Déli Blokád

A Villámok Országának Déli partjain, hosszan elnyúló terület, melyet a Negyedik Nagy Ninja Világháború idején egészítettek ki és építettek fel.  Kezdetben néhány kilométerenként nagyobb tornyokkal volt kiépítve a partszakasz ám a háború előszelekor nekikezdtek a betonbunkerek felépítésének, valamint a rögtönzött táborok felállításának, hogy az esetleges tengeri támadás ellen is tartós védelme legyen az Országnak. A szakasz legjelentősebb pontja a Villám Országának Kikötővárosa, ahol több hadihajó is állomásozik, ahogy a tengeren a felderítő hajók helyezkednek el elszórtan.

Megjegyzés: A teljes partszakaszt elfoglalta a Kirigakurei Flotta!

Először a küldetés, majd edzés a Kodai nevű egyeddel teljesen leszívta a chakrámat. Ugyan a fizikai állapotom teljesen rendbe jött némi alvás után, de a chakrám nem töltődött vissza 100%-ra, így ebben az állapotban érkeztem meg a frontra. A falu ide rendelt, de a hírről még a Menyétektől tudok. Egyelőre nem lenne szerencsés szólni, hogy Morata elleni "támadást" én vittem végig, mert a végén még ezárnak vagy jobb esetben csak ki sem engednek védeni a falut. Ezt nem akarom, így egyelőre ez az én titkom marad, majd a háború után bevallom a bűnömet. A csapat 8 chuunin és én egyetlen gennin. Majdnem megnyugtató és hízelgő, hogy genninként 8 chuunin társaságába raktak ki a falu határvidékét figyelni. A küldetés szerencsére pihenéssel és őrködéssel telt, így sikerült kipihennem magam. Moonnal az oldalamon nem bánom, hogy itt kell lennem, a feladat egyszerű és megnyugtató, hiszen a szabadban vagyunk és már nagyon régen voltam kettesben Moonnal, a családos "apáknak" nem könnyű az élete, a feleség, a gyerek ég ha a házasság kényszerű volt és a gyerek nem az enyém, csak magamhoz vettem, miután egy küldetésen találkoztunk.
Nem számít, most a jelenre kell figyelnem, ha nem szunyálok és nem vagyok beosztva, akkor is a tábort járom és feltérképezem a terepet, hogy amikor ténylegesen cselekedni kell, akkor a lehető legjobb helyismerettel rendelkezzem a táborról. Miközben én Moonnal a tábort és a közeli erdőt járom be, addig egy másik pár szem a tengert figyeli. Izanagi a részben átrakott lélekdarabbal "felszerelve" a hajókat figyeli a nagy víz fölött. Szerencsémre nem túl feltűnő egy sólyom a tengeren, hiszen az éhség sok állatot arra késztet, hogy a tenger felé nézzen egy kis plusz táplálékért, meg a harci lázban égő shinobik nem nagyon szokták a madarakat figyelni, szerintem az utolsó dolog, amire figyelnek. Az alvás nem volt nehéz, gyorsan és sokat alszom, ugyan szeretek sokat aludni, de könnyen ki tudom pihenni magam és egy kis mozgás és olyan, mintha az egész éjszakát átaludtam volna. Ha nem felderítést végeztem, akkor szívesen beszélgettem a társaimmal és el is mondtam mindent magamról, leginkább a képességeimet és a technikáimat, amiről azonban mélyen hallgattam az az hogy valamikor én is a Víz szövetségének tagja voltam, hiszen a Hold, ki tudja mért, úgy döntött, hogy ahhoz az oldalhoz áll.

Lojális ember vagyok igaz valamikor a Víz szövetségének oldalán voltam, de számomra az már a múlt. A vérem ugyan odaköt, de a Villám országában vagyok, most az ő shinobijuk vagyok és ez számít. Kirigakuréhoz alapvetően sem köt túl sok érzelem, annyi sem, amennyit egykori falum táplált, hiszen sosem segítettek nekem, nem volt velük személyes kapcsolatom, így nem félek, hogy ismerősbe bukkanhatok és ezzel a hovatartozásom is kérdésessé válhat. Nem akarok, hiszen én most Kumohoz tartozom és nem lenne jó, ha a faluban megkérdőjeleznék a lojalitásom.
Az este kezd leszállni, Izanagi is hazatért, mert már túl feltűnő lenne egy nappali madár éjszaka, de azért nagyjából tisztában vagyok a hadi flotta egy részével, hiszen a sólyom látta azt, de sajnos nem az egészet. Moon mellettem van, míg Izanagi esti szállást keresett magának, hiszen a farkassal ellentétben a sólyom nappali lény és az egész napos felderítés után megérdemli a pihenést, viszont a technikámat nem oldottam fel rajta. A hold gyönyörű ezüstösen süt le ránk, a csillagok pedig a látványt még tetézik. Háború közeleg, talán az utolsó esélyem, hogy ezt a csodát lássam. Nem hiszem, hogy a ninják a csillagokat bámulják, nekem viszont erőt ad. A Hold gyermeke vagyok, még ha jelenleg a Hold el is takarja azt.
Amíg ezen gondolkodtam hirtelen minden elsötétül és nagy fekete felhő közeleg, majd esni kezd. Ez nem természetes eső, érezni rajta a chakrát és ha az ember fél perccel korábban az égre nézett, akkor az teljesen tiszta volt, még a szél sem rezdült, hogy a felhők ilyen gyorsan ideérjenek. Moonra a társam és ő az egyetlen, akivel képes vagyok használni a vadállat ember klón technikát és a gatsuugát, Izanagit pedig hagyom pihenni, viszont szükségem van egy fegyverre. A tűzek és a villámok jelzik, hogy itt az ellenség, már ha valaki nem vette volna észre a jelekből. Megharapom a kezem, majd kézpecséteket mutatok, ahogy valószínűleg többen is a környezetemben, hogy aztán a falra tegyem a kezem, hogy a következő pillanatban megjelenjen egy kis, fehér menyétke, aki már korábban is megmentette az életem, Yukino a kis orvos tanonc.
- Yukino, ismét a segítségedre van szükségem. Lennél a fegyverem, ahogy legutóbb?
Remélem a kis menyét segít, ahogy múltkor is, mert ha nem így tesz, akkor arra a néhány felszerelésre kell szorítkoznom, amim van és a technika tudásomra. Szerencsére a tai jutsut nem hátráltatja az eső, viszont a tűz technikáimat annál inkább, de nem félek, hiszen az akadémiai technikákkal, néhány egyéb és tai jutsu tudásommal nem vagyok hátrányban az esőben, mint a legtöbb másik tűz elemű shinobi a táborban. Az eső már ideje esik, amikor megjelennek az első hajók, majd az egész flotta a láthaton feltűnik. Aktiválom a shikyaku no jutsumat, de egyelőre nem teljes mértékben, csak az érzékeimet erősítem fel vele és némileg a kinézetem változik, de ez a tartásomon nem látszik.

//Menyétek képességei beírva//

Az események történnek én gyorsan meg lettem fosztva néhány technikámtól, hiszen esőben a tűz technikáim használhatatlanok, vagy legalábbis jóval kisebb hatékonysággal, mint általában. Szeretem az esőt, mert megtisztít, de most a legrosszabbkor jött a számomra, bár a villám elem használókat meg nem igazán zavarja. Ők előnybe vannak a vízzel szembe. De ezen nem nagyon van időm gondolkodni, mert a saját szememmel kell végig néznem, ahogy a felderítő hajóink elbuknak és itt már nem kérdés, hogy a csatahajóinknak sincs esélye. A csata a szárazföldön fog eldőlni, mert a vízen már eldőlt. Gyorsan fel lett mérve a támadó flotta mérete és az az ember tömeg, ami ekkora hajóval jöhet. Nem akarunk belegondolni, hogy mekkora embertömeg érkezhet ekkora flottával. Figyelem a rövid beszélgetést ésé felkészültem a menekülésre. Yukino a vállamon feszült volt, hiszen ő nem igazán vett még részt ekkora csatában és nem igazán tudta, hogy mit is kellene tennie, de én sem. Gennin vagyok, így figyelek és követem a nálam tapasztaltabb és feljebb lévő emberek parancsait és utasításait. Az idő lassan telik, de nem elég lassan, mert a következő pillanatban egy hajót veszünk észre, ami már olyan közel van, hogy ha akarnám, akkor még kezet is foghatnék néhány ninjával, akik a hajón vannak.Ekkor Kavari ellőt két tűztechnikát, majd parancsot adott, hogy villámot mindenki. A támadás látszólag hatással volt a hajóra, annak kellett ennie, mert a víz és a fém jól vezeti az áramot, de nagyon változás nem történt, mert a hajó továbbra is felénk közeledett, majd hirtelen egy hullám kezdett kialakulni a hajó alatt és az emelkedni kezdett. Egyből jött az egyértelmű parancs: Menekülés! Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy hova, hiszen a helyet is megadták, így ugrottam is át a bunkerre Visszanéztem és akkor vettem észre, hogy a társam továbbra is a hajót nézi és a következő pillanatban eltűnt a szemünk elől. Nem volt kérdés, hogy mi lett vele, kivéve, ha iszonyatosan szerencsés és valami megfogta őt és túlélte a több tonnás hajó megérkezését, bár ennek hangyányi esélye van. Inun kívül többen meghaltak, de volt szerencsés, aki időben érzékelte a veszélyt és sikeresen megmenekült. Várjuk a támadás, mert amíg nem ismerjük az ellenfél erejét, addig nincs értelme. A parancs megérkezett, hogy várjunk, így jobb híján mást nem nagyon tudtam csinálni.

Nagyjából mindenki épségben megúszta a hajó támadását, de hát áldozatok mindig vannak és most is szemem előtt tűnt el egyik társam, akivel az elmúlt pár napban igen jó ismeretségbe kerültem, de shinobiként ez benne van a munkaköri leírásban, ez ellen nem tudok mit tenni, csak reménykedni, hogy valamilyen oknál fogva túlélte azt, hogy a több tonnás hajó ráesett. A hajó érkezése ahogy láttam azon lévőknek sem teljesen zökkenő mentes, jó néhány tapasztalatlanabb szédült le a korláton keresztül, de ez nem tartott sokáig, hamarosan meg is jelennek az első tapasztalt harcosok is megjelentek, majd leszúrták azokat, akik túlélték a hajó érkezését, majd kiszúrtak minket. Umoi ekkor támadást indított, majd menekülőre fogtuk, bár nem sok esélyünk van a képzett oinin ellen, vagyis nekem nem igazán. Alig pislogok kettőt, hogy elinduljak, mire az egyikük ott terem mellettem és gondolom, hogy nem ismerkedni akar én pedig nem akarok megismerkedni a késével. Nem sok időm van, hogy reagáljak már támadásba is lendül egy tantoval, hogy elválassza a testem a fejemtől. A fejemre szükségem van az élethez, bár mostanában egyre többet használom gondolkodásra is, legyen szó az életemről vagy akár egy- egy komolyabb harcban, de most sok időm nincs, így ismét a reflexeimhez és a tudásomhoz nyúlok, ami már sokszor kihúzott a bajból. A kezembe, pontosabban az öklömbe kezdem el gyűjteni a chakrámat, majd kihasználva, hogy jóval alacsonyabb vagyok az átlagnál még összébb húzom magam a térdem behajlításával, majd egyenesen az oinin gyomorszáját célzom a gouwannal, ami nem csak kellemetlen lesz, de nyerek vele egy kis előnyt, lévén, hogy jó néhány métert fog repülni az ütéstől és valószínű, hogy jó néhány bordája el is fog törni az ütéstől. Remélem így lesz, mert akkor menekülhetek és teljesíthetem a visszavonulási parancsot.

Néha előnyös, ha az ember alacsonyabb az átlagnál és az ilyen esetekben az sem hátrány, ha jártas a közelharcban, főleg akkor, ha nem nagyon van idő fegyvert rántani. A reflexeim és a tudásom sokszor mentett meg, most sincs máshogy. Nem tudom, hogy az oinin mire számított, hogy talán könnyű dolga lesz egy genninnel, de a rang nem minden, van olyan, hogy az ember képzett és erős ellenfél és nem azért gennin, mert nem alkalmas magasabb rangra, hanem mert úgy jött össze az élet, meg amúgy is nem a rang számít, hanem az elkötelezettség. Én most azért vagyok itt, hogy bizonyítsak a falunak, hogy bebizonyítsam nem akarom elárulni őket, viszont tudni kell, hogy tervben van, hogy hazatérek, még ha pontosan tudom is a következményeket. Oinint, mintha a szél fújta volna el, úgy repült egyenesen a szakadékba, ha az ütés nem volt halálos, akkor a zuhanás biztos. Alig volt időm örülni a dolognak, mert alig hogy az oinin eltűnt elég látványosan és kérdést kizáróan, hogy ki volt a ludas a dologban, támadást kaptunk be, későn vettük észre, ugyanis a következő pillanatban láthatatlan víz senbonok szúrtak át mindhármunkat. Én is és Yukino is kézpecsétekbe kezdünk, majd támadásba lendülünk, míg a menyét számomra ismeretlen szél elemű technikát vet be, fuuton: kamikaze, míg én a katon: kasumi enbu no jutsu// tűz elem: jégtánc technikát vetem be, hogy aki esetleg olyan technikát vet, amivel tüzel tehet gyújtani, ami akár lehet egy tűz elemi technika de akár egy villám elemű technikát is képes erősíteni. Sajnos nem nagyon van távolsági technikám, így csak támogatni tudom a csapatot, mielőtt visszavonulunk.

//Bocsi a csúszásért, egy kicsit gázos volt ez az időszak//

Yukino is gyorsan döntött, hogy milyen technikát akar bevetni, ahogy én sem sokat gondolkodtam, hiszen egyetlen távolsági technikám van, ami csak támogató, de most iszonyatosan jól jött. A tűz, villám és a szél kombinációja szinte elpusztíthatatlanná tette a támadásunkat. Hiába próbáltak védekezni bármivel a három elem ellen a másik kettő hasznavehetetlen volt, mert ahol a tűz csődöt mondott, ott a villám vagy a szél győzedelmeskedett. Három olyan elem, amit a legnehezebb kombinálni, mi mégis megtettük és anélkül, hogy gyakoroltuk volna ezt. Ez az, amikor az ember a hazájáért küzd, még akkor is, ha nekem nem ez az eredeti. A támadás után viszont nem nagyon volt idő, hogy örüljünk az eredménynek, mert azonnal menekülőre kellett fognunk. Moon gyorsabb volt nálunk, hiszen négy lábú és sokat jártunk az erdőbe és a sziklák között, meg hát farkas, ez a vérében van, nem úgy, mint egy kutyának, aki már elfelejtette azt, amit egykor ősei tudtak. Ugyan el- el tűnt előre, de időnként visszatért hozzánk, hogy megnézze mi a helyzet, majd a következő pillanatban újra eltűnt. Egyre mélyebbre hatolunk, majd Kawari megálljt parancsol. Fölösleges menekülni, hiszen túlerőben vannak. Felvázol két tervet, de nekem eszembe jut egy másik.
- Mivel a kikötő úgyis elesik, szerintem térjünk vissza, viszont van egy ötletem, hogyan tudnánk innen segíteni a fogságba esett társainknak. Akik ismerik az idéző technikát, azok idézzenek meg egy állatot, lehetőleg minél nagyobbat, amit ismernek és küldjük őket harcolni, hogy kiszabadíthassák a társainkat.
Adok egy ötletet és várok a reakcióra. Nem tudom, hogy ki tud idézni, de amíg várok a válaszra, addig Yukinohoz fordulok.
- Ha elfogadják az ötletet, akkor a te segítségedre is szükségem lesz.
Remélem elég jó ötletnek bizonyul, bár nem szívesen áldozom fel a nin- juukat, de kevesebb bajuk eshet, mint nekünk.

A támadást nem csak a chakrák közötti tökéletes összhang tette pusztítóvá, hanem a hazaszeretet, amit a technikákba öltek bele. A támadásból viszont azt megtanulhattuk, hogy nem mindig a pusztító technika az, ami a legnagyobb segítséget nyújtja, ugyanis az én technikám egy támogatás volt, mégis ezek a technikák felerősítésére tökéletes volt és megalkotta a menekülési utat. Menekülünk, de aztán megállunk, hogy tervezzünk. Nekem van egy ötletem, de egyelőre nem árulom el, csak felvetem, hogy a ninjuukkal lehet, hogy van esélyünk.
- Terv? Az állataink egy kis belső felfordulást koznak, addig Yukino megkeresi a fogságba esett társainkat és egy hátsó ajtót kreálva kiszökteti őket.
Mondom el a tervemet, majd én is a megfelelő kézpecséteket mutatom, majd megharapom az ujjam és a földre teszem. Füst és reményeim szerint Wazarashi, a futó, jelenik meg, hogy őt is beavassam a tervbe.
- Üdvözöllek Wazarashi. A segítségedre van szükségem. A kikötő el fog esni, viszont fontos lenne, ha minél több társunkat megmenthessünk. A többi ninjuuval az oldaladon szükségünk lenne egy kis felforduláshoz, Yukino pedig a zavarodottság között kiszabadítja és elvezeti a társainkat egy kevésbé figyelt útvonalon.
Remélem mindenkinek elfogadható a terv, mert nem nagyon szeretném senkinek a bőrét vásárra vinni, de ha segíteni akarunk, akkor muszáj kockáztatni és erre a ninja állataink a legkisebb kockázatok, mert ők egyszerűen eltűnnek, ha esetleg bajuk történne.

Egy- egy klón külön külön nem éppen erős, lévén, hogy kevés chakrát fektettem bele, viszont talán a maradék elég ahhoz, hogy valakit annyira legyengítsen, hogy ha túl is éli az illető, akkor se okozzon már komoly gondot. A jövőben rá kell jönnöm, hogy egy klónnál mennyi az a chakra, amit érdemes belefektetni, tudva hogy nekem mennyi van. Egyelőre várok, hogy a gőz leszálljon és kiderüljön, hogy mennyire volt hatásos a támadásom. Várok és közben már a következő támadáson jár a fejem, sőt már azon, hogy mi lesz azután, hogy ezzel végeztem. Valószínűleg Kaitonak fogok segíteni, ha szükséges, vagy ha nem, akkor az öreg fegyvereit nézem át, hátha akad valami használható, olyan, ami talán értékes vagy tud valamit, amire szükségem van. Várok, mint az ülő budha a megvilágosodásra. Örüljek vagy bánkódjak? Nem tudom, ugyanis, amikor a köd leszáll, ami az esőnek hála gyorsan megtörténik, a férfi ott áll, viszont gyakorlatilag élő hulla. Sebes, vérzik és az egyik szeme teljesen használhatatlan. Nem vagyok teljesen ostoba, hogy lebecsüljem ellenfelem, még így sem, hogy már csak a hazaszeretet állítja meg a lábán, azért támadásba lendülök és lecsapok a kardommal, amire viszont talán nem számít és jól jön, az a második elemem és a hien, amit a támadáshoz használok is, így amint a két kard összeér elég megrázó élményben lesz része és talán már végre be is fejezhetem a harcot. Ha ez nem elég, akkor egy rövid párbajba kezdek, majd egy másik technikát is alkalmazok, már ha ki nem derül, hogy ellenfelem is villám elemű vagy valamiért immunis a villámra, ami a Raiton: Hiraishin // Villám elem: Villámisten technika, ami ebben a helyzetben még ha csak némi kisülést eredményez is, az eső miatt hatványozott eredménye lesz és rövidre zárható harcot láttunk. Talán a támadás Shinko ellenfelét is érheti, bár közvetlenül Shinko is veszélyben van így, de két ellenséges ninja élete a tét és nem hagyhatom őket élni, a társam meg talán túléli valahogy, hiszen a technika nem ad akkora kisülést

//Hááát őőő... a vízenjárást biztosan, de a falramászást biztos nem ismeri…//

Azt megkerülve, hogy álmaim világába zuhanjak, elkezdtem fejben összegezni, hogy megvettem e, avagy elhoztam e egyáltalán mindent, ami kellhet, kelleni fog. Shurikenek, fuumák, senbonok, jegyzetek, pipa. Ninjato, szerszám, tekercs, tinta. Pipa. Tárolók? Le se vettem őket. Na, váltó ruha? Basszus… Összesen két szett ruha, és egy edző váltó. Gratula, Mamou! Sikerült valamit megint igencsak elrontanod. Elmentél a háborúba, úgy, hogy meg sincs minden szükséges eszközöd. Mindegy, felpattantam, ágyam szélére ültem, és nekiugrottam a táskám rend szerinti átpakolásának. Biztos nem hoztam több ruhát? Úgy tűnik. Pénzem? Mire kéne… Azér’ ahogy látom, az azért itt van… Megint csak szép munka. Sebaj, csak el ne hagyjam. Minden más úgy tűnik a helyén van. Kivéve…: DRÓT! Nem hiszem el! Nem hoztam! (Nem mintha otthon lenne…) Még venni sem vettem! Mihez kezdek? Mi lesz így? Váááááh!
„Milyen rangban vagy? Gondolom, Genin…” hallottam Kagero-san hangját. Kicsit kizökkentem a ritmusomból, felnéztem, eszemben volt még a problémám, de kicsit enyhébb hangon odabiccentettem, egy ’uh-huh’ hangocska kíséretében. Még mindig ideges voltam, de kicsit megnyugodtam. Reméltem, hogy nem csak én vagyok ilyen béna…
„Nem volt fura, hogy a lány annyira kitűnve a tömegből, úgy beszélt és viselkedett, mint egy tapasztalat Chuunin, vagy Jounin? Ráadásul nem tűnt közülünk valónak. Azok, akik kicsit is tapasztaltak, tudhatják ezt.” kérdezte, és jelentette ki. Őszintén nem tudom, hol volt a mondatban a hangsúly, mármint nem vagyok biztos abban, hogy tényleg kíváncsi a véleményemre, vagy csak úgy kérdezi.
„Hát… igazából valami furcsa volt, de nem gondoltam ebbe bele… Amúgy is…” itt Mizukage-samára gondoltam. Egy titkos ügynököt küldene közénk? „… Mizukage-sama nem tenne ilyet. Nem küldene közénk valakit.” ekkor jutott eszembe egy másik lehetőség is. Mi van, ha… „ …nem is közülünk való? Mi? Azt mondod, hogy valaki közénk küldte, és az őröknek eleinte fel sem tűnt? Ne hülyéskedj, Kagero-san.” nevettem fel*. Nem gondolva arra, hogy esetleg megsérthetem a lányt.
„Ano… Kagero-san? Te nem hagytál otthon semmit? Tudod… nekem sikerült…” felnéztem, és nagy vigyorral az arcomon felé fordultam. „Se elég ruhát, se drótot nem hoztam… Pedig a drót csévélő technikát leszámítva, nagyjából semmi támadó technikám nincs…”
Válaszát várva néztem felé, és reménykedtem, hogy nem vagyok egyedül a bénaságomban.

„Nemsokára összehívják a Genineket egy étkezésre, utána pedig megkezdődik majd az oktatás. Ne aludj el ha lehet.” mondta Kagero-san nem sokkal később.
„Hai-hai. Nem fogok.” mondtam, és egyből a hátradőltem, a falnak fordultam, és pillanatokkal később vajon, mit csinálhattam? Igen. Pontosan. Elaludtam.


*Itt Mamou kb olyan módon nevet, mint ahogy Tada Banri szokott a Golden Time c. animében, aki látta érti.

A tervem egész jól sikerül. Ahogy elhajítom a kardomat, a felém száguldó shurikenek lepattannak róla, ráadásul a kunoichit is megzavarom és nem aktiválja a technikáját. Miután oldalra gurulok, újabb támadásba lendülök. Az ellenfelem nem tud mit csinálni ellenem, így hát könnyedén neki zúgok. Együtt érünk földet, miközben csontok recsegése hallatszik. Úgy tűnik, elintéztem a shinobit. Hallom, hogy a halálán van, de még nem szenvedett ki. Így hát megkeresem a kardomat, felveszem a földről és újra a kunoichihez sétálok.
Nem érzek ellenszenvet az ellenfelem iránt. Sajnálom szegényt, hisz ő csak a dolgát próbálta végezni, vagyis a hazáját védte. Éppen ezért becsülöm. Letérdelek mellé, bal kezemmel eltakarom a szemét. Nem akarom, hogy ez legyen az utolsó dolog amit lát. Lassan a magasba emelem a kardomat:
- Sajnálom!
Már éppen lesújtanék, amikor valami felfénylik, nem is olyan távol. Ahogy felnézek, meglátom az elektromosságot, ami felénk "kúszik". Azonnal hátra ugrok és próbálom kiszúrni honnan jön az újabb fenyegetés. Ekkor jövök rá, hogy Kawachi az. Ő használt egy villám technikát, amely ráadásul engem is eltalált. Igaz, hogy éppen csak érintett, de akkor is elzsibbadt a bal kezem. Azonnal feldühödök, legszívesebb azonnal nekiesnék, de most nem tehetem meg.
- Te eszement, figyelj oda jobban! - üvöltöm felé, majd kardommal Gouka-ra mutatok. - Te pedig mi a francnak vagy itt? Ha a következő összetűzésnél nem segítesz nekünk, akkor én magam fogok végezni veled! Majd azt mondom, hogy dezertőr vagy. Elvégre itt vagyunk egy másik országban, te pedig nem teljesíted a feladatodat!
Mérgesen teszem el a fegyveremet, majd jelzem nekik, hogy folytassuk az utunkat. A vérnyomásom eléggé megugrott, de a tettlegességig nem fognak fajulni a dolgok.
- Menjünk tovább és keressük meg a csapatainkat. Nem szeretnék túl sokáig kószálni ezen a vidéken. Ki tudja milyen meglepetések várnak még ránk...

// Hát, akkor megyek a Második Frontra A kérdésem meg ez volt: //Ha kijátszom az év végi jutsum, és ott kijátszok hozzá drótot (drót csévélő technika), akkor az még befér ide?// De szerintem már felesleges:D Illetve, írtam h milyen technikát szeretnék tanulni… ha nem nagy kérés, lehet inkább ez? Ninpō: Ayame Tori // Ninja Művészet: Írisz Madár //

Figyeltem Kagero reakcióit, válaszait. Azt mondja, hogy az előbbi nő tényleg kém lenne? Nem tűnik lehetetlennek, de elég béna, ha ilyen hamar kiderült. Mindegy, most már nem kell vele foglalkozni. Ami volt, elmúlt. Gondoltam ekkor. Ültem az ágyam szélén és gondolkoztam. Nem tudtam teljesen hova tenni a dolgot továbbra sem, de próbáltam megfeledkezni róla. Őszintén, nem ment. Nem tudom miért, de nem ment. Ugye nem… Csak nem…. Nem lehet… Ugye nem távoli rokonom, és azért nem tudok megbékélni a dologgal, mert valamilyen fura dolog folytán érzem legbelül? Dehogy, nem érzek semmit legbelül, legalábbis ilyet. Mondjuk, nem tudom, hogy az az ’ilyen’ az milyen…
„Bizonyára már a legelejétől figyelték, hogy miben mesterkedik. Többszörösen is kitűnt a tömegből. Ez lett a jussa. Bár, az való igaz, hogyha Ő egy kém, akkor elég rosszul csinálta azt, amit. Hacsak nem az volt a célja, hogy elfogják.” fűzte hozzá a lány.
„Nem tudom, Kagero-san. Nem tudom…” megráztam a fejem/color] „Hagyjuk, ne foglalkozzunk a témával, összezavar. Amúgy, te is genin vagy?” tettem hozzá mosolyogva.
Majd valamivel később megkaptam a választ idióta kérdésemre, hogy mi lesz a ruháimmal.
„Majd mosol magadra minden nap.” Ez eszembe se jutott. Őszintén. Meg sem fordult a fejemben ez a lehetőség. Nem azért, mert el lennék kényeztetve otthon, csak hát nem jutott eszembe, na.
„He-he, igaz is…” bólintottam kínomban, majd a témát annyiban hagytam, és pakolgattam, rendezkedtem. Hallottam, ahogy mögöttem mozgolódik szobatársam, majd hangját hallom.
„Fogd! 2x5 méter drót. A technikához nem a legjobb, de csak ez van nálam. Valószínűleg nekem nem kell majd.” és azzal a lendülettel hajította felém a két tekercs eszközt. Gyorsan reagáltam, és jobb kezemmel hátranyúlva el is kaptam mindkettőt egyszerre. Éreztem a lökést, és dörzsölést tenyeremben, de mondhatjuk jelentéktelennek is. Hátrafordultam, majd odamosolyogtam:
„Köszönöm szépen. Biztos nem fog kelleni?” tettem hozzá bizonytalanul a kérdést mondókámhoz.
Visszafordultam ágyamhoz, felálltam, és két oldalt övemre csatoltam külön-külön a két tekercset, végét szabaddá tettem, hogy gyorsan előkaphassam, ha kell akármire. Ledőltem ágyamra, és befelé fordultam. Pillanatra elszunyókáltam, majd arra a kellemes mondatra keltem, hogy:
„Minden Genin gyülekezzen a kantinban! Ételosztás következik és eligazítás!” hallottam a hangos recsegést.
„Menned kellene.” fűzte hozzá Kagero-san a beszédhez, és mozgolódásomhoz.
„Hai-hai. Azonnal indulok.” bólogattam, és kikászálódtam az ágyamból, ajtó felé vettem az irányt, és a mögöttem lévő lánnyal nem is foglalkozva korgó gyomromat kezdtem el követni a hajó élettelen nyüzsgő folyosóján. Hosszú lesz a sor.

Látszik, hogy senki nem lelkes az ötlet hallatán, ahogy én sem örülök neki, de ha van valakinek jobb ötlete, akkor állok elébe. Nem szép dolog mással elvégeztetni a munkát, de a nin-juukkal kevesebb dolog történhet, mint velünk és talán a saját életünk mentésével és minél több társaink életének megmentésével több esélyünk lesz, mintha eszetlenül visszamennénk és hullazsákban térnénk vissza a faluba, mint hősök. Mi jobb? Segíteni a társaidnak, miközben te életben maradsz vagy csatlakozni a hullákhoz, akikre úgy emlékeznek, mint megtette azt, amit a faluért tenni kellett. Én a magam részéről inkább az előbbit választanám.
- Én is tisztában vagyok, hogy nélkülünk sokáig a terv nem hatásos, de ha meg tudunk menteni pár társunkat, már többet tettünk így, mint ha visszamennénk meghalni. Valóban foglyokat sem valószínű, hogy ejtenek, de a fejükkel gondolkodva néhányat életben hagynak lévén, hogy kiszedhetnek némi információt belőlük. Az utóbbi sorsra valószínűleg a magasabb szintű ninják jutnak, az ott maradt gennineknek nincs esélyük, ha csak mi nem segítünk rajtuk.
Elindítom a nin-juuimat a többiek után és reménykedem, hogy sikerül a tervem. Mielőtt ég követném a csapatot kézpecséteket mutatok, aminek hatására az elemi chakrámból tűzgömbök jönnek létre, amik a katon: onidoro// tűz elem: démon lámpás technika hatása. A tűzgömböket a kikötőbe irányítom. Ugyan nem látom az ottani helyzetet, de nagyjából mindegy, hogy mi történik és mi lesz a célpontja, mert a kikötő már elveszett. Mivel nincs messze a célpont, így csak pár másodpercet várok, hogy a tűzgolyók elinduljanak, mert a chakrámmal az irányt megadtam, néhány hajót céloztam meg, messze a nin-juuk dühöngésétől. Most pedig lelépek, követve a társaimat reménykedve abban, hogy a tervem legalább néhány társam életét megmenti.

Már majdnem végzek a nővel, amikor az idióta Kawachi egy villámtechnikával elkap minket. A kezem kissé megbénult, de annyira azért nem vészes a dolog. Azonnal leteremtem Kawachi-t, majd Goukára mutatok a kardommal és ő is kap egy keveset a "jóból". Ezt követően elteszem a kardom és próbálom összeszedni a gondolataimat. Ekkor pedig valami elsuhan mellettem. Azonnal követem a hang irányát, majd látom, hogy Gouka elterül a földön.
- Fenébe! - mordulok fel. - Kawachi, hasra! - adom ki a parancsot, majd elterülök a földön.
Amint lent vagyok, kigurulok oldalra, végül kézjeleket alkotok meg. A következő pillanatban egy ködpamacsot lehelek ki, ami hamarosan beteríti a környezetünket. A Kirigakure no Jutsu most nagyon hasznos lesz, elvégre nagyon is jó vagyok a lopakodásban. Miután leszáll a köd, teljesen hangtalanul indulok el abba az irányba, ahonnan a támadás jött az előbb. A Muon Satsujin segítségével próbálom megközelíteni az ellenfelet és ha sikerrel járok, akkor egyszerűen csak hátba szúrom. Ha többen vannak, akkor közéjük rontok és próbálom mindet lefejezni a kardommal.

//Hát ez most nagyon nem ment... elnézést!//

Harc az életem, ninja vagyok és ez az én utam. Vannak céljaim, amit el akarok érni és a hábor is csak egy akadály, amit le kell győznöm. Nem futamodok meg, ha kell akkor segítek Kirigakurénak kiírtani az egész villámok földjét. Nem számolom, hogy hány embert kell megölnöm. Háború van, nincs idő arra, hogy a megöltek felett siránkozzak. A technikában sem gondolkodom, azért figyelek a társaimra, de ha nincs más választásom, akkor nem riadok vissza olyan technikák bevetésétől sem, ami miatt társaim is veszélyben kerülhetnek. Kumoi ellen raitont bevetni nem biztos, hogy jó, hiszen ők a raiton technikák mesterei, de ezúttal jó ötlet volt, még ha Shinkot is eltaláltam a technikával. A férfi kifeküdt, de az életjelei még léteznek. Egy mozdulat és a férfi halott. Goukát én csak akkor fedezem fel, amint Shinko éppen megneveli. Legszívesebben egyszerűen félbevágnám és később közölném a felettesekkel, hogy elesett a harcok során. Ezt a problémát gyorsan megoldotta valaki. Egy süvítő kunai repült felénk. Nem vagyok elég gyors, hogy elkapjam, reagálni nem volt idő, de azt gyorsan felmértem, hogy a kunai villám chakrával volt feltöltve. A célpont Gouka volt és telitalálat. A srác, aki pár pillanattal ezelőtt menekül akart, most holtan fekszik és egy újabb ellenféllel állunk szembe. Azt már tudja rólunk, hogy mind ketten jók vagyunk a kenjutsuban és az én egyik elememmel is tisztában van. Mi pedig annyit tudunk, hogy villám elemmel rendelkezik. Egyelőre nem tudok a halott ellenfelemmel foglalkozni, pedig a fegyverei között talán akadhat valami hasznos, de előbb az élőkkel kell foglalkozni.
- Gyere elő!
Nem mondok sokat és inkább várok. Védekező állást veszek fel és készülök a támadásra. Felkészítem az egyik legveszélyesebb technikát, amit ismerek, ami nem csak az ellenfelemre is veszélyt jelent, hanem rám is. Ha átadom az irányítást a kard szellemének, ami a shodou// első osztály technikával történik. Már használtam a technikát, de zanbatoval még nem. Szerencsére van olyan technikám, amit ehhez a fegyverhez sajátítottam el. Egyelőre nem vetem be, csak várom a támadást és csak előkészítem a technikát. Ha pár másodpercig nem történik semmi, akkor lassan hátrálni kezdek a halott ellenfelem felé, hogy átnézzem a felszerelését.