Folyó Part

Egy tisztás, ahol sok dolgot lehet csinálni. Pl: jutsu-t tanulni.

// Uzumaki Naruto //

// Kb. 200. próbálkozásom a vizenjárással. xD //

A sok próbálkozás után kimásztam a vízből, majd leültem pihenni, Azon gondolkodom, vajon miért nem sikerül ez az egész?? Ennek is az a lényege, hogy a chakrát kell szétáramoltatni, de nem az egész testemben, hanem csak a talpamba. A Genjutsu: Kai se volt ennyire nehéz, pedig az jóval fontosabb dolog mint ez. Vgay mégsem??! A fáramászás már megy, pedig ott is időztem elég sokat. Mindegy, próbáljuk meg mégegyszer ezt az egészet. Felállok, majd odamegyek a vízhez. Alapállást veszek fel, majd chakrát áramoltatok a talpamba. Mikor úgy érzem elég, akkor megpróbálom szétáramoltatni az egész talpamba és megindulok. Ráteszem az egyik lábam, majd a másikat is. Mivel megállni megtudok rajta, ezért most arra kell figyelnem, hogy a lépések után ne süllyedjek bele a vízbe. Szép, apró lépésekkel megindulok Senshi felé, aki éppen a víz tetején ülve pihen, a "fáradalmas" munkája után. "Ez az. Már mindjárt ott vagyok. Remélem nem próbálkozik megint valamivel, hogy megzavarjon."

Mikor úgy éreztem, hogy elég chakra van a talpamban, rátettem az egyik lábamat a vízre, majd a másikat is és szép lassan megindultam. Már majd nem odaértem, mikor meghallom, hogy Senshi elkezd ordítozni! " EGY BÉKA! BÉKA!" "Jézusom. Fél a békáktól, vagy csak..." Még a gondolatomat se tudtam befejezni, mivel láttam, hogy kisebb-nagyobb hullámok közelednek felém. Gyorsan kellett cselekednem. Próbáltam koncentrálni a chakra áramlásomra, de nem sikerült és beleestem a vízbe, majd lefejeltem egy békát. Egy kis időre elvesztettem az emlékezetemet, de szerencsére magamhoz tértem és még időben sikerült a felszínre úsznom. "Ez meleg helyzet volt. Nem is tudom mi lett volna velem, ha nem térek magamhoz." E gondolatmenet közben a partra úsztam, majd megpróbáltam mindent előről. A chakra áramoltatás tökéletes volt, de jobban kell koncentrálnom. Elvégzem a megfelelő teendőket, de ugyelek a koncentrálásra. Megindultam Senshi felé. Szép lassan, egyenletes mozgással. Majd mikor odaértem ,végre valahára, megkérdeztem az én kedves barátomtól:
- Senshi, figyelj csak. Te ennyire félsz a békáktól, vagy csak azért tetted, hogy kizökkents a koncentrálásból?
Miközben várom a választ, figyelek arra is, hogy rendesen áramoltassam és koncentráljam a chakrám.

Miután beértem Senshi-hez és megkérdeztem tőle, amit szerettem volna, közben koncentráltam, el sem tudtam hinni, hogy végre megtanultam ezt az egészet, már csak a szemét szedés van hátra. Miután megkaptam a választ, kimentem a partra, mivel a Sensei m,egparancsolta, hogy szárítkozzak meg. Kb. 10-15 perc eltelhetett, mire megszárítkoztam. Ezek után siettem a vízre szemetet szedni. A közelemben lévő szemetet gyorsan egy helyre tettem, majd elindultam beljebb. Ott is a sok szemetet kihoztam a partra. Egész szépen haladunk a szemétszedéssel. Néha azért a szemétután kell futni, mivel elviszi az áradat, de nem nagy probléma. Miután befejeztük az egészet és kivittük a partra, oda szólok Matoke-nak.
- Sensei, készen vagyunk a munkával, mehetünk jelentést tenni a Mizukage-nak. Szólaltam meg, majd egy kicsit leültem és vártam, hogy mikor indulunk.

Matoke intett Senshinek is, hogy ideje kimenni a vízből. Ezután leugrott a fa ágáról és hamar a fiúk mellett termett. Előkapta jegyzetfüzetét, és beleírt valamit. Ezután intett Senshinek, hogy cipelje ő a zsákot, melybe a szemetet szedték össze.
-Na ideje indulnunk. Elégedett vagyok mindkettőtökkel.

//Írj a Mizukage irodájába!//

//Ino-nak//

Egy újabb napra ébredtem. Lassan feltápászkodtam az ágyamból és kinéztem az ablakon. A kilátás most sem volt valami meglepő, csak a szokásos...
- Na akkor irány az edzés! - kiáltottam, de ekkor a hangos gyomorkorgásom elhallgattatott - Miután persze reggeliztem.
Amikor befejeztem a reggelit, felöltöztem, stb., stílusosan kiugrottam az ablakon és elindultam valamerre. Hogy merre? Még magam sem tudtam, csak valami nyugis helyet akartam keresni. Így értem el a folyó partjához, majd megálltam egy kicsit, és kifújtam magam. 'Mivel is kezdjem? Mivel is...?' gondoltam magamban, majd úgy döntöttem, hogy először is egy kis chakra kontrollal kezdem. Kiszemeltem magamnak egy termetes fát, majd elé álltam és elkezdtem gyűjteni a chakrámat a lábfejembe. Majd amikor úgy éreztem, hogy kellő erőfeszítést tettem elindultam a fa felé, igen nagy sebességgel. Mondanom sem kell, hogy nem jártam túl nagy sikerrel, mert pár méter után beroppant alattam a fa és leestem.
- A fenébe! Még mindig nem vagyok elég jó! Pedig nem először csinálom, de...
Megráztam a fejem, felkeltem, és újra nekifutottam. Most sem jött össze valami sok, de nem adtam fel. Ezt az eséssorozatot folytattam még egy ideig, azután leültem a fa tövébe pihenni egy kicsit.
A Nap erősen a szemembe sütött, de ez nem zavart, csak néztem a vízfolyást. Sok minden az eszembe jutott: jó és főleg rossz dol' - nem inkább csak rossz dolgok. Egy ideje csak ezekre a dolgokra tudok gondolni. Még nem tudtam megemészteni a közelmúltban történteket. A szél hirtelen feltámadt, és belekapott a hajamba. Nagyjából ez térített észhez. Megráztam a fejem, mint aki el akarja utasítani a történteket, mintha semmissé tehetné...
- Rajta, még egyszer! - mondtam magabiztosan a sötét gondolatokat eltüntetve elmémből, és újra nekifutottam a fának...

//Nem lett ez "gagyi" post//

Újra nekifutottam a fának és most több sikerrel jártam, mint az előzőekben. Elértem egy vastagabb ághoz, majd amikor megpróbáltam felállni rá, hirtelen megzörrentek az ágak és valaki kidugta köztük az arcát. Úgy megijedtem, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és elkezdtem lefelé zuhanni. Ekkor kezdtem megfigyelni azt a személyt, aki rám hozta a frászt: egy gyönyörű szép lány volt, és láthatólag ő is meglepődött az érkezésemen. Mindenesetre én voltam az aki bajba került, és már-már azt hittem, hogy esek egy nagyot, amikor a lány megmentett. Mondott valamit, majd felhúzott maga mellé. Mosolya csodálatos volt, és a ruházata pedig elég kihívó... Majd bemutatkozott, és mondott még valamit, amit nem igazán értettem, de a vége az volt, hogy itt lehetek, és stb. Ennyi nekem elég is volt. Majd kedvesen megborzolta a hajamat, és én - mit tagadjam - kicsit elpirultam. Alig bírtam szóhoz jutni, de csak kinyögtem valamit:
- Szia.... - motyogtam, majd erőt vettem magamon és határozottan, kedvesen próbáltam beszélni - Köszönöm, hogy megmentettél! Én Ren vagyok.
És most elgondolkoztam azon, hogy mit is keres ő itt: 'Talán ő is ninja, és csak gyakorol? De akkor az előbb miféle "birtokháborítást" beszélt? Mindegy. A legtisztább az, ha megkérdezem.'
- Ha nem sértelek meg, akkor megkérdezném, hogy mit keresel itt? Mert én épp az edzésem közepén tartok, és elég váratlanul ért a megjelenésed. Hi-hi! - kuncogtam elég furcsán.

//Ino-nak //

"- Tudod, ez a kuckó a madárkáké." - szólalt meg Nadine gyönyörű hangján, majd a háta mögé intett. 'Milyen kuckó? Hol? Én nem látok semmi különöset. De biztosan igaza van. Nem tudom elképzelni, hogy ne mondjon igazat' - gondoltam, majd figyelmesen hallgattam tovább a beszédét. 'Nem hátráltatsz? Ez valami vicc? Már a puszta jelenléted is elvonja a figyelmemet, hogy tudnék így koncentrálni bármire is.' Majd válaszoltam a kérdésére:
- Nyugodtan "velem tarthatsz". Örülnék neki, hogyha tanítanál egy kicsit. Hogy mit is tanulok? Hát gondoltam fejlesztem kezdetben a chakra kontrollomat, azután meg majd meglátjuk...
Nem is tudom, hogy mit akarok én ettől a nőtől, de az biztos, hogy nehéz levenni róla a szemem. Próbálom nem mindig bámulni, és ki-ki tekintgetni a természetbe // //. Hirtelen bizonyítási vágy támadt bennem, meg akartam mutatni neki, hogy nem vagyok egy tehetségtelen shinobi, ezért lefutottam a fáról, majd egy kicsit távolabb mentem tőle.
- Ezt figyeld Nadine-sensei! - kiáltottam lelkesen, majd elkezdtem a koncentrációt.
Próbáltam kiszűrni a külső zajokat; a folyó által okozott vízi zajokat, a szél néha kellemetlen megmozdulásait, a madarak csicsergését, stb. Amikor már azt hittem, hogy kész vagyok hirtelen beugrott Nadine kis miniszoknyája és a csodálatos kis "pofikája"// //. Abban a pillanatban elvesztettem az eddig összegyűjtött chakrám felett az irányítást. Mindez azt eredményezte, hogy kezdhettem az egészet elölről. Nadine körülbelül csak annyit láthatott, hogy erősen koncentrálok, majd ez a koncentrálás abbamarad - egy kis hatásszünet -, majd újra próbálkozok. Miután újra felépítettem a chakrámat, elindultam a fa felé, és próbáltam úgy felmászni rajta a chakrám segítségével, hogy megdöntsem az előző "rekordomat", így némi pozitívumot felmutatva a tanítómnak...

Nagyjából az történt, amire számítottam; a fa tetejét ugyan nem értem el, de az előző csúcsot, sikerült megdöntenem. Mikor már éreztem, hogy nem fog menni a dolog, megpróbáltam fent maradni a fán. Nadine-sensei utánam jött, és tulajdonképpen egy kiadós dicséretet kaptam tőle. Ez, mit ne mondjak jól esett, de ekkor azonnal lebeszélt a további próbálkozásról, mondván, hogy "meg fogom unni". Talán van benne valami, talán nem, mindenesetre tovább hallgattam a tanítóm mondandóját. Ez egy csomó kérdés volt, amire láthatólag azonnal akarta a válaszokat. Kis ideig gondolkoztam, összeszedtem a gondolataimat, majd elkezdtem a válaszadást:
- Hát, hogy mióta vagyok genin, és hogy mit tanultam eddig. Ez elég ködös, és hiányos. Frissen végzett genin vagyok, azaz szinte semmit sem tanultam idáig, kivéve azt, amit itt láttál. Egy biztos tulajdonságom van, az pedig a magabiztosság. Ez többé-kevésbé igaz rám, de van amikor ez sem mondható el rám. Szerintem ez inkább erősség, mintsem gyengeség, de könnyen előfordulhat, hogy ebből származik majd a hátrányom. Az elsődleges elememet, már az akadémiai évek alatt feloldottam. Ez a Suiton. Eddig ismert Víz technikáim, egyedül a Suiton - Kirigakure no Jutsu, de az elemi jutsuim számát majd szeretném kamatoztatni. Ha konkrétumot kéne mondanom, akkor talán a Hitei Mushou-t szeretném megtanulni. Nem tudom, hogy ismered-e, de ha igen és meg is tudod tanítani, akkor annak nagyon örülnék.
'Úgy gondolom válaszoltam mindenre' - ezt már nem akartam hangosan kimondani, ehelyett csak gondolatban tettem meg. Figyelmesen várom a sensei válaszát, reakcióját.

//A jutsu leírása:
Hitei Mushou // Szálló Tű Köd

A használó képes apró tűk tucatjait-százait kilövellni szájából, amik lehetőség szerint mérgezettek.
Pont: 10
Chakraszint: 100
Szint: D
Gondoltam, bemásolom, hogy neked ne kelljen majd keresni //

Vártam a reakciókat, és vártam... 'Úgy látszik, most igen magasra tettem a mércét a senseinek' - gondoltam. Majd válaszolt nekem Nadine-sensei, és gyorsan fel is tette a kérdését; "De biztos vagy benne?" Biztos hát! Nem véletlenül választottam ezt a jutsut, és nem fogom ilyen könnyen visszamondani. Ezek után a sensei belekezdett a jutsu tanulás részleteinek mesélésébe. Majd elővett egy tűt, és miután újra elkezdte a mondandóját, az elején még felcsillant a szemem; hogy képes leszek úgy mérgezett tűket lövöldözni, hogy a mérget a saját szervezetem állítja elő. De ezután jött a hidegzuhany; miszerint többször is ágynak eshetek és szörnyű kínokat kell majd átélnem, és ekkor újra feltette a kérdését; "Ezt akarod?" Ez már jobban megrendített, mint először, de kis gondolkodás után magabiztosan szóltam a senseihez:
- Persze. Már elhatároztam, és akkor ezt véghez is viszem.
Ezután közölte velem, hogy össze-vissza fog szurkálni azzal a tűvel, majd ha minden jól megy, akkor ki fogok tudni köpködni néhány tűt. És megint a már-már tipikus kérdés; "Biztos?" Kénytelen voltam ismételni magam:
- Teljesen biztos vagyok benne, úgyhogy ha gondolod máris kezdhetjük.
És mint valami tehetetlen báb, álltam és vártam, hogy a Nadine-sensei hozzákezdjen a dolgaihoz...

Kis idő után közölte a sensei, hogy: "Ez el fog tartani egy ideig." Nem voltam az a nagyon is türelmetlen fajta, de nem szeretnék túlságosan sokáig vacakolni ezzel a jutsuval. Bár az említettekből, amit a sensei közölt velem, kiderült, hogy magas szinten igen-igen hasznos technika. Ezek után Nadine-sensei vett egy nagy levegőt, hogy betudja mutatni a jutsut. Látszólag nem esett valami jól neki ez cselekedet, de pár pillanat múlva már túl is volt rajta, kiköpte őket, és mit-ne mondjak elég látványos volt: a tűk sebesen repültek ki Nadine szájából, és egy távoli kövön ért végig az utuk. 'Ez király!' - gondoltam, majd követtem a tekintetemmel a senseit, aki odament a már földön fekvő tűkhöz és felvett egyet, majd megvizsgálta. Egy az egyben ugyanolyan volt, mint egy eredeti tű, ezt tényt rögtön alátámasztotta Nadine a szavaival is. Majd megkérdezte, hogy láttam-e, hogy mit is csinált. 'Hát így külső szemlélődőként, nem sokat, de biztos van a jutsuban valami belső trükk is, amire majd nekem kell rájönnöm.' Ezt ismételten megerősítette, majd kérte, hogy vegyek egy nagy levegőt, és tartsam vissza a lélegzetemet, és természetesen eljött a szurkálás ideje is. 'Már megint a szurkálás... Bár el kell kezdeni valamikor.'
- Rendben van. Értettem! - adtam hangot a gondolataimnak, majd egy nagy levegőt vettem, és becsukott szemekkel tartottam vissza a lélegzetemet.

És jött a lassú halál... Pontosabban csak jött volna, mert a tűszurkálások ugyan nyomták a bőrömet, de nem volt olyan vészes, mint amire számítottam. A sensei rövid "mondókája" után következett csak az igazi kín. Ezek után egyre intenzívebben, és egyre erősebben kezdett el szurkálni engem Nadine, méghozzá egyre különbözőbb helyeken. Ezt már jobban megéreztem, de még mindig tartottam magam.
- Áááúúú!! - üvöltöttem fel végül, ami a levegő visszatartásának a végét is jelentette, de ez most csak másodlagos szempont, mivel az lényegesebb dolog volt, hogy abbahagyta a szurkálódást. 'Na végre! Már kezdett egy kicsit kellemetlenné válni.' A sensei megdicsért, majd közölte velem, hogy most már egy kis mérget is kapok. Ez rémített meg igazán. Bár tudtam, hogy erre sor fog kerülni, de nem gondoltam volna, hogy azonnal. Nem hagyott időt ezen agyalni, mert bevágott egy poént, amin elmosolyodtam, így a kis félelmem is eltűnt. A mondandója után nem vesztegette az idejét, mert habozás nélkül az ujjamba szúrta a mérgező tűt. Ekkor újra magyarázott valamit, majd megint csak a semmiből teremtett elő egy újabb dolgot, ez pedig most nem volt más mint egy adag bors. Ezt azonnal az orrom alá gyűrte, úgyhogy én tüsszentettem egy hatalmasat. Hirtelen fura érzés fogott el. Nem tudni, hogy a bors az oka, vagy a méreg, vagy mindkettő, de az tény, hogy valami nem volt rendben velem. A sensei egy lényegre törő kérdéssorozattal bombázott: "Na, mi mozdult meg benned? Van valami, ami nehezebb a gyomrodban, amit szívesen kiadnál? Mint egy rossz hányinger? Valamii?"
- Hááátt... - motyogtam - Nehéz ezt leírni. Nem olyan kritikus a helyzet, de azért nem is olyan jelentéktelen.
Én magam sem tudtam eldönteni, hogy pontosan mit is érzek, de azért megpróbáltam elmagyarázni Nadine-senseinek:
- Érzem hogy bizsereg a bőröm. - feleltem - Főleg az ujjamnál, a szúrás helyén lehet jobban érezni ezt a hatást. És az elején egy kicsit megszédültem, de mostanra ez elmúlt. Másféle "gyomorproblémákat", és egyéb dolgokat nem érzek, vagy legalábbis nem vagyok tudatában.
Fejtettem ki az érzéseimet, reménykedve, hogy ez elég lesz a tanítómnak, és le tud belőle vonni néhány következtetést.

//Remélem így megfelel, mert nem tudtam eldönteni, hogy pontosan, hogy is írjam le, mit is írjak le, meddig is írjam le, így hát választottam egy köztes megoldást //

Miután befejeztem a kis mondandómat, az érzelemkifejtésemről Nadine-sensei is belekezdett a maga szónoki beszédébe. A mondandója legvégére jött a csattanó. Ez egy rossz poén volt, ami után ő felnevetett, én pedig- talán szándékosan, talán nem - egy kicsit elmosolyodtam. 'Huh... Lehet, hogy nem egy poénmester, de legalább jó tanító.' - gondoltam - 'Bár szerintem jobb, ha egy sensei inkább erős, megfontolt, és jó tanító, a humora csak nagyon is sokadik tényező. Mondjuk az se lenne jó, ha folyton csak röhögtetne, mert akkor meg végképp nem lehetne tanulni semmit.' Tűnődtem el a saját kis értelmetlenségeimen, majd mikor Nadine folytatta a mondandóját, a figyelmem újra rá szegeződött. A beszéde végére ismételten egy nem túl jó poén jött, de ezzel már nem is igazán foglalkoztam, inkább tovább figyeltem tanítóm mondandóját. Miután figyelmesen végighallgattam, ismét elgondolkoztam, bár most lényegesebb dolgokon, mint előzőleg: 'Ha így folytatja túlságosan el fogok szállni magamtól. Már megint csak dicsérget. Na, mindegy... Ez a kis kényszerszünet viszont már nem igazán tetszik. Azért egy hét elég sok idő, és mindezt semmi komolyabb edzéssel nem tölthetem, sőt még a chakrahasználattól is "kímélnem" kell magam.'
- Hogy van-e kérdésem... - gondolkoztam hangosan - Azt hiszem nincs.
Ezután egy váratlan és furcsa dolog történt, ami egyben kellemes is volt a számomra. Elköszönésképp Nadine arcon csókolt, majd távozott. Teljesen elpirultam, és mivel a sensei gyorsan távozott csak reménykedni tudtam, hogy nem vette észre az efféle reakciómat. Nem volt más dolgom, minthogy hazamenjek és várjam a másnapot. Zsebre tettem a kezemet és szépen lassan hazafelé vettem az irányt. Útközben benéztem az Akadémiára egy kicsit nosztalgiázni, és figyeltem, ahogy a kis ninjatanoncok edzenek. Némelyik mozdulaton el is mosolyodtam, de ekkor jöttem rá, hogy nem is olyan rég még én is itt "ügyetlenkedtem". Miután meguntam a nézelődést hazaindultam. Már-már kezdett sötétedni, ezért kicsit megszaporáztam a lépteimet. Hazaérve bementem a szobámba és a szekrényemen lévő képet néztem. Ez nem volt más mint az egyik közös fényképünk az apámmal. 'Csak figyelj apu! Hamarosan én is nagyszerű ninja leszek!' - gondolkoztam el a képen merengve, majd ledőltem az ágyamra, és a plafont bámultam. Hamarosan elnyomott az álom, és már csak másnap dél tájékán keltem fel. Lassan feltápászkodtam, majd kinéztem az ablakon.
- Te jó ég! Már ennyi az idő! - állapítottam meg a Nap állásából - El fogok késni.
Fogtam a cókmókjaimat és szinte rohantam a megbeszélt találkozóhelyhez, útközben néhány rizsgombócot bekapva, ami szinte mindig akad a táskámban. Már-már azt hittem, hogy elkések, de mikor kiértem a folyópartra - nagyjából ugyanarra a helyre, ahol tegnap is voltam - nem láttam senkit. Kilihegtem magam, majd ledőltem az egyik fa árnyékába. Nadine-sensei nem sokkal ezután meg is érkezett és a rutinkérdések után beadta az újabb dózis mérget, majd távozott. Abban a pillanatban nem éreztem semmi különöset, de amikor hazaértem, kicsit megszédültem. Egyből ledőltem az ágyra. Forgott körülöttem a világ és én voltam az központ. Nagyon rossz érzés volt, de ahogy múltak a percek, egyre múlt el az érzés, míg végül szinte teljesen szerte nem foszlott. 'Ez nem probléma.' - gondoltam - 'Elvileg.. Mert a sensei szerint az ilyen dogok természetesek, úgyhogy nem is aggódok.' Lassan elmúltak a kételyeim, és folytathattam tovább a napomat. Megint csak a sensei tanácsára hagyatkozva, nem edzhettem túl keményem, ezért csak ami a szobám keretein belül megengedett volt; egy kis fekvőtámasz, egy kis felülés, stb.
Másnap ismételten késve keltem, és újfent rohanva értem el a megbeszélt találkozópontot. Most már a partnál várt rám Nadine-sensei. Elnézést kértem tőle a késésemért, amit elfogadott és munkához is látott. A méreg beadása után ismételten, és valószínűleg szükségszerűen, újra feltette a kérdését, amire ugyanaz volt a válaszom, mint tegnap.
- Semmi komoly. Na aggódjon miattam a sensei. - mondtam talán kicsit furcsán, de azért hihetően.
Harmadnap is nagyjából ugyanez történt, ahogy a negyedik napon is. A következő nap azonban miután megkaptam a napi méreg adagomat, és a sensei távozott, nem tudtam megállni, hogy ne gyakoroljak egy kis chakrakontrollt. 'Jó, jó, tudom, hogy nem szabad, de csak egy kicsit akarok gyakorolni...' - gondoltam, majd ennek megfelelően cselekedtem. Az egyik fa elé álltam, felvettem az alapállást, egy kézjelt formáltam, majd elkezdtem a lábamba koncentrálni a chakrámat. Amikor már függőlegesen futottam a fán, erős fájdalom nyilallt a lábamba, és leestem a fáról. Egy ideig mozdulatlanul feküdtem a földön, majd feltápászkodtam. 'A fenébe! Tudhattam volna. De legalább megpróbáltam.' - mosolyodtam el magamon, majd hazamentem.
Az edzés megkezdésétől számított hatodik napon ismételten ellátogattam a folyóparthoz. Most időben érkeztem, mert vártam vagy jó fél órát mire a sensei is megjelent. Mentségére szóljon, hogy most a biztonság kedvéért én túlságosan is hamar érkeztem. Beadta az újabb adag mérget, és megkérdezte, hogy nem-e történ velem valami furcsa dolog. Tétováztam, hogy most elmondjam-e neki a tegnap történteket, vagy nem. Végül csak rá szántam magam:
- Izé... - kezdtem el - Hát... Tegnap miután a sensei távozott gondoltam kipróbálom, hogy mi lesz, ha megpróbálok a charám segítségével fára mászni. És ekkor... Amikor már a fán futottam, és folyamatosan fenn tartottam a chakrámat, erős fájdalom nyilallt mindkét lábamba, majd leestem a fáról. - vallottam be nehezen, majd lesütöttem a fejem - Sajnálom. Ígérem többé nem fog előfordulni. Ezentúl mindent úgy fogok csinálni, ahogy az Nadine-sensei megparancsolja.
Amíg nem válaszolt, addig nem tudtam a szemébe nézni. Nem akartam csalódást okozni neki, de úgy éreztem helyesnek a dolgot, ha a tegnap történteket közlöm Nadine-val. Csak bámultam a földet, és vártam az esetleges "leordítást".

Ordítás? Én sem gondoltam komolyan. De azért vártam volna valami kis... Nem is tudom mit. Mindegy, a lényeg, hogy azért kaptam egy kis fejmosást. Ezután, pedig következett a már-már szokásossá vált kis bájos mosolya, majd közölte velem Nadine-sensei, hogy most azonnal megkapom a következő adag mérget, amit azonnal "belém is vágott." Mint mindig, most is gyorsan távozott, mintha valami sürgős dolga lett volna, úgy kb. már egy hete folyamatosan.
Másnap újra felkeltem az ágyamból, majd miután eljött az ideje rohantam a folyóparthoz. 'Ma van az utolsó adag beadása. Már alig várom, hogy mi lesz ezek után!' Futottam tovább hol- a háztetőkön, hol- az úton. Szó ami szó, elértem azt a helyet, és ledőltem egy fa árnyékába hűsölni, majd elgondolkoztam: 'Vajon most mi lesz? Miután megtanulom a jutsut és újra találkozok Senshivel, Hoshival, meg Matoke-senseiel. Kíváncsi vagyok, hogy ők - a senseit kivéve - mit tanultak. Remélem nem fogok nagyon lemaradni tőlük.' Gondolatmenetemet Nadine szakította félbe, aki egy kicsit késve ugyan de megérkezett. A kérdéseire csak bólintottam, majd elkezdett kutakodni a ruhája zsebeiben, keresett valamit, de úgy látszik, hogy nem járt sok sikerrel. 'Mit csinál? Azt ne mond, hogy otthon hagyta a mérget. Nem akarok tovább várni.' Ezt a feltevésemet a sensei szavaival azonnal bizonyította, és egyben meg is kért arra, hogy menjek el a lakására, hogy elhozzam a mérget. Ezután bocsánatot kért a feledékenysége miatt.
- Nincs semmi baj. - válaszoltam - Szívesen elmegyek érte, csak magyarázd el, hogy pontosan hol laksz, hogy néz ki a házad, és hogy hol tartod a mérget, milyen edényben, stb. Jah, és hadd kérdezzem meg: egyedül laksz? Csak, hogy ne legyen félreértés és ne nézzenek valami betörőnek.
Ha nem történik semmi fontosabb dolog itt, akkor: miután megkaptam a válaszokat, útbaigazításokat, elindultam a Nadine által leírt hely felé. Próbáltam minél gyorsabban odaérni, mert nem akartam sem a saját, sem pedig a sensei idejét rabolni. Nagyjából elértem oda ahova az eligazítást kaptam. Körbenéztem, majd kis tétovázás után megtaláltam a házat. Ha Nadniétől azt az információt kaptam, hogy nem lakik vele senki, akkor bemegyek az épületen belülre és, elkezdem keresgélni a mérget. Ha megtaláltam sietek vissza a senseihez. Ha esetleg nem egyedül lakna, akkor kopogok az ajtón, majd miután valaki kinyitotta az ajtót, (a bemutatkozás után) megkérném rá az illetőt, hogy azt a kis üvegcsét hozza ki nekem. Közölném vele, hogy ezt nekem maga Nadine mondta, és megnyugtatnám, hogy nem hazudok, igazat mondok. Miután megkaptam az "anyagot", sietek vissza a folyóparthoz. Akárhogy is történik amint találkozok Nadine-senseiel, odaadom neki a mérget és várom, hogy beadja az utolsó adagot.