A Mikulás Palotája

Igazából, már nagyon fiatalon túlléptem rajta, hogy nincs Mikulás. Bár még mindig nagyon aprónak számítok, mind méretileg, mind korilag, de Apu sosem hagyta, hogy képzelt világba „keringjek” és fölösleges dolgokkal fecséreljem az időt. Végtére is harcedzett shinobi volt, eléggé morgós jellemmel. Meg lehet bocsátani neki, én személy szerint sosem haragudtam rá. Viszont az egyszer biztos, hogy még ez sem tudott meggátolni abban, hogy valami „butaságra” vegyem rá magam. Itt ez a csodás és békés álomvilág… mindenki boldog, mindenki nevet. Mindenhol hó és szeretet. És manók. Manók mindenütt… meg egy… Mikulás. Hiába győzködtem magam, hogy ez csak egy gyerekes szórakozás és nincs időm erre… de végül is… ha már egy önfeledt hógolyózást is bevállaltam, ez már nem oszt, nem szoroz. Még is mikor beléptem… egészen megszeppentem… akaratlanul is összehúztam magam, és félve tettem meg azt a pár lépést. Látszólag nem volt senki csak én, és egy kissé testes, piros öltözékű, hófehér szakállú Mikulás... igen.. valahogy én is így képzeltem el. Egy-két pillanatig megfordult a fejembe, hogy távozok, de úgy tűnt gondolataim túl „hangosak” voltak ebben a tágas terembe.
- Jöjj közelebb gyermekem… Nem harapok, ne aggódj! – int barátságosan felém kedves, szakállas mosollyal – Ülj csak le az ölembe és mond csak, mivel szolgálhat ez Dundi barátod egy ilyen csodálatos estén, mint a mai?
Elég bátortalanra sikeredett a Télapó megközelítése, de ő jámbor tekintettel, nyugodt mosollyal várt. Nem siettetett. Végül, bár pironkodva, de megengedtem, hogy felsegítsen a térdére (ugyanis nekem túl magasan volt). Kissé össze voltam zavarodva és jó ideig, csak meredtem a földre némán, pirosló orcával.
- Nos? – jön a barátságos kérdés.
- T… tessék? – kérdezem megszeppenve.
- Mit szeretnél kívánni?
- Kívánni? – kérdezek vissza meglepetten, majd le is hajtom gyorsan fejem, ahogy a férfi, mosolygós arcára nézek.
- Kívánna. – biccent.
Jóideig hallgattam mielőtt megszólaltam volna végül.
- Szeretném…. szeretném ismét viszontlátni Aput és Anyut… – hangom gyengécske volt és szomorú.
- Hanae… drága gyermekem… nem tudom visszahozni a holtakat. Vannak dolgok, amikre még én se vagyok képes.
Ismét jó ideig hallgattam, mielőtt elkeseredettségembe ismét fel nem szólaltam.
- Akkor kérlek… adj erőt… - szipogom.
- Miért szeretnél erősebb lenni? Hisz még csak egy gyermek vagy.
- Tudom… de… Mirub… úgy értem… van egy számomra fontos személy… akinek megesküdtem, hogy kerüljön bármibe… támogatom… támogatom a harcba, hogy ő neki kevesebb terhet kelljen viselnie… de.. de én gyenge vagyok… nincs erőm… A chakrám… érzem, hogy erős… de… hiába sok a chakrám, ha nincs mivel elhasználnom…
- Hm… értem…  Van esetleg más óhajod?
- … - ismét hallgatás, de ezúttal jóval kisebb ideig tartott – Mindig is szerettem volna egy saját labort… Miru… akarom mondani a személynek elvileg, van egy laborja… de… én nekem… én úgy érzem az nekem kevés… - pirulok el.
- Hm… értem… értem… Nos legyen. Elgondolkozok rajta. Most pedig kérlek.. hagyj egy kicsit magamra.
Nagyokat pislogtam a piros kabátos bácsira egy ideig, de végül bólintottam és miután lemásztam az öléből, elindultam kifele.

Saki úgy döntött, hogy tesz egy kis kitérőt, mert jobban szemügyre szerette volna venni a falut. A kapunál ugyan leragadt, de egyre inkább kezdett észrevehető lenni, úgy döntött, hogy egy jó mély meghajlással kér elnézést a többiektől és egy időre távozik. Sötétkék tincsei az arcába hullottak, majd amikor újból egyensen állt, kisöpörte azokat a szeméből. Sálját egészen az orráig húzta, bár erre nem volt szüksége, hiszen minden nap ilyen időjárás vette őt körül a Hó országában. Út közben szerencsére nem sok olyan emberrel találkozott, akinek feltűnt a lány. Pedig szép lassan gyűltek össze a látogatók, mintha valami cél felé tartottak volna. Néha-néha elkapott pár mondatfoszlányt, ami főként a Mikulásról a kívánságokról szólt.
A geninnek sem kellett több, egyből követni kezdte a tömeget. Persze igyekezett nem pont a legzsúfoltabb helyen kikötni, azért még mindig örült a magánynak. A hó egyre sűrűbben szállingózott, mintha csak a hangulatot igyekezett volna fokozni. Elég sok helyen le volt taposva a frissen hullott hó, de persze tiszta részeket is találhatott a szemfüles látogató. A kunoichi egyszer csak megpillantotta a palotát, ahová tartott. Gyönyörű épület volt, szinte elvakította a sok csillogó fény. Az emberek hosszú, tömött sorokban álltak, nyilván valóan bebocsátásra vártak. A sor meglepően gyorsan haladt, Saki meglepődött, hogy alig néhány per alatt mennyivel előrébb jutott. Sötétkék szempárja végigpásztázta a környéket, annyi különböző látogató fordult meg itt, hogy nem győzte kapkodni a fejét. A hó folyamatos ropogása jelezte, hogy szépen halad a sor. Amikor a bejárathoz ért, alig hitt a szemének. Bent még egy ajtó várta, az vezetett a terembe, ahol a Mikulás helyet foglalt. Akik már mind kijöttek, olyan felszabadultnak látszottak. Tényleg teljesült a kívánságuk? Út közben gondolkodott, hogy mit mondjon, most viszont, amikor már olyan közel járt a célhoz, elbizonytalanodott.
*Mégis mit kérjek? Hogy legyek bátor és erős? Vagy valami tárgyi ajándékot? Nem tudom...*
Egy kisebb lökést érzett magán, a mögötte álló így próbálta jelezni, hogy a lány került sorra. Belépett a hatalmas ajtón és egyből megpillantotta a Mikulást. Fehér szakálla takarta arca alsó felét, ám még így is látszott, hogy mosolyog.
- Ho-ho-ho! Gyere ide Saki, meghallgatom a három kívánságodat! - intett a geninnek, hogy üljön le az ölébe. A kékesfekete hajú lány engedelmeskedett, habár nem rohant úgy oda, mint mások. Miután beleült az öregúr ölébe, lesütötte a szemét és többször próbálkotott megszólalni, mégse tudott.
- Ugyan, előttem nem kell félénknek lenned, nyugodtan elmondhatod mit szeretnél! - bátorította a fiatal shinobit.
- Um... én nem is tudom - kezdett bele végül. - Szeretnék... minél jobb... orvos lenni. Mert így segíthetek.
A Mikulás bólintott, megjegyezte az első kérést. Kezével intett, hogy folytassa a lány, hiszen még maradt két kívánsága.
- Nos... a második... szóval... szeretném, ha vége lenne... a háborúnak.
A férfi erre összeráncolta a homlokát, nagy kérést intéztek hozzá.
- Nem ígérek semmit, de megjegyeztem. Azért nekem sincs végtelen hatalmam, viszont meglátom mit tehetek. Mi lenne a harmadik?
- Szeretnék erősebb lenni... a falu miatt... és így megvédhetném az embereket.
A fehér szakállú öreg úr megsimogatta a lány fejét és útjára engedte, hiszen még sokan vártak rá, hogy kívánjanak. Saki halvány mosollyal az arcán távozott a teremből, nem is volt olyan nehéz elmondania ezeket a kívánságokat.

Nem igazán tudok hinni, hogy valakinek van akkora ereje, hogy kívánságokat teljesítsen, de hátha. Ma van az utolsó nap elvileg, hogy a Mikulás fogadja a kívánni vágyokat, így én is betérek. A falu, ahol ez a szakállas csodatevő él sokkal hidegebb, amihez én vagyok szokva, talán a madarak országában éltem át hasonló hideget. Ha teljesülne szívem leghőbb vágya, akkor nem érdekel, hogy milyen hideg van, mert meg kell próbálnom. A sor még mindig hosszú, de talán fél órát túl élek, ha tényleg teljesíti a kívánságomat. Türelmesen állom végig a soromat, hogy sorra kerüljek. Aztán én jövök.
- Yamato, ülj le a térdemre és mond el mi szíved legnagyobb kívánsága hohoho...
- Mikulás, ahogy tudod a falumat elfoglalták és nekem ez rossz, nagyon rossz, de a legrosszabb, hogy a legtöbb társamról nem tudok semmit. Tégy valamit, hogy kiszabaduljanak iwagakure elnyomása alól.
- Mi lenne a második kívánságod? Adj erőt, hogy segíthessek a falumnak helyreállni és kisegíteni őt a bajból, a harmadik kívánságom, hogy adj nekem egy bábot, egy olyan bábot, amit mind támadásra, mind védekezésre tudok használni és a fegyverzete sosem fogy ki. Ez segítene elérni, amit legjobban szeretnék, elismert bábos és a falu híres shinobija.
- Meglátom mit tehetek érted. Nehéz kérések, pont olyanok, mint a gyerekkorod, mégis jó ember vagy, meglátom mit tehetek érted. Hohohó!
Ezzel leugrok a télapó térdéről és távozok is a teremből.

Tudom, hogy nem én vagyok a legjobb gyerek a világon, de ha jól tudom, akkor van valaki, aki mindenkinek megbocsát és talán még kívánságot is teljesít. Már nem számít számomra a jó vagy a rossz, már nem jelentenek ezek a szavak semmit, mert kinek van joga megmondani, hogy mi jó? A shinobi csak egy eszköz, aki teljesíti azt, amire kérik és ez jó vagy rossz? Egyik sem. A falu szélén ugyan félbevágtam egy manót, de azért megbünhődtem. Most itt állok a télapó kapujában és várom, hogy mi fog történni. Lassan én is sorba állok, majd meg is érkezek.
- Kawachi fiam, te mit szeretnél? A lelked jó, mégis rossz dolgokat teszel, nehéz eldöntenem, hogy teljesítsem-e a kívánságodat.
- Én azt teszem, amit jónak hiszek, egy eszköz vagyok a falu vezetőségének a kezében, nem vagyok én rossz vagy jó, mert az engem használó kéz rosszra használ.
- Igazad van. Kemény életed volt, amiből sokat tanultál, bölcsességed nem vetekszik az enyémmel, de most megfogtál. Gyere ülj az ölembe.
- Nem igazán szeretnék, csak elmondanám a kívánságaimat.
- Akkor halljuk ho-ho-hó!
- Nehéz kérdés, mert sok mindenen gondolkodtam. Először talán szükségem lenne egy rendes kardra, ami sosem csorbul ki és nem törik el, képes érzékelni a chakrámat és reagál a villám elemre. Másodszor szeretném megtanulni a saját technikámat, amit régebben találtam ki, de még nem volt időm kifejleszteni, ami a raiton: jiki fuuin // villám elem: mágneses pecsét.
- És mi lenne a harmadik kívánság? Bár már tudom, de mondjad ho-ho-hó!
- Adj nekem erőt, egy olyan erőt, ami rajtam kívül álló, mégis csak én tudjam használni. Egy byuuhoz hasonló dolgot, ami nem emészti el a lelkemet, mégis meg kell szelidítenem, hogy használni tudjam. Sokat olvastam a juejtsukról, kezdetben még érdekelt is, de túl sok a hátrány benne és lemondtam róla, de te talán tudsz tenni valamit az ügy érdekebén.
- Hasonló kérés még nem volt, de meglátom mit tehetnék érted. Volt már, aki azt kérte, hogy lehessen az ANBU tagja, de te nem ezt kéred, hiszen már bevállogattak az oininokhoz, ahol már várnak. Éld túl a háborút és ne felejtsd el, akik meghaltak addig élnek, amíg nem felejted el őket!
Meghajolok és távozom a teremből. Reménykedve, hogy talán tud valamit tenni az érdekemben.

Hallottam, hogy van egy nagyhatalmú szakállas emberke, aki kívánságokat teljesít. Most nagy szükségem lenne erre az emberre és el is indulok. Az út során többször gondoltam, hogy visszafordulok, de ilyenkor az átokpecsét, amit Kabutotól kaptam a táborban mindig jelezte, hogy menjek, mert kell. Az út hosszú volt és fárasztó. Hideg volt és fújt a szél de szerencsére kaptam ruhát és egy forró italt. Nem számítok arra, hogy ismerősbe futok, de mégis. Djuka Benjit veszem észre. Nem igazán ismerem, de már többször láttam őt a Djua birtokon. Nem foglalkozo vele, itt nem miatta vagyok, ha akarok beszélni vele a faluban is meg tudom tenni. Egyenesen a Mikulás palotájába megyek és sorba is állok. A sor gyorsan halad és sorra is kerülök.
- Hohohó, Tomoko úrfi a Takeyanagi klánból. Látom, hogy sok minden nyomja a szíved, mond mit szeretnél kérni tőlem?
- Sok kívánságom van, de három, amit mindenképp szeretnék. A kívánságaim nem fontossági sorrendet jelentenek. Az első kívánságom azzal kapcsolatos, hogy kaptam egy átkot, amit nem tudok megszüntetni, ha tudsz vele tenni valamit, akkor azt megköszönném. Második, hogy szeretném a tinta ninja művészetemet fejleszteni és egy saját technka, amit már kitaláltam is jól jönne, ami a Sumi Bunshin Daibakuha // Tintaklón Robbanás lenne. A harmadik kívánságom az lenne, hogy adj valami tudást vagy eszközt, amivel fejleszthetném a vállalkozásomat, mert a bevétellel a a falum is jól járna és így közvetve az emberek is jobban élhetnének.
Mi mást kérnék? Eszközeim vannak és ami nincs felszerelésemben, azt meg tudom venni, de a vállalkozás más tészta, ott több minden kell, mint csak eszközök.
- Remélem tudok neked segíteni, sok sikert! Hóhóhó!
Lepattanok a Mikulás térdéről és távozok is, remélve, hogy valamelyik kívánságom teljesülhet.

És Nekem mi a jutalmam?xd

- Hoy öreg! Rég láttalak. – intek jóízű, barátságos mosollyal.
- Yoshimitsu, ha jól sejtem igaz? Ó minő öröm téged ismét látni. Hát úgy tűnik, léteznek még csodák. Ki hinné, hogy a felnőttel is hisznek még a téli csodákba.
- Ugyan Miki… én örök gyerek vagyok te is tudod.
Jóízű kacagás tölti be a termet, ahogy felnevetek a piros ruhás, pocakos társammal egyetembe. Régi emlékek ébrednek fel bennem a Mikulás láttán. Szép és boldog emlékek, még egészen kiskoromból. Emlékszem jártam már itt egyszer. Még mikor nagyon kis pöttöm voltam és arra is emlékszek, hogy az a karácsony feledhetetlen volt számomra. Most hogy ismét ebben az álomszerű csodavilágban ébredtem, szinte tényleg ismét nagygyereknek éreztem magamat. Persze… azért nem hagyhattam hátra a felnőtt kor engedményeit.
- Egy pohár szakét esetleg? – kínálom a Mikulást a felnőttek italával.
- Jaj drága barátom, köszönöm inkább maradnék a tejecskémnél. Hosszú még az éjszaka.
- Való igaz… való igaz…
Nem vettem észre mikor került a kezébe a bögre meleg tej, de betudtam a karácsonyi csodáinak egyikének. Így hát nem maradt más, mint hogy magam töltögessem a saját poharamat és széles övű ivóbajtársam felé emeljem tiszteletadás gyanánt. Eltelt egy kis idő, míg ismét elkezdődött a beszélgetés.
- Emlékszem még az első kívánságodra. – veszi fel ismét a beszédszálat a Mikulás.
- Na… arra én is… el sem tudod hinni mennyit segített az a csicsás kis bábkészítő készlet. Életmentő vagy Öreg… életmentő…
- Hóhóhóóóó…. örülök neki, hogy tetszett… na de… gondolom nem csak beszélgetni jöttél ide. – hosszúvá váló kínos csendet csak a kortyolgatásaink törték meg – Nos? Mik a mostani kívánságaid Yoshi-chan.
- Chan a jó édes… khm… na szóval… Gondolom tisztában vagy vele milyen munkáim vannak tervezetben.
- Igen… ha jól emlékszem van egy pár… tucat… - jegyszi meg sejtelmes, de kedves mosollyal.
- Khm.. igen. Nos… mind közül ugye… van egy ami mindennél jobban érdekel… istenem… mit meg nem adnék, ha egyszer képes lennék megépíteni a Wyvernt…
- Vagyis?
- Segítség kellene. – térek a lényegre – A báb maga roppant orbitális és a shinobi világban eddig ismeretlen, vagy nehezen megoldható anyagokból készülne. A tervek már készülőben vannak, sőt az első vázlataim már el is készültek. De mindenképp szükségem lenne egy chakra elszívó készülékre a motorhoz. De ehhez se a tudásom nem elegendő, se a vagyonom. A báb teljes felépítése első saccolásra… akár a milliós összeget //off megjegyzés: ex-Dei-senpai által becsült minimum ár  // is elérheti… hát… igen… nem épp a legkedvezőbbek a körülményeim.
- Yoshi… tudod hogy nem végtelen az én zsebem sem. – mosolyog rám – Nem biztos, hogy képes vagyok előteremteni ezt a nagy mennyiségű tudást vagy vagyont.
- Tudom.
- Mindenestre mi volna még, mi szívedet nyomja?
- Jó lenne ismét hazaköltözni. – ismét kortyolgatok párat a szakéból – Romba dőlt Suna… de jó lenne, ha ismét visszatérhetnék a hazámba anélkül, hogy látnom kéne a pusztulást…
- Azt kívánod, hogy építsek újra egy teljes várost?
- Ugyan ne nevettes… igazából arra kívántam célozni, hogy jelenleg nagy szarban vagyok és jó lenne egy kis Miku féle csoda… nem tudnál valahogy kiteleportálni a tömlöcből ahol épp vagyok? Nem épp… kedvező a környezetem…
- Hm… ez is nehezen megoldható… valami egyéb?
- Hm…. jó kérdés. Jó lenne valami medalion vagy valami ilyesmi, amivel könnyebben képes lennék betájolni a célpontjaimat.
- Célpontokat?
- BINGO. Fejvadász vagyok, tudod te is Miki. Szeretném megszabadítani a világot a gonosztól… de… túl nehéz a felkutatásuk. Jó lenne egy olyan társ, vagy eszköz amivel képes lennék kép alapján „letapogatni” egy területet, hogy érzékelhessem, ha a célpont a közelben vagy.
- Furcsa álom ez… nem hiszem, hogy megoldható.
- Nem baj. Az álom azért álom, hogy beteljesüljön. – nevetek fel – Na de… jó volt veled beszélgetni ismét öreg barátom… de sajnos mennem kell.. Jönnek megint elverni úgy érzem…

- Kitartást Yoshi. Majd… meglátom mit tehetek…



//A Mikulás elgondolkozik, majd int a Karácsonyfa felé. Megcsendülnek a csengettyűk, s az egyik elindul felétek. Kicsiny aranycsengettyű ereszkedik a kezedbe, s lám nem is csengettyű, hanem egy kicsiny aranyszkarabeusz.
-Ez lesz az ajándékod. Segíteni fog, ha kell. A kicsiny, mechanikus bogárka akár egy kicsiny báb. zümmög-rezeg a kezedben, kisebb mint egy érme, mégis mozgásra kész. 
- Nem túl nagy a hatótávja... vigyázz rá. - egy km-en belül tudod használni, ha túl messzire küldöd vagy kikerül ebből a körből, a kapcsolatotok megszakad, lezuhan, inaktiválódik és elveszik. Ha ezt követően a közelébe mész, akkor sem aktiválódik újra magától. Ehhez újra kell építened a chakrakapcsolatot.
Ahhoz hogy megtaláljon valakit ebben a távolságban, szükséged van valamiféle mintára abból, akit keresel. Ha megtalálta visszatér hozzád és bonyolult tánccal igazít útba.  //