Hegységrendszer

Amint a másoló ninja kiadta az utasításokat és a Kusagakurei kolléga indulásra ösztönzött mindenkit a tömeg megindult a rögtönzött pult felé. Én is elindultam az ember áradattal, de út közben a gondolataimba mélyedtem.
Ez érdekes menetnek indul. Átkelni a hegységen minden fegyver és felszerelés nélkül. Kíváncsi vagyok hányan buknak bele ebbe a feladatba végül is ez egy komoly rosta lehet. Az ifjú shinobik szemében láttam az elszántságot. Az igazi motivációm az adta, hogy bizonyítani akartam Enrakunak, hogy nem hiába döntött így. Próba képpen ha belegondolok a chuunin vizsga tökéletes így fel tudja mérni az erőmet lojalitásomat és a kitartásomat végső soron. Igyekszem és nem fogok csalódást okozni senkinek.
Amikor odaértem beálltam a kígyózó sorba ami elég hosszan elnyúlt még mögöttem. Folyamatosan érkeztek az emberek...
Amint odaértem a pulthoz a rutin kérdések el is hangzottak:
- Falu? - Kérdezte egy illetékes a másik oldalról.
- Kusagakure! - Egykedvűen válaszoltam nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, hogy itt barátkozzak.
- Név?
- Miki Karu!
- Ezt a papírt töltsd ki és ennek segítségével visszakapod majd a fegyvereidet, ha teljesítetted a vizsga első részét.
Elkezdtem belepakolgatni a fegyvereimet. Robbanójegyzet, kunai, shuriken. Amikor már majd nem tovább álltam hirtelen eszembe jutott, hogy katanám. Azt is levettem, majd a kabátomat is beledobtam a dobozba.
- Ez minden! - A motyómat még beledobtam a dobozba amit el is tettek, majd mikor végeztem a kitöltéssel elindultam a többiek után.
Remélem ezúttal minden rendben lesz. Nem szeretek megválni a kardomtól, de nemsokára újra látjuk egymást!

A közismert ninják hamarosan a végére értek a mondókájuknak. Szóval ez lenne a feladat. Tényleg nem ígérkezik annyira nehéznek így hallás után. Mondjuk az, hogy a felszerelést le kell adni, már önmagában is nagy akadályozó tényező. Azt ellenben értettem, hogy miért kell egyenként mennünk. A ninják erőssége a csapatjáték, de a csapat is egyéneken múlik, akik elszeparálódhatnak és onnantól csak magukra számíthatnak. Vagyis most ennek a szituációnak kell majd eleget tenni. Mondjuk kicsit aggódtam. De nem magam miatt, hanem Shirouért. Szegény olyan gyámoltalannak tűnik, lehet, hogy sok lesz neki ez a próbatétel. De aztán elhessegettem a gondolataimat. Shirou kunoichi, tud ő magára vigyázni, ha akar.

- Vigyázzatok magatokra - mondtam a másik kettőnek, majd elbaktattam a legközelebbi regisztrációs helyhez.
Volt egy kis sor, de aztán sorra kerültem én is a regisztrációt végső ninjánál. Megadtam az általa kért adatokat magamról, majd következett a kipakolás. Semmi extra nem került elő tőlem, csupán a ninják által használt alapfelszerelést viseltem. Utána aláírtam a nyilatkozatot, amit az orrom alá dugtak. Ezzel készen is voltam, mehettem tovább. Ahogy sétáltam az ezt követő helyre, most már csak befelé figyeltem, ahogyan a lelkemet készítettem fel a rám váró megpróbáltatásokra.

A shinobikat fegyver és tekercs leadási kénszere kicsit megviselte, voltak akik nem szívesen váltak meg kedvenc, vagy akár családi ereklyéitől. Páran ugyan megpróbáltak csalni, de azokat elkapták egyből. Vagy az is lehet hogy nem voltak elég jók, ki tudja? Mindenesetre mindannyian sikeresen regisztráltatok az első feladatra, kíváncsian várva a kezdést. Most Darui szólalt meg, hogy elmondja a végső instrukciókat. -Aki sikeresen regisztrált a vizsgára, az fáradjon a bejáratokhoz. Mindenki foglaljon el egy kaput. Szerencsére számtalan bejárat létezik, így nem fogtok hamar találkozni egymással. A kapukat fél óra múlva egyszerre nyitják ki és indulhat a vizsga. Előre is elnézést. - Fejezte be mosolyogva, majd hirtelen eltűnt. A felügyelők pedig készséggel mutatták meg nektek a kapukat, és osztottak be titeket külön, külön egy bejárathoz.

// A bejárathoz írjatok a vizsga területére, innentől mindenki kap egy saját postot és a maga tempójába halad. //

/ Előzmény Ramen-bódé/


Ez a Dr.Fukumi elég fura figura. Miután mondtam neki, hogy mehetünk ő kiadott valami furcsa hangot, egy darabig bámult engem aztán valahogy már megint a hátam mögé került és megragadta a galléromat felhúzott a földről, majd tovább és fogalmam se volt meddig tervezi, hogy így haladjunk.
Most, hogy jobban belegondolok, úgy nézhetem ki, mint egy alkoholista, akit a feleségének úgy kell hazaráncigálnia a kocsmából.
Miközben hallatunk persze fúrta az oldalamat a kíváncsiság és őszintén szólva egy kicsit meg féltem is szóval próbáltam extra információhoz jutni.

- Dr. Fukumi, ha már amíg ilyen jót sétálunk, meséljen már egy két dolgot a feladatról. Például mit értett azon, hogy a faluért és a tudományért kell szenvednem?

Miközben beszéltem próbáltam a lehető legmagabiztosabb tűnni, de ugye ez kifejezetten nehéz, ha nehezen kapsz levegőt, mert épp a ruhádat húzzák.
Időközben elhagytuk a falut és feltűnt ellőttünk a hegységrendszer.
Nem vagyok nagy túrázó szóval nem nagyon jártam még erre, de azért úgy gondoltam, hogy nincs itt semmi laboratórium vagy ilyesmi.
Persze akkor még abban se voltam biztos, hogy ez a célállomásunk mivel még mozgásban voltunk.

A közel fél órás utat a felszólalásodtól eltekintve csendben tettétek meg. A doktornő úgy tűnt nem igazán hajlandó megszólalni esetleg más oka van, ezt viszont nem lehet tudni. Így miközben ebben a groteszk utazási stílusban haladtatok csupa szikla és szikla, na meg még több szikla között, szóval ebben a korántsem fantáziadús területen, amely a hegyeknél érthető, jobb dolgod híján nézelődhettél egy kicsit. Kezdetben nem láttál sok mindent a kopár sziklafalakon kívül, ám néhol feltűnt egy furcsa árny, ami lehet, hogy egy állattól származott de az is lehet hogy nem. Mindazonáltal az egyhangú, na meg színű hegyek, itt-ott zöld szőrzetet növesztettek. Bárhova tekintettél rengeteg helyen láthattál előbukkanó növényzetet, és bár ez önmagában nem érdekes, akár fel is kelthette az érdeklődésedet, vajon miféle dolgok képesek egy ilyen helyen nőni. Na de végre valahára utatok végére értetek, ahol a már cseppet sem kedves stílusáról ismert sensei a földre pottyantott. Amíg a hátsódat fájlaltad Koyori egy pár fekete precíziós kesztyűt ejtett a fejedre.
- Nosaru Kyoya-kun most ismertetem veled a küldetésed. A feladatod nem más, mint egy bizonyos növény begyűjtése. Neve ismeretlen, hatása szintén. Egy régi tekercsben akadtunk a nyomára, mely szerint mérgekhez kiváló alapanyag, ám sajnos az írás nagy része elmosódott és még igénybe vesz némi időt a rekonstruálása. Így téged ér a megtiszteltetés, hogy szerezz belőle pár darabot, amikkel kísérletezhetünk.
Találkozásotok óta már másodszor villant meg feléd egy gonosz mosolyt mielőtt folytatná feladatod részletezését.
- A növény úgy egy-másfél kilométer magasan található nagyjából annál a kiszögellésnél. - bök egy igen távoli pontra, ami lentről nézve alig látható. - A küldetésed másik része pedig, egy emberi kísérlethez kapcsolódik. Mint tudod egy shinobi pusztán a chakra megfelelő helyre való irányításával és jó kontrollal képes felsétálni gond nélkül ezen a sziklafalon. Mi viszont arra vagyunk kíváncsiak, vajon pusztán fizikai erővel és kitartással, miként képes elérni abba a magasságba. A kesztyűket azért kapod, hogy könnyebben tudj megkapaszkodni. Sok szerencsét, én itt fogok várni.
Fejedben sokfajta dolog lejátszódhatott akár csak az érzelmek váltakozása a szívedben, elvégre miért pont téged kényszerítenek egy ilyen feladatra. A hegyet jobban megnézve úgy nagyjából fél úton látsz egy kisebb sziklapárkányt, ahol megpihenhetsz, már ha eljutsz odáig.


// Feladatod jelenleg nem más, mint eljutni félútig az említett párkányra. A terjedelem nagyjából harminc sor legyen. Lehetőség szerint a karaktered próbáljon ráérezni a dologra, kísérletezzen, gondolja át a tapasztalatait, fejlessze a megfigyelését a mászás során, hogy eljusson ahova kell. Természetesen elsőre nem sikerülhet, így ezt tessék észben tartani. Olyan harmadikra már inkább reálisabb. //

Hiába kezdetem bele a beszélgetésbe a doktor az egész úton csöndben maradt. Szóval várnom kellett, hogy megtudjam a szükséges információkat.
Nem mondom, hogy nem zavart, hogy ilyen egyszerűen levegőnek, de azért ez nem olyasmi, ami miatt balhéznák. Pláne, hogy egy fél órája húzott maga után.
Ilyenkor nem vagyok túl magabiztos.
Még ezen morfondíroztam a sensei hirtelen megállt és elengedett, amitől én leestem a földre.
Aztán még hozzám vágott egy pár fekete kesztyűt, és ismertette a küldetés részleteit.
A feladatom egy ritka növény begyűjtése volt, ami annyira ritka, hogy még a nevét és a hatását se ismerik, csak annyit, hogy mérgekhez kiváló alapanyag. Ja és a sensei elmondta azt is, hogy ez a növény másfél kilométer magasan van.
Aztán elmondta azt is, hogy ez a küldetés egy emberi kísérlet is egyben, arra kíváncsiak, hogy fizikai erővel képes-e egy ember megmászni ezt sziklafalat, ezért is kaptam a kesztyűket.
Miután végighallgattam a sensei mondandóját egy kicsit csalódott lettem, mert amikor arról álmodoztam, hogy megjelenik valaki és rám bízz egy küldetést valami hősiesebbre számítottam. Persze ostobaság volt ilyesmiben reménykedni, hiszen szinte most léptem ki az akadémiából.
Az egyetlen, amit tehetem, hogy megmászom ezt a sziklát és begyűjtöm azt a növényt.
Ki tudja, talán ezzel indul be a karrierem.
Szóval ideje volt neki látni a feladatnak.
Gyorsan felvettem a kesztyűt, aztán pedig végre normálisan is megvizsgáltam rám váró akadályt. Az egyértelmű volt, hogy nem jutok el egyből a célomig, de volt egy rész ahol megpihenhettem, oda talán el tudok jutni, nem oda el kell jutnom.
Gondoltam magamban aztán végre elindultam teljesíteni a feladatot. Szerencsére a sziklafalon, remek kapaszkodókat találtam, legalábbis eleinte. Így kellő magabiztossággal vághattam neki a feladatnak, eleinte minden remekül ment, már túlzottan elbíztam magam és még egy magabiztos mosoly is megjelent az arcomon. De aztán olyan helyen kapaszkodta, meg ami nem bírta el azt a terhet, mint amennyit én gondoltam és letört, a meglepettségemben én is leestem a szikladarabbal együtt. Tulajdonképpen szerencsére még nem sikerült túl sokat haladnom, így nem is estem akkorát, persze nem volt egy kellemes esés.
Miellött másodszorra nekifogtam volna a dolognak, újra megvizsgáltam a falat, próbáltam rájönni, hogy hogyan kerüljem el az ilyen kis bakikat. Nem vettem észre semmi különbséget ez a kiállású szikladarab és a többi között, amit használtam. Csak egy ötletem volt, mostantól arra számítok, hogy minden ilyen kiálló darab letörhet, így majd nem nehezedek rá túlzottan, csak ha már biztos vagyok benne, hogy már elbírja a súlyomat. Nem volt egy tökéletes terv, de jobb, mint a semmi.
Ismét hozzáláttam a mászáshoz, most már lassan haladtam minden lépésemet kétszer is átgondolva, minden szikladarabbot többször is ellenőrizve. Nagyjából úgy nézhetem ki, mint egy nyugdíjas hegymászó, de nem törődtem vele. Ugyan jóval több időbe került, de már jóval magasabbra fel tudtam mászni, persze még mindig nem elég magasra.
Egy idő után egy olyan rész került elém, ami szinte teljesen sima volt, nem tudtam volna semmiben se megkapaszkodni, ezért kénytelen voltam felfüggeszteni a függőleges mászást és vízszintesen haladni tovább. Ez újabb problémákat okozott, például azért mert a lábammal nehezebben tudtam eldönteni, hogy biztonságos helyre lépek-e. Egyszer el is rontottam és ismét leestem, szerencsére most sikerült megkapaszkodnom az esés közben és ez elégé lelassított. Úgy hogy megúsztam egy két zúzódással és vágással.
Az újbóli kudarc elégé elkeserített azt hittem beválik és sikerül megcsinálom a feladatot, de úgy tűnik ennél többre lesz szükségem. Úgy gondoltam nem fog sikerülni, végül is a sensei azt mondta, hogy ez egy kísérlet, hogy kiderüljön meg lehet-e ezt csinálni chakra kontroll nélkül talán nem lehetséges és a küldetésnek vége. Aztán úgy döntöttem újra megpróbálom, mondanám, hogy valami hősies indokom volt rá, de igazából csak a doktorijesztő mosoly jutott az eszembe és, hogy mit csinálhat, ha elbukom a kísérletet, nem akartam megtudni.
Újra megvizsgáltam a sziklafalat, ezúttal a vízszintes haladást próbáltam meg elkerülni. Feltűnt, hogy a nap sugarai jobban visszaverődnek a sima felületekről. Így már könnyedén el tudtam kerülni ezeket a részeket úgy, hogy átlósan mozogtam, ami nem olyan vészes.
Rengeteget kellett másznom, ami rengeteg időt vett igénybe, de végre ott voltam az út felénél és végre pihenhettem…

A kitartásod siker koronázta, és végre kidőlhettél a kis párkányon, hogy végre levegőhöz juss. Letekintve büszke lehettél magadra, elvégre nem minden tizenhárom éves képes egy ilyen meredek falat megmászni. Sajnos feltekintve azonban már más volt a helyzet. Az út még durvábbnak tűnt és gyakorlatilag teljesíthetetlennek, persze nem vagy éppen pesszimista, de még így is lehetetlennek tűnt, hogy még a mai nap folyamán megmászd. Bárhogy is, Koyori aki egész idáig türelemmel várt rád, végül megelégelte a dolgot és pár könnyed ugrással jutott fel oda, ahova neked vagy egy órába tellett. Kezében egy noteszt tartott, amibe bőszen írt valamit.
- Szép munka, egy geninhez képest. - dicsért meg, ám hangjában semmi sem jelezte, hogy tényleg komolyan gondolja.
- Még van egy kis dolgom, így mit szólnál, ha gyorsítanánk a tempón?
Kivételesen nem ragadott meg téged, hanem megvárta a válaszod. Mindeközben persze figyelmének egy részét továbbra is noteszának szentelte.

Mint mondtam végre sikerült feljutnom a párkányra és végre pihenhettem egy darabig.
Mikor pihenés közben lefelé néztem olyan jóleső érzés töltött el örültem, hogy sikerült eljutnom idáig, de aztán amikor fölfelé néztem, már inkább félelmet és fáradtságot éreztem.
Semmi kedvem nem volt folyatni a mászást, hiába tudtam, hogy elkerülhetetlen.
Már épp rászántam magamat, hogy folytassam a mászást, amikor a sensei hirtelen felugrott mellém a párkányra.

Nem mondom, egy kicsit megalázó volt, hogy pillanatallat feljutott ide én meg ki tudja mennyi ideig másztam, de hát nem véletlenül ő a sensei gondolom.
Először megdicsért engem, amiért idáig eljutottam, bár hallatszott a hangján nem igazán nyűgöztem le. Aztán azt mondta, hogy dolga és megkérdezte, hogy gyorsítunk-e a tempón.
Mindeközben persze szorgosan írogatott valamit a füzetébe.
A kérdésére nem vágtam rá rögtön az igent, mert mi van, ha arra gondol, hogy a chakra lábba irányításával fussunk fel a sziklafalon?
Mert ugyan már hallottam róla, de még nem tudom megcsinálni.
De aztán ismét felfele tévedt a tekintettem az ijesztő magasságba szóval úgy döntöttem igent mondok rá lesz, ami lesz.

- Persze gyorsítsunk a tempón.

Kiderült mégiscsak erre a chakra rányitásos dologra gondolt, de végül, nem lett belőle semmi probléma, mert annyira nem zavart a sensei-t, hogy nem szaladok utána egyszerűen, csak visszajött értem, megragadott és felfutott velem együtt a hegytetőre.
Azt hittem ezzel vége, megszerezzük a nővényt és megyünk a dolgunkra, hát megint tévedtem.

Miután felértünk, a sensei nekem dobott egy öngyújtott, aminek az okát egyáltalán nem értettem, egészen addig, amíg meg nem pillantottam a barlangot.
Ez után elég gyanús lett, hogy abba a barlangba kell bemennem azért a fránya növényért.
Persze aztán a sensei is felszólított, hogy induljak előre, korántsem olyan magabiztos hangon, mint ahogyan eddig ijesztgetett.
Csak nem fél a sötétben?
Először mondani akartam neki, hogy nem muszáj jönnie, de ha a félelmei ellenére is velem akar jönni annak biztos oka, van és egyébként is fogalmam sincs, hogy nézz ki az a nővény.
Egy barlangaszáshoz nem sok stratégiát lehetett kiagyalni, úgy hogy nem volt más választásom, mint elindulni, a sensei pedig jött szorosan mögöttem.

Még az akadémián az osztálytársaimmal járkáltunk csatornákban és barlangokban amolyan bátorságpróba gyanánt, úgy hogy ez a feladat nekem nem volt teljesen új.
Sőt ott még a haverjaim ijesztgetési kísérleteit is ki kellett bírnom, ezúttal nem számítottam váratlan eseményekre, ami valljuk be komoly hiba volt a részemről.

Nem sokkal az után, hogy bementünk a barlangba valami motoszkálást hallottam.
Mivel már messze voltunk a barlang szájától, az egyetlen fényforrásom az-az öngyújtó volt, amit indulás ellőtt kaptam.
Hát most előkaptam és azzal próbáltam megkeresni a zaj forrását, de nem láttam semmi különöset.
A doki persze elégé nyugtalan volt és sokat fészkelődött, de én nem törődtem vele túlságosan.
Csak mentem tovább egyre beljebb, nem figyelve az időről időre megjelenő fura mocorgásra.
De a fura hang tulajdonosai nem örültek túlzottan annak, hogy nem figyelek rájuk ugyanis támadásba lendültek.
Nem tudom, hogy sikerült, de az egyikük kiütötte a kezemből az öngyújtót és aztán a hajamat kezdte el harapdálni. A többi a sensei-t támadta meg, aki sikongatva próbálta lerázni őket magáról.
Nekem közben sikerült elhessegetnem a hajamat támadó lényt és az öngyújtott próbáltam megkeresni, de mivel semmit se láttam, elég nehéz dolgom volt.
Ám próbálkozásaimat siker koronázta, mert sikerült kitapogatnom a földön az öngyújtót és így már láttam is valamit.
Amit láttam, arról nem tudtam eldönteni, hogy vicces-e vagy ijesztő.
A sensei halálra rémülten csapdos összevissza közben vagy három denevér támadj őt folyamatosan. Fogalmam se volt mi a teendő eben az esetben, szóval csak próbáltam magabiztos lenni és nagy zajt csapni és egy kis kiegészítésként az öngyújtóval is kalimpáltam egy kicsit nehogy azon múljon.
Ismét sikerrel jártam a denevérek gyorsan elmenekültek tőlünk.

Mondanom sem kell a doki ezután még jobban félt a barlangban minden apró neszre felsikoltott, sőt egyszer még a hátamra is ugrott, amikor meghallottunk valami furcsa zajt.
Mondjuk ez nem igazán zavart engem sőt.

Ezeket és némi pókhálót és pókot leszámítva az utunk eseménytelenül telt.
Aztán a barlang egy útelágazáshoz ért, kétfelé lehetett tovább menni értelemszerűen jobbra és balra.
Mivel nem tudtam merre tovább megkérdeztem.

- Hé, Doki merre tovább?

Lehet kicsit szemtelenül tettem fel a kérdést, de az ő félelmén én elégé felbátorodtam.
Természetesen, ha megmondja, merre tovább akkor arra megyek, de nem akkor a jobb oldalt választom…

Bátran helytálltál, és sikeresen rájöttél, bizony, egy D szintű küldetés is lehet fárasztó. Szerencsédre ez a kis barlangi túra nem volt szokatlan esetleg a kis bőregerek támadása, ám az is lehet, hogy nem, bárhogy is, bátran törtettél előre miközben eme fordított helyzetben, te húztad magad után a doktornőt és nem fordítva. Az elágazáshoz érve véleményed kikérve szerettél volna útmutatást kapni, ami nem jött meg így utad jobbra vetted. Sajnálatos módon hosszas kutyagolás után zsákutcába értetek. Legjobb, sőt talán egyetlen lehetőségetek a visszafordulás volt, amit ha megtettetek egyikőtök egy kapcsolóra lépve, amit idáig szerencsésen átléptetek annak ellenére, hogy nem láttátok, beindított egy folyamatot. Az alagút amiben voltatok, egyik pillanatról a másikra kezdett összeomlani, így ha nem akartok ott maradni szégyen a futás de életmentő. Az elágazáshoz visszatérve mind a jobb oldali mind a kivezető út beomlik így hátra hagyva a bal járatot, ahova ha bevetődtök, nos szintén beomlik, legalábbis az eleje, így mondhatni csapdába kerültetek. Ez a fránya nap. Hősies tettekről álmodtál erre tessék, hegyet kell másznod valamilyen büdös növény miatt, denevérek támadnak meg és még a barlang is kis híján rád szakad. Na de minden jóban van valami jó. A falak mentén lévő kitudja mikori lámpák bekapcsolnak, és nem csak a fényt, de a sensei bátorságát is visszahozzák és ezzel ismét átveszi a vezető szerepet. Kicsit szimatol, kicsit körbekémlel, netán kicsit ránéz a térképére, ahol a barlang nincs rajta, elvégre egy teljesen más országhoz tartozik a térkép, ami fel is van tüntetve a papíros szélén, így ha átkukkantasz vezetőd válla fölött, akkor felfedezheted ezt az óriási baklövést. Ám ha szóvá is teszed, ő könnyedén leráz egy „Ne foglalkozz vele, gyerünk tovább paranccsal!”
Utatok további része nem rejt semmiféle izgalmat nagy megkönnyebbülésedre remélhetőleg. Maga a járat egy hatalmas fa ajtóba torkollik, amin zár helyett egy furcsa kirakós van neked szemmagasságban. Koyori hakase eddig nem sokat mutatott eszét elővéve vizsgálja meg az hatalmas utat elzáró objektumot mire egyetlen kicsit sem szívderítő eredményre jut.
- Az ajtó érezhetően le van pecsételve, így ha erőszakkal próbáljuk kinyitni a belepumpált chakra felrobban és a történetünk itt véget ér. Azonban ez a zárszerű valami lehet a kulcs, viszont nem vagyok jó kódfejtő, és ha a feltételezésem nem csal, ha eltoljuk a dolgot, akkor is meghalunk. Miért nem figyeltem oda jobban az oktatáson.
Az utolsó mondatot inkább csak magának mondta, miközben a te fejedben szinte bármi lejátszódhatott a pániktól a nyugalomig, sőt a pánikig kezdve.
Maga a zár azonban közel sem volt ilyen bonyolult. Ha jobba megnézted egy egyszerű alig összekevert kirakós szerűség volt, ami jól összerakva nem mást, mint a falutok jelképét alkotta.


// A kirakós az a kis tologatós fajta, amiben a négyzeteket ide oda kell csúsztatni, hogy kirakd a képet. Nem tudom a nevét, de gondoltam leírom, hogy tudd miről van szó. //

Mivel a sensei még mindig rémült volt ezért nekem kellet döntenem merre menjünk tovább,mert ugye a barlang kétfelé vált.
Én úgy gondoltam a jobb oldali a helyes irány,de sajnos tévedtem. Az út egy zsákutcában ért végett szóval nem volt más választásunk visszafordultunk.Ezután ismét egy balszerencsés fordulat következett,ráléptem egy kapcsolóra,ez pedig az alagút összeomlását eredményezte,ami miatt pedig menekülnünk kellett.
A jobboldali alagútból kiérve még mindig nem voltunk biztonságban,ugyanis,a baloldali alagút eleje is leomlott,teljesen elzárva minket a külvilágtól.

Már kezdtem megijedni,hogy mégis mire megyek majd a kis öngyújtóval ebben a sötét alagútban,de szerencsére néhány pillanat múlva bekapcsolt a világítás.
Ez a dolog újabb kérdéseket vetett fel bennem.
Én azt hittem,hogy egy egyszerű barlangba kell lemennünk,de az előbbi csapda és ezek a lámpák,nem gyakran találkozni ilyenekkel egy normális barlangban.
Ezek a dolgok engem elégé megrémítettek,viszont a sensei épp ezektől szerezte vissza a bátorságát és rögtön vissza is vette a vezető pozíciót.
Rögtön elő is vett egy térképet és azt kezdte tanulmányozni,egyetlen gond volt csak a térkép nem a Villámok országáé volt,így a barlang sem szerepelt rajta.
Szólhattam volna neki,de minek,úgy is figyelmen kívül hagyott volna,vagy esetleg még én kaptam volna letolást.

Miután beljebb haladtunk a barlangban egy faajtóba botlottunk,amin egy fura kirakóst véltem felfedezni.
Koyori gyorsan elmagyarázta a helyzetet,miszerint azt ajtón egy pecsét van amit,ha babrálunk felrobbanhat. Az egyetlen esély,hogy túljussunk ezen az akadályon,ha kirakjuk ezt a kirakóst,viszont mint kiderült egyikünk sem mestere ennek a tevékenységnek.
Teljesen kétségbeestem,de aztán rájöttem,hogy én már milliószor láttam ezt a szimbólumot,sőt most is a homlokomon van ez a szimbólum,a falunk jelképe.
Már tudtam mi lesz a végeredmény,csak ki kellett raknom,sikerült is röpke fél óra alatt.
Aztán csak arra vártam kinyílik-e az ajtó...

Hidegvérrel és némi odafigyeléssel megoldottad ezt az egyszerű rejtvényt, amelyhez elég kalandos út vezetett, ám egy barlang beszakadása talán még belefér. A hatalmas öreg faajtó rozsdás fém pántjai nyikorogva mozdultak meg, arrébb vonszolva a hatalmas akadály két szárnyát. Most már semmi sem állt utatokba, látszólag zöld utat kaptatok. Az ajtó mögött hatalmas terem várt rátok, ahol bár nem égett lámpás mégse volt teljes sötétség hisz a plafonon tátongó hatalmas lyuk és a rajta besütő Hold biztosította a látási viszonyokat. Elég sok időt tölthettetek itt, ha csak így besötétedett és leszállt az éj, ám ez megérte a fáradozást elvégre a Hold egyenesen az általatok keresett virágokat vagy legalábbis nagyon hasonló változatát világította meg elcsaklizott fényével.
- Küldetés teljesítve. – jelentette ki büszkén a doktornő, nem mintha ő bármit is tett volna mindezért.
- Tessék, fogd ezeket a cserepeket, és óvatosan ültess át egy-két virágot beléjük. A kesztyűdet hagyd magadon, lehet hogy mérgezőek. – adta ki az utasítást, miután egy tekercsből elővett kettőt az említett kellékből.
Dicshimnuszt ugyan nem fognak zengeni nevedről, de a tudomány érdekében tett szolgálataidat csak meghonorálják valamivel. Nem volt más hátra, mint begyűjteni a növényeket, ám mi történik akkor, ha dolgod végeztével a teremre sötétség borul és az egyetlen kijáratot, ami a plafonon van, egy vörösen villogó szempár takarja el, ami történetesen egy óriásgyíkhoz tartozik? Hogy mit lépsz csak rajtad áll.

A kirakós megfejtése után, ahogy az várható volt az ajtó kitárult és kiderült egy óriási terem várt ránk az alagút végén. Ez a dolog már megint teljesen ledöbbentett, mert hát milyen dolog az, hogy a barlang elején mg denevérekkel kell viaskodnom a végén pedig már lámpa vár és ez a nagy terem, nem igazán értettem a dolgot. Jobban megnéztem a termet és csak akkor tűnt fel, hogy nincs is világítás, csak a hold fénye ragyog be hozzánk.
Furcsa érzés volt rájönni, hogy már lement a Nap, én azt hittem alig múlt dél. Ugyan az egész nap rá ment ,de legalább sikerrel jártunk a terem tele volt növényekkel és biztos voltam benne,hogy ezek az, növények azok a növények amiket keresünk. Aztán a sensei szól, hogy a küldetés teljesítve, amitől én nagyon megkönnyebbültem, az első komolyabb küldetésemnek vége, most már jöhetnek a megmenteni való hercegnők és más izgalmas kalandok.
Na, jó még be kellett gyűjtenem a nővényeket aztán, jöhet az álmodozás. Kaptam néhány cserepet, hogy ültessem bele a növényeket. Miközben dolgoztam feltettem a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatott és reméltem ezúttal választ is kapok.
- Sensei, mi ez a hely?
Ezután folytattam a munkámat és miután végeztem már teljesen sötét volt a teremben, amikor felnéztem a holdat keresve, egy sokkal szörnyűbb dolgot pillantottam meg, amitől rögtön megfagyott a vér az ereimben.
Először csak két vörös szempárt pillantottam meg, de miután jobban megnéztem láthattam, hogy egy jó nagy gyíkkal kerültem szembe.
Hogy ilyenkor mi a teendő? Fogalmam sem volt. Tettesem magam halottnak, vagy épp nagyobbnak?
Kénytelen voltam erőszakosan lelépni ez ellen a hüllő ellen. Amilyen gyorsan csak tudtam elővettem egy shurikent és a gyík szeme közé céloztam, aztán elhajítottam…

A támadásom sikertelen volt, mivel ez a fura gyík könnyedén elkerülte a shurikenemet. Elég megalázó volt, hogy egy egyszerű hüllőt sem voltam képes egy csapásból elintézni. Habár annyira azért nem volt egyszerű ez a hüllő, mert képes volt Koyorit is elintézni egyetlen csapással. Ugyanis miután kitért a shurikenem elöl, a sensei-t vette célba. a nyelvét használta fegyverként, méghozzá elég ügyesen, mert az első támadás elől könnyedén kitért Koyori, de aztán a nyelv irányt váltott és így könnyedén a falhoz csata az áldozatát.
Meg kell, mondjam eléggé csalódott voltam a sensei folyton olyan félelmetesen viselkedett, hogy azt hittem bitang erős erre legyőzi egy kis gyíkocska, micsoda szégyen.
Csak nehogy én is az ő sorsára jussak, De mégis a teendő ilyen esetben? Nem ismertem sok jutsut, pláne olyat, ami ebben a helyzetben megfelelő lenne.
Mivel nem volt jobb ötletem-elővettem két shurikent és felé hajítottam, gondoltam ez alkalommal is könnyedén elmászik, az útjából gyorsan megnézem, merre megy aztán a shunshin no jutsu-val elé kerülök, és a fejébe döföm a kunaiomat, legalábbis ez volt a terv…

Számoltam azzal, hogy kikerüli a felé dobott shurikeneket, de ez a szemét hüllő ismét meglepett, nem csak simán kikerülte a csillagokat, hanem lemászott a föld alá és így már nem láttam őt többé.
Meg kell, mondjam ez a helyzet a frászt hozta rám.
Ott voltam abban, barlangban, vagy teremben nem is igazán tudom egy óriásgyík társaságában, aki bármikor felfalhat és nem tudtam, honnan támad majd.
Biztos azért kerültem ilyen helyzetbe, mert lebecsültem a küldetésemet és ez a büntetésem érte.

Talán a stressz okozta, vagy nem tudom, de elég őrült ötletem támadt, azt feltételezve, hogy amíg ez a gyík a föld alatt van, addig csak hang alapján tájékozódik, egy dolog jutott csak az eszembe.
Megfogtam egy shurikent és elhajítottam, próbáltam úgy dobni, hogy minél nagyobb zajt csapjak vele. Úgy gondoltam, ha meghallja, a zajt feljön a föld alól elkapni engem és akkor jöhet a shunshin no jutsu aztán a kunai a fejbe.
Arra az esetre, ha ez sem jön be volt egy még ostobább tervem, mégpedig, hogy elkezdek fel alá rohangálni, összezavarva ezt a fenevadat, aztán, ha felbukkan, megtámadhatom.

Az első tervem kudarcot vallott,mert hát hiába dobtam el azt a shurikent ,nem tudtam elég nagy zajt csapni, ahhoz,hogy a gyík feljöjjön a föld alól. De sebaj,hiszen volt még egy másik tervem ,gondoltam az majd beválik.Szóval hozzá is láttam a tervem végrehajtásához,de épp csak,hogy elindultam az ellenfelem ,pont alólam jött elő a föld alól. Ez az egész nem úgy sült el,mint ahogy gondoltam.
Esélyem se volt támadni, rögtön el kapott a nyelvével és mozdulni se bírtam.
Már teljesen kétségbe estem,mert tudtam,hogy fogom ezt túlélni,próbáltam elérni az egyik kunaiomat,de nem sikerült. Mikor már végképp elvesztettem a reményt hirtelen gyengült a szorítás ,aztán teljesen el engedett és egyszerűen a földre estem.
Koyori sensei sietett a segítségemre és ő intézte el ezt a vadállatot.Ezek után hozzá is látott kiértékelni az én kis küzdelmemet.
"Krízishelyzetben való cselekvőképesség, közepes. Taktikai készség korát tekintve és helyzetből adódóan elfogadható."
Ez a kis osztályozgatás az akadémiát juttatta az eszembe,ott is csak közepest és elfogadhatót kaptam.

Gyorsan feltápászkodtam és összeszedtem a shurikeneket és a vázákat,készen álltam arra,hogy elhagyjuk ezt a helyet.

Miután összeszedtem a vázákat,Koyori gyorsan lepecsételte azokat egy tekercsbe és így már minden készen állt az induláshoz.
Mivel az alagút ahonnan jöttünk beomlott nem mehetünk visszafelé csak felfelé.
Ez nekem kicsit nehezen ment volna,a sensei megint felkapott és a falu kapujáig cipelt engem.Ez után otthagyott szó és fizetség nélkül.

Három napot kellett várnom ,mire megkaptam a fizetségemet egy csomag formájában.
Egy kartondobozt kaptam amire rá volt írva,hogy törékeny a csomag és egy levelet mellékeltek hozzá.

A levelet Koyori küldte és a küldetés során begyűjtött növény elemzését írta le benne.
Kiderült a növénynek nincs semmi különleges hatása,csak hasmenést és rosszullétet okozz.
Kaptam is 5 üveget amiben a növény por formája volt található. A vízben jól oldódik és nincs mellékíze ,biztos jó lesz még valamire,ha másra nem egy poénra megfelelő.
Az utóirat megmosolyogtatott ugyanis közölte velem,hogy eltapos,ha elmondom hogy fél a sötétben.

// Köszönöm a játékot és persze a jutalmakat is.//