A Mikulás Palotája

Jiraiya Csüt. Dec. 15 2016, 15:33

A Mikulás óriási palotája a Falu szélén, melynek aranyozott báltermébe nyernek egymás után bebocsájtást azok, kik Három kívánságukat a Mikulás felé kívánják intézni karácsony alkalmával. A Mikulás egy óriási, fából készült hintaszékben várja azokat a személyeket, kik az ölébe ülve kívánnak tőle, de jól vigyázz! Csak hármat kívánhatsz, gondold meg mi lesz az, mert lehetséges, hogy az egyik közülük teljesül!

Feladat és Szabályok
Ide betérhet bárki, aki szeretné látni a Mikulást, hogy kívánhasson tőle. Három olyan kívánsága lehet, amely a karakter jelleméből és ismereteiből fakad, a Naruto és a Gundan Világával összeegyeztethető kérés, kívánság. A három kívánság lehet bármilyen kívánság, akár merész, akár csekély, de vigyázz, hogy mit kívánsz, mert lehetséges, hogy a három közül az egyik kívánságod teljesül! Hogy mikor és hogyan? Az egyenlőre maradjon titok...

Megjegyzés: A való életre vonatkozóan nem lehet kérni semmit, mivel a karakteretek kéri és nem pedig Ti, felhasználók. A kívánságaitokat maguk a karakterek mondják el a Mikulásnak. A jelenet egyből a Palotába való belépés után kezdődik, ahol a karakter szembe találja magát egy óriási, aranyozott, díszes, karácsonyi hangulatú teremmel, melynek legvégén egy óriási emelvényen a Mikulás ül a hintaszékében. A Mikulás jelleme a már jól megszokott jellem, így mindenki hitelesen ki tudja játszani. Így tehát a belépéstől a távozásig a Felhasználó a saját posztjában leírhatja a történteket, ám a Mikulás nem áll fel a székéből! Ha pedig valaki ártani akar neki, akkor odáig írja a posztját, (A kívánságai elvésznek) utána pedig majd egy Staff folytatja. A poszt nem kell, hogy hosszú legyen, csak legyenek benne a karaktereitek által elmondott kívánságok, valamint személyesítsétek meg jól a Mikulást. A "Rossz Gyerekek" is kérhetnek bármit, a kérdés csak az, hogy hogyan és miképpen teljesül!?

**Tsuuzoku Tomoe** Csüt. Dec. 22 2016, 18:18

///Előzmény Főkapunál///

Egészen a Mikulás palotájáig futok el. Már amennyire futásnak lehet nevezni azt, inkább egy kellemes kocogásnak nevezném. Mikor oda érek egy hatalmas épület tárul elém, a bejárat előtt újabb manók. Náluk ezúttal nincs semmi, csupán annyi a feladatuk, hogy egyesével beengedjék a várakozókat. Beállok a sor végére, 4 ember van előttem. Furcsa mód egyik sem gyerek, felnőttek mind. Apránként iszogatom a kis forró csokim miközben az izgága manókat nézem. Mindenki változó hosszúságú ideig van bent, van olyan aki épphogy bemegy és már jön is ki. Ezzel szemben van olyan aki a fél napot bent tölti. Ahogy fogynak az emberek úgy leszek egyre izgatottabb. Tényleg létezik? Nem merem megkérdezni a kijövőktől mert félek a csalódástól. Lassacskán én jövök sorra. A manók intenek, hogy mehetek mikor kijön az előttem lévő. Ökölbe szorítom a kezemet és belépek. Csukott szemmel várok amíg a mögöttem lévő robusztus ajtó be nem csukódik.
-Hohohoooo! Mit látnak szemeim? Egy kisfiú!
A hang hallatán sietve kinyitom szemeim és feltekintek. Megpillantottam őt, fából készült hintaszékében ücsörgött. Kezeit a hasán pihentette, lábaival óvatosan lökdöste magát el a földtől.
-Gyere ide fiam. Ülj az ölembe!
Teljes lendülettel elkezdek a mikulás felé futni miközben a nevét kiáltom. Szerencse, hogy a bögre már nincs nálam. Felfutok hozzá a terem végén lévő emelvényre és az ölébe ugrok ahogy kérte. El se hiszem, hogy tényleg létezik. Miután feleszmélek a kezdeti sokkból alkalmam nyílik körbenézni. Egy hatalmas terem amely arany színben úszik. A Mikulás hintaszéke fából van ahogy annak lennie kell. Maga a Mikulás is olyan ahogy a mesékben leírják. Tiszta fehér haja és ugyan ilyen színű hosszú szakálla van. Ruhája a jól megszokott piros, fehér bundás szegélyekkel. Kezével, melyen piros két ujjas kesztyűt visel, megtámasztja a hátam majd e-képp szól.
-Tudod, ma még nem is volt nálam kisfiú.
-Tényleg?
-Bizony, kislány járt nálam ma ha jól emlékszem. De kisfiú még nem. Na és mond fehér hajú barátom. Mi a neved?
-Tsuuzoku Tomoe.
-Szervusz Tomoe. Mond csak te jársz Avarrejtek falva Shinobi Akadémiájának harmadik évfolyamára.
-Igen Mikulás bácsi.
Az öreg Télapó itt elgondolkodik egy picit majd folytatja.
-Ez esetben áruld el nekem a kívánságaid.
-Kívánság? Tényleg lehet Mikulás bácsi?
-Hát hogyne. Ráadásul nem is egyet hanem egyből hármat. Szóval mit szeretnél?
Gondolkodok mi az amit szeretnék, egyből eszembe is jut egy dolog.
-Szeretnék egy olyan maszkot mint az Apukámé!
-Na és milyen maszkja van a te Apukádnak?
-Egy eredeti Konohai ANBU maszk.-válaszolom mosollyal az arcomon.
-Rendben értem. Van még két kívánságod, esetleg valami nagyobb? Valami ami nem tárgyi?
-Hááát. Múltkor olvastam egy technikáról, azt nagyon szeretném megtanulni.
-Melyik technika lenne ez?
-Katon: Housenka no jutsu.
-Na és mi lenne a harmadik? Mi az amit a szíved legmélyéről szeretnél?
-A szívem legmélyéről? -ismétlem meg a kérdést majd elgondolkodok. -Amit a szívem legmélyéről szeretnék az a Youndaime Hokage technikája. A Hiraishin!
-Mire használnád ezeket a technikákat Tomoe?
-A családom és a falu megvédésére. Akárcsak az apám.
-Rendben Tomoe. Ebben az esetben megjegyeztem a kívánságaidat.
Az öreg Mikulás az ajtóra pillant majd visszatekint rám.
-Kérlek bocsáss meg fiam de nem tudok tovább beszélgetni veled pedig érdekes kölyöknek tűnsz. Sajnos sokan összegyűltek az ajtó előtt.
-Rendben Mikulás bácsi. Örülök, hogy találkozhattam veled.
Mosolyogva leugrok a Télapó öléből és elindulok az ajtó felé.
-Tomoe!- kiállt utánam -Maradj azon az úton melyen elindultál.
-Úgy lesz!

Vigyorogva sétáltam ki az épületből. Vajon teljesülnek a kívánságaim?

**Kenshiro Yori** Kedd Dec. 27 2016, 00:34

// Kedves Mikulás //

Komoran lépkedtem a hegyoldal felé, mely lábainál hevert Samuzamu no Sato ékesen kivilágított területe. Különös dolgokat lehetett már régóta hallani erről az elrejtett kis téli világról, bár komorságom félre ne értsétek, hisz csak a fagyos szél torzítja ily módon az arcomat. Kazuya odahaza átvette a stafétát, és valósággal mindannyiinkat kitoloncolt a birtokról, hogy végre kapcsolódjunk ki az évnek e csodálatos időszakában. Az ösvényt melyen haladtam kétoldalt sűrű erdő vette körül, a fák koronái csaknem teljesen eltakarták a csillagos eget. Lassan leszállt az éj, s a rengeteg hangjai, az itt-ott huhogó baglyok, csörtető vadak baljóslatúan csengtek a füleimben. Nem éreztem félelmet, de mégis kínosan egyedül éreztem magam, ahogy közeledtem célom felé. Különösebben nem értettem mire fel ez a magány, hisz pár perc múlva amint kitérek e fák sűrű rengetegéből a lenn elterülő faluban találkozom szerelmemmel és minden, számomra kedves ismerőssel, így a karácsonyi éjszakában.
A fák lassan ritkultak körülöttem, ahogyan az erdő széléhez értem, s végül a falu hatalmas kapuja fogadott, melyet színpompás égősorok és villódzó fények díszítettek. Mély sóhajt követően felemeltem a fejem, s végignéztem a kis településen, a díszleteken, s minden egyes érkező és már itt tartózkodó emberen. Lehet csak ezért szorongtam eddig, és csak az utazás volt magánytól átitatott, de az emberek társasága és ez az egész hangulat úgy tűnik már most is kellő életkedvvel melengeti át a lelkem. Pár apró manó a nadrágom szárába kapaszkodva próbálta felhívni magukra a figyelmet, kik forrócsokoládét és egyéb alkalomhoz illő nyalánksággal láttak el, s így már nem csak a lelki forróság karolt magával, hanem a testi átmelegedésem is biztosítva lett.
A kapun átlépkedve a kedves kis falu épületei és a főtéren magasodó fenyőfa olyan hevességgel próbálták meg átadni az ünnep szépségét, s értelmét, hogy a legmakacsabb emberek sem tudnának ellenállni csábításának. Magamat is a törzsgyökeres ünneplők közé sorolnám, hisz hiszek a csodákban, s a karácsonyi csoda mindezek közül kiemelkedő – legalábbis mindenki ezt állítja. -. Nagyon úgy tűnik hinnem is kell a csodákban, ahogy megpillantom a hatalmas épületet Samuzamu falvának legszélén. Az épület óriási, valószínűleg ott él a falu vezetője, a hatalmas vörösbe öltözött, szakállas férfi, kit Mikulásként becéznek. Róla is sok történetet hallottunk már egészen kiskorunktól kezdve, felnőtté válásunk pillanatáig, de mire ezt is elregélném nektek, addigra a falu bezárna.
Lelkesen hajtottam fel a forrócsokoládé utolsó kortyait, majd azzal a lendülettel indultam meg a palota felé. Eszembe jutott a történetek egyike, melyet lehet mégse tartana olyan sokáig elmesélni. Tartja a mondás, hogy a Mikulásnak hatalmában áll fogadni a falu összes vendégét, s ha a vendégeke szerencsésen a vörös ruhás meghallgatja, azok kívánságait melyeket lehet, hogy valóra vált. Céltudatos mosollyal az arcomon szaporáztam a tempóm, hogy még a Mikával való találkozásom előtt, letudhassam a Mikuláshoz szánt kívánságaim.
Pár percbe tellett mire elértem az épületet, melyből pont egy ifjú, shinobinak látszó fiú távozott szélsebesen, s a mögötte bezáródó ajtó hirtelen megállt, majd kitárulkozott előttem. Varázslatos érzés fogott el, s ragadt magával mely mélységesen szánkázott végig a testem minden porcikáján. A benti atmoszféra boldogságot és meghittséget sugározva húzott magához. Különösebben nem is próbáltam ellenállni ennek az egésznek, így beléptem a hatalmas terembe. Az aranyozottság és a megmunkáltság a falu gazdagságára utalhatott, bár nem voltam túlságosan hozzászokva a hasonló fényűzéshez, meg kell hagyni a régi, gyermekkori énem enyves keze nem tudott volna nemet mondani ennek a pompának. Mosolyogva haladtam így előre, s a terem végéből egy nyikorgó hangot követően érkezett a mély, egyben meleg hang.
- Lépj közelebb, Kenshiro Yori. – Szólított magához a hintaszékben előre-hátra himbálódzó férfi. Ő lesz a Mikulás. Óvatos léptekkel közelítettem, meg s eltöprengtem azon, hogy honnan is tudja a nevem.
- Ho-ho-hó. Fiam, hisz legbelül jól ismered a meséim, s történeteim. Tényleg magyarázkodnom kellene, honnan tudom a neved? – Formáltak kellemes mosolyt ajkai a kedves bajusz alatt, s végre szemtől szemben állhattam magával: A Mikulással.
- Megfeledkeztem arról, hogy előtted állhatok a csarnokaidban, Mikulás.
- Nem szükséges ez a tankönyvekbe illő jó modor Yori, nem vagyok több mint e falu bármelyik tagja, így a bánásmódom se különbözzék a többiekétől. – Húzódott még nagyobb mosoly az arcára, majd fekete kesztyűbe bújtatott kezével közelebb intett magához.
- Tudom, sok mindenen mész keresztül. Egy klán terhei nyomják a vállad, megannyi lélek, akikért te felelsz, egy kapcsolat melyért bármit megtennél a világon, s egy múlt melyen megpróbálod továbbtenni magad az előbbiekkel. – Szólt bölcshangján a vörös ruhás, szakállas férfi, s szavaira csak bólogatni tudtam, hisz mindenben igaza van.
- Netalán a kívánságaimat is tudod már fejből? – Kérdeztem vissza vicces hangnemben, mire felhorkantva felröhögött Samuzamu ura.
- A kívánságok a szívek mélyéről jönnek, én csak a lelkek jóságát látom, így nem is vagyok annyira az a mesékből ismert, csoda muki. – Hahotázott ismét, majd összefonta ujjait, s kicsinek mondható szemeivel erősen fókuszált rám. – Mond hát, mi lenne a szíved, három kívánsága?
Jól tudta, hogy nem kell sok mindenen elgondolkodnom. Nem kívánnék személyes, vagy önjavakra felhasználható dolgokat, hisz látja bennem, hogy egy dologért élek csak, a családomért.
- A kívánságom egyszerű, s már te is tudod mi az, Mikulás. – Viszonoztam komoly tekintetét, s kezeim a hátam mögé emeltem, s megragadtam a csuklóm. Kihúztam magam, s egy mélyről jövő lehelettel, mosolyogva vágtam bele kívánságom felvázolásába.
– Egy dolgot szeretnék. Azt, hogy a családom, a szeretteim és a szerelmem megóvhassam a külvilágban zajló háborúskodások idején, s az után is, míg életem a végéhez nem ér. A módját, s mi voltját ezen erőnek rád bízom, hisz innentől ez a te reszortod. De ha már ők vannak nekem, ettől többet nem kívánhatnék. – Fejeztem be kívánságom, kezeim ellazítva lendítettem vissza magam mellé. Egy meghajolást kísérően, még egy illemtudó biccentéssel búcsúztam a Mikulástól, kinek huncut mosolya többet is elárult a kelleténél. Remélem, valóra válik a kívánságom, s megadja a szebb, és jobb jövő reményét. Egy boldog és békés élet reményét, Mikával, a barátaimmal és a Kenshirokkal.

**Arakashi Asami** Kedd Dec. 27 2016, 22:12

Milyen soká is tartott, míg ideért. Megtört testével minden lépés nehéz volt, de minden lépés egyben vezeklés is azokért, akiknek halálát a járvánnyal okozta. Nem számolta, hányakat gyógyított már meg. Az áldozatok voltak fontosak, hiszen munkáját miattuk, de mégis az élőkért végezte a háborúban, nem félve a halált. De a pletykák eljutottak hozzá erről a helyről, erről a faluról és a Mikulásról, aki vagy igaz volt, vagy nem… Arra biztos nem volt képes, hogy feltámassza a holtakat, de ha csak egy kicsit remény van arra, hogy egy jobb világért tegyen, hát megteszi.
Keményen koppant újra és újra a botja a padlón. Megszokta már, hogy így jár, holott sebei már beforrtak, s bár testét számtalan heg cakkozta, olyannyira tán mégsem esett nehezére a járás. Végül a kígyózó sort türelmesen végigvárva a Nagyszakállú elé állt.
- Télapó, kedves jó Mikulás. A vágyam, amit remélek, s leginkább szeretnék, az az, hogy érjen végre véget a shinobik háborúja, mely oly keményen sújtja az embereket, az ártatlanokat. – Három kívánsága volt. Talán lehetetlent kért ezzel az elsővel, mégis meg kellett tennie. Akkor talán.. ha ezt a kívánságot erre áldozza, szíve megnyugvást nyerhet majd… S hogy honnan ez a kitartó vágy? Élete, már amire emlékszik, akkor kezdődött, mikor későbbi mestere otthonában, emlékek nélkül, sebesülten tért magához. Csak mikor nagyjából felépült, akkor szembesült azzal, hogy a falu, melynek Mestere a gyógyítója volt, lényegében megsemmisült, s szomorú emlékét a hatalmas máglya hamvai őrzik, némán…
- A második… amire vágyom… Mikulás, kérlek add nekem a szelet. Szükségem van a fürgeségére, szükségem van arra, hogy könnyebb léptekkel járjak, hogy segíthessek tovább. – Ismerte a szót a Fūton elemre? Ki tudta volna mondani pontosan, hogy vágya az, hogy ez az elem feloldásra kerüljön? Olyan sok emlék veszett a múltba a shinobi létről, ami az élete volt a balul végződő küldetés előtt.
Talán ha mindezzel tisztában van, máshogy gondolkozott volna. Talán ha ezzel tisztában van, kérése más lett volna, talán ha ezzel tisztában van, nem mert volna eljönni ide, hogy kívánságokat mondjon ki…
- A.. harmadik.. – ugyan mi lenne a harmadik? Mire vágyna? Derüljön fény arra ki volt? Az vajon segítené a vezeklését? Vajon egyszerűbb dolga lenne? Vagy jobb lenne azt kívánni, hogy adjon számára a Mikulás olyan gyógyító erőt, mely felülmúlja azokét akik a világot tapossák? Hát nem tehet eleget máris a tudományával? Vagy épp csak egy kicsit többel?
- Adj nekem erőt, hogy továbbra is segíthessek. – Több chakrára volt szüksége, bár kimondani nem tudta. A lehetőséget, hogy az Öreg esetleg fellebbenti múltjáról a fátylat kész volt feláldozni azért, hogy segíthessen. S ennek biztos tudatában kívánt, majd távozott.

**Djuka Munfurawa** Kedd Dec. 27 2016, 22:14

Munfurawa Yoruval az oldalán belépett a terembe. Csodás díszekkel elhalmozott ünnepélyes hely volt ez, nem olyan, amihez szokva volt, mégsem emiatt érezte feszélyezve magát. Itt minden egy olyan gyermekkori csoda megtestesítését szolgálta, amiről azt hitte, nem létezhet a valóságban. Mégis itt volt, s ő is láthatta a saját szemével, tapinthatta az ujjaival, hogy a csoda valóság, a Télapó pedig létezik.
A lány úgy érezte, ennyi bizonyosság mégsem elég.. A felnőtt lét nem fogadta el az ilyen csodákat, noha az egész ninjutsu csodálatos volt számára. Végigkísérte az életét, segített kiterjeszteni az akaratát, beváltani a vágyait.. egy jóbarát, egy fegyver… és persze mióta találkozott Kabutoval a ninjutsu az ellensége is volt. Mégsem kívánta eldobni magától.
Mit kívánt hát? Mit is kívánna itt, ahol a kívánságok valóra válnak? Vajon a Mikulás kiolvassa a fejéből, vagy ki kell mondania őket? Ó igen.. jól tudta a szavak adnak a vágyaknak alakot, s jól teszi, ha vigyáz mit kíván.. de mégis mire lenne szüksége?
Ezen gondolkozott, míg sorra került, s akkor is, mikor ott állt a Télapó előtt, s az öreg jóságos szemellek várta, hogy megszólaljon.
- Öhm.. – vajon hány türelmetlen szem figyelte, hogy elrebegje a vágyait?
- DJuka Munfurawa vagyok… Nagyon köszönöm, hogy meghallgatja a kívánságaimat. – hajolt meg kissé a Mikulás előtt, s talán ez is az időt húzta, hogy ki tudja mondani mire van szüksége. Yoru a lábához dörgölőzött, mintha megérezte volna a vívódását. Ame pedig elmosolyodott, és szinte öntudatlanul mondta ki az első kívánságot.
-Yoru.. életem társa.. Kiskoromtól kezdve mindig ott volt velem. Megértjük egymást, segítjük egymást. Míg a csendes, visszahúzódó víz voltam, ő volt mellettem a tűz, ami átsegített a shinobi világ nehézségein. De most.. hogy már magam is tűz vagyok, s ellenségeim ereje egyre nagyobb… Úgy érzem, habár ketten egyek vagyunk, társak a harcban és békében, küldetéseim már veszedelmesek lehetnek számára, s képességei is talán… bár taijutsuban nagyszerű társam, nehezebbnek érzem, hogy segítségül hívjam, ezért kedves Télapó, az első kívánságom az, hogy segíts, hogy a Yoruban lobogó tűz valódi alakot kapjon, s a katon elem ne csak lelkében, de valóságosan is az övé legyen. Nem kívánok sokat. Egy technikát remélek neki, s magamnak most.. Az Endant már ismerem, s erőm jóval túlmutat ezen, így a Dai Endant szeretném az első technikájának, s a magaménak vele. – a kedves öregúr úgy tűnt nem lepődött meg a kívánságon. Meglepődik vajon bármin is? A lánynak nem adatott túl sok idő ilyesmin gondolkozni, hiszen vártak még sokan. Mi is lenne szívének hő vágya még? Egyértelmű kép kúszott be elméjébe. Kézenfekvő kívánság, mely a sorsát kísérte. Ame halkabban szólt, remélve ajmi kevesen hallják majd a kívánságát.
-A második kérésem…. Kérlek… tudom, hogy ez talán meghaladja az erőd… De kérlek, segíts nekem, hogy a pecsét miatt… hogy az átokpecsét miatt egyetlen szerettemnek se kelljen szenvednie vagy… meghalnia. Kérlek segíts, hogyha úgy alakulna, hogy ez a szörnyűséges erő elborít, legalább annyira képes legyek megőrizni az ép elmém…. – vajon mi a jobb? Ép elmével végignézni a pusztítást, amit okozhat, vagy olyan állatias szörnyetegként fejezni be az életét, mint azok ott a szigeten, mit sem tudva arról, mi történik körülötte? Nos.. ez.. számára nem volt kérdés. Amint felmerült benne, máris tudta a választ a szívében.
- Ha más lehetőség nincs, csak annyira… hogy ne pusztítsam el mindazt amit, és mindazokat, akiket szeretek… - kimondta. Legnagyobb félelméről beszélt, de talán azok mögött a jóságos tekintetek mögött van akkora erő, hogy segítsen… Vajon van? S vajon az ő békéjének mi a kulcsa? A kígyó pusztulása? Nem.. halált nem kérhetett ilyen nagyszerű helyen…
- Ha esetleg.. mégis hatalmadban állna segíteni.. kérlek Télapó, segíts a pecséten felülkerekedni. Segíts hogy legalább uralni tudjam. – Kimondta. Ilyen egyszerű volt. Legalábbis szavakba önteni, mikor átlépett a félelmein. Úgy érezte, jót tett, hogy kimondhatta. Maga előtt is tisztábbá váltak a célok.

**Hyuuga Emiko** Kedd Dec. 27 2016, 23:48

[Mikulás]

*Mit keresek itt?* Tette fel magának a kérdést a Hyuuga lány, miközben gyorsan lépkedett a hatalmas palota felé. Egyrészt arra gondolt, hogy 24 évesen még megpróbál hinni a gyermekek meséiben, de közben maga a karácsonyi falu meglátogatásának ötlete is kissé nevetségesen hangzott a fejében. Ám valami miatt mégis kikötött ebben a faluban és a kiáltásokat figyelve indult el felkeresni a Mikulást. Csuklyáját mélyen az arcába húzta, pedig hidegben nem éppen ez volt a megfelelő öltözet, azonban a főkapunál inkább eliszkolt a manók elől, utált volna valami puccos szőrös kabátban végigtrappolni az utcákon. A forralt bort azért elfogadta és gyorsan meg is itta, kellett az idegeit ellazítani. A szabályokat ismerte, szóval valószínűleg mások sem próbáltak volna meg neki ártani, de ugyebár jobb félni, mint megijedni.
Egyre hangosabban kiabáltak a fiatalok, akik mind a Mikuláshoz igyekeztek. A haladási sebességén is lassítani kellett, mert ahogy gyülekeztek az emberek, úgy kezdett egyre inkább egy hosszú sor kialakulni. Emi is szépen beállt a sorba, úgy döntött inkább kivárja, hiszen pont ezen a jeles ünnepen próbált kissé másképp viselkedni. Halványlila szempárja kivillant a kapucni alól, ahogy végigpásztázta a környéket. A világ minden tájáról gyűltek ide shinobik, sőt talán még civilek is, akik az ünnep varázsát próbálták újra átélni. Minden olyan csendes volt, elszokott ettől a lány. Amióta belekeveredett a háborúba, már semmi sem volt ugyan az, mint korábban. Talán emiatt jött el ide? A Mikulástól mindenki hármat kívánhatott, amit ki kellett használjon.
*Ugyan már, most komolyan hiszek ebben? Kiskoromban talán még működött, most biztos egy piros gúnyát öltött idős férfi játszik a hiszékenyekkel.* Közben egyre beljebb sodródott a sorral, a kapuban állt és már majdnem ő következett.
*Na jó, ebből mégse kérek!* Határozta el magában a jounin, és már készült is arra, hogy megfordul, majd itt hagyja ezt az egész ünnepi csillogást.
- Hyuuga Emi, kérlek ne add fel ilyen könnyen! - hallatszott az idős, kissé rekedtes hang. A kunoichi egyből odafordult, a lendülettől pedig lerepült a csuklyája. Barna haja már majdnem a válláig ért, visszanőtt arra a hosszra, amilyen még chuunin korában volt. Akaratlanul is odakapta a kezét, hogy újra felhúzza.
- Ugyan már, itt erre semmi szükség! Gyere, ülj ide az ölembe, meghallgatlak téged is, ahogy mindenki mást! - valami furcsa érzés költözött a Hyuuga lány szívébe. Néhány hosszabb lépéssel ott termett a Mikulás előtt. Pár másodpercig meg sem tudott szólalni, még azt sem tette szóvá, hogy csak így leleplezte a Mikulás mindenki előtt.
- Mégis honnan... - kezdett bele, de a fehér szakállas öreg úr kinyújtotta a kezét, majd megfogta a kunoichijét és várta, hogy leüljön az ölébe, ahogy mindenki más.
- Tudod, nem csak a jó gyerekeket kísérem figyelemmel, a rosszakat is ugyan úgy számon tartom - húzódott mosolyra a Mikulás szája. - Mondd el, mi az a három dolog, amit a szíved kíván!?
- Ha ennyire jól ismersz, akkor tudnod kell - vágott vissza Emi, mintha még mindig nem hinne a saját szemének és próbálná valahogy igazolni a történéseket. - Tudod, hogy rossz vagyok, vagyis büntetést kapok, nem kívánság teljesülést.
- Nem mehetsz addig biztosra, amíg meg nem próbálod. Gyerünk, halljuk mit szeretnél! Sok ember várakozik még, de jut idő mindenkire, rád is kedves Emi. Vagy Emiko, ha esetleg úgy érzed ezzel a névvel könnyebben megy a kívánságok sorolása - kacsintott rá az öreg. Kicsit emlékeztette a mesterére, akitől már olyan sok mindent tanult.
- Hát jó... - vett egy nagy levegőt. - Az első, amire vágyom, hogy erősebb legyek. Persze nem a szó szoros értelmében, hiszen arra kiképeztek, hogyan törjek össze sziklákat az öklömmel. Ez teljesen más, a chakrának vagyok híján, a háborúban majdnem emiatt haltam meg. Az ellenfelem egy pusztító erejű jutsut vetett be ellenem, mégse viselte meg annyira, mint engem a védekezés. Nem áll szándékomban ezzel az erővel elpusztítani a világot, csak életben akarok maradni.
Kimondta és nem is volt olyan nehéz. A Mikulás bólintott, majd jelezte, hogy van még két kívánsága, amit meghallgat.
- A második a származásomhoz kapcsolódik. Egy nem kívánatos tagja vagyok a klánomnak, sőt majdnem az egész világ rám feni a fogát. Valahogy nem tudnék beilleszkedni? Vagy eltűnni a világ szeme elől? Titokban tovább működnék, nem hivatalos ninjaként, de ezzel némileg ellensúlyozva a bűnöket, amiket elkövettem.
- Hmm... hmm... - húzta végig a kezét fehér szakállán a Mikulás, mintha mélyen a gondolataiba merült volna. - Már csak egy kívánságod van, használd ki azt is bátran!
- Kicsit ugrálok a kérések témái között. Ha tudsz rólam mindent, ismered Harukát is. Meg fog tanítani egy olyan technikát, amivel elszívhatom mások chakráját. De ha nem lesz lehetőségem közel kerülni az ellenfelemhez, akkor is jól jönne valamilyen megoldás, hogy chakrához jussak. Esetleg lenne rá mód? - konkrétan nem merte kimondani, na meg aztán csak pletykákat hallott bizonyos megoldásokról. Amint végzett, felpattant a Mikulás öléből, meghajolt és gyors léptekkel kisietett a teremből.
*Megőrültél Hyuuga Emi?*

**Shunsui** Szer. Dec. 28 2016, 16:54

Shunsui léptei alatt ropogott a hó. A szél néha-néha feltámadt s a hideg, amit magával hozott csontig hatolt olykor- olykor. A vörös hajú ninja fel volt öltözne, de még így is megborzongott, mikor a cipós szél keresztülhatolt a ruházatán. A vörös szín árnyalatai egyre több helyen jelentek meg a testén. Orra és arca színe, egyre jobban kezdett hasonlítani a hajóhoz, ahogy a kezei is, mikor sokáig hagyta kint és nem a zsebének mélyén pihentette. Ilyen cudar időben kevesen jártak-keltek, ha nem volt muszáj. Shunsui sem hagyta volna el a meleg házat az edzését leszámítva, azonban akkor hajtotta a kíváncsiság. A megszokott kocogása közben hallott valamit, ami felkeltette az érdeklődését. Egy sétáló család mellett szaladt el, mikor meghallotta, ahogy a kisfiú kérlelte először az apját, majd az anyját, hogy látogassanak el egy bizonyos helyre, ami csak évente egyszer nyitja meg a kapuit. Útközben, még hazaért, még négyszer hallotta annak a helynek a nevét és, hogy milyen jó hely is. A furdaló kíváncsiságot nem is akarta elnyomni magában, ahogy hazaért, átöltözött s nyomban útnak indult a falu felé. Hazafelé menet az egyik olyan embertől megkérdezte, hogy pontosan merre található az a hely, amelyről beszélt. Shunsui felkészült arra, miszerint rossz néven fogják venni azt, amiért a beszélgetésük közepébe vágott, azonban nem így lett. Kedvesen elmondta a nő, amire a fiú kíváncsi volt, sőt még rákérdetett, megtudta-e jegyezni azt, amit mondott, mert ha nem, akkor szívesen még egyszer elmondja. Shunsui már elsőre is meg tudta jegyezni, így udvariasan visszautasította a felajánlást és elköszönt tőlük. Így hát a Konohai fiú egyenesen, a kíváncsiságtól furdalva közeledett Samuzamu no Sato-hoz. A faluhoz közeledve, hamar megérezte azt, miszerint már nincs messze. A szél kellemes illatokat és vidám hangokat hozott magával.
Amint megpillantotta távolban a falu körvonalait, a fényeket lenyűgözte a látvány. Minél közelebb került a településhez, annál jobban érezte megérte eljönnie, bármennyire is hideg van. Az arany és ezüst díszekkel kidíszített kapu, már önmagában olyan látványt nyújtott, ami előtt az ember, úgy nem tudott elmenni, hogy meg ne álljon, és meg ne csodálja. Az égősorok azonban még jobban vonzotta a tekinteteket. És ez nem csak a kapunál volt, átlépve azon, odabent is olyan látvány fogadta az oda látogatókat, ami megbabonázta azokat. A vörös hajú fiú nem győzött hova figyelni, mindenhol valami olyan látvány fogadta, amit muszáj volt megcsodálnia. A kapun belépve egy elég komikus jelenet alakult ki, amiben Shunsui hatalmas termete miatt jött létre. A kapunál a fogadóbizottság nem volt más, mint a Mikulás nevű személy apró, nagyon apró zöld ruhás emberei. Ahogy a két métert is meghaladó fiú szemben állt az alig egyméteres manókkal – mert így nevezték magukat, az annyi tekintetett vonzott magukra, mint a díszes bódék. A fiúnak le kellett guggolnia, hogy elfogadja az apró személyek által felkínált forró csokoládét és mézeskalácsot. A fiút olyannyira lenyűgözte mindennek a látvány, hogy meg sem lepődött az apró termetű zöld ruhás személyeken vagy mikor egy piros sapka jelent meg a fején és egy vastag kabát. Az új öltözetben, a forró itallal és édességgel a kezeiben haladt a főúton és nézelődött. A nézelődés közben hallgatta a beszélgetéseket s tudakozódott. Megismerkedett a Karácsony nevű ünneppel, ami miatt volt ez az egész felhajtás, a Mikulás nevű személyről is több dolgot tudott meg. Még többet szeretett volna megtudni, ezért egyenesen arra vette az irányt, amerre az említett személy tartózkodott.

Némi útbaigazítás után sikerült is megtalálnia a fiúnak a Mikulás tartózkodási helyét. A hatalmas építmény megérdemelte a palota megnevezést. Shunsui jó pár percet eltöltött az épület előtt a nézelődéssel, majd csak utána lépett be. Odabent is csodás látvány fogadta a Mikulást felkeresőket. A bálterembe belépve az ajtó mellet megállt és figyelt. Figyelt, ahogy az oda látogatok sorba állnak és várnak, várnak, hogy a Mikulásnak elmondják a kívánságaikat. Igen, a kívánságait, mert a Mikulás meghallgatja azt és valóra is váltja. Shunsui-nak fogalma sem volt, hogy keveredett a sorba, már csak akkor kapott észbe, mikor ő következett a sorban. Ekkor nézte meg jobban a Mikulást. Az említett személy egy méretes fából készült hintaszékben ült és fogadta a hozzá érkezőket. Tetőtől talpig piros ruhában volt, egyedül a lábbelije volt más. Kissé pufók testén csak úgy feszült a ruha, pirospozsgás arcán folyton ott díszelgett a mosoly, egy kedves és melegséget árasztó mosoly. Tekintélyes méretű hófehér arcszőrzete nem bírta eltakarni azt.
- Na, ki a következő kis lurkó? Gyere, ülj ide az ölembe! – mondta miközben útra eresztette az előző gyermeket. Shunsui mindkét szemöldöke rögtön a homloka közepére vándorolt a hallottakon. Nem tudta elhinni, hogy ezt kéri tőle. Shunsui eléggé súlyos volt, sokkal súlyosabb, mint egy gyermek. Nem szerette volna, ha miatta sérülne meg a Mikulás.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdezte megilletődve – Eléggé súlyos vagyok.
- Persze, gyere ülj csak ide! – paskolta meg kétszer a térdét.
- Hát ha így akarja. – azzal óvatosan odaült. Na, ez is még egy szokatlan látványosság volt.
- Oh ho ho! Tényleg egy só zsák vagy! – nevette el magát – Ma még nem találkoztam olyan nagy gyermekkel, mint te! – mondta. Shunsui nem hitt a fülének, ezek szerint már találkozott olyan gyermekkel aki, akkora, mint ő maga.
- Milyen szép vörös hajad van. – dicsérte meg a Konoha-i fiú hajszínét.
- Köszönöm, neked is szép fehér a szakállad! – most a fiú dicsérte meg a nagy szakállú idős férfit.
- Ho ho ho tényleg! – Shunsui bólogatott. - Hogy hívnak kisfiam?
- Shunsui-nak. – válaszolt a kérdésre. Shunsui eléggé kilógott a sorból és nemcsak a magassága miatt, eddig, akiket látott a Mikulással beszélgetni jóval fiatalabbak voltak, mint ő.
- Miért jöttél el hozzá Konoha-bol, mit szeretnél kívánni?
- Kívánni? – kérdezett vissza. Még nem gondolkozott ezen. - Hát… - gondolkodott el. Legelsőnek Gensai szavai jutottak az eszébe, amit pár nappal ezelőtt mondott az edzésük után. Shunsui épp egy újabb fegyverfajta ellen küzdött, mikor megkérdezte Mesterét, hogy mikor fogja olyan jól forgatni a fegyvereket. Gensai azt válaszolta, először találja meg azt a fegyvert, aminek a fogatása a legközelebb áll hozzá. Ha azt megtanulja használni, utána már jobban fog menni a többi. Persze arra is rákérdezett, miszerint mikor találja meg azt a bizonyos fegyvert. Az öreg csak azt mondta ne féljen, meg fogja majd. Mégsem ezzel kapcsolatban kívánt.
- Meg szeretném találni a szüleimet! – mondta el az első kívánságát.
- Értem és mi lenne a második?
- Erőt. Erőt szeretnék, hogy ha megtalálom a szüleim, akkor képes legyek megvédeni őket.
- És mit szeretnél legeslegjobban? – tette fel az utolsó kérdést. Ezen nem kellett sokat gondolkodnia, egyből válaszolt rá.
- Megint csak erőt, most azért, hogy megtudjam védeni azt, amiben hiszek – mondta határozottan a fiú.
- Mindegyik kívánságodat megjegyeztem. Na, most menj és élvezd a forgatagot! – mondta mosolyogva. Shunsui elhagyta a nagy szakállú öreg térdét és úgy tett, ahogy azt a piros ruhás tanácsolta.

**Yamanaka Inako** Szer. Dec. 28 2016, 23:07

Nagyjából egy tucat másik Konohai ninjával együtt érkezett a faluba, másképp el se engedték volna. Amikor meghallotta, hogy létezik egy ilyen hely, a Téli Falu, azonnal elkezdett csomagolni. Inako kezdte már unni, hogy a háborús helyzet miatt lassan a faluból sem teheti ki a lábát. Mióta genin lett, csak a Fű országában járt, azon kívül más helyeket nem is ismert. Nagyjából 4 nap kellett, mire meggyőzte szüleit, hogy nem lesz semmi baj, mások is mennek, tehát nyugodtan elengedhetik őt. Viszont egy feltételhez kötötték, együtt kellett maradnia az idősebb, tapasztaltabb ninjákkal, hiszen baj esetén rájuk mindig számíthatott. Mintha nem tudta volna magát megvédeni, jó pár technika birtokába jutott, köztük a Shintenshin no Jutsut is megismerte, vagyis képessé vált az elméjét mások testébe áthelyezni.
Amikor megérkeztek a főkapuhoz, apró termetű emberek sürgölődtek mindenfelé, forró italokkal és édes süteményekkel kínálták a látogatókat. Mivel Inako még igencsak gyereknek számított, forralt bort nem adtak neki, hanem forró csokoládéval töltött poharat nyomtak a kezébe. A genin gyorsan megitta, közben elmajszolta a mézeskalácsot, amit szintén a manóktól kapott. Ízlett neki mindkét finomság, az ital ráadásul melegséggel töltötte el. Sosem gondolta volna, hogy lehet valahol ilyen hideg. Bár a Tűz országában sem volt ismeretlen ez az időjárás, mégis gyorsan rá kellett jönnie, hogy itt teljesen más fogalom a tél. Egy újabb szerencse érte, hiszen a fogadóbizottság pikk-pakk olyan ruhát varázsolt rá, amiben nem fagyott halálra. Még sapkát, sálat és kesztyűt is kapott, egészen furán érezte magát ezekkel a kiegészítőkkel. Követte az embertömeget, akik egy hatalmas palota felé tartottak. Kék szeme csillogott, mert ez az egész új volt neki, annyi élményt próbált meg szerezni, amennyit csak tudott. Fejét ide-oda forgatta, hiszen annyi látnivaló volt errefelé. Hamarosan meglátta az épületet, amit célként tűzött ki maga elé. Mindenképpen meg akart bizonyosodni arról, hogy igazak a pletykák, itt tényleg találkozhat a Mikulással. Kicsit izgult, mert fogalma sem volt, hogy mire számíthat.
*Vajon milyen ember? Olyan, mint akiről a mesék szólnak, jóságos öregember? Esetleg ez csak álca és teljesen más?* Kérdések tömkelege vetődött fel benne, de tudta, hogy hamarosan ezekre választ fog kapni. A sort meglátva eléggé elbizonytalanodott, úgy tűnt sosem fog bekerülni a Mikuláshoz.
Némi várakozás után azonban végre beléphetett a nagy terembe, ahol az öreg úr várta a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A szőke hajú kunoichi szinte repült, lépteit megszaporázta.
- Ho-ho-ho! Üdvözöllek itt! - szólalt meg érdes, de kedves hangon az ajándék osztó férfi. Aztán mutatta a lánynak, hogy foglaljon helyet az ölében.
- Ó, jaj! - kezdett bele, észre sem véve magát. - Szóval igen... a nevem Yamanaka Inako, Konohából jöttem ide, sokat hallottam erről a helyről.
- Akkor halljuk kedves Inako, mégis mit szeretnél kívánni! Három kívánságod lehet. Tudom, hogy vannak dolgok, amiket a szíved mélyén szeretnél, de mondd ki hangosan! - bátorította az ifjú Yamanakát.
- Honnan tudsz ennyi mindent? - tette fel a kérdést, mire csak mosolygást kapott válaszul. - Tényleg lennének kívánságaim. Az első, amiről már olyan sokat hallottam. Kislány voltam, csak pár dologra emlékszem a Harmadik Hokagéval kapcsolatban. Viszont azt soha nem felejtem el, azt mondta, nekünk kell tovább vinnünk a Tűz akaratát. Szeretném tovább vinni, de nem csak névlegesen. A Tüzet szeretném, hogy legyen bennem még valami, amivel segíthetek a falunak és a többi embernek. És szeretnék egy technikát is, de ha ez két kívánságnak számít, ám legyen, elfogadom, bárhogyan ítéled meg.
- Jól van, mit kívánsz még? - bátorította a Mikulás.
*El merjem mondani? Olyan soknak fog tűnni... mégis csak Yamanaka vagyok, ez már elég kiváltságnak számít. Konoha egyik híres-neves klánjába születtem, szóval...* Gondolatmenetét nem fejezhette be, mert arra lett figyelmes, hogy a fehér szakállú öreg végigsimította a fejét.
- Csak rajta! - adta meg a kezdő lökést ahhoz, hogy Inako előhozakodjon második kérésével.
- Na jó - kezdett bele. - Ha már úgyis értek az elmékhez, akkor szeretnék még többet foglalkozni vele. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz tudományág, sok shinobinak beletörik a foga a próbálkozásba, de nem szoktam egykönnyen feladni, ha valamihez hozzákezdek.
- Mi az utolsó kérésed?
- Mivel az elsővel úgyis elég sok mindent kértem, az lenne a harmadik, hogy adj erőt és elhivatottságot, amivel végig járom a számomra kijelölt utat! - kék szemében az elhatározás tüze lobbant, ami minden eddiginél nagyobb méreteket öltött.
A Mikulás ezek után útjára bocsátotta, hiszen sok embert kellett még meghallgatnia. Inako nem tudhatta biztosra, hogy akár valamelyik kívánsága is teljesülni fog, azonban nem adta fel a reményt. Ahogy kilépett a csípős hidegbe, megpaskolta arcát, aztán elindult vissza a faluba, ahol még mindig nagy volt a nyüzsgés.

**Zake** Csüt. Dec. 29 2016, 12:34

Korán reggel Yama szó szerint kirugdosott az ágyból.
- Kelj fel, ma fontos dolgod lesz! - közölte velem. Az álmosságtól alig látva öltözködni kezdtem, és vártam a következő remek Yama feladatot. Amikor elkészültem az öreg elé álltam, és kíváncsi tekintettel vártam, hogy mit talált megint ki.
- Ma egy különleges meglepetésem van a számodra Zake. Mivel te még soha nem ünnepeltél semmilyen ünnepet, ezért úgy gondoltam elviszlek egy különleges helyre, ahol találkozhatsz majd a Mikulással. Rendben?
- Kivel találkozhatok? Miku.. Mi?
- A Mikulás, vagy más néven Télapó, a gyerekek legjobb barátja. Hosszú fehér szakálla van, állandóan pirosban jár, és nagyon szereti a gyerekeket. Tudom, te már nem vagy az, de még soha életedben nem találkoztál vele.
- Te Yama?! Jó lesz nekem találkozni vele? Eddig is jól meg voltam az öreg nélkül... - jelentettem ki, de választ már nem kaptam, mivel Yama megragadott és mire észbe kaptam egy teljesen vadidegen helyen találtam magam. Hideg volt, így gyorsan egy olyan helyre mentünk ahol nem fagyhat be a ...
- Zake én csak idáig jöttem a díszes ajtón túl már vár rád a Mikulás. -mondta Yama majd eltűnt. Bíztam benne, hogy majd visszajön, mert gőzöm sincs hol a bánatban vagyok. Egy kis vacillálás után nekirugaszkodtam az ajtónak és bementem rajta.
- O-hoho... Hát te is eljöttél! - hangzott irányomba.
~ Ő lenne az a Mikulás?? Elsőre nem egy nagy szám... ~
- Gyere közelebb, Zake.
~ Na most majdnem be*****am, honnan tudja a nevem???? ~
- Nem kell tőlem félned Zake. Igaz eddig még nem találkoztunk, de én mindig figyeltelek téged, és elég sok mindent tudok rólad. Gyere bátran ülj ide az ölembe, és beszélgessünk egy kicsit. - mondta a mosolygós öregember. Nem tudtam mit tenni, teljesen megzavarodtam, így egyéb alternatíva híján odalibbentem az öreg ölébe.
- Nos, Zake hallgatlak...
- Öööö, hát.. izé... nem tudom mit illik ilyenkor mondani, vagy mit nem... Abban igaza van, hogy soha nem találkoztunk, sőt ma reggelig nem is tudtam ennek a helynek a létezéséről, sőt magáról sem. Mit mondjak még?
- Érdekes, érdekes... Akkor elmondom, hogyan szokott ez menni. Tudod, minden évben van egy nap, amit mindenki nagyon vár. Ilyenkor mindenki szeret mindenkit, mindenki boldog, és ami a legfontosabb mindenkinek teljesülnek a kívánságai. Szóval, ha bármilyen kívánságod lenne neked is, amit szeretnél, hogy teljesüljön, kérlek oszd meg velem, és megnézzük hátha tudunk segíteni.
Miután befejezte az öreg a mondókáját kicsit még zavarodottabbnak éreztem magam. A fejemben a folytonos "Mi van???" és a "Heeee????" váltogatták egymást. Az öreg csillogó szemekkel nézett, így nem volt más választásom beszélni kezdtem.
- Köszönöm a tájékoztatást, és a lehetőséget. Nem tudom mennyit illik kívánni, nem akarok az első alkalmamnál pofátlan lenni, ezért a szívemhez legközelebb álló három dolgot mondom most el. Persze csak ha nem gond. Nos, mivel mindent tud rólam, ezért nem titok az sem, hogy teljesen egyedül vagyok ezen a világon, és egy alapjába véve vadidegen férfi lát el engem, szállással, étellel és mindennel amire szükségem van. Ezzel semmi baj nem lenne, de már úgy érzem, hogy sokszor kín vagyok neki, így ha kívánhatom, azt kívánnám, hogy ne legyen gondom a megélhetéssel, és képes legyek önállóan boldogulni.
~ Szegény Yama, biztos örülne ha már eltűnnék tőle. ~
- A második dolog amire talán minden ember vágyik a földön, az nem lenne más, mint erő. Erő, amely képessé tesz arra, hogy elérjem az álmaimat. Erő, amely segít abban, hogy megvédjem a barátaimat. És végül erő, amely egyensúlyt hozhat a világban. Nos, a végére hagytam azt, amire tényleg nagyon vágyom. Kedves Mikulás. Biztosan tudod, hogy van egy közösség, amelynek én is a tagja lettem. Azt szeretném kívánni, hogy mindenki nagyon sokáig éljen, ne legyen gondjuk a megélhetéssel, mindig legyen kellő erejük megvédeni magukat és a szeretteiket, és mindig legyenek boldogok. Persze Mikulás, ez rád és a kis barátaidra is igaz.
Fejeztem be majd letöröltem szemem sarkából azt az apró könnycseppet amit az imént elmorzsoltam.
- Becsületes vagy, és tiszta a szíved Zake. A kívánságaidat megjegyeztem, és ígérem nemsokára tapasztalhatod az eredményét. Most pedig menj, mert valaki már vár az ajtó másik oldalán.
Mondta az öreg, majd ahogy ezt kimondta felpattantam, és siettem kifelé. Nem akartam illetlen lenni, így az ajtóból egy mosoly kíséretében intettem az öreg piros rucis bácsinak, majd az ajtón kiérve Yamának ütköztem.
- Na látom, még egyben vagy, gyere menjünk haza. - mondta, majd megragadott, és úgy ahogy jöttünk, úgy távoztunk erről a különleges helyről.

**Djuka Benji** Csüt. Dec. 29 2016, 18:16

Miután megkaptam a forrócsokoládémat és a mézeskalácsomat, lassan elfalatoztam. Csodás ízvilága adta vissza azt az érzést, mint ha édesanyámmal és édesapámmal lennék a vásárban. Meghitt melegség váltotta ki a jéghideg könnycseppet az arcomon, ami lassan lecsordult és a hóra hullott. Lassan tovább sétáltam, a kezem melegséggel telt el, mint ha a szüleim kezeit ragadnám meg és úgy vinném véghez a sétámat. Éppen élveztem a gyönyörűséges nyugalmat, amikor egy hatalmas, bámulatos, díszes palotához érkeztem. Közelebb mentem, majd megragadtam a kilincset, és benyitottam. Ott a hőmérséklet, sokkal elviselhetőbb volt, mint kint a zord hidegben. Sőt nem csak elviselhető volt, hanem szinte tökéletes volt a melegség. Ide-oda kapkodtam a tekintetem, minden aranyból volt, hihetetlen látványt biztosított a kívánni valók szemeinek. Ekkor hirtelen az összképet elrontotta pár manó.
~ Már megint ezek a bunkó manók.... Remélem most nem tesznek semmi megjegyzést ~
Közelebb haladok a manók felé, akik egyből párbeszédet kezdeményeznek velem.
- Szervusz kishaver! Fáradj beljebb és arra lesz a Mikulás, kívánhatsz tőle tűzoltó autót, vagy amit a korodbeli gyerekek szoktak!
~ Átkozott retkes kis gnóm. 175 centi vagyok, ez a kis korcs pedig 120-at se súrolja. És még is kishaverozik meg gyerekként bánik velem ~ dühödtem fel ismét a manón, majd megköszöntem és tovább álltam.
Egyszer csak egy hatalmas fa hintaszéket pillantok meg, benne egy piros ruházatot viselő, duci idős férfival. Nyilvánvalóan a Mikulás volt előttem, ezért szemeimben felcsillant a kíváncsiság és a lelkesedés.
~ Jobb ha oda sietek és illedelmesen üdvözlöm ~ alig fejeztem be a gondolataim, már rohantam is oda.
- Helló Mikulás!!!
- Hoho, szervusz kis..... - itt megakadt a szava, majd újra kezdte - szervusz nagy fiú! Djuka Benji-t tisztelhetem jelenlétedben igaz? Sokat hallottam rólad, nem volt egy könnyű sorsod, de jó úton jársz! Kívánni jöttél igaz? Gyere pattanj az ölembe!
Szavaira, érdekes érzésem támadt, kissé furcsáltam, hogy miért akarja, hogy az ölébe üljek és az arcommal ezt ki is fejeztem, majd a mondandómmal is.
- Biztos jó ötlet ez? Lehet jobb lenne ha állnék Mikulás....
- Ugyan már! Nálad nagyobb gyerekek is beültek az ölembe!
- Hát oké.....
Lassan oda sétálok hozzá, majd helyet foglalok óvatosan az ölébe.
- Hát mit kívánsz tőlem ifjú Djuka?
- Hát.. - kissé megremegett a hangom, a szemembe szomorúság tükrözött vissza - Én csak az anyukámat és apukámat szeretném vissza kapni! Ugye megtudod ezt oldani nekem?
Szemeimben őszinte kétségbeesés volt, hisz jól tudtam, hogy ez lehetetlen. Lassan pár könnycsepp csordult ki szemeimből a mikulás combjára hullva.
- Gondoltam, hogy ezt fogod kérni. Nincs sok esély rá, de mindent megteszek, hiszem, hogy te egy nagyon jó gyermek vagy és tiszta a lelked. Kívánj még kettőt!
Megemeltem a kezeim, majd hirtelen megtöröltem a könnyes szemeim, mint ha ott se lettek volna és neki kezdtem a mondandómnak.
- Erőt szeretnék kívánni. Mindenki csak lenéz a gyengeségem miatt, ezért csak annyit kérek, hogy erősebb legyek. És, hogy mi a harmadik kívánságom? Hogy még annál is erősebb legyek. Mindenkinek megfogom mutatni, hogy mit tudok és bebizonyítom, hogy a szüleim nem árulták el a falut!
- Rendben, megjegyeztem a kívánságaid. Még sok gyerek vár a kívánságra, de nyugodtan élvezd a karácsonyi falut!
- Rendben, köszönöm, viszlát mikulás! - pattantam fel az öléből, majd siettem ki onnan.

**Inohara** Szomb. Dec. 31 2016, 13:52

//Kissebb előzmény a főkapunál//

Forró csokival a kezemben, amit út közben szürcsölgettem, követtem a kis manót, aki szapora léptekkel vette az irány egy hatalmas, díszes épület felé. Így a bögrével a kezemben még nehezebben tudtam vele tartani a tempót, hisz apró lábait elég gyorsan kapkodta.
Aztán végre elértünk a palotához. Talán a palota jelző még keveset is mond róla, lévén hatalmas méretei miatt sok-sok palota eltörpülne mellette.
- Erre erre - szólt hátra vidáman a kis fickó.
Egészen a bejáratig vezetett, ahól elvette kezemből a már megüresedett bögrét és betessékelt.
- Gyerünk gyerünk, a Mikulás már vár - mondta ismét vidáman.
Belépve a kapunk elképesztő látvány tárult a szemem elé, melyeket szavakkal nehéz leírni.
Cifra, aranyozott díszítések, égősorok tömkelege csodás fényárba borította az inpozáns méretű termet.
Bár fentartásom van mindenféle ilyen agyon díszített, fényűző épülettel szemben, itt mégsem érztem, mit más hasonló épületeknél, hisz nem éreztem, hogy ez a díszítés csak a fényűzés, a felvágás eszköze lenne, tervezőjét, építőjét csakis jó szándék vezérelte.
És a terem közepén, egy hintaszékben ott ült vendéglátóm, piros ruhájában, óriási fehér szakállával és persze megtermett pocakjával: a Mikulás.
- Hoho, gyere csak bátran közelebb kisfiú - szólt öblös, de megnyugtató hangján az öreg.
Közelebb sétáltam, mezitlábas talpam csattogott a padlón, amit picit cikinek éreztem, így egy szál nadrágban.
- Üdvözletem, bölcs öreg! - hajoltam meg a hintaszék előtt pár méterre.
- Ohh, hát végre megérkeztél - mondta az öreg vidáman. - Mondhát el, mi szíved leghőbb kívánsága, persze Én tudom mi az, de tőled is szeretném hallani.
- Hát... - hajtottam le a fejem, de több szó nem jött ki a számon.
- Mond csak! - bátorított az öreg.
- Te, aki oly sok mindent tud, biztosan tudod, hogy a Senseimet és a társamat is elveszítettem rövid időn bellül, így hát őket szeretném visszakapni! - mindtam, s elmorzsoltam egy könycseppett.
- Sok dolog van a világon - szólt Ő ismét - mire szívünk óhatatlanúl vágyik, de nem kahatjuk meg azonnal, de hidd el nekem, én már csak tudom, mindketten vissza fognak térni hozzád, s újra együtt lesztek, de addíg is erősnek kell lenned, s kűzdeni, hogy ez meg is történjen.
- De én gyenge vagyok... - hajtottam le a fejem ismét, de akkor kipattant az ötlet szikrája. - Azt hiszem tudom már, szeretnék uralni még egy elemet! Képes lennél segíteni nekem ebben? - kérdeztem kicsit kételkedve. Persze, hisz nem varázsló, vagy mi a szösz az öreg, de a válaszra nem számítottam.
- Hoho, hát persze, hogy tudok benne segíteni, de melyikre gondoltál? Hisz oly sokan vannak, van vagy hmm... öt - mondta viccesen az öreg.
- Nos, azt hiszem talán... - kezdtem bele a szokásos magammal beszélgetésbe. - Nos, a víz lenne az egyik. A legnagyobb gyengeségem ez az elem. Megtudok rajta állni és naggyából eddig is terjed a tudományom, amúgy még egy pocsojába is belefulladnék. A szél a másik. Egyrészről kiváló chakra kontrolt igényel, másrészről erős a villám ellen, ami a föld elemem miatt szintén gyengém.
- Nos, hát melyik legyen? - kérdezte az öreg.
- Hát, akkor legyen a szél! - mondtam ki fennhangon.
- Hát legyen - mondta az öreg kesztyűs kezeit vidáman összerakva, majd egyik kezét elhúzta elöttem, mintha csak megakarna bűvölni. Aranypor szerű valami kezdett körüllengeni. Hirtelen úgy éreztem szédülök és a látásom is elhomályosult.
- Hohohoooo... - hallottam még útoljára a hangot a távolból, mielőtt felébredtem.
Körbenéztem magam körűl, de csak a szobám feketeségét láttam már. Megdörzsöltem a szemem.
'Milyen fura...' - gondoltam magamban, miközben visszadöltem a párnámra, s hagytam, hogy az álom újra magával ragadjon.

**Katana** Kedd Jan. 10 2017, 22:55

Fogalmam sem volt róla, hogy kerültem oda egyszerűen csak ott teremtem. Semmiféle emlékem nem volt arról, hogy oda mentem volna igaz arról sem mit csináltam fél órával azelőtt. Arra gondoltam lehet, hogy valaki belemászott az agyamba és arra kényszerített, hogy hagyjam el az otthonomat. Az is felmerült, mint lehetőség, hogy alvajáró lettem bár ez elég valószínűtlennek tűnt. Ahogy körülnéztem láttam, hogy egy hatalmas kígyózó sorban állok és az emberek többsége olyan idős, mint én. Ez nem lehetett véletlen kellett, hogy legyen valami magyarázat. Merengésemet a hatalmas nyikorgó ajtó szakította félbe. Mielőtt teljesen kinyílt volna még elolvastam a rajta lévő cetli végét, amin annyi állt tilos az erőszak. Nem tudtam mit kéne tennem ám kaptam egy kis segítséget a hátam mögött álló gyerek finoman meglökött, aminek hatására beestem a palotába. Miután feltápászkodtam és leporoltam magamat elindultam befelé remélve választ kapok a kérdéseimre. Nem sokkal később egy hatalmas karosszéket találtam benne egy nagydarab szakállas fickót piros ruhában.
- Mit keresek én itt?
- Jaj, hát nem úgy illik, hogy először köszönj.
- Elnézést kérek. Üdvözletem. – valamiért szégyelltem magamat, mert nem köszöntem ám ez nem volt szokásom.
- Na látod mindjárt jobb. Gyere, ülj az ölembe és mond, el mit szeretnél.
- Azt akarom tudni hol, vagyok és hogy kerültem ide.
Tényleg nem tudod hol vagy? Komolyan? – mélyen a szemembe nézet és még mindig nagyon kedves barátságos hangon beszélt vele.
Ahogyan ott álltam egyszer csak rájöttem hol is tartózkodom, de nem akartam elhinni. A kezeimmel megformáltam a megfelelő jelet majd hangosan kimondta a parancsszót.
- Genjutsu Kai.
Kis ideig vártam ám nem történt semmi minden ugyanolyan maradt majd újabb pár másodperc múlva elkezdtem mérgelődni.
- A fenébe. Kiment a fejemből, hogy újra meg kell tanulnom ezt a technikát.
- Nana itt nem szeressük a csúnya beszédet. – integetett felém a mutató ujjával.
- Elnézést kérek. – valami módon rávett, hogy minden apróság miatt érezzek bűntudatot és bocsánatot kérjek szó szerint ellágyultam.
- Akkor beülsz az ölembe?
- Nem. – ezúttal sikerült ellen állnom a csábításának.
- Hidd el jó lesz, így na, csüccs. - ezzel a térdére csapot ám mikor másodszor sem teljesítettem a kérését elővett egy nyitott dossziét. - A neved Kawwaii Katana, tizenhat éves vagy,Kirigakureben élsz a szüleiddel. Nem igazán vagy barátkozós időd java részét az edzések és a küldetések teszik ki.
- Ezt mégis honnan tudja?
- A Télapó mindent tud mindenkiről. Különben, hogyan döntenénk el ki volt jó gyerek és ki nem?
Úgy éreztem mintha egy kihallgatáson lennék ezért benyúltam a zsebembe és megragadtam a kunaim nyelét azonban rögtön el is engedtem. Még a legkőszívűbb szörnyeteg sem tudna kezet emelni a télapóra, csak úgy áradt belőle a szeretet és a kedvesség.
- Akkor azért vagyok itt….
- Igen és ha lehet kicsit siess mert sokan várnak még odakint.
- De én teljesen meg vagyok elégedve…
- Mindenkinek vannak kívánságai. Sorolj fel hármat.
- De én nem tudok.
- De tudsz, csak néz mélyen magadba.
- Tud arról?
- Igen.
- És arról?
- Arról is?
- És amarról?
Bizony arról. Megvolt a három kívánság. Na, látod nem volt olyan nehéz.
-Ép távozni akartam mikor eszembe jutott a zsebemben nemcsak a kunaimat érintettem meg, hanem apa által készített csokis kekszet. Néha mikor küldetésre indultam készített nekem egy párat és ez úgy tűnt nálam maradt bár sajnos félbe törött. Reméltem nem fog megharagudni ezért lassan közelebb lépdeltem hozzá majd elővettem a kekszet. Az öreg szakállas mosolygott elvette majd jóízűen befalta.
- Köszönöm nagyon finom volt. Boldog karácsonyt kívánok.
- Önnek is Télapó. – ezzel elsötétült előttem a világ.

/Kis magyarázat azoknak kik nem ismerik Katana életét betűről betűre úgy, mint a Télapó.
1.       Olyan kiváló shinobi szeretne lenni, mint az édesanyja, aki tizennyolc évesen Jounin lett.
2.       Szeretné megtudni vajon miért ilyenek a szemei.

3.       Azt kívánja, még nagyon sokáig lehessen a szüleivel, akiket szeret és persze a Mizukagéval akit tisztel./

**Akihiro Jaken** Szer. Jan. 11 2017, 21:13

Már a távolból is lenyűgöző látványt nyújtott a palota, mikor elindultam az irányába a Téli Falun keresztül. Minél közelebb értem, annál több pompás részlete bontakozott ki előttem. Ahogyan elértem a hatalmas kétszárnyú ajtót, arra kezeimet rátapasztottam, majd belöktem. Ekkor fényáradat zúdult rám, amelytől egy pillanatra nem is láttam a belteret. Ahogyan kitisztult előttem a kép, megláttam a báltermet. Mindenfelé állóasztalok, körülötte beszélgető emberek, rajta sütemények, valamint a manók tálcán vitték a különféle italokat, és kínálták meg sorra a vendégeket. És a bálterem díszítése! Amerre a szem néz, lélegzetelállító és bámulatos berendezés.
Előrefele haladva azonban megláttam azt, ami még a korábbi káprázatos dolgoknál is emelkedettebb volt. Egy emelvény (Hehe), rajta pedig a trónusán ülő, mindig barátságos ábrázatú Mikulás. A hosszú, piros lépcsőn végig lépdelve közeledtem felé, majd amikor elé értem Ő rám pillantott, majd kedves mosollyal, és egy kézmozdulattal jelezte, hogy jöjjek feljebb.

Lassú léptekkel felsétáltam hozzá, majd Ő óvatosan megütögette jobb combját, hogy tudtomra adja, leülhetek. Egy apró tétovázás után ráültem a combjára. Szörnyen kínosnak éreztem az első másodpercben, de egyik pillanatról a másikra ismét kisgyereknek éreztem magamat. Mint egy barátságos óriás emelkedett fölém a Télapó, szemüvege mögül figyelve a mozdulataimat.

- Üdvözöllek Jaken! Mond csak, mi szíved vágya?
~Honnan tudja a nevemet? A manók odakint igazat mondtak volna? Mondták, hogy a Mikulás mindent tudó, de azért nem hittem, hogy komolyan mondják. Akkor valóban teljesíti három kívánságunkat?~
- Hogy mi a szívem vágya? Bizonyára azok közül a shinobik közül, akik megfordultak itt nálad, sokan kérték ezt tőled, de… szeretnék erősebbé válni. Erősebbé válni, hogy megvédhessem az otthonomat, Konohát. Konoha befogadott, és ezért sosem lehetek elég hálás, így minden erőmmel azon kell lennem, hogy megvédhessem. És egy kis erő pluszba sosem árt. Egyébként az erőt nem csak fizikális értelemben értem. A chakratartalékaim közel sem olyan nagyok, mint én szeretném, hogy legyen. A nagy álmom pedig az, hogy én legyek a világ leggyorsabb shinobija, és egy ilyen álom véghezviteléhez nem kevés lelki erőre is szükség van.

Egy pillanatra megálltam, és átgondoltam, hogy mit is szeretnék következő kívánságnak.
- A második kívánságom az lenne, hogy az elemek mesterévé válhassak. Nem szeretnék megrekedni egy átlagos shinobi szintjén. Minden fajta ninjutsut lenyűgözőnek tartok, a működésük elképesztő, én pedig szeretném elsajátítani őket. Olyan akarok lenni, mint a Sandaime Hokage!

A harmadik kívánságomról egészen pontos elképzeléseim voltak.
- Az utolsó kívánságom pedig nem lenne más, mint hogy tudjam a Fuuka Houin // Tökéletes Elzárási Mód technikát. Mostanában nincs túl sok időm, így jó lenne, ha átugorhatnám eme technikának a tanulási idejét.
- A kívánságaid jó kezekben vannak nálam – felelte a Mikulás.

Felálltam és elköszöntem, majd elindultam lefelé az emelvényről. A legalsó lépcsőfokon még eszembe jutott valami, így hátrafordultam, és szóra emeltem a számat:
- Még egy apróság, Kedves Mikulás! Kenji bácsikám szörnyen főz és… hátjó lenne, ha ebben a képességében jelentős javulást érne el. Persze azt is elfogadom, ha én megtanulok rendesen főzni, a lényeg, hogy ne kelljen minden alkalommal étterembe mennem, ha ehetőt szeretnék enni.
- Meglátom, mit tehetek! – felelte bíztatóan.
- Köszönöm szépen! – mondtam hálásan, majd megfordultam, és elhagytam a Mikulás Palotáját.

**Kenta Koizumo** Szer. Jan. 11 2017, 23:16

Tél. Egy szavas kezdő mondat. Erőltetett humor. Mégis hol lehet az a falu? És mi a francért fogadok minden jöttment öreg papperrel, elképzelhetetlenül nagy baromságokban? Fárasztó. Azt mondta, ha odaérek, lesz két kívánságom, a nyereményem pedig a harmadik. Nem is biztos, hogy igazi a nyeremény, ki az, aki két kívánságot enged? Az nem meseszám, és teljesen tönkreteszi a történetet. A történetet, amit én írok a tetteimmel, és nem hagyom, hogy bárki más befolyásolja. Csak tudnám, mit is jelent az, hogy élet? Azt hiszem, még nem tapasztaltam, vagy csak átsiklottam fölötte, mert nem ismertem fel. Vagy most is a része vagyok, de igazából nem különösebben érdekel. A lényeg az, hogy nekem jó legyen. Ha mondjuk nem lenne hóvihar, egy fokkal boldogabb lennék. A hőmérséklet is lehetne egy-két fokkal boldogabb. A zsebórám szerint nagyjából négy óra múlva lesz a harmadik napja, hogy étlen-szomjan, rövid ujjú pólóban, a felszerelésem nélkül itt fagyoskodok. Ha nem az lett volna a hobbim vándoréveim alatt, hogy félmeztelenül mászom meg a három legnagyobb hegyet, most nagy szarban lennék. Mondjuk ott volt kajám.

3 nap 2,5 órával az indulás után.

Legalább vizem van. Illetve konkrétan az sincs, de a Goukakyuu egész jól megteszi a hatását. Szeretem a hólevet, finom az íze. Azt hiszem, láttam valamit öt óránál, nyugaton, úgyhogy arra indulok. Nem lehet messze, ha ilyen hóviharban kiszúrtam. Körülbelül húsz perc múlva elérem, ha valóban ott van.

A palotában. Nem tudom, mikor, közben szétfagyott az órám, otthon megjavítom.

Elég giccses. Persze és elég puritán körülmények között élek, meg ninja is vagyok, szóval erre nem igazán adok sokat, de ha túlzásba lehet vinni az aranyozást, akkor az ez. És hogy jön ehhez a sok cirádához ez az egyszerű, durva, fa hintaszék? Ő pedig... Mikulás?

[vége az előzmények felvázolásának, innentől vissza a megszokott stílushoz]

- Jó estét. Ha jól saccolom, már este lehet.

- Üdvözöllek, Kenta Koizumo, vándor shinobi!

- Vándor? ~ Meglepő, hogy tudja a nevem, de ez nem azt jelenti, hogy mindent tud. ~ Konohai shinobi vagyok, és mindig is azzá akartam válni.

- Ez volna tehát az első kívánságod? - Az öreg sejtelmesen hunyorgott bozontos szemöldöke alatt.

~ Tehát igaz, valóban kívánhatok. - Ez a kívánságom már teljesült. A Rokudaime Hokage elfogadott Avarrejtek szolgálójaként, és beosztott egy kiváló csapatba. Habár nem ismerhettem meg őket kiválóan, mert a csapat egyik fele különvált tőlünk, és megváltozott. Vagy csak önmaguk voltak? - Koizumo kissé letörtnek tűnt. Ugyan azt hajtogatta magának, hogy az elsődleges az ő boldogsága, ennél sokkal többről volt szó. Elege volt a háborúkból, erőssé akart válni, hogy véget vethessen nekik.

- Hogy teljesült? Ho-ho-ho! - A Mikulás elég furcsán nevetett, de az egészben volt valami szívmelengetően öreges, ugyanakkor bölcs, és misztikus. - Biztos, hogy ezt jól átgondoltad?

Koizumo hosszasan hallgatott, a földre meredve, majd válaszolt.

- Nem. Még valóban nem vagyok az. És nem is leszek. Ez egy beteljesületlen álom marad, ami az idő elteltével egyre gyerekesebbé válik.

- Ha már álmok... Már tudsz a kívánságokról. Nos? - Itt a Mikulás mosolyogva megpaskolta combját.

- Gondolkodhatok egy kicsit? - Kérdezte Koizumo.

- Persze, egész nyugodtan! - A megmondhatatlan korú öregember pirospozsgás arca mosolyra kerekedett, szemei bátorítóan csillogtak, Koizumo pedig élt a kapott lehetőséggel, és róni kezdte a termet.

- Mire is vágyok igazán? Sok shinobi ha idáig jut, biztosan erőt kér, de az nem lesz saját... nem lesz igazi erő, ily módon nem is tudják majd igazán kiaknázni. A legcélszerűbb önismeretet kérni, de én a munka híve vagyok, hiszem, hogy kitartó meditációval eljuthatok oda, hogy tökéletesen ismerni fogom magamat. Ugyanígy szerzem az erőmet. Azonban valamilyen módon nem ártana növelni a harcképességemet. Első kívánságom a legendás Seireitei-penge, amely még az első Hokage alatt kovácsoltatott, változtatni tudja pengéje alakját, méretét, és soha nem törhet el. A második, amire igazán vágyom, az a tudás. Széleskörű ismeretek a chakraelmélet, a mechanika, fizika, kémia, biológia, építészet, orvoslás, hadtudományok területéről. De mind közül a legfontosabb: hogy még egyszer hosszan elbeszélgethessek a szüleimmel. Ez nem hiszem, hogy magyarázatra szorul.

Kisvártatva.

Vajon teljesül valamelyik kívánságom? Kit tudja... Talán fölöslegesen áltatom magam, és képzelem ezt az egészet. Vajon merről jöhettem? Na mindegy, valahogy csak visszatalálok Konohába, legutóbb is csak két évig tartott...

**Ayanokoji Takashi** Hétf. Jan. 23 2017, 15:44

Havas táj manókkal és egy óriási palotával. Furcsa változatosság, de kivételesen ínyemre van, hisz bőven elegem van már a rémálmokból. Hogy honnan tudom, hogy álmodom? Még senkinek nem esett le az arca, senki nem akart megölni és semmiféle sötét kántálást nem hallottam a palota felől.
- Mikulás! Mi-ku-lás! MI-KU-LÁS!
Akkor mindegy. Közelebb sétálva a hang forrásához figyelmes lettem a manókra. Kik őrizték a palotát, kik épp forró italokat árultak. Érdekes, nem igazán érzem, hogy fáznék. Odasétáltam egy standhoz, mire az egyik manó már a kezembe is nyomta a forró csokit és lágy kacsintással megjegyzett két hasznosnak tűnő tippet. Bizarr.
- Ha sárga havat látsz, bízz bennem, az nem citromos... És ne nyald meg a póznákat! - Itt egy kis szünetet tartott, majd rámutatott a palotára, mintha csak a meg nem kérvényezett útbaigazításomra reagált volna. - Idd csak meg, jót tesz, felmelegíti a lelket.
Egy bizonytalan bólintás közepette elfogadtam az italt és elindultam a palota felé. Előttem egy sor állt, vegyes emberekből összeverbuválva, mintha a világ minden tájáról jöttek volna, fiatalok, öregek, nők és férfiak egyaránt. Hadd találjam ki, mindenki a mikulásra vár. Az előttem álló kis kölyöknek megkocogtattam a vállát, mire az megfordulván látszott, hogy kumogakurei.
- Bocs kölyök, nem tudod mire vár ez a sor?
- Természetesen a mikulásra!
- Hát... Természetesen. - Itt jobban megvizsgáltam a fejpántját, mire teljesen megbizonyosodtam, hogy ő egy honfalusi genin. Fiatalabb az átlagnál. - Nem vagy kicsit fiatal, hogy genin legyél?
- 11 éves vagyok, aki elég szorgalmasan dolgozik, az simán elérheti azt amit én!
- Ahha... - Hajoltam le hozzá, szinte az arcába. - ...Mondd csak kölyök, van mestered? - Erre egy közeli manó ijedten hessegette jó messzire a kölyköt, aki mit sem értett az egészből, valahogy pont úgy, mint én.
- Most mi van? Csak beszélgettünk!
Szerintem ezek a manók többet tudnak, mint azt gondolnánk. Ezt most nem igazán értem. Ahogy haladt a sor, úgy lettem egyre kíváncsibb. Mikulás, na persze! Én meg vagyok a Krampusz, mi? Nem kellett sok és én következtem. Ahogy beértem a palotába, egyetlen ép szememmel is tisztán láttam ahogyan csillogott-villogott minden az aranytól, de mégis, a trónnak titulálható szék csak fából készült. Érdekes kontraszt. Rajta egy pocakos férfi ült, nagy szakállal és még nagyobb mosollyal az arcán.
- Bújj csak közelebb! - Ahogy sétáltam közelebb a férfihez, egyre jobban láttam ahogy lehunyt szemmel széttárja kezeit. Azt akarja hogy megöleljem? Eww, fizikai kontaktus. - Na, csüccsenj csak ide az ölembe!
- Akkor fogok az öledbe kerülni, ha feldarabolnak és tálcán visznek oda.
- Ayanokoji Takashi. - Nyitotta ki lassan öreges szemeit.
- Mikulás. - Tudtam, hogy ő az. Nem tudom miért, de éreztem.
- Furcsa téged itt látni.
- Nekem mondod? Törpék, forró csoki, egy fényűző palota. Nem éppen az én világom.
- Mégis itt vagy. Tudod ez mit jelent? Azt, hogy jó gyerek voltál... Többé kevésbé.
- Érdekes. Szerintem meg csak így, hogy... - Húztam fel fölsőmet. - ... Ketté vagyok nyesve és félig megvagyok vakulva, kiegyenlítődött a számla.
- Érdekes látásmód! Khm... Mint minden jó gyereknek, neked is van három kívánságod. Nézz mélyen a szívedbe és kívánj, nem szükséges az ölembe ülnöd, most az egyszer. - Kacsintott rám. Mintha többször álmodnék ilyesmit! Mindegy, ha már itt vagyok, miért ne játsszak a szabályok szerint?
- Végül is, éltem már meg rosszabb álmokat is, egy próbát megér. Elsőnek örülnék, ha a fizikumom javulna, erősebb lennék. Tudniillik nem lesz egyszerű felépülnöm, és többet kell majd edzenem a felső testem mint szoktam. Egy kis kezdő löket nem árt. Másodszor, örülnék neki, ha a jobb szemem világát a jövőben visszaszerezhetném valahogy. A módja nem fontos, csak az eredmény. Noha ne érts félre... - Fordultam el tőle. - Úgy érzem tökéletes emlékeztető a tetteimért. Harmadszor pedig... Hm. Nehéz választás. Úgy néz ki a kapzsiság nem tartozik az erényeim közé. Egy kis nyugalmat kérnék. Igen. Az, hogy visszarángatott valami, vagy valaki az élők sorába nem kis falat megemészteni számomra. Nem tudom ki vagyok, mit akarok, hova tartozom és hogy mi az igazi életcélom, a jelentőségem, hogy miért élek.
- Nem érvényes, nem ültél bele az ölembe.
- Mi van?!
- Ohohohoho! Csak vicceltem Takashi, nézd el egy öreg ember tréfáit. Most menj, kívánságaid jó kezekben vannak! - Így is tettem. Keserű szájízzel, szótlanul kisétáltam és vissza se néztem.

**Hattori Arata** Hétf. Jan. 23 2017, 21:51

Aratának elege volt az álmokból. Állandóan álmodott. Hol azt, hogy farkas képében vadászott valakire egy hófödte erdőben, hol pedig azt, hogy pók képében mászkált a hálóban és éppen a hálóba akadt préda felé igyekezett. Tekintve, hogy ezek az álmok már évek óta ismétlődtek, Arata leginkább azt szerette, hogyha nem álmodott semmiről. Ez az este is úgy indult, hogy lefeküdt a kicsike szobájában és lehajtotta a fejét, mondván, hátha ma végre nyugodalmas éjszakája lesz... de nem! Persze, hogy be kellett kerülnie egy istenekverte álomba, ahol semmi sem volt olyan, amilyen. És, hogy honnan tudta Arata, hogy álmodott? Vagy legalábbis honnan sejtette azt? Nos, onnan, hogy tudta, ilyen a valóságban nincs. Először is, gyakorlatilag gyerekkori mesék elevenedtek meg előtte, no meg minden olyan undorítóan cukormázas volt... kis emberkék járkáltak, ráadásként a különböző falvakba tartozó emberek még a szövetségi rendszerüknek megfelelően sem akarták kibelezni egymást. Ez nem lehetett valódi. Mindenesetre Arata vagy egy álomra, vagy egy genjutsura tippelt, de leginkább az előbbire. Az álmait pedig szerette önmaga irányítani, úgyhogy úgy érezte, itt az ideje kezébe vennie a dolgokat. A hó ropogott a talpa alatt, de érdekes módon nem fázott... nos, ezt is betudta annak, hogy álmodott. Az álmok már csak így működtek. Mindenesetre mi is volt a fontos? Hogy Aratának rohadtul elege volt az álmokból. De azért... hát, ha már itt volt, akkor belement a játékba. Megigazította az alkarvédőit, ugyanis sejtette, hogy valamiért fontos lesz még az, hogy a felszerelését rendben tartsa.

Ha már felszerelés... Arata gyorsan ellenőrizte, hogy mindene megvolt-e. Számba vette az összes eszközét és szerencsére semmiből nem szenvedett hiányt. Az összes kunai, shuriken, robbanócetli... minden nála volt, ahogy a maszkja is. Nos, ha az nem lett volna nála, akkor lehet, hogy gyorsan felkelti magát, hogy felmarkolhassa és visszahozhassa, de szerencsére ezt nem kellett megtennie. No meg... lehetséges, hogy meg se tehette volna. Mindenesetre Arata lassan lépdelt az előtte lévő... nos, palotaszerű építmény felé, útközben pedig vett magának egy bögre... nos, valami furcsa, csokoládészerű italt, ami átmelegítette őt, viszont Arata ízlésének túlzottan cukros volt. ~ Egyáltalán... mi a fene ez a hely? Rosszabb, mintha Konohába kerültem volna... ~ és ezt Arata komolyan is gondolta, ugyanis életének utolsó vágya volt az, hogy valaha is belépjen Konoha kapuján, annak a falunak a területére, amelyet az Öt Nagy Nemzetből is kiemelten gyűlölt. Már az út alatt is furcsállta, hogy mindenki valami Mikulásról beszélt folyamatosan - valami gyerekkori legenda, aminek Arata sosem szentelt nagy figyelmet - már egyre kíváncsibb lett. Ahogy átlépte a palota kapuját, szemben is találta magát annak... nos, a maga módján cukormázasan impozáns belső terével. Óriási, aranyozott, meg minden egyéb volt.

Mi volt egy átlagos ember reakciója erre? Rácsodálkozott. Nos, Arata nem igazán volt átlagos. Az első dolga az volt, hogy felmérte az egész területet, nézte az oszlopokat... minden egyes apró repedést. Semmi sem kerülte el a figyelmét. Ilyen volt az ő agya, ugyanis arra nevelték, hogy a környezetét fel kell derítenie. Agyban már rajzolta is a térképet, amire minden pontot aprólékosan felvezetett. Minden egyes négyzetcentimétert átnézett és megjegyzett, azt, hogy mi-hol helyezkedett el. Nem azért csinálta, mert tervezett valamit, hanem mert... ő ilyen volt, és kész. Erre nevelték. Ahogy sétált a túlvégen lévő trónus felé, ahol egy piros ruhás öregember ült, nagyjából már kész is volt a fejében az alaprajz, legalábbis arról, amit ő láthatott. Arata beállt a hosszú sorba, s mikor végre ő is sorra került, a Mikulás intett neki, hogy menjen oda. - Hohohó, ülj ide, az ölembe! - mondta az öreg mosolyogva, mire Arata felhúzott szemöldökkel nézett rá és megrázta a fejét. Helyette inkább illedelmesen meghajolt és ezt válaszolta. - Sajnálom, de a kérését vissza kell utasítanom, amennyiben nem sértem meg vele, uram.

A Mikulás széles mosolyra húzta a száját és öblös hangon felnevetett. - Jól gondoltam, hogy ezt fogod mondani, Hattori Arata, az amegakurei Hattori Klánból! - Arata itt elképedt, ugyanis nem értette, hogy honnan tudhatja az öreg az ő nevét. Bár, ha jól emlékezett a gyerekkori legendákra, a piros ruhás öreg mindenkiről mindent tudott. - Arata.... Arata... - csóválta a fejét a Mikulás, de egyértelműen derűsen. - Te sosem változol. Nem is tudom, hogy Rosszcsont vagy-e, avagy Jó Gyerek? Ezt a te esetedben mindig oly' nehéz eldönteni! Szomorú sors, szomorú ország, szomorú... szomorú. Sosem vagy vidám! Na, legalább mosolyogj, elvégre nem véletlenül vagy itt! - a Mikulás itt rácsapott a térdére, majd Arata érezte, hogy valamiért most neki kéne beszélnie. De mosolyogni nem mosolygott. Helyette inkább kifejtette a véleményét valamiről, ami az előbb bogarat ültetett a fülébe.

- Hogy mi a jó és mi a rossz, azt senkinek sincs hatalmában eldöntenie. Az, ha egy magam számára jó dolgot teszek, másnak még lehet rossz. Ahogy az is, hogyha én valamit rossznak érzek, másnak jó. Relatív fogalmak. Az egyedüli, ami számít az az, hogy úgy éljünk, ahogy azt az utunk adja és ne figyeljünk oda mások véleményére, csak akkor, ha azok hasznosak. - A Mikulás erre is nagyot derült, majd egy kicsit komolyabb hangvételre váltott. - Ahogy mondtam, sosem változol, Hattori Arata. Nos, ha már ennyire jól elbeszélgetünk - bár megjegyzem feltartod a sort - kérlek, fejtsd ki nekem, mi a szíved leghőbb vágya? Mi lenne az a három dolog, amit, ha kérhetnél, akkor kérnél tőlem?

Arata összehúzott szemmel nézett rá a Mikulásra. Mi lenne az ő szíve leghőbb vágya? És három... kívánság? Tényleg valami mesébe csöppent, ez már több volt, mint egy hagymázas álom. De azért... válaszolt. Ami nehéz volt, mert legalább kétszáz dolog suhant át az agyán, mire sikerült kinyögnie valamit. - Hogy mi a szívem leghőbb vágya? Lássuk csak... sok minden lenne, de talán az, hogy elérhessem a céljaimat. Szeretnék az amegakurei ANBU kötelékébe tartozni, de tudom, hogy egyelőre ahhoz még sokat és még annál többet is kell tennem. Egyelőre még csak genin vagyok, bár annak szerencsére elég erős. Úgy érzem, az ANBU megadná nekem azt, amire vágyom, amit volt mestereim és minden családtagom elvárna tőlem, amit megígértem nekik. Ott lehetnék az, aki... aki akarok lenni. Talán ez lenne a legfontosabb kívánságom, bár tudom, magamnak kell elérnem ezt.

Mi lenne még? Lássuk csak... ha kívánhatok még kettőt, hát valami hasznosat mondanék. Először azt, hogyha lehetséges, akkor egy kicsit több erőre tehessek szert, ami a chakrakészletemet illeti. Aztán pedig azt, hogy... tudhassak egy nem túl erős, de nagyon is hasznos technikát, mégpedig a Suiton: Mizuame Nabara-t. Bár képes lennék megtanulni egy jó mester tanítása mellett, ha hatalmadban áll megadni a tudást számomra, nos... akkor örömmel elfogadom. Talán... ennyi is lenne - fejezte be Arata a kívánságainak a felsorolását, a Mikulás pedig bólintott. - Meglátom, mit tehetek. Örülök, hogy betértél hozzám! Boldog Karácsonyt, hohohoóó!

Ezt Arata a távozásra való felszólításnak vélte, s elköszönt a Mikulástól. Már indult is volna kifelé, hogy megszállhasson valami fogadóban - lehet álomban álmodni egyáltalán? - azonban egyszer csak egy csoport manó beszéde ütötte meg a fülét, akik egy fiatal, vélhetően még akadémista kissrácot próbáltak óva inteni valamitől. "Igen, a Kobakhegy. Oda soha ne menj! Ne is beszélj róla itt, mert azonnal vége lesz az ünnepi hangulatnak! Ennyi elég, szó se essen róla!" Nos, ez elég is volt Aratának ahhoz, hogy eldöntse, mit is akart tenni az idejével. Összehúzta magán a ruháját, ellenőrizte a felszerelését, majd útmutatást kért az egyik manótól, aki először megrendült a Kobakhegy említésétől, majd pedig Arata szemét látva gyorsan leírta, hogy merre kell mennie. Azt még hozzátette, hogy valami szörnyeteg él ott, tehát kerülje el messziről, de Aratát nem érdekelte. Megropogtatta a nyakát és úgy döntött, útnak indul. Kilépett a Mikulás Palotájából és elindult a jelzett úton, kifele ebből a cukormázas faluból, amiből már elege volt. Hátha azon a Kobakhegyen, vagy min akadni fog egy kis izgalom is, legalábbis Arata ebben reménykedett. Mert izgalom nélkül mit sem ért az élet, ezt pedig amúgy is csak egy rossz álom volt.

Jiraiya Szer. Jan. 25 2017, 01:27

// A Mikulás várja a többieket! Azokat, is akik rosszak, a Mikulás megállapítja, hogy ki az, aki ajándékot érdemel! A rosszak viszont később, ha a Mikulás nem ajándékozza meg őket, újra próbálkozhatnak valaki másnál... //

Mindenki vágyik valamire, mindenkinek vannak céljai... Mindenki szeretne valamit, akarunk valamit az élettől ehhez pedig mindig jól jön a segítség. Bár vannak, akik pont az utat kedvelik, az utat, melyet bejár célja megvalósításáig, ezt pedig vétek lenne bárkitől is elvenni. Elvégre az út, sokszor sokkal több tudást és tapasztalatot ad az emberek számára, mint a cél, amit el akarnak érni. Persze ez nem minden esetben igaz, de ha később vissza gondol az útra, amit a céljai teljesítéséig megtett, a jövőben majd tudni fogja, hogy mitől is lett Ő több vagy jobb ember. Márpedig ha valaki képes meglátni akár a rosszban is a jót, a véres, repedezett macskaköves útjában is a szépet, tudja, hogy mitől lett ő ettől több, akkor az az ember mindenképpen a "Jók listájára" kerül és megkap minden szükséges eszközt és tudást, ami majd támogatja őt az úton de nem repíti egyenest a célig...

Tsuuzoku Tomoe

Ahogyan a fiú kilép a díszes, aranyozott díszítéssel ellátott, óriási, kétszárnyú kapun, majd az becsukódik mögötte, a szemei előtt aranyló csillogás villan fel. Apró, varázslatos csillogás, amely leginkább az égre rögzült csillagokhoz hasonló, ámbár arany fényben. Egyszeriben több lesz és csak egyre több, míg végül valami kirajzolódik közülük. Fehér alapú, görbült felület, egy maszk, amely nem pontos mása, hanem a valódi, hamisítatlan maszk... Egy hang szólal fel, víszhangzik mindenfelől!

- Mindig küzdj az álmaidért, ifjú Shinobi és légy becsületes! Ha földre kerülsz, gondolkozz el, hogy mi az, amiért ezidáig küzdöttél és meríts erőt ahhoz, hogy talpra állj! Mindig megéri harcolni a nemes álmokért!

// Az igazi Konohai ANBU maszkot felírhatod az adatlapodra a kinézetével együtt. Azonban vigyázz, ilyesmit birtokolni illegális, a játékod során BÁRMIKOR elveszítheted, hogyha felelőtlenül használod. Ugyanakkor a későbbiek során valószínűleg jól fog jönni... Ez nagy kincs! //

Kenshiro Yori

Amint becsukódik az ajtó Yori mögött, ezüstös csillogás, miniatűr csillagokra emlékeztető porszemcsék jelennek meg, melyek lomha mozgással formálnak alakot, mégpedig egy kard alakját. A csillogás alól egy fémes acél tűnik ki, majd a csillámok összeállva egy ismerős tárgyat alkotnak. A Kenshiro Klán vezetőjének kardját!

- Hogy megvédhesd a családod, ez a kard mutat majd utat neked ahhoz, akit meg kell védened! De ne feledd: Kardod csak addig mutat utat neked, míg a szíved nemes, máskülönben Ő lehet a végzeted! Itt lenne az ideje, hogy méltó névvel illesd ezt a nemes pengét...

// A kard képességeihez felírhatod az adatlapodra, hogy a pengén kékes fénnyel izzik fel annak a Kenshiro Klántagnak a neve, aki komoly veszélyben van, amikor súlyos sérüléseket szerez, vagy közel van a halálhoz. A penge csak azokat a Kenshirokat mutatja meg, akiket Yori ismer. Azonban ez a képesség csak addig működik, amíg Yori tetteit a jó akarás vezérli, vagyis ha negatív, gonosz tetteket visz végbe, akkor a képesség fokozatosan eltűnik majd... Ha ez bekövetkezik, akkor a kard jelzőrendszere meghibásodik és valótlanul jelzi majd, hogy a tagok veszélybe kerültek és Yori nem lesz képes többé megállapítani, hogy a kard mikor mond igazat, hiszen újra és újra farkast kiállt. Ezen kívül amíg Yori a kard birtokosa és átfordulna negatív karakterbe, akkor őrjítő rémálmok fogják gyötörni őt, minden egyes éjszaka, ahol Ő maga öli meg azokat, kik a szívének kedvesek. //

Arakashi Asami

Fehér csillámok villantak fel előtte, amint becsukódott a Palota kapuja. Szinte hallotta, ahogyan csilingelnek, ahogyan hálásan megköszönnek valamit... De miért?

- Vágy az erőre, hogy segíthess másokon nemes dolog kicsi lány, ahogyan a lelked is nemes, bármit is gondolj majd magadról a jövőben. Ne feledd, hogy az vagy, aki lenni akarsz és nem az, akinek mások mondanak.

Ekkor tűnt csak fel, hogy a levegőben Asami kezébe egy tégely száll, egy fehér műanyag tégely, melynek letekerhető a teteje.

// A Tégelyben egy kenőcs található, amely a Shikkotsu Erdő Csiga Ninjuuk nyálkáját tartalmazza. A nyálka képes begyógyítani és regenerálni a testet másodpercek alatt. 10x használhatod súlyos de nem halálos sebeken ahhoz, hogy elérd a tégely felét. További 10x használhatod, hogy kiürítsd a tartalmát. AZONBAN a tégely FELE tehát 10 használatnak megfelelő mennyiségű adag képes arra, hogy halálos sérüléseket is begyógyítson és megmentsen egy embert, hogyha időben van alkalmazva. Így a tégely összesen kétszer használható arra, hogy egy haldokló embert megmentsen. Fontos, hogy a kenőcs nem regenerál chakrát és nem győz le betegségeket egyedül sérülések ellátására használható! //

Djuka Munfurawa

Ahogyan kiteszi lábát és becsukja maga mögött a Palota ajtaját, bizsergető érzés fogja el.

- Nem vagy híján a feltétlen szeretetnek és bár az erőm nem végtelen, segíteni fogok neked. Erőt adok, hogy felülkerekedj szörnyű átkodon, hogy megvéd mindazt, ami fontos neked. De vigyáz kérlek... A kígyó mérgét csak egy ideig lehetséges visszafojtani, utána magad kell megtalálnod a módját rá!

Ahogyan a hang elhalt, Munfurawa érezte az érintést a pecsétjén és bár tekintetét odakapja, nem lát senkit...

// Amint eluralkodik az átokpecsét Munfurawán, nagyjából két perc leforgása alatt képes lesz azt visszaszorítani és/vagy teljesen uralni megtartva az erejét, de csak egyetlen alkalommal, Ha akarja. Az, hogy melyik ez az alkalom, azt Te határozod meg. Ez után ez a lehetőség elvész... //

Hyuuga Emi

Ahogyan kilép, becsukódik mögötte az ajtó és rémisztő csend áll be, majd szél támad fel. Hoz valamit magával, ami egyenesen Emi kezébe libben... Egy üres papír?

- Nehéz eset vagy, bár látom lelked ártatlanságát, mégis sokszor bajba kerülsz, túl sokszor vagy rosszkor rossz időben! Eltüntetni nem tudlak, de segíteni igen, hogy a baj elkerüljön. Hogy ne érezd tehernek azt, mi jogosan a tiéd, egy térképet kapsz tőlem, mely elméd tükre lehet. Használd okosan és bölcsen!

// Egy üres kihajtható papír, melynek különleges tulajdonsága van. Amint Emi használja a Byakugan és közbe chakárt vezet a térképbe, azon kirajzolódik mindaz, amit lát, egy térképszerű formában. Így amit a szemével lát, azt a papír felvázolja a térképre, így akár teljes területeket térképezhet fel, egészen addig, amíg a szeme ellát. Ezen kívül a térkép jelöli a személyeket is színes pontokkal, de ez még mindig nem minden! Amíg Emi azon a területen marad, amit feltérképezett (Ezt a Byakugan látótávja adja meg) az azon létrejövő változások mind a térképen is megjelennek. Így a térkép jelöli Emi mozgását IS és azon személyek mozgását IS akiket a Byakugan kiszúrt a térkép elkészítésekor. //

Shunshui

Ahogyan az ajtón kilépett, kék por hullott alá és gyűlt össze a fiú tenyerében.

- Erőt kértél, hát erőt kapsz, de ne feledd! Csak jóra használhatod fel, máskülönben kárát leled!

// Shunshui egy fiolát kapott, amiben egy kékes, világító szérum van. Ha a szándéka az, hogy a jó cél érdekében cselekedjen - ez ugye relatív - és megissza a löttyöt akkor +50% chakrával növeli meg a harcban felhasználható Chakrakészletét egy alkalommal. Ha viszont rossz szándék vezérli, akkor +150% Chakrára tesz szert, és a Sötét Chakra árad szét a testében, amely egy időre óriási erőt kölcsönöz a számára, azonban mire a hatás lecseng, (10 percig hat) a fiú teste iszonyatosan legyengül és nem képes cselekedni. Amint magához tér, észleli, hogy a jobb szemére megvakult örökre... //

Yamanaka Inako

Az ajtóból kilépve vörös por hull alá és lepi el a lány testét, majd tűnik el...

- A Tűz akarata szép eszmény, kövesd hát hűen! Jelképezze ez az erő mindazt, ami megóvja a faludat és a szeretteidet, használd jóra a képességeidet!

Ekkor Inako érezte a testében szétáradó melegséget, tudta, hogy képes használni a tüzet...

// Megkaptad elsődleges elemnek a tüzet, Inako ösztönösen képes feloldani azt és vele képessé vált használni a Katon: Endan technikát //

Zake

Ahogyan kilépett az ajtón, kezei fehér fényben kezdtek égni, ámbár nem fáj, sőt... Inkább kellemes érzés.

- Egyensúlyra vágysz és önállóságra, nehéz dolgom volt veled, de tudom, hogy mit adhatok neked... Megadom neked azt az erőt, amely valóban egyensúlyt hozhat a világba általad... Fogadd szívvel és kövesd az utat, amit kijelöltél magadnak!

Amint Zake maga elé emeli meleggé vált kezeit, tenyereit arca felé fordítja, lassan de biztosan látja feltűnni a Kanjikat. A bal kezén a "Rossz" kifejezés, míg a jobb kezén a "jó"...

// Zake két pecsétet kapott, amik alapjáraton nem látszódnak, azonban amint találkozik egy emberrel és gondolatai rá vetülnek, valamelyik írás megjelenik, mégpedig az az írásjel, ami a legjobban jellemzi azt az embert, azt a személyt, akire koncentrál. Eldönti a két jel, hogy az az ember jó avagy rossz. Azonban vigyázz! A jelzés nem mindig pontos, a jó és a rossz fogalmát nehéz meghatározni, így amikor egy emberben teljes kaotikusság uralkodik, akkor mindkét jelzés felrémlik. //

Djuka Benji

Kilépve az ajtón, te is vészjósló csendet tapasztalsz, majd dörmögő, ámbár megnyugtató hangok érkeznek.

- Erőre vágysz s többre, hogy bizonyíthasd azt, mit igaznak vélsz. Hát megkapod az erőt, de jól vigyázz! Saját igazad ne kényszerítsd másokra, hiszen akkor megtörik annak tisztasága...

Ekkor a fiatal Djuka testében hihetetlen érzés áradt szét, úgy érzi, hogy mindenre képes lenne... Ez lenne tehát az ereje?

// +25 Chakraszintet és +20 TJP-t kaptál //

Inohara

Felébredve nem éreztél mást, de később... Később talán mindent!

- Sokan küzdenek a múlt fogságában, de enged el azt, ami elmúlt és törődj a jelennel ifjú Szerzetes. Ne küzdj az érzéseiddel, élj meg minden pillanatot és hagyd, hogy úgy folyjon keresztül rajtad minden, akárcsak a víz...

// Inohara megkapta a Suiton elemet másodlagos elemének és mellé a Kirigakure no Jutsut. //

Katana

Kilépve az ajtón, ő is egy hangra lesz figyelmes.

- Megőrzöm titkod, így nem beszélek sokat. Ahhoz, hogy elérd amit szeretnél, keményen kell küzdened, de a munkád eredménye csak a tiéd lesz! Megsegítelek utadon!

// +25 Chakrát és +20 TJP-t kaptál //

Akihiro Jaken

Ahogyan Jaken kilép, lángok csapnak fel körülötte, melyek egyetlen egy pontba tömörülve rajzolnak alakot, majd foszlanak szét, nyomukban pedig egy kardot hagynak.

- Szolgáljon jól a penge, melyet Hi no Tacchi néven ismernek. Nem azért adom, hogy életeket vegyél el vele, hanem azért, hogy megvédd vele azt, akiket szeretsz. Használd becsülettel!

// A Hi no Tacchi / A Tűz Érintése egy tompa, kerekített hegyű, életlen kard, amely érzékeny a Katon elemű chakrára. Amint kézbe veszed a penge fellángol és plusz elemi Chakrát vezetve bele, az Endanhoz hasonló lángokat (NEM Lövedéket) tud létrehozni, amik nagyon kevés chakrába kerülnek és mindössze 10 méterig égetnek utána eltűnnek fokozatosan. //

Kenta Koizumo

Kilépve Ő is megtapasztalja, amit előtte sokan mások, ám valahogy ez mégis más volt. A föld alól egy láda bukkan elő, egy kicsi, könnyedén cipelhető láda.

- A tudás hatalom és nagy felelősséggel is jár! Így hát használd arra a tudásod, hogy megsegíts másokat.

// A ládában tekercsek vannak, könnyű papírból mindenféle tudományágból: Kémia, Fizika, Biológi, Chakra, Építészet, Harcászati Tudomány, Orvoslás. Mindenről találsz olvasmányt és mind hasznos információkkal bírnak, azonban elolvasásuk elengedhetetlen ahhoz, hogy mindet megértsd. (Pályázat, Stb) Azonban felfigyelsz egy tervrajzra. Egy iromány arról, hogy hogyan is készülnek a Vas Országából származó Szamurájok chakraérzékeny, önmagukban is erős páncélzatai. Az ilyesmi nagy értek a Shinobi világban, ugyanis ez titkos információ! //

Ayanokoji Takashi

Kilépve, az ajtó bezárul mögötte és egy hang szólal meg.

- Hányattatott sorsod keserűséggel tölti meg a szívedet. Életedben rengetegszer kell még harcolnod majd, ez nem vitás, ehhez nyújtok számodra egy kis segítséget.

A hang beszéde alatt Takashi kezei között egy fiola jelent meg egy vízszerű löttyel.

// A Fiolában egy erős teljesítményfokozó szer van. Mégpedig olyan szer, ami a Taijutsu képességeidet erősíti fel, egy időre. Olyan szer, amit ha megiszol, akkor azonnali hatással kinyitja a tested első 5 Chakrakapuját 5 percre. Ez idő alatt az 5. kapunál leírt erőt birtokolod, majd az idő lejárta után a kapuk bezáródnak és az 5. Kapu mellékhatásai lépnek fel. //

Hattori Arata

Amint elhagyja a helyiséget, kékes por száll vállaira, amely lassan tűnik tova.

- Kifürkészhetetlen lelked számomra is akadályt állít, ám úgy hiszem, hogy szíved nemes, így hát erőt adok neked és valami mást. Használd jóra a majd megszerzett tudásod!

// +13 Chakrát kaptál, valamint a mesélőd bemesélheti majd a karaktered életébe, hogy kiválasztották Aratát az Amegakurei Geninek közül, hogy erős és tehetséges ANBU-t neveljenek belőle. Így megkezdődhet az ANBU képzése, azonban ahhoz, hogy a címet megkapja, keményen kell küzdenie és el kell érnie legalább az A szintet. //

**Kaminari Miho** Szer. Jan. 25 2017, 13:13

Számtalan szóbeszéd járta a környékeket amelyeken megfordultam miszerint van egy falu, egy téli falu melyben megtalálható a Mikulás néven ismert személy. S a történet szerint három kívánsága lehet az embernek, aki megtalálja eme falut a Mikulással együtt. Eleinte nem hittem ebben, hiszen mindenféle jöttment alakok regélték a falvak utcáin, vándorok az erdőkben, de egy idő után mégis szöget ütött a fejemben a dolog. Számtalan variáció lejátszódott a fejemben, hogy mit kívánnék, ha megtalálnám azt a helyet. Aztán már azon kaptam magam, hogy keresem is a falut.
Számos helyet átjártam, erdőket túrtam át, de sehol nem találtam semmit és kezdtem belátni, hogy az első gondolataim voltak igazak miszerint ez az egész csak egy buta mese. De valamiért mégsem hagyott nyugodni a dolog és éjt nappallá téve kutattam az eldugott várost és végül sikerült elérnem egy hófödte helyre. Hideg volt, minden hó borított én pedig kezdtem reménykedni, hogy célba értem és már csak a kívánságokért felelős személyt kell majd előkerítenem és elé tárhatom kéréseimet hátha tényleg tud teljesíteni valami közülük. Bár pontosan még nem tudtam mit is kéne kérnem az erőn kívül vagy azon belül, de egyenlőre ezen nem is kellett gondolkoznom ugyanis még az Öreget se találtam meg.
Ahogy beléptem a faluba ruhám kapucniját fejemre húztam, hogy még véletlenül se ismerjen fel senki sem majd hosszú léptekkel haladtam át a falun egészen addig míg meg nem érkeztem a falu másik széléig ahol egy hatalmas épület húzódott. Pontosabban egy palota. Meglepődtem ugyanis a környező épületektől nagyon eltérő volt még az építési stílusa is nem csak a méretei. Sóhajtottam egy nagyot és beléptem.
Bent egy hatalmas bálterem fogadott karácsonyi díszítéssel. A kinti zord időhöz és látképhez képest szemgyönyörködtető volt, de soha nem szerettem semmiféle csicsát. A távolban pedig egy fa hintaszékben ülő, köpcös, őszszakállú férfit pillantottam meg.
- Gyere közelebb gyermek! – szólított meg a férfi én pedig meglepődöttségemet leküzdve közelebb mentem. – Maga lenne a kívánságok teljesítője? – kérdezek rá köntörfalazás nélkül. Nem vagyok illedelmes típus és előbb ki szeretném deríteni, hogy jó helyen járok e egyáltalán.
- Hát te is a kívánságokért jöttél? Hmm – túrt bele a szakállába majd megcsapkodta vaskos combját. – Ülj le ide és én meghallgatlak! – ajánlotta fel a lehetőséget azonban az arcomra egyből undor ült ki hiszen ki ülne egy öregember ölébe? – Nem kell félne leányom, nem foglak bántani. – nyugtatott meg majd vettem egy nagy levegőt és minden undoromat, ellenszenvemet félretéve helyet foglaltam a férfi combján.
A teste melegséget és nyugodtságot árasztott, ami engem is egyből megnyugtatott és gondolkozhattam azon, hogy pontosan mit is óhajtok.
- No mit szeretnél? – teszi fel a nagy kérdést miközben pont ezen törtem a fejemet hiszen egészen eddig csak az erő után koslattam,de azt nem tudom, hogy pontosan mit kérhetnék.
- Amit kérnék az nem más mint erő, lehetőség az erősödésre, hogy a bosszúm beteljesedhessen. Lehet gaztevőnek tűnök, de nem így van. Szimplán szüleim halálát szeretném megtorolni és ha kell a legvégsőkig elmegyek ezen célom érdekében. – teszem fel az első kívánságomat amire a Mikulás arcáról eltűnik a mosoly. - A erőszak, erőszakot szül. A gyilkosság, gyilkosságot. A vér áztatta múlt pedig a Te életedet fogja nehezíteni. – látott el bölcsességekkel az öreg, de tudtam jól mire vállalkoztam. - Én értem, de ezt nem hagyhatom annyiban, árva lettem, egyedül maradtam. – reagáltam le majd gondolkoztam tovább mit is kérhetnék még.
- Akkor csak erőt szeretnél? S a bosszú beteljesedése után mire használnád ezt az erőt? hódításra? Netán további gyilkosságokra? Gaztettekre? – érdeklődött egy olyan dolog felől amin még nem gondolkoztam, de ezek szerint kellett volna.
- Miután bosszúm bevégeztetett szeretném átreformálni a büntetéseket, büntetés végrehajtásokat és az összes gaztevőt el szeretném tüntetni a világról, hogy mindenki boldogan élhessen és ne járjon úgy senki sem mint én. tehát a második kívánságom az erő mellé a még nagyobb erő lenne, hogy mind ezt véghez vihessem. – mondtam a következő kívánságomat is egy gyorsan kigondolt magyarázattal karöltve, hogy mégis mit szeretnék tenni miután megöltem a szüleim gyilkosait.
- Hmm érdekes világszemlélet egy ilyen fiatal leánytól. Remélem azt tudod, hogy egyenlőre olyan dolgokat kértél amiket saját magadtól is elérhetsz kellő erőfeszítésekkel? – s ekkor döbbentem rá, hogy igaza van, de az erő mindig jól jön, még ha nem is kell érte megdolgozni.
- Bár ez butaság és nem is tudnád nagy valószínűséggel megvalósítani, de szeretnék bármilyen olyan családhoz tartozni melyben öröklődő vérvonali képesség található, amely még jobban elősegíti terveimet. – kuncogom el a végét ugyanis ez mindenkinek viccként szolgált. Már abban sem voltam biztos, hogy ez első kérésemet tudja teljesíteni.
- Hát rokoni kapcsolataidat neked kell felkeresned hátha igaz gyöngyszemre lelsz családfádban.- mondta mosolyogva az öreg. – Talán igaza van, de egy próbát megért. – mondtam komor arckifejezéssel majd felpattantam az öléből.
- Megvolt a három kívánságom, remélem majd az egyik teljesül. Viszlát! – köszöntem el tőle egy biccentés és egy intés kíséretében majd sarkon fordultam és reménykedve hagytam el az épületet.

**Hirota Yukionna** Szer. Jan. 25 2017, 16:18

A tájat hó fedte. Tényleg szép látvány... bár a szobám fala is szép... a sütik is szépek, sőt a tó vize is... és én mégis itt vagyok. El sem hiszem, hogy ahelyett, hogy otthon pihengetnék, olvasnék és élvezném a magányt, most itt vagyok egy értelmetlen feladattal megbízva. A lakótársam, Kabi beteg. S ennek örömére engem ugráltat. Megkért, hogy hozzak egy karácsonyi díszt... mert már nincs otthon elég... Sőt, pontos leírást is adott arról, hogy milyet szeretne. „Egy hófehér, gömb alakú dísz, amire körbe egy kis falu van festve”. Ilyenünk volt még a faluban ahol születtünk. A falu lakói minden karácsonykor feldíszítettek egy fát, és egy ilyen dísz volt mindig a középső ágakon. Tényleg szép volt az a dísz... kár hogy elégett. Gondolom pont ezért, nosztalgiából szeretne, ha lenne otthon egy ilyen gömb...

Saját gondolataimba mélyedve mentem előre, a földet nézve. Mikori s hirtelen nekiütköztem valaminek. Ennek eredményeképp hátraestem, egyenesen bele a hóba. Gyorsan felpattantam, és lesöpörtem magamról a havat. Egy sornak ütköztem neki. Egy hatalmas kapun kifelé kanyargó sor volt. Majdnem biztos voltam benne, hogy azért állnak sorba, mert odabent valaki kérésre készít díszeket. Ennek a gondolatmenetnek híven, én is beálltam az emberek mögé, és vártam.

Egy apró lény jött felém, kezében egy bögrével. A bögréből gőz szállt fel, és érdekes illatot árasztott. A lény egyre közeledett felém, majd megállt előttem.

- Tessék kislány! Idd meg, ez forró csoki! – mosolygott és felém nyújtotta a bögrét.

- Köszönöm... – vettem el az ajándékot.

A sorban állva szürcsölgettem a forró italt. Az embertömeg lassan haladt előre. Lépésről lépésre egyre jobban fáztam. Lehet, hogyha nem lett volna a forró csoki, már jégkockává dermedtem volna.

Mikor sorra kerültem, a furcsa apró lények mosolyogva integettek, hogy fáradjak be a hatalmas kapunk. Végre megszerezhetem a díszt és nem kell keresgélnem a faluban... aztán mehetek haza...

Belépkedtem a kapun, ami nyikorogva csukódott be mögöttem. A terem fényes volt, és terjengett a karácsony megszokott illata... fahéj és fenyőág... meg egy kis alma... kellemes illat. A helység díszes volt és igazán barátságos. Körbenéztem, szememmel a díszkészítőt keresve. De nem láttam mást mint sok apró manót, a terem közepén pedig egy nagy széket. A székben egy idős, piros ruhás szakállas ember üldögélt. Arca pirospozsgás, szemén szemüveg. Igen... ez nem egy díszkészítő műhely... hanem a mikulás palotája... szuper. Megfordultam és indulni készültem, azon az úton amin bejöttem.

- Ho- hó-hó! Üdvözöllek kislány! – szólt mosolyogva a piros ruhás alak. – Hova rohansz máris?

- Tévedésből jöttem ide... sajnálom...

- Ha már itt vagy, kívánj valamit. Biztos van valami, amit szeretnél karácsonyra!

- Én.. ömm...

- Gyere Yuki! Ülj az ölembe! –Mosolygott.

Arcom egy pillanatra lesápadt, szemeim kikerekedtek. Mégis honnan tudja a nevem, egy jelmezes ember? Vagy talán nem is csak egy egyszerű jelmezes? Azzal nem veszítek semmit, ha kívánok alapon odasétáltam hozzá.

- Ülj az ölembe.

Megforgattam szemeim, s látván, hogy úgysincs más választásom, megtettem, amit kért.

- Most pedig kívánj! Van három kívánságod. – mosolyog tovább.

- Köszönöm a lehetőséget- erőltettem mosolyt az arcomra. – Először is, szeretnék találni egy olyan díszt, mint ami a szülőfalumban volt mindig. Egy hófehér gömb, rá pedig egy falu van festve. Tudja, kedves Télapó, a nélkül nem volt és soha nem is lesz karácsonyunk. Eddig egy kézzel készült izével helyettesítettük, de az eltört. Tudom, hogy kicsi az esély arra, hogy találok, de azért reménykedek.

- Ez egy szép kívánság. A második?

- Másodjára... egy napon szeretnék a suiton elem mesterévé vállni....szeretném majd eltanulni az összes használható tecnikát.... és ezen belül ami a nagy vágyam, hogy a suiton összes ágát is megtanuljam... szeretném megtanulni az olaj technikákat, a ragacstechnikákat és a többit.... tudom Mikulás, hogy ez így sok egyszerre....

- Rendben... és harmadszorra?

- Harmadjára, erőt kérnék ahhoz, hogy elviseljem azt, mikor a lakótársam barátnői átjönnek... bár az lenne a legjobb ha többet nem is jönnének... de ilyet nem kérhetek... tehát szeretnék ezért erőt kérni... mert ha erősebb leszek, úgy az idegrendszerem is erősebb lesz, ezáltal el fogom tudni viselni az üvegrepesztő nevetéseket.

- Ho- hó-hó! Kívánságaidat tisztán halottam... és ne félj, jó kezekben vannak! – Nevetett, majd kacsintott egyet.

- Köszönöm – erőltettem mosolyt az arcomra, majd kiszálltam az öléből, és az ajtó felé vettem az irányt.

**Yukari Yama** Szer. Jan. 25 2017, 17:33

Tél... egy sokszor emlegetett évszak. Hófödte tájak, mosolygó emberek. Ez a karácson előszele. Egy boldog idő, mikor együtt van a család. Az emberek a takarók alól, az ablakon keresztül, nézik a cikázó hópelyheket, miközben forró csokit iszogatnak. Ilyenkor az embernek semmi kedve bárhova is menni. Csak üldögél otthon és élvezi a semmittevést. A hó, a gyerekek kedvence a télben. Szánkózás, síelés, hó csata, hóemberépítés és korcsolyázás. Ezek az átlagos sportok, s játékok télen.
Mindenki máshogy vélekedik a télről, s más a fogalma róla. Sokan vannak kik már átélték a hó csodás látványát, de vannak olyan is, mint jómagam, akik csak könyvekből, újságokból és pletykákból ismerik ezt a csodát. Ahol laktam, nem igazán esett a hó. Vagy ha esett, nem igazán maradt meg... a lényeg, hogy nem nagyon volt részem a téli sportokban. Persze, fogalmam nekem is van a télről... Ez az az időszak, mikor a nappalok rövidebbek, mint az éjszakák, és évi átlagban a leghidegebbek a napok, illetve ilyenkor hullik a legtöbb csapadék is, elsősorban hó formájában.... bár ez így elég száraz... a télnek, s a havazásnak, nem egyszerű szakszavakból kéne állnia, hanem sokkal inkább nevetésből...

Csodás érzés volt látni, életemben először ilyen sok havat. A fák ágai csak úgy roskadoztam a fehérség alatt. Mindenfelé emberek, nem is kevés. Meleg kabátokba öltözve, forró csokival kezükben bolyongtak a faluban. Sok helyen manók rohangáltak, kínálták a népeket. De, igazándiból nem ezért jöttem ide.. hogy pontosítsak, nem is akartam idejönni... fogalmam sincs, hogy, hogyan jutottam ide... de, ha már itt vagyok, akkor találkozni szeretnék a mikulással. Mivel, ő egy olyan alak, aki ebben a széthullani látszó világban is egy biztos pont. A gyerekeket minden évben meglátogatja, cserébe ők hisznek benne, és jók lesznek egész évben. Bár a télapó egy szinten furcsa is... mindenkit egész évbe figyel... ha úgy vesszük, ez elég rémisztően hangzik...

Beálltam a sorba, abba, amelyik azért várakozott, hogy találkozhasson a piros ruhás jótevővel. A vállamon ülő madár, közel volt a fülemhez. A kapucnim alatt húzta meg magát, nehogy megfázzon. Néha, mikor rossz útitárs voltam, csak belecsípett a fülembe, vagy elkövetett pár merényletet a hallójárataim iránt. De persze Tetsunak mindent látnia kellett. Ha véletlen a fejére hullott a kapucnim, rögtön jelezte, hogy nem lát.

A sor lassan haladt, de legalább haladt. Kezemben egy bögre forró csokival fagyoskodtam az emberek mögött. Az innivaló mellett, a manótól kaptam pár kekszet is, melyek közül az egyiket Tetsu ette meg. Így vártunk, s haladtunk a sorral, egészen addig, amíg mi nem jöttünk.

A manó hevesen kalimpált apró, kesztyűbe bujtatott kezeivel. Utasítására reagálva beléptem a hatalmas kapun. A terem fényekben úszott és kellemes illat lengte be. Az ámulattól kissé lelassultak lépteim, s hosszúideig csak nézelődtem. A teremközepén, egy pirospozsgás, duci , idős, kedves arcú ember ült.

- Ho- hó-hó! Szerbusz, pici lány!

Az a Mikulás! Magamban már boldogan kiabálva futottam felé. De eme vágyamat visszafojtottam magamba.

- J-jó napot Télapó! – dadogtam majd elmosolyodtam.

- Gyere Yama! Ülj az ölembe!

- T- tudja a nevem... de.. honnan? – motyogtam magamban.

Tetsu ekkor megmutatta hangját, felhívva magára ez által a figyelmet.

- Igen Tetsu, te is jöhetsz- mosolygott a piros ruhás ember.

Odasétáltam hozzá, majd félve a lábára ültem.

- Tudom, jó voltál, s mindent amit tettél, azt jó szándékból tetted.. - mondta a télapó... – Ezért, van három kívánságod. Mit szeretnél?

- Válaszokat...

- Ennél kicsit konkrétabb kérést ha mondanál... – mosolygott.

- Akkor könyvet szeretnék...

- Nincs abból már elég? – nézett nevetve a könyvektől roskadozó táskámra.

- Abból sosincs elég. Tudja Télapó, a világ, s a történelem rengeteg kérdést hagyott mag után. Lezáratlan történeteket, bezáratlan ajtókat... én ezekre keresem a választ. S a legjobb, hely ahol megtalálhatom ezeket, azok a könyvek. Ki szeretném deríteni, hogy mi volt még a shinobik előtt, s, hogy honnan is származik igazából a chakra. Mert nem hiszem, hogy az mindig is volt. Meg szeretném tudni, hogy mi volt az első feljegyzés előtt.. s, hogy mi volt két évszám között..

- Elég érdekes kérés... de rendben... mi lenne a második?

- Könyvet szeretnék!

- Azt már mondtad, találj ki kérlek mást...

- Könyveket szeretnék.

- Biztos nincs más, amit szeretnél?

- Hát, még a pénznek is örülnék... de azt illetlenség kérni.. bár abból tudnék még venni könyveket...

- Rendben. És a harmadik kívánságod?

- Erőt szeretnék... erőt, amivel megvédhetem az egyetlen barátom... s erőt minek segítségével nem tévedek el...

- Rendben pici lány. S a madárkád kér valamit?

- Azt nem tudom... de ahogy a Tetsut ismerem, az ő kívánsága, biztos étel lenne, vagy valamiféle csillogó, fényes tárgy. – mosolyodtam el.

- Ho- hó-hó! Kívánságod jó kezekben van.

- Köszönöm. – mondtam, majd leugrottam a lábáról s az ajtó felé indultam. A manók kinyitották nekem az ajtót, én pedig újra kiléptem a hidegbe.

**Hiromi Akio** Csüt. Jan. 26 2017, 11:11

Azt hiszem beázott a cipőm. Már csak azért is hiszem, mert mindenhol hófödte tájat látok, meg azért is mert nem érzem a lábam. Letekintettem és tisztán láttam, ahogy a hó elfedi lábujjaimat, mintha csak egy tiszta takaró volna. Na most meg miről álmodhatok? Vagy esetleg kiütöttek a vallatók és épp kómába vagyok? Mi van, ha bedrogoztak? Basszus, hogy mondom el anyunak?
Gyorsan körbetekintettem, majd az első emberszerű alakot megpillantva kérdésem megformáltam.
- E-elnézést, hol vagyunk?
- Természetesen a mikulás földjén!
- Tényleg? Hm. Ez így elég hihetetlen, gondolom sejti... Ömm, Manó-san.
- Ugyan kérlek, csusszanj csak beljebb a palota felé, ha nem hiszel nekem, majd a télapó eloszlatja kételyeid! - Nem tehettem mást bólintottam, majd megindultam a kijelölt útirány felé. Nem kértem engedélyt anyámtól, remélem nem fog megharagudni mert egyedül jöttem meglátogatni a mikulást. Miket beszélek? De hisz nincs is mikulás, ugye? Beálltam egy sorba, nézelődve, gondolkodva, vajon miféle belseje lehet annak a hatalmas palotának. Nem minden nap lát ilyet az ember, az egyszer biztos! Amit mostanában láttam az a hajópadló, valami currynek nevezett undormány meg vér, nem valami szép kollekció. Mire feleszméltem már engem tessékeltek be a helységbe. A palota belseje csodálatos volt, bizonyára van pénze a bérlőnek. Hogyha ennyire futja aranyra, akkor milyen lehet az étel itt? Hm, lehet meg kéne kérdeznem.
- Bújj csak beljebb! - Kissé óvatosan odatopogtam a faszéken ülő mikulásszerű alakhoz, majd elkezdtem vizsgálgatni.
- Mikulás? Hmm. - Ekkor megnyomkodtam a pirospozsgás orrát, hogy biztosra menjek, amit egy büszke bólogatással datáltam is. Ő a mikulás.
- Hiromi Akioho-ho-ho-ho-hoo. Már vártalak!
- Hmm. Tán nem voltam jó gyerek és el kell beszélgetni velem? Nem, azt anyám úgyis megtenné... Miért várt rám mikulás?
- Hogy kívánj hármat! Tudod, nagyon jó gyerek voltál, ülj csak az ölembe. - Megvontam vállam és belehuppantam a dundi férfi ölébe. - Na hadd halljam, mi a szíved vágya, és ne feledd, előttem nem kell szerénykedni!
- Háát, ezen még sosem gondolkodtam el, hogy őszinte legyek. Hmm... - Vakartam meg államat mutató ujjam és hüvelykujjam fogásában. - Anyámat szeretném megvédeni! Nekem ő jelent mindent, így azt hiszem... Több chakrát szeretnék. Nem vitás, ki több chakrával rendelkezik tovább bírja a küzdelmet és nagy tettekre hivatott. Én is ezt szeretném! Másodiknak pedig, hm. Tudást szeretnék! - Itt elővettem a kis mesekönyvem. - Rikudou Senninről szeretnék többet tudni, a chakra kialakulásáról, miért létezik, miként hat az emberekre, olyan tudást szeretnék ami nagyon ritka az élők soraiban! Sennin-samaról is csak ez a mesekönyvem van, valami hitelesebbet szeretnék. - Biggyesztettem le ajkaim. - Utoljára pedig örülnék egy új klón jutsunak. Mondjuk a Tsuchi bunshin no jutsunak, úgyis föld elemű a beállítottságom. Hisz nem lehet elég belőlem, nem de? Haha!
- Ez a beszéd! Egyet se félj kívánságaid jó kezekben vannak.
Ezután hevesen bólogatva sétáltam ki a palotából. Mi van ha teljesül valamelyik kívánságom?

**Akira** Csüt. Jan. 26 2017, 21:08

A főkapunál lévő társaságtól egy kicsit később leváltam, majd a Mikulás palotájába mentem, ahol már a két kedvenc hölgyem már korábban jött. Már kifelé jöttek, amikor odaértem, a kislány kezében egy aranyos baba volt, míg Tsukinál nem láttam semmit, ami a kívánságára utalt és hiába kérdeztem nem árulta el. Kértem, hogy várjanak meg, mert mindenből én sem akarok kimaradni a dolgokból. Belépve egy manó jött oda, majd kísért a sor végére. Nem kellett sokat várnom, mert 3 kívánság nem túl sok. Aztán én kerültem sorra és a Mikulás megszólított.
- Ho- ho-hó, Akira, látom sok dolog nyomja a lelked, de mond el miben segíthetek.
Ezzel a kezével jelzi, hogy üljek az ölébe. Nem nagyon csodálkozom, hogy tudja a nevem, hiszen mégis csak ő a nagy tudású Mikulás.
- Elég nagy dolgot szeretnék, de lehet, hogy te tudod teljesíteni. Szeretném, ha a világban béke lenne, de ha ez túl nagy kérés, akkor adj nekem erőt, hogy tehessek azért, hogy a világ elérje a béke állapotát. Második kívánságom, hogy a teljes családom, a mostani szűk és korábban a Djuka klán is, mert nem táplálok haragot irántuk, már nem, minden tagja hosszú és sikeres életet élhessen.
Egy kicsit elgondolkodom, hogy mi legyen a harmadik kívánságom.
- Ho-ho-hó, és mi lenne a harmadik kívánságod?
- A harmadik kívánságom kevésbé magasztos, de fontos nekem. Szeretném, ha a tűz elemet hatásosabban és kevésbé chakrapazarló módon használni.
- A szíved nemes és kívánságaid megérthetők. Meglátom mit tehetek a kívánságaid érdekében.
Felugrok a bölcs öreg térdéről, majd meghajlok és megköszönöm a lehetőséget és távozom.

**Koreko Rui** Pént. Jan. 27 2017, 20:12

Már rég nem hitt a mesékben, túl sok mindent élt át a háborúban. A Jouninok Tanácsa mégis erősködött, hogy látogasson el Samuzamu no Satoba, hátha sikerül egy kicsit kipihennie magát. Rui persze nem igazán akart elutazni, főleg ilyen vészterhes időkben, ám végül mégis engedett a nyomásnak. Vörös haját szépen tarkították a fehér hópelyhek, amik lassan rászállingóztak. A főkapunál manók fogadták, süteményt és forralt bort nyomtak a kezébe. Amikor még Konohában lakott, néha megtapasztalta, milyen a hidegebb időjárás, a Szél országa viszont egészen más volt. Persze Napnyugta után erősen lecsökken a hőmérséklet a sivatagban, ám az teljesen más, mint a hóeséssel egybekötött téli időjárás. Köpenye helyett vastag télikabát termett rajta, persze az is sötétebb drapp árnyalatban, mintha Sunagakurei ruházatát alakították volna át. Csizmája alatt ropogott a hó, aminek zaját egyre többször törte meg a vendégek önfeledt kiáltozása. Teljesen más volt ez a hely, a háború szörnyűségeit teljesen kizárta. A kunoichi kissé összébb húzta magán a kabátot, olyan emlékek törtek rá, amiket legszívesebben elfelejtett volna, ám nem tudott. Maga sem tudta, hogy miért, de elkezdte követni a tömeget. Egyre többen és többen gyűltek össze, egy hatalmas épület felé tartottak. Szemkápráztató látványt nyújtott, mintha nem is ebből a világból lenne.
Messze fenyőfák meredeztek, a hótakaró alól is kilátszottak sötétzöld tűleveleik. A jounin először arra gondolt, hogy be sem lép a palotába, hanem inkább elmegy egy csendesebb helyre, ahol egyedül lehet a gondolataival. Végül mégis engedett a tömegnek, egyre közelebb került és ha már úgyis itt volt, úgy döntött megnézi belülről az épületet. Sorra hallotta, ahogy a Mikulás nevét kiabálják, azt hitte először, valami gyerekeknek kedvező műsor.
Rendezetten sorba állt mindenki, ami miatt lassabban haladtak a vendégek. Amikor a terem kapujához ért, zöld lélektükreibe csodálkozás költözött. Évekkel ezelőtt elvesztette gyermeki álmait, jól tudta, a világ másképp működik. A piros ruhás öregember látványa pusztán azért hatott rá meglepetésként, mert azt hitte a Mikulás semmilyen formában nem létezik.
- Kedves Rui, ha nem létezek, akkor hogyan lehetek itt? - tette fel a kérdést, mire a vörös hajú lány kissé összerezzent.
*Ez valami Genjutsu lehet? Vagy gondolatolvasó technika?* Közben le sem vette szemét az öregről, bár minden olyan valóságosnak tűnt.
- Semmilyen illúzióról nincs itt szó. Ne feledd, én vagyok a Mikulás, ismerem az összes gyereket, legyen jó vagy rossz! Ülj az ölembe és mondd el a három kívánságodat! - intett a jouninnak, hogy menjen közelebb.
Rui így is tett, néhány gyors lépéssel ott termett és leült a piros ruhás férfi ölébe. Szakálla alatt is látszódott mosolya, a kunoichi úgy érezte belelát az egész lényébe, életébe.
- Tudod a nevemet, szóval úgy gondolom ennél sokkal többet is kiderítettél rólam. Akkor ismerned kell a falum helyzetét és a háborúról is tudomásod van. Kérlek, segíts! - szemébe könny szökött. - Azt mondtad három kívánságom lehet. Az első, hogy sikeresen tudjak tárgyalni Sunagakure érdekében. Kiálltam az igazam mellett, így egy szövetségestől esett el az ország, de nem bánom. Cserébe a béketárgyaláson szeretnék jól teljesíteni.
A Mikulás kissé összeráncolta a homlokát, de bólintott, ezzel jelezve, hogy megjegyezte a kívánságot.
- A második kérésem szintén ehhez kapcsolódik, szeretnék erőt és magabiztosságot, hogy meghozhassam a helyes döntéseket! Sok technikát ismerek, csak félek bevetni, mintha valami visszatartana.
- Jól van! Használd ki bátran az utolsó kívánságot is, előttem nem kell szégyellned vagy visszafognod magad! - bátorította Ruit a Mikulás.
- Sokat hallottam már a Senjutsuról és a természeti chakráról. Szeretnék ebben az ágazatban is elmélyülni, illetve jó lenne, ha Lianti és a többi farkas vezetne az úton.
- Meglátom mit tehetek az érdekedben, kívánságaidat megjegyeztem! - kacsintott a Mikulás.
A jounin felállt a szakállas öregúr öléből, majd kisétált a fényűző teremből, hogy a többiek is sorra kerüljenek.

**Hirano Reina** Szomb. Jan. 28 2017, 19:56

Vörös szemeim a tömeget kémlelik. Szorongva állok egy nagy tér közepén és hideg csípi arcomat. Így talán nem vagyok olyan sápadt, mint általában. Jiro azt mondta nekem, hogy jöjjek el ide, mert biztosan jó móka lesz. Ő is szeretett volna elkísérni, de sajnos még ezen a napon is őrszolgálatot kell teljesítenie. Túl sokat dolgozik. Annyira szeretnék neki segíteni, de az idős emberek gondozásánál és a szórólapok osztásánál még nem volt módom többet tenni. Genin vagyok Konoha szolgálatában, mégsem mentem eddig egyetlen küldetésre sem. Szörnyen, de leginkább haszontalannak érzem magamat. Hívhattam volna valakit magammal, de nem tudom mit szóltak volna hozzá. Nem akartam senkit sem zavarni. Na nem mintha mertem volna megkérni bárkit is, hogy kísérjen el ide.

Megindulok egy idő után, mert ha mozgok, akkor nem fogok fázni annyira. Így talán az ittlétem sem mondható hiábavalónak. Egy séta a kivilágított hóeséses téli éjszakában nem is olyan rossz. Egyik lábam lassan rakosgatom a másik után, egészen elmélyedve a gondolataimban. Sokan megvállalnak, vagy épp meglöknek sietve. Még itt is útban vagyok ezek szerint, már sétálni sem tudok jókor. Egyre több és több ember halad el mellettem. Ekkor a nyüzsgés közepette egy párbeszédet csípek el.

- Alig várom, hogy láthassam!

- Vajon tényleg létezik?

- Ne legyél buta, hát persze! Mesélte nekem a barátnőm barátjának a volt munkatársának az öccse, hogy neki már mesélték, hogy hallottak róla!

Bármiről is legyen szó, nem hangzik túl hitelesnek. Ám az érdeklődésemet felkeltette, hogy hova siethet ez a nagy tömeg. Bátortalanul vegyülök el és követem őket, azonban egy idő után már nincs hova tovább. Ahogy kinézek oldalra, egy hosszú lépcsősort látok, amin emberek sokasága áll glédában egy palota ajtaja előtt. A kifelé jövők széles mosollyal az arcukon hagyják el a nagy fellegvárat. Még mindig nem tudom, mi ez az egész, de kezdek aggódni. Biztosan jó ötlet? M-Mi van akkor, ha én nem vagyok elég jó ahhoz, hogy beengedjenek oda? Mi van akkor, ha nem is alkalomhoz illően öltöztem fel ma? Kinevetnek majd? És-és egyáltalán mi történik itt? A sor egyre feljebb kúszik, mígnem észre sem veszem, és máris a bejárat előtt állok. Kabátom ujját gyűrögetem és toporgok. Kinyílik az ajtó, én pedig hátrébb iszkolok, és a kapu széléhez bújok. Rettegve kukucskálok be a kúria belsejébe, ahol egy fa hintaszékben ülő, piros ruhás, szakállas öregembert látok. Kedélyes mosollyal arcán pillant rám.

- Hirano Reina, ne félj! Kerülj csak beljebb! - szólít nevemen az öregember. Csak nem... Csak nem a Mikulás? Egy kis habozás után előbújok és lassan sétálok be az aranyozott bálterem belsejébe.

- Cs-csókolom! - köszöntöm hebegve. - Tudja, Én nem akartam zavarni, elnézést! - sütöm le szemeimet.

- Reina, ne butáskodj csillagom! - nevet fel boldogan - Gyere, ülj az ölembe és kívánj hármat! Ha bárki, akkor te igazán megérdemled, mert nagyon jó kislány voltál! - mosolyog rám a hintaszékben ülő pocakos vénember. Félénken topogok oda és mikor az ölébe akarok ülni, véletlenül rálépek a fekete cipőjére.

- B-bocsánat! - pánikolok, hiszen nem akartam fájdalmat okozni a Télapónak.

- Semmi baj. - mosolyog továbbra is az öreg, mintha semmi sem történt volna - Na halljam a kívánságaid!

Ekkor rámtör az ijedtség, hiszen nem is gondolkoztam még azon, hogy mit is kívánhatnék. Nem akarom önző célokra fordítani a kívánságaimat. Még a végén rosszat gondolnának rólam.

- H-hát kedves Télapó, Én... Előre is elnézést kérek, amiért ilyen pimasz kérésekkel járulok eléd. Van egy nagyon fontos személy az életemben és... - csuklik el hangom elkeseredve és könnyek szöknek a szemembe.

- Jiro, igaz? - kérdezi az öreg, mintha csak a fejembe látna, majd letörli a könnyeimet.

- Igen. Szeretném, ha mindig boldog lenne és soha nem esne baja. - árulom el az első kívánságom, ami a szívem mélyéről jön. - A második kívánságom pedig az, hogy legyenek behatóbb ismereteim az orvoslást illetően, egy biztosabb tudásra szeretnék szert tenni. Szeretném megvédeni azokat az embereket, akik fontosak számomra, ezért szeretném a gyógyító chakrám magabiztosabban használni, és könnyebben előhívni, ha a szükség úgy követeli. - sütöm le a szemem és eszembe jut, mikor Akane-sensei fertőzött sebét akartam ellátni, de annyira pánikoltam, hogy egy banánt vittem oda kötözőanyag helyett és még azon is elcsúsztam, mert elejtettem és bevertem a fejem. - Harmadszor pedig azt kívánom, hogy ha mégis... ha mégis vészhelyzet lenne és valaki, akit szeretek kritikus állapotban lenne... Akkor tudjam alkalmazni a Hekirekite no Jutsu-t. Egy tekercsben láttam a leírását, és nagyon hasznos lenne arra, hogy megmenthessem valaki életét. - szipogom a gondolattól borzongva. A Mikulás ismét letörli a könnycseppeket arcomról és a derekamnál fogva emel le térdéről, majd maga elé helyez és rám mosolyog.

- Maradj mindig ily tisztalelkű, ifjú hölgy! Kívánságaid megjegyeztem. Megfontolom és meglátom, hogyan segíthetnék neked. - reagálja le kéréseimet a fehér szakállú öregember.

- Köszönöm szépen Mikulás! - hajolok meg előtte hálásan, majd egy apró mosollyal az arcomon elindulok a kijárat felé.

- Oh, és vigyázz a lépcsőkkel lefelé, el ne ess! Boldog karácsonyt! - kacag fel a Télapó. Tanácsát megfogadva vágok neki az utamnak, és a szívembe zárom a célomat, hogy a szeretteimet meg tudjam védeni. Meg fogok tenni értük mindent! R-remélem.

**Kenshiro Izuna** Szomb. Jan. 28 2017, 22:25

// Előzmény itt //

- Sekísséééék! - kiáltom olyan hangosan, ahogy tőlem telik. Ez a hülye oszlop nem is cukorkából van! Előbb az a szemét manó arcoskodott velem a forrócsokis standnál, most meg hozzáragadok ehhez az oszlophoz, aminek nincs is íze. Ráadásul még nem is ettem ma semmit. Karácsony meg szeretet ünnepe, mi? Francokat! Az emberek sorra mennek el mellettem anélkül, hogy segítenének és mindannyian valami palotáról beszélgetnek meg Mikulásról. Küldtem neki már egy levelet, és még azóta se tett semmit sem értem, szóval lehet nem ártana elbeszélgetnem vele erről, ha valóban itt van valahol.

- Heh. Nicsak ki ragadt az oszlophoz. - szól hozzám kárörvendve egy idegesítően ismerős hang. Szemem sarkából látom, hogy az a harisnyás kretén áll ott, akitől dupla pénzért vettem a forrócsokimat.

- Sekíthetnél! - dühöngök ökölbe szorított kézzel.

- Igen, segíthetnék. - ért egyet a manó, majd közelebb lép hozzám és egy kedves mosollyal belerúg egyet a lábamba. - De nincs kedvem. - vonja meg a vállát, majd elsétál.

- ÁÁÁÁÁ! Te szhemét! - ordítok. Mégis mit képzel magáról ez a kis nyomorék?! Na várjon csak! Az se érdekel, ha kiszakad a nyelvem, de pépessé verem és infúzión fogja kapni a hülye forrócsokiját! Egy nagy rántással leszakítom az oszlophoz ragadt nyelvemet. - ÁÁÁÁÁ! - ordítok fel immáron szabadon, de egy kis hiányzó darabbal a nyelvemből. Mire körülnézek, addigra viszont már sehol nem találom a nyavalyást. Ami késik, nem múlik alapon megvonom a vállam és a nyelvem fájlalva indulok utamra. A fortyogó dühömet egy út közben vásárolt dangoval csillapítom. Meglepően üdítő volt a kiszolgálás az előző standhoz képest.

A tömeggel haladva egy hatalmas palota elé érkezek, és ránézek a sorra, ami várakozik. Hát csak nem gondolják, hogy én hajlandó leszek ennyit várni? Kiállok a sorból és lefekszem a kőre, majd a Kakuremino no Jutsut alkalmazva magamra öltöttem egy kőhöz hasonló kinézetű köpenyt és felkúszok a lépcsőn a sok balfék mellett. Micsoda zseni vagyok! A magánakcióm sikeresen zárul és seperc alatt a palota előtt találom magam. Levetem magamról a köpenyt, és a még nyitott ajtón beslisszolok, ami épphogy csak nem csukott oda. Egy puccos teremben találtam magam, ami majdnem olyan jól nézett ki, mint a szobám. Egy hintaszékben egy vörös ruhás, dagi, ősz szakállú férfit látok. Előtte egy kapucnis alak áll és éppen kesereg valamiről.

- ... Nem tudom ki vagyok, mit akarok, hova tartozom és hogy mi az igazi életcélom, a jelentőségem, hogy miért élek.* - kapom el a beszélgetés részletét. Szent ramen, hol vagyok? Ez egy pszichológus, aki Télapónak adja ki magát? Ez a férfi meg olyan, mintha Juu egy rokona lenne. Brrr. Heh, de legalább az öreg megviccelte. Talán nem is olyan rossz arc ez a Télapóhamisítvány. Megvárom, amíg a fickó elhagyja a termet, majd észrevétlenül odasurranok a kapuhoz, mintha épp akkor léptem volna be rajta.

- Tudtam, hogy itt vagy. Szervusz, kedves Izuna!

- Estét! - köszönök és nézek rá hunyorogva. Honnan tudja a nevemet, vajon tényleg Ő a mikulás? Tudtam, hogy létezik!

- Tudod, azért néha lehetnél kedvesebb a személyzetemmel. - simogatja meg szakállát és néz mélyen a szemembe.

- Még hogy én?! Ti meg néha ízesíthetnétek a villanyoszlopaitokat! Különben is, küldtem neked egy levelet, és nem is írtál rá vissza azóta sem! - dühöngök.

- Gyere, csüccsenj ide az ölembe és kívánj hármat, ha már ennyire türelmetlen voltál! - nevet fel.

- Hmm, na ez már tetszik! - húzom széles mosolyra a szám és odaugrálok a Télapó elé, majd belehuppanok az ölébe. Kerek szemekkel nézem a szakállát, majd megrángatom. - Ez igazi?

- Igen. - feleli összeszorított fogakkal, én pedig rántok rajta még egyet és tapsikolok csillogó szemekkel. - Szóval a kívánságok. - siettet.

- Jó-jó, szóval öööhm... Először is szeretném, hogy akármennyit ehessek és ne hízzak. Várj! Inkább legyen az, hogy ha bármit eszek, akkor Juu hízzon meg tőle! - nevetek a markomba, mire az öreg csak felvonja a szemöldökét. - A következő kívánságom pedig az, hogy a mókusok lakoljanak meg a velem elkövetett tetteikért. Az is elég, ha rábírod őket, hogy kérjenek tőlem bocsánatot, és ezentúl legyenek kedvesek velem. Vagy az is jó, ha megszűnnek létezni. - vontam meg a vállamat gondtalanul, erre a vénség csak megcsóválja a fejét. - A harmadik kívánságom pedig az, hogy meg tudjam védeni a családomat, ezért szeretnék egy új tűztechnikát tudni. Tudod, olyat, amivel lehet égetni, meg robbantani. Úgy hogy: BUUUUMM! - imitálom a robbanás mozdulatát a kezeimmel - De ha nem akarod ezeket teljesíteni, nekem az is jó, ha otthon egy kád vár tele vaníliafagyival! - felelem vigyorogva.

- Rendben van Izuna, meglátom, mit tehetek érted. - sóhajtotta a Mikulás.

- Köszönöm! - húzom meg még búcsúzóul a szakállát utoljára, majd örömtelin pattanok le az öléből és szökellve indulok ki a palotából. Ahogy kilépek az ajtón, egy sereg dühös ember vár rám készen arra, hogy elagyabugyáljon, amiért nem vártam ki a sorom. O-ó, asszem a vaníliafagyi még várat magára! Hát tehetek én róla, hogy ők kivárják a sorukat?

____________________

* Az idézetért utólagos engedelmet kérek az írótól, meglepitrollkodásnak szántam, remélem nem teszi fel a dolgaimat a felső polcra emiatt. :c

Ajánlott tartalom

A Mikulás Palotája

A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája

Re: A Mikulás Palotája