Itanashi

//Kalandom szeretném, ha Jiraiya ellenőrizné, megbeszéltem már vele, köszönöm:)//

Időben való beillesztés: Saját technikám //Kígyóvá változtató technika// utáni hetekben.

Hideg egy délután volt, leheletem tisztán látszódott, beköszöntött a tél. Az erdőben voltam, melyben házam is megtalálható, épp fát vágtam a magam módján. 3 mély koppanás hallatszódott, majd egy kisebb robbanás. Ezt követte egy hangosabb recsegés és egy fa dőlt a földre. Már régóta rájöttem, a virágokkal nem csupán személyeket, hanem fát is lehet robbantani, kidönteni, és darabolni is. így a magas fát kisebb darabokra törve házam elé vittem, majd ott kisebb darabokra vágva begyújtottam a kis kályhám, ne fagyjak meg az éjjel. Épp az utolsó részét vágtam, mikor észrevettem, valaki közelít a ház felé. kapucnim egyből arcomba húztam, és tovább vágtam a fát, eközben figyelve ki lehet az. Egy eltévedt járókelő lehetett, ruhája szakadt volt, remegett, és nem volt nála semmiféle táska. felém intett.
- Uram. uram. Segítsen kérem. – kiáltotta. Nem figyeltem rá, csupán mikor 2 méteres távolságba ért és a földre rogyott.
- Segítsen kérem, kiraboltak, nem tudok hazajutni. Ha itt maradhatnék az éjszakára, lekötelezne de… - szavába vágtam. – Kotródjon innen. – hirtelen elhallgatott, szeme hatalmasra nyílt. Ekkor zsebébe nyúlt, majd hallottam, valami megcsörren. Egy apró zsákot vett elő, melyben jól hallhatóan pénz volt.
- Tudom, nem túl sok, de kérem, segítsen rajtam. – nyújtotta felém a zsákot. Baltám a fatuskóba vágtam, majd elvettem a zsákot.
- Reggel felkel és elindul. – jelentettem ki, majd elvettem a zsákot. Már úgyis fáztam kinn, és épp elég fát vágtam, hogy kihúzzam az elkövetkezendő két-három éjszakát. A férfi besétált a házba, majd bezártam az ajtót, belülről pedig eltorlaszoltam két nagyobb falemezzel. Bár láttam a férfin, kissé furcsállja, nem kérdezett rá. A fákat sorra tettem be a kályhába, majd a ropogó tűz mellé ültünk. megkínáltam egy kis szakéval az idegent. Elfogadta.
- Honnan jött? – kérdeztem tőle a talán már megszokott egyszerű, tőszavakból álló módon.
- Nem messze lakom innen, gyalog egy óra alatt el lehet jutni, ám a hó elzárta a hazavezető utat, ezért kényszerültem idejönni. Régebben egy ismerősöm élt ebben az épületben. Esetleg a fia? – valószínűleg a fejvadászra gondol, aki itt élt. Az emlékek előtörtek, mikor én jöttem először a házba. A férfi beengedett, majd megegyeztünk, megtanít egy technikát, ha legyőzöm őt szaké ivásba. Miután nagy nehezen győztem, itt maradtam, tanított, majd elhagyta a házat és rám hagyta, mondván, neki már úgy sem kell.
- Közeli ismerősöm, elutazott, bizonytalan ideig. – válaszoltam neki. hangom nyugodtabb volt, hangulatom is kedvesebb lett, talán a szaké és a meleg kályha, esetleg a gyermeki énem visszatérése teszi. Mindenesetre beszédesebb hangulatomba kerültem, mely nem volt igazán jellemző mostanság.
A férfin láttam, aggódik valamiért. Egy kis tárcát vett elő, majd egy képet vett elő és megmutatta. Két kisfiú volt rajta, az egyik 4-5 a másik pedig 13 éves lehetett.
- Ők itt a fiaim. Feleségem meghalt, ők pedig egyedül vannak most a házban, remélem nem esett semmi bajuk. – Elnézve a két fiút kissé elgondolkodtam, mikor még anyával éltem együtt. Egy pillanat volt csupán, majd visszaadtam a képet.
A tűz halkan ropogott, reggelre a megmaradt parázs is sugárzott épp annyi melegséget, mely elég volt a ház fűtésére. A férfi összeszedte magát, majd megköszönte a szállást, majd elköszönt.
- Ha bármire szükséged lenne, indulj el ezen az úton – mutatta ujjával – és megtalálod az otthonom. Bármikor látunk szívesen. – mosolygott, majd becsukta az ajtót és elment.

A férfi távozása után nem volt semmi dolgom, fám volt még elég, így csupán ültem a szobában, elszívtam egy-egy cigarettát. Unalmas napjaim voltam, bár nem panaszkodhatom, nem szerettem túlságosan a nagy tömegeket.
Épp egy adag fát pakoltam a szobába, mikor megbotlottam és egy fadarab kiesett a kezemből. Koppant egyet, majd alig egy méterre követte egy másik fa. Más hangja volt. Szőnyeg volt a padló ezen részén, közel az asztalhoz. A fát lepakoltam, majd az asztalt odébb húztam. A szőnyeget felhajtva egy kisebb ajtót fedeztem fel. Egy pince ajtaja volt. Eddig hogy nem vettem észre? Egy apró lakat volt rajta, nem tűnt valami erős lakatnak, az ajtón is meglátszott az idő. Nem kerestem meg a kulcsát, ami talán a házban volt elrejtve, hanem kezemmel, rajta a vékony réteg kőréteggel egy erőteljes ütést mértem rá, melynek következtében az ajtó behorpadt a lakat egyszerűen letört róla. Kiszedtem az ajtót. Sötét volt lenn. Az ajtó alá támasztott létrán lemásztam, majd egy fáklya segítségével szemügyre vettem. valóban pince volt, nem is akármilyen. A falakon 1-1 fáklya volt illesztve, melyeket meggyújtottam, ezzel bevilágítottam az egész termet. A terem egy méretben volt a házzal, szekrényekkel körbebarikádozva a közepén pedig egy asztalhoz hasonlító hatalmas kődarab állt. A tető rendesen be volt építve, a hangok nem jutnak ki a lakásba sem.
Nem akartam hinni a szememnek, hogy egy ilyen termet találtam. Az asztalra ültem, a hideg kövön ülve emlékeztetett a hely hangulata ahhoz a barlangi rejtekhez, ahol engem avattak be a vallásba. Nem tudom, ki volt pontosan az előző tulaj, de egyre jobban érdekelt, mit művelhetett idelenn. Ekkor egy ördögi terv körvonalazódott fejemben. Ez a hely tökéletes lesz, hogy eleget tegyek a Nagyúr parancsainak. Az eddigi áldozásaim igen csak körülményesen zajlottak, sürgetett az idő, és befolyásolt a hely is.
A helyet bepakoltam felszerelésemmel, leginkább áldozó kaszámmal, késekkel, tállakkal és a kis könyvemmel.
Alig két nap alatt az ajtaját is megcsináltam úgy, hogy továbbra is feltűnésmentesen maradjon az asztal alatt.

Egy ifjú férfi bolyongott a fák között. A szél erősen fújt, a hótól szinte semmit sem lehetett látni. Térdre rogyott a hóban, mikor a szélviharból egy fekete folt jelent meg előtte.
- Jöjjön velem, segítek. – szóltam felé. Hazakísértem, majd adtam neki egy pohár szakét. A férfi megköszönte, majd megitta a szakét. Mély álomba zuhant. Szemeit kinyitva a plafont látta, teste a hidegtől mozdulni sem tudott. vagy mégsem? A férfi, akit megmentettem, most a kőasztalon fekszik, Keze és lába azzal a sziklabilinccsel kikötve, melyet használni szoktam. Fejét forgatta.
- Hol vagyok? – kérdezte aggódóan.
- Hamarosan egy olyan világba kerül, ahol a Nagyúr megbocsátja bűneit. – válaszoltam. A férfi utolsó emlékei egy rövid, mély hangú mormolás valamiféle kegyelemről, ajándékról és Jashinról. Utoljára egy, a fáklya lángjában megvillanó pengét látott, mely hasába vájva egy kört, benne egy háromszöggel formát rajzolva a túlvilágra küldte őt. Ily módon kezdtem bele az áldozásokba a saját otthonomban. Bár a kályhám nem volt elég nagy, kisebb nagyobb részekben belefért egy, maximum két személy. Ruhája, pénze és minden egyéb értéktárgya egy külön kis asztalra volt lehelyezve. Így teltek hideg napjaim a határ menti kis házban. Az eltévedt személyeket elaltatva feláldoztam a Nagyúrnak. Élvezetem leltem benne, hallva kiáltásukat, az eszmélés első szavait és a túlvilágba küldés utolsó sikolyait nem éreztem magam egyedül, mintha beszédpartnerekre találtam volna.

Egy napon azonban máshogy alakultak a dolgaim, mint ahogy terveztem. Az erdőt jártam, azonban most ember helyett élelemre vadásztam, mikor sikolyt hallottam. egy lány sikolyát. Elindultam a hang irányába. talán egy percig, ha sétáltam, mikor elértem a hang forrásához. egy lány sikoltott egy fa tetejéről, kapaszkodva annak ágaiba. A fa tövében egy éhes nagy termetű vadállat, egy farkas ugrált csaholva a lány alatt. Még nem láttam ekkora fenevadat. Egy kunai-t vágtam neki, mely beleállt az állatba, azonban a várt hatás elmaradt. A farkas fejét felém fordította, majd lassan felém közeledett. A négylábú fenevad szó szerint levett a lábamról, ahogy nekem ugrott a hátamra lökött. Még szerencse, hogy kezemmel a fejét meg tudtam fogni, megelőzve a nyakam felé irányuló harapásokat. Egy jól irányzott ütéssel a sziklával bevont kezem a farkas fejéhez ütődött, mely megszédülve leesett rólam. A földről felugrottam, majd hátráltam két lépést. kellő távolságban voltam a vadállattól, ami látszólag még mindig émelyeg az ütéstől, ám egyre dühösebben kezdte vicsorítani fogait. Ezt az időt használtam ki, előkapva tekercsemből három virágot, szinte nyitásra szállni kezdtek, megkeményedtek, majd a farkas testébe álltak. Az állat óriási teste megremegett, mellső két lába összerogyott, de még állt. Kardom előhúztam, majd az állat fején átdöfve azt a földbe szúrtam. A hó ropogott a hatalmas test alatt, az állat vére vörösre színezte a fehér talajt.
A lány lemászott a fáról, háttal álltam neki, kardom kihúztam az állat fejéből, a Nap megcsillogott véres pengéjén. Majd megfordultam. A lány a ruhámat fogta, húzta. Álarcomban voltam, mint mindig, mikor házon kívül vagyok.
- Köszönöm. – mondta. Hangja elbűvölően lágy volt. Egyáltalán nem félt tőlem. kardom letöröltem, majd lehajoltam. Bár nem volt fiatal lány, 13-4 éves lehetett, termete alacsony volt, én pedig jóval magasabb voltam társaimhoz képest.
- Mit keresel egyedül az erdőben? – kérdeztem. A lány rezzenéstelen mimikája megdöbbentett. Szemei úgy figyeltek, mintha az ég világon semmi sem történt volna. megfogott a lány.
- Eltévedtem. Egyedül vagyok.
- Gyere velem, nincs messze a házam. – kiegyenesedtem és elindultam, a farkast megpróbáltam magam után húzni, de túl nehéz volt egyben. Sajnos itt kell hagynom egy részét, pedig lenne belőle eleség rendesen. kardom ismét elővettem, majd egy erőteljes vágással kettészeltem a testét. egyik lábát megfogtam, majd húzni kezdtem a földön. Az állat még mindig túl nehéz volt. Úgy döntöttem, a könnyebb utat választom. Egy tekercset vettem elő, majd a földre terítettem. A megfelelő kézpecsétek után a farkas teste a tekercsbe került.
- Sokkal jobb – mondtam elégedetten. Visszafordultam, a lány ugyanott állt, ahol eddig, ugyanazzal a komoly, rezzenéstelen arckifejezéssel nézett maga elé. Elé sétáltam, majd fejére tettem a kezem.
- Induljunk. – Elindultunk a hóban, a lány nem fázott, nem remegett, legalábbis nem mutatta ki.
A házunkhoz érve előrementem. A lány megállt az ajtóban.
- Gyere csak be – szóltam ki. Besétált, majd leültettem az asztalhoz. Az ajtót bezártam, majd eltorlaszoltam.
- Ki vagy te? – kérdeztem tőle. Kissé furcsán éreztem magam, nem láttam még ilyen…lányt. A lány csendben ült. Nem válaszolt. A konyhaszekrényből kivettem két poharat, majd leültem az asztalhoz. Szakét töltöttem a poharakba, majd inni kezdtem.
- Mi a neved? – próbálkoztam tovább.
- Ikei – válaszolt halkan. Végre. Ez a lány ugyanolyan önfejű és csendes volt, mint amilyen én szoktam lenni. Ez tetszett.
- Mit kerestél az erdőben?
- Nem tudom. Egyszer csak elsötétült minden, majd ott találtam magam. A fára másztam, nem tudtam volna megölni a farkast. Ekkor jöttél te. – fejezte be.
A lányt a tűz elé ültettem, takaró volt a hátán, vizes ruhái a kályha mellett száradtak. Majd hirtelen megakadt a szeme valamin. Falra akasztott kabátomra nézett, melynek zsebéből kilógott nyakláncom. Szeme kitágult.
- Az a jel…már láttam valahol. – kabátomhoz rohantam belegyömöszöltem a nyakláncot.
- Miféle jel? – kérdeztem kissé aggasztva. Ha tudja, mi ez a jel, gyanakodni kezdhet, és a nyakara zúdíthatja az ANBU-t is akár. Nem hagyhatja el a házat.
- Az a jel…az Ő jele. – mondta lassan. barna szemei, melyeket eddig haja takart most hatalmasra nyíltak.
- Mikor láttad ezt a jelet? – kérdeztem vissza, készülve, hogy lassan ismét egyedül fogok élni.
- Viharos éjjel volt. Beteg voltam, súlyos beteg. Anyával éltem, aki orvosért rohant, de nem tért vissza. Majd egy hatalmas villámlás dörgött fel, és egy ismeretlen alak lépett be a házba. Fekete kabátja csurom víz volt. Egy ugyanilyen nyaklánc lógott az ő nyakában is. A házból elvitt engem és egy barlangba vitt. Adott élelmet és valamiféle technikával meggyógyított. Egy nap elhagyott engem, egyedül maradtam a barlangban. A férfi, a megmentőm is egy ilyen jelet viselt, azt mondta, ez a jel erőt ad, hogy erősebb legyen az Ő segítségével, erőt ad neki az érdemtelenek fölött. – melléültem, miközben mesélt. – megfogadtam, hogy ha még egyszer találkozom egy olyan személlyel, aki viseli a jelet, életem végéig segíteni fogom őt, ahogy ő is segített nekem. – a lány fejét vállamra hajtotta. Furcsa érzés volt. Az imént épp készültem megölni a lányt, erre felajánlja önszántából a segítségét. De hogy tudna nekem segíteni egy lány? Míg ezen gondolkodtam, a lány feje egyre közelebb hajolt. Felé fordultam, mire megcsókolt. Kezemmel hajába túrva magamhoz húztam. Éreztem, hideg testünk hirtelen felforrósodik, másik kezem testének gyönyörű idomait kezdték felfedezni. Az éjszakát együtt töltöttük.

Másnap felkelve a lány ott feküdt a takaró alatt a földön, mellettem. Úgy éreztem, mégis csak a segítségemre lehetne. Mikor felkelt, az asztalhoz ültünk, majd leszögeztem.
A házat akkor hagyhatja el, ha engedélyt kap. Nem enged be senkit, és többé nem beszél a külvilággal semmilyen formában. Velem fog élni, elszigetelve az elkorcsosult világtól távol. Bólogatással jelezte, megértette és elfogadta a feltételeket. Nem vezettem bele a kis titkaimba, meghagytam későbbre.

A lány egy hete már nálam élt. Az idő úgy tűnt, javulni kezdett. Délután volt, sütött a nap, azonban még mindig hatalmas hó volt. Az erdőbe mentünk, titkos útra, ahogy a lánynak mondtam. Valójában az újabb áldozatfelmutatásomhoz kerestem egy megfelelő személyt. A lányt elküldtem, hogy szedjen néhány ehető bogyót, esetleg egy kisebb állatot, rágcsálót is foghat, ha van elég ereje hozzá. Én pedig egy fán ültem, mely egy kitaposott ösvény mellett állt, vártam, hogy valaki arra tévedjen. Egy órás várakozás után megjelent két személy. Két fiú volt, Kusagakure-i fejpánttal a homlokukon. Geninek lehettek. Valószínűleg küldetésen lehetnek, bár nem úgy tűnt, hogy komoly szándékkal indultak neki a határmenti erdőségnek. Mikor a fa közelébe értek, eléjük ugrottam.
- Maga meg kicsoda? – kérdezte a jobb oldalon álló fiú. Barna haja volt. Egy karcolás volt az arcán. A másik fiú fekete hajú volt, szemüveges volt. megrémültek, talán álarcom miatt. A távolból hirtelen kiáltásokat hallottam.
- Kataro, Sabaki, merre vagytok? – jött a hang. A hangból megállapítva egy harmadik társuk közeledett, aki korban kissé idősebb lehetett, de nem érte el a felnőtt kort még. Hamarosan a hang gazdája is felbukkant az úton. Megpillantotta két társát és az előttünk alig 2 méterre álló magas, csuklyás idegent, kinek démoni álarca mosolygott, homlokára a ’VÉR’ kanji volt vésve. A megérkező fiún chunnin mellény volt, valószínűleg ő volt a csapat vezetője. Tökéletes, oly rég harcoltam már.
- Ki maga és mit keres itt? – kérdezte a chunnin, majd a gyerekek elé állt, két kezét kitárva hátrálni kezdett.
- Hm hm hm. Hogy mit keresek itt? Ez az én területem. Úgy nézve, betolakodókra vadászok. és ti, sajnálatos módon azok vagytok. – nevettem halkan. A chunnin jobb kezét bal csuklójához emelte, majd egy kardot idézett elő. Valamiféle pecséttechnikát alkalmazott.
- Távozz, vagy nem állok jót magamért. – mondta remegő hangon.
- Mivel akarsz engem te elkergetni, Azzal – mutattam kardja felé. A két genin egy-egy kunai-t vett elő, majd harci állásba álltak fel. A szemüvege genin egy pillanat alatt előttem termett, egy taijutsu technikát, a dinamikus akciót használva és vágni készült. Ám a kunai megakadt valamiben. A kezemet körbevonó kőrétegben megakadt a penge, ahogy rászorítottam. Rángatni kezdte, azonban a kés nem engedett. Gyomron rúgtam a fiút, aki hátraesett, kiejtve kezéből fegyverét, szemüvegét pedig elhagyva. A mellényes fiú kardját a földbe szúrta, majd kézpecsétekbe kezdett.
- Katon: Goukakyuu no jutsu – kiáltott fel és száját egy nagy méretű, lángoló tűzgolyó hagyta el. A lángtömeg hamarosan elért engem is, majd továbbhaladt és egy fába csapódva a lángok szétszéledtek. A fiú, miután meggyőződött, a lángok engem is elnyeltek, kardját megfogta és eltűntette a pecsétjébe.
- Ez még kevés, hogy legyőzzetek – nevettem a hátuk mögül. A fiú szeme tágra nyílt, megfordult. Ott álltam mögöttük vagy 6 méterre, sértetlenül. Az egyik kedvenc technikám, az Iwagakure no jutsu // Földben rejtőző technikát alkalmazva elkerültem a tűzgolyót. A szemüveges fiú összeszedve magát már visszatért, ismét hárman álltak velem szemben. Ujjamba haraptam, majd kézpecsételni kezdtem.
- Kuchiyose no jutsu – nevettem fel. A földre nyomott tenyerem alól pecsét formálódott, majd egy füstből sziszegés hallatszódott. Yakura, a barna kígyó ugrott elő, szétszélesztve a kis csapatot. A két genint vette célba. Én pedig a chunnin ellen álltam fel. Bár nem figyeltem, tudtam Yakura és épp olyan jól szórakozik, akárcsak én. Ellenfelem, mint elárulta, tűz elemű, a kardjából ítélve pedig van némi tapasztalata a fegyverekkel kapcsolatban is. Az elméletem beigazolódott. A fiú, bár egy rangon volt velem, mégis félelmet éreztem, ami felerősített engem. A fiú ismételten megpróbálta a tűzgolyót használni, azonban 2 kísérlet után rájött, nem használ, és csak a chakra-ját emészti fel a technika. Én következtem. A négyméternyi távolságot, mely köztünk volt egy pillanat alatt megtettem, majd előtte voltam, guggolva, lábam pedig fejét megrúgva a levegőbe küldte. Utána ugrottam, majd a levegőben fölé kerülve egy jobb kezes ütést mértem felé. Hárította. Ekkor egy forgással a bal kezemmel suhintottam egyet, ami már eltalálta az oldalát, így megfordultunk. Jobb lábammal lendületből rúgtam őt a föld felé, majd a végén egy kalapácsrúgással a hóba döngöltem. Annyi szerencséje volt, hogy a hó megvédte valamilyen szinten a testét, ám így sem lehetett könnyű.
- Ez volt a Shishi rendan//Oroszlán kombó. – majd lassú léptekkel felé indultam. – Most pedig, véged. – A fiú fölött álltam. Ekkor azonban a fiú füst formájában egy pukkanással eltűnt. Nem is rossz. Hallottam, ahogy mögöttem fut valaki, lába alatt ropog a hó. Megfordultam, és láttam, egy ököl közelít fejem felé. Elhajoltam. A fiú ütése továbbszállt, lendülete vitte volna testét is, ám megállt. Oldalasan térdeltem előtte. Jobb kezemmel gyomra felé ütöttem, alkalmazva a Hajuifuri // Sorozást, 3 gyors csapást mértem rá, melytől megrogyott teste. Egy újabb Sorozást kapott az oldalába. Ettől térdre esett, levegő után kapkodott. Ám a végső csapásnál, mely a kezemből előtörő kígyók jelentették volna a fejébe elmaradt. A fiú az utolsó pillanatban egy lángoló shurikent // Katon: Hinoshuriken-t fújva mellkasom égetve odébb rúgott és felállt. Talán mégsem olyan gyenge, mint ahogy eddig gondoltam. Ez a támadása elég volt ahhoz, hogy feldühítsen. Mellkasomra tettem kezem, ahol a lángok belekaptam ruhámba, felvágva bőröm megégetett. Köpenyem vérzett, a csordogáló vér ujjaim köré folyt, amint megláttam, hirtelen pupillám összeszűkült, szemem kitágult, szám széle elmosolyodott.
- Most meghalsz, fiú. – üvöltöttem felé. A chunnin kezei pecséteket formáltak, majd egy újabb technikát küldött felém.
- Katon: Gouryuuka no jutsu – kiáltott fel. Száját egy nagyméretű, sárkány formájú lángtömeg hagyta el, egyenesen felém száguldva. A föld alá kényszerültem ismét, ám fájó vállam nehezítette. A lángok elkapták ruhámat, jobb karomról leégették a ruhát és a vállamon levő bőrréteget. A föld alatt azonban nem a menekülés útja, hanem pedig egy ellentámadás mellett döntöttem, így az Iwgakure no jutsu helyett a Shinjou Zanshu no jutsu // lefejező technikát alkalmaztam. A fiú lába alatt két kezem kinyúlt és a fiút a hó alá rántottam a mellkasáig. nem akartam teljesen lehúzni, hisz az úgy nem lett volna élvezetes. A fiú tehetetlenül mozgott, a föld fogta a testét és a karjait. Volt egy kis időm felfigyelni. Yakura-t nem láttam sehol. Hangos üvöltés törte meg a pillanatnyi csendet. Az egyik genin közeledett felém, kunai-al a kezében. legyőzte Yakura-t? Ám a fiú hirtelen megállt, üvöltése hirtelen abbamaradt, megdermedt teste a hóba dőlt. Hátából egy kunai állt ki, vér csurgott ki a hóra. Ikei állt mögötte, haja a szemébe lógott, teste mozdulatlanul állt, csupán előrenyúló kezéből gondoltam, ő hajította a kunai-t a fiú hátába. Ez a lány egyre megnyerőbb olt. Azonban nem akartam tovább húzni az időt, az előtt levő fiú rászolgált az áldozásra.
- Érezd magad megtisztelve, hogy te leszel a nagyúr következő áldozata. – mosolyogtam. Véres kunai-om fejpántjához emeltem, levágtam róla, majd a homlokához nyomtam. A hideg, véres penge átvágta bőrét, majd csúszni kezdett benne. Egy kört rwjzoltam, bele egy háromszöget. A fiú üvöltött, én hangosan nevettem.
- Jashin, ki belém látsz, tudod, hogy téged szolgállak. Adj erőt, adj hatalmat az érdemtelenek fölött. Fogadd el áldozatom. – majd a fiúra néztem és a háromszög közepébe vágtam kunai-om. a fiú sikoltása abbamaradt, szeme és szája tágra nyílt, elcsendesedett és fejjel borult előre. A félig betemetett fiú, átszúrt fejjel ott volt előttem. éreztem, ahogy az áldozat halálával újra erőt kapok. Vállam fájt, ám megpróbáltam a hóval nyugtatni. A lány hozzám sétált.
- Tehát te is ugyanahhoz a Jashin nevű úrhoz áldozol, mint korábbi megmentőm. Mint ígértem, szolgálni foglak, ha életben hagysz, kérj bármit, segédkezem neked.
Visszatértünk a házba, miután a két megmaradt hullát eltemettük, a nyomokat eltűntettük.
Vállam bekötözte a lány, majd egy kis szaké és a lány társasága mellett megfeledkeztem fájdalmaimról. A szaké segített ellazulni, a lány pedig minden másról elvonta a figyelmem. Az éjjel egy teljesen más lánnyá vált, nem volt olyan kis szende és csendes, mint napközben.

A lányt később talán Njk-ként szeretném pályázni, jelenleg csak nálam lakna. Sima civil személy, akinek nincsenek különleges képességei, talán nem is maradna sokáig életben, jelenleg a történet miatt jött ki az új lakótárs.

Elfogadva.

Értékelés:
- A kevesebb néha több. A sok jutsu használat nem mindig tesz élvezetessé egy harcot.
- Voltak benne elírások és gépelési hibák.
- Pozitívum a Jashinista vallás átélésének leírása a karakter szempontjából.

Jutalmazás:
- +9 ch
- + 1500 ryo amit az áldozatoknál találtál.
- + A lány akit később NJK-nak pályázhatsz meg magad mellé. Jelenleg csak veled él.
- + Égési sérülések a karakterednél, amik maradandó nyomot hagynak.

Fejvadászat

Az emberek egy ismeretlenről kezdtek suttogni az utcán. Tél volt, a hó hullani kezdett, az ismeretlen pedig lassú léptekkel haladt a kis falu utcáján. Álarcán az - Áldozat - kanji volt felfestve. Késő volt már, csupán egy-két üzlet lámpája égett már. Köpenye sötétlila volt, kapucnija mélyen arcába húzta.
Megállt egy fogadó előtt, mely a Tokugaidji nevet viselte. Fejét felemelte, várt egy percig, hallgatta a kiáramló lármát. Sokan voltak benn, mint mindig.
Az álarcos azonban nem tért be, továbbhaladt, az utca végén balra fordulva elért egy kisebb fogadót.
Nyakát oldalra ropogtatta, majd benyitott. A pultos egyből végigmérte a vendéget, ki még most is hallgatott.
- Mit adhatok?
- Szakét – szólt az ismeretlen. Mély hangja szinte megfagyasztotta az amúgy is kihalt hangulatot. Az álarcos nem ült le az asztalhoz, ahol néhány vendég ivott. A pulttól kissé elfordult, majd egy apró lapot vett elő, egy pillantást vetett rá, majd visszatűrte a zsebébe. A pultos felé fordult ismét, megfogva poharát leöntötte tartalmát.
- Egy üres szobát keresek.
- Nincs már szabad – utasította el a pultos.
- Senki sincs itt – folytatta.
- Nincs – válaszolt ismét a fickó.
Ekkor az asztalnál iszogatók közül hárman felálltak, majd a férfi mögé sétáltak.
- Nincs hely, hord el magad. – fenyegetett az egyik. – Nincs hely a bajnak ebben a rendes kis faluban, idd meg, amit kértél és távozz. – fejezte be.
Az ismeretlen elmosolyodott álarca mögül. A pulton támaszkodva szemével végigmérte a fickót, majd arcát vette szemügyre.
- Nem hallod, amit mondott? – kezdett bele egy másik.
- Talán süket. – nevetett a harmadik. Ám az álarcos egyáltalán nem volt süket.
- Még meginnám a szakém – válaszolt.
- Sajnos lejárt az idő. – majd kiverte az elöl álló az ismeretlen kezéből a pohara, és karon ragadta. Az egyik társa, ki az imént még nevetett, most ütésre emelte kezeit. Ám nem kellett sokat várni a válaszra. Az ismeretlen bal karjával, melyet ellenfele szorongatott, rámarkolt a karjára, majd a pultnak hátravetve magát bukfencezni próbált. A megragadt férfi hirtelen érezte mellkasán az álarcos mindkét talpán, ahogy végiglépkednek, majd végül egy jól irányzott rúgást az álla alól. A férfi hátraesett, míg az ismeretlen guggolva érkezett a pult tetejére. A mögötte állók egyike elkapta zuhanó főnökét, míg a másik közelebb lépett, és a pulton guggoló felé ütött. Ökle megakadt valami furcsa anyagban. Mintha szikla lett volna. Felnézett a pultra, majd látta, az ismeretlen egy kezével fogta meg erősen előrecsapott öklét, melyet valóban sziklák fogtak körbe, szorítani kezdték. A szorításban alulmaradt fickót hamarosan megpörgették, a pultnak verte hátát, ám alig érezhette. Egy erőteljes ütést kapott a tarkójára, melytől a földre esett. Az álarcos leugrott a pultról, Köpönyege alól egy kis penge csúszott elő jobb karjánál. A kunai-t felemelte, mely egy pillanatra megcsillant a lámpafényben. Egy hörgő köhögés hallatszódott. A férfi, ki az imént még hátradőlt főnökét nyugtatta, most holtan, vérző fejjel hullott a padlóra. Az ismeretlen a földön remegő, sebhelyes arcú férfi elé lépett. Megfogta hosszú haját, majd emelni kezdte. Mikor a férfi térdelt már, jobb kezével erősen fejét markolta, hüvelykujját pedig homlokára nyomta. A férfi szemei tágra nyíltak, majd eltűnt. Helyén füst keletkezett, majd halk sziszegés hallatszódott. Egy 7 métert is meghaladó kígyó jelent meg.
- Jó étvágyat, Yakura – szólt az álarcos a kígyónak, aki rávetette magát a földön fekvő két férfira.
- Ha nincs szoba, akkor távozom – fordult a pultos felé, majd kilépett az ajtón. A kígyó ekkor már lenyelte mind a két férfit, majd egy pukkanással, mellyel megjelent, el is tűnt.
Az álarcos kapucniját még jobban arcába húzta és elindult a sötét utcán. Nem is olyan messze egy elhagyatott épülethez érkezett. Ajtaját kinyitotta, majd belépett. Az épület tetejének fele le volt szakadva, a hó behullott. Egy remegő férfi feküdt a földön.
- Kkkkicsoda maga? – kérdezte.
- Nincs sok köze hozzá – válaszolt az ismeretlen. – Ugye maga Hataro?
- Iiigen, dde mit akar tőlem?
- Magától semmit. Azonban szép kis összeget adtak a fejére. – mosolyodott el – Vajon az én fejemért mennyit adhatnak? Egyáltalán ki keres? Hmhmhmh – nevetett ördögien, rémisztően. A férfihoz sétált, majd kezeit megkötötte.

A falutól nem messze egy lovas kocsi állt, egy férfi támasztotta hátát mellette. Meglátva az álarcost elrugaszkodott, majd közelebb lépett. Az álarcos hátán egy férfi feküdt, összekötve, talán még élt.
- Itt van a férfi. Ám előtte a fizetség.
- Az is itt van, megnyugodhat – nyújtott át egy nagyobb zacskót a férfi. A megkötözött áldozatot a földre dobta, elvette pénzét, majd elsétált.

A tűz halkan ropogott, Itanashi székében ült, melegítette fáradt lábait a hosszú út után. Ikei, a nemrég befogadott lány egy pohár vizet hozott neki.
- Köszönöm. – egy papírdarabot fogott kezében. A papíron ábrázolt férfi hosszú hajú, vágott arcú volt, borostás, barna szemű. Itanashi elmosolyodott. A papírdarabot összegyűrte, majd a tűzbe vetette.
- Muszáj elmenned? – kérdezte a lány, miközben leült mellé.
- Nem tart sokáig. Csupán elfogom és már jövök is haza. – mosolygott el a fehéres hajú fiú. Itanashi csak otthon nem hordta álarcát. Ikei volt az egyetlen, aki tudta, kit rejt az álarc. Ám ő nem ismerte a fiú múltját, így Itanahsinak nem kellett mitől tartania. nem mintha bármi kételye támadt volna a lánnyal kapcsolatban. Magához kapcsolta egy életre, nem holmi esküvővel, ahhoz túl fiatalok voltak még, és nem is értett vele egyet. A lány örök hűséget fogadott megmentőjének, kerüljön bármibe is hűsége. Napról napra fanatikusabbá vált, egyre nehezebben engedte el a fiút. Ám valamiből meg kellett élniük, így a fiú néha elment otthonról, hogy pénzt keressen.
Így történt ez ma is. Kora reggel volt. Itanashi felkelt Ikei mellől, majd elkészült. haját hátrafésülte, asztalán már várta két tekercse. Egy vörös és egy lila színű. Mindene ebben a két tekercsben volt, ami ehhez a világhoz kötötte. Egyedül ereje és ügyességét nem tudta pecsétbe zárni. A két pecsétet sötétlila kabátjának hátulsó részébe helyezte. belebújt kabátjának ujjába, majd felhúzta. Egy álarc maradt az asztalon, mely néhány égő gyertya között. Mélyen belenézett az álarc ijesztő szemüregébe, mintha hívná magához. Felemelte, ám még nem vette fel. Az ágy felé nézett, ahol a lány még mindig aludt. Egy apró mosoly kerekedett szája szélén. Felvette álarcát, és elhagyta a házat.

Nem kis út után délutánra elért egy újabb kis faluba ért, valahol Amegakure elhagyatottabb részén. A főútról lekanyarodva a mellékutcákat járta folyamatosan. Szemei az épületeket pásztázta, keresve egy elhagyatottabb épületet. Az 5. utcánál megtalálta azt, amit keresett. Egy árokba épített csatorna volt az, melyet rács zárt el. A rácsot kitépve szinte helyéről elemelte, majd belépett. Egy nagyobb lyukból állt, sötétség honolt benn, az utcáról nem lehetett belátni. - Tökéletes hely lesz – gondolta magában. Kabátjához nyúlt, elővette vörös tekercsét, majd szétnyitotta. A földön hirtelen megjelent egy hosszabb rúd. A rúd oldalába egy penge volt behajtva, mint egy bicskába. Maga a rúd úgy 60 cm, míg a benne levő penge 30 cm-es lehetett. Ezt oldalára csatolta. Mikor készen állt, ujjába harapott, és a földre nyomta.
- Kuchiyose no jutsu – ekkor egyik jó barátja, Yakura jelent meg a füstben.
- Már megint küldetéssszre mésssz? – sziszegte a kígyó. Itanahsi bólintott. Yakura meghúzta magát a csatorna belsejében. Itanahsi visszahelyezte a rácsot, majd belekezdett az előkészületeibe. Az utca látszólag elhagyatott volt, valamint igen csak szűk volt, két személy még épp, hogy elfér egymás mellett. Egy hosszabb drótot vett elő, melyel az utca két végéra rögzített, úgy 15 cm-re a föld felszínétől.

A város csendes volt, alig voltak az utcákon. A nap egy órán belül a távoli hegyek mögött lenyugszik. Ám most még világos volt. A papírt, melyet otthon tépett le faláról ismét megnézte.

- Zaroshi, vérdíj összege: 1500 ryo. – ennyi állt rajta, valamint egy arc. Szemei beesettek voltak, első fogai hiányosak voltak, göndör, ápolatlan haja szemébe lógott. A papírt, miután alaposan szemügyre vette, zsebébe rejtette vissza. Az utcákat járta, nézelődött, a sötétebb részeit járta a városnak. Sikítást hallott. Lassan elindult a hang után, mely egy sikátorhoz vezette. Egy fiatal lány feküdt a földön, remegett, előtte két magasabb, erős testalkatú férfi nevetett. Ez a nevetés talán még az ő nevetésénél is ördögibb volt. Elindult befelé. Az egyik fickó megfordult, mindketten abbahagyták a nevetést, a lány is csendben maradt.
- Húzz el innen – figyelmeztette az egyik. Bár szűk utca volt, egy kis fény bevilágított. A felszólaló arcát sál takarta, kopasz volt, tarkóján egy tetoválás volt. A másik azonban nem takarta el magát.
- Zaroshi uram? – kérdezte Itanashi. A férfi göndör haját elhúzta kezével, majd elmosolyodott.
- Hagyd, csak egy újabb alávaló – mosolygott. Foga hiánya miatt enyhén pösze volt. – Miben szegíthetek? – kérdezte nyájasan.
- Munkát vállalnék – válaszolt a fiú röviden.
- Az idő jelenleg nem alaklmasz, eszte találkozzunk Sonja vendéglőjében. Ott megbeszéljük a részleteket. – Mosolya eltűnt, komor arccal bámult rám. Fejem meghajtottam, majd hátat fordítva kisétáltam a sikátorból. A lány ismét felsikított.

Besötétedett, alig egy órája fejeztem be vacsorámat egy kis ramenesnél. Eljött az idő, hogy betérjek Sonja vendéglőjébe. Az épület a főútból nyíló kis utca végén volt. Két emeletes épület, lámpások világítottak. Összesen 4-szer jártam végig a vendéglő és a csatorna közti távot, megvizsgálva a kis utcákat, a lehetséges menekülési útvonalat. Ha valaki nem olyan bolond, hogy vérdíjjal a fején a főutcán sétáljon, akkor bizony kétféleképpen lehet a csatorna felé eljutni. Vagy rögtön balra indul az ember, onnan végig az utcán, majd jobbra, és a csatorna mellett találja magát. Ez a távolság futva nem lehetett több 4 percnél.
A másik irány bonyolultabb volt. Szinte a főútig kifutva balra indul el, onnan egy kis kerten átfutva egy kereszteződéshez érünk, ahonnan jobbra fordulva szintén az utcában vagyunk. Ez a távolság vagy 8 percet is igénybe vehet, futva.

A fogadó ajtaját kissé belökve lépett be a kapucnis fiú. Sonja fogadója igen csak helyhiányos volt a mai este. Alig volt szabad asztal, ahol volt hely ott többen feküdtek, néhányan énekeltek, a legmegfogóbb azonban az arcot már szinte maró alkoholszag volt. A pulthoz sétáltam.
- Zaroshi urat keresem – mondtam a pult mögött álló nőnek.
- igen, már várja magát. Második emelet, a folyosó végén balra, 16-os szoba. – mosolygott, majd egy újabb korsót fogott kezébe és mosogatni kezdett. A lépcső felé indultam, majd lassan felsétáltam. A falon lámpák világítottak. A vendéglő zaja a második emeltre is felhangzott, bár jóval kellemesebb hangulat uralkodott idefenn, mint lenn. A folyosó végén levő ablakon beszűrődött az utcán levő lámpa fénye. Végigsétált, majd megállt a 16-os számmal jelölt ajtó előtt. bekopogott. Az ajtó kinyílt, a sikátorban látott kopasz nyitott ajtót. Zaroshi éppen vacsorázott.
- Áh, te vagy az? Kerülj szak beljebb – intett felém. A mogorva kopasz becsukta hátam mögött az ajtót, majd kabátom oldalát végigtapogatta. Még mielőtt szólt volna, két tekercsem, és az oldalamon levő rudat az előszoba asztalára helyeztem, mondván önvédelmi eszközök, valamint a küldetéshez szükséges felszerelésem.
- A biztonság a legfontosabb, nemde, kedvesz… - kezdett bele.
- Itanahsi. –válaszoltam. A férfi befejezte vacsoráját, megtörölte száját.
- Tudja, Itanahsi, nem szoktam akárkinek feladatot adni, ám maga a puszta megjelenésével meggyőzött. Lenne is egy feladat a maga számára. – folytatta, mikor egy hangos sikítás vágta félbe.
- Nem megmondtam, hogy hallgattaszd el? - üvöltött rá a kopaszra, aki egyből a kisszoba felé vette az irányt, majd becsukta maga mögött az ajtót.
- Hol isz tartottam…jah igen, a munka…nosz a feladat igen egyszerű. A fogadóval szemben van egy kiszebb üzlet, melynek a vezetője nem akarja eladni a boltot. Valami családi örökszég, vagy mi. Fenyegesse meg őt, a módzsereit nem iszmerem, azért hagyja életben a férfit. A fizettszég pedig a szikertől függ. – a férfi felállt, majd az ablakhoz sétált. Kezeit összekulcsolta hátul. A kopasz ekkor lépett ki a kisszobából. Ruhája kissé tépett volt, válla kilógott ruhája alól.
- Az a kis rohadt ribanc, de nem fog többet sírni az biztos. – ropogtatta ujjait, majd becsapta az ajtót.
- Van még valami kérdészed, Itanashi? A fiú eközben a nappaliban levő asztalhoz sétált, ahol egy kancsó volt, benne pár szál rózsa. A fiú ujjai közé fogta az egyik rózsát, majd csak nézte.
- A szobában gondolom, a boltos egyik rokona van. – kezdett bele.
- Nem egészen. Csupán egy kis szajha, aki átszegít ezen a pár napon. – nevetett fel – Ha a boltosznak lenne egy lánya, már rég enyém lenne az üzlet.
- Értem. A feladattal egy bökkenő van. – nézett fel – a fizetség 20%-át előre szoktam kérni. A férfi a kopasz felé intett, aki zsebéből elővett egy zacskót. Csörgött.
- Mit szólna 200 ryo-hoz előre, ha pedig teljeszíti a feladatot, kap még összesen 800 ryot? – alkudozott a férfi.
- Legyen 300 előlegben és a végén további 1000. – válaszolt Itanashi.
- látom, nem ma keszde a szakmát, de tudja mit, legyen – mosolygott Zaroshi. A kopasz kiszámolt 300 ryo-t majd felém nyújtotta. Ám mielőtt még elvehettem volna, Zaroshi megállította.
- Viszont ha kudarcot vall, akkor szajnos számolni kell a következményekkel. És én nem szeretem a kudarcot. – komolyodott el ismét. – A múltkori ember azóta nem tudja kitörlöni a saját szeggét, pedig annyi feladata volt, hogy egy fiszkóból verje ki az összes pénzét. Ilyen ez a szakma, Itanahsi. Egy szabályt követek. A szikerhez szükséges eszköz egyenlő a bukász eszközével. Mivel a férfi a kezét használta, bukászának eredményéül azokat vesztette el. – fejtette ki.
- Milyen igaza van. – válaszoltam.
- Akkor ahogy megbeszéltük, összesen 1300 ryot kap, ha szikeresen megfenyíti a bolt tujadonoszt. Moszt pedig induljon, nem akarok ebben a porfészekben élni heteket.
- Mielőtt elmennék, kérdezhetek még valamit? – kérdezte Itanashi.
- Hogyne. – nézett tovább ki az ablakon. A kezemben levő rózsa fejét letéptem, majd kezembe fogtam.
- Hogy lehet az, hogy maga ilyen szinten van a szakmájában, mégis a fejére kitűzött vérdíj igen nevetséges – kérdeztem. A férfi hirtelen mély levegőt vett, majd lassan megfordult.
- Sajnálom, de úgy érzem, a pénz, amelyet ajánlott túl kevés, a fejéért többet kapok a piacon. – majd a virágot megszilárdítva egyenesen a kopasz fejébe hajította. Az pedig tágra nyílt szemekkel hanyatt dőlt. Hatalmasat puffant a földön. A férfi gyorsan megragadva a mellette levő kis asztalt az ablaknak vágta, mely betört, majd kiugrott a sötét utcára. ÉN felkapva tekercseim és a kis kaszám a kopasz által elejtett kis zacskóval együtt ugrottam utána. Zaroshi, ahogy gondoltam, egyből balra fordulva a kis mellékutcán kezdett el futni. nem volt olyan ostoba, hogy a főutcán fusson. Én felugorva az egyik ház tetejére üldöztem. Futottunk mind a ketten, az esőt felcsapva. Zaroshi az utca végén majdnem belerohant a ház falába, de sikerült bevennie a kanyart és a csatorna irányába futott. Elmosolyodott, mikor látta, az utca végén egy nagyobb tér van, ahol nincsenek háztetők, és le kell az utcára kell ugranom. Ám nem tudta, kivel van dolga. meg kell hagyni, gyorsan futott, nagyon gyorsan. Szinte le is hagyott, mikor lábai elakadtak valamiben, majd egy óriásit esett, bele egy tócsába. Teste megpördült vagy kétszer a földre érkezéskor. A kifeszített drót elérte célját. Elé ugrottam.
- Zaroshi-uram. Sajnálom, de a megbízó csupán a fejéért fizet, a többi részére nem adott megfelelő információt. – mondta Itanahsi, majd övéről lekapva a rudat kinyitotta, a penge megcsillant a lámpa fényében és egy gyors vágással elválasztotta a férfi fejét a testétől. Göndör haja a vízbe esett, gurult egy kicsit, majd megállt. A test összerogyva feküdt, fejetlenül.

A kocsis már várt a fiúra, az eső miatt belülről, az ablakon keresztül vizsgálta a területet. Csak akkor nyitott ajtót, mikor már 3 méteren belül érkezet. Egy zsák volt nála.
- Akkor ahogy megbeszéltük, itt van a pénz. – nyújtotta át elégedetten, miután megbizonyosodott, valóban az ő egykori riválisának feje volt összecsomagolva.
- Még most is olyan gusztustalan, mint korábban. A következő célpontok leírása pedig…itt is van. – azzal átnyújtott 3 papírt. Nem nézte meg, csak eltettem, átvette a neki járó összeget és elsétált.

Ikei forró vacsorát készített másnap, majd egy vad és hosszú éjszaka vette kezdetét. Aznap este nem indult dolgozni. A három papír, melyet a megbízó adott mind egy asztalon voltak, gyertyák világították meg, és egy igen rémisztő álarc volt melléjük állítva, a homlokán az – Áldozat – kanjival.


//Szeretnék engedélyt kérni egy másik kaland megírására küldetés helyett, mely szintén egy fejvadászatról szólna, tulajdonképpen a történet folytatása. előre is köszönöm//

Szép munka +8 ch... Kapsz engedélyt a folytatásra! +3000 r... Keep it up!

Fejvadászat folytatása

A kaland ellenőrzését Zabuza végzi

A kocsis már várt a fiúra, az eső miatt belülről, az ablakon keresztül vizsgálta a területet. Csak akkor nyitott ajtót, mikor már 3 méteren belül érkezet. Egy zsák volt nála.
- Akkor ahogy megbeszéltük, itt van a pénz. – nyújtotta át elégedetten, miután megbizonyosodott, valóban az ő egykori riválisának feje volt összecsomagolva.
- Még most is olyan gusztustalan, mint korábban. A következő célpontok leírása pedig…itt is van. – azzal átnyújtott 3 papírt. Nem nézte meg, csak eltettem, átvette a neki járó összeget és elsétált.

Ikei forró vacsorát készített másnap, majd egy vad és hosszú éjszaka vette kezdetét. Aznap este nem indult dolgozni. A három papír, melyet a megbízó adott mind egy asztalon voltak, gyertyák világították meg, és egy igen rémisztő álarc volt melléjük állítva, a homlokán az – Áldozat – kanjival.

A fiú csak ült, itta forró teáját, olvasta a papírokat, melyeket megbízója hagyott rá. A három férfi képe, rövid ismertetője, valamint 3 különböző ár szerepelt rajta. A férfiak közül csupán az utolsóért fizetett a megbízó, a másik kettő segítségül szolgált csupán.
Airo, Matarashi, Kobishu, Miután befejezte a reggelit, összeszedte felszerelését, a három papírt zsebre dugta, álarcát magához vette, és elindult. Az elfogásukban nem akart alkalmazni más módszert, mint amit eddig. Itanashi úgy érezte ideje feltölteni készleteit, valamint eltört katana-ját pótolni akarta, így betért a fegyverboltba, mely a falu bejáratától volt nem messze. Egy újabb shirasaya-katana-t szerzett be, ami immáron kabátjának hátára volt erősítve.
A kis falu utcáin erős szél söpört végig, vihar közeledett. A lakosság nagy része otthon maradt, ám így is voltak, akik betértek egy-egy vendéglőbe leönteni egy-két szakét. Sötét volt már. Itanahsi hamarosan megérkezett első célpontjához. A vendéglő ajtaját kinyitotta, majd belépett. Nem volt rajta álarca, csupán egy kendővel takarta el az arcát. A vendéglőben levők csupán néhány asztalt foglaltak el. Épp az egyik asztal kellett neki is. Közelebb lépett az egyik zsúfoltabbhoz, melynél szkandereztek. Egy kopasz férfi, és ellenfele izzadságban fürödve versengtek. Matarashi volt az. Az asztalt körbeálló emberek hirtelen ujjongani kezdtek, korsók csattantak. A kopasz győzött.
- Ki az, aki le tudná győzni a mindenkori bajnokot? – kiáltott egy hang. Az árnyékok közül előmászott a fiú, majd válaszolt.
- Én jelentkezek. Mit szólnál valami komolyabbhoz? Ökölharcra gondoltam. A vesztes pedig teljesíti a győztes egy kívánságát. – a kopasz felkelt. Magas volt, talán olyan magas, mint a fiú.
- Rendben. Kezd el kaparni az aprót. Mert nem kevés szakéval jössz nekem – mosolyogott. Elindultak az ajtó felé, majd kisétáltak a kocsma elé. Matarashi levetette felsőjét, nem számított rá, hogy a fiú komolyan gondolta a párbajt. Itanashi azonban magán hagyta köpenyét. Az emberek körbe álltak, ők pedig a kialakult harctér közepén kezdtek sétálni körbe-körbe. A kopasz támadásba lendült. Hatalmasat suhintott a fiú felé, aki eltért az ütés elől. Lendületből vágott vissza, melyet a férfi az utolsó pillanatban blokkolni tudott.
A folyamatos adom-kapom harcuk során Ita észrevette, a férfi keze látszólag vastagodott, még erősebbnek tűnt, mint harcuk elején.
*Szóval így képes mindenkit legyőzni. Chakra segítségével tudja növelni és csökkenteni az erejét. okos.* gondolkodott el magában.
- Látom, észrevetted már, miért győzök én mindig. – nevetett fel a férfi. A helyzet megkövetelte, hogy a fiú is bevessen egy-két trükköt. Egy hatalmas pofont engedett be magának, melytől a földre került. Két kezét a talajnak nyomta, melyet a föld hamar belepett, létrehozva ezzel egy olyan réteget, mely komoly sérüléseket képes okozni. Itanashi, miután felállt, egy újabb ütés érte, ám ezt már blokkolni tudta, és egyből kontrázva egy jobb alsóval állon verte a férfit, sziklával bevont kezével. A férfi felrepült, majd a hátára esett. Bár az ütéstől még mindig szédült, végül megnyerte a harcot, a kopaszt nem kelt fel egy ideig…
Egy sötét szobában nyitotta ki a szemét ismét, a fényforrást csupán egy fáklya jelentette. Megkötözve ült egy székben. Itanashi mögötte állt.
- Mit tudsz egy bizonyos Kobishu-ról? – kérdezte tőle.
- Ki vagy te, engedj el, hadd verjelek szét. Mit tettél velem? – üvöltött a férfi, miközben a székből próbált kiszabadulni.
- Mit tudsz Kobishu-ról? – kérdezte újra.
- Mi közöd van hozzá? A kopasz a vállába hirtelen egy erőteljes szúrást érzett. Egy kunai volt az, melyet Itanashi döfött bele.
- Én eljátszom egész nap, de sajnos te már nem biztos. – folytatta. A kopasz csak üvöltött.
- Akkor se szedsz ki előlem semmit. – köhögte.
- Oh, dehogy nem – a fiú elmosolyodott, majd megkerülve a széket elé lépett. Egy kunait tartott kezében. Egy jól irányzott döféssel felvágta a férfi mellkasát, majd másik kezével kitépte annak szívét. A kopasz már nem üvöltött, nem lélegzett.
- Még hogy nem szedek ki belőle semmit. – nevetetett. A szívet a földre vágta, majd a másik papírt vette elő.

Barako Airo
30 év körüli férfi, száján egy vágással. Hosszabb, barna hajú, kedvenc fegyvere a Katana és egyéb vágóeszközök. – ez volt a rövid ismertetője.
Itanahsi kisétált az elhagyatott épületből, ahol a férfit tartotta fogva, majd a férfi után eredt. Bár Matarashi-ra könnyen rátalált, elvégre minden este a kocsmában van, Airo-ra nehéz lesz, majdnem minden percét főnöke mellett tölti. Ha megvan Airo, megvan a főnök is. A fiú az utcán kezdett kérdezősködni, ám mikor Kobishu nevét említette, mindenki szó nélkül ott hagyta. Nem tudott meg semmit. Talán mégsem kellett volna megölnie a kopaszt.

Airo egy asztalnál ült, másik 4 személy társaságában. Az asztalon poharak, pár üveg szaké, valamint papírok voltak. Épp megbeszélés tartottak.
- Bárki is ölte meg Matarashi-t, elkapjuk. Ebben biztosíthatjuk önöket. Sajnálatos módon uramnak nem felelt meg a ma éjszakája, egy másik üzletet kell lebonyolítania, ezért küldött engem a találkozóra. – A beszélgetést tányércsörömpölés szakította félbe. Minden szem az ajtónak szegeződött. erőteljes dobogásokat hallottak. Majd két csattanás. Az ajtó előtt álló őrök egyikének feje a falat találta, míg a másik testével betörte a faajtót. Egy fehér hajú, sálat viselő fiú lépett be a szobába. Sötétlila kabát volt rajta.
- Szép estét. Remélem nem késtem le a találkozót. Nehéz volt idetalálni. – köszönt a fiú. Az asztalnál ülők mindegyike felpattant, majd különféle szúrófegyvereket kapott elő. Leginkább katana-t. Az első rá is rontott a fehér hajúra, aki még mindig az ajtóban állt. A férfi rohama hirtelen abbamaradt. Felköhögött, majd mellkasára nézett, tágult szemeivel. Mellkasából 4 db senbon állt ki. Még egyet köhögött, majd hátradőlt és meghalt. Két másik férfi lépet előre, karddal a kezükben. Itanashi csak most vette le katana-ját hátáról. A jobb oldali féri vágott először, melyet a katanaval hárítani tudott. Ekkor támadott rá a baloldali, egy oldalsó vágással, amit kezével akasztott meg. A férfi állt és döbbenten nézte, miképp tudta megállítani a pengét. Észrevette, hogy kezét kődarabok borítják be. Míg ezen csodálkozott, a kéz hirtelen elengedve a pengét, majd a másik férfit kibillentve egyensúlyából, jobb kezében levő karjával eltávolította egy suhintással a fejét a testétől. Háta mögül érkezett ismét egy támadás, melyet ismételten megállított, bal kezével pedig úgy arcon törölte a férfit, hogy a falnak repült, majd a földre hullott. Még hárman voltak a teremben. Airo, kezében egy karddal, előtte egy férfi, aki épp egy láncot pörgetett és Itanashi. A láncos férfi fegyverét előredobta, mely beleakadt a kardba, beszorította. Itanashi a földbe szúrta fegyverét, majd a láncon lépve kettőt egy ugrással a férfi fölött termett, és állon rúgta. Airo habozott, nem mert vágni. remegett a keze, el is ejtette fegyverét. A földre térdelt, sírva, könyörögve az életéért. Itanashi a férfi hajába markolt, felemelte fejét, majd jobb kezével ujját homlokára nyomta. A férfi eltűnt, helyére pedig Yakura, az órisákígyó jelent meg és falatozni kezdett a halottakból. Itanashi pedig kihúzta kardját a földből, és még mielőtt a túlélők magukhoz tértek volna, eltűnt a föld alá.
Airo egy szobába volt bezárva. A gyomra émelygett, mely a Hebi Kareu no jutsu // Kígyóvá változtató technika mellékhatása volt. A fáklyafényben látott egy halott, megkötözött férfit, kinek fel volt tépve a mellkasa. Kereste a kijáratot, ám nem volt rá elég ideje. A földből kinövő fiú puszta látványa ismét a földre kényszerítette őt.
- Hol van Kobishu? – kérdezte.
- A…a ffffőnök, nincs itt. Messze van. csak későn jön vissza. Holnap este. – válaszolt remegő hangon.
- Mikor jön vissza és hova? – kérdezett ismét.
- Nnnem tudom pontosan. Este jön csak. Aaa…Kage fogadóba.
- Ez mind?
- Igen.
A férfi egy pillanatra megnyugodott, hogy túlélheti még ezt a találkozót, Itanashi elsétált, eltűnt a sötétségben. A férfi remegő lábaira állt, majd körbenézett. Hirtelen a föld megrepedt alatta és két kéz a föld alá rántotta őt. Csupán a fejét hagyták a felszín felett.
Itanashi kisétált az elhagyatott házból, mely a falu melletti kis farmon volt. A ház bejáratánál még hallotta halkan a férfi kiáltásait, de alig 10 méterre már semmit sem.

A nap már eltűnt a hegyek mögött, beköszöntött a sötétség. A hó hullani kezdett. Lámpák világították meg az Árny Fogadót és környékét. Egy kocsi állt meg az utcán, melyből 3 férfi szállt ki. Besétáltak a fogadóba, majd becsapták maguk mögött az ajtót. A pincébe sétáltak, mely tágas volt és meleg. Ablak híján gyertyákat gyújtottak az asztalon, majd leültek. Az egyik férfi, aki szemben ült társaival, egy zacskót vett elő, melyet az asztalra dobott.
- Itt van a fizetségetek a munkáért. Most pedig igyunk. – intett egyik társának, aki szó nélkül felkelt, és egy másik szobába sétált. Egy hatalmas koppanás hallatszódott.
- Mi a franc volt ez? – kérdezte idegesen a férfi.
Az árnyékból egy álarcos alak bukkant elő, arcát kendő takarta. Egy üveg volt a kezében, a másikban három poharat tartott.
- Ugye nem baj, ha csatlakozom? – kérdezte nevetve.
- Szóval te vagy, aki sorra öli az embereim. Végre találkozunk, te féreg, most megtudod, kivel kezdtél ki. A két férfi felpattant az asztaltól, majd az egyik rátámadt. Sajnos nem húzta sokáig, kardjával még csak csapni sem tudott, fején egy üveg tört ketté, arcán pedig 3 pohár, miközben a föld felé zuhant.
Ketten maradtak a szobában. Még mindig sötét volt, csupán a szoba közepe volt megvilágítva.
- Most megtudod, ki az a Kazero Kobishu – ropogtatta ki ujjait. Majd jeleket formált kezével. Shinobi!?
- Katon: Goukakyuu no jutsu. – száját egy perzselő és fényes golyó hagyta el, mely az álarcos felé közelített, majd továbbhaladva belecsapódott a falba. Hirtelen az egész termet bevilágították a lángok, ekkor eszmélt rá a férfi, nincsenek egyedül. Még vagy 6 kendős fiú állt szétszórva a teremben. A lángok elhaltak, ismét sötétség lepte el a termet. Majd a fénybe belépve jöttek sorra az álarcosok, osztva a pofonokat. Először egy, majd még egy és így tovább. Kobishunak sikerült karjával, valamit különböző tűz technikákkal elpusztítani támadóit. Leginkább a Hinoshuriken // Tűzshurikent alkalmazta. A támadók megálltak, majd darabokra töve a földre hullottak.
- Hh. Csak ennyire vagy képes? – kérdezte kissé lihegve.
- Ó, dehogy is, csupán felmértem a képességeid. Nem mozgattad meg igazán a fantáziám. Egyszerű technikákkal lopod meg az egyszerű embereket. Nevetséges vagy. – Kobishu nem tudta pontosan, honnan jöhetett a hang, kardját mindvégig maga előtt tartotta. – Épp ezért fogsz most meglakolni tetteidért – ezt azonban már tisztán hallotta. A háta mögül jött. Hirtelen megfordult, kardjával oldalasan vágott, ám a penge megakadt. Sötétség volt, nem látott semmit. Az imént annyit látott kendős arc jelent meg hirtelen, gyomron rúgva őt. karját elengedte és nekiesett az asztalnak. Az íróasztalon volt néhány papír, tollak, füzetek, üvegek. Az asztalba kapaszkodva állt fel. Már tisztán látta támadóját, aki alig 3 méteres távolságon belül volt, a fényben.
- nem tudom, ki vagy, de most megkeserülöd. – egy kis üvegcséhez kapott, majd a fiúnak dobta. arcához kapott, talán épp ez volt a szerencséje. Az üvegben sav volt. A fiú arcát takarta, de nem teljesen. Az üvegben levő anyag bőrére került, arcának bal részét marni kezdte. A fiú üvölteni kezdett. A fiú üvöltve a férfira rontott, aki nem tudott mást csinálni, mint az asztalnál állva védekezni kardjával. Itanashinak azonban egy kard nem okozott gondot. Két kunai-t kapott elő, melyeket elhajított. Ám nem találták el a férfit. Fél szemére nehezen látott. Még közelebb ért, mikor Kobishu vágott. Kezével, melyet még mindig körülvett a szikla, hála az Iwate // Bilincskar technikának, hárított, majd egy Hajuifuri // Sorozást indított Kobishu mellkasára. Ismételte a támadását, így a férfi6 hirtelen ütést kapott mellkasára, melytől nehezebben kapta a levegőt. Katanát tartó karját megmarkolta, olyannyira szorította, hogy a férfi kiejtette kezéből a kardot. A földre kényszerítette őt. A férfi csupán egy cattanást hallot, mintha egy penge ugrott volna ki valahonnan. A gyertyafényben megcsillant az imént hallott penge, majd torkához szorította.
- Sajnálom, de a megbízóm csupán a fejéért fizet. – mondta Itanashi, akinek sikerült egy kis mértékben úrrá lenni fájdalmán. A férfi hajába markolt, és levágta a fejét. A test a földre dőlt.


Az idő lecsendesedett, a havazás elmúlt, a na is kisütött. Egy kocsi állt az út mellett. Vezetője most a kocsi oldalát támasztotta. Az álarcos fiú hamarosan megérkezett.
- Itt van a feje.
- Hogy találtál rá ilyen gyorsan? – kérdezte csodálkozva a kocsis, aki átvette a zacskót.
- Tudod, minden ember áruló, csupán vannak, akiket nehezebb szóra bírni. Ám a pénz és a vas nagy úr ebben a világban. Az egyszerűbb, földhöz ragadt aljanépet semmi más nem érdekli, csak ez a két dolog. Bármit eldalol, ha elég pénzed van, vagy fegyvered. A pultos például maga nyitotta ki Kobishu rejtekhelyének ajtaját és rendezte be úgy, hogy elrejtőzhessek odabenn. – mondta. – csupán a megfelelő eszközt kell választani.
- Értelek, barátom. Akkor, ahogy megbeszéltük, itt a fizetséged.
- Sajnos úgy vélem, kevés ezért az emberért ennyi. Elvégre shinobit fogtam, nem egy egyszerű bűnözőt. Meg is volt vele rendesen a bajom – szólt, majd álarcához nyúlt és levette. A fú, kinek eddig arca fiatal volt és szép, megroncsolódott. Bár a sav nem volt nagy mennyiségű, mégis olyan torzulást okozott a fél arcán, mely örökre megbélyegezte.
- Ez van, Yao, ha nem avatnak bele a részletekbe. Ezért a fizetség kétszeresét kérem.
Itanashi megkapta jztalmát, majd elköszönt. egy pár napig nem kért feladatot, tudta, hol találja meg Yao-t, a kocsist, aki a helyi szervezet elleni leszámolásba kezdett. Tudta, Kobishu halálával egy kis ideig nyugalom lesz, ám hamar jön valaki a helyére, akivel ismét le kell számolni.

Az összeget az ellenőrzőre bízom, a vásárlás alatt egy Shirasaya katana-t vettem, ára: 2500 ryo

 
Ekkor a fekete rúd gyorsan suhant át a férfi mellkasán, ezzel megadva a kegyelemdöfést számára. A fegyver nem adott neki lehetőséget, ahogy teste felett sem volt képes uralkodni. Kezei a magasba emelkedve voltak gúzsba kötve valamiféle pecsétjelekből álló, kígyózó kötelekkel. Testét több helyen égési nyomok díszítették, s nem egy sebe volt, melyekből a vér oly szinten csordogált, hogy talán a fegyver szúrására sem lett volna szüksége a papnak. A férfi még egyszer, utoljára, megcsodálta a tájat, a hatalmas erdőt és a dombokat, melynek az aljában élt törzsével együtt. Emlékei, melyek élete során felgyülemlettek, mostanra tomboló viharként törnek elő, s lapozzák végig útjának minden képkockáját. Majd elhagyja az élet zöld szemeit, s megeresztve fejét végleg elhagyja az élők sorát.
Testéről a vér a levegőben lógó lábai alá helyezett tekercsbe csurog, s mind a tartalmává is válik, szinte azonnal.
~Még több vér kell. Minden ellenségem, minden korcs ember vérét meg kell tisztítanom. Mindet! De eljövök értetek.
~Figyelned kell! – szólt hozzá a hideg hang ismét. Mióta a Démonok országának földjeire lépett, szinte mindennapossá vált, hogy a hang megszólítja őt. S érzi is a jelenlétét, amióta a templomban van. Elvégre az Elsők templomában van. Hogy is ne érezhetné őt.
Zöld szemei ekkor elfordulnak a tekercsről, még egyszer szemügyre veszi a kifeszített hullát, s ahogy testéről csurog le a vér. Majd megfordul, s a hulla tekintetét elkapva figyeli a dombot. Itanashi pontosan tudta, hogy a férfi még egyszer, utoljára, haza fog tekinteni. A pap pedig elkapta a pillanatot, mely a férfi számára az utolsó volt. Egyetlen szempillantás, mely a domb széle felé irányult, célzottan egy pont felé.
- Elmegyek értetek is, ne féljetek. Én, Itanashi, Jashin harcosa eljövök értetek és lelketekért. Még egyszer nem szöktök meg előlem. Senki sem bújhat el előlem!
A férfi végül megtört, s elárulta törzsének helyét. Nem szavakkal. Azokat vasakarattal védte, s némította el magát. Erős ellenfél volt. De alulmaradt. S bukásának utolsó pillanatában, érzései előtörve, elárulták a papnak a célját. S Itanashi nem várt tovább. Hiszen a harcifelszerelése még mindig magán viselte, a férfit egyből az áldozó szentélyhez vitte, amint benyitott a templom kapuján. Manabu csupán ekkor ért fel.
- Látom, megtaláltad a Shounto törzset. Ezek a ruhák, ezek az ékszerek. Ez a Shounto törzs jellegzetes ruhája. – simította végig öregedő kezeivel az állatbundából vart mellényt, s az állati csontokból készített díszeket az övön és a cipőjén keresztül.
- Méghozzá az egyik legfőbb követőit. Ezek a csontok nem csupán állati eredetűek, vannak köztük emberi csontok is. A legfőbb követők nem riadnak vissza néha emberáldozatot bemutatni, s nem tartják magukat kannibálnak, az emberi húst is ajándékként fogják fel, s ők el is fogadják azt. A szőrmék jelentik az áldozást, a csontok pedig az Isteni megsegítést. – ekkor kissé lelassít, mély levegőt vesz és folytatja,
- Ugyan a Shounto törzs szinte teljesen kihalt már, s felmorzsolódott az idők során, úgy tűnik, néhányuknak sikerült megmenekülnie, s titokban folytatták a vallásgyakorlást. Hogyan találtál rá?
- Egy szarvast beleztek ketten, mikor elértem őket. Ketten voltak, mikor megéreztem a chakrajuk hullámait, erős hullámokkal éreztették közelségüket. Mire odaértem, az egyik hullám megszűnt, s egyedül maradva a másik, haláláig titkolta a törzs rejtekhelyét. Ám ők is emberek, s érzéseik mindig is el fogják árulni őket. Miféle szekta tagjai? Erős ellenfélnek bizonyult, s nem riadt vissza a halál tudatától, elfogadva a véget hunyta le szemeit. Csupán az emberi érzések uralták őt végig harca során. S ez lett végül a veszte. S lassan az egész törzsének veszte is.
- Vigyázz Itanashi. Ugyan kevesen vannak, hitük erős, s amíg azt meg nem töröd, testi létüket feladva fognak harcolni. Hitük szerint mindenki tartozik Shounnak, a táplálékért. Shoun a táplálék Istene, s amiért egész életükben táplálékkal látja el őket az Istenük, így útjuk végén el kell fogadniuk hitüket, s a véget, majd önszántukból feladván életüket ajándékoznak Shoun számára. Így nem félik a halált. Erős kapcsolatban állnak a törzs minden egyes tagjával, igen csak megerősödhettek, ha magukra hagytak egyet. Nem szokásuk a magánakciózás, sokkal inkább a párokban való munkálkodás. A vallásuk megköveteli az állat áldozatot, a tápláló ajándékot. Az erdő pedig hatalmas. Óvakodj a csapdáktól, s vigyázz velük, Itanashi. Vigyázz. Néhány paragrafusuk hasonlatosan hathat a jashinisták számára, elveik között is találkozhatsz olyannal, melyet mi is követünk. Shoun is a túlélés reményében neveli híveit, erős harcosok mind.
Manabu nem egy információval látta el ezáltal a papot, aki immáron jobban megismerhette ellenfelét.
- Shoun. Te következel.– mondta, a domb felé meredve, majd elindult lefelé, az áldozó szentély lépcsőjén, a templom udvara felé.
A hatalmas udvaron néhány szürke csuklyás férfi sétált, ebédidő tájt járhatott. A pap teljes harci felszerelésében sétált végig a köves udvaron, át megannyi köpenyes alak között. Ugyan alig pár hete, hogy megérkezett a testvérei közé, máris, tekintélye az első nap sokakat lenyűgözött. Többek félre is álltak, nem félelemből, hanem mert tudták, ha a fehér hajú idegen álarcával a kezében sétál végig, s testét a kopott ruházat helyett fényes páncél díszíti, akkor Jashin maga indul harcba. Ugyan a vallás vezetői a vörös köpenyesek bölcs és idős Hetese vezeti, mégis, többek is tudják, Itanashi a kiválasztott, ki megtisztítja a világot. S mikor betért a hátán cipelve Shoun istennő egyik szolgájával, újból meg is erősödött a tudatukban.
A hatalmas fémkapu megnyílt a pap előtt, majd ő el is tűnt egy szempillantás alatt a hegy csúcsának földjében. A pap ismét háborúba vonul, ezúttal Shoun istennő harcosai ellen.
 
A sűrű fák közül két róka lépett elő. Szimatoltak, mintha megérezték volna ebédjük illatát. Orrukat a földre tapasztva kezdték el a kisebb tisztást körbeszimatolni. Az alig 8 méter átmérőjű körön belül azonban nem találtak semmit, talán a fák közül jöhetett az illat. De egy biztos. Táplálékuk itt járt, s ez csak néhány másodperce történhetett. A két róka felnézett a közeli fákra, de nem láttak semmit. Gyors lehet, a szaga oly erős, s volt még valami más is. A két róka farkát lefelé szögezve kissé maguk alá szorítva szaglászott. Féltek valamitől. Megmagyarázhatatlan érzésük támadt a tisztáson.
Egyikük a magasba szimatolt, érezte még mindig a közelséget, de nem látta. Még kettőt szimatolt a magasba, majd a másik felé vakkantott.
Ekkor a két róka visszamászott a sűrűbe, és végleg eltűnt vörös bundájuk.
A tisztás melletti fákon pedig lassan egy köpenyes, csuklyát és álarcot viselő férfi teste jelent meg a semmiből, talán mindvégig ott volt. Az álcázó technikák az egyik leghasznosabb eszközei az idegen területek felkutatásához. Ugyan látta, hogy a két róka érzi őt, mégsem tudták, hol rejtőzik. Azonban volt itt valami más is. Ahogy a rókák nem látták a papot, úgy Itanashi sem látta a két chakrahazsnálót, akiket megérzett a rókák érkezése előtt. Talán ninjuuk lehettek.
Milyen ironikus, az állatokat ölő és áldozóknak állatok segítenek.
Mindenesetre a két róka bármerre is megy, egy ninjuu nem rohangálhat csak úgy az erdőben. Valakihez vagy valakikhez tartoztak. A pap pedig leugrik a fáról, s egyből a talajba olvadva, követni kezdi a rókákat, hogy kiderítse, ki küldte őket szimatolni. Ugyan a rókák gyorsan mozognak az erdőben, két chakraval rendelkező élőlény nem menekülhet a földben üldöző pap elől, aki megérzi közelségüket. S Itanashi lassan rá is talál a két chakrahullámra ismét. Majd érezte, hogy nem kell tovább sietnie, a két róka, miután kellő távolságba került a tisztástól, megálltak.
Itanashi nem messze jött elő a földből, még mindig érezte a chakrahullámok heves verését, s mintha egy újabb tűnt volna fel, azonos irányból a másik kettővel. Itanashi újból felöltötte az álcáját és eltűnt a kíváncsi szemek elől.
A két róka ott ült a földön, mire egy rókaszőrmés ruhába öltözött férfi sétált feléjük a fák közül. Csontok nem voltak a ruhájára aggasztva. Ahogy Itanashi a közelbe ért, a két róka ismét szagot fogott. A férfi pedig azonnal egy fekete, kígyózó pengéjű tőrt vett elő.
- Gyere elő idegen. Nem bújhatsz el. – tartja maga elé a kését.
A két róka egy fa felé fordul, mire a férfi felnéz, két fekete, sötét, lebegő gömböt lát, melyek sebesen kezdenek felé süvíteni. A férfi gyorsan reagált és hátraugrott, épp mielőtt elérték volna őt. A gömbök a földbe csapódtak, majd ismét magukhoz térve emelkedtek fejmagasságba. S ismét támadni kezdtek. Az egyik jobbról indult meg, míg a másik felfelé.
A férfi ügyesen ugrott ki oldalasan a felé érkező gömb felől, ám ekkorra a másik feje felé került, majd egy erős hullámot indított felé. A sötét hullám elkapta a férfit, és a földre taszította őt. Ekkor az oldalsó gömb sebesen a föld felé igyekezett, melytől épphogy el tudott bukfencezni. Ekkor a felső gömb újabb hullámot akart küldeni a férfi felé, ám mielőtt elérte volna, valami sebesen elfutott előtte,f elkapva a férfit menekítette ki a hullámból. Egy másik, róka ruhába bújt férfi volt. De honnan jöhetett? Nem érzett új chakrat. Még mindig három chakrahullám jelensége lüktet elméjében. Talán…?
A két rókaprémet viselő a fák felé néztek, majd ismét a gömbök felé fordultak. A két gömb immáron egyszerre támadta a két férfit, ám elég gyorsak voltak ahhoz, hogy a papnak megosszák a figyelmét, s közben időt nyerjenek társuknak, a rókának, ki ekkorra a papot takaró fa tövében állt meg. Itanashi megérezte egy erősebb hullám érkezését, tekintete ekkor terelődött a fa tövébe, ahonnan a róka valamiféle széltechnikát indít a lombkorona felé. A pap egy gyors mozdulattal ugrott le a talajra. A két gömb ekkor felhagyott a másik kettő támadásával, s a pap köré lebegtek vissza.
- Hát itt vagy. Ki az, aki eme szent erdő területére lépett?
- A nevem Itanashi. Jashin papja és legfőbb harcosa. Azért jöttem, hogy visszavegyem azt, ami az övé. A földjét.
- Hm…szóval a hegyekbe rejtőzött papok újabb ostobát találtak? Te vagy az első, aki rátalált a törzsünk erdejére, de ostobaság volt idejönnöd. Istened a halálba küldött idegen.
A hang a pap háta felől érkezett, egyenesen a róka szájából. A róka apró léptei lassan megnyúltak, ahogy két lábra ereszkedett, majd a vörös bundája lassan eltűnt, s felváltotta a meztelen bőr. A mancsai kezekké formázódtak, majd szép lassan a róka egy emberré alakult, aki társainak mintájára, rókaruhába bújt.
- Shoun Istennő újabb ajándékot küldött nekünk testvéreink. Mi pedig elfogadjuk az ő ajándékát.
A két férfi is mozdulni kezdett az épp átváltozottal együtt, ám az egyik sötét gömb eléjük kerülve, megakadályozta a továbbhaladást. A két férfi oldalas irányba került, majd haladt tovább a pap felé. A másik gömb eközben a hátulról támadót vette célba, ám a férfi hamar visszaváltozott rókává, így nagymértékben növekedett a sebessége, s csökkent a teste, nehezebb és gyorsabb célponttá vált. Két másik társa is hasonlóképp cselekedett, s testüket átváltoztatva kezdték el körbefogni a papot. Itanashi ekkor megállt, majd feloldotta gömbjeit. Kezeit maga elé tartva meditálni kezdett. Végül kinyitotta ismét zöld, harcban égő szemeit, s várt. Várta, hogy a körkörösen sétáló rókák támadjanak. S nem is kellett sokáig várnia. AZ egyikük igen hamar ráugrott, mire a pap fordult, s kezével erőteljest csapott oldalasan a róka fejére. Az emlős a földre esett, bundája a fején és az oldalán megégett. Ekkor ugrott a másik is, melyet csak úgy sikerült leütnie magától. A másik is megégette bundáját, épp ott, ahol az ütés eltalálta. A harmadik róka hátulról ugrott, mire a pap megfordult és kezével megragadta az állat nyakát. Ujjai azonnal égetni kezdték a szőrméjét, majd ahogy hatolt a húsába az égető chakra, úgy változott át ismét emberré, majd szinte kiégetve a nyakát, füstölő sebbel vágta a földbe. Ekkor ragadta meg kezét az egyik róka. Ám nem tudott átharapni a szürkés rétegen át. A róka ekkor eszmélt rá, hogy a pap alkarját, és az egész testét egy halványszürke aura védi, mely elfeketedett a harapás területén. S az aura azonnal égetni is kezdte pofáját, így nem sokat tétovázott, elengedte. A két róka megállt, majd lassan átalakult ismét emberré. Földön fekvő társuk felé néztek.
- Megfizetsz még testvérünkért. Shoun Ajándéka vagy. Így végezni fogunk veled. S húsodból erőt merítve fogunk fennmaradni, s csontjaidon ugrálva fogunk nevetni Jashinon és az ő szolgáin. A csontjaitokból építünk házakat.
S ennél több nem kellett a papnak. Azonnal kézpecsétekbe kezdett, mire  akét férfi oldalasan akart ugrani. Ám nem jutottak messzire. Mind a két oldlaon, s a hátuk mögött, magas fal emelkedett a földből, s épp hogy az utolsó pillanatban még lefékeztek, mielőtt a falba ütköztek volna. Ám a pap hirtelen ott termett egyikük mögött, s egy erős rúgással rúgta át a falon. A másik ez idő alatt megpróbálta hátbaszúrni tőrével a papot, ám a penge megakadt a még mindig aktív szürkés aurába, s igen gyorsan kezdett el porladni, ahogy a férfi ereje még mindig az aurának szegezte a kunait. A pap megragadt a fegyvert tartó kezeit, majd lassan a szorításának késztetésére a férfi elejtette a kunait, legalábbis ami megmaradt belőle. A pap lassan kezdte széttárni a fogva tartott férfi kezeit, majd egyszerűen lefejelte őt.
A férfi a földre esett, ám nem maradt sok ideje fejét sajnálni, kezein különös jelek terjedtek végig, majd a levegőből a falra kúsztak, és kifeszítették a levegőbe a testet. A hívő bármily módon is kapálózott, a pecsét nem eresztette.
Itanashi eközben a falon átrúgott férfi felé sétált, ki még mindig a földön feküdt, a mellkasán égető sebhelyére emelve kezét fetrengett. A pap felé állt, majd megragadt a ruhájánál fogva és a földön húzva hurcolni kezdte őt. A férfi hevesen próbált ellenkezni, kezeivel hiába próbálta megfékezni az erősen szorító ujjakat, az égető érzés ellen nem tudott küzdeni. Itanashi a kikötözött férfi felé fordult, kezében még mindig a férfi ruháját tartva.
- Shoun, a táplálék Istennőjének hívői vagytok. A táplálék számotokra a legfőbb isten ajándéka. Az élet ajándéka. Lássuk, mire is képesek a hitükért. – ekkor bal kezét álarca elé emelte, majd megvágta a maszk szájába épített apró pengében. Tenyerét a földre kényszerített arcába nyomta, s ujjai alatt sisteregni kezdett a bőr. A férfi felüvöltött. Itanashi eldobta maga mellől a férfit. Azonnal arcához kapott, s próbálta enyhíteni fájdalmát.
- Lássuk, Shoun Istennő mennyire szolgálja meg híveit. Táplálékot akartok? Hát megkapjátok. – mindeközben kezeivel megannyi pecsétet mutatott el, s az utolsónál a férfi arcán felragyogott a lecsurgó vér, s az egész arcára körvonalazódott Jahsin jelképe.
- Most pedig. Edd meg. – parancsolta a földön fekvőnek. A férfi csupán ekkor emelte le kezeit arcából, majd a pap felé fordult.
- Ha azt hiszed pap, hogy félünk a haláltól, tévedsz. – mondta nevetve a kikötözött férfi. Társa felkelt a földről, majd közelebb sétált.
- Megtesszük, ha Shoun élelmet adományoz a számunkra. Ezt egy jashinista sohasem teszi meg istenéért. Azonban Shoun ajándéka most te vagy és nem saját vérem.
- Hm. Nem a halál az, amitől félnetek kell. A halál megnyugvás lesz számotokra, ám előtte még…megmutatom, hogy jashin-sama miféle ajándékkal is jutalmazta meg hívőjét.
Ekkor Itanashi az álló férfira koncentrálva mozgásra kényszerítette az álló férfit, ki értetlenül próbált ellenállni saját lábainak. Egyenesen kikötözött társa felé vezették őt. Majd kezével lassan a mellkasára emelte fejét pedig az oldalán kilógó bordák felé hajtotta.
- Most pedig, Shoun fattyai. Megtapasztaljátok, hogy a valódi erő és a hatalom a kulcsa a túlélésnek. Shoun istennője most láthatja, ahogy barbármódon, elfogadva egymást a túlélés ajándékának, élve felfalják saját vérüket.
- Testvérem. Nem engem választott Shoun. ne engem bánts. Segíts nekem.
- Nem tudok parancsolni a testemnek. Az az átkozott megfertőzött. – könnyezett a férfi, mielőtt fogait bele nem mélyesztette kikötözött társának oldalába, s ki nem harapta az első cafatot. A férfi hangosan felüvöltött. Újabb harapás érte a testet, mely sokkalta erősebb volt az előzőnél, nagyobb darabot is harapott ki, majd köpte a földre. A férfi sírt. A másik is, csupán üvöltése felülmúlta könnyeit. Kiáltásain hallható volt a fájdalom, a kín, melyet átél, s ahogy a vér egyre jobban ömlött oldalából, egyre jobban hagyta el ereje. Majd hirtelen társa megállt. Nem harapott többé.
- Te átkozott. Mégis mit műveltél velem? – próbált két kezével rárontani a papnak, ám lábai szinte azonnal megálljt parancsoltak.
- Talán saját társad húsa nem oly kegyes ajándék, mint az enyém? Talán saját véred húsa kevésbé ízletes a számodra? Hiszen nem minden táplálék ajándéka az életednek? – kérdezte egyre emelkedettebb hangnemben a pap, majd elméjével újbóli kannibalizmusra kényszerítette a férfit. Ezúttal a kifeszített jobb karjából harapott ki egy darabot. A felkar újabb harapást szenvedett el, mire az üvöltések ismét felerősödtek. Majd ismét elmúlt a terror.
- Mit akarsz tőlünk?
- A lelketeket megtisztítani. Eltörölni titeket a földről, s visszaállítani Jashin hatalmát. De mielőtt eltörölnélek a földről, előtte megmutatom, mire is képes a leghatalmasabb isten ereje. Kiírtok mindenkit, aki ellenszegül Jahsinnak. Eltörlök minden más hitet, míg végül egyetlen Isten fog uralni egyetlen, hatalmas birodalmat. S mindenki az ő nevét fogja hangoztatni.
- Őrült vagy! Idióta és elmebeteg.
- Ugyan, hiszen te falod fel saját testvéred. Undorod mégis kifejezi nemtetszésed. Hát nem vagy igazi híve a Táplálék Istenének? Hol van most, hogy megmentsen?
- Itt van velünk. – szólal meg egy hang a háttérből. Két újabb róka jelent meg a fák közül.
- Hm…hát a vad mégiscsak előbújt a bokrok közül.
- Vége van pap. Most pedig… - szólalt meg egy újabb hang, mire négy másik róka is megjelent a bokrokból előbújva, így összesen hat rókán futott végig a pap tekintete.
- Testvéreim, Shoun ajándéka, a főfogás itt áll előttünk, mire várunk, tépjük szét Jashin kutyáját.  Ekkor a hat róka egyszerre rugaszkodott neki a papnak, ki elfordulva a kivégzési rituálé felől, a támadókra figyelt.
~Hm. talán itt az egész klán. Éreztem, mikor betértek az aurámba, azonban nem számítottam a gyors közeledésükre. Meglepett, hogy egyből itt termett az egész klán. És Jashin harcosaként, nem válogathatok az eszközökben, nem engedhetem, hogy egy is megszökjön.
A felé ugró négy róka felé jobbjával suhintó mozgást intézett, míg baljával kabátjának zsebébe nyúlt. A suhintástól előtörő hullám a földre taszította az ugró emlősöket. Idő közben balja megtalálta a dobozt, majd egy sötét pirulát vett elő és azonnal bevette.
Ekkorra érkezett a másik két róka is, ám megtorpantak a hirtelen előtörő chakratól. A törzsnek rá kellett jönnie, állati formában ugyan gyorsabbak, nem képesek sebet ejteni a papon. A hat harcos egymás mellé álltak, majd két hármas csoportra oszolva, összenéztek. Együttesen kezdtek el kézpecséteket formázni.
- Shounzakuton: Donshi Gatsuuga – üvöltötték szinte egyszerre, majd a hármas csapatok összekapaszkodtak és sebesen forogni kezdtek Itanashi felé, hatalmas, forgó tölcsért alkotva. A pap összecsapta kezeit, majd megtámasztotta lábát. Sebesen ugrott arrébb a hatalmas, zúduló tölcsér elől, mire a második követte. Épphogy lábával érintette a talajt, már el is tűnt benne, mielőtt még a hármas fúrója telibe nem ütötte a talajt és fel nem szakította azt. Itanashi nem messze bújt elő a földből, majd pusztakézzel rontott a közelebb lévő hármas felé. A férfiak kezeiket maguk elé emelve, volt, ki puszta kezével, volt, ki fegyverét a kezében tartva védekezett. A pap puszta kezével csapott le a legelső személyre, ki karján az ütközést igen csak megérezte. Mintha egy szikla zuhant volna rá.  Megnövesztve körmeiből borotvaéles és hosszú karmokat növesztett, majd vágó mozdulattal próbálta támadni a pap derekát. Hiába. Körmei megtörtek a pap derekán. Ám Itanashi sem tétovázott sokat, szabad kezével férfi gyomra felé nyúlt, majd erős öklével megpróbálta átütni a hasfalát. Ugyan a hasa nem szakadt be, az ütéstől igen csak megtört a férfi. Ekkor a támasztott karját lecsúsztatva, megragadt a férfi karját, s gyomrába fúródó kezével szintúgy megragadta a ruházatát, talán a gyomrát is, és a magasba emelte. A földre vágta, egyenesen a hátára, majd lábával a fejét akarta eltaposni. A férfi, ugyan állapota igencsak megzuhant az elmúlt másodpercek alatt, mégis odébb tudott gurulni, elkerülve ezzel a találkozást Itanashi csizmájának talpával. A másodperc töredékén múlt talán, hogy a megrepedt földet nem terítette be agyveleje.
Azonban társai nem hagyták magára a férfit, így Itanashi figyelmét hamar elterelték, s ezzel időt nyertek a férfinak a talpra álláshoz. A papot léglövedékek tucatjai kezdték el ostromolni, ám a pap gyors és hajlékony mozgása, hála a rengeteg fizikális edzésnek, megóvta őt a lövedékektől, melyek egytől egyig a pap mögötti fákat találták el, s okozták nem egy fa vesztét. Vagy egy fél tucatnyi fa dőlt a harctérre, ezzel újbóli felállást adva a harcoknak.
Két férfit zártak a fák Itanashival együtt, társaik látómezejéből. S ők nekirontottak a papnak. A hosszú karmok nem váltak be, ezt elismerték, s lassan megértették azt is, hogy egyszerű, fizikális támadással, nem képesek sebet ejteni a papon. A két férfi közül a jobb oldali mély levegőt vett, majd egyenesen egy előrántott pengére fújta, melytől a penge katana hosszúságúvá nőtt, s megcsillant a napfényben. A másik pedig maga elé emelve kezét, hasonló fegyvert alkotott, ám ez mintha suiton elemből épült volna fel. A két férfi egy szempillantás alatt a pap előtt termettek, majd együttes erővel, két oldalról csaptak le a zsákutcába esett papra. Itanashi maga elé emelte kezeit, ezzel megakasztva a fegyvereket.
A két férfi megállt, fegyverüket maguk elé eresztve. Mosolyogtak. Itanashi ott állt, két keze helyett csupán ruhájának megszakadt vége és két csonk alkotta, melyek még mindig maga előtt emelkedtek az ég felé.
- Na mi van, Jashin kutyája? Ennyi tellett belőled? Most megkapod, amit testvérünkkel tettél. Shoun Istennőnek nem jelenthet aka…a…a – a férfi dadogásba váltott, majd szavai teljesen elnémultak, mikor látta, ahogy a pap kezei visszanőnek. Nem csupán a csonk. Hanem kézfeje, s ujjai is, majd a földes réteg emberi bőrszínre vált át. Itanashinak mind a két keze visszanőtt.
- Azt hittétek, hogy ti, halandók, versenghettek a földi fegyverekkel egy olyan ellen, ki Isten erejével rendelkezik? Shoun nem ellenfél Jashin számára… - ekkor két kezét mellkasa előtt összeérintette, majd erősen szorítani kezdte…
- Ahogy ti sem vagytok ellenfelek az én számomra. – ekkor pedig két kezét széttárta, s a kitörő sötétchakrahullám elsöpörte mind a két férfit. Itanashi nem indult utánuk, hiszen látta, ahogy testük szinte elporlad a hullám érkezésekkor. Ilyen közelről, s ily pusztító erővel rendelkező hullámot nem élhetett túl az emberi test. Itanashinak azonban nem kellett keresni a többieket, azok rátaláltak anélkül is. A korábban látott pörgő tölcsérrel fúrták át a fát ketten, majd megpróbálták a fák közötti alagútban felnyársalni a papot. Itanashi ekkor kezeit ismét összecsapta, majd ezután teste több száz darabra hullott, tenyérnyi kődarabokká tört teste. A két forgó test a levegőben feloldották technikájukat, majd a talaj felé zuhantak, s nemes egyszerűséggel érkeztek talpukra, akár egy macska. Döbbenten álltak ők is, mikor a pap tetőtől talpáig újjáépült a kődarabokból.
- Shoun, ostobaság volt túlélésre tanítanod ifjaidat. – szólott ismét a pap. Az ég felé szólt. – Ugyan túlélték a Nagyvilág háborúját, s elzárkózva éltek ezen a földön. Azonban még te sem számoltál Jashin harcosával. Jashin-sama maga hívatott haza, s azonnal elrendelte a saját birodalmának visszaállítását. Nem vetekedhetsz az ő hatalmával.
Itanashi ekkor csuklójához emelte ujjait, majd tenyerébe idézte a hosszú, fekete Kinzokuyant.
- Most pedig… - ekkor, mintha a fekete fegyvert, valami még sötétebb aura kezdené körbelengni.
- Eltiprom az utolsó fattyaid, s kiirtom a létezésed is.
A fekete fegyver hirtelen hosszabbodott meg, egyik vége a földbe szegeződött, míg a másik végéből, hosszú, és borotvaéles penge lógott ki, mígnem egy sötét chakraból álló kasza nem született.
Itanashi nagy sebességgel rontott ellenfeleire, kaszájával pedig a lehető leggyorsabb csapásokat mérte feléjük. Az egyikük saját fegyverével próbált védekezni, azonban a chakrakasza előbb a pengét, majd a férfi alkarját és a derekát szelte át. S mikor hátából kiszakadt a penge, nem hagyott maga után vért, csupán sistergő sebhelyet, s egy kettévágott, és beforrt testet. A másik a magasba ugrott, hogy elkerülve a halálos csapást. Itanashi oldalra lendítve helyezte csapásra a fegyverét, majd lábával dobbantva, megemelte maga alatt a talajt, s mikor a levegőben emelkedő férfival egy magasságba ért, lábaival megtámaszkodott, s egy felülről indított vágással döfte át a férfi mellkasát és szögezte bele a kiemelkedett oszlop falába. A férfi még néhány másodpercig próbált a kasza felé nyúlni, hamar eltávozott az élők sorából. Itanashi ekkor jobb kezével megragadta a kaszát, majd kiemelte az oszlop oldalából. A beledöfött test a földre hullott. Itanashi a létrejött magaslesről a túlélőket kémlelte.
Látta, ahogy a megmaradt két róka a még mindig traumában fekvő férfi, valamint a harapásokkal megcsonkított félhalott között vannak, s próbálják összeszedni társaikat. Itanashi hirtelen tűnt el a földben.
 
- Szedjetek le innen! – kiáltotta még mindig a férfi.
- Kiszabadítunk testvérem, és ígérem, megbosszulunk téged. – mondta a másik, miközben fegyverével próbálta a pecsétet megtörni az oszlopon. – Zhan hogy van? – kérdezte a mögötte lévő kompániát.
- Kissé sokkos állapotba került, de túléli. Csak találjuk meg azt a…
- Engem kerestek férgek? – szólalt meg a hátrébb lévő csoport mögül a hideg hang. – Itt vagyok hát…S bevégzem azt, amit Jashin, az Egyetlen kíván. Megtisztítom a földet tőletek. Kiirtom a baktériumként terjedő fajtátokat. Megtisztítom a világot.
A kezében lévő fekete rúd ismét sercegni kezdett a belevezetett chakratól, majd hirtelen nőtt hosszú bottá, mellyet a pap egy kézzel emelt a magasba, s mikorra a tetején lévő penge újjászületett, már vágó mozdulatának végső fázisába ért, s erős csapással vágta ketté a férfit. A két testrész a földre esett, levágott részükön erősen füstölt a hús. A földön fekvő szerencsétlen a hátára dőlt, s próbálta megtámasztani magát, miközben riadt arcával szemlélte a felé sétáló férfit. menekülni akart, de teste megadta magát a bénulás elleni harcban. A pap pedig már ott állt előtte. Ám ő nem ölte meg. Mégis mi lehet a terve vele?
A pecséttel bajlódó shinobi és megkötözött testvére is hallotta, mikor a pap megjelent, s a szabad harcos azonnal a tettek mezejére ugorva próbálta támadni a papot gyors, s igen csak pusztító hatással bíró lövedékekkel. A pap szabad baljával oldalasan suhintott, a kiáramló chakrahullám pedig eltérítette és semlegesítette a lövedékeket. A férfi ekkor nagyobb lélegezet vett, majd egy félfordulással kifújta azt. Óriási, borotvaéles szélpengék zúdultak a papra és a mögötte lévő erdőre. a hatalmas szélvihar felaprított mindent, mi előtte állt. A tornádó magával ragadta a fákat, gyökerestül kitépve forgatta tölcsérében.
A férfi ismét társa felé fordult, majd elindult felé. Ekkor megremegett alatta a föld, azonnal lábai alatt megnyílva a talaj, két kéz ragadta őt meg, s rántotta egész testét a föld alá.
- Ostoba halandók. Tényleg azt hittétek, hogy felvehetitek a harcot Jashin legnagyobb harcosával szemben? Most megtanuljátok. A szentségtelen brigádotokat és az istenetek most megtanul… - kezei kézpecséteket formálta, összecsapva két tenyerét ismét aktiválta a földön remegő férfin lévő pecsétjét. 
- Félni - A fickó akaratlanul is, de megfordult hátáról, majd lassan felkelt a földről. Teste remegett, ahogy elméjével képtelen teste felett uralkodni. Hiszen lábai egyre cska közelebb terelik a földbe taszított kilógó feje felé.
- Most imádkozhattok férgek. Élelmet akartok? Hát megkapjátok! – Itanahsi ekkor nagyobb mennyiségű chakrat koncnetrált, ezzel végleg megtörve a férfi utolsó ellenállási kísérletét is.
A férfi pedig a földre térdelt, jobbjával pedig arca felé nyúlt. remegő ujjai a férfi jobb szeme körül érintkeztek a bőrével, majd betolva a szemgödrén az ujjakkal kitépték a férfi jobb szemét. Hatalmasat kiáltott. Azonban a kínzást elvégző társa sem érdemelhetett jobb sorsot, nem volt elég saját vérének megkínzása, az ő büntetése a társak elfogyasztása volt. Hiszen ő hangoztatta istenének erejét. A szemgolyót tartó kéz lassan saját szájához emelte a frissen szerzett prédát, majd száját szélesre nyitva, fogaival ráharapott, majd az első falatot lenyelve kezdett el könyörögni istenéhez. Sírt.
- Most pedig…befejezem azt, amiért jöttem.
Az átkozott a másik szemgolyót is kitépte, majd elrágta a fájdalmaktól üvöltő társa felett. kezei és szája körül bőrére vér tapadt.
- Fejezzük hát be. – fordult Itanashi a kifeszített felé, s fordította akarata ellenére az elátkozottat is. remegő lábai előre vitték őt. Lassan lépkedett ugyan, de mégis lépett. Majd a férfi hirtelen a pap felé fordult. A pap élvezte a helyzetet. Réges rég megtörte már őket, így teljesen uralhatta és uralta is a cselekmények menetét. Istenéhez híven pedig, kegyetlen volt.
A férfi egyre csak közeledett, ekkor a pap a kezében lévő fekete fegyvert az átkozott felé nyújtotta. Az pedig remegő kézzel, sírva vette át. Erősen fogta, majd visszafordult társa felé. És megindult a kifeszített férfi áldozati helyére. Mikor eléért, sajnálkozva véste bele Jashin jelét a férfi mellkasába, majd átdöfte a jel közepét a tőrrel. Idő közben a pap imádkozni kezdett.
- Jashin, ki engem látsz, tudd, hogy téged szolgállak. Te vagy az én hatalmam, s én vagyok a te fegyvered. A földi háborúd kezdetét vette. Hamarosan zászlaid fogják belengni az egész földet. Erővel fogunk lecsapni a hitetlenekre. A vérük fogja mosni a földeket. Majd a füst, mely a világot megtisztító tűztől keletkezik, eltakarja a napot, s a porból, mely a megtisztított világból marad, egy új birodalom csírája fog kinőni. Jashin, fogadd ajándékom, Shoun istennő híveinek lelkét, vedd magadhoz ezeket a hitetleneket, kik megtörtek és fejet hajtottak akaratod előtt. Kiket legyőztél, kérlek, vedd magadhoz lelküket, fogadd el ajándékom. És tégy engem prófétáddá.
Az utolsó szóra a tőr áthatolt a férfi mellkasán, a tüdején, majd a hátán feltépve a húst és a bőrt, kiszaggatva azt tört ki.
A férfi sírt, lábai megtörtek, nem tudták tovább tartani a testet, és összerogytak. Ott feküdt a vérző férfi alatt, testét, s a megpecsételt arca hamar vörösre színeződött.
- Mi a büdös franc történik már?! – kiabálja közben a földbe börtönzött, megvakított férfi, ki fájdalmain túl vakságán nem tudott továbblépni. Hisztérikus kiáltása néhol elnyomták a megtört férfi remegő sírását.
A guggoló férfira árny vetült, majd erős kéz ragadta meg torkát, s emelte a magasba gyenge testét. Egy másik kéz ragadta meg bal csuklóját, s emelte a mögötte lévő kőoszlopra. Ekkor a torkát tartó kéz elengedte azt, s egy hirtelen idézett tőrrel a fogva tartott bal kezét az oszlopba döfte.
- Bevégezted, amit szánt a sorsod. Társaid bűneiért és kínkeserves szenvedéseik egyetlen okozója te magad vagy. A te lelkeden szárad társaid sorsa. Saját kezűleg vitted végbe mindazt, ami előtted van. A te hibád. Mert olyan istenben hittél, ki nem ismeri a valódi hatalmat. Jashin földi háborúja megkezdődött. Shoun, hamarosan megtalállak téged is.
Ekkor Itanashi felkelt, majd odébb állt. Nem túlságosan messze vert tábort egy faágon és várt. S mindeközben ismét erőt merített, pihenéssel töltötte az időt.
Talán egy óra telhetett el. Azt, hogy a megvakított férfi és a falba szögezett karú miről beszélhetnek, már nem hallotta, csupán látta, ahogy egyikük sem képes szabadulni. S az élő csaléteknél nincs is jobb csalétek…

 

Nos, a kaland egyfajta bevezetése lenne a következő tanulásomnak, melyet idő előtt írtam meg (benéztem a hónapot), s egy újabb fejezetnek a bevezetése lenne, mely a Démonok országában történt események és a Shounnal vívott harcok egy kulcsfontosságú pontjára érnék az újabb fejezettel. A mostani kaland leginkább edzésként funkcionál, felkészítés, méghozzá nem is akármilyen ellenfél ellen.
...
- Itanashi. – szólt egy öreges, kedves hang az archívum sötét bejárata felől. A nevén szólított pap azonnal hátrafordult, hogy meglássa a hang forrását, Manabut. Az idős jashinista lassú léptekkel haladt előre az ifjú harcoshoz, ki kezében ha nem fegyvert tart, akkor általában az archívum egy-egy tekercsét lapozgatja. Számára a legendás történetek, s az ősi leírások sokkalta jobb és részletesebb információkat tartalmaz, melyeket a Hetek, vagy akár Manabu is megosztana vele. Mégis, a vezetőség talán éppen ezért nem ismeri őt el teljesen. Saját tudásuk a szemükben ezer könyvvel felér, s nem igazán nézik jó szemmel, ha valaki nincs az ő bölcs tanácsaikra szüksége. Itanashi talán az, aki a legritkábban fordul a Hetekhez tanácsért és útmutatásért. Csupán elszántsága és az ereje az, amit tiszteletben tartanak, s talán ezért engedik, hogy másképp is megszerezhesse a szükséges tudást. Tudják jól, egyszer a pap el fog még menni hozzájuk, hogy a tanácsukat kérje. Ahogy minden ember számára, így számára is tartogat az élet még néhány akadályt az ösvényén. Mikor a bukás fátyla burkolja be mindazt, ami előtte áll, sokan meghátrálnak, s nem mernek túllépni, nem képesek túllépni saját határaikon. Így tudják, hogy a pap egyszer még, vissza fog térni, hogy a segítségüket kérje. Akkor pedig kiderül, a tekercsek, vagy a bölcsek tudása dominál majd.
Itanashi rengeteg mindent ismert meg a papírosokból, az utolsó részletekig összegyűjtötte Yogensha háborújáról szóló leírásokat, s kormányzásának folyamatát. Tanítások és módszerek részletezésével ismerkedett meg, melyek eltérnek nem csak a nyugati világtól, de a mostani jashinista dogmáktól is némiképp. Itanashi pedig, ahogy szívta magába a tudást, úgy érezte, tudásával egyre csak erősebbé válik. Azonban voltak sajnos olyan fejezetek, melyek talán az évek alatti felmorzsolódás, vagy talán egyéb okok miatt, de hiányoztak a tudástárból. Azt azonban, hogy mi lett velük, talán senki sem tudja. Egy biztos, Manabu sohasem érkezik hír nélkül, így a pap letéve végleg a tekercset, figyelmét a rangidős férfi felé fordította.
- Parancsolj.
- A Hetek úgy vélik, háború közeledik. Méghozzá itt, a hegy lábánál. Nem csak Jashin készíti fel harcosait a közelgő háborúra. Egyre több shounistát látunk ismét a Vértemplom hegyét körbeölelő erdőségben, egyre közelebb kerülnek portyájuk alatt a hegyhez, azonban ez még nem minden. Felderítőink szerint Shoun, Jashinhoz hasonlóan, egységgé kovácsolja klánjait. Immáron nem számít az állati totem kultusza a számukra, egyazon Istenhez tartoznak.
- Engem eddig sem érdekelt különösen, Shoun melyik csoportjának tagja, s hogy melyik állat szőrméjét viselik.
- Lehet, azonban ha a Hetek vészjóslata beigazolódik, hamarosan támadás fogja érni a Templomot. Fel kell készítselek erre a megmérettetésre. Jöjj velem, fiam – invitálta ki a papot az archívumból, a hosszú folyosókon, egészen a hideg szél fújta udvarra. A hatalmas, köves területen átsétálva, meg sem álltak a bejáratot nyújtó vaskapuig. Manabu kinyittatva az ajtót, kilépett, majd elindult egy kisebb ösvényen a hegyek mélye felé. Nem a pap által ismert úton haladt, hanem inkább beljebb, a hegyláncvonal irányába. Hó kezdett el szállingózni a magasságokban, mely a tél közeledésére utalt. A szél egyre erősebben fújt, ám a két jashinista megállíthatatlanul tört át a szerpentinen. A hatalmas hegycsúcs mögött pedig, a templom alapzatával szinte megegyező fennsíkra bukkantak. A szirt szinte teljesen lapos volt, ez pedig egy magasabb és vastag fallal és éles hegcsúcsokkal volt körbehatárolva.
- Mi ez a hely, Manabu?
- Réges rég itt képezték ki azon személyeket, kik képesek könnyebb edzésekből is visszafordíthatatlan katasztrófát generálni. Ha jobban körbenézel, közel száz méteres körzetben egy hatalmas síkság fekszik a sziklaszirteken. A hegyek megóvják a templomot és a völgyet azok edzésén, kik olyanok, mint te. – kezdte el taglalni az idős férfi – Ezen harcosok számtalan alkalommal rombolták le a templomot, ezzel majdnem megsemmisítve mindazt, ami több, mint ezer éve felépült. A vezetőség az effélék képzését a hegyekben engedélyezi csupán.
A két jashinista megáll a Sikolyok Völgyének elnevezett fennsíkon, mire Manabu újabb utasításokkal látja el a papot.
- Az edzésed nem lesz épp hétköznapi, merőben el fog térni az előzőktől. A bölcsek ráleltek egy útra, melynek segítségével túl lehet lépni saját korlátainkon, s ezáltal erősebbé válhatunk. Régen, a bölcsek ezt a helyet választották eme edzéssorozatok helyszínéül.
Itanashi nem kérdezett, úgy is tudta már, Manabu sohasem hagyja őt válaszok nélkül, még azelőtt, hogy a pap feltehetné azokat.
- Csak akkor léphetsz túl saját korlátaidon, ha legyőzted saját magadat. A te erődet azonban nem duplázhatjuk meg, ilyen közel a templomhoz. Halálra menő csatát fogsz vívni a Sikolyok Völgyében, Itanashi. Ha nem vagy képes legyőzni saját magadat, sohasem fogsz erősebbé válni. Akkor pedig vallásunk és mindenünk, ami megmaradt, Shoun és más istenek martalékává válik.
- Ezt nem fogom hagyni. Készen állok, Manabu. Kezdjük el.
- Rendben, Itanashi. – Manabu a szirt közepén lévő aprócska szentély felé sétál, majd hosszas kézpecsétek sorozatát megalkotva, kezét a szentélyben lévő ládára helyezi.
- A feladatod a ládában lévő tekercs megszerzése lesz. Jashin legyen veled – mondta Manabu, majd elhagyván a szentélyet, s az egész küzdőteret, a magas falra sétált, hogy beláthassa a völgyet.
Itanashi, miután megkapta a kezdés jelét, a szentély felé sietett, hogy mihamarabb felnyithassa azt. Különös mód érzékei nem érzékeltek egyetlen élőlény chakraáramlását sem, nem igazán értette a helyzetet még. Ahogy haladt előre, a szél mintha felerősödött volna, de a benne lévő rudak még mindig, szinte rezzenéstelennek hatottak. Itanashi elérte a szentélyt. Belépvén az ajtón, megpillantotta a szóban forgó ládát, majd közelebb sétált. Zöld szemei folyamatosan mérték fel a szentélyben rejlő csapdákat, ellenségeket, ám csalódására, semmire sem bukkant. Végül kezével a ládára nyúlt. Kezében chakrat koncentrálva, megpróbálja feloldani Manabu pecsétjét.
A pecsét ekkor felizzott ujjai között, s hatalmas füst jött létre, melytől a pap egy hátraszökkenéssel hátrált ki. Felegyenesedve, védelmi pozícióba helyezkedett, majd várt, míg a füst szétoszlott. Ekkor Itanashiban szinte kiszakadtak a rudak a heves vibrálástól.
Vastag, nehézkes csizma lépett ki, majd egy sötét köpenyes férfiban folytatódott a vértezettel felerősített láb. Talán két méteres magassága, s kétajtós vállszélességének félelmetes látványát csak fokozta a könnyed, mégis igen strapabíró vértezete. S az az álarc az arcán. Egyenesen Itanashi felé mosolygott. Homlokán pedig a Vér kanjija volt felvésve. Vérrel.
- Ez hogy lehetséges? – tette fel kérdését a pap. Hirtelen, mintha Manabu hangját hallaná, oly közelinek tűnt, mintha ott állna mellette. Valamiféle hangkivetítő technikát alkalmazva, tájékoztatta az idős férfi ifjú harcosunkat.
- A pecsét képes tökéletesen lemásolni azt, aki fel akarta törni, s mindaddig, amíg le nem győzöd a hasonmást, a pecsét aktív marad. Le kell győznöd őt, azonban légy körültekintő. Mint mondtam, egy tökéletes hasonmásról beszélünk. Jelenlegi erőd 60%-ával rendelkezik. Csak azért ennyivel, mert egy tökéletes, száz százalékos hasonmással összecsapva, elpusztítanátok az egész hegységet. Így sincs mondjuk kizárva. Győzz, Itanashi.
A két pap egymással szemben felállva, összenéztek. A sötétség erő egyszerre kezdték belengni a területet. Még a távolban meghúzódó Manabu is érezte azt a hideg, keserű aurát, mely hirtelen belengte az egész völgyet. A szélnél is hidegebb, s a halálnál is félelmetesebb érzet fogta el.
Sötét aura kezdte körbevenni mindkettejüket, ahogy lassú léptekkel kezdtek körkörösen sétálni fel, s alá. Nem szólt egyikőjük sem, nem tudtak volna olyat mondani, mely hathatott volna a másikra. Ugyanez volt az erődemonstrációval is. Felesleges volt tesztelni a másik képességeit, szükségtelen volt kiismerni a mozdulatait. Pontosan tudták, mire is képesek.
A két pap egymásnak ugrott. Mindkettejüket körbelengte a sötét aura, elszántak voltak, s leginkább, céltudatosak. Végezniük kellett a másikkal, hogy erősebbé válhassanak. Egymást követték az erősebbnél erősebb ütések, a fejre, mellkasra, bordákra célozva, valamint a lábbal történő, az egyensúly kibillentésre szolgáló, gáncsoló és taposó mozdulatok. Azonban az aurát nem tudták megtörni. Hatalmas csattanásaik sistergő, füstölő látványt eredményezett. A csapások zaja megrendítette a völgyet. A két titán azonban nem tudta puszta kezével legyűrni a másikat. Hátrébb ugorva, ismét megteremtették a néhány méteres távolságot kettejük között. Mivel pusztakezes támadásaik kudarcot vallottak, más utat kellett választaniuk. Itanashi néhány kézpecsételést követően megidézte az Útmutatás sötét gömbjeit, míg hasonmása a dotonképességeit helyezte előtérbe. A férfi rudak tucatjait idézte szinte elő a földből, melyeken szökkenve, könnyen elérte a papot, a hátrahagyott rudakat pedig darabokra törve, lövedékekként indította a pap felé. Itanashi a magasba ugrott, két gömbje pedig követte őt. A levegőben egy hátrafordulás után megtámasztotta lábait a talpa alá lebegő gömbökön, majd megállt. A közeledő hasonmás mögött pedig becsatlakozott a hátrahagyott két másik gömb is. Ám mielőtt becsapódhattak volna, hogy darabokra vághassák a férfit, az két keze körül felerősítette a sötét chakrat, s megragadva a gömböket, a pap felé hajította. Itanashi a gömbök segítségével tért ki a felé irányuló technika elől, majd ismét uralma alá hajtva őket, újabb, ezúttal távolsági támadásra késztette azokat. Ekkorra a hasonmás ismét a talajon volt.
A gömbökből előtörő, sötét hullámok elől a föld alatt menekült, mielőtt a Kasseiken felszakította a talajt. Az álItanashi előjött a földből, majd újabb földlövedékekkel sorozta meg a magasban lebegő papot. Itanashi nem csak, hogy kitért a földdarabok elől, de közben képes volt a hasonmás köré gyűlt két gömbjével újabb támadásokra. Azonban osztott figyelmét az ellenfele kihasználta, s míg az a védekezésre koncentrált, egy koncentrált sötét chakrakarddal, semlegesítette a gömböket. Majd két kezét összecsapta. A föld megremegett, majd temérdek mennyiségű szikla halmozódott fel körülötte, míg egy monumentális méretű gólem nem formázódott belőle. A hatalmas monstrum kezével hatalmasat suhintva, elsodorta a papot, s egy közeli sziklafalnak csapta. Itanashi visszanyerte testének kontrollálását az utolsó pillanatokban, s összpontosítva chakraját, beleolvadt a becsapódás pillanatában a falba. A pap pedig, nem messze a gólem előtt, előbukkant a földből. A gólem hatalmas taposásra emelte lábát, hogy a felszakadó föld magával temethesse Itanashit, azonban a pap gyorsabb volt. Két kezét összecsapva, megrázta a gólem alatti talajt, s a mélybe süllyesztette azt. A gólem taposásával megremegett a fal, s temérdek föld kezdett felé zúdulni. Azonban Itanashi nem bízta a véletlenre. Két kezét egymásnak feszülve tartotta, fogait is összeszorítva, ismét koncentrált. A gólemet fogságba ejtő verem falai ismét megmozdultak, ám ekkor nem a gólem indította hullámtól. A falak elindultak, majd egyre inkább felgyorsulva, darabjaira morzsolták és összezúzták a gólemet. Itanashi nyert magának néhány másodpercet, tudta jól, ennyivel nem lehet elintézni őt. Csupán feldühíteni. Ám a pap számára kezdett egyre inkább élvezetessé válni a küzdelem.
S ahogy megjósolta, a föld ismét megremegett. A talaj feltört, s sötét sugár tört fel az égbe. a hasonmás testét Yogensha palástja védte ezúttal, mely igen csak komoly védelmet biztosít a számára. S ezt a védelmet csupán egyetlen módszerrel lehet megtörni. Ha nagyobb, színtiszta chakraval átitatott csapást mérnek rá. Itanashi azt is tudta, hogy a palást védelme alatt sokkalta inkább támaszkodik a nyers erőre, mintsem a precízebb műveletekre. Így a gömbök túlságosan is lassúnak bizonyultak volna egy olyan kaliberű személy ellen, mint ő volt. A hasonmásra ugorva, saját testét csakugyan körbevette a sötét chakraval, ahogy azt hasonmása tette, s mérhetetlenül nagy ütésekkel próbálta áttörni annak védelmét. Ám mivel nem csupán a képességei, hanem jelleme és minden egyéb képességét is átmásolták, tudta, a vele szemben álló ugyan chakrakészletében gyengébb, mégis, jelenlegi dühe lehetővé tesz, hogy Itanashival megegyező erővel tudta tartani a védelmét. S számára ez a harc nem képzés céljából kezdődött. Feladatot kapott, hogy ölje meg azt, aki feltöri a pecsétet. Dühe és ereje megegyezett a pappal, így pusztakézzel ismét csak azt időt húzhatták, ám lehet, ez volt a cél. Mindeközben terveket gyártottak a másik kivégzésére. Nagyobb, erősebb eszközökhöz való folyamodást választottak. Majd két egymás utáni csapást követően hátraszökkentek, s egyszerre csapták össze tenyerüket, megalkotva föld elemű technikáihoz alkalmazott kézpecsétet. A föld megremegett körülöttük, s hatalmas, sziklakarok emelkedtek ki. A kezek sötét chakraba burkolóztak, majd szinte egyszerre csaptak a másik felé. Ha saját kezükkel nem is, ezekkel, valamelyiküknek sikerül átütni a másikat. Újabb kezek nőttek a földből, melyek próbálták megfogni az érkező öklöket. A gólem technika, egy részleges kivitelezése tökéletesnek tűnt mindkettejük számára, ezért is folyamodtak eme módszerhez. A két sziklakar erősen feszült egymásnak, ahogy a két pap végtagjaikkal imitálták az erőt próbáló erőlködést. Majd miután Itanashi képes volt kiszabadítani a gólem jobbját a földből, újabb csapást mért a hasonmásra, ám az saját kezét maga elé emelve, hárította az utolsó pillanatban a földkarral. Itanashi ismét lecsapott, és ismét. Egyre erősebben, egyre hangosabban. Végül az utolsónak szánt csapása előtt, a hasonmás a megtöredezett védelmű karjával megpróbálta egy sodrással elsöpörni a papot. Sikerült. Itanashi hátrarepült, ám sikerült két talpára megérkeznie. Térdére támaszkodott, mikor megremegett előtte a föld, s ahasonmás előtört. Kezeivel pecsételésbe kezdett, ám Itanashi egy csapással akarta félbeszakítani. A hasonmás kitért, majd befejezve a pecséteket, egy szoros hurkot alkotott Itanashi nyaka körül, majd térdre kényszerítette. Itanashit az auranak köszönhetően ugyan nem sebesítette meg túlságosan saját chakrajának gyilkos ereje, a fuldokló érzés ellen nem volt képes mit tenni. A hasonmás felegyenesedett, majd jobbját körbevonva a sötét chakraval, hatalmas kaszát formált a kezéből. Közelebb lépett, miközben a fekete pengét, sisteregve végighúzta a talajon, s a magasba emelte. Itanashi körül ekkor hirtelen felszakadt a föld, s a felhőkig tört egy fekete csóva, ahogy előtört belőle a sötét chakraja. Nyakáról leszakadt a Vezeklés hurka, a körülötte létrejött palástban pedig megakadt a suhanó penge. Itanashit teljesen magába burkolta Yogensha palástja. Megragadta a hasonmás karját, s kiszakította a helyéről. Az egyensúlyából kilendített, s megsebesített hasonmást a magasba rúgta, majd utána ugrott. Talpa alatt az ugrástól, felszakadt a föld. Itanashi körül gömbök jelentek meg. Öklével nemes egyszerűen, egy hatalmasat ütött a klón állkapcsára, majd egy gömbről elrugaszkodva, követte azt, míg egy újabb ütést mérhetett rá. Talán hat csapást mért a klónba, kit jóval a felhők felé ütött, majd engedte, hogy megtört, s majdnem megsemmisített teste elérhesse azt a pontot, ahol a gravitáció ismét vonzani kezdi azt. Ekkor a felé kerülő Itanashi két kezét maga elé tartva, egy, a maradék chakrajának, nagy részét beleölt, s koncentrált hullámba gyűjtötte. Egy gigászi erejű Kasseikent indított a klón felé. Tenyerei körül a kitörő hullám vastag fénycsóvát formált, mely egészen a hegy belsejéig taszította, s égette utolsó darabjaira a testet. A foszlány hatalmas krátert vájt a szirtbe. Itanashi, miután leérkezett, térdére rogyott, chakrakészletének jelentős részét feláldozta, hogy megállíthassa a hasonmását, kinek aurája immáron, nem remegteti érzékeit. A pap nagy nehézségek árán, de felegyenesedett, s lassabb lépteivel, a szentély felé közelített. Belépett ismét a porral bevont szentélybe, s felnyitva a ládát, kivette a benne heverő tekercset. Egy pecsét volt benne, valamint egy leírás.
- Amennyiben szükségesnek tartod az újabb gyakorlást, de engem nem érnél el, ezzel bármikor képes lehetsz ennek a segítségével az edzésre. Monumentális harc volt, féltem, ha így folytatjátok, a hegység darabokra szakad. Azonban „szerencsének” mondható, hogy a klón nem akart mást, mint gyors kivégzést, s elsöprő erejű erődemonstrációt. Ahogy jómagad is teszed. S ezek nem húzódtak el napkeltéig is akár. Most pedig, térjünk vissza a templomba, rád fér a pihenés, fiam.
Itanashi belátta, a papnak mint mindig, most is igaza volt. Ízületei fájtak, testének minden porcikájában szétterjedt egyfajta zsibbadó és fájó érzés, s ahogy körbetekintett, észrevehette, hogy harcuk alatt besötétedett. A két jashinista lasabb tempóban tért vissza a vértemplom vaskapujához, majd bejutva, különváltak. Itanashi lakosztályába tért vissza, ahol hamar aludni tért. Manabu pedig, a Hetek kérésére, számos más személlyel egyetemben, a tanácsterembe igyekezett.
 

Lehetett volna nagyobb harc is, lesz is. Azonban ahogy Manabu mondta, két teljes erejű Itanashi lerombolná az egész hegységet, vele a templomot is. Így ennek tökéletesítését az erre szánt tanulás után, egy nagyobb kalandban fejtem majd ki. 
Folytatása következik