leképzelése volt, mondhatjuk, hogy egy új Világnézetet egy új Hitet teremtett magának, miszerint az Ember eredendően Gonosz... Idővel bemocskolódik és csak pusztulást hoz a földre... Tervei voltak ennek megakadályozására, de mindenek előtt a pusztító vágyait, a halál iránti sóvárgását, a harc iránti szenvedélyét, a fröcsögő kegyetlenségét el kellett nyomnia, el kellett fednie, hogy ne hátráltathassa az elborult elméje a harcban, így az évek alatt elnyomott agresszió, fájdalom és most a vérszomj, a pusztítás vágya, végre teljesen külön vált Mirubi Racionális elméjétől, amely a Nagyobb Jó nevében, logikus érveket felállítva törekszik arra, hogy ez emberiséget elpusztítsa és megmentse az állat és növényvilágot, vagyis a Földet. Így már Mirubi (Mirubi+Mezameru) és Hishimon osztozott egy teste, a jóság és a szeretet pedig egy újabb, elfojtott érzéssé vált, ami Hanae és Kiyoko érkezésével, valamint a hatalmas sokktól, amit elszenvedett Kemurigakurei no Satoban, a felszínre tört. Persze a szeretet és a kellemes érzések, a magány félelme és a család, a régi barátok emlékei hozták felszínre Mirubi jó oldalát is, a sokk pedig újabb reakciót váltott ki elméjéből.

A Szeretetre, megbecsülésre, empátiára, kedvességre és együttérzésre képes Mirubi különvált attól a féltől, aminek álarcát magára öltötte az évek során... A fiatal gyermeki szív és érzésvilág nem akart tovább egy kegyetlen gyilkos lenni, akinek célja az emberiség kiirtása. Elege lett a halálból és azokból a gaz tettekből, amiket az évek során véghez vitt... Ha a szülei élnének, most összeroppannának gyermeküket látván... Így született meg Mezameru, aki logikus érvek alapján, az Ok-Okozat összefüggései alapján élve, úgy döntött, hogy az Emberiség 99%-át ki kell irtani, aki pedig méltó az életre, azokat vezetni kell egy ösvényen, hogy a romlást megállítva, többé ne legyen Gyarló az Ember... Ezért a célért bárkit és bármit képes feláldozni, lévén hogy nem képes sem a szeretetre, sem pedig a haragra... Ő a mérleg Mirubi jósága és Hishimon kegyetlensége között...

Elméje teljesen ködös, időbe telik, amíg magához tér. Abszurd, lázálomszerű képeket lát, melyek talán igazak, talán nem... Amikor már kezd körvonalazódni a jelenet, meglátja az ANBU maszkot és a jelet, amitől összerezzen... Érzékei még mindig tompák, de olyan sokként érte ez az egész, hogy valószínűleg világ életében viszolyogni fog ettől a jeltől... Most viszont tetteit az önzetlenség és a kedvesség vezérli, így sokkal érzékenyebben is érinti mindaz, amit hall... De nem reagál, hiszen a fájdalmai és a rosszulléte sokkal zavaróbb... Az ANBu szavaira csak bólint, majd halk nyögés hagyja el a száját, amikor a földnek csapódik. Úgy vonaglik, mint azok a szerencsétlenek, akikkel Ő szokott elbánni... De ők legalább gyorsan meghalnak... Most viszont szenved, minden bizonnyal még fog is egy darabig, viszont az ismerős terület valamennyire megnyugtatja a lelkét...

Nem sokkal később, már Jigokutari sötétjében találja magát, a padlón fekszik félig négykézláb az ANBU mellett, akárcsak a kutyája... Az Amegami vezetője, Kenshiro Mirubi... Hallja az ANBU hangját, bár Ő senkit és semmit nem érez, nagyon úgy tűnik, hogy a férfi arra számít, hogy Raion vár rá. Ha ez így van, akkor sietnie kell a fiúnak, mielőtt "félreérti" a helyzetet.

- Raion, Ők jelenleg szövetségesek.

Mondta a sötétben és bár nem tudja, hogy miért, de ennyi tellett tőle. Ha Raion nem lenne itt és menet közben belé botlanak, akkor ugyanezt mondja, bár arra is kicsi az esélye, hogy a Tensei fiú éppen most legyen itt... Természetesen Mirubi többes számban beszélt, hiszen Raion is láthatja a Kemuri jelet... A helyzet viszont egyértelmű: Mirubit csúnyán helybenhagyták...

Shimura Danzou Vas. Júl. 17 2016, 19:14

// Kenshiro Mirubi //

Raion Tensei nem tartózkodik Jigokutari falai között. Saru kényelmes tempóban sétálgat, miközben Mirubit tuszkolja előre. Lökdösi beljebb és beljebb, mintha pontosan tudná, hogy merre felé tart... és jól lehet, ez így is van. Egészen Mirubi saját szobájába mennek, ahol az ANBU behúzza az ajtót és az ágyra löki a fiút. Mintha megvillanna valami Saru kezében, azután Mirubi csak egy szúrást érez, végül már azt sem...
Ennyi? Elhozták ide azért, hogy megölhessék? Végül is nem rossz terv... Így nem csak Raion Tensei-t kaphatják el, hanem a szervezet minden tagját. Elvégre a halott Mirubi teste könnyedén felhasználható csalinak és álcának is. A Niibiről meg nyílván tudnak mindent, amit csak meg akartak tudni, elvégre azt is tudták, hogyan kell bejutni Jigokutariba, noha Mirubi nem mondta nekik. A kérdés egyszerű: miért hozták el ide megölni a fiút? Hiszen ezt bárhol megtehették volna...
Az egyetlen épeszű magyarázat az, hogy Mirubinak nem áll rendelkezésére ehhez elég információ. Tehát, ha tényleg azért hozták ide, hogy itt tudják megölni, akkor az megint csak valami körmönfont taktika oka lehet. Ennyi szenvedés után, ennyi könyörtelenség végén... Borzalmas vég ez, a megalázottság legvégső foka!
Az egyetlen ellenérv, amely megdönti az előbbi elméletet, hogy a fiú még él. Nem halt meg. Mindössze elaltatták. Noha az sötét, álomtalan álom volt, lidércnyomások emlékeivel vegyülve. Amikor Mirubi kinyitja a szemét, borzalmas, idegtépő fejfájás gyötri. Olyan, mintha három napon keresztül részeg lett volna. De nem, ez rosszabb. Olyan fájdalmai vannak a fejében, hogy leesik az ágyról. Ennek következményeképpen a testén lévő sebek miatt felüvölt. Sokáig szenved így, nagyon sokáig... Amint elkapja a sötétség, a békés borzongás megszünteti ezt, noha tudata már kikapcsolt.
Amikor újra felébred, még mindig a földön fekszik. Fájdalmai csillapodtak, noha alig lát, nyála a padlóra és mellkasára folyt. A látása elmosódott, érzékei tompák. Halványan, de érzékeli, hogy még mindig mezítelen. Szinte már hiányzik a fájdalom, mely társa volt az elmúlt időszakban. Hihetetlenül le van lassulva az idő. Borzalmas. Nem is képes gondolkodni. A sötétség hamar elragadja megint.
A pofon élesen csattan, könyörtelenül. Mirubi felriad, ismét. Most sem érzékeli a fájdalmat, de már semmi sem homályos. Noha még mindig furcsa érzés. Olyan, mintha... nehéz megfogalmazni...
Ha magára néz, akkor látja, hogy teljesen csupasz, de sebei el vannak kötve. A kezén ismeretlen, de rengeteg szúrás nyomát találja. Furcsa, nem emlékszik rá, hogy ezeket mikor kapta. Íróasztalán legalább másfél tucat ampulla hever üresen. Mirubi szájából folyik a nyál, de nem tudja miért és megállítani sem tudja. Igazából nem képes összezárni a száját.
- Nem volt egyszerű összekaparni téged. Nem véletlenül lettem Én beosztva melléd. A drog hatása nem tartós, viszont elűzi a fájdalmat, így tudsz figyelni... azonban... tegnap kicsit eltévesztettem az adagodat, ezért lehet, hogy a szervezeted ígényelni fogja. Három napja kezellek vele, de ez már a Te bajod. Erről ennyit....
Saru alakja ott magasodik fölötte, hangja továbbra is könyörtelen, érdektelen.
- Tudod, ki volt az a lány, akit meg kellett találnod? Ó, tudod, bizony. De vajon ki akarta, hogy megtaláld? Ez már sokkal érdekesebb kérdés, nem igaz? Szerencsére sikeresen végrehajtottad a küldetést és tegnap elküldted Raion Tenseit, hogy vegye fel a kapcsolatot a megbízóddal. A feladatod, hogy vidd el Nekik a lányt és tépd le a tök**ket! Megértetted? Csak csald ki Őket és legyenek bizonytalanok. Nyílván nem tudod, de egy magas rangú Kirigakurei ANBU-tól kaptad a küldetést. Nekem pedig kell az az ANBU, méghozzá élve! Egy hét múlva találkoztok az Atarashi Mizu nevű kis faluban. A lány tudni fogja az utat. Elméletileg elraboltad és többször megverted. Titokban szállítsd le, azonban követni fogunk. Az ANBU A szintű lehet, de csak Ő kell, az emberei nem érdekelnek. Berendezkedtem a szomszéd szobában... egészen kellemes. Ha visszatértél, majd beszélünk a Niibiről.
Halk léptekkel kisétál. Sok információt adott át és Mirubi pontosan tudja, hogy ezzel hatalmat kapott. Azonban azt is megtanulta, hogy mivel jár az árulás. Vagy mégsem?
Saru tényleg berendezkedett a másik szobában, azonban Mirubi csak akkor tud bejutni, ha belülről nyitják ki az ajtót. Úgy tűnik, hogy a Saru nevezetű férfinak mindenre kiterjedő figyelme van.
A lány pontosan öt nap múlva jelenik meg Jigokutariban. Csinos. Éppen olyan, amilyenre Mirubi emlékszik. Mosolya kedves, arca félénk, tekintete megilletődött. Az illata, akár a friss tavaszi szellő, haja ragyog a friss olajtól, ruhája elegáns és tökélesen tiszta.
- Akane vagyok. Te-te vagy Mirubi? - hangja maga az ártatlanság.
Valószínűleg még nincs húsz éves sem. Hi no Kuni Daimiyojának unokája életnagyságban áll Mirubi előtt. Talán még sosem látott arisztokratát a fiú, aki ennyire... csinos!

// Két nap az út. Indulás előtti értékek:
Mirubi:
Állapot: 74% (Rendszeres szédülések)
Chakra: 80% //

**Shiren** Szer. Júl. 20 2016, 19:24

// Elnézést a hosszért, de így éreztem megfelelőnek a kitöltött időt ^^ A lényeg a sebek ellátása (Hosszabb rész utolsó része) és az utolsó két elválasztott rész. Nem volt időm átolvasni, így lehetnek benne elírások >< //

Hosszú és fájdalmas az út, Mirubi méterről méterre csak vetődik, egyre inkább elhagyja a maradék ereje is. Kitudja már, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy Kemurigakure no Satoban elfogták őt. Kitudja, hogy mit tettek még vele a tudtán kívül és kitudja, hogy mit akarnak még tenni vele(?) De a kérdések nem merülnek fel benne, akármennyire is vészes a helyzet, elvégre teste és lelke is komoly megpróbáltatásokon megy keresztül, nem beszélve az elméjéről, amely szintén radikális változásokon ment keresztül és mindennek furcsának kellene lennie, de mégsem az... A három személyiségre, háromféle jellemre bomlott elméje három egyszerű és roppantmód erős személyiséget alkot a maga személyiségjegyeiben. Ez furcsának kellene, hogy legyen, ha lenne ott egy negyedik fél, az "igazi" Mirubi, ám az "igazi" Mirubi a test összetett emberi elméje és érzésvilága eme három identitás összessége, így amivé bomlott, az számára most teljesen természetesnek hat. Minden fél úgy érzi, hogy Ő az igazi és hogy neki kellett volna mindig is uralni a testet, így most eme furcsa átalakulás sem kelt benne különösebb gondolatokat.

Az álomszerű rémképek annál inkább! A hideg acélpadlózaton vergődve, a zord ANBU lökéseitől megindulva, ráncigálásától és ösztökélésétől, ettől az egésztől csak rosszabb lett a helyzet. Érezte, hogy teste ég, torka és gyomra tüzel, mellkasa szorító fájdalommal lüktet, míg a tüdő megbetegedése kisugárzik egészen a hátába egy szúró, nyomó fájdalom formájában. Tudatáig el sem ér, hogy hová került, fel sem tűnik neki, hogy a sarkon befordulva hamarosan elérik a szobáját... Ekkor hasít elméjébe a szenvedésen és a semmin kívüli gondolat, egy érzelem, egy feszült pillanat: Hanae... Ha tovább mennek, akkor elérik a szobáját és így fogja látni, semmit nem tehet ez ellen, akár a szeme láttára ölhetik meg a kislányt. Szíve hevesen ver, homályos szemei előre tekintenek a Körfolyosó sötétjébe, reménykedve abba, hogy az ajtó nem nyílik és egy árnyalak sem rémlik fel majd az izzó csövek és a csendes fáklyák tompa fényében. Végül az ajtó nyikordul, megálltak. Nem mentek tovább, nincs tovább, Mirubi szobája volt a cél... Itt már teljesen vaksötét van, nem világít sem gyertya sem gázlámpa, a legsötétebb terület talán Jigokutariban.

Ezúttal a puha ágy sem nyújt számára semmi vigasztalót, durván esik lefelé, sebei minden irányból fájdalmat ontanak magukból, miképpen a gennyel keveredett vér is jelzi, hogy fertőző baktériumok ellen küzd a szervezet. Ám mindez kicsiny, jelentéktelen dolognak számít, a jótékony sötétség nem csak a szemére, de átvitt értelemben minden érzékére és elméjére is kihat, elnyom minden fájdalmat és rosszat. Ez a néhány másodperc itt az ágyon is perceknek hat, ahogyan az egész vergődés, Jigokutarin keresztül is... Maga után vért és nyálat hagyott, szinte teljesen nyomon követhető az útja a szak avatatlan szemek számára is. De mint mondtam, ez mind értelmét veszíti ezen a sötét helyen, ahol most a fájdalomtól telt lélek elcsitul, a test béklyóiul szolgáló fájdalom lassan eltompul és most az elmét is elragadja a sötétség, ahogyan az érzékek eddigi viharát is... De akkor újabb fájdalom, újabb bosszantó kín, amely felülkerekedik minden máson, egy új inger, amely nem hagyja nyugodni a testet...

A fiú lábujjai vadúl járnak, majd összehúzódnak, a fájdalom szűnésével pedig azonnal elernyednek és a fiú mintegy ájulás közben, olyan hirtelen lép a boldog alvás állapotába, ahol felszabadulhat, ahol teste és lelke is megnyugodhat, ahol visszanyerheti erejét. Az állapot, ahol a test gyógyul és az elme nyugszik. A Sötétség, amely minden ember számára a megnyugvást hozza el... Ilyen lehet a halál? Egy feketeség, ahol nincsenek gondolatok, ahol nincs idő és tér, ahol csak az energiák végtelen láncolata érződik, hiszen az ember is eggyé válik velük, energiái felszabadulva hágják át tér és idő törvényszerűsített törvénytelenségét? Igen... Ha ezt jelenti a halál, akkor most újfent megtapasztalja, hogy milyen is meghalni...

Három napon és három éjszakán át, rémképek lebegtek a szemei előtt, fejében fájdalom, lázálmok gyötrik. Mozogni csak korlátozottan mozdult, egy-egy szúrás rázta csak fel, miközben teste izzadt és mocskos. Három napon keresztül megszámolni is sok lenne, hogy hányféle álmot, hányféle emléket látott, bár inkább voltak azok elméjének játékai, mintsem valódi álmok és emlékképek. Egy maszk, egy jelzet, egy emlékfoszlány, mely Démoni tűzként égett bele a fiú szívébe és bár önmagában ez nem lenne rá hatással, de ebben az állapotban rémületet kelt benne, akárhányszor csak megjelent előtte ez a kép. Teste remegett, szemei összeszorultak, szíve nagyokat kalapálva pumpálta a vért... Régmúlt idők barátai, családtagok és az árulók... Tenshi és Itanashi... Furcsa, de ebben az állapotban mindenre érzékeny volt, a Harag és Megvetés, a Nyugodt Logika és a Kedves Empátia váltotta egymást, érzései kuszasága páratlannak is mondható volt ez alatt az idő alatt... Egyszer teljesen bizonyos volt abban, hogy Tenshi csak egy szükséges áldozat volt, máskor sajnálta őt és megint máskor pedig megvetette, ahogyan Itanashi irányában is hasonlóképpen érzett... Végül pedig az érzelmi vihar és a lidércnyomások áradatából nem maradt meg semmi, csak a fájdalom és a kín!

Három napi gyötrődés árán talán kiheveri a megpróbáltatásokat. Nem csoda, hogy ennyire megviselte a testet minden tényezőjével együtt az elmúlt néhány nap... Valószínűleg, ha nem lett volna aki gondoskodik róla, akkor már halott lenne. Elvégre szörnyű kínokat élt át Kemurigakure no Satoban, ezt pedig csak tetézte az a kis malőr abban a furcsa, elhagyatottnak látszó faluban. Minden maradék chakráját elhasználta, Hishimon a hideg miatt még jobban leterhelte a testet és valószínűleg több belső szerve is megbetegedett... Ezt tetézte a kúszás-mászás és az egyéb atrocitások, amit leendő "gondozójától" szenvedett el. Szóval, akárhogy is nézzük, az elmúlt napok teljesen felőrölték a fiú minden energiáját, legyen az testi vagy szellemi... Így hát nem csoda, hogy chakrája is lassabban regenerálódott, lassabban termelődött.

Amikor pedig most tudata kitisztul, feje iszonyatos fájdalmat sugároz magából, akaratlanul is a halántékához kap, teste vonaglik, majd lefordul az ágyról és nagyot koppan a földön. Fejét is beverte, ahogyan a sebei is valószínűleg felszakadtak... A tétlenségben múló fájdalom most ismételten jelentkezik, az egész lidércnyomás kezdődik elölről! felordít... Gyötrelmesen és elhaló hangon, miközben fogait összeszorítja, testét összehúzza, mintha ettől bármennyire is jobb lenne... Érzi magán a bűzt, melyet visszanyert szaglása jelez, de mindez megint csak értelmét veszíti... Nem tudhatni, hogy meddig szenved így, nem tudhatni, hogy min megy keresztül, de az biztos, hogy a jéghideg padlón a poklok poklát éli át, a fájdalmak fájdalmát. Ami viszont még mélyebbre süllyeszti a méltatlanság és az undor mocsarában a fiút, az a szégyenérzet legnagyobb hiánya... Már nem érzi azt, hogy Ő, az Amegami vezetője hová süllyedt, nem érzi azt, hogy amit most átél, az rangján aluli lenne, mert amit eddig átélt az sokkal szégyenteljesebb volt ennél most pedig már csak túl akar lenni ezen az egészen... Szemébe könnycseppek gyűlnek, arca eltorzult, elvörösödött és bár szobájában valaki egy gyertyát gyújtott fény gyanánt, a sötétség még mindig uralkodik, ebben a sötétben pedig sírhat, most az egyszer, most, a lejtő alján a fertő mocsarába süllyedve, megengedheti magának, hogy az önsajnálatba temetkezve elragadja őt a sírás, ami megtört érzelmeket hoz a felszínre... Részvét, szomorúság, bánat, megbánás... Megbánás? Ha ez így lenne, akkor megváltást nyerne lelke, akkor pedig, miért olyan kesze-kusza minden...(?)

Iszonyatos bűzre ébred... Kinyitva szemét, a tompa gyertya pislákoló, el-el haló fénye is élesnek és szemet bántónak hat. Homályosan lát, de hunyorogva próbál felállni, testébe csontig hatoló fájdalom nyilall, de már tompább, mint azelőtt... Ahogy mozgolódik, érzi az alatta összegyűlt nyál, izzadtság és könny sikamlósságát és bűzét. Iszonyatosan ocsmány a szaga, a több napja száradó vér és genny, valamint a száradt nyál szaga hányingert keltő, különösen ebben az állapotban, hogy a gyógyszerek a szagok iránti érzékenységét is megnövelték... Ezúttal bamba arccal, tátott szájjal és folyamatosan csorgó nyállal tekint át a szobán, furcsa a dolog, de próbál kúszni, ám nem megy neki, azonban a hideg, acélozott padlónak nyomódó sebeit átjárja a hidegség és eközben tompa fájdalom, ami már-már kellemesnek hat. Egyre jobban fészkelődik, egyre jobban nyomja a padlónak a sebeit, míg végül kellemetlen fájdalomba csap át a dolog... Megőrült volna? Lehetséges, minden esetre arcára idétlen mosoly ül ki, amely sokkal inkább undorító, mintsem kellemes, majd feje elnehezül és szemei felakadnak...

Ha látná most magát, valószínűleg saját kezével vetne véget az életének, ugyanis ez az ábrázat, ez a megjelenés és ez a tehetetlenség, ez a megtört emberi arc, sokkalta visszataszítóbb azoknál az ábrázatoknál, amiket Ő maga idézett elő egy-egy gyilkossága során. A saját emberi mivolta mindenféle negatív értelemben felülmúlja azokét az embereket, akiken kitöltötte dühét, vagy végrehajtotta az ítéletet felettük saját meggyőződései, sajátos hite alapján. Azt is mondhatnánk, hogy saját meggyőződése áldozatává vállt, hiszen azon értékek szerint Ő maga a legszörnyűbb emberi lény a föld színén, rosszabb Itanashinál, rosszabb bárki másnál, aki valaha is létezett. De ezt tudja, ezt vállalja, tudja, hogy neki kell lennie a legrosszabbnak a legrosszabbak között ahhoz, hogy mindenkivel végezhessen és végül, amikor már a világ emberei elpusztultak, végezhet saját magával... De valami gátolja ezt az elképzelést... Mivel gondolkodásra sem képes és érzései vezérlik, mindhárom személy keveredik a fiúban, ami pedig egy tiszta tudati állapotban nem fordulhat elő...

Éles csattanás hangja zavarja meg, a füle is belecsendül, annyira hangos és csípős volt. A szobában most már erősebb a fény, tudata tiszta, de a szemét még mindig bántja valami. Hunyorog, végignéz a testén, még mindig ápolatlan és koszos, saját szagát is érzi, teljesen csupasz, viszont a sebei el vannak látva. Szemei átfutnak a magas alakon, az íróasztalon több ampulla hever üresen, karján szúrások nyomai piroslanak, néhol pedig teljesen lila az egész bőrfelület. Ez nem éppen finomkodásra utal. Szája még mindig tátva, még mindig nyál folyik belőle, bár már egészen kiszáradt... Bosszantó ez az állapot. A figyelmét magára ragadja Saru, azzal, hogy megszólal. Mirubi nem emlékszik a nevére, de nem kérdezi meg, egyenlőre beszélni sem képes, csak figyel, ahogyan az ANBU is mondta.

A fiú hallgatta a Kemurigakurei férfit és ahogyan egyre többet tudott meg, világossá vállt a számára, hogy teljesen elveszítette az irányítást a szervezete és az emberei felett, ezzel együtt pedig nem csak Ő maga, hanem mindenki más is kiszolgáltatottá vált. Ami nem feltétlenül baj, mindössze két személy van, akit kicsit is félt ettől a helyzettől. Kiyoko és Hanae. Utóbbi inkább, Kiyokoban még nem bízhat, nem lehet tudni, hogy Ő mi célt szolgál a szervezetben. Elvégre, Tenshi szervezte őt be és Kouzenmaru, Kemurigakure no Satoból hozta őt el ide és bár Mirubi tesztelte a lányt, aki némi megpróbáltatások árán átment a vizsgán, de túl sok a kérdőjel körülötte, ahogyan most már mindenki körül. Elvégre Kouzenmaru és Igameku sem tisztázódott teljesen, bár rájuk csak a teljes véletlennek köszönhetően akadt Mirubi, nem lehet, hogy mindez meg volt szervezve... Elvégre Hada-dono volt az, aki a küldetést adta neki... Az nem lehet, hogy Ő is összejátszik a Kemurigakureiekkel... És ott van Raion. Raion adta neki a küldetés és a tekercset, de Ő maga nem tudott semmit a megbízóról és a Tenseigan sem működött. [Mirubi nem tud róla, hogy a Tenseigen gyengéje egy másik Dojutsu] Ha ez pedig így van, akkor senkiben nem bízhat... Senkiben... Elvégre, Raion hívta fel a menekülő családra is a figyelmét, akik gyermeke Hanae... Mi van akkor, hogyha a szálak a háttérből valaki más mozgatja? Minden mindennel összefügg, a tisztának és hűségesnek vélt kapcsolatok ezen szavak, ezen történések hatására teljességében a visszájára fordultak. Azonban Mirubi nem tudja elképzelni Hanaéról, hogy beszervezték volna... De ha csak arra gondol, hogy Raion téves vagy megtévesztő emlékképeket mutatott neki minden egyes átvizsgált tagról, akkor a kétségek újra előtörnek... Nem bízhat senkiben. Nem! Mostantól, csak magára van utalva...

Megjegyzett mindent és még talán tovább is gondolta a dolgot. Rengeteg kérdés merül fel benne, rengeteg válaszra vár, főleg ezzel a feladattal kapcsolatban. Nagyjából sejti, hogy mi vár rá a Nibi kapcsán, de most ez a feladat, ami átszövi az egész szervezetet és amely árulások nyomait nem csak kiemeli, de teljesen tisztává teszi, ez a feladat vár rá... Mindig is tudta, hogy az információgyűjtés az, amivel hatalomra tehet szert az ember, amivel lehet valaki és amivel elérhet valamit. Azonban ha sok információval bír, akkor azt vagy mások is meg akarják majd szerezni, vagy pedig ki akarják belőle ölni, azzal, hogy megölik őt, hogy ne tudjon információval szolgálni. Már így is sok információ birtokába jutott, a Tűz Országának földesurairól és a környező országok kisebb alvilági tagjairól, valamint a Keleti Penge Szövetségről. [Kijátszott Fórumkaland - Árnyékfogadó] Mindez persze jelentéktelenül hathat ebben a helyzetben, ahol az információ sokasága csak bizonytalanságot és bizalmatlanságot szül a lelkében...

Mirubi végül az ágyában marad és csak fekszik. Teste már zsibbad és sajog a sok fekvéstől, azonban nem is tudja, hogy mióta nem volt ennyire tiszta az elméje. Gondolata a kettő másikkal viaskodik, vagyis, hogy pontosak legyünk, gondolataiban a három személy vitatja meg a történteket...

*

- Tehát így kell mostantól élnünk?

A hang magas és Démoni, de ezúttal komoly. Valószínűleg őt is megviselte az elmúlt néhány nap gyötrődése.

- Úgy tűnik. Minden esetre ideje volt ennek.

A férfi magas és borostás, mintha csak a régmúlt idők Szamurájai közül való lenne. A kimonója is erről árulkodik, ahogyan a nyugodtság amit sugároz magából.

- Úgy tűnik, a gondolataink el vannak zárva a másik két fél elől, ahogyan az érzéseink is. Ha a betegséget nézzük, akkor ez nem meglepő, így kellett lennie. Ami viszont a külső világ tapasztalásait illeti, mindhárman megtapasztaljuk és részesei vagyunk.

- Én úgy érzem, magam, mint régen.

A hang gyermeteg és kedves, nagyon is aranyos. Egy nagyjából 150 centiméter magas fiútól ered, a 12 éves Mirubi... Legalábbis úgy néz ki.

- Te irányítod most a testet. Ez bajos lehet.

- Nem. Ez jó! Végre nem kell gonosznak lennem. Végre nem kell néznem, ahogyan... ahogy...

Szemébe könnyek gyűlnek, arca elvörösödik, küszködik a sírással. Úgy tűnik, nagyon érzékeny.

- Még mit nem! Ez így nem mehet tovább! Eddig egyek voltatok, most pedig ketten álltok elém?! Átveszem az irányítást!

Csapódik fel egy fekete, füstszerű árny. Meglepő, de akármennyire is indulatos, ezúttal kevésbé tűnik őrültnek. Persze a többiek számára ez nem furcsa, Mezameru és Mirubi is magán érzi a káros hatásokat. Nem csak a testük, de a lelkük is gyötrődött... Senkinek nincs kedve csatározni most, érdekeik viszont erősek és kiállnak mellette.

- Egyenlőre várjuk ki, hogy mi lesz a vége. Egyáltalán lehet e így élni...(?) Vagy éppen harcolni? Óvatosnak kell lennünk és nem eshetünk egymásnak, ha nem akarjuk, hogy a Testünk megsemmisüljön.

Mondta Mezameru és bár már találkoztak, most mégis... Most nyugodtabb a hangulat, így Mirubi elsírta magát, Hishimon pedig visszavonult és elcsendesedett.

*

Éberségének első napja így pihenéssel és gondolkodással telt. Arra jutottak, hogy mostantól csak magukra számíthatnak és bár Hanae ennyi idősen nem lehet képes ilyen mértékű színészkedésre, valamint a szülei halála sem éppen megrendezettnek tűnt. Így már biztos, hogy segítségre van szüksége, hogyha a holttesteket elviszi Kabutohoz, akkor letud egy tartozást, ráadásul egy test helyett, kettő Kenshirot is visz [Csak az apa volt Kenshiro de ezt Mirubi nem tudja] akkor pedig kiderül majd, hogy a szülők valóban Kenshirok-e ráadásul bizonyára az Otokage ismételten vendégként fogja őt kezelni. Legalábbis, ha még mindig felajánlja neki a szolgálatait, akkor egészen biztosan tovább ápolhatják a kettejük között kialakult jó viszont... A Fagy Országában nem véletlenül tesztelte őket [Fagy Országa Fórumkaland] valószínűleg csatlósokat keresett... Azóta pedig üzletet is kötöttek, aminek teljesítése most Mirubin múlik. Ám van itt némi zavaró tényező is, ami miatt nem biztos, hogy fel tudja venni a kapcsolatot Kabutoval, aki valószínűleg a pecséttel is tud kezdeni valamit, ami Mirubi testén van. Óh, igen... A fiú emlékszik rá, hogy mi történt, amikor megemlítette a Nibit. Lebénult és ráadásul Kemurigakurei ninják is megjelentek... A felügyeletük alatt van és nem lehet tudni, hogy mennyire vetették be magukat az Amegami tagjai közé... Mostantól nyitott szemmel kell járnia, azonban küldetése van, ami további információval szolgálhat. Nem igazán hiszi, hogy a lányból vagy éppen a Kemuri ninjából bármilyen fontos információt ki tud még csikarni, de mindenképpen kérdéseket kell feltennie nekik, amikre valamiféle választ vár. A reakcióból legalább tudni fogja, hogy mihez tartsa magát.

A második napon [Öt nap telik el a lány érkezéséig, az első napot pihenéssel töltötte ugye] az első dolga volt, hogy felkeljen az ágyából. Bőre húzódott, sebei fájtak, izmai gyengék voltak és minden végtagja elgémberedett, de kikászálódott valahogy az ágyból és benyúlva a szekrényébe egy Amegami köpenyt vett ki, amit mezítelen testére terített és úgy lépett ki az ajtón. A felszín felé vette az irányt, a levegőn akart lenni és tudta, hogy Jigokutari közelében egy patak csordogál a Bambuszerdő vízforrásaként. Hanaéval edzett már ott, így azt is tudta, hogy merre kell menni... Minden esetre faltól falig és oszloptól oszlopig közlekedett, támasztotta magát, mivel minden lépés nehéz volt, ahogyan saját testének megtartása is. Hamarosan elérte a bejáratot. Chakrát gyűjtött a lábaiba, majd felugrott a járatba és megkapaszkodott, de már maga a kapaszkodás is izzadsággal járt. Chakrát vezetett a kőbe, ami elmozdult és kimászhatott... Máskor egyszerűen csak kiugrott a járatból, sokszor az ugrása túl nagynak is sikeredett és egy Bambuszfán kellett megállnia, most viszont a puszta kimászás is nehézkes volt... De végül felért, bár néhány sebe minden bizonnyal megint csak felszakadt... Amilyen gyorsan csak tudott, olyan gyorsan vergődött át a Bambuszokon, megfogva vékony száraikat és azokon támaszkodva, sokkal könnyebb volt a dolga, mint ahogyan elképzelte. Végül elért a patakhoz, ami agyagos és kellemes volt. Vize ugyan hideg, de Mirubi már a parton lefejtette magáról az Amegami köpenyt és ledobva a part szélére a négy méter széles patak közepébe gázolt... A legmélyebb része térdig ért neki, így bele is feküdt... Az érzés leírhatatlan volt! A testét hűtötte, sebeinek kötését átáztatta, ezzel is hűsítve őket, valamint a sodrás a fél órányi mártózás során lemosta róla a rászáradt koszt, nyálat és vért is... Kellemes, hiszen a nap is melegen süt, egyáltalán nem fázott, az arcának pedig talán a legüdítőbb volt ez az egész...

Amint végzett, kimászott a partra és kidőlt a fűre. Persze a patak mentén csak egy fél méteres terület volt, ami füves volt, mivel a többi részt a Bambuszfák uralták, de ez éppen elég volt neki. Nem félt attól, hogy az ANBU nem hagyja majd elmenni, elvégre nincs hová mennie, valamint a pecsét is rajta van. Ha el is akarna szökni, akkor sem tudna, így az sem kizárt, hogy valahol árgus szemmel figyelik most őt, de egyáltalán nem érdekli. Hirtelen Hanae jut az eszébe, ám most nem akar vele találkozni. Túlságosan el van foglalva a saját gondjaival, a kislány csak egy plusz teher lenne a számára. Nem véletlenül hagyta Kouzenmaru gondjaira és nem véletlenül hagyta nála Ifut, ezen kívül az ANBU szavaiból azt vette ki, hogy a szervezet irányítását már átvették, így valószínűleg Kouzenmaru is tud már az ittlévőkről. Persze lehetséges, hogy az ANBU csak egy újabb tagnak adta ki magát. Egyenlőre még mindig rengeteg a kérdés és kevés a válasz, de előbb saját magát kell rendbe hoznia.

A harmadik napon Mirubi már tiszta volt, de még mindig mezítelenül feküdt az ágyában. Reggel pedig felvette a szokásos fekete kezeslábasát, a ninja szandálját, elvégre csak ezek az alap öltözékei voltak kéznél, minden más Kemurigakure no Sato bortokába került, pénze nagy részével együtt. Így később majd az Amegami fegyvertárából kell vételeznie eszközöket és menet közben remélhetőleg majd akad néhány bolt, ahol fegyvertárolókat tud vásárolni. Azonban így most egy hosszú ujjú garbó szerű kezeslábast hord, ami egy övszerű anyaggal van ellátva. A Ninja szandál pedig hosszú szárú, egészen a térde alá-ig felér az anyaga. Maga a teljes ruházat semmilyen védelemmel nincs ellátva. [Ilyesmi: Kakashi] Így sétál ki a szobájából és halad el Tenshi szobája előtt, ahová az ANBU beköltözött. Sokkal jobban érzi magát a tegnapi naphoz képest, így most már normálisan tud járni, így útja egyenesen a Laborba vezet. Ott minden úgy van ahogyan hagyta, igazából néhány ampulla és eszköz van csak elmozdítva, ez az ANBU is lehetett. De ezek nem fontos tényezők, csupán megjegyezendők, így Mirubi megformálja a Kage Bunshin no Jutsu kézjelét, mire egy tökéletes mása jelenik meg mellette. Ő már nem érzi a fájdalmat, nincsenek sebei és így nem hátráltatja őt semmi. Csendben vannak, agyuk egyként forog, egy szándék vezérli őket...

Az eredeti test felfekszik a műtőasztalra, persze csak miután megszabadult a ruháitól, amit egyszerűen csak ledobott a földre. Hideg a rozsdamentes fémasztal, de az utóbbi időben már megszokta mindezt. A Klón munkának lát. A műtőspolcról, amin rengeteg orvosi eszköz található, egy egyszerű ollót vesz elő, amivel minden kötést eltávolít. A Sebek tiszták, varr képződött rajtuk, amiket feláztatott a tegnapi fürdőzés és a vizesen rajta hagyott kötések. Ebben a közegben több baktérium is elszaporodhatott, így ideje megtisztítani a már gyógyulásnak induló sebeket. Orvosi alkoholt vett elő, ez egy labor egyik alap kelléke, majd tenyérnyi méretű lombikokat is előszedett, összesen 11-et. Egy fém tálat készített elő, amibe vattát tett, majd egy csipeszt tett mellé. Ezután egy tenyérnyi vattát csípett le, amit alkoholba áztatott és a csipesszel minden egyes sebet lefertőtlenített. Volt ideje bőven, így nem sietett, ezután jött a neheze. Megnézte, hogy melyik sebek azok, amik kritikusak voltak. A mellkasán volt egy, ami a többinél jóval nagyobb volt... Emlékszik rá, nagyon is emlékszik rá, amikor belemártották a Kunait... És nem felejti el soha...

Azzal a felülettel kezdte a kezelést. A nagyobb szájú lombikot a kezébe vette, majd az alkoholba áztatott vattát a chakrájával meggyújtotta, majd beledugta az égő vattát, ami egy pillanat alatt felforrósította az üveget, amit a sebre helyezett. A lombikon belül vákuum képződött és egy kis részen felnyitotta a már félig-meddig beforrt sebet, kiszívva belőle a vizes gennyet és némi vért, valamint a méreganyagokat. Ezt rajta hagyta tíz percig, közben a többi súlyos sebet is ellátta ugyanígy. A köpölyözés egy bevált méregtelenítő és fájdalomcsillapító módszer, azonban csak a mérgeket távolítja el a testből és fájdalmat csillapít, így a fájdalom forrásának kezelésére nem alkalmas. Ezen kívül nem szokták sebre használni, Mirubi viszont így eltávolítja a fertőző részeket, az alkohol pedig beszivárog a sebbe, pluszba elpusztítva a baktériumokat és megszüntetve a gyulladást. Persze a procedúra erős fájdalommal jár, de mindezt a fiú rezzenéstelen arccal tűri, a napokban átélt fájdalmak, sokkalta nagyobbak voltak ennél...

Miután minden kritikus sebbel végrehajtotta a köpölyözést, egy utolsó dolog maradt hátra... Levette a lombikokat a sebről, majd a sebek körülötti részre helyezte őket ugyanezzel a módszerrel, hogy még hatásosabb legyen a kezelés, amíg pedig azok a seb körülötti részen tették a dolgukat, vattát vett elő, amit megint csak alkoholba mártva gyújtott meg és minden sebet megégetett, ezzel lezárva a felületét és megint csak fertőtlenítve azokat. Az alkohol, a köpölyözés és a seb égetése most valószínűleg tökéletesen elég a sterilizálásra és a sebek lezárására, most már csak az égési sérülést kell kezelni. Így a régmúlt idők emlékéhez nyúlva, egy eldugott, rózsaszín tubust vett elő, amiből ugyanolyan színű krémet nyomott ki és az összes égett sebre kent belőle. [Niyo-senseitől kapott anno egy kenőcsöt, amit az első Katon technikája elsajátítása után használt, égési sérülések gyors kezelésére használatos, az adatlapon nincs feltüntetve de itt a bizonyíték: Katt. Azért nem írtam már fel mert gondoltam nem fog kelleni ^^] Miután ezzel megvolt, chakrát koncentrált és a Butteki no Chakra // Gyógyító Chakrát használva, létrehozta a Shousen no Jutsut // Misztikus Kéz Technikát, amivel ugyan chakra takarékosan, kis ráhatással, de rásegített az égési sérülések begyógyítására. [Nem részletezem, hogy éppen melyik fél van jelen, de értelem szerűen amíg nem szükséges más, addig Mirubi, vagyis "Első" irányítja a testet, aki a legnagyobb kontrollal bír a test felett és aki képes használni a Gyógyító Chakrát, de nem képes használni a Sötét Chakrát] Miután mindezzel megvolt, már be sem kellett kötnie a sebeket, mivel a bőr regenerálódott annyira és a sebek lezárultak annyira, hogy ne súrlódjanak a ruha alatt. Így a kezelés végeztével a klón elpakolt, Mirubi pedig felöltözött, majd megköszönte a klónnak a segítséget, ami a technika feloldása során furán hatott...

________________

A negyedik napon már teljesen jól érezte magát, a sebei is jól voltak, így itt volt az ideje, hogy beszéljen a szomszéd szobában lévő férfival. Idő közben egyre több emlékkép és tiszta emlék jutott eszébe, így megtudta, hogy a férfit Sarunak hívják, vagyis eszébe jutott. Nyilvánvaló, hogy álnevet használ, de a név jelenleg egyáltalán nem fontos. Így kilépve a szobájából, az egyszerű ruházatában kopog a néhai Tenshi szobájának ajtaján, bebocsájtásra várva. Amint belép, körbenéz, megnézi, hogy miképpen néz ki a szoba és apró jeleket keres, ami elárulhatja, hogy mit ténykedik itt a férfi. Közbe természetesen köszön, Mirubi pedig átadta az irányítást Mezamerunak.

- Látom valóban berendezkedtél. Köszönöm az ellátást.

Kezdett bele és természetesen ez mind csak maszlag, de valahogy el kell kezdeni.

- A lényegre térek. A feladatom világos, ahogyan az is, hogy jelenleg Kemurigakure no Sato bábjaként funkcionálok. Bakot lőttem, de a szándékaim tiszták voltak, örömmel állok a szolgálatotokba és ezt be is bizonyítom. Azonban van néhány kérdés, aminek megválaszolása szükséges a küldetés sikeréhez. Remélem nem baj, ha felteszem őket. Talán tolakodóak lehetnek, így nem is várok mindre választ.

Amennyiben nem baj, a következőket kérdezi sorban, megvárva a válaszokat:

- Hova kell kicsalnom a Kirigakureieket és várhatóan hányan lehetnek? Mennyire legyek csendes?

- A lány harcképes? Felteszem nem, de jó lenne tudni, hogy vigyáznom kell e az épségére, vagy pedig tőle függetlenül is cselekedhetek?

- A lány milyen kapcsolatban áll Kirigakuréval és Kemurigakure no Satoval?

- És ami a legfontosabb: Hol van Akari Tenshi?

Ezeket a kérdéseket nem fontossági sorrendben teszi fel, a nagyobb falatokat inkább a végére hagyja, hogy ne küldje el egyből melegebb éghajlatra a férfi. Eközben megfigyeli, hogy hogyan is néz ki valójában, már ha nem fedi el az arcát.

_____________

Az ötödik napon volt várható a lány érkezése, így Mirubi felkészült a küldetés végrehajtására, akármennyi és akármilyen információt is sikerült kisajtolni Saruból. Reggel szinte már zavartalanul kelt, a legkomolyabb baja az időközönkénti szédülés volt, ami talán fertőzés jele lehet, vagy csak az étkezés hiánya, így a reggelét egy nagyobb adag rizzsel és némi nyers tojással kezdte, majd a raktárból némi felszerelést válogatott magának, annyit, amennyit tárolók híján még kényelmesen el tud rakni addig, amíg menet közben be nem szerzi majd a tárolásukhoz a tárolókat. Miután pedig ezzel megvolt, két üres, zárható üvegcsét szerzett a laborból és magával vitte a szobájába, ahol lótuszülésbe ült le a földre és maga elé helyezte a két nyitott üvegcsét. Chakrát koncentrált, ezúttal Mezameru uralta a testet és így a chakrát is, ugyanis az Ő chakrakontrollja a legtökéletesebb, így Ő tudja leginkább létrehozni ezt a Sötét Orvosi technikának tartott technikát, a Kyouka Shohou: Chakra Chuunyuu // Okító Recept: Chakra Befecskendezés technikát, amivel olyan chakratömeg formálható, amit befecskendezve az alanyba, drasztikus mértékben elindíthatunk egy chakratermelő és chakraerősítő folyamatot. Ezt a technikát létre lehet hozni koncentrált chakrabefecskendezéssel is, valamint ha időnk engedi, akkor médiumon keresztül is végrehajtható a technika, vagy pedig "gyógyszer" formájában is hasznosíthatjuk, mint folyadékot. Így amint Mezameru elegendő chakrát koncentrált a bal és a jobb kezébe, egy-egy mutatóujját az üvegcsék szájához érintette, majd a Suiton chakráját is használva lassan, de biztosan az ujjai végén megjelentek a lassú folyású, sűrű cseppek, amik néhány perc alatt megtöltötték a kicsiny üvegcséket. A szer sötét lila és kékes fénnyel izzott. Ezt a két üvegcsét is eltette, hogyha kell, akkor fel tudja használni őket, majd várt a lány érkezésére.
Nem telt el sok idő, a lány valóban megérkezett, Mirubi a Körfolyosón találkozott vele. Első benyomás róla, hogy kedves és aranyos, kissé talán félénk, így ide Mirubi fog kelleni. Kellemes látni és érezni egy ilyen lányt, ilyen illattal, igazi felüdülést jelent a számára ezek után. Elvégre Kiyokot elengedte, Hanaét Kouzenmarura bízta, Raion pedig úgy tűnik, hogy távol van. Ez a lány pedig maga a nyugalom. Semmi kétség, Ő az, aki a tekercsben is szerepelt és akit gyermekként látott. Ilyen lenne egy előkelő származású lány? Furcsa, ahogyan az is, hogy hogyan keveredhet egy ilyen helyre, ezekkel a mocskos emberekkel. Elvégre, az ANBU szemlátomást a piszkos munkát végzi, ahogyan a pecsét hatására megjelent ANBU tagok is. Mirubi és ez a hely pedig már önmagában undorító, nagyon is bűzlik az egész, Mirubi, Mezameru és Hishimon pedig egyet megtanult ez alatt a néhány nap alatt: Nem minden az a minek látszik! De ez a lány, jelenleg semmi fenyegetést nem jelenthet Mirubi számára, érzékeit és chakráját pedig folyamatosan készenlétben tartja.
- Igen, szolgálatára Akane-sama.
Hajolt meg kedvesen Mirubi és bár lelkét nyugalom és bizalom tölti ki, mégis, Mezameru intésére és figyelmeztetésére kétséget érez a lány szándékait illetően, valamint az emlékek mélye sebek formájában helyezkednek el szerte a testén, amik most már örökre ott is maradnak...
- Indulhatunk?
Tette fel a kérdést, majd ha indulhatnak, akkor a kijárat felé veszik az irányt és amint odaérnek a járathoz vezető ajtóba, Mirubi megint megszólal.
- Muszáj lesz megkérdeznem: Rendelkezel bármilyen Shinobi tapasztalattal?
Kérdi, attól függetlenül, hogy mit tud meg Sarutól. Ha nagy lenne chakrája, akkor azt nem feltétlenül érezné meg, de ilyen közelségből talán van olyan érzékeny a fiú, hogyha a lány nagy vagy erős chakrával bír, akkor érezze azt. De a felelet nagyon is fontos, ahogyan az is, hogy a létrák nélküli járatot hogyan találta meg és hogyan jutott le? Elvégre ha egy képzetlen Arisztokrata lányka, akkor nagyjából négy métert esnie kellett lefelé, mivel a járat direkt ninják számára van kitalálva. Magason van és magason kezdődnek a fogantyúk, amiket csak egy olyan ember érhet el, aki valamire rááll, vagy pedig Shinobi és fel tud ugrani. A lejutás ugyanígy zajlik, egy négy méteres holttér van a járat és a padló között, így a lánynak mindenképpen valamilyen módon le kellett jönnie és Mirubi nem hiszi, hogy csak úgy beesett. A reakciója itt is mindent elárulhat...

Raktárból Vételezett Felszerelések:
- 10 Robbanójegyzet (5 a Zsebeiben 2 egy-egy kunain 3 egy-egy Senbonra tekerve)
- 2 db Kunai (Bal és jobb szandálja és bokája közé tűzve, robbanójegyzet van rájuk tekerve
- 10 Senbon (Ruházata Zsebei, 3 darab elkülönítve amire robbanójegyzet van tekreve)
- 2 Füstbomba (Ruházata Zsebei)
- Amegami Fejpánt (Homlokán)
[A Szervezet Topicjában feltüntetem és levonom a felszereléseket]
_________________

// Mirubi a napok alatt mindvégig kedves a lánnyal, akkor is, hogyha bizalmatlan felé, ezt megköveteli a jelleme is, és Mezameru hagyja, hiszen így közelebb kerülnek hozzá, de résen van és bármikor megfenyegeti Mirubit azzal, hogy Hishimonnak segít elnyomni őt, ha nem engedi, hogy Ő irányítsa a teste. Elvégre ha Hishimonnak segít elnyomni Mirubit, akkor mészárlás kezdődik //

A két napos út alatt Mirubi várta az alkalmat, hogy végre találjon egy helyet, ahol bevásárolhat és megveheti a szükséges tárolókat. Ha van rá lehetősége, ha nincs, akkor is tartják az iramot és két nap alatt elérik az Óceánt, a lány mutatta az utat. A falu is lassan a láthatárra kerül, a két napos út alatt pedig Mirubi még több információt igyekezett kellemes beszélgetések és érvelések mellett megtudni a lányról és a lánytól:
- Mi köze ehhez az egészhez, hogyan keveredett bele?
- Ha tud chakrát használni akkor mihez ért?
- Mit tervez a Kirigakurei ninjákkal és miért működik együtt Kemurigakuréval?
A legfontosabb kérdés, hogy mi köze ehhez az egészhez a lánynak és miért működik együtt a Kemurigakureiekkel.

Vásárolandó Felszerelések:
- 2x10 Méter Dróthuzal (Ha az nincs akkor kötél vagy lánc) --> 2000 Ryo (100 Ryo/m)
- 2 Kicsi Chakra Tekercs (Egy Fehér és egy Fekete) --> 200 Ryo (100 Ryo/db)
- 2 Shurikentartó --> 2000 Ryo (1000 Ryo/db)

ÖSSZESEN: 4200 Ryo

Használt technikák:

Spoiler:

Shimura Danzou Csüt. Júl. 28 2016, 13:16

// Mirubi //

Saru továbbra is a Kemurigakurei ANBU öltözékében van, nem adta jelét, hogy ezen változtatni szeretne. Szavai egyszerűek, tömörek és érdektelenek:
- Ez a Te problémád, Nukenin. Nincsennek többen egy tucatnál és várnak rád. Hülye kérdésekre nem válaszolok - jelzi lefitymálóan a "lány harcképes" kérdésedről a véleményét - Ezt nem fogom elárulni, nem kell a küdetésedhez.
Az utolsó kérdésre egy pillanatra mintha lefagyna. Azután halk kuncogás hallattszódik a maszkja alól.
- Tudni akarod, tényleg?
Elővesz egy tekercset, majd megidéz belőle valamit. Eleinte Mirubi nem látja a füsttől, hogy mi az, majd végül felismert Tenshi lenyiszált, félig megcsonkított fejének maradványát.
- De ne aggódj, most nem fölösleges társaid lesznek. Ketten, a szervezeted köpenyében. Úgy kell kiadnod, mintha Amegami tagok lennének. Az egyik... Kenshiro Hanae, a másik pedig... Akari Tenshi.

*****
(Megjegyzés: a lányt Saru segítette le Jigokutari homályába)
Akane valóban kedves, csinos és bájos. Lenyűgöző teremtés. Mirubi első kérdére csak egy kedves bólintással felel. A másodikre bájos, lányos hangján válaszol:
- Nem, azért vannak a testőreim, hogy az időmet ne kelljen ilyesmire pazarolnom.
Elvárja, hogy Mirubi segítsen neki kijutni Jigokutariból. Odafent két Amegami köpenyes alak áll. Majdnem úgy néznek ki, mint Akari Tenshi és Kenshiro Hanae. Lehelletnyi a különbség, melyet Mirubi is csak azért vesz észre, mert ismeri őket, régóta...
A Hanae pótlék tökéletesen utánzott hangon, bár a legkevésbé sem sitmmelő szóhasználattal, megszólal:
- Mirubi! Itt az ideje, hogy elinduljunk, különben nem érünk oda időben! Ott fognak várni, a ház előtt egy középkorú férfi fog halat árulni és lesz a mellén egy jel, amiről felismerjük. Ennyi információnk van, siessünk.

*****
Az út alatt egy kisebb faluban, ahol van Kemurigakurei helyőrség dupla pénzért az egyik őr hajlandó Mirubit ellátni a szükséges felszereléssel, amennyiben a fiú így is szökségét érzi a vásárnak. Talán Mirubi azt hitte, hogy beszéddel és ármánnyal információt szedhet ki abból, aki egy Daimiyo unokája? Nos, Akane mestere a kitérő válaszoknak és nem hajlandó túl sok információt elárulni.

*****
Az első nap éjszakáján különös dolog történik. Bent járnak a Füst Országának mélyén, mégis, vagy talán éppen ezért, nem érezhetik magukat biztonságban. Egy férfi lép be a tűz fénykörébe, noha Mirubi már régóta tudja, hogy követik őket. Ha jól számolt, akkor talán egy tucatnyian lehetnek. A férfi idősebb, negyvenes éveiben járhat. Ruhája barnás-zöldes, fakó és sáros. Haja hosszú és zsíros. Szájából hosszú cigaretta lóg, jelezve, hogy milyen lazának gondolja magát.
- A Fekete Sas területén jártok. Nem tudok róla, hogy lenne engedélyetek ide belépni. Ajhajhaj... a főnök nem szereti, ha mindenféle földönfutó átsétál a földjein. Adjátok a lányt, elég szemrevaló, Ő lesz az átjárásért a fizettség.

// Mirubi ( javított verzió)
Állapot: 93%
Chakra: 92%
//
http://narutohun.niceboard.org/t2775-makfoldek - következő post helye ^^

**Misaki Kiyoko** Kedd Aug. 09 2016, 21:57

// Jira - Mivel Kiyoval tudok a legjobban azonosulni, mi baj lehet Very Happy

Egész könnyű őt hozni a játékban. Kíváncsi leszek, hogy hogyan írjuk meg ezt a részt Smile

//

Bólintok egyet. Talán igaza van, bolond vagyok, mert töretlenül megbíztam mindenkiben... de mit tehettem volna kis naivan, gyerekként? Nem voltak mellettem olyanok, akik igazgatni tudták volna az életemet, akik megmondják, melyik ösvényen kell haladnom és az az út a helyes, a magam feje után kellett mennem és bízni abban, hogy az a jó. Nem is hibáztatom érte Mirubit, hogy ő nem így járt el, viszont részben rosszul is esik, hogy nem bízik meg bennem. Azt hiszem, elég okot adtam neki erre, már csak azzal is, hogy megjelentem az életében. Sokkal nehezebb lenne neki minden úgy, ha megbízna bennem és úgy árulnám el, mint így, hogy talán sok esélyt lát arra, hogy bármelyik pillanatban elárulhatom. De nem szándékozom ilyet tenni. Ez olyan az esetemben, mint egy tiltott gyümölcs... minél jobban tiltják, annál jobban akarom majd, s ahogy Mirubi próbál távol tartani magától, én annál jobban akarok közeledni felé. Azt hiszem, így nézhet ki, ha ragaszkodsz valakihez, csak azért, mert helyet adott neked az életében.
Követem Mirubit, akivel szemben még most sincsenek előítéleteim, várva, hogy fény derüljön az igazságra. Mióta itt vagyok, és hanyagolt engem, csakis arra a pillanatra vártam, hogy végre megoszthassam vele a múltam, bár nem így terveztem. Azt hittem, ő egy olyan ember, akivel négyszemközt elbeszélgethetek, elmondhatom neki a fájdalmaimat és megoszthatom vele az örömöm, de tévedtem, ugyanis mindez máshogy alakult. Remélem, így is sikerül majd betekintést nyernie apró örömeimbe és megérti majd fájdalmam, fény derül arra, miért is vagyok ilyen, min kellett keresztülmennem ahhoz, hogy megkapjuk ezt a Misaki Kiyokot. Néha zavarosnak tűnhetek a túlzott őszinteségemmel, flegmaságommal, de ez vagyok én, ilyenné faragott az idő, valamivel mindent el kell tudni feledtetni.
Követtem Őt, szinte már körbe sem tekintettem, hogy hol járhatunk, mert nem igazán érdekelt, hova vezet most. Vakon megbíztam benne, és az sem érdekelt volna, ha egyenest egy pöcegödörbe sétálok, hiszen csak egyet akartam most: hogy Mirubi megtudja, ki vagyok.
Mielőtt észbe kaptam volna, már egy teremben voltunk fényekkel, ahol csak annyit tudtam megállapítani, hogy a mennyezet magasan van, hiszen nem látok fentebb a sötétben annál, mint ameddig elér a fény. Különösebben ez sem izgat, csak Mirubit láttam magam előtt, az ő arcát is csak homályosan a fényviszonyok miatt.
- Ha hazugságra bukkannál, Mirubi, az nem én lennék. De tégy úgy, ahogy jónak látod. Én készen állok - bólintok újból, majd várom instrukcióit, miszerint cselekednem kell. Nem félek, hiszen eddig is mindig a szín tiszta igazat mondtam. Reméltem, hogy ezt ő tudja... de nem bízott meg bennem eléggé ahhoz, hogy átlásson rajtam. Talán ő félne tőlem?
Minden titkom és tudásom megosztom vele, nincsenek blokkolva az emlékeim, így azt megpróbálom úgy átadni neki, ahogy én érzem magamban mélyen, legbelül.

**Tsunomi Ai** Kedd Aug. 23 2016, 13:50

Talán, ha lett volna időm átgondolni a dolgokat, vagy nem Mirubi-sama ült volna most előttem, meg se fordultak volna az eszembe ezek a szavak. De a helyzet úgy hozta, hogy minden „tökéletes” volt ezekhez a mondatokhoz és felzaklatott elmém olyan dolgokat szült, melyekre alapjáraton soha sem lettem volna képes. Így hát feltettem ”A” kérdést, mely látszólag teljesen meglepte Mirubi-samat, ezt még könnyes szemmel is láttam egy pillanatra rajta. De valamiért egyáltalán nem éreztem zavarban magam. Egyáltalán nem éreztem mást, csak a tompa félelmet. Mirubi-sama arca szomorúvá válik és hangja is meggyőzést nyújt erről az állapotáról. Hangjától akaratlanul is elszégyelltem magam és még válaszolni sem válaszolt a kérésemre, de már tudtam, hogy butaságot kértem. Kezeim akaratlanul ököl beszorulnak, ahogy várom a férfi szavainak végét. Nem tudtam miért, de féltem és vártam is egyben a válaszát. Ám mikor megkaptam szívem keserűen dobbant. Szomorú tekintettel meredek rá egy rövid ideig, majd szipogva elkapom a tekintetem a férfiról. Hát persze… hogy is kérhettem egy ilyen dolgot egy férfitól, aki talán még csak tanítványának se tekint. Hogy lehettem ilyen buta… Próbáltam kirázni a fejemből a szomorúságot, de nem ment. Egyetlen vigaszom Mirubi által feltett kérdés volt… de a kérdéstől kirázott a hideg. Légzésem felgyorsult és összehúztam magam. Kirázott a hideg, mintha fáznék. Lehunytam szemeimet és érzem, hogy ismét elkap a pánik. Felhúzott térdeimet átölelve, fejemet a térdemre hajtva válaszoltam, remegő hangon.

- M…mit éreztem? Mirubi-sama… semmit… semmit nem éreztem… és ez olyan rémisztő… ott voltam. Én csináltam végig… én öltem meg őket… én miattam fekszenek most ott… és én nem éreztem semmit miközben megtettem. Annyira félek… egyszerűen… én csináltam… de nem voltam magam! Tisztán emlékszem mindenre, de nem tudtam megállítani a kezem! A tanárok azt mondták, hogy miközben rejtőzök, ösztönösen elzárom a tudatom, hogy véletlenül se tegyek árulkodó jeleket… de… valójában én csak egy gyilkos vagyok? Egy kegyetlen gyilkos? – könnyeim egyre intenzívebben hulltak, majd mielőtt észbe kaphattam volna, már Mirubit öleltem (ha hagyja) és az arcom a mellkasának döntve zokogtam, míg csak el nem állnak a könnyeim – Mirubi-sama… én… félek…

Jiraiya Pént. Aug. 26 2016, 19:24

Misaki Kiyoko

A lány tele van érzelmekkel, melyek egymásból következnek, esetleg egymás ellentétei, ami viszont biztos: Szeretetre vágyik. Olyan társat akar maga mellé, aki törődik vele, aki a gondját viseli és aki mellett testileg és lelkileg is biztonságban érezheti magát. Ő pedig nem tudni, hogy miért, de úgy gondolja, hogy Mirubi ez az ember, bár Ő is belátta, hogy ez tévedés volt. Legalábbis az a része, amit elképzelt magának, nem pedig az esély arra, hogy Mirubi mellett megtalálja azt, akit keres, csak talán nem éppen abban a formában, mint amire Ő számít... A másik érdekes kérdés, hogy Kiyoko milyen megmagyarázhatatlan oknál fogva gondolja azt egy idegenről, hogy Ő lehet az, akire vágyik? Mindenki számára van egy első benyomás, és rengetegszer történik olyasmi, ami megmagyarázhatatlan vonzalmat, kötődést generál egy másik, számunkra ismeretlen ember iránt. Ő esetében a külsőségek és Mirubi érdeklődése válthatta ki ezeket. Azonban, miután bebizonyosodott a fiú számára, hogy Kiyoko nem olyan, mint amilyen emberre szüksége van, megmondta neki, hogy nem lehet az Amegami tagja. Mindazonáltal valamilyen okból kifolyólag megölni sem akarta, de nem hagyhatta elmenni ennyi információ birtokában, így itt tartja. Azóta pedig történtek dolgok, most pedig itt az ideje, hogy bizonyítson!

Egy koppanás a terem Északi felénél, majd a hatalmas kapu kitárul. Fényözön nem árad be a teremben, ám jól látható egy árnyalak, aki besiklik és becsukódik mögött az ajtó... Kapucnit viselő, Amegami köpenyes alakja fel-fel villan a gyertyák fényében, majd egy percen belül megérkezik. Nem szól, nem hajol meg Mirubi előtt és a tisztelet legcsekélyebb jelét sem mutatja. Ez helyett, Mirubi bólint felé, ám ezzel csak jelzi azt, hogy kezdheti. Köpenye alól előtűnnek kezei, amivel lassan megfogja csuklyáját és leveszi azt a fejéről... Hosszú, fekete haja félig-meddig az arcába lóg, ebben a fényben pedig vonásai nem látszanak, csak a barnás szemei, amik csillognak a fáklyák fényében.

- Nézz a szemébe!

Mondja Mirubi Kiyokonak, mire a lány teszi, amit a fiú mond neki és belenéz a férfi szemeibe. A bal oldalát teljesen eltakarja a haj, így a jobb szeme marad, ami amint Kiyoko belenéz, elfeketedik. A lányt elönti a sötétség, a vakság és szemei előtt, régmúlt idők emlékei játszódnak vissza, emlékek, melyek már-már a feledés homályába merültek. Emlékek a közel s régmúltról, a megvívott csatáiról, minden egyes magányos éjszakájáról, Ashurával töltött perceiről és az Unazakikról... Minden, amit csak a lány magában hordoz!

// Egy hosszabb irományt kérek - lehet élményszerű is, ez esetben ch jutalom vár ^^ - amiben összefoglalod, hogy mi történt Kiyokoval. Időben visszafelé haladunk, vagyis Mirubi megismerésétől, egészen addig a momentumig, hogy Kiyoko megszületett. (Persze odáig nem jutunk el ha a szavazásod sikerrel zárul) VISZONT hogy könnyű legyen, haladhatunk a kezdetektől napjainkig, majd úgy veszem, hogy visszafelé haladtunk. Csak mert gondolom könnyebb sorrendbe haladni, mint fordítottban. Ami az emlékekből kiderül:
- Kiyoko Gyerekkora, neveltetése

- Családja (Van-e ha igen milyenek, ki neveli? Stb)

- Helyek ahol megfordult (Emlékeid szerint hol fordult meg? Hol járt?)
- MINDEN fontos információ amit Kiyoko tud egyes Nemzetekről, Személyekről, Falukról (JK-at is beleértve)
- Részletes leírás az Unazaki klánról és tagjairől (Azokat az információkat kérem, amiket Kiyoko Megtudott és amiket kiderített a tagokról + Ismert Bázisok helyei)

Ez mindenképpen hosszabb dolog lesz, amit tudsz és eszedbe jut, amit Kiyoko biztosan MEGTUDHATOTT azokat írd le. A posztodat hagyd nyitva, csak írd le amiket kértem ^^ Leírhatod, hogy Kiyoko mit érez ezek alatt, hogy újra át kell élnie mindent, stb. Tehát ahogyan mondtam, élmény nagyságú iromány is lehet //

Hanae

Nem különb esettel van dolgunk, mint Kiyoko esetében, bár itt az érzelmek már tomboló viharként kavarognak egy aprócska testben, egy gyermeki lélekben, melynek gazdája bár intelligens és felnőtteket megszégyenítő világképpel rendelkezik, mégis az ártatlanság és a tudatlanság börtönéből kiszabadulva, kétségek közé zuhan. Kicsiny kezei úgy szorítják Mirubi ruháját, mintha az utolsó cérnaszálba kapaszkodna, ami az élethez köti, amiért úgy érzi, hogy érdemes élni...

- Nem vagy kegyetlen!

Karolja át a kislányt, miközben ujjaival finoman simogatja. Azonban ez a dolog abba marad, mintha elvágták volna... Bár jelen helyzetben, nem igazán veszi észre a kislány, csak azt, hogy valamilyen "nem jó" érzés tölti el.

- A kegyetlenség a kegy hiánya a kegy pedig a jóindulat, ami arra késztet, hogy jót tegyél valakivel, teljesítsd a kérését, kívánságát. Ezek az emberek nem kértek tőled kegyet, kegyelmet. El akartak pusztítani téged, és bár gyilkoltál, fájdalmat okoztál és megöltél másokat, mindezek által kegyelmet gyakoroltál. Kegyelmes voltál azokkal az emberekkel, akiket megöltek volna, azokkal az állatokkal, akiket megkínoztak és akiket felszabadítottál. Teljesítetted áldozataik kívánságát, elégtételt vettél rajtuk és valószínűleg több tucat ember lelke lelt általad nyugalomra, azáltal, hogy elvetted a világ egy kisebb romlott elemét.

A fiú hangja most hideg és tárgyilagos, semmi érzelem nem érződik belőle, csak a tömény logika.

- Amit pedig akkor éreztél, pontosabban nem éreztél, az pedig pontosan az volt, amiről beszéltem neked néhány héttel ezelőtt... Tisztán öltél, bár nem gondoltam volna, hogy ez számodra ilyen egyszerűen megy. Nem éreztél se szánalmat, se megvetést, sem pedig jóindulatot ellenfeleid iránt. Csak azt tudtad, hogy meg kell őket ölnöd, mert érezted legbelül, hogy olyan lények, olyan emberek, akiknek veszniük kell. Hogy miért?

Tette fel a kérdést a fiú, mire elengedte a kislányt és felállt. Egy lépést hátrébb lépet.

- A Kauzalitás törvénye miatt, amit az emberek túlságosan is materiálisan, földhözragadtan értelmeznek értelmeznek, bár inkább pontosabb megfogalmazás az, hogy a felszínt karcolgatják. A Kauzalitás az ok és okozat, akció és reakció törvénye, amely azt mondja ki, hogy egy bizonyos dolog, ki fogja váltani a másikat. Ez teljességével így van. Ez esetben a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket, a halált! Hogy miért? Mert a negatív energiák melyek a gonosz érzelmek, a beteges vágyak kielégítése során, az azzal járó mások bántásakor felszabaduló fájdalom, legyen az testi, vagy lelki, meghatározza azt, hogy az adott tevékenység, az adott "gonosznak" nevezett érzelem és "betegesnek" tartott vágy, valóban gonosz és beteges-e. Hogy miért? Mert ha egy tevékenység során másoknak fájdalmat, kárt okozunk, érzelmileg vagy testileg, akkor az negatív energiákat gerjeszt benne. Ez pedig ránk is hatással van, a negatív erőktől pedig aki nem írtózik, hanem megrészegül, újra és újra el akarja követni azt a tevékenységet, amit megtett, azért, hogy örömét lelje mások fájdalmában. A gyilkosság, a kínzás, a lelki-terror is ide tartozik és ilyen dolgok, ahogyan a megszégyenítés is. Az akinek okozzuk, annak rossz, így a Gondolat, az Érzés, a Vágyak mind negatív töltetűek lesznek és így is hatnak vissza ránk. Ennek okán annak aki bűnös, előbb utóbb be kell végeznie, meg kell halnia...

Kicsi szünet, majd folytatja az okfejtést.

- Ugyanakkor nézzünk meg még valamit. A gyilkosság magában bűn, ha ártó szándékkal tesszük, elvégre elveszünk egy életet, az élet pedig ezt nem akarja. Mi pedig ezt élvezzük, akkor bűnösök vagyunk. Ha pedig sajnáljuk, megtörünk, fájdalmat érzünk, akkor máris megtisztultunk tettünk súlyától, mert valószínűleg kényszerböl okoztunk valakinek fájdalmat. De mi a helyzet akkor, hogyha egy ember élet és halál között lebeg és szenved, fájdalmai vannak, nem akar tovább élni és semmi esélye a felépülésre? Elveheted e az életét, hogy puszta jó szándékból véget vess a szenvedéseinek? Nos igen. Elvégre nem azért veszed el az életét, hogy ezzel kárt okozz neki. Ha pedig még kéri is, akkor a tett pozitív töltetű. Ha pedig érzelmek nélkül, megteszed amit meg kell tenned, nos, azt is mondhatjuk, hogy nem is Te cselekszel. Mi van akkor, hogyha egy felsőbb hatalom tesz igazságot rajtad keresztül? Nem te ölsz, csak a tested. Nem érzel semmit, nem vagy magadnál... Ez a révületi állapot az, ahol az Istenek beleszólhatnak a világukba és kiküszöbölhetik a hibáikat.

Mirubi vár egy kicsit. Szeretné, ha a lány átgondolná, amiket mondott.

- Karma, Kauzalitás, Sors... Mind ugyanazt fedik. De az már a te saját döntésed, hogy elhiszed e ezeket nekem, mint a mesterednek. De ha nem vagy képes megbirkózni azzal a tudattal, hogy a tested embert ölt, olyan embert, akinek sorsa a bűnhődés és az Istenek megbüntették őt rajtad keresztül, akkor mondj el értük egy imát, ahogyan azt már eldöntötted régen. Kérj bocsánatot a lelkeiktől és ha valóban, szívből jön a bocsánat, akkor minden bizonnyal megnyugvást lelnek. Ha pedig helyesen cselekedtél és ebben biztos vagy, akkor előbb vagy utóbb, meg fognak jelenni neked a lelkeik, hogy megköszönjék azt, amit tettél...

Nos súlyos szavak, súlyos elméletek és súlyos hitvilág. Mindez egy tárgyilagos, a "te döntésed, hogy elhiszed vagy sem" köntösbe bújtatva. Ám áll mögötte hátsó szándék? Mirubi mindezt valóban így gondolja, vagy csak tudja, hogyan kell egy kisgyermeket manipulálni? Tudja, hogy hogyan kell Hanaét iránytani? Esetleg törődik vele?

~ Egy nappal később ~

Másnap reggel Hanae és Mirubi újfent a Bambusz erdő közepén találta magát, elvégre itt kezdték meg a reggeli edzést. Mirubi megállt a kislány előtt, akinél ott volt a teljes felszerelése.

- Támadj meg a legjobb tudásod szerint!

Adta ki az utasítást Mirubi, várva Hanae támadását.

**Tsunomi Ai** Vas. Aug. 28 2016, 17:54

Érzem Mirubi-sama ölelését, és kezei nyugtató hatásként értek. Valamiért bármikor fakadok sírva, Mirubi-sama karjai közt hamarosan újra nyugodt leszek, történjen bármilyen zűrzavar. Most mégis kicsit több idő kellett, hogy pityergéssé csökkenjen a sírásom. Egyszerűen túl mély volt a seb. Egy gyilkos voltam, és ezt semmilyen szó nem szépítheti, Mirubi-sama bármennyire is meg próbál győzni, hogy amit tettem helyes. De én sosem gondoltam így. Figyeltem Mirubi-sama (észre sem véve letompult helyzetemben az auraváltozást. De egy biztos volt… nem értettem egyet Mirubi-samaval… és úgy tűnik… soha nem is fogok. Nem érti meg a gondolataim lényegét, nem érti meg, hogy mindez számomra olyan, mintha egy lényemet ölték volna meg. Én sosem akartam gyilkossá válni, most mégis azzá váltam, s ez olyan dolgokat is magával vonzott, melyekről eddig nem is hittem, hogy léteznek. Egy idő után könnyeim csak vékony patakonként folytak csak, néma szipogás kíséretében. A férfi ellépett mellőlem, mire én erőtlenül rogytam össze a padlóra meredve. Agyam befogadta az információkat, de megtagadta a tényt, melyet próbáltak elém állítani. A gyilkolás bűn. Legyen bármilyen jó szándékú is. A gyilkolás az én eszmém szerint tabu egy olyan eszköz, melyet nem szabadna használni. Én mégis megszegtem eme eszmém, mely most sötét árnyként lebegett körülöttem, hogy összetörjön. De… nem jár sikerrel. Ha Mirubi-sama kiment is, nem vettem észre, csak meredtem előre, látszólag gondolataimba merülve, szememből szomorúság tükröződött. Már-már néma hangon motyogtam imát az elhunyt lelkekért, melyet egy keresztvetéssel zártam le. Majd bal kezemet magam elé emelve néztem a tenyerem, melyen még mindig látszódott a varrat, mely a tantom felavatásaként ejtetem magamon. Lelki szemeim előtt láttam a vért még mindig kezeimen, de furcsamód légzésem nem gyorsult fel. Szemeim félig meddig üresek voltak, ám látszódott az éber, érző tekintet is mellette, csak ez mutatta, hogy nem süllyedtem vissza érzékelten, ösztöni szintemre. Összeszorítottam apró öklöm, és kissé berekedve szólalok fel.
- Gyilkos vagyok… ezen nem változtat semmin… kissé megtörtem… de… nem végleg… ígéretett tettem Mirubi-sama… és ha kell feláldozok mindent érted… Még ha nem is viszonzod a feléd érzett érzelmeim… Mirubi-sama…a tiéd a vérem… az életem… - ezzel újabb friss vágást húzok az előző heg helyére egy új emlékeztetőül.

Már akkor sejtettem mire készül Mirubi-sama mikor megkért, hogy teljes felszereltségbe találkozzunk a bambusz erdőben. Eljött, hát a próbám. Ez dönti el, hogy méltó vagyok Mirubi-sama szemében, vagy egy használhatatlan szemét. És én nem akartam szemét lenni. Agyam lázasan kattogott, újabbnál újabb terveket kiötölve, stratégiák, melyeket kiötölhetek. Nem tudom milyen próbát szán nekem Mirubi-sama de az biztos, hogy sok minden múlik rajta, így felkészültem mindenre, így mikor megjelentem a férfi előtt, már több kész tervvel is előálltam. A férfi kérése, bár meglepett, ellenkezés nélkül bólintottam, és meghajoltam a Gazdám kívánsága előtt. Majd minden érzelmem eltűnt… egy pillanat alatt váltottam át, egy pillanatra egy izguló, bár kissé csöndes kislány voltam… következőben… maga a Vadász.

A Fürge Test technikával közel kerülve a férfihoz megpróbálom megtámadni a katanammal egyetlen rántással. Egyszerű kirántásos vágás volt, mégis nagy eséllyel élt a meglepetés ereje. Bár magam nyugodt és látszólag üres tekintettel meredtem célpontomra, a katana nyíltan érzékelhetővé tette a parancsomat, melyet saját magamnak adtam. „Ölj!”. Mirubi-sama azt kérte minden erőmmel támadjak… és én… nem akarom, hogy véletlenül elérzékenyüljek… így… ténylegesen Vadásszá váltam… hogy megöljem Mirubi-samat. A pengét szinte egy tömény sötét masszaként borította be a vérszomjam, melynek mértéke szinte hihetetlen volt. Mintha csak egy éhes alfa farkas forrongó vére keltette volna. Persze ez csak egy szimpla vágás volt, mellyel bár kész voltam bevinni a végső csapást, leginkább tesztelés céljából indítottam útnak, hogy érzékeljem Mirubi-sama milyen komolyan veszi a harcot. Mindenre figyeltem. A mozgására, a légzésére, még a szeme mozgására is. Egyszerűen nem hagyhattam lankadni a figyelmem. Bár a torkát célzom, ha elvétem rögtön hátrálni kényszerülök a férfi hatóköréből megpróbálva kijutni, hogy aztán, ha nem követ a kardomat visszacsúsztatva a helyére a magasba szökkenve a szóró tűzbe kezdtem a senbonokkal végig a férfit célozva. Látszólag ügyetlenül célozva, de valójában a nagy szórás végett megvoltak a terveim. Leérkezés közben végül a katanamért nyúlok ismét, miközben az övemről alig észrevehető mozdulattal lekapom a rejtett drótot, majd a katana markolatára rögzítve valamit.

Felszerelés: (kicsit átrendezve ideiglenesen lenyúlva a raktárból xd)
- 1 db katana (háton (kis változat))
- Shurikentartó 1 benne: 30 db senbon
- Shurikentartó 2 benne: 10 robbanójegyzet, 5 kunai, 5 shuriken
- 2x5m dróthuzal
- pár darab ??? (maradjon titok :3)

Jiraiya Hétf. Szept. 05 2016, 20:22

// Mirubi megkérdezte volna, hogy mi volt az a "keresztvetés" mert ugye az egy keresztény dolog Razz

//

Mire Hanae végrehajtotta az újabb eskütevést és a "gyónást", Mirubi már kiment a szobából, úgy gondolta, hogy jobb magára hagyni a lányt és valószínűleg bűnei tisztázása sokkal jobb egy olyan környezetben, ahol egyedül lehet és csak Ő az, aki társaságául szolgál...

Hanae tehát felkészült, végső próbájaként tekint a megmérettetésre. Nem tett volna eddig is eleget? Nem ölt volna parancsra, hűséget fogadva az egyetlen személynek, aki jelenleg, a világ állása szerint az egyetlen fontos személy, aki nem csak vigyáz rá és gondoskodik róla, még bízik is benne, még többet is lát benne, mint egy egyszerű kislányban, egy egyszerű emberben... Felkészült... Észjárása remek, ám még éles helyzetben nem volt, most viszont úgy sugárzik belőle a vérszomj, mint még soha... Talán komolyabb hatású, mint abban a kis faházban volt... Ott inkább érzelmek nélkül, egy gépezetként ölte meg az embereket, most viszont a gyilkolási szándéktól csöpögő pengéje az, ami veszélyt jelent!

A Shunshin no Jutsu bevetés remek kezdés, ám a lány ahhoz, hogy a nyakát célozza, egy magasságba kellett vele kerülnie, máskülönben teljesen pontatlan a vágás, így Hanae a Shunshin után felugrott és egy vágást intézett Mirubi felé. Ez viszont jelentősen lassította a folyamatot, így Mirubi egy egyszerű elhajlással, majd egy kis fordulással tért ki a vágás elől. Látszott rajta, hogy figyel, el is mosolyodott. Láthatóan nem veszi komolyan a harcot és tanítójelleggel áll a lányhoz. Ez az elhátrálása pillanatában is érződött.
- Ha teheted SOHA ne támadj szemtől szemben! Egy Ninja csapjon le lesből, vagy tévessze meg az áldozatát!
Mondta, ám alig fejezte be, máris érkezett a következő támadás, Hanae Senbonokkal támadt. Mirubi kedvenc eszközei, ám csak ritkán használja őket... A nagy szórás és a fiú képességei pedig elégnek bizonyultak, hogy előrántva egyik kunaiát azzal védje ki a felé szálló néhány senbont.
- Soha ne ugorj meggondolatlanul a levegőbe, ott a legvédtelenebb egy Ninja!
Mondta, majd véget ért a tűvihar és Hanae földet ért.
- De biztosítottad magadnak a védelmet a támadással! Jól csináltad!
Mondta, miközben Hanae végrehajtotta a rögzítés. Mirubi pedig nem mozdul, arcán egy elismerő, de mégis kihívó mosollyal vár.

**Tsunomi Ai** Hétf. Szept. 05 2016, 21:47

A támadásaim sorról sorra buknak meg, s bár látszólag kezdenek megfogyni a lehetőségeim, a szívem mégis lassan és nyugodtan dobogott. Még mindig nem értem a terveim végére, így viszont még mindig maradt lehetőségem elintézni a férfit. Igen. Ez volt a célom. Kíméletlenül levágni, mindenfajta érzelem nélkül. Számomra, most nem Mirubi-sama állt ott, hanem egy célpont, akit likvidálni kell. Mikor leérkeztem rögtön ismét shunshinhoz folyamodtam, látszólag hasonló próbálkozással, mint előbb, ám a rugaszkodás bár megtörtént, nem a férfi torka, hanem hátraszökkenéssel folytattam a mozdulatot. Ezzel egy időben a katana süvítve repült a férfi mellkasa felé, mely súlya miatt jóval, nagyobb lendülettel indulhatott meg a cél felé, mint egy katana, ám nem is ez volt a célom. A katana markolatára rögzített drótot hagytam tekerni, és a nagy eséllyel kitérő Mirubi-sama felé irányítom a pengét, mely azonban természetesen nem vág olyan precízen, de még így is sérüléseket okozhat. Nagy eséllyel Mirubi-sama ez elől is kitér, ám ez esetbe hagynám repülni a katanat, így kezeim rejtekéből hamarosan száguldva repül a drót mentén a három robbanó jegyzet, melyek a dróthoz voltak kötve. A robbanást akkor időzítettem, mikor a férfi a legközelebb volt az epicentrumhoz, ám tisztában voltam az ellenfelem képességeivel, így máris tovább léptem a következő fázisra. Tisztában voltam vele, hogy a férfi menekülne, de ha esetleg hátraugrana rá kell jönni, hogy a senbon szóró támadásomat nem véletlenül olyan nagy szögből hajtottam végre, ugyanis a földből véletlenszerű távolságokban a férfi felé álló tűk azzal fenyegették, hogy könnyen beleléphet, ha nem figyel. Eközben lökéshullámot kihasználva kissé hátrébb szökkenek, miközben tantommal gyors mozdulatokkal fejtettem le magamról a ruhát. Testhelyettesítő Jutsuval hoztam létre egy klónt a leérkezés után, mely magába fogadta a ruháim és a shuriken tartókat, és az összsúlyukat használtam ki. Két dolog maradt csak a kezembe. Egy műanyag doboz, és a tantom, melyekkel a bázis fele shunshinolok, ahol Ifu alakját vettem fel. Ezt mind annyi idő alatt próbáltam létrehozni, míg leülepedik a füst és a férfi láthatóvá válik. Ekkora azonban már kész voltam. A „harcra kész” klónom, védekező pozícióban várt és állt, a ruháim és a felszereléseimből áradt az illatom, így szaglással nem bukhattam le… főleg, mivel a dobozból két dolog került elő. Egyrészt Ifu szőrköpete, másrészt egy kevés macskapisi… igen nem túl higiénikusak, de hát nem figyeltem rá. Mindkettőt magamra „kentem”, elfedve így a szagom, illetve felvéve Ifu illatát. Persze nagy valószínűséggel felfedezhető számára az én illatom is, de amennyi időt a macskabarátomhoz dörgölőzve töltök (illetve amennyi időt tölt ő az ágyamon), nagy eséllyel ez már megszokott tőle. Így lassan cammogva a porfelhő felé vettem az irányt nyugodtan, türelmesen nem kapkodva el. Tudtam, hogy a legkisebb árulkodó jel is lebuktat. De minden érzékelhető „kibocsájtásomat” a minimális szintre csökkentettem. Kész voltam lesújtani.

Jiraiya Szer. Szept. 07 2016, 15:07

// Kezdődjön a Villám Játék. A fogalmazásra figyelj mert kicsit zavaros nekem hogy mit szeretnél és mi mi után következik. Próbálj meg pontosabban, érthetőbben foglamazni. //

Hanae talán hallja, amit Mirubi mond, de egyenlőre fel nem fogja, nincs rá hatással. Mirubi azonban ezt nem tudja, csak azt látja, hogy a kislány iszonyatosan koncentrál és azon van, hogy elintézze őt. Hanae terve eszközei és képességeihez mérten a legjobb volt, bár még mindig szemtől-szemben támad, nem próbál meg elrejtőzni, elbújni. Egy ösztönlénnyé vált, akinek célja a gyilkolás. Azonban ha ez a gyilkolás nem foglal magában átfogó taktikát, nem lehet eredményes!

Mirubi sorra tér ki a támadások elől, az elengedett kard elől elhajol, valamint Kunaiával hárított, ám ekkor a katana magával ragadta a drótot is és Hanae megkezdhette a robbanást. Természetesen a látási viszonyait teljesen lekorlátozta, nem látta, hogy Mirubival mi történik, mivel a robbanás nagysága és a felvert por, füst, tűz kombója a kívánt hatást érte el. Hiszen, így Mirubi látási viszonyai is korlátozva vannak. // Itt most nem PvP-t mesélek, de ha azt mesélném akkor leírnám, hogy a tűk nem mind a földbe szúródtak és nem akkora területen, hogy bele lehessen lépni, mivel nem is volt olyan sok tű, ezen kívül a ninják inkább szökkennek, mintsem lépkednek a harcokban, de nem írom le, hogy mi történt az ellenfeleddel, mert nem láthatod ^^ //

Miközben Mirubit ellepte a por és a füst, Hanae cselekedett és egy meglepő, talán "végleges" cselt alkalmazva újra meztelenre vetkőzve próbálta meg nehéz helyzetbe hozni Mirubit. A Kawarimi sikerült, elvégre talán a ruhák súlya még nagyobb is volt, mint a kislányé, Ő pedig felvette Ifu alakját és ellátta magát a szükséges szaggal. Ahogyan pedig elül a füst, jól látható, hogy Mirubi már nincs ott, ahol eddig. Valószínűleg még a robbanás ideje alatt hátrált ki és várt. Sértetlen.

- Ügyes! De figyelj arra, amit mondok!

Kiabálja oda, majd észre veszi az érkező macskát. Először szemöldökét ráncolja, majd leguggol és a kezét nyújtja Ifu felé. Valószínűleg furcsállja, hogy itt van.

- Ne aggódj, nem bántom őt.

Mosolyodik el kedvesen, miközben kezét még mindig felé nyújtja.

**Tsunomi Ai** Szer. Szept. 07 2016, 15:35

A klón nem szólalt, meg csak bámult Mirubi felé, hisz erre volt „beprogramozva”, én magam viszont Ifuként közeledtem a férfi felé. Ahogy azonban közelebb értem Mirubi lehajolt és felém nyújtotta kezét. Ezzel egy időben összehúzom szemeim, és megtorpanva úgy teszek, mintha figyelmen kívül hagynám, megállok és elkezdem a „szőröm” nyalogatni a mancsomon, látszólag teljesen figyelmen kívül hagyva a férfit, sőt ha közelítene, még csak „farkam” látványosan lengetve ballagok odébb, hogy majd ott leüljek. Persze ezután, hagyom, ha esetleg meg akar közelíteni, de az utolsó pillanatig várok a támadással. Mivel elmém „zár” alatt volt, így egészen addig nem is készültem fel a támadásra, míg közel nem ért. Ám ha nem közelít, várok egy kicsit, majd csak azután indulok felé, mintha csak a lábához tervezek dörgölődni. Azonban, amint közelebb értem a férfihoz, akcióba léptem. Megfeszülnek az izmaim, majd elrugaszkodok a lehető legtovább elhúzva a visszaváltozást. Tantomat előreszegezve. A férfi oldalát, pontosabban a lépét célozom. Bár a szerv pontos helyét nem tudtam, de nagyjából be tudtam határolni, hogy oda sújtsak le.

Ajánlott tartalom