Kikötőváros

// Elnézést kérek a nagyon meg csúszót posztért.//

A hajón állva csak is küldetésen agyaltam. Eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy mindenkit én mentek meg. "Mért nem tud gyorsabban menni ez a hajó?" Szét néztem és láttam, a társam nincs túl jól. Mikor megkérdeztem tőle mi a gond, csak annyit mondott hogy semmi. Nagyon nem volt beszédes kedvében. Ott maradtam mellette. "Egyre sötétebbek a felhők, erősödik a szél, a hullámok már szinte feketén hömpölyögnek körülöttünk, ez csak még jobban árthat a társamnak." Mikor láttam, hogy tényleg nem akar mondani semmit se, akkor felálltam és odébb mentem. Ez idő alatt a hajó megkezdte a kikötést.

Lejöttünk a hajóról, Kyoya volt az utolsó, lassú, bizonytalan léptekkel. Szembe fordult velünk Kuron és közölte a döntését, társamat hazaküldi és nem tűr ellenkezést. Jelentenie kell otthon az itt történteket. Igaza van a senseinek, hiszen bármelyik küldetésben a tenger akadályként tornyosulhat majd előtte. Vajon erre ha shinobi marad fel tudják rá készíteni? "Vajon messze van a hercegnő?"
- Kuron sensei merre kell menünk?- Kérdeztem meg mivel már alig várom, hogy oda érjünk. Még az sem érdekel ha kényes lesz a hercegnő. Miután válaszolt egyből megszólalok.
- Már alig várom! Csak... Remélem nem lesz probléma, hogy ketten vagyunk.-

Mikor Kuron sensei elmondta, hogy kapunk magunk mellé egy genit meg könnyebbültem is nem leszek egyedül. Sajnos folyatta a mondatot és elmondta azt is egyre többen vannak az ellenállás emberei. "Remélem ezek az emberek nem próbálnak meg közénk be épiteni egy emberüketsem. Vagy ha nem is az kerül mellénk kit eredetileg kaptunk volna." Ezeken nagyon el gondolkoztam nyomban, el is felejtetem, hiszen a sensei gondolat olvasó azonnal meg nyugodtam. Közben persze a sensei megint elmondta amit már máskor is annyiszor. Utána rám parancsolta, hogy számoljak be neki mindenről a későbbiekben. Mivel jelenleg semmilyen számára szükséges információval nem rendelkeztem ezért nem is törődtem nagyon vele. Amikor oda értünk a fogadóba és kaptunk is szobát, kuron kimenőt adott nekem.

Hirtelen nem is tudtam hogy mit kezdjek a kimenőmmel. Ekkor kinéztem az ablakon és megpillantattam Taka-t aki pont engem nézet.
- Köszönöm sensei.- Elbúcsúztam majd ki mentem a fogadóból.
Mire kiértem Taka már nem volt az ablakban. Biztos voltam benne hogy figyel valahonnan. Egy ideig csak vakartam a fejem, hogy hova menjek mit csináljak. Nem akartam csak álldogálással eltölteni a szabad időm, szóval elindultam valamerre. Nézegetem a házakat az utcát és az embereket. Számomra volt jó pár érdekesség. Persze időközben kerestem egy nem hétköznapi madarat. "Hát én nem értem ez a madár majdnem olyan, mint egy jól képzet ninja." Mivel nem akartam este eltévedni ezért visszafelé vettem az utam. Egyszer csak az egyik utca saroknál füstbombára utaló ködre lettem figyelmes. Gyorsan odarohantam megnézni, hogy mi is folyik ott. Mire oda értem csak az emberekből álló falat láttam. Mikor átverekedtem magam a tömegen egy barna hajú srácot láttam szürkés kék szemmel akit két jonin tartoztatott le. "Hmm... biztos nem adta magát könnyen a szakadt szürke színű pólójából gondolva." Mikor oszlani kezdet a tömeg akkor az egy járókelőtől meg kérdeztem, hogy mi is történt.
- Látom nem ide valósi vagy. Egy ellenállót kaptak el. Rossz országot találtál turistáskodáshoz, menj haza míg nem késő.- majd tovább ment.
Ekkor hátra fordultam és a joninok pont mellettem cipelték el az ellenállót. Így közelebbről is megtudtam nézni, de ö is engem. Nem tűnt sokkal idősebbnek mint amilyen én vagyok. Iszonyatosan harag volt a szemébe. Pont annyi hogy, el kezdjen érdekelni mire fel van ez az egész ellenállás. Ez a kis támadás féleség elég is volt ahhoz, hogy jobbnak lássam, hogy gyorsítsam lépteim a fogadó felé. Gondolataimba süllyedve értem vissza meg kerestem a senseit, hogy:
- Sensei nem tudja véletlenül az ellenállás pontos célját, mert nem rég vittek el egy nem sokkal idősebb fiút mint én a helyi joninok.-

"Aktuális vezetés ellen lázadnak? Vajon mi a probléma. Hisz mi a vezetést védjük." Gondoltam magamban. Egy rövid késéssel elköszöntem, majd bementem a szobámba megágyazni. Egyszerűen nem hagyhattam csak ennyiben a történéseket. "Taka titokzatossága, a lázadó fiú szeme." Ez a két gondolat kergette egymást a fejemben. "Ez egy érdekes nap volt" Zártam le magamban. Ásítódtam ,egy nagyot, majd bemásztam az ágyban és be hunytam a szemem. Szinte azonnal elaludtam. Az álmomban Gawa elrablói és az ellenállók egy fura fúziója született. Mikor fel keltem nem emlékeztem az álmomra.
- Nahát végre aludhattam szilárd talajon.- Mondtam nyújtózás közben.
El készűltem s vártam a senseit a fogadó előtt. Nem kellett sokat várni a senseire. Köszönt, majd útnak indultunk. Út közben meg kérdeztem hogy tudja-e miféle társat kapunk. Sajnos nem tudta.

Mikor oda értünk a találkozási pontra. A dolgok egy nem várt fordulatot vettek. Nem éppen ilyen társat képzeltem el. Nem húztam tovább az időt majd megismerem úgy is. Nem kell külsőről ítélni. Miután be mutatkozott:
- Helló Kawahiro.- Köszöntöttem egy nagy mosollyal mivel észrevettem, hogy alacsonyabb tőlem. Mikor irányba fordult, egy vicces grimaszt vágott felém, majd tovább fordult. A sensei biztos, hogy nem látta ezt.
- Erre kell menni.- Mondta komoly hanggal. És meg indul az úton. Mosolyogni kezdtem a társamon. "Hát jó gyorsan vált stílust." Kíváncsian vártam az utunk fojtatását.

Amikor beértünk az erdőbe, Kawahiro közölte, hogy innen két nap járásra van az úti célunk. Őszintén sokalltam ezt a két napot, pláne egy erdőben. Amikor sikeresen letáboroztunk, akkor elküldtek tűzifáért. Miközben keresgéltem-kutattam a fák között, rossz emlékek ráztak meg. Karasu jutott az eszembe, akit pár napja vesztettünk el.
- De most kivételesen, nem egy társunkat kell elhamvasztani a tűzzel.- nyugtatgattam magam.
A sűrű forgolódástól nem tudtam eldönteni, hogy hol a tábor,kissé elbizonytalanodtam. Minden fa egyforma volt. Fa-Fa hátán. Eléggé megijedtem, hiszen bármikor jöhet valami állat ami zsákmánynak néz.
- Na, hát akkor most mitevő legyek?- Gondolkodtam merről jöhettem.
Ekkor egy morgást halottam a hátam mögül. Rettegés markolt a szívembe. Nem akartam elhinni, hogy ez lesz a végem. Ekkor hátra fordultam halál sápadtan és meg láttam, hogy egy medve az. Legszívesebben elájultam volna. A tűzifának valót el is ejtettem. "Na most sikítsak vagy ne?" Egyre nehezebben vettem a levegőt. Lassan lehajoltam a tűzifáért. Fel vettem, majd elkezdtem lassan hátrálni, remélve, hogy a medve nem akar bántani és jól van lakva. Miközben hátráltam az egyik kezemet a kardomon tartottam a legrosszabb esetre is készen állva. Lassan az agyam egy távoli szegletéből, kezdett valami felrémleni, amit annyi időn keresztül tanultam. Az állatok és viselkedési szokásaik. Miközben ezek a gondolatok kezdtek értelmes formát ölteni a fejemben, halk neszezésre és beszélgetésre lettem figyelmes a távolból. "Ezek a társaim!" Majd előjött a felismerés, hogy éles helyzetben a gondolataim és az érzékeim kezdő létemre ha nem is a legjobbak még, de nem vagyok reménytelen tanítvány.

//Itachi//

Miközben lassan hátráltam, arra lettem figyelmes, hogy valaki mögöttem sétál és ahogy közeledik egyre hangosabban halottam egy idegesítő hangot. Majd, egy tompa kékes fény kíséretében megpillantottam a senseit. Mikor ránéztem a kezeire, nem tudtam mi lehet az. Arra gondoltam ugyan, ez a chakrája. De vajon milyen? Ekkorra a medve is bekeményített, két lábra állt, mitől felénk tornyosult. Még mielőtt bármit is mondtam volna a sensei egy parancsot adott.
- Emi Fuss...- nem akartam ellenkezni, ezért el kezdtem futni arra, ahonnan a sensei jött. Egy halvány fényt pillantottam meg zavarodottságomban, majd egy nagy robbanást hallottam mögöttem. Hátra néztem, de nem láttam semmit se. Mikor odaértem a társam fegyvert fogott rám. Ekkor számos dolog futott végig az agyamon. Mi van ha az ellenállókhoz tartozik, vagy azokhoz akiktől a hercegnőt kell megvédenünk, Majd megnyugodtam kicsit, mivel valószínűleg a sötétben nem látott hiszen azt kérdezte Ki vagy? De mikor közelebb értem aggódó hangon kérdezte Jól vagyok-e, bár a fegyvert még rám szegezte.
- Egy medve megtámadott, majd a sensei megmentet. De...- a kék fényre gondoltam majd folytattam.
- a robbanás aggaszt.- Mondtam miközben a társam fegyverét néztem.
- Mellesleg jobban lennék ha a fegyvert letennéd.- Majd letettem a tűzifát. Jé ezt még mindig szorongatom...
Két gondolat keringet a fejemben és még a társam is rádobott egy lapáttal. Vissza kéne mennem, hátha a senseinek szüksége van rám. De ugyanakkor nem szegülhetek ellen a parancsának. Lehet hogy a társam még beszélt is hozzám közben, csak én nem halottam "Végül is csak egy medve. Amivel nem tudtam mit kezdeni..." Szóval vártam a senseire, hogy vissza érjen

Mikor a sensei kért tőlem bocsánatot, nem tudtam hogyan reagáljak rá, hiszem én akartam elnézést kérni. Valószínű még nagyon sok gyakorlásra kell készülnöm, hogy legközelebb azonnal tudjak ilyen helyzetekben cselekedni. "Hiába az évek és a rutin."

Megvártam míg Kawahiro lehajtja fejét Mosolyogtam magamban. El szerettem volna neki mondani, hogy igenis azért érzem, hogy még sok tanulni valóm van. Futó pillantást vetettem a társam felé, ellenőrizvén elég mélyen alszik-e. Majd a senseire pillantottam, de ő már tudta mi jár a fejemben és mire készülök, hiszen a szemében várakozás tükröződött.-Kuron sensei...-kis szünetet tartottam. "Hirtelen azt sem tudtam hol kezdjem."
-Nagyon látványos jutsu volt, amit használt. Még nem láttam ilyet és nem is hallottam róla. Megtudhatnám mi volt az? A hang ami kísérte is elképesztő volt. Szeretném megtanulni, hogyan is működik. A látvány és a körülmények miatt a kézjelekre nem is tudtam figyelni. "Izgatottan vártam a sensei válaszát." Lassan mély levegőt vett, mi közben hátát lazán egy fa törzsének támasztotta, én is oldalra fordultam és fejem a kezemen pihentettem. Beszélni kezdett...Hosszas beszélgetésre akartam készülni, de a nyúlvacsora és a fáradság-izgalom győzött. Szemhéjam kezdett elnehezedni. Próbáltam összpontosítani a hangjára, de elnyomhatott az álom, mert zavaros hangok és képek kezdtek keringeni a fejemben. Valaki felé nyújtottam a kezem, madarak csicseregtek-zajongtak... de minden zavaros volt és mire felkeltem már csak egy kar emlékének képe volt az egyetlen ami megmaradt.

//Amikor én jövök.//
Nyújtóztam egyet némi ásítás keretein belül.
- Most akkor én következek?- kérdeztem meg azt aki felébresztet. Felálltam a földről kicsit bemelegítettem.

A sensei megdöbbentő dolgokat mondott, nem számítottam ugyan támadásra,de ezek szerint készülhetünk egy hosszú éjszakára. "Sokkal jobban oda kell figyelnem legközelebb, nem okozhatok csalódást." Igazán a kérdésem válasz nélkül maradt. Nagy vonalakban kiderült, hogy egy egyszerű jutsu és az alkalmazásába később beavat majd. Erőm sem volt már, hogy a senseiből több részletet csikarjak ki, mert győzött felettem a fáradság és mély álomba merültem.

A őrségem békésen telt. Párszor felkaptam a fejem levelek és ágak keltette zajokra, de csak állatkák óvatos osonását jelezte. Ilyenkor sétáltam egy kisebb kört és megnéztem, hogy biztos legyek benne. Közben pedig azon gondolkodtam, hogy honnan tudták mikor vagyok egymagam. Hiszen elvileg nem követett senki sem. Az a technika amit a sensei használt még mindig foglalkoztatott, szemeim előtt látom még most is, ahogyan a kezét tartja. Reggel, mikor ismét útra keltünk figyeltem a sensei kérésére, "Maradjuk a közelében, hármunk érdekében." Így ő is könnyebben tarthat szemmel minket. Elég gyanakvó lettem a társam iránt. Nem bíztam a céljaiban, hiszen annyira érdekesen viselkedik. "Nem lehetek ennyire bizalmatlan... nem is ismerem...de attól még én is szemmel tarthatom, nem?" Mondtam magamban, miközben az utat pásztáztam még egy meglepetés medve elkerülése érdekében.
-Hé Kawahiro! Meg tudnád mondani, hogy mégis milyen messze lehetünk még a várostól?- fordultam társam felé.

A társam nem zavartatta magát, hogy különösebb figyelmet szenteljen rám. Legalább a sensei próbált beszélgetni velem. Elmagyarázta az ország állapotát és hogyha ügyesek leszünk, még jól is elsülhet a felhőrejteknek. Egyből el is képzeltem egy diadalmas győzelmet részemről. Távolból már láthatóvá vált a falu, ámde én nem figyeltem fel rá, mert lekötött, hogy fázok. Majd a sensei hirtelen megállt és felemelte a kezét, jelezve, hogy álljunk meg. Eközben Kawahiro felharsogott, hogy megtámadtak minket ezt követve egy kunait vágott felém kikerülni sem tudtam már ép eltalált mikor a vállam felet suhant el. Egyértelműen eltalálta a célpontot, mert nyögés hallottam a hátam mögül. Ekkor még több támadó jelent meg és a Sensei is meg Kawahiro is talált játszó pajtásokat.

- De sokan lettünk itt hirtelen!- mondtam félhangosan,miközben előrántattam a kardom. Majd egy kis remegést szimulálva vártam a tökéletes pillanatot, mert látszott rajtuk, hogy alábecsülnek engem. Nevetve közeledett az egyik.
- Nézzétek egy Felhőrejteki kis genin!- Majd fojtatta a nevetést.
"Csak még egy kicsit, csak még egy kicsit gyere közelebb" Mikor kellően közel ért az egyik,gyorsan megvágtam a lábán, majd befejezvén a teljes fordulatomat, a kardom markolatával erőteljesen fejbe vertem. Egy pillanat leforgás alatt, amíg a támadóm még talpon volt és kitakart a többiek elől. Kihasználva a pillanatot alkalmaztam a "Bunshin no jutsu" -t arra a célra, hogy odafusson a másik támadóhoz a test mögül, mégpedig ellenkező irányból, mint én, de hamarabb érjen oda. Időt kell nyernie nekem, mivel egy erőteljes "Kyaku-kyaku"-t akarok végre hajtani. De a harmadik banditára már nem tudtam figyelni.

"Remek és hol a harmadik?" Mondtam magamban, mikor felfigyeltem az ismerős hangra... Ekkor megfordultam és a harmadik banditát pillantottam meg, aki ennek a jutsu áldozata lett. Ez volt az a technika, ami annyira érdekel. A látványt sosem felejtem el, míg élek. A jonin keze körül csak úgy áradt az elektromosság és a hang is valami eszméletlen volt. Majd a férfi holtan esett össze.

Ekkor az erdei medve jutot eszembe, egy kérdéssel. "Vajon ők küldték a medvét?" Gondolkodtam magamban miközben, el tettem a kardom. "Áá ez butaság. Nem úgy harcoltak mint a ninják, ezek csak banditák voltak." Miután a banditák már a földön feküdtek egy gondolat villant a fejemben kicsit előre siettem pár méternyit, majd elkiáltottam magamat:
- Irány tovább!- Jelentettem ki, miközben a helyes irány felé mutattam.
Teljesen felpörgetett ez az esemény. Belül büszkeséggel töltőt el, hogy helytálltam a banditákkal szemben. Minden esetre felfigyeltem a társam tehetségére és még közelebbről láthattam az a Jutsut, aminek még csak a nevét sem tudom. Mosoly futott át az arcomon "A madarak énekének" fogom nevezni míg, meg nem tudom a nevét. Ezt követően gondolataimban merülve, társamat szemléltem érdeklődően. Nagy meglepetésemre Taka térített vissza a valóságba.
- Jesszusom!- kiáltottam majd elestem.
Na de ez más volt mint eddig, mert most nem csak nézet hanem a vállamra is szállt. Itt ért véget a büszkeségem mert hatalmasat estem egy madártól.
- Most hogy így együtt vagyunk Kawahiro el is mondhatja a titkát, hogy céloz ilyen pontosan.- Mondtam kissé zavart mosollyal, ámde tényleg érdekelt. Felálltam a földről leporoltam magam majd fojtattuk utunk tovább.

Kawahiro nagyon furcsán viselkedett, majd megkérdezte:
- Nos a valódi történetemre vagy kíváncsi kedves Emi? -
- persze...- Néztünk rá furán én és a kis társam Taka a földről.
Mindent kitálalt. Elmondta, hogy a küldetés, amiért idejöttünk az csak egy álca volt. Aminek én megörültem. Legalább nem kell egy kényes, lányos hercegnőt védelmezni, illetve talán beszélgetni vele. Miután elmondta, hogy ö chunin és a célba dobás a specialitása onnantól kezdve nem menekül előlem mert biztos, hogy felül akarom múlni. Ám ekkor még nem tudtam a nagyobb problémát, ami csak később került szóba. Kuron sensei a gyorsaság kedvéért alkalmazót egy jutsut, ami rám nézve nem túl biztató. Az idézést követően Taka szárnyra kelt. Hisz három tuningolt kígyót azaz hűlőt tűnt elő a füstből! A sensei rám mosolygott.

- De... de... ezek... Kígyók!- Kiáltatom el magam ,majd egy tisztes tíz-tizenöt méter távolságot adtam nekik. Valószínűleg Taka se örült nekik hisz lese akart szállni a levegőből. Azt kívántam bár én is tudnék repülni. Akkor nem kéne ráülnöm az egyikre.
- Sensei erre komolyan rá kéne ülnöm? Nem tud valami mást? Ez a három extra kiadású kígyó visszataszítóbbak ,mint a normál kígyók.- Egy fának nekidőlve mondom hangosabban, hisz nem vagyok halló távolságban: "Remélem beszélni nem tudnak." Elég furán néztek rám ahogy így kiakadtam.
Miután válaszolt Kuron meg próbálok közeledni feléjük. Előre léptem pár lépést szememmel hozzám a legközelebbi kígyót néztem de meg se rezdült. Ekkor megtettem a hiányzó távolságot és kezemet rá helyeztem. "Ez a nyaka vagy a háta? Minden esetre nem is nyálkás mint ahogy képzeltem." Éreztem a társaim türelmetlenségét és kezemet végighúzva testén azt mondtam hogy:
- Jól van rendben.-  Morogtam miközben átlendítettem a lábam.
"Hogy fogok én ezen megmaradni? Csak nem nehéz." Taka gyanakodva ereszkedik a vállamra. Lehet ö is túlteszi magát rajta. Ekkor elmosolyogtam. "Lehet hogy azt latolgatja hogy vacsoráztak-e már"

//Na ezért tényleg kérnék egy kis elnézést nem volt annyi időm amennyit szeretem volna. ^^ //

Mikor a sensei megszólított, egyből felé kaptam a fejem. "Valami fontosat beszélhetek meg." Elmondta, hogy maradjak a közelében és megdicsért ami nagyon jól esett. A mondanivalójának a hátra levő része nem tetszett. "Most komolyan vissza megyünk? Nem tudtam eldönteni, hogy kire haragudjak. Kawahirora és a hó országára, esetleg a senseire, hogy vissza fogunk fordulni. Hisz olyan könnyen legyőztük őket, nem lehetnek olyan sokan Még mielőtt befejezhette volna a mondanivalóját egy orvtámadás áldozataivá váltunk. Taka lerepült a vállamról utána azt láttam, hogy a társam Kígyója füsté válik, ö maga pedig ketté szakad. Nem tudtam elhinni megint egy újabb társam aki meghal. Ezt követően egy váratlan lökés földre kényszerített.

Egy bő három métert zuhantam és ha ez nem is lenne elég a hátamra estem. Egy kicsit tudtam tompítani az esést, így nem tört el semmim sem de, a kavicsok és a kemény talaj így is fájt. Próbáltam levegőt venni de, nem ment. Egy kis erőtt vetem magamon oldalra fordultam és fel akartam állni, ugyan azzal a lendülettel vissza estem a földre hassal. Nem kaptam levegőt és még ez a brutális kivégzés is keresztbe tett. Ekkor minden lelassult és Kuron üvöltőtt nekem valamit. "Miért hal meg mindenki körülöttem." Mélyen lesokkolt  a halála. Hisz nemrég nevetett ö is, mint a többiek. Miközben küszködök minden egyes levegő vételért, becsukom a szemem és azokra gondolok akiket elvesztettem már. Kawahiro, Gawa, Karasu. Felnézek, ekkor veszem csak észre, hogy mennyien vannak. Megpróbálok még egyszer felállni de, most még addig se jutok el mit az előbb. Eszembe jutnak a sensei szavai amit akkor mondott, mikor elhamvasztottuk karasu testét.
"Hát én nem akarok leckévé válni. Különben sem tetem meg még mindent." Ekkor erőt vettem magamon és előbb négykézlábra majd, térdre álltam. Előrántottam a kardom majd beleszúrtam a földbe és azon támaszkodtam. Kezdtem érezni, hogy egyre jobban megy a levegő vétel. Ekkor megszólaltam a markolatát.
-Egyébként is meg kell találnom Gawat.- Eközben megmarkoltam a kardomat és teljesen feltápászkodtam a földről.
Letöröltem a port az arcomról, ami a talajról került oda. A senseinek háttal álltam, de így is kék fényárban úszott minden és újra halottam azt a hangott. Ekkor elmosolyodok. Feledteti egy villanásra velem ezt a traumát.