Re: .::Kórház::.

Jiraiya Pént. Jún. 26 2020, 00:35

// Asuko - Kedves bátyó... //

Rémes előérzeted kísértett végig, egészen a Rokudaime Raikage-sama irodájáig.

Talán csak beképzeled a dolgot, talán csak az álmok azok, melyek ilyen keservesen rányomják bélyegüket a valóságra... Akárhogy is, azt mindenképpen felismered, hogy életed során még egyszer sem volt ilyen hosszasan hatással rád egy rémálom. Ám ez egy sorozat, mely úgy tűnt folytatódik újra és újra! Eddig minden ilyen fájdalmas látomás elmúlt, miután felkeltél és felismerted, hogy csak egy álom volt, most azonban mindaz, melyet benned gerjesztett, megmaradt. Ez jelenthet valamit?
- Haiy-haiy! - Hangzott a mindig nyugodt, ámbár zöldfülűnek számító Rokudaime sajátos hangja, mellyel beinvitált. Ahogyan beléptél, máris megláttad Mabuit, ahogyan a Raikage mellett állva mappákat szorongatott, az asztal mögött pedig a Raikage, Darui ült.

A legnagyobb meglepetést mégis egy új, mégis ismerős alak jelentette, ám ezúttal teljesen más felszerelésben, mint ahogyan tegnap megismerted.

A magas, hosszú lábú, nyúlánk nő, most talpig taktikai egyenruhába öltözött. Kirigakurei kék és szürke Chuunin egyenruhát viselt a taktikai mellénnyel és rejtek tárolókkal együtt. A hátán egy kisebb táska volt, melyet tudtad jól, a szanitécek szoktak viselni.

Ahogyan beléptél, Uzuhime a válla fölött rád nézve mosolygott rád, ezzel köszöntve. Mosolya a megszokott begyakorlott nővérmosoly volt.

- Asuko-san, örülünk, hogy ideértél. Akkor kezdhetjük is az eligazítást Raikage-sama. - Kezdeményezett Mabui, Darui mellől nézve rátok.

- Csináld csak Mabui-senpai - látszott a tanácsadón, hogy igencsak ellenzi ezt a fajta megszólítást - te az ilyesmiben gyakorlottabb vagy. - Darui ugyanakkor figyelt, méghozzá érdeklődve. Végigmért téged és Uzuhimét. Unottnak látszó, voltaképpen fáradt arcából nem lehetett semmit kiolvasni, mégis úgy tűnt, hogy végig jelen van és nem kalandozik el a figyelme.

Mabui csak sóhajtott egyet csendben, majd bele is kezdett.

- Sürget minket az idő, így a lényegre térek. Nem örülünk neki, hogy ezen a küldetésen csak ti ketten tudtok részt venni, de gondoskodtunk róla, hogy ne legyetek veszélyben. Az ANBU egységek már előzetesen megkezdték a területek felderítését és az elkövetők nyomába eredtek. Ám annak érdekében, hogy ne nyerjenek maguknak egérutat, ők nem törődtek a helybéliekkel. - Kicsi szünetet tartott, hisz jól tudta, hogy nagyon a közepével kezdte. - Ismeretlen elkövetők feldúltak két határ menti falut... Vérfürdőt rendeztek, látszólag minden ok nélkül. Romboltak és öltek. Néhányan megmenekültek, de vagy sokkos állapotba kerültek, vagy pedig olyannyira megsérültek, hogy nem tudjuk őket kihallgatni. A sérülteket a helyiek látják el, ti vagytok az első egység, akik azért érkeznek majd a helyszínre, hogy segítsenek.

- Az ANBU egységek egyáltalán nem nyújtottak segítséget a rászorulóknak? - Vágott közbe egy igencsak egyértelmű morális kérdést Uzuhime, ám Mabui egyáltalán nem jött zavarba tőle.

- Attól tartok nem, Nanatsu-senpai. Az ANBU egységek feladata a felderítés és a nyomkövetés, valamint az elfogás, nem a település megsegítése. Ezért sürget minket az idő. Sem a Daimyou-sama, sem pedig a Falunk nem szeretné cserben hagyni a bajbajutottakat.

- Mikor értesültek a történtekről?

- Ma éjszaka. Friss a dolog, nagyjából fél nap alatt az első bajba jutott faluba értek. - Nyújtott át Uzuhimének egy tekercset, emly feltehetően egy térkép volt. - A feladatotok, hogy túlélők után kutassatok, stabilizáljátok a helyzetüket és felkészítsétek őket Kumogakure no Sato kórházába szállítására. Ti vagytok a gyors reagálású egységünk, akik utánatok érkeznek majd, ők egy jóval nagyobb és szervezettebb csapat részei lesznek, akik biztonsággal el tudják majd szállítani a sérülteket.

- Segítsetek meg mindenkit, akit csak tudtok! - Vágott közbe Darui, miközben könyökölve az asztalon támasztotta az állát saját ökölbe szorított kezével. - Ha pedig módotok van rá, hallgassatok ki mindenkit, hogy több információhoz jussunk. Mire ti odaértek, az ANBU feltehetően már rég az elkövetők nyomában lesz, vagy már visszafelé fognak tartani velük. Ettől függetlenül, legyetek résen. Kevés az emberünk most, hogy a háború után megszaporodtak a teendők, kezdve a falu újjáépítési munkálataival, egészen az országunkba evakuált szövetségek nemzetek lakosságának visszatelepítéséig. A haderőnk több, mint hatvan százaléka jelenleg az óceánon védelmezi őket.

- Amit meg kellett tudnotok - vágott közbe Mabui - azt megtudtátok. Ha nincs kérdés, indulhattok is! A küldetés vezetője Nanatsu Uzuhime! - A magas nő bólintott, majd rád nézett. Vélhetően azt figyelte, hogy lesz-e kérdésed, vagy indulhattok is...

[Miután minden lezajlott odabent]

A két nő lassan távozott, de amint kiértek az irodából, Uzuhime a magasból lenézett rád.

- Nincs vesztegetni való időnk! A szanitécek dolga a harctéren való gyógyítás. Ezek az emberek civilek, nem voltak képesek harcolni... Nem tudom, hogy miben volt részed eddigi pályafutásod során, de amit most látni fogsz, arra készülj fel lelkileg! - Azzal Uzuhime levette rólad a tekintetét, bár jól láttad azt a sötétséget, mely tükröződött benne... Mintha csak szemeiben nyilvánult volna meg a halál, az a fájdalom, mely ott, messze a határnál lezajlott. Mégis, ahogyan elfordult, egy eddig ismeretlen - bár alig ismerted őt - félmosoly húzódott az arcára, mit igyekezett elfedni, de tudta, hogy ez nem sikerült és észrevetted. - Ismerős, nagyon is ismerős a helyzet. - Most már nem rejtegette a mosolyt... - Most megtudhatod, hogy honnan merítettem az ihletet a Bokujin történetekhez. - Azzal megindultatok a falu Főkapuja felé.

// A következő posztot a Határvidékekhez kérném!

<<<---- Ez egy link

//