Déli Tenger

// Hidan //
 
Miután sikerült Sen’in segítségével és nagyapám nevének hála fuvart szereznem, a következő dolgom egy szoba foglalása volt. Ami után egy nagyobb gyümölcsbeszerző vásárlókörút, követett a piacon. Sok olyan gyümölccsel találkoztam melyeket Konohában nem látni. De a tartósságukról nem sokat tudok így inkább az általam jól ismertek mellett döntök. Viszonylag jó minőségű és helyi értelemben jó áron eladott lédús almákkal és körtékkel térek vissza a kocsmába. Lepakoltam, majd elfogyasztottam egy tál miso rament. Kellemes volt és jól is esett. Csak sajnos nem ütötte meg Ichiraku szintjét. De még az anyámét sem. A számla rendezése után ismét visszatértem a szobába. Nem volt túl puccos, de a sivatag után, kész elnöki lakosztály. Hamar be is feküdtem, az ágyba. Melynek kényelme normál esetben igencsak megkérdőjelezhető, de most ez nem zavar. Hamar becsukom szemem és álomra is szenderülök, hogy a holnapi napra kipihent legyek. A hajnal első sugaraival én is útra is kelek a 12-es dokkhoz. Már messziről, hallható az öreg hangja miközben unokája legénységének osztogatja kapitányként a parancsokat.
 
A hajóhoz érve a fogadóbizottságot Sen’in és a tényleges kapitány alkotja. Fedetlen felsőtestét, hajózással kapcsolatos tetoválások díszítik melyek általában megtalálhatóak a tengerjárókon. Szélfútta kócos haját, vörös kendővel fogja össze melyből előre csak pár tincset enged. Majdnem olyan mint egy kalóz melyekről képeket láttam gyerekkoromban a mesekönyvekben. Csak a kalózkapitányi fejfedő hiányzik róla és a kard az oldaláról. Mivel korombéli a srác, így mindössze csak néhány év lehet köztünk.  Az évek számával pedig a mérleg inkább az ő oldalára billen. Bár saját szakmánkban talán ugyanannyi tapasztalattal rendelkezünk. Elvégre hajóra, még matróznak sem nagyon fogadnak 16-17 éves korig. Ezzel szemben a shinobi világban az ember 14 éves korára már ninjának hívhatja magát. Az öreg rögvest unokája bemutatásával kezdi. Majd baráti jobbot nyújt nekem, nem hezitálok sokat meg is markolom. Tapintásán pedig érződik, nem csak a parancsokat adja, hanem a munkából is kiveszi a részét. örömmel hallgatom, ahogy nagyapámról beszél, de mikor saját felmenőjéről kezd beszélni hamar mosolyt csal vele az arcomra. Aztán ezt csak fokozza az öreg, miközben Toshigorót próbálja fenyíteni. Aztán amint befejezi az öreg a kemények nem mondható, de annál inkább felvidító erejű fenyítését, folytatja az ifjú kapitány. Majd amint befejezte én folytatom a szóváltás. Melyet remélhetőleg nem szakít meg Sen'in.
- Számomra a megtiszteltetés, hogy megismerkedhetek egy olyan korombelivel, aki felnéz a nagyapámra. Számomra is egy példakép. Végrendeletében címzett nekem egy levelet, ez miatt vagyok itt. Úgyhogy ez a kaland nagy valószínűséggel tényleg sosem látott dolgokat fog elénk tárni. Más történetet sajnos nem tudok, amiben a nagyapád is szerepelne. Így azokról nem tudok nyilatkozni. Én csak a családom nomád életmódjáról tudok történeteket és a vándor ninajként megélt kalandjairól. Viszont mivel nem igazán tudom mennyibe is kerülne egy hasonló út, és olyat nem is nagyon tudok felajánlani neked, ami egyenértékű lenne a szívességgel, így bátran fogj be a munkára. Gyorsan tanulok és bírom a kemény fizikai munkát is.
A gyors szóváltás és önmagam munkára ajánlása után megmutatja kabinomat a szkúneren. Majd körbevezet a csempészhajón, a berakodás alatt. S bár a szkúner nem egy brig, de mégis szép méretekkel rendelkezik. A berakodás végeztével, megindul utazásunk, kedvező hátszéllel mely északról fúj ezzel megkönnyítve délre tartó utazásunkat.
- Nos, miben lehetek szolgálatára kapitány?
Kíváncsian várom válaszát, elvégre egy ninja ritkán kerül hajóra. Így ez egy érdekes tapasztalat lesz.

// Hidan //
 
Miközben a hajópallón végigsétáltam a fedélzetre, a fogadóbizottságom üdvözölt. Egy rövid de tartalmas beszélgetés után, Toshigoro körbevezetett az Azarashin. Elsőként a kabinomba vezet, ahol lepakolom saját dolgaimat. Bár nincs túl sok dolgom. Hisz Konohából mindössze egy hátizsákkal jöttem el, és itt vettem még két kisebb méretű zsák almát és körtét, amiket helymegtakarítás végett egy nagy zsákba raktam. A szobám átnézése után, folytatódott hosszú távú, ideiglenes lak- és munkahelyem bemutatása. Mivel már a fedélközben voltunk, így azzal kezdte. Itt helyezkedik el még pár az enyémhez hasonló szoba, melyek közül az egyiket Sen’in bitorolja, Tsohigoro vagyis a kapitány szállása, a matrózok lakrésze. Valamint még a konyha. Az alatta fekvő szint az evezőknek van fenntartva. A legalsó szint pedig a rakodótér. A körbevezetés közben folytattuk a társalgást Toshigoroval.
- Nem a foglalkozás dönti el, hogy milyen az ember. Hanem annak tettei. Még akkor is, ha egyes munkák képesek előítéleteket kelteni az emberekről. Nem foglak titeket szóbeszédek alapján megkülönböztetni. És ezt azért is mondom, mert maga a tény, hogy hajlandóak vagytok elvinni egy olyan útra, amiről csak én, és …. Bocsánat a fogalmazásért, de egy habókos vénember hisz csak. Szerintem kedves dolog. És különben meg köztünk ninják közt is vannak olyanok, akik az erejüket rossz célokra használják.
Miután visszatértünk a fedélzetre Toshigoro kiadta az indulási parancsot, mire egy matróz, a korláton elhelyezkedő bakról eloldja a kötelet. Leengedik a vitorlát és a hátszél már bele is kap.
 
Az indulás után, nem kezdtem el játszani az urat, aki nem hajlandó segíteni csak lazsálni rögvest kértem is munkát. Így Toshigoro kénytelen, volt újra a fedélközbe kísérni engem, az evezőkhöz. A feladatom kiadása után pedig ott, is hagyott. A kapott spatulával, elkezdtem levakargatni az evezőkre odaszáradt, de nem odavaló tartozékokat. Minden evezőt végigtisztítottam, és alaposan át is vizsgáltam, algák, korallok és hasonlók után.
A munka elvégzése után ismét, Toshigorohoz fordultam munkáért. Konyhai munkára lettem következőnek befogva, ahol szakácsnak pucoltam a hozzávalókat. De mivel nem volt több olyan feladat, amit a hajózáshoz nem értők tudhattak volna így a nap többi részét, vagy a fedélzet, korlátján támaszkodva néztem a végtelen kék horizontot vagy egyel lejjebb hallgattam a Sen’in történeteit melyekben néha nagyapám is kapott kisebb nagyobb szerepeket. Pár nap alatt a matrózokat hallgatva sikerült nagyjából elsajátítanom az itt használt zsargont. Valamint jobban be is fogadtak maguk közé és elkezdtek betanítani a munkákba. Bár javarészt még így is inkább voltam, kukta, fedélzetsikáló vagy hajóács. Lévén hogy az oldalperemen is könnyedén meg tudok állni. Ha meglazult vagy megrongálódott egy deszka kalapáccsal és szögekkel esetleg egy cseredeszkával engem küldtek a javításra. S bár nekem könnyebb volt fennmaradnom az egyes nagyobb hullámok lökésétől a hajó is jobban ringatózott. Így néha előfordult, hogy egy-két szeg kiesett a kezemből és a hullámsírba merült. A Sen’in javaslatára vásárolt gyümölcsökből naponta egyet fogyasztottam esténként. Hogy kitartson legalább másfél hónapig.
 
Utazásunk hatodik napjára, már a javításoknál fontosabb munkákat is kaptam. Mint a vitorla ellenőrzése, bár ennek is az volt az volt az oka, hogy a chakrám segítségével képes vagyok felragadni a falra. Viszont megtörtént az első igazi probléma is az utazásunk során. Mikor három tengerész sorhajót pillantottunk meg a horizonton. Toshigoro, felmenője és én is szemügyrevettük a fináncok hajóját látcső segítségével. A kapitány vázolta a helyzetünket, és hogy mit is lehet tenni. S bár mivel én alapjáraton nem vagyok bűnöző, de mivel egy csempészhajó fedélzetén vagyok így nekem is komoly probléma ez. Még akkor is, ha továbbra is csak egy utas vagyok, mintsem egy matróz. Valamint megjelenésük az expedíciómra is komoly hatással van.
- Én az emberi életet sokra becsülöm. Eddig ha a düh is vezérelte cselekedeteimet, akkor is képes voltam visszafogni magam az emberöléstől.  De, természetesen, ha úgy hozná a helyzet valószínűleg képes lennék embert ölni. Biztosra nem mondom, hiszen még nem öltem, így nem tudhatom, hogy tényleg megtenném-e. A hajó rakományának feláldozásának ötletét is elvetném. Mivel az előnyünk csak ideiglenes lenne, az előbb hallottak alapján. És mivel készleteinkkel is óvatosabban bánnánk, mint egyébként. A kevesebb táplálék bevitel miatt, még kevesebb erőnk lenne a harcra, ha sikerülne nekik beérni minket. A viharba meneküléssel szinte teljesen a szerencsére bíznánk magunkat, és ahogy ti mondjátok Sujin isten jóakaratára. Az hogy az ellen követ-e minket a viharba annak az esélye 50%, és hogy ott bent nem-e sérül meg az Azarashi az újabb 50%. Összesítve ez kb 25%-os esély arra, hogy mindenféle baj nélkül el tudunk menekülni a viharban.  A harc pedig három hajó ellen őrültség lenne. Még ha egy ninja is van az oldalatokon, de nem ismeritek teljesen, hogy mire képes ismét csak lutri, hogy elég lenne-e a segítsége. Így ha én lennék a kapitány valamelyik menekülési formát választanám. De mivel én vagyok itt a ninja, így jól tudom, mire vagyok képes. Ezért azt mondom az ütközet adja a legtöbb életben maradási esélyt. Bár így biztosabb hogy elvesztett emberi életekkel is kell számolni mind a két oldalon. Nekünk itt a meglepetés ereje szerény személyemben. Ha sikerülne az egyik hajóhoz titokban eljutni még a harc előtt, akkor valószínűleg képes lennék elsüllyeszteni azt. Majd további egy hajót szinte egyedül is fel tudnék tartani. Három hajóból egyet még talán elfoglalni is sikerülne. De ha kellő távig bevárjuk őket, akkor bizonyos távból talán a fedélzetről is képes lennék felgyújtani, minden hajón, legalább egy vitorlaponyvát. De a döntés végül is a te kezedben van.
Válaszomat, hogy harcolnék is az is nagyban befolyásolta, hogy megígértem az út során harcba szállok a hajó, a rakomány és a legénység védelmében, ha szükség lesz rá.

// Hidan //
 
A távolban megjelenő fregattok kérdésére Toshigoronak egyből több ötlete is támad. Bár nem meglepő, hiszen munkájából adódóan vannak olyan helyzetek, amik bármikor bekövetkezhetnek. Így biztos vannak kész tervei több eshetőségre is. Most pedig csak kiválasztotta közülük a három legopcionálisabbat. Ami igazán jól esett, hogy ezen ötletek közül a megfelelő kiválasztását velem és nem egy másik matróztársával vitatta meg. Mondjuk az első tisztjével. Az elképzelései hallatán, nekem is beindulnak agytekervényeim. És elmondom véleményem minden teóriájáról. Közben pedig őszintén megosztom vele, hogy véleményem szerint, mire vagyok képes jelenleg. Hát igen, nem árulok zsákbamacskát.
 
A kapitány bókja nem esik kevésbé rosszul, mint az előbbi megtiszteltetés. Vagyis, hogy az én véleményemet kéri ki, mitévők legyünk. Holott nem is konyítok a hajózáshoz vagy a tengeri harcokhoz. S miközben ő újra felméri a közeledő flottát, felmenőét már annyira elöntötte a hév, hogy szinte bele is esik a tengerbe, annyira fenyegeti, szóban és öklével a nyomunkban lévő ellent. Nem mintha bármit is hallanának vagy látnának tetteiből. De legalább legtöbbünk jót mulatni rajta. El is mosolyodok a generációk közti vitán. Ha nem tudnám miért is van itt az öreg, akkor azt merném gondolni, hogy a jó hangulat megőrzése miatt engedik a hajóra. Végül Sen’int sikerül lecsalni a fedélközbe. Így Toshigoro már nyugodtan jelenthette ki, melyik stratégiát is választja. Majd további információkat is megosztott arról, hogyan is folyhat a hajók megközelítése. Ami szintén sokat segített, hisz minden, amit tudok azt az elmúlt 7 napban szereztem.
- Igen legtöbbünk, elsajátítja már fiatalon!tudom, hogy te vagy a kapitány, de ha nem gond akkor most én venném kezembe a támadás levezénylését. Miután visszafordultunk és elég közel értünk, én az egyik hajó teljes árbócozatát hamuvá égetem. Így azt már csak a hullámok lesznek képesek mozgatni. Ha az egyik hajó a segítségükre siet, akkor a harmadikat veletek, együtt fogom megcsáklyázni. Én a vízen haladva közelítem, majd meg őket. És lefoglalom őket annyira, hogy titeket ne vegyenek ágyútűz alá. Így a hajóval megtudjátok közelíteni őket, úgy, hogy a másik kettő se vehesse célba az Azarashit. Így ha menekülésre is kéne venni a figurát, némiképp biztosítva lenne az egérutunk.  Ha pedig egyik sem megy segíteni bajbajutott társaiknak, akkor kénytelenek leszünk kettéválni. Akkor igazából nem szólok bele, hogy hogyan is irányítod a hajót.
Miközben, elmondom tervemet szkúnerünk már meg is tette a félköríves fordulását és egyenesen a tengerészet hajóinak tart. Közben letekerem, bal kezemről a fáslit, amivel eltakarom fejpántomat és arcomat áltól orrig. Bár a számnál hagyok egy kis szabad részt, hogy tudjam is használni a tűztechnikáimat, amikre olyan üszke voltam pár perccel ezelőtt.
- Bocsi, de nem vállalhatom fel az arcomat, sem a falumat! Nem lenne jó, ha a végén belekerülnék a Bingo könyvbe.
Amint elég közel érnek a hajóink egymáshoz a chakrával nem spórolva meg is támadom a baloldalit a Katon: Karyuudan technikámmal. Ez egészen biztosan van olyan erős, hogy átlyukassza az összes vitorlaponyvát, és fel is gyújtsa azokat az árbócokkal együtt. Veszek, egy mély lélegzetet, majd elkezdem megformálni a Patkány, Ló, Kígyó, Sárkány, Patkány, Ökör, Tigris kézpecséteket. Közben a levegőt a tüdőmben chakrával vegyítem és a kifújása pillanatában begyújtom az elegyet. Ami egyenesen a kiszemelt hajó árbócozata felé száll a levegőben.
 
Ha az egyik hajó a segítségükre sietne, akkor, létrehozok három sima bunshint és a vízre ugorva közelíteném meg őket. Közben minden Atsushi kézjelek formálásába kezdenek, amik a Katon: Karyuu no tamagohoz tartoznak és egy Endan méretű tűzgolyót lövök a hajó fedélzetére, ami a fedélzetre érve szétrobban és apró lánggömbökként remélhetőleg sikeresen megsebez párat az ellenfél soraiból. Majd ezután a Raiton: Raikent fogom használni, hogy az elektromos ütésekkel tovább gyengítsem az ellenfél sorait, esetleg néhány végtagjukat ideiglenesen egy elektromos zsibbasztással nyugállományba helyezek. A jutsut csak addig tartom fent amíg, Toshigoróék, át nem szállnak az Azarashiról. Utána a bal kezemen lévő, pecsétpapírból megidézem a Hono no Hayaset és azzal harcolok tovább.
Ha egy hajó sem megy a harmadik segítségére akkor, igazából csak annyit változtatok a taktikán, hogy én a középső hajót kezdem meg ostromolni. És nem, használom a Raikent.
 

// Most inkább csak leírtam mit is fogok tenni. A következő posztban, majd rendesen kifejtem a dolgokat.  Karyuu no tamago leírása: link //

// Hidan //
 
Ahogy menekülésből, támadásba fordítjuk a hajót az a hirtelen kanyartól megdől. A legénység oldalazva tesz is pár lépést mire, súlypontjukat úgy helyezik le, hogy az igazodjon a megdőlt, fedélzethez. Nekem ilyesmire nincs bajom. Amint érzékelem, hogy a padlózat kezd kifordulni alólam, lábamba koncentrálom a chakrám és odaragasztom magam, mint legyet a légypapír. Ahogy, befejezzük a fordulatot, a hajó lassan visszaáll eredeti állapotába. Így nekem sem kell tovább a lábamba vezetnem a chakrámat. Toshigoro mellett a hajóorrban, figyelem, ahogy a táv a szkúner és a fregattok közt egyre csak csökken. Szépen, haladunk a nekünk baloldali hajójuk szabad oldala felé. Majd amint a lő távomon belülre kerülnek fel is készülök egy Karyuudan-os üdvözlésre. Elkezdem megformálni a jutsuhoz szükséges kézjeleket, miközben veszek egy mély lélegzetet, és chakrát koncentrálok a tüdőmbe. Ott amint a két összetevő elkeveredik egymással, kivezetem őket a testemből a számon át. Majd amint, kifújtam begyújtom azt, amitől egy hatalmas szinte vízszintes lángoszlop lyukat éget a fregatt, összes, nagyobb ponyvájába. Ami lángra kapva tovább terjed a többire, az árbócra és nem túl lassan az egész hajóra. A legénység pedig jajveszékelve menekül, a tűztől mentes tengerbe.
- Egy megvolt! Lássuk, mit lépnek.
Miközben, mi haladtunk a felgyújtott, hajó oldala mentén, a középsőhajó orrvitorlája, jelenik meg, a másik mögül, az Azarashi farára merőlegesen kanyarodva. A harmadik pedig, valahol a két hajó takarásában volt. Így nem tudhattuk, az mire készül. Támadásra vagy az emberek kimentését végzi. Minden esetre most a mögöttünk lévő, hajóval kellett foglalkoznom. Ahogy az a tervben is szerepelt a Karyuu no tamago val próbáltam megsebezni, harcképtelenné tenni a második hajó legénységét. Veszek egy mély lélegzetet, hogy levegőt gyűjtsek a tüdőmbe. Csakúgy, mint az előbb elvégre a legtöbb katon technika a tüdőben jön létre. Elkezdem megformálni a Tigris, Kígyó, Kos, Sárkány kézjeleket. Ezzel párhuzamosan pedig a chakrámat a tüdőmbe koncentrálom. Az így keletkezett levegő-chakra keveréket, pedig elkezdem kivezetni tüdőmből a torkomon, át a számba. Ahonnan kifújva, begyújtom az Endan méretű lánglabdát. Szerencsésen átér, a másik hajó fedélzetére, ahol a bevont vitorla miatt az árbócnak csapódik, megégetve azt. Majd pár pillanat múlva, úgy szórja szét magát minden irányba nem kímélve senkit és semmit. Még az Azarashit sem. Néhány kis lövedék, átjut a mi hajónkra is eltalálva a farát és hátsó vitorlánkat. Szerencsére ezek nem akkora erejű lángok, hogy szétégesse bármelyiket is. A fán mindössze kisebb égésnyomokat, a vitorlán pedig apró lyukakat hagy. A másik hajón, viszont sikerül újabb tüzet okozniuk, és a legénység egy részét a vízbe kergetni. Hogy a fájdalmuk enyhítsék.
 
- Remélem megtanulták a leckét, és békén hagynak minket.
De ahogy ezt kimondtam, a harmadik hajó is kibukkant mögülük. Én pedig, gyorsan a hajóorr másik oldalára futottam, hogy jobban szemügyre vehessem őket. Ahogy átértem, és kezeimmel megtámaszkodtam a korláton, hogy kihajolva még jobb kilátásban részesüljek társaink félő kiáltásaira leszek figyelmes és egy hatalmas reccsenése, hátam mögül a hajófar irányából. Ahogy a hang irányába kapom a fejem, már tudom is mi a riadalom oka. Én magam is meghökkenek a lassan felénk dőlő égő árbóc láttán. Jobb kezem Toshigoro vállára helyezem, majd így szólok:
- Szerintem, most jöhet az a jobb oldali vasmacska. - Azt remélve, hogy a vasmacska ereje elég lesz ahhoz, hogy a fordulattal a hajónk farát nagyjából kivigyem a kidőlő fa útjából. Ahogy a mondat elhagyja a számat leveszem a kapitányról a kezem és sietek vissza a hajó másik oldalára. Ahogy átértem chakrát koncentráltam a lábamba, hogy az esetleges hirtelen fordulástól ne essek el. Majd újabb kézjeleket kezdtem formálni és előállítani a raiton chakrát. Amit az utolsó kézjel megformálásával is végeztem, a felhalmozott chakrát a jobb tenyerembe kezdtem koncentrálni. És egy a lehető legnagyobb villámgömböt hoztam létre, amit csak tudtam. Majd az nekihajítottam a felénk dőlő árbócnak. Remélve, hogy a Kyuuden no jutsu becsapódásának ereje képes lesz a dőlés szögén mozdítani, hogy az ne minket találjon el. Szükség esetén, ha tényleg használ csak keveset, akkor addig dobálom, amíg csak bírom. Ha egyáltalán nem segít, akkor egy Endannal próbálkozok meg. A kitérés sikeressége esetén, oda megyek a hajó fedélzetén, ahonnan a legjobban tudom megfigyelni a harmadik fregatt következő lépését. Abban az esetben, ha a vízben lévő matrózok kimentésével, kezd foglalkozni, békén hagyom. De ha minket próbál követni, akkor ismét a Kyuuden-hez nyúlok. És azzal lyukasztom ki a hajó vitorláját, hogy az valamennyire átengedje a szelet. Ezzel pedig esetleg, lelassítsa őket annyira, hogy többé ne tudjanak beérni minket. 

// Hidan //
 
A lángba borult, felénk zuhanó árbóc elkerülésére tervemet Toshigoro elutasította és sajátjával, helyettesítette. Nem nehezteltem rá érte, főleg hogy jogom sincs rá, hogy parancsolgassak a hajóján. Valamint a helyzet olyan veszélyes és gyors cselekvést kíván, hogy időm sincs ilyesmivel foglalkozni. A legénység jó része egyből, mentek is helyükre evezőt ragadni. Közben én magam is folytattam a hajó megmentésére folytatott kísérletem. Tenyereimet egymáshoz tettem, majd raiton chakrát kezdtem, irányítani közéjük. Ahogy elkezd gyűlni a chakra kezeim távolodni kezdenek egymástól, miközben a halovány kék, gömb növekszik köztük. Az elkészült Kyuuden-t, amit elkészült már dobtam is el megcélozva vele az árbócot. Ahogy beérkezik a találat, a villámlabda szétrobban és kisebb villámokat szór szét maga körül. Tervem bejött és sikerült a dőlés szögén állítani kicsit. De még így is a hajóra esett volna. Ezért létrehoztam még egy Kyuuden-t. Ahogy a második villámlabda belecsapódott kettétörte a méretes vitorlát tartó faoszlopot. De a letört felének egy kis része még így is rázuhant az Azarashi fedélzetére. Be is törte a tat, padlódeszkáit. Majd a másik végének súlya elkezdte lehúzni a mélybe, Mielőtt viszont teljesen elsüllyedt volna, még lökött egyet a hajón, amitől az arrébb lökődött a tengeren mégjobban inogva, mint általában. Szerencsére az árbóc nem okozott sérülést kis szkúnerünk oldalát. Az égő fregatt ott megkerülő manőverünkkel, meg is kezdtük a menekülést. Bár nem igazán lehetne menekülésnek nevezni. Mivel az utolsó épp hadihajó a vízben lévő társaik megmentésével volt elfoglalva. Illetve a csata nagyon egyoldalúan zajlott. Nem sokkal azután, hogy elhagytuk a veszélyzónát az öreg Sen’in is előjött a fedélközből, hősiességével dicsekedve. Majd Toshigoro kapitány összehívta a legénységet, engem pedig maga mellé állított és dicséretet mondott. Kicsit el is pirultam, amiért a figyelem középpontyába kerültem. Jól esett a dicséret, mert általában a csapatot szokták dicsérni és nem a tagokat. De ez így is van jól.
- Szerintem, nem csak miattam alakultak így a dolgok. Toshigoro a te hajózási tapasztalataid nélkül nem tudtunk volna időben kijutásra alkalmas stratégiával előállni. Fiúk, a ti izmaitok nélkül pedig az evezők nem mozgatták volna a hajót. Szóval ne hálálkodjatok kérlek!
 
Este horgonyt vetettünk, hogy a mai napi sikerünket megünnepeljük. Felhoztunk három teli rumoshordót, amiket hamar csapra is vertünk. A matrózok és Sen’in hamar meg is mutatták mennyire szeretik is az ilyen nedűt. A tenger csendjét, részeg matrózok zenéje a holnapba száműzte. Ha pedig hallgattak akkor az öreg félnótás mesélte, vagyis inkább kiabálta el nekünk kalandjait. Amiket a túlzott alkoholfogyasztásnak hála még jobban tarkított, mint egyébként szokta. A hajón Toshigoro-val csak ketten voltunk józanok, a többiek állapotához mérve. Mi a mértékletes fogyasztást választva iszogattunk a korsó nagyságú rummal teli vasbögrékből. Még én a hajókorláton, addig a kapitány az egyik hordón trónolt. Hogy szemmel tudja tartani ki mennyit fogyaszt és ha úgy látja jónak akkor meg tudja állítani a további fogyasztásban.
- Még egyszer köszönöm, hogy segítettél nekünk.
- Ugyan szóra sem érdemes. Így is még én tartozok hálával, amiért ingyen elszállítotok egy olyan helyre, aminek létezésében alig páran hisznek és még kevesebben láttak.
- Amiatt ne aggódj, mondtam már! Főleg a mai nap után ne. Egy ilyen összecsapásból emberi veszteségek nélkül tudtunk kijutni neked köszönhetően. Az embereim élete pedig többet ér nekem, mint a fizetség, amit adtál volna.
- Na, igen ebben igazad van! Akkor többet nem hozom fel a témát.
Szavamhoz hűen onnantól kezdve szóba sem jött köztünk még egyszer a tartozás szó.
 
Másnap az Azarashi-n az élet már vissza is állt a régibe. Mintha az előző napi csata meg sem történt volna. Mindössze csak a tat egy romos része és az apróbb lyukak a hátsó vitorlavásznon emlékeztettek minket az eseményre. Az esti ünneplésre pedig az időnként a tengerbe rókázó matrózok. Nekem való munka ismét nem nagyon volt. Így tűvel és cérnával felküldtek a hátsó árbócra, hogy valamennyire foltozzam be a vitorlát. Mivel a szélbefogó ponyva elég erős és vastag anyagú, így azon is megtudtam maradni chakrám segítségével. A varrás még viszonylag könnyen ment kezdő szabó létemre.  De a cérnabefűzés már korántsem volt ilyen egyszerű a vízen ide-oda hömpölygő hajón. Majd a munka befejeztével visszatértem a padló felmosásához, és az árbóc köteleknél való segédmunkához.
Néhány hét után, végre elértük azt a ködöt, amin túl a sárkányok szigete rejlik. A tenger felszínlét beborító vastag felhőtakaró láttán értesítettük az öreget, hogy akkor legyen segítségünkre a ködben való navigálásra. Amit meghallotta, hogy szükség van szakértelmére szinte szalad fel a fedélközből.
- Na, látjátok-e kis taknyosok mégsem tudtok még mindent a hajózásról!
- Papó, hajóztunk mi már ködben. De te is tudod, hogy itt az nem segít. Túl sűrű, ha bemegyünk jó lesz, ha azt látjuk mi van közvetlen a hajó mellett. Azt mondtad tudsz segíteni a tájékozódásban, mert van egy eszközöd használnád kérlek.
- Ja, hogy ez már az a köd, hát miért nem ezzel kezdtétek. Raboljátok itt a drága időt! Hozzatok egy gyertyát, de gyorsan!
Amint megkapta, a kért tárgyat felerősítette a hajóorr korlátjára. Elé pedig a kristályát, amire olyan büszke. Ahogy mondta, a gyertyaláng fényét képes volt annyira felerősítve kivetíteni az Azarashi elé, hogy javított annyit a látási viszonyokon, hogy lassan hajózva biztonságosan lehessen közlekedni. Ez azonban csak előre biztosított, jó látási viszonyokat. A fedélzeten továbbra is alig lehetett, látni, rengeteg mécset helyeztünk a tatra, hogy lássuk a hajón merre megyünk. A fő vitorlát felhúztuk a biztonságos haladási sebesség érdekében. De még így is állandóan, a hajó oldalát kellett figyelnünk, nehogy a köd takarásában valaminek neki menjünk. Mivel a matrózoknak is alig volt valami munka így egyre inkább visszaszorultam konyhai kisegítőnek. Ahol a jó öreg Sen'in kedvenc történeteivel színesítette a napjaimat. Lassan, kezdtem én is kívülről fújni őket, de valami mindig változott bennük. Néha még azt a sztorit is elmesélte, hogy néhány héttel ezelőtt hogyan verte vissza a három fregattot. Egy hétig tartózkodtunk a lélekvesztőben. Ahol az est és a nappala közt a különbség csak annyi volt, hogy a minket körülölelő köd kicsit világosabb vagy sötétebb volt. Esténként, vagyis azt az időt, amit mi éjszakának hívtunk a takarodó előtt Ayame járt a fejemben és azt reméltem, hogy éjjelente vele álmodok. Napjaink a ködön belül unalmasak voltak, mivel bárhová néztünk csak a szürke köd volt. Ezért a legénység lassan kezdett becsavarodni. Kész felüdülés volt, amikor kiértünk a ködből. A kalózok és kapitányuk pedig csodálkozva nézték a szigetet, ami az útvesztő után megjelent előttünk a távolban. Viszont én nem csodálkoztam ezen, izgatott voltam. Egész testemen végigfutott egy hűvös fuvallat, és teljesen libabőrös lettem. Odafutottam a hajóorrba, és mint egy kisgyerek, csillogó szemekkel és egy hatalmas vigyorral az arcomon hajoltam túl a korláton. Úgy figyeltem a távoli szigetet, ami furcsa alakjával tört az égbolt felé.Közben a vén Sen'in csak ennyit mondott:
- Na, látjátok! Hát hazudtam én valaha? Itt van a sziget és rajta a sárkányok.
- Nem Sen'in te sosem. - Hallatszik a legénység válasza szarkazmussal teli hangon.

// Ago: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
A hajópusztító ködből kiérve végre megpillanthattuk úti célunkat. Mindenki máshogy reagált rá. Én izgatottan siettem a hajó elejébe, hogy még közelebbről csodálhassam a szigetet. Sen’in kurjongatott örömében, unokája viszont pont ellenkezőleg reagált a sziget láttán. Ami miatt Toshigoro kapitány szócsatába bontakozott felmenőjével. Persze ellene ilyen harcot nem lehet vívni. Bolondságait képes addig hangoztatni, hogy a végén a másik fél inkább beletörődik és ráhagyja. Ez történt most is, Toshigoro engedett az öregnek. Csalódást csak az tudott okozni, hogy egyetlen dolog bírt csak okozni. Mégpedig, hogy egyetlen sárkányt sem lehetett látni, az égen vagy a parton. Ahogy haladtunk a sziget felé egyre inkább kimutatkozott, ominózus magassága. A ránk vetülő árnyéka pedig mintha csak félelmet akarna csepegtetni a bátor utazók szívébe. Engem ez nem rémített meg. Bár azt már én is éreztem valami nincs rendben, a hellyel. A szigeten csend honolt. De nem a jófajta, amit az ember szeret, ha el akar merengeni. Ez a nyugtalanító kategóriába tartozik. Végül hajónk eljutott a sziget körüli 100 méteres körzetébe. Leengedtük a vasmacskát, ami már mondhatni szomjazott a vízre. Majd a csörlők segítségével leengedtük a csónakokat. Alap felszerelést vittünk csak magunkkal, ez nálam a hátizsákomat és annak teljes tartalmát jelentette, amivel útra keltem otthonomból. A hajó oldalán leengedtünk még egy kötéllétrát, hogy könnyebben tudjunk lejutni a vízen ringatózó csónakokhoz. Én Toshigoroval, a nagyapjával utaztam együtt. Miközben pedig a matrózok, az evezők mellett izzadtak én továbbra is csak csodálattal léztem a szigetet, amihez egyre csak közeledünk. És libabőrösen vártam, hogy milyen sárkánnyal fogunk találkozni. Valamint azon töprengtem vajon, hogyan fog majd viszonyulni hozzánk az egész sárkányfaj.
 
A part közelébe érve, kiugrottam a csónakból a többiekkel együtt, hogy kitudjuk vinni a partra a kis ladikot. Mivel attól féltünk a tenger vad hullámzása, elsodorná a parttól. A legénységnek pedig nem hiányzik, hogy a hajóhoz majd úszni kelljen. Egyedül az öreg Sen’in maradt a csónakban, falába miatt. A többiekkel ellentétben, nekem nem kellett a térdig érő vízben gázolnom. Mivel mielőtt kiléptem volna a csónakból lábamba koncentráltam a chakrámat. Így nem fáradtam ki annyira, mint a többiek akiket, a vízerősen hátráltatott a mozgásban. Kiérve a szárazra, a matrózok karókat kezdtek a földbe verni. Majd ezekhez még kikötötték a csónakokat. Egy kis extra védelem. Ha netán dagály jönne. Amint a vén falábú is kilépett a partra a járműből megközelítettük az ”érintetlen” őserdőt. Ami közelebbről még szebb volt, mint a hajóról.
- Ez lenyűgöző! Akár a paradicsom.
Látszott a helyen, hogy nem pusztítják a tájat az emberek. És az a levegőben is észrevehető volt. Nem lehetett érezni semmit a levegőben, csak a sziget növényeinek friss illatát. Viszont egy ösvényi helyen mégsem, burjánzott, annyira a zöld. De már nehezen lehetett észrevenni, a különbséget. Mégis a vén Sen’in egyenest arra indult, a csapatot vezetve.
* Erre halad volna el nagyapám is annak idején? De az már több évtizede volt. Nem lenne szabad látnunk a nyomaikat. Talán időközben mások is eljutottak a szigetre?
Teszem fel magamban a kérdést. Miközben jól tudom, hogy igen. Ellenkező esetben az öreg sem erre vezetne miket. Alig 5 métert haladtunk befelé az erdő felé, amikor a sziget csendje megtört. Hatalmas üvöltés rázta, meg a tájat. Mindenki egyből a füléhez is kapott, hogy tompítsuk. Sokunknak így is átszakította dobhártyáját. Én a szerencsések közé tartozva megúsztam, vérző fül nélkül. Ahogy a hang, megszűnt, Toshigoro már ki is oktatná nagyapját. De még mielőtt, befejezhetné mondatát, most erőteljes szél süvít, végig köztünk, és elnyomja hangját. A fák szárát középen meghajlítja, minket pedig már majdnem hátralök. A második lökéshullámnál, kezeimet arcom elé rakom. Csak egy kis rést hagyok, hogy lássak valamit. Először csak csúszni kezdünk a finom homokban. De hamar kizökkent minket egyensúlyunkból és tényleg hátralök minket. Még szerencse, hogy puha a talaj. Alig, hogy sikerült két lábra állnom már, jött is a harmadik erős széllökés, ami egy hatalmas árnyékot vetve a talajra és ránk suhant el fölöttünk. Irányába kapom fejem, és már meg is pillantom, életem első sárkányát. Testét borító aranysárga, pikkelyei a nap fényében csillogva úgy tűntek mintha tényleg aranyból lenne. A látvány elképesztő volt. És nem csak azért, mert egy mesebeli lényt pillanthattam meg. Hanem azért is mert hajónkra szállva, teljesen beterítette azt. A szkúner pedig a nagy terheléstől, recsegve ropogva tört ketté miközben a tengerbe süllyedt a rá nehezedő súlytól.
- Ez ugye csak egy vicc?!
Ekkor tudatosult bennem, hogy ezen a szigeten az ember hiába van a tápláléklánc második fokán, az erőkülönbség túl nagy. Képtelenség lenne huzamosabb ideig túlélni, ha az itt élők vadászni kezdtek ránk. De vajon mivel érdemeltük ki ezt a fogadtatást? Szinte partra sem léptünk, máris azt lehet mondani, hogy hadat üzentek nekünk.
* Mit kéne tennem? Menjek a tengerre hátha megtudok menteni valakit? De ők már biztos halottak. Olyan hirtelen, süllyedt el az Azarashi, hogy biztosan magával rántotta a fedélzeten lévőket. Mi lesz, ha ezután minket vesz célba? Képes leszek legalább feltartóztatni? Vajon tudta nagyapám, hogy ez fog itt várni? Nem akkor nem küldött volna el erre az útra. És Sen’in sem jött volna el. Tényleg az öreg!
Ekkor eszembe jutott, amit Sen'in mesélt nekem még hetekkel ezelőtt a Pajkos hableányban. Az általa mesélt történet szerint az ő lábát egy sárkány harapta le. Vagyis tudhatja, hogyan lehet megbékéltetni őket. Már, ha igaz a lábelveszejtős része is  a történetének. Tekinetem egyből az öregre irányult, aki mellett ott állt Toshigoro is.
- Sajnálom fiúk! Később felelősséget vállalok, a dolgok miatt. De most életben kell maradnunk. Sen’in mit tettek legutóbb, amikor a szigeten voltak? Attól tartok, voltak itt mások is utánatok. Akik nem hagytak éppen jó benyomást az itt élőkön.
Reménykedve teszem fel a kérdést. Mert, ha az öreg sem tud hasznos tanácsot adni, akkor valószínű, hogy menekülni kell. Sok esélyünk pedig nincs a túlélésre. Főleg, hogy ez a hely itt a sárkányok szigete, minden sárkánynak otthona. Nem csak egy sárkányé.
 
// Bevallom nem ilyenre számítottam. De pont ezért tetszett annyira, amikor olvastam. //

// Ago: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
Sen’in nyel egy nagyot, miközben próbál feltápászkodni a földről akárcsak a többiek. Falába miatt ez magában nehéz dolog. De most még remeg is a félelemtől, ami tovább nehezíti a dolgát. Toshigoro már könnyebben pattan fel a homokból akárcsak a legénysége többi tagja. Előbbi arcán viszont félelem helyett a megbánás és szomorúság jelei mutatkoznak meg. Nem is csoda, hiszen kénytelen ölbe tett kézzel nézni, ahogy élete munkája és a hozzá legközelebb állókat elveszíti. Helyzetünk nem éppen rózsás. Így utolsó reményünkhöz fordulok, akinek válasza hallatán a kétségbeesés még inkább megkörnyékez minket.
* Ez most ugye csak egy rossz álom? Nagyon remélem, hogy csak hülyéskedik az öreg, ahogy szokott. Most még valahogy talán meg is tudnám neki, bocsájtani, hogy egy ilyen rossz időpontot talált a hülyéskedésre.
- Mond, hogy csak viccelsz!
Förmedek rá hangosabban, azt remélve nagy vigyorral a száján, jön a válasz ” Na, mi van telel lette a gatyád? Meg nyugodhatsz, engem ismernek nem fognak bántani minket.” Sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem így lesz. Ahogyan én sem bírtam az Sen’in nemtörődömségét. Úgy most már Toshigoro sem nézi el felmenője bolondságát, amit eddig tiszteletből eltűrt. Szemében látszott a dühe az öreg iránt. Na, ha eddig nem félt eléggé az öreg, akkor most már igen. Sikerült mindkét tábort magára haragítania. Unokája ugyan kérdőre vont a még egyszer. De megróni már nem tudta. A sárkány ismét közbeszólt. Üvöltésétől kénytelenek voltuk újfent fülünkhöz kapni, hogy tompítsuk a hangot. De hiába sőt a kisebb távolság miatt még hangosabb volt, mint az előző kettő. Volt aki annyira nem bírta, hogy kínok közt esett térdre, és habár ordított min nem hallottuk. Csak nagyra tátott száját láthattuk, ebből vontuk le a hipotézisünket. Ahogy elhallgatott lejjebb görnyedve kihajolt felénk a vízből. Mivel az Azarashi már a tenger fenekén, csücsült. Orrából gőgösen füstöt eregetett. Olyan mértékben mintha egy éppen aktív vulkán kürtőjéből jönne. Miközben közelebb hajol hozzánk végig is néz a partmentén felsorakozó kis csapatunkon. Szeme meg is akad Sen’inen és ő maga is kérdőre vonja mély hangjával. Természetesen rémületkeltésben jóval túlszárnyalta kapitányunkat. Főleg a második kérdésnél, ami már mindenkit érintett. Hála az öreg szótlanságának. Na, nem mintha bárki más megmert volna mukkanni ebben a helyzetben. Miközben a válaszra vár újra körbetekint rajtunk. Ám szem most nem csak átsuhan rajtam, néhány másodperc erejéig rajtam is megakad tekintete, mielőtt továbbvonulna másra.
* Ez most csak véletlen volt vagy a fejpántom miatt? Esetleg felismerte bennem nagyapám vonásait? Bár ez most lényegtelen. Lépnem kell valamit. Hazudni nem éri meg hosszúra nyúló életének hála bölcsességével úgyis kiszúrná, ha füllentenék.
Látva a többiek szótlanságát a félelemtől tudom, hogy csak magamra számíthatok ebben a tárgyalásban.
- Engedd meg, hogy én válaszoljam meg kérdéseid.
Lassan kilépek a többiek közül, hogy közelebb mennyek hozzá. Egészen addig megyek, amíg a szandálomat el nem éri a hömpölygő tengervíz.
- A nevem Aokaze Atsushi. Talán ismerős lehet számodra. De, ha nem azt is megértem. Had kezdjem azzal, hogy nem ártó szándékkal érkeztünk. Ideutazásunknak én vagyok az egyedüli oka. Én akartam találkozni veletek, a matrózok csak elhoztak engem. Kérlek, őket hagyja ki ebből. Bár jómagam is szeretnék még élni legalább kétszerannyi esztendőt, mint amennyi most vagyok. Még előttem az élet. Isten segedelmével és az ön, vagyis az önök jóakaratától függően, ha visszatérek elvehetem a szerelmemet. Ezért megköszönném, ha meghagyná az én életemet is. Oh, bocsánat kicsit elkanyarodtam a témától. Az én utazásom célja pedig az, hogy megpróbáljak szerződést kötni veletek. Persze csak, ha méltónak találtok egy ilyen megtisztelő dologra. Közelebb mehetek, beszélgetni? Hajlandó vagyok bármilyen kérdésére válaszolni. Csak előtte még kérem árulja el ön is a nevét.
Próbálok megfelelő hangnemben válaszolni a lény kérdésére. És ezzel egyszerre közeledni is felé. Abban bízva, hogy hajlandó lesz a tárgyalásra. Ezzel pedig minimális megnyugvást adni a többieknek.

// Ago: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
A sárkány kérdésér elhangzott velős válaszom után ismét csend lepte el a partszakaszt. Az a bizonyos nyugtalanító fajta. Mert egy tárgyalásban nem jó, ha túl nagy a csend. Főleg ha emberi élet a tétje az egésznek, pláne ha nem is egynek. A csend akkora volt, hogy tisztán hallható volt az is, ahogy mellettem az öreg nyel egy nagyot. Majd megbök egy halk hangjelzéssel karöltve jelezve, hogy figyeljek rá. Kicsit odadőlök irányába, hogy jobban hallhassam.
- Mivel mutathatnám ki jobban szándékaimat valamint, hogy békével jöttünk. Mint azzal, ha megpróbálok közeledni felé. Így legalább azt is látja, hogy nem vagyok beszari, ahogy maga fogalmazna. Azzal pedig ha eltitkolnám valódi idejövetelem okát és csak később fedném fel lehet, csak újabb okot adnék rá, hogy ne bízzanak az emberekben.
Válaszolok az öregnek is. Nem túl halkan, de nem is olyan hangosan hogy mindenki hallja. Még a végén azt hinné Sho, hogy valamit tervezünk ellenük. Noha nem nagyon veszi le senki a szemét, róla most mégis rémisztően hörög, hogy még inkább figyeljünk rá. Majd kiemeli az Azarashi egy nagyobb egyben maradt részét. Reménykedni abban nem is kezdek, hogy azért tenné, hogy hozzuk helyre és tűnjünk innen. Hatalmas szájával ráharap és egyből kétfelé választotta. Majd a kezei közt maradt darabjait csak elengedi és beejti a vízbe. Azonban ami a szájában van azt felék hajítja belőle egy kisebb fejmozdítással. A kis darab, ahogy közelített felénk a levegőben, úgy lett hirtelen egyre nagyobb. A törmelék repülési ívéből már láttam, hogy nem fog elérni minket. Így nem is ordibáltam, hogy a többiek szétrohanjanak, mint a fejetlen csirkék. Mert amennyire most félnek, kábé olyan lehetne a menekülési szándékuk. Ahogy a deszkakupac földet ér egyből hatalmas port kavar a homokos parton. Mellé pedig a földben széttöredező deszkadarabok recsegése hallható. Látni nem lehetet semmit a portól. Bár amúgy is csak a kezemet láttam volna, amivel szememet próbáltam takarni. A por, ahogy a levegővétel közben orromba került irritálni kezdte azt. ~ Ha-ha-hapci ~ hallatszik hangos tüsszentésem. Majd kezemmel legyezgetve próbálom széthessegetni a közelemben lévő port a levegőből. Ahogy ez sikerült és a többiek körül is eltűnt annyira, hogy láthatták a sárkányt az belekezdett mondandójába. Amit természetesen senki sem mert megzavarni, türelmesen hallgattuk. Majd ahogy végzett, kiindult a vízből hozzánk a partra. Még mielőtt kiért volna a matrózok egyike összeesett a hátam mögött. De egyikük sem mert mozdulni és segíteni. A félelmetes helyzetben egyedül Sen’in mert megszólalni. Hogy ő is miért az rejtély. Talán csak azért mert ténylegesen bolond. Bár ez igazából nem izgat annyira, hogy nagyobb feneket kerítsek neki. Mivel fontosabb dolgom is van. Tárgyalópartneremet pedig nem akarom várakoztatni.
– Sho-san higgy nekem, nem akarlak belerángatni titeket a mi háborúnkba. Véleményem szerint értelmetlen dolog emberek életét feláldozni, csak azért, hogy presztízst és földet szerezzünk. Én azért szeretnék szerződést kötni veletek, hogy a szeretteimet meg tudjam óvni. Én sokra becsülöm az emberi életet. És pont ezért jobban örülök, az olyan helyzeteknek, ahol a toll ”erősebb” a kardnál. Az életutam talán néhol hasonlít nagyapáméra. Ám én nem ő vagyok. Nem azt mondom, hogy jobb lennék nála, de határozottan más vagyok. Az előbbit a körülöttem élőknek kell meghatároznia. Azt sem tudhatom mi az a tűz, amit te nem láttál benne. Csak azt tudom, hogy én miért akarok erősebb lenni. Azért hogy megvédhessem a szeretteimet, hogy nekik ne kelljen meglátni vagy átéli azokat, amiket nekem már meg kellett. Az öldöklést vagy, hogy mit képesek tenni az emberek a többi emberrel azért, hogy erőhöz jussanak. A világ sajnos ilyen olykor maga a pokol. De még mindig van benne olyan jó, amiért érdemes harcolni. És ha azzal, hogy én újra és újra szembenézek ezzel a pokollal másokat megkímélek attól, hogy ők lássák. Akkor örömmel vetem bele magam annak legmélyebb bugyrába.
Tartok egy kis szünetet, majd ismét magamhoz veszem a szót.
- Ti pedig ott hátul ne csak bámészkodjatok! Inkább nézzétek meg mi van azzal, aki összeesett.
Szólok a erélyesebb hangon, a mögöttem lévőkhöz hátha sikerül kihozom őket ebből a transz szerű állapotból.
- Vagy ha te nem bánod Sho-san, hogy itt hagylak egy kicsit, akkor megnézném én magam mi van vele. Mert a többiek úgy látszik túlságosan félnek már attól is hogy hátat fordítsanak neked.


// Nem baj megtudom érteni milyen is az. Én is pont ma pótoltam néhány tartozásomat. //

// Ago: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
Végre megérkeztünk a kijelölt pontra. A kék sárkány eléggé unatkozhatott, mert már a földön feküdt mire odaértünk. Persze az erdő felett könnyebb utazni, mint azon keresztül. Mivel az ijedségtől szétszaladt legénység maradékát nem láttuk a helyszínen. Így vettem a bátorságot és rákérdeztem hollétükre. Viszonylag megnyugtató választ kaptunk a már majdnem sajnálkozva ránk tekintő sárkánytól.
Ahogy felkelt helyéről és tovább indult gyalogosan a sziget belsejébe egy kikövezet űton mi is utána indultunk. Átsétáltunk a kőboltív alatt rálépve az útra. Miközben haladtunk, ha nem is lépésről-lépésre, de percről percre jobban éreztem magam. Az erő kezdett visszaszállni belém, színemmel kezdett újra normálissá válni, a szédülés és hányinger pedig lassan eltűnt akárcsak a fájdalom a harapás helyén. Nem kellett sok és már Tsohigoro támasztása nélkül is tudtam haladni. Ám a férfi nem tágított a közelemből, hátha újra rosszabbodna az állapotom. De az útnak legalább a felét már egyedül tettem meg. Nem győztem ámuldozni a sziget egy újabb csodájától. Bár már a létezése is egy kisebb csoda a rajtaélőkkel együtt. A kikövezett út végül egy fehér kövekből készült, térre vezetett. A kőzet tükörsima felületén még a napfény is megcsillant. Fejünk felett sárkányok hada repkedett, végül pedig helyet foglaltak a téren tucatjában álló hófehér toronyszerű oszlopokon. Középen ott ált Shou, mellette pedig egy fekete színű, kisebb, idősebb szárnyatlan sárkány, akinek este inkább hasonlított egy kígyóéra. Rögtön tudtam ki a másik személy, aki ránk vár. Kétség sem fért hozzá, hogy ő Hangao. Miközben haladtunk az azúrkék sárkány vezetésével a tér közepe felé izgatottan, csillogó szemekkel néztem a lenyűgöző teremtményeket. Nem is törődve a félelemmel és azzal a ténnyel, hogy az egyikőjük leharapta a karomat. Mikor már nem sok választott el minket a két sárkánytól a kísérőnk megállt. Ezért mi is így tettünk. Rögtön ezután az idősebbik magához is vette a szót. Bár elsőre még csak azt jegyezte meg a maga furcsa módján, hogy az emberek milyen gyorsan öregednek hozzájuk képest rekedtes hangján. Másodszorra viszont már rátért a lényegre. Beszéde végeztével a sárkányfaj zajongó figyelői is elcsendesedtek. Amit végül egy a földből kinövő kőszobor hangja tört meg. Tekintetem jól tükrözte meglepettségemet, akárcsak a körülöttem lévő többi ember arca is ezt mutatta.
A szobor jól láthatóan tartott valamit a kezében. De testtartás miatt, és mert háttal volt nekünk így nem lehetett rendesen látni. Csak azután láttuk meg, hogy egy tekercs, miután átadta azt az öreg sárkánynak. A kőszobor ezután, ahogy megjelent úgy olvadt bele a talpunk alatti hófehér márványtömbbe. Ezután Hangao magához hívatott engem és az aranysárkányt. Noha Shounak nagy termete miatt csak egy lépés volt, nekem jóval több. Ezután elmondta inkább nekem, hogy mit kell majd tennünk. Elvégre, ha a sárkány nem is élt még át ilyet látni biztos látott. Egyik karmával megérintette az ősi tekercset és fogadalmat tett. Ami után vörös chakra fonálszerűség jelent, ami összekötötte őt a pergamennel. Így én következtem. Tudtam, hogy ez valami hazugságvizsgáló féleség lesz. Ám egy ilyen dolog létezésén meglepődni sem időm, sem okom nincs. Már annyi mindent láttam és tapasztaltam a szigeten, hogy ezt lassan már természetesnek vélem. Hezitálás nélkül helyezem rá nyitott tenyerem a tekercsre, így már csak a fogadalom maradt hátra.
- Ígérem! – Ahogy ezt kimondtam nálam is megjelent egy chakrafonál féleség, ami összekötött a tekerccsel. Ám az enyém kék volt. Nem tudtam ezért van-e mert ember vagyok. Vagy csak azért mert ez mindig ilyen. De nem is a szín számít. Hangao ismét magához vette a szót. Majd amint végzett a tekercs rövid időre lebegni kezdett, majd erőteljesen levágódott a márványlapra.
Ezután Shou kapta meg az első szó jogát. Kezdetnek pedig sikerült felhergelnie ellenem, ellenünk a sárkányok népét. De végül számomra is eljött az idő, hogy hangot adjak magamnak. És a szigeten ragadt embereknek.
- Szeretném azzal kezdeni saját magam és embertársaim biztonságáért szóló védelmi beszédemet, hogy elmondom mi semmit sem tudtunk a tiltásról. Arról, hogy emberek nem tehetik be lábukat a szigetre. Eddig pedig már többször is hangoztattátok, hogy az emberi, faj élete rövid. Így szeretném megkérdezni miért is nem lehetett volna szóban tudtunkra adni ezt. Ahelyett, hogy hullámsírba temeti a hajónkat a rajta lévő barátainkkal együtt? Nekik is meg kellett volna adni a lehetőséget arra, hogy elhagyhassák a szigetet. – Tartok én magam is egy kis szünetet, ha válasz érkezik, akkor pedig azt is meghallgatom. És csak utána folytatom.
- Ha emlékeim nem csalnak idejövetelünkkor csak annyit kérdezett tőlünk Shou-san, hogy miért jöttünk. Olyat nem is mondott, hogy nem szeretne szövetségre lépni velem ő vagy a fajotok. Én hoztam fel a dolgot. Mivel semmi értelmét nem találtam, hogy hazudjak az utazásunk céljáról. Mit értem volna el vele, ha eltitkolom a dolgot? Talán később lett volna leharapva a karom? Annak az oka pedig, hogy miért akarok veletek szerződést kötni nem azért van, hogy háborúba hívjalak titeket. És a jelenlegi háborút is értelmetlennek tartom. Akárcsak az előző három Nagy Shinobi háborút. De ezt a parton is elmondtam. Vannak dolgok, amiket én is meg szeretnék védeni akárcsak ti. Ez pedig a családom, a szeretteim. Nem azt szeretném, hogy a földesurak és hasonló nagyhatalmú emberek önző vágyaik miatt harcoljatok. Sőt nem is szeretném, hogy ezért harcoljatok. Azt nem tagadhatom, az emberek közt vannak olyanok, akik csak a gyilkolásért pusztításért élnek. De ne az ő bélyegüket süssétek az összes emberre. Vannak akik a békét akarják, próbálnak viszály nélkül nyugodtan élni. És igen tényleg hajlandó lennék megjárni a poklot is, ha a családomnak és ezeknek az embereknek békés életet tudnék biztosítani. Ti is azt akartok nem egy békés világot? Segítsetek nekem, ezt elérni. Nem harccal, hanem tudásotokkal és bölcsességetekkel. Győzzük meg a világ vezetőit a vérontás feleslegességéről. Tanítsatok meg hogyan kell harmóniában élni és én készséggel tanulok. Közben mérjétek fel méltó vagyok-e bizalmatokra és arra, hogy szövetségeseteknek nevezzetek. Kérlek adjatok egy esélyt.
Beszédem közben végig magabiztos vagyok. Hiszen tudom, hogy az igazat mondom, így nem is ingok meg magamban, sem pedig gondolataimban.
 
// Már kezdtem azt hinni, hogy csak arra ment ki az egész, hogy megcsonkítsanak Rikudo/Jashin háta mögött (Döntse el mindenki kinek mi a jobb.)
De a viccet félretéve tudom milyen a nyár. Bár én nem a vendéglátásban vagyok, még tanulok. De nekem sincs sok szabadidőm hála a gyakorlatnak, később pedig a diák munkának. //

A sárkányok népe ismét lecsendesedett és kérdőn tekintett Shoura, akinek a felső ajka ismét felhúzódott, jelezve ő nem ért egyet ezzel az állásponttal. Hagano türelmesen figyelt, egyikük sem szólt közbe. Mindenkinek megvolt a joga, hogy addig beszéljen, amíg jónak látja. A tekercset és téged összekötő chakrafoál nem mutatott semmilyen rendellenességet.
- Tehát, összegezzük, mert sok tényre itt nem került sor. Inkább csak eszmék háborújára, noha ez is a tárgyalás részét képzi mint látom. Amikor ideérkeztetek, egy hajón jöttetek, ami elsüllyedt. Ezek után Shou kérdőre vont benneteket a korábbi ígéret miatt. Atsushi, a nagyapád nem figyelmeztetett az ígéretükre? Hiszen ez szóban akkor valóban megkötetett, és az akkori csapat el is fogadta ezt a feltételt. Az idős Aokaze szövetségre léphetett velünk, mi pedig megkértük, hogy legyen ő az utolsó idéző, akinek az oldalán háborúba megyünk.
Ezek után, ha jól értem felhoztad a szövetség témáját, amit korábban mondtam, de mivel információhiányban szenvedtél ezért nem róhatjuk ezt fel hibának. Viszont Shou-sannak szólnia kellett volna erről, és békés módon megkérni benneteket a távozásra. Ehelyett a saját szavaidat vette támadásnak, amik arról szóltak, hogy a velünk való szerződéssel, te egyfajta védelemként támaszkodnál ránk, akikkel megvédheted magad, a szeretteid, és elérnéd a békét a nemzetek között. Ugye így volt?
Shou San bólintott, majd hirtelen összerándult. A mancsa ahol a chakrafonál hozzáért, mintha áramütést szenvedett volna el. Hagano szeme megrándul:
- Shou-san szeretnél valamit mondani?
- Nem hiszem…
A rándulás ismét arra engedett következtetni, hogy az ősi lelkek nem engedik ezt ennyiben hagyni.
- A hajó noha miattam süllyedt el, jó okom volt ezt tenni. Ha az emberek elérik a partot és elözönlik a szigetünket, akkor képesek lennének hatalmas károkat okozni nekünk. Hiszen itt a Chakra nem egy vékony patakocskában csordogál, mint náluk, hanem vastag telérekként ömlik a föld alatt. Az erejük elsöprőbb, és talán mi is elveszítünk sok testvért, ha ismét területszerzésbe kezdenének! De erről Yrmael többet tudna beszélni.
Bök oda az Azúr sárkány felé Shou.
- Szóval miért is tettem ezt? Megelőzés! Az emberek, ahogyan korábban is mondtam nem békeszeretőek. Talán azt állítják, de láttunk már erre példákat. hányszor hazudtak ők arról, hog békét kötnek, semlegessé nyilvánítanak területeket, vagy felhagynak a gyilkolással? Sokszor… túl sokszor. Ezért, és hogy a szigetünket fenyegető potenciális veszélyt megcsonkítsam a hajót, és a legénységét a tengerre bíztam, hogy ő döntse el, ki az erős ahhoz, hogy túléljen, és ki az, aki nem!
A sárkányok népe úgy tűnt sokkal nyugodtabban fogadta ezt a kijelentést, és már nem reagáltak úgy ahogyan korábban.
- Tehát akkor azt kijelenthetjük, hogy Shou forrófejűsége több ártatlan ember életének elvételével járt. Ebben a kérdésben egyértelműen az ifjúnak kell igazat adnunk.
A kék chakraszallag enyhe melegséget, és helyeslő gondolatokat küldött irányodba. Ha koncentráltál, érezhetted, hogy a gondolatok több ezren vannak, és úgy kavarognak a tekercsben, mint halak a tengerben. Ősi, és hatalmas lelkek maradványit zárták ebbe a tekercsbe.
Shou mérgesen nézett maga elé, ahogyan az ítéletet hallgatta. Valószínűleg most kapta ő is az értékelést az ősök lelkétől.
Perek néma csendjét törte meg ismét Hagano mester hangja:
- Akkor ezt a kérdést tisztáztuk, de van itt még valami. Ez pedig nem más, mint a szerződéskötés, és az azt körülvevő eszmék. Kedves Atshusi kérlek, ahogyan korábban fogalmaztál, hogy a velünk való szövetséggel a békét akarod elérni, kifejtenéd pontosabban? Érdekel a filozófiád, az, hogy hogyan is tervezed végrehajtani, amit elénk tártál. Mit gondolsz a világod, miként reagálna a törekvéseidre? És miként kapnánk mi ebben szerepet, illetve miért érné ez meg nekünk? Utána pedig Shou-san mik az ellenérvek? Miért ne kéne bízzunk az ifjúban, és miért kellene ragaszkodnunk ahhoz a régi ígérethez? 

// Ago: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
Amilyen tisztelettudóan végighallgattuk mi emberek Shou beszédét, olyan magatartással hallgatták a sárkányok is az én mondandómat. Hiába szították fel őket előtte ellenünk. Amint végighallgattak már nem miattunk emberek miatt zúgolódtak. Hanem az aranysárkány került tekintetük célpontjául. Noha továbbra sem, ellenségként kezelték. Csak nem tudták hova tenni annak cselekedeteit. Természetesen a kék chakra fonál nálam is mozdulatlan maradt, akárcsak Shounál. Ezután Hangao levonta a következtetéseket. Amire Shou nem mondott semmit, csak némán bólintott. Ekkor szemem sarkában megpillantottam, hogy tárgyalófelem keze megrándul. Valamilyen inger érhette a tekercsnek köszönhetően. Ezt persze nem csak én vettem észre. Az előttünk álló öreg sárkány szeme furcsán megrándult. Ez pedig valószínűleg nem a korának tudható be. Majd amikor újra kérdezték és a választ meg akarta tagadni, ismét megrándult a keze. Ekkor pedig jobb lehetőség híján kénytelen volt belefogni a mesélésbe. Amiben végül beismerte bűneit, és azt is miért tette. Shou szavai hallatán Hangao kinyilvánította azt, hogy nekem ad igazat.
Hirtelen pozitív gondolatok kezdtek belém áramlani és furcsa melegség járta át meggyötört testemet. Tudtam jól, hogy ez mind a chakra fonálon keresztül áramlik belém a tekercsből. És hogy a benne lévő sárkányok lelkei ez alkalommal mellém álltak. Csak az a kérdés, hogy ez így marad-e a legvégéig. De ha végig igazat mondok, és a hitem sem remeg meg véleményem szerint kitartanak mellettem. Amíg még a pozitív hatások átjártak, lehunytam szemem és a megszámlálhatatlanul sok halk suttogó hangokra kezdtem koncentrálni. Éreztem ahogyan, belém áramolnak a tekercsből. Már maga az érzés is önmagában annyira különleges és elképesztő kiváltság volt, hogy akaratlanul is elmosolyodtam. Majd a következő szavak csúsztak ki a számon:
- Ez lenyűgöző érzés! Egyszerűen leírhatatlan.
Majd újra csönd honolt a tárgyalótéren. Mit végül Hangao tört meg, mint a tárgyalás vezetője.
- Véleményem szerint meg kell értetni a nemzetekkel, az emberekkel, hogy a fejlődés és a haladás sokkal könnyebb és hatékonyabb, ha összefognak. Mintsem háborúk és életek árán megszerezni azt. Hogy együtt többet lehet elérni, mint külön-külön. Ez persze nem kis feladat és nem kevés időbe telik. De tudom, hogy vannak más országban is hozzám hasonló gondolkodású emberek. Közülük néhányan talán most is a béketárgyaláson vesznek részt. Ami a jelenleg zajló háború lezárására jött létre. Akár egy szervezetet is létre lehetne hozni ezen emberekből. Ami nemzetektől függetlenül dolgozik. Célja pedig az lenne, hogy a viszályokat békés módon háború nélkül próbálná megoldani. Hogy mi lenne ebben a szerepetek? Csak annyit kérek, hogy tanítsatok. Lássatok el tanácsokkal az utam elején. Mivel jól tudom magamról, hogy jelenleg még van hova fejlődnöm. Nem állok még készen egy ilyen feladatra. Ám ha olyan erős szövetségesek is hajlandóak lennének mögém állni, mint ti akkor még hamarabb tudnám ezt a tervet elkezdeni. Persze erős alatt nem feltétlenül a testi erőt kell érteni. A szellemi tudás szerintem legalább annyira fontos, mint a testi erő. A harc sem jelent mindig fizikai összecsapást. Lehet az egy szellemi párbaj is. Ezért is mondtam a parton Shou-sannak, hogy szeretem az olyan helyzeteket, ahol a toll erősebb a kardnál. Mivel így nem kell feleslegesen vért hullatni. Na és persze nem nézné mindenki jó szemmel az efféle törekvéseimet. Talán még a családomat, a szeretteimet is hajlandóak lennének célba venni, hogy eltántorítsanak. Ilyenkor szintén örülné annak, ha az oldalamon tudhatnálak benneteket. Nem a sajt épségem miatt. Hanem az ártatlan, harcolni képtelen emberek biztonsága érdekében. És hogy mit nyernek a szövetségre lépéssel? Elsősorban engem. Egy olyan szövetségest, aki bármikor hajlandó lenne megtenni értetek bármit, amit csak meg tud tenni. Ugyan úgy ti is elvárhatnátok tőlem bármikor, hogy segítsetek. Valamint, ugye önként elszeparálódtatok a világtól, hogyne kelljen részt vennetek a háborúkban. Ha ez a törekvésem célba tud érni, nem kellene elzárkózva élnetek. Újra részeseivé válhatnátok a szigeten kívüli világnak. Már, ha akartok. De tudom, nehéz eldönteni valakiről néhány óra alatt, hogy megéri-e szövetséget kötni vele. Ezért is lenne egy olyan javaslatom is, hogy amíg építenénk egy hajót a sziget elhagyására addig, had tanuljak tőletek. Így lenne időtök és lehetőségetek is arra, hogy megfontoljátok érdemes vagyok-e a szövetségetekre.
Ezután már nem maradt más, mint megvárni és végighallgatni mit mond Shou és Hangao. Hogy mi a véleménye ötletemről, mintsem tervemről. Valamint, hogy számukra megéri-e a dolog.

// Aokaze Atsushi - Öröklét vagy kárhozat. Egy sárkány születése // 


A sárkányok népes hada, csendben, egy szó nélkül hallgatja végig, amit mondasz. Nem szólnak bele, minek is tennék? Enyhe, boldog kifakadásodra, Hanago szinte meg se rezzen... mintha számított volna legalább egy ilyesfajta megnyilvánulásra. Shou, szemmel láthatóan idegessé válik, szavaidat hallván. Nem mintha eddig már nem lett volna az. Úgy tűnik, még mindig nem hajlandó megbékélni semmivel se, amit mondasz. Nem tetszenek neki érveid, se monológod jelentése. Mikor befejezed, az idős sárkány fejét felemelve, aranyszínű társára pillant. Nem szól semmit... felesleges is lenne, hiszen. A hatalmas lény ekkoron már szinte viszket, annyira beszélni akar. S amint alkalma nyílt rá, azonnal fel is mordult. Tekintete rád szegeződött.. fejét egyre közelebb vitte hozzád. Nyaka megnyúlt, szemei furcsán meredtek rád. Orra lassan már csak pár méterre volt tőled.. ismerős érzés fog el.. mintha már átélted volna ezt. Szinte érezted, hogy mi fog következni. De meglepetésedre a sárkány nem közelített tovább feléd. Orrából kisebb füstkarikák szálltak fel, majd lassan száját is kinyitotta, s így megcsodálhattad hófehér, mégis félelmet keltő fogsorát. Eztán újra mordult egyet.. majd kissé gúnyos hangsúllyal kezdett bele monológjába.
- Hajlandó lennél bármit megtenni értünk? Akkor miért nem mész el a szigetünkről, utánfutóiddal együtt, s hagysz újra békében élni minket? Miért akarsz háborúba küldeni? Egy olyan harcba, melynek semmi értelme?! Emberek mennek egymásnak. Pedig semmi különbség nincs köztük. Nem leszel attól különb, hogy más nemzetbe születsz. Halálotok után, ugyanaz marad majd belőletek. Semmi. Nézd meg a csontvázad.. a testfelépítésed.. miben különböztök ti, rövid életű lények egymástól? S mi értelme van annak a megannyi vérontásnak? Felsőbbrendűnek fogjátok magatokat érezni tőle? s aztán? Azzal a milliónyi halott társatokkal mi lesz? Visszahozni már nem fogjátok őket, soha! Hidd el nekem kölyök, többet láttam, többet életem, mint az egész családod. S minden, mit csináltok felesleges. Annyi emberben bíztam már meg.. annyiknak segítettem.. s végül mind elárult! Háborúba hívott.. harcolni.. vért ontani. Ezeknek a viaskodásoknak sose lesz értelme. Nem nyertek vele semmit, csupán vért, s kínokat. Szenvedést, veszteséget.. végzetet.. halált. Sokakat vesztettem el én is.. feleslegesen. Miért bíznék most meg pont benned? Benned, ki kérdés nélkül háborgatni merted népünket. Mind azt mondjátok, hogy csak a tudásunkra van szükségetek.. hogy csupán szavakkal akartak viaskodni. Pedig mind csak hazudtok. Bennetek, mindig is élni fog a gyilkolás ösztöne. A demokráciát megvetitek.. és akármit is mondasz kölyök, hidd el, láttam. S igazam is van. Sose lesz nálatok béke.. örökkön örökké... sutba vágjátok rövidke életeteket. Feleslegesen. Mi hasznunk válik nekünk ebből? Egy újabb elvesztett bizalmas.. netán társ?! Jól tettem amit tettem.. okom volt rá. Sokat kell még tanulnod ember... olyan sokat, melyre életed nem elég... – forrongott az arany színű sárkány. Monológja végeztével, még fújt egy enyhét rád. De még ez a széllökés is, egy cseppet hátrébblökött. Majd Shou fejét felemelte, vissza, méltóságteljes pozícióba. A sárkány mancsa egy pillanatra megint megrándult. Úgy tűnik az ősi lelkek üzennek neki.. közvetítik gondolataikat..
- Igazad van Shou... de még sincs. Nem jelenti azt, hogy minden ember annyira egyforma lenne. Bár tény, minden amit elmondtál. S értem, miért nem kívánsz szövetségre lépni. Egyelőre én se bízhatok az ifjúban.. nem adott rá okot. De ugyanakkor, bizalmatlanságunkra is. Döntsön tehát, az, mi eddigiek felett is. Lássuk, adhat e majdan okot, szövetségünkre. – morogta a bölcs, fekete sárkány. Majd tekintetét, megint az arany színűre emelte. Egy ideig elmélázva tekintett rá. Mintha gondolkodna valamin.. teste néhol megrándult... majd egy erőteljes sóhajtás kíséretében szabta ki ítéletét. – Mégis Shou.. amit tettél elfogadhatatlan. Az ősök, haragszanak. Nincsenek megelégedve veled. Bűnhődnöd kell felelőtlen  cselekedetedért. Kérlek vállald annak következményeit. – morogta. Az arany színű sárkány nem ellenkezett. Az ősökkel szemben, egyszerűen nem lehetett tiszteletlen. Fejét enyhén lehajtotta.. hosszú pikkelyes nyaka, lefelé fordult. Mégis.. még így is.. oly méltóságteljes volt.. – Shou.. meg kell békélned. Meg kell békélned múltaddal, s jövőddel. Mert más különben nem tudsz tiszta ítéletet hozni. Az ősi lelkek szólottak... ítéleted megszületett.. ezennel hivatalosan is lefokozlak. Egésze addig, míg újra nem fogod tisztán látni a dolgokat. – jelentette ki. Az arany, gyíkszerű lény, továbbra sem reagált semmit, csupán meghajolt, s bólintott. Nem teheti meg, hogy ellenszegüljön. Nem méltó a sárkányok dicső fajához, őseik lelkének meggyalázása. – A gyűlést ezennel feloszlatom. – mondta, majd az azúr nőstény sárkány felé pillantott.. – Kérlek kísérd Sumie- hez, az ifjú Aokaze-t s társait. Onnantól tudjátok a dolgotokat. – mondta, majd fejével jelzett, hogy távozzatok.
Ezt követően, az említett azúr lény is biccentett. Majd felétek nézett,  s intett, hogy kövessétek. Kisétáltok a helyről, hol a tárgyalások zajlottak. Vissza az erdőbe, hol a levegő még mindig tisztább, mint amilyet valaha éreztél. Körülötted gyönyörű, s ismeretlen növények ezrei nyílnak, rügyeznek, s virágoznak.
 - Sumie- sama – kezdett bele a nőstény – eléggé jártas az orvosi ismeretekben. Ő fogja visszaoperálni a karod. – jelentette ki. – azonban vigyázz vele.. elég.. érdekes személyiség.. de, majd megtapasztalod magadnak.
A sárkány szavai egyszerre lesújtónak, s felemelőnek hatottak. Már nem kellett félned. Vissza fogod kapni a karod. Így már élvezhetted végre a táj nyújtotta szépségeket. Egyszerűen oly elképzelhetetlen, s csodálatos az egész terület. De sajna egyenlőre nem sokat láthattok belőle. Ugyanis, egy 10 perc tempósabb gyalogtúra után, elértek egy elkerített részhez. Sziklák sokasága fedte el a területet. Mégsem volt rejtve.. csupán elkülönítve. Két egymástól távolabb elhelyezkedő kődarab mellett mentetek be. Beérve, érdekes illatok csapják meg orrodat. Gyógy főzetek átható szaga. Körbe a fal mellett, számodra is egész ismerős növények sorakoztak, katonás rendben. A távolban, egy laposabb sziklát fedezhetsz fel. Rajta pedig összegömbölyödve, egy az átlagnál kisebb, mégis az azúrnál nagyobb sárkány feküdt. Feje a szárnya alatt, akárcsak lábai. Szürke pikkelyein néhol megtört a nap fénye. Egyenletes tempóban vette a levegőt. Látszatra aludt. Egész addig, míg a nőstény, határozott léptekkel közelebb nem ment hozzá.
- Sumie- sama – mondta határozott hangon.
Az eddig alvó, gyíkszerű lény, felemelte fejét. Lassan kinyitotta szemeit, s megvillantotta smaragdzöld íriszét. Fáradtan pislogott párat, majd az azúrkékre pillantott. Kinyújtóztatta szárnyait, mely oly fenséges kinézetet adott neki. Fején, s szárnyain szinte már majdnem hogy kék hatást keltenek színei. Csak úgy, mint hatalmas karmai. Egyszerűen gyönyörű volt.
- Yrmael.. miért jöttél? – szólt fáradt hangon, majd lassan felállt, az eddig alvó nőstény.
- Sumie- sama.. Hagano mester küldött engem, hogy vezessem hozzád az embereket. – nézett maga mögé, egyenesen rátok. – A fiú karját, Shou tépte le..  a mester kéri, hogy add vissza neki. – jelentette ki.
Eztán a smaragdzöld szempár rád szegeződött. A gyíkszerű lény lassan felállt. Méltóságteljesen. Kinyújtózott, majd föléd magasodott. Csavart egyet fejét, megmozgatta bőrét, átmozgatta végtagjait. Majd nyakát egyre közelebb nyújtotta sebed felé. S tekintetével azt pásztázta.. Majd hirtelen felmordult.
- Shou... 


// Na, helló  Ezennel a kalandodat hivatalosan át is vettem... de ne izgulj, Ago tervezetét viszem végig, s a csonkítás sem fog szóba kerülni (jó, ez utóbbit még meggondolom :3 ) Na, de mindegy.. bocsánat, hogy eddig kellett várnod.. ^.^Remélem, nem okozok csalódást ^^// 
//Ui. bocsi, ha valahol nem találom el a pontos színt :DD//

// Hirota Yukionna: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
Miután végigmondtam, amit akartam rövid időre csendes lett a hely. Sem a vezetőjük sem pedig az aranysárkány nem szólt semmit. Bár utóbbi láthatóan már igazán nehezen tudta magában tartani a szót. De türelmesen várt az engedélyre. Amit miután nonverbális kommunikációban megkapott felém fordult. Fejével újfent lassan közelített felém, úgy mint néhány órája a parton. Közeledése most félelmet keltett bennem, nem úgy, mint legutóbb. Szíven hevesen vert, s a sárkányok talán még hallották is éles füleikkel. Ám egy pont után megnyugodtam és nem zavart Shou közeledése. Mikor rájöttem, hogy most nem fog megtámadni még ha akarna sem. Nem hagynák sem az ősök sem pedig a jelenlévő sárkányok. Heves szívverésem lassulni kezdett. Szinte vissza is állta az alap gyorsaságára, mire feje az enyém elé ért. Gőgösen fújt egyet mire orrnyílásából füstcsomók szálltak ki. Majd száját nagyra tátva mutatta meg csonkításomhoz használt fogait. Talán félelmet akart csempészni vele újra szívembe. Ám nem sikerült. Már megtapasztaltam mire lehet képes vele. Az ismeretlentől pedig köztudottan jobban fél az ember, mint attól amit ismer. A harapását pedig igenis ismerem.  
* Azért még mindig jobb így hosszasan nézni őket, mint a húsomban érezni őket mindössze egyetlen pillanatra.
Végül elkezdte ismét kifejteni, miért is nem kellene szerződést kötni velem. Ezáltal pedig kapcsolatba lépni az emberekkel. Mondandóját szerettem volna megszakítani és megkérdezni miért nem akarja hagyni, hogy legalább megpróbáljam bizonyítani rátermettségem. De mivel ős is végighallgatott, így én sem leszek tiszteletlen és végighallgatom.
Ahogy befejezte fejét elemelte tőlem. Majd újabb erődemonstrációképpen, fújt egy nagyot ezzel egyerős szelet indítva irányomba. Közel sem volt olyan erős, mint a szárnycsapása által kezdett szél, de még így is elsöprő volt. Talán fel is lökött volna, ha nem koncentrálok chakrát a talpamba és ragasztom magam a talajhoz. Így csak hátrébb tolt egy kicsit eredeti helyemről. Fejét a magasba emelte, tiszteletet parancsoló pozícióba. Majd még mordult egy utolsót. Az ősök pedig ismét üzentek neki. Kezének rendüléséből pedig mindenki számára könnyen levehető a dolog, hogy bizony az ősök nem értenek egyet a sárkánnyal.
A bölcs feketesárkány végül ítéletet hozott felettem. És megadta az esélyt a bizonyításra. Utána Shou felé fordult nézte egy darabig, majd nála is megszületett a döntés. A sárkány leszegte a fejét miközben várta a büntetését. De közben mégis olyan nemes volt. Mint egy szamuráj, aki büszkén várja, hogy végrehajtsa magán a szeppukut. Büntetés nem volt más, mint a lefokozás. Szótlanul tűrte, majd egy fejbiccentéssel jelezte megértette.
* Miért érzem úgy, hogy ez a dolog nem segít sokat. Sőt talán még inkább növeli közöttünk a szakadékot a sárkány részéről. Persze megértem, hogy büntetés nélkül nem maradhat, ha egyszer bűnösnek találtatott. De talán nem ez a legjobb pillanat.
Hangao végül feloszlatta a gyűlést, minket embereket, pedig ismét az azúrsárkányra bízott, hogy kísérjen el egy Sumie nevű klán taghoz. Ám mielőtt még elindultunk volna, a chakra fonalak, amik engem és Shout a tekercshez kötött eltűnt. Majd a talajból újra kiemelkedett a sárkány. Megragadta a tekercset és visszahúzódott helyére. Várva a következő alkalmat, amikor szükség lesz rá.
Vezetőnk jelzett fejével, utána pedig elindult az erdőbe. Mi pedig sietve szedtük a lábunkat, hogy le ne maradjunk. Ahogy haladunk a csapáson a sárkány mesélni kezd társáról, akihez éppen megyünk. Mikor meghallottam mit fog tenni halkan megkönnyebbülve sóhajtok. Sen’in pedig oldalba bök fakezével. Ránézek arcán pedig az én megmondtam mosoly, foghíjas verzióját látom. Nem is szól csak halad tovább. Most hogy kezdenek szétfoszlani fejünk fölül a viharfelhők, én is jobban megcsodálom a sziget flóráját és faunáját. Bár utóbbit eddig is csodálattal figyeltem. 10 perc erőltetett haladás után a fák mögül egy sziklakerítést pillantunk meg. Melynek egyetlen bejárata van, ám azon még egy olyan hatalmas sárkány is, mint Shou könnyedén befér. Áthaladva a falon sík terület tárul elénk. Csak most látjuk, hogy a háznagyságú sziklák teljesen körbezárják a területet. Aminek közepén egy fektetett lapos malomkőszerű kőzet van. Rajta pedig egy szürke sárkány feküdt. Fejét és végtagjait szárnyával takarta el e külvilágtól.
Kísérőnk felébresztette a gyógyítót, aki fáradtan tekintett körbe majd megnyújtóztatta végtagjait. Kinyitott szárnyai hatalmas árnyékot vetettek a földre. Majd jövetelünk okát kérdezte, amit az azúrsárkány azonnal meg is válaszolt. Ezt hallva Sumie egyből vizsgálni is kezdett szemeivel, majd közelebbről is megvizsgálta a sérülésemet. Majd felszólat az aranysárkány nevét említve. Kicsit olyan érzést keltett bennem ezzel, mintha nem én lettem volna az első ember akit Shou megszabadított volna egy végtagjától. majd eszembe jutott Sen’in kocsmai meséje miszerint egy sárkány harapta le lábát. Kicsit kezdtem félni, hogy igazat mondott és már nem volt idő a visszaoperálásra. Attól a gondolattól pedig még inkább irtóztam, hogy én is úgy járhatok.


// Még egyszer köszönöm, hogy továbbviszed nekem a kalandot. //