Déli Blokád

„Nem.” kaptam meg a választ a kérdésemre. Nem genin. Hát, rendben, nem kérdezősködöm. Az ajtó felé fordultam, felemeltem jobb kezem, és intettem.
„Rendben. Elmentem enni. Éhenhalok….” fejeztem ki gondolataim, majd nekiindultam. A folyosók tömve voltak emberekkel egészen a kajálda pultjáig. Voltak előttem vagy ötvenen, szóval sajnos nem láttam mi van mára. Ajtóhoz érve észrevettem, hogy ott áll egy figura. Nem szenteltem neki nagy figyelmet, biztos valami biztonsági ANBU, vagy mittoménmi. Éhesen nem szeretek túlgondolni semmit. Körbenéztem a teremben. Tele van. Helyem sem lesz leülni? Mi vagyok én, ló? Meh… eszem állva akkor. Csak kapjak végre kaját.
„Fufhhh…” fejeztem ki érzelmeimet, mire nevetgéléseket, és bólogatásokat vettem észre. Egyet értett velem majdnem mindenki. Szörnyű a sorbaállás. Kajából semmit sem lehetett látni. Mások tálcáján csak pálcikákat és valamennyi rizst láttam. Mi, dango rizzsel? Nem tűnik túl soknak. Max eszek két tányér rizst, meg hat adag dangot… már ha marad.
„Mennyünk már! Nem bírom tovább….” fogtam a hasam. Próbáltam halkan mondani, de megint halottam a kuncogásokat körülöttem. Vagy kinevetnek, vagy együtt éreznek. Engem már nem érdekel, csak menyjen le a sor.
ez így folyt még vagy tíz percig, mire végre tálcát ragadhattam. Szerencse. Majdhogynem tele van minden kajával. Valószínűleg újratöltögetik. Kiragadtam két tányér rizst, meg úgy három pálca dangot, és körbenéztem. Rengeteg asztal van, de mindegyik tele. Nem érek rá erre. Odarohantam az első falhoz, és nekitámaszkodtam háttal. Balkezemben fogtam a tálcát, jobban a hashit, és nekiláttam a rizsnek. Benyomtam a felét, aztán eszembe jutott, hogy van dangom, úgyhogy most abból ettem meg egy pálcát. Aztán rákaptam a maradék fél tányér rizsre, majd megint egy pálca dangora, és megint rizsre. Ezúttal egy teljes tányér rizst ettem meg, és utána a maradék dangom. Jól esett. Végre tudtam gondolkodni. Visszavittem a tálcám a helyére, majd vissza mentem a falhoz, ahol álltam. Vártam.
Nem sokkal később, mikor mindenki a vége fele járt, megint meghallottuk a hangosbemondó recsegését, majd megszólalt valaki a túloldalról. Felnéztem a hangfalra, és figyeltem.

Miután létrejön a köd és beteríti a környezetet, óvatosan indulok meg az ellenfelem irányába. Azonban az ellenség ekkor tűzgolyókkal támad és azok fényei eléggé megvilágítanak minket. Ennek ellenére lopakodok tovább, nem foglalkozva azzal, hogy esetleg megláttak. Nyugodtan haladok tovább, amikor hirtelen valami földhöz vág. Pár pillanatra megvakulok, majd egy köhögő roham fog el, amit alig tudok visszafogni, nehogy lebukjak. Úgy néz ki, egy villám technikát használtak rajtam. Nem túl jó jel...
- A fene essen beléd... - dünnyögöm halkan, csak úgy magam elé. Ez nagyon nem volt szép az ellenségtől. Nehézkesen felállok a földről, alaposan megmozgatom a kezeimet, majd megalkotok néhány kézpecsétet. A következő pillanatban az előttem lévő vízbe koncentrálom a chakrámat.
- Suiton: Suikodan no Jutsu! - aktiválom a technikát.
A következő pillanatban egy vízcápa tör elő és indul meg az ellenfelem irányába. Ezt követően egy kerülőt teszek és most már futva közelítem meg a célpontot. Kicsit visszább veszek az óvatosságból és inkább minél hamarabb próbálom elintézni az ellenfelem. Próbálok a lehető leggyorsabban mögé kerülni, majd egyszerűen csak leszúrni a kardommal. Ha szerencsém van, akkor azonnal végzek vele. Ha viszont a támadásom nem sikerül, akkor folyamatosan rohamozom ellenfelemet, de úgy hogy a lehető legközelebb legyek hozzá. Így nem igazán tudná létrehozni a technikát, elvégre ha nem védekezik, akkor könnyen felszabdalhatom.

Én csak védekezek, de érzem, hogy a tűz golyó csak egy véletlen volt, viszont a közeli ellenfél nem vicc. A támadás távolabbról érkezett és nem volt célzott lövés, viszont meg kell találni. A villám elemtől nem félek, lévén magam is birtoklom, így túlélek egy ilyesfajta támadást, ami viszont Shinkoról nem mondható el. Ekkor köd emelkedik fel, amiben biztos vagyok, hogy a társam hozta létre. Jó lenne, ha egyedül lenne, de együtt kéne dolgozni. Ekkor észreveszem, hogy társam a földre kerül és látszik az is, hogy nem önszántából. A felvillanó kék fény jelzi, hogy villám támadás érte el. Nem gondolkodom sokat egyből a társam mellett termek és várom a következő támadást. Előkészítem a következő támadást, ami majd a raitonnal felgyorsított shunsinon fog alapulni, amit az ellenség felfedte magát, hogy aztán a kuroki giri // szellemfaló hasítással támadjak.

Elégedetten várom, hogy a cápát célt érjen, de amikor hirtelen megszűnik a támadásom, meglepődök. Úgy néz ki, az ellenfelem könnyedén kivédte a cápabombát. Már éppen megindulnék, hogy közelharcban próbálkozzak, amikor a társam megjelenik mellettem.
- Csak hogy itt vagy! - szólalok meg. - Az előbb egy cápabombát lőttem az ellenfélre, de az hatástalanította. Ezen kívül úgy érzem, kard van a kezében. Mit szólnál, ha megtámadnád, közben én elterelem a figyelmét. Néhány víz technikával megpróbálom sakkban tartani, amíg megközelíted. Ha már ott vagy nem messze tőle, akkor megyek és én is támadok. Nem vagyok nagy szám kenjutsuban, de szerintem ketten el tudunk intézni egy ellent. Jelenleg abban az irányban van, kb ott találod - mutatok az ellenség irányába.
Ezt követően megvárom, hogy mit válaszol. Ha nem megy bele a tervembe, akkor meghallgatom az övét és az alapján mérlegelünk. Ha viszont az én tervem szerint harcolunk, akkor azonnal megalkotom a szükséges kézpecséteket.
- Indulhatsz! - mondom, majd aktiválom a technikámat. - Suiton: Ja no Kuchi!
Hirtelen a környezetemben lévő vízbe koncentrálom a chakrámat. A következő pillanatban az esővíz megremeg a talajon, majd robbanásszerűen előtör a vízkígyó, de úgy hogy rövid időre engem is ellep az örvény. Amint létrejön a kígyó, azonnal az ellenfél irányába küldöm és azzal próbálom a földre küldeni. Ha elugrana előle, akkor irányítom tovább. Ha megsemmisíti a kígyót, akkor három cápabombát lövök ki egymás után.
Amint Kawachi eléri az ellenfelet, feloldom a ködöt, ami lassan oszladozni kezd, majd kézbe veszem a ninjato-mat és megindulok én is. Próbálok a lehető leggyorsabban lopakodni és hátulról meglepni az ellenfelet.


//És a hangulat zene: https://www.youtube.com/watch?v=OcUulyx5HM0 //

Amint észreveszem, hogy Shinko a födre került és még a technikát is látom, legalábbis az árulkodó jeleket egyből a segítségére sietek és miközben segítek neki félszemmel az ellenfelünket figyelem. Shinko gyorsan tervet eszel ki, de nem minden részlete tetszik. A sikertelen támadást tudomásul veszem, de nem tulajdonítok neki túl sok 
- Gyorsabb vagyok, mint a technikáid, még engem találnál el. Inkább tartsd egy bizonyos távolságon kívül, mert van egy ötletem. Ha szólok, akkor engedd közelebb de csak akkor!
Ha Shinko megbízik bennem annyira, hogy elhiszi, hogy van tervem és nem csak blöffölök, akkor előkészítem a dolgot és egy néhány támadás után, amikor az ellenfél úgy érezheti, hogy most jött el az ideje a támadásnak bevetem a hegyekben tanult technikámat, aminek vízostor a neve. Nem elkapni akarom az ellenségem, csak fizikai kapcsolatot akarok vele teremteni, hogy a víz ostoron keresztül megtámadhassam egy villám elemű technikával, aminek még akkor sem biztos, hogy ellen tud állni, ha villám elemű is. A technika viszont nem igazi támadás, csak a valódi támadás elrejtésére szolgál.
- Most hagyd abba!
Kiáltok Shinkonek, ha az én támadásom véget ért és amint a társam befejezi a támadást azonnal a villámmal felgyorsított shunsint vetem be, majd az egyik katanát előrántva azzal támadok a villámcsapás nevű kenjutsu technikát vetem be.

Kényelmesen álldogáltam a fal mellett, nekitámaszkodva, jobb lábamat magam alá tettem támasztéknak, bal lábamat áthelyeztem jobboldalamra. Karjaimat összefontam, fejemet leszegtem, és szememet becsuktam. Nem gondoltam semmire, csak emésztettem. Próbáltam gyorsan, mert ugye akármi következhet, és kellemetlen lenni ennyi kajával edzésnek indulni. Pár perc telhetett el, és máris recsegni kezdett a hangosbemondó, ahonnan nemsokára meg is hallhattuk az újabb „közérdekű bejelentést,” ami így szólt:
„Minden Genin az étkezés után menjen vissza a kabinjába. Kijelölt oktatók fognak foglalkozni minden kabinban lévő csoporttal, akik további utasításig egy csapatot fognak alkotni! Köszönöm a figyelmet!”
Felemeltem a fejem a szövegelés közben, majd egyből az ajtó felé fordultam, és megindultam előre. Végig vágtam az előző útvonalamon, fehérfalú folyosók, szűkek, sok volt belőlük. Megkerestem az emeletemet, amolyan oda sem figyelve, befordultam a folyosóra, és végigmentem a legutolsó szobáig, ami előtt a takarító segített be nem is olyan rég. Befordultam, leültem az első ágyra, ami természetesen az enyém volt, majd felnéztem. Felnéztem, és felugrottam. Eléggé megijedtem a fura látványtól.
„E-egy sze-szerzetes?” dadogtam  ijedtemben, és hátraestem az ágyamra, majd körbe néztem a szobában. A következő pillanatban megint igencsak megijedtem, de most inkább meglepődtem. Egy csinos fiatal (korombeli, csak így szebb mondani) hölgy állt velem szemben, azaz oldalt… ’Levendula lila hajszín, és szeplők. Istenem, mondd, létezik ennél gyönyörűbb párosítás? ’ szakítottam meg egy pillanatra szívrohamomat egy belső monológgal.
Mikor egy pillanatra magamhoz tértem, felpattantam, és kirohantam a szobából, de az ajtóban megálltam egy másodpercnyi bocsánatkérésre. Kihajoltam, megnéztem a szobaszámom, pipa. Folyosó száma, pipa. Emelet? Pipa. HAJÓ?! Gondolom pipa. Visszafutottam a szobá(m)hoz, és behajoltam, majd csendesen megkérdeztem a lánytól:
„Ez az én kabinom?” majd ránéztem a szerzetesre, és rá kellett jönnöm, hogy csak egy jól megtelt srác. Ejj, biztos kényelmesen belefér a bőrébe… Igenlő válasz esetén bemegyek, leülök az ágyamra, és elkezdek pakolni idegességemben.
„Amúgy, mi a fene történt errefele? Mármint, nem rémlik, hogy itt lettetek volna az előbb…” tettem fel kis idő múlva a kérdést, majd fejemhez kaptam, és felpattantam. „Elképesztően modortalan vagyok, még ha meglepett voltam, akkor is. Akirama Mamorou vagyok, Hívjatok nyugodtan Mamorounak, vagy Mamounak… Az Akiramát, ha lehet, hagyjuk.” A további kommunikációban részt veszek szívesen.
Egy dolog zavart összesen… Mi történt Kagero-val? Még egy embert elvisznek? Lehet, hogy valami titkos meglepetést szervez a kapitány a csapat számára, lehet, hogy ők a titkos beépített emberek. Kagero, és a másik hölgy… Kérdést nem akarok feltenni ezzel kapcsolatban, majd kiderül, ha kiderül…

//Számítok Kagero-ra még, vannak tippjeim, hova vitted //

Mivel a társamat jelentősen hátráltatja a köd, kénytelen vagyok feloszlatni azt. Ki gondolná, hogy kirigakurei létére nehezére esik benne a tájékozódás... Így hát volt köd, nincs köd. Sajnos ez nem lett a legszerencsésebb húzás, ugyanis amint láthatóvá válik a környezet, egy ellenséges kunoichi támad a társamra. Kawachi nem igazán tud mit csinálni, a csaj eltalálja a vállát. Ekkor nagyon gyorsan megalkotok néhány kézpecsétet és aktiválom a Ja no Kuchi-t. Az ellenfél azonnal elrepül és egy fához passzírozódik. Azonban ez nem elég ahhoz, hogy ártalmatlanná tegyem, talpra szökken és harci állást vesz fel. Alaposan végig mérem, úgy hogy lássa miről van szó. Szemtelen szemeim szemtelenül( ) megbámulják a nő melleit, majd elmosolyodok.
- Add fel kislány! - szólok oda, miközben kézbe veszem a ninjato-mat. - Ha most leteszed a fegyvert és a fogjunk leszel, akkor megúszhatod élve a háborút. Viszont, ha ellenszegülsz, akkor... - nem fejezem be a mondatomat, egyszerűen csak elhúzom az egyik ujjamat a nyakam előtt.
Biztos leesik neki, hogy mire célzok. Azt azonban egyáltalán nem hiszem, hogy feladja magát harc nélkül. Lassan felkészülök az összecsapásra. Chakrát koncentrálok a kezembe, majd átáramoltatom a fegyverembe. Pár pillanat és aktiválom a Formázás Útját. Nem hozok létre semmilyen speciális alakot, egyszerűen csak chakrával borítom a kardom pengéjét. Mivel nem tudom mire képes az ellenfelem a karmaival, nem kockáztatom meg, hogy tönkre tegye a kardomat.

A taktika meg volt és már csak elkezdeni kellett volna, ha nem lenne a köd. Mivel Shinko hozta létre, így neki is kellett feloldania. Amint a köd feloszlott az ellenségnek vélt alak eltűnt. Nem tudom mire vélni a dolgot, talán a ködben nem tud tájékozódni és így a támadásunkra várt, de mivel a köd eltűnt, így ő lendült támadásba. Nem kellett sokat várni a válaszra, mert a következő pillanatban iszonyatos fájdalom nyílalt a jobb vállamba, majd a lendület el is repített a támadó korábbi helye irányába. Minden felszerelésem sértetlen volt és én is, kivéve, hogy a jobb kezem használhatatlanná vált, legalábbis kardforgatásra biztos. ~Peched van!~ Szerencsém van, mert ugyan kardot jobb kézzel képtelen vagyok használni a zanbato használatára egy kézre is van technikám, nem mellesleg a legtöbb kenjutsu technikámat elsajátítottam bal kézzel is, mivel egyszer két hónapig képtelen voltam használni a jobbat, mert levágták, majd visszavarrták. Egyelőre nem készülök támadni, de a kardot, amit korábban is használni akartam, kihúztam a tokból és direkt szerencsétlenül fogtam, mintha nem annyira menne a bal kézzel a fegyverforgatás és várok, hogy támadjon, természetesen felkészültem a Hien használtára, ha védekeznem kell.

// Sorry a késésért:D Akkor válaszok!
Több ötletem is akadt mostanában, úgyhogy hosszú off rész jön:D
Első ötletem/teóriám, hogy Kagero lesz az oktató/sensei. Most már biztosabb vagyok ebben, mert mondta (írtad), hogy nem genin, és ez egy utánpótlást szállító hajó, ezért gondolom, hogy poénból chuunin+ ninja van a hajón, kivéve Hariko, de ő majd a teória no #2-ban kerül elő.
Ha Kagero a sensei, akkor a Testvérsrácokkal ( Szerzetes, és Levendula-chan) leszek egy 3-man cell-ben. Róluk nem gondolkodtam sokat, de annyi megérzésem van, hogy a csapatmunkájuk kiváló. ( Elég Shounen-t láttam már ahhoz, hogy tudjam, hogy ha valakik nem jönnek ki jól, elképesztő a csapatmunkájuk:D)

A második tézisem, hogy Kagero egy Hariko-t üldöző ANBU, vagy a társa…? o.O mindkettő opció. Hariko nem volt benne a nyilvántartásban, feltehetőleg álnévvel jött a hajóra, ez része lehetett a privát küldetésének. Ezt kiszagolta a vezetőség, és ráküldtek egy ANBU-t. (maszk is megvan, igaz, hogy Kakashi-s, de maszk.) Ha a társa, az megmagyarázza, hogy miért lépett le (mondjuk mind megmagyarázza, de ez a legerősebben.).Nyilván, ha a társa, akkor nem kockáztathatja a küldetés bukását, ezért 1.) vagy lezúzott a hajóról, vagy 2.) elbújt a hajón, várva a jó alkalmat. (Mmint Kagero) Ez viszont lehet, hogy kiterjed a Testvérsrácokra, akik szintén lehet, hogy kémek.

OKFEJTÉS VÉGE! Jöhet a Poszt! //

Miután a hangulat lenyugodott, és a srácok kifújták magukat egy pillanatra, ők is elkezdtek bemutatkozni. Szerzetesen jól látszott az ijedtsége, főleg a kinti tengerhez hasonlító tajtékzó homlokán. Furcsa pózából, amibe én kényszerítettem, leereszkedett, kifújta a stresszt, és leült. Ezután hozzám fordult, és megszólalt:
„Fúhh... Hála az égnek! Már azt hittem valami baj történt... A nevem Fuhatsudan Kurosu, örvendek a szerencsének és hidd el, én talán még jobban megijedtem, mint te. ” Beszéde közben zihálva lélegeztem, és ahogy a végéhez ért, hirtelen levegővel jött ki belőlem egy megkönnyebbült „nevetés”. Mondjuk annak nem nevezném, mert amolyan rekedt lovas köhögés beütése volt, de legalább lenyugodtunk… gondoltam. Ekkor a „Levendula Szépség” megszólalt:
„Az én nevem Fuhatsudan Maku.” Mi van?! Ezek ketten rokonok?! „És elmondanád, hogy mi a francot csináltál?” Épp szóra emeltem volna a kezem, de a stílusa, és lóköhögésem megakadályozott.
„Nem, nem voltunk itt az „előbb” a kérdés csak az, hogy mi az az „előbb”? Az ebéd után cuccoltunk be… Te meg!” összeszedtem a gondolataimat, de szájam nyitása közben Levendula-chan (najó… ez a kettő marad nekem Szerezetes, meg Levendula-chan…) neki ugrott a „testvérének”… „Hülye vagy, hogy itt ugrálsz?!?! Milyen shinobi vagy te?” Vágta a sráchoz.
Vannak dolgok, amiket nem tudok elfogadni. Ilyen például a csapaton belüli erőszak. Nem rémlik, hogy valaha is megütöttem volna Kyuumaru-t vagy neadjisten Ava-chant… Szinte semmi gondolkodás után felálltam, ott teremtem, és megfogtam a lány kezét, és a szemébe néztem.
„Miku-san. Nem érdekel, hogy mi a kapcsolatotok, vagy rokonságotok. Egy faluból vagytok, és egy szobában laktok. Én rám is igaz ez, és amíg ez fenn áll, nem vagyok hajlandó elfogadni ezt a magatartást. Semmilyen jogod nincs felülbírálni mások döntését.”
A monológom után elengedtem a lány kezét, majd visszafordultam az ágyamhoz, és hátranéztem.
„Szerzetes, ne légy töketlen. Főleg ne kint, amikor mások élete múlik rajtad. Ez nem játék, Öcsi.” és ledőltem az ágyamra.
Ha senki nem reagál, akkor falnak fordulok, és alszom az oldalamon. Egy darabig csak fekszem, aztán gondolataimba merülve dőlök ki. Mégiscsak húz az a has. Főleg egy ekkora adag ebéd után. Ez lesz a második alkalom, az alvásra aznap. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy este majd írok egy levelet anyámnak. Apám felől nem hallottam, lehet, hogy majd utánajárok… Nem tudom még...*

//* élményben lesz megírva, ha nem akadály Ja, és nem akartam semmit rákényszeríteni egyik karakterre sem, így jött ki a sztori a részemről… ÉS tudom, hogy ez csak amolyan kis fejbevágjuk a hülyét, de Mamorou máshogy látja…//

Ellenfelem jelen állapotában jobban hasonlított egy macskához, legalábbis az állása és a szeme, mint egy emberre, még ha két lábon is állt. A technikáját eddig nem volt időm megfigyelni, lévén nem is nagyon láttam a korábbi köd miatt. Nem tudom, hogy milyen technikát használ, de nagyon gyors, biztos, hogy gyorsabb, mint én, még a villám shunsinnal sem vehetem fel vele a versenyt, egyetlen lehetőségem, ha előbb tudom, hogy mit akar, mint ő. Arra gyorsan rájövök, hogy a következő célpontja én leszek, mert látszik és ha már egyszer eltalált akkor miért ne végezné el a munkát. Figyelem a mozgását és amint felém fordul és elrugaszkodik én magam is mozdulok, leginkább hátrafelé, de valamivel balra, olyan 20- 30 foknyival a teljes hátra iránytól, mert így jobban eltávoldhatok mégis a következő lépésemmel támadhatok is ellen. Ha sikerül elugranom a támadás elől, akkor amint földet érek egyből támadok is egy előre ugrással ám nem a pengével támadok, hanem csak úgy teszek, mintha le akarnék csapni, de az utolsó pillanatban ököllel, amiben benne van a katana a lendület miatt védekezni képtelen ellenfelemet képen vágom, amitől legrosszabb esetben is jó néhány pillanatra bekábul.

Úgy néz ki, hogy egyetlen ellenfél fog elbánni velünk. A kunoichi elég rendesen megruházza Kawachit, ráadásul amikor szólok neki, hogy adja fel, eléggé felháborodik. Újra támadásba lendül, mire a társam igyekszik felvenni a versenyt vele. Nincs más teendőm, mint besegíteni neki...
- Kontrolláld a lélegzeted... - dünnyögöm magam elé a mantrát. - Várj, amíg a célpontod leengedi védelmét.
Lassan két kézre fogom a kardomat. A penge halk búgást ad ki magából a chakrától, ami körül veszi. Tudom, hogy nagyon gyorsan kell lecsapnom és váratlanul, így hát egyetlen csapásba próbálom koncentrálni az energiámat.
- Hangolódj a célpontodra... - suttogom. Minden izmom megfeszül, ahogy a támadásra készülök. Figyelem a nőt, minden egyes mozdulatát, de még nem indulok. - Érezd meg a gondolatait és a mozdulatait.
Az egész testem készen áll, itt az idő. Egy shunshinnal kirobbanok a helyemről és nagy ívben megkerülöm a harcoló feleket. Próbálom a lehető legjobban felgyorsítani a testem, majd oldalról beleszállok a nőbe. ~ Csapj le, mielőtt a célpontod észre vesz! ~ Amint mellette vagyok, előre lendítem a kardomat és megpróbálom ledöfni a kunoichit. Ezzel viszont még nincs vége, nem fejezem be a mozdulatot, megyek tovább és testtel belecsapódok. Megpróbálom arrébb lökni a kumogakureit, közben én is megyek tovább, nehogy Kawachi megpróbáljon levágni. Ha a tervem sikerül, akkor a nő a földre kerül és én is biztonságos távban leszek a társam pengéjétől.

Ledőlve az ágyamra reménykedtem, hogy alhatok egy szépet. Persze, hogy nem… Mert miért is tehetném meg? Egyértelmű, hogy valakinek nem tetszik, amit csinálok. Szóval, ez a félkegyelmű asszony, miután ledőltem, elkapta a kezét, és elkezdett bőgni… Ez hihetetlen... Ennyire álszent hogy lehet valaki? Szinte még idegesítőbb, mint az előző jelenet, mindegy, leszarom, alszom inkább. Vagyis, aludnék, mert ez a jobb kifejezés. A leány elkezdett nyavalyogni a testvérének, aki meg persze, hogy felkapta a vizet. Ezek ketten tényleg nem normálisak? Vagy csak ennyire megjátsszák… Remélem utóbbi… Nincs kedvem egy bunyóhoz. Szóval a skac felpattant, és elkezdett lehordani, hogy miért kezelem így a testvérét, és már majdnem nekem jött, aminél kevésbé semmi nem tudott érdekelni, de azért megfordultam, és éppen szóltam vissza neki, hogy csekkolja már le Levendula-chan kezét, hátha van benne egy fej hagyma, ami miatt ennyire sír, de sajnos ezt megakadályozta a hangosbemondó.
„Minden Genin induljon meg a fedélzetre. Kabinok szerint alkossatok csapatokat! A kabinotok bejárata előtt lévő szám lesz a csapatotok száma is. Öt percetek van az indulásra!”
Ez kicsit felbontotta a vitát, amit én kihasználva felpattantam, és az ajtóhoz siettem, amin nem tudtam átmenni, mert Levendula már kiviharzott, valami „Idegesítőek vagytok…” beszólással. Na, ezaz. Hurrá, idegesítő lettem. Sokadszorra, gondolom. Ez után Szerzetes vonult oda, és bocsánatot kért, mert nem bírja, ha valaki a „nővérével szarakodik.”
„Na, ez aztán a család.” mondtam csak úgy magamnak, „Egy idegtépő hárpia, és nyámnyila kisgömböc.”
Sokkomból felébredve megráztam a fejem, és neki indultam a hajónak. Folyosók szokásosan szűkek voltak, és ráadásul még tele is. Először át akartam szlalomozni rajtuk, de aztán rájöttem, hogy ez felesleges, ugyanoda megyünk mind… Szépen lassan szivárgott előre a tömeg, én meg baktattam valahol a közepén. Haladgattunk, de az az öt perc lassan a vége felé haladt, úgyhogy elkezdtem sürgetni a tömeget, de senki sem reagált nagyon. Kezdett elegem lenni, úgyhogy elkezdtem kikandikálni a tömegből. Nem sokkal előttem láttam valami kanyarodást. „Ez nem lehet igaz,” gondoltam, ”Mindenki az átkozott WC előtt áll? No, akkor…!” lenyúltam az előzőleg a combomra erősített drótkötélért, és lecsomóztam a lábamról. Felnéztem a plafonra, és láttam egy, a falhoz erősített lelógó lámpát.”Ayatsuito no jutsu!”
A drót esés közben kilőtt a lámpa felé, majd ahogy fogyott, elkaptam a végét, és felrántottam magam vele. Rákoncentráltam a másik végére, és azzal egy másik lámpára kapaszkodtam, amivel a sor legelejére értem. A kis „Tarzan”-jelenet után talpra érkeztem, feltekertem a drótkötelet, vissza erősítettem a helyére, és neki indultam a fedélzetre.

//A záró reag//

Alaposan összeszedem magam és sikerül átlényegülnöm orgyilkossá. Pár pillanat alatt ráérzek a nő mozgására, majd meglódulok. Hirtelen, nagyon gyorsan csapok le. A kunoichi erre valószínűleg nem számított, pláne hogy Kawachival volt elfoglalva. Egyszerűen csak oldalról neki ütközök, keresztüldöföm a kardommal, majd haladok vele tovább. Ezt követően egyszerűen csak ellököm magamtól és kiszabadítom a fegyveremet a testből. Majd kifújom a levegőt... Újabb diadalt könyvelhetek el magamban, de ennek ellenére dühösen szúrom a kardom a földbe. Óvatosan meggyőződök arról, hogy az ellenség már halott, majd letérdelek mellé. Megszabadítom a fejpántjától és az övemre kötöm azt.
- Nyugodj békében! - mondom, miközben a homlokára teszem a kezem.
Ezután felállok és a korábban megölt kumogakureit is megszabadítom a fejpántjától, illetve neki is megadom a végtisztességet. Ezt követően újra kézbe veszem a kardomat és elindulok abba az irányba, amerre a csapataink vonultak.
- Gyere, csatlakozzunk a többiekhez! - mondom Kawachinak eléggé szomorú hangon. - Szerintem még jelentést is kell majd tennünk a történtekről... ráadásul egy kis pihenő is nagyon jól esne!
Ekkor elhagyom a csatamezőt. Ha akar, Kawachi csatlakozhat, de ha nem, akkor egyedül megyek tovább.

//Záró poszt//

Biztos voltam benne, hogy előre mozdulni talán a legidiótább ötlet, amit a nő támadása ellen tehetek, hiszen ha így teszek, akkor pont mögém kerül és folytathatja a támadást, így a legésszerűű az volt, ha pont ellenkezőleg mozdok ahogy ő. Míg ő előre indult és balról akart lecsapni, nekem az volt a legjobb döntés, amit tehettem, ha balra és hátrafelé mozdulok kifelé a támadás sugarából, hogy aztán egyből támadhassak. Gondoltam, hogy szerencse kell, hogy betaláljak, ami nem jött be, mert a nő reflexei jobbak voltak az enyémnél, viszont szerencsémre, hozzzám hasonlóan ő is elfelejtett valakit, aki szintén ott volt, Shinkot, akinek lehetősége támadt, hogy támadjon abban a pillanatban, hogy az én támadásom sikertelenné vált. Ugyan nem volt megbeszélve a taktika, mégis úgy történt minden, mintha ez előre ki lett volna tervelve.Az egész csak egy pillanatig tartott, mert láttam, hgy a nő épp hasba akar szúrni, de Shinko támadása magával sodorta és a kard, amit a társam forgatott végül végzett vele. Örülök a döntésemnek, hogy végül nem a karddal támadtam, csak ököllel, mert ha úgy teszek, akkor Shinko pont belerohan a pengébe és a nővel együtt ő is meghalhat. Ahogy a nő kileheli a lelkét az én koncentrációm is visszatér és figyelmes leszek arra, hogy körülöttünk egyre kevesebben harcolnak és szerencsére mi vagyunk a győztesek. Alig térek magamhoz Shinko már le is vágja a két shinobi fejéről a fejpántot és mint ereklye elteszi. Ugyan az egyiket én öltem meg, a másikat meg közösen, nem igazán érdekel a fejpánt, egy jobb dolgot keresek. Miután Shinko végzett és a tábor felé indul a nő ruhájában megtörlöm a kardom, hogy lejöjjön róla a vér, majd átkutatom a két hullát, hátha kunai-on és shurikenen kívül van-e náluk használható fegyver és minden ami értéket képvisel elveszem tőlük. A hasznos dolgokaat megtartom magamnak, míg a többit leadom a falunak, mert hiába van az idézős technikám miatt kevés fegyver, nem akarom gyarapítani a vagyonomat fölösleges fegyverekkel, inkább használható nagyobb fegyverekre hajtok.

//Majd egy listát kérhetnék a két halottnál lévő fegyverekről? Mert ugye a karakteremnek szüksége van egy fegyverre a technikához, amit jelenleg nem tud használni.//

Felértem végre a fedélzetre, és egy valami férfi kezdett el hadoválni mindenféle általános dologról, ami már a levélben le volt írva nagyrészt… Értelme nincs, de hadd beszéljen, nem nagyon érdekelt… Leálltam, hogy megkeressem azt a két félkegyelműt, de sehol nem láttam őket… fura, pedig előttem elindultak jóval… Itt kéne lenniük… Mindegy. Inkább várok rájuk én. Majdcsak feltűnnek. Ahogy így álltam, egy alak jelent meg mellettem. Durván a vállamig ért, nőnek nézett ki oldalról, és mintha egy maszkot hordott volna… MASZK?! Ka…
”Te velem fogsz tanulni. Már megkaptam rá az engedélyt.” Kagero-san állt mellettem. Megkerült. Végre! Azt hittem, soha nem látom újra. Várj, vele fogok tanulni… De az nem kabintársakra vonatkozik…? Akkor lehet, hogy…
”Kagero-san, mondcsak… Már egy ideje gondolkoztam… Pontosan, mi is a rangod? Azt mondtad, hogy nem vagy genin… Akkor mi? Jounin?” Komolyan felé fordultam. Belenéztem a szemeibe, igazán mélysötét szemei voltak… Egy pillanatra megálltam a beszédben. Gyorsan a fejemhez kaptam, és mély levegőt vettem.”Kagero-san. Az a lány, aki a szobában volt, és elvitték. Ki ő? Te gondolom többet tudsz… Az hagyján, utána tűntél el te is…”
Hmmm… Egy ideje nem látom a csapatot… Mi lehet velük? Lehet, hogy Ő tudja? Kérdezzem meg? Legyen… Megköszörültem a torkom, és szóra emeltem a számat, de megint, ahogy szóltam volna, fenn akadtam a szemein. Miért nem tűnt fel a szobában? Hmmm… Mondjuk ott majdnem végig háttal állt nekem… No meg távol is volt… Mindegy, megráztam a fejem, és szólásra nyitottam a számat.
„Kagero, hol a csapat idióta testvérpárja?”
Körbenéztem, és vártam a reakciókat. Hol vannak ezek a barmok?

// Jiraiya - Jaken, Dansei, Hiroto //

Rövidesen méltóztatott megmutatkozni a kapitány. Mit ne mondjak, nem nagyon jelzi, hogy Ő volna a rangidős. Nyílvánvalóan gyávaságból, mert egy büszke ember fennen hírdetné ezt. Ennek ellenére még Nekem is meg kell jegyeznem, hogy ez bizony okos gondolat.
- Nem, azonnal induljunk, nincs vesztegetni való időnk! 
Ezek után kevésbé dicsőséges időszak következik. Nagyjából tíz nap dögunalmas semmittevés. Nehéz így hős Chunninnak maradni, de ez van. Természetesen rangomhoz méltóan végig felügyeltem, hogy mindig őrködjön legalább egy Shinobi, esti órákban inkább kettő. Nem volt egyszerű ezt így beosztani, ám nem kéjutazásra jöttünk és ezt a többieknek is tudnia kell. Felfigyeltem rá - hála fenomenális megfigyelő képességemnek - hogy a Jaken nevű geninem kifejezetten rosszul viseli az utazást. Noha büszke vagyok a rangomra és helyzetemre, a küldetést végre kell hajtani. Éppen ezért a tekercsben lévő térképeket mindenkinek odaadtam, tanulmányozásra, hogy ha velem, vagy a tekerccsel történne valami, akkor is végre tudják hajtani a küldetést. Azt terveztem, hogy kijelölök egy embert, aki utánam rangidős lesz, de erre egyelőre még nem került sor. Buzgalmam jele, hogy minden emberemet képességeim szerint próbáltam motiválni, olyan hangzatos mondatokkal, mint például a "ha nem is éled túl, hősi halált halsz majd és erre büszke lehetsz!", vagy a "életed az ügynek szentelted, bízom benne, hogy véghez visszük a küldetést, még ha belehalsz is". Az ilyen pillanatok után általában nagyon büszke voltam magamra és arra, hogy tudom miképpen kell buzdítani galamblelkű geninjeimet. Jakenre külön odafigyeltem, elvégre kifejezetten rosszul viselte a tengeri utat, ezért Ő kétszer annyit kapott buzdító szavaimból, mint a többiek,
Minden utazásnak vége szakad egyszer. Őszinte örömömre a miénknek is, már tényleg nem tudtam mit kezdeni magammal. Apró folyón evickélünk felfelé, amikor Tenma-san, a hajó kapitánya jelzi, hogy itt elválnak útjaink. Ennek örülök, hátra hagyhatjuk a koloncot és végre a szárazföldi úton haladhatunk tovább... igen ám, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Nem is olyan messze egy őrszem áll, aki ha minden igaz, még nem vett észre minket. Úgy tudom, hogy ez itt már ellenséges terület, ezért azt kell feltételeznem, hogy egy Kirigakurei táborba botlottunk. Ha nincs közöttük Szenzor, akkor még nálunk van a meglepetés ereje. Kár lenne erre apellálni, még ha az ilyen ninja nagyon is ritkának számít. Szívem szerint megpróbálnám felderíteni, hogy kicsodák, micsodák. Ha ellenség, akkor le kell őket győzni... szívem szerint ezt tenném, de nem ez a feladat. A feladat, hogy eljussunk... nem. A feladat, hogy eljuttassam a csapatot Kumogakure no Satouba. Nem állhatunk le harcolni, de azt sem engedhetem, hogy rajtunk üssenek. Gyorsan kell döntenem, mert a hajó lassan elkezd visszafelé sodródni és előbb, vagy utóbb észreveszi az őrszem. Magamhoz invitálom a Geninjeimet és halkan suttogni kezdek:
- Jobb oldalt van a valószínűleg ellenséges őrszem. Ez nem jelenti azt, hogy bal oldalt nem vár minket semmi meglepetés, bár könnyen előfordulhat, hogy a folyót természetes és könnyen védhető határként használják. Számunkra ez lenne a legjobb. Ha szerencsénk van, akkor az erdőben nem lesz ellenség. Nem keveredünk harcba, a feladatunk nem a gerilla akciók, hanem hogy eljussunk Kumogakurébe. Szívesen megtámadnám az ellenséget, de nem erre szól a parancsunk. Lemászunk a hajóról és kiúszunk a partra, majd beosonunk az erdőbe. Én megyek először, Jaken utánam, Hiroto a hátvéd. Egyesével, indulás!
Elsuttogok valami "Sok sikert, Tenma-san" félét és lassan ereszkedni kezdek a hajó oldalán. Chakrát vezetek a talpamba, úgy sétálok lefelé lassan, óvatosan. Megvárom, amíg Jaken követ - ha követ - és segítek neki, nehogy a rosszulléte miatt megcsússzon és csobbanjon, mert az nem lenne jó. Amennyiben sikerül halkan kiúsznunk a partra, első dolgom, hogy kézpecséteket formálok és chakrám ötödéből - 20% - létrehozok egy Tsuchi Bunshint. Ez néhányszor újra tudja majd építeni a saját testét, vagy akár egy-két erősebb Doton jutsut is be tud majd vetni. Előreküldöm az erdő felé, hogy derítsen fel.
Amennyiben mindenki sikeresen partot ért és a klónom is visszatér pozitív hírekkel, parancsot adok rá, hogy osonjunk be az erdőbe. Egyszerű a formációnk, a klónom az elővéd, aki tizenöt méterrel előttem halad, mögöttem Dansei és Jaken néhány méterrel lemaradva és utóvédként Hiroto zárja a sort, akinek az a feladata, hogy időben észrevegye, ha valaki hátulról akarna becserkészni minket. Szívem a torkomban dobog, még sosem feleltem ennyi életért, mint most. Ha sikeresen bejutunk az erdőbe, megálljt parancsolok.
- Ugyanebben a formációban haladunk előre a cél felé, de előbb jobban bevesszük magunkat az erdőbe, nehogy kiszúrjanak a sziklákról! - suttogom halkan, majd jelet adok az indulásra. - Ha bajba kerültök, de csak titeket vesz észre az ellenség, használjátok a "mocskos Kirikagure" kifejezést, hogy mindenki megértse mi a helyzet.
Amennyiben beljebb vagyunk, Danseiiel - térképész-san - egyeztetek a pontos menetírányról. Ha rajtunk ütnének, vagy valami közbejönne, akkor természetesen azonnal reagálnunk kell.

//Szökőár//

Miután megérkezünk a kikötőbe, hamar megtaláljuk a hajónkat. A csapatunk vezetője azonnal bele kezd a hülyeségébe... Úgy tesz, mintha olyan fontos személy lenne, mert kapott egy küldetést, ráadásul ő lett a "vezető". Sőt! Még chuunin rangja is van. Annyira nem szeretem az ilyet... Viszont nem időzünk sokat a kikötőben. Amint minden rakodás kész, mindenki beszállt, azonnal indulunk. A napjaimat leginkább azzal töltöm, hogy a matróz életet figyelem és próbálom elsajátítani a látottakat. Néha még be is segítek a hajó irányításánál.
Az utunk meglepően nyugodt. Azt mondták, hogy számítsunk támadásokra, de ennek ellenére nem történik semmi. Unalmasan haladunk a célunk felé, néha beszélgetünk, néha besegítek a hajó körül, de leggyakrabban egyedül gubbasztok. Musato eléggé idegesítő alak, de sajnos a vezetőség őt tette meg felettesünknek, így kénytelen vagyok tűrni. A napok csak telnek, míg egy éjszaka a hajózás végére érünk. Amikor a kapitány közli, hogy eddig hoz minket, azonnal össze pakolom minden holmimat és a többiekkel együtt távozok.
Óvatosan mártózom a vízbe, majd úszok a többiekkel. Szerencsére hamar partot érünk, így nem vagyunk sokáig annyira kiszolgáltatva. A parton a "főnök" készít egy másolatot magából, majd azt előre küldi. Csendben figyelem az eseményeket és várom az újabb parancsot. Amint elindulunk, megpróbálom a lehető legjobban védeni a hátunkat és figyelni az esetleges mozgolódást vagy bármilyen gyanús mozzanatot.