Déli Blokád

// Jiraiya - Dansei, Hiroto, Jaken //

Fenomenális és monumentális terveimnek hála, tökéletesen elosontunk az ismeretlen erők mellett, ezáltal betartva a parancsot és megvédve a Geninek életét. Az erdőben elvesznénk, ha cél nélkül bolyonganánk, ezért a fontos, hogy minél hamarabb kijelöljük az utunkat. Sajnos tényleg nem értek túlzottan a térképekhez, de szerencsére annyira azért elég jó vagyok, hogy megkülönböztessem a folyót a hegységtől. Közelebb hívom a csapatot, miközben a Bunshinom őrködik.
- Dansei, kérlek vezesd a térképen az útvonalunkat. Mindig mutasd a többieknek, hogy aktuálisan miről beszélek, hogy megértsék egyből és indulhassunk tovább. - Á, nem, még véletlenül sem azért, hogy Én lássam miről beszélek, galád dolog ilyet akárcsak feltételezni is... - Nem rendelkezünk sok információval. Annyi bizonyos, hogy a Kirigakurei flotta partraszállt. Itt vannak a folyóvidéken, őrzik a főbb hadműveleti utakat... gondolom. Ha nem akarunk a nyakukba ugrani, akkor világos, hogy kerülnünk kell. Takumi no Satou elméletileg semleges terület, ám háborús időkben semmi sem biztos. Azt a falut mindenképpen el akarom kerülni. Ezzel nem vitatkozom, nem megyünk oda. A kérdés, hogy válasszuk a hosszabb utat és... annál a sötétes barna csíknál...öhm... igen, szóval hegységek vonalán nyomuljunk Kumogakure felé, így elkerülve a harcokat... Vagy vállaljuk a lehetőségét, hogy hősi halált haltok és próbáljunk elosonni a Kirigakurei helyőrség mellett?
Hangom magabiztos volt, gyermeteg hangszínem ellenére úgy hiszem tényleg lenyűgöző beszédet tartottam. Nos, igen, kiváló Ninja vagyok, ez nem újdonság. Ha azt választjuk, hogy elosonunk a helyőrség mellett, akkor hamarabb odajuthatunk Kumogakuréba, ha nem ölnek meg minket... illetve én vagyok annyira jó, hogy mindent túléljek, csak hát nem vagyok egyedül... Ebben az esetben még információkat is tudnánk szerezni. Nehéz döntés, de mint Konohagakure no Satou Legendás Chuuninja, képes leszek meghozni. Noha tényleg kíváncsi vagyok a többiek véleményére, tudom, hogy ez az Én döntésem lesz. Ha a hosszabb utat választjuk, valószínűleg harc nélkül odajutunk, csak akkor... igen, lehet, hgy lekésünk a lényegről. Ez pedig teljességgel megengedhetetlen! Én nem késhetek sehonnan, hozzám kellene igazítanuik ezt a kis háborúsdit, nem lehet, hogy némi séta miatt lemaradjak a lényegről! Bárdolatlan még a gondolata is ennek a lehetőségnek.
Azonban azt ne felejtsük el, hogy Danzou-sama nem véletlenül ezen az úton küldött minket. Mindenképpen el kell jutnunk Kumogakuréba, hogy támogatni tudjuk dicső szövetségesünket! Azonban... hajjaj... Törd a fejed Musato! Hiába vagyok páratlan és lenyűgöző ninja, egymagamban még Én sem verekedhetem végig magam egy hadseregen. Főleg, hogy ott Jouninok is lesznek. Igen, az egyetlen megoldás, ha a hosszabb úton megyünk. Ha megpróbálnánk átjutni a Kirigakurei őrségen, akkor valószínűleg meghalnánk, túl kevesen vagyunk és túl sokan geninek. Ha a többiek nem egyértelműen az áttörésre szavaznak, akkor a következőket mondom:
- Balról megkerüljük Takumi no Satout, hogy kikerüljük a kémeket és tovább haladunk észak felé. Majd az első alkalmas helyen átkelünk a folyón és meg sem állunk Kumogakuréig! Ígérem, ha meghalnátok út közben, méltó bosszút állok értetek!
Bár csak suttogok, hangomat átitatja valami rejtett fanatizmus, arcom felderül.
- Alakzatot tarts, Dansei korrigáld az írányt. Induuuuulás!
Suttogva furán veheti ki magát az "Induuuuulás", de ez most nem számít. A Bunshinom megy elől, elég sok chakrája van ahhoz, hogy akár egy napon keresztül velünk legyen (ha tévedek, akkor kérlek korrigálj, Jiraiya, Musato mindenképpen egy nappal számol). Dansei közvetlenül a védelem közepén, de a közelemben, Hiroto védi a hátunkat, Jaken pedig a jobb oldalt, elvégre abból az írányból számítunk ellenségre. A biztonság kedvéért Én figyelem a bal oldalt.
Nem tudom pontosan hogy állunk élelemmel, mindenesetre néhány napig biztosan elég lesz. Ha szerencsénk van - márpedig az olyan zseniális egyéneknek, mint Én, általában szerencséjük van - elég lesz Kumogakuréig. Kíváncsi vagyok hány nap az út, bár nem hinném, hogy öt napnál tovább tart majd.

//Akkor egy 3-as opciót kérek:D És még egyszer bocsi a késésért //

Amint vége lett a beszédnek Kagero megindult a tömegen keresztül. Azonnal utánairamodtam, de nehéz volt követni, elég sűrű volt a tömeg. Meglepőek voltak Kagero előző válaszai. Amíg végigvágtam a tömegen volt időm ezeken gondolkodni. Megfenyegetett volna? Akkor, úgy tűnik ANBU-s lehet. Ha nem az, akkor meg áruló lenne? Vagy nem is falubeli? Ki tudja? Mindegy is, egyelőre nincs okom kételkedni. Ha lenne is, mi a hátránya? Háború van… Kis tévedés belefér. Csak nem végeznek ki… Vagy, tévedek? Mindegy, egyelőre nem furcsa a helyzet. Követem Kagerot egészen a lépcsőkig, ahol megálltam, és láttam, hogy már a legalján vár. Utánasiettem. Végre könnyebb volt mozogni. Senki sem mozgott erre fele jóformán. Kicsit sietve mentem utána, valamiért elég nagy távolságból tudtam csak követni. Ahogy nekieredtem volna, hogy felzárkózzak, ő is gyorsabban ment, mintha távolságot tartott volna. Nem akartam futni, vagy rohanni utána, eléggé félreérthető lett volna, és mégsem vagyok akkora perverz, hogy ezt tegyem. Kitudja, ki mire gondolt volna… Egy kis időn keresztül haladtunk így. folyosó folyosó után, és lépcsők lépcsők után. Nem is igazán figyeltem, hogy hol vagyunk. Amikor feltűnt, már jóformán mindegy is volt.

Lent voltunk valahol a hajó alsóbb szintjein, ezek nem gyakran látogatott szervíz területek voltak, valószínűleg. Lent álltam egy ajtó előtt. Kagero ide rohant be közvetlen előttem. Mi legyen? Menjek be utána? Most már kezd fura lenni a helyzet. Ahogy hallom, vannak rajtam kívül többen is a folyosón. Mi lesz ha meglátnak? Nem lenne jó, inkább benyitok. Ahogy ezt tettem, az arcomba csapott egy elképesztő forróságú levegő. Ez a motor ház lenne? Úgy néz ki. Viszont, ahogy beléptem, meghallottam az “oktatóm” hangját. Egy dicséret? Jól bánok a drótokkal? Nem. Ez nem dicséret, ez kihívás. Hátranéztem, az immár bezárult ajtóra, és megláttam egy darab egyedülálló drótot. Ahogy néztem, megláttam, hogy ez a szál elkezdett kéken izzani. Ez chakra? Úgy tűnik… Kagero csapdába csalt, vagy le akarja tesztelni a tudásom? Ha utóbbi, akkor szívesen próbálom ki a tudásom éles helyzetben, mielőtt kint halok meg a fronton. Felkészültem a harcra, és kioldottam a drótokat az oldalamról. Szorosan a kezeimre csavartam mindkettőt az imént, a folyosón használt technikámmal, majd chakrámat vezettem bele, és megerősítettem az alkarom így. Felnéztem, majd a fülledt levegőbe, néhány csepp izzadtsággal az arcomon szóltam:
”Nem tudom hol vagy, de megtalállak, és akkor válaszolhatsz minden feltett, és fel nem tett kérdésemre! Önelégült arccal vártam, hogy valamit is lépjen a nő.

Sikeresen partot érünk, azt követően pedig azonnal a rengetegbe vetjük magunkat. Nem tudom mennyit haladunk, de amikor a vezetőnk úgy érzi, biztonságos a terep, megállunk egy kis eligazításra. Musato azonnal belekezd a mondandójában, miközben Dansei-t kéri meg, hogy mutassa a térképen az elhangzottakat. Csendben figyelem, hogy Musato mit eszelt ki. Amikor befejezi a mondandóját, megcsóválom a fejem.
- Nem azért, de csak rangban állsz fölöttünk... - szólalok meg. - Biztos vagyok benne, hogy genin létemre lazán a földbe tudnálak döngölni. Ráadásul még az ellenséges erőkön is simán átjutnék úgy, hogy nem vesznek észre! Ha nem akarod, hogy ellenszegüljünk neked, akkor vegyél vissza az arcodból... Ja és a véleményem: szerintem is inkább kerüljünk, mert ha teljesen véletlenül észre vennének minket, akkor tutira sokkal tovább tartana keresztül verekednünk magunkat. Szóval kerüljük a konfliktusokat, amíg csak lehet.
Ezzel be is fejezem és várom mi történik. Amikor elhangzik a parancs, felvesszük a korábbi alakzatot és elindulunk. A sort újra én zárom, így továbbra is próbálom a lehető legjobban védeni a hátunkat. Ha bármi gyanúsat látok, azt jelzem a többieknek.

// Ezer bocsánat a hosszú várakozásért ^^ a továbbiakban nem fogok csúszni legalább is előreláthatólag nem ^^ //

Még szerencse, hogy a drága csapatvezetőnk indulási parancsot osztott ki nekünk, körülbelül egy lélegzetvételnyi idő után, ahogy befutottunk a kikötőbe. Még véletlenül se árt a testnek a túlzott megerőltetés, és az izmok pihentetésének hiánya. De nem írhatom fel a számlájára, azt, hogy ne lenne fáradt. Elvégre az a szerencsétlenség úgy küzdött a levegőért néhány pillanattal ezelőtt, mint a partra vetett bálna. Attól féltem mindjárt összezuhan és a hatalmas – hogy is mondjam – buzgósága és tenni akarása,(?) avagy, a figyelem középpontjába kerülése okozza majd a vesztét, és én éleszthetem újjá. Mert valóban annyi kedvem van egy minimaraton után majd lélegeztetni, meg szívmasszást adni. Legközelebb, ha így megerőlteti magát, (bár kérdés: ha mi nem tikkadtunk ki annyira ,mint ő… akkor ez az izé hogy kapott chuunin rangot? Jókor feküdt jó ágyba?) akkor kénytelen leszek ismertetni a szomorú ténnyel miszerint egy puhapöcs. Persze szigorúan csak orvosi alapon. Ez a diagnózis nincs mit szépíteni…
A hajóra felicihelődvén igazából az várt, amire számítottam. Hajó. Deszkák, priccsek, koszos víz, és száraz étel. Hajóról vízbe vizelés, és csodás köcsögökbe való pottyantás. ami aztán szintén a vízben landolt. Voltak horgászbotok is a hajón, legalább el lehetett ütni valamivel az időt. Musato úgy döntött, hogy gyorsan kiosztja a tekercseket, térképeket – vagyis csak azt az egyet – hogy mindannyian tanulmányozzuk át, ha netán a kapitányunkkal történne valami. Igen például egy hihetetlen erejű, de annál pusztítóbb hasgörcs. Senki sem mondhatja hogy én voltam… a hashajtót amúgy is réééééégen elvesztettem valahol…
Nos visszarázódva egy kicsit, a hajón töltött tíz hosszú nap nem tartozott a kedvenceim közé. Pláne, hogy Jaken nem igazán bírta a hajó hullámzásából adódó egyensúlyváltozást. Vagyis tengeribeteg lett. Erre meg sokféle gyógymód van, de egyik sem száz százalékos. Ezért néhány lehetséges kezelési módszert ajánlottam fel neki, hátha így nem fogja lépten nyomon otthagyni a gyomra tartalmát a hajópadlón, amit majd utána takaríthatunk is fel. Igyon sokat, maradjon a hajó középvonalának mentén, feküdjön le a hajóorrban, stb. Oda hányhat. Egyébként ettől eltekintve az utazás nem volt éppen izgalmas. Ha volt lehetőségem lecsaptam az egyik pecabotra, és a matrózokkal együtt lógattunk, hátha kerül valami ehető is majd az asztalra. A rekordhalam… hát egy pici polip. De az az igazán pici. Tudod, van az, amit még meg lehet enni, és tök jól néz ki meg ropog meg minden. Na, ez úgy nézett ki, mint a körmöd alatt lévő kis piszok. Csak annál is kisebb. És hogy honnan tudtam, hogy polip? Hát mozgott meg volt nyolc cérnavékony csápja. És igen… a matrózok sokáig röhögtek az eseten. Túl sokáig.

Egyik este aztán megálltunk. A hajó kapitánya pedig leparancsolt minket a hajóról, mondván ő csak eddig jöhetett el velünk. Mert a part igaz hogy csak tíz percre lenne, de akkor túl könnyű lenne nekünk, és kell a kihívás. Szóval „ugrás a tengerbe átkozott szárazföldi patkányok Arrrr”. Musato legalább elemében volt, és ügyesen lesegített minket a hajóról. De most komolyan amilyen IQ betyár azért nem rossz dolog Jézust játszani a tengeren. Értem én ez hogy marad meg a víz tetején? Persze nekem meg a hideg vízben kell szétfagyva úszkálnom. Nem mondom, hogy melegem lett volna a hajón, de nem is fáztam sohasem. Na ha megfázok ezek után az szép küldetés lesz… Majd odaosonunk a Kirigakurei katonákhoz… előkapjuk a fegyvereinket várunk a para… *HAPCI* … és vége  a történetnek.
Lényeg a lényeg valahogy kievickéltem a partra. És legalább volt annyi eszem, hogy a táskámat betekertem víztaszító anyaggal. Bár hogy ez mennyire volt effektív csak azután bizonyosodhattam meg róla, hogy átnéztem a partravetülés után.
Persze Musato ismét elemébe került. Klónt küldött korában előre, hogy kikerüljünk egy sejtelmes alakot a parton, és most összehúzva magunkat, a térkép felé görnyedtünk, hogy hallhassuk a tervet… és ismét rám maradt a térképész szerepe… Az első gondolatom, amikor meghallottam, hogy nekem kell mutogatni valahol az anyád, és a mi vagyok én valami szenilis egyetemi professzor között volt betudható. De azért megpróbáltam jópofát vágni hozzá. Bár belül haldokoltam. És te jó ég ez is valóban egy IQ huszár. A sötétbarna csíknál… Igen parancsnok, az ott a hegyrendszer és nem a hashajtó mellékhatása… ügyes… tessék jutalomfalat.
És csak egy apró kérdés ami a szöveg miatt szöget ütött a fejembe. Drága kapitány miért akarja annyira hogy hősi halált haljunk a küldetés első öt percében? Én azért még szeretnék hazamenni mondjuk. Szerezni egy barátnőt mondjuk. Elvégezni az orvosit, és praktizálni mondjuk. És nem hősi halált halni azonnal mondjuk. Lehetséges lenne? Köszönöm.
Viszont a terv nem is volt annyira nagy hülyeség. A városok nem teljesen biztosítottak arról, hogy csak szövetségesek volnának ott. Így jogos, hogy információ hiányába tegyünk egy kerülőt, amivel a kockázatot minimalizáljuk. Viszont…
- Ez szép és jó. Viszont nem tudom, mennyi időbe tellene megkerülni a falut. Ha napokat vesz igénybe, akkor arra nem tudom van-e elegendő készletünk. Élelem, víz, sátor és egyéb túléléshez nélkülözhetetlen alapfelszerelés. Gondolom a hajóról senki sem hozta magával a vizes hordót, és ha még a kulacsaink meg is vannak töltve, nem biztos, hogy egy napnál több víz lenne benne. És nem tudhatjuk, mikor találunk ivóvizet a túra alatt. Persze ha Kumogakure nincs innen olyan, messze akkor semmi gond. Viszont a térkép szerint, ha jól nézem, akkor, még ha futunk, sem érünk oda egy nap alatt. Szóval lehet nem kéne kihagyni a falut…
Hiroto kirohanása kicsit nem vártként jött. Noha magam sem gondoltam másképp a dolgokat, bár a verekedős részt kihagytam volna. Abban viszont igaza van, hogy a főnök nem éppen az a kimondott mintamester. De sebaj, remélem azért a harchoz jobban ért mint a szónokláshoz.

// Jiraiya - Jaken, Dansei, Hiroto //

Zendülés! Zendü-zendü-zendülés! Ohohohohóóóó! Hát azóta várok erre, mióta kineveztek parancsnoknak. A legbecsesebb dolog a világon, ha az ember leveri a zendüléseket! Zendülés-zendü-zendü-zendülés! Micsoda lehetőség, micsoda esély! Ki nem hagynám, hogy megmutassam, miért is Én vagyok a fenomenális Kitori Musato! Arcom elkomorodik, tekintetem újfent arisztokratikus lesz. Megfontolt ábrázatot öltök magamra, majd pedig kimért hangon, mintha csak valami kékvérű volnék, megszólalok:
- Azon túl, hogy eltekintek a hangnem felett és betudom ezt a félelem keltette stressznek, nem tudok elsiklani afelett, amit mondtál, Hiroto! Megfenyegetted a parancsnokodat, az elöljáró tisztedet! Nem csak udvariatlan viselkedés volt ez, hanem lázadásra buzdítás. Mint tudjuk, az pedig az árulás kistestvére... De kérdem Én: mily' otromba frázist dörgölsz orrom alá, miközben azt állítod, hogy egymagadban átjutsz egy ellenséges hadseregen? Naivitás! Naivitás te álnok cselszövő, hogy voltál képes ily' gonosz gondolatot ültetni Hiroto fülébe?!
Szavaim lassan már az operában is elmennének, de remekül szórakozom közben, ugyanakkor lelkiekben mégis bosszantanak a vádak, melyek egyértelműen teljesen alaptalanok, hiszen szerény vagyok és mértékletes, ez tudott!
- Ha valóban különb vezérnek hiszed magad Nálam, kit Danzou-sama, a Rokudaime Hokage jelölt ki a csapat élére - ezeket a szavakat kéjes örömmel kihangsúlyozom - akkor rajta, ott van az út, verekedd át magad Kirigakure gaz pereputtyán. De ha úgy érzed, hogy képes vagy teljesíteni amit kérek, akkor nosza, rajta, induljunk, mielőtt túl sokat késnénk!
Dansei felvetésére csak legyintek, valamiképpen majd megoldjuk. Ha ezen túl minden simán megy, akkor tovább is indulunk.
Elég sokat kell kutyagolnunk, de megérkezünk Takumi no Satou határára. Nem akarok bemenni a faluba, ehhez tartom is magam.
- Nem megyünk be a falu területére, induljunk tovább, gyorsan. Figyeljetek, mert kémek és ellenség is lehet a közelben, elvégre ez egy fontos pozíció! Nem eshetünk fogságba, remélem tudjátok, hogy ez mit jelent!
Nyílván nem, elvégre Én sem gondoltam át pontosan, hogy miért mondom, a lényeg, hogy jól hangzott és ezen felül még csak nem is hülyeség. El kell érnünk Kumogakurét minél hamarabb, nem kívánok veszteségeket elszenvedni.

//Jiraiya - Musato, Dansei, Hiroto//

Hát igen… Igen erős feszültséget érzek a csapatunk két tapasztaltabb tagja között. Ez a széthúzás senkinek sincs az előnyére, mindannyiunk életébe kerülhet. Miután Musato végzett az ékesszólóan próbált beszéd kivitelezésével, amely kissé még komikusan is hatott, felszólalok:
 - Hiroto, ne Musato földbe döngölésével foglalkozz. Épp háborúba indulunk, majd a csatatéren megmutathatod, hogy ki a rátermettebb. Viszont amíg oda eljutunk, lopakodnunk kell, mert lehet, hogy ti igen, de én még nem érzem magam késznek egy hadsereg legyőzésére. De nem is ezzel kell foglalkozni! Tudjátok, hogy hogyan végezhetnétek a legtöbb ellenséggel…? CSAPATKÉNT! Vállvetve sokkal jobban lehet darálni az ellent. És a csapatot egy kis rivalizálás még fel is dobjs. És ez ne úgy tűnjön, hogy védeni akarom Musatot, mert tényleg tud egy kissé nagyképű lenni, de próbálj a jó tulajdonságaira is koncentrálni. Amik… Ömm… Szóval a jó tulajdonságaira…
Miután végeztem a mondandómmal csendben is maradok, már nincs semmi mondanivalóm az üggyel kapcsolatban, és nem is nagyon szólalok már fel, ha nem beszélnek hozzám.

 

Mire elértünk a falu határába, már szörnyen fáradt voltam. Csaknem két hete nem aludtam egy jót, először a hajóút, most pedig az állandó kutyagolás miatt. És bármennyire is csábító a faluban, egy fogadóban egy jó kis, puha, meleg ágy, túl kockázatos bemenni a faluba:
 - Nem gondolom, hogy be kéne mennünk a faluba. Lehet, hogy a Fegyverkészítők Szövetsége pártatlanok a háborúban, de egy nagy háború az egész világot megviseli, és félelemmel tölti el. Márpedig ilyenkor sötétben, a falu felé haladó ninják egy csoportja még nagyobb félelmet kelthet. A félelem pedig erőszakot szül. Sajnos lehet, hogy a rengeteg megbízható ember mellett már néhány cselszövő is a vesztünket okozná a faluban. És persze lehet, hogy egyetlen megbízható ember sincs bent. Fáradt, éhes és szomjas vagyok, de inkább így megyek Kumogakuréba, minthogy itt elfogjanak minket. Úgyhogy szerintem is álljunk tovább. Bármennyire is be szeretnék menni, hogy aludhassak egy jót…

//Jira és a konohai különítmény//

A megbeszélés nem megy zökkenőmentesen. Főleg hogy Musato nem veszi jó néven amit megjegyzek. Csendben meghallgatom a társaimat, majd amikor mindketten befejezik, akkor elvigyorodok.
- Hááát, ha már rá vagyok kényszerítve, hogy kövessem a parancsaidat... akkor veletek tartok. Azt viszont jól jegyezd meg, ha valami hülyeségbe próbálsz bevinni minket, vagy az életünket próbálod kockáztatni, azonnal leváltalak! - ezt követően pedig Jakenre nézek. - Nyugi, jó csapatjátékos vagyok! Csak hát eléggé irritál, hogy valaki aki egy kis szerencsével feljutott a ranglétrán, az próbálja itt játszani az eszét, miközben tudom, hogy nem is annyira nem szám. Na mindegy, hülyének van szerencséje, igaz?
Ezzel le is zárom a kis beszélgetést, így indulhatunk tovább. Az utunk eseménytelen, a társaimmal nem igazán keresem a kapcsolatot. Feleslegesnek tartom az egész beszélgetősdit. Most pár napig együtt teljesítünk szolgálatot, utána meg majd másokkal. Felesleges túlzottan összebarátkozni. Egy teljes napot töltünk az úttal, amikor elérjük a falut. A helyzetünk nem túl rózsás, óvatosan kell tovább jutnunk, nehogy észre vegyenek. Ehhez viszont át kell kelni egy csomó őrhelyen. Számomra ez nem lenne gond, elvégre elég csak a föld alá mennem és "átúszni" a túlsó oldalra.
- Elmehetnétek hősi énekeket dalolni az ilyen szöveggel, amit nyomtok itt... Hogyan tovább? Én simán áthaladok az őrök talpa alatt, a talajon keresztül, ha kell.
Mivel annyira menni akarnak, így követem őket és próbálom biztosítani a hátunkat. Amíg nem kapok más utasítást, vagy nem túl forró a helyzet, addig nem megyek a föld alá.

// Dansei kimarad, ha teheti ebben a körben írjon ^^  //

   Tehát rendeződni látszanak a csapaton belüli ellentétek, vagy legalábbis a szőnyeg alá lettek söpörve. Igaz, amit mindenki jól tud, most a legfontosabb a küldetés, éppen ezért néhány másodperc alatt le is nyugodtak a kedélyek. Elvégre, Konohai ninjákról van szó, ők nem engedhetik meg maguknak, hogy egy ilyen fontos küldetés ideje alatt essenek egymásnak. Musato tehát elvezette a csapatot a faluig, majd világossá vált mindenki számára, hogy itt bizony most kerülniük kell és meg kell magukat húzni, mivel nem fognak behatolni Takumi no Sato területére.
   Így hát kerültek az erdő és a hegyek irányába. Dansei arcát a nagy sietségben megkarcolta az egyik bokor durva ága, de ez egyenlőre csak egy karcolás, semmi komoly, nem kell komolyan venni... Alig látszik. Ami viszont lényeg, hogy a csapat mozgását fel-fel tünedező fáklyák fényei követték nyomon és jól látható módon a fáklyákat tartó árnyékok őket figyelték. Körvonalaik Samurai harcosokra emlékeztettek, Takumi no Sato emberei lehetnek. Viselkedésükből jól látszik, hogy nem akarnak bajt, szemmel tartják a jövevényeket.
   Nagyon úgy tűnik, hogy a csapat jól döntött, átvágva Takumi no Sato területein, egy nap alatt megérkeztek az átkelőhöz, ami egy kisebb hídnak felelt meg. Természetesen áthaladtak rajta, hiszen bárhogy máshogy kelnek át, az nem kevésbé óvatlan, mint ez a fajta, kényelmesebb átkelés mód. Azonban amint átlépték a híd felének határát, egy Kunai fúródott eléjük a híd pallóiba egy koppanás kíséretében. A fegyver a semmiből, vagyis az előttük lévő erdőből jött, ami a folyó túloldalán volt látható a hegy lába előtt... Mit tesznek? Menedék hiányában vannak, egy kisebb fahídon állnak, ami összekötve a két partszakaszt 30 méter hosszú és 10 méter széles. A teljes szerkezete fából van. Mögöttük szintén erdő, a folyó pedig Takumi no Sato irányába, vagyis Déli irányba folyik.
__________________
Információk
Napszak: Napnyugta
Időjárás: Tiszta, Felhőtlen, Csillagos Égbolt
Helyszín: Villám Országa - Északi Területek - Nagy Folyó Hídátkelő
Eltelt idő: 13 nap
Villám Országában dúló harcokról:
- Kirigakure no Sato elfoglalta a Villám Országának Déli Partvidékét
- Lehetséges ellenséges Ninják a folyóparton Takumi no Sato területeinél
- Takumi no Sato (közvetlen) területeit ismeretlen őrök védik
- Az Ismeretlen őrök minden bizonnyal Takumi no Sato Samuraiai, akik megfigyelés alatt tartják az egész környéket
- Az Északi hídátkelőt ismeretlen személy, vagy személyek tartják ellenőrzés alatt

//Igen, Ayame Tori volt //

Álltam a drótok közt, figyeltem minden apró mozzanatát mindnek. Közben nem tehettem meg, hogy elkalandozzon a figyelmem, úgyhogy csak álltam, védekező pozícióban. Közben, egy apróságra lettem figyelmes. A hátamat nem védi semmi. Elkezdtem helyben gondolkodni, hogy milyen módokon is tudnám védeni magam az ajtó felől. Áthelyezhetném a drótok egy részét, de nem tudom eléggé tartani, szimplán chakra hiány miatt. Nem volt elég ahhoz, hogy erősen ott tartsam, úgyhogy nem is léptem semmit. Kis idővel később Kagero-san hozzám szólt, egy kellemes halk kuncogást követően. Mire gondol? Nem értem. Segítene? Hogyan? Vagy csak beugrat? És igazából nem is segítene, vagy csak valami kellemetlen módon? Például “segítségnek” gondolja, hogy elkezd nagy sebességgel támadni a drótok segítségével, mert hát segít, hogy gyorsabb legyek? Vagy megtanítana valamit a drótokkal kapcsolatban, valami kellemesebb helyzetben? Mondjuk nem életveszélyben is elég lenne.
”Mire gondolsz?”
Nem bonyolítottam túl. Segít, vagy nem? Hogyan? Fontos lenne tudni. Minden esetre, miután megszólalt, egy pillanatra megmozdította a drótokat. Azonnal mozdultam egy jóval kompaktabb védő pozíció felé. Amennyire tudtam összehúztam magam, és a kezeimet az arcom elé tartottam, annyira, hogy ha ráhúzza a drótokat, kapjak levegőt, és lássak is. Ez kábé húsz centire az arcomtól elérhető volt. Így sokkal jobban láttam, mint gondoltam volna, és a levegő, nem a legjobb ugyan a szoba hőmérséklete miatt, de még nem zavaróan kényelmetlen, és nem fuldokoltam.A lényeg, hogy ne legyek veszélyes helyzetben, magyarul tartsam magam, és ne veszítsem el a fejem. Végül is nem  kötözött meg, vagy vágott több részbe, úgyhogy ideiglenesen nyugodt lettem.

//Jiraiya - Musato, Dansei, Hiroto//

Végül úgy döntöttünk, hogy elkerüljük Takumi no Satot, ezáltal a nemkívánatos személyeket is. Azonban az út során így is kaptunk egy kísérő brigádot, akik árgus szemekkel figyeltek bennünket a környéken, és őket már akár hívhatnánk is nem kívánatos személyeknek. Tovább haladtunk rohanó tempóval, míg végül elértünk egy folyóig, ami egy hídon vezetett át. Ráléptünk a hídra, majd amikor elértünk annak a felére egy kunai fúródott az előttünk lévő deszkába.
 ~ Hát ez nem jelent jót. A végén még Musato vérig sértve fogja magát érezni, amiért ilyen galád módon megfenyegették, és nekem ezt el kell kerülnöm, ha nem akarom, hogy vérfürdő legyen. Persze lehet, hogy mi kerekednénk fölül, de nem tudjuk biztosan, hogy kik bújnak meg az előttünk álló erdőségben, és azt sem, hogy hányan vannak.
Szerencsénkre akik az utunkat állják nem feltétlenül akarnak holtan látni, mert különben valamelyikünk fejét vette volna célba az a fegyver.

Mielőtt a csapatunkból bárki tenne valamit, én szeretnék elsőnek cselekedni, a harc elkerülése végett. Most egy halálos ítélettel is felérhet Musato esetleges viselkedése, úgyhogy a következőket tenném:
Gyorsan odalépek a fegyverhez, azt kihúzom a fából, és szemügyre veszem.
 - Remek darab! – kiáltom a fák sűrűjébe – Igazi mestermunka, nagyon szépen van megmunkálva. Hol készült? Igazán be kellene szereznem pár darabot belőle! Itt Takumi no Satoban? Persze ez érthető, mivel ez a Fegyverkészítők Szövetségének központja. Beszerzem én majd szívesen magamnak, úgyhogy ezt vissza is adnám. Csak jöjjön elő, aki ezt ide dobta elénk, és én már adom is! Nekünk igazán nincs rossz szándékunk, csak szeretnénk tovább haladni.
~ A barátságos megközelítés a barátságos embereket barátokká teheti, az ellenségeseket pedig összezavarhatja. Persze itt a hangsúly a feltételes módon van, de egy próbát megér ez a megközelítés. És amíg én itt szónokolok, a figyelem középpontjába én kerülök, így ideiglenes csapattársaimra kevesebb figyelem terelődik, ezt kihasználva pedig felkészülhetnek az esetleges támadásra. Nem mellesleg pedig Musatot is megállíthatom, hogy egy ilyen apróság miatt a hősi halába vezessen minket…

Mindeközben természetesen én is felkészülök egy esetleges támadásra. A védekezéshez szükséges fegyver már a kezemben van, úgyhogy csak várom a fejleményeket…

Miután lecsillapodnak a kedélyek, azonnal folytatjuk az utunkat. Elkezdjük a falu megkerülését, ráadásul amennyire lehet, észre vétlenül. Ennek ellenére egyre több fáklya fénye irányul felénk. Egyelőre még nem történik semmi, talán csak megfigyelnek minket. Mivel senki sem lép fel ellenségesen, így biztonságosan megkerüljük a falut. Egy napot vesz igénybe az út, de végre megérkezünk az átkelőhöz. A híd biztonságosnak tűnik, legalábbis ha azt nézzük, hogy nem rozoga. Ennek ellenére könnyen nagy bajba kerülhetünk, ha például felrobbantják miközben mi rajta vagyunk. Ráadásul a nyílt terep sem túl kedvező. Ennek ellenére elindulunk.
Továbbra is a csapat háta mögött haladok. Már éppen megtettük az átkeléshez szükséges út felét, amikor a csapat előtt egy kunai fúródik a talapzatba. Nagyon gyorsan körbe tekintek, hátha észre veszek valahol valakit. Azonban semmi. Menet közben Jaken már mondókába kezd. Kérdőn nézek a srác felé, nem hiszem el, amit mond.
- Ez most komoly? - kapok a fejemhez. - Csodás egy csapat ez...
A nemtetszésem ellenére nem avatkozok bele a dologba. Amíg nem támad az ellenfél, addig csak várok. Ha bármilyen utasítást kapnék, azt igyekszek teljesíteni, de nem igazán nézek ki sokat Musatoból.

// Jiraiya - Dansei, Hiroto, Jaken. // ( Jaken: hát ezen sokáig derültem, szép volt  )

A továbbiakban nem foglalkozom Hiroto morfondírozásával, a lényeget elmondtam és mivel úgy reagált, ahogy vártam, nem ér meg számomra több vesződést, azt leszámítva, hogy folyamatosan figyelnem kell a hátam mögé is.
Szerencsére elég gyorsan haladunk. Takumi no Satou feltételezhető őrei nem okoznak galibát, viszont észreveszik jelenlétünket, aminek nem örülök, mert ez azt jelenti, hogy nem sikerült tartani a tervet. Sajnálatos, de már késő. 
Valószínűleg ennek köszönhető, vagy csak egyszerű pech, hogy a hídon feltartóztatnak minket. Itt kezdődnek a bajok. Ugyanis amint a kunai becsapódik, már ordítanám a parancsot, azonban Jaken gyorsabb és naívabb. Hogy lesz ebből hősi halál, ha jelentéktelenül odadobja az életét? De nem várhatok tovább, össze kell szednem magam. Ez a híd túl könnyen támadható és bár nem látom a kunait, nem nehéz elképzelni, hogy mennyire könnyű robbanójegyzetet elrejteni a markolat alatt... teleszívom a tüdőmet, megfeszítem lábizmaim, majd elharsan a kiáltás:
- Oszooooooooolj!
Szavaim, akár az égzengés, hangom minden arisztokratikus külcsinyt nélkülöz. Talán azért, mert képes vagyok felfogni, hogy az átkelés milyen taktikai hátrányt tartogat nekünk, talán pedig azért, mert lelki szemeim előtt látom, amint embereimet a cél elérése előtt lemészárolják. A parancsot kiadtam, egyszerű volt, érthető volt. Akár ellenség, akár barát van a túloldalon, biztatóbb pocícióból kell vele tárgyalnunk, vagy harcolnunk. Természetesen iszonyatos arcátlanág, hogy engem feltartóztatnak, azonban azt mindig is tudtam, hogy az emberek nagy része fel sem fogja micsoda megtiszteltetés a környezetemben lenni. Ez legyen azonban az Ő gondjuk, nekem meg kell nyernem egy háborút!
Megfeszített lábizmaimnak hála az ugrás gyors és lendületes. Mély levegőt veszek miközben zuhanok és csak remélem, hogy az embereim időben felfogták a veszély mértékét és, hogy ez egyszer mindenki hajlandó engedelmeskedni. Ha sikerül belezuhannom a folyóba, kifújom a levegőt, hogy minél hamarabb és minél gyorsabban leérjek a meder aljába. Ha ez sikerül, akkor az Iwagakure no Jutsu segítségével megjelenek a túlparton, pontosabban a hídtól biztonságos távolságban kidugom a fejem - tehát azon az oldalon, ahova menni akartunk - és felmérem a helyzetet. Pontosabb tervet, cselekvést csak és kizárólag a legfrissebb információk tudatában leszek képes kiadni. Ha embereim csak úgy meghalnak a hídon, az eléggé ciki. Egyedül a hősi halál elfogadható, de ahhoz el kellene érniük a csatateret.

// Már ég a pofám ._." Gommene ><" //

Hát azt el kell mondani, hogy ez a szedett-vetet csapat nem éppen a mintapéldánya egy elitosztagnak. Már az első héten kiderült, hogy nem pendülünk egy hullámhosszon a csapat vezetőjével, sőt vannak, akik eléggé ellenszenvesek vele. Én meg csak figyelem, hogy mégis mi fog ebből az egészből kibontakozni. Végülis úgy vagyok, vele, hogy nem érdemes beleszólni a nagyok dolgába, döntsenek helyettünk, hol akarnak meghalni, sec-perc alatt. Szóval inkább csendben végighallgatom az értekezéseiket, arról, hogy melyik barna folt a legbiztonságosabb a térképünkön.
Persze ezután útra is keltünk, és nekivágtunk Takumi no Satot megkerülni, ami nem egy buta gondolat, legalábbis én nem látom annak. Bár így ha hiányzik valami akkor nem tudjuk pótolni, de asszem mindenünk megvan. Legalábbis remélem.
Ahogy haladunk előre, kicsit erőltetettebb tempóban egy bokor úgy döntött, hogy kedves lesz velem, és megcirógatja az orcámat a tüskék ágaival. Szóval amint nekem vágódott a kis ágacska azonnal halk szitkozódásba kezdtem, ami valahogy úgy hangzott, hogy: Áezcsípszúrmarfájéget... Persze mindezt diszkréten és halkan.
Majd egy kicsivel később lehetett látni amint árgus szemek kutatni kezdenek utánunk, figyelik minden léptünket, és még azt is végignézik, ahogy a dolgunkat végezzük a bokor alatt. Perverz kukkolók…

Majd megérkeztünk a hídhoz, ami az átkelőt hivatott jelezni. Vagyis inkább ez volt maga az átkelő. Ahogyan nagy peckesen felléptünk rá, és eljutottunk egy pár lépésig egy Kunai fúródott a fába a lábunk előtt. Én nyeltem egy nagyot, és megigazítottam a szíjakat a vállamon, hogyha netán nyúlcipőt kéne húzni, akkor ne essen le a táskám a vállamról. Persze körülbelül azonnal, Jaken egy nem éppen bölcs monológnak adott hangot, amit én szimplán elkönyveltem ettől meghalunk beszédnek. De legalább most a csapatfőnök elemébe keveredett, és egy jó hangos oszolj segítségével elküldött minket fedezéket keresni. A hídon… Na bakker már megint? Lehet nem kéne hallgatni a csapatvezetőre.
Mindettől függetlenül azért hátrébb húzódtam. Sajnos akár tetszik akár nem egy esetleges csetepatéban nem sok hasznomat veszik, főleg, hogy én nem a sebek okozására hanem összefércelésére vagyok itt. Kezembe belecsúszik egy Senbon, amit az alkaromhoz szorítok, reménykedve, hogy nem volt feltűnő a mozdulat, és egy barátságos intéssel üdvözlöm a híd őreit. Nem nagyon van kedvem se csatázni, se beszélgetni, de azért az épségem érdekében megpróbálkozhatok vele. Már ha szükséges. De remélem az izomhuszárok majd megoldják helyettem a veszélyes bácsik okozta feszült helyzetet. Én addig szépen csendben megbújok majd valahol. És ha vége, akkor jön el az én időm.

Edit, Pontosítás: Tehát Musato miután meglátták egymást a Kumogakureivel visszahúzódik a talajba és a társaihoz megy. DE cselekedhet másként, akár maradhat ott is, vagy támadhat, ennek fényében változik majd a következő körben a helyzet.

Hely Leírás --> A Villám Országának Északnyugit Részén lévő hídátkelő, amely egy kisebb folyót szel át. Maga a híd korlátok nélküli, néhány pallóból és cölöpből épült, maximum 5 méter széles és 20-25 méter hosszú. Mindkét parton erdő található.


SORREND: Musato, Jaken, Hiroto, Dansei

// Jiraiya - Jaken, Dansei, Hiroto //

Az események forgatagában nem pazarolhatom az időmet az engedetlen beosztottak pesztrálására. Nem tudom, hogy pontosan mit cselekednek a társaim, de ha van szemük rá, akkor láthatják, hogy a helyzet katasztrofális. Megleptek minket, méghozzá olyan helyen, amely alapvetően hátrányos számunkra. A hídról még időben tudnak távozni, amennyiben kihasználják a mutatványom adta lehetőséget. Kivéve persze Jaken, aki legyen bármily' bátor is - elvégre vállalta a kockázatot - keresztet vethet, ha valóban robbanójegyzet van azon a kunaion.
Aggodalmaim azonban mintha hiábavalóak lennének. Szemem talákozik egy végtelen pillanatra a híd egyik őrzőjével. Kumogakurei shinobinak tűnik. Mi az hogy! Engem akarnak átverni?!
Igaz, logikus lehetőség, de nekem akkor sem szabad ilyen kényes pozicióból tárgyalnom. Az egyetlen és legfontosabb, amit a csapat vezetőjeként és Chuuninként meg kell tennem, az poziciónk javítása. Ezt - nagyrészt - lehetőségeimhez mérten megtettem, hála kivételes képességű elmémnek. Bizony, megvannak a magam heppjei, de egyszer minden maszk lehull. Viselkedésem fenkölten arisztokratikus, mert jellemem kiemelkedő, bátorságom páratlan! Ám ennek ellenére, képes vagyok az egyszerű gyalogok helyzetébe látni, emiatt vagyok olyan nélkülözhetetlen Konohagakure no Satou számára. Illetve... ezért lettem Én a csapat vezetője. Erről abszolút meg vagyok győződve és semmi sem indokolja, hogy tévednék.
Még az akadémián megtanultam, hogy fel kell mérni a helyzetet. Ezt megtettem. Ráadásul a lehető leggyorsabban reagáltam is. Mutatványom pillanatnyi időt adott csapatomnak, hpgy felfogják a helyzet súllyosságát és hátráljanak, vagy a folyóba vessék magukat. Ezen felül előrenyomultam, hogy védelmi és stratégiailag fontos állást vehessek fel... mindez szintén monumentálisan fenomenális képességeimet bizonyítja. Egyetlen dolgot tehetek még a csapatom érdekében és ezt meg is fogom tenni. Ha nem élnek a lehetőséggel... magukra vessenek, Én mosom kezeim. 
- Álnok Kirigakurei kigyó! Azt hitted, hogy Konoha nem fog megállítani titeket?! Eljöttem hát, Én, a Legendás Kitori Musato, hogy szétrúgjam a nagyképű valagatokat! Hogy merészeltek feltartóztatni ENGEM, a Chuuninok ászát?!!!!
Hangomat felemeltem, hogy jól hallatszódjon. Kezeim a föld alatt megformálták a tigris kézpecsétet. Ha szükséges és a helyzet megkívánja, a Doton: Katsu nevű technikával még tovább emelem előadásom színvonalát. A lényeg, hogy az ellenség - amíg nem bizonyítja, hogy nem az, addig az - ne tudjon közvetlenül támadni és, hogy adott esetben a csapatomnak még több időt nyerjek a reagálásra... még többet...
Itt a lehetőség! Most már csak az a kérdés, hogy a mellettem eltöltött idő alatt rájuk ragadt-e valami a belőlem áradó intelligencia-taktikai érzék-kifinomultság-gyors reagálási készség-stb-stb-stb (Továbbiakban: Musato faktor) összességéből, vagy megmaradtak egyszerű shinobinak, akik még nem élvezik a Musato Faktor áldását?!

//Szorri a késésért :/ Gólyatábor, meg egy sor betegség köhögött bele….//

Nem értettem a dolgot igazán. Mire gondolhat? Hogy tudnám ezt megvalósítani? Hát, az biztos, hogy első körben máshogy kéne hozzáállnom. Védekező testtartásomat eldobtam, és egy kényelmesebb állást vettem föl. Kiegyenesedtem, lábaimat váll szélességbe tettem, és a két drót tekercset leszedtem a kezemről. Bal kezemben lévőt vissza is akasztottam a lábamra, nem lesz rá szükség nagy valószínűséggel. Kiengedtem kezemből, csak az egyik végét tartottam szorosan markomban. A köteg nagyobb része halk puffanással ért földet a lábam mellett. Azonban, ahogy meghallottam a hangot, máris vezettem bele a chakrám, és a másik végét tekergő kígyóként emeltem fel a másik tenyerem elé. Bal kezem köré csavartam, és elindítottam a másik vége felé a drótot. Ahogy egymás mellé értek szorosan összetekertem őket, és kényelmes tempóban, nem lassan viszont, de elkezdtem több ujjam közt átcsúsztatni a hurkait, mígnem elég szorosan közel került egymáshoz a két kezem.Ahogy sikerült valami fura mintát összehoznom, elkezdtem koncentrálni a chakrám. Könnyűnek tűnt, amíg el nem kezdtem, tekintve, hogy nem találtam olyan felületet, vagy pontot, ahova tudtam volna központosítani, ezért, mondhatjuk, hogy megsütött picit. Minimális első fokú égési sérüléseket sikerült szereznem a kézfejem külsőbbik részére. Mondhatnám kevésbé kultúráltan, de nagyon fájt. Najó, kellemetlen volt, és sehol sem voltam a technika elsajátításával.

Hogyan futhatok neki máshogy? Milyen módjai vannak a drót csévélésnek? Most mi is a célom ezzel? Mármint mit fog elérni a technika? Fogalmam sincs róla, az biztos. Ha vágni kell vele, akkor valami egyenes felületet kéne létrehoznom. Ha szúrnom kéne, akkor egy pontot kéne kijelölnöm. Ácsi, kezdem érteni a dolgot. Ez rajtam múlik nagyrészben? Ha igen, akkor az sül el, amit össze-kreatívkodok. Viszont, mi van, ha valami specifikus eredményt kell elérnem? Próbáljuk meg így akkor, és kicsit koncentráljuk az enregiát máshogy, nem akarok felsülni megint.
A kezemről már lecsavarodott szálakat visszaemeltem, és megint elkezdtem velük egy logikusabb, és szimmetrikusabb formát felvenni. Megpróbáltam egy csillag formát létrehozni, és egy pontban összpontosítani a chakrám. Ez már jóval könnyebb volt, de a drót továbbra is felforrósodott, de most nem engedett a formából. Következő körben már jobb lesz, megvan a kulcs.

Szóval, az elv az, hogy nem pontban csinálom, hanem egyenesben. Ha egy pontba engedem az összes erre szánt chakrám, akkor felforr, de ha nem ezt teszem, akkor eloszlik a hő. Ha gyengén, és forma nélkülire csinálom a mintát, akkor elenged az energia mennyiség hatására, de ha szimmetrikus, és szoros, akkor rendben lesz. Ha így próbálom, akkor kicsi a hibázási esélyem.
Ezt próbálva már valóban stabilnak bizonyult a kísérlet, és boldogan tartottam fel a kezem, hogy Kagero is jól láthassa.

”Egyéb kérés?”

//Gondolom minden le van rendezve akkor:D Köszi a plusz Ch-t ^^//

Feladatom megkaptam, már csak a mikéntjére kell rájönnöm. Az viszont jó kis játék lesz. Úgy gondolom, hogy kompetens vagyok ezen a téren. Ha valamivel kapcsolatban eltökélem magam, akkor menni fog, az biztos. Azért ez a vidámság zavart. Amikor a kabinomban voltunk nem igazán viselkedett így. Elmentem enni, és hirtelen el is tűnt. Mi lehetett ennek az oka? Még mindig igazán zavar. Nem akarok áskálódni, ha el akarja mondani, úgyis el fogja majd. A másik pedig annak a furcsa testvér párnak a feltűnése volt. Ők is kapcsolatban lehetnek az üggyel? Ha igen, akkor milyen módon? Na, a miérteket úgysem fogom megtudni, legalábbis most rögtön. Temessük el fejben egyelőre, majd ha lesz alkalmam, akkor le fogok rá csapni úgyis. Homlokomon a feszültség izzadtság formájában mutatkozott meg, és mint vízesés csorgott le szemöldökömön át szemem előtt. Egyszerre csak egy csöpp, de két-három másodpercenként is akár legördült egy kis gömböcske. Hátam közepén a ruhámat is elkezdte átitatni a tengernyi izzadtság. Figyelmemet amennyire csak tudtam próbálta elterelni erről az idegesítő melléktermékről.
A drót a két kezem között feszült előttem, durván mellmagasságban. Gondolkodnom kellett feltétlenül. Egy néhány méteres szakaszt kellett meghagynom úgy, hogy az egész közepén legyen. Hogyan tudom elérni, hogy ez a lelógó szakasz a csillagom közepén legyen pont? Esetleg, ha…. Igen, ez lesz az. A drót elhelyezkedését megváltoztattam a kezeimen. a teljes huzal közepét a kezeim felém eső részére helyeztem, és a túloldalon hagytam, hogy egymáshoz érjen a két vége. Nyílván használtam hozzá ayatsuito no jutsut, mert hát őszintén elég nehéz lenne ott tartani, ha nem manipulálnám a mozgását. Ez az apró kis finomhangolás után pedig elkezdtem a kezeimen az ujjaimat a megfelelő helyekre helyezni, hogy végül, amikor kihúzom a formát, és nem csak úgy lóg a kezemről, akkor a megfelelő forma jelenjen meg, és persze annak a középpontjában pedig a kettő meghagyott vég. Érdekesen nézett ki, ahogy csak lógtak a kábelek, de nem akarok hozzáfűzni semmit, elvégre ezen “Mesterem” már túl volt. Szóval a phallikus fegyverembe már csak kis életet kell lehelnem, hogy ‘feltámadjon’. Könnyebb volt mondani, mint megcsinálni. Ayatsuitoval tudom mozgatni, de megkeményíteni? Szilárd entitássá változtatni? Ezzel még nem próbálkoztam azelőtt. Sokszor próbáltam többféle drót mutatványt létrehozni, de eddig a legjobb az a hajó folyosóinak a tetején bemutatott Tarzan-lengésem volt. Soha nem csináltam annál bonyolultabbnak nevezhető technikát csinálni.
Lehet, hogy rossz helyen keresgélek. Amikor anno tanultam vízen járni elég sokszor felsültem. Nem értettem azt, hogy hogy is lehetne chakrakoncentrálással megállni egy folyékony felületen. Nem értettem meg egy ideig, de végül, miután már sokadszorra áztam el azon a héten, sikerült megtartanom magam, ha csak egy pillanatra is, de akkor megértettem. Nem magamat kell emelgetnem, hanem a vizet kell manipulálnom. A chakrámmal csak a víz sűrűségét kellett növelnem, egészen addig, amíg közvetlen a talpam alatt meg nem szilárdult. Ha nem is konkrétan, de szilárd lett ahhoz, hogy ráálljak. Elvégre csak azt a két próbálkozásomat kellett összekevernem. Ott tartanom magam a víz tetején, amíg a víz megtart.
Magyarul, lehet, hogy csak meg kéne változtatni a szerkezetét, ahhoz, hogy megtarthassam úgy, ahogy szoktam? Mert éppen, ha nagyon akarom, ki tudom egyenesíteni most is. Megmarad, de semmi másra nem lesz jó. El kell érnem, hogy a teljes anyag szilárdabb legyen, mint akármi a környékemen. A külsején kell vezetnem a chakrát, mivel külső hatása kell, hogy erős legyen támadáshoz, nemigaz? Akkor hajrá, Mamou, meg tudod csinálni!
Elkezdtem koncentrálni, egyszerűen, mint akármelyik jutsu használata előtt. kezeimen keresztül kellett kivezetnem a chakrám egyenesen a csillagocskám száraiba. Ahogy vezettem, éreztem, pont úgy, ahogy mondom, éreztem a drótokat. Mintha a testem részei lennének. Lehet, hogy túl sokat gondolok bele, de ez elég király érzés volt. Mintha polip lennék. Azt nem tudom, hogy ez a része miért lenne jó, de az, hogy szinte tényleg kiegészítéseimként dolgoznak, az elég jó. azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy engem igenis érdekelnek ezek a drót technikák. Egész más érzés drótokat kezelni, mint mondjuk víz sárkányokat létrehozni. Nem mintha képes lennék a Suiryuudan technikára, de ez egész más, mint ilyen szimpla, hétköznapi technikák. Föld falak, szél pengék, víz sárkányok, vagy tűz golyók… Ezeket akárki meg tudja tanulni, de a drótok, fonalak, csápok lényegét nem fogja mindenki megérteni… Végtelen lehetőség, ezer és ezer kis utca, amin mehetek, és már el is vesztem az egészben. Ennek akarom szentelni magam, ezt most ki merem mondani. Ezzel akarok foglalkozni. Megannyi technika, amit el tudok sajátítani, és mind… művészet. Ez megfogott.
Visszatérve a lelkem legmélyebb zugából: Nem sikerült még teljesen átfolyatnom a belső energiatengerem ezekbe a kis csodákba, de hamarosan megvagyok ezzel a lépéssel. Már csak néhány négyzetcenti van vissza, és kész is leszek az alapokkal. A drótom elkezdte felvenni a chakrám színét is, enyhén kéken világított. Igazán nem is lehetett látni ebben a kényelmetlenül bevilágított szobában, meg hát a hő is kicsit elmosta a dolgokat. Mint amikor tüzet gyújt az ember, és a tűz körül hullámzik a világ. Kicsit olyan volt a hely alap atmoszférája is. Rossz érzés volt, és kicsit szédültem is tőle. Sikerült még visszatartanom a rosszullétemet, meg az ájulósdit, de nem tudom, hogy meddig bírom még. Néhány perc… talán tíz, húsz maximum. Egyelőre fogalmam sincs erről. Lehet, hogy tovább is akár, de hát ki vagyok én, hogy a fizikai állapotomról beszéljek? Nem vagyok medikus ninja, vagy orvos… Csak egy hétköznapi genin, egy hétköznapi családból. Próbáltam a legjobban tartani magam a fizikumomhoz, hogy semmiképpen se essek össze a technikáim közben.
És végre sikerült is összeszednem magam. A huzal teljes felületét átjárattam a chakrámmal. Elkezdtem a merevségre koncentrálni. Keményítettem, amennyire csak tudtam. Egy apró mosoly ült ki az arcomra, majd minden erőmmel megpróbáltam csöndben maradni, de csak nem ment, és életem egyik legrosszabb poénját sikerült kinyögnöm, heves légzés közepette:
”Úgy érzem magam, mint egy krumpli… Tele vagyok keményítővel…”
Őszintén fogni akartam a fejem. Hihetetlen, hogy egy ilyen helyzetben ezt ki bírtam mondani. Tisztában vagyok vele, hogy ez valami abszurd módon szörnyű volt, de nem bírtam ki. Muszáj szólni néha, még ha az ember nem is feltétlen akar. Ilyenek a viccek. Mindig ki kell őket mondani. minden helyzetben, amikor eszembe jut. Mi bajom lehet belőle? Fejbe vágnak? Elásnak? Elküldenek a sarokba? Túl fogom élni akármelyiket, valószínüleg. Vagy nem. Na, de ez a jövő zenéje.
Végszóra sikerült megkeményítenem az eszközöm, és végre egyenesen állt, mintha nem is tudna máshogy. Koncentráltam tovább a chakrám, egész addig, amíg fel nem emeltem, hogy ne lenn koppanjon a szoba padlóján. Elégedett voltam. Sikerült elérnem valamit, amit elvártak tőlem.

”No, Mester, elégedett vagy?”

//Ez a hossz jó? Próbálok kitapasztalni egy kellemesen megírható, de elég hosszú hosszt találni:D //

A fegyverem felemelkedve vágott keresztül az útjába eső dolgokon. Szétvágott mindent, ami keresztezte az útvonalát. Egyszerre volt ijesztő a hatás, és felemelő. Egyre biztosabb voltam abban, hogy nagyon jól fogok szórakozni ezekkel a képességekkel. A jutsu abbahagyása után leereszkedett elém Tanítóm a pódiumáról, és egy-két dicsérő szó után elmagyarázta, hogy voltaképpen milyen technikáról beszélünk. Abszolút pusztításra szolgáló képesség az Ayame Tori. Ayame Tori. Szépen cseng a neve is. Nem is merem elképzelni, hogy mire is képes voltaképpen. Gyors magyarázata után csak bólintottam, de addigra ő már haladt a mögöttem lévő ajtó felé. Nem tudom, hogy észrevette e a gesztust, de nem is igazán számított. A lényeg, hogy egy kicsivel erősebb lettem. Gyakorolnom így is kell majd, de hát ki az, akinek nem kell soha sem gyakorlonia? Mizukage-sama? Vagy még neki is kell? Nem értek én ilyenekhez, de ha ez a nő fog tanítani, akkor nem is kell ezeken gondolkodnom. A Háború alatt sokat fogok tanulni, jó döntés volt, hogy én is jöjjek. Lehet, hogy kötelességem volt, de ki is magyarázhattam volna magam valamilyen módon. Anyám vajon mit csinál ilyenkor?
Követtem a lányt kifele a bejáraton, és visszatérhettem az enyhén sötét folyosóra. Körbenéztem, és megláttam két alakot a folyosó végén. Most mi fog történni? Nem tűnt nagyon legálisnak az itt tartózkodásunk. Félelmem teljesen hiábavaló volt, hiszen a két alak épphogy megindult felénk, amikor felfigyeltek valamire, és csak bólintottak az irányunkba, majd el is fordultak, és haladtak tovább a dolgukra… Csak nem? ANBU? Két ANBU volt az. Egész biztos. Az az egyenruha nem lehet másé. De hova biccentettek? Csak nem… Kagero-san? Ki van zárva, hogy nekem jeleztek volna, nem hogy nem ismernek, de valószínüleg egy senki vagyok a szemükben. Viszont akkor Kagero-san kicsoda? Mi ő? ANBU lenne ő is? De ha ANBU… Áááh! Nem értem. Hagyjuk, zárjuk le annyiban, hogy nem értem a helyzetet.
Rögtön ezek után a hölgy felém fordult, és egy rövidke megjegyzést tett azzal kapcsolatban, hogy ne meséljek erről senkinek. Könnyed mosollyal visszanéztem rá, elárulva szándékomat, és egyszerűen ennyit válaszoltam:
”Miről?” Nem akarom húzni a témát, elvégre semmi közöm sincs hozzá, és nem akarok bajba kerülni. Amúgy is, ha utánakérdezek, akkor több dolgot tudhatok meg, amiről szintén nem szabad majd beszélnem senkinek. Kevesebb info ilyenkor jobb, ha baj lehet belőle. Csöndben maradtam tehát. Amúgy is, mi jó származhat nekem abból, ha többet megtudok a kelleténél Kagero-sanról? Még a fejemet is elveszíthetem, ha olyanba ásom bele magam, amihez semmi közöm. Apámtól ezt jól megtanultam. Elvégre ő is Jounin… Tőle tanultam a legtöbbet a ninja küldetésekről. Soha ne kérdezz annál többet, mint amennyi ‘A’ pontból ‘B’-be jutáshoz kell. Ezek a szavak többet mondtak el nekem, mint az egész Akadémia. Ha ehhez tartom magam, nem lehet nagyobb bajom, mint néhány horzsolás. Ha többet tudok, akármi megtörténhet, és legfőképpen: futárból célponttá válhatok. Nem ez a célja egy ninjának.
Csöndben haladtam előre a sötét folyosón.