Re: Djuka birtok

**Djuka Narahiko** Pént. Aug. 29 2014, 02:12

Már több, mint egy hónapja a Nazo szigeten vagyok, lassan itt az ideje, hogy hazatérjek. Késő este indult a hajóm, ami visszavisz engem szeretett otthonomba. A jegyet már egy nappal korábban kiváltottam, így ezzel most nem volt problémám. Amikor felléptem a hajóra, nagyon meglepett, hogy az ennyire üres, hiszen a beérkező hajók mindig dugig tele vannak. Logikusan végiggondolva viszont, jelenleg a legtöbb embernek ez a hely maga a paradicsom, a kis szigetünkről kikerülve itt a lehetőségek tárháza fogadja őket. Innen csak kevesen mennek vissza Getsugakuréba. Nem is baj, örülök, hogy nincs nyüzsgés, így lesz egy kis nyugtom. Mivel indult a hajó, megkerestem a kabinomat, és lepakoltam, majd visszatértem a fedélzetre. Teljesen kihalt volt, egy-két ember ténfergett csak rajta. Így nyugodtan tudtam nézni a távolban a naplementét. A tenger csendes volt, így nagyon meghitt és megnyugtató látvány volt, ahogy a Nap alámerül a végtelen kékségben, és átvette helyét a Hold. A Nappal együtt én is nyugovóra tértem. Másnap korán megérkeztünk. Kómásan keltem fel, összeszedtem a holmimat, megnéztem, biztos nem hagytam-e ott semmit, majd elhagytam a kabinomat. Amikor leszálltam a hajóról, Kazuna már várt rám. Egyből a nyakamba ugrott, ami picit meglepett. Bár érthető, még sose voltam távol ilyen hosszú ideig. Én is átöleltem a nénikémet, és néhány szóban elmeséltem, hogy mi történt velem, milyen tapasztalatokat szereztem. Megmutattam neki az orvosi ninjutsut, amit tanultam, majd megkértem, hogy mondja el az otthoni dolgokat. Amíg hazafelé, a Djuka birtokra haladtunk, végig Kazuna beszélt. Elmondott minden kis apró részletet. A klán dolgait, hogy áll a kis kert, amit gondoz, elmondta, hogy mennyire hiányoztam neki, és azt is, hogy mennyire szomorú, mert nem tudja, mi lett a narancsfás képpel. Csak most esett le, hogy amikor elindultunk a küldetésre, nagy izgalmamban nem is szóltam neki, hogy elhoztam. Örömmel hallgattam szavait. Mindig szerettem, amikor beszélt, megnyugtató volt hallani a szavait, ahogyan most is. Lassacskán meg is érkeztünk. Amikor beléptem otthonomba, finom illatok csapták meg az orromat. Terített asztal várt, tele finomságokkal, annak ellenére, hogy mennyire korán volt.
- Köszönöm, de nem kellett volna ezzel fáradoznod.
- Ugyan, az én hősöm megérdemli. – felelte Kazuna, és megsimogatta a fejemet.
Neki is estem az ételnek, rég ettem már ilyen finomat. Kazuna nagyon jól tud főzni, a Nazo szigeten meg olykor azt ettük, amit fogunk magunknak. Miután befejezem az étkezést, lepakoltam a szobámba, újra a megszokott helyére raktam mindent. Amikor Kazuna nem figyelt, még a narancsfás képet is. Amikor megkérdezte, hogy tudok-e valamit a kép eltűnéséről, és arról, hogy hirtelen újra meglett, úgy tettem, mint ha semmit sem tudnék, aztán amikor megpróbált szigorúan nézni, elnevettem magam. Elmondtam neki, hogy magammal vittem. Láttam, hogy egy picit neheztel emiatt, de nem szólt semmit, csak magamra hagyott. Tudta, hogy ilyenkor mindig ki szoktam menni a kertbe, ha valahonnan hazajövök. Itt szoktam feltöltődni, hogy újra teljes erőbedobással tudjak tovább haladni. Most is így tettem. Leheveredtem az egyik fa árnyékába. Csak pihenni akartam egy kicsit, de a jó levegő hatására elaludtam. Már délután volt, amikor felébredtem. Úgy éreztem, újra kész vagyok bármit megtenni. Úgyhogy el is kezdtem gyakorolni a katanámmal.

Jiraiya Kedd Szept. 02 2014, 13:31

// Madarától megérdeklődöm Hogosuro kinézetét, jellemét és hátterét, így a következő posztomban írom csak le, hogy hogyan is néz ki //

Bizony a finom kert kényelme, amelyhez ráadásul a fiatal ninja még kötődik is, nagyszerű és egyben szívet melengető feltöltődést ad számára a kötelességei teljesítése és a folytonos cselekvések után. Bizony Getsugakure az elmúlt időszakban rengeteg hangsúlyt fektetett a Geninek bevetésére is, különösképp a Djuka klán Geninjeinek bevetésére. Elvégre az összes magasabb rangú shinobi küldetésen van és a frontokon látnak el különfélébb szerepeket, viszont azt sem lehet mondani, hogy Getsugakure Ninjái nagy szerepet töltenek be a harcokba... Mivel Getsugakure Gazdag, de Shinobik terén elég szegényes Ország, így a Jouninok és a Chuuninok összekötő és irányító szerepeket töltenek be a Frontokon a Geninek pedig a Falun belüli ügyeket intézik. Így perce mondhatjuk, hogy erre felé ezekben az időkben a Geninek vállára nagy súly nehezedik, és így talán idejekorán szembesülnek bizonyos tényekkel és nehézségekkel, amiket még nem is nekik kellene megoldaniuk. De így legalább Getsugakure Shinobijai sokkal rátermettebbek lesznek az életre, hiszen Harcászati tapasztalatot eddig nem igen szereztek, de egy Társadalom és egy Ország irányításáról már van némi fogalmuk. Viszont azzal, hogy sikeres volt a terjeszkedés, Getsugakure tehetségesebb Shinobikat képezhet, hiszen ha Pénz van, akkor minden van. Nem hiába tölt be Kulcsfontosságú Szerepet a Víz Szövetségében ez a Gazdag Országa. Ha nem pénzelné a Háborút, akkor jóval nehezebb lenne a Ninjáknak harcolni, habár Kirigakure flottájára költötték eddig a legtöbb pénzt, így a befektetésnek eddig még nem volt látszata.
Azonban Getsugakure az utóbbi időben, jelentős hangsúlyt fektet a Geninek továbbképzésére és sokszor maga Kabiharu a Shinobik Parancsnoka rendel ki tanítókat a Geninek képességei fejlesztése érdekében. Persze a Djukák között más a szokás, viszont Namizou folyamatos kapcsolatban áll a Földesúrral és a Shinobi Parancsnokkal, így a képzéseket és a küldetéseket, valamint a Klán feladatait is aszerint intézik. Így történhetett az, hogy miután a szorgalmas Genin kipihente Shingetsugakure no Sato fáradalmait és nekiállt továbbfejleszteni a képességeit, hirtelen egy hang szólította meg.
- Meg ne vágd magad azzal az éles karddal!
A hang Narahiko háta mögül jött, de amint megfordult kardjával a kezében, nem látott senkit... A hang első hallásra egy nőé volt.

// Írd le a karaktered reakcióját Smile

//

**Djuka Narahiko** Kedd Szept. 02 2014, 23:59

Már jó ideje gyakoroltam a katanámmal. Próbáltam egy kicsit fejleszteni a vágásaim gyorsaságát, így eleinte egy kicsit esetlennek tűnhettem. Az idő elteltével azonban egyre jobban ment a dolog. Mind sebességben, mind pontosságban. Innentől kezdve rengeteget kell gyakorolnom, ha az orvosi utat választom. Ha megtámadnak, akkor valamivel meg kell tudnom védeni magamat. Nagyon jutsukat nem ismerek, így kénytelen vagyok fegyverekkel harcolni, és ha így teszek, akkor tökéletesen kell forgatnom a kardot. Amikor apámtól kaptam ezt a kardot, akkor azt mondta, hogy tekintsek rá úgy, mintha a testem része lenne. Eleinte nem tudtam, mire gondol, de mostanra kezdtem megérteni. Egyre jobban éreztem a kardom tömegét, egyensúlyát, hosszát, tényleg olyan volt, mintha a karom meghosszabbítása lenne. A végére már nagyon belejöttem, talán egy kicsit bele is feledkeztem a gyakorlásba. Ekkor szólított meg váratlanul valaki. A hang a hátam mögül jött, és egy női hang volt. A csengése ismerős volt, már biztosan hallottam valahol, de hogy pontosan kié, azt nem tudtam. Óvatosan fordultam meg, nehogy megvágjam a mögöttem állót, de a kardomat nem eresztettem le. Ilyen időkben nem is szabad. Ha bár a Djuka birtokon vagyok, és a hang sem volt idegen, bármilyen ismeretlen ninja erre tévedhet. Nagy meglepetésemre azonban amikor hátra fordultam, nem láttam ott senkit. Elnéztem jobbra, majd balra. De senkit nem semerre. Hátratekintettem, de arrafelé sem volt senki, még csak távolabb sem. Felpillantottam a fára is, ami mellettem álltam, de ott sem találtam senkit. Hirtelen nem is tudtam, mit tegyek. Lehet, hogy az illető távolabb van, de akkor hogyan kommunikál velem? Mivel nem láttam jelét, hogy bárki is a környéken lenne, jobb ötlet híján becsuktam a szemem, persze figyelve, hogy történik-e körülöttem valami. Hallottam róla, hogy vannak olyanok, akik tudnak a gondolataikkal kommunikálni.
- Nem kell miattam aggódni, értek annyira a katanához, hogy ne történjen velem semmi baj.
Várok egy picit, és ha nem érkezik válasz, akkor mindezt megismétlem hangosan is. Kíváncsi vagyok igazából, hogy ki is lehet az illető, aki felkeresett, hiszen a háború miatt a legtöbben nem igen érnek rá, meg amúgy sem vagyok túl beszédes, szóval nem igazán vagyok kapcsolatban túl sok emberrel. Ha pedig idegen, akkor pedig nem tudom, mit akarhat tőlem. Ha ezután sem történik semmi, akkor háttal nekitámaszkodom a mellettem lévő fának, és a kardomat leszúrom a földbe. Nem túl mélyen, épp csak annyira, hogy megálljon, és ha kell, úgy tudjam előrántani, mintha csak a tokjában lenne.

Jiraiya Pént. Szept. 12 2014, 14:10

Narahiko talán egy kissé megzavarodott, lévén, hogy érzékei még nincsenek olyan szinten, hogy bárhonnan érzékelni tudjon egy olyan valakit, aki jóval magasabb szinten áll mint Ő. Főleg, ha az a valaki nem akarja, hogy Narahiko észrevegye, így a gyakorlatozó Genin nem látott senkit és nem hallott senkit. Mindeközben persze a hölgy, aki a háztető egy rejtett sarkában bújt meg, jókat kuncogott a számára aranyos és "cukinak" mondható fiún. Végül, amikor már a Genin hangosan is megismételte a mondatot és nem csak gondolatban, akkor érkezett a válasz.
- Óh abban biztos vagyok...
Hangzott a halk kuncogás a lány női hangtól, majd a szél kavarogni kezdett Narahiko előtt és a felkavart fű és levél tömegéből egy női alak rajzolódott ki. Narahiko hamar felismerte, hogy ez a nő Hogosuro a Djuka klán egy megbecsült Női tagja, aki neméhez hűen Medikus ninja hírében áll. Hosszú barna haja és barna szeme teljesen tökéletes összhatást komponál a nő pajkos és egyben gondoskodó természetének. A nő a húszas éveiben jár, így Narahikohoz korban nem igazán illik. Persze nem tudni, hogy mi forog most a fiú fejében, de meglehetősen szép hölgyeményről van szó.

**Djuka Ryuu** Csüt. Márc. 12 2015, 21:40

A kis pesszimizmusomra legnagyobb meglepetésemre Kodo elkezdett mesélni. Őt is körbeölelték a hollók raja, és előtte is ott volt a holló. Ám úgy érzem, hogy ő sokkalta bátrabban viselkedett, mint én fennt. Én csak makacs voltam, de féltem… ő… mindig olyan masszív mit egy kő, erős, mint egy oroszlán, és gyors akár a süvítő szél… Kodo… a példaképem. És a testvérem. Nem hagyom cserben, és felküzdöm magam addig a szintig, hogy vált vállnak vetve harcolhassak a fiúval. De ehhez még erősödnöm kell. És az út, ami oda vezet hosszú és göröngyös. De míg nem vesztem el a célt, addig nincsen baj. Végül egy utolsó mindent eldöntő próbával végül a füstfelhő előtört, és sikeresen megidéztem az egyik varjút. Egy örömteli kiáltást követve felugrok az ég felé, és öklözök egyet.
- Ezaz!
Kodo dicsérete nagyon jól esett, és végül nyugton végignézem, ahogy ismét megidézi a varjút, és felszállok a hátára. Az a varjú, akit én idéztem meg egy darabig, még a földön marad, végül felszáll a vállamra, és odaül. Odafordulok felé, és megvakargatom a nyakát. Erre hirtelen megszólalt.
- Ha nekiállsz még gügyögni is esküszöm itthagylak.
- Eh bocs…. amm a nevem…
- Tudom Djuka Ryuu. Láttalak a próbádon. Az én nevem Benkei. Hívj bátran, ha kellek, de azért ésszel.
Végül bólintok rá. Egy kis idő múltán, mikor már nem volt semmi beszédtéma egy váratlan pukkanással el is tűnt Benkei. Az út további részén csak csöndbe pihenek kifeküdve a hollón. Jól esett egy kis pihenés, az eddigi dolgok után.

Uchiha Madara Vas. Márc. 15 2015, 16:18

A hatalmas madár hátán indultatok vissza a hatalmas fákkal benőtt erdők országából a Hold országának Déli szigetére. A szőke jounin, kit mindenki csak bátyónak hívott ott ült melletted. Kodomo büszke volt rád, elégedetten, örömből mosolygott végig.
A távolban kirajzolódott a sziget partszakasza előttetek, elértétek az otthonotokat. A madár meg sem állt a birtok kapujáig, mely a városon túl volt.
- Nézd csak őket, Ryuu. Az emberek boldogok, hisz tudják, hogy biztonságban vannak. Boldogok, mert az országuk erős. Boldogok, mert óvjuk őket minden gonoszságtól. Ezért élünk, mi shinobik. - talán Kodomo túlságosan is elszántan bízott az emberi jóságban, mégis minden szavát alátámasztotta az alattatok lévő emberek arckifejezése.
Elértétek a birtokot. Kodomo azonban nem szállt le a madárról.
- Ryuu, engem most várnak a vezetőségi épületben újabb küldetéssel, büszke vagyok rád. Keresd fel Namizuo-samat, mondd, hogy befejeztük a képzésed. - majd a hatalmas madár hátán az égbe emelkedett és elrepült, vissza,a város fele.
A kapun átlépve a két őr mellett Namizuo egyik titkára várakozott.
- Üdvözlünk itthon ismét, Ryuu-kun. Namizuo-sama vár rád. - a titkár fejet hajtott, majd elindult az iroda felé. Kérése, hogy kövesd őt a vezetőig. Vajon mit akarhat az öreg vezető?
A nagy teremből vezető kis folyosón végighaladtatok, majd a titkár bekopogtatott és ajtót nyitott, majd belépett.
- Namizuo-sama. Ryuu-kun hazaért. - azzal előre engedett téged és kiment, becsukva maga mögött az ajtót.
- Ülj le, Ryuu fiam. - mutatott a székre az előtted ülő, szakállas férfi. Az asztalon papírhalmazok voltak, ha kicsit megvizsgálod őket, a Tábor adataival. Talán még emlékszel a Táborra, az embercsempészeti bázisra az erdő mellett, melyet több éve felszámoltak a Djuka-k.
- Azt hiszem, nem tudtuk eltüntetni őket véglegesen. Újabb emberek tűnnek el a városban, általában nők és gyermekek, de van, hogy férfiakat is elrabolnak éjszakánként. Habár a különleges egységek folyamatosan szemmel tartják a város lakosságait, de sajnos az emberrablók egyre alantasabb módszerekkel lopják el az embereket a sötét utcákról.
- Habár a Báró meghalt, maradtak még, akik hűek voltak hozzá. talán az Ő kezük állhat minden mögött. Kodomo, a múltkori harcuk után végzett egy férfival, kinek nyakára egy B betű volt karcolva. Egy képzettebb, B kategóriás szökött shinobit. Ryuu, a te feladatod, hogy a várost járva szedj össze információkat, valamint, hogy kutasd fel a Tábor maradványait az erdőben. Segítséget fogsz kapni, azonban amíg a többiek nem érnek haza, segítséget kapsz. Hogosuro, az egyik medikus a kapuban vár rád. Induljatok a városba, lassan éjszaka lesz, és őrködjetek.

A következő körökben a városba mentek, ahol a boltok ugyan még nyitva vannak, az éjszaka lassan közeledik. Vásárolni tudsz a következő 2 körben, a chunnin medikussal az oldaladon egy órányi időt írj le, melyben a városban sétáltok, esetleges óvóintézkedéseket tesztek, vagy netalán konkrét tervetek van?

**Djuka Hiashi** Csüt. Ápr. 23 2015, 19:34

//Burakkuma visszatérés//

Jó érzés volt feküdni az ágyba, az előző edzések után. Nem is tudtam miért edzek annyit. Talán azért, hogy erősebb legyek? Soha nem tudtam meglelni a választ, de nem is volt baj, mert ez a téma mindig le tudott kötni. Lehunytam a szemem, gondoltam alszok kicsit, mielőtt újabb feladat lenne, vagy kedvem lenne esetleg egy újabb edzéshez. Éreztem, hogy álomba zuhanok, amikor kopogást hallottam az ajtómon.
~ Mindig a legjobbkor. ~ gondoltam magamban.
Kikászálódtam az agyból, felkaptam magamra egy nadrágot gyorsan, majd odamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Az egyik szolga volt az. Kicsit feszültnek tűnt, amitől én is kicsit komolyabbra vettem az állandó mosolyt az arcomon.
- Namizuo-sama hivat téged és a többieket. Nem tudom milyen ügyben, de azt mondta siessetek, mert fontos. - ahogy ezt elmondta nekem, a szolga el is viharzott. Gondolom a többieket kereste vagy más dolga volt.
~ Hát jó. Úgy érzem ez sem egy átlagos, nyugalmas nap lesz. ~
Odamentem a szekrényemhez, majd elkezdtem kipakolni belőle a felszerelésemet és összerendezni. Az övtáskát és a két shurikentartót leraktam a földre és elcsúsztattam jobbra.
~ Ezt még leellenőrzöm. ~
Leakasztottam a tantot és a katanát is. A tantót felraktam a derekamra, ahogy szoktam, majd leguggoltam és elkezdtem átnézni az övtáskát és a két shurikentartót. Szerencsére úgy találtam, hogy minden a helyén van, és rendben van nem hiányzik semmi. A két shurikentartót felkötöttem a jobb combomra, az övtáskát felraktam a derekamra és a katana-t feldobtam a hátamra és rögzítettem, hogy ne lötyögjön, majd kiléptem a szobából és elindultam Namizuo irodája felé. Kezdett furdalni a kíváncsiság, hogy mégis mi lehet ez az egész, főleg, hogy ilyen sürgősen szükség van ránk, ezért kicsit megsokszoroztam lépéseim számát, így hamar oda is értem az irodához. Bekopogtam, majd beléptem. Az öreg Namizuo bent volt a szobába és várt.
- Üdvözletem Namizuo-sama. Mi ilyen fontos, hogy ilyen sürgősen hivatott minket? - kérdeztem komolyan.

**Djuka Munfurawa** Pént. Ápr. 24 2015, 22:19

//Burakkuma visszatérés//

Az ablak tárva nyitva állt, és Ame a zöldellő lombokat nézte. Élvezte azt az édes sós szellőt, mely beszökött a szobába, felfrissítve a levegőt. Szerette ezt az országot, szerette a végtelen tengert ami körül ölelte, és azt hogy a termékeny élet ott volt mindenben.
Yoru a termetes párduc kényelmesen hevert a fekhelyén, ezúttal nem foglalta el a lány ágyát, nem is fért volna el a számtalan holmitól, ami ott sorakozott. Ame úgy döntött ezt a napot arra szánja, hogy rendbe tegye a lakrészét. Volt néhány dolog, amitől ideje volt megszabadulni, és jó néhány olyan, ami a helyén maradhatott. Ilyen volt az a kard is, amit az első megölt ellenfelétől vett el. Jó emlékeztető volt arra, hogy az otthon és család védelmében bár nehéz, lehetetlennek tűnő dolgokat is meg kell tenni, mégis meg kell találnia a módját, hogy ember maradhasson, s lépni kell tovább. Egyszerűen csak mert ez a dolga.
Szokásos felszerelését már átválogatta. Tomoko könyve, mely a nagy utazásokra elkísérte, most az asztalán feküdt. Ott jobb helye lesz, ahogy a családi képnek is. Ame úgy döntött egy darabig nem indul vándorútra, hacsak a klán nem dönt úgy, hogy hosszabb küldetést bíz rá, így csak a harci felszerelések maradtak összekészítve. Mintha csak e gondolatra válaszolt volna, Yoru hirtelen felemelte a fejét, és mély, kedélyes morranást hallatott, majd elindult az ajtó felé. Ame már jól tudta hogy társa így üdvözli az érkezőket, így felhagyott az ábrándozással, s mire a kopogás felhangzott, már az ajtóhoz ért, és vidám mosollyal nyitotta ki, beállva az ajtó résébe, s ezzel megakadályozva hogy a párduc esetleg túl hevesen üdvözölje az érkezőt.
Rögtön látta, hogy nem közeli családtag érkezett, Yoru viselkedése nem is volt olyan közvetlen, így a mosolyt ünnepélyes, magabiztos kifejezésre cserélte, s gyors főhajtással üdvözölte a hírhozót.
-Namizuo -sama megbízásából jöttem. Sürgősen hívat téged és a többieket.
-Köszönöm. Máris indulok.- Ame csak annyit késlekedett, hogy felöltse a felszerelését, és egy erőteljes mozdulattal leszórta a takaróról az ágyon heverő dolgokat a fal mellé. Volt egy olyan sanda gyanúja, hogyha most feladatot kapnak, hazaérkezéskor már nem lesz kedve és talán ereje sem arra, hogy felszabadítsa az ágyát. A rendetlenség pedig úgyis megvárja. Így hát Yoruval az oldalán kilépett a lakrészéből, és megindult a nagypapa színe elé.
Odaérve a folyosó végéről még látta, hogy csukódott előtte az ajtó, de arról lekésett, hogy lássa, ezúttal ki előzte meg, így megszaporázva lépteit gyorsan letudta a távolságot, kopogott, majd belépett.
-Namizuo-sama , üdvözletem - hajtott fejet tiszteletteljesen, majd köszönésképp biccentett Hiashinak. Itt és most bizonyára munka, s nem a családi összetartás miatt gyülekeztek, így nem tartotta illőnek a cseverészést, míg a többiekre vártak.

**Djuka Kodomo** Vas. Május 03 2015, 01:26

- Értem uram, és köszönöm - hajolt meg a Daimyou előtt a jounin, ki magához hívatta. Kodomo éppen indult volna küldetésére, azonban ekkor a teremben egy alak tűnt fel. nem is akármilyen. Egy chakravetület, ami igazából a testnek egyfajta része, egy azstráltest. Kodomo pedig felismerte a férfit, ki ezen a rendkívül különös és bonyolult technikával volt képes utazni térben és megjelenni.
- Uram, megtalálták a tábort - jelentette a felvillanó személy, aki Kodomo klánjában szolgál, a neve pedig Shira, a kán és az ország egyik legfőbb információhordozó személye. Kodomonak egy pillanatra mintha megbénult volna a teste.
- Tábort...Ugye nem...? - tette el a kérdést, a választól igen csak félt. - Ugye nem Az a Tábor. Daimyou-sama, csak nem visszatértek? Azonnal oda kell küldenie. - majd hirtelen visszafogta magát és fejet hajtott - Elnézését a kirohanásomért uram. Oda kell engednie. Én voltam ott. Én átéltem és harcoltam ott. Kérem, engedjen oda - hajolt térdére a jounin. Amennyiben a daimyou engedélyt ad a fiú kérésére, azonnal a birtokra indul, miután értesíti Shira-t. Visszatérve a birtokra a jounin azonnal a vezetői irodába siet, ahol már Hiashi és Munfu is hlyet foglalt.
- Elnézését kérem a zavarásért uram. A Daimou engedélyével csatlakoznék a csapathoz. - hajolt meg idős vezetője és nagyapja előtt a jounin, remélte, nem maradt le semmiről. Csendben helyet foglal, majd végighallgatja mindazt, amit a vezetőség tud. Mindeközben az emlékek folyamatosa hada zúdul elméjébe.
~Sukiii! - kiáltott a fiú, mikor a kalaposok elrabolták és magukkal hurcolták a lányt, akik épp a friss chunnin mellényében mosolygott Kodomo mellett. Útbaigazítást kértek tőlük a Föld országának falvában, majd egy szempillatás alatt elkábították és magukkal vitték Sukit. Kodomo országról országra, a nagy kontinensről a Hold szigetéig üldözte az emberrablókat. Végzett a B-vel. De hiszen felszámolták azt. A Burakkuma-kettot felszámolták, miután meghalt az S. A vezérük halálával menekültek a gyávák. Kodomonak akkor ki kellett mentenie Miuzurit a fogásból. Most vajon mi lehet? Tényleg ők azok? A kérdés, ami még inkább folglakoztatta őt, hogy ki lehet a vezető? Az A? vagy egy új S? igaz, a válasz lényegtelen, kodomo teljes felszerelésben áll, várva az indulási parancsot.

**Djuka Narahiko** Kedd Május 05 2015, 13:40

Mint minden délután, az edzést követően a kinti kertben üldögéltem, a kedvenc narancsfám alatt. Ha jó az idő, mindig itt szoktam meditálni, vagy egyszerűen csak kipihenni a kemény munka fáradalmait, hogy azután este még újra edzésbe tudjak állni. Ma délelőtt a kardforgatást gyakoroltam, így most a katanám tisztogatásába fogtam. Már egy jó ideje itt ücsörögtem. Éreztem, hogy a fülledt meleg és a narancsfa adta kényelmes támasz miatt kezdek elpilledni. Ekkor ütötte meg fülemet ismerős léptek zaja. Már távolról tudtam, hogy aki közeledik, az a nénikém, Kazuna. Amikor odaért hozzám, lihegve, hadarva, de azért érthetően szólalt meg.
- Namizuo-sama hivat téged az irodájába. Fontos, úgyhogy siess, ahogy csak tudsz.
- Rendben, köszönöm, hogy szóltál.
Felpattantam, és a kard tisztítását út közben fejeztem be. Kérdeztem Kazunát, hogy tud-e valamit, vagy esetleg hallott-e valamilyen pletykát, hogy mi miatt hívhatnak ilyen sürgősen, de nem tudott semmit. Mikor hazaérkeztünk, egyből a szobámba siettem. A katana már nálam volt, ráadásul le sem kellett ellenőriznem, hogy rendben van-e, hisz ezt csináltam eddig. Magamhoz vettem a shurikentartómat, illetve az övtáskámat, majd indultam kifelé a lakásból. Mielőtt kiléptem az ajtón, mindent megnéztem, hogy nálam van-e. Kunai, shuriken, drót, robbanó jegyzet, katana. Miután rendben találtam mindent, elindultam Namizuo irodája felé. Kíváncsi vagyok, miért rendelt engem ilyen sürgősen magához. Bár gondolom, nem én vagyok a klánból az egyetlen, akit magához hívatott. Amikor odaértem, kopogtam, majd beléptem az ajtón.
- Üdvözletem, Namizuo-sama. – köszöntöttem.
Egy mosoly mellett biccentettem egyet a többieknek. Kodomón már láttam, hogy nagy lehet a baj. Voltam már vele küldetésen, de így még sose láttam viselkedni. Emiatt én is kicsit izgatott lettem, vajon miért is kellett most idejönnünk.

Pein Szer. Május 06 2015, 23:03

//Burakumma visszatérése//

Az öreg vezető mindannyiótokat egy-egy tiszteletteljes bólintással üdvözölte. Bár ábrázata kételytől gyötört volt, ráncai mögül halovány mosoly bújt elő. Örült, hogy ilyen sok segítő kéz áll a rendelkezésére.
– Megérkeztetek hát mindannyian – kezdett mondandóba, majd még mielőtt folytatta volna, megköszörülte a torkát. – Hogy miért hívattalak titeket? Ezt bizonyára már ti magatok is tudjátok: a Burakkuma visszatért. Az emberrablások újrakezdődtek, bár az kérdéses, pontosan mi célból. Mint tudjátok – és itt főképp Kodomóra sandított –, az elődszervezetet sikerrel felszámoltuk. Az akkori tábor vezetőjét kiiktattuk, így a jelenlegi Tábor valódi természete merőben eltérhet az előzőekben megismerttől. Ha szerencsétek van, az aktuális vezető a nemrég még „A” tetoválást viselő egyén: fontos ugyanis tudni, hogy a tagok tetoválásokkal jelölték rangjaikat, mi pedig kiiktattuk az akkori egyetlen „S”-szintű személyt. Erre tehát – itt Namizuo hanghordozása kizökkent az eddigi monotonitásból – fokozottan figyeljetek majd, kovácsoljatok a tudásból és a tapasztalatból előnyt. Természetesen találkozhattok „C” vagy „D” rangú elemekkel is.
Ekkor az öregúr matatni kezdett íróasztala fiókjában, majd csakhamar egy törött lámpást halászott belőle elő.
– Nem csak nemzetünk és a falu, hanem klánunk épsége is a tét. Pár nappal ezelőtt Ryuu-sant küldtem el, hogy nyomozzon a Tábor hollétéről. Kutatása minden bizonnyal sikeres is volt, ám ő is, mint a civilek, emberrablás áldozata lett. Mindenesetre Hogoshurónak hála legalább azt tudjuk, hogy merrefelé kell szaglásznotok. Az ugyanis biztos, hogy az emberrablók egyszerű kocsisoknak álcázzák magukat, és a gyanútlan polgárokat elkábítva szedik áldozataikat. A Tábor maga pedig valószínűleg az egyik szomszéd szigeten épült fel, ugyanis Ryuu nyomát a kikötőben vesztettük el.
Namizuo a plafonra pillantott és sóhajtott egy nagyot. Próbálta leolvasni arcaitokról az érzelmeiteket, hogy mennyire tűntök elhivatottnak, és persze azt is, hogy teljesen magatokévá tettétek-e az eddigieket.
– Rendben hát – szólt végül. – A feladatotok tehát az új Tábor felszámolása, vagy legalábbis megbomlasztása lesz, különös figyelemmel társatok kiszabadítására. Mindenekelőtt meg kell találnotok a szervezetet, majd természetesen beszivárogni… a többi már magától értetődő. Azt rátok bízom, hogyan álltok hozzá a problémához, de arra azért felhívnám a figyelmet, hogy – főképp kezdetben – a cél az észrevétlenség… Suhanjatok az árnyak között! – mondta metaforikusan. – Sokan vagytok, valószínűleg még többen is lesztek, de ez remélem, nem fog a küldetés kárára válni. Menjetek!
Az öreg vezető határozottan adta ki a parancsot az indulásra, de még mielőtt átléptétek volna a küszöböt, Kodomót szólította:
– A küldetés vezetője te leszel. Társaid esetleges kérdéseire is te felelsz.

//Az utolsó gondolatnak megfelelően Kodomo írjon utoljára!//

**Djuka Munfurawa** Vas. Május 17 2015, 23:56

//Burakumma visszatérése//

Ame csendes figyelemmel követte az eseményeket, de Kodomo megjelenésével a fiú aggodalmát látva a feszültség jól láthatóan kiült alakjára. Izmai ugrásra késszé váltak, légzése valamivel szaporább lett, s tekintete veszélyesen szűkült össze, nehogy elszalasszon akár egyetlen apró, fontos részletet is. Yoru pedig érezve társa hangulatváltozását, eddigi kényelmes ülő helyzetéből kissé megemelkedett, s mély szimatolással kereste a forrását az esetleges veszedelemnek, mely azonban nem itt várta őket.
Burakkuma... a név emlékeket idézett. A Mester emlékét, a Tábor szörnyű valóságát, a vízből való ideiglenes társuk okozta csendes veszedelmet és persze az első gyilkosságot, amit elkövetett.
De nem most volt itt az ideje, hogy ezekre gondoljon. A felbukkanó emlékeket elméje egy távoli zugába űzte, s figyelmét ismét a feladat megértésére összpontosította. Namizuo maga is felidézett néhány lényeges elemet a korábbi kalandból. Ame rangjelzésekre is emlékezett, s az akkori tábor felépítésére, mely ma már bizonyára haszontalan információ, így azt szintén abba a távoli zugba gyömöszölte.
Mikor Namizuo -sama Ryuu esetét említette, a feszültség döbbenetté vált, Ame szeme elkerekedett, s egy halk szisszenés hagyta el ajkait. Az, hogy a testvér emberrablás áldozata lett, más fénybe helyezte a kalandot, egészen másféle jelentőséget adott neki. Bár már többször is arra a gondolatra jutott, hogy valamennyi testvére meglelte az útját, s megtalálta az erőt, az aggodalom, mely a vér kötelékén keresztül a szívéig jutott, felvetette fejét. Ame keze Yoru fejére csusszant, könnyedén pihentette a puha bundán, egyszerre nyugtatva őt, és önmagát. Tudta hogy testvéreivel mindent megtesznek majd, hogy megmentsék Ryuu-t és biztosra vette, hogy ez elég is lesz. A lány arcán a Nagypapa komolyságot láthatott, melyet az elszántság töltött meg hidegen forró élettel. Aztán Ame bólintott, mikor a felderítés első feladatát megkapták.
- Értettem Namizuo-sama. - Kész volt suhanni az árnyak között. Kodomo zaklatottságának látványa ellenére is kiült e gondolatra egy halvány, kérészéletű mosoly az arcára: Yoruval azt fogják tenni, amiben jók. Ame tekintete aztán Kodomora siklott, hiszen ő lesz a vezetőjük ismét. Egyetértett a döntéssel. Testvére már sokszor bizonyított, s lenyűgöző képességekkel bírt, s amint a fiú kiadta az indulás parancsát, Yoruval az oldalán felzárkózott hozzá, hogy kövesse. Bár arca nem mutatta, élvezte a lehetőséget, hogy ismét testvéreivel indulhat kalandra. Elhagyva a termet, amint lehetősége adódott rá, meg is szólította Kodót.
- Van valami más is, amit már sikerült kideríteni az új Táborról? Sikerült esetleg azonosítani már valamelyik kocsisukat, vagy a hajót, amivel szállítják az áldozatokat? - Most még úgy tűnt, bármelyik szállítási mód jó indulási lehetőség lehet. Valószínűsítette hogy ilyen távra csak kisebb hajót használnak, de abban az esetben is bizonyára egynél több ember dolgozik össze, akik jó információforrások lehetnek. A nyomozás előtti izgalom jóleső melegséggel töltötte el a lány szívét.

**Djuka Hiashi** Kedd Május 19 2015, 18:25

Csöndesen vártunk a szobában míg végül Kodomo is megérkezett. Gondterhelt arca azonnal elárulta, hogy valami nincs a rendjén. A levegő egyre szorultabb lett a szobában, amitől teljesen elveszítettem a hangulatomat és inkább kezdtem átesni a kétségbeesés szintjére, amint megtudtam, hogy újra a Burakkuma került szóba. Mint kiderült, a mostani valószínűleg eltér az előzőtől, bár nem tudtam elképzelni miben lehet rosszabb, mint az előző.
~ Hát ez nem jó hír. Remélem minket küldenek. ~ reméltem magamban.
A Tábor leírásából nem sok dolgot hallottam, mivel jobban foglalkoztatott a dolog, hogy mégis hogyan tértek vissza, hol lehet és hogy kik lehetnek ott. Nem is nagyon tudtam leakadni a témáról, amíg Namizuo-sama be nem nyúlt a fiókba és elővett valami tárgyat. Belekezdett a magyarázatba, ami elég elkeserítő volt, mivel kiderült, hogy Ryuu-t is elfogták, bár nem értettem hogy, hiszen Ryuu nagy erővel rendelkezett.
~ Mibe keveredett ez az idióta!? ~
Ez a dolog foglalkoztatott a legjobban, hogy szegény testvéremnek mi baja lehet, és ez meg is hozta az eredményét, mert éreztem, hogy kezdem összeszedni magam. Megjelent az elszántság, afelől, hogy Ryuu-t kiszabadítsuk. Az öreg mester elmagyarázta a feladatunkat és tanácsokat is adott, majd Kodomo-t nevezte ki az expedíció vezetőjévé, amire számítottam is.
- Értettem és köszönöm a tanácsokat Namizuo-sama. - mondtam a mesterünknek.
Elgondolkodtam rajta, hogy vajon hogy kerülhetnénk közel a Táborhoz, vagyis előtte, hogyan találnánk meg azokat, akik elrabolják az embereket, mivel ők tudnának segíteni nekünk a Tábor megtalálásában. De jelenleg Kodomo a főnök, majd ő tudja, ezért oda is léptem hozzá.
- Kodomo, mit tervezel, hogy fogjuk megmenteni Ryuu-t, majd felszámolni a Tábort, mert gondolhatod, hogy könnyű dolgunk nem lesz. Esetleg nem kéne keresnünk pár kocsist, akik a rablásokat intézik? - tettem fel a kérdéseimet a bátyámnak.

**Djuka Narahiko** Csüt. Május 28 2015, 01:09

Miután mindannyian megérkeztünk, Namizuo-sama gondterhelt beszédbe kezdett. Rögtön a lényegre tért, látszott rajta, hogy még ezt a kis időt sem szeretné elpazarolni. Miközben Namizuo-samát hallgattam, a többieket figyeltem. Kodomo már amikor megérkezett is feszült volt, de a Burakkuma szó kiejtése után láttam a többiek arcán is a megrettenést, ami ha náluk is jelentkezik, az nekem sem ígér semmi jót. Továbbiakban, Namizuo-samára figyeltem, és próbáltam minél jobban megjegyezni, amit mond, mivel egyelőre ez az összes információm a Burakkumáról. Amit mondott, azt faarccal hallgattam végig. Csak az arcom rezdült meg egy kicsit, amikor Namizuo-sama Ryuu elrablásáról beszélt. Az érzelmeimet nagyon nehéz leolvasni az arcomról, ezt egyrészt Kazuna nénikém szerint örököltem az apámtól, másrészt gyakoroltam is sokat.
Ryuu egy képzett ninja, ha sikerült őt leleplezniük, és elfogniuk, akkor ez a küldetés biztosan nem lesz egyszerű. Bár ezt már a felvezetésből is gondoltam. Azért remélem, nincs semmi baja Ryuunak. Így még komolyabban kell vennünk ezt a küldetés, hisz maga a klán is meg lett sértve azáltal, hogy elrabolták Ryuut. Semmiképp sem hibázhatunk.
- Értettem, Namizuo-sama! – mondtam talán a kelleténél is kicsit hangosabban. Már nagyon mehetnékem volt, az izgalom, a kíváncsiság, és a félelem érzései keveredtek bennem. Habár ez egy komoly küldetés, még is örültem, hogy újra a testvéreimmel lehetek együtt.
Mielőtt még kiléptünk volna az ajtón, Namizuo-sama kinevezte a vezetőnket. Természetesen Kodomo lett az. Nem meglepő, a Nazo szigeten is sikerre vezetett minket. Miután elindultunk, egyből segítséget kértem tőle.
- Kodomo, ez lehet, hogy csak az én tájékozatlanságom, de én semmit nem tudok a Burakkuma szervezetről. Kérlek, ismertesd velem a fontosabb információkat. Amiket Namizuo-sama elmondott, azokat megjegyeztem, de úgy gondolom, hogy még tudnál nyújtani számomra több fontosabb információt is. – fordultam kissé félve a vezetőnkhöz. Az arcomon nem látszott, de a hangomon érződött a bizonytalanság.

**Djuka Kodomo** Csüt. Május 28 2015, 14:47

A jounin csendesen állt, kezeit maga előtt átfogva. Az idős vezető, Namizuo minden egyes szavát megismételte fejében, összetette mindazt, amit hallott azzal, amit eddig megtudott. habár azt hitte, örökre elfelejtheti a rémálmot. A Burakumma ugyanis maga volt a rémálom.
~Ryuu, tarts ki. Megyünk érted. megmentünk, testvérem. – mondta magában, majd mikor Namizuo befejezte az értesítést és azonnali indulásra ösztönözte a csapatot, Kodomo el is indult. Egyetlen percet sem vesztegethetett.
Amíg az épületben sétáltak, Kodomo elkezdte tervezni a csapatot. Testvéreit úgy ismerte, mint a tenyerét, így mindenkinek a jó tulajdonságait állította előtérbe, majd aszerint osztotta ki a feladatokat.
- A Burakumma egy illegális tábor, ahol egy maréknyi ember, nagy számú zsoldosokkal a hátuk mögött, embereket kezdtek el elrabolni az utcákról évekkel ezelőtt a Hold országában. Embercsempészettel foglalkoztak. A Tábor, ami a székhelyük volt egy komplett erődítmény volt. rengeteg katona és shinobi figyelte a kapukat, és szó nélkül támadtak mindenkire, aki a közelébe merészkedett. A Tábort vezető emberek mind tetoválást viseltek valahol a testükön. Egy-egy rangot varrattak magukra, mely megegyezett Besorolásukkal. A Tábor felszámolásakor Soroshima, a klán barátja segített és sikeresen kiiktatta az S varrásút, én pedig a B-vel végeztem. A tábort megsemmisítettük, az embereket pedig kiszabadítottuk. Azt hittem, végleg eltűnt a Burakumma. De ezek szerint tévedtem. – idő közben kiértek az épületből.
- Azt már tudjuk, hogy a városban lévő kocsisokat kell megfigyelnünk, és a helyet pedig egy közeli szigeten találhatjuk. Szétoszlunk, kettes csapatban fogjuk átkutatni a várost. A kocsisok mindegyikével beszélni kell és megjelölni azokat, akiket kizárhatunk. A cél, hogy ne keltsünk nagy feltűnést, elvégre ha megérzik, hogy kutatócsapatot indítottak utánuk, talán felszívódnak, és nem találunk a nyomukra. – Kodomo ekkor megállt, majd testvéreire nézett.
- Ame és Hiashi. Ti a város nyugati részét nézzétek át. Az akadémia és a sűrűbb helyeket, ahol sok kocsis fordul meg napközben. Azonban használjatok klónokat és álcázzátok magatokat, nehogy ti is csapdába essetek. Füstbombával jelezzetek, ha történik bármi. ne tegyetek semmi olyat, ami a küldetést veszélyeztetné. ha találtok valamit, jelezzetek, s mindig maradjatok együtt.
A jounin ekkor a másik fiú felé fordult, az ifjú orvos tanonc felé.
- Narahiko, te velem jössz. A miénk a város másik része. Ugyanúgy értesítjük a másik csapatot, ha nyomra bukkantunk. Induljunk! – adta ki az utasítást a jounin, ám egy pillanatra még megállt.
- Még egy tagot nem vezsthetünk el. Egyetlen egy emberét sem rabolhatják el, ki a Hold népéhez tartozik. megtorolatlanul biztosan nem. – ekkor Kodomo kézpecséteket formált, majd kezeit összecsapta.
Egy tucatnyi holló jelent meg a fiú körül. Tolluk fehér volt, akár a hó.
- Menjetek és keressétek meg a tetováltakat! Ti hárman – mutatott három kisebb példányára a klánból – Figyeljetek rájuk. – utalt ezzel két testérére, így a három holló feladata a csapat kísérése lesz. A hollók képesek a Meisai Gakure no jutsu használatára, így láthatatlanul bejárhatják a várost, kutatva a különös tetoválással megáldott személyeket. Kodomo pedig narahikoval együtt elindult, hogy bejárják az eldugottabb, szegényesebb területeit a városnak, ahol nagyobb eséllyel támadnak rá a magányos személyekre.

Kodomo köpenyébe burkolózik, eltakarva ezzel vértezetét. próbálta kerülni a feltűnést, kezdetben inkább csak megfigyelte a helyet, a valódi kémlelő a felette repülő fehér madár, Shirokage volt. A jounin hollója a magasból szemlélte a várost, és ha különös esetet látna, azt jelzi a szőke hajú fiúnak.

**Takeyanagi Tomoko** Szomb. Május 30 2015, 20:39

A tanulásom tovább húzódott, mint szerettem volna, mert fontos küldetésem lett volna, amiről nem ellene elkésnem, bár van némi sejtésem, hogy már így is kések. A táborról nem hallottam, de remélhetőleg a Djukák tudnak majd némi infóval szolgálni, lévén, hogy a klán szinte az egész szigeten jelen van. Mivel a tanulás már véget ért, gyorsan összeszedtem a felszerelésemet, mivel már korábban tudtam, hogy a küldetésre megyek, így már az edzésre is úgy jöttem, hogy minden nálam volt. Mivel a Telihold óta nem volt lehetőségem feltölteni a készleteimet és nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan két drót technikával is elsajátítok, így 10 méter drót nem lesz elég, ha használni akarom és a torkomban is csak egyetlen senbon van, így azt is pótolnom kell. Mivel felkészületlenül nem mehetek egy ilyen kaliberű küldetésre, így útban a Djuka birtokra bementem Djuka Muusashi, egykori Genki apjának a boltjába, hogy megvásároljam a hiányzó felszerelést.
- Jó napot, 2 senbont és 50 méter drótot szeretnék.
Mondom lihegve.
- Mi ez a sietség? Tessék!
- Tábor újra megjelent a szigeten.
- Szent ég! Vigyázz magadra!
- Köszönöm!
Veszem magamhoz a fegyvereket, amiket kifizetek és a következő pillanatban az első senbon eltűnik a számban, majd láthatatlanul a torkomon lévő pecsétben, amit aztán a második követ. Musashi nem lepődik meg, hiszen már megszokta a ninják technikáit, mivel ő maga is az volt. Miután ezzel végeztem, nem akartam futás közben, kapkodva mert nem lenne szerencsés, ha lenyelném, elköszöntem Musashitól, majd futva nekiindultam a falut körülvevő erdőségeknek egyenesen a birtokra. Nem kellett sokat keresnem a csapatot, mivel a birtok közepén a fő épület mellett álltak.
- Gomen'nasai! Egy kicsit elhúzódott a tanulásom.
Érkezek meg éppen Narahiko kérdése előtt, így hallom Kodomo magyarázatát a küldetésről, ami egy kicsit elbizonytalanít, hogy képes leszek-e végrehajtani a küldetésemet.
- Kodomo én merre menjek?
Gondolom nem számított rám vagy legalábbis nem tudta, hogy jövök, de én is a faluhoz tartozom és jó kapcsolatot ápolok a klánnal.

Pein Csüt. Jún. 04 2015, 13:47

//Burakkuma visszatérése//

Bár talán egyikőtök se számított rá, Namizuo-sama végül veletek együtt lépte át irodája küszöbét. Nem szólt semmit, valószínűleg egyszerűen csak hallani szerette volna első reakcióitokat, illetve ötleteiteket.
A kérdések sűrűn záporoztak, Kodomo pedig igyekezett választ adni rájuk – de volt ennek értelme? Néhányatok elméjében biztosan felötlött a gondolat: ez a múlt, egy régi Tábor, egy másik Burakkuma. Az az eddigiekből is látható, hogy a szervezet most is emberrablással foglalkozik. De hogy kik állnak mögötte és milyen céllal, az egyelőre ködös; az pedig erősen valószínű, hogy maga a szervezeti struktúra is megváltozott. Vagy épp nem? Az is jó nagy csavar lenne. Ki tudja.
A terv hallatán Namizuo lomha bólogatásba kezdett, majd a távolba tekintett. Csak ekkorra vált egyértelművé, hogy miért is követett titeket. Várt még valakire, aki csakhamar – Tomoko személyében – meg is érkezett. Az idős vezető őt is tiszteletteljesen fogadta, látszott rajta, hogy megbecsül minden egyes embert, aki segítségét ajánlja fel. Amíg a többiek csoportokra oszlottak, Namizuo röviden elmagyarázta neki is, miről van szó, majd végül némiképp belenyúlva Kodomo hatáskörébe azzal bízta meg az ifjú shinobit, hogy Hiashiékhoz csatlakozzon, és a város nyugati részét kutassa át. Döntését nem indokolta – miért is tette volna –, de a józan ész valóban azt diktálta, hogy a nagyobb létszámú felderítőcsapat fésülje át a forgalmasabb környéket.
Miután mindent elrendeztetek magatok között, Namizuo sok szerencsét kívánt nektek.
– Tudom, hogy képesek lesztek rá. Egységben az erő! Ha összedolgoztok, újra győzni tudunk – mondta, majd hátat fordított nektek. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a küldetés.

3-as csoport (Tomoko, Hiashi, Munfurawa):

A város nyugati része és az akadémia környéke meglehetősen nyugodt. Mint mindig. A környék tele van emberrel, sok a turista is, de apró-cseprő bűnözésnek, zsebtolvajoknak nyoma sincs. A tömeg ide-oda imbolyog, a fogadók és kisebb-nagyobb terek teljesen tömöttek, de az összevisszaságban mégis valamifajta rend uralkodik. Pezsdítő a környezet. Minden van itt, mi szem-szájnak ingere; éppenséggel akár ebédelni is beülhetnétek az egyik hívogató fogadóba, hiszen az óra éppen delet ütött. Az akadémia környékén néhány shinobitanonc is lófrál, feltűnően vidáman: nekik nyilván fogalmuk sincs arról, mi folyik valójában ezen az első látásra makulátlan helyen.
Feltűnően sok a kocsis is – ennyi emberre persze el is kél a fuvar. Jó néhányan igénybe is veszik a szolgáltatást: fel- és leszálló utasokat is láthattok, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A kocsisok többsége meglepően mindennapi ábrázatú, ünnepi öltözékbe bújt, 30-40 év körüli férfi. Nem olyan ördögiek, mint amire számítani lehetett. Rajtatok áll, miképp fogtok hozzá pontosan a felderítéshez.

2-es csoport (Kodomo, Narahiko):

A város másik fele sokkal csendesebb és nyugodtabb. Itt könnyebb kiszűrni a gyanús elemeket. Ezzel nyilván ők is tisztában vannak, de azt már nem tudják, hogy ellentámadás szerveződött, és ezúttal őket keresi valaki, nem pedig fordítva. A meglepetés ereje pedig az ilyen helyzetekben hatalmas előny.
A lakóházak között kacskaringósan futó, néhol sikátorokba torkolló utcák napnyugta után talán hátborzongatónak tűnhetnek, most azonban minden szegletük fényesen ragyog, az ég tiszta, egy árva felhő sem vet árnyékot a városrészre. Ez a feltűnően kellemes idő a megszokottnál több embert vonzott az utcákra, így az elvegyülés se okoz különösebb problémát.

Bármit is eszeltek ki, különösebb siker nélkül rójátok az utcákat egy jó órán át. Ekkor aztán Kodomo ötlete végül beváltja a hozzá fűzött reményeket: Shirokage észrevesz valakit. Egy körülbelül 20 éves fiút, civil öltözékben, aki az egyik közeli padról sandít Kodomo irányába, szinte észrevétlenül. A tarkójára egy „A” betű van tetoválva, égszínkék tintával. Emberrablásnak vagy egyéb erőszakos cselekedetnek a környéken nincs nyoma.

//A 3-as csoport következő posztját a ninja akadémiához kérem, a 2-esét pedig a külvárosi lakónegyedhez! Ez a kör igencsak hosszúra sikeredett, de tudjuk ezt be annak, hogy sokan vagyunk. Mindenesetre innentől a körváltások maximum két hetesek lesznek, úgyhogy a következő poszt elküldésének határideje június 17.//

**Djuka Kodomo** Pént. Aug. 12 2016, 01:37

Shaka...Shuka...Naka! ^^

Sötét volt, csupán a Félhold, s a csillagok nyújtottak fényt a borongós éjszakában. A fekete égen sötét felhőképződmények közeledtek. A magas fűszálak átkarolták a térdelő jounin lábait. A szél lassú tekergésre bírta őket. A szél, mely észak felől fújt, magával hordozta az emlékeket. A megannyi fájdalmat, a kínt, a keserűséget, a magányt, és minden mást, amelyet a háború szele magával sodor. A jounin megélte, hogy elbukjon. Még sohasem volt efféle megmérettetése. Senki sem számíthatott mindarra, amit át kellett élniük a szigeten. A szörnyek, az árulás, és ő…a legkegyetlenebb kígyó.

Kodomo ujjaival belemélyedtek a földbe, dühében kitépett egy nagyobb fűcsomót, majd remegő kézzel felemelte. Majd megállt, mikor szemei az előtte lévő követ nézték.

Hatalmas márványkőből kialakított síremlék állt előtte, a tiszta és tükörsima felületén virághalmazok és gyertyák, mécsesek hevertek. Kodomo, a temetés napján egy levelet tűzött a sírkő elé. A levélben azon búcsúbeszédek egyike volt, melyet Ryuu a küldetések előtt írt. Mindig is számolt a kockázattal, s nem akarta elhagyni a családot, anélkül, hogy elköszönne, mielőtt bevetésre küldenék.

…Tisztelettudó, példamutató, kitartó shinobi volt. Élete nem csupán a klán, hanem a falu minden tagja számára boldogságot adott. Tisztességes ember volt, ki becsülettel elvégezte a feladatát. Önzetlen, ki bármikor megosztotta másokkal azt, amije volt. Az öcsém volt, ki valódi férfivá nőtt a szememben. Emléke örökké bennem fog élni. Az út, melyet a sors szánt neki, nem merülhet feledésbe. Példamutatása számos személynek adhat vigaszt, mikor mindent eltakarnak a viharfelhők. Ha ő ott volt, mindig megcsillanhatott a Nap fénye, nem volt számára akadály a sötét felhőképződmények. Fény volt a sötétségben. Nyugodjék békében.

E szavakkal búcsúztatta aznap Kodomo az öccsét. Az előtte lévő napok sokkalta több fájdalommal és rémálmokkal teli éjszakák és nappalok kísértették a jounint. Elbukott, s ennek saját testvérének halálával végződött. Az undorító pecsét, amely Munfunak a nyakára került, még vagy három lapáttal is rátehetett. Kodomo számos nyugtatót kapott éjszakára, nem is az álmatlanságok miatt, sokkalta inkább a véletlenszerűen kitörő gőz, mely felperzselte már a fél szobáját, valamint két kórházi termet. Nem tudta magát túltenni mindazon, melyet talán meg sem érthetett. Túl sok volt a kérdés, túl sok a megválaszolatlan esemény és tényező. S a benne dühöngő erők válaszra vártak. Amíg pedig nem találja meg ezeket a válaszokat, addig dühe nem képes csillapodni.

Az eső első cseppjei a jounin páncélzatán kezdett kopogni, majd egyre erősödve kezdték el eláztatni félretolt köpenyét, s testének többi részét. Kodomo kinyitotta könnyező, lilás szemeit. A fűcsomót lassan visszaemelte, majd két kezét a koporsóra tette. Fejét lehajtva könnyezett, s próbálta elszorítani a fájdalmat, mely belülről emésztették.

- Meg…foglak…bosszulni Öcsém. – Kodomo összeszorítja ujjait, majd lassan felkel. Teste erőteljesen átázott, ám észre sem vette. Ökölbe szorított keze teste mellett állt készenlétben. Majd mintha valami sistergő hang kezdte volna körüllengni. A testéből kitörő, alig látható szürkés aura elpárologtatta a rázúduló esőt.

- Még egyszer nem fogok elbukni. Megerősödöm. S azután, nem lesz a világnak olyan sarka, amely mögé elbújhatna bárki. Gonosz, ki a sötétségben élsz, nem rejtőzhetsz, mert az Ég Fehér tolla megtalál. Nem fogok nyugodni, míg Kabuto és a hozzá hasonló pszichopaták szabad lábon járnak és élnek az emberek között. Nem fogom hagyni, hogy megannyi civil veszítse életét, vagy épp kísérleti alanyként használhassák fel testét. Nem engedem, hogy a gonosz még egyszer megvethesse talpát sem a Hold földjén, sem pedig a világban. Addig fogok viaskodni a gonosz ellen, míg el nem tűnik végleg. Addig harcolok, amíg nem lesz béke.

Kodomo lassú léptei vezették őt vissza a birtok melletti szentélytől vissza a klán székházáig. Belépvén saját házába, levetette vértezetét, s megtörölte. Ugyanezt tette kardjaival, s minden eszközével mely átázott odakinn. Egy jó shinobinak figyelnie kell az eszközeire.

Forró fürdőt vett, majd miután átmelegítette megázott csontjait, forró teát főzött, majd végül a vendégszobába sétált, s lassú kortyokban, fogyasztani kezdte a citromos teát.

//Színcsere történt//

**Hyuuga Shakaku** Pént. Aug. 12 2016, 23:52

[Csuka]

A fiatal férfi – noha nem a világ összes nyugalmával, hiszen a legutóbbi események aligha adnának arra okot – feltehető kimértséggel iszogatja a teáját, elméletileg zavartalanul. Elméletileg. Arról ugyanis nagy valószínűséggel nem tud, hogy az elmúlt pár napban igenis volt egy olyan elem, ami a szokásostól merőben eltért. És nem, nem arról van szó, hogy egy nemes halászati taggal lett kevesebb a klán, de legalábbis egy Djukával (függetlenül attól, hogy volt-e éves halászati engedélye vagy sem... ami persze nem feltétlenül igaz, hiszen a halászati jog egy vagyoni értékkel bíró jog), hanem sokkal inkább arról az egyszerű, de sokrétű értelemmel bíró tényről, hogy az ifjú, de aligha fiatal (sőt, nem is fiatalodik már sehova) Djuka árnyékát képezte egy olyan lény, mely aligha evilági.

Nem, nem arról van szó, hogy a férfi árnyéka nyugdíjba vonult volna, ugyanis a képződmény ugyanolyan makacssággal kapcsolódik fizikai testéhez, mint az eddigi hosszú és díjazatlan években. Ez az árnyék sokkal több ennél, továbbá nem is emberi alakot ölt; szárnyai vannak és egy igencsak prominens csőre.

– Hááát, öcsém, ez elég trotty volt. Nincs abból valami erősebb tinktúrád? Annyira depressziós lettem, hogy már szinte temetném az öcsém... Ja nem, életben van, de ez aligha számít... Ja nem, neked talán mégis számít... Illetve mégsem, hiszen a Tied meghalt... – A férfi válla felett másfél méterre károgó élőlény igencsak madárjellegű, méghozzá Kodomo által ismert példányok közé sorolható. Kivéve, ha a teában van valami, ami beszélő madarakat eredményez; jó cucc lehet.

Mindenesetre a madár tépett szárnyakkal rendelkezik; talán pár tolla megégett, hiszen fekete korom lepi őket, míg másokat talán valamilyen élőlény (feltehetően ragadozó, legalábbis a nyomok alapján) téphette meg. Az egyik szeme hiányzik, helyén valamilyen hipszter szemkötő (melyre egy némileg ügyetlen szemet rajzoltak), a csőréből is hiányzik egy aprócska darab, mintha foghíjas lenne.

Úgy tűnik, hogy a szociális és empatikus készséget mellőző élőlény igenis egy idézés. A kérdés már csak az, hogy ugyan ki az, aki egy ilyen érzékeny időben egy ilyen érzelmes shinobihoz egy ilyen hihetetlenül antiszociális madarat küldene, akinek az egyedüli képessége, hogy:

– Te figyelj csak, Ember, én telibe szarom a gyászod, bár biztos jól esik, nem tudom, nekem eléggé gázul nézel ki, de persze te tudod... – Száll a jómadár Kodomo szintjére, sőt alább, ugyanis a közeli asztalon landol. – De a vén csókák küldtek, hogy sasoljak már rád... na nem mintha bármi közöm lenne azokhoz az egoista balfékekhez, cöh, de valami olyasmit is károgtak a jót-akaróid... jó-takaróid... szóval izé, na, hogy valami jó cuccuk van számodra! – Kacsint a humanoidra, mintha valami nagy összeesküvésbe avatná azt be. – Amolyan világmegváltó cuccizé, amitől, legalábbis ők aztat mondták-e, hogy az álmod és célod valóra válik, mi-he? – Bal szárnyával úgy legyezget, mintha magához közel akarná inteni a shinobit. – Te figyelj csak, Tesám, adsz majd abból a cuccból, ugye?

Ekkor Kodomo újdonsült „tesája” köhögni kezd, majd pedig az egyik karmos lábával a saját csőrén lenyúlva a lény elővarázsol egy nyálas, enyhén ételmaradékos tekercset.

– A főcsicsergők azt üzenik, hogy te a kománk vagy és hogy vakerázod majd a tipcsitopcsit, amiről szó van. Valami fordított idézésről is volt szó, de húha, Tesám, arra röppent egy csibe, gyönyörű fehér... Nem is, fehérnél is fehérebb tollakkal... – Sóhajt a névtelen élőlény. – Azt hittem, reptében kell az ilyet, de tényleg, Tesám... – Ekkor némileg észbe kap, mintha a nyálcsorgató emlékezésből kirezzentené a sors. Sőt... mintha az élet hátba rúgná. – De egyébként a nevem meg Mamou! Mi legjobb barcsik leszünk, ugye? – Kérdezi a holló szinte emberinek ható bárgyú vigyorral. – Mármint persze – tér magához pillanatnyilag Mamou a férfi gyászára való tekintettel –, ha túltetted magad ezen a depresszív kakin. Mert hallod pont úgy tolod, mint Vénasszony Kie.... Tyű hallod, ő is majdnem temette a világot.

Úgy tűnik, hogy főhősünk társa igencsak különlegesnek minősül, legalábbis a jelenlegi helyzetben. De vajon lehet ennek kifejezett oka? Miért küldenének a bölcsek egy olyan élőlényt, ami legjobb esetben is csak irritálja a fiatal férfit? Mi lehetett ezzel a szándékuk?

Valójában Kodomo kezébe helyezték a döntés: vagy kitekeri a madár nyakát és megfőzi ebédre, vagy pedig tanulmányozza az üzenetet. A fiatal shinobi már korábban szerzett információt a ritka, féltve őrzött ősi tudásról, de jelen pillanatban pont ezt ajánlja fel számára a szerződött faja. A kérdés már csak az, hogy elfogadja-e?

Valószínűleg okkal fogalmazták meg kérdésként és inkább írott üzenet formájában; feltételezhetően tudhatták, hogy a jelen lévő Mamou aligha képes az üzenet hiteles közvetítésére (ha viszont nem az üzenetek hordása a feladata, akkor vajon mi lehet?), így leírták azt, de meghagyva a visszautasítás lehetőségét.

Amennyiben Kodomo pozitív, elfogadó szándékát kifejezi, úgy azon nyomban landol a vállán a különleges stílussal megáldott lény. Ebben a pillanatban megszűnik az a helyszín, mely eddig a fiatal férfi szemei előtt létezett, s egy új, emberéhez képest szokatlan világban találja magát.

Főhősünknek viszont aligha lenne elég ideje bámészkodni, turistát játszani; a feje felett keringő madár úgy tűnik olyan, mint a rossz pénz...

– Na mi van? Nem jössz? Gyere máááár! – Csattogtatja hiányos csőrét. – Megértem, hogy csak két lábad van, nulla szárnyad, meg hogy lehúz a magány, a kudarc, a veszteség, a hibáid súlya, de hidd el, a depresszió egy elég béna kifogás, úgyhogy húzz bele, Kopasz!

Ajánlott tartalom