Yokkyuu sziget

Egy igencsak apró, földművesek lakta sziget, amit egy hosszú múltra visszatekintő, ám hanyatló nemesi család ural. Kétes erkölcsüknél csak a helyiek mogorva természete és babonákra való hajlama hírhedtebb.

Minovara megkérte a sensei-t hogy tanítsa meg neki azt a jutsut, amit az imént használt, hogy betájolódhassunk. De Menboku - sensei sajnálattal kellett közölnie hogy ezt nem lehet egyszerűen megtanulni. Erre születni kell. Méghozzá egy bizonyos klán tagjaként.
De akkor már nyilvánvalóan elég közel kerültünk a szigethez, mivelhogy annak halvány vonalai látszottak a messzeségben. A sziget maga elég apró volt, de nem elég apró, ahhoz, hogy akik távolabb tartózkodnak, ne szúrjon nekik szemet. Valahogyan, mikor egyre közelebb és közelebb értünk a szigethez, a kis csónak egyre szaporábban siklott a vízen, mert jómagam is egyre szaporábban kezdtem el evezni. Ahogyan közelebb, és közelebb értünk, már láthatni annak partjait, és néhány arra kóborló embert is.

Amint tovább eveztünk a sziget felé lassan megláttuk a körvonalait. Ekkor a mester nagy sajnálatomra elmondta, hogy a technika amit használ kekeigenkáj képesség. Igazából nem lepett meg a dolog. Én egyébként is így szoktam járni, ha valamit nagyon akarok. Amint tovább eveztem láttam, hogy Yamada szaporázza az evezést. Gondoltam nem szereti annyira a tengert mint én. Mivel érdekelt a küldetés további kimenetele ügy döntöttem követem a példáját. Nem sok kellett hozzá, hogy elérjünk a partig. Ez a falu is hasonlóan nézett ki mint az előző. Talán ezért tévesztett meg oly könnyen egy röpke pillanatig azt hittem ugyanott vagyunk mint ahonnan elindultunk, de a mester elégedett arca azonnal helyreigazított. Az emberek ha lehet itt még furcsábban néztek ránk. Az előző falu sem volt bizalomgerjesztő ez azonban szinte kiáltotta "TŰNJ INNEN!!". Azonban ez nem rémített meg.


/Bocsi lehet kicsit elszaladt velem a ló./

A lélekvesztő karcsú orra halk sercegéssel szeli az iszapot, míg végül teljesen meg nem akad a partban. A sensei egy könnyed ugrással hagyja el a 'fedélzetet', majd elégedettnek mondható sóhajjal hordozza körbe a tekintetét a homályos láthatáron.
- Hát ez volna a Yokkyu... Sosem hittem volna, hogy egyszer ezt a földet fogja érni a talpam. Gyerünk gyerekek, a feladatunk még csak most kezdődik.
Előzékenyen megvárja, amíg kikászálódtok a csónakból, majd a parthoz legközelebb eső szegényes házak felé veszi az irányt. A helybéliek látható megrökönyödéssel figyelik a titokzatos idegeneket, de Menboku erről próbál tudomást sem venni. Egy szigorú szemű, középkorú földműveshez fordul, nem törődve a fagyos pillantással, tiszta tekintetét a parasztéba fúrja, majd megszólal:
- A sziget urait keresem. El tudnál vezetni oda?
- Miféle szörnyeteg lehet az, aki velük lepaktál? Miért érkeztél a földjeinkre? Te, meg ezek a külhon szülte gyermekek, csak terméketlenséget hoztok magatokkal. Mi dolgod e kopár síkon?
- Felsőbb parancsra érkeztünk, nem a Vérvonal vendégei vagyunk. Elvezetsz hát?
- Arra nem lesz szükség... Az uralkodói palotába még egy világtalan is akarva-akaratlanul belebotlana. Menjetek toronyiránt tovább, és lassan fel fog tűnni a ködből.
- Köszönöm szépen, viszlát! Kövessetek kölykök.
- Ne maradjatok soká...
Miután magatok mögött hagytátok a mogorva népeket, a sensei még visszafordulva ennyit intéz hozzátok:
- Ne vegyétek a szívetekre, furcsa szerzetek ezek...
Furcsa, vagy nem furcsa, a férfi nem csalt tévútra benneteket, kisvártatva már egy ormótlan erődítmény magasodik előttetek. Az első kapun áthaladva legnagyobb meglepetésetekre az őrök nem állítanak meg, sőt még csak nem is szólnak semmit, csupán némán tisztelegnek. Összesen három kapun és kerten kell átvágnotok, de sehol nem ütköztök ellenállásba. Végül egy oszlopos csarnokba juttok, ami azt illeti, eléggé impozáns mérettel rendelkezik, a mennyezet már alig látható. A félhomályon keresztül egy díszes trónt láthattok, ahol egy idősödő férfi ül, díszekkel aggatott ruhában - akárcsak egy daimyo -, merev arcának éleit pedig mintha csak alabástromból faragták volna. Amikor nagyjából három méterre vagytok tőle, a mester egy pillanat alatt féltérdre veti magát, egyik kezével öklén támaszkodva, másikat a térdén pihentetve.
- Nagyságos uram! Menboku, Kirigakure no Sato elkötelezett jouninja és csapata: Yamada Misa, Namika, és Hidetora No Minovara rendelkezésére állnak. Klánunk nevére esküszünk, hogy falunk hírnévéhez méltón igyekszünk majd segíteni.

//Elnézést a késésért, de nem voltam otthon, és ott nem volt nettem. //

Ahogy kiszálltunk, az emberek szemei ránk szegeződtek, s már-már szúrónak éreztem hogy a sok szem minket néz, és nem mozdul onnan. Ennek az oka lehet az is akár hogy nem nagyon járnak az emberek erre a szigetre, ami talán azért van mert kicsi, vagy amiket mesélnek róluk. Munsu-sensei odafordult egy emberhez, aki a közeledésünkre még ellenszenvesebbnek tűnt, mint eddig volt. Már ha ez lehetséges. A sensei megkérte hogy vezessen el bennünket a sziget uralkodójához. Erre nem volt szükség, mert kiderült hogy előbb utóbb úgy is beleütköznénk. A csevej végén az ember egy "ne maradjatok soká!"-val búcsúzott. ~Na, ez már aztán szívélyes fogadtatás~gondoltam. Persze nem is számíthattam másra, hiszen előre meg lett mondva. Így elindultuk a sziget belseje felé, ahol nem kellett sokat gyalogolni, nagy épület magaslott előttünk. Nagy kapuk védték, egy-egy őrrel, de tárig nyitva álltak, és nem is ellenkeztek az őrök hogy átvágunk. Eljutottunk egy hatalmas csarnokba. Széllességében, és hosszúságában is hatalmas volt, de a magassága felettébb nagy. Az egész terem úgy volt kialakítva, hogy a figyelem inkább a csarnokban a nagy trónra szegeződjön, díszes köveire, és azon belül leginkább a trónon helyet foglaló öreges emberre. A sensei letérdelt előtte, ezzel is kifejezve tiszteletét, s bemutatta csapatunkat. Magán az öreges ember öltözködése is arra utalt hogy nagy pompában él. ~Túlságosan élvezi hogy a kezében van a hatalom. Hiszen önmaga, és környezete teljes pompában él, miközben odakint az emberek szörnyű körülmények között kell élniük. Ez nemigazán tetszik nekem.... De azért ő mégiscsak egy felsőbbrendű ember. Elvileg.~ Nem voltam biztos a dolgomba, de én is leereszkedtem a sensei mögött.

Az idős férfi mélabús hallgatással viszonozza köszöntéseteket. Opálos tekintete világtalan messzeségekbe réved, mintha más vidékek, világok titkait fürkészné. Amikor torka szóra zendül, hangja túlontúl mesterkélt, begyakorolt, formális. Mintha csak az élet olyan színdarab volna, amit látott már egyszer.
- Kirigakure no Sato shinobijai! Őszinte öröm és mély megtiszteltetés, hogy a háború tépte világban régi szövetségesünk még meghallja szavunk az intrikák és halálhörejek kakofóniájában is. A hála a legkevesebb, amivel szolgálhatunk mindezért, bármi, ismétlem bármi amire szükségük volna, holmi apróság, csupán szavatokba kerül. A világtól elárvult szigetem rossz nyelvek martalékává lett, s uradalmam nagyobb veszélyben van, mint elődeim idején bármikor. A Yokkyu-t sokak átkozott vidéknek tartják emberöltők óta, de most az ostoba fantazmagóriák testet öltni látszanak: a népem fiai és lányai titokzatos gyilkosságoknak esnek áldozatul. Legtöbbször még nyomuk sem marad, csupán a tenger habjai vetnek vissza olykor-olykor egy szerencsétlent ahhoz a földhöz, amelyből vétetett. A helyzet egyre válságosabb. A földművesek nyugtalansága gyűlöletbe csapott át, s e gyűlölet körém gyűrűzött, ki pásztora voltam e valaha békés nyájnak. Lázadásra készülnek, s még csak sejtésünk sincs, hogy ki állhatott az élükre. Arra kérlek benneteket, hogy derítsétek ki ezeknek a rejtélyes eltűnéseknek az okát, és fojtsátok el csírájában. A keresést talán a parasztok között kellene kezdenetek. Ha sikerrel jártok, gazdag jutalomban részesítem mind a falutokat, mind Titeket. Távozhattok.
A fejajánlás mintha egyben parancs is lett volna. A sensei tisztelettudón fejet hajt a vén nemes akarata előtt, majd feláll, s hátat fordítván távozik a teremből, maga után intve Titeket is. Mihelyst kiértetek az erődszerű palotából, felétek fordul, hogy megbeszéljétek a stratégiát:
- Először is. Tekintsetek el ettől a felfuvalkodott békától, és gondoljunk a feladatra. Nekem is borsódzik a hátam tőle. De a falunak pénzre van szüksége. Szóval... Első lépésben többet kellene megtudnunk a falu népétől, az eltűnésekről, valamint a lázadásról is kifaggathatnánk Őket. De ilyen bizalmatlan emberek egy szó nem sok, annyit nem fognak elmondani nekünk. Azt gondolják, az Ő emberei vagyunk. Talán jogosan. A jó chunninná váláshoz elengedhetetlen a jó tervező készség és kreativitás a nehéz helyzetekre. Ötleteket várok.

//Boldog szülinapot előre is, Gyerekek. //

//Köszönöm //
//És boldog tizenkilencediket neked is M. //

Mikor az idős ember tájékoztatott minket a feladatról elhagytuk a csarnokot. Odakint megbeszélést tartottunk hogy hogyan tovább, vagyis hogy honnan induljunk ki. Tétováztam, de végül megszólaltam, a fejem pedig közben lesütöttem:
- Hát. ömm... T-talán ha csak egyszerűen egyikünk felvenné egy itteni ember alakját, akkor már szóba állnának velünk.- nagyot nyeltem a megkönnyebbüléstől hogy befejeztem. De a szemem még mindig a cipőm orrát bámulta.~ Lehet hogy a gyilkosnak maga lázadás volt célja, így mikor elég embert megölt, könnyű volt neki elindítani a lavinát. De ha nem, akkor a gyilkosnak ahhoz az emberhez lehet köze akit legelőször megölt. De mindegy, először is mindenképpen beszélnünk kell a falusiakkal, mert találgatással nem megyünk sokra~

// Köszi mindenkinek és Y neked is hasonló jókat kívánok //

Udvariasan végighallgattam az öreg mondanivalóját. A beszéd stílusából kiderült, hogy ő sem élvezi jobban a dolgot mint mi. Végül rátért az érdekes részre a feladatra. Kiderült, hogy számos ember tűnt el furcsa körülmények között és az öreg ezt a lázadóknak tudja be. Miután befejezte a mesét elhagytuk az erődöt. A mester elmondásából kiderült, hogy a falunak a háború miatt szüksége van a pénzre, ráadásul egy itteni lázadás stratégiailag meggyengítené a falunkat. Ez pedig emberéletekbe is kerülhet. Tehát mindenképp sikerrel kell járnunk. A mester ötletbörzét tartott. Erre kissé félősen így szól Yamada:
- Hát. ömm... T-talán ha csak egyszerűen egyikünk felvenné egy itteni ember alakját, akkor már szóba állnának velünk.-
~ Ez nem rossz ötlet, de van néhány gyenge pontja. ~
- Ez nem rossz ötlet de, csupán a külső nem elég. Információra lesz szükségünk ez pedig beszéddel jár. A beszédünk és a hangunk egyből leleplezne. Szerintem nem számíthatunk sokra a parasztoktól. Ha tényleg lázadásra készülnek nem fogják elárulni nekünk. - Majd mestere közbevetésére oda sem figyelve folytatta a gondolat menetet.
- Mért pont most történnek ezek pont mikor háború van? Véletlen lenne? Én nem hiszek a véletlenekben. Az ellenséges nemzeteknek ez a lázadás kapóra jönne. Számukra egy ilyen közeli hídfőállás szinte bármit megér. És ezt akár egyetlen ninja is képes véghezvinni. -
- Talán a holtestek adnak némi támpontot, az elkövetővel kapcsolatban. -

Mesteretek elégedetten bólogat, miből talán önbizalmat nyerhettek, de arcán az aggodalom is megjelenik, habár csak csekély időre.
-Nem rosszak az ötleteitek, de ebben a formában sajnos nem kivitelezhetőek. A holtestek sok titkot tudnak elárulni az őket megértő szemeknek ez igaz, de ez egy nagyon kényes téma. Sokan tartanák hulla gyalázásnak és amennyiben a parasztoknál vannak a tetemek, csak az ellenszenvüket váltanánk ki, ami meggyőzné őket abban, hogy ellenük vagyunk. Ha meg az uralkodónál van és nem említette ezt meg az azt jelenti, hogy ő nem akarja, hogy ezen a szálon induljunk el. Mellesleg egy emberét se bocsátotta segítségünkre, így őrá nem számíthatunk. A beolvadásnál meg ott a bökkenő, hogy ez viszonylag egy szűkebb közösség. Mindenki ismer mindenkit, nem tudnánk sokáig megtéveszteni őket.- Egy kis szünetet tart és látszik rajta, hogy a fejét töri. -Én két viszonylag jó megoldást látok, és most kezetekbe adom a választás jogát. Beszéljétek meg és hozzatok egyhangú döntést. Egy ninja nem túl kedves, és olykor ronda módszereket vett be. Most is ezekhez kel nyúlnunk. Az első verzió az-az, hogy felgyújtok egy házat miben egy család éppen nyugodt álmát tölti. Ti segítettek rajtuk,d e a ház elpusztul. Biztosítotok nekik egy szállást majd elkaptok engem aki egy ismeretlen ember alakját veszi fel. Kiakartok kérdezni, de eljátszom a halálomat így senki nem tud meg semmit. Ti elvisztek mintha elakarnátok ásni. Nos ez miért jó? Az adósotok lesz így tartoznak annyival, hogy segítsetek nektek. Mellesleg úgy fogják érezni, hogy ti az ő oldalukon vagytok. Ezért fontos, hogy az egyetértést végig el kell játszani.- Mondja el az első ötletét majd belekezd a következőbe. -A második egy kicsit gyorsabb, de talán kegyetlenebb is. Elkapunk egy embert kiről úgy látjuk, tudhat valamit majd kiszedünk belőle minden információt. Nos melyiket választjátok.- Kérdi, és figyeli a reakciótokat. Nem könnyű döntés egy ember otthonát elpusztítani és hazugságban ringatni, vagy megkínozni? Ám ez már a ti döntésetek lesz.

//Tudom, tudom elkéstem...//

Minovara is felkínált egy lehetőséget, de Munsu-sensei a végére egyiket sem erősítette meg. ~Ami az én tervemet illeti utólag átgondolva valóban nem túl jó módszer. Hidetoráé pedig... a holtestek megvizsgálása megkönnyítené a dolgunkat, de ahogy a földesúr elmondta, az emberek csakúgy egyszerűen eltűnnek, és csak néhányat találtak meg belőlük amit a víz a partra sodort. ~ Menboku sensei két megoldást kínált fel elénk. ~Hogy mi? Én soha nem folyamodnék ilyen módszerekhez. Megkínozni valakit... Ugyanakkor viszont így valóban dűlőre juthatnánk. Az első megoldás szerint az első lépés hogy felgyújtunk egy házat, és kimentjük a bennük lévő lakosokat. Elég kockázatos, mert itt ártatlan emberekről van szó, és bajuk is eshet. Majd új szállást biztosítunk nekik? Honnan? Majd elkapjuk a senseit. Nem olyan könnyű, mert hihetőnek kell lennie. Onnantól már nem lenne olyan nehéz. És hogy az adósunk lennének, ez igaz, de mi van ha ők sem tudnak semmit, mint azok azok az áldozatok akikkel végeztek, és a tengerbe vetették őket. Viszont ha mégis, akkor legalább előrébb juthatnánk. A második lehetőség pedig túl morbid, még ha így többet is sikerülne megtudnunk. ~
-Én, szívem szerint egyik megoldást sem helyeslem, pedig tudom hogy a cél érdekében áldozatot kell hozni. Így talán az első megoldás, amivel bár több a bajlódás, de talán az kevésbé "helytelen".

// Nem gond én is szoktam //

Hidetora figyelmesen végig halhatta öreg mesterét és felismerte kezdetleges terveik hibáit. Hatalmas kíváncsisággal fogadta mestere ötleteit. Az eredmény azonban lesújtotta. Nem gondolta, hogy ilyen drasztikus megoldásokhoz kell majd folyamodnia. Szinte csalódott is a mestereben. Azonban ekkor eszébe jutott egy beszélgetés. Amit még az apjával folytatott a háború kezdetén. " Fiam a sinobiknak olykor nehéz döntéseket kell hozniuk. Ha ilyen helyzetbe kerülsz törekedj arra hogy a jó döntést hozd meg. A küldetés mindenek felett áll ezt sose feledd. Sosem magunkért harcolunk hanem a falunkért, a nagyobb jóért." Ez meg győzte arról, hogy a két rossz közül a kisebbiket válassza. Ahogy végignézett társain rajtuk is látta a megrökönyödést. Namika arcáról azonban valami más is leolvasható volt. A szégyen. Ez a mester figyelmét sem kerülte el. Végül az ifjú egyetértően bólintott.

-Tetszik még a korai naivitásotok. Ami a helyes utat illeti, drága gyöngyöm, tudod ez mindig ember függő. Minden embernek megvan saját értékrendje és ő dönti el, hogy számára mi a helyes. Persze ez alól a vallások kivételek, mert ott a híveknek a hagyományai szabják meg a határt. Higgyétek el ha majd annyi ideje lesztek ninják mint én akkor, ez szinte rutinos lesz. Lehet, hogy kegyetlenül hangzik, de ez az igazság. Lehet, hogy lesz egy barátotok egy másik faluból és háborúba jönnek ellenük... ki tudja lehet nektek kell vele megküzdeni.- Mondja ám arcán a fájdalom nyomai csillannak meg. látszik rossz emlékek jutottak eszébe. A pillanatnyi gyengeségen erőt véve így folytatja. -Ám legyen, akkor a hosszabb módszert használjuk. Ezt az éjszaka leple alatt kel kezdeni. Ott az üldözésemnél sok látványos, de szinte ártalmatlan jutsu-t tudok bevetni, és a leleplezésnek is csökken az esélye. Ám míg ennek eljön az ideje okítalak titeket. Mondjátok csak milyen irányba szeretnétek fejleszteni a tudásotokat és tanultátok már a vízen járás trükkét?- Kérdezi, majd várja a válaszotokat. Míg beszéltek ujjaival csak malmozgat és az eget szemléli szinte látszik, rajta, hogy lélekben épphogy csak jelen van.

~Ezzel most elismerte hogy őt nem is nagyon érdekli a helyes út? Nem tudom, vagyis nem is tudhatom hogy min mehetett keresztül, de nem hiszem hogy én ennyire megtudnék változni. Legalábbis nagyon remélem hogy nem. Mindegy most nem ezzel kell törődnöm. Ma éjszaka küldetésbe lendülünk. Remélem valóban nem lesz hiábavaló az áldozat. Remélem tényleg tudnak segíteni.~
-Nem, én még nem tanultam. Igazából az akadémia után szinte egyből idekerültem. Szóval nem is nagyon volt rá lehetőségünk. És...azt hiszem a későbbiekben inkább vízelemű ninjutsuk-kal szeretném fejleszteni a tudásom. - mondtam a senseinek viszonylag elég határozottan, majd azon kezdtem el töprengeni, hogy a másik két csapattársam, vajon, mit fog mondani. Nagy a valószínűsége annak, hogy a kettőből legalább egy víz elemű lesz. Hiszen mégiscsak Kirigakure no Sato shinobiai. Csakúgy, mint én. Azonban, hogy melyik is, azt nem tudhatom.

-Értem, akkor kérlek kövesetek. A beesteledés előtt, akkor oktatlak egy kicsit titeket.- Mondta majd elindult. Egészen a partig sétált, ám ez egy elhagyatott része volt. Pár fa volt csak, épp ideális környezett az edzéshez.
-Nos Misa, fel kell jutnod erre a fára, a karod használata nélkül. Ez nem lehetetlen, csupáncsak a chakrádat megfelelő mennyiségbe a lábadba irányítod és ennek segítségével mondhatni fel ragasztod magad a fára. Ám ezt ki kell tapasztalni. Először megmutatom, majd utána te jössz. Páran nekifutásból szokták és egy kunai késsel jelölik, meg hogy meddig jutottak viszont ezt már rád bízom.- Mondta, majd pár lépéssel felsétált a fa feléig, majd vissza. Ezt követően Hidetora következett. Őt a parthoz vezette majd onnan látta el jó tanácsokkal.
-Nos fiam, szóval a vízen járás még nem megy. Ezt a csorbát is ki kell küszöbölni. Itt egy kicsit nehezebb lesz, mert ugye a folytonos hullámzás, de ez sem lehetetlen. itt csupáncsak a chakra áramlásodnak kell teljesen alkalmazkodni a a vízhez. ha ezt megtanulod olykor nagy előnyre tehetsz szert. Sok sikert, sétálj el hozzám. -Mondta majd öt méterre a parton megállt a vízen és várakozott rád.

~Víz. Ahogy sejtettem.~ Menboku-sensei meghallgatta a válaszokat, majd elvezetett bennünket egy kis zugba, ahol a környezet ideális volt mind számomra, mind Hidetra, és Namika számára is. Majd elmondta hogy mi a feladatom. És ő maga is bemutatta. Nem szólaltam, meg, csak ráztam a fejem: hogy rendben. ~Ilyet már nem először látok. Pontosan tudom hogyan működik. Elméletben. Hogy gyakorlatban ezt mennyire tudom alkalmazni... most majd kiderül. ~ Közben a sensei átállt Namika-ékhoz, akik a vízen járást gyakorolták. Összetettem a két kezem, hogy így könnyebben tudjam irányítani chakrát. Ez után elővettem egy db kunait, és nekifutásból felszaladtam a fára. Néhány méter haladás után éreztem hogy a fát túl erős nyomás éri, így miután meghúztam a vonalat, leugrottam. Legközelebb egy kicsivel kevesebb chakrát használtam fel, de így sem volt jó. ~Óh azt hittem hogy ennél kicsit könnyebb megtalálni az egyensúlyt, de nem lesz gond.~ Újból, és újból próbálkoztam...

//Bocs a késői reagért de péntektől vasárnapig mostantól ritkásabbak lesznek az írásaim mert dolgozok. Jah és megengedem, nektek, hogy irányítsátok az NJK csapatársatokat. Rátok bízom őt.//

Kicsit botladozva, de mind a ketten haladtatok a cél felé. Két óra is beletelt, a chakrátok már igencsak a végét járta, de mint a fa teteje úgy a mester is egyre közelebb került hozzátok.
-Tartsunk egy kis pihenőt.- Mondta majd kisétált a partra egy tekercsből hamar elővarázsolt pár üveg vizet és pár rizsgolyót mit természetesen megosztott veletek, majd a terv részelteit kezdte megosztani veletek. -Még egy kicsit gyakorlunk és után a henge no jutsu segítségével kiderítjük, hogy kire érdemes rágyújtani házat. Elvégre egy tök normális emberre ki semmit sem tud fölösleges lenne.- A terv ismertetése után, folyattátok az edzést. Habár a vízen járást kicsit feltuningolta z oktató mert erős hullámzást gerjesztett. Még fél óra telt el edzéssel. Misá-t már csak két méter választotta el a fa tetejéről és Minovara is viszonylag stabiln megbírt állni a vízen ám most jött az utolsó próbátok. Mesteretek egy jusuba kezd majd összecsapja a tenyerét. nem kell megkérdeznetek, hogy mit csinál, hisz magatokon érzitek a hatását. A két tenyérnek összeérintésekor hirtelen chakrát lövell ki a testében ami egyetlen másodpercre megszakítja a chakra kontrollotokat. Most rögtön, felkészülés nélkül képesnek kell lenetek visszaállítani azt az előbbi állapotba.

//Most egy hosszabb postban írjátok le, és akkor megtanultnak vehetitek a gyakorlatot.//

Már-már kimerülőben volt a chakrám, és az energiám is. Nem foglalkoztam vele. Nem figyeltem rá. Egyszerűen csak csináltam. Ekkor a sensei szünetet rendelt el, majd ételt teremtett egy kis tekercs segítségével. Amint a talajra érkeztem, odamentem a többiekhez, és lehuppantam a fűbe a többiek mellé, majd falatoztam egy keveset, s közben hallgattam a sensei szavait. A fejemben végig tudtam követni a terv menetét, de nem tudom gyakorlatba menne. Miután befejeztük visszatértünk a feladatunkhoz. Bár én nem túl sokat ettem, mégis erőre kaptam tőle. Folyattam a gyakorlást, már nem volt sok hátra hogy feljuthassak, ezért minél elszántabban, és elszántabban mentem neki. Egyre nagyobb volt a távolság köztem, és a biztonságos talaj kötött. Már nem sok volt hátra, mindössze néhány méter a fa tetejéig, mikor hirtelen lecsúszott a lábam a fáról, és éreztem hogy megszűnt a chakrám. Elkezdtem zuhanni, és láttam hogy Namika, és Hidetorával is ugyanaz történt. Észrevettem hogy a sensei egy kézjelet mutat, miközben egy enyhe fél vigyor volt az arcán. Összetettem a kezem, és próbáltam összpontosítani. Bár ez zuhanás közben, nem volt olyan egyszerű, hogy tudom hogyha nem sikerül nem úszom meg úgy hogy össze ne törjem magam, vagy komolyabb. A talpam néha néha nekiütköztettem a fa törzsének hogy hátha bele bírok kapaszkodni. Ekkor megláttam hogy alattam van egy vastagabb ág, és megpróbáltam még erősebben koncentrálni, majd ráérkezni. Az ág kicsúszott a lábam alól, de amint fejel lefelé érkeztem, megpróbáltam odatapasztani a talpam, és stabilan negálni. (ha mégsem sikerül,.... az szívás xD)

//hosszabb postal készültem, de nem jött össze ^^//