Re: Hegységrendszer

**Aono Takefumi** Pént. Júl. 06 2012, 19:41

Kiköpött tüdő kipipálva, görény szag szintén pipa. Fájó végtagok szintén megvan. Nagyjából ezt lehetett elmondani a mászás végéről. Take-chan míg lassan visszanyerte a megszokott levegővételi tempóját, megkönnyebbülve ült le abban a tudatban, hogy nem halt szörnyet a felfelé vezető úton. Talán pont ennek tudható be, hogy csak most vette észre azt az öregembert, aki kitudja milyen okból tartózkodott a hegy valamely pontján. Hisz nem tudni, hogy jelenleg ők melyik részén voltak. A srácnak rögtön felkerült az érdeklődési listájára hisz ha egy öregember van egy hegyen az vagy valami falusi vagy egy hihetetlenül nagy mester. Nos jelen pillanatban az utóbbi látszott bebizonyosodni, amikor a botját elhajítva egy óriás sziklát zúzott porrá. Geninünk elismerően füttyentett volna, ha tudott volna fütyülni. De nem tudott, így nem tette. Take-chan most már tényleg lenyűgözve tekintett az öregre lévén ő maga csak szerényebb méretű sziklákat tudott darabokra törni. Ám ezen nem volt ideje filózni lévén, hogy az öregember felé fordult és láthatólag kiabált valamit. Nos a szél süvöltött, mint ahogy a farkas vonyít így sokat nem lehetett érteni, viszont a vacsora szót meghallotta, és mivel egy nyúl került elő feltételezhető volt a bácsika nem egy kannibál. Így hát, mint egy rakéta kilőtt a földről miután gyorsan feltápászkodott és nyílegyenest rárepült a nyúlra. Kevés volt ezen kisállat sebessége ahhoz, hogy kicselezzen egy olyan embert aki tízszer, sőt hússzor, de talán harmincszor nagyobb sebességhez szokott.

Uchiha Itachi Szomb. Júl. 07 2012, 13:16

A nyúlnak nem volt esélye ellened. Sikeresen elfogtad és vártál, hogy vajon most mi lesz. Nem tudhattad, hogy az öreg mit szeretne a nyúllal, de azt gondoltad, hogy nem idegen tőle a shinobi lét. Ilyen idősen az embernek a koporsója méretén kéne gondolkoznia nem több száz kilós sziklákat hasogatni.
Mire odaért hozzád és éppen akart volna valamit mondani már szinte elájult az erőlködéstől legalábbis te ezt láttad rajta. A kis öreg hirtelen vett egy nagy levegőt és belekezdett a köszöngetésbe. A hangja egy kicsit érdekes volt.
- Köszönöm szépen fiatal ember a segítségedet! Egy magam fajta öreg ember nem szokott hozzá a futáshoz. Mit keresel errefelé a hegynek ezen a részén még a madár sem jár. Nem hogy egy shinobi... Mit keresel itt? Hogyan tudnám meghálálni, hogy elfogtad a vacsorámat? - Azzal egy kicsit indulatosan kirántotta a kezedből a nyulat.

**Aono Takefumi** Szomb. Júl. 07 2012, 15:15

Váháháhá egy nyuszkó kevés ide, mint paradicsomleves után a bélgáz. A nagy shinobik mindig elejtik prédájukat és ez főként a vacsorájukra igaz. Öregapó odaballagván a fiatal shinobi paravánhoz készül egy kis összeesésére vagy éppen meghajlásra, ám mindez csak álca hisz egyetlen célja egy szuszra köszönetet mondani, na meg kérdésekkel bombázni. Takefumi eközben csak néz, s néz, meg hallgat. Hát még akkor mikor elveszik tőle a nyulat. Most akkor nincs osztozás? De ezt talán jobb nem is megemlíteni, ha nem akar szörnyet halni.
- Nagyon szívesen öregapám. A vacsora szó mindig megmozgatja az energia tartalékaimat. Jelenleg szünet állt be a chuunin vizsgába és gondoltam egy ilyen hely tökéletes lesz a technikám fejlesztésére, sőt talán egy új elsajátítására.
Mindezt szépen tagoltan és érthetően, na meg naná, hogy akkora hangerővel adta elő, hogy érteni lehessen. Majd miután feltápászkodott odasétált egy kisebb sziklához és egy ütéssel széttörte.
- Ez volna, amit fejleszteni szeretnék. Ahogy láttam maga ebben már nagyon profi. Viszont... - továbbállva ismét egy kisebb sziklát pécézett ki és ütés helyett ezúttal belerúgott.
- Amint látja, lábbal ez még nem megy. Ököllel még megoldom, de a Tsuuten Kyaku titkára még nem jöttem rá. Pedig csak a végtagok térnek el a két technikánál és mégis... Ha ennek a titoknak a megfejtésében tudna segíteni, azt megköszönném.

Uchiha Itachi Vas. Júl. 08 2012, 10:49

- Hmmm... Hmm.. Hm. - Nem nagyon értetted a szélben az öreg mit mond vagy mit próbál mondani csak a hümmögését értetted. - Azt hiszem jobb lesz ha ezt a nyulat most megsütjük és vacsora közben beszéljük meg a dolgot. - Jelentette ki teljesen komoly arckifejezéssel majd elindult a hegynek abba az irányába amerre te a biztos halált sejtetted.
Kicsit szenilisnek tűnt a vén csóka de amikor komoly dolgokról kezdett beszélni akkor vélted felfedezni a szemében a kort és a vele járó bölcsességet. Minden esetre amikor meghallotta a szót, hogy chuunin vizsga akkor úgy tűnt mintha egy kicsit rándult volna az arca. Ezt te sem tudtad hova tenni ezért inkább jobbnak láttad ha követed.
A hegy lefelé nagyon meredek volt, de azon az úton ahol a kis bácsika közlekedett a botjával mintha teljesen járható lett volna. Vagy csak chakrát használ ő is? Na ez az a kérdés amit nem tudtál eldönteni. Minden esetre közelebb kerültél célodhoz a bácsika meghívott vacsorára. Talán ha a bizalmába fogad akkor könnyebb lesz rávenni, hogy edzen téged...
Amikor megpillantottad az úti célotokat meg sem döbbentél annyira, hiszen mit vár az ember egy remetétől. Egy takaros kis barlang felé haladtatok.

// Vacsoráig szabadon töltheted az időt! Találd ki, hogy mit szeretnél edzeni, vagy beszélgetni... Rád bízom. //

**Aono Takefumi** Vas. Júl. 08 2012, 16:05

Se néma csend, se hulla szag maximum, ami a vénember felől árad. Látszólag a srác hiába várt, amikor egyszer csak mégis... Na szóval meg lett hívva vacsorára. Szokott menet rend szerint csillantak meg a szemei napszemüvege mögött, míg agya rögtön rájött itt nem csak evésről van szó, hanem gyakorlatilag egy keringőről, ami éppen edzést takar, de ez most mindegy volt. A természet rendje szerint a vénember tovább állt az oktatást remélő tanonc meg utána eredt. Ahogy az várható volt, ettől az egyhangú tereptől nem kaptak ők mást csak sziklát, sziklát és még több sziklát. Egyre távolodva és némiképp néha megbotolva nehéz volt eldönteni, hogy a Nap megy e éppen lefelé ami gyakorlatilag kétséges volt vagy a hegyek zárják ki a napfényt. De ezek is csak a jelentéktelen részletekhez tartoztak. Az már azonban biztosnak látszott az öreg nem átlagos fazon lévén nem a falu felé indultak el. Talán végre ráakadt egy hihetetlenül híres erős meg miegymás nagymesterre, aki elzárta magát a világ zajától? Lehet. Elérvén a nagymester lakhelyét az említett személy nekilátott ahhoz, amihez neki kellett látni hisz csak ő tudta mihez akar kezdeni magával. Takefumi csak állt egy darabig egy szál magában és figyelte az öregembert. Miután ezt megunta elérkezettnek látta az időt, hogy feltegye a kérdést, ami felmerült benne.
- Akkor most nem mutatja meg, hogyan kell használni a technikát?
Választ nem kapott, így nem is próbálkozott tovább. A vizsga folytatásáig még bőven volt idő ezért a legjobbnak látta, ha ma még nem erőlteti túl magát, és az új technika elsajátításán dolgozik majd teljes erővel később. Mivel azonban úgy tervezte, hogy ma visszamegy a faluba nem volt nála se étel, se víz így miután kiszolgálta magát az utóbb említett folyadékkal, ledőlt a barlang egyik látszólag használaton kívül részébe és elaludt. Ám milyen rosszul tette ezt. Sajnos, ezen kellemes álomvilág elvesztette békességét és kénytelen volt újraélni, ahogy egy óriás sólyom áttép vele a levegőn, de előtte még őt akarja szét tépni. Pedig ha tudta volna milyen jelentősége lesz ennek az álomnak. De nem tudta... még nem.

Uchiha Itachi Kedd Júl. 10 2012, 22:36

Az öreg békésen nyugodtan, ám szótlanul készítette el a tűz felett a vacsorát. Hozzád sem szólt amióta lejöttetek a hegyről. Egy idő után azért kezdett idegesíteni a dolog, főleg amikor a kérdésedet feltetted neki. Egyetlen egy változást véltél felfedezni a vacsora kezdetéig eltelt idő alatt. Amikor kiejtetted a szádon a chuuunin szót egy pillanatra megállt az öregember aztán tovább készítgette a vacsorát a maga kis lassú tempójában.
Már bőven besötétedett amikor az öreg elkészült a kajával és tudtad, hogy már semmi esélyed visszajutni Kumoba mert elég messze vagy a falutól ahoz, hogy eltévedj a hegyek között az pedig neked sem ajánlatos ahogy azt a vizsga első fordulójában már tapasztaltad. Már kezdted nehezen viselni a hallgatagságot amikor végre megszólalt az öreg.
- Ütögethetsz szét sziklákat, de így nem válsz a Kyaku mesterévé. Ismerek egy shinobit még a negyedik nagy ninja háborúból... Azt hiszem Konohai nő és elég telt keblekkel van megálldva és szőke. A nevére már nem emlékszem. Na ő volt az egyetlen konohai aki rendesen el tudta sajátítani azt a technikát. Talán egy fehér hajú perverzel, meg egy kígyó képűvel lógott együtt. - Ebben a pillanatban leesett számodra, hogy a figura ismerheti a hokaget. - Viszont én megtaníthatom neked, hogy hogyan sajátítsd el azt a technikát maradéktalanul. Az edzést holnap reggel kezdjük és ha itt hagysz engem amíg edzelek akkor nem fejezem be a tanításodat.
Az öreg elég makacsnak tűnt de belátod, hogy ez valószínűleg a korral jár.
Másnap reggel fölkeltél, de mire kiléptél a barlang bejáratához az öreg a pirkadatot leste.
- Áh nagyon jó végre felkeltél hétalvó. Akkor kezdésnek a tegnapi hegyre ötször felmászol és leereszkedsz. - Még mielőtt agyér görcsöt kaptál volna rámutatott egy jó két mázsás sziklára. - Azzal a hátadon!

// A következő postban kérek egy 20 soros részt a véleményedről illetve az edzésről a további két feladatot rád bízom! de hasonló jellegű legyen és mindegyik a lábadat terhelje a lehető le durvább módon! Lényegében a nap végére félholt legyél! xD//

**Aono Takefumi** Hétf. Júl. 16 2012, 13:25

Hajnalodik, kiugrom az ágyból, egy vén remete már vár reám. Én edzeni akarok ő meg kínozni, de mit is várok hisz ő vén, egy vén szadista. Körülbelül így indult az-az emlékezetes reggel, ami garantáltan az marad. Takefumi frissítő hatású arcmosást végzett el, párszor megroppantotta a hátát, ami a sziklafal és a kemény föld utóhatása volt csupán, majd miután lecsapott a tegnapi nyúl maradékára készen állt egy kis edzésre. Na persze az előző esti teljesen fölösleges ébresztést se felejtsük el. Már éppen javában aludt a drága, de minden extrát nélkülöző konohai, amikor is az öreg fennhangon elkezdte ecsetelni semmi értelme így vagy úgy nekiállni a technikának. Take-channak se hiányzott sok ahhoz, hogy a félelmét legyűrve ugorjon az öregnek elvégre mindennél jobban utálta, ha felkeltik őt, vagy ha nincs pénze. Ami most se volt, de meglepő módon higgadt maradt. Bárhogy is, mit sem törődve a fölös szövegeléssel nagy nehezen visszaaludt. Mire kimászott, mint ősember a barlangból a mester már várta. Gyakorlatilag rejtett örömmel és annál is leplezetlenebb szadizmussal bökött a hatalmas sziklára, amit magával cipelve kell nekiesnie a hegynek. Szerencsére kötelek lettek erősítve hozzá, hogy hátra lehessen kapni, na de akkor is. Hihetetlen nagy falatnak tűnt. Egy dolog azonban tiszta volt. Itt maximum egy kis séta lesz oda vissza ötször, ahogy az öreg kérte, de a mászást jelen pillanatban el lehet felejteni. Már az emelkedőkön való séta is a mászás kategóriába esik, hát még amikor lefelé igyekszik és próbál nem elesni nehogy a szikla agyonnyomja és akkor már édes mindegy mit akart vagy mit nem ebben az életben.
~ Miért mindig én. Mondjuk jelen esetben, ha nem ezt a technikát akartam volna minden áron elsajátítani, nem lenne ilyen gond. Na persze a másik, hogy ha nem hagyatkoznék a vénemberre, szintén nem lenne semmi probléma. Viszont most tök mindegy. Ha szerencsém van, nem bénulok le egy életre, viszont ha megsérülök, kénytelen leszek visszavonulni a vizsgától, ami nem lenne egy utolsó szempont. Plusz az utazási költséget is kénytelenek lennének állni, na meg egészen az ágyamig vihetnének. Vagy egyszerűen betuszkolnak a helyi kórházba, és kénytelen leszek a saját lábaimon hazamenni. Egyértelműen megszívtam. Mindegy. Rinyálás helyett kezdjük az edzést. ~
A hatalmas szikla közel sem volt csábító, de jobb híján nem lehetett mást tenni, mint felkapni és elindulni vele egy hosszú, de nagyon hosszú sétára. A kötelek meglepő módon nem recsegtek vagy adtak szakadó hangot, amikor Takefumi felszenvedte a hegy ezen kis darabkáját a hátára. Természetesen már az is csoda volt, hogy nem dobott rögtön egy hátast. Lábai ugyan megrogytak, de korábbi edzéseinek hála bírta a megpróbáltatásokat. Látszólag legalábbis. Araszoló lépései és égő tenyere már másról árulkodott, miközben minden izma a farizmot is beleértve megfeszült az erőlködéstől. Szerencsére a durranás elmaradt, na de akkor is. Kegyetlen hosszú több kilométer út állt előtte, amit fogcsikorgatva ugyan, de hajlandó volt bevállalni. Órák hosszat menetelt oda vissza hisz egy nem volt elég a vén szadista ugyan is öt menetet akart. A legrosszabb azonban mégse a táv vagy a kő súlya volt a hátán. A legnagyobb gondot az emelkedő és a lejtő jelentette. Felfelé ugyan is örült, ha a hatalmas súly nem rántott vissza, míg visszafelé pont fordítva annak örült, ha a szikla nem gyűrte maga alá. Lustaságunk mégis azzal okozta a legnagyobb meglepetést, hogy nem adta föl. Kitartott a végsőkig, ami többnyire egy új technikánál nála mindig elvárható volt. Tapasztalatai sajnos azt mutatták, hogy neki akárhányszor tanulnia kell, meg kell szenvednie a feladattal. Ez pedig, vagy azért volt, mert tényleg nehéznek bizonyult számára vagy a másik lehetőség, hogy éppen szadista módon igyekeztek elérni nála a legjobb eredményt. Nos jelen esetben az utóbbi verzió állt fent. Szegény srácnak sose akarták megkönnyíteni a dolgát. Míg végül több óra után halálra izzadva égő tagokkal ledobta magáról terhét és elterült a földön. Már épp azon volt, hogy fogja magát és elájul, amikor taps hangja visszhangzott a hegyek között. Az öreg így fejezte ki gratulációját, míg sunyi mosolyával felvértezve ingyenes lábmasszást nyújtott fiatal tanítványának. Természetesen mindez azért kellett, hogy tényleg ne rokkanjon le egy életre a konohai, na meg persze, mert még nem végeztek mára.
- Jól van fiam, jöhet a következő feladat. Először is felerősítjük ezeket az erszényeket a lábaidra. Hihetetlenül strapabíró anyag így garantált, hogy nagy terhelés és súly esetén se szakad el. Már pedig mindkettőben része lesz. Mindkét zsák tele van kövekkel, pontos súlyt nem tudok mondani, de maradjunk annyiban, hogy átlag embernek nehéz. A feladatod, hogy chakra használata nélkül csak a lábaidat használva kezdj el felugrálni ezen a sík sziklafalon. Tíz kör elég lesz. Lehetőleg próbálj minél többet ugrani.
Azzal az öreg el is ment a dolgára, míg Takefumi már azt se tudta mit gondoljon. Jobb híján nyafogás nélkül belefogott ebbe a feladatba is, pedig amellett, hogy igazán herótja volt, inkább egy kényelmes ágyban fetrengett volna egész nap. Sajnos ez nem jöhetett szóba plusz garantált volt, hogy mire a mai napra végez járni se fog tudni így a szökést is kénytelen halogatni. Lábait alig érezte és talán ez volt a szerencséje, mert így az említett végtagokhoz ragaszkodó súlyoktól se szenvedett különösebben. Tehát szépen odavonszolta magát a pár méterre lévő falhoz és ugrott egyet. Az összeköttetés megtörtént ám a súlyok már húzták is vissza és pár méter magasból már zuhant is visszafelé. Különösebben nem esett nagyot de a nyekkenésének hangja szépen visszhangzott. Ennyiből érthetővé vált, ha feljebb akar jutni, folyamatosan ugrálnia kell, még csak egy pillanatra se állhat meg. Mit ne mondjak ez se volt olyan könnyű, mint délután felkelni, falni valamit és visszafeküdni. Bárhogy is azért tudott egyet s mást mutatni. Minden körben, még ha csak egy arasznyival is, de sikeresen feljebb kúszott miközben a Nap lejjebb. A gond pedig, nem is a magasság volt, hanem a földet érés. Egyetlen szerencséje az volt, hogy kezdetben nem jutott túl magasra, majd pár esés után rájött, ha már zuhan, akkor ne háttal tegye, inkább próbáljon meg egy fordulattal leugrani vagy éppen leugrálni a sziklafalról. Ezen eredmények nem voltak túl rózsásak, sőt semmilyen más növényre nem hasonlítottak, hisz mindegyik elég kemény érkezésnek bizonyult. A tizedik kör végeztével ismét megkapta az úgynevezett elsősegélyt, ami meggátolta a korai nyugdíjat.
- Jól van, jól van. Már csak egy kis könnyed levezetés és kész is vagyunk. Guggolj le egy kicsit. Így jó lesz, köszönöm.
Take-chan remélte nem aggatnak rá több sziklát, és mint kiderült aggodalma alaptalan volt. Helyette sokkalta rosszabbat kapott. Egy vénséges és még annál is büdösebb hegyi remete került a nyakába, aki volt még olyan álnok, hogy teljes lelki nyugalommal teázzon az ifjú shinobi nyakában ülve.
- Könnyed kétszáz guggolás és már végeztél. Ha végzel azelőtt, hogy lemegy a Nap kapsz egy kis gyógyteát meg némi sült kígyót. Én mondom a hegyi gyógynövényekből készült tea a legjobb minden végtagi fájdalomra. Azért arra közben figyelj oda, hogy ne lötyögjön ki a teám. Rajta, kezdheted.
Egy rövid „Igenis mester.” után nekilátott feladatának, míg fejében „Ezért egyszer kinyírlak te büdös görény.” mondat ismételte önmagát.
- Egy…kettő… három….
Kicsit húzzunk bele.

Ismeretlen időintervallummal később.

- Százkilencvenkilenc… kétszáz.
- Remek… remek. Gyere, igyál egy teát.
Szólott ő kinek fürdeni kő és leugrott tanítványa nyakából, aki azzal a lendülettel borult a földre és fejelte meg a földet. Ugye milyen jó, hogy reggel nem húzta fel a napszemüvegét?

Uchiha Itachi Pént. Júl. 20 2012, 19:55

Aznap éjjel olyan mélyen aludtál, hogy amióta kumoban avgy ennyire nem kapcsolt még ki az agyad. Másnap és harmadnap is ugyanezt az edzést kaptad meg. Hasonlóan kínzó feladatokkal. Majd miután már eltelt egy pár nap az öreg az egyik reggel nem volt sehol amikor felriadtál. Kezdtél ugyanis lassan hozzászokni ahoz, hogy felkelsz vele még a nap első sugarai előtt amikor még csak pirkad. Ezúttal sem történt másképp, de valami változott az elmúlt napok folyamán. Minél több olyan feladatot kaptál, hogy chakrával itasd át az izmaidat a feladat elvégzése közben annál jobban kezdted bírni a megterhelést a lábaidon. Az öreg tudhatott valamit.
A reggeli kis tea és nyúl maradék után elindultál megkeresni az öreget és sejtetted is merre lehet. Egy nagyobb szikla kiugró tetején állt és figyelte a napfelkeltét. Amint közelebb értél hozzá megszólított téged, de most nem azon a bolondos öreges hangon amit megismertél hanem egy mély tapasztalt és megviselt hangon szólt hozzád.
- Kitartottál és elnyerted a bizalmamat az utóbbi pár napban ezért most úgy döntöttem, hogy megtanítom neked gouwan titkát. Az egész technika attól függ, hogy a chakra áramlásod mennyire van összhangban a testeddel. Az utóbbi napokban ezt gyakoroltuk és erősítettük egy kicsit a láb izomzatodat az általam kidolgozott edzés módszerrel most meglátjuk sikerül-e. Koncentráld a chakrát a lábadba... - Éppen ebben a pillanatban kelt fel a nap amikor az öreg fölemelte a jobb kezét és maga mellé mutatott a sziklára. - És törd szét ezt a sziklát itt mellettem... Addig próbáljuk amíg nem sikerül GYERÜNK!...

// Harmadik próbálkozásra sikerül széttörnöd egy méretesebb több mázsás sziklát is. ( Ez a post lenyűgöző volt! )//

**Aono Takefumi** Pént. Júl. 20 2012, 21:04

Az első nap mondhatni nem bővelkedett a sikerélmény érzésesében. Talán személyfüggő volt hisz ilyen feladatokat nem képes bárki kiállni, sőt túlélni. Takefumi azonban megbirkózott vele ám a sikert ő csak egy jó alvás után érezte. Életében soha nem aludt még ilyen jól talán leszámítva csecsemő korát. Bárhogy is nézzük ez az edzés, mégis csak más volt, mint a legutóbbi. Emlékezett még ugyan is arra a napra, sőt nem is egyre, hanem háromra, amikor a hegyekben régi csapattársával edzett. Szörnyű és még a sziklák cipelésénél is fájdalmasabb dolgokat kellett kiállnia. Bár erősebb lett az idő alatt valamivel plusz nem utolsó szempont, hogy a reflexei is rengeteget fejlődtek a szemével egyetemben így az átlagon felüli sebességnél még gyorsabb sebesség már meg se kottyant neki egy bizonyos határig. Na de ehhez az kellett, hogy folyamatosan verjék őt és még súlyokkal is leterhelték szóval mondhatni ez a tréning maga volt a paradicsom. Leszámítva az öregember orrfacsaró bűzét.
Az edzések folytatódtak végig ugyan azzal a kemény embert nem kímélő feladatokkal némi chakra tréninggel egybekötve melynek hála nem csak erejét képes jobban irányítani, de a terhelést is csökkenti a testén az edzés folyamán. Minél több idő telt el és minél jobb lett a chakra irányításában annál jobban érezte magát. Az edzés már nem volt olyan vészes, mint az első nap így olykor már teljes lelki nyugalommal tudott dúdolgatni vagy azon agyalni vajon évente hányszor fürdik a vén róka. Mert, hogy nem naponta az biztos volt legalábbis a szagok ezt mondták.
Így teltek a napok melyek során egyre többet agyalt a jó kaján és egyre korábban kelt. Feltételezhető volt az utóbbi jelenség az alacsony komforthatásra fogható. Végül aztán eljött a várva várt nap, amiről a srácnak fogalma sem volt de hamarosan megtudta. De meg ám.
Az öreget nem látta sehol így feltételezte, megint vadászik valamerre. Ezúttal legalább saját nyugodt tempójában reggelizhetett egy jót. A menü a tényleg hatásos vadgyógynövény tea és az egyhangúvá vált nyúl volt. Pedig milyen jó is volt az a sült kígyó. Na de ne is folytassuk, míg a végén Tarzanos fordulatot vesz a konohai genin étrendje.
Az ég még sötét volt de távol már felsejlettek a Nap első sugarai. Innentől kezdve nem is kellett találgatni vajon merre járhat a mester. Ugyan is egy nap mikor sikerült felugrálnia egy remek kis pihentető kiugróig az öreget is ott találta. Az volt az a nap, amikor megtudta, bezony innen remekül lehet nézni mind a Napfelkeltét és Naplementét, amelyek talán a legjobb események ezen az eldugott helyen, na meg nem kell több kilométert sem kutyagolni, hogy ezt a szépséget meg lehessen figyelni. Edzéseik kezdete óta ezúttal súly nélkül ugrált felfelé a sziklafalon, ami így nem csak gyorsabb volt, de még meg is lepte, mennyivel magasabbra ugrik, mint egykor. Nem semmi változás volt ez az egyszer biztos. Ideje visszatérni a tárgyra. A keresett személyt Take-chan meglelte de le nem csukta, hisz nem volt rá oka, na meg nem is volt zsaru. Csendes üzemmódra váltva megközelítette a célszemélyt azzal a sunyi szándékkal, hogy lelöki a szikláról, és a mélybe taszítja. Ám mikor a vén tehenész komoly igazi mesteri bölcsességet sugárzó hanggal megszólalt el is feledte mit akart. Mire a nagyapó a szövege végére ért Take csak ennyit tudott kinyögni.
- Igen mester. - majd tisztelettudóan meghajolt előtte. Mert, hogy tisztelte a vénséget.
Elvégre nem ütötte agyon egyszer se, etette és itatta, mint egy jó mester, ráadásul nem küldte fodrászhoz, vagy tetováltatott rá valamit, netán plasztikai sebészhez küldte. Semmi ilyen és ez már tiszteletreméltó volt.
~ Kezdődhet a végső próba. Remélem. ~ ezen reményteli gondolattal a fejében felkészült a zúzásra.
Elméje nyugodt volt, mint egy tó mert, hogy ezzel a hasonlattal szoktak élni a nagymesterek. Így hát ő is ezzel élt. Chakrája felszabadult a testében s mozgásba lendült. Lekúszott lábaiba, mígnem mindkettőt átjárta és ezt Take is pontosan tudta. Hatalmas ugrással és egy pördülő rúgással a sziklánál termett majd egyik lába becsapódott balról némi repedést okozva a nem apró objektumon. A feladat nem sikerült elsőre de nem is ez volt a cél. Az öreg nem szólt semmit így újra próbálkozott. Lendületet véve mind testével mind lábával ismét a sziklába rúgott ezúttal a másik oldalát célozva. Az eredmény ismét csak némi repedés de semmi több. Más talán már elkeseredett volna főként a maximalisták, akik nem voltak megáldva éles elmével és pár napnyi edzéstől csodára vártak. Take-chan azonban nem volt egyik se. Érte őt már épp elég kudarc életében így pontosan tudta elsőre semmi se megy könnyen. Főleg ismerve önmagát és tisztában léve saját képességeivel nem hagyatkozott holmi csodákra ám a feladás is messze állt tőle persze nem minden esetben. Ismét nekirugaszkodott hát a feladatnak, ám látva az előbbi két támadása eredményét gyakorlatilag látta előre sikerét. Vagy inkább csak mindent beleadott. Felugrott a levegőbe, bal lábát a magasba lendítette - amit mostanra gyakorlatilag farönkké képeztek - és célba vette nagyjából a szikla tetejének a közepét.
- Tsuten Kyaku Furu Pawaa! / Teljes Erejű Zúzó Légláb – kiáltással mondhatni nem csak meglendített lába de saját egész valója is a sziklába csapódott, ami apró darabokra morzsolódott a kontaktustól.
Eközben eme nagyszerű dolgot kivitelező emberke a földön ücsörgött nagy meglepetésében, mert ekkora lendületre még ő maga sem számított nem hogy érkezésre. Kezeivel kitámasztva magát dőlt hátra és ő is szemügyre vette a Napot, ami egyre feljebb kúszott az égen.
- Remélem elégedett mester. – s most először megengedett egy mosolyt magának.

// Köszönöm a dicséretet. //

Uchiha Itachi Pént. Júl. 20 2012, 22:18

- Pontosan ezt vártam tőled fiam. Tudod én nem kezdek el mindenkit tanítani aki az utamba akad lépten nyomon. Most pedig szeretném ha összeszednéd a holmidat és visszatérnél kumogakuréba mert az én feladatom itt véget ért a te életedben. - Az öreg még mindig a napfelkeltét bámulta, de most már tudtad, hogy nem egy vén kutya aki csak lopja a napot és egyszer egyszer megkínoz egy az útjába akadó koloncot. - Szeretnék sok szerencsét kívánni neked a Chuunin vizsga második fordulójához, és csak tanácsként tenném hozzá, hogy ha még teheted és az időd megengedi még párszor gyakorold ezt a technikát, minden esetre megdicsérlek éveim során ritkán találkozom ilyen eltökélt emberrel mint te vagy ezt a tulajdonságodat sose vetkőzd le mert egy nap akár az életedet is megmentheti. Mire visszaérek a rögtönzött kis lakomhoz nem szeretnélek már ott találni... van neked még elég dolgod úgy vélem...
Azzal az öreg feléd fordult és megeresztett egy mosolyt ami elég érdekesen hatott...

// Egy záró postot kérek és felírhatod magadnak a jutsut + a játék minőségért +5 cht jóváírok az adatlapodon köszöntem! Very Happy

//

**Aono Takefumi** Pént. Júl. 20 2012, 22:55

Teljes siker, ehhez kétség sem fért egyik fél részéről sem, és bár az öregember kiléte örök rejtély marad azért sokat köszönhet neki ez az ifjonc.
- Köszönök mindent, amit értem tett mester. Meg kell mondjam, talán maga a legjobb tanítóm eddigi életem során.
Feltápászkodva a földről még meghallgatta a bölcs öreg utolsó, biztató szavait, amelyekhez hozzá csapott némi ingyen jó tanácsot is.
- Ezt mondanod se kell öreg. Aztán ha kiesz a moha a barlangodból, eljöhetnél megnézni a második körben. Ha jók a sejtéseim egy óriási sas is ott lesz. Azért az mégse olyan, mint a nyúl.
Még egy mosolyt megeresztett viszonzásul a fura, de nem foghíjas vénség felé, majd azon az úton távozott, ahonnan felugrált. A barlangba érve magára kapta a hátizsákját és nekiindult az útnak melyet már annyiszor megjárt. Menet közben azonban még egyszer megállt és felbámult a sziklafalra, ahol már nem láthatta az öreget, lévén a betekintési szög nem engedte. De lehet, hogy már nem is volt ott. Majd, mint valami igazi híresség - aki azt hiszi magáról, hogy most, hú de menő - felhúzta napszemüvegét és csak ennyit mondott.
- Még visszatérek. De szerintem inkább kihagyom.
S folytatta útját a már rég felkelt Nap sugaraiban fürödve.

// Köszönöm a gyors okítást. //

**Kyrena** Vas. Okt. 27 2013, 14:17

//Hinata//

Úgy tűnik, valamit csak sikerült elérnem szavaimmal. Hamarosan következik a már jól megszokott mozdulat, avagy a hajam összekócolása. Mielőtt kilépek utána az ajtón, megigazítom a fejemen lévő hajkupacot. Odalent várom, hogy Katsumi elköszönjön Ichitől, én is mondok néhány szót a nagydarab fickónak, majd mindhárman távozunk. Talán többre kellett volna értékelnem azt a pihenőidőt, amit kaptam, mert eszeveszett rohanás veszi kezdetét.

A sár igencsak ragaszkodik lábaimhoz. Nem egyszer esek el majdnem utunk során. Fárasztó, nem is kicsit, de bizonyára már ott kellene lennünk, ahol. Még akkor is, ha pontosan fogalmam sincs arról, hogy hol. Mesterem azonban tudja és mutatja is az utat. Igyekszem mellette haladni út közben, Rinnel ellentétben, ki inkább a bozótosban követ minket. Én amellett, hogy ne essek el, azzal is foglalkozom, hogy azt tegyem, mit a sensei korábban mondott. Chakra keringetése a testben, futás közben. Pihenőre nemigen számíthatok. Nem is kapok, csupán akkor, mikor a sár, az az iszapos mocsok, annyira ragaszkodni kezd hozzám, hogy nem tudok megszabadulni tőle és elesek.
Ez igazából nem is így van. Az igazság az, hogy én merülök ki annyira a nap végére, hogy a hanyatló nap fényében már képtelen vagyok kiszedni lábbelim az elnyelő föld fogságából. Azon is csodálkozom, hogy hogy bírtam eddig. Nem az erősségem a kitartás, főleg nem akkor, ha közben megannyi tüsszentéssel kell birokra kelnem. Szerencsére egyéb ellenséggel nem, hacsak nem számolom közéjük saját magam. Hisz ki tudná jobban megnehezíteni a dolgom, ha nem én. Idővel, hogy ne essek ki a gyakorlatból, s a chakrakontrollom legalább régi formájában maradjon, Rinn mellé társulok, már amikor mesterem ezt engedi. Olyankor a fákra ugrom és a bundás felett kezdek el haladni, párhuzamosan az úttal, melyen Katsumi közlekedik. Néha nem sokon múlik, hogy leessek. Ehhez köze lehet a cipőmön lévő vastag sárrétegnek és a vizes fakéregnek is. Vagy csak egyszerűen ügyetlen vagyok. De miért? Miért érzek késztetést ilyenekre, ha tudom, hogy hiábavaló mindez? Talán miatta? Lehet, hogy csak azért töröm magam, hogy tanítómnak ne okozzak csalódást? Az a nap a fogadóban… Mikor ott voltunk, szörnyen éreztem magam. A szomorú tekintete, a szavak, amiket mondott. Egyszerűen nehezemre esett elviselni. Most azonban csak futunk. Mintha valami elől menekülnénk, pedig nyilvánvaló, hogy van valami cél, mi nem holmi megmenekülés, hanem megérkezés. Valamikor, valahova. Csak tudnám, hogy mégis hova…
Út közben többször is megkérdezem Katsumit, hogy pontosan hova tartunk. Erre csupán rövid szüneteim voltak, abból is csak az az idő, amíg még ébren voltam és ettem, meg váltottunk néhány szót. Nem sokat, azt azért be kell vallani. A súlyoktól pedig mindeddig nem szabadultam meg. Egy fürdő is jól esne már, bár nem azért, hogy levethessem a nehezékeket. Pedig bizonyára jól esne. Már arra sem emlékszem, hogy milyen azok nélkül az élet. Most, hogy eltelt két nap, nem emlékszem másra, csak a súlyok húzására végtagjaimban. Arra, hogy mikor pihenek és elernyednek izmaim, egyszerűen csak a lüktető fájdalmat érzem minden porcikámban. A karjaimban, a lábaimban, a hátamban… mindenhol. Mintha maga a chakrahálózatom is sajogna. Ez persze lehetetlen, nemde? Csak az izmaim szórakoznak velem. A tudat, hogy ennyi a fájdalom és nem akar elmúlni.
A pihenéseink sem voltak túlontúl egyszerűek. Rövidek voltak és kevés volt belőlük. Alig lazíthattunk néhány órát az elmúlt két napban. Kezdem azt hinni, hogy mesterem bosszúból hajt engem ennyire, azt várva, hogy mikor esek össze véglegesen, tudva, hogy ő úgyis bírja még jó ideig. De én csak egy genin vagyok! Ami még inkább megnehezíti ezt az egészet, az a kialvatlanság. Ha alszom is, csupán rémálmok jönnek. Újra és újra látom a múlt eseményeit, csakhogy sosem tudok megpillantani egyetlen árny mögötti képet sem. Valaki segítsen! Az, hogy annak a több mint egy évnek, csak néhány pontjára emlékszem, kivéve azt a napot, megőrjít. Egyre jobban tönkretesz idegileg, legalábbis így érzem. Vagy csak a fizikai megerőltetés miatt érzem tompának az agyam? Meglehet. Lassan azonban ráébredek, hogy akkor igyekszem Rinnhez vonulni, úgymond gyakorolni, mikor már kezdem elveszteni az önkontrollt. Nem akarok újabb kitörést! Nem akarom azt, hogy térdre essek futás közben, majd ha mesterem odajön hozzám, sírva törjek ki neki, elregélve a történteket. Az ezzel való küzdés pedig fájdalmas. Az, hogy nem mondhatom el neki, hiszen lényegében nincs is mit elmondanom. Csak az a kétségbeesés van, hogy nem tudom kik tették és miért, holott velük voltam több mint egy évig.
Fejem enyhén megrázom, elzavarva a rémséges gondolatokat. Most is a fák között járok. Tekintetem a velem párhuzamosan haladó Katsumira emelem egy pillanatra. Pislantok néhányat, hogy elillanjon a fáradtság szemeimről és jobban láthassam őt. A hegyek már közel vannak. Túl közel. Lehet, hogy ide jövünk? Vagy átverekedjük magunkat a hegységrendszeren? Akármi is legyen, azt kell tennem, amit a sensei mond. Nincs más mód. Talán, de csak talán, vele még van esélyem arra, hogy erősebb legyek. Még akkor is, ha erre egyre kevesebb reményt látok. Az erőltetett menetnek megvan az eredménye. Kezdem látni magam előtt a véget. Azt a pillanatot, mikor már nem bírom tovább. Igaz, átléptem már vagy öt ilyesfajta határt, de most ez más. Most már tényleg…

Chakrám keringetése váratlan marad abba. Egyszerűen nem tudom tovább folytatni. Talán vissza kellene térnem a földre, mielőtt még leesnék. A következő útkanyarulatnál erre sort kerítek. Addig ki kell bírnom. Vagy mégsem? Közeledve a kiszemelt cél felé, egyszerűen megcsúszok egy faágon. Már nem tudom magam ott tartani. A chakrakontrollom teljesen elveszett. Nem vagyok elég gyors. Már csak azt érzem, ahogy nagy sebességgel esek lefelé. Ezt is azonban csak egy pillanatig, mert hamarosan összeszorítom szemeim félelmemben és várom a puffanást, miközben hallani Rinn figyelemfelhívó hangjelzéseit.

Hinata Vas. Okt. 27 2013, 15:03

Zuhansz a föld felé, de nem a föld állít meg. Az én karjaimban landolsz aki halk nyögés kíséretében kap el. Mind a ketten sártol mocskosan állunk immár a földön.

- Köszönöm Rinn, ügyes voltál.

A földre helyezlek óvatosan, és rád nézek.

- Nem fogom el magyarázni, de talán magadtól is rá ébredsz. Csak gondold végig azt milyen voltál amikor elindultunk, és milyen vagy most. Nem az érzelmekre gondolok.

Amint látom szemeidben azt, hogy rájöttél valamire meg szólalok. Lehet teljesen más az amire rá jöttél, ezt nem tudom nem látok a fejedbe. Csak feltételezni tudtam azt kételkedsz a módszerben.

- A tested már sokkal többet bír. Az első nap több pihenőt tartottunk, és most a teljesítő képességed sokkal jobb. Kitartóbb lettél, ved csak alapul az elmúlt két napot. Őszesen talán 4 órát pihentünk valamivel talán többet és kibírtad. Végre elkezdtél ninja mód viselkedni, kerül bármibe is de teljesíted a feladatot még ha teljesítőképesség felül is van te akkor is meg csinálod.

Fel veszlek a karomba, de előtte még táskádat a hátamra veszem.

- Remélem erre te is rá jöttél, ha nem hajtod magad a határidőn túl, akkor soha nem fejlődsz és nem éred el a célod.

Kezemben tartva téged sétálunk immár, majd fokozatosan gyorsítok. Természetesen csak annyira, hogy Rinn követni tudjon. Így haladunk még pár percig. A percekből pedig órák lesznek, végül megállunk. Egy barlang bejárata előtt teszlek le a földre.

Látszik a hely egy régi tábor lehetett kint a bejárat előtt kövek vannak körbe rakva és a közepén van egy mélyedés is. A barlang szél és elővédte hely. Nem túl mélyen nyúlik bele a szikla falba, három talán négy ember kényelmesen eltud lenni a felszereléssel együtt. Valamivel távolabb ha nagyon halkan is de lezúduló víz hangja hallatszik. Egy vízesés mi a zajt kelti a hangból ítélve pedig elégé mesze van, attól függ a messzeséget mihez viszonyítjuk. Egy két bokor, fa található javarészt mindent sziklák és köztük megtelepedő kisebb növények uralnak. Vannak itt egészen hegyes és lapos tetejű óriási tömbök szét szórva.

- Pihenj egy kicsit, egyél és aludj. Mert a neheze még csak most következik.

Persze ezt már többször mondtam, de eddig a szavam mindig megtartottam.

( Súlyoknak köszönhetően a kitartásod nőtt. Már majdnem eléri egy chuunin, vagy egy kivételes tehetséggel bíró geninét. Plusz a folyamatos chakra terhelés miatt lábaid és karjaid erősebbek. Képes vagy a chakrád jobban koncentrálni. +8 ch )

**Kyrena** Vas. Okt. 27 2013, 15:38

Már várom a becsapódást. Érzem, hogy közelít, mégis, idegesítően lassan akar bekövetkezni. Ami viszont kellemes csalódás, hogy nem is következik be. A föld helyett karokban landolok. Hallani a halk nyögést, miközben elkapnak a segítő kezek. Szemeim meglepetten nyitom ki, utána azonban azonnal el is vörösödöm, amint meglátom mesterem arcát. Gyengéden helyez le a földre. Légzésem szapora, olyannyira, hogy saját gondolataim sem hallom. Szavai azonban mégis utat törnek elmémig, füleimen keresztül. Elgondolkodva hallgatom mondandóját, majd magam is elmélkedni kezdek, azért, hogy rájöhessek, mire is gondolt. Azon kívül azonban, hogy két napja loholunk, vajmi kevés pihenéssel, azzal szemben, hogy első nap még igencsak sokszor megálltunk, nem jut eszembe semmi. Kivéve a fogadónál történteket, mire mai napig nem vagyok büszke és nem is tudom elfelejteni. Vajon melyikre gondol a kettő közül? Az egyikre biztosan, viszont nem hiszem, hogy most pont a hangos szavakkal járó incidensre gondol, úgyhogy maradok a hosszan tartó rohanásnál, mit most igencsak érzek zsibbadó tagjaimban.
Aztán jön a magyarázat és rá kell jönnöm, immáron sokadszor, hogy igaza van. Végigcsináltam. Ezt a két napnyi haladást, ugyanúgy, mint a korábbit a több szünettel. Ezek szerint tényleg erősödhettem. Vagy csak kipihentebben indultam. Azon kapom magam, hogy szemeim elkerekednek a felismeréstől. Lelkem kezd ismét reménnyel telni. De miért kell nekem mindig valaki, aki rámutat a változásra? Miért van szükségem egy külső szemlélőre, jobbára Katsumira, hiszen Rinn nem tud beszélni. Végre kezdek ninjamód viselkedni… Hát erre ment ki az egész? Biztos van más oka is. Mielőtt rákérdezhetnék, mesterem ölébe vesz. Rajtam azonnal úrrá lesz a még inkább zavarba ejtő pír. Egyszerűen nyakába kapaszkodok, mikor futni kezd. Mégis hogy képes ő még ilyen iramot diktálni? Ismét rá kell jönnöm, hogy mekkora szakadék van egy egyszerű kis genin és a tanára között. Óriási, már-már átívelhetetlen az erőnk közt tátongó lyuk.

Órák elteltével állunk csak meg. Rinn is nagyon jól bírta ezt az utolsó futást, melyben azonban én nem vettem részt, ami aggaszt. Pedig ki kellett volna bírnom! Miért nem voltam rá képes? Földre érkezésem után egyszerűen csak ülök és figyelek. Mesterem szavaira csak csendesen bólintok egyet, majd táskámból előveszek némi elemózsiát. A bundásnak is adok belőle és én is eszek néhány falatot. Iszok mellé egy kis vizet, aztán a barlang falának vetem hátam. A farkas máris mellém telepszik. Úgy tűnik azért mégiscsak kimerült. Ha nem így lenne, akkor már rég a környék felfedezésén fáradozna. Ehelyett azonban hagyja, hogy oldalam neki döntsem, támaszul szolgálva számomra. Szemeim nem esik nehezemre lecsukni. Egy darabig még figyelem a környezetet. Az idáig hallatszó morajlást, mely valamiféle vízeséstől eredhet. Annak a néhány fának és bokornak a susogását, Rinn szuszogását… Aztán pedig egészen gyorsan elnyom az álom. Nem is várhattam volna mást ennyi futás után. Ezzel bizonyára Katsumi is tisztában volt.

Hinata Vas. Okt. 27 2013, 16:51

Ültem és figyeltem, ahogy az álom elnyomja. Majd tettem a dolgom, végül szintén lefeküdtem aludni. Igaz amikor álomra hajtom fejem az jóval később van mint mikor Kyr elaludt. Így most kivételesen ö aki előbb felébred. Én a földön fekszek teljesen össze gömbölyödve és ami talán nevetséges, nem inkább szánalmasnak találnák egyesek. Egy elégé viseltes plüss figurát ölelgetve fekszem. Még a nyálam is ki csordult meg nedvesítve a talajt.
Halkan nyöszörgök és karjaim szorosabbra fonom a plüss körül.
Majd lassan pislogva ki nyitom a szemeim. Komás vagyok az álom még szemeimet uralja és csak résnyire vannak nyitva.Táskámba teszem a plüsst. Holmimból elő halászom vizes tömlőm és arcomra öntök belőle egy keveset.
A hideg víz ki mossa az álmot szemeimből valamennyire. Ásítozva nézek Kyrenára, de nem mosolygok még nem. Csak a hajamba túrok mind két kezemmel majd meg rázom a fejem.
- Jó reggelt, remélem jól aludtál.
Csak most jött egy fél mosoly és talpra álltam.
- Gyere a mai napot, nem ez így nem igaz. Addig fogunk minden napot a vízesésnél tölteni ameddig nem tudod a gyakorlatot végre hajtani tökéletesen. Ha készen vagy indulhatunk.

**Kyrena** Vas. Okt. 27 2013, 17:13

Az alvással nem voltak gondjaim. Úgy tűnik, ma annyira fáradt voltam, hogy még a rémálmok sem jelentkeztek. Bizonyára azok is szerették volna, hogy legyen kit emészteni, vagy nem tudom. Ami viszont biztos, hogy elmondhatom, kialudtam magam, már amennyire lehetett. Mikor felébredek, Rinn nyakát ölelem. Szegény, már megint párnaként szolgált. Nem is értem, hogy nem unja. Látásom tisztulásakor mesterem veszem észre. Katsumi összegömbölyödve alszik egy plüsst ölelgetve. Valamilyen szinten úgy nézhet ki, mint ahogy én szoktam, mikor a bundás nyakát ölelgetem alvás közben. Olyan... gyermeteg és ártatlan. Ez is a sensei egyik arca a sok közül, mi mosolyt varázsol ábrázatomra. Nem keltem fel, hagy pihenjen. Így is sokkal többet futott, mint én. Nem is beszélve az eleve kevesebb alvásról. Inkább táskámba túrok valami reggeliért, amit meg is szerzek hamarosan. Eszek néhány falatot, szokás szerint Rinnek is adok elemózsiát, utána jön néhány korty víz, majd várok. Arra, hogy tanítóm felébredjen.
Hamarosan sor is kerül rá. Én csak figyelem, hogy miket csinál, majd viszonozom azt a kis mosolyt. Ennyit igazán megtehetek. Még a történtek után is, amikért igazából már nem is neheztelek rá. Teszi, amit tennie kell, ahogyan én is igyekszem. S most már tudom azt is, hogy mit miért tett.
- A... vízesésnél? S-sensei, mégis... miféle gyakorlat lesz ez?
Bármi is legyen az, biztosan nem lesz egyszerű. Már tegnap is megmondta, hogy egyre csak nehezebb lesz. De mi van akkor, ha elbukok?
- S-sensei... Tegnap... Tegnap sem bírtam a barlangig futni, b-biztos vagy benne, hogy... hogy készen állok a nehezebbre? - kérdem tőle kissé aggódva.
- Ha igen, akkor... felőlem indulhatunk, készen vagyok - mondom, hiszen reggeli után összepakoltam a cuccaim.

Hinata Vas. Okt. 27 2013, 18:22

- Ohh igen teljesen biztos vagyok benne. Nem kell futnod, sőt mozognod sem kell. Egyáltalán nem kell meg mozdulnod. Úgy is meg tudod mi a feladat amikor oda érünk. Nem akarom lelőni a lényeget már most.
Kyrena készen állt tehát akár indulhatunk is. Nem futottam vagy ilyesmi egy kényelmes séta tempóban is oda lehet érni. Amúgy is elég sok időt fogunk ott tölteni. A kis folyó és a víz esés gonosz egy edzőterep.
- A gyakorlatban szükséged lesz mindenre amit eddig tanultál és tapasztaltál. A súlyokat sem hiába kaptad, ha nem lenének ezt amit csinálnod kell. Lehetetlenség lenne neked végre hajtani. Ha a test és a chakra kontroll nem elég erős és fejlett.
Miközben magyarázom a gyakorlatot, vagy is fel vezetem. Előkotrok egy üvegcsét a dugót ki pattintom és kortyolok egy keveset a nedűből. Nagyon rossz keserű íze van ami arcomra is ki ül. Csak fintorgok és nyelvem nyújtogatom, viszont alig egy perc elteltével változások mennek végbe. Az álmosság minden nyoma eltűnik az arcomról és szememből.
A víz esés hangja egyre erősebb lesz. Már a felcsapódó vízpárát is látni lehet. Még közelebb érve láthatóvá válik az egész folyó és a víz esés. A part viszonylag sima csak néhány lapos, félgömb alakú szikla díszíti. A folyóban viszont van olyan példány is akit szinte tűhegyesre csiszolt a víz áramlat. Van olyan ahol épp egy talp latnyi hely van, vagy egy kicsivel több. A víz esés alatt pedig lapos tetejű és hegyes sziklák is vannak egyaránt. Attól függ melyiket milyen menyiségben éri a lezúduló víztömeg.
- Nos akkor a feladat a következő. A gyakorlat két részből áll az első fázis lényege. Idekint meg kell tudnod állni a sziklák tetején. Ahol van egy talpalatnyi hely, még kőnyűdolgod lesz. Ahol csak egy lábad fér el és az is csak lábujjhegyen állva már más. A csavar az egészben csak egy lábaddal érintheted a sziklák tetejét.
Egy kis hatás szünet majd folytattam.
- Chakrád segítségével kell fent maradnod. A célunk, hogy nagyobb és jobb chakra kontrollra tegyél szert. Ezzel együtt fokozzuk az egyensúly érzékedet is.

**Kyrena** Vas. Okt. 27 2013, 18:47

Azt mondja, készen állok rá. Nem ellenkezem. Ha ő azt mondja, az nekem elég. És egyébként sem ragadhatok le az állandó futkorászásnál. Miközben sétálunk, felvezeti nekem a feladatot. Elég nehéznek hangzik. Közben a víz hangja egyre csak erősödik, jelezve, hogy közeledünk. Mire a parthoz érünk, Rinn már bőszen ugrándozik a sekélyebb vízben. Én csak elmosolyodom, de rögtön utána megkomolyodom. Tekintetem mesteremre emelem, hogy végighallgassam mit kell tennem. Első hallásra nem is tűnik olyan nehéznek. Miben lehet nehezebb egy sziklán megállni, mint egy fán? Azon kívül persze, hogy a szikla igencsak nehézkesen törhet ketté, ha túl sok chakrát fektetek az egész műveletbe. Ekkor azonban a környezetemre nézek, hogy megtudjam, milyenek is azok a sziklák. Mikor meglátom a hegyesebb darabokat, kicsit nyugtalanná válok. Mégis hogy maradhatnék meg azokon? Nem szúrják át a cipőm talpát? Mesteremre nézek, majd megint a kövekre, aztán nyelek egy nagyot. A levegőt egyszerre eresztem ki egy halkabb sóhaj formájában, melynek köszönhetően nyerek némi erőt és önbizalmat. Meg kell próbálnom és végre kell hajtanom, nincs más mód!
- Értettem! - mondom valamivel határozottabban, mint ahogy eddig viselkedtem.
- A súlyok... gondolom rajtam maradnak. A... A táska is maradjon? - kérdem, válaszra várva.
- Melyik... Melyik sziklán kell fennmaradnom? - kérdem, folytatva az érdeklődő kérdések sokaságát, majd belekezdek az utolsóba, mi még érdekel.
- Valami tanács? - teszem fel utolsó kérdésem.
Eddig mindig mondott valamit, ami segített. Ha nem ő, akkor Azumi, mert rá bízott. Persze ha nincs mit mondania, akkor abba is beletörődöm. Valahogy csak rájövök, hogy pontosan mit kellene tennem. Vagyis... Azt már elmondta, lényegében.

Hinata Vas. Okt. 27 2013, 19:10

- A táskát leveheted, de a súlyok maradnak egészen addig. Amíg engedélyt nem adok a levételre.
Egyenesen az egyik hegyes sziklára ugrok jobb lábam érinti csak. Pontosabban lábujj hegyen állva álok ott két kezemmel a tigris jelét formálva.
- Először, azon ott. Melyiken éppen csak elfér az egyik lábad. Addig kel ott állnod amíg én azt nem mondom, hogy elég. Ha le esel újra vissza a tetejére. Amint úgy látom, hogy már ki bírod és nem esel le róla. Átkel menned egy másikra, természetesen a jelenleg kijelölt szikláról át ugorva. Egy másikra amit majd akkor jelölök ki ha eljött az ideje.
Végig mérem és elmosolyodom, hiszem meg tudja csinálni. Bízok benne, de hát ez egy tanár, barát dolga.
- Ne erőltesd. Légy nyugodt, türelmes és ami az egyik szintén fontos dolog. Próbálj koncentrálni a feladatra. Az egyensúlyod és a chakra kontrollod nagyon fontos.
Vártam egy szívdobbanásnyit.
- Ha késznek érzed magad kezd el.

**Kyrena** Vas. Okt. 27 2013, 20:09

Jól sejtettem, nem mindegy, hogy melyik kőre állok. Mikor ő maga is felugrik egyre, csak ámulva figyelem, majd mielőtt még zavarba jönnék, gyorsan a számomra kijelölt sziklára meredek. Azon még tényleg elfér a lábam. Legalábbis az egyik, de pont ez a lényeg.

Mikor elhangzanak az utasítások és a tanácsok is, bólintok. Táskámat leveszem hátamról, már csak azért is, hogy ha leesnék, ne törjenek össze a benne lévő dolgok, vagy ne tegyenek kárt magában a táskában. Ezt követően felugrok a számomra kijelölt kőre. Egyik lábam máris íjként feszül, tartva testem többi részét. Egy ideig még egyensúlyozok karjaimmal a biztos tartás érdekében, majd a tigris jelét formálom meg magam előtt kezeimmel. Szemeim lecsukom és igyekszem koncentrálni. Azt mondta, alkalmazzam az eddig tanultakat. Chakrámat máris keringetni kezdem testemben, miközben egy részét lábaimba irányítom. A fán járással megtanultam fenn maradni a szilárd felületeken. Most, hogy még felfér a lábam a kőre, ezt alkalmazom, ugyanakkor gondolkozok, hogy mit kellene még. A legutóbb tanult technikán jár az eszem. A Jibashi, igényelte a chakra testen belüli és testen kívüli irányítását is, nem is beszélve a villám elem használatáról. Azt eltartott egy ideig megtanulni. Közben azonban megtanultam figyelni magamra és a környezetemre. Talán épp ezért csuktam be már az elején szemeim. Hogy megkönnyítsem a dolgom. Elkezdek figyelni a környezetemre. A vízesés morajára. A kövekre hulló vízcseppek hangjára. A párás levegő érzetére sártól mocskos bőrömön. Mindezt érzem, ahogyan a szikla simára csiszolódott felületét is talpam alatt. Azt kell elérnem chakrámmal, hogy bele kapaszkodhassak. Közben ismét hallani valamit. Mintha valami apró rágcsáló mászkálna a bokrok közt, Rinn pedig máris utána veti magát. Hallom ahogy méretes tappancsai puhán puffannak a földön. De én minderre most nem figyelhetek. Csak a sziklát kell figyelembe vennem és saját chakraáramlatom, mely mintha szintén hangot adna. Mintha lenne egy belső folyóm. Mintha saját véremnek hallanám folyamát, csakhogy ez nem vér, hanem valami teljesen más erő, melynek én szabok korlátokat. Nekem kell irányítani, mert az enyém. Arra használom, amire tudom és akarom. Most pedig egyetlen célom van vele. Az, hogy apró kötelekként rögzítse talpam a sziklához. Ez persze csak szemernyi része az egésznek. A legtöbb dolga még mindig az, hogy keringve testemben eljussanak sejtjeimig, hogy felfrissítsék azokat, növelve ezzel az egy lábon tölthető időm. Közben légzésem egyre nyugodtabb és egyenletesebb. Most, hogy kizártam a külső hangokat, nem is olyan nehéz figyelni a saját testem által kiadott hangokra.

Hinata Vas. Okt. 27 2013, 21:20

Ott állunk mind ketten, amikor halkan megkordul a hasam. Oh jut eszembe még nem is ettem a mai nap. Egész éjjel a környéket jártam, hogy felmérjem a terepet. Meg persze közelben nem tartózkodik rossz alak. Vagy is olyanok akik kellemetlenkednének. Kyrenára pislantok és le hunyom a szemeim ismét. Milyen békés, menyire próbál koncentrálni.
Majd egészen meg feledkezem magamról és már mozdulnék Kyrena felé. Amikor egy apró mozdulat, egy rossz döntés. A vékonyka hely ahol lábujj hegyen alig férni el igen komoly. Egy kis nem oda figyelés és kész a katasztrófa.
- EEEEEEEEEkkkkkkkkkkk.
Nagy csobbanás zaja. Teljesen elmerülök a vízben amikor felbukkanok arcom ijedt mint egy kislányé aki először merül nyakig vízbe. Mint akitől elvették a nyalókáját, vagy ép nem kapta meg a kedvenc játékát. A víz felszínét csapkodom és pontosan azt csinálom, teli torokból kiabálva hisztizek. Amikor valami meg moccan felsőm alatt és teljesen ledermedek. Mintha egy pillanat alatt jégé fagytam volna. Meg mozdítom ruhám benézek alá és egy halacska ugrik ki.

- ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ
Hatalmas sikítás aminek a következő mozzanata a nagy jelenet. Kézzel lábal próbálók felkapaszkodni a legközelebbi sziklára. Végig visítozok természetesen.
- Fffúúúújj fúúújj fújj meny innen fúújj hall fúúújjj.
Végén nagy nehezen többször víz alá merülve ki mászok a partra négykézláb kapálódva. végtagjaim folyton kicsúsznak alólam a nagy igyekezetben. Pontosan mint ha jégen próbálnék közlekedni. Dideregve ülök a parton hátat fordítva a víznek és csak lopva pillantok oda ahol halak lehetnek.
- pffújjj.

**Kyrena** Hétf. Okt. 28 2013, 16:11

Próbálok minél jobban koncentrálni, ennek ellenére mesterem kiáltása eljut tudatomig. Szemeim kipattannak és már csak azt látom, ahogy a vízbe pottyan.
- S-sensei! - szólalok fel azonnal és már lépnék is felé, de szerencsére még időben észbe kapok.
Egyensúlyom meginog ugyan, de sikerül visszaszereznem, hogy aztán türelmetlenül várhassam tanítóm felbukkanását.
- J-jól vagy? - kérdem kicsit aggódva, de nem várt reakcióba ütközöm.
Bizonyára nem nekem szól ez az egész jelenet. A jelenet, ami meg kell hagyni, elég viccesre sikeredik. Már-már annyira, hogy hangos nevetésben kötök ki. Kezeim hasamra tévednek, ennek azonban egyensúlyomból való kibillenés az eredménye, majd egy nagy csobbanás a hideg vízben. Nem kell sok idő, hogy előjöjjek a víz alól. Karjaimmal magam kezdem ölelni, mígnem úrrá leszek vacogásomon. A sár rám száradt, de még le nem pergett maradéka most koszos vízfolyamként csorog le testemről. A nevetés közben újra elkezdődik, mikor meglátom Katsumit kievickélni a vízből. Időbe telik, míg észbe kapok. Akkor azonban arcomra vörös pír ül ki és zavartan elfordítom tekintetem.
- S-sajnálom! - hebegem.
Néhány újabb kérdés merül fel bennem, hála vízbe pottyanásomnak. Én is kijuttatom magam a folyóból, csavarok egyet-kettőt ruhámon, hogy a víz egy része kifolyjon belőle.
- S-sensei... Volna még néhány kérdésem - kezdek bele.
- Ha a többedik sziklánál esek vízbe, nem az elsőnél, akkor az elsőnél kell újrakezdenem, vagy a korábbinál, vagy már annál? Mi van akkor, ha ugrás közben esek le? Vagy... Egyáltalán mindig ugyanazon a kövön kell kezdenem, vagy mindig másikon? - teszem fel kérdéseimet, melyekre ha megkapom a választ, egyszerűen bólintok egyet és felpattanok arra a sziklára, amelyikre kell, hogy újra kezdjem a gyakorlatot.

Hinata Hétf. Okt. 28 2013, 16:20

- Nem ér nevetni a halak, lehet finomak. Nagyon gusztustalanok ha meg fogjuk őket. Hidegek pikkelyesek, és még nyálkásak is ááhhhh.
Még tarkómon is, sőt minden szőrszálam égnek állt.
Kyrena is le eset tehát hallatom a csobbanást amikor le este. Nem járt úgy mint én, neki szerencséje volt. Szép én vagyok a mester és milyen szánalmas vagyok. Félek egy haltól, le esek a szikláról amin állnom kellene. Hallom gyöngyöző kacaját ami elhalkult egy idő után. Nos lehet tényleg elégé vicces jelenet lehetett.
- Nem... amiről le estél ott kezded újra. Ha nem sikerül át ugranod addig próbálod amíg nem megy. Ugorj a következőre ott, ha nem zavarlak meg nem esel le.
Mutattam is egy másik sziklára amin már jóval kevesebb volt a hely. Még nem kelet lábujj hegyre állni, de nem lehetett ép kényelmes hisz jó ha fél lábnyi hely volt.
- BAKA halak BAKA BAKA BAKA!
Majd felnézek Kyrenára aki biztos elégé furcsája a reakcióim.
- De legalább egy kicsit fel frissíttet minket a hideg víz.
Nyelvem ki nyújtom és mosolygok.

**Kyrena** Kedd Nov. 05 2013, 17:45

Kérdéseimre gond nélkül válaszol mesterem. Nem is számítottam másra. Sőt, még a következő sziklát is kijelöli nekem. Nincs mit tenni, teszem, amit kér. Először felugrom az előző sziklára. Ott most nehezebb megállnom, mint korábban, hála annak, hogy lábbelim igencsak vizes lett és most jobban csúszik a kelleténél, legalábbis a kő, miután rá csurog némi víz rólam. Ennek ellenére sikerül rajta megállnom. Most már csak át kell ugranom a következőre, melyen szemmel láthatóan kevesebb helyem lesz. Még nem kell majd lábujjhegyen állnom, de a kettő közti állapot igencsak mérvadó lesz, első ránézésre. Már csak jól kellene megérkeznem. Elrugaszkodom és igyekszem jól elhelyezni talpam a kis felületen, ez azonban a korábbi csúszós okok miatt nemigen sikerül, az eredmény pedig az, hogy ismét magam körül tudhatom a folyót. Igyekszem mihamarabb kikerülni belőle. Újra felugrom a sziklára és próbálkozok még néhányszor, mikorra sikerül megmaradnom a második kövön.
- S-sensei... Mindkét lábammal meg kell majd csinálnom külön külön, vagy megengedett a lábváltás? - teszek fel egy újabb kérdést, majd várom a választ, immáron kényelmetlenül fél lábon ácsorogva.
Azon a lábamon vagyok, mint amin korábban is. Most azonban nehezebb dolgom van, hiszen kisebb felülethez kell odatapasztanom magam. A folyamat most is az, mint az imént. Igyekszem minél jobban érzékelni saját chakrám és környezetem is. A hangok megint eljutnak fülemhez, kellemes dallamot csempészve elmémig. Rinn közben nekiállt vadászni. Nem látom, de hallani lehet, ahogy viaskodik az alkalmanként állkapcsai közé került halakkal. Tartó lábam határozottan fáradtabb, mint az első kőre való érkezésemkor. Na igen, ki tudja, hogy meddig bírom majd ezt pihenés nélkül. Remélhetőleg addig, ameddig kell, de ha nem is, mindent el fogok követni, hogy úgy legyen. Nem egyszer léptem már át saját tűréshatáromat, bizonyára sikerülne még néhányszor. Kérdés csak az, hogy ha minden nap ezt teszem, meddig fogom bírni, vagy mikor mondja azt a testem, hogy elég legyen ebből az egészből. Akkor viszont, ha emlékeim nem csalnak, eljön az a pillanat, hogy mozdulni sem tudok majd a kimerültségtől és a láztól. Nem egyszer megtörtént már. Olyankor mindig szegény Rinn gondoskodott rólam, már ahogy tudott. Nem azzal lesz a baj, hogy szellemileg nem pihenem ki magam rendesen, hanem azzal, hogy a sokszori tűréshatár átlépés után az izmaim nem tudnak eleget pihenni és egyre hamarabb kifáradnak majd, előrébb hozva a következő határt. De ki vagyok én, hogy ilyesmivel törődjek? Egyáltalán nem szokásom, úgyhogy most sem kellene ennyire előre néznem. Bizonyára a sensei is tisztában van ezzel az egésszel. Ha pedig ő nem szól, nekem nem érdekem, mert addig edzek, amíg ő engedi. Legalábbis elméletben.

Hinata Vas. Nov. 17 2013, 17:14

- Tégy ahogy jónak látod, nekem egy a fontos egy a lényeg. Még pedig, hogy ott maradj ahol vagy. Mindegy, hogy váltót lábal csinálod vagy sem. Az eredmény a fontos, különben is ez csak az előjáték amit most csinálunk.
Mosolygok, miközben felállok és a fák közé sétálok. Nem túl messze csak az első fához, majd drótot kotrok elő a zsebemből és két tört. Az egyiket a fába szúrom és jó mélyen bele is ütöm egy szikla darabbal. Majd a drótot rá kötöm és a másik fához sétálok ami mint egy négy métere van. A másik végét a szabad tőre kötöm és szintén a fába ütöm mélyen. A végeredmény egy igen csak feszes drót ki feszítve a két fa közt. Apró kis elő készület a jövőre nézően.
- Amíg te dolgozol addig én lustálkodok egy kicsit. Meg szárítom a ruháim egy részét.

Ehhez tartva magam tűzifát gyűjtöttem és száraz mohát, fa kérget. Majd szikrák keltette hő amit tűz gyújtó szerszám hozott létre vígan, éhesen mart bele a felkínált eleségbe. Pár perc múlva vidáman pattogó tűz kerekedet kis ügyeskedésből minek szélén vacogva ültem és figyeltem.

( Bővebb postot kérek legutóbbinak min a duplája legyen. Néhányszor a szikláról majd pottyanj le, közben pihenhetsz majd párszor ezt is bele írhatod. )

Ajánlott tartalom