Déli Blokád

//Nah, akkor csak kényelmesen fogok írogatni:D És igen, lenne. Végre szeretném elkezdeni hosszú utamat a pecsétek világában Shikoku Fuuin // Ujjvéső technika lenne a kiszemeltem, tekintve, h csak erre van Ch keretem ^^//

Kellemesebb volt jóval a folyosó, mint az a fülledt hülye terem. A hőmérséklet különbség utóhatásait még most is éreztem. Nem nagy csoda, elvégre jelentős volt, és kicsit szédültem is miatta. Ezen mondjuk hamar túltettem. Ami pedig Kagerou-t illeti, nem vagyok kíváncsi minden apró kis titkára. Nyílván nem foglalkozom azzal, hogy mégis mik az indítékai, és ha már erről van szó, nem is fogom keresni. Sőt, megpróbálok teljesen feltűnés mentesen reagálni minden közeledő helyzetben. Nem válaszoltam Kagerou-nak, csak egyszerűen elfordultam tőle, bólintottam, és megindultam a lépcsők felé. Halk puffanás, és ködfelhő nyomait észleltem a hátam mögött. Utóbbit csak feltételezem, elvégre nincs hátul szemem. Eltűnt a leány nagy valószínűséggel. Bár így belegondolva, lehet hogy a leány szó nem is passzol már rá. Nő? Asszony? Baabaa~?* Mennyi idős lehet vajon? Lényegtelen. Nem az én dolgom, az fix. Szóval, ahogy említettem, megindultam a lépcsők felé, nem sejtve azt, hogy halálom közeleg. Éppen gondolkodtam, hogy mit mondjak, ha valaki valamit kérdezne, de nem találtam egy logikus indoklást sem. Majd amint a lépcsőt jól láttam, egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy hátat fordítok, és visszasprintelek az előző helyiségbe. Levendula-chan, és a Szerzetes jelentek meg előttem. Na, akkor mi a jó rákot csináljak? Mit mondjak? Mit reagáljak? Felnéztem végül rájuk, egy enyhe mosolyt dobtam feléjük, majd pedig a hölgy nemű fejbe vágott egy kérdéssel. Közben Szerzetes felém intett, és köszönt, amit persze viszonoztam, elvégre nem vagyok rossz modorú. Levendula-chan szokásos reakcióit már mindketten figyelmen kívül hagytuk, mert szimplán degenerált, én meg nem akarom, hogy ez a medve nekem rontson. Megint. Ártatlan arcot vágtam, és egy egyszerű válasszal lepattintottam magamról a lány kegyetlenségét.
”Mosdót kerestem, de csak egy üres szobát találtam. Én nem mennék be egy darabig.”
Remélem bevált. Csatlakoztam a csoporthoz, és velük tartottam. Végig gondoltam a  történéseket. Elég ‘meleg’ helyzet volt ez a kis edzésecske. Fárasztóbb volt, mint gondoltam. Franc se gondolná, hogy csak chakra koncentrációtól ennyire ki lehet ütni magad. Úgy összességében könnyedén bírnék aludni. Viszont hí a kötelesség, úgyhogy egyelőre még maradnom kell, és a srácokkal mennem, még akkor is, ha nem szeretnék. Remélem bepakolnak ide még egy edzést pluszba. Az végleg szétcsapna. De hát mit vártam? Kinn vagyunk a fronton. Itt nem lesz időm pihengetni, csak minimális ideig. Remélem azért annál több.
Nem szívesen töltök sok időt ezzel a két barommal, elég furcsák mindketten. még a végén valami vírust elkapok tőlük, és én is idióta leszek. Az nem lenne jó. Nem akarok erre a kettőre a legkevésbé sem hasonlítani. Zavaró tényezők a napomban. Bár, elképzelhető, hogy hosszú távon megbarátkozom velük. Elvégre egy szobán osztozunk. Akik így élnek, azok megtanulnak egymás mellett élni is. Ha mégsem, akkor valamit nagyon csúnyán elcsesztünk. Remélem azért inkább nyugis formát vesznek fel a közösen eltöltött időink. Bár ez per pillanat nem éppen úgy festett. Levendula-chan éppen lecseszést tartott a számomra. Ez nem jó.

//Yoroshiku Madara-sama ^^ Biztos vagyok benne, hogy jól el fogunk írogatni egymásnak Illetve hát, na:D Elnézést a késésért ^^”//

Levendula-chan szúrós megjegyzésére csak vállamat vontam. Ennyire nem gondoltam ki előre a sztorit. Meg amúgy is, kit érdekel, hogy ez a lány mit gondol rólam? Csak néhány napig, vagy maximum hétig fogok vele aktívan érintkezni. Már amennyire ezt lehet annak nevezni. Dióhéjban, nem nagyon foglal le, mert nem fontos. Ez talán elég nyers, és egyértelmű volt ahhoz, hogy leírjam pontosan ezt a helyzetet. A szoba felé kezdtünk orientálódni, de egy szót sem szóltam hozzájuk, amíg le nem vágtam magam az ágyamra, és a leány megint elkezdett nyavalyogni valamin. A gyerekes kis párbeszédükön nevettem egyet, és a falnak fordultam. Semmi több. Nem volt kedvem magam fárasztani azzal, hogy megint beszélek velük valami hosszú, és nagyon fárasztó témáról. Egy pár percre elszundítottam, és miután felkeltem, eszembe jutott, hogy én egy barom vagyok.
Lehet, hogy én úgy gondolom, hogy nem lesz rájuk szükségem, de a helyzet nem ezt mutatja. Ez háború. Együtt kell működni. Lehet, hogy a hideg ráz néha kettejüktől, de attól tartok, hogy nem egy két hét lesz az itt tartózkodásunk ideje, hanem jóval több. Bíznom kell bennük, és nekik is bennem. Felültem, és felmértem a helyzetet. Milyen hangulat volt? Szokásos. Maku, a.k.a. Levendula éppen valami könyvet olvasott, a testvére pedig evett. Szokásos. Miért szoktam ehhez hozzá? Ez nem jó jel. Nem mintha lenne választásom. Kéne egy kis beszédtéma.
”Szóval, öhm… Mizu?” Gratulálok, Mamou. Egy zseni vagy. “Mármint, úgy gondoltam, hogy kicsit beszélgethetnénk.”
Remélem ez már valahogy kimentett. Nem tudom, hogy mit kellett volna mondanom, nem kedvelem őket, de megadom nekik az esélyt a bizonyításra. Úgyhogy újra nekiugrottam, most már értelmesebb témával:
”Lehet, hogy nem fog titeket érdekelni, de azért elmondom. Az okom, amiért úgy döntöttem, hogy eljöjjek ezen az istenverte hajón, az nem más, mint hogy bizonyítsam a falunak, hogy igenis erős vagyok. Főleg az otthoniaknak. Apámnak, aki most is a fronton van, és anyámnak, aki pedig otthon vár mindkettőnket. Nem kérem, hogy meséljétek el, hogy mi az okotok, de egy kérdésem van: Amikor hazafelé megy a hajó, ugyanígy fogunk beszélgetni itt? Itt leszünk mind? Akár csak egyikünk is itt lesz?” Erős volt, amit kérdeztem? Valakinek egyszer fel kell tennie ezt a kérdést is. Lehet, hogy korai volt viszont. Remélem nem.
Kis idő után ebédre hívtak. Felkeltem, és intettem a srácoknak is. Elindultam a folyosón.