Déli Tenger

// Aokaze Atsushi - Öröklét vagy kárhozat. Egy sárkány születése // 


Az ezüstös sárkány csak morgolódott, s hangosakat sóhajtott, miközben sérült válladat szemlélte. Mellső lábával dobbantott is egyet. A föld enyhén megremegett. A sziklafal melletti virágok megdőltek, majd újra kiegyenesedtek. Mikor újra dobbantott, már néhány kavics is felemelkedett a földről, s te is érezheted, hogy dobott egy enyhét rajtad. Nem nagyot, épp csak akkorát, hogy egy másodpercre meginogj. Eztán, továbbra is nagyokat prüszkölt. S lassan.. még közelebb hajolt letépett végtagod maradványához. Nézegette, méregette. Szemét folyamatosan a cafaton tartva diagnosztizálta azt. Majd enyhén eltávolodott. Hosszú nyakát visszább húzta. Kihúzta magát. újra méltóságteljes pozícióba került. Szárnyait a magasba nyújtotta, majd gyengéden egymásnak csapta őket, s újfent felmordult.
- Az az idióta, önfejű, agresszív, bolond! – fortyogott – Egyszerűen nem hiszem el! Hogy volt képes erre már megint?! Esküszöm az égre, hogy több olyan embert nem gyógyítok meg, amelynek ez a bolond rótt ki valami féle, sajátos fegyelmezést! Annyira unom már.. Ez a hirtelen haragú mamlasz.. egyszerűen kikészíti az idegeimet!
- Sumie- sama.. értem, hogy dühös.. de kérem.. ne térjen el a tárgytól..
- Milyen tárgytól?! Ugyanarról beszélek mint te. De ha félbeszakítod a gondolatmenetem, akkor nem fogunk egyről a kettőre jutni. Mindenesetre, az az önfejű hallgatni fog tőlem még ezért. Nem járja, hogy csak úgy kedve szerint fegyelmezzen, vagy büntessen! Ez nem az ő dolga. Nem az ő feladata.
- Sumie – sama .. – próbálta csitítani az azúr nőstény, de sokra azonban nem ment vele.
- De várjunk csak... Mi van akkor, ha nem jogtalanul büntetett.. ha ez az ifjú tényleg elkövetett valamit?! Nem.. akkor a nagymester nem küldte volna el hozzám... hmm.. akkor mi lehet az oka? Mégis csak a benga- arany forrófejűségéből származna ez a cseppnyi probléma? – morfondírozott magában.
- Sumie- sama... Shou – t..
- Várj kedves, ne is mondd tovább. A te hangodat gyakran hallom. Viszont, vendégeinkét még egyáltalán nem is érzékelhettem. Sőt.. – pillant azon nyomban felétek – Még egy meghajlást se láthattam. – Majd ezzel a lendülettel, összeráncolta homlokát, s újfent közelebb hajolt hozzátok – Kicsi fiam.. hol marad az illem? Miért várod tőlem, hogy segítsek, amikor még csak nem is köszöntél? – kapta oldalra hepciásan tekintetét – Most komolyan el kell gondolkodnom rajta, hogy meggyógyítsalak – e. – dörmögte, majd egy pár pillanat után folytatta – De! Kérlek meséld el nekem, hogy... hogy is történt.. tudod.. ez az incidens – böködött orrával sérült vállad irányába. – Ja, és mielőtt elfelejteném! Kérném mostantól, hogy Úrnőmnek szólíts.. így talán tanulsz egy kis illemet.
- De Sumie- sama... - kezdett volna bele mondandójába.
- Csönd Yrmael! Nem tűröm a tiszteletleneket... – mordult az azúr felé. – Nos – emelte tekintetét vissza irányodba – Hallgatlak... 
Nos, olybá fest, hogy a karodra még várnod kell egy kicsit. Előtte azonban, meg kell győznöd a gyógyító sárkányt is, hogy érdemes vagy a kegyeire. Tiéd a terep...

// Na, igen... most győzheted meg, ezt a sárkányt is  De mielőtt rosszul fognád fel, ez nem büntetés. Csupán jegyezd meg, a sárkányok olyanok, mint a begyöpösödött, lovagkori, sznob vénemberek. Vagyis, rettentő kukacoskodóak amikor az illemről van szó. Ezért vette kellően magára Sumie is, hogy nem köszöntél neki, legalább egy meghajlással. Persze, ő még kiengesztelhető. A karodat pedig szintúgy nem büntetésből nem kaptad még most vissza, csupán ezzel tényleg meg akarom veled jegyeztetni az illemet.. mert hidd el.. jobban jársz, ha még itt tanulod meg.. a későbbiekben sokkal nagyobb következménye is lehetne ^.^//  

// Hirota Yukionna: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
Bal vállam sebhelyének vizsgálata, közben a gyógyításomra megbízott sárkány zsörtölődve morgott még egy darabig. Nem tetszését és idegességét pedig jól demonstrálta egyetlen erőteljes lábdobbanással. Ami ugyancsak megrengette a talajt. Az általa keltett szél ugyan nem bírt elmozdítani, de a kőkerítésen száradó növények, elemelkedtek miatta a faltól. Ha nem lettek volna hozzá erősítve, egyenesen a földön kötöttek volna ki. Majd mikor elemelte előlem fejét, lábával ismét a földet büntette. Ám most még erősebb volt a rengés, mint a korábbinál. Ettől már az én egyensúly érzékem is kezdett cserbenhagyni. És megdőltem egy kicsit, a hátam mögött lévő többi emberrel egyetemben. Jobb lábammal gyorsan odébb is léptem egy 5 centivel, hogy a nagyobb terpesszel javítsak az egyensúlyomon, és állva maradjak.
* Úgy tűnik itt minden erőteljesebb lépés képes kisebb földrengést gerjeszteni. Jó lesz gyorsan hozzászokni ehhez, hogy ne essek, majd seggre valahányszor valamelyikük váratlan helyzetben csinál egy ilyet.
Újra közelebb hajolt, ám most nem hozzám, vagyis csak részben. Fejét elnyújtotta mellettem, a többiekhez és a leharapott végtagomat vette szemügyre, amit Toshigoro tartott a kezében. Miután azt is felmérte, ismét eltávolodott tőlünk, dühösen még szárnyait is összecsapta. Végül pedig szóvá tette idegességének okát, amit eddig magában tartott. Na, nem mintha nem tudta volna bárki is a helyszínen, hogy vajon mi a baja. Idegenvezetőnk egyből próbálta is csitítani. Amiből ismét egy hosszas párbeszéd alakult ki kettejük között. Amit mi csak egyszerű hallgatóként követtünk végig. Ám a végén már megint odáig fajultak el a dolgok, hogy el kell mondanom mi is történt Shou és köztem a tengerparton. De az ezüst sárkány sem vélekedett rólam a legjobban. És az eddig meg nem történt üdvözlés miatt rám is dühös lett. És egy igazán egyedi büntetést rótt ki rám. S bár az azúrsárkány próbált kiállni mellettem ismét elnyomta azt. De nekem már a szándéka is elég volt. Hogy valaki kiáll mellettem, az ő fajtájukból is. Vezetőjükkel, Hangaoval pedig már mindjárt ketten vannak.
Rögvest be is pótoltam, az üdvözlést. Lábaimat összezártam, kezemet pedig oldalamhoz szorítottam, majd egyenes tartással meghajoltam 45 fokos szögben.
- Üdvözlöm Sumie úrnő! A nevem Aokaze Atsushi, Konohagakuréből származom örvendek a találkozásnak! Sajnálom, ha tiszteletlennek tűntem. Mindössze csak nem akartam megzavarni a beszélgetésüket Yrmael-sannal. Nem akartam közbevágni. Utána pedig, a sebemet vizsgálta. A munkájában pedig ugyancsak nem akartam megzavarni. Utána pedig ismét beszélgetni kezdtek. Így inkább tovább vártam a megfelelő pillanatra. De most már látom nem így kellett volna eljárnom. - Az üdvözléssel egybekötött bocsánatkérés után felegyenesedtem.
- Ami pedig a kezem elvesztését illeti, amikor kikötöttünk a szigetükön Shou-san jött fogadni minket. Rögvest azzal kezdte a bemutatkozását, hogy hajónkat és a rajta lévő legénységet hullámsírba temette. Utána pedig odajött hozzánk is. Ő és én beszélgetésbe kezdtünk jövetelünk okáról. Majd egy kérdésére, számára nem tetsző választ adtam. Ezért büntetésül balkarom elvételével büntetett. Röviden ennyi volna a történet.
Miután mindent megtettem, amit az ezüstsárkány kért elcsendesültem és vártam mit reagál rá.

// Köszönöm a tanácsot. Igyekszem majd észben tartani, amikor egy új egyeddel találkozok. // 

// Aokaze Atsushi - Öröklét vagy kárhozat. Egy sárkány születése // 


A Konohai shinobi, méltóságteljesen meghajolt a szürke sárkány előtt. Majd nekifogott, üdvözléssel egybekötött bocsánatkérésének. A méltóságteljes lény, ezt egy szó nélkül hallgatta végig. Fejét magasban tartotta, onnan nézett le a kis csapatra. S figyelt.. hogy az emberek mivel próbálják kihúzni magukat a csávából. Tekintetéről tükröződött a mérhetetlen csalódottság. A bánat.. s a düh szürkés elegyének opál fénye vetült ki rá. Mintha.. kicsit le is nézett volna benneteket.. tán egy cseppet meg is vetett. Nem örült.. egyáltalán nem. Mégse szólt közbe. Csupán szemei kerekedtek enyhén ki, mikor meghajoltál. Majd azonnal vissza is rendeződött kifejezése az eredetibe.. mondhatni.. inkább vette ezt természetesnek, mint elképzelhetetlennek.
 Mikor befejezted mondandód első felét, dühös, s kisség lenéző tekintete megenyhült. Mikor felegyenesedsz, láthatod, hogy arcáról szinte teljes mértékben eltűnt a ború, s annak helyét az elégedettség vette át. Kicsit még el is mosolyodott.. Alig láthatóan. Mégis.. olyan megnyugtató volt a kisugárzása.. úgy tűnt.. ezúttal teljes sikert arattál.
Eztán kezed elvesztésének történetét ecsetelhetted.. újra. Mostanra már sokadszorra. Kívülről fújod már ezt az egész históriát.. s talán unod is. De legalább, neked is van végre egy igazán érdekes, s emberi lény számára hihetetlen kis mondád. Miközben mondod egymás után a szavakat, a szürke sárkány arca, megint változatosabbnál változatosabb formákat öltött. Felfedezhetted rajta mind a félelmet, a boldogságot, a dühöt, a megvetést, a félelmet.. s némi „hogy tudtam” filéinget. De mégis.. mire befejezted, s lezártad mondataidat, tekintetén egyetlen sötét árnyék ül. Düh. Aminek hangot is ad. Először csak erőteljes prüszkölésben.. s láthatod, amint orrából apró füstkarikák szállnak fel.. olyan, mint amikor egy nagyapa piázik...  majd meg is szólal.. nem kis ideggel hangjában.
- Hát ez tényleg hihetetlen. Az az őrült, idióta, önfejű, bitang arany bolond! El se tudom képzelni, hogy ilyen meggondolatlanul cselekszik, és megint csupán a munkát csinálja nekem. Úgy unom már a dührohamait. Annyira idegesít – mérgelődött.
Eztán láthattad, amint hirtelen elakad a szava. Megállt.. Türtőztette indulatait. Vett egy mély levegőt.. Majd még egyet. Arcáról elhessegette a kidagadó erek nyomait, majd visszavette méltóságteljes kifejezését. Eztán utoljára sóhajtott egyet.. majd közelebb hajolt.
- Jól van fiam. Rendben van. Meggyőztél.. de! Vigyázz a jövőben.. nem szeretjük a tiszteletleneket.. – sóhajtott újból, majd a leszakított karodat tartó társad felé nézett – Add azt ide. Ne fogdosd úgy mint valami nádpálcát! – mordult fel. Eztán elvette a véres végtagmaradványt. Két karma közé fogta azt, a könyök hajlatnál, majd hozzáillesztette a véres cafatokkal borított válladhoz. Egy enyhét prüszkölt.. még idegességének utójeleként. Eztán opálos szárnyát megrebegtette.. mintha kinyújtóztatta volna azt.. akár egy ember reggelente elnyűtt testét. Ezen cselekményt követően ráhajtotta repülést segítő végtagját összeillesztett testrészeidre. Körbefonta azt. Az egészet erőteljes zöld chakra lengte be. Hihetetlen látványt nyújtott, amint a smaragd színű energia beteríti a látótered egy részét. Melegséget árasztott.. nyugalmat. Mintha azt sugallta volna, minden helyre fog jönni.. minden meg fog oldódni. Tekintetedet magával ragadja a nem mindennapi látvány. az egész.. felfoghatatlannak tűnt... S csodálatosnak. Ritkán lát az ember is erős, s egybekoncentrált gyógyító chakrát. Csak a legképzettebb shinobik.. leges legkisebb száma lehet hasonlóra képes... és még ők se így. Ők nem gyakoroltak ezer éveket.. ők.. fel se érnek az ezer éves lényekhez. Egy ember.. nem sárkány.. más szinten van.. s ezt most te magad is, tökéletesen megtapasztalhattad.
Mintha.. lassan felsínylene nem kicsi fájdalom a válladba. Az eddigieknél jóval erősebben.. s a fájdalom folyamatosan növekedett... egész karodat átjárta a sajgó érzés. Várjunk csak.. igen.. az egész bal karodat. Újra érezted.. újra a tiéd volt. Újra hozzád volt csatolva. A fájdalom azonban elért egy kritikus pontot.. borzalmas érzés járta át egész lényed.. Beleremegtél. Majd az egész akár egy villanás, úgy kezdett el fokozatosan enyhülni, s beállni egy elviselhetőbb szintre. ezt követően, a szürke sárkány leemelte szárnyát rólad, majd hátrált egy lépésnyit. Ahogy bal feled irányába pillantasz.. karod ott van. Újra testedhez nőve.. újra a tiéd. Mozgatni még aligha tudod.. de érzed, hogy ott van.. érzed a zsibbadó fájdalmat, ami körbelengi.. s még érzed a hihetetlen erejű gyógyító chakra utóhatását.. elképesztő..
- A rehabilitációd nem lesz hosszú.. legalábbis nekünk, sárkányoknak nem. Neked viszont annál inkább –hallasz egy enyhe kuncogást, amint saját viccén derül az ezüstsárkány – Körülbelül egy évet fog igénybe venni, mire újra teljes funkcióban fogod tudni használni. Gyógytorna.. s folyamatos visszaszoktatás szükséges neki a mindennapokhoz. Vigyázz rá.. ne erőltesd túl, s azonnal se... mert az állapota omolhat.. sőt, teljesen funkcióját is vesztheti. Ez ugye annak a következménye, hogy nem azonnal lett visszaépítve.. de ne aggódj.. már közel a vége.. s minden hamarost megoldódik... – erőltetett egy keserédes mosolyszerűséget arcára a szürke sárkány. Eztán, azúr színű társára pillantott. Mikor tekintetük találkozott, mind a ketten megkomolyodtak.. majd bólintottak. Ekkor az azúr nőstény feléd pillantott.
- S akkor.. következzen az első próbád.. ami a... – mondatát nem fejezte be.
Ekkor mind a két sárkány fogta, s hátat fordított neked.. majd leültek. Ha oda is mész.. ha kérdezel bármit.. Nem reagálnak. Úgy csinálnak, mint akik nem hallanak. Észre se vesznek. Tudomást se vesznek rólad.
Ha kimész a sziklákkal körbeölelt területről, ott sincs ez másképp. Folyik az élet, mind sárkány végzi a dolgát. de tudomást sem vesznek rólatok. elsiklanak ittlétetek ténye felett.. mintha itt se lennétek.. akármit is csináltok.. nem reagálnak..
Nos.. mi lesz így veletek?
 
// Karodat ezennel sikeresen visszakaptad. A rehabilitációd, mire újra teljes funkcióban lesz használatos, egy évet fog magába ölelni. S ami most történik.. mi is az? Nem más mint az első.. a türelem próbája. A sárkányok teljes egy évig tudomást se fognak venni rólad.. (a karaktered, amennyiben nem találja ki a próba lényegét, ilyen részletesen nem tudhat róla. Sőt, azt se tudhatja, hogy mennyi ideig is fog tartani. Csupán azt találhatja ki a logika alapján, hogy mivel egy év a felépülése, ennyi idő múlva jó lenne visszamenni a gyógyító sárkányhoz) .
Kérlek, a postodban írd le, hogy pontosan mit is csinálsz az egy év alatt. Hogyan élsz túl, hogyan viselkedsz. Mit is csinálsz. Szép hosszú postot kérnék, ezen részek leírását viszont teljes mértékben rádbízom. De egy sárkánnyal se létesíthetsz kontaktust.. ugyanis ők, nem fognak figyelni rád, akármit is csinálsz. //
EDIT: ebbe az egy évbe beleírhatsz egy tanulást, úgy akár egy élménybe, és egy Staff tag majd leelenőrzi^^ természetesen a szintednél ne nagyobb színtű technika legyen //

// Hirota Yukionna: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //


// A történet bővítésre került. //
 
Kiengesztelő gesztusomat az ezüstsárkány jó szívvel fogadta. Levette vállamról a véres fáslit, majd Toshigorotól elkérve bal karomat visszaillesztette hozzá. Majd szárnyával körbefogta, eltakarva a kíváncsi szemek elől. Pár pillanat múlva vakító zöld, fény áradt a szárnya mögül. Ami a gyógyításnál használt, chakrából áradt. Miközben pedig a fényt csodáltam kellemes melegség járta át a sebemet. Majd zsibbadást éreztem balkarom ujjaiból. Megkönnyebbültem a végtagom érzékelésétől. De amint elvette a sárkány a kezét elmondta mellé a rossz hírt is. Bár nem volt az olyan rossz. Mindössze csak türelem kell, hozzá. Majd elkezdték elmondani, hogy most mi fog következni. De félbe is hagyták és elfordultak tőlünk. Hiába is próbáltam akármilyen illedelmesen megszólítani őket, nem válaszoltak. Így eldöntötte a csapat, hogy ideje indulni. Ám előtte még a hátizsákomból elővettem, az elsősegély készletemet. Abból pedig egy csomag kötszert. Majd egyik társam segítségével felkötöttem, hogy ne lógjon. Majd még utoljára odafordultam a két sárkányhoz, és ismét meghajoltam.
- Köszönöm a segítségüket Sumie úrnő, Yrmael-san!
Választ most sem kaptunk. Le kellett vonnunk a tényt, a sárkányok ignorálnak minket. S hogy ennek valami köze van a próbánkhoz.
- Most mi legyen kapitány? - kérdezi az egyik matróz
- Hagyjuk el a szigetet, amíg lehet. - felel egy másik a kérdésre
- Annak semmi értelme! Te is láttad hol jöttünk át. Az Azarashi nélkül lehetetlen a feladat. Egy tutajjal ott nem kellhetsz át.
- Atsushinak igaza van. Várnunk kell! De mi lehet a céljuk?
- Ha engem kérdezel ez a teszt több dolgot is felmér bennünk. Egyrészt a türelmünket, másrészt, hogy olyanok vagyunk e, mint ahogy azt Shou-san leírta. Be kell illeszkednünk a szigetre. Úgy hogy a lehető legkevesebbet formáljuk át. Illetve egymással sem szabad hadakoznunk. Most az lenne a legcélszerűbb, ha visszatérnénk a partra és ott táboroznánk le. Útközben pedig gyűjtsünk gallyakat a tábortűzhöz.
A csapat úgy is tett ahogy én mondtam, elindultunk visszafelé, vagyis reméltük mivel olyan sűrű a dzsungel. Szerencsére rátaláltunk az ösvényre, amin bejöttünk. A partra érve a fákat egy kupacba pakoltuk. Majd mentünk kókuszpálmát keresni. Én könnyedén felmásztam bármelyikre kéz nélkül is chakrám segítségével. Egyetlen jó kezem pedig elég volt ahhoz, hogy a fa termését leszedjem és ledobjam a többieknek. A gyűjtögetés után visszatértünk a táborozáshoz választott helyünkre. Elvettem egy gallyat a rakásból majd néhány méterre letettem a többitől. Utána egy kezemen létrehoztam a Hiken(lángököl) nevű technikámat. A katon chakrámat a kezembe vezettem, majd lángra lobbant. Utána elég volt megérintenem a gallyat már ropogott is a tűz. Kezemet egyetlen laza mozdulattal megráztam, és kialudt a láng. Evés után már készültünk is az alvásra. De előtte még megbeszéltünk egy éjszakai váltott őrséget, hogy ketten folyamatosan őrizzék a tüzet.
 
Az első héten a csapat nem nagyon, mert bemerészkedni az erdőbe. Csak a peremében kerestek száraz ágakat. Egyedül én voltam az, aki nem félt ismét visszatérni. Így rám hárult a feladat, hogy ivóvizet keressek. Szerencsére a közelben húzódó patak vize édes volt, és olyan tiszta hogy mindnet lehetett benne látni. Csak később derült ki, hogy a szigeten, minden patak vize iható. Az emberek ezután, már a patakig mertek bemerészkedni a szigetre. Mivel a kókuszgyűjtésen kívül nem sok hasznomat vették, így apró tárgyakat szedegettem föl a földről, bal kezemmel gyakorlás képen. Illetve tornáztattam azt. A második hétre már elég jól tudtam, használni az ujjaimat. És már nem is kötöttem fel. De nehezebb dolgokat még így sem emeletem. Viszont hogy legyen tető a fejünk fölött Toshigoroval úgy határoztunk le kell menni a víz alá és felhozni pár dolgot. A kapitánnyal és két emberével, felvettük a csónakot, felfordítottuk és úgy indultunk a tengerbe. A víz alatt nehezebb volt a mozgás a sűrűbb közeg miatt. De megérte mivel  A dolgon pedig csak tovább rontott az a tény, hogy a csónakot is vinnünk kellett. De még így is megérte mivel ennek köszönhetően tovább tudtunk a víz alatt lenni. Az elsüllyedt hajóhoz érve Toshigoroval kimentünk a csónak alól és beúsztunk a hajó rakterébe. Kezdetben köteleket és vitorlajavításra szánt ponyvadarabokat hoztunk fel. Kiérve velük a partra a köteleket kifeszítettük a part menti fák törzséhez. Áthúztuk rajtuk a ponyvákat, amiket a földhöz fogattuk nagyobb köveket használva nehezékként. Így már volt tető a fejünk felett arra az esetre, ha eleredne az eső. Következő alkalommal mikor tengeralatti sétára indultuk hordókat hoztunk vissza magunkkal, hogy tudjunk miben nagyobb mennyiségű ivóvizet tárolni. Szépen lassan napról napra, egyre több mindent hoztunk így fel a felszínre, amik segítettek nekünk az életben maradáshoz. És hogy kényelmesebb legyen egy kicsit az életünk pl.: edényeket, evőeszközüket. Készítettünk horgászbotokat és fontunk kosarakat is. Közben én folyamatosan szoktattam kezemet a súlyemeléshez. De nem emeltem többet 5 kg-nál.
 
A szigeten töltött második hónapban, mikor a táborunk már nagyjából készen volt ismét vettem a bátorságot, hogy elkezdjem felfedezni a szigetet. De most már nem ivóvizet keresetem. Csupán meg akartam ismerni a helyet. Miközben haladok bent a sűrű dzsungelben, furcsa lábnyomokat találok a talajban. Amik jóval eltérnek a sárkányokétól, formában és méretben is. A lábnyom a macskafélék családjához tartozott.
* Ezen a szigeten élnek más ragadozók is a sárkányokon kívül? Akkor eddig miért nem találkoztunk velük? Bár eddig, ha mélyre hatoltunk a szigeten egy sárkány mindig volt velünk. A helyüket pedig biztos ők is tudják a táplálékláncban. Így a sárkányokat békén is hagyják. Ezek után óvatosabbnak kell majd lennünk. És ki kell találni egy jó módszert ellenük.
Mivel bal kezem nem volt 100%-os, így inkább nem kockáztattam meg egy találkozást velük. Ezért inkább visszatértem a partra. Oda érve tájékoztattam róla többieket. Este kivételesen nem Ayame járt a fejemben. Hanem azon tanakodtam, hogyan is tudnék fellépni a vadak ellen. Úgy hogy ne kelljen az életüket vennem. Késő estig virrasztottam, de végül eszembe jutott egy erre alkalmas jutsu. Másnap az ébredés után rögvest neki is láttam a próbálkozásnak, de kellett hozzá egy segéd. Így felkerestem a tábor egyetlen olyan tagját, aki nem sokat tud segédkezni testi fogyatékossága miatt. Szóval miután Sen’in igent mondott félrevonultunk a többiektől, hogy tudja koncentrálni. De ahogy megálltunk az öreg már bele is kezdett egy újabb csak 100-szor hallott történetbe, amit most 101-ik féleképpen mond el. Gyorsan beletörődtem sorsomba, elvégre valamit valamiért.
* Na, akkor most idézzük fel, hogyan is van az a Kanashibari(Paralizáció). Kapcsolatban kell lenni a célponttal. Lehet az közvetlen vagy éppen egy közvetítő segítségével. Majd a saját chakránkal körbe kell venni annak testét. Ezáltal tudjuk korlátozni annak mozgását. Na, eddig világos is most akkor jöhet a gyakorlat. Majd ráérek utána agyalni, mit rontottam el. Emlékezetből pedig úgysem fog elsőre sikerülni.
Jobb kezemmel megérintettem a velem szemben ülő öregember bal vállát. Majd chakrámat szépen lassan elkezdtem átvezetni az ő testére. Éreztem ahogy a chakra áramlik a testemben, majd a kezemen át távozik és Sen’inen kezd tovább haladni. Mikor már úgy éreztem elég abbahagytam a chakra kibocsátást és a már kint lévőre koncentráltam.
- Kérem, próbálja meg mozgatni a végtagjait!
Az öreg sikeresen meg is mozdította minden végtagját, még a farészeit is. Egyedül csak a nyakát tudta kicsit nehezebben mozgatni a megszokottnál. Látva a teljes kudarcot felhagytam a koncentrációval. Vártam egy fél percet majd többször megismételtem a folyamatot. De nem hozott egyik próbálkozás sem nagyobb sikert. Negyed óra után elengedtem segítőmet. A gyakorlás, noha nem hozta meg a várt eredményt, mégis közelebb juttatott hozzá. Mindössze csak le kellett vonnom a kudarcokból származó tanulságot.
* Vajon mi lehet a gond? Kevés a chakra, vagy annak egyenletes szétosztásával van a gond? A több chakra felhasználása ugyan kevesebb macerával jár. De ha a nagyja egy pontba koncentrálódik, azzal nem érek el semmit. Igen az egyenletes elosztást kell gyakorolnom.
Miután sikerült eldöntenem, hogyan is kellene tovább haladnom ismét ráhelyeztem kezemet Sen’in vállára. Lehunytam a szememet, majd elkezdtem áramoltatni a chakrámat. Éreztem annak egyenletes mozgását, és el is képzeltem azt. Attól a pillanattól kezdve, hogy megérintettem az öreget addig, amíg az szépen lassan végig nem terjedt testének felszínén. Noha nem láttam tudtam, úgy halad végig rajta, mint ahogyan a kiöntött víz is szépen lassan szétfolyik a padlón, beterítve azt.
- Kérem, próbáljon meg ismét mozogni!
Sen’in ahogy kértem ismét megmozgatta öreg tagjait. Bár most kicsit nehezebben mozgott és remegtek is a végtagjai.
- M...M...Mégis mi ez fiacskám?! – kérdezi kicsit riadtan - Mintha rab lennék egy börtönben és vasgolyók lennének hozzám láncolva.
- Nyugalom, nem kell megijedni, mindjárt elmúlik. - Nyugtatgatom miközben, felhagyok a chakra kontrollal. Utána máris úgy tudja mozgatni függelékeit, mintha semmi sem történt volna. Ezután még párszor megismételtem a folyamatot. Mikor ismét megálltam pihenni, visszatértünk a táborba ebédelni, ami a szokásos volt. Nyárson sült pisztráng, kókusszal és vízzel. Az elfogyasztása után, még maradtunk egy kicsit, hogy a többieket hallgatva kimossam fejemből azt a sok sületlenséget, amit Sen’in összehordott a tanulás közben. Valamint így legalább sikerült a felhasznált chakrám egy részét is feltöltenem pihenés közben.
Miután újra elszeparálódtunk, a többiektől ismét belefogtam a gyakorlásba. Az előző próbálkozások alapján már tudtam jól, hogy a technika alkalmazása már jó, csak kevés chakrát használok fel hozzá. Így is nem agyaltam túl a dolgot. Egyszerűen csak megérintettem az idős férfit. Majd a korábbi próbálkozásoknál használt chakra mennyiség többszörösét áramoltattam át testemből Sen’in testére. És egyenletesen elosztva végigvezettem annak felszínén.
- Rendben, kész vagyok. Kérem, mozgassa meg valamelyik kezét vagy lábát!
A férfi próbálkozott, kicsit még el is vörösödött az erőlködéstől. De nem ment vele semmire. Egyetlen tagját sem tudta megmozdítani. Csak mikor már elvettem kezét a válláról. A folyamatot még megismételtem párszor, hogy kizárjam azt a tényt hogy csak a vak szerencse miatt sikerült volna.
- Köszönöm szépen a segítséget! Remélem, amit ma tanultam még a hasznunkra fog válni amíg, a szigeten vagyunk.
De jól tudtam ez így még kevés lesz. A ragadozók úgysem fogják hagyni, hogy megérintsem őket. De a további gyakorláshoz Sen’in helyett megteszi majd, egy kisebb állat is. Másnap, ahogy elterveztem, bevettem magam a dzsungelbe. Jó mélyre mentem, hogy a többiek ne ijesszék el az állatokat. Végül elrejtőztem egy faágon. Majd vártam, hogy mikor téved arra egy aprócska erdőlakó, akin tudok gyakorolni. Az elején még szerencsém volt kb. negyed óra után egy nyúl tévedt arra. Szemem egyből fel is csillant a gyakorlás lehetőségétől. Chakrámat kivezettem testemből a nyulat célozva vele. De mire elérhette volna az már tovább is ugrált. Így újra várnom kellett. De a következő állattal is ugyan így végződött a dolog. Így mivel a távolságot nem csökkenthettem, attól tartva, hogy észrevesznek és megijednek inkább csalit kerestem. Jobban mondva élelmet, aminek elfogyasztása közben, pár percig nyugton maradnak. Néhány bogyót találva vissza is tértem a helyemre. Majd pár szemet leejtettem a földre, és ismét vártam, hogy jöjjön valami. Most egy sün jött a frissen kihelyezett csalira. Miközben ő jókedvűen falatozott én erősen koncentráltam. Chakrámat vezettem a mit sem sejtő állatka felé. Aki egy pillanatra felnyüszített, majd állt mozdulatlan pár másodpercig. De utána összegömbölyödött félelmében. Bevette magát a biztonságot nyújtó tüskevárába. Negyed óráig nem mozdult. Majd végül ellenséget nem találva maga körül lassan elsomfordált. Én pedig hagytam elmenni, nem ijesztgettem tovább. Ezt még megismételtem párszor a nap folyamán. Majd az azt követő napon is, de akkor már ismét nem használtam csalit.

A Kanashibari jutsu elsajátítása után a hely felfedezésével foglalkoztam, szabadidőmben. Az itt töltött másfél hónap után, már ismertem a sziget északi részét. Az egész szigetet 5 részre osztottam szét. Északi, déli, keleti, nyugati és a sziget közepén lévő hegy. Az eddig felfedezett terület a sziget 1/5-ét tette ki. Ha pedig utazgatásom közben találkoztam egy-egy sárkánnyal fejbiccentéssel és egy ”Üdvözlöm!”-el köszöntöttem őket. Válasz viszont sosem jött. Ám egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy valaki figyel, mikor egymagam vagyok. Egyik nap a tábori megbeszélésen eldöntöttük, hogy a hajószakács velem tart és keresünk ehető zöldségeket és fűszernövényeket. Gyümölcsök ezen a részen nem nagyon voltak, egyedül a kókuszpálmák a parton. Illetve néhány bogyóbokor, de azokat nehéz volt megközelíteni mivel szúrós növényzet nőtte körül. A többihez viszont jól jött szakértelme mivel főzni én nem tudok. Így pedig az annál használt alapanyagokhoz sem. Így arra jutottunk, hogy a férfi elmondta milyen helyeken nőhetnek ilyen növények én pedig elvezettem őt az olyan helyekre, amik a legjobban hasonlítanak az általa leírtakhoz.
- Ezen a helyen a babér fát keressük. A név ne tévesszen meg. Lehet hogy fa, de a mérete nem nagyobb egy bokortól. Lombkoronája sűrűn nőtt. Levele sima és hosszú, kicsit hasonlít egy lándzsa végére. Nem mellesleg a levele az, ami kell nekünk.
- Rendben! Most már tudom, hogy mit kell keresnem.
Eztán elkezdtük keresgélni az említett növényt. Ha valaki megtalálta akkor az szólt a másiknak és begyűjtöttük a termését. A babérlevélen kívül sikerül szereznünk koriandert, fűszerköményt, bazsalikomot. Zöldségekből burgyonyát, babot, zellert. A táborban a többiek nagyon megörültek mikor látták, hogy a kosarak nem üresek. Végre lesz íze az ételnek és nem csak hal lesz és kókusz.
 
A sziget keleti ötödének felfedezése közben egyik nap 2 gyermek vidám kacagását hallottam a sziget belseje felől. Elsőre meg is lepődtem, azon mégis hogy lehetnek itt gyerekek. Így engedve kíváncsiságomnak elindultam abba az irányba afelől hallottam őket. Ám a hangok sokkal gyorsabban közeledtek felém, mint ahogy én sétáltam feléjük. Végül a nevetés beszélgetésbe ment át:
- Gyerünk Rassei! Kapj el, ha tudsz! Vagy máris kifáradtál?
- Hahaha! Csak szeretnéd Shiro. Mindössze csak adtam neked egy kis előnyt.
Majd megjelenik a fák között repkedve két kissárkány. Termetük nem nagyobb egy nagyobb méretű kutyánál. Egyikük testét teljesen fehér, míg a másikat lila pikkelyek borítják. Így nem volt nehéz megfejteni melyikük melyik. Annyira belemerültek a játékba, és a fák kikerülésébe, hogy észre sem vettek. Csak mikor rájuk köszöntem.
- Sziasztok!
Hangom hallatán fejüket felém fordították, majd megálltak. Meglepettnek látszottak, mint akik nem számítottak arra, hogy emberrel találkozhatnak. Valószínűleg nem gondolták, hogy majd valaki az emberek közül elkezdi bejárni a szigetet. Néztek egy kis ideig, majd egymáshoz repültek. Aztán elfordulva sugdolóztak. Vállukon át visszanéztek rám majd ismét egymásra és azzal a lendülettel gyorsan elrepültek a lombkoronaszint mögé. Onnantól pedig a hangjukat sem hallottam. Valószínűleg jó messze repültek tőlem. A későbbi hetekben hiába füleltem miközben azon a részen jártam, többet nem hallottam a hangjukat.
 
Az ötödik hónapra már a sziget déli felét térképeztem fel. Ám innen már visszajárni a táborba nem volt olyan egyszerű. Csak az oda út beletelt fél napba. Igaz nem rohantam csak normál tempóban gyalogoltam. Így csak 3-4 naponta tértem vissza a táborba. Az első egyedül töltött éjszakám a szigeten izgalommal töltött el. Kíváncsi voltam vajon milyen lehet itt az éjszak az élet. Mivel a táborunkat az állatok messze elkerülik a matrózok folyamatos beszélgetésétől. De mivel most egyedül voltam, ez a veszély nem áll fenn. Felmásztam egy nagyobb fára és hangtalanul ültem az egyik ágán. Az éjszaka közepére a kezdeti izgalom alább hagyott és kezdett csalódásba átmenni. Mivel az éjszakai élet olyan volt, mint a Konoha melletti erdőkben. Ami inkább csak honvágyat keltett bennem. Csak baglyok, rókák és más hasonló éjjeli állatok hangját lehetett hallani. De egy sárkányt sem. Hozzánk hasonlóan ők is inkább nappali lények, akik csak ritkán vannak fent éjszaka. A többi éjszakát viszont már végigaludtam. Egyik nap mikor a déli erdőt jártam, váratlanul egy tigris keresztezte utamat. Eleinte csak farkasszemet néztünk egymással. Valószínűleg meglepődött mivel embert azelőtt még sosem látott.
- Remélem ott is maradsz és békén hagysz. Bár ha nekem rontasz, akkor majd a Kanashibari jutsutval mozgásképtelenné teszlek. De azért remélem, hogy erre nem kerül sor és képesek leszünk békében élni egymás mellett, mint a sárkányokkal.
Tétlensége nem tartott sokáig. Elkezdett tisztes távolból körbejárni közben morgott. S ahogy ő járkált körbe fordultam vele én is. Nem akartam, hogy vakfoltomba kerüljön. Miután megtette a kört elüvöltötte magát, majd nekem rontott. Szerencsére már felkészültem erre. Chakrámat kivezettem testemből az állat felé, majd ahogy elérte végigkúszott testén és mozgásképtelenné tette. Innentől kezdve már csak morogni és üvölteni tudott.
- Látod én kértelek, hogy ne támadj meg. Most már fogoly vagy.  Csak nyugi nem bántalak, amint biztos helyre értem elengedlek.
Lassan elkezdtem hátrálni az egyik fa mellé. Mikor odaértem mellé lábamba is vezettem a chakrámból és felmásztam a segítségével a fára. Mikor elég magasra értem, megszüntettem a jutsut a tigrisen. Aki ekkor már annyira ideges volt a fogságtól, hogy teljes erővel nekiment a fának, amire felmásztam. Próbált felugrani és elkapni, de nem sikerült neki túl magasan voltam. Hagytam hagy dühöngje ki magát és, amikor elment és is visszatértem a földre. A későbbiek folyamán, mikor a hegy lábánál jártam egy barlang bejáratára bukkantam. A járat akkora volt, hogy az általam ismert legnagyobb sárkány Shou is minden gond nélkül befért rajta. Persze csak gyalog. De a kisebb példányok biztosan be is tudtak repülni. Az egész egy hosszú folyosó volt, aminek a végén kék és zöld fények világítottak. Az ismeretlen félelmetes és hívogató is volt egyben. De még nem mentem be, hogy ott is szétnézek várni akartam vele, amíg teljesen meg nem ismerem a sziget felszínét. Időm van rá bőven, hogy bejárjam a sziget minden zugát.
 
A déli rész megismerése után a sziget nyugati részét kezdtem körbejárni. Ez a hely sem tért el semmiben az előzőektől. Az erdők hatalmasak voltak, bennük pedig kitaposott ösvények. Persze nem embereknek szabva, hanem sárkányoknak. De ahol egy sárkány elfér ott egy kis ember is. Elszórva pedig akadnak hatalmas mezők. Egyszer mikor az egyik ilyen csapáson sétáltam, távolban csobogó víz hangjára lett figyelmes fülem. A hang az ösvény irányából jött így követtem azt. Ahogy haladtam a hang egyre erősebb lett. Végül az út végére érve csodás látvány fogadott. Egy tó volt az erdő közepén, amit egy kisebb tisztás választott el a fáktól. És a hegyből jövő vízesés táplálta. A vízparton és a vízben is sok állatot lehetett látni. Volt aki hűsölt volt aki úszott is. A tó közepén pedig egy aranysárkány mártózott meg a vízben. Elsőre azt hittem Shouval találkozok. De ez az egyed kisebb volt nála. Alakja pedig kecsesebb. ránézésre egy nőstény volt a vízben. Viszont nem vagyok eg nagy sárkányszakértő, hogy biztosra tudjam.
- Jó napot kívánok!
Köszöntöm, ahogy a víz mellé érek. Ami olyan tsizta volt, hogy láttam az alját még méterekkel beljebb is. Úgy döntöttem, ha már itt vagyok kár lenne nem ki használnám a lehetőséget. Így levettem ruháim, alsóneműm kivételével és bementem a vízbe. Mikor megmártóztam benne kellemes érzés járt át, igazán felfrissített. Nyugodtan úszkálgattam, mikor megláttam, hogy egy tigris úszik felém. Rögtön meg is álltam és csak egy helyben tapostam magam alatta vizet, hogy ne süllyedjek el. Kicsit féltem, attól hogy majd úgy járok, mint múlt hónapban az erdőben és megpróbál megtámadni a vízben. Ám legnagyobb meglepetésemre az állat nem is mordult fel. Csak nyugodtan elúszott mellettem.
* Huh még egy kellemes meglepetés. Vajon a hely teszi, hogy itt ilyen békés? Áh nem inkább a sárkány miatt ilyen nyugodt. Biztos ő is tudja milyen helyen van a táplálékláncban ezért féli és tiszteli őket. Valószínűleg csak miatta nem támadott meg engem vagy egy más állatot. Újra és újra bámulatba ejtenek ezek a lenyűgöző lények.
Rövid ám annál kellemesebb fürdőzés után kimentem a partra és miután megszáradtam. Felöltöztem és folytattam amiért jöttem a sziget további megismerését. A hatodik hónap végére már az egész szigetet jól ismertem.  Egyedül két helyen nem jártam csak. Az egyik az utólag felfedezett hatalmas barlang, amibe gyakran jártak a sárkányok. A második pedig a sziget közepén lévő hatalmas hegy, ami a felhők felé kapaszkodik.
 
Mivel a sziget felszínét már jól ismertem, eljött az ideje, hogy megnézzem mi van a barlangban. Először megálltam a hasadék peremén, úgy néztem végig a sötét járaton. Melynek a végét furcsa színű fények jelezték, egy kék és egy zöld. Kíváncsiságom csak tovább nőtt a fények láttán. Lábaimat pedig vitte előre a tudásvágy. A sötét lejtős folyosó közepétől a kezdetben gyenge fények ereje egyre erősebben világította be a járatot. S nem messze a végétől már lehetett azt is látni, mik a furcsa fényeknek a forrása. Két nagyobb kristály állt ki a falból, azok árasztották magukból a fényt. Mögöttük egy hatalmas kőboltív volt, mögötte pedig egy grandiózus méretekkel rendelkező terem.
- Szép jó napot! Remélem nem zavarok.
Köszönök, ahogy átlépek az ominózus bejáraton. Válasz a már jól megszokott módon nem érkezett. De ki sem küldtek így bátorkodtam még beljebb merészkedni és körültekinteni. A teljes helységet olyan különleges kristályok világították be, mint amilyenek az ajtónál is voltak. Voltak amik a földből nőttek ki, voltak amik a falon díszelegtek és voltak amik fejjel lefelé nőttek ki a plafonból. Utóbbiak látványa kicsit olyan, volt mintha csak az éjszaki égbolt csillagait láttam volna. A teremben közepes méretű sárkányok repkedtek a fejem felett. A nagyobbak, csak gyalog közlekedtek. A nagy terem mennyezetét sárkányalakúra faragott tartópillérek, segítették és akadályozták meg a beomlásban. A falakat domborművek díszítették, melyek legtöbbje ugyan azt a két sárkányt ábrázolták. Mintha csak életük történetét mesélték volna el. Elkezdtem körbejárni a termet és végignézni minden ilyen képet. A terem másik végébe érve egy nagyobb emelvényt találtam. Fent a tetejében, a fal mellet pedig egy sárkányszobrot találtam, ami egy tekercset tartott. De ezek közül egyik sem az volt, amit a tárgyalásnál láttam.  A csarnok körbejárása után visszaindultam a felszínre.
 
A nyolcadik hónap felénél járva a matrózok kezdtek egyre nyugtalanabbá válni, honvágyuk miatt. Sokan unták már, hogy a sziget önkéntes rabjait játsszák. Végül egyik este a tábortűz mellett fel is szólaltak:
- Kapitány mégis meddig kíván még a szigeten tartózkodni? A sárkányok még csak ránk sem bagóznak.
- Sajnálom. De erre nem tudok választ adni nektek. Csak annyit tudok biztosra mondani, hogy amíg nem tudunk olyan vízi szállítóeszközt építeni, ami biztosan át tud minket vinni a ködön addig esélytelen.
- Mégsem tűnik úgy, mint aki nagyon gondolkozna a megoldáson…
– Ha szabadna közbeszólnom. – Vágok a férfi szavába. Mivel látom, hogy maga Toshigoro sem nagyon biztos abban, hogy mit válaszoljon.
– Persze szólj csak elvégre miattad kerültünk ebbe a helyzetbe!
– Teljesen igazatok van abban, hogy ránk sem bagóznak. És a honvágyatokat is megértem. De nem megoldás a veszekedés. Toshigoronak igaza van, egy nem ilyen útra tervezett bárka könnyen válhat a hullámok martalékává főleg olyan veszélyes vizeken, mint a ködben. Kérlek legyetek még türelemmel Legalább addig, amíg a kezem meg nem gyógyul. Addig adjatok még haladékot. Ha még utána sem állnak szóba velünk segítek a hajó elkészítésében. Viszont amíg az idő el nem jön, addig csak a terveket készítsétek el. Egy jó strapabíró hajó terveit.
– Nos, ez így megfelel nektek? - a nyugtalankodó matrózok összeültek és sugdolózni kezdtek - Köszönöm Atsushi, hogy segítettél lecsendesíteni őket!
– Az én hibám ez a helyzet. Természetes, hogy próbálok segédkezni a megoldásban.
- Rendben elfogadjuk a feltételeket.
Szerencsére ez egyszer sikerült lecsitítanunk a hőbörgő embereket. De azt nem tudhatjuk meddig fog tartani ez az állapot. 

A kilencedik hónapban abbahagytam a meditációs gyakorlatot, amikor már elég erősnek éreztem a kezemet ahhoz, hogy megmásszam a hegyet. Amit szándékosan nem másztam meg eddig chakrám segítségével és fedeztem fel. Végig erre a pillanatra vártam. Hogy majd ha a bal kezemnek edzés kell, legyen plusz hajtóerő, ami a csúcs felé segít. Nap mint nap elindultam a hegy lábától mindig ugyan azon a ponton. Majd mikor erőm végéhez értem egy kunait szúrtam be, hogy majd másnap tudjam előző nap meddig jutottam. A kunai így került napról-napra, hétről-hétre egyre feljebb a földtől. Közben olykor megpihentem a szirteken, ha elértem egyet. Volt amelyiknél barlang is volt. De azokat a sárkányok használták fészekként. Az egyéb szirteken pedig további hasznos növényeket lehetett találni. Volt ahol olyan gyógynövényeket, mint amiket Sumiénél lehetett látni és olyan is volt ahol gyümölcsfákat lehetett találni. De voltak olyan szirtek is, amik azért voltak, hogy a sárkányok megpihenhessenek. Némelyikre, ha az ember jó időben érkezett meseszép látványtárult elé. Egyszer sikerült is elkapnom egy ilyen pillanatot. Már a Nap lemenőben volt a távoli horizonton, amitől a kék tenger olyan lett volna mintha egy narancsfolyosót építettek volna a naphoz. Ha egy kicsit jobban belemerültem volna a látványba talán még el is hiszem, hogy ha végigmegyek rajta akkor eljutok a Naphoz. De ilyen őrültséget szerencsére nem kísérletem meg. Annyira nem tudott megbabonázni a látvány.
 
Egy hónap múlva végre sikerült megmásznom a közel 3500m magas hegyet. A csúcson pedig valami igazán csodálatos dolog várt rám. Egy szoborcsoport két sárkány és egy tojás, melyek megvannak akkorák, mit a faj legnagyobb egyedei. A szobrok pár méterrel magasabban vannak a talajtól. Amiket egy két méter széles vízgyűrű ölel körül. A víz hőfoka, szemmel láthatóan is jóval melegebb, mint lennie kéne. Nem fortyog, de azért néhol lehet látni, hogy gőzölög. Rögtön rájövök, hogy ez is egy szent hely a sárkányoknak. Ahol nekem valószínűleg ugyancsak nem, lenne szabad jelen lennem. Ám itt is megadom a kellő tiszteletet. A zarei módszert használva meghajolok a szobroknak. Lassan letérdelek, majd sarkamra ülök, térdeim kicsit szét vannak tárva. majd bal és jobb kezemet egymás után a földre helyezem, háromszöget formázva velük. Majd lassan felső testem is indul utánuk és meghajlok. Miközben pedig a meghajlásból felemelem a fejemet, észreveszek valami újat a szobrokkal kapcsolatban. Hogy a két sárkány alakra olyanok, mint a hegybelsejében lévő sárkányok a fal domborműképein. A tiszteletadás után még gyönyörködök kicsit a mesterműben.  A számomra kényelmes lótuszülésben. Idővel a sárkányok vezére Hangao is megjelent a szentéjnél.
– Kellemes Délutánt Hangao-sama!
Köszöntöm, miközben ő hangtalanul lehelyezkedik a számára kényelmes pozícióban. Hátsó lábait guggoló helyzetben vannak, hosszú farkát egyszer körbetekerte maga körül. Mellső lábai pedig kiegyenesedve támasztják alá felsőtestét. Majd hosszú nyakát ő is leereszti, álla majdnem érinti a talajt. A meghajlás után pedig visszaegyenesedik tiszteletet parancsoló pozícióba. A szentély és a hegy elhagyása előtt ismét meghajolok a zarei módszert alkalmazva, majd elindulok lefelé.
 
A szigeten élés megszokottá vált számomra. Nem is csoda hiszen, már majdnem eltelt 1 év azóta, hogy lábunk először taposta a sziget partjának homokját. Bal kezem, pedig ahogy gyógyítóm Sumie mondta az eltelt nagyjából 12 hónap alatt már majdnem 100%-osan működött. Igaz a gyógyulás lassú folyamat volt. De az eredményt mi sem mutathatja jobban, minthogy megmásztam a sziget hegyét. Ám az hogy én mit gondolok és érzek az jelen esetben közel sem elég. Ez nem olyan, mint a láz. Amiből érzem, ha kilábalok. Most igenis fontos, hogy lássa egy szakképzett gyógyító is és kiértékelje. Ezért egyik nap elindultam vissza a gyógyító kertbe. Hogy megmutassam magam a sárkánynak. Noha az sem biztos, hogy hajlandó megnézni. De mégis elindultam, hogy megpróbáljam hátha mégis hajlandó fogadni. Ahogy haladtam az erdőben ismét meghallottam a gyermeki kacajokat. Most már tudtam jól, kikhez is tartozik a hang. Hogy ne ijesszem el őket ismét, most megpróbáltam csendben megközelíteni őket. A két kis sárkány ezúttal az egyik patak vizében játszottak, fröcskölték kergették egymást. Pont olyanok voltak, mint az embergyerekek, ha a vízbe mentek. Korukat nem is tagadhatták volna le. Az egyszerű kergetőzés viszont átment egy hevesebb fogócskába. Látva, hogy milyen jól mulatnak nem akartam őket megszakítani benne. Mert valószínűleg ismét csak tovaszállnának, amint meglátnak. Így inkább a bokrok takarásában hangtalanul tovább indultam eredeti célom felé. Rövid séta után megpillantottam a hatalmas kőkerítést, mely nagyobb volt az erdő fáinál is. Végigsétáltam a morózus sziklák mellett, amíg el nem értem a bejáratot. Szerencsém volt a szürke sárkány éppen bent tartózkodott. Megálltam a bejárat előtt, majd meghajoltam.
- Jó napot Sumie úrnő! Remélem nem zavarok?
Ezután meghajlásban vártam, hogyan reagál a sárkány. Hajlandó fogadni, vagy továbbra sem vesz rólam tudomást.  

// Tudom a vége kicsit elharapott lett. De nem volt használható ötletem, amivel tovább lehetett volna nyújtani. Ami pedig eszembe jutott ahoz szükségesek lettek volna a sárkányok. De ők ugye nem kommunikálnak velem. //

Edit: A választott jutsu:
Kanashibari // Paralizáció



Ezzel a technikával a használó az ellensége testébe, pontosabban a teste köré irányított chakrával bénítja meg annak mozgását, amihez folyamatos koncentráció kell. A technika létrehozásához az ellenfél megérintésére van szükség, vagy egy közvetítő anyagra, amin át képes áramoltatni a chakráját a használó. Kivételesen magas chakrakontroll esetén a használó már képes érintés nélkül is létrehozni a hatást. Mivel a Kanashibari a támadó chakrájával blokkolja le az áldozat testének egészét, chakra felszabadításával lehet ellene küzdeni; azonos szintű használók esetén a hatás maximum pár másodpercig tart ki, ha az ellenfél próbálkozik megtörni azt.
Chakraszint: 250
Besorolás: C

// Hirota Yukionna: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
A kőkerítés egyetlen bejáratában állva meglepetten láttam, hogy a két sárkány továbbra is ugyan abban a pozitúrában ülnek, mint amiben otthagytam őket. Egyedül csak az egyéves porréteg hiányzott róluk. Szemeim a meglepettségtől egészen kikerekedtek. De mielőtt még tátott szájjal kezdtem volna bámulni a lényeket gyorsan üdvözlöm őket. Miközben kiegyenesedek a két sárkány is visszafordul felém. Sumie arcán egy elégedettséget sugalló mosoly jelenik meg. Igaz csak egy pillanat erejéig, de azért észrevettem. Bár hogy miért volt azt nem tudhatom pontosan. Talán arra volt büszke, hogy sikerült egy kis modort nevelnie belém, vagy csak a gyógyuló kezem miatt. Ám először mégis a mellette lévő Yrmael szólt. Bár a szöveg kontextusból ítélve inkább csak befejezte azt, amit egy éve kezdett. Mert az aznap történteket még egy jó darabig nem fogom elfelejteni.
* Szóval jól sejtettem, hogy a türelmet tesztelik. Akkor többszörösen megérte a várakozás, és hogy sikerült lebeszélnem a többieket arról, hogy megpróbáljunk vissza térni az otthonunkba.
Az pedig hogy sikerrel teljesítettem a feladatot még nagyobb örömmel töltött el. És nem mellesleg némi pozitív energiával, ami reményeim szerint segít, majd a többi teszt teljesítéséhez. Ám mielőtt nekivágnék azoknak a szürke sárkány gyorsvizsgálatra hív, legyintve maga felé szárnyával. Hezitálás nélkül teszem egyik lábam a másik után közelítve a két sárkányhoz. Közben kérdésekkel bombáz, mint egy jó orvos a rendelőben. – Nem, szerencsére nincs semmi hasonló Sumie úrnő!
Válaszolok mikor megállok, majd levetem felső ruházatom, hogy megnézhesse hogyan forrt össze a seb. Miközben ő a sebemet vizsgálja én elmélkedek egy kicsit a sárkánnyal kapcsolatban.
* Egy éve is így beszélt? Mintha fiatalosabb szavakat használna, mint legutoljára. Persze nem gond, csak így nehéz elképzelni róla, hogy akár évszázadokkal is idősebb lenne nálam. Csak majd el ne felejtsem, hogy nem egy kortársammal beszélek és ne úgy válaszoljak neki, ahogy egyébként tenném egy korombelinek.
Befejezésképp a szürke sárkány visszaadja a szót azúr társának. Aki máris bejelenti, hogy visz a következő próbatétel helyszínére. Mielőtt még elindulnánk megköszönöm ismét, hogy meggyógyított. 
- Köszönöm kedvességét. De nagyon remélem Shou-sama nem kóstol meg újra. És legközelebb már csak egyszerűen azért jövök, hogy meglátogassam jótevőmet. Egyszer valamikor pedig majd meg tudjam hálálni azt, amit értem tett. Azt viszont megígérem, hogy mielőtt elhagynám a szigetet még eljövök köszönni. Addig is a viszont látásra Sumie úrnő!
Meghajolok, majd amint elindul Yrmael követem őt. Hamar kiérünk a gyógyító kertből az erdőbe. Ahol egy csapáson járva mutatja az utat. Az utazás közben pedig megpróbálok néhány kérdéssel enyhíteni kíváncsiságomon.
– Yrmael-sama kérem megmondaná tényleg egyhelyben ülték végig ezt az egy évet? Gondolom önöknek egy év nem sok idő, de azért mégis enni, inni és aludni még önöknek is kell ilyen hosszú időintervallum alatt. Vagy tévednék?
Alig negyed óra séta után el is érkeztünk célállomásunkhoz. Egy tisztásra, ami csak annyira volt ismerős, mint a többi hasonló mező, amit a hatalmas erdő magában rejt. A közel félméteres élénkzöld fűvel borított területet, kristálytiszta vizű patakocska szelte ketté. A másik oldalán pedig egy hatalmas fekete sárkány feküdt, aki méretben vetekszik Shouval. Testének vonásaiból jól kivehető, hogy most egy hímmel találkozok. Átkeltünk a keskeny patakon, amit az azúr sárkány könnyeden átlépett. Én viszont kénytelen voltam végigsétálni a felszínén chakrám segítségével. Ahogy odaértünk hozzá kalauzom meg is szólítja. Tanulva előző hibáimból nem várok az üdvözléssel, amíg el nem jön az ideje, inkább gyorsan meghajolok.
– Üdvözlöm! A nevem Aokaze Atsushi!
Közben a fűben fekvő sárkány válaszolt kísérőmnek. Ami hallatán néhány órája még biztosan meglepődtem volna. De ha képesek 1 teljes évig ülni és várni egyhelyben, akkor aludni miért is ne tudnának? Így ezt betudtam a sziget természetes, ám mégis természetellenes rendjének. Kisebb noszogatásra végül a sárkány felkelt. Ahogy megmozgatta végtagjait, ízületei hangosan ropogtak. Felém fordította fejét, noha szemei még mindig csukva voltak, amiket talán csak bántott a fény. De ennek ellenére jól tudta hol vagyok. Ez is mutatja milyen élesek a többi érzékszerveik is. Hívására természetesen közelebb léptem hozzá. Közben saját fejét is közelebb emeli hozzám. Majd mikor tekintete az enyémmel egy magasságba érnek kinyitja szemeit. A lila szempár egyből rabul ejtett. Nem úgy, mint szerelmem Ayame szemei, amiket önszántamból is képes lennék órákig csodálni. Most tényleg képtelen voltam akár egy pillanat erejére is félrenézni, még pislogni sem bírtam. Majd azokkal a szavakkal illetett mint jó anyám, mikor elindultam kisgyermekként az akadémiára. Majd orrával fejen bökött. Egyensúlyom elvesztve elkezdtem hátradőlni és a földre zuhanni. De nem értem talajra. Helyette végeláthatatlan sötétség vett körül, majd hirtelen fehér szinte vakító fény. Így váltakoztak folyamatosan, zuhanásom pedig olyan volt, mintha a végtelenségig is tudna húzódni. Hirtelen fejemben enyhe fájdalom üt, s a következő pillanatban már nem a szigeten voltam, hanem otthon Konohában. Saját házamban találtam magam. Körülnéztem és minden úgy volt, mint egy éve mikor eljöttem hazulról. Gyorsan kisiettem a bejárati ajtón az utcára és ott is körülnéztem. Itt is minden normális volt.
* Oh, még egy genjutsu, ami az otthonomat hozza vissza. Bár ez már jobban kezdődik mint legutóbb, amikor is az egész falut úgy mutatták be, mint amit feldúltak. A feloldásával kár is vesződni, bizonyára meghaladja a szintemet. Lássuk mit találtak ki a sárkányok. A szív próbája mi? Vajon mit kell majd kiállnom?
Ezen tanakodva elindultam a főutca irányába. 

// Hirota Yukionna: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
A szobában állva ahogy magamhoz tértem, még kicsit forgott velem a szoba. Amit a fekete és fehér örök kergetőzése okozhatott. Szédülésem tovább fokozta egy enyhe hányingerérzet. Ám ahogy tisztult a fejem a tünetek is kezdtek enyhülni, végül nyom nélkül eltűntek. A szigeten tett látogatásom emlékei pedig ezzel párhuzamosan kezdtek szétfoszlani. Lassan kezdtem azt is elfelejteni, amit biztosan tudok, hogy ez csak egy genjutsu. Miközben pedig továbbra is próbálkozok visszaemlékezni az elmúlt 1 évre csak a fekete sárkány szempárja jelenik meg, valamint az azúr színű hangja, amint azt mondja ”szív próbája”. Hirtelen elfog egy érzés, ami nem hagy nyugodni és egyhelyben maradni. Egyre csak azt sugallja, indulnom kell. Engedve a furcsa erőnek kimegyek otthonomból az utcára. Minden normális, az emberek fel-lejárnak a házak közötti sétányon. Szétnézek, majd tovább is indulok a főutca irányába. Menet közben pedig az jár a fejemben, hogy a szigetről megmaradt emlékeim a valóság-e vagy csak álmodtam.
* Ha álom volt akkor miért ilyen valós érzés? De akkor több és sokkal pontosabb emlékeknek kéne lenniük. Nem csak képeknek és foszlányoknak. Viszont a fantáziám nem olyan gazdag, hogy egy ilyen mesebeli világot álmodjak. De mégis, hogy utazhattam volna akkor vissza egyik pillanatról a másikra a szigetről? Várjunk a kezem… a kezem a bizonyítéka, hogy valóság volt és ez csak egy illúzió.
Menet közben pólóm ujját felhúzva megláttam a sebet, amit Shou pengeéles fogaival okozott mikor leharapta a kezemet. Majd Sumie erejével meggyógyította.  
* Tehát genjutsu!
Egy pillanatra újra ráeszmélek, hogy ez nem a valóság. De egy járókelő vállal nekem jön. Az ütközéstől figyelmem rá irányítom, és közben ismét elfelejtek mindent. Még az agyalást is, mintha soha meg sem történt volna. Életbe lépett a genjutsu ereje, ami el kívánja velem hitetni a szigeten élést. Ismét csak Gaho a fekete sárkány lila szemeit tudom magam elé képzelni és Yrmael hangját, amint azt a két szót mondja.

A főútra érve Ayame hangja üti meg a fülem, ahogy hív engem:
- Gyere Atsu!
Mint egy bolond kapkodom fejem minden irányba őt keresve a tömegben. De nem lelem sehol sem, ám továbbra is hívogat. Így fülemre támaszkodva elindulok a hang után. Fel sem tűnik, hogy végül már úgy követem a hangot, mint egy megszállott, vagy egy zombi. Csak a hangját követem, környezetemre rá sem hederítek. Azt sem tudom én kerülöm e ki a velem szembe jövőket, vagy ők kerülgetnek ki engem. Ez az agymosott állapotom addig tart, míg szerelmem hátához nem érek. Ahol játékosan hívogató lágy hangja teljesen elnémul. Nem szólít többet. Bekopogok kétszer, de válasz nem jön. Kezemet lassan a kilincsre emelem, és ahogy hozzáérek az ajtó lassan résnyire kinyílik. Ekkor már merészebben nyúlok rá és ahogy teljesen kinyitom azt belépek a házba. Közben látom az ajtózár tönkrement a nyelv a nem mozdul. Majd ahogy teljesen belépek az előszobába meglátom a feliratot is a padlón. Végigolvasom a szöveget, de nem értem. Viszont annál kétségbeesettebben keresem kedvesem a házban. Sorra nyitok be minden helységbe, őt keresve. De helyette csak egyfolytában abba a szövegbe botlok. Míg végül a konyhába érve, az nyitott ablakból látok elszökkenni egy emberi lábat a párkányról. Gyorsan átfutok a szobán és kihajolok az ablakon keresve ki volt az. De már nem látok senkit. Visszafordulva az ablakból egyből megpillantom Ayamét oldalt fekve egy vértócsa közepén. Hosszú karmazsin haja, ahogy a vérébe ér teljesen eltűnik benne. Nem lehet tudni hol kezdődnek tincsei, és hol a vére. Bőre már elkezdet megsápadni. Odasietek hozzá és ahogy hozzáérek még érzem egy kicsit testének melegét. Ahogy megemelem élettelen testét és magamhoz szorítom, egyik kezemmel fejét arcomhoz tartom. Szemeimből patakokban csorgó fájdalmas könnyeim arcomról átfolyik az övére is. Mintha csak ő magam is sírna. Percekig csak karomban tartva siratom. Nem kérdezgetek semmi olyat, hogy vagy miért történhetett ez. Esetleg azt ki lehet képes ilyesmire. Csak sírok. Mikor könnyeim végül kezdenek elapadni, és szétnézek megpillantom a gyilkos fegyvert egy kuniat. Tőle nem messze pedig egy egyszerű konyhakést, amivel valószínűleg védekezni próbált. Mellettük pedig ismét az a szöveg, de befejezetlenül.
- Ígérem, megtalálom, aki azt tette veled! És megfizet, azért amit veled tett!
testét lassan visszahelyezem a padlóra, hogy jobban megvizsgálhassam a helyszínt. Ám előtte még hajától véres kezemmel szemeit csukom le. Átnéztem a szobát, de nem találtam semmit egy kis papiroson kívül, amit ő tartott a kezében. Tartalmát gyorsan el is olvasom.
* Szóval a szöveg nekem íródott! De mégis miféle elmebeteg játékot akarnak velem játszani?
Dühödten összeszorítom a papírt, majd elejtem. S az asztalról a terítőt lehúzva, ráterítem Ayame testére. Gyorsan letörlöm magamról a vérét mert nem szeretném, ha a járókelők kérdésekkel bombáznának. Sietni akarok, hogy minél előbb elkapjam a szemetet. Nem is az utcán közelítem meg, hanem a háztetőkön ugrálva. Közben pedig a szövegen gondolkozom.
* Az első három sor alapján Ayaménak szól. De mégis ki ír az áldozatának az ilyet. A vége viszont már inkább nekem íródott. Ha pedig ezt is vesszük alapul az első sor eleje akkor is Ayaménak szól. Az áldozó résztől viszont inkább olyan mintha nekem írnák. Hogy az ő áldozata miattam van. Ő pedig egy ártatlan. A szöveg közepe még nem teljesen tiszta. Esetleg azt jelentené, hogy ahhoz hogy valakinek élhessen, másnak az életét kell áldozni érte. De hogy a halála megbocsájtásával, megbocsájtást nyerek ezt nem értem. Mit követtem, követtünk el? Amiért nekik kell megbocsájtani nekünk?
Közben megérkeztem a célhoz. Leugrottam a háztőről az utcára és odasétáltam az ajtóhoz, majd bekopogtam. Ha szándékosan hagyták ott a fecnit úgyis számítanak az érkezésemre. De ha csak egy csapda és hirtelen berontok egy családhoz, azzal azt kockáztatom engem fogatnak el. Ayaménak pedig nem tudok igazságszolgáltatást nyújtani. Tudom, most még muszáj megtartani a józan eszem.
Ha ajtót nyitnak, és nem egy kisgyerek az egyből rá is térek a lényegre.
- Egy gyilkosság ügyében nyomozok és egy papír fecni ide vezetett. Járt e két utcával lejjebb lévő harmadik házban. Esetleg körülnézhetnék odabent?
Ha bármi gyanúsat észlelek, erőszakkal hatolok be. Vagy ha többszöri próbálkozásra sem nyitnak ajtót egy kevésbé feltűnő helyen betörök egy ablakon át. De bárhogy is jutok be, odabent végig nagyon óvatos leszek. 

// Nem vagyok túl jó az ilyen talányokban. De remélem jó felé indultam el. //

// Hyuuga Hanabi: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
Miközben válaszait köszönöm meg és újabb kérdéseket teszek fel. Roka csakúgy, mint pár perce most is inkább apjával foglalkozik. De mivel már tudom, hogy engem sem hagy figyelmen kívül és hallgatja, amit mondok nem haragszom rá érte. Nem úgymint legutóbb mikor azt, hittem teljesen figyelmen kívül hagy. Mikor mondanivalóm végére értem a fiú először hálálkodott. Bár azt nem mondta miért az. Talán mert már nem gyanúsítom őket szerelmem megölésével, vagy amiért nem kívánom őket költségekbe verni a lány temetésével. De az is lehet és ez a legkézenfekvőbb mind a két dolog miatt. Ezután utolsó kérdéseimre adott választ. Egész beszélgetésünk során csak most lehetett észrevenni a fiún, hogy sajnálja, ami Ayaméval történt. Bár azt még mindig nehezemre esett felfogni, hogy miután szerelmem elvágta az ereit még azt az idézetet is felírta saját vérével. De Roka elmondása szerint lehetséges én pedig nem vagyok orvos, hogy megcáfoljam. S mint kiderült nem is volt szellemileg épp, így elképzelhető, hogy ő maga tette.
Miután kérdéseimre választ kaptam elmondtam jókívánságaimat a családnak az apa mielőbbi gyógyulásáról. Majd elhagytam a nappalit. A folyosón a továbbra is halkan sírdogáló Kyoko várt. Kikísért a bejáratig, megvárta, míg fölveszem lábbelimet és kinyitotta az ajtót.
- Köszönöm Kyoko-san! Remélem a férjed mielőbb felépül. Remélem még találkozunk! Viszlát!
Amint elköszöntem már léptem át a küszöbön, amikor ismét minden elsötétült. És zuhanni kezdtem a végtelennek tűnő semmiben. Ám azt még éreztem, ahogy a fejem találkozik az ajtókerettel. A folyamatos esés közben a sötétséget hirtelen vakító fehér fény váltotta fel, majd folyamatosan cserélődtek. Mintha csak egy kisgyermek szórakozna a villanykapcsolóval. Közben pedig nagy sebességgel áramlanak belém az elmúlt egy év elveszett emlékei. Egyik pillanatban az a kép van előttem mikor Shou leharapja a kezem, a másikban már, hogy a sárkánytanács előtt vagyok. Így jönnek vissza az emlékek, mintha a halálom előtt leperegne előttem az életem. Egészen addig a pillanatig, amíg a fekete sárkány orrával meg nem bök.
Ezután mikor kinyitom a szemem kicsit bánt a fény ezért csak pacákat látok. Egy fekete alakot, amiben két lila kör található. Mögötte pedig végtelen kékség. Ahogy tisztul a kép úgy látom meg, hogy a fekete alak az a nemrég megismert sárkány a lila karikák pedig a szemei. Mögötte pedig a kék eget látom, mivel éppen a fűben fekszem. Ahogy kicsit odébb tekintek, meglátom Yrmaelt, aki szemében büszkeséget vélek felfedezni irányomba. Ezután Gaho gratulált, majd az azúr kezdett beszélni arról miért tudtam teljesíteni a próbált, és egy apró tanácsot is adott.
Ahogy eszembe jutott mi volt a genjutsuban örömkönnyek csurogtak végig arcomon. Mivel tudtam Ayame életben van. Noha nem láttam már több mint egy éve. Most ennek mégis jobban örültem mintha láttam volna, de halott lenne. Yrmael a fekete sárkányt elküldte jelenteni, hogy kiálltam egy újabb próbatételt.
- Gaho-sama, ez lenyűgöző genjutsu volt. De ha megkérhetem többé ne mutasson nekem hasonlót. Viszlát!
Mondom a hatalmas lénynek miközben könnyeimet törlöm le arcomról. Az azúrsárkány pedig közben elmondja mikor és mi lesz a következő próba. És hogy, hol fogunk találkozni, majd ő is elindul.
- Viszlát Yrmael-sama! - köszönök le tőle is.
Miután egyedül maradtam, a következő próbámig pedig sok időm volt sétálni indultam, hogy kiszellőztessem a fejem. És hogy valami élelmet keressek. Szerencsére a szigetet már ismertem, így tudtam mit merre kell keresni. Útközben patak is keresztezte az utamat. Kezeimmel poharat formáztam majd belemerítettem a tiszta vízbe. Szomjam oltása után, már tényleg csak az éhségem csillapítása maradt. S miután elértem a körtefát szedtem róla öt szemet. Hármat még a visszaúton el is fogyasztottam, kettőt pedig meghagytam másnap reggelre. Az oda visszaúton pedig felváltva gondolkoztam Ayamén, hogy vajon mi történhetett vele az elmúlt évben és az erő próbáján. Vajon mit is fog tartalmazni.
* Talán egy párviadal lesz, vagy a tényleges testi erőmet teszik próbára. Akaraterőről is lehet szó, de az túlságosan is hasonlítana a szív próbájához. Így szerintem ilyesmiről, biztos nem lesz szó. De ha párviadal, akkor az szerintem nem emberi értelemben vett harc lesz. Legalábbis nem hiszem, hogy egy igazi harcon kell részt vennem, mert félek akkor Shou önként jelentkezne, hogy megöljön… vagyis teszteljen.
Mire visszatértem a tisztásra már kezdett sötétedni. Így annak a szélén az erdő egyik fájának ágán vertem éjjelre tanyát. Miután felvettem egy valamelyest kényelmes és biztonságos pozíciót lehunytam a szemem és megpróbáltam elaludni. Ám kíváncsiságom nem hagyott nyugton. Így tovább elmélkedtem mi lehet az erő próbája. De semmi értelmes nem jutott eszembe, amíg tanakodtam. Végül lassan elaludtam. Álmomban Shou állt előttem, körülöttünk pedig a sziget sárkányainak nagy része.
- Elbuktál! - ennyit mondott csupán a hatalmas aranysárga szárnyas teremtmény, majd egyetlen gyors mozdulattal, bekapott. Erre riadtam fel. S ahogy felriadtam, rosszul mozdultam és zuhanni kezdtem az ágról. Szerencsére gyorsan kapcsoltam és még időben vezettem talpamba chakrát amivel sikerült fejjel lefelé megtapadnom az ágon. Ám a tegnap begyűjtött körték kicsúsztak zsebemből és lepottyantak a földre. Miután lementem, felvettem és ruhámban megtöröltem őket. Majd miközben Yrmaelre vártam elfogyasztottam őket.

// Hyuuga Hanabi: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
Kérdésemet valószínűleg minden sárkány hallotta a nézőtéren, akkora volt a csönd. És még utána is. A vörös hím, kérdésemre hamar választ adott, majd ő is feltett egy kérdést.
* A habitusomon múlik milyen harc lesz? Gondolom a háborús kérdésnek a válaszára dönti el végül. Az tény, ha harcra kerülne a sor ismét súlyos sérülésekkel tudnám csak magam mögött hagyni a harcmezőt. Már ha túlélem. Mert az esélyek nem nekem kedveznek. De szerintem a válaszom kedvező lesz a sárkány számára.
Próbáltam minél gyorsabban agyalni, hogy hamar választ tudjak adni a sárkánynak. Nehogy azt higgyék egy ilyen egyszerű kérdésre is ilyen nehéz választ adnom. De az sem lenne jó, ha azt hinnék, hogy egyből rávágom a választ. 
- Már a szigetre érkezésem előtt is a harcok, háborúk ellen voltam. És az itt eltöltött idő alatt, ahogy figyeltelek titeket csak még biztosabb lettem benne, hogy értelmetlenek és feleslegesek. Elvégre, amit sokszor akár ezrek életével és hosszú idő alatt próbálnak elérni, azt egy tollvonással is képesek lehetnek elintézni jóval rövidebb idő alatt is. Azonban vannak olykor olyan harcok, amiket az ember vagy éppen egy másik faj képviselője kénytelen részt venni. Például ha az ellenség az egyén szeretteit vagy az otthonmát támadja meg. Ami nálatok sincs másképp. Elvégre Shou-sama is úgy fogadott minket a szigetre lépésünkkor, hogy elsüllyesztette a hajónkat több barátunkkal a fedélzeten. Holott mi nem ellenséges szándékkal léptünk a szigetetekre. – szusszanok egy kicsit majd folytatom - Szerintem az igazi erő nem abban rejlik, hogy kit tudsz legyőzni, elpusztítani. Hanem azt, hogy megtudod-e győzni arról, hogy a harc nem megoldás. Hogy van attól békésebb megoldás is.
Fejezem be ezzel a válaszadást. És várom mit gondol erről az előttem álló sárkány, és hogy végül miképpen dönt a próbával kapcsolatban. Ami eldönti érdemes vagyok-e, hogy a fajuk szerződést kössön velem. 

// Hyuuga Hanabi: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
Ahogy az a sárkányoktól megszokott és a kölcsönös figyelmet alapul véve Tsubasa némán hallgatja, amit mondok. Közben tekintetével nem is engem néz, inkább csak a szemeimet. S mintha azokon keresztül megát a szellememet. Nem hiába a szem a lélek tükre, azok nem tudnak hazudni. Elmondják, ha az ember vidám, bánatos, fél vagy éppen őszinte. Miután mondandóm végére érek, csak bólint egyet.
* Akkor ez azt jelentené, hogy megunk mögött hagyjuk az erő próbáját s az ész próbájába vágunk bele?
Közben a hatalmas vörös, lény lehajtott nyakát visszaemeli fölém. Majd üdvözöl, amit elsőre nem értettem. Miért most köszönt miközben már percek óta társalgunk? De amint megláttam, hogy szájának csücskét mosolyra húzza már kezdtem megérteni miért köszönt.
* Ez azt jelentené, hogy üdvözöl, mint szerződő felet? Sikerült volna átmennem a harmadik próbán is?
Sejtésem bejött. Miután bemutatkozott a misztikus lény, hosszasan ecsetelte miért is sikerülhettek számomra a próbák és a szerződéskötés velük. Valamint, hogy ezzel mi is jár. Amint befejezte hívogatóan int egyik társának. Aki lassan el is indul a tömegből felénk.
- Természetesen sosem gondolnék sem rád, sem fajod bármelyik tagjára úgy, mint alárendeltemre. Számomra már az is hatalmas öröm, hogy ti egyenrangú társatoknak tekintetek engem. Ígérem sosem élek vissza a szerződésünkkel.
A tömegből kihívott szürke sárkány, ahogy a közelünkbe ért hátáról levett egy nagy tekercset. Majd miután letekerte róla az azt körülvevő finom anyagból készült kötelet, ami a zár szerepét töltötte be lehelyezte a földre. Majd lökött rajta felénk. Ahogy gurult a hatalmas tekercs egyre kisebbé zsugorodott, maga mögött papírfolyosót hagyva a földön. A tekercs cellákat tartalmazott, amikben cellánként más volt írva. Kezdetben feketével, majd egyre élénkebb vörössel. Amik a korábbi szerződők vére volt. Míg végül néhány üres cella is letekeredett, majd megállt a forgó tekercs. Az utolsó írt cellában nagyapám neve szerepelt, nem meglepő módon, hiszen egy éve már említette Shou, hogy neki is sikerült szerződést kötni velük.
Tsubasa is megerősítette, hogy amit a tekercsben látok azok az előttem velük szerződők nevei. Majd megmutatta hova kerül az enyém, amit végül saját vérével meg is jelölt. Aztán elmondta mit kell tennem ahhoz, hogy a szerződés hivatalos legyen. Majd gratulált a sikeremhez. Mivel a friss véremre volt szükség, hátranyúltam, majd övemről levettem görbített pengéjű tőrömet. Hegyével pedig mutatóujjam végén ejtettem egy apró vágást. Miután kibuggyant bőrömre a vérem, odaléptem a tekercshez, majd beleírtam nevemet. Dolgom végeztével visszaraktam a tőrömet a helyére. Ujjamról pedig, letöröltem a vért.
Mikor pedig a többi sárkányra néztem két érzelem oszlott meg főként a lényeken. Voltak akik örömmel fogadták, hogy teljesítettem a próbát. De voltak mások is Shoun kívül, akiket bosszantott a dolog. Ám volt egy sárkány, akinek szemei mást tükröztek. a sárkányok vezetője büszkén tekintett le rám pódiumáról. Amit egy külön jutalomnak tekintettem. Elvégre ritkán mondhatja el magáról az ember, hogy egy több ezer éves lény elégedett a teljesítményével. Most viszont, hogy a sárkányok már beszélhetnek velem, hála a türelem próbájának teljesítésének. És végre nem húznak próbáról próbára sem, meg tudok ismerkedni végre a sziget lakóival is. Ám előtte még van valami, amit el kell intéznem.
- Tsubasa-san, tudom friss a szerződésünk. De én máris kérnék tőled egy szívességet. Kérlek juttassátok haza az embereket. Jó emberek, és ha még nem akarjátok felfedni magatokat a világ előtt, ha megkérjük őket biztosan megtartják a titkotokat. Egy év számunkra hosszú idő biztosan nekik is hiányzik az otthonuk, akárcsak nekem. Ám ha lehet én még maradnék egy kicsit hogy jobban meg tudjalak ismerni titeket. Elvégre az elmúlt egy évben egy szót sem szólhattunk egymáshoz. 
Abban a reményben tettem fel a kérdésem a sárkánynak, hogy pozitív elbírálásban részesíti. 

// Hyuuga Hanabi: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
Miután a fekete sárkány távozott Tsubasával folytattuk a félbehagyott társalgást. Kérésére meséltem magamról. Ami után ő is megválaszolta egyetlen kérdésemet a fajukkal kapcsoltban. Majd ismét ő tett fel nekem kérdést. Ahogyan azt egy ismerkedésnél kell. Mert ilyenkor főleg nyomasztó a csend az ismerkedő felek közt.
- A célom…? Még gyermekfejjel erre azt mondtam volna, hogy hírnevet és erőt szerezzek. Ám ez már több éve megváltozott. Ma már komolyabb vagyok hála annak, hogy többet láttam a világból. És rájöttem arra, hogy ezeknél többre vágyom. Főleg mióta családalapításban gondolkozok. Ma már az a célom, hogy jobbá tegyem a világot. Hogy ha gyermekeim lesznek nekik ne keljen azokat a szörnyűségeket megtapasztalni, amiket nekem. Persze tudom, hogy ezt teljesen megvalósítani sosem lehet. De ha csak egy kicsit is tudok változtatni nekem már az is elég lenne.   
Miután megválaszoltam a kérdését, jöhetett a Kuchiyose no jutsu tanulása. A sárkány két lépést tett hátra, hogy legyen helyem megidézni őt. Ám mielőtt még belekezdtem volna a próbálkozásokba először átismétlem magamban a lépéseket és kielemezem őket.
* Az első lépés a kézjelek. Ha jól emlékszem a disznóval kezd utána a kutya, madár, majom és végül a kos következnek. Mint mindig ezek a kívánt jutsu előidézésében segédkeznek. Nem is lesz vele gondol, hacsak nem emlékszem rájuk rosszul. A második lépés a véráldozat. Ez olyan, mint egy ajtó kulcsa. Ha ez nincs, akkor nincs igazolva az idéző és az idézett faj közötti kapcsolat. Harmadik lépés az idéző kör létrehozása. Ez a legfontosabb tényező. Mivel ennek a pecsétjében rejtőzik az a tudás, ami az élőlényeket egyik helyről a másikra transzferálja. Ha itt bármi balul sülne el akkor, legjobb esetben nem történik semmi. De a legrosszabban, akit megidéznek akár darabokban is érkezhet. Szerencsére a pecsétet nem nekem kell megalkotni, az magától jön létre. A negyedik lépés, az idézéshez elegendő chakra felhalmozása. Ezt már az első lépéssel párhuzamosan kell elkezdeni. De mivel nem tudom, mennyi lehet elég egy akkora lényhez, mint Tsubasa. Így azt gyakorlás közben kell kitapasztalnom. Viszont így a többi sárkány esetében, legalább majd tudok kihez viszonyítani.
A jutsu átgondolása után, nem volt más hátra, mint hogy megpróbáljam a gyakorlatban is kivitelezni azt. Elkezdtem elmutogatni a kézjeleket, közben pedig a szükségesnek vélt chakra mennyiségre koncentráltam. Ahogy a kos jelét is megformáltam, jobb hüvelykujjam, a számhoz emeltem. Majd ahol néhány perce megvágtam, hogy felírja ma tekercsre a nevem fogammal felsértettem. Amint kibuggyant a vérem, leguggoltam, majd nyitott tenyeremet a földre helyeztem. És a chakrámat, kezemen, át azon a ponton ahová a vérem is került a földre vezettem, majd szétterjesztettem rajta.
* Valami furcsa. Miért nem jelentek meg az idéző jutsu pecsétjei a földön?
Fél percig vártam és áramoltattam a chakrámat. De mivel továbbra sem történt semmi elemeltem a talajról a kezemet. A kudarc nem tört le. Tudtam, hogy elsőre úgysem sikerülhet. Ezért szüntetet sem tartva belekezdtem újra a jutsuba. A disznó, kutya, madár, majom, kos kézpecsétek megformálása közben ismét koncentrálni kezdtem a chakrámat. Amint az utolsót is megformáltam, kezemet a talajra helyeztem. Kihagyva ujjbegyem megsebzését. Elvégre a friss vérem még mindig ott van, rajta és lassan csurog is belőle. Miután tenyerem a talajra ért, chakrámat azon keresztül átvezettem a síkfelületre, majd szétoszlattam rajta. Ahogy ez megtörtént mintha valaki tintával jeleit írta volna a talajra. Jelentek meg fekete írásképek. Az idéző kör azonban anélkül tűnt el, hogy a vörös sárkány helyet változtatott volna. Az ismételt kudarc most sem tudott letörni, hiába nem idéztem meg senkit. Az eredmény most mégis jobb lett, mint az előzőnél volt. gondolkozás nélkül tudtam, hogy mivel van a baj. Nem vittem bele elég chakrát a jutsuba. Ezért folytattam a gyakorlást próbálkozásról próbálkozásra mindig több chakrát beleadva. Az első újrapróbálás után sem történt semmi, ami már kezdett letörni. De az azt következő végre pozitív végeredménnyel zárult. Miután megjelent a talajon az idéző kör tenyeremmel az origójában. Egy kis puffanást lehet hallani, tenyeremtől pedig pár centire egy kis füstfelhő jelent meg. Ami hamar szét is oszlott, és megmutatta kit rejtett el. Egy kis sárkányt, akivel már korábban is találkoztam Csak akkor még a sárkányok nem is vettek figyelembe. Alig ért a derekamig. Pikkelyei lila színűek, szárnya és karjai pedig kicsit és vékonyak voltak. Fekete szemei a meglepődöttségtől kikerekedtek. És először csak pislogni tudott.
- Hol vagyok? Hol van Shiro? Éppen játszottunk.
- Sajnálom az én hibámból kerültél ide. A nevem Aokaze Atsushi! Éppen gyakoroltam egy jutsut és Tsubasa-san helyett te jelentél meg. Egyébként benned kit tisztelhetek?
- A nevem Rassei!
- Sajnálom Rassei-kun, mivel tudnálak kiengesztelni?
- Van nálad valami édes? Szeretem az édes dolgokat.
- Az most nincs. De ígérem, ha hazaértem olyan édes dolgokat fogok hozni neked, amik biztosan kárpótolni fognak.
Ettől elsőre kicsit letört, de mikor hallotta, hogy később hozok neki egyből jobb kedvre derült.
- Rendben, majd kivárom!
Mondja vidáman mosolyogva, miközben már a levegőben volt, visszafelé tartva barátjához játszani. * Vajon miért ő jelent meg és nem Tsubasa, vagy egy másik sárkány? Azért biztosan több chakrát adtam bele a jutsuba, mint amennyi egy ilyen kis sárkányhoz kellhet.
- Ha azon töröd éppen a fejed, miért ő jelent meg és nem én vagy egy nagyobb egyed a válasz igen egyszerű. Azért mert azok a sárkányok, akik nálam kisebbek vagy nem akartak megidéződni vagy nem ismered őket. Ezért csak Rassei jött, akinek már nincs akkora ereje, hogy ellenálljon és már ismerted is.
Miután Tsubasa megosztotta velem annak titkát, ami foglalkoztatott. Ismét visszatértem a gyakorláshoz. Megformáltam a Kuchiyose no jutsuhoz szükséges kézjeleket és még több chakrát gyűjtöttem hozzá. Mivel a vérem továbbra is folyt az ujjamból ismét csak lehajoltam, kezemet pedig a földre helyeztem. A chakrámat pedig elkezdtem kivezetni testemből. Ahogy pedig ez megtörtént ezzel párhuzamosan elkezdtek terjedni a pecsét jelei alattam. Ismét hallani lehetett egy puffanást, én pedig hirtelen emelkedni kezdtem a talajról, egy füstfelhőn állva. Seggre is estem, ahogy pedig a kezemet magam mellé helyeztem, furcsa tapintású volt a talaj. Kemény, körök egymáson, mint egy pikkelyes lemezvért. Ahogy a füst eltűnt megláttam a vörös pikkelyeket magam alatt. tudtam, hogy kinek a hátán is vagyok. Örömömben szám egyből mosolyra húzódott. Majd leszálltam róla.
- Próbáld meg még egyszer!
Mondja Tsubasa, majd távolabb megy legalább 15 méterre. Én pedig ismét megpróbálkozok a Kuchiyose no jutsuval. Mindent ugyan úgy csináltam, mint az előzőnél, a chakra mennyiség is nagyjából megegyezett. Ám mégsem tudtam megidézni. Most már tényleges csalódottság ült a szemembe, hiszen az előbb már sikerült. Most pedig ismét csak a földön támaszkodok a jutsu befejezését követően. A sárkányra tekintek, aki továbbra is csak figyeli a próbálkozásaimat. Az ő arcán viszont nem látszik csalódottság a bukásom miatt. Büszkeség pedig pláne nem.  Mivel nem sikerült a próbálkozás, ahogyan azt szerettem volna így ismét belefogtam, remélve ezúttal sikerülni fog. Elkezdtem a szükséges chakrát gyűjteni, mellette pedig megformálni a kézjeleket. Miután mind az öt pecsétet megformáltam, jobb kezemet a talajra helyeztem, mivel azon volt a vértem. Ahogy hozzáérintettem a földhöz, a fölhalmozott chakrát belevezettem a talajba. Ahogy ez megtörtént, a fekete írásjelek is megjelentek rajta. Hallható volt a harmadik puffanás is mióta, gyakorlok, amit a szokásos füstfelhő követett. Ahogy éreztem, hogy felcserélődik lábam alatt a talaj, testsúlyomat előbbre helyeztem, megtámaszkodva azon a kezemen, ami nemrég még a talajt érintette most pedig már Tsubasa hátát. Ennek hála most nem estem seggre az idézést követően. Miután a jutsu sikerességét követő füstfelhő szétoszlott, leszálltam a nagy vörös hátáról. Aki utána odafordult hozzám.
- Jó! Most nézzük meg még távolabbról. Elrepülök, te pedig várj 20 percet mielőtt újra megpróbálsz megidézni! Ezt addig fogjuk gyakorolni, amíg nem megy elsőre.
- Rendben! Remélem ezúttal elsőre sikerülni fog. Hogy ne keljen annyiszor félrerepülnöd.
Amint befejeztem, Tsubasa szétnyitta szárnyait, amik eltakarták előlem a napot, majd amint egyet vert velük eltávolodott a földtől. Chakrát koncentráltam a talpamba, hogy a légáramlat nem repítsen el. Mivel már jól tudom mekkora széllökéssel jár a dolog. Pár perc elteltével pedig már az égen sem láttam. Miközben vártam és számolgattam a perceket az járt a fejemben, hogy jó lenne elsőre megcsinálni, hogy Tsubasának se okozzak túl sok gondot. Nem is tudtam egyhelyben maradni közben ezért egy kis körben járkáltam a tisztáson. Amint lejárt a haladéknak adott idő nem vártam egy pillanatot sem. Egyből elkezdtem megformálni a kézjeleket. Közben pedig az idézéshez szükséges már kitapasztalt chakra mennyiséget is elkezdtem összegyűjteni. Amin be is fejeződött az utolsó, a kos pecsétjének megformálására. Kezemet pedig a számhoz emeltem, mivel idő közben a sebemnél a vér megalvadt. Ezért újra fel kellett sértenem. Amint megtörtént leguggoltam, kezemet pedig a földre helyeztem. Majd a chakrámat a talajba vezettem, ahol tenyerem körül megjelent az idéző kör. Azonban az ezt követő puffanás és füst elmaradtak, ami azt jelentette az idézés sikertelen volt. Ezért hát meg kellett ismételnem a folyamatot. Ami már sikerrel záródott. Hiszen az idézés végén ismét a sárkány hátán találtam magam. Majd ahogyan azt mondta is. Egyből elrepült, ahogy leszálltam róla, hogy folytassam a gyakorlást. Így újra várakoznom kellett. Ez a 20 perc sem telt gyorsabban, mint a korábbi. Járkáltam fel-alá, oda és vissza. Remélve ettől gyorsabban megy az idő. Közben pedig tovább agyaltam. Ahogy lejárt az idő, megálltam és fújtam egyet. Amint valamelyest lenyugodtam próbára tettem magam. Elkezdtem megformálni a kézpecséteket. Szépen sorban disznó, kutya, madár, majom, kos. Mellette pedig elkezdtem felhalmozni azt a chakra mennyiséget, amit korábban is.  Amint az utolsó állat jelét is megformáltam, kezeimet elemeltem egymástól. Jobb kezem hüvelykujját számhoz emeletem. Majd a sebnél megharaptam. Már jó pár fognyom díszelgett rajta. Miután véres tenyerem a talajra érintettem, chakrámat azon keresztül átvezettem a síkfelületre. Majd szétoszlattam rajta, ezt követően tenyeremnél megjelentek az idéző körhöz szükséges írásjelek. Újabb puffanás törte meg a csendet a mezőn, és egy a semmiből előtűnő füstfelhő jelent meg rajta. Ami ahogy elkezdett szétfoszlani, elkezdte megmutatni kiket is rejtett el. Arra a pár másodpercre. Egy vörös sárkányt hátán egy emberrel.
 
// Bocsánat, hogy nem írtam hamarabb. De mindjárt vége a sulinak és az utolsó vizsgákra készültem. És a nemsokára következő szakmai vizsgákra. //

// Hyuuga Hanabi: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
Miután sikerült másodszorra is megidéznem valahonnan a távolból Tsubasát ismét leszálltam hátáról. Amint két lábam a földet érintette a sárkány szembe fordult velem. Egy gratulációval kezdte. Majd ismét mesélni kezdett a Kuchiyose no jutsuról még egy kicsit. Többek közt arról miben lehet majd másabb, ha nem itt akarom megidézni őt.
- Kérdésem egyenlőre nincs. Amik érdekeltek azokat kérdés nélkül válaszoltad meg. De akikkel érkeztem azok nem az embereim, csupán a barátaim.
Miután befejezte a mondandóját csak intett, hogy kövesem. Megfordult és mutatta az utat társaim irányába. Út közben, mesélt azokról a helyekről, amiken áthaladtunk. És a közeli helyeket is mutatta merre találom. Na persze az egy év alatt megismertem a szigetet. Eltévedni már nem tudtam volna. Hacsak nem a helyek neveiket mondták volna a sárkányok. Hiszen a szigeten megannyi rét, erdő tavacska található. Így nem csoda, ha kaptak neveket. Mi csak úgy tudunk közlekedni egy településen, ha elnevezzük az utcákat, tereket. Így most végre ezt is megtudtam Tsubasától, és ha esetleg egy sárkány gyakran időzik arra, akkor kiről van szó. Végül lassan elértük a tengerpartot, ahol a legénység már látszólag izgatottan várt. Mögöttük pedig nem sokkal ott volt a hajó aminek mielőbbi megjavításán néhány sárkány dolgozott. Illetve még egy sárkány volt ott, akiről a tőle megszokott fáradtság tükröződött. Gaho a part homokján feküdt, már alig bírt ébren maradni. Lila szemeit olykor egy hosszabb pislogás erejéig elrejtette fekete szemhéja. Amint meglátott a hajó legénysége oda is siettek hozzánk, hogy mielőbb megtudják mi a helyzet. Sokan kétségbe eseten kérdezgettek. Nagyon kevesen maradtak nyugodtak. De közülük egy még ennél is több volt. Sen’in magabiztosan lépett ki a sorból. Majd hencegett azzal, hogy igazat beszélt. Látszott rajtuk, hogy még semmit sem tudnak a helyzetről. Gaho pedig a tömeg mögül fejével bólint egyet, jelezvén, hogy kezdjem el lassan itt az idő.
- Sikerült szövetséget kötnöm a sárkányokkal. Ezért most elengednek minket. A hajót nektek készítik elő, hogy hazajuthassatok vele. Nyugi nem maradok én sem rabláncon a szigeten. Még maradok önszántamból egy kicsit. Engem majd másképp juttatnak haza. Titeket is elkísérnek egy darabig. De a szigetet körülvevő ködön biztosan átjuttatnak titeket. A közösen megélt élményeket sosem fogom elfelejteni. Sem a jókat sem a rosszakat. Útközben életüket vesztett társainkért, most adózzunk egy perc néma csenddel. - az egy perc letelte után folytatom - Remélem még fogunk találkozni, ha én is hazatértem.
Néhányan a nyakamba borultak miközben elköszöntünk egymástól, de volt akivel csak egy erőteljes kézfogást váltottunk.
- Most elviszlek titeket, ahhoz a sárkányhoz, aki pontosabban kifejti nektek hogyan is juttatnak titeket haza. Kövessetek!
A genjutsuról, és az emlékeik átírásáról inkább nem mondtam nekik semmit. Sokuk úgyis tiltakozott volna ellene. Így gyorsabb és könnyebb is lesz számukra és számunkra is. Odavezettem a legénységet a fekete sárkányhoz.
- Készen állnak Gaho-san!
Ahogy a fekete sárkány genjutsu alá vonta őket, ahogyan korábban én úgy ők eszméletüket vesztve hanyatt estek a part homokjában. Miután felraktuk őket a hajóra, a két sárkány, akik nem rég a hajó javításával foglalkoztak elkezdték tolna a hajót a tengeren. Majd eltűntek velük a sűrű ködben.