Re: Hegységrendszer

**Kyrena** Vas. Feb. 23 2014, 22:05

Most már azt hiszem, mindent tudok, amit tudnom kell. A feladat adott, a szikla is, nekem pedig ki kell tartanom, nincs más hátra. Egy dolgot viszont elhatároztam, mégpedig azt, hogy mindkét lábammal végigcsinálom. Fizikálisan most egyensúlyban van a két felem. Ha viszont jó néhány napig csak egy-egy lábamat terhelném, annak nem lenne jó vége. Ez a fajta egyensúly felborulna, azt viszont nem akarom. A sziklán állva koncentrálni próbálok. Mindez egyre nehezebb, tekintve, hogy igencsak kimerítő mindig figyelni és koncentrálni. Lábaim nehezek, karjaim szintén. Minden egyes esésnél újra nyakamba kapok egy adag vizet és ez tovább fárasztja tagjaim, még akkor is, ha némiképp felfrissíti azokat. Egyre nagyobb súly nehezedik rám. Légzésem a szabályosból idővel átcsap teljesen szabálytalanba, mígnem elveszni látszok. Még csak a második sziklánál járok, máris sokkal nehezebbnek bizonyul az egész. Az, hogy nem fér el rendesen a lábam, hanem némiképp lábujjaimra kell nehezednem, megemelve sarkaim, nagyban nehezíti dolgom.

Egy újabb esés. A víz alól néhány másodpercbe telik felbukkannom, majd kikecmergek a partra. Hatalmas levegőket kapkodok. Egyre inkább fázom. Talán a ruháimon is szárítani kellene egy keveset, hogy könnyebbek legyenek, éppen ezért a tűzhöz lépek és helyet foglalok, amennyiben engedélyt kapok rá. Táskámat előkerítve néhány falat ételt veszek magamhoz és vizet. Nem értem, hogy miért érzem magam ennyire fáradtnak. Mintha nem aludtam volna semmit, vagy mintha egész nap keményen edzettem volna. Valóban, a napnak hamarosan vége, ahogy elnézem. Az első nap, én pedig nem jutottam sehova. Csak nézem az eget, elkenődve. Hajamból néhány csepp víz indul útnak arcomon. Elkenem azokat kézfejemmel, majd tovább meredek a semmibe, az ég helyett idővel a lángokat figyelve. A tűz kellemesen melengeti arcom. Érzem ahogy megtölt élettel. Amíg eszek, némiképp száradok is. Tagjaim azonban sajognak és tiltakoznak bárminemű mozgás ellen. Nem szokásom engedni nekik. Idővel ismét felkelek, hogy újra kezdhessem a gyakorlatot, melybe belekezdtem. A mai nap viszont már nem haladok sehová. Csak azt érem el, hogy teljesen kimerülve hulljak sokadszorra a folyóba, hogy onnan már Rinn segítségével jöjjek ki, ki látta rajtam, hogy nem bírom tovább. Az első napnak vége, ahogyan ideiglenesen nekem is.

A második nap sem kecsegtetett túl sok jóval. A kimerültség egyre hamarabb ér utol. A víz mintha még hidegebb lenne, mint előző nap, nekem viszont nem szabad azzal törődnöm. Egyik lábamat terhelem csak, mígnem végül engedélyt kapok a továbbhaladásra. Az átjutás jó néhány próbálkozást felemészt, az időről már nem is beszélve, de nincs mit tenni. Ahelyett viszont, hogy átugrásom sikeres elvégzése után ott folytatnám a dolgot, ahol vagyok, újra kezdem a második sziklát, ezúttal másik, eddig pihentetett lábammal. Többet esek, mint valaha. Néha elég rosszul, ami lila foltokkal ajándékoz meg. Ez a lábam most sokkal ügyetlenebbnek tűnik, hogy hanyagoltam az elmúlt, jóformán két napon, merthogy hamarosan a másodiknak is vége, én pedig épphogy csak átjutottam egyik lábammal a következő sziklára. Pihenőket is tartottam, úgy hármat-négyet a nap folyamán. Nem hosszan, nem szeretem ilyesmivel tölteni az időt, még akkor sem, ha szükségem lenne rá. Az est viszont mintha hamarabb érkezett volna, pihenésre parancsolva engem. Sajnálom is, de örülök is neki. A fájdalomnak viszont jóval kevésbé, mi tagjaimba költözik. Jóval erőteljesebben érezhető, mikor pihentetve vannak tagjaim.

A harmadik nap is a második sziklán telt, vagyis inkább jóformán a vízben. Jól emlékszem arra az időtávra, mit ki kellett bírnom a már tovább jutott lábammal, így be tudom határolni, hogy mi lenne az elég. Azt viszont nem sikerül elérnem. A kétségbeesés eluralkodik rajtam. Nem értem, hogy miért vagyok ilyen gyenge. Még csak a második sziklánál tartok. Az elsőt sokkal könnyebben magam mögött tudhattam. Most mégis mi ennyire más? Én lennék fáradtabb? Igen. A felület is kisebb, de nem olyan sokkal, ha pedig tovább nézek, a többi még kevesebb hellyel kínál. Kínszenvedés ez csupán, semmi más. Olyan dolog, melyet jobb lenne talán most feladni, de akkor nem én lennék. Nem adhatom fel, bármennyire fáj, mert van egy célom. Egy cél ami egyre csak homályosodik lelki szemeim előtt. Lassan félek attól, hogy feledésbe merül az egész. Mielőtt viszont elérnénk a nap végére, sikerül kellő ideig kitartanom. Lábaim remegnek ugyan, de elértem azt az időt, mikor is végre tovább engedhetem magam a következő sziklára. Első ugrásom jóval mellé megy. A második, sőt, harmadik is, s csak sokadikra ugyan, de sikerül megállnom a jó helyen. Egyensúlyom bajos megtartani. Jobbra-balra kiingok, mint valami ittas alak, csakhogy én nem vagyok az. Teljesen józan vagyok, fiatal is ahhoz, hogy igyak. Nem is ittam még sosem és nem most fogom elkezdeni, tekintve, hogy van jobb dolgom is annál és tölthetem jobb dologra is a pénzem. Amit pedig eddig láttam azoktól akik ittak, nos… Az alkohol rossz dolog és csúnya dolgokat műveltet az emberekkel. Én viszont a kimerültségtől imbolygok. Nem is sikerül csak néhány percig tartanom magam zavart egyensúlyommal, lábujjaimra nehezedve, mígnem mai nap utoljára a vízbe hullok. Nem bírom tovább. Testem teljesen kimerült. A súlyok húznak magukkal, egyenest a folyó fenekére, hogy onnan ne eresszenek addig, míg egy nálam sokkal kimerültebb test hátára nem kap és fel nem emel a víz felszínére. Annyi erőm még van, hogy nyakába akasszam karom. Úgy húz ki bundás társam a partra, majd leterítve oda aggódva figyeli hogy kapkodom a levegőt. Szemeim nehéz kinyitnom. Legszívesebben beletemetkeznék a meleg szőrbe és nem ereszteném, helyette azonban kipirosodott arccal figyelem hosszú orrú barátomat. A mai napra is végem, de legalább tovább jutottam. Azt viszont el sem merem képzelni, hogy meddig fog tartani végigérni ezen az egészen. Ha pedig ez csak a bemelegítés, akkor nem merem elképzelni, hogy mi lesz a tényleges feladat. Már ez is iszonyúan nehéz és megterhelő számomra.

Hinata Vas. Feb. 23 2014, 23:12

A napok azok telnek, és én egy szót sem szolok. Csak figyelek ahogy gyakorolsz, még talán nem is sejted ez az egész mire jó. Biztos vagyok benne majd megérted egy nap. Minden esetre úgy vélem meg érdemelsz némi kényeztetést.
Ami itt a vadonban nagyon problémás és nem is igen lehetséges. Végül is a kényeztetést sokféle kép lehet végezni. Mondjuk remek nyúl sültekkel.
Mikor fel ébredsz a tűz mellett két nyuszi ropogósra sülve pihen. Illatok enyhe fűszerezésről árulkodnak. Persze Rinek is van némi nyulacska aki talán már meg is ette a saját adagját.
- Üdv jó reggelt álomszuszék.

Mondom hangosan miközben arcom törölgetem, és bizonyíték ez arra én már reggeliztem.
- Ügyes vagy, jól haladsz. Eddig nem szóltam, mert jól csináltál mindent. Igazából még olyat is bele vittél ami nem szerepelt az eredeti célkitűzésben.
Amit végül is nem bánok mert csak jót teszel magadnak vele.

Felállok, és némi vizet töltök két pohárba. Majd mind kettőbe négy-négy cseppet csepegtetek egy kis üvegből. Igen attól még vadonban vagyunk nem kell mindent nélkülözni. A cseppek viszont vitaminokat, egyéb nyomelemeket tartalmaztak.
- Egy kis extra, hogy a szervezeted bírja a gyakorlást. Ha eljutsz az utolsó szikláig. Ígérem szünetet tartunk, de csak azért tanuljunk valamit ha te is szeretnéd.

**Kyrena** Vas. Feb. 23 2014, 23:49

Az éjszaka akár aludhattam is volna, csakhogy ez nem ment olyan könnyen. Hiába voltam iszonyúan fáradt, jó néhányszor felébredtem holmi rémálmok miatt. Nem is oly egyszerű rémálmok, elvégre valahányszor ilyesmik gyötörnek, az általában a múltammal kapcsolatos. Most sincs ez másként. Mikor lecsukom szemeim, szinte azonnal rám törnek a képek. Viszont látom a patakban véres arcom, kezeim és könnyeim, melyek mindezt elkenik egy pillanat alatt. Talán ennek is köszönhető, hogy utolsó alvásom, miben kevesebb volt a rémség, tovább tart egy kicsivel, mint kellene. Mikor felkelek azonnal megkapom az "álomszuszék" jelzőt, melynek hatására arcom vörös pírba borul.

- J-jó reggelt! - viszonozom azonnal az üdvözlést, majd zavartan elfordulok.

Egy keveset nyújtózok, ennek viszont az izomláz miatti fájdalom keltette felszisszenés lesz az eredménye. Egy kellemes illat kúszik orrom alá. Szimatolok egyet-kettőt a levegőbe, s azonnal megérzem a reggeli illatát. Tekintetem felé fordítom. Szinte a nyál is összefolyik számban, úgy figyelek az ételre. Lassan közelebb araszolok hozzá. Iszok közben néhány korty vizet, majd mesteremre figyelek.

- Sz-szabad? - kérek tétován engedélyt a nyúlból való vételre. Nem tudom, hogy csak magának vagy mindenkinek készített-e, bár azt látom, hogy Rinn szerzett már belőle egy adagot.

Amennyiben engedélyt kapok rá, megköszönöm és el is veszek egy aprócska combot. Annyival azt hiszem, most beérem. Nemigen van étvágyam, pontosabban ha lenne is elég lenne egyszerre. Most viszont nem érzek mást hasam tájékán, csakis fájdalmat, mi talán a lila foltoknak is köszönhető, melyek egy-két esés miatt kerültek oda. Dicsérő szavait hallva viszont meglepődöm. Azt hittem, azért nem szólt hozzám, mert annyira ügyetlennek tartott, vagy mert jobban lekötötte a pihenés, mint az én bajlódásom. Tudom, ostoba gondolat, elvégre eddig is törődött velem, nem is keveset, sőt... Nem felejtettem el azt sem, ami néhány napja történt a fogadóban, mikor hosszú órákra eltűntem, hogy egymagam sétálhassak. Az emlékek és a jelen hatására egyre csak vörösödöm. Már-már egy rákhoz lehetne hasonlítani, leszámítva, hogy nekem nincs olyan kemény páncélom, nem is beszélve arról, hogy rajtam elvileg több a hús. Az ízünket nem hasonlítanám össze és remélem, hogy más sem tenné, azzal a szándékkal hogy megkóstolja húsom. Még a gondolatba is beleborzongok.

- S-sensei... Hogy... Hogy érti azt, hogy... hogy olyat is belevittem, ami... ami nem volt az eredeti tervben? - kérdem kíváncsian.

Tudtommal az volt a feladat, hogy jussak át egyik szikláról a másikra, egy bizonyos idő után. Pontosabban akkor, mikor szabad utat enged, én pedig ezt csináltam. Sajnálatos módon elég gyér teljesítménnyel, de ez ellen már nem tudok tenni, csak azt, hogy ezentúl még jobban igyekszem. Csendben figyelem, hogy mit művel mesterem. A cseppekre bizalmatlanul tekintek, főleg azért, mert az egyik pohár nem sokkal később felém vándorol.

- É-én nem akarok pihenni! Vagyis... Ha azért van, hogy mást is tanuljak, akkor rendben - teszem hozzá azonnal, amint eljut tudatomig, hogy mit is mondott valójában.

Hirtelen kitörésem miatt ismét elönt a zavar miatti pír. Még mindig nem tudtam megszokni, bár ezt nem is csodálom. Sosem fogom és ami azt illeti, szeretném, ha nem is kellene. Jó lenne végre levetkőzni magamról ezt az állandó zavart. Mégis hogy lehetnék jó ninja, ha mindig zavarba jövök? Mi van, ha harc közben jön rám? Olyankor nemigen tudnék koncentrálni semmire, most sem megy túl jól.

Hinata Hétf. Feb. 24 2014, 15:14

Csak intek a husik felé. Természetesen szabad, hisz neki csináltam még is megkérdezi. Illedelmes, és az első gondolata nem az én, hanem a másikkal mi van gondolat. Szép és jó, de néha nem túl hasznos, vagy is célravezető. Néha napján, magunkra is gondolni kell és időt szánni.
- Ha az egyik lábaddal képes vagy megállni már akkor azt a másikkal is tudod elvileg. A kettő közt nincs különbség, hisz a chakra kontrollod és egyensúly érzéked javítása most a cél. Amikor le esel ott ahol már egyik lábaddal elérted a kívánt eredményt annak az oka nem azért van mert a másik lábad gyenge. Igaz ha mind kettővel ismétled erősödik a lábad, de az a fejlődés elhanyagolható. Az eredményt nem befolyásolja számottevően.
Felállok és Kyr-hez lépek. Majd homlokára mutatok és folytatom a mondandóm.
- A hiba forrása itt van a gondolataidban. Ürítsd ki az elméd, törekedj arra ösztöneid irányítsanak. Ösztönösen próbáld ne tudatosan, ha ezt meg érted és végül eléred sokkal könnyebb dolgod lesz. Ha megfigyelted már, egy harcos mozgását vagy két ember küzdelmét akik kelően jártasak a művészetünkben. Akkor láthatod cselekvésükben az ösztönt, igaz vegyül némi tudatosság is az egészbe, de java részt az ösztöné minden. Ezért gyakorlunk annyit, és tanulunk folyamatosan. Aki azt állítja elérte amit el lehet érni az bolond. Soha nincs az, hogy tökéletes és legjobb. Mindig van valaki aki jobb nálad valamiben.
Meg iszom, a vizet a másikat pedig a lány mellé teszem a földre.
- Történtek már meglepő dolgok. Egy erős ninja sem verhetetlen, egy nála gyengébb egyén is legyőzheti.

**Kyrena** Hétf. Feb. 24 2014, 15:58

A húsból veszek, miután engedélyt kapok rá. Egyetlen combot kapok magamhoz és kezdem lassan majszolni, miközben hallgatom mesterem szavait. Elég zavarba ejtő amit mond. Ezek szerint teljesen rosszul gondolkoztam, pontosabban olyan, mintha leszúrna azért, hogy mindkét lábammal megcsináltam a gyakorlatot. Arcomon vörös pír jelenik meg. Nyelek egy nagyot, majd ezt követően enni is elfelejtek, mikor közelebb jön hozzám. Kissé zavar, hogy rám mutogat. Így is elmondja, hogy mi a gond, érteném én akkor is, ha nem bökne a homlokom felé. Elvégre mégiscsak mi vagyunk itt, ki másról beszélhetne, főleg akkor, ha nekem címzi szavait. Mégis, ez most jóval kevésbé bosszant, mint saját balgaságom. Nem is értem miért kezdtem bele abba, hogy másik lábammal is végigvigyem mindezt. Most olyan ostobának érzem magam. Tekintetem oldalra is kapom. Nem merek ránézni. Közben azért figyelek rá. Minden egyes szavára, miközben el is képzelem azok tartalmát magam előtt. Lassacskán megjelenik a két harcos, kik mintha vad, életre szóló táncot járnának. Egyik ellép a másik csapása elől, hogy fordított szereposztásban újra eljátszhassák a hasonló eseménysort. Van benne valami. Azok a mozdulatok nem lehetnek az elme szüleményei. Minden bizonnyal ösztönösek, elvégre egy heves küzdelemben ha valaki gondolkozni kezd, az veszít. Ha agyalással tölti el azokat a rövid pillanatokat, hátrányba kerül, talán pont emiatt meg is sérülhet. Nekem viszont nem tudom, hogy menne-e most ilyesmi. Még csak néhány napja kezdtem. Vagy jobban mondva már jó néhány napja csinálom és szinte semmire nem jutottam. Szomorú sóhaj hagyja el ajkaim. Alig két falatot ettem, a húst viszont leteszem. Valahogy elment az étvágyam. Jobbnak látom máris gyakorolni, elvégre minden bizonnyal elég rosszul állok. Pedig annyira igyekeztem. Meg akartam felelni neki, ennyi. Mihamarabb teljesíteni akartam az elvárásokat, ehelyett úgy tűnik, saját magam hátráltattam azzal, amit tettem. Egyszerűen csak tovább kellett volna haladnom és kész. A mellém helyezett pohár tartalmát leöntöm torkomon. Nagy nyelésekkel viszem ezt végbe, hogy mihamarabb lekerüljön, majd összekapom magam. Lassan felkelek. Megmozgatom tagjaim, hogy tudjam mire számítsak, de nem olyan rossz, mint vártam. Talán kezdek hozzászokni ehhez a terheléshez. Bizonyára azért van, mert három napot bajlódtam azzal, hogy a másodikról a harmadik sziklára ugorjak. Most viszont onnan kezdhetném az egészet, csakhogy nem akarom. Ha eddig rosszul csináltam, akkor mi értelme lenne úgy folytatni? Szerintem semmi. Fejem lehajtom, kezeim ökölbe szorítom. Biztos vagyok benne, hogy menne ez jobban is. Gyorsabban, úgy, ahogy azt ténylegesen csinálnom kell.
- S-sensei... Értem, hogy mit akarsz mondani, de... Csak abban, hogy ott fent ácsorgok, nem látok semmi ösztönöset. A harcban... Az emberek érzik magukat és a környezetüket. Érzik a másikat, ezért tudnak ösztönösen reagálni, nem? Baj lenne, ha... ha elölről kezdeném? Van egy ötletem, de... Azzal biztos, hogy lassabban haladnánk - mondom bizonytalanul, miközben arcom megmosom a folyó hideg vizében.
Ezt követően kiegyenesedem és kérdőn tekintek rá. Szeretném, ha meghallgatná amit mondani szeretnék. Utána még mindig elvetheti az ötletet, de mi van akkor, ha nekem pont ez segít? Ő is azt mondta, hogy gyakorolni kell. A saját tempómban kell haladnom, úgy kell elsajátítanom a dolgokat, ahogy tudom. Eddig mindig rám hagyta a dolgokat. Eddig is így tett, az elmúlt napokban, csakhogy rávilágított egy nagyon nagy dologra. Nem volt ösztönös. Nem rögződött be eléggé, hogy mit kell csinálnom, ahhoz, hogy azonnal fent tudjak maradni a következő sziklán. Egyszerűen még mindig agyalok rajta, ahelyett hogy érezném a dolgokat. Valahányszor ugranom kell, gondolkozni kezdek, az pedig nem jó. Akárcsak egy harcban, itt is a bukást jelenti. Erre jöttem rá az előbb.

Hinata Hétf. Feb. 24 2014, 16:22

- Még nem látod, mert amit csinálsz csak a töredéke. Egy nagyobb egésznek aminek a felszínét kapirgálod még csak. A chakra készleted növeled ezzel együtt az egyensúlyod. Illetve a chakra kontrollod is erősödik. Olyan mint a vízen járás csak ez extrémebb, sokkal nehezebb mint az.
Gonosz mosollyal megkócolom a haját, és gyorsan eltávolodok tőle mosolyogva még nyelvem is kinyújtom pimaszul.
- Ha úgy akarod csinálni, és azt hiszed könnyebb csináld. Ne feled, az miként csinálod teljesen mindegy a végeredmény a fontos. Egy végkifejlethez vezethet egy szere több út is akár. A másik pedig gyakorlatoddal kapcsolatban, rá érzel mikor kell ugrani, mikor kell növelni csökkenteni a chakrád. Merre dőlj, vagy hajolj megmaradjon az egyensúly.
Egyenesen a tegnapi helyszín felé sétálok, és ott várom be. Majd le ülök az egyik lapos tetejű sziklára lótus ülésben. Amikor megérkeznek, mosolygok Rin mint mindig most is tele van energiával és nagyon izgatott. Igazi kis energia bomba a bundás.
- Akkor én figyelek, és hallgatok. Ahogyan azt megbeszéltük az előbb.
Kacsintok és kis vizes tömlőt veszek elő majd alaposan bele kortyolok tartalmába.

**Kyrena** Hétf. Feb. 24 2014, 17:44

Az nem kifejezés, hogy mennyire extrém ez az egész. Most viszont még olyan állapotban vagyok, hogy hiszek neki. Még emlékszem rá, hogy mire is lehet jó ez az egész. A gond csak az, hogy a napok végére mindig elfelejtem, mikor a fájdalom átveszi elmém felett az uralmat. Akkorra a koncentrációm is elveszni látszik, így lehet az, hogy későbbiekben egyre gyakrabban estem le a sziklákról. Tervemet nem mondhatom el, viszont anélkül is beleegyezik. Ennek ellenére zavartan kezdem vakarni fejem, mivel egy szóval sem mondtam, hogy könnyebb lesz. Sőt, ami azt illeti, arra utaltam, hogy nehezebb, de úgy tűnik, erre már nemigen figyelt.
- Azt... nem mondanám, hogy... hogy könnyebb lesz - jegyzem meg azért, de út közben mégis magamhoz hívom Rinnt.
A bundásomnak nagy szerepet szánok a mai edzésen, persze csak addig, ameddig hagyják. Azt akarom, hogy olykor-olykor próbáljon meg megzavarni, lelökni a szikláról, hasonlók. Így akarom kényszeríteni magam arra, hogy megérezzem őt. Arra, hogy jobban figyeljek környezetemre és megérezzem azt is, hogy a kikerülése után hogyan kell visszakerülnöm a sziklára, vagy éppenséggel hogyan kell fent maradnom rajta. A partra érve csak bólintok. Az első két sziklát már jól ismerem, éppen ezért keresek két hasonló felülettel rendelkező darabot. Nem akarok úgy nekikezdeni tervemnek, hogy már napokat töltöttem azokon a köveken. Tiszta lappal akarok indítani, hogy tudjam, milyen tempóban vagyok képes így haladni. Aztán majd kiderül, hogy mi lesz belőle, na meg hogy meddig engedi ezt mesterem.
Az elsőnek kijelölt sziklára fel is ugrom. Nincs rajta több hely, mint az előzőn, így kifogás tényleg nem lehet ellene. Szemeim lecsukom, hogy könnyebben tudjak figyelni környezetemre, legalábbis a kezdetekben. Szabad lábam úgy helyezem, hogy ne nagyon inogjak ki miatta így az elején. Az első sziklán nem is olyan nehéz megállni. Chakrám folyamatosan áramlik testemben. Lassan elkezdem érezni magam körül a dolgokat. Talpam alatt az érdes felületű követ. A szelet, mi kellemesen cirógatja arcom, játszadozva elszabadult tincseimmel. A fák lombjának dallama végigáramlik füleimen. Először be, majd ki, hogy ne foglalják le gondolataimat. Most még a súlyok sem zavarnak. Sőt, mintha minden egyes nappal egyre kevésbé zavarnának. Szinte mintha nem is lennének rajtam, vagy egyé váltak volna velem. Én magam vagyok nehezebb, nem a súlyok. Légzésem szabályos, lassú. Egyre mélyebb és mélyebb a soron következő légvétel. Kedves bundás társamtól, hogy megvárja míg rendesen megállok, ezt követően viszont máris hallom csattogó lépteit. Szemeim kinyílnak még épp időben. Már vetődik is felém, én pedig ösztönösen ugrom fel. A farkas bundáját súrolja lábbelim. Egy picit ki is mozdít egyensúlyomból, melyet igyekeztem a levegőben is megtartani. Lábam érinti ugyan korábbi helyét, de nem rendesen. Ennek köszönhetően már esek is a víz felé. Nem szándékozom még vizesnek lenni. Eszembe is jutnak tanítóm korábbi szavai, mikor is a vízen járást emlegeti. Chakrám jelenleg is a talpamba van áramoltatva. Úgy fordulok, hogy lábaim a vízfelszín felé legyenek, mikor pedig érintem őket, elkezdem kellőképp áramoltatni a bennem lévő erőt, hogy fent maradjak tetején. Legalábbis próbálom. Ha nem sikerül, akkor vízbe esek legnagyobb sajnálatomra és kezdhetek küszködni nehezebbé vált ruháimmal.

Hinata Hétf. Feb. 24 2014, 18:56

A mester csak üldögél, kortyolgatja azt ami abban a víztömlőben van. Kel ennél jobb élet, mikor a genin magát képzi ki? Még azt is engedem magam, hogy elfeküdjek. A legjobb immár a nap is elég magasan van, hogy a sziklára süssön. Kumogakurei sztrip no jutsu! Le is dobom a felsőm, majdhogy nem csupaszra vetkőzöm. Persze amit takarni illik az takarva marad. Oldalamon fekve fürdő ruhában sütkérezek, mintha csak előre elterveztem volna ezt az egészet. A nap, a szikla az Kyrena önállóan edzi magát nos egy lángelme vagyok!
- Ügyes vagy, csak így tovább.
Végül is bele gondolva, soha nem kímélte magát. Egy percre sem állt le pihenni miért is gondoltam meg elégszik ezzel a gyakorlattal?
Még tovább is nehezíti magának, végre rá jött arra is nem kell a vízbe esnie. Hm tudtam én érdemes vele foglalkozni és tanítani. Talán egy kicsit még olyan is mint én a fiatal éveimben. Nagyot ásítok amire inni kell, nem túl erős almaborocska. Ez kell nekem, most a nap az ital, a vízbe viszont nem megyek brrr ott halak vannak!
Amit most Kyrena csinál, adott egy ötletet. Ez hihetetlen, végén még ö tanít engem na mindegy. Vagy kezdek becsípni azért ilyen kusza a gondolat menet? Ahh fene egye végül is mindegy nem?
- Rinn ne csak ugorj, próbáld meg elgáncsolni. Amikor vissza próbál ugrani akkor próbálkozz, cselezd ki. HALYRÁ RIN! HALYRÁ KYRENA!

**Kyrena** Hétf. Feb. 24 2014, 20:37

A vízen állva figyelek csak mesteremre. Most veszem észre, hogy milyen öltözékben van. Én nem érzem, hogy ennyire jó idő lenne, de ki tudja. Bizonyára más a hőérzetünk, ráadásul a nap is odasüt ahol ő van. Így bizonyára mégiscsak kellemesebb, bár engem akkor is zavarba ejt a látvány. Tekintetem gyorsan el is kapom, majd felpattanok vissza a sziklára. Az előbb mondhatni, hogy Rinn elkapott. Ez viszont nem lesz mindig így, remélhetőleg következő próbálkozásánál sem. Ismét felveszem alaphelyzetemet. Elmém igyekszem minél jobban kitárni, hogy könnyebben észrevegyem, ha a bundás közelít. Hamarosan meg is hallom. Mancsai felverik a vizet, miközben felém siet. Lihegése is jól kivehető, majd mindez hirtelen abbamarad. Elugrott. Felé nézek és én is ugrok egyet felfelé. Ismét alattam siklik el, csakhogy most karmaival próbál fenn maradni a sziklán, vajmi kevés sikerrel. Mire én visszaérek a kőre, ő lecsúszik és újra megismerkedhet a vízzel. Most a sziklán maradok. Sikerült, legalábbis most az egyszer. Chakrámmal oda is tapasztom magam felületéhez. Ezt követően hallom meg, vagyis halljuk meg Katsumi következő szavait. Rinnek ad utasításokat, majd szurkolni kezd. Nem értem, hogy mi ez az egész. Hirtelen egészen másként viselkedik. Olyan, mint mikor...

Tekintetem a tömlő felé vetül. Valószínűleg nem egyszerű víz van benne, mert ha a cseppekkel lenne valami, akkor az rám is hatással lenne. Csak nem? Remélem nem nyúlt ismét alkoholhoz, mert a múltkor sem volt tőle túl jó állapotban. Bundás társam közben fogja magát és úgy dönt, hogy megköszöni a tanácsokat és a biztatást. Egy jókora hallal fogai közt baktat oda tanítómhoz. A finom falatokat leteszi elé, pontosabban rá, majd kedvesen megrázza magát, hogy neki is kijárjon a jóból. Én elképedve figyelem a jelenetet. Úgy tűnik, neki nem tetszik annyira, hogy mesterem napok óta csak henyél. De hát mit is tehetne, mikor edzeni itt nekem kell, nem pedig neki?

- R-Rinn! - szólok rá zavartan.

- S-sajnálom, én... n-nem tudom, hogy mi ütött belé!

Nem merek a nőre nézni. Egyszerűen inkább igyekszem tartani magam, mert egyensúlyom igencsak megingott az iménti jelenetet látva. A négylábú ezt követően prüszköl egyet és megiramodik felém. Időm sincs most reagálni, egy az egyben letarol, magával sodorva engem. Nincs rá lehetőségem, hogy a víz felszínén maradjak. Egyenest a vízbe csobbanunk, majd felkerülve a felszínre, hitetlenkedve nézek rá. A farkas nagy szemekkel bújik hozzám. Én megvakarom füle tövét, majd elmosolyodom.

- Nem igazságos, hogy csak te lettél vizes, igaz? - nevetek fel.

Ez végül is érthető. Ennek ellenére nem áll szándékomban újra csobbanni.

Hinata Szer. Feb. 26 2014, 21:51

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁhhhhÍííí víííííí
Meg még sok minden más amit sikítás címén kilehet adni magunkból. Maga a jelenet amikor menekültem a gyűlölt, még is finom ízű hal elöl az elég érdekes volt.
Elégé lengén öltözve a sziklán egy helyben kaparva le esve fel kelve méterekkel odébb. kipirult arcot vágva.
- Ezt..ezt ne csináld többet.
Már nem merek vissza menni a sziklához mert ott az a hal. Borom is ott van! Felnyögve hangosan térdre esek és mint az elkényeztetett lányok rúgkapálok.
- NYeehhh ezért sütök én nyuszikat nyehh heehheehh italom akarom.....
Valaki látna minket ilyen pillanatokban azt hinné Kyrena a mester az érettebb én meg valami hisztis lány. Szipogva ölük fel ami után ki tomboltam magam és jelenlegi helyemről pislogok nagyokat. Amikor Rin rám néz ki nyújtom a nyelvem és durcásan elfordulok.
- Kyrena, ügyes vagy csak fojtasd. Amúgy meg menj előre egy másik sziklára szerintem. Lehet nehezebb lesz de nem attól fejlődsz kőnyű dolgokat csinálsz újra. Rin neked sem ártana edzeni, alig van rajtad izom, ki fogja megvédeni így Kyrenát ha én nem leszek?

**Kyrena** Szer. Feb. 26 2014, 22:28

A sikoltozás közben alig bírok fenn maradni a szikla tetején, hiába van hozzá elég helyem. Karjaimmal igyekszem egyensúlyozni magam, mígnem nagy nehezen sikerül megmaradnom. Tekintetem jobbra-balra fordítom, hátha van itt valaki, de szerencsére nincs. Arcomon nyomot hagy a vörös pír. Megint zavarban vagyok, pedig csak azt nézem, hogy mesterem mit csinál, ugyanakkor ha lehetne, pontosabban ha hagynám magamnak, minden bizonnyal elnevetném magam. Helyette viszont csak őket figyelem, miközben igyekszem szabályozni a bundást, a lehető legkisebb sikerrel.

- S-sensei... Nagyon sajnálom! - hebegek, s már-már meg is hajolnék, de észbe kapok.

A farkas teljes mértékben önállósította magát. Mit sem törődik tanítóm szavaival, egyszerűen csak megrázza magát, lerepítve bundájáról jó néhány vízcseppet, majd megiramodik és lesodor engem a szikláról. Nagy csobbanással hullok a folyóba. Szerencsére nem olyan mély, de annyira eléggé, hogy teljesen eláztasson engem és a bundást is. Ennek ellenére elnevetem magam és megsimogatom őt. Így már egészen érthető, hogy mi járt fejében. Rinn közben hozzám dörgölődzik. A partra vergődünk mindketten, ekkor hallom meg Katsumi szavait. Arcom tovább pirosodik, miközben most rá nézek hitetlenkedve. Kezeim ökölbe szorulnak. Csak állok ott, Rinn viszont tudja, hogy mit kell tennie. Megfogja az imént kifogott halat és jó nagyot lendítve rajta fejével odadobja a nőhöz.

- Ezt... Ilyesmit nem akarok még egyszer hallani! - kiáltom el magam, összeszorított szemekkel.

Ezt követően csak csendben megfordulok és felugrom a következő sziklára. Elmém elég zavarossá vált. Nem akartam ezt hallani, vagyis nem kellett volna. Remélem, nem gondolta komolyan, de ha mégis, akkor sem akarom elhinni, hogy így van. Rövid ideje ismerem, de ő a mesterem, a barátom... talán olyan, mint egy testvér néha, nem tudom! Sosem volt testvérem, nem tudom milyen, ha van. Családom sem igen volt, de ha választani kellene, őket mondanám annak, még ha csak alkalmi is az egész. Rinn újra zavarni kezd közben. Az első néhány alkalommal teljesen letarol. Az imént nagyon megtört a figyelmem és még most sem tudom összeszedni magam. Egy ideig inkább a víz alatt maradok, akármennyire hideg, s csak ezt követően ugrok vissza a sziklára. A farkas hagy nekem némi időt, hogy összekapjam magam. Veszek néhány mély levegőt, melyeket lassan kifújok, hogy ezzel kitisztítsam elmém. Szemeim becsukom, normálisan elhelyezkedem, bár kevesebb helyem van, mint korábban, majd koncentrálok. Elmém elcsendesítem. Kizárom a zavaró tényezőket. A környezetemre és magamra kezdek el figyelni, de nem pont emberi hangokra. Azokat csak halkan engedem eljutni magamhoz. A vízre figyelek leginkább és arra, hogy mit is érzek lábaimmal. A mancsok megindulnak, nagy zajt csapva. Szinte hallani ahogy vizes szőrén siklik a levegő, ugyanígy légvételét is. Én felugrok a magasba, majd visszaérve igyekszek rálelni arra az érzésre, mit eddig tapasztaltam. Nem a szikla felületére gondolok, sokkal inkább chakrámra. Arra koncentrálok, hogy azzal kapcsolatban mit érzek a kötelék kialakításakor és amint megérzem a követ talpam alatt, azonnal próbálom kialakítani a kettőnk közti kapcsolatot.

Hinata Szer. Feb. 26 2014, 23:01

Felállok és a hall messzire repül amikor egy repülő kő el térit ti.

Még ugyan becsípve, de most már komolytalanság nélkül lépek a vízre és állok némán Kyrenával szemben. Meg várom, amíg a gyakorlatot sikeresen végre hajtja. Egészen addig nem szolok egy szót sem, amíg észre nem vesz. Ekkor kézen fogom ő a sziklán én a víz tetején.

- Nem leszek folyton melletted, még ha szeretlek akkor sem. Nem élek öröké, és ki tudja talán egy küldetésről nem jövök majd vissza. Nem vagyok halhatatlan. Jelenleg is a nemzetek közt háború van.
Az arcom immár szelídebb és magamhoz ölelem a lányt.
- Azt viszont soha ne felejtsd el amíg melletted vagyok vigyázok rád. Veled leszek, szeretlek mint a mestered és mint egy nagy testvér. Amit tudok, a világról azt mind meg tanítom neked.
Elengedem, és elfordulok végül a partra sétálok felszedni a ruháimat.

- Ha akarsz gyakorolj nyugodtan tovább, bár az előbbinél nagyon jól helytálltál. Megyek készítek vacsorát, biztos mind ketten éhesek vagytok.
Még várok egy kicsit, nem megyek hátha Kyrena és Rin jönnek, elvégre ha még a horizontot nem is érte el a nap. Hamarosan pár óra múlva sötét lesz.

**Kyrena** Szer. Feb. 26 2014, 23:53

A hallal nemigen foglalkozom, de az azért bámulatos, hogy milyen messzire repül pusztán egy kődarab miatt. El is ámulnék, ha nem foglalkoztatna most sokkal komolyabb dolog. Egyáltalán nem tetszett az, amit Katsu az imént mondott. Nem akarok ilyesmiről hallani. Még a korábbi veszteséget sem dolgoztam fel, nemhogy azt, amit hallok. Belegondolni is szörnyű, hogy őt is elveszíthetem. Persze tudom, hogy ez a veszély minden nap fennáll. Nem csak részéről, bárki részéről. Ennek ellenére nem akarom kísérteni a sorsot még az említésével sem. Egy idő után azért sikerül valamennyire összeszednem magam. Ekkor sikerül is a következő kísérletem. Szusszanok egyet a sziklán állva. Egy ideje már csináljuk és bár nem volt olyannyira nehéz az első sziklán, azért mégiscsak fárasztó a sok esés és ugrálás. Miközben pihenek egyet, pontosabban szobrozok egy lábon állva, megpillantom magam mellett mesteremet. Egy pillanatra teljesen meghökkenek. Nem tudom, hogy mégis mit kellene tennem, azon kívül, hogy kapálódzom az egyensúlyomért. Az ő keze állít meg, mikor is megfogja enyémet. Arcom azonnal rákvörössé válik, úgy hallgatom szavait. Nem akarom, de kénytelen vagyok. Egyszerűen most nem tudom figyelmen kívül hagyni.

Ölelésével egy időben leránt engem a szikláról. Lábaim a víz felszínét érintik, így még időben tudok beléjük megfelelő mennyiségű chakrát áramoltatni ahhoz, hogy ne süllyedjek el. Arcom még vörösebbé válik, ha ez egyáltalán lehetséges. Karjaim csak lógnak testem mellett, miközben teljesen összeomlok. Nehezemre esik összeszedni darabkáimat, hogy aztán egyesével rakosgassam össze őket, mint valami kirakóst.

- S-sensei... - suttogom csendesen.

Ezt követően elenged. Én csak csendben állok a vízen és figyelem ahogy elmegy. Mikor partot ér, akkor kezdek el beszélni.

- Tudom... tudom jól, hogy bármi megtörténhet, de mégis... mégis miért kell ezt hangoztatni? - kérdem értetlenkedve.

- Az is könnyen lehet, hogy... hogy hiába... hiába akarsz mellettem lenni, én esem el - teszem hozzá suttogva.

Nem tudom, hogy hallotta-e, vagy sem, minden esetre kézfejemmel megdörzsölöm szemeim, majd visszaugrom a sziklára. Most még nehezebb megállni rajta, mint korábban. Nem áll szándékomban visszamenni még. Ma túl sokat pihentem. Eleve túl sokáig aludtam. Rinnre határozottan ránézek, jelezve számára, hogy neki is itt a helye. Mintha kicsit vonakodna, de végül beadja derekát. Mérges vagyok és kétségbeesett egyszerre. Nem tudom miért pont most kellett ilyeneket mondani. Talán készül valahová? Csak nem mennie kell a háborúba? Nem, azt nem akarom! Ha mégis megy, megyek vele! Valahogy biztosan! Elég nehézkesen állok közben lábamon. Ide-oda ingok, miközben remeg az engem tartó tag. Próbálok figyelni, tényleg, de nem nagyon sikerül. Jó néhányszor le is taszít Rinn. Nem hibáztathatom érte. Annak ellenére, hogy elhatároztam nem sokszor leszek vizes, többször lettem az, mint ahányszor megúsztam. Jóval többször. Gondolataim viszont egyre csak a hallottakon járnak. Annyira belefeledkezem az egészbe, hogy egyszer teljesen megfeledkezem a farkasról, emiatt pedig szörnyű lesz az időzítésem. Egyenesen telibe talál, ráadásul a levegőben. Úgy tűnik, őt is meglepi az egész, főleg, hogy azért néhány sikeres próbálkozásom is volt előtte. Egyszerűen lefagytam. Ezt követően amint érzékeltem őt, azonnal ugrottam, ki sem várva a megfelelő pillanatot. Annak hála viszont, hogy a levegőben kap el, messzebb kötünk ki. Egyenesen egy szomszédos sziklának csapódunk, mindketten az én karomat használva ütközőként. Ajkaim résnyire nyílnak és egy éles, ám rövid sikolyt préselnek ki magukból. A fájdalom nagy lendülettel árasztja el minden porcikám. Vízbe hullásom után ismételten a négylábú húz ki, ahogyan a korábbi estéken is. Most viszont nem csak az a gond, hogy teljesen kimerültem. A táskámat idehozatom a bundással. Abból előkotrom az üvegem és iszok belőle néhány kortyot. Nem akarom, hogy nyoma legyen rajtam bárminek is, ezért remegő lábaimra nehezedem, majd újra megindulok a sziklák felé.

Hinata Csüt. Feb. 27 2014, 00:13

- Az nem lehet... nem fogsz elesni, mert te más vagy mint én. Ezt te még nem látod, de majd egy nap rájössz.
Azt hiszi, hogy egyedül hagyom azt hiszi nem figyelem? Még most is rohantam volna, hogy segítsek neki. Nem tehetem, ha folyton ott álok a kezét fogom nem fog meg erősödni. Túl könnyen, túl könnyen megtudom zavarni. Nem akartam ezt művelni, de szükséges volt valahol. Lényegében ezt tudnia kellett egyben egy teszt volt. Most ezt a harctéren közlik vele mit csinál. Elveszti a fejét, és a vesztébe rohanna? Azt nem engedhetem. Legyek inkább kegyetlen olyan aki szívtelenek tűnik, de..... ahh mindegy.
A klónom elment előkészíteni a vacsorát, ez alatt én végig figyelem az egyik vízparti fáról. Megálljt parancsolnék neki, de ezt sem tehetem. Lehunyom a szemem egy pillanatra és nagyot sóhajtok. Milyen elszánt és makacs egy kunoichit még nem hordót hátán a föld. A klón megszűnt, és ebből tudom a vacsora is elkészült.
- Héé most már elég lesz. Az előbb megütötted magad és a vacsora is kész. Ha edzeni akarsz tovább vacsora és pihenés után levezetésképp, csinálunk valamit amit már régen csináltunk. Most pedig sensei parancsa, vagy tekintsd úgy mint a nővéred mondaná nyomás ASZTALHOZ!
Közlöm mind ezt hangosan a fa ágán állva.

( Eddigi edzés eredménye: 5 ch )

**Kyrena** Csüt. Feb. 27 2014, 10:49

Fogalmam sincs, hogy Katsumi mit akart elérni azokkal a szavakkal. Még hogy én más? Igen, valóban, de a többivel nem tudok egyetérteni. Ha valaki itt eleshet, az valószínűbb, hogy én leszek. Belegondolva első küldetésembe is... Az sem volt valami jó. Még az emléke is felkavar. A képek, melyek sérült társaimat mutatják és azt, hogy én mennyire lefagytam. Azt, hogy mennyire féltem a bombánál. Nem akartam, hogy bárki más megsérüljön. Erre még Rinn is... A sziklákon állva nemigen tudok rendesen figyelni. Éppen emiatt történik az a nagy hiba, melynek végén én és a bundás egy sziklának csapódunk, nem kis fájdalmat keltve karomban. A négylábú persze segítségemre szorul. Látom rajta, hogy ellenzi a további gyakorlást, de ha ő nem segít, hát majd megoldom magam.

Felpattanok a sziklára és ott ácsorgok még egy ideig. Nem olyan szörnyen sokáig, ahhoz viszont eléggé, hogy ne érezzek magamban túl sok erőt. A súlyok is egyre csak húznak lefelé, én pedig már alig tudok nekik ellenállni, mikor megjelenik mesterem. Szavai hirtelen érnek. Egész testemben összerezzenek, mígnem a vízen kötök ki. A partra sétálok annak felszínén. Arcomat elönti a pír, miközben értetlenül állok a dolgok előtt. Csak most esik le, hogy végig figyelt. Tud arról, hogy megütöttem magam, láthatóan mégsem lépett közbe. Ez a tény valamiért örömmel tölt el. Nem akadályozott, hagyta, hogy tegyem amit tenni akarok, még akkor is, ha láthatóan elég rosszul érintett az az ütközés. Vagy lehet, hogy nem vette észre? Nem, az kizárt.

- De... S-semmi bajom, vagyis... Még tudom folytatni! - erősködöm, de ahogy látom, nem enged.

Az edzést viszont nem veti el, csak másik időpontra helyezi. A nővéres kijelentés hallatán azért elönt a zavar. Arcomon úrrá lesz a vörös pír, miközben a továbbiakban csak szótlanul állok és meredek rá. Ez szörnyen váratlanul ért és csak fokozza a bennem tomboló érzelmi kavalkádot. Örömmel tölt el, ugyanakkor szomorúsággal is, elvégre vér szerint nekem nincs testvérem. Se fiú, se lány, egyszerűen egymagam vagyok. Az a valami amit régen csináltunk, felkeltette érdeklődésemet. Nem értem, hogy mégis mire gondol. Szíves örömest rákérdeznék, csakhogy szavak még mindig nem jönnek ajkaimra. Helyette inkább csendben megindulok táborunk felé, hogy eleget tegyek a parancsnak. Rinn már előre loholt a vacsora hallatán. Hamarosan meg is pillantom a tűz mellett, ahová én is szívesen helyezkedem, szárítgatva magamat. A karommal nem foglalkozom, bár minden egyes mozdításánál érzem a kellemetlen, erős fájdalmat. Olykor szemeim is összeszorulnak egy-egy pillanatra séta közben. Nem kezdem el dörzsölgetni. Azzal túl sokat árulnék el, azt viszont nem akarom. Egészen közel húzódom a meleget adó lángokhoz, hogy minél nagyobb meleggel tudjanak engem megörvendeztetni. Szemeim le is csukom egy pillanatra, miközben arcom a tűz felé fordítom és úgy élvezem az áradó hőt.

Hinata Csüt. Feb. 27 2014, 11:48

A menü most, leves. Igaz nem valami első osztályú éttermi minőség. Szárított zöldségekből, némi húsból ami friss enyhe fűszerezéssel. Végül kenyér sült szalonna csíkok némi sajttal. Egy adag feltálalásra kész is, amit Kyrenának nyújtok.

Rin most nem azt kap amit mi. Lehet meglepődik, de most az ő menüje hal. Rá mosolygok és nyelvem is kinyújtom, be be be gondolom magamban. Le ülök enni én is, természetesen ha kell kap a mi ételünkből.

- Ne aggódj, nem tört el csak zúzódás. Ami mondjuk attól még, elégé kellemetlen tud lenni. Mint ezt is harc és gyakorlásközben kikel zárnod magadból. Mint más dolgokat egyaránt. Harcban elveszted az eszed, mert gondolataid érzéseid megzavarnak. Mindegy milyen erős vagy mert abban a pillanatban a viadal véget ér.

Két falat közt a poharamért nyúlok és fintorogva belenézek. Hát igen sima víz, de más már nincs. Fél szemel pedig Rint figyelem, nehogy megint a halas trükkel próbálkozón. Azt nem tudom Kyrena, megérti a mondandóm lényegét. Aggódhat, szerethet másokat szerelmes is lehet. Minden érzelemnek megvan a maga helye és ideje. Harc közben sokszor csak megzavarnak minket és befolyásolják az ítélő képességünket.

- Vacsi közben gondolkozz el, hogy mit szeretnél tanulni.

Közlöm halkan két falat közt miközben arcát figyelem a másik szememmel. Miért is azt már említettem, félek Rin halacskájától.

**Kyrena** Csüt. Feb. 27 2014, 12:35

A leves igazán jól néz ki, legalábbis számomra. Nem sűrűn eszek rendes ételt, így nekem ez egyike a különlegesebb napoknak. A felém nyújtott ételt el is veszem, de nem kezdek el azonnal enni. Előbb megvárom, hogy a többiek is ételhez jussanak. Rinn igencsak meglepődik, hogy most mást kap, de valójában nincs ellenvetése. Sokkal jobban örül a halnak, mint a zöldségeknek, így vidáman kezd falatozni, fel se véve mesterem gúnyolódását. A karomra pillantok, mi sajnálatomra folyamatosan remeg. Ekkor kapok is egy megjegyzést, mely után zavartan kapom fel a fejem.

- N-nem, én... Nem aggódom, vagyis... Sokkal jobban fájna, ha... ha eltört volna - hebegem.

A többi mondandóját csak csendben hallgatom. Tudom jól, hogy ezzel mire céloz. Túl könnyen megzavarnak az érzéseim és azért, mert olyan vagyok, amilyen, ez még nagyobb probléma. Elég egyszerű engem zavarba hozni, vagy más érzelmet kiváltani belőlem. Ha ezt sikerülne leküzdenem, nem lenne semmi gond, de így... Elég nehéz feladat elé nézek és tény, hogy addig nem számíthatok semmi jóra, míg meg nem birkózom önmagammal. Addig nem hiszem, hogy bármiféle komolyabb küldetést kapnék, vagy hasonlók. Fejem lehajtom és csak meredek az ölemben lévő levesre. Hirtelen még az étvágyam is elment. Ostorozó gondolataim mélyre taszítottak. Vajon jobb lennék, ha nem jönnék ennyire zavarba? De hát nem tehetek róla! Ez az egész annyira idegen és új. Annyira zavarba ejtő. Nem tudom hogy kezeljem a közeledésüket, vagy azt, hogy mások előtt hibázom. Előtte mindig egyedül gyakoroltam, vagy Rinnel. Vele már megbirkóztam, de a többiekkel... Katsumi és Azumi más eset, velük sokkal nehezebb, elvégre emberek, ráadásul a senseieim. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mitévő legyek. Talán tényleg fel kellene hagynom ezzel az egésszel.

Tanítóm szavai rángatnak vissza a valóságba. Pislogok néhányat, miközben felemelem fejem. Utólag kell elgondolkoznom a hallottakon, hogy felfogjam, mit is akart mondani, ezt követően viszont ismét jön a pír.

- Hogy... most? S-sensei, ez... elég váratlanul jött - vallom be neki zavartan.

- Még... még semmit nem haladtam a... a jelenlegi feladattal, mégis hogyan... hogy kezdhetnék bele egy újba? - kérdem kétségbeesetten.

Nem azzal van baj, hogy nem szívesen tanulnék új dolgokat. Legbelül epekedve vágyom a tudásra, mit nekem átadhat, és már most nekikezdenék annak az új dolognak, de nem érzem késznek magam erre. Nem vagyok megelégedve a folyónál nyújtott teljesítményemmel, így nem hiszem, hogy készen lennék erre. Ha most újba kezdek, akkor mégis mi lesz a mostanival? Lehet, hogy elölről kellene kezdenem az egészet, azt pedig nem szeretném, elvégre így is távol állok még a végétől. Nagyon távol.

Hinata Csüt. Feb. 27 2014, 12:57

- A tétlenséged, elárul téged. Az nem válaszoltál rögtön, mutatja megtanultál valamit. Olyanra jöttél rá amit én még nem tanítottam neked. Vagy nem is emlékszek rá. Ahh lehet inkább nem emlékszek a dologra elégé feledékeny tudok lenni ha iszok.

Kotorászok a táskámban és az arcom egyszeriben felderül, ha lehet a mosolyom még szélesebb mint eddig. Azt hittem már nincs több nálam és az utolsót ott hagytam a parton. Vártam egy kicsit, hatás szünet. Most lehet azt hiszi megint inni akarok de nem. A dob pergés hol marad nyavalyások? Na végre már a dobok is szolnak, szóval akkor előkerül egy....

- Tessék egy kis desszert. Csak ennyi van, de egy jó nagy tábla.

Kacsintok és át is nyújtom a csokit. Igaz csak egy van de igazi szörnyeteg méretű tábla. Majd a már látható széles vigyorral folytatom.
- Azzal nem válaszoltál megadtad a választ akaratlanul is. Jobb valamit rendesen befejezni és meg csinálni mint valami újba kezdeni. Végén majd egyik sem legyen tökéletes. Így habár tudásra leltél, de az hiányos és alig ér valamit.
Hmm csak azt tudnám, honnan jönnek ezek a bölcselkedő gondolatok...

**Kyrena** Csüt. Feb. 27 2014, 14:26

Ismételten csak értetlenül állok a dolgok előtt. Fogalmam sincs arról, hogy mi az, amit megtanultam. Nem értem. Egyszerűen csak annyi történt, hogy váratlanul ért ez az egész, na meg az, hogy nem vagyok biztos benne, hogy sikerülne elsajátítanom az új technikát, vagy éppenséggel utána a másikat, amin már napok óta fáradozunk. Vagyis inkább fáradozok, elvégre szinte csak én ugrálok. Na meg a mai nap során már Rinn is, de ő úgyis állandóan olyan aktív, ez meg sem kottyan neki. Na jó, talán mégis valamennyire, elvégre csak rám vadászott egész álló nap. Még akkor is, ha közben hosszabb szüneteket tartott, hagyva, hogy végezzem eredeti dolgom, azaz egy lábon álljak a sziklán. Azt inkább nem jegyzem meg, hogy fogalmam sincs az egészről. Inkább csak zavartan eszegetni kezdem levesem. Gyorsan magamba tömöm. Ilyenkor valamiért vagy alig eszem, pontosabban csigatempóban, vagy gyorsan magamba kotrom az egészet. Eközben mesterem táskájában turkál. A tányérom, tálam, vagy mim leteszem magam mellé és érdeklődve figyelem, mikor is előkerül az a bizonyos tábla csoki. Szemeim csillogni kezdenek. Régen ettem már, túlontúl rég. Utoljára nyilván akkor ettem édességet, mikor Katsumi meglepett azzal a tortával.

- S-sensei... Hogy tudsz ennyi mindenre gondolni? - kérdem enyhe pírral arcomon.

Ez persze egyre kevésbé látszik, hála annak, hogy egyre sötétebb van. Azért engem mégiscsak zavar, hiszen érzem, tudom jól, hogy ott van, és véleményem szerint ő is nagyon jól tudja, hogy mi a helyzet. A csokit tétován elveszem. Török belőle egy aprócska darabot, majd vissza is nyújtom azt tanítóm felé.

- K-köszönöm szépen! - mondok nagy nehezen köszönetet, majd lassan enni kezdem a letört darabkát.

A korábbi dologra rá sem kell kérdeznem. A válasz hamar megérkezik. Én nyelek egy nagyot, letuszkolva a csokit torkomon, közben pedig figyelek. Egyre inkább zavarban érzem magam. Nem hittem volna, hogy jó az, amit teszek, elvégre egyszerűen csak szabadkoztam, ahogy általában szoktam, vagyis jobban mondva elég gyakran. Akkor is, ha az nemigen az edzések miatt szokott lenni. Ruháim közben lassan száradnak. Egészen felmelegedtem a tűz mellett, és ami azt illeti, meglehetősen el is álmosodtam most, hogy jól laktam.

- S-sensei... Ilyesmit eddig még nem mondtál - jegyzem meg hirtelen.

Jobban belegondolva tényleg nem. Ha ez volt az, ami az új tanulását illeti, akkor tényleg nem említette, ami azt jelenti, hogy magamtól jöttem rá. Ez egy kis örömmel kecsegtet. Arcomra vidám mosoly kerül. Rinn közben ásít egy nagyot, majd leheveredik a tűz és egyben Katsumi mellé is. Talán nekem is követni kellene példáját, de nem, még edzenem kell!

- Katsumi... sensei... mi lesz azzal a vacsora utáni dologgal? - kérdem, mert még mindig fogalmam sincs, hogy akkor mire utalt.

Nem hiszem, hogy egy új technikára. Mint említette, az nem lenne túl jó döntés. Na meg azt mondta, olyat, amit régen csináltunk.

Hinata Csüt. Feb. 27 2014, 14:43

- Vacsora utáni dolog? Én nem említettem semmi féle dolgot, hogy edzünk. Nem nem ilyet nem mondtam.
Bólogatok csak úgy magamnak miközben felállok. Még mindig a toples öltözékben természetesen, de most gyorsan felöltözöm. Arcomat végig egy mosoly áralja. Majd csak intek egyet a félhomályban.

- Egy kis párbaj, te elennem. Minden eszköz megengedett, fegyverek jutsuk szóval minden. Most ki próbálhatod eddigi idő alatt hova is jutottál el. Na gyere ne kéresd magad, csak ne itt csináljuk, lusta vagyok új tábor helyet keresni.

Nem viszek magammal semmit, csak egyetlen kunait amit most ujjamon forgatok jó kedvűen dúdolgatva. Méterekkel odébb álok csak meg, amikor már a terep megfelelő. Nem is a tereppel volt gond hanem a tábor hely közelségével.

- Akkor rajta kezdjük el. Sikerül el venned ezt a kunait vagy elérned, hogy eldobjam az egész csoki a tiéd.

Végül is amit még nem tud, majd néhány kör után engedem levegye a súlyokat, de ez legyen meglepetés egyenlőre. Majd ekkor megérti, hogy menyit is fejlődőt. Rájön igen is halad előre és nem csak vánszorog csigatempóban.

**Kyrena** Csüt. Feb. 27 2014, 15:13

- Mi? De... De igen is, említettél! Különben... Különben honnan tudnád, hogy az a dolog pont edzés? - kérdem sértődötten.

Kirohanásom után azonnal észhez térek. Iménti szavaim miatt pír jelenik meg arcomon. Ismét zavarba hoztam saját magamat. Ebben már igazán profi vagyok, azt hiszem. Kár, hogy más dolgok nem mennek ilyen jól. Mikor mégiscsak elárulja, hogy mit tervezett, elakad szavam. Erre azért nem számítottam. Nagyot nyelek és csak csendben figyelem őt. Felkelek a földről, de semmi több, csak állok, mígnem noszogatni kezd szavaival. Pislogok néhányat, majd összekapom magam.

- I-igenis, m-máris... megyek - szólalok meg végre.

Régen volt már, hogy párbajoztunk. Azt sem mondanám igazán párbajnak, mert az egész nem állt másból, mint az én szerencsétlenkedésemből. De miért pont most jutott ez eszébe? Fáradtabb nemigen lehetnék, erre még azt kéri, hogy párbajozzak vele? Még akkor is, ha bármit használhatok... Ellene nem olyan egyszerű kiállni, mi lenne, ha még támadna is? Az első megmozdulásával padlóra küldene nagy valószínűséggel. Egy halk sóhaj hagyja el ajkaim. Rinnre nézek, majd oda is megyek hozzá, mert eszembe jut valami. Azt mondta ő énellenem, tehát a farkas most nem játszik. Leguggolok a bundás mellé és suttogok neki valamit, úgy, hogy lehetőleg csak ő hallja, majd megsimogatom buksiját és felkapva táskám, megindulok mesterem után. Nem megyünk túl messzire, mégis, a tábor biztonságban tudható. Ez a féltés viszont cseppet sem biztató. Nem hiszem, hogy attól tartana, hogy én rongálom meg az ottani állapotot, akkor viszont... Minden esetre a cél adott, csak a feltételek nem tisztázódtak le teljesen. Mint legutóbb, most sem árult el mindent számomra.

- Mégis... mennyi időm van? És... ezúttal te is támadni fogsz, sensei? - teszem fel kérdéseimet.

A többire azt hiszem, már megkaptam a választ. Ezeket viszont tudnom kell, hogy tudjam, mikkel tervezhetek, vagy mennyire lehetek türelmes. Mert igen, most az akarok lenni. A múltkor egyáltalán nem voltam az. Minél hamarabb meg akartam szerezni azt a vizet.

Hinata Csüt. Feb. 27 2014, 15:28

- Tessék megfogtál, említettem igen.
Már majdnem minden készen áll, már nem sok kell és az fog történi. Milyen kis kíváncsi, sejtene valamit? Biztosan, ha még nem ront rám. Vagy csak rögtön cselezni akar és megtéveszteni ohh ezt kikel deríteni. Meg amúgy is ha már rá kérdezett válaszolnom kell.
- Igen, támadni is fogok. Első sorban védekezni, támadásoknál csak ezt a kunait fogom használni. Idő korlát pedig nincs, tehát ha elfáradtál piheni akarsz pihenj csak. Mai naptól kezdve ez érvényben van, két edzés közt vagy ha unatkozol támadj.

A válasz megadva, csak az a kérdés mit kezd majd vele. Ki használja a végtelen időt, és majd amikor lehetöség adja támad. Vagy talán a kivárásra fog játszani esetleg mind a kettő. Vagy majd se perc alatt akarja lerendezni a dolgot. Az egész rajta áll, az időnk a mai napból fogytán van. Lassan egyre sötétebb lesz, de néha sötétség a barátunk és ezt a körülményt is ki kell tapasztalni. Minden esetre várok türelemmel rá hagyom az első lépéseket.

Azért kíváncsi vagyok, mit fog csinálni már régen harcoltunk így. Akkor még frissen kerültünk össze mondhatni akkor találkoztunk. Igen a régi emlékek a vízess akció, a vízen járkálás és sok más.

**Kyrena** Csüt. Feb. 27 2014, 16:44

Tudtam én, hogy mondta, jól emlékeztem. Az viszont nem tetszik, hogy úgy tűnik, ki akar bújni ez alól. Edzésről volt szó. Helyette azonban úgymond egy kihívást kapok. Ma esti feladatom úgy tűnik, egy párbaj lesz. Ez eléggé váratlanul ér, de nagy nehezen elfogadom. Néhány Rinnek suttogott szó után követem is mesterem, majd közelében megállva hallgatom őt tovább. Néhány kérdésem azért nekem is lenne. Fel is teszem őket, de nem túl kedvező választ kapok. Tényleg küzdeni fog, legalábbis ezt állítja. A valóság viszont csak akkor fog kiderülni, amikor belekezdünk. Ami viszont furcsa és megdöbbentő, az az időkorlát.

- Ha... ha jól értelmezem, akkor... addig van időm, amíg... az edzés tart? - kérdezek rá, hogy biztos legyek dolgomban.

- Ez alatt az idő alatt pedig akkor támadok, amikor akarok... - teszem hozzá suttogva.

Ekkor döbbenek rá valamire. Nem arra, hogy mennyi időm van, vagy hogy ez idő alatt bármit csinálhatok, hanem a tény, hogy ha rám ez vonatkozik, akkor bizonyára rá is. Ő is akkor támad, amikor csak akar? Akkor mégis hogy pihenhetnék? Na mindegy, valahogy meg kell oldanom! Tekintetem az égre emelem. Még nincs olyan nagyon sötét. Most nem kezdek támadásba, feleslegesnek érzem, amíg nem állok elő épkézláb ötletekkel.

- Akkor, ha... ha nem bánod... én... pihennék egy keveset - mondom zavartan, az egyik fa töve felé mutatva.

Nem tudom, hogy mit szól hozzá, de én meg is indulok a fa felé, hogy ott helyet foglaljak. Táskám leveszem hátamról és ölembe helyezem, miközben karjaimmal átölelem. Hátam neki is vetem a fa törzsének. Szemeim azonnal lecsukódnak, de nem alszom. Csak pihenek egy keveset. Olykor azért kinyitom szemeim. Egészen addig megy ez az egész, míg be nem sötétedik. Akkor is várok még, míg a holdat el nem takarják a felhők. Ekkor kezdek el táskámban matatni, mígnem rálelek egy füstbombára, amit aktiválok. A füst azonnal felszáll. A bombát kiteszem táskámból és előrébb gurítom. Én gyorsan felkelek, létrehozok egy klónt, mi majd eljátssza, hogy véletlen aktiválta a bombát. Egyből köhécselni is kezd, közben én a helyettesítő jutsuval odébb varázsolom magam és már meg is indulok a part felé. Amint kiérek, a fürge test technikát alkalmazom, hogy odaérjek Rinnhez, aki már vár rám. Végül is a sensei azt mondta, hogy bármit használhatok. Meg is pakolom a táskám a bundás által kifogott halakkal. Egy-két apróbbat zsebeimbe teszek, megsimogatom a négylábú buksiját és már sietek is vissza. A füst eloszlik, mire újra a fák közé érek. A klónom akkor szűnik meg, mikor én már látom Katsumit. Nem húzom az időt. A nem is olyan rég elsajátított taijutsu technikát alkalmazom, vagyis a Dokuzetsu Konbo-t. Azt is csak részben. Addig, míg mesterem közelébe nem kerülök, hogy aztán megpróbáljam kigáncsolni. Amennyiben sikerrel jár tervem, egyszerűen Katsu fölé mászok és zavartan elmosolyodva húzok elő egy kisebb halacskát zsebemből.

- Sensei... Ha szépen kérlek... Elengeded azt a kunait? - kérdem, szeme elé lógatva a halat.

Amennyiben viszont nem sikerül tervem és már út közben lebukok, csak zavartan elmosolyodom és a part irányába megyek. Ott a vízbe állva megmosom arcom, majd megindulok a sziklák felé, hol a napokban gyakoroltam.

Hinata Csüt. Feb. 27 2014, 17:22

- Nyaaa nyaaa nyaa nya nya nyaaaa nya nya nyaaa nyaa.
Dúdolgatok magamban a tűz mellett ha már bolintásal jeleztem pihenhet. Akkor én is lefoglalom magam, egy kicsit. Jaahhjj kitudja miért eszembe jutnak az iskolai évek. Többiek közti versengés, a nagy beszélgetések. Ott van még a szerelmi rivalizálás is többek közt és még sok minden más. Ha há igen hmm micsoda évek voltak azok. Vissza gondolva, egy kicsit vágyok arra újra ott legyek a padban és azt az életet éljem. Ajj amikor sensei székére rajz szöget tettünk, milyen mérges volt. Kezem szám elé rakva halkan kuncogok magamban. Meg annyi szép emlék az elmúlt és már nem vissza térő évekről.

Ahh közben készülődik, csak azt felejti el ennyire nem lehet béna. Véletlen eldurrantani azt a füstbombát. Biztos, hogy valamin töri a fejét nem hiába csinálta. Amíg a füstben van én is feltudok készülni.
Meg is jön a válasz, vagy is megtudom miben mesterkedik. Hagyom, hogy kigáncsoljon azért kicsit ellenkezek a dolog ellen. Végül is megtörténik a dolog. Ahh most jól meglepett, de vajon ütni fog vagy.. vagy.. Ehhhh? Miért mászik rám? Nos én leszek az aki teljesen elpirul és köhécsel is zavarában.
- ÍÍÍÍíííííííí tedd el tedd el tedd el!
Be indult a vonaglás, dobálom magam tiltakozok fújj fújj fújj. Legalább most meg kérdezte elengedem a kunait, vagy valami borzalmas történik. ÖSSZE LESZEK HALAZVA!
A klón pedig pukkan majd eltűnik. Kyrena pedig a földön halal a kezében. Uhh ha most ez tényleg én, vagy is én és nem egy klon aki én. Jajj nekem, képes kihasználni halaktól való irtózatom. Hát még is csak fejlődött, és nem csak fizikai értelemben. Régen erre soha nem lett volna képes.

Kilépek egy fa takarásából és tapsolok.
- Ügyes, cseles kihasználtad ellenfeled gyenge pontját. Próbáltad ki cselezni ennek annyira örülök. Azért most már tedd el azt az izét.

**Kyrena** Csüt. Feb. 27 2014, 17:55

Végül sikerül kigáncsolnom, legnagyobb meglepetésemre. Jó látni, hogy nem csak nekem zavaró az, amit csinálok. A sensei ugyanúgy belepirul a dologba, akárcsak én, ennek ellenére leküzdöm magam és megmutatom neki a halat, miközben felteszem azt a bizonyos kérdést. Az alattam lévő test azonnal ficánkolni kezd és vonaglani. Alig tudok ott maradni fölötte, míg végül teljesen értelmét veszti erőlködésem. A mester egy pillanat alatt tűnik el, világossá téve számomra, hogy csak egy klón volt. Akkor viszont semmi értelme nem volt az egésszel fáradnom. Mert igen, meglehetősen fárasztó volt ez a loholás. A fürge test technika elég sok chakrát felemészt, nem is beszélve arról, hogy gyors egymásutánban használtam nem egy jutsut. Sűrűn veszem a levegőt, miközben karjaimmal támasztom magam. Egész testem remeg. Most, hogy vége a nagy adrenalinlöketnek, ami a terv kezdetével érkezett, érzem a fájdalmat. Tagjaim sajgó lüktetése egészen fejemig hatol, éreztetve velem mindent.

Katsumi szavait hallgatom, majd ülő helyzetbe tornázom magam, mielőtt felállnék. Kezemben ott lóg a halacska, bár kicsit koszos már. A halat magam mellé emelem és rá nézek, majd mesteremre, végül elmosolyodom.

- Sensei... ezt a halat, vagy... vagy azt, ami Rinn szájában van melletted? - kérdem kíváncsian, a farkas felé mutatva, ki közben mesterem mellé baktatott.

Ez az egész új ötletet ad. Finoman biccentek a négylábúnak, aki közeledni kezd a nő felé a hallal, én pedig várom, hogy mikor lesz ismét kirohanása. Amennyiben ez megtörténik, cselekszem. Létrehozok annyi klónt, amennyit csak tudok. Azok úgy néznek ki, mint én, és ugyanúgy van a kezükben hal, mert hát nálam is ott volt.

- Vagy ezeket? - kérdem, miközben egyre csak közelednek felé.

Amennyiben tanárom menekülőre fogná, utána erednek mind, de csak a tábor széléig, ahol megállnak. A farkas viszont, ki alig várta a mai nap után, hogy megkergesse kicsit tanítómat, lohol utána. Én közben ledőlök a tűz mellett és várok. Pihenek egy keveset, egészen addig, mígnem elnyom az álom. Akkor viszont a klónok is eltűnnek, az uszonyosokkal együtt.

Ha viszont valami oknál fogva mégsem kapna hisztirohamot a nő, ami tényleg meglepő lenne, akkor egyszerűen csak eldobnám a halat és leülnék szótlanul. Lassacskán a földre dőlnék idővel, miközben elnyom az álom.

Ajánlott tartalom