Az Északi Tenger

A Villámok és a Medve Országának "szorosától" északra fekvő tengersáv, ami kegyetlenül hideg teleiről, fagyott vizeiről, és folyton hűvös nyarairól híres. A tenger keleti végeinél az áramlatok nagyon erős és hatalmas, nehezen - ha egyáltalán - hajózható áramlásokat hoznak létre, ezért ritka az itt járó hajók száma.

Éppen válaszolnék Hitoshinak, amikor feltűnik egy férfi, aki rövid szemrevételezés után, erősen reméli, hogy mi vagyunk az általa keresett személyek. Nevem hallatán, lassan bólintok, amikor azonban megdorgál bennünket, hogy nem az irodásban lessük a lehetséges megbízatásokat, kicsit elhúzom a számat. Nem, nem a megbízásokkal van a gondom, inkább azzal , hogy ez a férfi, aki Kichi Saizou néven mutatkozik be, azt hiszi, hogy az életem, csak a megbízások lesésével és teljesítésével telik. Bizony-bizony erős tévedésben él a férfi, amit mutató ujjam lassú csóválásával kívánok non-verbálisan jelezni, majd szóban még hozzá teszem.
- Nem úgy van az Saizou-senpa. Időnként egy kis kikapcsolódásra is szükség van, de ne aggódjon, nem utasítom vissza az ajánlatát.
 Úgy tűnik, hogy sikerült beletenyerelnem a sz... a szakéba, ugyanis a  rövid ismertetőből kiderül, hogy nem sok időnk van, elérni a hajót, ami a Zanza-szigetre fog bennünket transzportálni. Közlendőjében nem találok semmi komolyabb kivetnivalót, már, ami a küldetést illeti. Nemes-sant el kell kapni és vissza kell vinni Kirigakureba. Ez elsőre nem is tűnik, olyan borzalmasnak, azonban kiderül, hogy a férfi rendelkezik, Kekei Genkai képességgel. na ez azért már bonyolultabbá teszi az események sorát. Ugyan még nem találkoztam és nem is harcoltam olyas valakivel, aki rendelkezne a mesebeli Vérörökség bárminemű válfajával, azt azonban nem nehéz elképzelnem, hogy valószínűleg, nem egy D besorolású geninről van szó. Az átvett képek alapján, ki is derül, hogy első ránézésre, olyan 30-40 körüli az illető. Alaposan megnézem a férfi kinézetét és belevésem az emlékezetembe. Legalábbis ara az időre, amíg dolgunk lesz vele. Mivel a hajóra sietni kellett, ezért sajnos nem volt időm arra, hogy még hazamenjek és felvegyem felszerelésem és mivel egy Bulcsúba nem teljes harckészültségbe megyek, igazából a civil ruhámon, két kezemen és silány Jutsu ismeretemen kívül, semmi sincs nálam. Ilyen az én formám, sietni kell. Hát remélem, hogy ez a küldetés jól fizet és hozzám vágnak némi készpénzt. Saizou-senpai megemlíti, hogy feltehetünk kérdéseket a küldetéssel kapcsolatban. nos, amíg megy a hajó, addig tényleg van időnk kérdezni és össze szedni némi ismeretet a célpontról. Aichaku-szigeten történtek után, némileg másképpen közelítem meg a helyzetet. Erősen kétlem, hogy azzal a maroknyi Nin-jutsuval, amellyel rendelkezem lenne bármi esélyem egy feltehetően gyakorlott Jutsu használóval szemben. 
- Saizou-senpai, nekem természetesen több kérdésem is lenne. Az első kérdésem, a férfinél látható különleges kovácsolású kard és az övébe tűzött tőr, a kép érdekében készült díszlet, vagy a férfi speciális fegyverzettel rendelkezik? Legyen szíves felvilágosítani bennünket, a férfi korábban viselt rangjáról, valamint, hogy milyen besorolással rendelkezett. Ezen kívül, tudnunk kell, hogy pontosan milyen képessége is van? Milyen jutsukat ismer, Ködrejteki, feltételezem, hogy Suiton használó, de képes volt feloldani más elemű chakrát is? Ha igen, melyik az? Mit tud a hírszerzés, pontosan hány embere van? Az emberei is ninják vagy csak zsoldosok, akik puszta létszámuk miatt lehetnek veszélyesek? Hirtelenjében ezek a kérdések jutnak eszembe. Kérem válaszoljon mindegyikre, amelyikre tudja a választ, ha maga is velünk jön, jól tudhatja, hogy ezek létfontosságú információk lehetnek.
Kérdezem, elsőre nagy hirtelen, majd végig várom a válaszokat, illetve hátha Hitoshi is szeretne kérdezni és kiderül esetleg olyasmi is, amire én magam véletlenül nem figyeltem. Az sem utolsó szempont, hogy nálam semmi komolyabb eszköz sincs, amivel bárkiben is kárt tudnék tenni. Pontosabban, rajtam van a ruhám, azzal képes vagyok megfojtani egy embert, de a Nemeshez, azt hiszem kevés lesz. Ebből következik, hogy ki kell majd találnunk valamit. Mielőtt azonban bele mennék a részletekbe, először megvárom amíg Hitoshi is kérdez vagy mond valamit, illetve Saizou-senpai válaszát is figyelmesen végig hallgatom. közben a képen látható férfit nézem. Próbálok a fejemben kutatni utána, hátha valamikor, valamilyen körülmények között egyszer már láthattam, vagy ismerősnek tűnhet. Minden információra szükségünk lesz ehhez a küldetéshez és nem akarok hibázni. Közben eszembe jut egy másik kérdés is. 
- Ez a küldetés pontosan milyen besorolású is?
Kérdezem egyelőre végül, miközben megrebegtetem szempilláimat a férfi felé. A fizetség ugye, egyáltalán nem elhanyagolható tény ahhoz, hogy eldöntse az ember magába, hogy kell-e neki ez az egész cirkusz. Bár túl sok visszatáncolási lehetőség már nincs. Az Északi-Tenger nem éppen arról híres, hogy túl barátságos lenne. 

// Én szeretném megtanulni a: Sögu: Shüen Senjin technikát //

Már majdnem elindulunk szétnézni, amikor egy idősebb shinobi jelenik meg közöttünk és nyom egy képet Yuukihime arcába. Érdeklődve, bár kissé rosszallóan nézek az illetőre, de amikor meghallom a mondandóját, azonnal felcsillan a szemem. Végre küldetésre megyünk.
- Igen, mi vagyunk! - erősítem meg feltevését. 
Ezután nagyon gyorsan megkapunk egy kevéske részletet, majd eltűnik a fickó. Valahogy nem bírom felfogni, miért van az, hogy sietnünk kell valahová, erre pont a Sensei lép le? Miért nem mehetünk együtt? Ha már egy csapatot fogunk alkotni, akkor igazán mehettünk volna együtt is a hajóra. Így viszont kénytelen vagyok nagyon gyorsan a kikötőbe szaladni. Amint megérkezünk Himével, gyorsan körbenézek és az egyik hajóra mutatok, ami úgy tűnik, hogy épp a kihajózáshoz készül. Azonnal felpattanunk rá és újra összefutunk a vezetőnkkel. Ekkor már részletesebben is előadja, hogy mi a feladatunk. Nem igazán tetszik a dolog, elvégre mi meg csak geninek vagyunk. Nem tudom, hogy Hime mire képes, de én eléggé gyengécske vagyok még. Amikor befejezi a mondandóját, közli hogy nyugodtan kérdezhetünk. Várok egy picit, így Hime hozzákezdhet. Meghallgatom a kérdéseit és az alapján teszem fel majd az enyéimet, már ha lesznek. A lány elég rendesen lerohanja azokkal a kérdésekkel, amelyek őt érdekelnék. 
- Nekem csak kettő lenne. Miért pont minket választottak a feladatra és milyen Kekkei Genkai-jal rendelkezik ez a figura? 
Azt hiszem részemről csak ennyi lenne, a többi lényeges kérdést Hime úgyis feltette már. 

/Én pedig a Suiton: Mizurappa-t szeretném megtanulni/

Mielőtt kérdezhetnék, érkezik egy postagalamb, amelyet Saizou-senpai egyből magához is vesz és elolvassa. Pár pillanat múlva, közli, hogy az új úti célunk a Föld Országa. Meglepetten pislogok egy sort, majd vállat vonok és megszólalok. 
-Te vagy a főnök Saizou-senpai. Megyünk ahová küldenek bennünket, a Mizukage parancsa szent. 
Mondom hivatalos álláspontomat, majd végig hallgatom Saizou eligazítását, hogy mi is történik pontosan a Föld Országában és miért kell nekünk oda mennünk. Szóval valamiféle puccsot kell segítenünk, hogy nyerjünk magunknak egy szövetségest. Ez igazán ígéretes küldetésnek hangzik. Valószínűsíthető, hogy nem érünk oda egyhamar, ahogyan az is, hogy nem is végzünk egyetlen nap alatt. 
- Kérdésem? Ez egy viszonylag új szituáció, nem igazán ismerem az ellenséges területet. Konkrét kérdésem nincs, Saizou-senpai. Minden bizonnyal, te sokkalta többet tudsz a szituációról. Ráadásul, nekem ez lesz az első éles bevetésem. Szóval ... én igazából azt kérném, hogy amikor időnk engedi ... hát...
Elpirulok, zavarba jövök attól, hogy segítséget kell kérnem. Éles helyzetekkel nem találkoztam, nem volt szerencsém olyan szituációhoz, amikor idegen földön, ismeretlen technikai tudással rendelkező ellenféllel kellett volna harcolni. 
- Szóval, nekem csak, annyi lenne a kérdésem, hogy megosztanád-e velünk a tudásodat? Úgy értem, tanácsokat, ötleteket és úgy általában útmutatást kérnék, tudod nem volt részem, ilyen volumenű küldetésben. Szóval minden segítség kellene, hogy ne két genin legyünk, akik hátráltatnak, hanem két genin, akikkel remek összhangban tudsz majd dolgozni. Lévén hármunk közül te vagy az idősebb és a tapasztaltabb, minden bizonnyal szükséged lesz olyan emberekre, akik be vannak avatva a részletekbe és tudják, hogy mit szeretnél tőlük, akár egyetlen intésből is. Az út hátralévő részében, meg úgyis megbeszéljük majd a tennivalókat a küldetéssel kapcsolatban. 
Mondom végül, igazából egy komoly lecseszést várnék, hiszen Ködrejtekiként, elég nyitottan beszéltem arról, hogy bizonytalannak érzem magam. De úgy vélem, sokkal jobb, ha Saizou-senpai tudja, hogy nem csak fizikai felkészítés, kell ehhez a küldetéshez, hanem mentális is szükségeltetik. Az edzéssel semmi problémám nincs, fel is kell készülni a harcra. Amikor azonban azt kérdezi, hogy tudunk-e járni a vízen, csendben megrázom a fejemet.
- A Genin vizsga után, leterített a Vörös Láz. Nagyon sok plusz edzésen és technikai képzésen, sajnos nem tudtam részt venni. De gyorsan tanulok! Megfelelő instrukcióval, bármire képes vagyok ... sensei. 
Szándékosan használom, most ezt a kifejezést. Egyetlen jelentése van ebben a helyzetben. Elfogadom mesteremnek és hajlandó vagyok teljes mértékben az útmutatására bízni magamat.

Még mielőtt Hime kérdezhetne bármit is, egy madár érkezik a hajóra, ami egy üzenetet hoz. A Sensei elolvassa azt, majd közli, változik a terv. Kissé megijedek, hogy valami unalmas utcai munkára küldenek minket vissza, erre kiderül, sokkal jobb "mókában" lesz részünk. Megízlelhetjük milyen a háború! A feladatunkat hallva izgatott leszek, elvégre még nem volt részem ilyen feladatban, de az valamennyire megnyugtat, hogy az úton tanulni fogunk ezt azt.
- Még egyiket sem volt szerencsém elsajátítani! - válaszolok a kérdésre.
Előttem Hime is válaszolt, így kiderül, hogy még ő sem jártas ilyesmiben. Ez kissé megnyugtat, legalább nem egyedül vagyok ennyire béna. Ezután közelebb lépek a vízzel telt csónakhoz és megvizsgálom. Van egy olyan érzésem, hogy abban fogjuk megtanulni a vízen járást. Más shinobiktól láttam már ilyet, de jómagam még sohasem próbáltam. Viszont most egy szakértő segítségével elsajátíthatom, ami azt jelenti, hogy közelebb lehetek a következő ranghoz!
- Nekem csak egy kérdésem lenne... - szólalok meg. - Mikor kezdünk? - kérdezem izgatottan.

Figyelmesen hallgatom végig a mester szavait, hogy mit és miképpen tegyünk, hogy kiemelkedő esélyeink legyenek a győzelemre. Na meg a túlélésre. Amit mond, az valamilyen szinten számomra, evidens volt, szóval sok újdonságot nem tudott közölni velem. De elkönyvelem annak, hogy nem egy mindennapi kérdés, amit feltettem neki. Így nem biztos, hogy pont azt a választ adta, amit egyébként erre adott volna. Szóval nyugodtan bólintok, hogy nyugtáztam a válaszát és elfogadtam. Aztán belekezd egy Chakraműveletbe, amelyről már hallottam, de szerencsém még nem volt sem tanulni, sem pedig próbálni. Így aztán igen komoly érdeklődéssel és csodálattal néztem végig, eme egyébként, feltehetően egyszerű műveletet. Hiszen a senseinek, olyan könnyedén ment eme manőver, mint ahogyan én tudok evőpálcikával enni. ha viszont neki megy és ilyen könnyedén mutogatja eme tudományát, az azt jelenti, hogy számunkra sem lehet túl nagy ördöngösség. Miután a sensei lemászott az árbocról és egyetlen sirályt sem gyűjtött be lejövetel közben, társamra pillantottam, nagy érdeklődéssel. Neki, vajon, milyen gondolatai lehetnek az üggyel kapcsolatban? Mivel nem vagyok gondolatolvasó és effélére alkalmas Jutsukat sem ismerek, megszólalok. 
- Na, mit gondolsz? Vagyunk, olyan kemények, mint a sensei?
Kérdezem, majd következő lépésként, gondolatban visszapörgetem a látottakat. Az első fontos nyom, amelyen keresztül elindulhatok, eme új készség megtanulásának útján, az az, hogy a lábai körül felszállt a por. Tehát a lábaiba vezette a chakráját. Rendben, ezzel nem igen lesz problémám, hiszen ninjutsu használat közben is a chakrámat irányítom, ahogyan taijutsu használatakor is a megfelelő pillanatban, megfelelő mennyiségű chakrát vezetek a végtagjaimba. Hoppá, azt hiszem közben eljutottam a következő nyomig. Hiszen az előbb, én magam gondoltam rá. Megfelelő mennyiségű chakra. Mivel harc közben kimerülhetünk, egy ilyen akcióhoz nem használhatjuk fel az összes chakránkat. Így a túl sok nem gazdaságos, a túl kevés azonban megint csak nem kifizetődő, hiszen akkor nem maradunk meg a függőleges felületen. Hoppá! Egy újabb kapocs, amely segítségével elindulhatunk a tanulás útján. A felület. A chakrámat, azt hiszem az egész talpamra kell koncentrálni, hogy a lehető legnagyobb felületen tapadjon az árbochoz. Ha mindez megvan, akkor már csak arra kell ügyeljek, hogy folyamatosan fenn is tartsam ezt a folyamatot. Ellenben, hogyan is mehetnék fel végig az árbocon, ha csak egy pillanatra koncentrálnám a chakrámat a talpaimba? Igazából, tehát, azt hiszem készen vagyok. Egyetlen dolog hiányzik. A megfelelő chakra mennyiség. Gyakorlat hiányában, eme információra szert kell tennem, a megtapasztalás útján. Csendben, szavak nélkül bólintok magam elé, jelezvén, hogy készen állok a megpróbáltatásra. A talpamba koncentrálom a chakrámat és amikor érzem az áramló energiát a talpam körül futásnak eredek. Igyekszem a lehető leggyorsabban felfutni az árbocra. Az első két lépés könnyen megy az ügyességemnek és a gyorsaságomnak köszönhetően nagyjából nyolcvan centit sikerül is felfutnom. A következő pillanatban, azonban megcsúszik a lábam és lecsúszok a függőleges felületről. Tehát, kevés volt a belevitt chakra. Miután elfoglalom az előbbi kezdő pozíciómat, ismét megismétlem a megfelelő műveleteket s immáron arra is figyelek, hogy a koncentrációm folyamatos legyen. Ismételt nekifutás és újból haladás, de valami nem tökéletes. Hitoshira pillantok s ha eddig még nem kezdte el a gyakorlatot, akkor egy játékos puszi küldés után incselkedve szólalok meg. 
- Mi van lustaság? Ki ér előbb az árbockosárba? 
Ösztökélem egy kis versenyre, amely remélhetőleg belőlem is azt hozza ki, hogy jobban fogok figyelni a műveletek tökéletes végrehajtására. Újra és újra megpróbálok feljutni a kosárig. Utolsó próbálkozásomból, a vacsorára kongatás rángat vissza a valóságba. Pechemre, ugyanis ahogyan a kongatás hangjára és ezáltal az ételre kezdek gondolni, nagyjából másfél méterről zúgok alá, mint az ólajtó. hatalmas csattanás vet véget a mai napi edzésemnek, némileg durcásan vonulok vacsorázni. Nem szólok senkihez és úgy tűnik, hogy a többieknek is feltűnt, hogy jobban járnak, ha nem zaklatnak semmilyen kérdéssel. Az este folyamán egyáltalán nem vagyok túl jó beszélgetőpartner, ugyanis, amint vacsora után, egy kis cica mosdás után a függőágyba kerülök, egyből el is alszom. Azelőtt, még sohasem használtam ennyiszer és ilyen komoly koncentrációval a chakrámat. Mélyen és részben rosszul alszom. Mindenféle butaságot álmodok, aminek az az eredménye, hogy valamikor hajnalban kelek. Amikor kimegyek a fedélzetre, Hitoshit még sehol sem látom, ahogyan a sensei is úgy tűnik, hogy még alszik. A felzaklató álom okozta nyomott hangulatot, azzal igyekszem elkergetni, hogy egy unalomig ismételt és már-már reflexszerűen begyakorolt formagyakorlatba kezdek. Gondolkodnom sem kell, a testem magától tudja, hogy melyik lépés után melyik következik, elmém így elcsendesedik és azon kapom magam, hogy a formagyakorlat közben szinte meditációs elmeállapotba süllyedek. Érzem ahogy a chakrám, átzubog testemen, ott van a bőrömben, minden szál hajamban, a szerveimben, az izmaimban, az inaimban, a csontjaimban és a sejtjeimben. Az utolsó légzésgyakorlat végrehajtásakor, elmém és testem tökéletes összhangban, chakrámat a talpamba koncentrálom s ismét megpróbálom az árbocra való feljutást. Ezúttal azonban nem kapkodok, szépen, lassan elkezdek fellépkedni a függőleges felületen. Minden egyes lépésnél érzem, ahogy talpam és a faoszlop között a chakrám, akár a hullámzó tenger víz, áramlik. Amikor Hitsohi előbújik a vackából, én már az árbockosárból integetek neki.
- Hé álomszuszék! Innen nézve, gyönyörű a tenger!

Persze nem tölthettem az egész napomat azzal, hogy Hitsohi igyekezetét lessem, hogy utolérjen, elvégre volt még egy feladat. Amikor a sensei kiadta új feladatba, hogy tanuljunk meg vízen járni, majdnem kinevettem. Vízen járni, na persze. Mégis mi a fenének néz ez bennünket? 
- Ne vicceljen velünk sensei. Minek néz bennünket, vízipóknak?
Nem fért a fejembe, hogy mégis hogyan lehetséges. A sensei nem segített túl sokat, Azt mondta, hogy hasonló az előbbihez. Hát, ebből jóval kevesebbet tudok leszűrni, mint az előzőből. Pláne, hogy most meg sem mutatja, egyszerűen csak kiadta feladatba. Rendben, úgy tűnik, hogy erre saját magunknak kell rájönni és nem fogunk semmi extra instrukciót vagy segítséget kapni. mondjuk, ha belegondolunk, akkor az első ninják se kaptak, soha senkitől segítséget a Ninjutsuk kidolgozásához. Odasétálok a csónakhoz és leülök a szélére. na most légy okos nagyokos. Eddig nagy volt a szád és villogtál, hogy mekkora nagy agyafúrt csajszi vagy. Akkor most koncentrálj és találj ki valamit. Ahogy beleteszem a csónaknyi vízbe a lábamat az egyből elmerül. Lássuk csak, hogy mit tudunk kihozni a mester szavaiból és saját kútfőből. Nyugodtan lógatom a lábamat a csónaknyi vízben. Kellemes, a lábamat áztatni benne, miközben arra gondolok, hogy mégis miképpen lehetne elsajátítani a vízen járást. No lássuk kezdjük az alapoknál. Miközben, Hitoshi "pancsol," én gondolkodom. Tehát, mi kell ahhoz, hogy járjunk? Lábak kellenek. Ez biztos, de éppen, hogy a lábaink nem alkalmasak arra, hogy a víz felszínén járjunk vele. tehát, a lábakat alkalmassá kell tenni, arra, hogy járhassunk a vízen. Ehhez, mi a legegyszerűbb módszer? A válasz nem más, mint ami az előbbinél: a chakra. A képlet egyik fele, tehát ismét az, hogy a lábainkba vezetjük a chakrát. No lássuk, mi kell még a járáshoz? Szilárd felület, ami képes megtartani a súlyunkat. Az egyetlen gond az, hogy a víz nem szilárd felület, ahhoz pedig, hogy megszilárdítsam a vizet, hihetetlenül magas chakra kellene és valami borzalmasan kemény jutsu. Egyelőre, egyikkel sem rendelkezem, tehát gondolkodjunk. haladjunk tovább, hogyan csinálunk a vízben, szilárd felületet? Az építkezések során, cölöpöket vernek le a tó vagy folyó fenekére és arra teszik rá az alapot. Várjunk csak? A válasz tehát, az, hogy nekem is cölöpökre van szükségem. A sensei azt mondta, hogy hasonló, mint az előző megoldás. Tehát valamiben különbözik. Az első dolog, amire gondolni tudok, az az, hogy nem tapadni kell, hanem cölöpöt kell létrehozni a vízben, amin aztán könnyedén sétálhatunk. Külső szemlélő, továbbra is azt láthatja, hogy nyugodtan lógatom a lábamat a vízben és gondolkodok. Biztosan nem tűnhetek túl aktívnak. De térjünk vissza a gondolkodáshoz. Lelki szemeim előtt, elképzelem, ahogyan lépkedek a vízen. Minden lépéshez, szükséges egy cölöp. Cölöpök nélkül, nem tudunk járni a vízen. Mi is a cölöp? A keresett tárgy, egy oszlop, amit a vízbe süllyesztenek. Tehát a chakránkat is a vízbe kell süllyeszteni. Ehhez viszont, ki kell bocsátanunk chakrát, nem elég a talpunkhoz koncentrálni. Nocsak, ez egy újabb feladat. Várjunk csak. Ha oszlopról van szó, akkor az oszlopok, esetünkben a cölöpök, nem lehetnek különböző hosszúságúak, hiszen akkor az alap megsüllyed. Tehát a két talpamból kibocsátott chakra oszlopoknak egyforma méretűnek kell lennie, különben az egyik oldalra billenek és elmerülök. Íme a recept: cölöp a talpunk alá, a cölöpök hosszúságának, egyformának kell lennie, tehát a chakra kibocsátásnak folyamatosan, egyenlő mértékűnek kell lennie. S minden lépésnél új cölöpöt kell állítani a talpunk alá. Lábaimat kiemelem a vízből, majd éppen csak annyira lógatom bele a folyadékba, hogy a talpam a vízfelszínt érintse. Elkezdem gyakorolni a szükséges műveletet. Létrehozom a cölöpöket a talpam alatt s próbálok rájuk nehezedni. Ekkor azonban megkordul a gyomrom, diszkréten jelezvén, hogy a chakrától nem fogok jóllakni és itt az ideje, valami étel elfogyasztásának. Étkezés után, a nap hátralévő részében, a folyamaton gondolkodom. Gondolatban csiszolom a metódust. Kockáról, kockára rakom össze az építőelemeket. Amikor megint lemegy a nap és besötétedik, nyugodtan fekszem le aludni. A függőágy, lágy ringatása könnyű álmot hoz a szememre és az egész napos edzés és agymunka, elfárasztott annyira, hogy másnap kicsit később keljek, mint ahogyan azt terveztem. Bár a feladatok kiadása óta, eltelt három nap, úgy érzem jól haladok. A cölöpök létrehozásával nem lesz problémám, úgy érzem, hogy azt megtudom oldani. Egyetlen dolog van, amit csinálni kell, gyakorlatban kipróbálni és tesztelni. A délután hátralévő részét tehát azzal töltöm, hogy minél többször megpróbálok a csónakban a vízre állni és megállni egy helyben. A harmadik nap, totális kudarc ebből a szempontból. A negyedik próbálkozásomkor, térdig süllyedtem a csónakban lévő vízben. A lábaimra tapadt nadrágom okán, igen érdeklődve néztek a matrózok. Magamban eldöntöttem, amelyik bepróbálkozik, annak eltöröm az ujjait. Hála istennek, egyik sem szeretne szemtelenségből elkövetett öngyilkosság áldozata lenni. A nap azonban a horizont alá bukik s nekem éjszakára sem száradt ki az alsó ruhám, így ez a csodálatos edzés félbeszakadt. Pirkadatkor, azonban ismét korán keltem és rengeteget gyakoroltam. A vízfelszínére helyeztem a lábamat és a talpam alá képzeltem a chakra cölöpöt, amelyet folyamatos chakra kibocsátással hoztam létre. Lassan álltam fel a vízen s amikor éreztem, hogy az egyik irányba elbillennék, jelezvén számomra a víz, hogy azon az oldalon nem megfelelő a cölöp mértéke megnöveltem a chakrakibocsátás mértékét. Az eredmény, amit kaptam, elég ingadozó volt. Annyit azonban sikerült elérnem, hogy ne essek bele a csónaknyi vízbe. 
- Sensei! Valami ötlet? 
Kérdeztem, miközben mutattam neki a végeredményt. Kétségtelen, hogy bokáig víz alatt voltam.

Mesteremet hallgatva, körvonalazódik előttem, hogy nem lesz túl könnyű dolgom. Hogyan képzelhetnék egyetlen lábat, amikor kettő van? Mondjuk képzelhetem magamat fának is, hiszen a fa egyetlen törzzsel, képes kiállni a legnehezebb szelek próbáját is. Természetesen, csak egy bizonyos korlátig, hiszen mint tudjuk, igen sok, komoly, szél elemű jutsu létezik. De rendben, csendesen bólintok mesterem szavaira. Majd, ha lesz kérdésem, akkor majd kérdezek megint, addig meg magamban folytatom le az edzésem részleteit. Kikászálódok a csónakból és a mesterre pillantok. Végül mégis megszólalok, miközben a chakrámat a lábaimba koncentrálom és ismét a csónaknyi vízbe lépek.
- Közben, elmondhatná a küldetés részleteit. Segítene az egy-láb koncentrációmban, ha nem a lábaimra fókuszálnék, hanem arra, amit a küldetésről mond.
Mondom s közben igyekszem a lehető legkevesebbet gondolni arra, hogy mindkét lábam a víz felszínét tapossa. Lábaimat összezártam s próbálom a fa törzseként elképzelni. Mondjuk, kecses lábaimat, vétek fatörzshöz hasonlítani, inkább nád. A Nád is ellenáll a legkeményebb szélnek is, meghajol alatta, de el nem törik. Igen, ez a biztos pont. Nádnak kell lennem, hogy ellenálljak a legkeményebb megpróbáltatásnak is, amely most itt az, hogy megállhassak a víz felszínén.
- Tudja sensei, ez életem első küldetése, amelyen úgy veszek részt, hogy egy idegen országba megyek. Jó lenne tudni a részleteket és nem ott szembesülni olyasmivel, hogy: hát ezt el kellett volna mondanom, vagy erre miért nem gondoltál. De ott van buktatónak a; szólnom kellett volna, hogy... Félre ne értse, nem vagyok én aggodalmaskodó kislány, csak arról van szó, hogy ha már oda megyünk a föld országába, segíteni az Oinin barátainknak, akkor végezzük el tökéletesen a feladatot. Szóval rajta, kezdhet beszélni. Ezenkívül előre, szólok, hogy mivel volt szerencsém sietni, mert soha nem tudnak a hajó indulása előtt mondjuk egy órával szólni, nincs nálam semmilyen felszerelés. Erről se feledkezzen meg, amikor tervet kovácsol.
Mondom, olyan nyugodt hangon, mintha csak azt ecsetelném neki, hogy tegnap Ráment vacsoráztam. Közben, szinte teljesen el is feledkezem arról, hogy elméletileg és gyakorlatilag egy csónaknyi vízen állok. Ha a sensei arra számított, hogy esetleg beleesek a medencéjébe és itt neki, rögtönzött divatbemutatót tartok arról, hogy miképpen is nézek ki csuromvizesen, akkor erősen csalódnia kell. Nem áll szándékomban a hajó legénységét szórakoztatni azzal, hogy engem lessenek. Ahogyan a senseinek sem szándékozom megadni ezt a lehetőséget. S bár adom a nagyokost, igazából gondolatban egyetlen szál nád vagyok, amely a széllel lengedezik. Tulajdonképpen, ez az egész nem is olyan nehéz, csak gyakorlat kérdése. A gyakorlat pedig itt és most azt, hogy egy helyben ácsorogjak. Elvégre a sensei azt mondta, hogy ne akarjak sétálni egyelőre, csak kezeljem a lábaimat egyetlen lábként, utána pedig maradjak a felszínen. Hát, a jelenleginél jobban képtelen is lennék a lábaimat egyetlen lábnak koncentrálni. Végül bebizonyosodik mindkettőnk számára, hogy a chakrám egyáltalán nem véges. Miközben ugyanis hallgatom a mesteremet, úgy tűnik, hogy chakra kontroll ügyileg eljutok a végpontig. Egy hirtelen hullámnak és annak köszönhetően, hogy kimerültem, végül mégis derékig csobbanok a medencébe.
- Na jól van főnök, akkor ebből, egyelőre ennyi elég volt. Elfáradtam, csuromvíz vagyok s úgy érzem, hogy éhes is. Mi lenne, ha később folytatnánk és ígérem sensei, olyan szorgalmas vízipók leszek, amilyet csak akar?! De most, sokkal inkább vágyom száraz nadrágra és valami kajára.
Zárom végül le a csónakban kempingelős pillanatainkat, legalábbis remélem, hogy a sensei kapható lesz rá és inkább beavat a küldetés részleteibe, valamint megtervezzük az akciót. Amelyik matróz pedig röhögni próbál ... nos, annyi chakrám még maradt, hogy leszoktassam a kunoichi stírölésről és kiröhögésről.

Mestered megenged magának egy halvány mosolyt, amikor látja, hogy azonnal meg is fogadod a tanácsát. Talán nem mindennapi neki, hogy gyerekeket tanít, és most jóleső érzéssel tölti el, hogy úgy figyelsz a szavaira, mintha szent tekerecsbe lennének vésve. Miközben el is kezded az új gyakorlatot, ami lényegében ugyanannak a technikának az alapjának az alapja, kérdést intézel felé, ő pedig rögtön el is kezd gondolkozni a válaszon. Nem túl sok információval látták el, ahogy senki más sem tud a történtekről többet, de még mindig ő a legtöbb információval rendelkező személy a fedélzeten, ezért kénytelen mindent a legérthetőbben összefoglalni neked.
- Értem, értem - csitít, mikor magyarázkodásba kezdesz, hogy tisztázd miért is érdekelnek a részletek. - Valójában nem tudok többet mondani annál, amit már hallottál. Körülbelül egy hónapja... - ekkor elgondolkozik. - Talán egy pár nappal több, de édes mindegy. Szóval egy pár nappal több, mint egy hónapja felvette a kapcsolatot velünk egy Takia nevű férfi, akit fűtött a hatalomvágy, hogy Hoshigake felett uralkodjon. Azt mondta, hogy ha a Víz Szövetsége felajánlja segítségét, abban az esetben ő puccsot szervez, pár bizalmasával. Az Oinin csapat egy része átutazott a Föld országába, hogy a megszervezett puccs lezajlásában segítsenek, illetve további embereket állítsanak Takia és a Víz szövetségének oldalára. Azonban a puccs még ki sem tört igazán, arra a napra ébredtek, mikor fellázították volna a népet, amikor páran... Nos páran fel sem ébredtek. Az éjjel őrködő Oinin csapat felének a holttestét találták meg, míg egy másik fele eltűnt. Két Oinin maradt, akiknek épségéről biztosan tudunk. Ezen a hajón mi vagyunk csupán shinobik, így valószínűleg mi leszünk az első erősítés, ami megérkezik Hoshikagébe. Többet nem tudunk egyelőre - pillant rád Mestered és gondterhelten felsóhajt. - De persze mire odaérünk, addigra még szeretném ha elsajátítanád a vízen járást.
Mestered meséje sokáig tart, és utána is néha elismételgeti önmagát, míg te nagy erővel próbálkozol teljesíteni a feladatodat. Amikor kifogysz a chakrádból, és úgy döntesz pihenőt tartasz, Mestered utánad szól.
 - A szüneted után nekikezdhetsz a lépkedésnek Yuukihime - jelenti ki határozottan. - Úgy látom eleget gyakoroltad az egy helyben ácsorgást, és ezek után talán biztosabban megtalálod majd az egyensúlyt. Csak ne feledd, hogy hiába van két külön lábad, mindkettő hozzád tartozik, és egyként kezeled őket - magyarázza, mikor már frissen fogott, és gyorsan meg is sütött halat tömtök a szátokba, és egy matróz valami száraz nadrágot kutat fel éppen.
 -  Elgondolkodtattál, és miközben gyakoroltál, a terven tűnődtem. Valószínűleg a küldetés alatt szét fogunk válni Yuukihime. Két Oinin maradt, mi is ketten vagyunk, így két kétfős csapatra osztjuk magunkat, és tudván, hogy egy Oinin milyen képességekkel rendelkezik, inkább egyikükkel leszel, mintsem velem. Azon is gondolkoztam, hogy Takiát kénytelenek leszünk védelem alá helyezni, mert az ellenség őt akarja elsőként a markában tudni, hogy élve vagy halva, arról persze fogalmam sincsen. Te felderíteni mész majd egyik Oinin barátunkkal, az kevésbé veszélyes, mintha a kiszemelt célpont testőrévé válnál. - Monológja végezetéül egy frissen mosott, száraz nadrággal lep meg egy csíkos matrózjelmezben parádézó fiú. Talán egy kicsit nagy lesz rád, de mire kiköt a hajó, garantáltan visszakapod saját ruhaneműdet.
//akkor a következő posztodban, amit leírtam pm-ben  a késésemért pedig felírhatsz az adatlapodra +5ch-t, így a chakrád 186 lett.

Figyelmesen hallgatom végig a sensei szavait. Szükségem lesz, minden felmarkolható információra, amely a rendelkezésemre áll. Ugyanis, ellenséges országon belül fogunk ténykedni, ehhez pedig kimagasló figyelem kell. A fülembe jutó hírek azonban elkeserítenek. Talán még a mesteremnek is feltűnhet, hogy a hallott információk után, a pihenőmet is és a vacsorámat is, néma csendben költöm el. Igazából igen komoly gondolkodóba estem. Még akkor sem szólok semmit, amikor egy matróz megérkezik egy másfél mérettel nagyobb nadrággal. De legalább száraz nadrág. Miközben privát körülmények közepette átveszem a nadrágot, még mindig a hallottakon gondolkodom. Ha teljesen őszinte akarnék lenni, akkor be kellene vallanom magamnak, hogy ezzel az Oininekkel való történtek, igen magas dolognak számít. Felmerülnek ugyanis olyan kérdések, amelyek mellett nem mehetünk el. Akkor is szótlan vagyok, amikor megközelítem a csónakot, lábaimba chakrát koncentrálok és a vízre lépek. Lassan teszem meg az első lépéseket és bizonyára csalódást kell okoznom a mesternek, ugyanis másodszor már nem esek bele a vízbe. Sőt, mi több! Vizes pólós versennyel sem örvendeztetem meg. Igaz a versenyt valószínűleg én nyerném meg. De ez, jelenleg lényegtelen. A lépkedésre koncentrálok, hogy minden flottul menjen, de gondolataim elkalandoznak, ismételten a hallott információkon jár az eszem és arra a következtetésre jutok végül, hogy valami nem stimmel. Nem is tudom, hogy mennyi idő telik el, végül egyszerűen azon kapom magamat, hogy olyan stabilan járok a víz felszínén, mintha az erdőben sétálnék. Bár, egyelőre roppant fárasztó számomra eme procedúra, így a hajó fedélzetére huppanok. Némi pihenőidő közbeiktatásával, azonban, vissza-vissza térek a csónakhoz és gyakorlom a vízen való járás tudományát. Előbb-utóbb el fogok jutni arra a szintre, amikor már teljesen hétköznapi dolognak fog számítani eme procedúra. Amely most még fárasztó. Egyetlen dologban azonban, olyan biztos vagyok, mint a halál. Amikor mesterem már-már szóvá teszi hallgatásomat, végül oldalra billentem fejemet, ahogyan ránézek, majd megszólalok. 
- Tudja sensei, gondolkodtam. 
Miközben beszélek hozzá, fel s alá járkálok, s egyszer-kétszer, még azért keresztül sétálok a csónak tartalmán.
- Remélem, bizonyos gyanús körülmények önnek is feltűntek. Az egy dolog, hogy ellenséges területen tevékenykedni, mindig kockázatosabb. Az viszont fölöttébb gyanús, hogy mégis hová lett az őrség másik fele? Gondolt már arra, hogy shinobikat nem lehet csak úgy, egykönnyen elrabolni? Mert én igen, s bizonyos vagyok benne, hogy igen komoly problémába fogunk ütközni a küldetésünk során. Felmerült bennem több kérdés is. Az első, hogyan lehetséges, hogy tapasztalt shinobik, olyan ostoba módon táboroznak le, hogy az ellenség könnyűszerrel rajtuk üt? Tökéletesen tisztában voltak a küldetésük fontosságával s mégis akkora hibát vétettek, hogy a csapat egészének életébe került. Kivétel ez alól, kettő darab hős Oinin, akik érdekes módon velünk lesznek. Arra gondoltam, ha nekem kellene beszivárognom egy ellenséges országba és ott várakozni a jelre, amely megadásakor fel kell lázítani az embereket, akkor a csapatot nem egyetlen helyen tartanám. Először is feltűnő. Másodszor, ha meg is történik a lebukás, ne legyen tisztában az ellenfél a pontos létszámmal. Rejtjeles kommunikációt, meg lehet oldani, még chakra használat nélkül is. Itt azonban, az információ alapján, erről szó sem volt vagy ...
Szándékosan hagyok hatásszünetet, a senseinek is el kell gondolkodnia néhány dolgon. Pontosabban, feltételezem, hogy már elgondolkodott bizonyos dolgokon. Végül azonban kimondom azt, amire gondolok. Ugyanis, ez az, ami nem hagy nyugodni. Számolni kell ezzel a lehetőséggel is. Olyan halkan szólalok meg végül, mintha a hajón bármelyik pillanatban felbukkanhatna az ellenség. S valóban, a messzeségben már fel is tűnnek egy idegen hely kikötőinek a sziluettjei. Nincs már sok hátra és kiköthetünk a parton és megkezdhetjük az akciót. 
- Sensei ...
Mondom halkan.
- Tudom, hogy ön a tapasztaltabb, de én árulásra gyanakszom. Szerintem a csoporton belül, akiket most kisegítünk, valakinek vaj van a füle mögött. Tartok tőle, hogy nem nyugtat meg a tudat, hogy felderítést fogok végezni, egy potenciális árulóval, ellenséges területen. Azt hiszem, fel kell készülnünk a legrosszabbra. Ennyi hibát ugyanis, véletlenül nem véthetnek a szövetségeseink. Elvégre, lehetetlen, hogy csupa genineket küldjenek egy ilyen akció végrehajtására. Tehát vagy áruló van a csapatban, vagy az ellenfelünk hatalmasabb, mint azt hisszük. Aki képes shinobikat elrabolni, azt roppant veszélyes személynek kell ítélni. Ettől függetlenül, mutassuk meg ellenségünknek, hogy Ködrejtek előtt nincs akadály.
utolsó mondatomat, már lelkesedve és mosolyogva mondom a mesternek, éreztetve vele, hogy a megjósolt nehézségek ellenére, eszem ágában sincsen feladni a küldetést. Sőt! Komoly izgalmat érzek, az előttünk álló kalandok vártán.

Mestered büszkén figyeli, ahogy utolsó próbálkozásaidat végzed a kád vizedben. Bár valahol a szíve mélyén azt kívánja, bár nevethetne még párszor, miközben megmártózol a habok között, de ahogy a közeledő kikötő sziluettje kezd feltűnni a közelben, rá kell jönnie, hogy nincs nagyobb öröm most számára, mint hogy időben elsajátítottad a vízen járást.
Azonban némaságod kicsit meglepte őt. Nem sokszor fordult még elő vele, hogy ilyen komoly küldetésre kalauzoljon egy olyan fiatal genin, mint te, és amikor először jött erre rá, akkor kicsit talán viszolygott is a gondolattól. Viszont sokszor osztott már meg fiatal geninekkel bizonyos információkat bizonyos küldetésekről, és mindig ugyanazt tapasztalta: a gyerekek fogaskerekei rögtön pörgésbe kezdtek, és azon gondolkoztak, hogy mit kéne tenni, mi történhetett, dolgokat láttak a hallott információk mögé. Te mégsem szóltál egy szót sem. Látta, hogy rágódsz valamin, és bízott benne, hogy majd magadtól megered a nyelved, mint a vízfolyás.
Most pedig az egyik árboc lábánál ücsörög, azon örvendezik magában, hogy mennyit fejlődtél ennyi idő alatt, és azon törte a fejét, hogy te vajon min törheted a tiedet. Nem akarta belőled harapófogóval kihúzni, de ugyanakkor bökte már a csőrét, hogy sejtelme sem volt róla, vajon mi jár a fejedben.
 - Yuukihime, tegnap óta csendes vagy. Mondd csak, min gondolkozol annyira? - kockáztatja meg végül mégiscsak, mikor már szabad szemével is felvéli fedezni a vízen feltűnő hajókikötőt, és a mögötte elterülő szárazföldet.
Amikor mesterednek kitálalsz, meglepetten hallgatja végig mondandódat. Valóban, neki is feltűnt, hogy valami itt nem lehet rendben. Mindig is megbecsülte az Oinin shinobikat, felnézett rájuk, és valaha, mikor annyi idős volt mint te, akkor ő is hozzájuk hasonló szeretett volna lenni. Valahol neki is eszébe jutott amit mondasz, de nem játszott el komolyabban a gondolattal, hisz szinte belegondolni sem mert a dologba. Egy gyerek azonban bátrabban ejti ki a száján ezeket a szavakat, így hát büszkén és meglepetten pillant rád.
 - Igazad van Yuukihime - bólint végül. - Meggondolatlan voltam, és túl nagy bizalommal gondoltam az Oinin csapatra. Nos, ha így állunk, akkor nem válhatunk szét. De mindenképpen azt a látszatot keltjük, hogy bízunk a maradék kettőben. Ha igaz a feltételezésed, az áruló Oininnak nagy befolyással kell rendelkeznie a többi Oininnal szemben. Egy Oinin, aki nem tud hatni társaira, nem tudná eltüntetni a fél csapatot, hacsak nem erősítést hív. Mindegy, rengetegféle teória létezik, és nem tudhatjuk mi az igaz. - A férfi gondterhelten pillant a part felé, és aggódva néz rád is. Látva lelkesedéseden kicsit ellazul, és bólint. - Mutassuk meg, hogy milyenek ezek a Ködrejtekiek - ért egyet, és összeborzolja a hajadat.

Alig telik el még fél óra, mire a hajó megérkezik a kikötőbe. A parton lévők érdeklődve pillantanak felétek. A falu nyugodtnak tűnik. A kikötőben néhány hajó ringatózik a vízen, az emberek hangosak. hajókról rakodnak le dobozokat, más hajókra pakolnak fel élelmet. Méterekről megérezni a sózott hal szagát.
 - Ha még nem tetted volna, hát most rejtsd el a fejpántodat. Ne tudják hogy ninja vagy, ahogy azt sem, hogy Ködrejteki. Ezek itt már ellenséges falvak, és bár nem öldökölni jöttünk, jobb ha nem tudják ki vagy. Ha bárki kérdezné, Midori vagy, a lányom, a nagybátyád a hajó kapitánya. De nem kell válaszolnod, ha kérdeznek - magyarázza. - Sürget minket az idő, de nem akarom, hogy felkészületlenül menjünk. Ha valamire szükséged lehet, akkor ebben a faluban vásárolhatsz. És vedd vissza a nadrágodat, még mielőtt partot érünk. Megtalálod a kabinomban.


//Vízen járás: Elsajátítva
írd fel az adatlapodra, továbbá írj fel +10 chakrát, a hosszú és kidolgozott reagjaid, a tanulás menete, illetve a rám való várakozásod jutalmául. (191 chakrád volt, most 201 van)

A következő reagodban lehetőséged van vásárlásra a faluban. Írd le, hogyha veszel valamit. Amint készen állsz az indulásra jelentsd mesterednek. Mindezek után írd bele a reagodba, hogy mestered oldalán elindultok felkutatni Hoshigakure erdejeit, és ráleltek az Oinin holttestekre, majd a reag végén találjátok meg az Oininek főhadiszállását. Ne feledd, csak óvatosan, és ne bízz senkiben!

Örömmel tölt el a tudat, hogy mesterem nem szid le, amiért kifejtem álláspontomat gyanúmmal kapcsolatban, mely szerint árulás szagot érzek a levegőben. Sokkalta jobban érzem magamat, hogy a sensei hajlandó elgondolkodni ezen a lehetőségen és megosztja velem gondolatait. Egyáltalán nem vagyok félős, sem pedig gyáva, mégis jobban érzem magamat, amikor végül úgy módosul a terv, hogy együtt maradunk. Geninként, igenis szükségem lesz a mester útmutatására. Legfőképpen azért, mert először járok idegen országban. Ez pedig több okból is elbizonytalanít, persze nem annyira, hogy látszódjék rajtam, inkább, csak jobban izgulok a szokásosnál. A saját nadrágomat, rövid időn belül visszaveszem, miután megállapítottam, hogy a sensei kabinjában semmilyen leskelődő alkalmatosság sem található.  Ha mégis találnék, a sensei biztos lehet abban, hogy kap egy fülest. A nadrágomat átvettem és ismét parádésan mutatok civilben. A sensei megjegyzésére pár pillanatig furán nézek, majd mosolyogva megszólalok. 
- Emlékszik, sensei? Otthon hagytam, mert siettem a hajóra. Nincs nálam semmi, ami árulkodna arról, hogy a Mizukage élezés alatt álló pengéje vagyok. S reményeim szerint, egyszer olyan éles fegyvere leszek, amelyet még nem láttak ellenségei.
Mondom s végül egy meghajlással toldom meg szavaimat, hogy jelezzem, halálosan komolyan gondolom. A falvakban való vásárlás lehetősége, cseppet sem hagy hidegen. Mivel szinte semmit sem tudtam magammal hozni, így nem csoda, hogy szükségem lesz pár dologra. Mivel ellenséges területen járunk, sajnos nem kezdhetek nagy bevásárlásba. Így, olyasmiket kell beszereznem, amelyek nem feltűnőek egy korombeli lánynál. Miután megbeszéltem a mesterrel, hogy hol találkozunk, elindulok a faluba, hogy beszerezzem azon dolgokat, amelyekre szükségem van. Erősen kétlem, hogy jó ötlet lenne komplett arzenált vásárolni. Így az árusok között sétálok, körül-körül nézek, vizsgálgatom a portékáikat. Erősen kétlem, hogy nem lenne feltűnő, ahogyan egy fiatal nő fegyvert vásárol, így erről le kell tennem. Azonban nem lennék shinobi, ha nem lennék képes harcolni akár egy sétabottal is. Így, miközben félszemmel figyelem a környezetemet, odasétálok egy árushoz, aki sétapálcákat árul.
- Jó napot! A papámnak szeretnék, valami szép sétapálcát. Tudja, lassan 50 esztendős is elmúlt és kicsit már biceg is.
Hazudok-e az árusnak? Nem, édesapám, aki a Bayakoshi-klán tagja, akik igen komoly kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeznek, bizony tényleg biceg időnként és valóban közelíti az ötvenet. S miután az árussal sikerül megalkudnunk a pálcára, kifizetem neki a kért összeget. Közelharci fegyverem így lesz. Ezután tovább sétálok és a hajdíszek felé veszem az irányt, ha találok ilyesmit. A selyemszalag nem szakad könnyen, bár tartok tőle, hogy drága mulatság lenne valami szépet találni. Így végül az olcsóbb bőrből készült hajdíszek közül választok egy olyat, amellyel a hajat lófarokba lehet kötni. Ha találok egy megfelelő hosszúságú és minőségű darabot, a kezembe veszem és megtapogatom. Ha elég erősnek bizonyul tapintásra arra, hogy fojtásra alkalmazzam, akkor megfelelő alkudozás után, hajlandó vagyok megvásárolni. Semmi különös nincs abban, hogy egy fiatal lány szuvenírt vásárol a családtagjainak, vagy éppen bőrből készült hajdíszt. S bár egyáltalán nem szeretem a botot, mint fegyvert, az Akadémián, arra is kaptam kiképzést, így nem leszek elveszve. A bőrszalagot pedig csendes gyilkosságokhoz fogom használni, olyan esetekben, amikor az áldozat nem nyikkanhat. Ha láttam valami különöset a faluban, amelyet érdemes megemlíteni a senseinek, akkor visszatértemkor beszámolok róla. Persze igyekszem úgy közölni a híreket, hogy mások ne nagyon hallják, amikor elbeszélem a látottakat. Miután megvásároltam a szükséges kellékeket és elbeszéltem a senseinek az esetleges látottakat, végre elindulunk felkeresni a célállomást. Igyekszem szerepemnek megfelelni, így, amikor találkozunk valakivel és bemutatkozásra kerül sor, komolyabb zökkenők nélkül nevezem meg magamat Midorinak. Miközben haladunk a célállomás felé, legalábbis úgy tűnik, hogy a sensei képes "kiszimatolni" a helyet, álcámnak megfelelően, nemlétező családi kapcsolatokról beszélgetek a mesterrel. Ez persze koránt sem jelenti azt, hogy nem figyelnék a környezetemre. A lehetőségeinkhez mérten, mindig igyekszem a terepet, feltűnésmentesen szemmel tartani. Bár tapasztalatlanságomból adódóan, azért javarészt a sensei információira hagyatkozom. Aztán a beszélgetés lassan elcsendesedik, amikor a mester, egyetlen, aprócska, kívülálló számára, alig látható kézjellel tudatja velem, hogy közel vagyunk a célhoz. Megtaláljuk az Oininek holttesteit. Ez szívás. Úgy tűnik, hogy a tettesnek, egyáltalán nem kenyere a hullák elrejtése. Vagy éppen magasról tesz a hullákra és üzenetként hagyta őket úgy, ahogyan végzett velük. Vagy éppen végeztek. Mivel nekem nem sok gusztusom és gyakorlatom van ahhoz, hogy megállapítsam mi vagy mik végeztek a shinobikkal, ezt a feladatot ráhagyom a mesterre. Én magam, a környezetet fürkészem. Egyszóval őrködöm. Csak akkor közelítem meg az egyik testet, amikor úgy látom, hogy némi dobófegyvert zsákmányolhatok. Elvégre, most már csak egy idiótának nem esne le, hogy nem átlagos utazók vagyunk. Senbonokra, shurikenekre és pár kunaira utazok. Tudom, hullarablás, de kit érdekel, amikor egy idegen országban vagyunk és nem lehet csak úgy lemenni a piacra, kérni egy minőségi pengét. Nem találok túl sok mindent, csak pár apróságot. Az előttünk járók, alaposak voltak. Még mindig nehezemre esik elképzelni, hogy lehettek, ennyire ügyetlenek. Csendben, próbálom a sensei által szerzett információt beilleszteni a kirakósba, hogy összeálljon számomra fejemben a kép. Már, ha talál valamit. Amikor rálelünk az Oininek főhadiszállására, már nyoma sincs, annak a cserfes kislánynak, amelynek kiadtam magamat. Immáron pengeként simulok mesterem fegyvereként, hogy egyetlen intésére, a Kirigakure no jutsuval segítsem. Miért egy ilyen egyszerű, a Ködrejtekiek számára alapszintű jutsuval? Mert tapasztalatából adódóan, sokkal hatékonyabb a harcban, mint én. Ha már eljutottunk a főhadiszállásra, jó lenne megtalálni kapcsolattartóinkat. Ki kell deríteni, hogy mi történt...

Mindent beszereztél amire szükséged volt, és így már találkozhattál mestereddel. Mestered teljesen meg is feledkezett róla, hogy nem volt időd még a előkerítésére sem, de csak magában morogva jegyzi meg, hogy mégis miféle dolog, hogy egy ninja ne vihesse magával a fejpántját egy fontos küldetésre. Most mégiscsak jól jön, hogy nem kell bajlódni a fejpánttal, de más esetben... Ejj, hisz a ninjának azért van fejpántja, mert ninja. Nem csak úgy, divatkiegészítő. De mestered bármennyire is morog ezen, tudja, hogy nem a te hibád, hogy nincsen nálad semmi. Szegény lányt elrángatták küldetésre, mindenféle fegyver nélkül, sóhajt magában.
Hamarosan azonban kiderül, hogy sokkal nagyobb problémákkal is meg kell küzdnötök, mint sem egy fejpánt hiánya. Az erdő halk, csontig hatol a hulla csend. A csend az egyik legvészjóslóbb dolog, amit egy erdőben érzékelhet az ember. Mintha a madarak, rovarok, és minden más erdőlakó is elköltözött volna. Nem hallatszik madárcsicsergés, nem hallani ciripelést, ahogy a tücskök összedörzsölik szárnyaikat, és egy állat lépteit sem fújja erre a hűvös szellő. Az a hűvös szellő, mely gyengéden egymásnak löki a vékony, magas, szürke törzsű fák leveleit, ezzel zörgő lombkoronák hangját csempészve a csöndes erdőbe. Ez a halál hangja. A csendes gyilkosság hangja. És ki tudja, talán az árulásé is.
Hamarosan a hulla csendhez hullák is társulnak. Összesen öt darab. Három nő, és két férfi fekszik a vérüktől nedves avarban. Mestered lassít a tempón, és letelepszik melléjük a fáról. Amíg te szerzel magadnak pár kunait és shurikent, addig ő megvizsgálja az elesetteket, de igyekszik nem nyúlni sok mindenhez, mert ha ti ketten nem tudjátok hamar elintézni ezt az ügyet, akkor az utánatok érkezőknek talán szükségük lesz a hullákra, és ki tudja, egy erre specializálódott profi talán egészen könnyen meg tudná állapítani, hogy kik végeztek az Oinin ötössel. Ennek ellenére mestered vizsgálódásba kezd, de minden hullánál imádkozik egy rövidet, hogy megtisztelje az elhullott Oininokat.
 - Nincs túl sok nyom arra, hogy kik lehettek a támadók. De azt hiszem, nem hagyhatjuk ezeket a hullákat csak úgy magukra. Ha jön még utánunk erősítés, akkor valószínűleg olyan ninjákat is küldenek, akik jobban értenek az ilyenekhez. Azok a hiányzó fegyverek nem hiszem, hogy nagy hatással lennének a nyomozásra, szóval megtarthatod őket. De sok mindent ki tudnának deríteni abból, ami most itt van - mutat körbe. A hullákban semmi különös nincsen, azon kívül, hogy... nos, hogy halottak. De ha azt leszámítjuk, hogy mészárlás történt: semmi különös nincs itt. Ki tudja azonban egy szakértő mit venne észre. - Itt azonban nem várhatjuk meg őket, ki tudja mikor érkezek - kezd bele a tanakodásba mestered.
Ebben a pillanatban egy árnyék tűnik fel egy távolabbi fa mögött. Az árny szalad, mégpedig egyenesen előre, amerre ti is tartanátok, ha útközben nem leltetek volna rá a hullákra.
 - Midori, - szólít meg mestered - azt hiszem azaz ember elvezethet minket az embereinkhez. Ki tudja, talán ő is egy közülük, csak nem vett minket észre, de az is lehet hogy ellenség. Nem tudhatunk semmit sem biztosra. Ha most nem indulunk el utána, talán csak órák múlva találunk rá a rejtekhelyükre, elvégre ők is halálos veszélyben vannak, akárcsak azok a társaik akik itt fekszenek a földön.

Döntened kell:
a, itt maradsz a hullákkal, és csapdát állítasz köréjük robbanójegyzetekből, amelyeket mestered tud neked adni. de nem lehetsz benne biztos, hogy biztonságos egyedül itt maradni, talán visszajön az ellenség a hullákért, hiszen azok a legfontosabb bizonyítékok.
b, nem egyezel bele abba, hogy szét váljatok mestereddel, mindketten itt maradtok a hulláknál, és együtt állítotok csapdát a hullák köré, hogy ne lehessen őket elvinni.
c, egyedül indulsz meg az ismeretlen árnyék felé, és a hullák biztonságba helyezését mesteredre bízod. nem tudhatod, hogy az árnyék, aki előtted fut ellenség, vagy az egyik Oinin, aki veletek van.
d, nem egyezel bele abba, hogy szétváljatok mestereddel, inkább itthagyjátok a hullákat, és ketten indultok az árny irányába.

// a következő reagod legelejére írd fel a betűjelét annak az opciónak, amelyik mellett döntöttél. sok sikert : )

( C )

Az öt Oinin átkutatása során, sikerül néhány kunaival és shurikennel kiegészítenem fegyvertáramat és mesterem próbálja megállapítani a halál okát. Nem sok sikert látunk arra, hogy kiderítsük mi történt szerencsétlen shinobi társainkkal, egy azonban bizonyos lehet. Ez teljes mértékben profi munka, amely mellett nem mehetünk el csak úgy. Mesterem reményei szerint, hamarosan érkezik talán némi erősítés, amikor is sokkal többet tudnának megállapítani a holttestek állapotából. Én két dologra gyanakszom. Az első az, hogy túlerővel szemben kellett harcolniuk és végül sajnos elbuktak. Előfordulhat, hogy Hoshigakure shinobijai sokkal felkészültebbek a védekezésre, mint az sejtettük. A másik az, hogy az áruló Oininek meglepték társaikat és így sikerült végezni velük. A testeket biztonságba kell helyezni, amíg megérkezik az erősítés, már amennyiben számíthatunk efféle kegyre. Márpedig, ha ez a küldetés tényleg ilyen fontos, akkor kénytelen lesz a Mizukage a megsegítésünkre küldeni néhány Ködrejteki shinobit. Egész Kirigakure no Sato becsülete és presztízse függ ettől a küldetéstől. Azonban nincs túl sok lehetőségünk tovább gondolkodni, ugyanis feltűnik egy árny a távolban, amely igen gyors. Úgy tűnik, hogy arrafelé kíván menni, amerre mi is mennénk. No lássuk a lehetséges opciókat. Ha egyedül maradok a hullák védelmére, komoly bajba is keveredhetek. Ezenkívül, ha harcba kell bocsátkoznom a hullákért, amelyek igen komoly értéket képviselnek, hiszen sok mindent kileshetnek ellenségeink, Ködrejtek titkaiból a hullák segítségével. De az is lehet, hogy nem érdekes számukra, hiszen van egy rakat Oinin fogjuk. Na nem, egy dolog biztos. Nem fogok a társaink hullái fölött ácsorogni és reménykedni, hogy a mester erősítésre talál a baráti egységek megtalálásában és visszatér. Inkább én megyek az árnyék után. Először is, ha még nem szúrt ki, akkor lehet előnyöm információ gyűjtésben. Ha a maradék Oininekhez vezet el és ellenséges, akkor ki tudom segíteni társainkat, ha többel nem, hát azzal, hogy megzavarom ellenségeinket. A mesterre pillantok és halkan szólok.
- Sensei, engedje meg, hogy én végezzem a felderítést. Lehet csapdába futok, de a mester tovább tudja húzni az erősítésig. Legyen a biztonsági jelzésünk, a Kirigakure no jutsu, utolsó kézpecsétjele. Erről felismerjük egymást, ha ellenségeink próbálkoznának valamivel. 
Ezután várok, hogy a mesterem bólintson. Ha ez megtörténik, akkor üldözőbe veszem az árnyékot, amilyen gyorsan csak tudom. A zsákmányolt kunai közül, kettő jobbom ujjai közé veszek, ha esetleg ellenségesen lépne fel, úgy egy kis meglepetésképpen, kunai zuhanyt tudjak zúdítani a nyakába. A sétapálca, amely rövid botként szerepel most fegyvertáramban, balomban pihen. A bőrhajszalag, pedig fojtódrótként a bal csuklómra csomózva, oly módon, hogy egy rántással letekeredhessen. Tele vagyok meglepetésekkel, kezdve attól, hogy nincs rajtam fejpánt, odáig, hogy alig fegyverezettnek tűnök. Bár, azt komolyan sajnálom, hogy támadó technikáim nincsenek. Ha túlélem ezt a küldetést, kénytelen leszek valamiféle képzésre belátogatni, hátha találok egy senseit, aki hajlandó tanítani nekem néhány technikát. Kissé csupasznak és védtelennek érzem magamat, ugyanakkor ez az érzés inkább az erdő nyomasztó csendjéből és az idegen ország ezernyi rejtett csapdájának lehetőségéből származik, mintsem abból, hogy félős lennék. Ha félnék, hát nem álltam volna shinobinak és különben sem jelentkeztem volna egy olyan küldetésre, amely most még semmi mást nem ígér, mint csendes halált egy idegen országban. Ugyanakkor nem lennék Ködrejtek Geninje, ha nem próbálnék minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy ellenségeink féljék, a Ködben Rejtőző Halált. Nekem pedig egyetlen életcélom van jelenleg: utolérni az árnyékot, kideríteni, hogy miféle kiféle és segíteni társainkon. Valamint, ellenségeinkben megállítani az ütőt, hacsak Ködrejtekre és a Mizukage profizmusára gondolnak. Édesanyám a Vérköd idején lett Geninné, hát itt az ideje, hogy bizonyítsak előtte is. Igyekszem, a Néma Gyilkolás Művészete során tanultakat most üldözésem során használni. Reményeim szerint, sikerül észrevétlenül követni az árnyat és kideríteni, hogy barát vagy ellenség...

Egyáltalán nem lep meg, hogy az "árny" kiszúrja a közeledésemet. Anyámtól hallottam már olyan shinobikról, akik képesek ellenfeleik vagy éppen társaik chakra kisugárzásából megállapítani tartózkodási helyét. Sőt, még erejüket is képesek felmérni. Amikor a nő megtorpan, én megállok és egy fához lapulok. Amikor megszólít, nem lep meg a dolog. Bár lehetséges, hogy nem a chakrám árulta el jelenlétemet, számos dolog lehet még, amely árulkodó lehetett. A szagomra például nem figyeltem, bár egy erdő kellős közepén, igen komoly szaglással kell rendelkeznie valakinek ahhoz, hogy kiszagoljon egy másik embert. Egy Oininnek természetesen lehet ilyesfajta szaglása, ahogyan bármelyik másik nemzet vadászninjáinak is. Azonban kérdéses, hogy mi értelme lenne Hoshigakure közelében Oininnek öltöznie egy másik vadászninjának? Megtévesztés céljából természetesen kiváló. Első kérdésére, nyugodtan adok választ. 
- Én. 
Amikor felszólít, hogy mutassam magam, lassan előlépek a fa mögül, amely mögé elrejtőztem. Balomban a sétapálca, jobbomban pár kunai. Semmi különös. Első ránézésre, bárki és bármi lehetek. A név mondásra vagy a támadásra, csak rámosolygok. 
- Szavaid alapján, feszült vagy és félsz. Miért van hát szükséged a nevemre? Talán bajban vagy? 
Kérdezem teljesen nyugodtan az állítólagos Oinint. Először is, mivel nincs rajtam fejpánt, éppen úgy hiheti azt, hogy ellenséges ügynök vagyok, mint azt, hogy barátságos. Amennyiben lázadó Oinin, úgy tudni fogja, hogy semmi keresnivalóm ezen a terepe. ha azonban egy a Mizukagehoz hű Oininnel állok szemben, habozni fog támadni. Egy Oininnel szemben úgy sincs esélyem. Bár, abból, hogy megadta a lehetőséget, hogy megtámadjam, arra következtek, hogy chakra kisugárzásomból nem tudta megállapítani, hogy genin vagyok mindössze. 
- Úgy gondoltad, ha belépsz ebbe az erdőbe, a Ködben Járók nem figyelnek fel lépteidre? S még merészelsz maszk mögé bújva követelőzni? Hol marad a kellem és a báj? A tisztelet és az alázat? 
Kérdezem, miközben színpadiasan meghajolok előtte, akár egy színésznő, aki közönségnek játszik. A meghajlás mozdulatsorába azonban igyekszem elrejteni a Néma Gyilkolás Művészetének egy alapmozdulatát. Egy valódi Oininnak, mérföldekről ki kell szúrnia a mozdulatot. Egy másik nemzet vadászninjája, aki Oininnak álcázza magát, nem ismerheti fel. Továbbá a Ködben Járók, lehet egy elszigetelt csoport is, de jelentheti azt is, hogy a Köd végre erősítést küldött. Hogy eme nő ellenséges vagy barátságos, azt nem tudom megállapítani, pontosabban azt nem tudom kideríteni, hogy áruló-e. Ha megakar támadni, úgy sincs ellene sok esélyem.

A nő reakciójától egyáltalán nem lepődtem meg. Valahol egyetértek ezzel a nővel, legyen bárki is. Ha egy Genin kerülne az utamba és pofátlanul válaszolna nekem, én is így reagálnék. Főleg akkor, ha közben égne a talpam alatt a talaj. A nő még mindig lehet áruló. Az, hogy nem ölt meg elsőre, még nem jelenti azt, hogy szövetségesre bukkantam, ebben az átokverte erdőben. Bár, határozottan kedves tőle, hogy nem öl meg, de fenyegeti az életemet. Az biztos, hogy válaszolni fogok a kérdésére. Nincs kedvem meghalni ebben az erdőben, pláne úgy, hogy esély van arra, hogy barát öljön meg. Chakrámat lassan a nyakamhoz koncentrálom, abból a szándékból, hogy érezzem a penge feszülését a bőrömhöz. A válaszom reakciót fog kiváltani a nőből, márpedig ha reagál, akkor a tartásán is érződni fog. ha a válaszom tetszik neki és barát, a penge talán másképpen fog feszülni nyakamhoz. Érthetően lazábban és nem követelőzően. Nem a gyilkolás vágya, hanem a megbékélés lesz érezhető a pengén. legalábbis, reménykedem, hogy eddig sosem próbált módszerrel valamit azért kideríthetek majd. 
- Bizonyítékot. 
Szól az első kérdésére a válaszom, mely szerint: mit keresel itt? Valóban őszintén szólok, bizonyítékot keresek arra, hogy mi történt itt. Arról viszont nem tehetek, hogy olyan helyzetbe kényszerít, amikor is nem fedhetem fel bizonyos kártyáimat. Mert lehet barát vagy éppen ellenség. Ha ellenség és kiadok egyértelmű utalásokat, akkor segítem az ellenségemet. Ha barát... nos az egy másik eshetőség. 
- Barátot vagy ellenséget, de inkább túlélőket. Azok közül is azokat, akik még nem felejtették el a kötelességüket. 
Szándékosan nem egyértelműek a szavaim. Ha azonban van esze, hamar felgöngyölítheti szavaim jelentését. Barátot vagy ellenséget: "felderíteni küldtek", de inkább túlélőket: "kutatok a maradék oininek után". Utolsó mondatom pedig arra utalás, hogy nem kirándulni vagyok itt, hanem segíteni. Valamint emlékeztetem arra, hogy egy puccskísérlet miatt van itt. Illetve, lassan most már azért, hogy kiderítsük, kik és hogyan végeztek az Oininekkel. Ezen szavaim után, garantáltan reagálni fog a teste. Azt a pillanatot próbálom elkapni és változásból megállapítani, hogy megkönnyebbül vagy feszültebb lesz. Ha megkönnyebbül, akkor egyértelműen baráti és segítségre szorul. Ha feszültebbé válik, úgy lehet ellenséges bár... egy Oininnél nem lehet ezt biztosra venni. A mester azonban majd kitalálja. 
- A nevem, Bayakoshi Yuukihime. Az otthoniakat zavarja a dolog, ami errefelé történik. Elhiheted, hogy nem kirándulni jöttem ellenséges vidékre. 
Mondom nyugodtan és teljesen őszintén. Mégis mit gondol, mi a fenét keresek egy idegen ország erdejében, ami hemzseg a Ködrejteki elit hulláitól? Biztos kirándulni jöttem vagy csak úgy sétálni. Amikor leteszi a fegyverét és újabb kérdést tesz fel nekem, a hangom megváltozik. De csak annyira, hogy tudja, nem fogom kiadni neki a létfontosságú információkat. 
- Mondd el inkább azt, hogy te mit tudsz! Láttam hullákat az erdőben, de én csak a felderítő vagyok. Nem kaptam arra kiképzést, hogy megállapítsam, hogy mi történt a társainkkal. Viszont roppant kíváncsi volnék a te verziódra. Könnyítsük meg egymás dolgát, te segíts nekem én segítek neked. Azt ne mondd, hogy nem szorulsz segítségre. Az erdő tele hullákkal és nem ellenségeink hullái fekszenek itt, ahogyan azt elvárják egy csapat Oinintől. Sokat segítene a helyzeteden, ha velem tartanál a mesteremhez és beszámolnál a történtekről. 
Mondom neki és őszintén remélem, hogy sikerül meggyőznöm arról, hogy velem jöjjön. Több okból is. Az első az, hogy a mester tuti tud valami módszert arra, hogy megállapítsa, áruló vagy sem. Ha ott kiderül, hogy áruló, hát úgyis harcra kerül a sor. Hogy hol halok meg, az lényegtelen. A másik ok, hogy amennyiben kiderül barátról van szó, már lesz egyfajta támpontunk arról, hogy miként tovább. A hölgy akár ellenség, akár barát, jó ötletnek tarthatja, hogy velem jöjjön. A mester azonban ravaszabb róka, mint én. Őt nem lesz könnyű átvernie.

A nő kérésére először csupán a szád húztad, majd talán egy belső sugallat, mégis tud valamit, sőt, talán még egy is célotok, ennek hatására mégis felvázoltad a saját helyzeted, kiadva a valódi személyiséged, amiről természetesen még mindig te tudsz csupán.
- Értem, szóval a Mizukage újabb erősítést küldött. Valóban komolyra fordult a helyzet. Ne itt beszéljük. El kell jutnunk a bázisra. - Kezdett bele a nő, mikor te ötleteddel folytattad. A felvetésre, mely szerint elvinnéd őt egy harmadik támogatóhoz, mesteredhez, végül is fejet hajtott, majd várta, hogy mutasd az utat.

Az erdő csendes volt, rémisztően csendes. Se egy elszálló madár, valamiféle erdei állat, de még a leveleken mászó bogarak is eltűntek. Az Oinin ott ment melletted, végig némán haladt, figyelte a környezetet. AZ úton gyorsan haladtatok, fáról fára ugrálva közeledtetek a hely felé, ahol mestered hagytad. 
Egy eldobott kunait találtatok először az avarban, majd még néhány shurikent. Vérnyomra nem, csupán néhány cseppet azonban felfedezett az Oinin az egyik ösvény fele. Harc volt, mégpedig shinobik harca. Néhány fán vágásnyomokat találtatok, azonban ezeket a nyomokat nem fegyver okozta, ahogy a felégetett lombokat sem néhány méterre. Gyors csata lehetett, hisz Yuukihime sem hagyta ott a helyet olyan régóta. 
Amennyiben követitek a vérnyomokat, illetve a lelapított levelek nyomát, mely valószín egy test elhúzásából keletkezett, egy testet fedezhettek fel, a Csillag fejpántját hordta, egy tőr állt ki a mellkasából.

Két lehetőséged van
Vagy a nyomokat követve elindulsz, hogy felkutasd eltűnt mestered, és csupán reménykedsz benne, hogy az ellenséged nem akar értelmetlen vérontást, és talán életben hagyták. 
Azonban van egy másik lehetőséged, melyet most a nő ajánl fel.
- Mestered elfogta az ellenség, valószínűleg a táborukba viszik. Azonban nem tudjuk, pontosan hol helyezkedik el. Jobb lenne visszavonulni a bázisra. ott vannak a...többiek. - a nő elszomorodott. hangján érezhető volt, megviselte őt társainak lemészárlása. De ki okozhatta ezt a pusztítást? Legyen bármilyen közel is szívedhez mestered, talán bölcsebb lenne visszavonulni, és tervet készíteni. 
Amennyiben a nővel tartasz, egy negyed órás út után ráleltek az út mentén futó sziklafalra. A fal közepén egy ember méretű szikla helyezkedik el. A nő pecséteket formál, mire a kő megremeg és csúszni kezd. Egy barlang bejárata jelenik meg a falban, ahova előbb a nő, majd te lépsz be, utánatok a kő visszacsúszik a helyére, tovább védve a bázist. 
Egy hatalmas csarnokba juttok az alagút végén. A csarnok be van rendezve asztalokkal, székekkel, ágyakkal. Az asztalokon dokumentumok halmazai vannak szétszórva. Két Oinin lép elétek, mikor a csarnokba értek.
- Kit találtál, Ayami? - kérdezte az egyik, férfi hangon.
- Kirigakure erősítést küldött, azonban rajtuk ütöttek, ahogy rajtunk is. Félek, Ogami. - lépett közelebb a lány. 
Ogami, egy lila csíkos maszkban lépett hozzád.
- Szóval te vagy az egyetlen túlélője az utánpótlásnak? Egy ilyen törékeny lány? Mégis hogyan élhette túl a támadást? - ekkor a férfi közelebb lépett hozzád, majd kezét a homlokodra emelte. Csupán néhány másodperc telt el, mely neked sötét óráknak tűntek. A földön keltél fel. Az elmúlt percek kiestek, nem emlékszel rájuk, valamiféle illúzió hatása alatt lehettél. Egy biztos, most már tudják, hogy nem hazudsz, tudnak mesteredről, és a harctér emlékképeiről is. Az öt Oinin, akik a barlangban tartózkodtak egy asztalnál foglaltak most helyet.

Itt az idő, hogy feltedd kérdéseid, már ha vannak, illetve akár valamiféle ötlettel is előállhatsz, igaz, nem sok mindent tudsz a küldetésről, és az eddig történtekről.

Elkönyvelhetem magamnak, hogy az égiek kegyeltje vagyok. Először is, sikerült meggyőznöm egy Oinint, hogy jobb ha velem jön, másodszor annak ellenére, hogy pimaszul beszéltem vele, még mindig életben vagyok. Ezen felbuzdulva, jókedvűen indultam el a mesterem tartózkodási helye felé, mellettem Ködrejtek egyik elit shinobijával. Micsoda fogás. Még ninjutsut se kellett használnom, mondjuk feltehetően úgysincs olyan technika a tarsolyomban, amellyel sikerült volna befolyásolnom a nőt. Amikor azonban oda érünk, ahol mesteremnek kellett volna tartózkodnia a mester helyett csak harc nyomait találjuk. Elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy itt maradok egyedül, egy idegen országban, egyetlen Oininnal. A nyomokat követve találunk egy halott shinobit, aki a Csillag jelét viseli a fejpántján. Hirtelen indíttatásból, leszedem az illető fejpántját és civil ruhám zsebébe dugom azt. Sosem lehet azt tudni, hogy mikor jön jól egy olyan fejpánt, mint ez. Mielőtt azonban elindulnék a nyomokat követve, mesterem után az ismeretlenbe, társnőm felvázol egy lehetőséget. Szóval menjünk vissza a bázisra? 
- Rendben, hátha ki tudunk valamit találni. 
Mondom neki és most én követem őt. Bár, előfordulhat, hogy vesztembe rohanok, végtére is még mindig nem tudhatom, hogy barát vagy ellenség. Nem megyünk túl sokat, talán egy negyed órát, amikor is eljutunk egy sziklatömbhöz. na persze, majd pont itt lesz a bázis. Magamban, lassan ecsetelem a védekezési lehetőségeimet, de hamar rájövök, hogy nem lesz szükségem rá. A szikla ugyanis elmozdul a helyéről a nő kézjelei után és feltárul a bázis bejárata. Micsoda egy technika lehet ez. Tehát a nő, feltehetően Doton használó. Lassan bemegyünk a bázisra és egyre több és több Oinin bukkan fel. Kiderül számomra társnőm neve is, Ayami. Valamint egy lila maszkos férfi neve is, Ogami. Legalább tudok valamit róluk, elég bosszantó ugyanis, hogy folyamatosan maszkot viselnek, de hát ez az Oininok egyik ismertetőjele. Másról nem ismerhetjük fel őket, hiszen akkor nem tudnának névtelenségbe merülni. Végre engem is kérdeznek és már éppen válaszolnék, amikor Ogami a homlokom közelébe emeli a kezét és én elájulok. Ájulásom azonban nem tarthat tovább pár percél... vagyis hát nem tudom, nekem sokkal többnek tűnt. Amikor azonban magamhoz térek, már egy asztalnál ülnek, mind az öten. Nocsak ez még érdekesebb, ugyanis nekünk azt mondták, hogy csak kettő maradt életben. No sebaj, legalább javulnak az esélyeink. Lassan kelek fel a földről és közelítem meg az asztalt. Amikor elég közel értem hozzájuk, elkerekedett szemmel nézem az öt alakot. Ayami megpillantásai is hihetetlen dolog volt számomra, hát amikor Ogamit pillantottam meg. de így, hogy Ködrejtek öt elit shinobija áll vagyis ül előttem... Csodálkozásom a tetőfokára hág. 
- Öhm... 
Kezdem kicsit zavartan. A Mizukage öt elit végrehajtója ül előttem és én egy küldetésen vagyok velük. Ugyan melyik Geninnek adatik meg ugyan ez a kegy? Végül össze szedem magam, hiszen ha csak dadogok, akkor azt hihetik még, hogy gyengeelméjű vagyok, akkor pedig kihagynak a buliból. Azt pedig nem hagyhatom. Nem azért utaztam át a fél világot, hogy végül kimaradjak a buliból.
- Ayami, Ogami, elmondanátok, hogy mi is történt pontosan? Nekünk odahaza azt mondták, hogy mindössze ketten éltétek túl. A többi Oinin eltűnt. Tudjátok, kicsit bosszantó a dolog, hogy félretájékoztattak bennünket, ez akár a küldetés vesztét is okozhatja. Szeretnék segíteni nektek, ha már eljöttem idáig és rátok találtam. Bár, nem sok minden van nálam, amivel tudnálak segíteni benneteket.
Azzal előpakolom szerénynek mondható cuccaimat. A sétapálcát, a bőr hajszalagot, valamint, zsebemből előveszem a zsákmányolt Csillagos fejpántot.
- Ezt az egyik elesett shinobitól vettem el, akit a mesterem táborhelyének közelében találtunk Ayamival. Arra gondoltam, hogy még jól jöhet. Nekem ugyanis nincs fejpántom. Azért nem hoztam magammal, mert amikor tájékoztattak, hogy küldetésre kell jönnöm és egy idegen országba megyünk, pont pihenőmet töltöttem és nem volt nálam a fejpántom. Ahogyan szinte semmi sem, ami egy shinobinak kellhet. Így viszont, ha kidolgozunk egy tervet, kiadhatom magamat a Csillag egy geninjének. Engem talán nem láttak meg, akkor pedig nem tudhatják pontosan, hogy tényleg a falujuk geninje vagyok-e.... 
Mondom, majd elhallgatok. Azt hiszem most az egyszer tényleg zavarba jöttem és elpirultam. Mégis ki vagyok én, hogy megmondjam öt Oininnak, hogy mit kellene csinálni? Valószínűleg, mindegyik Jounin vagy Chuunin rangban van. Hozzájuk képest kismiska vagyok. Így végül zavaromban jobb lábammal egy félkört rajzolok a porba...
- Bocsánat, nem akartam okoskodni, csak gondoltam .... segíteni akarok nektek.

Az öt Oinin az asztalnál, nagyon jó. A gond ott van, hogy, amit elmondott az egyikük, az igen nagy bajról árulkodik. Tétlenül ülhetünk egész nap és nézhetjük a falat, meg egymást. hát ez minden, csak nem Oininekre vall. Lesz nekem egy pár keresetlen szavam, ha hazaérünk. Miféle terv ez, hogy ücsörgünk, amíg ki nem világosodik odakinn, aztán majd lesz valahogy? Végig nézek Ködrejtek, öt csillagán. A maszkjuk semmit sem mond. Átlagos darabok, amelyek pont azt szolgálják, amire vannak. Elfedik viselőjük kilétét. Valamit azonban mégis csak kezdeni kellene az idővel, amely lassan csoszog. S tudom is, hogy mire fogom használni az időt, amely megadatott, eme kiválóságok között. Azt tudjuk tehát, hogy ki kell jutnunk az ellenfél gyűrűjéből, mert különben itt pusztulunk. Arra mégsem várhatunk, hogy hazai terepen egyszerűen feladják a blokádot és meggondolván magukat hazamennek. Ez abszolút elcseszett ötlet. Ha már tudják, hogy valahol vagyunk és a jelenlétükkel nehezíthetik az életünket, biztosan nem olyan hülyék, hogy hazamennek. Ha a bázisuk a közelben van, akkor bizony-bizony őrjárat is lehet valahol. Készségesen követem Ayamet, akinek segítve, tudunk egy kis helyet szervezni magamnak. Miközben a helyemet csináljuk, halkan szólok hozzá.
- Ayame, mi történt pontosan, amikor még teljes volt a létszám? Hogyan ütöttek rajtatok? Kérlek, mondj el mindent, amit csak tudsz.
Én, személy szerint, nagyon fontosnak tartom, hogy tudjam az előzményeket. Pláne, hogy az a gyanúm él, hogy áruló van a csapaton belül. Ez pedig egy olyan dolog, amelyet az a shinobi elő tudott szedni a fejemből, amelyik használt rajtam valami technikát. A kérdés az, hogy ezt közölte is a többiekkel vagy sem? Mert ha nem, akkor a gyanúm alátámasztást nyerhet. Miért? Két okból, az egyik az, hogy Ő maga az áruló, a második, hogy ő is gyanakszik. Miután Ayaméval befejeztük, a helyem előkészítését és válaszolt a kérdésemre, még egy kicsit gondolkodom. Nem, ez sehogyan sem fér a fejembe, hogy mégis hogyan lehet ilyen mértékben lebukni, hogy mindössze öten maradnak. Ha az ellenségünk olyan jó, hogy így kicsinálta a csapatot, akkor én már vajmi keveset tudok segíteni. De.. kezdjünk hozzá a nyomozáshoz. Miután beszéltem Ayaméval, Ogamihoz megyek. Ha jól emlékszem, Ő használta rajtam azt a technikát. Egy darabig nézem őt, majd megszólalok. Úgy okoskodok, hogy minden férfi, minden shinobi mégis csak ember, szüksége van egy kis törődésre, figyelemre. Kérdésemre adott válaszából azt próbálom kiszűrni, hogy milyen érzései vannak a többiek iránt. Mivel, Ayame reményeim szerint válaszolt a kérdésemre, hozzá is kezdek a dologhoz. 
- Ez szörnyű. Ayame elmondta, hogy mi történt. Társakat elveszíteni mindig nehéz, még akkor is, ha tudjuk, hogy a feladatunkkal ez is együtt jár. Mióta vagytok egy csapatban?
Ha látta az emlékeimet, akkor minden bizonnyal tudni fogja, hogy miért kérdezem. Tudnia kell azt is, hogy felvázoltam mesteremnek, hogy árulásra, belső ellenségre gyanakszom. Egy jól szervezett szakaszt nem lehet egykönnyen elintézni. Valaminek történnie kellett. Én pedig pontosan erre a valamire vagyok kíváncsi. Akár elmondja, akár nem, végül még egy kérdést teszek fel neki.
- Melyikőtök felelős a tervért? Mivel egy csapatban vagyunk, szeretném tudni, hogy mi a terv.
A maradék háromtól egyelőre nem kérdezek semmit. Egyelőre Ayamet és Ogamit se ismerem elég jól ahhoz, hogy kibogozzam magam előtt a szálakat. Minden ködös és zavaros számomra. A szerzett információkkal sokáig fogok bajlódni, egy azonban biztos. Jelenlétemmel fel fogom borzolni a kedélyeket. Bármennyi ideje is dolgoznak együtt, előbb vagy utóbb, valakinek bökni fogja a csőrét, hogy egy csóri genin van közöttük. Ha a társaim tartanak valamiféle megbeszélést, azt figyelmesen végigülöm, ha kérdeznek válaszolok. Bár nem vagyok medikus ninja, de ha kell, segítek a sérült társunk ápolásában. Minden segítség hasznos lehet. Végül megkérdezem, hogy hányadikként fogom váltani az őrséget, majd nyugovóra térek. Pontosabban leülök meditálni. Igyekszem a chakra keringésemre koncentrálni és nyugalmi helyzetbe hozni magamat. Egy napra, bőven elegendő dolog történt velem, ahhoz, hogy fáradt legyek. Talán majd őrség alatt elég éber leszek ahhoz, hogy kitaláljak valamit. Mikor úgy érzem, hogy eleget meditáltam, nyugovóra térek. Pihennem kell és aludnom, hogy másnap hatékony legyek.