Utcák és terek

Meg vagyok kötözve és még azt sem hagyják, hogy legalább azítsak a köteleimen, hogy ne fojtsam meg magam, mert ez így kényelmetlen. Én csak egy báb vagyok Mirubi kezében, csak egy társ, ha meghalok sem tudnak meg többet Mirubitól, én meg nem nagyon tudok olyat, amitnek hasznát vehetik. Mirubi engem úgy hozott ide, hogy segítenem kell. Nem sokat tudok a történésekről, de ekkor parancs olyan gyorsan érkezik és néhány pillanatig még a munkások sem fogják fel, de aztán jön a korábbi álom, amit már olyan jól ismerek. ~Mindenképp ki kell találni valamit, amivel a mérgek ellen immunis leszek.~
Ébredés kellemetlen, megint ki vagyok kötve, de nem azért, hogy ne szökjek meg, hanem hogy ne essek ki a székből, amiben vagyok. Érzem, hogy a testem képtelen mozogni. Nem elgémberedve vagyok, hanem ez valami méreg hatása, még a chakrám is mintha megbénult. A szék egyszerű nincs túlcicomázva. Én ülő helyzetben vagyok, fejemmel egy üvegablakon keresztül bámulom Mirubit. Ha jobban megnézem, akkor észreveszem, hogy van rajta valami fura. Leginkább az, hogy nincs rajta semmi, egyetlen dolog, amit rá adtak egy ágyékkötő, mert azért mégis csak intim testrész. ~Szerencsétlen, idióta barom, de te is.~ Ugyan én nem mondanám ki, de ezúttal egyetértek a hanggal a fejembe. Mind a ketten bolondok voltunk, de leginkább Mirubi, ugyanis ha nem támadott volna egyből, hanem kérdez és nem adja oda a pénzt, akkor talán most nem lennénk itt ebben a helyzetben. Vagy ki tudja. Lehet, hogy végig ez volt a tervük. Vagy Mirubi számította el magát és nem is Kemuri adta a megbízást. Ugyan ezt a falut nem ismerem, de inkább Kirire jellemző, hogy képes kijátszani egy olyan dojutsut, ami Raionnak van és ők tudnak Mirubi és az összes tag képességeiről, vagyis arról az állapotról, amit a jelentéskor leadtam.

// Mirubi - Csak véletlen egybeesés lehet...  //

Az első kérdésre semmi reakció nem érkezik. Még a mellkasi sebre való nyomás sem változik, noha Mirubi talán azt remélte, hogy kifejezetten hatásos lesz ilyen szempontból mindaz, amit mondott. A sötét chakra szivárgása azonban nem marad észrevétlen. Sőt! Megvan a maga hatása is. A fájdalom erősödik, olyan, mintha az ANBU most már nem csak lenyomná a sebet, hanem mintha belemarkolna a húsba. Iszonyú a kín és a Mirubinak üvöltenie kell, hogy kommunikálni tudjon. Kezdi elveszíteni a kontrollt.
- Mondták már, hogy bűzlesz? Főképpen az önteltségtől, fiú...! Azt hitted, hogy besétálsz ide és kényed-kedved szerint játszol velünk? - a sötét chakra kavarogni kezd, nem éppen jótékony hatását már biztosan érzi az ANBU is, hiszen a keze még erősebben nyomja Mirubi megsebzett tüdejét - Jól jegyezd meg, Kemurigakure no Satou közel sem olyan könnyű préda, mint amilyennek hiszik! Most pedig... folytasd, amit mondanod kell!
A nyomás Mirubi mellkasán csökken, a fájdalom ennek ellenére csak minimálisan mérséklődik. A gyűlölet fekete chakrája körbelengi a magatehetetlen fiút. Az asztaltól hátrébb lép az ANBU és arra vár, hogy Mirubi beszéljen. Ha ezt nem teszi meg, nos akkor rásegít egy keveset, számtalan módja van ennek és Ő biztosan ismeri mindet.

// Egy hosszabb posztot várok - amiben sokat haladunk előre, tehát több lényegi részlet is lehet benne, tervezd el. Az ANBU kilépett a látószögedből. Bizonytalan időközönként megkapod a fájdalomadagodat, akár beszélsz, akár nem. Ha nem beszélsz, akkor maradandó károkat is szenvedsz a kínzás miatt. Senbonkat dobál beléd, úgy, hogy nem sétál be a látószögedbe. Ha beszélsz, akkor kisebb a kín, ha nem, akkor nagyobb. Leírhatod,  amint a chakra és akár Hishimon eluralkodik rajtad, de ne írj következményeket, majd én leírom, hogy mi történik. Kábé egy tíz-tízenöt perces vallatást írj le kérlek, azzal sokat haladnánk előre és felpörögnének a dolgok. //

// Tenshi //
Látod, amint a Mirubi mellett álló ANBU egy mély vágást eredményez a fiú mellkasán. Azt is látod, amint a kezét rányomja a sebre. Hallani ugyan nem hallod, de Mirubi arcvonásából arra következtetsz, hogy szenved. Hamarosan fekete chakrafoszlányok jelennek meg az asztal körül, amin a fiú fekszik. Az ANBU hátrébb lép. A fekete chakra sűrűsödik a fiú körül. Ennek ellenére az ANBU halálos nyugalommal járkál körülötte - bár arra mindig figyel, hogy Mirubi ne lássa, ugyanis a fiú látszólag nem tud mozdulni sem - és Senbonokkal dobálja. Érdekes kínzási módszer. Általában akkor hajít el egy Senbont, amikor Mirubi szája nem mozog. Ebből persze sok mindenre következtethet a lány. De van másik problémája is. Ugyanis a hang, aki az előbb is hozzá beszélt, most feltesz egy kérdést:
- Miért jöttetetek?

Mozdulni nem tudok, de arra kényszerítenek, hogy nézzem, ahogy Mirubit kínozzák. Nem tudom, hogy rám is ez a sors vár-e, viszont jó lenne elkerülni ezt, így ha tudom, a gyógyszer és a körülmények engedik, akkor minimálisan megpróbálom a chakrámat kiterjeszteni, hogy felmérjem a körülöttünk lévők erejét. Nem adok túl sok esélyt, hogy sikerül, így közben figyelem a kinti eseményeket is. Az ANBU körbe járkál és senbonnal dobálja Mirubit, miközben folyik a vér a fiú mellkasából és valami iszonyatosan undorító chakra árad ki Mirubiból. Az ANBU tökéletes nyugalommal van, mert látszólag Mirubi is képtelen a mozgásra, ahogy én is. Rövid megfigyelés után észreveszem, hogy köze van Mirubi szájmozgásának a senbonokhoz, vagyi, ha beszél, akkor nem kap tűt. De nem sok időm van ilyeneken morfondírozni, ugyanis nekem is szegeznek egy kérdést:
- Miért jöttetek?
Egy picit gondolkodnom kell, hogy most miért is jöttünk, hiszen két dolog is van a fejembe, egyik az információk Ashigénak, a máasik a küldetés, hogy kiderítsük a megbízó kilétét.
- Információkat hoztunk Ashige samának néhány földesúrról és a Nibi jinchuurikijéről, amiért cserébe szeretnénk megtudni, hogy vajon Ashige sama bízott meg azzal, hogy raboljuk el a földesúr unokáját.
Nem biztos, hogy szerencsés elmondani, hogy pontosan miért jöttünk, de a helyzetben mást nem nagyon tudok csinálni, pontosan tudják vagy legalábbis sejtik, hogy mikor hazudok, ha az igazságot nem is tudják. Remélem megfelel nekik a válaszom.

// Köszönöm a türelmeteket, tényleg rengeteg dolgom volt! Kárpótlásként + 10 chakrát írjatok fel! //


// Mirubi //
Ahogy keblében forrong a gyűlölet, úgy hanyatlik szellemi józansága. Érzi, amint a kín és a félelem eltorzítják elméjét - ennek ellenére, lehetőségeihez mérten, próbálja menteni, a menthetőt. Szavai határozatlanok, hangja gyakran megremeg... Hangosan beszél, már fáj minden és érzi, amint vörös vére testén végigcsorog. A bukás kapujában áll, a halál szélén. Mint egy kamasz ifjú, még lázong lelke a fájdalom ellen, de azt érzékeli, amint átveszi az uralmat felette egy másik hatalom. Az ember, ha fél, ha szenved s retteg, oly dolgokra képes, melyre máskor - ép eszével - gondolni sem merne. Ezek nem dicső dolgok, talán gonosznak sem mondhatók. De léteznek és a bukás kapujában a homályból kúsznak elő...
Elméje még dacol a sötét, arctalan hatalommal. A jel, melyet az ANBU éjsötét maszkjába véstek, beleégett szemébe, noha gazdája már elhagyta látószögét. A Sötét chakra búrjánzik, ádázul, de hasztalanul. Mirubi tudja, vagy legalább tudhatná, hogy ha eddig nem tudott ellenállni, ezek után már nem is lesz rá képes. Jelen helyzetben életével, vagy ép eszével fizet, így, vagy úgy. Egyetlen kiskapu van: a lélegzet parányi öröme, s az elme lassan kihúnyó lángja helyett mást ad. De mit adhatna ezeken kívül? Rendelkezik bármivel is? Ó, igen... S Ő odanyújtotta azt az egyet, mellyel megőrizhette a másik kettőt. Bár jóllehet, a fiúnak nem sokat jelent, talán nem is tudott róla, hogy van, most mégis: örökre elveszett! A becsületét most, hogy kényelmetlenné vált, félredobta. De a becsület büszke érzület. Ha egyszer eldobják, nem jön vissza soha! Előfordul, hogy úgy tűnik néha, mintha meglenne, de utánna hamar ráébred az ember: ha már eldobta, vissza nem cirógathatja soha!
Ám ez nem elég! Az ANBU követel, ősi törvény alapján, mely az emberbe ivódott. A fiú teste jelez, felerősíti a legapróbb kínt is, mert síratja azt, ami elveszett. A fájdalom válaszra gerjeszt, akármeddig állsz is ellen, Ő erősebb! Ezt a törvényt használta az ANBU és az érvényesült. De most, hogy a fiú maradék becsületét is eldobta, mert hirtelen kényelmetlen lett, s mert az értelem apró szikrája azt mondta neki, hogy így mentheti szánalmas életét, most rá kellett jönnie, hogy talán hiba volt. Ha a jó érzés kihal az emberből, akkor az értelem parányi fénye nem tarthatja fenn sokáig az életnek nevezett árnyalatnyi szenvedést. Mirubi elbukott, belül, mélyen. Akkor, amikor elárulta önmagát, azzal, hogy meghunyászkodott. A vereség mellett csak a beteg elme gonosz ármánya reményt táplálni, hogy ezután még élhet úgy, mint annak előtte. A fiú veresége súlyos és végleges. Csak nagyon kivételes ember képes innen visszaküzdeni magát. Mirubi nem az. Mirubi önmagát álltatja. Bár az igaz, hogy még ebből is jöhet ki valahogy, de a tényeken nem változtathat: szolgálni fog, nem pedig vezetni. Vagy pedig meghal.
Az idő telik, remegő szavai betöltik a szobát. Meg sem tudja számolni, hány helyről áramlik a fájdalom érzete elméjének sötét bugyraiba. Csak az ANBU maszkját látja lelki szemei előtt és rajta Kemurigakure no Satou jelét. A kép könyörtelen és Mirubi - öntudatlanul - egész testében megremeg. Ez a félelmetes, rettenetes ádáz erő vajh' legyőzhetetlen?
- Hozd el nekem a Jinchuurikit! Azzal megválthatod a hibádat! Ha nem vagy rá képes, akkor haragom elsöpör, mint óceán a porszemet. - Ez a hang mély és egészséges. Nem az ANBU hangja. Máshonnan jön. Mintha a falakból áradna. Lehetséges ez?

// Tenshi - természetesen Neked is felírom a + 10 chakrát és Tőled is elnézést kérek! //

A lány szavai gyorsak, határozottak. Nem olyan nehéz, hisz' nem Őt kínozzák. Legalábbis nem a testét. Fájdalmas lehet maga a tudat is, hogy látja, mi vár rá. Elvégre mi másért mutatnák meg, ha nem azért, hogy beszéljen? S ha nem teszi? Nos, nem nehéz tovább gondolni  a dolgot...
Innen olyan, mintha Mirubi apró kisfiú volna. Olyan gyöngének tűnik mozdulatlanul, Senbonokkal kiékesítve. Bár az a chakra... Tenshi látja, de nem érzi. ami azt illeti, hiába engedi ki a chakráját, nem jut túl a szoba falain, vagy akár az üvegen. Noha azt érzi, hogy van valaki mögötte, aki chakrában bővelkedik. De ennyi. Fáradt és magatehetetlen, többet már talán nem is tud tenni. Se grimasz, se rettegés. Csak a csend és a fiú néma szenvedés. Ennyit lát, ennyit érez. Könyörtelen lány, bár... ahogy vesszük...
Egyszer csak fények villanak a látószöge szélén, miközben szúrást érez a lapockái között. Apró, mint egy méhcsípés, mégis éget és gyötrelmes, mintha keserű könnyek okozója volna. A fények újra és újra megjelennek. Mirubi hol eltűnik, hol feltűnik. Érzi, ereje véges. Egy pillanatra a fiú arcát látja, mosolya ott vírit gyermeteg, bárgyú képén. Hazug mosoly az. Mostmár biztos.
Hideg. Nagyon hideg és lassú, akár a feledés. De nem tudja mi ez. Egy érzés? Egy tompa gondolat?
- Megmutattam neked a fényt s most elkisérlek a sötétségbe! Ha túljutsz az úton, áldani fogod a nevemet, ha nem, tested fenevadak tápláléka lesz! - Mély tónusú hang, mely könyörtelen és a semmiből árad. 
Tenshi meglátta a sötétséget és az magába szippantotta Őt. Nem ereszti, de rángatja mélyebbre, még mélyebbre... Hideg, oly' hideg!

// Egy hosszabb posztot várok. Nem alszol, de ébren sem vagy igazán. Lebegsz a semmiben. Látomásaid vannak és azok mind sötétek, könyörtelenek. Félhetsz, retteghetsz. Az egyetlen amire emlékszel, amibe kapaszkodni tudsz, az a kékkel színezett hang. Rajtad áll minden! //

Nem nagyon gondolom túl a látványt, pontosan tudom, hogy mi lesz. Nem azért mondom el, hogy elkerüljem a fájdalmat, már megszoktam. Ugyan én is érzem a fájdalmat és nem is kevésbé, mint bármelyik halandó, de volt már részem benne és szinte már várom. Egyetlen dolog, ami miatt elmondtam az a tehetetlenség érzése. Fájdalommal nincs gondom, ahogy a félelemmel sem, egyetlen dolog, ami feldühít az a tehetetlenség. Egyetlen emlék, ami most beugrik, az a pillanat, amikor a nagybátyámat látom meghalni, akkor voltam életemben a legtehetetlenebb. Több ANBU is követett minket, én meg egyszerű gennin voltam, aki épp csak megtanult néhány technikát az akadémián. Aztán eszembe jut, hogy a történet átverés volt. A következő pillanat, amikor tehetetlennek éreztem magam, amikor Taishi felfedte a valóságot az Akari klán terveit és az átverést, ami matt nekem szenvednem kellett a nagybátyám illúziója alatt. Ez erőt ad, hogy ébren maradjak, vagy legalább a határon, ami még az alvás és az ébrenlétet választja el. Érzem, hogy a másik énem is kezd felülkerekedni rajtam. A mondat, ami eljut a fülemig csak még jobban erősíti a sötét énemet. Ugyan nem rendelkezek azzal a chakrával, mint ami Mirubiból távozik. Nem érzem, de ránézésre hálát adok az égnek, hogy ez nem történik meg. Ugyan érzek elég erős chakrát, de ismeretlen és nem tudom meghatározni a helyzetét. Nem ismerek olyan anyagot, ami ennyire le tudja árnyékolni a chakrát. Meg kell tudnom, hogy milyen anyagot használnak. A mondat újra és újra ránt engem hol az álomvilágba, hol a valóságba. Lassan kezd elhomályosodni a határ a két világ között. Ahogy ez a határ elmosódik, egyre inkább veszi át a másik felem az irányítást. A sötétség magába fogad, szinte kényelmesen érzem magam és ahogy nem én irányítom magamat egyre jobban érzem magam a sötétségben. Meg kell találnom magamat, mert nem tudja, hogy az illető, aki most a sötétségbe taszított, hogy kivel kezdett. Lassan elvesztem az irányítást és a sötétség egyre mélyebb lesz lassan megjelenik a másik énem fizikai kivetülése. 
- Én vagyok a te sötétséged, meg kell találnod a fényt vagy örökre elveszel.
- Az olyan rossz?
- Nem tudom, ez rajtad múlik. Mit szeretnél?
Jó kérdés, vajon érdekel-e a sötétség vagy inkább a fény vagyok. Nehéz kérdés, ezt már rég meg kellett volna válaszolnom, de most rákényszerítenek. A gondolat, a mondat újra eszembe jut. "Megmutatom neked a fényt s most elkísérlek a sötétségbe. Ha túljutsz az úton, áldani fogod a nevem, ha nem, tested fenevadak tápláléka lesz." Túl kell jutnom az úton, hogy elérjem a célt. A sötétség hideg, de nem baj, mert a hideg nem létezhetne a meleg nélkül, a sötétség a fény nélkül. Egyik nem létezhet a másik nélkül. Egy duális világban élünk, mert mindennek két oldala van. Jin nem létezhet a jang nélkül, ahogy fordítva sem. Rá kell jönnöm, hogy senki nem választhatja, hogy csak az egyik oldalon áll, mert létezik a másik oldal, ami nélkül elpusztul. Akármelyik oldalon is állsz, csak egyensúly esetén lehetsz olyan, amilyennek lenned kell. Mert nem jó a világnak ha mindenki jó lenne, szükség van az emberekre, akik ellensúlyozzák a jót.

// Akari Tenshi //

Tenshinek látomásai vannak a múltjából. Emlékképek olyasmiről, amit legféltettebb titkaiként őriz. Látja magát meghalni, azután látja, hogy Ő ölte meg saját magát. Nehéz megmondani, hogy miért történik ez vele. Egyszerűen be lenne drogozva? Tudja egyáltalán, hogy az milye érzés. 
Egy szobában van, székhez kötözve. Most csak falak veszik körül. Egy ANBU járkál körülötte. Az emlék elmosódott és halovány, mégis... talán semmi más nem volt annyira valóságos, mint ez. Az ANBU kirigakure jelét viseli. A szavai egy olyan útra indítják a lányt, amely a pusztulásba is vezethet. Sőt, a realitás az, hogy ezért meg fog halni a lány. Mert bármit tesz, valaki meg akarja majd ölni, ha megtudja, hogy mit tett. Tenshi elárult mindenkit, de vajon erre miért kell mindig emlékeznie? 
" Akari Tenshi. Tegyél jelentést, mond el mi történt veled és hogy mit miért tettél. Ne feledd, specialistáink átnézték az elmédet, így nem maradt sok rejtegetni valód. "
Pillanatnyi csend, azután újabb emlékek.
"- Rendben van. Te úgy gondolod, hogy Kirigakure párti vagy, bár túl nagy szolgálatot nem tettél a falunak. Ha tényleg hűséges vagy, akkor van egy küldetés, amivel bizonyíthatod rátermettséged. Ez a... Mirubi... felettébb érdekel minket, mint ahogyan a szervezete is. Kémkedj utánna. Ne árulj el neki semmit a küldetésedről, de tudj meg róla minél többet. Egy emberünk mindig a közeledben lesz, akinek jelentést tehetsz. Nos, vállalod a küldetést Akari Tenshi?"
Idáig juttott hát a sötétben? Talán, talán... fájdalmat érez, valami szorítja belülről. Ezek után, újra elnyeli a lányt az üresség. Újra és újra. Álom ez, vagy valóság?

// Kenshiro Mirubi //

Hogy mit gondol, az nem számít már. Hogy mit érez, az jelentéktelen. Kimondta az engedelmességet jelentő szót, magára láncot rakott. Bár csak egy naív elme hiheti, hogy Kemurigakure no Satou bizalmát egy becstelen ember szavának adja. Ostobaság volna ezt akár feltételezni is.
- Hozd el nekünk a Jinchuurikit és élheted az életed. Ha elárulsz, újra itt találod magad!
A fenyegetés könyörtelen, de kétségkívül a valódi szándékot festi le. Mirubi is sejtheti, tapasztalhatta, hogy Kemurigakure nem gyenge, de ravasz. Nem is veszi észre, hogy mikor veszíti el a tudatát... Egy mondat azonban még él benne: " Útravaló gyanánt elmondom neked, hogy Akari Tenshi eladott téged Kirigakurének. "
Árnyék vetül arcára, amint magához tér. Valamiféle sziklaegység lehet a közelben, tekintete néhány száz méterre romos házakat talál. A nap lemenőben van, a levegőben hullaszag terjeng. Ami az illeti, Mirubi véres mellkasa alatt egy rothadó kéz fekszik. Az ifjú ninja sebesült és mezítelen. Mind a két combján, és hónalja alatt egy-egy pecsétet talál. Olyanok, mint valamiféle tetoválások. Furcsa. Elméje még ködös, de mozogni még tud. 
Csontok mindenütt. Gyakran oszló hús is van a közelben. Néhány varjú repked, vagy csipeget, mint a halál zord hírnökei. 

Kenshiro Mirubi
Állapot: 35 % - Nehezen tudsz talpra állni, sebeid fertőtlenítve vannak, de nincsennek elkötve - ezért sanszos, hogy ismét fertőtleníteni kell majd mindet.
Chakra: 40 % - Ahogy fizikális állapotod leromlott, úgy kevesebb chakrát vagy képes felszabadítani és egyébként is sokat elhasználtál

// Következő poszt a Rémségek Sziklájához menjen //

Rengeteg emlék, sok benne a hamisítvány, amit elültettek bennem, hogy haragudjak Konohára. Ez sikerült. Ezt az emléket kevés dologgal lehetne kiirtani belőlem. Nem hagyom. Mindazzonáltal haragszom a nagybátyámra, akiről ma már pontosan tudom, hogy él és virul, valahonnan talán most is figyel és jót röhög a markába. Nem tudom. Taishi vajon most mit csinál? Számít a visszaérkezésemre? Jó lenne tudni, ahogy azt is, hogy mi is történik. Elég erős a gyanúm, hogy genjutsu fogságába szorultam. Gondolkozom, miközben újra és újra átlépem a határt, amit az emberek minden este átlépnek. Nem tudom megkülönböztetni, hogy mikor álmodo és mikor vagyok ébren. Kezd elegem lenni a dologból, ahogy Mirubiból is. Céljaim vannak és azokat Mirubi nélkül nem tudom elérni, tehát maradok mellette, de előtte nekem is ki kell szabadulnom innen. A kos kézjelet mutatom és a genjutsu kai nevű technikával megpróbálom magam kiszabadítani az áldatlan állapotokból. Remélem sikerül. Akár sikerül, akár nem gyorsan átgondolom az emlékeket, amiket láttam és belegondolok, hogy mi az, ami kompromitáló lehet. A legtöbbet látta már, amikor a Gőz országába összefutottunk, viszont van egy, ami aggodalmat kelt bennem. Kemuri látta azt, hogy elárultam Mirubit Kirinek. Amennyiben negatívan állnak Mirubihoz és a szervezethez akkor már akár a fú is tudhatja. Ebben az esetben mindenképp meg kell találnom és tisztáznom vele a dolgot. De merre keressem? Az itteniektől még sem kérhetek segítséget, hogy ugyan mondjátok meg merre van Mirubi, így magamnak kell boldogulnom. Talán az lenne a legjobb, ha visszatérnék a bázisra és ott regenerálódnék, mielőtt összefutok vele. De én is merre vagyok? Ezt is ki kell derítenem és minél előbb megszabadulni innen. Nem tudom, hogy sikerül-e szabadulnom a genjutsuból, már ha abban voltam, de az biztos, hogy innen minél távolabb kell jutnom és kitalálnom, ha Mirubi tud a dologról, hogy mi az a hazugság, ami talán elég jó ahhoz, hogy elhiggye Mirubi.

// Akari Tenshi //

Az ANBU maszkja alatt is épolyan könyörtelen arcot visel, mint amilyet a maszkja szimbolizál. Kemurogakure jelvényei több helyen is megtalálhatóak a ruházatán. Keze még mindig a lány fején van, aki természetesen nem érzékeli a dolgot, hiszen fogságba esett a saját emlékeiben. Mirubi már régen nincs az üvegen át látható szobában, noha Tenshi erről sem tud. Egy rejtett ajtó nyílik a kövekkel borított falban és a sötét helyiségbe egy férfi lép be. Természetesen Tenshi továbbra sem érzékeli az eseményeket, a saját fejébe van zárva. 
A férfi vörös-szürke ruhát visel. Valamiféle speciális kimono lehet. Fegyverek dudorodnak a ruhája alatt. Fejpántja nincsen, de a homlokára Kemurigakure no Satou jele van tetoválva. Kezei szélesek, ujjai hosszúak. Hangja, mikor megszólal mély, de egyáltalán nem ellenséges:
- Kiszedtél belőle bármi újat, Usagi?
- Nem, csak amit már eddig is továbbítottam feléd, Yondaime-sama.
- Te vagy a harmadik ANBU, aki átnézi a fejét... Nos, akkor az információk minden bizonnyal igazak. Egy kirigakurei kettősügynök. Beszéltem a Niidaime-samával. Fölösleges kockázatot jelentene felhasználni, küldetéseiben eredménytelen, nem érné meg kockáztatni vele. De miután végeztél... senki se találja meg!
- Értettem, Yondaime-sama!
A Yondaimenek nevezett férfi eltűnik, amiképpen a titkos átjáró is. Az ANBU meg sem rezzen, amint halkan csukódik az ajtó. Kezét leveszi a lány fejéről. Tudja, hogy mi a dolga. A Kunoichi nem csak a saját fejébe van zárva, de a teste is bénult egy bizonyos méregtől... Ha Jounin lenne, akkor sem tudna innen megszökni. Az ANBU játszi könnyedséggel csúsztatja elő Tantoját, majd egyszerű mozdulattal elvágja a lány torkát.
Tenshi ráébred, hol van, hirtelen újra eszméletére talál. De hiába. A székhez van kötözve, tagjai bénák, torkából pedig ömlik a vér. Az utolsó, amit evilágon lát, az egy apró fénypászma, mely megvilágítja a könyörtelen Kemurigakure no Satou szimbólumát...
Az ANBU gyorsan dolgozik. Miután lemetszette a lány fejét, már csak a többi darabjától kell megszabadulnia. Hosszú napja lesz, de ha valakinek a Yondaime ad parancsot, akkor azt jobb sikeresen végrehajtani...

Kalandod véget ért!

// Akari Tenshi karakter halott. Passzív volt a kaland alatt, túl sok mindent nem csinált. Nem úgy tűnt, mintha lett volna célja azzal, hogy belevágott ebbe. Kettősügynökként sokat kockáztatott és ez most nem jött be számára. A felhasználót egy hét múlva zárolom, ha szeretnél, akkor írhatsz egy búcsúposztot a karaktertől. //

//Kedves Danzou!
Tudom, hogy amit leírok úgysem változtat a dolgon, de azért megpróbálom. A karakterem valóban inaktív volt a kaland alatt és nem lehet tudni, hogy miért csatlakozott a küldetéshez, de szerintem ez nem fair, hogy ezért kinyírod. Ti szoktátok mondani, hogy a küldetés alatt azt csinálok, amit akarok, de annak meg van a kővetkezménye. A karakterem a nézelődő szerepét választotta, de nem volt passzív. Pl Kemuri főterén több embert tett harcképtelenné rövid időn belül, mint Mirubi a fekete chakrájával. Másrészről meg nem is érzem teljesen fairnek, hogy csak így fogod és elvágod a karakterem torkát, védekezni sem adsz esélyt. Ez a méltó karakterhalál, ami minden karakterhez illik. Egy bénultságban lévő karakternek elvágják a torkát, amikor tenni sem tud ellene.! "irónia on" Köszönöm, szinte megtiszteltetésnek érzem, hogy ilyen véget érhettem, ilyen megtiszteltetésben részesülhettem"irónia off" Tudom, hogy az elveszett ninja bármikor meghalhat, viszont úgy érzem, hogy ez nem a karakter, hanem a user ellen is irányult, mert túl sok karaktere van. Lehet, hogy nem így van, de szerintem Kirigakure Tenshi tudásából még profitálhatott volna, mert ugye most jönne egy pár új karakter a szervezethez és mert Kirigakure pontosan megkapta azt, amit akart: Információt a teljes Amegamiról. Tenshi ezt a feladatát ellátta. A másik, hogy miután Mirubitól is megtudtak mindent neki is egyszerűen elvághatták volna a torkát, mert mért ne. Én nem érzem teljesen fairnek, hogy csak azért ölsz meg egy karaktert, mert passzív és nem tudni, hogy miért jelentkezett a küldetésre.
Ez lenne a nem búcsú posztom Tenshitől, mert remélem átgondolod a dolgot és mégsem ölöd meg a karakteremet, bár erre nem látok esélyt.
Köszönettel Tenshi//

// Tenshi!
A karaktered nem azért halt meg, mert passzív volt, hanem azért is! Kettősügynökként lelepleződött. Kemurigakure számára haszna nem lenne, akkor miért hagyják életben? Elvégre az, hogy életben hagyják, csak fölösleges kockázat. Lehetőséged volt védekezni, csak későn kezdtél hozzá. Nem ellenkeztél, hogy osonjatok be egy rejtett faluba, pedig kettősügynökként Te vállaltad a nagyobb kockázatot. A karakterben rejlő képességeket nem használtad ki. Az halál módja pedig... nos nem tudom mit vártál. Idézlek: " Ti szoktátok mondani, hogy a küldetés alatt azt csinálok, amit akarok, de annak meg van a kővetkezménye. A karakterem a nézelődő szerepét választotta, de nem volt passzív." Ezt gondold át még egyszer. Semmit nem tett a karaktered, hogy elkerülje ezt, csak amikor már késő volt. Több mentőövet is dobtam, elúsztál mellettük. Az, hogy Te mit gondolsz bele ebbe a dologba, az nem érdekel. Le vannak írva a történések, olvass vissza, de használj olyan szemüveget, amivel tisztán tudsz látni. Mirubi azért maradt életben - bár igazából nem vagyok köteles ezt Neked megindokolni, de veheted ezt egy kedves gesztusnak részemről - mert nem VOLT kettősügynök, ráadásul rengeteg hasznot hozhat a falu számára. Arra kérlek, hagyd abba, hogy a saját hibádért másokat okolsz. Kezd unalmas lenni.
Danzou//