Folyó Part

-Hmppfffp ffmfmfpf ghffmfpp.
Hallatszott amikor próbáltam meg szólalni. kevés sikerrel de ment csak a mondandóm volt érthetetlen. Még szép, hogy ámultam, menyi ön bizalma van az érkező idegenek. És milyen jelentéktelen apróságnak tűnök a két közelemben levő alakhoz képest. Kedvem lett volna vissza bújni a sötétségbe és össze kuporogva várni míg minden elmúlik. A szemei viszont meg babonáztak nem csak nekem, de még Satsunak is tetszett. Hm el hamarkodót túlzottan is engem nem szoktak szeretni sem kedvelni. Csak megtűrni és használni mint egy fegyvert. A hangjában viszont volt valami, a kedvessége valahogy... valahogy meg fertőzött és lenyugtatott. A következő pillanatban Hangosan fel zokogtam és átkaroltam a nőt arcom teljesen hozzá préselve, hogy legalább más ne lássa a könnyeim.

Előzmények

Folytattuk hát utunkat az ismeretlen felé, már ami engem illet, hiszen soha nem volt alkalmam kamatoztatni tudásomat a mezőgazdaság világában. Nem is dobott fel a feladat, de ha a gazda fizet ezért az akadémiának, akkor muszáj elvégeznünk, elvégre senki nem kezdi Genin létét úgy, hogy már C vagy B osztályú küldetésekre megy, vagyis...remélem. Maru még mindig nagyokat kacarászott a Sensei-el, biztos elmesélt neki pár viccet a cetlijéről. Megtalálta egymást a két ütődött. Liomei eközben már mellettem baktatott, valószínűleg nem érezte magát olyan kellemetlenül, ha már mellém sétált, vagy csak egyszerűen tudja, velem úgysem tud jót elbeszélgetni. Végül mégis olyan dolgot teszek, amihez remélem nem szokik hozzá a lány...megszólítom.
- Ne is törődj vele. Annyira nem is...nagyok...izé...tök mindegy. - Vakarom meg a fejem ismét elkapva a tekintetem a szóban forgó dologról (dolgokról), bár igazából nem tudom, most ezzel kiengeszteltem, vagy tovább fokoztam a sértődöttségét. Végülis annyira nem érdekel a dolog, a lényeg most a küldetés.
Rég óta sétálunk, ami nincs ínyemre, nem elég, hogy mezőgazdasági munkára fognak, még sokáig is tart a megközelítése a földnek, de remélem ez idő alatt Liomei nem akar szóval tartani...ha mégis így tenne csak egyszerűen minden mondatát így reagálom le.: "Aha".
Végül csak elértük a földet, s meg is tudjuk itt létünk igazi okát, bár furcsállom, hogy szakképzett napszámosok helyett inkább gyerekekkel végeztetik el a munkát. Vagy nekünk kevesebb a munkabérünk, mint a felnőtteknek? Lehet ez oka...
A Sensei ismerteti velünk a feladatunkat, szerencsére nem tűnik bonyolultnak, de azért biztosra megyek. Megfogom a reám kiosztott fonott kosarat, majd azt, ha erőm bírja ölbe kapom, és roham léptekben közelítem meg az egyik árkot, mely mellett valaki dolgozik. Leteszem a kosaramat, majd közelebb osonok a dolgozóhoz, és amennyire csak tudom, le lesem a technikáját. Próbálok koncentrálni, egyszerűen úgy veszem fel az egészet, mintha egy új Jutsut tanulnék, hiszen ha elrontom a műveletet, még a végén nem fizetik ki a munkadíjat.
Amint úgy érzem, hogy eleget tudok a csirázott rizs ültetésének mibenlétéről, megkezdem a munkát. Leveszem a cipőmet, és az íjász felszerelésemmel együtt a lehető legközelebb rakom magamtól, hogy mindig szem előtt legyen, mégsem láb alatt, hiszen ebben a pocsolyában csak akadályozna a munkában. Nyújtózok egyet bemelegítésképpen, hiszen ez derékmegpróbáló feladat, egyszóval készen állok, indulhat a munka. Oldaltáskámból előkapok egy Kunait, mint munkaeszközt, majd próbálok gyorsan és precízen haladni, pont úgy, ahogy a munkás csinálta, megragadom a csírát a tövénél, döfök egy kis likat a tőrömmel a sárba, majd bele a csírát, és gondosan visszaegyengetem rá a lápos talajt. Nem állok meg pihenni, és nem is iszom. Délben úgyis lesz ebédszünet, akkor majd pótolom a folyadékot, és az ételmennyiséget, amit a testem most kiizzad magából, mivel ha munka közben ennék, vagy innék, lelassulna a mozgásom, ezzel a teljesítményem is visszaesne. Közben lopva felszerelésemre pillantok, ha bárki hozzá merne nyúlni, megindulok az enyveskezű felé.

A diákok külön módszerrel próbálták megcsinálni a feladatot, Miru és kis állata egyszerre vetették bele magukat a feladatba, de szinte tiszta mocskosan és sárosan haladtak, és ráadásul nem is túl pontosan. Liomei Szépen dolgozott, de sajnos elég lassan, nehéz is volt neki a kosár és a fejében még mindig a percekkel ezelőtti szégyen járt. Tano volt a legalaposabb, hisz percekig figyelt egy napszámost és leste el tőle a technikát. Mikor végzett a megfigyeléssel bemelegített, majd elképesztő pontosan és gyorsan végezte el a feladatát. Alig telt bele pár órába és már kész is volt. Így a kis csapat már a leglassabb tag Liomei miatt már útra is kelhetett délben a kerek 60 Ryuval fejenként.

Ekkor ismét hosszú séta következett méghozzá, nem is akár hova mint a falu határa mellett lévő erdőségekbe. Pár perc fáról fára való ugrálás után egy csapat elővigyázatos fickót találtak a feladatot teljesítő shinobi és növendékei. ekkor odaugrottak hozzájuk majd a sensei bele is kezdett a beszélgetésbe. -Szép-jó napot kívánok! mi jöttünk segíteni maguknak!- Ordított fel Pino mester, mire az egyik vadász rögtön be is fogta a száját. -Maga bolond most elijesztette! Nem úgyis csak szórakozás volt amíg magukra vártunk, végre, hogy megjöttek. Szóval az lenne a feladatuk, hogy arra északra volna egy óriási vaddisznó. Azt kéne elejteni, de nekünk már 3 társunkkal végzett. Ugyanis... hát... hogy is mondjam...?! Elég nagy, úgy 300 Kg és legalább másfél méter magas. A lényeg, hogy lehetőleg ne tegyenek benne túl nagy kárt mert minden részét szeretnénk felhasználni étel és egyéb alapanyagnak, és természetesen ugye nem kell mondanom, hogy a cafatokra robbant hús nem ízletes, nem is beszélve a mérgek használata esetén bekövetkező 100%-os kárnak! Jó munkát!- Ekkor Pino sensei elvezette őket az előbb megadott helyre, majd érkezésük után gyorsan elrendezte a csapatot. -Tano te jobbról támadsz, Liomei tiéd a bal oldal és végül Miru te támadod hátulról. Én meg addig egy jót szunyókálok! Dolgozzatok össze és jó munkát.- Majd a mester , mielőtt a diákok kérdezhettek volna, eltűnt mint ha soha nem is lett volna.
/Írj fel az adatlapodra + 60 Ryu-t a feladatért.
most irányíthatod a harcban az NJK-idat.
A következő post jöhet az erdőségekbe/

//Elnézést a késésért//

Sajnos Kitane nem tud válaszolni a kérdésemre, ugyanis egy különös jelenség történik a közelünkben. Azonnal a kardomért nyúlok, de nem veszem azt elő, csak felkészülök egy esetleges támadásra. Hamarosan egy nő jelenik meg. Igazán halálos gyönyörűségnek tűnik. A mozdulataiból látszik a tapasztalat, de szerencsére nem támad. Így kissé megnyugszok, legalábbis annyira, hogy elengedjem a fegyveremet. Amikor széttárja a karját gyanúsan végigmérem, hátha valamilyen trükköt akar bevetni, de nem ez történt. Még időm sem volt reagálni, már át is ölelt minket a nő. A szavai pedig még jobban meglepnek.
- Hát... oké... - csak ennyit tudok válaszolni neki.
Majd egy fura hangra leszek figyelmes, mintha zokogna valaki. A tekintetem a nőre szegezem, de nem ő az.
~ Kitane sírna? ~ tűnődök el.
- Elnézést, de mit akar tőlünk? - bújok ki a nő öleléséből.

// Mészáros és Shinko //


Még a nő is meglepődött a reakciótokon. AZ egyik még sírni is elkezdett, míg a másik kicsit kényelmetlenül érezte magát és egy egyszerű mozdulattal kibújt a nő ölelő karjai és keblei közül. Már csak Kitane volt ott, de az a halálszemű kedves nő megsimogatta a fejét, majd előhúzott egy zsebkendőt és megtörölgette vele a lány arcát, majd odaadta neki. Kicsit hátrébb lépdelt, hogy mindenkit és mindent jól lásson, majd elkezdte.
- Hát hogy mit akarok tőletek? Nem nyilvánvaló? Pedig azt hittem, hogy az lesz. De ezek szerint nem... Hmm hmmm. - Tűnődik el gondolkodón - Nagyon úgy tűnik kicsi bogaram, hogy a sors akarta, hogy találkozzatok. A sors... sors... sors...
Ismételte folyton. Kicsit zakkantnak tűnt a hölgy, de a kedvessége határtalannak látszott.
- Én vagyok a Ti senseietek! - Tárta szét a karjait - A feladatom, hogy egyengessem a ninjautatokat és Én foglak titeket szeretni, ölelni, és védelmezni. De ugyan akkor kegyetlen leszek de igazságos. - Csücsörített oda nektek - És most! Kérek egy rövid de lényegre törő bemutatkozást tőletek. Ha ez megvolt, akkor kezdhetjük is az első leckével. Jah és a nevem,
Yawaraka Kidoru.
(Lágy Érintés vagy Lágyan Megérint)
Kacsintott rátok, majd leült törökülésben a földre. Gyorsan rájött, hogy nem éppen tett okos dolgot, mivel a kardja nagyobb mint a felsőteste, így fennakadt. Elég furcsa de egyben vicces látvány is volt, hogy a sensei ennyire szórakozott. Levette a hátáról a kardot, majd a fáslival együtt az ölébe rakta. Érdeklődve figyelte az eseményeket.

Érdeklődve figyelem a hölgyet. Eléggé zakkant, az egyszer biztos, de hát ez van. Rajtam kívül senki sem lehet tökéletes... Na mindegy, majd megbirkózok én vele valahogy.
A kunoichi egy rövid bemutatkozást kér tőlünk. Azonnal Kitanére nézek, de ő még nem áll készen. Szegény az öleléskor elsírta magát. Vajon nem ölelte még meg senki?
- Nos, akkor kezdeném is. - szólalok meg. - A nevem Tottori Shinko, a világ legcsodálatosabb shinobija vagyok, ráadásul leendő Köd Kardforgatója is. - ekkor megvakarom a fejem. - Asszem ennyi lenne!
A bemutatkozásom után Kitanére nézek, hátha össze szedte már magát. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit mond magáról.

- Én szóval izé.
Elengedem a nőt és sipogva törölgetem a nózim majd a könnyeim. Végül csak meg nyugszok bár még mindig az elözö érzelmi vihar hatása alatt álok.
- Kitane vagyok a régi nevemre nem emlékszek és az lényegtelen is. Én nem akartam kunoichi lenni, de a túllélesnek és az életben maradásnak ez volt az ára. Én... én...szóval.... eddig csak azt ismertem túlélni és teljesíteni a parancsokat bármi áron.
Nagyot sóhajtok és elfordulok letörlöm a könnyeim maradékát és csendben meg szólalok amikor már többiekkel szemben állok.
- Mi az első feladat a számomra Kidoru sama?
Hangom tisztán csengő, habár kicsit remeg. Félek az ismeretlentől még, egy még nem ismert feladatol és céltól. Arcom és tekintetem eltökélt viselkedésem és kisugárzásom most nem más mint egy kunoichié.. egy élő húsvér fegyveré hisz mind azok vagyunk.

Érdekesnél érdekesebb dolgok fordulnak elő ebben a nyomasztó és zűrzavaros világban. Azt hiszem, egy igen csak furcsa csapat állt össze. Egy "félisten" egy eleven "fegyver" és egy zakkant sensei, aki figyelmesen hallgatta a bemutatkozásokat. Néha megvakarta a szemöldökét és csipkedte a kardját. De nem telt el sok idő, így egy igen csak gyorsított és számára, leegyszerűsített dolog jutott az eszébe.
- Kérlek, csak hívjatok Kidoru-senseinek. Hogy mi a feladatom? Hát ezen éppenhogyancsak most gondolkoztam el. Te!
Mutatott a fiúra.
- Te vízen fogsz járni, és Te!
Mutatott a leányzóra.
- Te fára fogsz mászni... Kéz nélkül, chakrával.
A nő büszkén kihúzta magát, hogy neki milyen jó dolgok jutnak az eszébe, de az meg sem fogalmazódott benne, hogy esetleg nem ártana elmagyarázni, hogy mit hogyan kell. Kérdőn nézett titeket, hogy még is mire vártok. De azért nem volt teljesen dinka, így leesett neki a dolog. Először a lányhoz ment oda és finoman megérintve a vállát, majd elvezette a közelben lévő fához. Intett egyet a fiúnak, hogy várjon addig, majd elkezdte az ismertetést.
- Nos. Chakrával fogsz majd mászni fel függőlegesen a fára. Ezt úgy tudod elérni, hogy koncentrálsz. Koncentrálod a chakrád egészen a talpadig. Ott aztán a tenketsu pontjaidon keresztül kiáramoltatod úgy, hogy az szinte egy vékony réteget képezzen közted és a fa között. De vigyáz, mert ha ez a réteg túl vékony vagy rövid, vagy a chakra mennyisége és kibocsájtása nem elegendő, akkor leesel. Ugyan akkor ha túl sok, akkor elreped a fa és le fogsz esni. Ha ráérzel, akkor már menni fog. Nem is mondok mást, mivel ezt csak gyakorlással tudod elérni. Tessék - Nyújtott oda neked egy kunait. - Ezzel jelöld be, hogy meddig sikerült eljutnod. Csak ügyesen!
Ismételten finoman megérintette a lány vállát, és kacsintott egyet azokkal a halálszerű szemekkel. Most a fiú felé vette az irányt. A haja lengett a szélben és a kardja is szépen díszelgett a kezében. Persze tokban volt. Egyenesen a fiú szemébe nézett. Nem volt zavarban és semmilyen érzelem nem látszódott az arcán. Csupán az a félelmetes tekintet, és az a melegség mondott valamit a személyiségéről. Ahogy a fiú mellé ért, nem állt meg. Ment tovább folyamatosan, de megfogta a fiú kezét és húzta maga után. Az érintése lágy és meleg volt. A bőre szinte égetett. Megállított a tóparton, Ő pedig rásétált a vízre.
- Most megtanulod, hogy hogyan kell vízen járni a chakrád segítségével. Nagyon egyszerű a dolog. Koncentrálnod kell a chakrádat. Egészen a talpadig. Ha ez megvan, akkor a talpadban lévő tenketsu pontokon keresztül, ki kell bocsájtanod. De nem ám összevissza. Szépen egyenletesen. Kicsit nehezebb mint a fára mászás, de többet is fogod használni. Vonj egy réteget a talpad és a víz körül. Az sem baj, ha egy kicsit elmerül a cipőd egy része. Csak maradj a víz tetején! Ha túl sok chakrát bocsájtasz ki, akkor a víz fodrozódni kezd és kúp szerűen felemelkedik. - Mutatott a lábára, ahol már alig bírt megmaradni a vízen. - Ha túl kevés a chakra akkor elmerülsz. - Ekkor hirtelen belezuhant a vízbe. Mondanom sem kell, hogy a fehér ruhája teljesen átázott. Hangsúlyozom, hogy FEHÉR - Nah látod. - Mászott ki a partra. - Ennyi lenne a dolog.
Ekkor kicsit hátrébb lépett, majd hangosra vette a figurát.
- Most elmegyek! Öt óra múlva jövök, addig remélem sikerül elsajátítanotok a technikákat! Viszlát!
És a nő elégett. Persze nem igaziból, de nagyon úgy tűnt. Most magatokra vagytok utalva így hát sok szerencsét!



//
Mészáros: 4 órát vesz igénybe a gyakorlat. Kb 30 soros postot kérek a tanulásról. Nem kell az egésznek arról szólnia, szóval pihenhetsz és nyomhatsz gondolatokat is.

Shinko: 5 órát vesz igénybe a tanulás, mivel ez nehezebb mint a fára mászás. kb 35 soros postot kérek. A többi ugyan az mint a Mészárosnak.
//

Csendben hallgatom Kitane bemutatkozását. Azonnal elmegy a jó kedvem, rossz hallgatni. Szegény lány sokat szenvedhetett az eddigi életében. Most viszont itt vagyok én, a nagy megmentő, aki majd új utakra tereli. Végül a Sensei elmondja miért van itt. Amikor meghallom a feladatom, büszkén kihúzom magam.
- Vízen fogok járni, értettem! - jelentem ki, mintha ez valami nagyon átlagos rutin feladat lenne a számomra.
Azonnal a folyó vizére nézek, majd rádöbbenek, mit is kell csinálnom. Vízen járni? Láttam már rá példát, meg hallottam is ilyen chakra irányítási módszerekről, de a szüleim még nem mesélték el, hogyan is lehet. Tehát már nagyon izgatott vagyok. Először viszont a fára mászást magyarázza el a társamnak. Csendben hallgatom a beszámolót, hátha sikerül valami hasznosat kiszűrni belőle. Elképzeléseim már vannak, azonban nem szeretném még a gyakorlatban kipróbálni. Végül rám kerül a sor. Figyelmesen végig hallgatom, majd megnézem a bemutatót. Miután kijön a vízből, tágra nyílt szemekkel nézem a vizes ruháját.
~ Aztaaaa ~
Sajnos nincs túl sok időm bámészkodni, ugyanis kijelenti, hogy most lelép. De jó... így marad a tanulás. Miután a kunoichi magunkra hagyott, Kitane-re nézek.
- Ha bármiben segíthetek, akkor szólj, én itt vagyok! - mosolygok kedvesen a lányra.
Ezután viszont kénytelen vagyok hátat fordítani neki és a feladatomra koncentrálni. Megalkotom a tigris kézpecsétet, becsukom a szemem, majd elkezdem összpontosítani a chakrámat. Szépen lassan, óvatosan próbálkozok, nem akarom, hogy bajom essen. Amikor úgy érzem, pont jó, akkor egyszerűen csak rálépek a víz felszínére és próbálok megállni. Jelenleg még csak a parton próbálkozok, nem megyek be a mélyebb területre. Nem akarok vizes lenni.
Az első próbálkozásom viszont nem jár sikerrel. Ugyanúgy belemerül a szandálom a vízbe. Éppen ezért újra próbálkozok. Ezúttal jobban odafigyelek, így már sikerül fellépnem a víz felszínére és megállnom. Azonban lépkedni még nem merek. Ahhoz még kevés vagyok.
Csak állok és koncentrálok, közben hátra nézek a társamra, hogy ő mennyire halad. Remélem nem fogja megütni magát a gyakorlás közben. Azért nem lenne jó, ha leesne a fáról. Éppen ezért próbálom megosztani a figyelmem. Ha esetleg a lány zuhanni kezdene, akkor egy Shunshinnal oda vetődnék, hogy elkapjam.
Amikor már elég sokat álltam a vízben, kimegyek a partra, csak hogy töltődjek kicsit chakrával. Túl fárasztó a folyamatos koncentráció, ráadásul biztos rosszul csinálom, mert túl sok energiát ölök bele. Pár percig ücsörgök, majd amikor úgy érzem, hogy készen vagyok, visszamegyek a vízhez. Ezúttal már nem koncentrálok annyit. Nagyon gyorsan összehozom az erőt, amivel fent maradok a vízen, majd megpróbálok sétálni a felszínén. Ez azonban nagyon nehéz, ugyanis minden egyes lépésnél imbolygok.
Éppen ezért nagyon óvatos vagyok. Az 5 órát teljesen kihasználom, amíg a Sensei vissza nem ér, addig azon vagyok, hogy minél jobban elsajátítsam a vízen járást. Amikor úgy érzem, hogy fáradt vagyok, akkor kimegyek a partra és leülök kicsit. A gyakorlat közben viszont végig odafigyelek a társamra és ha leesne, akkor máris indulok a segítségére.
- Küldetés teljesítve! - köszöntöm a kunoichit, amint visszatér a távollétéből, majd bemutatom neki mire vagyok képes.

- Kéz nélkül.... értem.
Feladatot kaptam amit bármi áron teljesíteni kell. Így vagy úgy de ha egy életet követel akkor is. Shinkora nézek és nagyot sóhajtok. Kár, hogy most nem volt több időnk. Végig nézem ahogy sensei bemutatja a két gyakorlatot. Szemeim elkerekednek, hisz még soha sem láttam ilyen dolgokat. Egy szót sem szolok, először egészen amíg mester el nem megy.
- Ez az én feladatom. Nem szerepelt a leírásban, hogy kapok segítséget így nem is kérek.
Meg fordultam és lábam a fához emeltem, de abban a pillanatban a kérge és a törzse fel hasadt egy darabja a földre is hullott.

Megállok és meg formálom a kéz pecsétet ami mindig is segített az összpontosításban. Érzem ahogy a testemben meg indulnak az energiák. lassan fel kígyóznak a lelkem és testem legrejtettebb zugaiból. Fel tölt és elemészt ez az energia. Csak egyetlen baj van ami zavaró tényező is egyben. Valaki más is lehetőséget kap így, hogy szabad világot meg tekinthesse.
Újra próbálkozom a fára mászással lassan egy lépést előre óvatosan. Majd újra egy következőt lassan haladok előre amikor meg csúszom és le pottyanok.
Nevetséges magasságvonal így nem is esik bajom. A dolog viszont bosszant, hogy nem sikerült. Meg karcolni legalább sikerült az elözö magasságot.
~Engedj ki én meg csinálom el törlöm.~
Kezem a fejemhez kapom hirtelen mikor éles nyilallás hasit bele. Meg rázom magam és újra próbálkozom. Most viszont csak alig pár centivel jutok feljebb. Nem sok de haladás, eredmény ez is.
Shinkoval nem törődöm csak a vízhez sétálok és meg mosom az arcom. Hideg segít kicsit meg tisztítani a gondolataimat. Talán így tisztában látom a feladat lényegét.
~Végül is segít, hogy kontrolláljam az erőt. Így tudok uralkodni ezen és talán rajta is.~
Meg próbálom újra a fa mászást. Nem csapok bele csak úgy tenyerem a fához érintem és arcom is. Úgy simulok hozzá szinte mintha a szeretőm lenne. Csak álok egy darabig mély lélegzet vételekkel... őszpontosítók ráhangolódok a feladatra. Ami jelenleg korán sem tűnik kőnyűnek.
- Hát kezdjük újra.
Ismét neki leselkedek a feladatnak és ezúttal már feljebb is jutok sokkal feljebb. Még mindig nem a fa teteje, de egy esés itt már komolyabb volna. Ami meg is történik túl sok a chakra és a kérek ismét fel hasad. Szerencsére nem a földig zuhanok, hanem egy fa ágon sikerül meg állapodnom. Az túl vékony és a ráható chakra és a testem tömege alatt el törik. Én pedig a földön kötök ki. A fa ág pedig a fejemen koppan amitől én elterülök igaz így is a földön feküdtem.
~ IGEN VÉGRE SZABAD VAGYOK !~
Hangzik belsőmben egy kiáltás. Felállok és intek Shinkonak, hogy még véletlen se merjen hozzám közeledni. Az esés közben nem csak a fejem sérült. Vékony vércsík cikázik le oldalt az arcomon. A ruhám is elszakadt így a bőrömet lágy szelő csiklandóza. Látszik, hogy hátamon a ruha alatt egy elégé csúnya heg rejtözhet hiszen ki villan a széle. Mellette ott lapul még megannyi rejtet seb. Vérző fejem fogva némán elsétálok távolabb a pártol. Egy másik fához amit még nem selejteztem le. Ahol meg támaszkodom mély levegőt veszek. Mind eközben valami lezajlik bennem egy kisebb harc. Chakrám hol felerősödik szinte lángolva vesz körbe láthatatlanul. Néha pedig egészen elgyengül mintha nem is létezne. Néha mikor felerősödik szinte hideg képes akár tavakat is befagyasztani, sötétségével akár napot is ki oltani. Tisztán érzödik belőle az őrület, a fájdalom és a vérszomj vegyes kisugárzása. Mikor a fiú újra meg akar közelíteni ránézek. Tekintetemben nincs semmi emberi. Meg próbálom újra a fa mászást, de most már azért, hogy elrejtözek. Belső harc még mindig dúl ami most csak egy féle kép végződhet. Felérek a fára a tetejére most menni fog. A chakra menyisége majdnem pontos mind végig. Csak majdnem mert minden lépésnél apró repedés marad a fán. Mikor már majdnem felérek szinte fel robban lábam alatt a fa kérge és jó kora darab ki is hasad belőle. zuhanás lendületét kihasználva kinyújtom a kezem és meg kapaszkodom egy fa ágban. Mint holmi tornász le írok egy fél fordulatot és már nem is zuhanok hanem ellenkező irányba száguldok. Végül felérek a legmagasabb pontra egy nagy fa ágra. Ahol Kunait a fába szúrom és kezem a fejemre szorítom.
- Tűnj el a fejemből!
Fejem szorítom mintha holmi szelem vagy jelenést próbálnák elfojtani. Vagy tán a fájdalomnak szol ez az egész. Amint az egész jelenet és aprócska vita véget ér össze esek a fa tetején elnyúlva. Míg Sensei nem ér vissza magamhoz se térek, de azután is csak a fa tetejéről figyelem az eseményeket.

Kicsit rosszul esik, amikor Kitane azt mondja, nem kér a segítségemből. Kissé szomorú is leszek. Azonban betartom, amit kért tőlem, így nem segítek neki. Az edzés közben kissé meglep az, amit leművel. Mintha magával veszekedne. Elég érdekes, de nem ítélem el, csak folytatom a gyakorlatot.
Majd pár óra múlva vissza ér a Sensei. Leülünk szépen, majd elmondja az észrevételeit. Néha a társamra pillantok, de nem mondok semmit. Nem is igazán tudom miért nézem annyira.
- Hmm, mit gondolok Kitane-ről? - szólalok meg. - Nem is tudom. Igazán helyesnek tűnik. Már akkor megkedveltem, amikor megláttam. Nem igazán ismerem még, de nagyon remélem, hogy jó barátságot fogunk kötni. Szerintem nagyon aranyos. - árulom el a véleményemet a kunoichiról, majd megválaszolom a másik kérdést is.
- Nos, az én elemem a víz. Suiton beállítottságú vagyok, bár nem ismerek még víz elemű technikát, kivéve a köd létrehozást.

Lent ülök a földön már. Lemerészkedem a fáról Shinko hoz sétálok.
- Boo bocsánat csak nem akartam, hogy bántson.
Leülök a földre de nem a csapat társam mellé, hanem senseihez szinte a nyakába mászok. Látszik a ragaszkodásom már most és az éhínség a szeretetre a kedves szavakra. Nem nagyon akarózik nekem véleményt nyilvánítani. Nem is tudom mit mondhatnék Shinkorol alig ismerem.
A vér csíkot még a fán pihenve tüntetem el magamról de hajamban még ott van itt-ott a nyoma. Fejem Kidoru-sensei ölé be hajtom és nem is kimondva de mozdulataim azt szeretnék, hogy simogassa a fejem.
- Ha tényleg csapat társak leszünk lehet elkel mégis mondanom. Shinko kedves fiú néha egy kicsit túlságosan is, de nekem ez nem jelent problémát kicsit tetszik is. Próbál nekem mutatni és tanítani furcsa dolgokat valamit amit szerinte kár volt kihagynom. Épp ezért már most meg kedveltem és vigyázok rá, hogy ne találkozón Satsuval.
Fel nézek a mestere és szemeit figyelem.
- Tudtommal víz elemű vagyok.