Tengerpart

A véget nem érő harcunk tovább folytatódott a bandita vezérrel. Majd végre Riku-ék legyőzték a másik férfit, majd Riku szólt Yamorinak, hozza a fiút, ő pedig a segítségemre jött. A Férfi felé vágtam kardommal, melyet képes volt megakasztani, ám Rikuno támadását csak alkarjával volt képes hárítani. A férfi egyre több sebet kapott, belátta, vesztett, de nem akarta vállalni tettét, vagy tetteit, ezért tovább harcolt velünk. Inkább meghalt, mint hogy vállalja a következményeket. Egy végső támadást sikerült bevinnem. A férfi vállát vágtam meg, melynek következtében elejtette kardját, ő pedig a földre eset. Még élt, de rengeteg vért vesztett a harc során, így esélye, hogy túléli, igen csak csekély. Yamori megjött a fiúval.
- Ez a féreg akkor is számolni fog tetteiért. - mondtam dühösen. Felvettem a földről elejtett kardját, majd Riku felé fordultam. - Vissza kell őt vinni a férfi házához, hogy ellássák valamennyire a sérüléseit. Mivel én nem tudom, így nektek kettőtöknek kell elvinni őt. használjátok a Shusin no jutsu-t, azzal még időben odaértek, addig én elviszem a fiút a Daimyou-hoz. Ha elláttátok a sebeit, akkor gyertek ti is oda. Ennek a féregnek bűnhődnie kell. - mondtam. A kardját az övemre csatoltam, majd a fiút a vállamra vettem, és a másik irányba vettem az irányt. Rikuéknak szóltam, kössék azért meg a férfit, és ha menthetetlen, akkor öljék meg. A fiúval a vállamon egyenesen a Daimyou irodájához futottam. Végigfutottam a tengerpart mentén, majd a város felé indultam. Az iroda már nem volt messze. Út közben reménykedtem, hogy a fiú csak elájult, mert ha valami baja lesz, megkeresem azt a férfit, és megölöm.

//Ha nem baj, azért indulok a másik irányba, mert el tudunk válni, és így két legyet ütünk egy csapásra:) ha baj, akkor bocs Shika//

A támadásom sikerrel járt, nem bírta elviselni a az a rengeteg vágást, amit a kunai-ommal tettem meg.
Látszott rajta , hogy fáradott és nem tudott velünk mit kezdeni és egy utolsó mozdulat után teljesen összeesett. Kb 10-20 perce van még ha nem teszünk semmit. Szívem szerint itt hagynám, de a nyomozás érdekében el kell vinni, hogy ki tudják majd hallgatni. Az idő kevés volt. Kénytelen voltam egy nyomókötést felrakni a sebére, hogy ne vérezzen annyira ezzel is egy kis időt tudunk megspórolni. Ezek után összekötöztem, majd a vállamra vettem és elvittem őt ahhoz az emberhez akit Kodomo fizetett le Hátha majd ő tud rajta segíteni. Hogy hajóval menjünk arra márt nem volt időm így kénytelen voltam gyalog menni. Remélem még időben vagyok és nem fog meghalni ez az ember.

A sráccal a vállamon beállítottam a Daimyou-hoz. Kissé megijedt, amikor meglátta a fekvő gyereket, de aztán megnyugtattam.
- Szép munka volt, fiúk. és hol a csapat többi tagja? - kérdezte a Daimyou csodálkozva.
- A küldetésen kívül egy másik, személyes küldetésemben segítenek, hamarosan megérkeznek a banditavezetővel. - válaszoltam. Egy gyors beszámoló után megkaptam a fizetést, majd a kórházba indultam. Az orvos megállapította, hogy a karom eltört, mikor a férfi megütött. Begipszelték, 2 hónapig kell pihentetnem. Majd végre hazatérhettem a birtokra, ahol egyből az ágyam felé vettem az irányt. bedőltem a puha ágyamba, és szinte úgy, ruhástul elaludtam. Sajnáltam, hogy a kezem így járt, de ez a küldetés rengeteg hasznos tapasztalatszerzéssel járt. És a küldetést is felül teljesítettük. büszke voltam. Mosolyogva aludtam el.

//Jiraiya//

A reggelem igen csak korán kezdődött, kora reggel, szinte napkelte előtt már fenn voltam. A kikötőbe siettem, mert fontos találkozóm volt egy bizonyos személlyel. Felszerelésem már tegnap este összekészítettem, így csak fel kellett öltöznöm. Ruhám felvettem, majd övemre rögzítettem kardomat. katar-om mint mindig, bal kezemen volt, tekercseim hátamon voltak, készen álltam az indulásra. A kikötő felé elindultam hogy megkezdődjön legújabb kalandom. A házból kilépve sétáltam ki a kapun, a kora reggeli szél arcomba csapott, mely felkeltett. A friss levegő kimosta az álmosságot a fejemből, majd nekiveselkedtem, hogy gyorsan odaérjek. Az úton semmi érdekes nem történt, a város gyönyörű volt, a felkelő nap beragyogta az üres utcákat. Az emberez zöme még aludt, bár voltak már páran, akik már üzletüket nyitották, kirakataikba tették ki az aznapi árut. nem volt más a kikötőben sem, ahol a halászok és zöldségesek már készítették a friss árut a vásárlók számára. Közeledve a dokkom felé egyre jobban izgultam, vajon mi fog történni a kalandom során.

A kikötőbe érve a nagy semmi fogadott. A damiyou szerint ide kell jönnöm, innen leszek továbbküldve, hogy nekikezdhessek feladatomnak. Azonban semmi se volt. Egy hajó indult kifelé, egy pillanatra megijedtem, nehogy az én hajóm legyen az, de szerencsére nem az volt. Ekkor történt egy olyan, amire nem számítottam. Egy kis állat, pontosabban egy menyét mászott mellém egy hordóra, majd kérdőn rám nézett, és megszólított. Egyből a lényegre tért. Kami no Yuugen szervezetről meg a vérszerződésről. Ekkor a menyét egy tekercset vett elém, majd részletezve elmondta a vérszerződés lépéseit.
- Szóval a nevem vérrel kell ráírnom a tekercsre. - gondoltam, majd egy kunai-t vettem elő. Jobb mutató ujjam megvágtam, majd a tekercs fölé hajoltam.
Djuka Kodomo - írtam le az utolsó betűt. Majd a menyétre néztem.
- Az idézésről is mondtál valamit. - kezdtem bele. - Azt mondtad, hogy az idézést megtanítod, de nem itt. Hol fogjuk? - kérdeztem kíváncsian. Nagyon érdekelt már, hogy mit is akar pontosan, bár az, hogy leszerződtem a menyétekkel, már egy jó napnak kezdődik.

//Hasis//

Az erdőben éppen élelem után kutattam. Talán a vak szerencse, vagy éppen a sors hozott össze egy Holdbéli shinobival. Nem tudom, felfigyelt-e rám. Ő fütyörészett, nekem pedig korgott a hasam. Az országomhoz tartozik, így közelebb sétáltam, majd intettem felé. Mikor kellőm távba értem, megszólítottam.
- Üdvözletem, a nevem Djuka Kodomo. - köszöntem. - Látom te is Getsugakure lakosa vagy. - feltehettem volna a kérdést, hogy kerülhetett ide, valamint mitől van ilyen jó kedve, mert látszott rajta. De a kérdés hülyén jött volna ki, hisz egy országból származunk. Reméltem tud segíteni, vagy hazasegíteni engem. Ha sokáigg maradunk itt az erdőben, legyen akármilyen szép, éhen fogok halni. Ha visszavisz getsugakure-ba, akkor beülök valahova enni, ha velem tart, megkérdem, kit keresett, és mi célból.

//Suigetsu//

Megindultam hát a nagy utamra, nagy kalandomra, amire régen vártam már. Egy erdőn vezetett át utam. Nagyon szerettem erdőben sétálni, olyan megnyugtató, nincsenek emberek csak a természet csendje az, ami körül ölel és békében tartja a belső lelki világod. Napközben egyszer megálltam egy fa árnyékban, hogy megebédeljek. Szendvicseimet szépen nyugodtan elfogyasztottam, amiket még otthon készítettem. Gyönyörű volt ez a nap, sütött a nap, lágy szellő simogatta a bőrömet és élveztem a fa árnyéka adta hűvöst. Ma ~Ayamival kellene küzdenem~ gondolkodtam magamban~ most biztos utálhat, hogy így átvertem, de ami megnyugtat, hogy majd mikor visszajövök a bátyával, csak meg fog bocsátani nekem és nem akar majd megölni vagy darabokra szedni, hogy így rászedtem. Miután befejeztem étkezésem indultam tovább, hisz nincs annyi időm, hogy itt merengjek az élet bajain, pedig szívesen tenném, mert már majdnem elszundítottam és egy alvás jól esett volna. Furcsa volt egyedül utaznom, ilyen még nem nagyon fordult elő velem, mert általában kaptam egy csapattársat, akivel elbeszélhetem az időt. Mondjuk ez talán annyival jobb, hogy most teljesen a feladatra tudok koncentrálni és száz százalékos figyelmemmel felfedezek mindent, ami ellenem irányulna. Délután fele éhes lettem, így vadászatra indultam. Utamba esett egy kis folyó, benne halakkal, amik tökéletesen jók lesznek vacsorának. Elővettem egy kunaiomat az övtáskámból, majd egy ágat kihegyeztem és már kész is volt a kis dárdám, amivel már tudok halat fogni. Beálltam a vízbe és vártam a megfelelő pillanatot, majd lecsaptam a prédámra. Na mos ez nem jött össze és jó pár órát vesztettem ezzel, hogy kifogjak 5 halat. Már sötétedet, így kinéztem magamnak egy nagyobb fán egy hatalmas ágat, ami majd fekvőhelyemül fog majd szolgálni. De előtte, tűzet raktam és megcsináltam a halakat, vagyis csak hármat, mert holnap megsütöm a maradék kettőt reggel, hogy legyen reggeli és azzal ne kelljen majd foglalkoznom. Ráadásul, most, hogy ezzel a horgászattal ennyi időt vesztettem, így holnap futni fogok egész nap, ameddig ki nem köpöm a tüdőmet., hogy behozzam a lemaradást. A kiadós vacsora után felmásztam a kiszemelt ágamra és ledőltem aludni. Reggel kb. 10 fele kelhettem fel és neki álltam tűzet rakni, hogy megegyem a tegnapról maradt ételemet. Reggeli után eloltottam férfiasan a tűzet és tovább indultam utamon. Lassú kocogásba kezdtem és szép lassan gyorsítottam fel a tempómat futásra. Egyszer csak hangokra lettem figyelmes és azonnal felmásztam egy fa sűrű lombkoronájába, hogy ott elbújjak. Szinte a legtetejére másztam fel, ahonnan én nem láttam őket, de szerintem biztos, hogy ők se engem. Bő 10 perc után lejjebb ereszkedtem, hogy lássak valamit és akkor vettem észre, hogy ezek csak szimpla kereskedők voltak, akik indultak a városba eladni portékájukat. Lejöttem a fáról és indultam tovább. Most már gyalog mentem tovább, mert így nagyobb biztonságban éreztem magam, talán így előbb tudok reagálni a dolgokra. Ránéztem a térképre, hogy milyen messze van még és aztán megnyugodtam, mikor láttam, hogy elvileg hamarosan ott vagyok. Ami még ezt bizonyította, hogy két fegyveres férfit pillantottam, azonnal leugrottam az útról és elbújtam egy fa mögé. De ezek erre ott megálltak és nézelődtek. ~Biztos valami őrök~ gondolkodtam magamban. Nagyon rossz helyet választottam arra hogy elrejtsem magam az őrök elől. Ki kellett találnom valamit, hogy eltereljem a figyelmüket, míg keresek valami jobb rejtekhelyet. Akartam lépni egyet és belerúgtam egy kisebb kőbe, szerencsémre nem csináltam akkora zajt, hogy észre vegyenek, mivel egy kis 'áú' nyögtem ki halkan. De ekkor fantasztikus ötletem támadt és felkaptam a követ és elhajítottam jó erősen az erdőbe. Az őrök persze erre felfigyeltek és indultak azonnal megnézni, hogy mi volt ez, addig én az ellenkező irányba indultam meg. Futottam, ahogy tudtam és végül mikor már úgy éreztem kellő távolságra vagyok megálltam fújtam egy nagyot és gondolkodóba estem. ~Mit csináljak most?~merült fel bennem a kérdés. Valahogy be kell szivárognom, vagy lehet előbb fel kéne fedeznem a területet. Második verziómnál maradtam, így körbe jártam a területet és hol őröket vettem észre, ott tettem egy 'X'-t a térképre. A nagyobb utakat kerültem, mert nem akartam feltűnősködni. Ez a meló az egész délutánomat igénye vette és még csak nem is ebédelte és vacsorám sincs. Tüzet nem akartam rakni, mert féltem, hogy felfedem a tartózkodásomat, főleg naplementekor. Utam során szintén találtam egy kis patakot, benne kicsi halakkal, amiket, majd nyersen fogok meg enni, hisz úgyis rég ettem sushit. Vacsorám után, hamar lefeküdtem aludni, hogy holnapra legyen elég energiám, hogy kikerüljem az őrjáratokat és közelebb kerüljek a táborhoz.
Másnap reggel korán keltem, mert durván 8 óra lehetett, ami számomra hajnali 8-at jelentett. Egy gyors pillantást vetettem a térképre, hogy hol szoktak állni az őrök és hol lenne a legegyszerűbb átjutni rajta, végül kiszemeltem magamnak egy jó pontot, ahol nem nagyon láttam őröket. Tervem nagyon alapos volt, tűzet raktam az egyik őrjárat közelében, majd egy hatalmas félkörívben ki kerülöm őket és indulok tovább a tábor felé. Bár ezzel talán jelezhetek, hogy vigyázat jövök, de remélem nem lesznek ilyen okosak.

Jól átvizsgálod a környéket, és bejelölöd, hogy merre tartózkodnak éppen akkor az őrök, csak egy valamit felejtettél el, hogy vannak őrjáratok is, esetleges váltások, és helyzetváltozások, pont azon eset elkerülése érdekében, amit most végre akartál hajtani. Nem volt egy kispályás banda, az biztos, bár az is lehet, hogy csak a tervező intelligenciáját lehet dicsérni, ugyanis a tűzzel való elterelés tökéletesen bevált az együgyű zsoldosok ellen, és te máris bent voltál a "Táborban", így már csak be kellett épülnöd az őrségbe, hogy a rabok közelébe juss, és talán kapj valami kosztot, ha a rendszer ilyen. Bár, azok, akik őröknek hívják magukat, biztosan nem ebből a kinti őrségből lettek kiválasztva, és talán jóval intelligensebbek is, hogy a Báró rájuk bízza ezt a munkát. Miközben a piacon sétálsz, különféle alvilági alakokat látsz magaddal szemben, és egyéb cseréket, üzleteket, amik láthatóan illegálisak voltak, de neked most nem ez volt a dolgod. Akkora létesítmény volt, hogy talán még a Hold hadseregnek is nehéz lenne ellenük küzdeni, pláne azok ellen, akik itt vásárolnak, befektetnek. Miközben sétálsz, két őre figyelsz fel, akik világoskék kimonót viselnek, egy fekete köpennyel, a hátukon, és két karddal az oldalukon. Ha értesz ezekhez a fegyverekhez, akkor észreveheted, hogy a jobb oldali katana, míg a bal oldalára egy Wakizashi van csatolva.
- Te, egyes, hallodat mi történt? A Báró újabb levelet küldött, amiben leírta, hogy elindult visszafelé, az új szállítmánnyal. - mondta az egyikőjük.
- Igen, hatos, hallottam. Yagami-sama vezette az úton hazafelé, elvileg. Az a vén róka, megvannak az eszközei arra, hogyan beszéljen úgy a Báróval, hogy senki ne jöjjön rá. Félelmetes páros. - rázta ki a hideg a másikat. Majd ezután, folytatva a csevegést, elindultak az egyi sikátor felé.

~A Tábor~

Körbejártam a tábort, hogy felfedezzem, hogy mi hol van, persze nem feltűnően. Arcomra felvettem egy gonosz nézést, hogy elvegyüljek a tömegben, jó persze csak finoman néztem az emberekre, mert nem akartam, hogy nagyon megijedjenek. Olyan alakokat, embereket láttam, akik tuti, hogy az alvilágból jöttek és itt teszik tönkre a föld felszínén a többi ember életét. Minden járókelő arcát megfigyeltem, persze nem úgy, hogy belebámultam az arcába, hanem csak lazán rá pillantottam és több kevesebb sikerrel megjegyeztem, hogy nagyjából, hogy néz ki. Miközben sétáltam, két emberre lettem figyelmes. Két őrnek mondanám, de nem a hülyébik fajtából, ez látszott rajtuk. Kemény legénynek tűntek és nem kis erőfeszítésembe telne, hogy leverjem őket. Hallgatozni kezdtem, vagyis próbáltam elkapni, hogy mit kommunikálnak egymással. Felfigyeltem, hogy egyesnek, meg hatosnak nevezik egymást, azaz teljes inkobnító van itt, így nekem is ki kell találnom valami gonosz nevet, ami nem feltűnő, vagy csak szimplán én is választok egy számot. De itt jön egy kérdés, ami nagyon zavar, hogy hány ilyen őr lehet, ha ezek számokkal nevezik egymást, nem akartam belegondolni, így maradok egy gonosz névnél, amit használnék, de ha bármilyen beszélgetésbe keverednék, inkább nem mondok nevet, hisz ne érdekelje őt, vagy őket. Tovább hallgatva a beszélgetést, elcsíptem annyit, hogy a báró most nincs itt a táborban, viszont ide fog jönni, aminek igen örülök. Addig is, valahogy be kéne épülnöm. De hogyan, vetődik fel bennem a kérdés. Majd a két őr megindult egy sikátor fele és itt kérdésekbe ütköztem, hogy kövessem e őket, vagy nézzek még körül és fedezek fel mindent jobban. Egyetlen probléma, hogy nagyon kíváncsi természet vagyok, így utánuk mentem, persze a megadott követési távolságban. Mikor elérem a sikátort, akkor tovább haladok, de közben betekintek, hogy mit csinálnak ott a sötétben.

//Gai - Képzés//

A Nap már felkelt én pedig készültem a városba. Úgy döntöttem, elmegyek gyönyörködni a csodálatos épületeiben és hátha találok valamit, ami izgalmas lehet, végső soron kimehetnék edzeni is egy kicsit. Rám fér egy kis mozgás, és talán van valaki, akivel egy jót harcolhatok. Úgyhogy a mai napom korán kezdődött, a szobámból kisétálva a konyhába mentem, ahol megreggeliztem. Miután befejeztem, felöltöztem, majd kisétáltam a házból. A Nap melegen sütött, felhő alig volt az égen, meleg napnak nézünk elébe. A kapun kisétálva elindultam a városba. A köves úton gondolkodtam, talán be kellene néznem a fegyvereshez, hátha tud valami újat mutatni, elvégre mindig van a boltban egy-két kincs. Igen, ez jó ötlet, egyből indulok is arra. Az út nem volt hosszú, a meleg napsütést is megkönnyítette, hogy az út mellett a fák lombaji szolgáltattak némi árnyékot. Az első házak jelezték, beértem a városba. Ahogy mentem egyre beljebb, az utcákat megjelenő árusok tömkelege lepték el, kissé nehezebben jutottam át, gondoltam kicsit módosítok az útirányomon és az akadémia felé kerülök. be is vágtam az első utcán, amely jóval keskenyebb volt, ennek köszönhetően kevesebb ember járt erre, így gyorsabban haladtam. A keskeny utcából kiérve megláttam az akadémia épületét, ahol egy plakát volt felrakva a kerítésre. Biztos megint a piaci napokat reklámozzák. Ám ahogy közelebb értem, a képen levő minta és kép nem épp piaci felhívás. Közelebb mentem, majd megláttam, nyílt napos edzés lesz a városban, délben. Míg olvastam a szöveget, el is feledkeztem eredeti tervemről, úgy gondoltam, a bolt megvár, de erre mindenképp el kellene mennem. A tengerparton lesz az edzés, ahova minden országbéli shinobi elmehet, úgyhogy el is indultam, mivel nem volt sok időm délig. Lábaim gyorsan szedtem, hogy elérjek a tengerpartra. Ilyen komolyra fordult az országok közti politikai helyzet, hogy a vezetőség edzésekre toboroz shinobikat? Nem okozhatok csalódást, ott a helyem.
A homokos területre érve láttam néhány embert, kószálva jobbra balra, azonban nem láttam semmiféle mestert, vagy kiképzőt, aki szervezte az egészet. A nap igen melegen sütött, árnyékom is behúzódott alám, dél volt. Ahogy végignéztem, láttam kisebb csoportba összetömörülve országbéli katonákat, hisz mind azok vagyunk. Katonák, akik az országot védelmezik, katonák, akik a fejpánttal felesküdtek a daimyou megvédésére. Katonák...igen, ezek vagyunk. Remélem, hamarosan megérkezik a mester, hogy képezzen minket. Kissé csalódottan néztem körbe, hogy csupán ennyien jelentek meg, de ez is több a semminél.

//Suigetsu//

Próbáltam nem feltűnő lenni, amit úgy érezem sikerült, mert nem kiáltottak utánam és nem is kezdtek el futni, hogy elkapjanak. De sajnos így nagyon kevés dolgot tudtam elcsípni abból amit beszéltek. Megpróbáltam újra meghallgatni őket, még oda is néztem ahol álltak, de már nem volt ott senki. Nem hittem a szememnek. ~Ezek átmehetek a falon, vagy föld alá mehetek~gondolkodtam magamban. Nem tudtam rájönni a válaszra, így azon gondolkodtam, hogy mennyire lenne veszélyes megvizsgálni ezt a területet. De rájöttem, hogy biztos sok őr használja ezt a bejáratot vagy nem tudom mit, és biztos feltűne nekik, hogy kezemmel simogatom végig a falat, vagy földet egy ajtó után keresve. Szerencsémre jött egy őr mögöttem. Már biztosabb voltam magamban, hogy nem tűnik fel, hogy nem szoktam errefele járni. Bár mondjuk követem őket és nem néztek hátra, így nehéz eldönteni.
- Jaj, én, mint tizenkettes, nehezen hiszem el. -mondta mögöttem az őr és bement az előttem lévő sikátorba. Nem tétlenkedtem és megindul arrafelé, megnézni, hogy mit csinál. Nem futottam, de nem is mondanám azt, hogy lassú léptekkel közelítettem meg a sikátort, inkább azt mondanám, hogy gyorsléptekkel mentem előre. Nem tudtam, hogy mit csináljak, mert nem akartam leütni az embert, mert avval nem megyek semmire, bár ki is fagathatnám, de azt se tudom, hogy mennyire erősek. Mert ha tegyük fel, hogy erő szempontjából vannak a számozások és ez azt jelenti, hogy az egyes lenne a legerősebb, akkor talán le tudnám verni a tizenkettest. De inkább csak meghuzodok és figyelem mit csinál. Óvatosan kinézek a fal mögül, próbálom úgy hogy ne vegyen észre, de ha mégis akkor kitalálok valamit, de amíg ez nem történt meg, addig végig figyelni fogom, hogy ő ne tűnjön el a szemem elől.

Egy sikátorba nehezen lehet úgy bemenni, hogy ne tűnjön fel annak az illetőnek, aki előtted van, és természetesen egyből meg is fordul, de csak egy cigi figyel ki a szájából.
- Ó, már megint eltévesztettem, te is? Mi is a számod? Nem bírom ezt a számozásos dolgot, senkit nem lehet megismerni, csak kapsz egy számot névtől függetlenül, kinek a bugyuta ötlete volt, azt nem tudom. - közben füstkarikákat engedett ki a szájából. Látszólag nagyon szórakoztatta ez a kis mutatvány, viszont ez neked még kapóra jöhet, hiszen ha jobban megfigyeled, ez nem az a "titkos" sikátor, és a férfi sem ismert fel téged, sőt azt hiszi, hogy egy vagy az őrök közül, pedig nem is vagy az egyenruhájukban. Vagy te vagy a legnagyobb mázlista a világban, hogy így összeállnak az események, vagy egy durván kieszelt csapdába készülsz besétálni, a döntés a tiéd, hogy hogyan folytatod, bár rengeteg opció tárul eléd. Mikor megfordulsz, láthatod, hogy senki nem vesz észre itt titeket, vagy csak nagyon jól rejtőzködik a szemlélő.

Szerencsétlenségemre észrevett, majd simán beszédbe kezdett velem, mintha nem lenne feltűnő, hogy itt szaglászok utánna.
- Ó, már megint eltévesztettem, te is? Mi is a számod? Nem bírom ezt a számozásos dolgot, senkit nem lehet megismerni, csak kapsz egy számot névtől függetlenül, kinek a bugyuta ötlete volt, azt nem tudom. -mondta nekem. Akkor ez elképzelésem, hogy a szám mondja meg az erőt, megbukott, de viszont olyan hatalmas kapu nyílt ki előttem és hívogat, hogy lépjek be, de ez már túl egyszerű lenne. Nem hiszem, hogy ennyire egyszerűen bejutnék és még hogy be is olvadjak ilyen hamar, ez képtelenség.
- Nem tudom, de nem is érdekel ez a számozás. Am én tizenegyes vagyok, de szerintem ezt lényegtelen megjegyezni. Egyébként nem tévesztettem el, csak nem értettem, hogy miért jösz ide és ezt néztem meg. Van valami új hír egyébként, mert nem rég épültem fel, mert egy kicsit lebetegedtem és lemaradtam sok mindenről?!- mondtam neki, majd egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra és köhögtem egyet, hogy nagyjából hihető legyen a sztori. Helyemről nem mozdultam, mert nagyobb biztonságba éreztem magam, ott ahol állok. Vártam válaszát és közben végig figyeltem minden egyes mozdulatát és készültem, hogyha kell előrántsam a kunaiom és likvidáljam ezt az őrt.

- 11-es? Előttem állnál, de még a ruhádat sem viseled? Tényleg igaz lenne, hogy a 15-től felfelé már lehet civil öltözékben is dolgozni? Azt hittem csak pletyka, de ez megkönnyíti a dolgomat. Nagyon örülök, netán átmehetnénk a másikba is. - mondta, és a jó sikátorba mentetek, amikor is a fal mögül egy halk hang szólalt meg, aminek gazdáját sehogy sem lehetett észrevenni.
- Szám? Tevékenység? Időpont? Jelentés? - szinte csak monológként mondta.
- 12-es, Keleti blokk ellenőrzése, csapatok utasítása a fejleményekről, ma délelőtt, és minden el van intézve, már nincs probléma. - felelete a melletted álló, majd szavait hatásszünet követte.
- Mondj már valamit, különben sohasem jutunk be. - mondta az igazi őr.

Nagyjából sikerült elhitetnem vele, hogy én is egy őr vagyok, bár furcsálotta, hogy nincs egyenruhám mint neki. Mindegy, ha nagyon rosszra fordulna a helyzet, megmondom neki, hogy nekem különleges feladatom van és ezért lehetek ilyen ruhában. De inkább nem szóltam, néha kevesebb szó is elég ahhoz, hogy elérj valamit és majd csak akkor szólalok meg, ha nagyon muszáj lesz, mikor már nincs másik lehetőségem. Majd mondta, hogy menjünk át a másikba és én követtem őt, mivel fogalmam se volt, hogy hol lehet a kapu, ahol az előbbi két őr bement. Megálltunk és egy monoton hangon megszolaló férfi beszédére lettem figyelmes, bár sehol nem láttam őt.
- Szám? Tevékenység? Időpont? Jelentés? - kérdezte. A mellettem álló férfi válaszolt rá, szép hosszan, majd befejezte. Nagyon kínos csend következett, mivel elvileg nekem kellett volna mondanom valamit, de én azt hittem, hogy így is simán beengednek, így nem nagyon gondolkodtam a válaszon.
- Mondj már valamit, különben sohasem jutunk be. - mondta nekem az őr. Nem tudtam mit csináljak, kicsit bepánikoltam, hisz igazából ez volt az első igazi komoly küldetésem. De nem ronthatom el, nem hozhatok szégyen a Djuka klán hírnevére, azonnal gyors gondolkodásba estem, majd megköszörültem a torkomat és megszólaltam végre:
- Itt a 11-es, Nyugati blokk ellenőrzése, csapatok értesítése a fejleményekről, ma délelőtt, minden el van itézve, már nincs probléma. - mondtam el szinte gépi hangon, ugyanazt, amit az előttem lévő őr mondott. Nem tudtam jobbat kitalálni, meg szinte ez a legbiztonságosabb, vagyis remélem. Lejátszottam a fejemben majdnem az összes lehetséges opcíót, hogy mit csináljak, ha baj van, de semmelyik se volt túl fényes, mindegyikben megszívom, így reménykedek, hogy ez bejön.

Miután mindketten jelentettetek, a fal, ami előtted volt, elkezdett jobbra elhúzódni, és egy átjáró jelent meg, viszont azzal a furcsasággal, hogy egy egyenruhás ürge jelent meg egy alabárddal a kezében.
- Nehezen hiszem el, hogy te vagy a 11-es, ugyanis ezt a jelölést én kaptam. 12-es, fogd el, visszük a tömlöcbe, kihallgatni. - adta ki a parancsot a melletted állónak. Ez nem jött be, viszont annyit megtudtál, hogy a számoknak igenis van jelentésük, hiszen a kisebb számmal rendelkező fél parancsolgatott a nagyobbnak. Nem nagyon tudtál ellenkezni, mivel ekkor hatalmas erejű ütést éreztél a tarkódon, és hirtelen elsötétült minden.
//Írj néhány sort, hogy mit látsz, amíg eszméletlen vagy.//
Egy szobában térsz magadhoz, méghozzá egy fekete falú szobában. Ha jobban körülnézel, láthatod, hogy felszerelésed egy asztalra volt kitéve, ami melletted volt, és egy katona áll veled szemben.
- Felébredt főnök. - mondta, és egy furcsa figura jelent meg előtted.
- 12-es, máskor gyengébbet üss azzal a kemény öklöddel, lehet, belehalnak még. - nevetett a megszólított személy. - Én Yagami vagyok, és téged hogy hívnak? - felelsz, vagy sem a folytatást nem befolyásolja. - Mondjuk lényegtelen, azt tudjuk, hogy Getsugakureból jöttél, de miért? Talán a Hold országa megtudta, hogy itt vagyunk, az lehetetlen lenne. Nagyon jó a hálózatom, és tökéletesen eltéríti a Hold kémjeit. - nevetett megint. - Mi járatban vagy erre? - kérdezte, és várta a válaszod. Ha nem érkezett, akkor egy jobb egyenes érkezett az arcodba, és hat után eszméletlenre vernek. Pácban vagy.

//Azért jobb megoldást vártam volna a bejutást illetően. Még segítséget is nyújtottam, csak részletesen el kellett volna olvasni azt, amit én írtam. Következő postodat ide írd: Burakkuma-ketto//