Djuka Mizuri

Korán reggel keltem, mert előző nap kaptam egy megbízást, amit majd el kell végeznem a mai napon. Még nem voltam tisztában a feladatom részleteivel, de hamarosan megtudom, mert egy chunin fog rám várni az akadémia előtt és gondolom onnan indulunk meg valahova együtt, vagy egyedül. Nem tudom mit vigyek magammal erre a hatalmas küldetésre, így bepakoltam pár kunait, pár shurikent, egy robbanójegyzetet, hisz soha nem lehet tudni, a kis elsősegélykészletemet is elraktam, majd kinézve az ablakon, elgondolkodtam, hogy vajon ma milyen idő lesz?! Szeretek ezen gondolkodni, mivel az időjárás befolyásolja a kedvet és az energiákat. Ma úgy látszik egész nap sütni fog a nap, így mosolyogva indultam meg a konyhába, hogy megreggelizek és csomagoljak el némi ennivalót magamnak, hisz nem tudhatom meddig leszek el ezzel a küldetéssel. Étkezésem után elmentem fogat mosni, majd megmostam az arcomat és megindultam a három utcával lejjebb lévő Akadémia elé, ahol már vártak rám. Milyen fontos ember vagyok, hogy várnak rám, bár mondjuk a valóságban, csak szimplán késtem, de szerencsére ma nem olyan sokat, és egy erős negyed óra késéssel meg is érkeztem a kijelölt helyre. Egy fiút láttam meg az árnyékban, ott heverészett. Átlagos kinézetű volt, nem volt semmi extra a gyerek, amitől megijedtem volna, vagy bármi. Amint meglátott felállt és megindult felém. Ami érdekes volt, hogy mindkét kézfeje be volt kötözve, amit eddig nem vettem észre.
-Üdvözletem Oozirin vagyok, én foglak elvezetni téged a mai feladatodhoz.-mondta, majd meg is fordult, hátranézett, még felém bökte, hogy kövessem, majd elindult a város északi irányába. Követtem, mellé érve én is bemutatkoztam azért és megkérdeztem, mi lesz majd ma a teendőm.
-A teendőd? Figyelj, a feladatod az, hogy van egy kutya, aki megszökött egy gazdag családtól és vissza kell nekik vinni. De, nem tudom mennyire ismered a városunkat, mert az északi résznél tűnt el, ami egy barlangban. Ez a barlang, egy hatalmas labirintus. Mielőtt megkérdeznéd, hogy ha eltévedsz mi lesz, válaszolok, azért jöttem én veled, mert nagyon jó vizuális memóriám van és megjegyeztem az egész tervrajzát, ha mondhatjuk így. És miért nem csinálom meg ezt a feladatot egyedül, mert az titok, azt neked nem kell tudnod és ne is érdekeljen. Összefoglalva, annyi a feladatod, hogy fogod a kutyát és kihozod a barlangból és visszaviszed a gazdájának.- fejezte be monológját. Valami ilyesmi feladatra számítottam, mert múlt héten is szemétszedés volt a dolgom, de itt legalább már futhatok is egy kicsit. Ránéztem Oozirinre, majd még egyszer, de nem tudnám kinézni belőle, hogy ekkora agya lenne.
Mikor a barlangokhoz értünk, megálltunk, társam elgondolkodott, majd tovább indult egy barlanghoz, ahova belépett. Tudni kell, hogy a város északi területein érdekes barlangok találhatók, vagyis nem mondanám barlangnak, csak mi hívjuk így, mert igazából csak lyukak, amik levezetnek a föld alá. Még nagyon régen keletkeztek, egy részét bányászok is használták, de ma már üresek. Igaz, hogy vannak lyukak, amiknek átmérője 2,5méter is megvan, de valamelyiknek, csak alig 1 méter, de összességében mindegy, mert úgyis egybe futnak és így jön ki egy hatalmas labirintus, kb. 1 négyzetkilométernyi területen. Miután én is beléptem társam adott egy fáklyát, amit hozott magával és megindultunk egyre beljebb és beljebb. Oozirin, mielőtt beléptünk volna, mondta, hogy maradjunk csendben, mert így nem fogjuk hallani a kutya ugatását, vagy bármiféle hangadását. Egy fél óra séta után, már kezdtem unni magam, hogy nem történik semmi, ezért beszélgetésbe kezdtem partneremmel:
-Egyébként biztos, hogy itt van lent a kutya, nem máshol?-suttogtam.
-Igen, mert tegnap délutáni sétán tűnt el, befutott ide valami állatot kergetve, és nem jött ki. Mikor a gazdája szólt, hogy keressék meg, szintén egy chunint küldtek, aki hallotta az ugatást innen belülről, valahonnan, de nem találta meg.Tegnap este nem tudtam vele menni, mert beteg voltam és csak most tudtam kiszabadulni az ágy fogságából.-válaszolt nekem suttogva ő is. Majd nyüszítésre lettünk figyelmesek. Körbe körbe forogtunk, de nem láttunk semmit. Oozirin tanácsára ketté váltunk, de csak addig ameddig a fáklya fényét látjuk, nehogy elveszítsük egymást. Néztem jobbra, néztem balra, de nem láttam semmit.
-Mizuri megtaláltam- szólt nekem kissé remegő hangon. Azt hittem baj van és gyorsan odaszaladtam, de mikor odaértem egy kislányt láttam, aki kezében tart egy kis fekete kutyát. A kislány lehetett max. 11 éves. Szinte alig volt benne erő, mert félig nyitott szemekkel ránk nézett, halványan elmosolyodott, majd lehunyta a szemeit. A kutya nem mozdult az öléből, olyan mintha védte volna.
-Van nálad első segély, mert ekkor itt gyorsan ellátom a sebeit, addig te fogd meg a dögöt, hogy el ne menjen, vagyis a kutyát.-utasított.
-Persze van.- és már nyúltam is érte és adtam oda a chuninnak, és utána óvatosan megfogtam a kutyát és vele együtt néztük, hogy ápolja a sérültünket. Miután ellátta sérüléseit a lánynak, felkapta a hátára és megindultunk kifele. Én mentem elől jobb kezemben a fáklyával , bal kezemben a patkány méretű, kis szoba cirkáló fekete pincsivel. Hátulról irányított engem Oozirin, hogy merre menjek. Mikor kiértünk a friss levegőre megálltam egy percre és élveztem a nap sugarait az arcomon a kék eget, amit annyira szeretek, majd egy kisebb szellőt, ami elsuhant mellettem.
-Ne állj meg, nincs időnk rá-mondta futás közben.Majd én is utána eredtem.
Mikor elértünk az akadémiához, ott elváltak útjaink, Oozirin a kórházba indult a lánnyal, én pedig a családhoz indultam, hogy visszaadjam a kutyát. Már nem rohantam, sétáltam, belefáradtam a mai nap izgalmaiba, már amennyi volt ma. Olyan 1 óra körül lehetett mikor elértem a család házát. Elég nagy ház volt, de annyira nem érdekelt milyen belülről, csak leakartam adni a kutyát aztán leülni valahova kajálni. Csöngetem, egy nagyobb darab nő nyitott ajtót. Mikor meglátott engem, vagyis a kezemben lévő kutyát, olyan magas hangon kezdett el örülni, nevetni és sírni egyben, hogy ez felért számomra a világ legerősebb genjutsujával. Azonnal kikapta a kezemből a pincsit, ölelgette, puszilgatta, meg minden, majd rám nézett, mosolygott egyet, majd 5 percen keresztül azt hallgattam, hogy köszönöm, köszönöm.
-Semmiség tényleg, hisz ez a dolgunk- válaszoltam neki vissza tisztelettel. Ezután letette a kutyát a földre és előkapta a pénztárcáját és kezembe nyomott egy kis jutalmat, aztán elköszönt megfordult és becsukta az ajtót. ~Ebből a kis jutalomból elmegyek enni egy étterembe, mert végül mindig ott kötök ki. Így kiválasztottam a lakásomhoz egyik közel eső helyet és bementem oda és kikértem egy olyan ételt, ami elviszi az egész jutalmamat. / Azért írtam így mert költözök fű országából és ott a kezdő postomban egy étteremben vagyok/

Hold országába költözésem óta sok minden változott. Már nem edzettem annyit, és azt nem tudom, hogy miért, így egyik nap elhatároztam, hogy elindulok valami küldetést szerezni. Be is mentem Djukákhoz, hogy van-e valami küldetés esetleg, vagy bármi, de nem volt semmi. Nagyon dühös voltam, hogy itt nem történik semmi, mert annyira rendben tartjuk a sziget dolgait, hogy szinte alig kell valamit csinálni. Sétálgatam fel-alá a városban unalmamban, jegyeztem meg mi hol van, próbáltam memorizálni, hogy majd ne tévedjek el, ha hívatnak valahova. Néztem a földet, aztán az eget és úgy sétáltam tovább, nagyon szép volt.
-Héjj kölyök, mit csinálsz??!!-ordított rám egy szakálas ember. Nem tudtam mire volt ez a nagy felhajtás, hisz alig ütköztem vele. -Kiverted a drága teámat a kezemből, most ezt kifogod fizetni!!-ordított velem.
-De nekem nincs pénzem, nem lehetne valahogy ezt elrendezni máshogy?-kérdeztem reménykedve, hogy csak van valami másik megoldás.
-Most hogy említed, lenne rá esélyed hogy kárpótolj engem, gyere holnap reggel el hozzám, ott majd mindent elmondok. Itt van a címem- majd egy cetlit adott: "Kemiru Ooba, a legjobb kereskedő a világon" és egy cím állt még rajta. - Ja és még valami, kérj kikérőt, hogy elutazol és készülj fel az útra!- majd rám mosolygott és tovább sétált fütyürészve. ott álltam még legalább öt percig, mert nem tudtam felfogni, hogy msot ez mi volt. Szép lassan megindultam a feleteseimhez, hogy kikérjem magam, hogy elutazok bizonyos időre. Nem fogadták túl jól a hírt, majd mondtam, hogy Kemiru úrnak segítek, erre kikerekedett szemekkel néztek rám, megrázták a fejüket, majd belementek. Mondták, hogy nagyon jó kereskedő, de nem tudja senki hogyan szerez olyan árukat, amiket szinte nem lehet kapni a világon, csak egy két helyen. De azt mondták elvileg nem szeg törvényt semmivel, hanem csak kiváló kapcsolatai vannak. kicsit felkeltette az érdeklődésemet és már alig vártam, hogy dolgozhasak neki, biztos nagyon izgalmas lehet. Hazafele úton végig azon gondolkodtam, hogy milyen feladatom lesz, hogy el kell majd utaznom. Miután hazaértem összepakoltam, hogy holnap majd ne keljen, megvacsoráztam, aztán korán lefeküdtem, hogy majd bírjam a strapát holnap.
Mikor reggel felkeltem, megreggeliztem és indultam a megadott címre. Nagyából már ismertem a várost, így viszonylag gyorsan odaértem.~Azt hiszem megérkeztem~gondoltam magamban, mikor megláttam egy hatalmas házat. Gyönyörű volt, még azt hiszem ezt láttam is, de nem hittem volna, hogy egyszer majd belépek egy ilyenbe. Kinyitottam a kaput és megindultam felfele a lépcsőn. Egy idősebb nő nyitott nekem ajtót.
-A gazdám már várt önre, kérem kövessen- mondta, majd megindult egyenesen tovább egy nagyobb terembe, amit megláttam mikor átléptem a küszöböt. Ott ült Kemiru egy asztal mögött, épp teát szürcsölgetve, mellette három ember állt. Köztük egy meseszép lány, akiről nem tudtam levenni a szemem és miközben sétáltam Kemiruhoz végig őt néztem, de persze ilyenkor történek a legviccesebb esetek, azaz sikeresen megbotlottam egy szék lábában és nagyott estem le a földre. Kemiru hatalmasat nevetett, majd felállt és mesélni kezdett, mialatt én felszedtem magamat a földről.
-Amit teát kivertél a kezemből annak felbecsülhetetlen ára van. Elvileg azt mondják, hogyha mindennap megiszol egyet, nem leszel beteg. Két éve iszom és nem nagyon kaptam el fertőzést, vírust és semmi mást. Na most, az volt az utolsó adagom, így hozatni kell, de akitől veszem az Tea országában lakik egy kis dombon, egy hatalmas erdő közepén. Továbbá, abban az erdőben rengeteg utonálló van, akik nem kegyelmeznek, az öt fős küldötségemből, csak ők hárman tértek haza. Mielőtt kérdezném, hogy miért nem kérem ninják segítségét, ez egyszerű, valamiért nem bízom meg bennük. Benned csak még azért, mert fiatal vagy és láttam a szemedben a kalandvágyat. Folytatva a dolgokat, az lenne a feladatod, hogy el kell menned velük Tea országába és védd meg őket, majd a szállítmányal együtt gyertek vissza.-fejezte be mondanivalóját. -Minden világos?- kérdezte még utoljára.
-Igen, persze.- feleltem neki, majd rá néztem a másik három emberre. Most megfigyeltem mindhármat: ~első emberünk, magas bekötözött fejjel, csak a szemét láttam, meg azt hogy azért van rajta izom, meg elég vállas ember, hátán két katanával. Következő emberen is maszk volt, neki is csak a szemét láttam, kis vékony ember volt, nem tudom elképzelni, hogy tud ez harcolni. Végül a világ legszebb teremtése, hosszú fekete haja vaddá tette, de tekintete mégis bájos volt, kb. 18-19 éves lehetet, egy katanával a hátán. aztán feltűnt, hogy az nem is egy katana, hanem egy ikerpenge. ejha, tudhat valamit~ elemeztem ki a fejemben őket.
-Ha minden oké, akkor készülj az indulásra, a hajó már készen áll.-mondta, majd elindult a kikőtőjébe. Saját kikőtője volt, vagyis egy stég de vagy két-három hajó állt ott. Felszálltunk egy közepes nagyságúra a három közül, majd megindultunk a nagy útra. Indulás után odamentem a lányhoz és bemutatkoztam neki, de nem nagyon vett észre, igazából tudtam, hogy nincs esélyem nála, sajnos, de attól még hozzám szólhatot volna valamit, vagy bemutatkozhatot volna. "percig beszéltem hozzá, de nem nagyon válaszolt és a végén megunta és otthagyott. Csüggedten támaszkodtam, mikor a vékonyabbik társam odajött mellém és beszélgetésbe kezdett velem:
-Hagyad szegényt, nincs hangja, kiskorában kivágták a nyelvét, mert szemtelenkedet valami nagyobb úrral, majd kidobták az utcára, miután majdnem halálra verték. Kemiru úr nevelte fel és tanítatta, hogy megtudja védeni magát. Amúgy Zuu vagyok, te Mizuri vagy nem?-kérdezte kedvesen.
-Igen az vagyok, nagyon örülök, hogy megismertelek. Egyébként mennyibe kerül el ez a tea?-kérdeztem kiváncsian.
-Hidd el nagyon sokba, két zsák aranyat hoztunk magunkkal és ezért kell ezaz erős védelem, mert a gazdánk nem nagyon örülne, hogyha elvesztenénk ezt a pénzt is...- mondta szomorúan. Nem kérdezősködtem tovább, mert láttam, hogy nagyon elszomorodott. -Feküdj le pihenni, holnap reggel ott leszünk, és szükséged lesz az energiádra.- mondta, majd ő is megindult a fekvőhelyéhez és én is követtem az ő példáját.
Másnap reggel mikor leszáltunk a hajóról a vékony srác meg a nagyobb darab ember egy ládát hoztak le a fedélzetről és megindultunk az erdőbe. Reggel még megtudakoltam, hogy kb. 2 órás séta vezet, ahoz a helyhez ahova megyünk és hogy én nem mehetek majd a házhoz, hanem nekem majd kint kell őrködnöm. Nugodtan haladtunk az erdőben mikor hirtelen két nyíl repült le ellénk. Két társam ledobta a ládát és kör alakot vettünk fel a láda körül és kerestük ellenfeleinket. Két kigyúrt ember jött ki a fák mögül íjjal a kezükben és követelték a ládát. Persze mi nem adtuk nekik oda, ekkor kiakarták húzni az íjukat, hogy majd lőjenek, de ekkor a vékonysrác hirtelen ott termet a férfi előtt és egy hatalmasat vágot le neki, aki azonnal kidőlt. A másik miután ezt végig nézte inába szállt a bátorsága és elfutott az erdőbe. Ahogy néztem őket ikrek lehetek. Zuu visszatérve a ládához, újra felemelték és indultunk tovább. Békében elértük a helyet ahova mentünk és ekkor eltűntek a ládával a domb mögött. Addig én kifeküdtem a fűbe és néztem az eget és gondolkodtam, hogy kik lehetnek ezek, mert az a vékony Zuu nevű srác, hihetetlen gyors volt és erős is, vajon mit tudhat a másik kettő. Lépéseket hallottam a fejem felett, így azonnal felpattantam, mintha végeztem volna dolgomat és figyeltem őket, ahogy jönnek le a dombról egy hátizsákkal, gondolom benne a teával.
-Indulhatunk vissza.- mondta Zuu, szerintem mosolyogva, mert összeszűkültek a szemei. Szépen haladtunk visszafele is, nem rohantunk, bár nem értettem miért, de szerintem azt hiszik, hogy elüldözték őket, de ekkor jött a baj. Kilépett az ikerpár a fák mögül és ahogy láttom, hozták pár barátukat is.
-Most megfizetek kutyák, amiért bevertétek a tesóm orrát!!- kiáltotta felénk. Felmértem a helyzetet és rájöttem, hogy ez izgalmas lesz, mert mi vagyunk négyen ők meg tizenketten. Azaz mindenkire jut 3 ember. Elővettem a kunaiom és készültem a legrosszabbra, mert ezeknek mind volt valamilyen kardjuk, esteleg fejszéjük. társaim is felkészültek a harcra. Majd megindultak a banditák felénk, én elkezdtem jobbra futni, hogy kicsit szétválaszuk őket, erre három ember követet és röhögöt, hogy egy gyereket kell leverniük, ezután hátrafordultam és 4 shurikent vágtam feléjük. egynek a nyakát sikeresen eltaláltam és az azonnal meghalt, de a másik kettő kikerülte és rohantak felém tovább. Az egyik gyorsabb volt mint a társa és kardjával hatalmasat vágott felém, amit kunaiomal hárítottam, de mindkét kezemre szükségem volt a tartásra, mert igen izmos ember volt. Kétséges volt a helyzetem, ekkor eszembe jutott valami:
-Suiton: Kaihoudan -mondtam, majd egy vízsugárral lőttem le ellenfelém fejét, aki megszédült a csapástól és kicsit ledőlt a földre. De mögötte már jött a társa, aki fejszéjével nagyott vágot vízszintesen felém, ami elől hátrébb ugrottam és úgy kerültem ki, majd megindultam felé, mivel láttam rajta, hogy alig bírja el a fegyverét és csak azért hordja, hogy ijesztő legyen. Ugrottam és ugrásból rúgtam egyet a fejére, amitől azonnal kidőlt. Társa próbált felkelni a földről, amire úgy feleltem, hogy miközben négykézlább volt, egy olyan isteniset rúgtam a hasába, amitől újra a földön hevert, de már nem akart felkelni, láttam rajtam, így úgy döntöttem visszamegyek a többieknek segíteni. Futottam, mert eléggé elrohantam tőlük. Mikor visszaértem, az összes ember a földön feküdt, kiütve, vagy holtan. A távolban megláttam a lány sziluetjét a besütő napfényben és újra futásnak eredtem feléjük. Mind a négyen felszáltunk épen és egészségesen a hajóra és megindultunk hazafele.Örömmel feküdtem le, hogy kialudjam magam, ezután a nap után.
-Ébresztő, ébresztő- hallottam Zuu hangját, aki próbált felkelteni- Hazaérkeztünk.-mondta. Kinyitottam a szemem és próbáltam feldolgozni, hogy hol is vagyok pontosan. Majd rájöttem, hogy átaludtam az egész utat. Mikor leszáltam a fedélzetről Kerumi mosolyogva fogadott minket. Kezet fogott velem, aztán megköszönte és mondta, hogy mostmár kvittek vagyunk és még egy kis csoda teát is adott a segítségemért. Szaladtam haza, hogy kipróbálhassam. Azonnal feltettem egy kis vizet forralni, miután beléptem a házba, majd a teafűvet is. Mikor késznek láttam, levettem kiöntöttem egy bögrébe és kiléptem az erkélyemre, hogy megkóstoljam. Óvatosan hörpintettem egy kis kortyot és azzal a lendülettel köptem ki, mert olyan tragikus íze volt. ~Hát ezért nem volt túl érdemes elmenni~ vontam le magamban a következtetést.

A kaland maga elfogadható, de a kiindulási pontja számomra bizarr. A férfi a legjobb kereskedő, de nem készült fel a szállítmánya rendes védelmével, és egy genint kér meg rá, hogy tökéletesen biztonságban legyen a pénze, terménye. Úgy, hogy igazából nem bízik a ninjákban, és te s belementél, de mégis látta a szemedben a kalandvágyat. Ez számomra furcsa, de a többi rész kifejezetten elfogadható. Talán a harc rész az, ami kicsit úgy lett megírva, hogy senki nem tud hozzád érni, de egy sima egyszerű banditának kevés esélye van egy ninjával szemben, ez igaz.
Jutalom:

• +3 chakra
  
• A tea, amit a férfi adott
  
• Nincs pénz, mert nem egyeztetek meg Kemiruval, hogy azért csinálod.