Re: Kakkoi sziget

Namikaze Minato Szer. Júl. 06 2016, 22:01

A hajóút innentől kezdve monoton egyhangúságban telt el. Hol ilyen, hol olyan feladatot sózott rátok az éppen aktuális főnök. A kapitányasszony, mindig talált munkát bárkinek, akit henyélésen vagy lazsáláson kapott, még akkor is, ha az éppen akkor fejezte be a munkáját. Szóval az első napok után, már tudtátok, kit is kell messziről elkerülni. Mondjuk a kapitánynak voltak kiszemelt áldozatai, akiket, még ha nem is „feltűnően” de folyamatosan keresett, és utasítgatott. Ilyen volt például, egy Tamao nevű cingár legény és egy Yoshimitsu nevű bábhasználó. Igazi szadista volt, de csak amiatt, hogy nehogy azt higgyék a kiszemeltek, hogy őket csak kihasználja, és a földbe tiporja, néha hagyott nekik meglepetéseket. Apróságokat. Egy kis véletlen bepillantás a szoknya alá, amikor felfele lépdelt a lépcsőn. Egy borgőzös nyelvescsók a fedélzeten, hogy mindenki láthassa, és a többi. Persze ki tudja mi bujkálhatott a hátterében ezeknek a dolgoknak, úgy tűnt ő maga élvezi ezt.

Körülbelül egy hetet utaztatok így, amikor is a hajón ismét felcsendült a harang. Mindenki felvánszorgott a fedélzetre, ahol is éppen ment lefelé a nap, így vérvörösbe burkolta a hajófa barnáját. Az emelvényen a már ismerős Shinobi állt, kezét hátratéve nézett végig a tömegen. Mellette a kapitányasszony kacérkodott, egy meglepően kihívó öltözékben.
- Nos… - kezdett bele a szövegbe a Shinobi – hamarosan elérünk a szigethez, amit bizonyára őriznek, így átvilágítás alatt fogunk átesni. Fontos tudnotok, hogy ez a hajó élelmet, és különböző orvosi dolgokat szállít a szigetre. Legalábbis papíron. A kedves kapitányasszony, pedig volt olyan kedves, hogy amikor a Kirigakureiek nekiadták a megbízást már rohant is hozzánk, hogy be tud juttatni egy kisebb csapatot a szigetre. A vér nem válik vízzé, ebből is látszik.
- Ugyan Haruko… még a végén benedvesedem itt a sok bóktól.
- Egen… - látszott a shinobi lefitymáló tekintetén, hogy nem nagyon szívleli a nőt. - Lényeg a lényeg! Maguk a teljes legénységet alkotják, így tehát a feladat első része most megkezdődik! Rejtsenek el MINDENT, ami arra utalhat, hogy esetleg harcművészettel foglalkoznak. Értem ezalatt a fejpántokat, fegyvereket, felszereléseket, öltözékeket! Vegyenek matrózgúnyát és az eddig tanult feladataikat lássák szépen el! Van egy órájuk olyanná varázsolni a hajót, hogy azt még egy szenzor ninja se tudja megállapítani, hogy itt netán nem csak tengeri kutyák vannak! Egy óra múlva pedig körbejárom a hajót, és aki nem tud rendesen pakolni vagy rejtőzni… hát a cápák éhesek ám.
Ezzel egy vigyor kíséretében szabadjára engedte a csoportot.

**Hiromi Akio** Pént. Júl. 08 2016, 14:22

Azt hiszem pont ilyen lehet házasnak lenni. Akármerre mész egy tüzet okádó lenge ruhás nő folyamatosan dirigál, mellé nem főz, nem takarít, de még csak nem is kedves. Van egy olyan érzésem, hogy soha nem fogok megházasodni.
- *Sóhaj*
A padló suvickolások közepette fél szemmel mindig tekintettem Yoshimitsu társamra, kit akárhányszor is láttam egy jó adag tüzet kapott attól a sárkánytól. Legszívesebben néha odaálltam volna elé, hogy közbeszóljak, de túlságosan is ijesztő a kapitány. Na meg persze egy fejvadászt nem lehet egykönnyen sarokba szorítani, biztosan régóta forralja a bosszúját, nem kellek én oda! Hehehe, hehe, he...
- *Suvick-suvick* Azért kíváncsi lennék anya mit csinálhat otthon. - Dünnyögtem orrom alá miközben tisztogattam a padlót. Biztosan tojásrántottát, esetleg valami finom édességet. Valami habos-babosat.
Nem kellett sok idő és a nyálam is segített a padló tisztításában. Csak a többiek meg ne lássák! Munkák ide vagy oda, tény hogy segített elterelni a gondolataimat a közelgő küldetés nehézségeiről, következményeiről. Yoshi bátorítása is kellemes hatással volt rám, lassan az-az érzésem támadt hogy akár számíthatok is rá. Az elmúlt napokban végül is úgy tűnt. Utazó napjaink teltével viszont megesett egy olyan szituáció amitől tátva maradt a szám. A kapitányasszony megcsókolta Yoshimitsut, amikor a fedélzeten tartózkodtam épp láthattam a jelenetet.
- Yo-Yoshi! Lepaktálsz az ellenséggel... - Ejtettem ki szavaimat halkan a tenyerem takarásában. Később aznap a kabinban elmélkedtem a dolgon és rájöttem valamire. Anyám már mesélt róla, könyvekben is olvastam róla, kétséget kizáróan a kapitányasszony egy hedonista! Noha anyám nem így nevezte, de szerintem ugyanazt jelenti. Körülbelül hét nap telhetett el míg nem elérkeztünk egy újabb gyülekezőhöz. A fedélzet teli s tele volt többnyire ismeretlen emberekkel, így kabintársamat kerestem ösztönösen. Ezután egy kis eligazítást kaptunk aminek a végéhez a kapitányasszony is hozzáfűzött pár szót. Hö'? Hogy mit csinál? Az eligazítás után megbökdösném Yoshimitsut(ha a közelembe lenne) és kíváncsiságomat megpróbálnám beteljesíteni.
- Hé Yoshimitsu, hogy érti azt hogy benedvesedik? - Néznék rá gyermekded érdeklődéssel.
Ha megkapnám válaszom igyekeznék is végrehajtani a feladatom. Eltüntetnék mindent ami arra utalna hogy esetleg shinobi lennék. Fejpánt, öltözék, fegyverek, mind mennének olyan helyekre ahol kevésbé találhatóak meg. Szekrény és fal közötti részhez passzírozás, esetleg padló alá rejtés, a szokásos. Ezután egy matrózgúnyát szereznék ami minden bizonnyal nem lenne teljesen tiszta. Ezután keresnék valami kis munkát magamnak, nehogy én legyek az egyetlen aki lazsál és kitűnik a tömegből.

**Amaken Yoshimitsu** Szomb. Júl. 09 2016, 18:05

A ringó víz, lágyan ropogó hajótest. Oh, minő gyomornyugtató párosítás. Szinte teljességgel ellazítva az ember tudatát, arra ösztönözve, hogy nagy szép sugárban adja tudtára a világban, milyen csodásnak érzi ezt az utazást. Épp ezt a sugallatot törölgettem a fedélzetről, melyet egy kevésbé vasgyomrú shinobi társam engedett el. Bár nem volt épp étvágygerjesztő látvány, én mégis zokszó nélkül végeztem a munkámat, bár úgy tűnt, hogy Akio barátom nem ilyen nyugodt, pedig ő egyszerűen csak a fedélzet sikálását kapta ki. Nos, mindegy. Sosem voltam az a panaszkodó fajta, úgy vagyok vele, hogy a munka az munka, valakinek el kell végezni, akkor minek legyen rá panaszom, hogyha esetleg ez a valaki, pont én vagyok. Emiatt vettem olyan könnyen, hogy a kapitányasszony előszeretettel adott számomra kellemetlenebbnél-kellemetlenebb munkákat. Mivel nem állt szándékomban Akiot is ezzel terhelni, általában ezekben az időkben egy magamban dolgozgattam hajós dalokat dúdolgatva (~[url= https://www.youtube.com/watch?v=WD1SxMHbqtA]Mindenem a grog[/url]). Épp egy vitorla köteleinek kifeszítésével végeztem, amikor Akiot megpillantva intek neki elmosolyodva és indultam is felé. Már kiáltottam is volna felé valami szellemeset, mikor a kapitányasszony belépett a látókörömben. Rögtön megálltam és felé fordulva, elmosolyodok, majd biccentek felé. Már készültem volna köszönteni, amikor kezeivel megfogta kezem, és egyszerűen megcsókolt. Nyelve, akár egy boros mámor kalandozott el a számban. Persze… meglepődtem. De nem annyira, hogy ne viszonozzam a smacit. Majd amilyen gyors jött, úgy távolodott el tőlem, egy már-már szoknyafelcsapós mozdulattal. Egy ideig vágyakozva néztem utána, majd az államat megvakarva elmosolyodtam. Úgy éreztem meg kell szereznem magamnak ezt az ékszert.
Pár órával később a shinobi vezetőnk jött elénk, és eligazította a csapatot. Bár az általa kiadott parancs nem volt éppen az a legkönnyebb feladat számomra, aki csak egy lábszárvédővel flangál. Sóhajtok egyet, majd elgondolkoztam, hogy hogyan oldhatnám meg a dolgokat, amikor Akio fordul hozzám. Kérdésére rögtön felkacagtam, majd a már elengedhetetlen hátba veregetés után meg is adtam a saját stílusomban.
- Az egy különleges Suiton technika, amelyet a nő shinobik fejlesztettek ki, hogy minket férfiakat segítsenek. Lényegében megkönnyíti a behatolásunkat idegen helyekre. – mondom nevetve, ám végül az arcom hirtelen elgondolkodóvá válik, majd a szemem felcsillanva elmosolyodok – Oh barátom, ha tudnád milyen ötletet adtál.
Ezzel biccentek felé, és el is indultam a kabinom felé, ahol felkaptam hátamra a tekercstartót, és visszaindultam a fedélzetre, lényegében teljes fegyverzetbe. Szemeimmel végig a kapitányasszonyt keresve, majd ha megtaláltam intek felé, és elindulok hozzá. Végül, ha megvárt biccentek, és a lényegre térek.
- Kapitányasszony. A feladat, amelyet ránk bíztak számomra igen megoldhatatlan a tekercseim méretei miatt, és mivel cápacsalinak sincs kedvem lenni egy kéréssel és egy alkuval jöttem Önhöz. Kevesen tudják, de a shinobi lét mellett, hivatalos bábkészítő és kereskedő vagyok. Nos, úgy gondolom, ez igen hasznos lehet ebben a helyzetben. Mit gondol, meg tudná oldani, hogy eme jól fizető kereskedő beférjen az egyik matróza helyére, aki sajnálatos módon az indulás pillanatában rosszul lett, és ki kellett húzni a listáról. Nos, az említett fizetés egy esetleges és egy biztos módon történik. Az esetleges az, hogyha valóban akadna vevőm, hisz kitudja, lehet az átnéző személyeket érdekli az árum, akkor a nyereség 20%-át Kegyednek adom. A biztosról pedig… nos nem sok de… - elmosolyodok, majd a köpenyem rejtekéből egy borosüveget vadászok elő kitudja honnan – Ez egy jó minőségű vörös, amelyet eredetileg egymagam akartam elfogyasztani. Ha úgy érzi elfogyaszthatnánk közösen az út folyamán, és mellékesként akár szívesen segédkeznék abban a suiton technikában, amelyre a drága vezetőnk nem volt kapó. – célozgatok a nő megjegyzésére az eligazítás közben.
Mosolyom egyszerre volt huncut és sunyi, miközben nyugodt tekintettel néztem a nőre. Nem féltem a kockáztatásoktól, sőt szerettem kockázatosan élni, és amennyit láttam a nőből, az esélyem a terv teljes sikerére, nem olyan alacsonyak.
– Egy ilyen jó állású, kecses hajót nem félek megremegtetni. Nos de mi a véleménye, kapitányasszony?

Namikaze Minato Vas. Szept. 11 2016, 18:04

//Elnézést tőletek is a hosszú kihagyásért! Emiatt felpörgetjük kissé a dolgokat, és kárpótlásképp kaptok fejenként +15 Chakrát! //

Dörrenés hasított a tengeri fuvallatokat hozó szélbe. Ágyú hangja volt, és nem is messziről. Haruko a csapatot vezető Shinobi azonnal a fedélzetre szaladt, s nekitámaszkodott a korlátnak. A horizonton négy hajó sziluettje bontakozott ki, amik rettentő sebességgel közelítettek a ti hajótok felé.
- A Picsába! Itt vannak, nincs idő a tesztre! Azonnal mindenki eldugni amit tudtok, felmosni, rakodni, elbújni! Kapitány kezdjük.
A nő teljes komolysággal nyugtázta, hogy hamarosan elkezdődik az igazi küldetés.
- Rendben ti szarrágók! Azonnal köteleket megfeszíteni, hajót a többi felé fordítani. A vitorlákat kibontani! A padló csillogjon, amikor a Kirigakurei kutyák ideteszik a retkes mancsukat! IPARKODNI!

A hajón fejét vette a pánik, de egy röpke fél óra elteltével, már minden shinobi parasztgúnyában sikálta a padlót, hordta az ételeket a konyhára, vagy a vitorlákon csüngött, miközben a bonyolultabbnál bonyolultabb csomókkal küzdöttek. Egy óra múlva pedig, a négy hajó is megérkezett. Közrefogtak benneteket, míg az egyik kivált a tömegből, és odaúszott mellétek. A másik hajóról kötelek érkeztek, és a két úszó jármű perceken belül összekapcsolódott, és pallók meredeztek közöttük.
Egy marcona kinézetű férfi libbent át a hajótokra, mögötte két shinobival.
- Hölgyem! – hajolt meg a kapitány előtt, aki kellően udvariasan bólintott az úrnak. – Ezekben a nehéz időkben öröm számunkra, hogy kegyed támogatását élvezhetjük. Kérem, hadd biztosítsunk számukra fegyveres kíséretet, hiszen a csomagjaik… túl értékesek számunkra.
- Hogyne uram… de tudja, ezek a patkányok nem igazán mozognak már egy ideje, lehet kéne nekik valami nógatás, nehogy aztán itthagyják a szeretett hajómat. – mondta szenvedő arccal a kapitányasszony.
- Értem én értem… - a Kirigakurei csettintett egyet, mire az egyik shinobi egy aktatáskát dobott oda a Nőnek, aki elkapta a levegőben belenézett, majd összecsuva odaadta az elsőtiszthének.
- Nos uraim mehetünk?
- Persze, csak had nézzem meg, hogy is vannak a kis kedvenceink.
Ezzel megindult a rakodótér irányába.

Jiraiya Szer. Okt. 05 2016, 11:23

// Yoshimitsu kiadhatja magát kereskedőnek, matróznak, Minato posztjával pedig amint látjátok, ugrottunk az időben, így a következő történt: Ágyúdörrenés ami jelezte a Kirigakurei hajók érkezését. (Ők jeleztek) Körbekerítették a hajót, majd megköszönték a szállítmányt és kíséretet akarnak biztosítani a hajónak, ám mindenek előtt a kapitány fizetséget kér. Meg is kapja, majd indulnának, ám előbb a Kirigakure meg akarja nézni a "kis kedvenceit", majd megindul lefelé a rakodó térbe. A rakodótérnél gyűlik össze több álcázott Shinobi is, akik pakolnak, tesznek-vesznek. Akio és Yoshi is itt vannak lent, ők éppen sikálják a padlót. Ők is hallják a fent zajló beszélgetést, majd hallják a lépcsőn levezető lépteket és végül meglátják a Kirigakurei Férfit: http://i.imgbox.com/MuV9PpSm.jpg

Reagáljátok le a fent hallottakat, stb, stb és utána írok ^^ //

**Hiromi Akio** Pént. Okt. 07 2016, 13:52

A kapitányasszony hangjával vallatni lehetne, legalábbis kezdtem ezt érezni, miután elordította magát. Bezzeg Yoshi valamit lát benne. De vajon mit?
Túl sok időm nem volt ezen töprengeni, egyből ott termettem a rakodótérnél és tőlem még soha nem látott sebességgel kezdtem el fel-alá sikálni. A nagy tisztogatás közepette, néhányszor elkaptam Yoshi tekintetét, de nem tudtam kivenni belőle semmit. Lehet azért mert kezdtem feszült lenni, vagy csak szimplán nem vagyok valami jó tekintet elemző. Hát igen, az emberi lélek... A kevésbé összetett dolgok elemzése valahogy jobban megy, azt hiszem ez érthető. Épp szóra akart nyílni a szám Yoshi felé, amikor is meghallottam a fedélzeten lezajló beszélgetést.
Szépen csavarja a szavakat a kapitány, igaz ami igaz. Az utolsó szavak hallatán nyeltem egy nagyot és a padlóra szegeztem a tekintetemet. Elmosódottan ugyan, de láttam magam a felmosó vízben. Huh, semmi baj Akio. Fel vagy öltözve matróznak, úgy sikálsz mint egy matróz és pontosan olyan ideges is vagy mint egy matróz.
- *Sóhaj*
A kedvencek alatt mit érthetett? Minket? Nem-nem. Valamit szállítunk. Curryt? Nem, az nem curry volt, hanem valami túlfejlett misztikus fegyver. Kedvencek-kedvencek... Akkor macskákat? Az... Nem valószínű. A macskák többsége fél a víztől! Reflexszerűen odafordultam Yoshihoz, majd vissza. A feszültség nem hogy látszódott rajtam, de megesküdnék hogy leizzadtam, legalább másfél litert. Hogy mi, az nem lehetséges? Egen. Talán. Ekkor megpillantottam a kirigakurei férfit aki a nyikorgó lépcsőn jött le. Ő volna az? Eléggé nagyra termett egy harcosnak tűnik. Nem nehéz megállapítani, hogy taijutsuból nem bukhatott meg a vizsgáin. Huh.
Akármi is történjék én sikálok és sikálok. Nagyon is úgy nézne ki, hogy ahhoz bőven túl feszült vagyok, hogy másra fókuszáljak.

Jiraiya Csüt. Nov. 03 2016, 22:19

// Yoshimitsu NJK lett, hogy tovább tudjon haladni, azért majd tennie kell ^^ //

Ahogyan a robusztus, katonás alkatú Kirigakurei lemászik a rakodótérbe, őt még hat másik Kirigakurei egyenruhás Shinobi követi. Amint leérnek, mindannyian a ládákkal szemeznek, ahogyan a kapitánynő is. Körbenéznek, nem mennek tovább... A Parancsnok szúrós tekintete áthalad a padlót sikáló "csatlósokon" de még így is, ahogyan átfut Akion a tekintete, szinte érzi az ezer s egy éles ködpengét a szívében...
- Nos? Elégedett?
Kérdi a kapitányasszony, ám nem érkezik reakció, csupán annyi, hogy a zord alak egy utolsó pillantást vet a rakományra, majd egy hirtelen, de annál erőteljesebb mozdulattal megfordul és felfelé indul a lépcsőn.
- Remek! Akkor indulhatunk tovább!
Mondja a lépcsőn közepén, végül pedig újra a fedélzeten levegőzhet, a kapitányasszonnyal együtt, aki sietve követi a férfit, ámbár lopott pillantást vet a Tűz Szövetségének shinobijaira. Komoly tekintete egy pillanatra aggódással teli, homloka verítékezik, de nem törődik vele. Minél előbb túl akar lenni ezen az egészen, egyenlőre pedig úgy tűnik, hogy sikerült átejteni a Ködférgeket!

Ahogyan a kapitányasszony is felér, az utolsó kettő Kirigakurei is távozik, a Tűz Szövetségének álcázott harcosai pedig egyként lélegeznek fel, bár még érzik a feszültség fojtó energiáját, ami az egész hajót uralja ezekben a pillanatokban. Puffanás hallatszik odafentről!
- Keaaerhggg...
Ismerős volt a hang, a parancsnok elfojtott, sípoló, bugyborékoló tompa hangja ez, amit több másik követ, a halálhörgések nyomán pedig szapora léptek zajai, valamint pengék egymásnak feszülő agressziója is felcsendül, mindössze két másodperc leforgása alatt. Idelent mindenki fegyvert ránt, ám ekkor fentről négy, szabályos gömb repül a rakodótérbe, amint pedig földet érnek, lilás füst színében robbannak szét, amint pedig ez megtörténik, a rakodótérbe vezető lépcső ajtaja becsapódik, a zár pedig kattan... Többen is kézjelekbe kezdenek, de a füstöt azonnal belélegezték, ahogyan Akio is... Szinte a két másodpercbe sem telik, hogy érezze a hatást, a teste megbénul, fulladásos köhögőroham tör rá, ahogyan körülötte mindenkire, rövidesen pedig úgy érzi, hogy minden levegője elfogy, végül pedig eszméletét veszíti...

~ Később... ~

   Öklendezve kel fel, szúrós, undorító, ámbár ismerős szag csapja meg az orrát. Kinyitja a szemét, de semmi változás... Egy pillanatra abban sem biztos, hogy valóban nyitva van a szeme, így pislog, próbál mozogni, de nem megy... Ülő helyzetben van, a karjai pedig hátra vannak kötözve, a két lába pedig szintén a széknek van kötve, amin ül... Akio nem ostoba, tudja, hogy elfogták, tudja, hogy ha székhez van kötözve akkor az nem a fogva tartás miatt, hanem teljesen más dolog miatt van...
   Újra megcsapja orrát az undorító szag, ami egyenesen belőle, pontosabban az öléből árad. Nemrég a gyomortartalmát ürítette, de nem emlékszik rá... Száját mozgatja, érzi a rászáradt gyomornedvet és a reggeli maradékát, de rendkívül pozitív, hogy ez most a legnagyobb problémája azon kívül, hogy elfogták, ugyanis nem fáj semmije, ráadásul csak szájszárassággal és a kellemetlen, maró, hányás utáni érzettel küzd, valamint a pocsék szájízzel.
   Percek telnek el, Ő viszont még mindig a vaksötétben raboskodik. Érzi, hogy kötelekkel van megkötözve, ezt a súrlódó anyagból tudja, valamint azt is sikerült felfedeznie, hogy egy fém székre ültették, ami sehogy sem mozdul, így valószínűleg le van rögzítve, a kötés pedig eléggé szoros... Remek munkát végeztek, bár ha biztosra akartak volna menni, akkor Drótokat használnak.
   Már legalább fél órája ül éberen a sötétben, amikor zár kattanásra lesz figyelmes, azonban koránt sem abból a helyzetből, ahonnan várta. A legtöbben azt remélnék, hogy az ajtó nyitódása, a világosság szemből érkezik majd úgy, mint egy csöppnyi megváltás, azonban ez helyett a kattanás Akio háta mögül volt hallható... Az ajtó nyikordulva nyílik ki, alig látható, tompa fényt hozva magával. Shinobit tartanak fogva, ez nem vitás, így a fiú azonnal tudja a léptek szaporaságából, hogy itt bizony kettő lassan mozgó alakról van szó, akik mindketten beléptek a szobába, ahol Akio volt, majd becsukták maguk mögött az ajtót. Voltaképpen nem is sokat ért, hogy ez a "sötét fény" behatolt a szobába, hiszen nem csak, hogy a falakat nem világította meg, még csak az érkezők árnyéka sem látszott... Úgy tűnik, hogy az ajtó mögötti világ is ugyanennyire sötét, mint idebent...
   Újfent másodpercek telnek el, ám Akio akár megszólal akár nem, az érkező alakok egy szót sem szólnak, mozgásuk sem hallatszik, jelenlétük sem érződik. Amikor pedig Akio már azt hitte, hogy csak képzelődött és valójában senki sem jött be, vagy ha bejött, már nincsenek itt, egy hang szólalt meg, pontosan a füle mellett, halkan, suttogva, elnyomva, mintha csak maszk mögül beszélne.
- Félsz?
Teszi fel a jéghideg kérdést, hangja halk és érzéki, hallatán Akio hátán végigfut a hideg...

// Yoshimitsut Kirigakure elfogta, a játékot innen folytathatja, máshonnan nem. //

**Hiromi Akio** Szer. Nov. 09 2016, 12:48

Mire észbe kaptam már vége is volt a férfi látogatásának. Huh, azt hittem már elkezd kutakodni. Mintha nem lett volna elég feszültség ezen a hajón eddig is. Amint felértet a kapitányasszonyék fellélegeztem egy jó nagyot.
- Már azt hittem... - Motyogtam magam elé. Ekkor rémisztő hangokat hallottam föntről amire egyből felpattantam. - ...Ugye nem? - Mire feleszméltem már tömény füsttel volt tele a tér, pont úgy ahogy a tüdőm is. Annyi erőm se volt, hogy egy kézpecsétet formázzak, nem minthogyha olyan rengeteget segített volna a helyzetemen. A köhögés maró érzésére vesztettem el eszméletemet, amit azzal a tudattal tettem, hogy bizonyára a másvilágon kelek majd föl.
Fel is keltem, de sajnos nem a másvilágon, ámbár egy pillanatra azt hittem, mivel olyan sötét és büdös volt. Kis mocorgás és spekuláció után egyből rájöttem, hogy elfogtak, már csak a miértjét nem értettem. Egy Sunagakurei genin mégis mit szolgáltathat nekik? Egyébként is...
- A kapitányasszony... - Hökkenek magam elé, ami után egyből nyalom is a számat. A gyomrom java része az ölemben hevert, és sajnálatos módon nem volt egy pohár víz a közelben, vagy ha volt is tuti nem értem volna el. Emellett a tény hogy soha nem láttam még ember halálát közvetlen közelről, egyáltalán nem vigasztalt, a hangok amiket a hajón hallottam bőven elegek voltak egy jó pár éjszakám és gondolatom megfertőzésére. Próbáltam is elhessegetni a múltbéli eseményeket amikor is rájöttem, hogy tippem sincs mióta vagyok fogva tartva.
Pár óra? Fél nap, netalántán egy egész? Az érzéseim tompák voltak, és csak a szabadulási korlátaimat tudtam konstatálni. Kötél, lerögzített szék, altató gáz. Nyilván felkészültek, hogy jó pár embert elkapnak, bizonyára a kötél is azért kötél nem pedig drót, mert ha még ki is tudnék szabadulni, a kinti hely hemzseg az ellenséges shinobiktól.
- Sajnálom anyu. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan ilyen rossz helyzetbe kerülök. Használhattam volna a fejemet, igaz? - Motyogtam magam elé fél idegesen, úgy nézett ki a sötétségben várakozás egyáltalán nem hat rám jól. A küldetésem hallatán sem voltam valami túl nyugodt, hát még ezek után... Hát persze! Mi van, ha pont a szigetre hoztak? Mi van, ha pont a kutatócsoport egyik cellájába vagyok? Pont ott ahol azokat a halhatatlan katonákat készítik... Nem! Nem halhatatlanok, csak nem lehet őket közönséges fegyverrel megölni. Igen! Ahogy cikáztak a gondolataim egyre jobban kapaszkodtam vissza a realitás talajára, míg nem kattanást hallottam magam mögül. A hátam mögött van az ajtó, ráadásul szinte semmi fényt nem szolgáltat a külvilágból.
Nyeltem egy nagyot, majd figyelmes lettem, hogy két ember is közeledik felém, halkan, szinte némán. Az idegesség egyre erősödött, szinte egy pengét éreztem a torkomnál, egy olyan pengét amit akármikor megránthatnak akadály nélkül. Egy pár lépés után megálltak és vártak az érkezők. Vártak és vártak. De mire? Hogy mondjak valamit? Nem tettem. A gondolataim olyan táncot jártak amit már én is nehezen tudtam követni. Főleg anyukám jutott eszembe, mennyire hiányzik, vajon mit csinálhat, mit gondolhat. Lehet egy anyám asszony katonája vagyok? Nem, az nem vagyok. Úgy hiszem, csak túl fiatal vagyok a halálhoz. Ez még nem bűn, igaz?
Egy halk, tompa hang hallatszott mögülem. Éles késként vágott belém, amitől pár másodpercig nem tudtam megszólalni. Akio! Édesanyám hangja keltett föl, ez űzte el az érzést, szinte teljes mértékben. Angyali hangjába kapaszkodva egy széles mosoly ült ki az arcomon.
- Persze hogy félek! Anyám meg fog ölni, ha meglátja, hogy így összekoszoltam a ruháimat! - Válaszolnám, határozottan, az átlagosabbnál hangosabban, mintha csak egy kapitánynak felelnék. Az idegességemet kissé enyhítené sajátos szófordulatom, ami valljuk be, rám férne. Mosolyom nem lankadna, mintha csak ez adna erőt ahhoz, hogy ne hagyjam el magam. Aztán, hogy ami ezután következik hasznomra lesz-e az majd kiderül.

Jiraiya Kedd Dec. 27 2016, 00:09

Akio válasza után is néma csend honolt, mintha csak eltűnt volna minden és mindenki... Percek teltek el így, majd koppanó, ámbár lassú lépések hangjait követhette végig közvetlenül a jobbjától egészen magával szemben. Még érezte is az arcán az alak mozgása által keltett szellőt, miután pedig megállt mellette, a már megismert hang újra felcsendült.

- Akkor ezért bizonyára ezért halálra kínoz majd...

Jelenti ki elhaló hangon, mire Akio a gyomrán érezte valaminek az ütődését, ami az ölében landolt.

- Ne félj...

Hangzik egy újabb hang a füle mellől... Hasonlatos az előzőhöz, ám ennek a hangnak a tulajdonosa valamivel selymesebb és magasabb hangú, még így az egyértelmű maszkkal is. Talán egy lány... Mindegy is, hiszen ahogyan kimondta, hogy "Ne félj..." megfogta Akio vállát, mire mintha a saját teste körül kivilágosodott volna a világ, mintha csak ott körülötte normális fényben látná magát... Nem tartott sokáig, amíg észrevette az ölében pihenő fejet, melynek majdhogynem frissen levágott helyéből szivárgott a vér, beivódva Akio ruhájába... Ám a fej arccal Akiotól elfelé volt, a lábai és a kezei pedig le voltak kötözve, így ha mocorog, nem tudja maga felé fordítani, hogy jó lássa a hulla ábrázatát, de igazán ismerős a számára, bár még nem tudja, hogy honnan... Ha mozgatja a lábát, akkor a fej leesik a földre.

- Nincs miért aggódnod.

Szól újra a vállát fogó hang tulajdonosa, aki gyengéden helyezi rá kezét a fiúra, ám ekkor a bal vállát is megragadja valaki, az Ő szorítása sokkal nehezebb és fájdalmasabb, mintha direkt fájdalmat akarna okozni.

- Feltéve ha beszélsz... Ő nem beszélt. Mond el, hogy miért voltál a hajón és ne merj hazudni!

Mondta, miközben szándékát egy újabb erőltetett szorítással nyomatékosította, miközben a másik kéz melege bizsergető kellemességgel járta át, bár erre ebben a komor, frusztrált helyzetben senki sem figyelne fel igazából, Akio örök cinizmusa és jókedve viszont, lehet, hogy még derűsebben látja majd a helyzetet...

// +15 Ch a késésért! Elnézést érte! //

**Hiromi Akio** Csüt. Dec. 29 2016, 13:19

Szellő, lassú lépések, koppanások. Valami landol az ölembe. Két hang, talán az egyik női. Ne féljek... Én? Ugyan! Hisz egy kölyök genin miért félne akkor amikor a háborúban hadifogoly lesz? Mi rossz történhet hm? Nem de? Heh. Ne féljek. Rátekintettem a fejre, de nem tudtam kivenni, hogy mégis ki lehet a tulajdonosa. Kapitányasszony, a parancsnok vagy... Yoshi? Nem, Yoshi nem lehet. Ha a kapitánnyal szót tudott érteni, akkor ezek a balfékek nem tudnak semmit tenni ellene. Ráadásul ő nem mai darab, ki tudja hány hasonló körülményen ment keresztül? Nem, ő tényleg nem lehet.
Ahogy gondolataim a vérrel együtt ivódtak egy újabb hangra lettem figyelmes. "Nincs miért aggódnom" Hm. Akármennyire is furcsálltam, egy kissé megnyugtatott a másik fél jelenléte. Ezek szerint, ha az ember kiszolgáltatott, mindenhonnan jól jön a segítség, akármilyen apró is legyen az. A vállamon két kéz foglalt helyet. Egyik nehéz, durva és fájdalmas, míg a másik könnyed, lágy és nyugtató. Mintha csak egy könyvben olvasnám. A kontrasztok sziluettje. Jó és rossz, nő és férfi, gyenge és erős. De mi az igaz jelentés mögötte? Akio gondolkozz!
Mély levegőt vettem, majd kifújtam magam.
- Egy levágott fej ritkán beszél. - Ekkor egyre jobban kezdtem érezni az egyik fél szorítását... Hirtelen beugrott valami. Mintha csak a fájdalom sarkallt volna a gondolatmenetem végére jutására. - A hajón azért voltam, hogy utazzak, nem másért. Elvégre mire jó még egy hajó? - Itt egy fél pillanatnyi szünetet tartanék, majd folytatnám. - Anyám jól nevelt, nem hazudok.
A társ és ellenség vallató módszer. Nem lehet egy kölyökre egyből rárontani fájdalomokozással, ki kell puhatolni, vajon milyen személyiség. Fel kell ajánlani neki két lehetőséget, hősködhet míg meg nem törik, vagy választhatja a könnyedebbik utat, hol a másik fél vigasztalja, meggyőzi, hogy jobb lenne mindenkinek, ha hazamehetnének vérontás, vagy felesleges fájdalom nélkül. Ez, bizonyára ez a módszerük. Arra fogok hajazni, hogy anyuci pici lányának, akarom mondani fiának tűnjek és ha minden jól meg a lágyabbik vallató fog érvényesülni. Addig is... Remélem keres minket már valaki, vagy akár egy csoport. A végletekig nem lehet ezt elhúzni. Ahhoz képest, hogy milyen helyzetbe kerültem, hideg fejjel gondolkoznék, tudnám, hogy ez az egyetlen módja a túlélésemnek. Ha lenne rá lehetőségem a fejet a térdemmel, esetleg a combommal elmozgatnám, hogy legalább fél arcát láthassam. Mégis ki lehetett?

Uzumaki Kushina Kedd Jan. 24 2017, 20:54

[Akio]

Az érdes hang pont a füle mellett horkant; vajon megvetés, vagy esetleg szórakozottság hallatszik hangjában? – Valóban, igencsak nehézkes lehet fej nélkül társalogni. De hiszen Neked még ott van az a szép fejed a nyakadon – húsos kezével Akio hajába túrva markolja meg a szálakat a töveiknél, hátrébb rántva a fejét, ezáltal az arcát a plafon felé fordítva. – Na és merre utaztál? Honnan indultál és hova tartottál volna egészen pontosan?
Mindeközben a másik hang tulajdonosa, aki feltételezhetően nő, némaságba burkolózik; ez talán nem is meglepő, hiszen az előadott szerepe ellenére ifjú főhősünk jól sejti, hogy szándéka és célja egyezik a férfiéval. A nők ugyanis valahogy mindig az angyali szerepbe kényszerülnek, ha van a helyiségben egy férfi, aki az ördögöt el tudja játszani – de vajon mi lehet akkor, ha a nőre marad az ördögi szerep?
A kérdésre egyelőre viszont még nem kapunk választ: – Képzeld, én is szeretek utazni; sok helyen jártam a világban, habár az is igaz, hogy az utóbbi időben nem volt erre lehetőségem. Tudod, a háború, sőt, bármilyen konfliktus negatív hatással van a turizmusra. Úgyhogy nem kevés bátorságot vehetett igénybe az, hogy egy ringatózó bárkára, egy bizonytalan fakoporsóba beszállj, hát még ahhoz, hogy ilyen veszélyes időkben ilyen veszélyes vizekre utazz. Nem féltél, hogy valami történni fog? – A fiatal nő selymes, kimért, épp az udvariasságnak megfelelő mértékű kíváncsiság csilingel dallamos hangja mögött valami különös lapul meg; talán fiatal főhősünk érezheti, amint a fantompókok a tarkóján szaladgálnak.
– Heh, igazán jópofa vagy, fiú! – Kezdi ismét a férfi, némileg lazítva könyörtelen fogásán. – Nem lehetsz valami jó gyerek... Mi és ki vagy Te? – Úgy tűnik, rögtön belekezd a kérdezésbe, minden további fenntartás nélkül rátérve a lényegre. Az Akio ölét áztató fej viszont egyértelműen jelzi azt is, hogy nem holmi kegyelmes, jószándékú, sőt, türelmes fegyőrrel van dolga; a háború szörnyűségei valóban sokrétűek, de az igazán sötét történetek a túszoktól származnak. A fogság ugyanis nem kényelem kérdése: ütközik az egyéni ösztön a túlélésre, valamint a falu érdeke titkainak megőrzésére. Ösztön versus kiképzés.

//A kalandot átvettem, az esetleges kellemetlenségekért +10 ch-t írok fel az adatlapodra (=274). Kushina

**Hiromi Akio** Csüt. Jan. 26 2017, 12:51

Legszívesebben sóhajtanék egy jó nagyot, de nem tehetem. Hogyan is kerültem ebbe a szituációba? Nem is akarok belegondolni. Egyetlen mentsváramat a tervemhez való ragaszkodás jelentette. Amint az agresszívabb fél hátrarántotta a fejemet megbizonyosodtam valamiről. Férfi lesz, biztosan, meglehetősen erős is minden bizonnyal. Noha ez nem tűnhet soknak, de alátámasztja a kontraszt elvet követő vallatás teóriámat.
Egyből nem válaszolnék a kérdésre, megvárnám míg a feltehetőleg nő hozzászól az eseményekhez. Amint ezt megtette elgondolkoznék egy röpke pillanatra. Turizmust emlegetett, ezt felhasználhatom. Féligazság lesz a fegyverem, ez már nem is kérdéses. Miközben próbáltam hideg fejjel továbbszőni tervemet, éreztem, hogy mindkét fél a nyomásra hajaz, amit kiszolgáltatott helyzetemnek köszönhetően, egyre jobban csináltak. Nem tehetek mást, húzom az időt és megpróbálok az aranyközépen maradni. Túlélő ösztönöm és a shinobi becsületem ötvöződni látszott, minden bizonnyal a gondolkozásomnak hála. Nem hiába zaklatott mindenki az akadémián, hogy segítsek neki. Mindig is csak az eszemért kellettem az embereknek... Ha úgy vesszük, most az egyszer nem ezért kellek. Heh. Heh. Szuper gondolkozásomat a férfi hangja szakította félbe amire egyből felfigyelnék, nem mellesleg arra is, hogy lazít szorításán.
- Takashinak hívnak. - Használnám apám nevét, neki már úgy sem kell. - Sunagakureból származom, azóta is menekülünk anyámmal. A Tűz országában szálltunk meg, de én nem bírtam megmaradni, tudjátok hogy van ez, egy fiú aki a homok között nőtt fel mindig is a víz felé fog vágyni. Így hát elköszöntem anyámtól, hogy tengert láthassak, és hol lenne ez a legegyszerűbb mint a Víz földjén? Háború ide vagy oda, egy utazó kereskedő sarját nem lehet lecsitítani. - Itt egy fél pillanatot várnék, majd folytatnám. - Elengednél? Biztos vagyok benne, hogy jobban is tudunk üzletelni...

Uzumaki Kushina Vas. Jan. 29 2017, 19:44

– Takashi. – Dünnyögi a férfi elgondolkodó hangnemben. – Takashi... – Hümmögés után megrázza a fejét. – Nem, nem hiszem; nem illik hozzád. – Mereng félhangosan, habár természetesen érdekes kérdést vethetne fel az emberben a kijelentése: mit jelenthet az, hogy nem illik valakihez a neve? Van egyáltalán ilyen? – Nem... túl lányos az arcod, hogy egy Takashi legyél, legalábbis a Takashi nevű ismerőseimhez képest. Nem... nem lehetsz Takashi. – A férfi érdekes módon folyamatosan ismételgeti magát, de vajon miért lehet ez? Talán a fiatal főhősünk idegeire akar menni, vagy egyszerűen annyira ostoba, hogy a pár másodperccel korábban elhangzott szavaira sem emlékszik? Esetleg őrült volna? – Nem... ha Nem-Takashi vagy, akkor azt kell mondjam... igen, igen, ez egy jó gondolat. – Már magában is beszél?! Akio fejében az előbb felsorolt lista bővülhet azzal az elemmel is, hogy talán valakivel kommunikál távközlő eszköz segítségével. – Igen, igen. Neked kifejezetten Hanae-fejed van. Igen, igen, ez már jó lesz. – A férfi szorítása némileg lazul ugyan a haján, de ez mindössze egy pillanatra van így: mélyebbre túr, körmeit húzva végig Akio fejbőrén, majd pedig az intim mozdulatot követően ismét megmarkolja a hajtövénél a szálakat, erősen rántva rajtuk. – Ki tudja, Hanae- chan; lehet, hogy a ruháid alatt is Hanae vagy, nem pedig egy Nem-Takashi. Megnézzük? Tudod, sokan vannak itt, akik szívesen nővé tennének...
A nő szemmel láthatóan nem törődik a férfi magatartásával; talán nem újdonság számára. Ő viszont képes jobban a témánál maradni: – Érdekes, kifejezetten érdekes. Nem féltél? Elvégre a sivatagban lehetetlen megtanulni úszni, Te mégis egy olyan helyre merészkedtél, ahol, ha elsüllyed a hajó, nincs más lehetőséged a víz felszínén maradni... – A „kivéve persze, ha shinobi vagy és értesz a vízen járáshoz” gondolatmenet ugyan nincs megfogalmazva a nagyközönség számára, ámbár a jelentéstartalomra való utalás még a némaságban is egyértelműen és eltéveszthetetlenül cseng.
A némaság... a némaság viszont nem annyira abszolút, mint amennyire lehetne: távolban csöpögő hang hallható. Csöpp. Szünet. Csöpp. Most, hogy a főhősünk fejét hátra rántva tartja az idegen vallató, feltűnhet neki, hogy minden szünetben a saját homlokára hull egy hideg csepp. A csöpögésen kívül van még valami. Lihegés. A maszkos férfi az, méghozzá Akio bal füle mellett.
– Nekem viszont úgy tűnt, szereted anyukádat. – Kezdi a nő ismét, hangja változatlanul selymes, megnyugtató. – Hogy lehet, hogy egy ilyen jó gyermek, mint te, csak úgy magára hagyja az édesanyját? Ráadásul pont ilyen időben?

**Hiromi Akio** Csüt. Feb. 02 2017, 11:24

Szuper, már a nevembe is belekötnek. Tudtam, nem fogom sokáig bírni, főleg, ha a mogorva, motyogó uraság is a képben marad. Próbáljak meg kiszabadulni? Lehetetlen. Még ha sikerülne is egy jól irányzott mozdulattal kiszabadulnom, ők ketten vannak, látnak és még ismerik is a terepet. Arról nem beszélve, hogy bizonyára nem az én szintemen vannak. Elvégre már miért lennének egy 15 éves fiú szintjén?
A férfi gondolatmenetét elhallgatva, tényleg biztos voltam benne, hogy nem egy 15 éves fiú szintjén van, minden bizonnyal lentebb. Vagy csak ez is tettetés, mint a másik fél kedvessége? Hm. Amint elkönyveltek lánynak és fenyegetni kezdtek, elhúztam a számat. Szóval ilyen az ember igazán? Valamit elakar érni és az eszközök már fikarcnyit sem számítanak. Hánynom kell... Megint.
- Hát, legalább meglesz még a fejem, nem? - Felelném egykedvűen a sértegetésre. A nő szavaira ismét figyelnék, ám immáron próbálva dekódolni szavait. Anyáskodó, ahogy sejtettem, a veszélyérzetemre próbálnak hatni mindketten, csak más-más módszerekkel. Lehet ellenük fordíthatnám? Szét kéne választanom őket. Egyáltalán lehetséges? Lehet, csak az időt húznám vele. Nem mintha tehetnék mást...
- Édesanyám mindig azt mondta, hogy mély vízben lehet megtanulni úszni. No persze, sosem volt mögöttes tartalma... Hát miért ne tegyek hozzá? - A "szívesen megfulladok, mert menő vagyok" stílusú mondatom remélhetőleg alátámasztaná eddigi megalkotott képem. Egy kereskedő, ki kalandor. Egy kereskedő, ki kalandor. Nem shinobi, ó de nem ám.
Ekkor vízre lettem figyelmes. Csöpögés, csöpögés egyenesen a... Homlokomra? Meg persze itt liheg mellettem ez a maszlag is. El kell választanom őket, vagy legalább megpróbálni, de csak stílushoz illően, semmi kérlelés.
- Ki ne szeretné a saját anyját? Amúgy meg fájó szívvel tettem. De tudod, amikor az ember egyetlen élő rokona is támogatja a kalandvágyát, akkor nincs mese, menni kell. Nem rohadhattam meg a szobámban, nem-nem, az nem én vagyok és soha nem is leszek. - Itt egy kis szünetet tartanék, majd folytatnám. - Figyu, tetszik, hogy ilyen rendületlenül tépázod a frissen mosott hajamat, de ha magunkra hagynál a társaddal többre mennél. - Mondanám magabiztosan, kíváncsian várva vajon mit reagál. Így vagy úgy, hasznos lesz. Például ha bedühödik, akkor kiderül, hogy ő az ostobább fél, és támaszkodik a másikra. Azt hiszem, nincs túl sok opcióm egyenlőre maradjon ez.

// Egyébként Akio 16 éves az egy éves ugrás miatt, de nyilvánvaló okokból nem itt akarom megünnepelni a születésnapját. Very Happy

//

Uzumaki Kushina Csüt. Feb. 02 2017, 12:33

– Ó, meg, meg bizony... – A férfi hangja elmélyülő, ámbár kifejezetten halk kuncogásként vibrál fiatal főhősünk füle mellett, s minthogyha egyre közeledne is. – Meglesz a fejed, sőt, kifejezetten jó állapotban. Azt viszont nem ígérhetem, hogy a tested többi része is megmarad, legalábbis egyben biztos nem. Tudod... sokkal egyszerűbb egy levágott fejet elküldeni dobozban, mint egy egész testet. De nyugalom; a fejed legalább felismerhető állapotban lesz postázva. – Akio fülcimpáját valami meleg, nyirkos dolog érinti meg; a férfi nyelve maszkon keresztül.
– Hé-hé-hé! – Száll be a beszélgetésbe a nő is. – Ne ijeszd meg szegényt...
Pár rövid, mégis hosszúra nyúlónak tűnő másodperc után a férfi távolabb hajol fiatal főhősünk megerőszakolt fülcimpájától. Torkából merengő hümmögés tör fel: – Hogyne, hogyne... Tudod, Hanae-chan, a civilek elég érdekes teremtmények. Kénytelenek vagyunk együtt élni velük, hiszen az esetek túlnyomó többségében ők adják a különböző megbízásokat. De mindenki, így tehát ők is tudják, hogy mi, shinobik gyilkosok vagyunk, szóval az ő érzéki kis nyakacskájukat is bármikor eltörhetjük... Mind tudják, hogy szükségük van ránk, ahogyan mi is tudjuk, hogy szükségünk van rájuk. De tudod, mit tudnak még? – Hangjának kezdetleges monoton csengése most tempót és életet nyer, amint egyre biztosabban és lelkesebben viszi végig a gondolatmenetét. – Hát azt, amikor farkas járkál közöttük; ők a birkák, mi pedig a ragadozók. Ismerik a jelenlétünket, tudják, miféle veszélyt jelentünk a puszta létezésükre nézve, tisztában vannak vele, hogy távol kell tartaniuk magukat tőlünk... Tudják, hogy félniük kell minket. – Ujjaival mindeközben masszírozza a fiatal főhősünk fejbőrét. – Nem te vagy az egyetlen civil, akit volt szerencsém kihallgatni. Az az érdekes, hogy a civilek még békeidőben is rettegnek ilyen közel lenni egy shinobihoz. Félnek attól, ami a bőrünk alatt, a szemünk mögött van. Hozzáteszem, okkal. Na de háborús időkben, sőt, tovább megyek: rabságban... na igen, olyankor a legédesebb a félelmük. Egyenesen rettegnek. – Végre elengedi Akio haját, majd pedig a lekötözött shinobi hallhatja, hogy lassú, kimért körözésbe kezd. – Zokognak, összehugyozzák magukat, dadognak egyfolytában. Békeidőben is szánalmasak, na de nyomás alatt... kész röhej. – Ekkor megáll Akioval szemben, s az állkapcsát megragadva emeli föl a fiú fejét, ezáltal tartva most helyén. Dominanciáját jelezi szorításával, melyről rögtön egyértelmű, hogy ha akarná, puszta kézzel tudná széttörni a fiú csontozatát. Fizikai erejéről ad tanúbizonyságot; apró információfoszlány, de több a semminél. A szorítása viszont alábbhagy. – Te viszont, Hanae-chan... neked van annyi vér a pucádban, hogy vissza is pofázz. Egy civilnek nincs se ekkora arca, se ilyen gerince, úgyhogy talán jobb volna, ha elkezdenél dalolni arról, hogy ki is vagy valójában. A felállás igazán egyszerű: ha igazat mondasz, megjutalmazlak. Ha hazudsz, büntetésben részesülsz. – A „ha pedig úgy gondolom, hogy az igazság is hazugság, akkor szintén megbüntetlek” gondolatmenet ismét kimondatlanul marad. – Szóval az első kérdés: ki vagy?

**Hiromi Akio** Csüt. Feb. 02 2017, 13:22

// Balszerencsédre még maradt egy kis időm. Huehuehue. //

Újabb fenyegetések jöttek a férfitól, ami mondanom sem kell nem volt meglepő. A nő mondta, hogy ne ijesszen meg, de őszintén, szerintem örült neki, hogy végre keményebben lépett a tettek mezejére. Ezután kaptam egy ninja-civil szimbiózisról szóló lektorálást, egy-két nővé titulálással fűszerezve. Ahogy cselekedett, ahogy beszélt, elég nyilvánvalóvá tette, hogy nem ma kezdte a munkáját. Ilyenkor meg mit tegyek? Nem egy civilt hallgatott ki, és ha kiderül, hogy shinobi vagyok, akkor faggatni kezdenek míg, ha elég infót kapnak megválnak tőlem végérvényesen. Vagy épp ellenkezőleg, nem kapnak eleget, hisz kiderül, hogy szinte semmit se tudok és tádám, ugyanaz a sors jut rám. Bár tudnám miért én kerülök ilyen szituációkba. Nem hiszem, hogy olyan nagy célokra lennék hivatott, hogy tűzön-vízen keresztül kéne átmennem érte. Akkor miért is?
Ha anyámat kérdezném, egyből azt felelné: "Jaj hát Akio, azért, hogy te is fejleszteni tudd az eszed. Azért, hogy ne állj meg a fejlődésben. Azt hiszed mindent tudsz, hm? Azt hiszed?" Ne anya ne, csak a fejemet ne! És-és ne az új serpenyővel!
Elkalandoztam. Állkapcsomat megragadta faggatóm, jelezvén, hogy így is úgy is meghalhatok, csak idő és indíttatás kérdése. Szép is az élet. Nyilván erejéből és fogásából eddig is kiderült, hogy egy fizikailag erősebb ellenséggel van dolgom, minden bizonnyal ezért is lehet egy törékenyebb nő a társa. Tökéletes kontraszt. Miután vázolták az álláspontomat kissé vehemensebben fújnám ki a levegőt az orromon, nem tetszésemet tudtukra adva. Ismét patthelyzet. Húznom kéne az időt... De mégis mi célból? Hogy valaki berúgja az ajtót és kirángasson innen? Ugyan már, Akio. Nagy eséllyel itt fogok kiszáradni, elvérezni, vagy csak szimplán, gyorsan meghalni. Egyre csökkenő lelki erőmet összeszedve elmosolyodnék a hang irányába.
- Shinobi vagyok. - Hangom határozott lenne, ellentétben gondolataimmal. Össze-vissza cikáznának az elmémben, de rövidesen eldönteném, hogy tömör, lényegre törő válaszokat fogok adni. Ezzel is egy kicsivel több időt nyernék magamnak, ki tudja milyen célokból. Akárhogy is, ki kell bírnom jó pár ütést, rúgást, ha nem egyebet. Emlékeztetnem kell magam, hogy miért vagyok itt. Emlékeztetnem kell magamat, hogy van ki hazavár, van hova hazamennem, van miért hazamennem. Emlékeztetnem kell magam...

Uzumaki Kushina Csüt. Feb. 02 2017, 18:30

– Jó, jó, kezdetnek nagyon jó! – A búgó női hang némi megnyugvást hozhatna a turbulens helyzetben, feltéve, ha nem az ellenfél oldalán állna a nő. Vagy talán...? A helyzet bonyolult és problémás. A kínszenvedés és a halál mintha csak egy pillanatnyira lenne tőle; nem is csoda, ahogyan tévedés sem, hiszen az előtte álló férfi mindkét dolog eredője és kivitelezője is lehet, ha kedve épp úgy tartja.
– Értem, szóval shinobi... – A férfi mély, dörmögő hangjában természetesen ismét ott lapul egy kimondatlan mondat: „mondj olyat, amiről még nem tudok”, ami talán kihívásnak is tűnhetne minden más helyzetben. – Mi is shinobik vagyunk, bár erre már rájöhettél. Örülök, hogy érted a játékszabályokat. Ha őszintén válaszolsz a következő kérdésemre, akkor kapsz ivóvizet, ha viszont nem... – Ugyan nem fejezi be a mondatát, azonban Akio könnyen kikövetkeztetheti, hogy válaszadás megtagadás, illetve a valóság torzítása esetén a következmények fájdalmasak lesznek. – Melyik nemzet shinobija vagy? – Úgy tűnik, a férfi az egyszerű, ámbár komoly, tartalmas kérdésekkel kezdi a sort; konkrét megfogalmazással élve, továbbá nem is halmozva a kérdéseket, nehogy a végén a fiatal shinobi terelésbe kezdjen. Habár ki tudja...

**Hiromi Akio** Szomb. Feb. 04 2017, 11:02

Mintha csak egy béna kvíz showba lennék. Van közönségem is, noha csak egy személyből áll és az is ellenem van "titokban". A férfi folytatta a sémáját, ám az ivóvíz hallatán megpendült bennem valami. Azaz öklendezés nem tett jót a lelki egyensúlyomnak, hát még a szervezetemnek. Utoljára azt a misztikus curryt kóstoltam, de az vajmi kevés, plusz inni se ittam nagyon mellé. Ahogy gondolkozok ráeszmélek a tudatra, hogy éhes is kezdek lenni, nem csak szomjas. Legyen hát, ha másra nem is, arra jó lesz, hogy megtudjam miként járnak el. Ha betartják a szavukat, akkor ezt még valahogy ki is játszhatom. Adunk egy kis infót, többet a kelleténél, de még nem lényegeset. Így minden bizonnyal hozzájuthatok valamihez ami nem hánytat meg. Hacsak nem mérgezett vízzel szórakoznak a saját becses kedvükért. Nem... Még túl korai lenne engem eltenni láb alól.
- Sunagakure, már ha lehet ilyet mondani manapság. Konohaba való menekülésem után egyből kiküldtek a hajóra és... Itt vagyok, eme kényelmes székben. - Hangom megbánónak ítélném, hisz, ha másra nem is, a faggatóim világnézetére hathatok. Ha elég jól csinálom, úgy tűnhet, hogy nem érdekel a nemzetem, elegem van a civilekből, a fejesekből és a hasonló emberekből. Ezen kapva, talán még jobban próbálnák belém sulykolni a nézeteiket, amit, ha elfogadok, akár élő fogolyként is kikerülhetek innen. Talán még össze is zárnának a többi fogollyal és kiötölhetnénk valamit, mégsem lehet az, hogy egyedül, csak én vagyok itt a fogalmam sincs hol közepén. Talán még Yoshival is összefuthatok, ő biztosan tudná, mit, hogyan kéne csinálnom.
- Hurrá. - Adnám hozzá a székes mondatomhoz egy kicsivel később. Hangom kedvtelen, csalódott lenne. Vajon ér valamit, vagy csak pazarlom az időmet?

Uzumaki Kushina Pént. Feb. 10 2017, 13:14

– Hurrá bizony... – A férfi hangjából csöpög a szarkazmus; nem egészen egyértelmű, hogy a székhez rögzített fiú sorsát, vagy éppen a sajátját illetően jelenik meg az érzés, viszont jelenléte tagadhatatlan. Talán még információt is kiszűrhet belőle a fiatal főhősünk...
A férfi azonban nem hagy túl sok gondolkodási lehetőséget, ugyanis a vasajtóhoz lépve kettőt dönget azon öklével. Pár másodperc múlva az ajtó nyikorogva, csikorogva nyílik, majd pedig egy kéz nyúl be azon (az ajtón túli sötétség miatt egészen olyan hatást kelthet, mintha a sötétben lebegne a kar). A kihallgatást végző férfi átveszi a poharat, ami fából van és inkább egy apró tálkára hasonlít. Érdekes a helyzet, ugyanis feltűnhet, hogy szinte oda volt készítve a víz, mintha csak arra vártak volna, hogy valamilyen információt szolgáltasson számukra, s mintha számítottak volna rá, hogy azt szolgáltatni is fogja. Felmerülhet a kérdés, hogy hazugság esetén is kapott volna inni?
Mindenesetre a fiatal nő átveszi az aprócska tálat, majd pedig a székhez rögzített Akihoz lép. Óvatosan emeli az ajkaihoz a tálkát, kifejezetten lassan: talán azért, mert nem akarja kilötyögtetni a folyadékot, vagy esetleg azért, mert el akarja nyújtani a fiú vágyakozását. Nincs is annál kellemetlenebb, mikor ott van az orrod előtt, amit akarsz, amit kívánsz, de az mégsem elérhető, vagy ha mégis, akkor csak kifejezetten lassan. Talán ez az alattomos játék még illene is a nőhöz: a férfi közvetlen, a nő passzív.
A folyadék hideg, de friss, szagtalan és átlátszó – feltehetően csak víz.
– Sunagakure sorsa kifejezetten... tragikus... – Kezdi ismét a férfi. – De mondd csak; miért ugrottál rögtön, mikor Konoha füttyentett? Mi vagy te, a kutyájuk?! – Morogja, miközben becsukja a nehéz ajtót. – És miért küldtek ide? Miért arra a hajóra? – Ugyan több kérdést tesz fel, ami lehet a fokozott érzelmi állapotának a következménye, vagy talán azért, mert ezúttal nagyobb jutalomban részesülne, mint egy tálka víz.

**Hiromi Akio** Pént. Feb. 17 2017, 16:25

A szarkazmus mindig is az átlagnál intelligensebb emberek eszköze volt, ezek szerint ilyenekkel állok szemben. Kis idő elteltével vízhez jutottam, ami mondanom sem kell kifejezetten jól esett. A nő lassú adagolása, csak testi ösztöneimet zavarta, elmémet nem. Tudtam, ez is egy jó eszköze a dominanciának. No, persze nem állítom, hogy az első kortyok nem voltak irritálóak, főleg egy olyan embernek mint én, ki általában habzsolni szokott. A vízben nem éreztem semmi különöset, de talán még akkor is lenyeltem volna, ha éreztem volna. Ez van, ha az ember szomjas.
A férfi kérdésére figyeltem, majd az ugrós, Konohai füttyentős résznél hümmögtem egyet megvetően.
- Az apám a kulcs. Tudni illik nagy játékos volt, nem a jó apa fajta, sokkalta inkább az alkoholista szerencsejátékos fajta. Egy szép napon sikerült elfogynia a pénzének, ezért feltette azt, ami egy apa kiváltsága. Ez én voltam. Apám vesztett, a konohai kereskedő pedig megnyerte azt, hogyha apám elhalálozik én a szolgálatába állok. Mondanom sem kell apám nem sokkal utána elhalálozott igencsak érdekes körülmények között. 12 éves voltam amikor ez történt, furcsa mód a kereskedő még várt két évet a jutalma behajtásáért... Lehet tudta, hogy mi fog történni a faluval? Magam sem tudom, talán nem is akarom. - Itt egy kis szünetet tartanék. - Még szerencse, hogy anyámat nem adta el. - Fintorodnék el. - Szóval igen, ha úgy tetszik a kutyájuk vagyok, de nem önszántamból. - Itt sóhajtanék egyet, majd mély levegőt vennék. - Annyit mondtak, hogy szükség lesz a szolgálatomra, ennyi, se több, se kevesebb. Annyit tudtam biztosra, hogy a hajón majd eligazítanak. Mint ahogy ti is sejtitek erre nem volt alkalom. - Számomra furcsa, könnyed magabiztossággal tálalnám a történetet, nem csoda, hisz egy számomra ismeretlen személyről könnyű beszélni, mint olyanról fabrikálni fals történetet akit kicsit is ismerek.

Uzumaki Kushina Kedd Feb. 21 2017, 16:04

[Aiko]

– Hmmm... – A férfi semmitmondó hümmögése nem sejtet jót, viszont talán ez a gondolat nem is annyira közvetlen, hiszen a folyadék hűsítő, nyugtató, így talán az egyik legsürgetőbb igénye kerül kielégítést. A nő hátrébb hajolva lép el a fogvatartott mellől, majd átnyújtja a kihallgatást vezénylő férfinak az immáron üres tálkát. A tekintetük mintha egy pillanatra találkozna is...
– Az apák nem egyszerűek... Lassacskán mindenkinek valami szomorú története lesz; vagy azért, mert a nemzetközi környezet alakítja így a sorsokat, vagy pedig azért, mert ez a divat. – Száját elhúzva dönti oldalra a fejét, mintha érdekes alanynak találná a fiatal rabot. Kérdés persze, mennyire előnyös a fogvatartó érdeklődését felhívni ilyen helyzetekben. – Az enyém kifejezetten normális volt. Harcolt, míg nem volt ereje. – Hátát a falnak vetve támaszkodik meg, maga előtt összefont karokkal célozza meg éles tekintetével a lekötözött alakot.
– Na és mondd csak... Ott voltál Sunagakure ostrománál? – A férfi tekintetében félig leplezett kíváncsiság csillan. A kérdés hallatán a nő feje oldalra ugrik, mint egy kellemetlen izomrángás; vajon mi lehet ennek az oka? Talán letérne a férfi az eredeti kéziratról?
Fiatal főhősünk szinte érezheti, amint a levegő feszültségtől szikrázik – de mi lehet ennek az oka? A férfi talán szándékosan dobja oda a témát? Hogy jön ide egyáltalán Sunagakure eleste?
Mindeközben az ajtó mögül szapora léptek zaja hallható: két pár láb normális tempóban, míg egy pár akadozva halad, mintha vonszolnák.
– Nem, nem, kérem...! Én igazat mondtam! – A tompán szűrődő hangból egyértelműen kivehető a reményvesztett könyörgés, amire viszont a válasz az, ami hidegrázásra adhat okot:
– Tudjuk.
Pár pillanat után viszont ismét néma csönd honol az ajtón túli folyosón.

**Hiromi Akio** Hétf. Márc. 06 2017, 22:43

// Bocsi a késésért, igazából annyira nem tudtam írni a karakterrel, hogy volt ötletbe az inaktívvá tétele is. De te meg elírtad a nevem, szóval kb. kvittek vagyunk. :'D //

Száját elhúzza, fejét eldönti. Szavai jellemteliek, vagy csak álca? Az apját említi és egy pillanatra, mintha büszkeséget is éreznék mondata mögött. Nem, ez nem büszkeség lesz, talán csak ezt tartja normálisnak? Vagy a szerep része? Beleillene, elvégre ő keményebb, masszívabb jellem. A "kiverem belőle azt, amit hallani akarunk, még ha egyenként kell eltörnöm az ujjait" jellem. Lehet csak túlgondolom.
Ekkor viszont a hágóban történtekről kérdezett. Legalábbis az én esetemben főleg erről beszélhetünk. A feszültség viszont tapintható volt, nem az amit eddig éreztem, sokkalta inkább kettejük között. Eltért volna a tárgytól? Lehet felülkerekedett a kíváncsisága? Mi van ha az apjához mér? Igen, akár ez is lehet a kulcs. A folyosóról olyan jelenetet hallok viszont, amit nem szívesen akartam volna.
Hát persze. Mit vártam volna? Az eredeti tervem a cél, nem szabad hitegetnem magam. Kijutok... De nem önerőből. Jönni fog egy csapat... Vagy valaki. Esetleg valami, ami segít rajtam. Nem, nem rajtam, sokkalta inkább nekem. Megvan bennem az erő, hogy kijussak! Elvégre elég anyámból kiindulni. A serpenyőket úgy hajigálja, mintha sennin-sama akarata volna!
Elmém egy dolgot diktál, még pedig hogy húzzam az időt, keltsem fel az érdeklődést. Nem ajánlatos keménykedni, megszakítanám a lendületét a férfinak... Nem, a kezére fogok játszani, hátha nő a feszültség köztük.
- Igen, ott voltam, küzdöttem. - Felelném határozottan, mintha nem is a halállal néznék szembe. Pedig ez a helyzet, nagyon is.

Uzumaki Kushina Vas. Márc. 12 2017, 11:19

[Akio – már hirtelen arra számítottam, hogy késésért chakrát írsz fel nekem Very Happy

]

A férfi fejét előre biccentve hallgatja a fiatal főhősünk vallomását; a szemébe lógó tincsek sem tudják azonban eltakarni a lélektükreiben villanó érdeklődést, amihez egy hintésnyi győzelemérzet párosul. Okkal hiheti ugyanis, hogy végre haladnak valamerre, végre lefáradás jeleit mutatja a rab.
A győzelem viszont apró homokszemként – milyen ironikus – pereg át ujjai között, mikor a nehéz és komornak tűnő vasajtón valaki feltehetően öklével dörömböl. Akionak feltűnhet a ritmikussága: négy gyors, majd pedig kettő nagyobb intervallummal és végül három szintén gyors egymásutánban. Valami kód lehet, ugyanis a férfi vállából egy nagy szusszanással távozik a feszültség, ámbár arcára mégis némi csalódottság ül ki.
A nő viszont szó nélkül lép a fiatal fiú lekötözött testéhez; ugyan nem oldozza el, mégis a székről elmozdítja, így hátizmai fellélegezhetnek. Karjai viszont így is hátra vannak feszítve, derekánál megkötözve. Bokájára gyaloglóláncot helyeznek, amivel épp hogy tud normális lépéseket tenni.
– Pedig épp kezdett izgalmas lenni... Na majd legközelebb... Most viszont mész vissza a többi érdekes történetet daloló barátodhoz. – A férfi keze durván markolja meg Akio felkarját és határozottan rángatja ki őt a helyiségből.
A folyosó sötét, egy-egy pislákoló lámpással van megvilágítva, melyek a falakon lógnak. Majdhogynem teljesen kihalt, ugyanis rajtuk kívül csak az a férfi látható (bár második pillantásra megbizonyosodhatsz róla, hogy valójában egy magas tiniről van szó), aki az egyik szobából lép ki, amely mellett elhaladnak. Akio még épp elkaphatja tekintetével a csukódó ajtó nyílásában megtekintett falon tárolt pengéket, kardokat – ez az ajtó az első a folyosón, legalábbis onnan számolva, ahol ők balra fordulnak. Ezen a részen is vannak ajtók ugyan, de ezek fából készültek, majd pedig jobbra fordulva rátérnek arra folyosóra, ahonnan húgyszag árad.
Itt mindössze két ajtó található, érezhetően nagy távolságra egymástól; az elsőt kinyitva csattintják le róla a lépésgátló láncot, majd lökik be oda. A falak mentén sorban guggolnak, kuporognak, fekszenek a bajtársai, különböző fizikai állapotban. Úgy tűnik, Akio még ép bőrrel megúszta.
A hozzá legközelebb álló, vagy legalábbis ülő férfi felpillant az érkezőre, majd pedig rekedtes hangján kérdezi:
– Na mi volt?

//Tőlük bármit kérdezhetsz, azt is, mi történt velük, azt is, mit figyeltek eddig meg, de már itt is elkezdheted összekovácsolni őket.

**Hiromi Akio** Kedd Márc. 14 2017, 20:13

Csatt. Huh, meredek egy szitu. Lesz mit mesélni az unokáknak az egyszer biztos. Emlékeztek amikor a papa majd szétcsinálta magát a saját hányásában? Nem? Papa nagyon is emlékszik. Szótlanul tűröm, ahogy kirángatnak a sötétből, elvégre miért is szólnék. Jaj ne, csak még egy kicsit? Hát persze. A szegényes lámpák társaságában kirajzolódott egyik faggatóm képe, melyre meg is hökkentem volna, ha lett volna kedvem hozzá. Nem volt.
Végül is, ha már én részt vehetek a háborúba, akkor egy nagyra nőtt gorilla bébi miért ne tehetné? Frenetikus. Elfordulva viszont épp elkapom a falon tárolt fegyvereket egy résnyi szabadtér segítségével. Hm, még jól jöhet, ha esetleg hagymát, vagy krumplit akarnának pucoltatni velünk. Hehe. A húgyszag vonalában sikeresen behajítottak egy közös cellába hasonló sorsú társaimmal egyetemben. Előny, mi előny levették rólam a lábaimat gátló láncokat, így neki is állhattam egy kis nyújtózkodásnak és guggolászásnak.
- Hát, azt hiszem élek még. - Mondanám tornázva, majd megtapogatva saját testem bólogatnék. - Igen, határozottan. Talán túl közel voltam ahhoz, hogy szétnyessenek, de még nem került rá sor. - Leülnék a kérdező férfi mellé, vagy legalább a közelébe ahol kevesebb emberi piszok található.
- Ti hogy kerültetek ide? Ide ami... Hol is van? - Válaszaimat felsorakoztatnám szépen, rendszerezetten, a maga idejében. - Nem figyeltetek meg valami hasznosat? Hasznosat, mint, ami kijuttathat minket élve, vagy legalább félholtan. Én nem rég láttam egy szobát, ami kardokkal és mi egymásokkal volt felszerelve. Szerény véleményem szerint minket illetne. - Kacsintanék egyet pozitívan. Mire észbe kapnék már azon venném észre magam, hogy sokkal jobb a kedvem. Az ember azt hinné egy ilyen eset után tüsszenteni sincs kedve, de hogy egyből optimista lesz tőle? Nem semmi. Ezután a semmiből egy lágy mosoly, de komor arc keretében feltenném a kérdést, egyenesen az éterbe.
- Kit vertek meg a legjobban?

Uzumaki Kushina Hétf. Márc. 20 2017, 14:09

[Elírt nevű barátomnak]

A férfi bal oldalán van egy viszonylag tiszta folt, ahol a főhősünk letelepedhet.
– Eléggé vegyes a banda; van itt minden. Shinobi és civil egyaránt. Vannak, akik már nagyon rég itt vannak, ők már... őket már megtörték, méghozzá elég rendesen. – Biccent a helyiség mélyén, a legsötétebb részen fekvők irányába. Ezen a helyen tapintható a sötétség és a szenvedés, a félelem és a kétségbeesettség, amihez a reménytelenség társul, de az általuk okkupált részleg az, ami fölött szinte gyülekeznek a sötét, baljós árnyak, amiket mégis úgy tűnik, hogy csakis a többiek képesek látni és érzékelni; maguk a reményvesztettek üres szemekkel, beesett, kifejezéstelen arccal bámulnak maguk elé. A csontjaikról az izmok teljesen eltűntek már, feltehetően az élelem- és mozgáshiány következtében.
– De sokan vagyunk vándorok is, meg van egy-két elveszett is itt, de közülük is csak azok, akik vándornak adták ki magukat, mert hát a többi... volt, aki átállt szolgálni, aki meg ragaszkodott a függetlenségéhez, azt konkrétan a fejétől is függetlenítették. – A férfi hosszúra nőtt tincseit kirázza az arcából és a fiatal fiúhoz közelebb hajolva suttogja. – Hosszú, hosszú órák óta Te vagy az első, akit hoztak, de nemrég elvittek egy nyálasszájút; talán jobb is, mert túl sokat sírt... Viszont az ilyet törik meg leggyorsabban, meg hát a fejét is be. Egy ember szokott vallatni... – Érdekesnek tűnhet, hogy nálad ketten voltak. – És a vallató kíséri a kérdezettet ide, már ha egyáltalán túléli a dolgot. Állítólag van egy ajtó nem messze, amit még nyitogatni szoktak ezen kívül, de eddig nem tudtuk, mi az. Most már igen. – Úgy tűnik, Akio az egyetlen, aki erre vonatkozóan hiteles információval bír, aminek jutalma egy kaján vigyor, némi őrült éllel. – De egyébként, ha pangás van, akkor kétóránként, ha meg érkezések, akkor óránként járőröz két őr. Körülbelül. De hogy hol lehetünk? A fasz se tudja már... Én Namiból tartottam a Tésztába, mikor eltérítették a hajónkat. Az egyik megtért elveszettet a Nyak partjainál szedték össze. Pár civilt meg Naginál; szóval eléggé vegyes a társaság, mint ahogy azt már említettem. Téged és, ha voltak, társaid hol szedtek össze? – Kérdezi, miközben a fejedben felvázolódhat a térkép, amin felvillannak a fogoly által megjelölt vidékek. A környék, a kiterjedés nem éppen kicsi, mégis alkalmas lehet területek kizárására, esetleg a terület szűkítésére. Ami még ebben segíthet, információval szolgálhat, az a hátuk mögötti fal, amely nedves, nyirkos.

//Az eddigi játékért +20 ch-t írok fel az adatlapodra (295+20=315), ez az első felvonás jutalma, most kezdődik a második felvonás (szabadulás).

Ajánlott tartalom