Djuka Mizuri

Egy gyönyörű napra ébredtem, de ez természetes hisz nyár volt. Nagyon vártam márt ezt a napot hisz mesteremmel, Surinével közösen fogunk küldetésre menni. Ahogy kikeltem az ágyból megreggeliztem, felöltöztem majd kimentem a kapuhoz. Ott vártam hisz megbeszéltük, hogy nálunk fogunk találkozni és, hogy innen fogunk együtt tovább menni.
Szerencsére nem kellet sokat várni öt percen belül márt ott is volt a kapunál.
- Szia Mizuri – köszönt nekem vidáman, de a szemén látni lehetett, hogy ő is izgatott
- Üdv sensei – válaszoltam neki vissza.
- Tehát mi lesz a mai küldetésünk?- kérdeztem tőle izgatottan.
- A küldetés nem lesz mást, minthogy elkísérjünk és megvédjünk egy elég fontos ételt szállító lovas kocsit. Mizuri az út hosszú lesz hisz egészen a határig kell kísérni a kocsit, de szerencsénkre szóljon, hogy a határ csak 1,5 órája van innen.
Ez elég izgalmasnak hangzik- gondoltam magamban. És azzal bólintottam egyet.
- Hát akkor induljuk- szóltam hangosan, majd intettem egyet nagyapáéknak, akik ép a kertben kapálták fel a földet. Azzal elindultunk. Tíz perc múlva meg is láttuk azt a kocsit, amit védenünk kell majd. Nem volt olyan hatalmas, de valószínű, hogy direkt.
A fedet hintóra két gyönyörű ló volt rákötve és a hintót pedig két középkorú ember hajtotta.
Megvárták, amíg fel szálúnk a kocsira és bemászunk, a fedet részéhez. Ezek után tovább indultunk a határ felé. Szerencsére, ahogy márt előbb említettem a Vízesés országának határa nincs olyam messze innen, így remélhetőleg nem lesz semmi gond. Az út fél óra után kezdet nagyon unalmassá válni. Nem tudtam egyszerűen mit csinálni magammal. Sajnos egy könyvet sem hoztam magammal, hogy olvassak, és aludni sem akartam,
hisz ha én most elalszom és bármi is történne, ami nincs kizárva az csak is az én hibám lenne. Unalmamban nem tudtam mit csinálni mit, hogy elővettem két kunait és elkezdtem velük játszani. Eleinte csak az újamon forgattam majd később a kocsi fa tetejébe dobáltam.
Körülbelül tíz perc múlva hirtelen megálltunk. Ahogy kinéztünk nem láttunk senkit, tehát szerencsére nem támadott meg senki minket. Ahogy kiszálltunk a kocsiból egyből észrevettük, hogy mi is a baj forrása.
- Sirune nézd a kereket teljesen eltört! Erre mind a két ember odajött.
- A kerék valószínű, hogy egy kő miatt tört szét, és kénytelenek leszünk kicserélni. A szerencsénk, hogy van tartalék, de az viszont nem, hogy pont itt kell nekiállnunk, szerelni. – Mondta az egyik
- De miért gond, hogy pont itt kell kereket cserélni? Ez egy teljesen jó kis hely, hisz árnyékban vagyunk a fák lombjai miatt és nem süt ránk a tüzű nap- mondtam ki hangosan.
- Ez egy elég veszélyes hely. Itt szokott történni a kocsi rablások 80%-a .És ezt nyugodtan elhiheted nekem .- Erre az újával bemutatott az erdő sűrűjébe.
Ahogy odafordítottam a fejem egy lovas kocsit láttam, de az márt teljesen ki volt fosztva.
A kerekektől kezdve minden felhasználható dolgot elvittek. Szerintem a kocsit csak azért nem vitték el, mert túl nehéz és ócska volt számukra.
- Ez így nem mehet tovább, az egész csak a mi falunk kárán megy! Ha egyfolytában kirabolják az ártatlan kereskedőket, és nem kapjuk meg a rendelt szállítmányt akár még
csődbe is mehetünk! Muszáj lesz jelentenem ezeket a dolgokat és mindörökre lezárni ezt a kínos ügyet.- ezzel Sirune egy darab tekercset és egy kis tintát vett elő. A tekercsre a pontos helyünket írta, és hogy valójában mi is történik, ebben az erdőben. Ekkor egy kis apró békát idézet elő, aminek a hátára rákötötte azt a tekercset, amit az előbb írt. Majd elküldte azt a békát a faluba. Ahogy vártuk, hogy végre megszereljék a kereket, hírtelen mozgást hallottunk a fa lombjai közül.
- Mizuri! Figyelj, ezek ők lesznek. Ekkor egy kunait vettem ki a táskámból majd figyelni kezdtem a fa lombjait. Hirtelen egy kunai repült felém, de könnyedén ki tudtam térni előle, és reflexből visszadobtam az enyémet. Nem hiszem, hogy eltaláltam. Siruna gyorsan beterelte a két útitársunkat a kocsiba. Ekkor három alak ugrott le a fáról. Mind a hárman maszkot és fekete ruhát viseltek. Két vékonyabb és egy kövérkésebb alakok voltak.
- Tied a kövér – szolt Sirune. Addig én elintézem a maradék kettőt.
- Rendben! – Most az enyém leszel. Tekintetemet rászegeztem majd ismét elővettem egy kunait. Felugrottam és a kunait felé dobtam. De ezt könnyedén kikerülte. Most ő támadott, de ő márt nem kunai-okat dobált. Kezdet bekeményíteni: Katon :Endam
Ekkor hirtelen egy kis tűzgolyó jött ki a szájából. Nem volt időm kitérni ezért én is bekeményítettem. Suiton Kaihoudan ezzel a jutsuval szerencsére ki tudtam védeni a támadását. Ellenfelemen kezdet fáradni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nem fogja bírni a strapát, de ekkor felállt és elkezdett felém jönni. Ismét elővettem egy kunait és neki rohantam. Ütöttük és rúgtuk egymást, de az adrenalintól nem éreztem a fájdalmat. Egy pillanatba hátrébb ugrottam és ismét a jutsuval támadtam Suiton Kaihoudan. Ezt márt nem tudta kivédeni, hisz eléggé váratlanul csináltam, és a vízsugár telibe nyomta azt a nagy fejét.
A nyomástól hátra esett. Nem bírt márt felállni. Odamentem hozzá, megfogtam a ruhájánál fogva és visszavonszoltam a kocsihoz. Addigra márt Sirune is végzett.
- Ezek szerint ennyi volt? – kérdeztem lihegve.
- Nem hiszem – válaszolta vissza- Túl kevesen voltak, hogy ilyen pusztítást tudjanak végezni. Ahogy ezek a szavakat kimondta. Kb 10-15 árnyék jelent meg a sűrű erdőből.
- Ettől tartottam – suttogta a fülemben.
- És most mit tegyünk?- kérdeztem
- Gyere mögém- azzal mögé mentem és vártam. Kuchiyose no jutsu! És egy hatalmas békát idézett elő. Felmásztunk a béka hátára és vártunk, hogy kijöjjenek az útra. Elkezdődött. Távolból támadtak. Shurikent és más féle fegyvereket dobáltak felénk, de ezt szerencsére a béka könnyedén kivédte egy egyszerű víz jutsuval. Nem tudom, hogy ennek mikor vagy hogy-hogy lesz vége, de izgatottan várom. Egy kis várakozás után márt végre kijöttek a sötétből. Csak tűz jutsuval támadtak. A béka, amin ültem folyamatosan vízzel fújta őket, de egy kis idő múlva ő sem bírta tovább összeesett, és eltűnt. Igaz a béka sokat segített nekünk és csak 6 ellenfelet hagyott, mind a ketten ki voltunk merülve. Gyorsan befutottunk a kocsi mögé és vártunk. Üvöltözéseket hallottunk. Gúnyolódtak és meg akartam ölni minket. A hangokat egyre közelebb halottunk. Amikor márt szinte itt voltak a közelünkben. Megjött az égi áldás. Öt fű shinobi jelent meg az egyik fán. Megkapták Sirune segélykérését.
- Hála az égnek- suttogtam halkan és elmosolyodtam. Az-az öt shinobi könnyedén végzett az ellenféllel. Amikor végeztek odajöttek hozzánk és átadták az ellenfél felszereléseit. Kihallgatás miatt az összes ellenfelet elvitték. Amikor végre megjavították az kereket tovább mentünk. Az úton szerencsére nem történt más dolog. A határon elköszöntünk egymástól, megköszönték a segítséget és persze kifizettek minket, hisz elvégre ez a mi munkák. Egy öregember visszafele teljesen ingyen hazavitt minket, hisz ő is a falunk felé tartott.