Nashimaru Keiko

Név: Nashimaru Keiko
Ország: Füst Országa
Rang:  Genin
Szint:
Chakraszint:
Kor: 20
Nem: Nő
Felszerelések: 5 db füstbomba, 1 hátizsák, 1 elsősegély készlet, 1 katana, 5 db kunai,
Kinézet: Hosszú vérvörös haját mindig is kibontva hordja. Szeme vörös tükre átlagban bánatot, mégis eltökéltséget mutat, ami a múltjára vezethető vissza Ritkán mosolyog, azt is maximum húga Miuru társaságában teszi. Színekben nála a két kedvence a vörös és a fekete dominál minden tekintetben. Átlagban két ruhát hord felváltva:
http://fdzeta.com/data/MetaMirrorCache/_images_images_of_stuff_210x600_anime_girl_ninjas_144053.jpg
http://orig09.deviantart.net/6547/f/2015/100/8/0/crimson_avenger_by_erichan04-d8p5v94.png .
Ékszerként egy vöröses nyakörvet hord, emlékeztetve őt múltjára. Testalkata vékony, mégis sportos, köszönhetően a sok edzésnek.

Jellem: Vajon milyen jelleme lehet egy olyan lánynak, aki szinte egész életében terrorizálva volt? De mindennek ellenére ő soha nem adta fel a reményt arra, hogy egyszer ebből a létből kiszabadulhat? Igen, ez egy valóban jó kérdés. Egy olyan területen, ahol az alkohol és a drogok befolyása igen erős, és mégis nagyon nagy szegénység uralkodik. Egy olyan világban, ahol a pénz és a vagyon nagy része a vezetőkhöz vándorol...
Lehettem volna egy gyenge, törékeny lány is, de én inkább az életet választottam a halál helyett, és a szabadságot a megaláztatás és kínzás helyett. Erős és független nő maradtam, aki meg tud állni a saját lábán, és aki képes volt arra, kitörjön egy olyan családból, ahonnan másnak nem lett volna ereje. És nem csak magamra gondoltam, de a testvéremre is. Szóval, ha valaki a jellememre kíváncsi, akkor csak egy erős akaratú, eltökélt, ám de szomorú lányt láthat csak. Ám a felszín alatt szeretetet is képes vagyok érezni, de csak a húgom iránt. Idegenekkel kissé távolságtartó vagyok, mivel nehezen bízok meg bárkiben is. Átlagban nyugodt természetem van, és nagyon nehéz feldühíteni, de ha valakinek ez mégis sikerül, akkor abban biztos lehet, hogy ott kő kövön nem marad. És nem csak magamért, de a húgomért is képes vagyok ölni.

Technikák:
- Katon Kaitou (Tűz Elem Feloldás)
- Shunshin no jutsu (Fürge Test technika)
- Henge no Jutsu (Transzformációs technika)
- Kakuremino no Jutsu (A Láthatatlanság Köpenye)
- Bunshin no jutsu (Klón technika)
- Kawarimi no jutsu (Testhelyettesítő technika)
-
Előtörténet: (+18)

A szüleim soha nem éltek jó módban, de egy jó darabig boldog egyetértésben éltek egymással. Művelték a rizsföldeket, hisz a falujukban mindenki így tett, aki nem ment el zsoldosnak, vagy nem tanult shinobinak. És ezzel ők is így voltak. Nekik fontos volt a család, így inkább itt maradtak. Békés, rendszerető emberek voltak mind a ketten. Ezen a születésem sem változtatott semmit. Ezután is maradt a béke. Édesanyám magas, vékony asszony volt, hosszú, vörös hajjal. Édesapám pedig a munkásemberek szokott testalkatát mutatta magán. Szikár volt, rövid, fekete hajjal. Ám sajnos, ahogy mondani szokták, semmi nem tart örökké. Anyám ismét gyermeket várt, mikor én hat éves voltam. Ám amikor megszületett a kishúgom Miuru, anyám belehalt a szülésbe. Onnantól kezdve én nem csak a nővér, de az anya szerepét is betöltöttem a testvérem életében.
Ám a boldog hétköznapok itt úgymond véget is értek. Hiszen nekem hat éves kislánykor helyt kellett állnom otthon is, és a rizsföldeken is. Nagy teher volt ez egy ilyen gyerek számára.
De ez még nem volt minden. Szabadidőmben, már ami volt, a közeli akadémiához mentem, és apám tiltása ellenére az ott tanuló diákokat figyeltem, és megpróbáltam ellesni pár mozdulatukat. Bár ekkor még nem is tudtam igazán, hogy mit is jelentenek ezek.
Apám egyszer megtudta, és nagyon nagy botrány kerekedett belőle. Úgy megvert, hogy napokig nem tudtam lábra állni. Forrt bennem a harag, és a gyűlölet. Ám pont a következő tanévkezdés előtt sikerült apámat meggyőznöm, hogy engedjen el engem is tanulni. De ennek nagyon nagy ára volt...
Én ekkor voltam kilenc éves, és anyám ekkor már három éve halott volt.
Én pedig bármit megtettem volna azért, hogy tanulhassak.
És vajon mit is adhatna meg egy fiatal lány az apjának, akinek már három éve nem volt szerencséje női testet látni, illetve abban örömét lelni, mivel az ilyesfajta dolgok eléggé drágák voltak, ő pedig sajnált volna érte bármit is kiadni. Igen, talált süllyedt... Azért, hogy tanulhassak, ki kellett elégítenem apám minden mocskos fantáziálását, talán még olyanokat is, amelyeket még anyám sem volt hajlandó megtenni. Emellett pedig nevelnem kellett a húgomat, helyt kellett állnom a konyhában, az akadémián, és a rizsföldön is.
Kezdtem belefáradni, de sajnos nem tehettem mást. Talán még az volt a szerencsém, hogy nem estem teherbe. Onnantól kezdve bizony az én sorsom is megpecsételődött volna, és örökké ennek a helynek a fogja maradtam volna.
De a sors kegyes volt hozzám, és egy idő után sikerült apámat meggyőznöm arról is, hogy a húgom is elkezdhessen járni az akadémiára, főleg, hogy ő már kiskorában is jóval okosabb volt nálam, ami talán annak is köszönhető, hogy neki is elég fiatalon kellett önállóvá válnia.
Lassan eljött a vizsgaidőszak is, ami nekem maga volt a megtestesült pokol. Mert bár addig is kellett tanulni az órákra, illetve a gyakorlatokra, de abban az időszakban még sokkal többet kellett, ami még jobban megnehezítette az amúgy sem egyszerű életemet.
De az az egy dolog vigasztalt, hogy ekkor még a testvérem nem tudta, hogy mi is volt a valódi ára a mi tanulmányainknak.
És reménykedtem benne, hogy ez így is marad, és hogy apámnak nem kell majd még egy ágyas maga mellé, ha már rám un. Bár ezt amúgy sem hagytam volna, hiszen nekem csak a húgom maradt meg azok közül, akiket szerettem, így ekkor már a szökés gondolatát is ízlelgettem.
Eljött a vizsga napja is, és bár eléggé fáradt, és kialvatlan voltam, de az írásbeli vizsgán elég jó eredménnyel evickéltem át. Sőt, ami meglepett, hogy a vizsga gyakorlati részét is szép eredménnyel teljesítettem. Ekkor kaptam egy katanát nagyapánktól.
Bár lehet ez annyira nem is baj. Ám annak ellenére, hogy pár percig talán még szívből örült is annak, hogy levizsgáztam, de ezek után lehet, hogy azért, mert félhetett tőlem, hiszen ekkor már erősebb és tanultabb voltam, mint ő, de még szigorúbban fogott. Innentől kezdve, hiába folytathatta rajtam a kínzások és erőszakolások sorozatát, de nem engedte meg, hogy tovább tanuljak, és chuunin lehessek.
Innentől hat kemény és hosszú év várt rám, amikor segítenem kellett húgom, Miuru mindennapjait, és fenn kellett tartanom azt a látszatot, hogy minden rendben van. holott semmi nem volt rendben.
Idő közben azt is meg kellett tapasztalnom, hogy a húgom bámulatosan gyorsan tanul meg mindent, és ez összes senpai zseninek nevezi. Ekkor határoztam el, hogy az ő tehetségét nem fogom hagyni elkallódni, és bármi áron is, de megvásárolom apámtól az ő továbbtanulásának a lehetőségét, járjon ez bármekkora szenvedésekkel is. Tudtam, hogy ezután talán kicsivel több esélyünk lesz majd a szökésre is, ami ezen a környéken nem volt olyan szokatlan dolog.
Lassan eljött Miuru genin vizsgája, és nem meglepő módon színjelesre vizsgázott mindenből. Ő ekkor szintén egy katanát kapott nagyapánktól.
Tudtam, hogy innen már nincs vissza út, és nagy nehezen sikerült meggyőznöm apánkat, hogy engedje Miu-t tovább tanulni.
Ám nem sokkal Miu chuunin vizsgája előtt bekövetkezett az a dolog, amitől mindig is tartottam. Drága kishúgom benyitott apánk szobájába engem keresvén, miközben én éppen ki voltam kötözve apánk ágyára, és már tele voltam vérző sebekkel. És miközben apám éppen kiélte rajtam szexuális vágyait.
Ahogy apánk megfordult, már láttam az őrült fényt az ő szemében is, és Miuéban is. Nem tudtam, mi fog történni, de, mivel mást nem tudtam tenni, ezért elkezdtem üvölteni.
- Őt hagyd békén. Megegyeztünk, hogy őt soha nem fogod bántani.- Ám csak egy hatalmas pofon volt rá a válasz, aminek hatására elvesztettem az eszméletemet.

(A további részletek akkor kerülnek kijátszásra, amikor Miuru karaktere is kész lesz.