Tengerpart

+14
Djuka Munfurawa
Ayokama Makoto
Akasuna no Sasori
Akari Tenshi
Kakuzu (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Djuka Mizuri
Jiraiya
Shikamaru(Inaktív)
Hatake Kakashi(Inaktív)
Yamori
Tairjuko Rikuno
Djuka Kodomo
Shikoku Naoki
18 posters

3 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Shikamaru(Inaktív) Kedd Feb. 21 2012, 22:27

Kodomo vívta a szélmalomharcát a vezérrel, eléggé kiegyenlített volt, köszönhetően a genin sérülésének és a bandita akaratarejének, nem tudtak felülkerekedni a másikon. Azonban a dolgok hirtelen érdekes fordulatot vettek, amikor Rikuno-ék végeztek a másik férfival, és egyikük Kodomo segítségére indult, míg Yamori a kabinnak esett neki, hogy kihozza a fiút. Ez nem tartott túl sokáig, hiszen borotvaéles karmaival két csapással felszabdalta a kabinajtót, majd berontott a helységbe, miközben deaktiválta a technikát, nehogy megrémítse küldetésük alanyát, de a srácot ájultan találta - biztosan valamilyen szerrel tartották ebben az állapotban - így a vállára kapta, és kivitte a kabinból.
Eközben Rikuno nekiesett a bandavezérnek egy kunai-al, ami érdekes volt, hiszen mégiscsak egy shinobi lenne, és nem támadta senki, így bőven lett volna ideje jutsukat használni, de nem így döntött, inkább a közelharcot választotta, ami kevésbé biztonságos, de siker esetén a vér garantált. Lehet, hogy ez volt a célja, nem tudni, mindenesetre csatlakozásával a harc tulajdonképpen eldőlt, eleve azzal indított, hogy bevitt egy apró vágást, amit a férfi csak a karjával tudott hárítani, mert közben Kodomo kardját is meg kellett akasztania, és ez az eseménysor különböző változatokban egyre ismétlődött. A vezér egyre több vért vesztett, egyre lassabban mozgott, míg egyszercsak Kodomonak sikerült egy komolyabb sebet ejtenie a férfi jobb vállán, aminek következtében elejtette a kardját, és térdre rogyott. Ki volt szolgáltatva ellenfeleinek. Rajtuk állt, hogy mit tesznek vele. Akárhogy is döntenek, az biztos, hogy a sebeinek köszönhetően a jelenlegi állapotában 10-20 percen belül elvérezne.
Shikamaru(Inaktív)
Shikamaru(Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: A
Rang: Jounin
Chakraszint: Nem fontos

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Djuka Kodomo Szer. Feb. 22 2012, 16:20

A véget nem érő harcunk tovább folytatódott a bandita vezérrel. Majd végre Riku-ék legyőzték a másik férfit, majd Riku szólt Yamorinak, hozza a fiút, ő pedig a segítségemre jött. A Férfi felé vágtam kardommal, melyet képes volt megakasztani, ám Rikuno támadását csak alkarjával volt képes hárítani. A férfi egyre több sebet kapott, belátta, vesztett, de nem akarta vállalni tettét, vagy tetteit, ezért tovább harcolt velünk. Inkább meghalt, mint hogy vállalja a következményeket. Egy végső támadást sikerült bevinnem. A férfi vállát vágtam meg, melynek következtében elejtette kardját, ő pedig a földre eset. Még élt, de rengeteg vért vesztett a harc során, így esélye, hogy túléli, igen csak csekély. Yamori megjött a fiúval.
- Ez a féreg akkor is számolni fog tetteiért. - mondtam dühösen. Felvettem a földről elejtett kardját, majd Riku felé fordultam. - Vissza kell őt vinni a férfi házához, hogy ellássák valamennyire a sérüléseit. Mivel én nem tudom, így nektek kettőtöknek kell elvinni őt. használjátok a Shusin no jutsu-t, azzal még időben odaértek, addig én elviszem a fiút a Daimyou-hoz. Ha elláttátok a sebeit, akkor gyertek ti is oda. Ennek a féregnek bűnhődnie kell. - mondtam. A kardját az övemre csatoltam, majd a fiút a vállamra vettem, és a másik irányba vettem az irányt. Rikuéknak szóltam, kössék azért meg a férfit, és ha menthetetlen, akkor öljék meg. A fiúval a vállamon egyenesen a Daimyou irodájához futottam. Végigfutottam a tengerpart mentén, majd a város felé indultam. Az iroda már nem volt messze. Út közben reménykedtem, hogy a fiú csak elájult, mert ha valami baja lesz, megkeresem azt a férfit, és megölöm.

//Ha nem baj, azért indulok a másik irányba, mert el tudunk válni, és így két legyet ütünk egy csapásra:) ha baj, akkor bocs Shika//
Djuka Kodomo
Djuka Kodomo
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 80

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1130

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Tairjuko Rikuno Szer. Feb. 22 2012, 17:24

A támadásom sikerrel járt, nem bírta elviselni a az a rengeteg vágást, amit a kunai-ommal tettem meg.
Látszott rajta , hogy fáradott és nem tudott velünk mit kezdeni és egy utolsó mozdulat után teljesen összeesett. Kb 10-20 perce van még ha nem teszünk semmit. Szívem szerint itt hagynám, de a nyomozás érdekében el kell vinni, hogy ki tudják majd hallgatni. Az idő kevés volt. Kénytelen voltam egy nyomókötést felrakni a sebére, hogy ne vérezzen annyira ezzel is egy kis időt tudunk megspórolni. Ezek után összekötöztem, majd a vállamra vettem és elvittem őt ahhoz az emberhez akit Kodomo fizetett le Hátha majd ő tud rajta segíteni. Hogy hajóval menjünk arra márt nem volt időm így kénytelen voltam gyalog menni. Remélem még időben vagyok és nem fog meghalni ez az ember.
Tairjuko Rikuno
Tairjuko Rikuno
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Szökött Shinobi
Chakraszint: 485

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Shikamaru(Inaktív) Szer. Feb. 22 2012, 22:27

A geninek sikeresen legyőzték ellenfelüket, és ki is szabadították a fiút. Meg is beszélték, hogy mit csinálnak, Rikunoék elszállítják a férfit, míg Kodomo elviszi a gyereket, majd kimentek a partra, ahol már várták őket. Egész kis fogadóbizottság volt ott, úgy kapásból vagy 5 hold falusi chunnint összeszámoltak és ott volt a senseijük is. Ezek szerint az erősítésért küldött üzenet célba ért.
Hogy miért jöttek ide ennyien, arra is hamar választ kaptak: időközben rájöttek, hogy ez a csapat egy nagyobb bűnszövetkezethez tartozott, akiknek valahol főhadiszállása van a közelben, és tulajdonképpen csak a szerencsének köszönhetik a geninek, hogy még életben vannak, mert ez egy olyan banda, akik ninjakat, igencsak erős elveszett ninja-kat is felbérelnek adott esetben, de szerencséjükre erre a küldetésre csak sima banditákat küldtek. A vezetőjüket ismerték és körözték, bár nem ő volt a bűnszövetkezet vezetője, de azért eléggé értékes volt így is, kaptak érte dicséretet, illetve fejenként 500 ryout az elfogásáért. Átvették tőlük mind őt, mind a fiút, aki kezdett magához térni, és fogalma sem volt róla, hogy hol van. A genincsapatot senseijük elkísérte a faluba, ahol megkapták az 500 ryou-n felül a küldetés teljesítéséért járó pénzt is, ami 600 ryou volt, így 1100-al gazdagodott mindannyiuk. Kodomo-t a kórházban látták el, kiderült, hogy eltört a keze, így valószínűleg jó ideig gipszben lesz, de ezt talán ellensúlyozták az értékes tapasztalatok, illetve a pénz, amivel gazdagodott a küldetés alatt.

//A küldetés véget ért, zárópost sem szükséges, persze nincs megtiltva. Smile A megemlített pénzösszegen kívül Rikuno és Kodomo kaptatok 12-12 ch-t, Yamori pedig 10-et, mert a végén nem volt jelen. További jókat!//
Shikamaru(Inaktív)
Shikamaru(Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: A
Rang: Jounin
Chakraszint: Nem fontos

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Djuka Kodomo Csüt. Feb. 23 2012, 19:33

A sráccal a vállamon beállítottam a Daimyou-hoz. Kissé megijedt, amikor meglátta a fekvő gyereket, de aztán megnyugtattam.
- Szép munka volt, fiúk. és hol a csapat többi tagja? - kérdezte a Daimyou csodálkozva.
- A küldetésen kívül egy másik, személyes küldetésemben segítenek, hamarosan megérkeznek a banditavezetővel. - válaszoltam. Egy gyors beszámoló után megkaptam a fizetést, majd a kórházba indultam. Az orvos megállapította, hogy a karom eltört, mikor a férfi megütött. Begipszelték, 2 hónapig kell pihentetnem. Majd végre hazatérhettem a birtokra, ahol egyből az ágyam felé vettem az irányt. bedőltem a puha ágyamba, és szinte úgy, ruhástul elaludtam. Sajnáltam, hogy a kezem így járt, de ez a küldetés rengeteg hasznos tapasztalatszerzéssel járt. És a küldetést is felül teljesítettük. büszke voltam. Mosolyogva aludtam el.

Djuka Kodomo
Djuka Kodomo
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 80

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1130

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Djuka Kodomo Pént. Aug. 10 2012, 20:49

//Jiraiya//

A reggelem igen csak korán kezdődött, kora reggel, szinte napkelte előtt már fenn voltam. A kikötőbe siettem, mert fontos találkozóm volt egy bizonyos személlyel. Felszerelésem már tegnap este összekészítettem, így csak fel kellett öltöznöm. Ruhám felvettem, majd övemre rögzítettem kardomat. katar-om mint mindig, bal kezemen volt, tekercseim hátamon voltak, készen álltam az indulásra. A kikötő felé elindultam hogy megkezdődjön legújabb kalandom. A házból kilépve sétáltam ki a kapun, a kora reggeli szél arcomba csapott, mely felkeltett. A friss levegő kimosta az álmosságot a fejemből, majd nekiveselkedtem, hogy gyorsan odaérjek. Az úton semmi érdekes nem történt, a város gyönyörű volt, a felkelő nap beragyogta az üres utcákat. Az emberez zöme még aludt, bár voltak már páran, akik már üzletüket nyitották, kirakataikba tették ki az aznapi árut. nem volt más a kikötőben sem, ahol a halászok és zöldségesek már készítették a friss árut a vásárlók számára. Közeledve a dokkom felé egyre jobban izgultam, vajon mi fog történni a kalandom során.
Djuka Kodomo
Djuka Kodomo
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 80

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1130

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Jiraiya Szomb. Aug. 11 2012, 18:44

Ahogy közeledsz a dokkokhoz, nagy meglepetésedre egy akkkorraaa semmit láttál, hogy majd kiesett a szemed. Persze nem sokat tudtál arról, hogy valójában mit is keresel itt. Csupán, egy üzenetet kaptál a falud vezetőjétől, hogy ide kell jönnöd és innen fogsz majd tovább indulni küldetésed helyszínéhez. Persze mi is lehetne egyszerűbb, mint hajóval mászkálni mindenfelé? Igenis van egyszerűbb módja a villámgyors közlekedésnek! Csak vársz és vársz. Két hajó állomásozott csupán a Kikötőben, mivel nem ez volt a teljesen legális módja a vízi közlekedésnek, de a közelgő háború elővigyázatos cselekedeteként, fejleszteni kell a szállító eszközöket és minden egyebet, úgyhogy nem kizárt, hogy egy újabb kikötő fog épülni ezen a helyen. De kezdett minden zavarossá válni a számodra, amikor az egyik hajó kikötött míg a másik útnak indult. Csak nem az lett volna az a hajó? Akkor viszont nagy bajban vagy. De nem... Látva a zavart arckifejezésedet előjött a rejtekhelyéről az, aki kijött eléd. Egy hordó tetejére csücsült fel, pontosan melletted. Csupán egy méterre volt tőled a fahordó, de nem vetted észre, hogy az a bizonyos egyén felmászik rá és leül. Hogy is vetted volna, amikor csak egy "rágcsálóról" van szó? Amit viszont cipelt, az sokkal feltűnőbb volt mint Ő maga. Felkeltette a figyelmed a ténykedése, így felé fordultál.
- Most mit bámulsz? Nem láttál még Menyétet? A nevem Ayami, a Menyétek és Kami no Yuugen küldötte. Ideje beavatást nyerned a szervezetbe aminek a célja a Bé-ke! Nem Bé-ka! Érted? Azt, hogy miképpen választottak ki téged, azt csak az Öreg tudja. Olyan látnok fajta, így bizonyára látja benned a szeretetet, vagy valamit... De egyenlőre most nem mondok többet. Itt van a menyétek tekercse. - terítette ki előtted - Ahhoz, hogy megtudd idézni a menyéteket szerződést kell velük kötnöd. Ezek az úgynevezett vérszerződések. A különleges tekercs felismeri a Menyétek bizalmát elnyerő vérét a későbbiek során és így megtudod idézni azokat az egyedeket, akik hozzád hasonló chakrakapacitással rendelkeznek. Először is a vérszerződést vérrel kel megkötni, így vágd meg az ujjad és a vérrel írd bele a nevedet a tekercsbe. Ha ez megvan, akkor azon a kezeden amellyel meg akarod idézni majd a menyétek egyik képviselőjét, azon a kezeden vérezd össze mind az öt ujjadat és hagyd rajta a tekercsen a lenyomatukat úgy, hogy közben chakrát koncentrálsz az ujjaidon keresztül. Ha ez megvan, akkor a szerződés és ezzel együtt a chakrakapcsolat létrejött. Ez után már csak az idéző technikát kell megtanulnod, amit nem itt fogunk. De most csináld!
Utasított a menyét majd még egyszer megsimította a tekercset.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Djuka Kodomo Szomb. Aug. 11 2012, 20:59

A kikötőbe érve a nagy semmi fogadott. A damiyou szerint ide kell jönnöm, innen leszek továbbküldve, hogy nekikezdhessek feladatomnak. Azonban semmi se volt. Egy hajó indult kifelé, egy pillanatra megijedtem, nehogy az én hajóm legyen az, de szerencsére nem az volt. Ekkor történt egy olyan, amire nem számítottam. Egy kis állat, pontosabban egy menyét mászott mellém egy hordóra, majd kérdőn rám nézett, és megszólított. Egyből a lényegre tért. Kami no Yuugen szervezetről meg a vérszerződésről. Ekkor a menyét egy tekercset vett elém, majd részletezve elmondta a vérszerződés lépéseit.
- Szóval a nevem vérrel kell ráírnom a tekercsre. - gondoltam, majd egy kunai-t vettem elő. Jobb mutató ujjam megvágtam, majd a tekercs fölé hajoltam.
Djuka Kodomo - írtam le az utolsó betűt. Majd a menyétre néztem.
- Az idézésről is mondtál valamit. - kezdtem bele. - Azt mondtad, hogy az idézést megtanítod, de nem itt. Hol fogjuk? - kérdeztem kíváncsian. Nagyon érdekelt már, hogy mit is akar pontosan, bár az, hogy leszerződtem a menyétekkel, már egy jó napnak kezdődik.
Djuka Kodomo
Djuka Kodomo
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 80

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1130

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Aug. 13 2012, 12:56

A menyét figyelmesen nézte azt, amit csinálsz. A világért sem akarta volna, hogy valamit elronts aztán világméretű katasztrófa történjen. Szerencsére sem semmilyen chakrarobbanás sem elhalálozás nem következett be. A menyét megfogta a tekercset, majd egy pöccintéssel eltüntette. A sűrű füst mindent beterített körülötted, majd mikor eltűnt, a menyét rád mutatott. Elmutogatott néhány kézjelet, majd annak végeztével hirtelen csak a nagy sötétséget láttad. Egy fél pillanatig csupán, aztán hirtelen újra világossá vált minden. Egy viszonylag sötétnek mondható erdőben voltál. Ahogy felnéztél, megláttad a fényt is. A Fák, több mint 35 méter magasak voltak. Már abban is elszédültél, hogy felnéztél rájuk. Ha egy ilyen fa kidőlne, azt nem sűrűn tudnák összetakarítani. De volt néhány feltűnő jelenség is. A fákat függőhidak kapcsolták össze. Összesen körülöttetek négy híd volt a magasban, de feljáró egy darab sem volt. Tulajdonképpen nem is igazán értetted, hogy az emberek, hogyan mennek fel olyan magasra. Ha csak persze nem ninják. A következő pillanatban egy halk pukkanást hallottál és egy kevés füstöt láttál előtted. Bizony az a menyét volt a kikötőből. De nem csak Ő volt ott. Ahogy elnéztél balra, egy másik, viszonylag nagyobb élőlényt láttál. Nem volt sokkal nagyobb, csupán pár centivel. Bizony Ő is patkány volt. Felemelte apró kis mancsát, majd üdvözölt titeket.
- Üdvözöllek! Én hajtottam végre az idézést. A nevem Kitsuchi! Ha cseszegetsz, kinyírlak!
Emelete fel a hangját enyhén vicsorítva. Bizony, nem igazán tudtad komolyan venni az ilyen kis apróságokat. Időközben a másik, a tekercses menyét is becsatlakozott a "beszélgetésbe".
- Nos fiú. Mennyit tudsz az ittlétedről és a Menyétekről? Mennyit tudsz a Kami no Yuugenről és az idéző technikáról? Felteheted utána Te is a kérdéseidet.
Tette fel a kérdések áradatát, majd felszedte a földről a tekercset és az agresszívebb menyét kezébe nyomta.


// Fák Országa ---> Falut Körülölelő erdőhöz kérem a köv. postot. //




_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Djuka Kodomo Szomb. Aug. 18 2012, 20:47

//Hasis//

Az erdőben éppen élelem után kutattam. Talán a vak szerencse, vagy éppen a sors hozott össze egy Holdbéli shinobival. Nem tudom, felfigyelt-e rám. Ő fütyörészett, nekem pedig korgott a hasam. Az országomhoz tartozik, így közelebb sétáltam, majd intettem felé. Mikor kellőm távba értem, megszólítottam.
- Üdvözletem, a nevem Djuka Kodomo. - köszöntem. - Látom te is Getsugakure lakosa vagy. - feltehettem volna a kérdést, hogy kerülhetett ide, valamint mitől van ilyen jó kedve, mert látszott rajta. De a kérdés hülyén jött volna ki, hisz egy országból származunk. Reméltem tud segíteni, vagy hazasegíteni engem. Ha sokáigg maradunk itt az erdőben, legyen akármilyen szép, éhen fogok halni. Ha visszavisz getsugakure-ba, akkor beülök valahova enni, ha velem tart, megkérdem, kit keresett, és mi célból.
Djuka Kodomo
Djuka Kodomo
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 80

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1130

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Djuka Mizuri Szer. Okt. 03 2012, 12:05

//Suigetsu//

Megindultam hát a nagy utamra, nagy kalandomra, amire régen vártam már. Egy erdőn vezetett át utam. Nagyon szerettem erdőben sétálni, olyan megnyugtató, nincsenek emberek csak a természet csendje az, ami körül ölel és békében tartja a belső lelki világod. Napközben egyszer megálltam egy fa árnyékban, hogy megebédeljek. Szendvicseimet szépen nyugodtan elfogyasztottam, amiket még otthon készítettem. Gyönyörű volt ez a nap, sütött a nap, lágy szellő simogatta a bőrömet és élveztem a fa árnyéka adta hűvöst. Ma ~Ayamival kellene küzdenem~ gondolkodtam magamban~ most biztos utálhat, hogy így átvertem, de ami megnyugtat, hogy majd mikor visszajövök a bátyával, csak meg fog bocsátani nekem és nem akar majd megölni vagy darabokra szedni, hogy így rászedtem. Miután befejeztem étkezésem indultam tovább, hisz nincs annyi időm, hogy itt merengjek az élet bajain, pedig szívesen tenném, mert már majdnem elszundítottam és egy alvás jól esett volna. Furcsa volt egyedül utaznom, ilyen még nem nagyon fordult elő velem, mert általában kaptam egy csapattársat, akivel elbeszélhetem az időt. Mondjuk ez talán annyival jobb, hogy most teljesen a feladatra tudok koncentrálni és száz százalékos figyelmemmel felfedezek mindent, ami ellenem irányulna. Délután fele éhes lettem, így vadászatra indultam. Utamba esett egy kis folyó, benne halakkal, amik tökéletesen jók lesznek vacsorának. Elővettem egy kunaiomat az övtáskámból, majd egy ágat kihegyeztem és már kész is volt a kis dárdám, amivel már tudok halat fogni. Beálltam a vízbe és vártam a megfelelő pillanatot, majd lecsaptam a prédámra. Na mos ez nem jött össze és jó pár órát vesztettem ezzel, hogy kifogjak 5 halat. Már sötétedet, így kinéztem magamnak egy nagyobb fán egy hatalmas ágat, ami majd fekvőhelyemül fog majd szolgálni. De előtte, tűzet raktam és megcsináltam a halakat, vagyis csak hármat, mert holnap megsütöm a maradék kettőt reggel, hogy legyen reggeli és azzal ne kelljen majd foglalkoznom. Ráadásul, most, hogy ezzel a horgászattal ennyi időt vesztettem, így holnap futni fogok egész nap, ameddig ki nem köpöm a tüdőmet., hogy behozzam a lemaradást. A kiadós vacsora után felmásztam a kiszemelt ágamra és ledőltem aludni. Reggel kb. 10 fele kelhettem fel és neki álltam tűzet rakni, hogy megegyem a tegnapról maradt ételemet. Reggeli után eloltottam férfiasan a tűzet és tovább indultam utamon. Lassú kocogásba kezdtem és szép lassan gyorsítottam fel a tempómat futásra. Egyszer csak hangokra lettem figyelmes és azonnal felmásztam egy fa sűrű lombkoronájába, hogy ott elbújjak. Szinte a legtetejére másztam fel, ahonnan én nem láttam őket, de szerintem biztos, hogy ők se engem. Bő 10 perc után lejjebb ereszkedtem, hogy lássak valamit és akkor vettem észre, hogy ezek csak szimpla kereskedők voltak, akik indultak a városba eladni portékájukat. Lejöttem a fáról és indultam tovább. Most már gyalog mentem tovább, mert így nagyobb biztonságban éreztem magam, talán így előbb tudok reagálni a dolgokra. Ránéztem a térképre, hogy milyen messze van még és aztán megnyugodtam, mikor láttam, hogy elvileg hamarosan ott vagyok. Ami még ezt bizonyította, hogy két fegyveres férfit pillantottam, azonnal leugrottam az útról és elbújtam egy fa mögé. De ezek erre ott megálltak és nézelődtek. ~Biztos valami őrök~ gondolkodtam magamban. Nagyon rossz helyet választottam arra hogy elrejtsem magam az őrök elől. Ki kellett találnom valamit, hogy eltereljem a figyelmüket, míg keresek valami jobb rejtekhelyet. Akartam lépni egyet és belerúgtam egy kisebb kőbe, szerencsémre nem csináltam akkora zajt, hogy észre vegyenek, mivel egy kis 'áú' nyögtem ki halkan. De ekkor fantasztikus ötletem támadt és felkaptam a követ és elhajítottam jó erősen az erdőbe. Az őrök persze erre felfigyeltek és indultak azonnal megnézni, hogy mi volt ez, addig én az ellenkező irányba indultam meg. Futottam, ahogy tudtam és végül mikor már úgy éreztem kellő távolságra vagyok megálltam fújtam egy nagyot és gondolkodóba estem. ~Mit csináljak most?~merült fel bennem a kérdés. Valahogy be kell szivárognom, vagy lehet előbb fel kéne fedeznem a területet. Második verziómnál maradtam, így körbe jártam a területet és hol őröket vettem észre, ott tettem egy 'X'-t a térképre. A nagyobb utakat kerültem, mert nem akartam feltűnősködni. Ez a meló az egész délutánomat igénye vette és még csak nem is ebédelte és vacsorám sincs. Tüzet nem akartam rakni, mert féltem, hogy felfedem a tartózkodásomat, főleg naplementekor. Utam során szintén találtam egy kis patakot, benne kicsi halakkal, amiket, majd nyersen fogok meg enni, hisz úgyis rég ettem sushit. Vacsorám után, hamar lefeküdtem aludni, hogy holnapra legyen elég energiám, hogy kikerüljem az őrjáratokat és közelebb kerüljek a táborhoz.
Másnap reggel korán keltem, mert durván 8 óra lehetett, ami számomra hajnali 8-at jelentett. Egy gyors pillantást vetettem a térképre, hogy hol szoktak állni az őrök és hol lenne a legegyszerűbb átjutni rajta, végül kiszemeltem magamnak egy jó pontot, ahol nem nagyon láttam őröket. Tervem nagyon alapos volt, tűzet raktam az egyik őrjárat közelében, majd egy hatalmas félkörívben ki kerülöm őket és indulok tovább a tábor felé. Bár ezzel talán jelezhetek, hogy vigyázat jövök, de remélem nem lesznek ilyen okosak.
Djuka Mizuri
Djuka Mizuri
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 205

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Csüt. Okt. 04 2012, 17:53

Jól átvizsgálod a környéket, és bejelölöd, hogy merre tartózkodnak éppen akkor az őrök, csak egy valamit felejtettél el, hogy vannak őrjáratok is, esetleges váltások, és helyzetváltozások, pont azon eset elkerülése érdekében, amit most végre akartál hajtani. Nem volt egy kispályás banda, az biztos, bár az is lehet, hogy csak a tervező intelligenciáját lehet dicsérni, ugyanis a tűzzel való elterelés tökéletesen bevált az együgyű zsoldosok ellen, és te máris bent voltál a "Táborban", így már csak be kellett épülnöd az őrségbe, hogy a rabok közelébe juss, és talán kapj valami kosztot, ha a rendszer ilyen. Bár, azok, akik őröknek hívják magukat, biztosan nem ebből a kinti őrségből lettek kiválasztva, és talán jóval intelligensebbek is, hogy a Báró rájuk bízza ezt a munkát. Miközben a piacon sétálsz, különféle alvilági alakokat látsz magaddal szemben, és egyéb cseréket, üzleteket, amik láthatóan illegálisak voltak, de neked most nem ez volt a dolgod. Akkora létesítmény volt, hogy talán még a Hold hadseregnek is nehéz lenne ellenük küzdeni, pláne azok ellen, akik itt vásárolnak, befektetnek. Miközben sétálsz, két őre figyelsz fel, akik világoskék kimonót viselnek, egy fekete köpennyel, a hátukon, és két karddal az oldalukon. Ha értesz ezekhez a fegyverekhez, akkor észreveheted, hogy a jobb oldali katana, míg a bal oldalára egy Wakizashi van csatolva.
- Te, egyes, hallodat mi történt? A Báró újabb levelet küldött, amiben leírta, hogy elindult visszafelé, az új szállítmánnyal. - mondta az egyikőjük.
- Igen, hatos, hallottam. Yagami-sama vezette az úton hazafelé, elvileg. Az a vén róka, megvannak az eszközei arra, hogyan beszéljen úgy a Báróval, hogy senki ne jöjjön rá. Félelmetes páros. - rázta ki a hideg a másikat. Majd ezután, folytatva a csevegést, elindultak az egyi sikátor felé.

Tengerpart - Page 3 Snapshot20090302132844
~A Tábor~

Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Djuka Mizuri Hétf. Okt. 08 2012, 21:55

Körbejártam a tábort, hogy felfedezzem, hogy mi hol van, persze nem feltűnően. Arcomra felvettem egy gonosz nézést, hogy elvegyüljek a tömegben, jó persze csak finoman néztem az emberekre, mert nem akartam, hogy nagyon megijedjenek. Olyan alakokat, embereket láttam, akik tuti, hogy az alvilágból jöttek és itt teszik tönkre a föld felszínén a többi ember életét. Minden járókelő arcát megfigyeltem, persze nem úgy, hogy belebámultam az arcába, hanem csak lazán rá pillantottam és több kevesebb sikerrel megjegyeztem, hogy nagyjából, hogy néz ki. Miközben sétáltam, két emberre lettem figyelmes. Két őrnek mondanám, de nem a hülyébik fajtából, ez látszott rajtuk. Kemény legénynek tűntek és nem kis erőfeszítésembe telne, hogy leverjem őket. Hallgatozni kezdtem, vagyis próbáltam elkapni, hogy mit kommunikálnak egymással. Felfigyeltem, hogy egyesnek, meg hatosnak nevezik egymást, azaz teljes inkobnító van itt, így nekem is ki kell találnom valami gonosz nevet, ami nem feltűnő, vagy csak szimplán én is választok egy számot. De itt jön egy kérdés, ami nagyon zavar, hogy hány ilyen őr lehet, ha ezek számokkal nevezik egymást, nem akartam belegondolni, így maradok egy gonosz névnél, amit használnék, de ha bármilyen beszélgetésbe keverednék, inkább nem mondok nevet, hisz ne érdekelje őt, vagy őket. Tovább hallgatva a beszélgetést, elcsíptem annyit, hogy a báró most nincs itt a táborban, viszont ide fog jönni, aminek igen örülök. Addig is, valahogy be kéne épülnöm. De hogyan, vetődik fel bennem a kérdés. Majd a két őr megindult egy sikátor fele és itt kérdésekbe ütköztem, hogy kövessem e őket, vagy nézzek még körül és fedezek fel mindent jobban. Egyetlen probléma, hogy nagyon kíváncsi természet vagyok, így utánuk mentem, persze a megadott követési távolságban. Mikor elérem a sikátort, akkor tovább haladok, de közben betekintek, hogy mit csinálnak ott a sötétben.
Djuka Mizuri
Djuka Mizuri
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 205

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Kedd Okt. 09 2012, 14:05

Követed is a két őrt a sikátor felé, és ezért egy nagyon furcsa dologra leszel figyelmes. Igaz, amint eléred a kijelölt helyszínt, tovább is állsz, mint a többi járókelő, de így is kiszúrsz valamit a szemed sarkából, méghozzá azt, ahogy a falnak beszélnek az őrök, aztán valami megmozdul, és amikor visszanézel, hogy mi, akkor már nem látsz semmi változást, minden olyan, mint az előtt volt, azzal a kivétellel, hogy az őrök eltűntek. Amit elcsíptél a beszédükből, az nem más volt, mint:
- Itt az egyes.........! - mondta azzal a sorszámmal rendelkező tiszt.
- És a hatos, terepszemlének vég.... - mondta másik is, de többet nem tudtál hallani, még az se biztos, hogy tényleg ezt mondták, és nem valami mást, ami hasonlít ezekre a szavakra. Na, most hogyan cselekszel?
- Jaj, én, mint tizenkettes, nehezen hiszem el. - hallottad eűaz egyik ember sajnálkozó hangját, amint ő is ezt a helyszínt közelíti meg, csak előtte még bement az egyel ezelőtt lévő sikátorba.
Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Djuka Kodomo Hétf. Okt. 15 2012, 22:04

//Gai - Képzés//

A Nap már felkelt én pedig készültem a városba. Úgy döntöttem, elmegyek gyönyörködni a csodálatos épületeiben és hátha találok valamit, ami izgalmas lehet, végső soron kimehetnék edzeni is egy kicsit. Rám fér egy kis mozgás, és talán van valaki, akivel egy jót harcolhatok. Úgyhogy a mai napom korán kezdődött, a szobámból kisétálva a konyhába mentem, ahol megreggeliztem. Miután befejeztem, felöltöztem, majd kisétáltam a házból. A Nap melegen sütött, felhő alig volt az égen, meleg napnak nézünk elébe. A kapun kisétálva elindultam a városba. A köves úton gondolkodtam, talán be kellene néznem a fegyvereshez, hátha tud valami újat mutatni, elvégre mindig van a boltban egy-két kincs. Igen, ez jó ötlet, egyből indulok is arra. Az út nem volt hosszú, a meleg napsütést is megkönnyítette, hogy az út mellett a fák lombaji szolgáltattak némi árnyékot. Az első házak jelezték, beértem a városba. Ahogy mentem egyre beljebb, az utcákat megjelenő árusok tömkelege lepték el, kissé nehezebben jutottam át, gondoltam kicsit módosítok az útirányomon és az akadémia felé kerülök. be is vágtam az első utcán, amely jóval keskenyebb volt, ennek köszönhetően kevesebb ember járt erre, így gyorsabban haladtam. A keskeny utcából kiérve megláttam az akadémia épületét, ahol egy plakát volt felrakva a kerítésre. Biztos megint a piaci napokat reklámozzák. Ám ahogy közelebb értem, a képen levő minta és kép nem épp piaci felhívás. Közelebb mentem, majd megláttam, nyílt napos edzés lesz a városban, délben. Míg olvastam a szöveget, el is feledkeztem eredeti tervemről, úgy gondoltam, a bolt megvár, de erre mindenképp el kellene mennem. A tengerparton lesz az edzés, ahova minden országbéli shinobi elmehet, úgyhogy el is indultam, mivel nem volt sok időm délig. Lábaim gyorsan szedtem, hogy elérjek a tengerpartra. Ilyen komolyra fordult az országok közti politikai helyzet, hogy a vezetőség edzésekre toboroz shinobikat? Nem okozhatok csalódást, ott a helyem.
A homokos területre érve láttam néhány embert, kószálva jobbra balra, azonban nem láttam semmiféle mestert, vagy kiképzőt, aki szervezte az egészet. A nap igen melegen sütött, árnyékom is behúzódott alám, dél volt. Ahogy végignéztem, láttam kisebb csoportba összetömörülve országbéli katonákat, hisz mind azok vagyunk. Katonák, akik az országot védelmezik, katonák, akik a fejpánttal felesküdtek a daimyou megvédésére. Katonák...igen, ezek vagyunk. Remélem, hamarosan megérkezik a mester, hogy képezzen minket. Kissé csalódottan néztem körbe, hogy csupán ennyien jelentek meg, de ez is több a semminél.
Djuka Kodomo
Djuka Kodomo
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 80

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1130

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Djuka Mizuri Kedd Okt. 16 2012, 18:11

//Suigetsu//

Próbáltam nem feltűnő lenni, amit úgy érezem sikerült, mert nem kiáltottak utánam és nem is kezdtek el futni, hogy elkapjanak. De sajnos így nagyon kevés dolgot tudtam elcsípni abból amit beszéltek. Megpróbáltam újra meghallgatni őket, még oda is néztem ahol álltak, de már nem volt ott senki. Nem hittem a szememnek. ~Ezek átmehetek a falon, vagy föld alá mehetek~gondolkodtam magamban. Nem tudtam rájönni a válaszra, így azon gondolkodtam, hogy mennyire lenne veszélyes megvizsgálni ezt a területet. De rájöttem, hogy biztos sok őr használja ezt a bejáratot vagy nem tudom mit, és biztos feltűne nekik, hogy kezemmel simogatom végig a falat, vagy földet egy ajtó után keresve. Szerencsémre jött egy őr mögöttem. Már biztosabb voltam magamban, hogy nem tűnik fel, hogy nem szoktam errefele járni. Bár mondjuk követem őket és nem néztek hátra, így nehéz eldönteni.
- Jaj, én, mint tizenkettes, nehezen hiszem el. -mondta mögöttem az őr és bement az előttem lévő sikátorba. Nem tétlenkedtem és megindul arrafelé, megnézni, hogy mit csinál. Nem futottam, de nem is mondanám azt, hogy lassú léptekkel közelítettem meg a sikátort, inkább azt mondanám, hogy gyorsléptekkel mentem előre. Nem tudtam, hogy mit csináljak, mert nem akartam leütni az embert, mert avval nem megyek semmire, bár ki is fagathatnám, de azt se tudom, hogy mennyire erősek. Mert ha tegyük fel, hogy erő szempontjából vannak a számozások és ez azt jelenti, hogy az egyes lenne a legerősebb, akkor talán le tudnám verni a tizenkettest. De inkább csak meghuzodok és figyelem mit csinál. Óvatosan kinézek a fal mögül, próbálom úgy hogy ne vegyen észre, de ha mégis akkor kitalálok valamit, de amíg ez nem történt meg, addig végig figyelni fogom, hogy ő ne tűnjön el a szemem elől.
Djuka Mizuri
Djuka Mizuri
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 205

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Kedd Okt. 16 2012, 19:33

Egy sikátorba nehezen lehet úgy bemenni, hogy ne tűnjön fel annak az illetőnek, aki előtted van, és természetesen egyből meg is fordul, de csak egy cigi figyel ki a szájából.
- Ó, már megint eltévesztettem, te is? Mi is a számod? Nem bírom ezt a számozásos dolgot, senkit nem lehet megismerni, csak kapsz egy számot névtől függetlenül, kinek a bugyuta ötlete volt, azt nem tudom. - közben füstkarikákat engedett ki a szájából. Látszólag nagyon szórakoztatta ez a kis mutatvány, viszont ez neked még kapóra jöhet, hiszen ha jobban megfigyeled, ez nem az a "titkos" sikátor, és a férfi sem ismert fel téged, sőt azt hiszi, hogy egy vagy az őrök közül, pedig nem is vagy az egyenruhájukban. Vagy te vagy a legnagyobb mázlista a világban, hogy így összeállnak az események, vagy egy durván kieszelt csapdába készülsz besétálni, a döntés a tiéd, hogy hogyan folytatod, bár rengeteg opció tárul eléd. Mikor megfordulsz, láthatod, hogy senki nem vesz észre itt titeket, vagy csak nagyon jól rejtőzködik a szemlélő.

Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Djuka Mizuri Kedd Okt. 16 2012, 19:48

Szerencsétlenségemre észrevett, majd simán beszédbe kezdett velem, mintha nem lenne feltűnő, hogy itt szaglászok utánna.
- Ó, már megint eltévesztettem, te is? Mi is a számod? Nem bírom ezt a számozásos dolgot, senkit nem lehet megismerni, csak kapsz egy számot névtől függetlenül, kinek a bugyuta ötlete volt, azt nem tudom. -mondta nekem. Akkor ez elképzelésem, hogy a szám mondja meg az erőt, megbukott, de viszont olyan hatalmas kapu nyílt ki előttem és hívogat, hogy lépjek be, de ez már túl egyszerű lenne. Nem hiszem, hogy ennyire egyszerűen bejutnék és még hogy be is olvadjak ilyen hamar, ez képtelenség.
- Nem tudom, de nem is érdekel ez a számozás. Am én tizenegyes vagyok, de szerintem ezt lényegtelen megjegyezni. Egyébként nem tévesztettem el, csak nem értettem, hogy miért jösz ide és ezt néztem meg. Van valami új hír egyébként, mert nem rég épültem fel, mert egy kicsit lebetegedtem és lemaradtam sok mindenről?!- mondtam neki, majd egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra és köhögtem egyet, hogy nagyjából hihető legyen a sztori. Helyemről nem mozdultam, mert nagyobb biztonságba éreztem magam, ott ahol állok. Vártam válaszát és közben végig figyeltem minden egyes mozdulatát és készültem, hogyha kell előrántsam a kunaiom és likvidáljam ezt az őrt.
Djuka Mizuri
Djuka Mizuri
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 205

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Szer. Okt. 17 2012, 22:37

- 11-es? Előttem állnál, de még a ruhádat sem viseled? Tényleg igaz lenne, hogy a 15-től felfelé már lehet civil öltözékben is dolgozni? Azt hittem csak pletyka, de ez megkönnyíti a dolgomat. Nagyon örülök, netán átmehetnénk a másikba is. - mondta, és a jó sikátorba mentetek, amikor is a fal mögül egy halk hang szólalt meg, aminek gazdáját sehogy sem lehetett észrevenni.
- Szám? Tevékenység? Időpont? Jelentés? - szinte csak monológként mondta.
- 12-es, Keleti blokk ellenőrzése, csapatok utasítása a fejleményekről, ma délelőtt, és minden el van intézve, már nincs probléma. - felelete a melletted álló, majd szavait hatásszünet követte.
- Mondj már valamit, különben sohasem jutunk be. - mondta az igazi őr.

Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Djuka Mizuri Szomb. Okt. 20 2012, 10:00

Nagyjából sikerült elhitetnem vele, hogy én is egy őr vagyok, bár furcsálotta, hogy nincs egyenruhám mint neki. Mindegy, ha nagyon rosszra fordulna a helyzet, megmondom neki, hogy nekem különleges feladatom van és ezért lehetek ilyen ruhában. De inkább nem szóltam, néha kevesebb szó is elég ahhoz, hogy elérj valamit és majd csak akkor szólalok meg, ha nagyon muszáj lesz, mikor már nincs másik lehetőségem. Majd mondta, hogy menjünk át a másikba és én követtem őt, mivel fogalmam se volt, hogy hol lehet a kapu, ahol az előbbi két őr bement. Megálltunk és egy monoton hangon megszolaló férfi beszédére lettem figyelmes, bár sehol nem láttam őt.
- Szám? Tevékenység? Időpont? Jelentés? - kérdezte. A mellettem álló férfi válaszolt rá, szép hosszan, majd befejezte. Nagyon kínos csend következett, mivel elvileg nekem kellett volna mondanom valamit, de én azt hittem, hogy így is simán beengednek, így nem nagyon gondolkodtam a válaszon.
- Mondj már valamit, különben sohasem jutunk be. - mondta nekem az őr. Nem tudtam mit csináljak, kicsit bepánikoltam, hisz igazából ez volt az első igazi komoly küldetésem. De nem ronthatom el, nem hozhatok szégyen a Djuka klán hírnevére, azonnal gyors gondolkodásba estem, majd megköszörültem a torkomat és megszólaltam végre:
- Itt a 11-es, Nyugati blokk ellenőrzése, csapatok értesítése a fejleményekről, ma délelőtt, minden el van itézve, már nincs probléma. - mondtam el szinte gépi hangon, ugyanazt, amit az előttem lévő őr mondott. Nem tudtam jobbat kitalálni, meg szinte ez a legbiztonságosabb, vagyis remélem. Lejátszottam a fejemben majdnem az összes lehetséges opcíót, hogy mit csináljak, ha baj van, de semmelyik se volt túl fényes, mindegyikben megszívom, így reménykedek, hogy ez bejön.
Djuka Mizuri
Djuka Mizuri
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 205

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Kakuzu (Inaktív) Szomb. Okt. 20 2012, 13:02

// Képzés //

Döglesztő meleg, bikinis lányok nem is kell több ahhoz, hogy a szabadnapodon, a tengerparton süttesd magad, míg szemeid a látványban gyönyörködnek. De nem, te nem ilyen ember vagy. Hiába van szabad napod, hiába ez a döglesztő meleg, te inkább bevásárolni indulsz legalábbis eredeti szándékod szerint, míg nem figyelmed fel nem kelleti egy képzést hirdető lapocska. Hogy miről van szó, azt már nem írták rá, de ezekben a zavaros időkben egyre több az ilyen eset. Valószínű ezen okból nem fürdőgatyában parádézol, hanem egyenest a képzés helyszínére sietsz, ami lényegében a tengerpart, csak sajnos odaérve pár sorstársadon kívül éppen más nem tartózkodik ott. A területet ugyan is lezárták a képzés miatt.
Árnyék egy csepp sincs, a hőmérséklet jó negyven fok és a kiképző se mutatkozik. Amíg egyesek szépen lassan napszúrást kapnak és lanyhul a figyelmük a semmiből egy kunai csapódik közétek. Mivel a jelenlévők már nem amatőrök, akik nem szúrnák ki a veszélyt, rögtön a fegyverre szegezik a tekintetüket. Öreg hiba, ugyan is a fegyvert követően, egy gyorsan közeledő egy pillanatra a Napot is eltakaró emberi objektum közeledik felétek dobhártyaszaggató ordítással.
- Dainamikku Entorī !
A fickó vagy inkább öregember az ugrásból vett lendülettel, na meg a zuhanás erejével kombinált ütést mér az egyik még csak fel sem ocsúdott delikvensre, aki akkor maflást kap, hogy gyakorlatilag háton csúszik a tenger felszínén, míg el nem süllyed.
- Hozza ki valaki azt a szerencsétlent és vigye is haza. Azok a nyápicok, akik nem bírják a meleget, ne is vegyenek részt a képzésen.
Míg mások engedelmeskedtek addig te és a helyszínen maradtak, akik nem rezeltek be volt alkalmuk szemügyre venni az oktatót. Az öregember már jó a hetvenes éveiben járhatott. Ősz haja rövidre nyírt, míg szakálla a derekáig ért. Azonban az egy dolog, hogy ilyen idős korában is még remek kondinak örvendett, a legmeglepőbb az öltözete volt. Ismeretlen pofon osztónk egy szál ágyékkötőt viselt, ami pusztán azért furcsa, mert manapság ki hord már ilyet. Ezen kívül nem sok jelentőséggel bírt. Mire kiderült hogy kik maradnak, és kik távoznak ő is belefogott saját kis mondókájába.
- Zavaros és nehéz időket élünk. Az ellenség mindig meglepetés szerűen fog támadni és nektek ébernek kell lennetek. A mai képzésen az előbb bemutatott technikát fogjátok elsajátítani. A kunai, amit eldobtam, a ti megzavarásotokra szolgált. Ez után láthattátok a többit. De mivel egy akadémiai poronty is el tud dobni egy kést, ezt a részt kihagyjuk. A lényeg, hogy ez a nyitány, ha rendeltetésszerűen akarjátok használni a technikát. Mielőtt azonban belefognánk, szeretném látni, ki milyen messzire ugrik.
A sarkával egy igen csak nagy hosszúságú közel húsz méteres vonalat húzott majd mikor megvolt vele bemutatta saját tudományát, amellyel gyakorlatilag majdnem átugrotta a távot.
- A legalább a feléig el kell ugranotok, ha tanulni akartok. Egy shinobi képes nagy távot megtenni pihenés nélkül, akkor pedig ez a minimum. Na persze azok, akik egész nap a babérjaikon ülnek és nem edzik a testüket, nem lesznek képesek még ezt se teljesíteni. Neki szabad futnotok és helyből is elvégezhetitek. Hadd lássam értek valamit.
Rendeződjetek sorba, mindenkinek három lehetősége van. Akinek nem sikerül az repül.

// Nem kötöm ki, hogy hányadik próbálkozásra sikerüljön a lényeg, hogy ehhez a világhoz igazodó realisztikus postot kérnék. Tizenketten maradtatok a helyszínen, rajtad áll hova állsz be, mivel nincs különösebb jelentősége. //


A hozzászólást Maito Gai összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 26 2012, 12:49-kor.
Kakuzu (Inaktív)
Kakuzu (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Nukenin
Chakraszint: A tárcám tartalma

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Vas. Okt. 21 2012, 11:20

Miután mindketten jelentettetek, a fal, ami előtted volt, elkezdett jobbra elhúzódni, és egy átjáró jelent meg, viszont azzal a furcsasággal, hogy egy egyenruhás ürge jelent meg egy alabárddal a kezében.
- Nehezen hiszem el, hogy te vagy a 11-es, ugyanis ezt a jelölést én kaptam. 12-es, fogd el, visszük a tömlöcbe, kihallgatni. - adta ki a parancsot a melletted állónak. Ez nem jött be, viszont annyit megtudtál, hogy a számoknak igenis van jelentésük, hiszen a kisebb számmal rendelkező fél parancsolgatott a nagyobbnak. Nem nagyon tudtál ellenkezni, mivel ekkor hatalmas erejű ütést éreztél a tarkódon, és hirtelen elsötétült minden.
//Írj néhány sort, hogy mit látsz, amíg eszméletlen vagy.//
Egy szobában térsz magadhoz, méghozzá egy fekete falú szobában. Ha jobban körülnézel, láthatod, hogy felszerelésed egy asztalra volt kitéve, ami melletted volt, és egy katona áll veled szemben.
- Felébredt főnök. - mondta, és egy furcsa figura jelent meg előtted.
- 12-es, máskor gyengébbet üss azzal a kemény öklöddel, lehet, belehalnak még. - nevetett a megszólított személy. - Én Yagami vagyok, és téged hogy hívnak? - felelsz, vagy sem a folytatást nem befolyásolja. - Mondjuk lényegtelen, azt tudjuk, hogy Getsugakureból jöttél, de miért? Talán a Hold országa megtudta, hogy itt vagyunk, az lehetetlen lenne. Nagyon jó a hálózatom, és tökéletesen eltéríti a Hold kémjeit. - nevetett megint. - Mi járatban vagy erre? - kérdezte, és várta a válaszod. Ha nem érkezett, akkor egy jobb egyenes érkezett az arcodba, és hat után eszméletlenre vernek. Pácban vagy.

//Azért jobb megoldást vártam volna a bejutást illetően. Még segítséget is nyújtottam, csak részletesen el kellett volna olvasni azt, amit én írtam. Következő postodat ide írd: Burakkuma-ketto//

Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Djuka Kodomo Hétf. Okt. 22 2012, 18:37

//Képzés//

A partra érve találtam egy nagyobb csoportra, akik valószínűleg szintén a képzésre jöttek. Ám miután alaposabban körbenéztem, de sajnos nem találtam senkit, aki kiképzőnek nézett volna ki. Csupán egy csapat tanulni akaró fiatal. A távolból egy kunai repült a nép felé. A kunai-t könnyűszerrel hárította a célpontnak szánt fiú, ám ekkor olyan történt, amire senki sem számított. Egy fülsüketítő üvöltést hallottunk, majd mindenki egy irányba figyelt. Egy férfi repült neki egyenesen a fiúnak, aki a víz felszínén ért földet, pontosabban vizet. A repülő férfi, hazaküldette a srácot. Ő lesz a mesterünk. Bár külsőre öregnek, emellett furcsának mondhatjuk, igen jó kondiban tartotta magát, és korához képest fürge volt. Az imént bemutatott technikát fogjuk megtanulni, de előtte a tanár egy gyorsabb létszámcsökkentést hajt végre. Kiválogatja a feladatra alkalmasokat egy versennyel. Ez pedig távolugrás volt. Egy durván 20 méteres távot kellett átugranunk. Aki megbukik, mehet is haza. 3 lehetősége volt mindenkinek. A felét legalább el kellett érni. Egyes oszlopba álltunk fel, én voltam az 5. a sorban. Az előttem levők sorra ugráltak, bár mikor odaértek mindenki megállt egy pillanatra, látva a leküzdendő távot. Ment az első. Majd a következő és így tovább. Én következtem. Felálltam a vonal mögé, majd egy kis chakra-t vezettem a lábamba, és egy kicsit berogyasztottam a lábaim. Kezemmel lendületet vettem majd elugrottam. 4-5 méter lehetett a táv. A földre érkezve lábamra tapadt ismét a homok, az idő sem enyhült, hihetetlen meleg volt. Visszaálltam a sorba. Az emberek sorra ugráltak, volt, akinek sikerült a távot már az elsőben leugrania. Azonban voltak, akiknek a második körük is igen kicsire sikeredett. A második kört kezdtem. Még több chakra-val a lábamban rugaszkodtam el, hagyva talpam után a homokos talajt. Lábammal még a levegőben tapostam egyet, kezeimmel is adva a lendületnek. Két talpam szinte egyszerre ért a földre, majd előre dőltem. Felegyenesedtem, majd magam mögé néztem. Láthatólag valamivel hosszabb táv volt mögöttem, mint előttem, ami azt jelentette, hogy sikerült leugranom a megadott távot. Félreálltam a többiek mellé, akiknek szintén sikerült a feladatot véghez vinni. A tűző napon állva poroltam magamról a homokot és figyeltem a többieket, akik közül kikerülnek a társaink.
Djuka Kodomo
Djuka Kodomo
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 80

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1130

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Kakuzu (Inaktív) Pént. Okt. 26 2012, 14:36

Tisztelettel és félelemmel a szívetekben felsorakoztatok, hogy minél előbb túlessetek a megmérettetésen. Nem volt egy nagy szám, ha azt vesszük legtöbbeteknek már volt része komolyabb kiképzésben is a chakrairányítás különféle módjai terén. Te könnyedén vetted az akadályt elvégre egy kis ugrabugra nem jelentett különösebb megerőltetést. Azonban a sok lelkes újonc közül négyen így is repültek. Volt, aki csak egy centivel maradt le mások szimplán kidőltek a hőségtől. Kellemetlen egy nap volt a mai és még nem ért véget. Az öreg végigmért titeket majd rosszallóan a fejét csóválta.
- Azt hittem kevesebben maradtok. Hihetetlen, hogy ti mai puhányok mennyire kitartóak vagytok. Na de ne féljetek, a háború majd titeket is megedz. Jól van, nem érek rá egész nap még vár a szennyes.
Egyesek jót kuncogtak, vagy szimplán elmosolyodtak, amire az öreg csak felhúzta egyik szemöldökét.
- Miért mit hittetek, miért jövök, megyek egy szál ágyékkötőben, hmm? Ne akadjunk fent a részleteken, hanem folytassuk.
Az egyetlen személy, aki ezen fenn akadt az oktató volt, de annyi baj legyen, az élet megy tovább.
- Most, hogy láttam, képesek vagytok tisztességes ugrásokra, ismét azt fogjuk gyakorolni. Ezúttal viszont ütést is viszünk a gyakorlatba. Ez a technika kivitelezhető rúgással és ütéssel is, de egy férfi az öklét használja, ne a lábát, ez az én hitvallásom. Szóval így fogjátok megtanulni és kész. A mozdulat igen egyszerű, lendületet vesztek és nekiugrotok az ellenfélnek, miközben az előbbiből fakadó erőt kihasználva mindent beleadva képen törlitek. Ha nem emlékeznétek a mozdulatra, szívesen demonstrálom ismét.
Erre az igen csak kedves ajánlatra szinte mindenki a fejét kezdte rázni jelezvén, nagyon is emlékeznek miként repült el az egyik genin fájdalmas kínok között.
- Jól van akkor, rendeződjetek párokba és üssétek egymást, míg azt nem mondom, hogy elég, vagy amíg egyikőtök össze nem esik. Csak ezzel a mozdulattal támadhattok, lássuk ki a jobb. Amíg én el vagyok, dolgozzatok keményen. Nem megyek messzire szóval nincs lazsálás!
Egy pukkanás kíséretében már nyoma sem volt az öregembernek, azonban ahogy mondta tényleg nem ment messzire. Alig három percen belül vissza is ért kezében egy tekercset tartva.
A bölcsek és remélhetőleg te is egymást püföltétek nagy gonddal és odafigyeléssel.

// Kérnék egy minimum húsz soros postot, amiben lehetőleg szerepel több módja is annak, miként igyekszel a veled gyakorló genint kiütni illetve, hogy ő milyen módon próbál téged a padlóra küldeni. Amit tudnod kell róla, hogy egy vékony látszólag anyám asszony katonájának látszó valaki, ellenben hihetetlenül fürge és az ütései sem gyengék. A gyakorlat során rendesen meggyűlik vele a gondod. //
Kakuzu (Inaktív)
Kakuzu (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Nukenin
Chakraszint: A tárcám tartalma

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Djuka Kodomo Pént. Okt. 26 2012, 21:07

Az ugrásokat többen jól vették, így átmentek az öreg által felállított szűrővizsgálaton, majd miután kiselejtezte a gyengéket, bele is kezdett az edzésbe. Egymást kell egy hasonló ugrással ütnünk, kézzel, amíg vissza nem jön. Egy vékony srác állt fel velem szemben, alkatra nem tűnt veszélyesnek, de ki tudja mi rejtőzhet benne. A fiúval felálltunk, úgy 4 méterre egymástól. A fiú kezdte, miután mutattam, jöhet. A fiú lábával húzott egy csíkot a teste előtt, majd berogyasztott. A következő pillanatra előttem volt és egy hatalmasat készült ütni a fejemmel. Az utolsó pillanatra tudtam fejem megvédeni két kezemmel, de így is megfordultam egy kicsit a saját tengelyem körül. Kezem leeresztettem, fejem kissé megráztam. Amilyen gyengének tűnik a srác, olyan fürge is egyben. Két lábam berogyasztottam, majd a megfelelő chakramennyiséget belevezetve a lábamba, elrugaszkodtam. A levegőben hátra emeltem a kezem, lendületet véve az ütéshez, majd ahogy a fiú felé közelítettem, egy hirtelen lendítéssel felé ütöttem. A fiú kezével hárította, ám ő is megérezte. Ismét ő következett. Kissé közelebbről, de talán az előzőnél is gyorsabban ütött, melyet egy elhajolással tudtam hárítani, majdnem. Bár fejem elkerülte, vállam eltalálta, melytől majdnem hátraültem. Nem semmi a kis srác. A vállamba belenyilallt a fájdalom, miután visszament a helyére, kicsit meg kellett mozgatnom. Én következtem. Megpróbáltam egy kisebb rogyasztást, hogy kevésbé legyen feltűnő egy esetleges gyors támadáshoz, viszont még több chakrát fektettem bele a mozdulatokba, a kezeimbe is vittem, hogy az ütést is erősebben tudjam kivitelezni. A homok felpattant, ahogy talpam elhagyta a földet én pedig ellenfelem felé repültem. testem egyre gyorsabb volt, öklöm felé irányult. A fiú kezét húzta már fel, de késő volt. A fiú fején egy hatalmasat csattant jobb öklöm, majd megfordulva a földre térdelt. Felkelt, leporolta magát, látszott, ez az ütés betalált, mert egy kis időbe tellett, mire ismét felállt velem szembe. Kezeit felemelte, majd hirtelen egy oldalról jövő ütést kaptam. A homokba estem, miután felálltam, megtöröltem a számat, majd szóltam, mi lenne, ha hátrébb állnánk. A fiú belemet. a távolság 5-6 méter lehetett. Mindketten felváltva ütöttük egymást, kisebb nagyobb sikerekkel. Én összesen 3, a fiú eddig 4 pofont kapott be, a többit vagy elvétettük, vagy testre, leginkább karra vagy vállra irányult. A pofonok sorozata közben a férfi visszatért egy tekerccsel a kezében. Bár itt volt, nem mondta, hogy álljunk meg, így folytattuk a harcot. Felváltva ütöttük egymást ugorva. A betalált pofonok egyre jobban lelassítottak, egyre kisebb erőkkel küzdtünk.
Djuka Kodomo
Djuka Kodomo
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 80

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1130

Vissza az elejére Go down

Tengerpart - Page 3 Empty Re: Tengerpart

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.