Karite no Sato

2 posters

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Shikotou Sei Szomb. Szept. 26 2015, 19:35

// Jiraiya //

A támadás melyet Sei először próbált ki, jól sikerült. Noha kedvesebb lenne a szívének ez az első teszt, ha három szenvedő lény fetrengene most a földön, de a jelenlegi eredmény is... kielégítő. Elkezdtek tartani tőle és ez lehet inkább hátrány, mint előny, de az már biztos, hogy az ellenséges ninja erős védelmi technikát ismer. Bár Seinek gőze sincs arról, hogy pontosan milyen erős is ez a védelem. De hogy chakrából van, abban biztos. Ebből pedig leszűrheti, hogy nem lesz egyszerű áttörni. A fickó, aki feltételezhetően Chansu, hirtelen nagyon magabiztossá válik.
- Az számomra bőven elég ok, hogy ronda vagy, mint a bűn. - jegyzi meg Sei.
Nem volt hozzá mérhetően frappáns válasz, sőt, kifejezetten laposra sikeredett. De most teljesen más problémával kell foglalkoznia. Akármennyire is magabiztosnak tűnik, szorult helyzetben van. Az őrség néhány percen belül megjelenik, s bár tőlük nem tart, mert feltételezi, hogy képességeik eltörpülnek az Övéi mellett, azért sokan lesznek. És egy ilyen teremben nem jó csapdába esni. Szerencséje, hogy van menekülési útvonal. De le akarja mészárolni azt a három férfit, akik tönkretették a napját. Ráadásul más tervei is vannak, de ez ráér később...
A kérdés az, hogyan törje át a falat. Vagy hogyan jusson be oda úgy, hogy ne öljék le a próbálkozás közben? Ezek nem egyszerű kérdések. Sokat tudna rajta gondolkozni, most még sincs erre ideje.
Abból a vízből, amiből a Senbonokat hozta létre, tehát amely most a fal tövénél van, létrehozza a Kirigakure no jutsut. Így teremtve magának előnyt. Ha fal teteje és a plafon között van rés, akkor úgy írányítja a technikát, hogy befelé is jusson a ködből. Ha nincs, akkor természetesen csak a falon kívül lesz köd. Ezek után szinte azonnal poziciót változtat, nehogy meglepjék valami aljas jutsuval. Jelenlegi helyzetének az az előnye, hogy Ő tudja merre vannak az ellenségei, miközben ez fordítva nem igaz. Kivéve, ha valamelyikük szenzor. De még ebben az esetben is akadályozza őket a chakrával átítatott köd. Igaz, csak minimálisan. Továbbá ha az őrség idő előtt toppana be, akkor Sei helyzete nem változna egyből pocsékká, mert a Köd előnyt ad neki. Ráadásul mindezt Ő tudná meg előbb.
Sei terve az, hogy amíg a köd tökéletes bizonytalanságba taszítja ellenfeleit, addig Ő igazán egyszerűen chakráját használva a tapadáshoz, kislisszol az ablakon és bemászik azon, amelyik a fal mögött van - biztos van ilyen, ha nincs, akkor az ellenség kezébe adja a kezdeményezést. Természetesen ezt nagyon halkan kell tennie, különben észreveszik. Tervei szerint úgy ugrik be az ablakon, hogy három shurikent a szamuráj felé hajít, miközben az ablakhoz közelebb álló ninját megpróbálja levágni a katanával. Akkor van pechje, ha az ellenség szenzor, vagy pedig szimplán észreveszik. Igaz a muon Satujines képzés a vérébe ivódott, de az ellenség szintje ismeretlen, ezért számolnia kell ezzel a kockázattal.
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Jiraiya Szer. Szept. 30 2015, 18:49

   Sei kissé szorult helyzetbe került, elvégre nem tudhatja, hogy milyen erős ellenfelekkel találta szembe magát, ami viszont biztos, hogy létszámfölényben vannak, így a helyzet nem túl rózsás. Egyúttal az is biztos, hogyha valóban az a bizonyos Chansu az, aki a vezetői széket melegíti, akkor a mellette szolgáló testőrök, koránt sem lesznek Genin szintűek, és elnézve a fickó furcsa technikáját, valószínűleg ezek ketten jelentős erőt képviselnek.
   Sei létrehozta a ködöt, ami annyit tesz, hogy a szoba jelentős részét beláthatatlanná tette, ám az egész iroda akkora volt, hogy maguk köré könnyedén besűrítette a ködöt, ám a szoba további részén nem lett annyira sűrű, ám a célnak megfelelt és a lényegi, nagyobb részt mind sikeresen borította be. Ezzel a technikával Sei azt is látta és ha lehet így mondani, a chakrával töltött köddel még a kicsit érezhette is (De inkább a vizuális látvány dominált) ahogy a Köd elterjedve beleütközik az ellenfél által emelt akadályba, így pedig a fal könnyen körbehatárolhatóvá vált. Egészen pontosan egy nagyjából öt méter széles és két méter magas falról volt szó, ami pont a három személyt védte.
- Most nagyon rossz emberrel kezdtél! Előbb betörsz a faluba, felfordulást csinálsz és megfenyegetsz a jelenléteddel, majd gyáván a ködöd mögé bújsz? Szánalmas!
Mondta a férfi rácsapva egyet hallhatóan az asztalra. Hangjában az undor, a nagyképűség és a harag egyszerre volt jelen, ami eléggé kihallható nyálfröcsögést eredményezett. Ám Sei nem foglalkozhatott túl sokat ezzel a jelenettel, ugyanis odakintről csörgés-zörgés, majd egy tompa puffanás hallatszott és némi szitkozódás. Valószínűleg megjöttek az őrök.
- Iseki! Kapd el!
   Hangzott az utasítás, mire két másodperc múlva, a fehéres hajú, festett arcú, zombiképű fickó siklott el Sei mellett. Úgy tűnik, hogy nem igazán van tisztában a Kirigakure no Jutsu "ártalmaival" ugyanis vakon rohant a ködbe, ám amikor már csak néhány centire volt a Jutsu "gazdájától" egy szempillantás alatt változtatott célt és indított meg egy szúrást, a jobb kezében lévő kunaival. Gyors a fickó, de nem követhetetlen, ez a próbálkozás pedig Sei számára egyenlőre könnyen hárítható, ám nem lehet tisztában ellenfelei szándékával, ahogy azzal sem, hogy egy esetleges ellentámadás során ez a gyenge próbálkozás, mennyire fordulhat át egy előre átgondolt tervbe...


_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Shikotou Sei Hétf. Okt. 12 2015, 13:10

// Jiraiya //

Létrehozta a ködöt. És ennyi. Talán először azóta, hogy eljött Kirigakuréből, tanácstalan. Szorult helyzetbe került és nem tud új tervvel előállni. Egyszerűen kifogyott a trükkökből. A Város haderejét kicsalogatta, elszabadította a káoszt, zavart és bizonytalanságot keltett. De nem tud átjutni azon a védelmen. Egyszerűen nem képes rá. Ráadásul... Bekerítették.rmennyire is megveti ezt a Chansu-t kénytelen elismerni, hogy amilyen ostoba, annyira igaza van. Noha az érvei gyengék, mint az erőtlen szellő. De az tagadhatatlan, hogy Sei most nehéz helyzetbe került. Egyszerűen... erre nem számított. Egy cselekvő ellenség ellen újabb és újabb trükköket tudna bevetni. De így, hogy elbújtak a fal mögé és megvárják, amíg az őrök elzárják az egyetlen kiutat...
Valami elszakadt a fiúban. Ez az egész helyzet... hogy kifogtak rajta, sarokba szorították. Olyan emlékeket idéz benne, amiken azt hitte, hogy már túljutott. Úgy tűnik, hogy nem. Eddig sikeres volt. Nem tudták megállítani. Most mégis... visszavetették a Kirigakurei pokolba, ahol csak keserűség és a tehetetlenség érzete jutott neki osztályrészül. És ez a felismerés a földre sújtotta. Érzelemmentes, fölényesnek mutatott arckifejezése felett elveszíti az uralmat. Vonásai eltrozulnak. Olyan gyűlölet jelenik meg az arcán, amit legutoljára az apjának mutatott, mielőtt megölte. Tudja, hogy az előbbi pillanatban megingott a hite saját magában. És ez egy olyan dolog, amit nem fog megbocsájtani.
Pontosan tudja, hogy ez a fizikai test behatárolja. Pontosan tudja, hogy emiatt van - bármilyen képtelenség is ez - aki erősebb nála. Ritkán alakul úgy, hogy Sei ölni akar. Mármint megteszi, ha éppen úgy hozza a szükség, vagy egyszerűen csak gyorsabb, kellemesebb megoldásnak látja, minthogy elviselje valaki jelenlétét. De most olyan cérnát szakítottak el benne, ami... Nem, erre egyszerűen nem tud máshogy reagálni, mint könyörtelen agresszióval. Ezt ismeri, ezt ismerte egész életében. És működött. Mindig a legvégső alkalomra tartogatta, mert ilyenkor nem tudja kiélvezni felsőbbrendűségét mások felett, hiszen jóformán önmagát sem mindig képes kontrollálni ebben az állapotban. 
Seinél, aki óvatos, számító és hideg, nagyon ritkán jön el ez a pillanat, mert úgy hiszi, így nem érhetné el a céljait. De ezt az állapotot egy eszköznek tekinti. Fegyvernek a saját kezében.
Hogy a véletlen, az ostobaság, vagSei ki nem mondott parancsa okozza, az nem számít, de Chansu tudat alatt mentőövet dobott az Ő számára. Kiküldte emberét, hogy végezzen vele. Végre olyan dolgot tettek, amire Sei érdemben képes reagálni. És Ő élni fog a lehetőséggel, ebben mindenki biztos lehet.
Normális esetben egyszerűen elhajolni, vagy hárítana. De nem most. Most nem játszani akar ellenfelével. Most nem akarja bebizonyítani neki, hogy mennyire is felsőbbrendőbb Ő, azaz Sei. Nem. Most el akarja pusztítani. És el is fogja!
Így hát se nem hajol, se nem hárít. Abban a pillanatban, amikor ellenfele belép a ködbe, Sei már előkészíti a támadását. És amint a ninja felé fordul, tehát a súlypont-áthelyezés - és meglepetés - miatt nem lesz képes kitérni, akkor zúdítja rá Őseisége haragját. A Lekuu no jutsu segítségével olyan Senbon záport akar felé írányítani, ami a húst is lemarja a csontjairól.
Persze ez a kockázatosabb megoldás, elvégre ellensége valamiért érzékelte a jelenlétét. Így ha valami cselhez folyamodik, akkor Sei megint nehéz helyzetbe kerül. De jelen helyzetben ez egy tökéletes alkalom az elsöprő támadásra. És Ő nem fog hibázni, ha az égiek most nem esküdnek össze ellene!
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Okt. 26 2015, 13:49

   Úgy  tűnik, hogy Sei most egy teljesen ismeretlen terepre tévedt. Persze az érzés, ami ezen a terepen hatalmába kerítette, már ismerősebb és elfogadottabb volt a számára, ám ez még kevés ahhoz, hogy győztesen kerüljön ki a harcból. Ám ha most meghátrál, akkor... Nem. Ez nem opció, hogyha Seiről beszélünk. A hátrálás esetleg egy csel lehet, semmi több. Ám most erről sincs szó, hanem a komoly támadásról, amit Sei akar véghezvinni.
   Amint a támadó észleli Sei jelenlétét, azonnal felé fordul, mintha mindvégig tudta volna, hogy ott rejtőzik. Kunaiial a kezében támad, aminek a lényege egy szúrás lenne, ám a támadás lassú és már-már komolytalan hatást kelt, így Sei könnyedén és gyorsan hozza létre technikáját, méghozzá több tucat tűt, amik agresszíván szúródnak bele a támadó testébe, akinek ugyan a szeme egy pillanatra megrándult, de még így is, kifejezéstelen arccal mered a célra. Ám ekkor történt meg a bökkenő. A szúrás és a technika megtörtént, ám ekkor a férfi, az eddig rejtegetett - hosszú köpenyének ujjától nem volt látható a keze - de jelentőséget magában nem hordozó karjával suhintott egyet a levegőben.
   Sei talán először azt hitte, hogy egy Fuuton támadással próbálja ellökni magától a fickó, hogy ne támadhasson tovább. Ám ez nem így történt. A kabát ujjának takarásából egy kékes fényű valami repült elő és száguldott hatalmas sebességgel. Sei nem tudta megállapítani, hogy mi volt az, ugyanis a kékes fényű dolog olyan gyorsan repült, hogy még reagálni sem volt ideje a fiúnak. Eltalálta, vagyis pontosabban karcolta a jobb alkarját, majd tovaszállt. Sei hallotta, ahogy az a valami a néhány méterre mögötte lévő falba csapódva nem kevés törmeléket hagyott maga után. Ám ezután a támadója visszatért mestere mellé.

- Miiii?!?!? Megsebesített?!
- Sajnálom.
- Ez hogy lehetséges?
...
- Uhhh.
- Mi a franc? Jinyo-sama! Odabent van?
- Igen. És a betolakodó is. Kapjátok el!
Ekkor értek az őrök a szoba ajtajába, ahol a szemük elől, mindent eltakart Sei köde. Ám ahogy megkapták a parancsot egyikőjük sem mozdult, hiszen Sei se nem hallotta őket a Köd területén, se nem érzékelte őket. Ami viszont aggasztó, az a név, ahogyan szólították a bent lévő embert. Lehet, hogy ez egy másik megnevezése? Vagy talán... Mi lehet ez?
- Hé, Te! Mi lenne ha feladnád? Ennyi ember ellen nem győzhetsz! Ha most megadod magad, akkor nem öletlek meg. Talán még a hasznomra is válhatsz.

Mondta a sunyi, magas hangú férfi.


Állapot: 90%  - Fáradsz de még abszolút nem érzed
Chakraszint: 80% - Előző technikák, innentől írom ezt is

A hallottak alapján két fegyveres őr érkezett Sei mögé, feltehetően azok az őrök, akik odalent voltak
Odabent van két valószínűleg képzettebb Chakrahasználó (Már ha használ chakrát a Samurai kinézetű) és a férfi, akiről nem lehet tudni, hogy kicsoda.
A megsebesített festett arcú férfi több sebből vérzik, ám ezek kicsiny sebek, amik ugyan hátráltatják az ellenfelet, de nem okoznak komolyabb károsodást. A tűk eltűntek, voltaképpen vízzé lettek, így nyílt, vérzős sebek maradtak hátra.
 


_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Shikotou Sei Csüt. Dec. 10 2015, 11:08

// Jiraiya - megint késtem, gomenne //

A helyzet - be kell vallani - egyre kilátástalanabb. Hiába sebesítette meg ellenfelét, erősítés a számára nem fog jönni. Ellenségei mennyisége azonban állandó mértékben növekszik és növekedni is fog. Ez felettébb aggasztó és kétségbeejtő gondolat. De a helyzet még közel sem menthetetlen. Amíg a köd áll, addig Sei is él. Egyértelmű, hogy ideiglenesen vissza kell vonulnia. De ezt sem másképpen teszi majd, mint stílusosan.Minél nagyobb káoszt hagyva maga mögött. Nem tudja pontosan, hogy mi volt az a kék gömb, de abban biztos, hogy nem szeretné, ha eltalálná egy olyan. Likvidálni kell az őröket, méghozzá minél hamarabb, hogy tiszta legyen a kijárat. A ködben még mindig Ő az úr, ezért néma lépteit bevetve, hangtalanul akarja megsemmisíteni a kettő fegyverest. Ez egy rendkívül fontos momentum. Ugyanis ha sikerül megölnie az őröket, akkor szabad az út kifelé. Márpedig ez esetben újabb kelepcét állíthat, ami bizony nem elhanyagolható tényező. Bár a likvidálási terve egyszerű, de úgy érzi, hogy hatásos lesz.
Ha sikeresen kijut a szobából, akkor becsapja a kapu szárnyait. Így hallani fogja, hogyha követik, illetve egyéb információkat is leszűrhet majd. A folyosón nem akar élő embert látni, így mindenképpen öldökölni kezd. Ki kell csalogatni védelme mögül azt a férfitOtt bent nem tudja megsebezni, de idekint elpusztíthatja. Azonban mindezt úgy kell megtennie, hogy nem pocsékolja el rá az erejét nagyobbik hányadát. Mert Chansunak két testőre van, ráadásul odakint is vannak katonák. Azt nem nagyon érti, hogy miért nem Chansunak nevezte fönökét a harcos, de ez most mellées. Ráér még megtudni, most be kell bizonyítania, hogy magasabb rendű, mint azok ott a teremben. Meg kell mutatnia, hogy Shikotou Seiiel szemben senki nem állhat meg egyenes háttal. Ha az élőerőtől megtisztitotta a folyosót, akkor már csak a fém csigalépcsőn jöhet erősítés - vagy a szobákból... -az ellenség számára. Mivel a testfelületén még mindig ott van a Junsui Kai-féle ragadós réteg, ezért kezeit előrenyújtja és a lépcsőt megsorozza a ragadós vízkorongokkal, hogy ne legyen egyszerű feljutni. Ha még van ideje, akkor bergja az egyik mellékszoba ajtaját, ezzel biztosítva újabb menekülési utat. Ezután már csak azt kell várni, hogy nyíljon az ajtó. Sei úgy tervezi, hogy egy a saját chakrájából létrehozott JA no Kuchi fog az ajtóra zúdulni, amint kinyílik. Persze odabent erre fel lesznek készülve, az biztosDe vízzel elárasztani a helyet megfelelő stratégiai lépésnek tűnik.
Ha nem sikerül levágnia az őröket a teremben, akkor nem is jut ki. Ez  esetben rögtönöznie kell majd.
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Jiraiya Szer. Dec. 30 2015, 17:52

// Valahonnan ismerős a szitu, de eskü nem direkt volt Xd //


   Sei tehát kelepcébe került, ám még mindig van esélye menekülőre fogni, ez nem kétséges. Főleg, hogy ellenfele leginkább az agresszív védekezés híve volt, eddig, valószínűleg azért, mert nem tudják, hogy mennyire erős ellenféllel találják szembe magukat. Ami pedig a pókerarcú ninja támadásait és technikáit illeti, valamint Sei sérüléseit, nagyon kétes dolgok járhatnak a fejükben. Elvégre Sei kitudja miért, talán észjárása végett, vagy esetleg csak Isteni szerencséje miatt, felülkerekedett a helyzeten és ugyan veszteségeket szenvedett, de komolyan támadt vissza technikáival, ami annyit jelent, hogy még mindig nem sikerült őt megítélni.
   A fiú tehát kiutat keres, így áttör az általa létrehozott ködön, ami előtt a két Yaris ninja csak tétlenül áll, ám szemük a távolba mered és fel sem tűnik nekik, hogy a köd annyira sűrű, hogy voltaképpen az orrukig sem látnak benne. Éppen ezért reagálni sincs idejük a hirtelen feltűnő Sei-re, aki két mozdulattal a túlvilágra küldi a két semmit nem érő őrt, majd bevágja maga mögött az ajtót...
   Van elég ideje a felkészülésre, ugyanis a bent lévő köd elkezd feloszlani és végül megszűnni, ám a másik technikáját még mindig fenntartja és használja is a lépcsőn. A szoba ajtaját is sikeresen berúgta, majd felkészült a Ja no Kuchi bevetésére is... Csend állt be, odakint a kiáltozások és a beszédek hangja is egyre elhalkult, ahogy a robbanások sem hallatszottak. Vagy talán nem is voltak... Odalent is síri csend volt, talán csak a nemrég megölt küldönc vércseppjeinek halk becsapódása volt hallható odalentről. Majd kattant a kilincs és lassan, kinyílt az ajtó és bár Sei nem látta, de óvatos szemek lassú mozgása kémlel a kicsiny nyíláson, majd meglátva Seit, az ajtó kinyílik. Ám ekkor a fiú már felkészülve, azonnal egy gyorsan mozgó víztömeget hoz létre, ami már a kinyitott ajtó felé veszi az irányt, azon belül is, a fekete ruhás Samurai felé, aki kardot ránt és innentől fogva nem látszik semmi Sei számára, csak a szétváló vízförgeteg, ami aztán elárassza az emeletet, majd lefolyik.
- Yare-yare... - Szól a férfi mély, reszelős hangján, meglepett, kissé unott hangon - Nem is vagy te olyan erős. Bár látom ők nem voltak valami szerencsések.

Néz a jobb és bal oldalán elterülő hullákra, akiket kicsit megmozgatott a víztömeg, valamint lemosta róluk a vért...
- De most meg kell halnod, ez a főnök parancsa.
Mondta, majd elindul Sei felé. Most leengedte kardját az oldalára, így nyitott védelemmel sétál lassan és kényelmesen a fiú felé.

Ha nem támadja meg őt Sei, akkor egészen a másfél méteres közelségbe is elér, majd kardjával egy Akadémiai Tanuló számára is könnyen átlátható mozdulattal "legyint" egyet Sei felé támadás gyanánt, majd ezt egymás után megismételi vagy háromszor.

Ha Sei nem engedi magához ennyire közel, akkor a férfi majd a támadásra reagál, vagy éppen Sei más cselekedetére.


Állapot: 87% - Vérző alkari seb, de nem mély, fáradsz
Chakratartalék: 72% - Előzőek, Junsui Kai fenntartás, Ja no Kuchi 

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Shikotou Sei Kedd Jan. 26 2016, 14:20

Ja no Kuchi megtört, látszólag haszna sem volt. A víz lefolyik az emeletről, legalábbis a nagy része. Ez sem kifejezetten hátrány, ráadásul így Sei még nagyobbá varázsolta a játszóterét. De ez a férfi zavarja Őt, méghozzá iszonyatosan. Egyetlen kardcsapással visszaverte a Ja no kuchit, most pedig leeresztett védelemmel közeledik. Egyértelmű, hogy taktikája az ellenfél biztonságérzetének növelésére épül. Nem rossz, de Sei ellen ez bőven kevés lesz. Sei fenntartja a Junsui Kai-t, azonban ha a férfi chakrakardot használ - ami erősen valószínű - akkor a ragados, chakrával átitatott vízfelület talán nem lesz elegendő védelem. Mindenestre nincs túl sok lehetősége az ifjúnak, gyorsan és határozottan fog cselekedni. Most nem adja át a kezdeményezést és ez lehet a győzelme kulcsa. Három Shurikent hajít a szamuráj felé, mindeközben testében engedi, hogy szétáramoljon a chakra. A következő pillanatban elmosodó foltként - Dainamikku Akushon - száguld el a férfi mellett balra. Mire odaér, jobb kezében már katanája van, a balban pedig egy kunai. A katanával a férfi gyomra felé vág, ami ezzel a sebességgel számolva elég veszélyes támadás. Mégis, arra számít, hogy ellenfele ezt hárítja, noha Sei nem aggódik túlzottan efelől. Ugyanis eredeti célja, hogy a férfi háta mögé kerüljön, így miközben a Katanával előllről vág, addig - akár hárít a szamuráj, akár nem - bal kezében egy kunai jelenik meg és azt a férfi lapockái közé döfi. Bonyolult és villámgyors támadás, amire nehéz regagálni, mégsem lehetetlen. A kérdés már csak, hogy Sei ellenfele a megfelelő ellenlépést teszi-e meg, vagy pedig hibázik és holtan esik össze?
Sei tekintete ádáz tűzben ég, ellensége vérét akarja ontani. Úgy hiszi, ez a trükk elégségées lesz ehhez. Igaza van?
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Jiraiya Vas. Feb. 07 2016, 19:47

   Sei félelmetes ellenfél bárki számára, ez tagadhatatlan. Észjárása nagyon jó és az ereje is a helyén van, ezen kívül bármennyire is van tisztában azzal, hogy Ő mennyire ember, vagy éppen mennyire Isten, ismeri a korlátjait és nem esik bele abba a hibába, hogy lebecsülje ellenfelét. Így hát azonnal cselekszik. Ahogyan a férfi elkezd felé lépkedni és elmondja a szövegét, Sei támadásba is lendül. Eldobja a Három Shurikent és eközben chakrát használva, szinte a dobás pillanatában indul meg előre, hogy elvégezze az elterelés után a támadást.
   Mondhatjuk, hogy a három shuriken és Sei szinte teljesen egyszerre "érkezett meg" a támadni kívánt felülethez, vagyis az ellenfélhez, így a borostás férfinak egyszerre kellett reagálni a két támadásra. Villámgyors mozdulatot hajt végre: Jobb kezében fogja Katanáját, így jobb csuklóját maga előtt balra fordítja, így a kard hegye lefelé néz, a kard pengéje pedig teljes hosszában védi a férfi testét, ezzel hárítja a feléje közeledő kardvágást, ám eközben a könnyed és gyors csuklómozdulat alatt bal kezével kirántja a bal oldalán lévő Wakizashit, amit már Sei láthatott nemrég, majd azt maga előtt el is húzza, pontosan abban az ívben, ahogyan a Shurikenek is érkeznek. Ám túl gyors ez a mozdulat ahhoz, hogy a Shurikeneket hárítsa vele, mivel a penge előbb elhalad a Shurikenek előtt, minthogy azok belé csapódhassanak, így a három shuriken közül kettő beleáll a férfi alkarjába, míg egy elzúg a füle mellett...
   Biztosan bele állt volna a szemébe, hogyha a férfi teste nem fordult volna el villámgyorsan jobbra a Wakizashija irányába, amivel Sei felé legyint és ezzel kivédte a kunai szúrást. Ám nem áll meg ennyiben a történet! Ahogyan egész teste forgási sebességét beleadta a bal karjának lendítésébe és ezzel a Wakizashinak olyan erőt kölcsönzött, amivel kiüthette Sei kezéből a fegyvert, ugyanazzal a lendülettel a bal lábát is lendítette és Sei hátát célozva meg is rúgta őt... Hogy mi történt? Nos a Junsui Kai aktiválva volt, így Sei képességeinek hála könnyedén kiterjesztette a technikát az ütés pontjára is, így nagyjából 30%-al tompította a rúgás nagyságát - ami azért így is nagy volt - amitől Sei még mindig a falnak repült volna, azonban a ragadós folyadék visszafogta őt, majd elvékonyodva elszakadt és egy kisebb adag ragacsos masszát hagyott a férfi lábán.
   Most viszont a helyzet elég furcsa, ugyanis az ellenfél némiképpen megtorpant, két lépést hátrált is, ezzel a mozdulatsorral és támadással viszont, Sei a szobába nyíló ajtó elé került, a támadó pedig a csigalépcső elé. Sei még láthatja is az odabent ülő férfit és a mellette álló, komor arcú fickót... Persze ahogy Sei végigméri gyorsan a helyzetet, láthatja, hogy a Samuraiszerű alak nem nagyon foglalkozik a lábára ragadt anyaggal és egy csöppnyi mosollyal az arcán néz végig a fiún, majd maga elé emeli a Wakizashit szorító karját, hogy megnézhesse a sérüléseit.
- Szhííí! - Szisszen fel a fickó - Ez fáj ám... Ahogy elnézem mégsem vagy olyan gyenge. De most be vagy kerítve.

Engedi le a karját, miközben továbbra is szorítja a Katanát és a Wakizashit. Ám ekkor odalentről hatalmas reccsenés hallatszik és egy kisebb remegés rázza meg az épületet. Deszkák és fadarabok magasan csengő koccanása hallatszik odalentről. Valaki áttörte a lenti ajtót.

Állapot:
82% - Előzőek + Rúgás
Chakratartalék: 69% - Előzőek + Junsui Kai fenntartás (A Jövőben kevesebb, vagy semennyi, vagy 2 körönként csak kevesebb százalékot vesz majd le a technika fenntartása. A Szintedtől függ)

|| Csak jelzem, hogy 2013. 12. 23.-án indult el hivatalosan a kaland. Most 2016. 02. 28.-a van, tehát, TÖBB MINT 2 ÉVE fut a játék. Az elején havonta volt körváltás a közepén már havonta volt kettő és a vége felé már havonta három is megesett. Ez nagyobb részben köszönhető annak, hogy én voltam lassú a mesélések miatt, de még így is lassan 7 oldalnyi folyamatos játékot tudhatsz magadénak. A játékidő hosszát, a késedelmeket és a lassúságomat, valamint a teljesítményedet a Küldetésen, a karakterhűséget és a posztjaid minőségét mind számításba fogom venni a jutalmazásnál. || 

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Shikotou Sei Vas. Márc. 13 2016, 18:14

// Jiraiya //


Ahogy arra számítani lehetett, a szamuráj gyors és ügyes. Méghozzá gyorsabb és ügyesebb annál, mint ahogy azt Sei várta. Ennek pedig az a következménye, hogy a támadás nem sikerült, sőt, még Sei volt az, aki megsérült. Bár igaz, ami igaz, a ragadós anyag rákerült a férfi talpára, így ha nem is jelentős, de mérsékelt mértékű lassulás azért majd feltételezhető a részéről. Nem nagy előny, de a győzelmet jelentheti. A shurikenek, amelyeket Ő eredetileg elterelésnek szánt, végül célba találtak, noha nem okozhattak jelentős sérülést, mert az ellenfelén nem látszik, hogy komolyabban érintette volna bármelyik is. Ráadásul, ahogy a szamuráj is említette, Sei kelepcébe került. Ennek ellenére nagy kő esik le a szívéről. Jelen helyzetben, a mostani erőviszonyokkal számolva Sei halott. Ami mindössze azért előnyös, mert így a kockázat már nem számít taktikailag, hiszen aki elméletileg már halott, az nagyobb veszélybe nem tud sodródni. Ádáz vigyor terül el az arcán. Megalázták, megrendítették az önmagába vetett hitét. De most, hogy jóformán vert helyzetben van, már félredobhatja emberi természetét, hiszen nem kell a terveivel foglalkoznia. Most jött el annak az ideje, hogy Sei megmutassa valójában miért is sokkalta magasabbrendűbb Ő bármelyik paránynál e határokon belül és kívül. Ő nem fog megretteni a halál torkában, sőt még élvezi is a lehetőségét annak, hogy a kaszás zord pofájába kacaghat. Most ébredt rá csak igazán, hogy régen csinálta ezt. Túl régen. Omo vendégeként elkényelmesedett, megszokta, hogy nyer és emiatt majdnem elgyengült. Ezért még megfizet Omonak, vagy ha nem ebben a testben, akkor majd egy másikban. Vicsora egy fenevadé, jóképű vonásai újra torzzá válnak. De nem az őrület maszkja ez, hanem a diadalé. Ennek a helyzetnek hála, felrémlett benne hogy ki és mi is Ő. Ezek nem tudják legyőzni, hiszen mint arról volt is szó, nem többek mint porszemnyi bolondok. Ha most megölik, majd visszajön egy másik testben. Az ő számárahalál nem feltétlenül hátrány, ha azzal újra önmagává válhat. Ha ehhez ezerszer meg kell halnia, akkor sem fogja sajnálni azt az árat. Ő Sei és ha pillanatnyilag vesztesnek is tűnhet, valójában fényes diadalt arat. Ha nem most, majd évekkel később. Ha akkor sem, akkor majd azután. Elvégre - és ez volt, amit majdnem elfelejtett - akadályozni tudják, de Őt magát, a belső eszményiesített valóját elpusztítani soha. Mert az, aki. A szamuráj erős ellenfélnek bizonyul, aki képes felvenni fele a fizikai harcot. De vajon meg tudja-e állítani Őt, ha nem látja és nem is hallja?
Sei ádáz vigyora, nem sejtet sok pozitívat ellenfele számára. Kardja ugyan nincs most elérhető távolságban, ám ez talán nem is számít jelenleg. A kézpecsét hatására a köd remélhetőleg kavarogni kezd körülötte, ugyanis a Kirigakure no Jutsu-t hozza létre tervei szerint. Márpedig a ködön belül Ő a farkas, míg a szamuráj - bármíly' képzett is legyen - csak birkaként viselkedhet. Egy kunai innen, egy kunai onnan. Táncoltatja kicsit s jót mulat közben. Ha megérzi ellenfele gyengeségét lecsap, majd visszább vonul. S ha újra gyengeséget érez, akkor megint. Ha csak kis sebeket is ejt, vajon meddig tud ellenálni ellensége? Hiába van bekerítve, az ellenséges ninja nem segít majd a szamurájnak, mert nem hagyhatja ott urát. Ha mégis betenné lábát a ködbe, akkor Sei a Dainamikku Akushont használva próbál elillani a két ellenség elől, hogy lecsaphassa a Chansunak hitt ember fejét, amennyiben a chakra fal már megszünt. Legalábbis ez a terv, hogy mi sikerül belőle, az már csak a jelenlévők képzettségén múlik.
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Márc. 14 2016, 14:37

// Csak hogy haladjunk Very Happy //


   Sei harca bár nem a leghatalmasabb harcok közé tartozik, de mégis... Talán a legádázabbak között már szerepel, elvégre ahogyan átlátja helyzetét, nos az egyedülálló. Az ember, vagyis inkább ember testbe zárt Istenség, aki nem veszíthet semmit. Porhüvelye csak hátráltatja, halandói korlátok közé szorítja, így ereje nem szárnyalhat szabadon. Éppen ezért tarthat ott ahol...
   Egy őrült elme határtalanul tombolhat képzelgései által. Így Sei is ezen gondolatok mámorában hajtja végre a Kirigakure no Jutsut. Mindeközben odalentről lassú léptek kopogása hallatszik a kemény, márványozott padlózaton. Odakintről több ember sikolt fel, az irodából bosszankodó hang hallatszik.
- Mi az ördög folyik odakint?
Harsan fel a férfi, majd kinéz az ablakon. Ám a harc már megkezdődött, Sei technikája az egész emeletet hatalmába keríti.
- Hmm? Köd? Számíthattam volna r...
Ám ekkor Kunai repül a férfi felé, nem fejezheti be mondandóját. Sei a ködben bújva, kellemes szabadsággal mozogva tudja, hogy hol az ellenfél és élvezheti, ahogyan valóban a Köd Farkasaként cserkészi be az áldozatát. Ám hallja, hogy a kunai pengét ér, a férfi reflexei a helyén vannak. Shurikenek és kunaik néhány perc leforgása alatt, mind pengét érnek, ám nagyjából 2-3 próbálkozás találatnak érződött. Viszont az ellenfél nyugodt maradt.
- Meddig játszod még ezt kölyök?
Kérdi.


// Egyenlőre nagyjából 2 perc telt el, döntsd el, hogy hány fegyvert dobáltál el. 2-ben biztos vagy, hogy célt ért, de a többi nagy valószínűséggel ki lett védve, vagy mellé ment. A Samurai kisebb léptekkel halad, vagy oldalazik, leginkább kivár. Nem akar lépni az eddigiek alapján, ettől függetlenül folytathatod a taktikát. //

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Shikotou Sei Csüt. Márc. 17 2016, 12:54

// Jiraiya //

A ködben Ő az úr és ez már-már veszélyes mértékben élvezni is kezdi. A negyedik shurikennél és harmadik kunainál jár, amikor a férfi megkérdezi, hogy meddig csinálja még ezt. Olyan stílusban hangzik el a kérdés, amely lelombozó lenne, ha Sei komolyabban törődne vele. Elhajít megint egy-egy kunait, csak, hogy az időtt tudja még húzni. Ádáz vigyora őszinte örömből fakad, noha a köd miatt ezt senki sem láthatja. A helyzet egyszerűsége már szinte nevetséges, mégis pozitív írányban halad a terv. Miután elhajította a második kunait, ahogy az becsapódik - hogy talál-e vagy hárítja a férfi, az nem számít - Sei kézpecséteket formál. Most, hogy a ködbe van zárva, a szamuráj érzékei folyamatosan tompulnak, s ami mégjobb: a kintiek nem tudják mi zajlik bent. S ha alapvetően topmulnak az ellenség érzékei, akkor vajon milyen gyorsan veszi majd észre, hogy nem tud mozdulni? Sei tervei szerint nem lesz elég gyors, másrészt talán tenni sem tud majd ellene.
Genjutsu Shibari alkalmas fegyver lesz ahhoz, hogy Sei likvidálja az ellenséget. Lebénítja a szamurájt, aki talán az első pillanatokban észre sem veszi, fel sem fogja hogy mi történik vele. S mindeközben Sei kioltja életét egy gyors és kíméletlen mozdulattal. Hogy az ellenség torkát vágja-e el, vagy szíven döfi egy kunai-al, az nem sokat számít, a lényeg, hogy hatásos legyen és Seihez méltóan kifinomult. A terv nem bonyolult, ezért végrehajtani sem lehetetlen. Egyszerűsége okán a hibaszázalék is alacsony. Bár a szamuráj képzett, ahhoz valószínűleg nem eléggé az, hogy védekezzen egy Genjutsu ellen, pláne, hogy már alapvetően a köd fogságában van. Ha Sei terve sikerül és a szamuráj elhalálozik, akkor az ifjú titán lenyesi a férfi fejét, megszünteti a ködöt, majd berúgja az ajtót és könnyed léptekkel besétál.
Ha nem sikerül a terv, arra úgy is a helyzetnek megfelelően kell reagálnia. Bár most a kirigakure no jutsura nem kell már figyelnie, nem e legjárátasabb még a genjutsuk használatában, ezért az nagyobb kncentrációt igényel tőle jelenleg. Ez hibához vezethet, még ha valószerűtlen is. De ennek okán mindig kész a gyors kitérésre a tőle megszokott - Dainamikku Akushon - sebességgel.
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Jiraiya Kedd Márc. 29 2016, 16:32

   Ha így folytatja, akkor talán rá ragad a Kiri no Ookami név, vagy valami hasonló rémség, mivel rettentően félelmetes technikával áll elő. Voltaképpen a felső emeletet már másodjára borítja köd, amiben pedig valóban Ő az úr, a Köd Farkasa. A Samurai pedig csak vár, védi és védi a támadásokat, majd egy holtpontot megelégelve, egy random, vagyis teljesen véletlenszerű támadást indít meg a ködben. Persze tudja, hogy nagyjából merre van a vezető irodája, ami ugye Dél felé helyezkedik el, így Ő Nyugat felé indít egy csapást. Egy kékes fényű, chakrapenge zúg el  Sei mellett...
   Talán látta őt? Érzékelte, vagy hallotta valahogy? Nem. Ez teljesen véletlen kellett, hogy legyen? Vagy talán mégsem? Nem lehet tudni, de minden esetre az éles chakrapenge néhány másodpercre tiszta utat mutatott a támadónak. Átszúrta, átvágta a falat, és az épület oldalán tört ki, némi port hagyva maga után. Ha eddig nem, most már mindenki felfigyelt az idebent zajló harcra... Ám ez a harc hamarosan véget ér. Sei használta a Genjutsu technikáját. A ködben könnyedén találta meg az ellenfelét és minden számítása a helyén volt. Néhány pillanatig fel sem ismerte, hogy egy Genjutsu hatása alá került, majd amint meglátta Sei-t, azonnal le akart csapni.
- Mi?!
Próbált mozogni, de csak a szája és a szemei mozogtak. Hamarosan már azok sem... Sei felé egy utolsó elismerő pillantást vetett a férfi, majd a fiú a másvilágra küldte... Egy ellenfél életének vége, egy akadály leküzdve.
   Ahogy levágta a fejét és közben elült a köd, lentről könnyed léptek zajaira lesz figyelmes. Ha lenéz, láthatja Mirubit, ami a csigalépcsőn lépdel fel. Teljesen sértetlen, némi vér és por borítja csak a ruháját. Valószínűleg Ő törte be nemrég odalentről az ajtót. Ám Sei nem foglalkozik vele sokat. Az ajtó nincs zárva, hanem végig nyitva van, és amint a köd teljesen eloszlott, Sei láthatóvá válik az ajtóban.
- Mi a szar?!?! Han?!
Akad ki teljesen a férfi a székben, ám a mellette álló férfi arca még mindig rezzenéstelen. Viszont egy újabb kézmozdulatsort csinál végig, mire a sárgás, kissé kékes árnyalatú védőmező újra a székben ülő öregember és saját maga elé húzódik. Persze megkerülhető...
- Mit akarsz te átkozott? Miért törsz be a falumba és mészárolod le az embereimet?! Omonak dolgozol?! Dolgozz nekünk! Mi sokkal többet fizetünk! Sokkal nagyobb hasznunkra válhatsz!
Ekkor megérkezett Mirubi is a lépcső tetejére, majd szépen lassan Seiék felé sétált. Nem szólt semmit, csak megállt néhány méterrel Sei mögött. Úgy tűnik, hogy nem akar beleszólni a fiú dolgába, a bent ülőt pedig egyenlőre nem érdekli, hogy ki a franc az a fiú.

Állapot: 80%  - Előzőek + Fáradás
Chakratartalék: 62% - Előzőek + Junsui Kai Fenntartás + Genjutsu (Még nem vagy olyan képzett benne, hogy kevés chakrából létre tudd hozni, viszont nem tartottad fent sokáig)

// Azt csak jelzem, hogy egyik mesélésemet sem a karakter képességeihez igazítom, nem szoktam megnézni a Játékosok technikáit sem. Így voltaképpen egy erős, de Chakrakontroll terén képzetlen Samurait képzeltem el az egyik ellenfélnek, akit egy ilyen csellel Sei voltaképpen kivégez. ^^ Jó húzás volt.
Ui.: Ha így folytatod akkor a környéken tényleg hasonló nevekkel fognak illetni. Esetleg a Bingo-ban is változhat a leírás. //

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Shikotou Sei Szer. Márc. 30 2016, 19:15

// Jiraiya //

Sei az oszladozó ködben, kezében egy véred kunaiial, másikban a szamuráj lenyiszált fejével, lassan a kardjáért baktat. Miközben Mirubi felcaplat a lépcsőn, addig Sei már visszaszerezte Katanáját, majd utána berúgja az ajtót és a vénember rikácsolni kezd. Ő megunva a dolgot, felé hajítja a levágott fejet, megvető tekintete nem sok jót igér, noha ajkain feltörő nevetés jelei kezdenektszani, halványan, de megállíthatatlanul. Végül nem bírja tovább és megereszt egy kéjes vigyort, vértől mocskos mutatóujját pedig szája elé helyezi, mintegy csendre intésként.
- Úgy kárálsz, mint egy vénasszony! Azért jöttem, mert elszúrtad a napomat, ennek örömére a heréidnél fogva akasztalak fel. Mit gondolsz, az a kecskeerőszakoló ott melletted meddig bírja fenntartani a védelmét? 
Sei valóban arra apellál, hogy a testőrnek erősen fogyóban van a chakrája. Legalábbis... így kell lennie! Elvégre egy ennyire áttörhetetlen védelmet nem kis erőfeszítés megalkotni és fenntartani. Ráadásul most, hogy Mirubi itt van, nem kell tartani attól, hoga Chansunak hitt szerzet erősítést kap. Kivéve persze, ha Mirubi titkon szövetkezni akar az alakkal..de abban az esetben Sei magával viszi mindet a halálba, ezt már eldöntötte. Mindenesetre úgy áll meg, hogy mögötte a fal legyen és ne Mirubi. A macskás srác őrült, de ha tényleg az, akinek hiszi... bár erre még bizonyítékot kell találnia... de ha mégis...
Annyi bizonyos, hogy ha egészen idáig feltartóztatta az ellenséget, akkor nem egy törékeny virágszál a fiú. Noha talán erősnek túlzás lenne mondani. Majd kiderül, hogy mennyi vér van a pucájában, ha nem játszik össze az ellenséggel, akkor hamarosan jobban megismerik egymást.
Tehát Ő szemben áll ezzel az áthatolhatatlan védelemmel, kardját a kezében tartva és mosolyog. Minden egyes perccel fogy az ellenség chakrája, miközben Sei nem pazarolja a sajátját, csak minimálisan a Junsui Kaira. Fordult a kocka és ezért büszke is magára. De nem ér semmit az egész, ha Chansu fejét nem tudja beleműteni a testőre seggébe, márpedig ez egyelőre nem lehetséges, mert nem tud bejutni hozzájuk. Azonban ha a testőr kitörne... Igen, előbb-utóbb meg kell tennie és akkor halál fia lesz.
Sei fel van készülve. A fizikai sebességét - Dainamikku Akushon - fogja bevetni és a közelharci képzettségeit, noha a kardja sem dísznek van
- Nekem csak a beszari fickó feje kell Ninja, Te nem érdekelsz. 
Talán ez egy olyan tüske lesz, amely érzékeny pontra talál, mégha valószerűtlen is.

// Kérdés: Ugye itt is áll a víz. A védelem azon oldalán is áll a víz, ahol az ellenség tartózkodik? //
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Jiraiya Csüt. Márc. 31 2016, 20:00

   Sei nagyon ügyesen cselekszik és talán mindenre gondol. Elvégre arra is ügyel, hogy a fiú, aki eddig voltaképpen a szövetségese volt, ne legyen olyan helyzetben, amivel hátrányba kerülhetne Sei. Persze az, hogy nem a hátában van közvetlen, hanem csak közel hozzá, nem jelent egyet azzal, hogy tökéletesen védekezett, de mindenképpen az előnyére válna ez a helyzet, hogyha Mirubi valóban az ellensége lenne. Ám egyenlőre nem mozdul, csak néz. Nagyon úgy tűnik, hogy nem akar beleszólni a küzdelembe, de akkor pedig minek van itt?
   Ahogy Sei a kopaszodó férfi felé vágja a levágott fejet, a védelem felfogja azt, majd a fal némileg hullámzik, a ráragadt vér pedig sisteregve elpárolog, a szilárd részek pedig elszenesedve hullanak a földre. Erős a védelem, annyi biztos, viszont valóban csak ennyit tudna az a fickó?
- Te kutya! Azt hiszed, hogy nyerő helyzetben vagy?
Nevet fel, az arcán az elbizakodottság és a harag látszik.
- Ez itt előttem csak egy egyszerű Ronin! Őt könnyű volt megölnöd, de Isekivel már nehezebb dolgod lesz. Te pedig!

Fordítja tekintetét Mirubi felé, aki mostanra már átlépte az ajtó küszöbét és Sei mellett állt meg, viszont az Ő háta mögött a nyílt terület volt...
- TAKARODJ!!!
Ordítja el magát, mire a hulla képű fickó villám gyors mozdulattal átugrik a védelmen - szó szerint átsuhan rajta - és legyint egyet a karjával. Félelmetes volt, ugyanis a mozdulatot követően egy szempillantás alatt érezhető volt az előszél, egy tized másodperc múlva pedig a hatalmas erejű légáramlat, amit ez a vélhetően Fuuton technika okozott.
   Sei még látta, ahogyan Mirubi egy X formájában maga elé teszi a karjait, majd elkapja őt a légáramlat és szabályosan kirepíti őt a szobából, míg Seit szintén telibe találja a technika, ezzel pedig a falnak préselte őt... Ideje sincs cselekedni, mivel a földre zuhan. Beverte a fejét, elvégre a fal közvetlen mögötte volt. Térdre esik, az ellenfél pedig nem mozdul, csak egy Kunait vesz elő.
- Végezz vele!
Mondta a kopasz férfi, mire a Shinobi lassú léptekkel indul meg Sei felé és még csak 3 méterre van tőle, de kezét már nyújtja a fiú felé, miközben a kunait szúrásra készen tartja. Nagyon elbizakodott... Nem sieti el a dolgot.

Ui.: A szobában nincs víz, maximum ilyen kisebb pocsolya mennyiségű. A Samurai ketté vágta a kígyót, az pedig a falnak csapódott. Némi víz beszivárgott az ajtón túlra is de az nem jelentős. De felhasználható kisebb technikákra.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Shikotou Sei Csüt. Május 19 2016, 18:58

// Jiraiya //

Sei már rendkívül unja ezt a félig kopasz alakot. Annyi bizonyos azonban, hogy egyelőre elérhetetlen. Az a chakrapajzs perzsel. Talávalamiféle villám elemű technika lenne? Nem, akkor más lett volna a vízzel szemben reakciója. Sokkal valószínűbb, hogy puszta chakrából van. Elég komoly mennyiség. Egy ilyen jutsu... nos, igen, Sei érdeklődését alaposan felkeltette a dolog, ami azon felül, hogy nem kis teljesítmény, egy rendkívül fontos tény!
Egyik pillanatról a másikra változik a helyzet, noha ez nem lehet meglepő ott, ahol shinobik harcolnak. A kérdés, hogy ezt a kellemetlen változást miképpen fordíthantá előnyössé Sei. Ugyanis valamiféle fuuton technika nekivágta a falnak. Rendkívül gyors és hatásos jutsu volt. Mirubi egyenesen kirepült a szobábából. Az ifjút titánt ez igencsak meglepte. Nem találkozott még ehhez hasonló jutsuval. A feje kong, talán vérzik is a becsapódástól. Térdre rogy, ahogyan visszapattan a falról. Az ellenség pedig komótosan kegyetlen léptekkel és egy kunaiial közelít. Sei arcán az örület apró vigyora villan fel. Ostoba! Hiszen már látta is a jutsut, amit Sei használt, most pedig mégis így kínálja magát!
Sei ismét a Lekuu no jutsut használja, hogy fagyott senbonokkal árassza el az ellenfelét. A legvalószínűbb, hogy az kitér. Nos, Seinek ezt az időt kell kihasználnia, hogy talpra álljon és akkor oda a hátránya. Ha ez sikerül neki, három bunshint hoz létre. S ha látszólag ezután sem vinné túlzásba a támadást ellensége, akkor ugyanazt veti be ellene, mint a szamuráj ellen. Létrehozza a ködöt, mely fojtogatóan sűrű, majd pedig a Genjutsuval megbénítja. Legalábbis ez a terv. Mindazonáltal Sei tisztában van vele, hogy ellenfele hamarabb felismeri a trükköt, mint a szamuráj, ezért kifejezetten gyorsnak kell majd lennie. Ha sikerül megbénítania, akkor minél hamarabb le kell fejeznie, ehhez pedig a Dainamikku Akushon gyorsaságát használja majd. Ami azt illeti, az a szél technika, amit ellensége az előbb használt elég erős közelről és távolról is. Nincs ellene biztos taktika, kivéve a genjutsut. Legalábbis Seinek ez az egyetlen jelenleg bevethető fegyvere és ezt az ellenség még nem ismeri, hiszen a szamurájt a ködön belül ölte le ezen trükkel Sei. Nem lesz egyszerű, de azért közel sem lehetetlen.
Amennyiben a Lekuu no jutsu után az ellenség gyors ellentámadásba akarna kezdeni, akár kézpecsétekkel, akár ehhez hasonló felkészüléssel, Sei Taijutsuját fogja bevetni ellene, hogy még véletlenül se tudjon Ninjutsut alkotni. És a taijutsu használat közben, hozzá méltóan, igyekszik néhány alattomos döfést bevinni ellenfelének. A lényeg, hogy az ellenségnek ne legyen ideje takitikázni, vagy gondolkodni. Mivel Sei valószínűleg képzetlenebb - mint ahogy ez a felháborító lehetőség sajnos valós - ezért ebből tud előnyt faragni egyedül. Kivéve, ha az ellenség is képzett Taijutsuban. A kocka el van vetve, a kérdés, hogy mi lett az eredmény.
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Jiraiya Vas. Május 22 2016, 13:20

// Nos, mivel már tényleg engem zavar, hogy nem kaptál chakrát, ezért most nem a kaland végén írom fel neked az összes Chakrát, hanem menet közben. Így most a kaland alatt eltelt játékidőért kapsz tőlem +45 Chakrát. Elvégre két éves kaland, így ennyi az eltelt idő alatt a minimum. Magáért a Küldetés/Kaland elvégzéséért, vagy végigjátszásáért, a játékminőségért és hasonlókért pedig a kaland végén kapod meg a jutalmat ^^ // 



   Bizony a fickó nem sieti el a dolgokat. Már-már olyan, mint egy zombi. Furcsa, hiszen a hatékonyság kellene, hogy legyen egy ilyen "szolga" legfontosabb erénye, de ő ezzel a lassúsággal, vagyis inkább az elbizakodottsággal nem erre tesz tanúbizonyságot, így amikor Sei a technikáját használta, a fickó azonnal hátraugrált, nem éppen a legjobb akrobatikussággal, sokkal inkább gyorsan és kapkodva, hogy a "senbonok" ne érjék el őt. Ugyan nehezen, de kikerülte a támadást, bár szemei erősen kikerekedtek, elvégre nem sokon múlott a dolog. 
   Most először látható az arcán a harag. Igen, egy érzelem, amely a kikerekedett szemekből sugárzott. Ebből már a fiú, vagyis inkább fiatal testbe zárt Istenség, tudhatta, hogy itt bizony nem lesz ideje bevetni az előző ellenfele ellen jól bevált technikát. Ezt pedig nagyon is jól gondolta, ugyanis a férfi egy újabbat legyintett a karjával, mire egy újabb adag, eléggé erős széllökés indult meg Sei irányába. Azonban ez a támadás jóval közelebről érkezett, mint azelőtt, így erősebb is volt, viszont nem fedett le akkora területet, mint azelőtt, így Sei a gyorsaságát kihasználva jobb oldalra ki tudott térni, majd megindíthatta a rohamot. 
   Ellenfele vakmerően ugrott bele a közelharcba egy kunait előrántva. Ez arra is utalhat, hogy magabiztos Taijutsuhasználó, ám ez egyáltalán nem volt így. A nagyjából fél perces hadakozás során, Sei megfigyelhette, hogy a fickó, vagyis - nevezzük nevén - Iseki ugyan gyors és tudja tartani a tempót Sei-vel, ahogyan a reflexei is a helyén vannak, de ellentámadásba nem tud kezdeni oly módon, hogy az hatásos legyen. Így amikor egy hárításból átvált támadásba egy-egy szúrással, ütéssel vagy vágással, azt Sei mindig ki tudja kerülni, vagy éppen tudja hárítani. Ez a félperc elég volt erre. 
   Azonban történt itt még más is. Az elmúlt két percben "keletkezett" még egy sértett fél. Sei és Iseki kézitusáját pedig egy hatalmas mennyiségű vízáradat szakította félbe, ami egy folyó erejével tört be a nagyobb szobába. Iseki azonnal elugrott és a kopasz férfi mellett vett fel védelmi állást, miközben a fal még mindig ott volt előttük. Ám jobbról és balról teljesen védtelenek voltak, így azokból az irányokból tört be a víz, ami elsodorta volna a gyenge és kicsi férfit, hogyha Iseki nem fogja meg. Sei természetesen ugyanúgy érezte a víz sodrását, de Shinobihoz méltóan kitudta állni azt. Ezután pedig Mirubi lépett be az ajtón, majd egy kézjelsorozat után, egy sötét színű, hirtelen megjelenő, vibráló fal zárta el az ajtót, ezzel pedig bent tartotta a vizet. Természetesen az némi bugyborékoló, sistergő reakcióba lépett a fallal, de ez egy idő után lecsendesedett. Most a teremben derékig áll a víz. 
- Mik a terveid velük? Meg akarod őket ölni?
Kérdi Mirubi, mire Iseki újból, érdekes mozdulatú kézjelsorozatba kezd, amik sokkal inkább voltak már karmozdulatok. Ugyanilyen módon hozta létre nemrég azt a chakrafalat is... Sei közbelép? Elvégre Mirubi most nem mozdul. Eközben a "főnök" szinte mellkasig elmerült a vízben, az arcára pedig egyre erősebben ül ki az aggodalom, a tekintete pedig oda-vissza vándorol Mirubiról, Seire. Ám egyenlőre nem szól semmit. 


Állapot: 70%  - Előzőek + Fáradás + Bekapott Szél Technika ami a falnak ütött
Chakratartalék: 58% - Előzőek + Junsui Kai Fenntartás + Használt technika

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Shikotou Sei Kedd Május 24 2016, 17:18

// Köszönöm. ^^ //

Nem tervei szerint alakultak a továbbiak. Előfordul. Nem talált fogást ellenfelén, ami bizony komoly probléma, ugyanis így megölni sem tudja. Ellenben a chakrafal mögé visszamenekülő ellenség ellen már megint nem tud mit kezdeni. Hiába a víz, ami beáramlott a terembe... illetve, talán még sem hiába. Annak az alaknak már fáradnia kellene, elvégre Sei sem éppen kipihent jelenleg.
- Nem, csak a ninját. A törpével előtte megetetem a heréit, amiért elszúrta a napomat... és persze közben néhány kérdésre is válaszolni fog! - Sei hangjában most először őszinte ingerültség van. Ha Mirubi nem lép közbe, akkor talán lett volna esélye lefejezni Isekit. Kardját visszacsúsztatja víz alatti hüvelyébe, majd bosszúszomjas vigyorral kézpecséteket formál. Fordult a kocka. Most Sei van túlerőben. Ráadásul végre a környezet is neki kedvez. Ja no Kuchi! Nem kifejezetten a legerősebb támadójutsu, de elég nagy felületen fog a falba csapódni, illetve alaposan felkavarja majd az állóvízet, ami megint csak ahhoz vezet, hogy az ellenség nem fog tudni rendesen koncentrálni. Illetve más már nem igazán van Sei tarsolyában, talán nem kellett volna olyan elhamarkodottan elküldenie Atsumit a megrendelt fegyverekkel, hasznát látná néhány robbanójegyzetnek. Na, de mindegy. Őt akkor sem fogja megállítani semmi, lelkének háborgása jogos, bosszúja pedig - amiért elszúrták a napját és távol tartják a jogos revans lehetőségétől - könyörtelenül lecsap, amint ellenségeihez elér majd keze.
Elmotyog valami olyasmit, hogy "belefojtalak a saját sza***ba vénember" s ezután rázúdítja haragját a falra a Ja no Kuchi formájában. De ezután jön csak a trükkNem hiszi, hogy beválik, de ha mégis sikerülne a Ja no Kuchinak eléggé megzavarni az ellenség védelmét... akkor sikerülhet. A hullámok okozta káoszban elmerül a vízbe és a Mizugakure no jutsu segítségével próbálja meg kicselezni a védelmet. Ha az meggyengül, akkor át tud jutni. Ha nem, akkor szerez néhány égési sérülést, de ez vállalható kockázat. Az is igaz, hogy ezt a technikát nem egészen erre a célra találták ki, azonban így sokkal kevésbé lesz észrevehető. Át fog jutni azon a védelmen, megtalálja a módját. Ha nem ezzel a módszerrel, akkor majd máshogy, de nem állíthatja meg semmi és senki! 
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Jiraiya Csüt. Május 26 2016, 18:42

Sei és Mirubi sem lépett időben, bár utóbbi személy nem is akart igazán tenni semmit. Iseki véghezvitte a technikáját, aminek következtében nem csak védence és maga előtt keletkezett egy chakrafal, hanem ezzel a technikával bal és jobb oldalt is levédte magukat. Ám a két ellenséges ninja jól láthatja, hogy a chakrafal illesztései nem elég precízek. Hézagosak és esetlenek, elvégre nem is a teljes jobb és bal oldalt fedik le, így néhány deciméteres rések vannak a védelemben, amik nagyon hátrányára válhatnak az ellenfeleknek. De hát ennek több oka is lehet...
Sei létrehozza a technikáját, minek következtében a chakrafal láthatóan megremeg, ám nem üti át. Egy újabb technikát bevetve, azonban a víz alatt különös dologra lesz figyelmes... Az asztal, ami mögött a Chansunak vélt fickó ül, bőven elég helyet enged egy test átúszásának. Hogy pontosak legyünk, az íróasztal alján van egy nagyobb lyuk a lábnak, amit nem fed le a védőpajzs sem, mivel Iseki látóterében nem volt benne ez a hiba. Így Sei ezen a résen könnyedén átfér. Eközben, Mirubi is cselekedni kezd. Néhány lépéssel közelebb lép a falhoz, majd megformál egy különös kézpecsétet, amit persze már Sei nem lát. A következő pillanatban Iseki és a férfi mögött egy újabb Mirubi bukkan fel, maga előtt pedig egy chakrafalat hoz létre, ami elválassza őt Chansutól és Isekitől, ugyanis a férfi azonnal egy villámgyors Kunai szúrást intézne a fiú felé, ám a pajzs amit létrehozott nem csak megállítja de ki is pattintja a ninja kezéből a fegyvert, így jelenleg védtelen és Mirubira figyel, miközben az idősebb férfi halálra van dermedve... Mit tesz Sei, aki éppen ezekben a pillanatokban jutott át az akadályon?

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Shikotou Sei Pént. Május 27 2016, 14:00

// Jiraiya //

A Ja no kuchi rázúdult a falra. Sei nem nagyon lepődött meg, amikor a védelem viszonylag épen maradt. Chakrájának már közel felét elhasználta, mégsem ért el akkora eredményeket ebben a harcban, amekkorákat szeretett volna. De ez már nem sokáig lesz így. Szerencséjére talál egy rést, amin átjuthat. Egy pillanatig elmerül benne a csapda lehetősége, azután átuszik a védelem gyenge pontján. Mirubi valamiképpen bejutott, Seinek fogalma sincs hogyan lehetséges ez, de túlzottan nem is érdekli. Az asztal és a víz rejtekében kézpecséteket formál, majd pedig megpróbálja lebénítani Isekit a Genjutsu Shibari nevű jutsuval. Hasznos képesség és most éppen alkalmas rá az idő, hogy használja. Amint megbénul Iseki, Sei előbukkan és rátámad. Ugyanis a ninja képes lehet megtörni a Genjutsut, de Sei így nyer magának legalább kettő másodpercet, ami azt jelenti, hogy lehet elég ideje ahhoz, amit eltervezett. Az pedig nem más, mint egy elegáns és könyörtelen szúrás Iseki torkába, vagy szívébe, attól függően, hogy melyik áll jobban kézreJóformán biztos benne, hogy ez a csel beválik, elvégre az ellenséges ninja figyelmét Mirubi már így is magára vonta. Egy váratlan Genjutsuval elég időt fog nyerni Sei a kivégzéshez. Ha nem sikerül, akkor viszont leleplezi jelenlétét. Ebben az esetben hátrébb ugrik és a Chansu nevű alakot próbálja túszul ejteni.
Ha sikerül végeznie Isekivel, körültekintően megfordul, és elvetemült mosolyt villant Chansura. A véres kunai tőrt jól láthatóan végighúzza szeme előtt, majd pedig győzelemittas hangon a következőket mondja:
- Itt az ideje, hogy beszélj. Rajtad áll, hogy üvöltve és könyörögve teszed ezt, vagy pedig önszántadból. Két másodpercet kapsz és mindent elmondasz. Ha nem, akkor...
Nem folytatja, csak újra megvillantja ádáz mosolyát. Többet mond ez minden szónál.
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Jiraiya Pént. Május 27 2016, 18:06

// Ki kell használni a szabadságot. Írok a többi karidnak is, de Seivel eléggé le voltál maradva ^^ Most már lassan befejezzük, persze összefüggő játékot fogunk továbbra is játszani. Lesz majd egy háborús időugrás, hogy a jelenlegi idősíkra érkezzünk meg //



   Sei eddig talán csak szerencsés volt, vagy vele volt az Istenek ereje, de nem került még olyan helyzetbe, amit nem tudott volna valamiképpen megoldani. Tény és való, hogy az ellenfélnek nem is egyszer lett volna már rá lehetősége, hogy megölje őt, de nagyon úgy tűnt, hogy ez az ellenfél természetéből adódóan nem olyan sietős. Ezen kívül ha a két ellenfele egyszerre támad rá, Iseki távolsági technikáival és védelmével, valamint a Szamuráj közelharci képességeivel, akkor valószínűleg Sei nem élte volna túl. 
   Az ellenfél vezetője azonban elbizakodott volt mindvégig, saját önteltsége okozta a vesztét. Ám egy igazi, nagy vezetővel ez vajon mennyire valósult volna meg? Ha ez a férfi valóban Chansu lenne, vagy lett volna, akkor valószínűleg nem így irányította volna a bábjait. Vagy mégis? Kérdések, válaszok nélkül, persze csak egyenlőre... Ám Sei talán pont nem az az ember, aki először kérdez... 
   A víz alatt rejtőzve a Genjutsu tökéletesen működött, Iseki persze képes lett volna kitörni a technika alól, főleg, hogy a Chakrakontrollja eléggé kiemelkedő, ám ez kevés idő volt a számára. Sei szíven szúrta a fickót, a vére pedig Mirubi chakrafalára freccsenve szénné égett, sokkal veszélyesebben és vészjóslóbban mint Iseki falán a szamuráj vére. 
   A férfi arca kifejezéstelen és érzéketlen volt. Szájából némi vér csapott ki, teste pedig remegett. Végül a szemei felakadtak és egy másodperc múlva a test elernyedt, a férfi összeesett, Sei pedig azzal a mozdulattal kihúzhatta belőle a pengéjét. 
   Mirubi látva a történteket, feloldotta mindkét Pajzstechnikáját, mire a szobában lévő víz iszonyatos gyorsasággal szökött ki az ajtón. Iseki védelme is felbomlott, Jinyo pedig remegve, bepánikolva borult térdre és hajtott fejet Sei előtt.
- Bocsáss meg nekem! Kérlek, én csak egy eszköz vagyok, akit a falu élére neveztek ki! Könyörülj az életemen és esküszöm neked, hogy hűen szolgállak majd!
Hajbókolt, miközben néha lopott pillantást vetett a fiúra... Mirubi eközben kifejezéstelen arccal nézett le a férfira. A fejében ezer s egy gondolat zajlott le, valószínűleg éppen a férfi tettein mereng.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Shikotou Sei Szomb. Május 28 2016, 20:56

// Jiraiya - részemről rendben és bár a szabadságnak vége, még tart a hatása Very Happy //

Iseki halott. Igen, biztos volt benne, hogy így alakul. Mégis, valamiféle ürességet érez. Képzettségben - ó, minő bárdolatlanság! -magasan Sei felett állt, mégsem használta ki a képességeit, valószínűleg, mert lenézte ellenfelét. Ennek köszönhetően Ő halott. Nem olyan meglepő, mert az emberiség megszokhatta már, hogy Seiiel... vagyis... nem szokhatta meg, hogy Sei nyer, elvégre akiket legyőzött, azok nem igen adják tovább a hírt. Legfeljebb testük darabkái, melyeket Ő jelzésként hagyott hátra.
Hangosan felkacag a férfi szavaira. Erőteljes rúgással válaszol, majd pedig a rend kedvéért még eggyel. Tényleg igaz lehet, hogy ez az alak nem Chansu. Nos, Omo arra kérte, hogy nézzen körül. Ő máris eredményesebb volt. De innentől ez már nem az Ő gondja, noha a téma mégis érdekli... Van egy másik szervezet, amely packázni mer a Handoval? Ez mindenképpen olyan információ, ami hasznos lehet Számára. Kisujját beledugja a Kunai karikájába és vidáman lóbálni kezdi. Lassú, baljós léptekkel sétál a férfi felé. Komótos viselkedése hamar változik, akár a a szél. Keze meglódul, alakja előrelendül. Megmondta, hogy beszéljen, amit a fickó meg is tett, de mind a ketten tudják, hogy nem azt mondta, amit Sei hallani akart. És hát... Ő megígérte, hogy megeteti vele a heréit. Márpedig Sei állja a szavát. Nincs szüksége további magyarázatra, elfáradt, a vallatás hosszú lenne és kimerítő. Egy ellenséges területen van, ahol még mindig sok katona lehet. Nincs ideje, amit elpazarolhatna. De a szavát állja, Kunai tőre felvágja a férfi nadrágját és szétfeszíti lábait.
- Hol van Chansu?!
Hangja könyörtelen és metsző harag bujkál benne. Két mondatot hajlandó várni. Akár elhangzik ez a két mondat, akár nem a kunai meglendül és a férfi nemi szervét elválasztja a testétől. Megragadja a férfi kezét, beleszorítja tenyerébe levágott nemi szervét, majd pedig megeteti vele, rezzenetlen tekintettel, jogos bosszú gyanánt. Sei megadta az esélyt, de azt már nagyon régen eljátszották. Ezután kényelmes tempóban lenyiszálja a férfi fejét és belecsavarja annak a felsőruházatába, miután letépte. Még átnézi az íróasztalt, hátha nem ázott el minden, de nem nagyon zavarja, ha nem talál semmi érdekeset.
- Te helyt álltál Mirubi, Én pedig a szavam állom. Mondok majd neked egy történetet. Amolyan pipekőcnek tűntél, ám egyből tudtam, hogy van benned valami... persze a hanyagságon túl. A kifinomultság elbizonytalanítja az ellenfelet, érdemes elgondolkoznod ezen... - hangja kissé megvető a zilált külsejű fiúra nézve, elvégre Sei megjelenése most is kifogástalan, már ami a saját megítélését illeti - Hol talállak majd meg, ha esti mesét akarok neked mondani?
Ha Mirubival sikerül lebeszélni a dolgokat, akkor a bebugyolált fejjel együtt igyekszik felszívódni. Ezt a háztetőkön keresztül tervezi, méghozzá azért, hogy ne kelljen több harcba keverednie. Ő elszórakozott és tanult is az esetből, a csőcselék azonban már Omo problémája. Tervei szerint házigazdája rezidenciája lesz majd a következő állomás, ahol a saját stílusában jelenik majd meg.

// Úgy írtam, hogy lehessen pörgetni az eseményeket, de azt nem írtam, hogy bemenne Omohoz, kíváncsi vagyok arra, hogy lesz-e még valami, illetve, hogy mirubi miképpen reagál, vagy egyáltalán hajlandó-e különválni. ^^ //
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Jiraiya Vas. Május 29 2016, 17:38

    Mirubi rezzenéstelen arccal nézte végig az eseményeket és bár valóban, a megjelenésén van mit kifogásolni, de azt Sei nem vette figyelembe, hogy a fiú néhány perce még a falut védő személyeket tartotta fel és mészárolta halomszámra. Már ha ez így történt és persze ez teljesen lényegtelen, elvégre Sei is küzdött, vért spriccelő halált idézett elő, de a megjelenése még így is makulátlan. Stílusos azt meg kell hagyni, igazi Istenhez méltó.
    A jelenet gyorsan zajlik le, a férfinak ideje sincs reagálni, sőt! A félelemtől még be is vizelt, ami hát nem csoda... Undorító... Persze ez még nem gátolja meg Sei-t semmiben. A kérdés felteszi, mire a férfi csak dadogva válaszolt...
- A... a... Mu... MURÉNA BÁZISÁN!!!
Fakad ki végül nyáltól fröcsögve, könnyei és taknya egybe folyva csöpög le az arcán, miközben már a saját vizeletében fetreng. Ám ennyi volt. Sei nem vár tovább, véghez viszi amit kért, bár a férfi próbál ellenkezni: Rugdalódzik, kapálódzik, de Sei vasmarkától senki nem menekülhet, a béna, emberi testet egy kisebb nyomással is megbénítja a fájdalom miatt, majd a fájdalomtól és a tudattól sokkolt férfi, hímtagjával a szájában végzi... Ezután persze megszabadul a fejétől is, ami ebben az esetben megváltást jelent. 
   Ezúttal viszont ezt a véres procedúrát Sei nem úszta meg vér nélkül, ahogyan Mirubi sem. Mindkettejük ruházata és teste tele lett vérrel. Bemocskolták magukat, viszont Mirubi nem szólt semmit. Az asztalban található össze papír elázott, egy borítéknyitó kés volt csak, aminek a markolata aranyozott volt, a pengéje pedig ezüst. Mindössze ennyi, ami említésre méltó.
- Szükségünk lesz a képességeidre. Többet is tettél, mint bizonyítottad, hogy helyed van köztünk. Nekem is dolgom van még... Remélem nem baj, ha azt kérem tőled, hogy pontosan egy hónap múlva, délben legyél az Elhagyatott Dokként ismert koszfészekben? Valószínűleg megtalálod majd. Ott fogok rád várni és megbeszéljük a továbbiakat. Beavatlak a Szervezetünk ügyeibe és elmondhatod majd, hogy mit vársz el tőlünk.
Mondta Mirubi, majd a következő pillanatban kopogó léptek zajai ütötték meg a két fiú fülét, amik odalentről érkeztek. 
- Oda! Gyorsan! Fel az emeletre! 
Ordította valaki, majd a hangjukból ítélve, több tíz fegyveres indult meg felfelé a vértől csúszóssá vált lépcsőn. Mirubi nem hezitál, megfordult, majd az egyik ablakhoz sétált, amit egyszerűen csak kiütött, majd felállt a párkányra.
- Remélem számíthatok rád, Shikotou Sei! 
Mondta, hangjában elismerés érződött, majd kiugrott az ablakon.
   Ezután természetesen Sei is távozott, méghozzá tervei szerinte a háztetőkön. Menet közben láthatta, hogy Mirubi a falun kívül miféle pusztítást vitt végbe. Az ültetvény egy jelentős része még mindig lángolt, valamint kisebb-nagyobb földkupacok és árkok keletkeztek. Több fegyveres a földön volt. Persze ezek mind csak chakrát nem, vagy csak nagyon alap szinten használó férgek, akikkel egy Genin is elbánt volna...

   Egy nap alatt megérkezett Omo Birtokára, ahol már várták őt, ám nem szóltak semmit, csak annyit, hogy Omo várja őt. Remélhetőleg Sei hozzá veszi rögtön az irányt és nem várakoztatja meg. 



// Nos, nagyon szép és részletes játék volt, bár haladhattunk volna többet és gyorsabban, de ennek ellenére BŐVEN teljesítetted az elvárásaimat.

Jutalmazás:

Játék Minősége: 10/10 --> Élvezhetőség és cselekmény (Ez a játékos érdeme is természetesen, hogy mennyire cselekvőképes a karakterével)

Szerepjáték: 10/10

Írásminőség: 9/10

Technikahasználat 10+5/10 --> Iszonyatosan jól küzdöttél, nagyon jól raktad össze ebből a kevésből is a stratégiát

Kaland Sikeres Teljesítéséért: +25 Chakra 

Összesen: +69 Chakra és Omotól majd a jutalom! Az eltelt időre már kaptál chakrát, így azt most nem írom fel még egyszer Razz

Ide kérem a következő posztot: http://narutohun.niceboard.org/t1771-yuudoku-omo-birtoka-a-hando-szervezet-bazisa //

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Karite no Sato  - Page 2 Empty Re: Karite no Sato

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.