Határvidékek

**Kanmiru** Pént. Ápr. 02 2010, 02:38

Az Erdő Országának határain elterülő erdőségekben könnyű a járás; semmi ellenőrzés, semmi forgalom és semmi aktivitás nem jön erre, hiszen az ország belsejébe menet a titokzatos erdő egyre erőszakosabbá és áthatolhatatlanabbá válik.

Hyuuga Hanabi Szer. Május 30 2018, 18:16

//Datara - Néma legendák//

Épp csak pár nap telt el, hogy Shiren magadra hagyott. Tudtad, hogy már nem tér vissza. Azonban Kiyoumaru veled maradt. Nem hagyott ott. Folyamatosan melletted járt, bármerre is mentél. Jelenleg, céltalanul haladtál. Mert merre is mennél? A világ megfejtésének nincs konkrét célja. Hiszen a cél, maga a világ s annak minden pontja. Így, utad jelenleg az Erdő országának határvidékére tért. Egy hosszú út, mely elvezetett innen. Ki az országból. A hatalmas földúton emberek mentek s jöttek veled szemben, Vagy két kisebb község mellett is elhaladtál de egyik se volt valami érdekes. Egy rendes könyvtáruk se volt és alig 3-6 ház lepte el a területet. Átlagos.
Minden nyugodt volt. Senki nem akart megszólítani. Talán magasságod rettentette el őket..vagy egyszerűen a küllemed. De minden melletted elhaladó megnézett. Szokatlan voltál cseppet számukra. De nem mondtak semmit. Nem mertek. Hiszen itt, mindenki fél. Félnek egymástól, félnek maguktól..de legjobban az idegenektől tartanak.
Az egyetlen, aki közel merészkedett hozzád egy vándor könyvárus volt. Egy öreg hölgy, ki nehézkesed tolta maga előtt apró fából tákolt kerekeken guruló kis piacterét. A fenyőfalap roskadásig volt pakolva könyvekkel. Számodra ismertekkel és ismeretlenekkel. Regényekkel, ismeretterjesztőkkel s tudományos olvasmányokkal. Mind más volt. S elég megviselt. A néni mindent 1-2ryo-ért adott. Kedves arcú pirospozsgás s elég tanult hölgynek tűnt. Körülbelül a derekadig ért, s onnan tekintett fel rád.
- Elnézést... Magas fiatalember- szólított meg - Okosnak tűnik maga nekem. Olyannak, akit hajt a tudásvágy. Kérem...hadd szolgáljak valamivel a fiatalabb generációnak. - mondja mosolyogva. Szinte meg se várja válaszodat. Nem érdekli ha visszautasítod. Egy kis kutakodás után kezedbe nyom egy A5- ös méretű könyvet. A bőrborítású olvasmányon hatalmas égetett betűkkel volt felírva "Chakra". Ismerős lehet. Minden akadémián bevasalják a chakrahálózatot s annak működését. Ez viszont valamiért más volt. A lapjai megsárgultak, némelyik ki is volt tépve. S ha kinyitnád, egy félbetépett, rettenetesen régi papírlap hullik ki belőle. Rajta egy megfakult holddal. Annak hátulján pedig írás volt. Temérdek szöveg. De semmit se értettél belőle. Egy ősi, már rég kihalt nyelven íródhatott. De mégis mit jelenthet? MI köze van az egésznek a chakrának...és.. mit téptek le róla? Talán mind ez csak egy átverés. Talán, csak a nénike akarja rád sózni, hogy pénzt keressen. Vagy nem. Hiszen mikor felpillantasz -vagyis inkább le- az idős hölgy már nincs sehol. Eltűnt. Nyomát se látod. Mégis... mi volt ez?

**Datara** Pént. Jún. 08 2018, 21:37

Hanabi

Napok teltek el azóta, hogy a Vándor Szerzetes találkozott a furcsa idegennel, Shiren-nel. A találkozásukat a Sors akarta, mert Datara nem egy dologgal lett gazdagabb. Shiren egy nem szokványos embernek lehetett mondani, mind gondolkodásilag, mind fizikailag. A gondolkodása, az eszméi teljesen eltértek másoktól. A tetovált férfi örült, hogy egy ilyen elképzeléssekkel rendelkező személlyel találkozhatott és bővíthette a Világszemléletét. Radikális elképzelési és céljai nem rettentették el Datars-t. Látta a szavak igazságtartalmát. Datara is eltért az átlagtól, ő sem úgy gondolkodott, mint a többi ember, talán ezért nem zavarta az, amit hallott. De nem csak Shiren elképzelésével bővült a tudása, hanem egy Technikával, ami később egy fontos alapköve lesz, hogy hasonlóképp harcoljon, mint Teishoku. Na, meg már nem egyedül utazott, szerzett maga mellé egy kis társat. A macskává vált Kiyoumaru vele maradt és követte őt bármerre is ment. Datara-t nem zavarta a kis állat jelenléte. Ő többnek tekintette az állatokat, mint néhány embert, ezért sem ártott egynek sem, ha az nem volt muszáj. Kerülte az életek felesleges elvételét és ebbe az állatok ugyanúgy beletartoztak. A tetovált Szerzetes újból az egyszerű ember szemével nézve céltalanul haladt előre. A célja nem volt más, mint megismerni a Világot, megtudjon róla mindent. Ehhez azonban nem csak a jelenlegi Világot kellett megismernie, hanem a múltat.
Nem sietett elhagyni az Országot, néha nem is lett volna rá képes ugyanis menet közben sem hagyta fel a Kötelek táncának gyakorlását. Még, mikor megállt pihenni, akkor is azzal töltötte az idejét. Azonban nem esett túlzásba a férfi, figyelembe vette a korlátjait, az erőnlétének megfelelően foglalatoskodott a gyakorlással. A Világ megismerését azáltal érheti el, ha a tudást keresi és az egyik ilyen hely a könyvtárak, könyvesboltok, ahol megannyi könyv és tekercs várta az oda betérőket. Igen ám, azonban nem mindenhol talált olyan települést hol legalább egy volt található. Két ilyen helyen is már áthaladt, azóta, hogy az Ország határa felé indult. Nyugodtan tudta folytatni az útját, ugyanis senki sem akadályozta. Senki sem állított meg vagy próbált néhány szót váltani vele, csak figyelték. Datara-nak ez már megszokottnak mondható jelenség volt. A kinézete megrettentette az embereket. Magassága, a tetoválásai félelmet ébresztettek a legtöbb emberben. Ezt a férfi nem róhatta fel nekik, ő már túllépet ezen. Belátta, ki ne ijedne meg egy majd három méteres embertől, kit még tetoválás borít. Régebben megpróbált tenni az ellen, hogy mindenki megnézze, próbálta eltakarni a tetoválásait az arcán, ezért kezdett egész arcot eltakaró maszkot viselni. Mostanság azonban csak ritkán viseli, legtöbbször a táskájában tartja. Maszk ide vagy oda, úgyis megnézik, hiába hordja. Ez az elrettentő külső, azonban nem mindenkiben keltett félelmet, akad néhány ember, ki társalgást mer kezdeményezni a hatalmas Szerzetessel. Akkor is akadt egy személy, aki meg merte szólítani. Egy öreg hölgy volt az, ki járta az utakat és különféle témájú könyveket árult guruló standján. Regények, tudományos témájúak, olyan, amit már olvasott és olyan, amelyet még nem. Az öreg néni szavai hallatán elmosolyodott.
- Ennyire látszik rajtam Hölgyem? – kérdezett rá. Tudásvágy. Igen. Igazat adott az öreg árusnak. Meg akarta ismerni a Világot, lényegében a tudását akarta gyarapítani, azaz a tudás szomja hajtotta. Datara a felé nyújtott könyvet elvette s megnézte mi szerepel a borítóján. A bőrborítású irományon a ”Chakra” szót égették bele a fed lapjába. Mivel Yakou-nak köszönhetően részesült az Akadémistákéhoz hasonló képzésben, így valamelyest ismerősnek vélte. Régi könyv lehetett, mert a lapjait az idő besárgította, nem egy lap hiányzott. Ahogy fellapozta, azonban egy olyan dolgot talált, ami felkeltette a kíváncsiságát. Egy a többitől sokkal régebbi lapnak a fele hullott ki. Egy fakó hold szerepelt az egyik oldalán, míg a másikon egy, a Szerzetes számára ismeretlen betűkkel írott szöveg.
- Mi lehet ez? – tette fel érdeklődve a kérdést - Mit keres ez ebben a könyvben? – elkezdett forogni az agytekervényei. - Elnézést Hölgyem ez a lap… - a mondatot, amibe belekezdett nem mondta végig, mert mikor lenézett, az öreg nőnek nyoma veszett. Hiába nézett körbe s körbe, sehol sem látta. Mintha meg sem történt volna, hogy megállt mellette a portékáival, úgy a semmibe veszett.
- Hagyjuk most az öreg hölgyet, inkább foglalkozzunk ezzel az irománnyal! – mondta, miközben Kiyoumaru-ra nézett - Valami azt súgja nekem, érdemes lenne utána néznem ennek a nyelvnek és megpróbálni lefordítani a szöveget. Datara tisztában volt azzal, hogy meglehet, ez egy gyermek csínytevésének terméke. Egy semmi jelentőséggel nem bíró iromány, ami csak az emberek felbosszantása érdekében készült.
- Mégis csak jó lenne a nyomára akadni az öreg hölgynek és rákérdezni! Erre azonban nem sok esélyt látok. – muszáj volt ezt elkönyvelnie. - Nincs más választásom, mint saját magam utánajárni. Ha tudnám milyen nyelven írták, akkor már előrébb járnék. Irány az utunkba eső könyvtárak! Esetleg az is jó lenne, ha találnánk egy szakértőt! – döntötte el a férfi.

Hyuuga Hanabi Hétf. Jún. 18 2018, 18:11

//Datara - Néma legendák//

Emberek jönnek, emberek mennek. Ez megszokott. Na de nem egyik pillanatról a másikra tűnnek el! Az idős hölgy sehol se volt. De rád hagyott valamit. Egy könyvet. Valamit, ami tudást rejt. Valamit, amivel szolgálhatott a fiatalabb generációnak. Az idős hölgy ennyit akart csupán. Valamivel hozzájárulni ahhoz, hogy az új generáció.. a föld elkövetkezendő lakói... ne feledjék el a múltat. Ne akarják azt elmosni és elégetni. Ugyanis a jövő megmentésének kulcsa a múltban rejlik. De senki se akar utána járni. Miért nem keresik az emberek? Miért élnek így? Maguk mögött hagynak mindent. Mert "csak a jelen számít". Nem! Ez így nem igaz. A múlt az mely meghatároz és épít. Ez tartja a nép jövőét. Akkor miért feledi ezt el mindenki? Miért néznek csak előre? Fejvesztve rohannak az ismeretlenbe. Miért nem állnak meg..csak egy kicsit... és miért nem néznek hátra.. csak egy kicsit? Emberek,álljatok meg. Csak most az egyszer. Ne rohanjatok úgy. Álljatok meg, ott ahol vagyok. Pihenjetek meg. Állj meg élet, ne siess úgy. Várd be a múltat, s az embereket kik utol akarnak érni. Azokat, kik feleslegesen rohannak. Úgyse fogják elérni amit akarnak. Mert a jelen csak fut, hogy utolérje a jövőt. Menekül a múlt elől. De ti, emberek.. ne kövessétek a példáját. Álljatok meg. S figyeljetek. Figyeljétek a múltat és a jelent. Mert az köt benneteket ehhez a világhoz. A jövő még alakítható. De sose lesz jobb.. sose tudjátok megfelelőre formálni.. ha nem ismeritek el a múltat és az ott elkövetett hibáitokat. Csak álljatok meg... s lassan haladjatok.
Te se siettél. Kezedben egy lappal, oldaladon egy apró társsal haladtál az úton. S alig egy óra járás után egy kisebb faluba érkeztél. Szerencsédre pedig, megtaláltad amit kerestél. Egy könyvtár. Legalábbis.. olyasmi. Egy magasabb kőépület, mely a falu szélén foglalt helyet. Ajtaja roskatag volt már, de még most is nyitva állt. amennyiben bementél, egy rusztikus terem fogadott. Körbe megannyi polc roskadozott a rajtuk elhelyezett olvasmányoktól. Regények.. históriák.. minden mit egy ember kívánhat, ott volt egy helyen. Régi s új nyomtatványok, ABC és műfaj szerint rendezve. De mit is keresel te? Nyelvkönyvet? Átnézheted az egész termet, de csak az ismertebb nyelvek könyveit s szótárait leled itt meg. Ám, nem hagynak sokáig egymagadban kutakodni. Egy kedves arcú, pödört bajuszú férfi lép oda hozzád.
- Segíthetek valamiben uram? - kérdezi. Amennyiben megmutatod neki a lapot, vagy egyszerűen a régies írásról érdeklődsz, szemei kicsit elkerekednek. - Jó helyre jött, de mégsem. Nem ajánlom, s nem is mondom, hogy tegye meg. Nem vállalok senkiért felelősséget. A falu másik szélén, keress egy házat. Az egészet belepte a moha. A kertje rendezetlen, a gaz nyelte el. A kéménye azonban mindig füstöl. Nem lakik arra más. A lakóház egyedül áll. Ott lakik Inomata Tomonori. Egy rettenetesen idős és furcsa férfi. Akit kicsit se mondanék kedvesnek.. sokkal inkább bolondnak és enyhén agresszívnak. Az ilyen féle dolgokban talán ő tud segíteni. De.. ha arra vetemedne, hogy elmegy hozzá... kérem, vigyázzon magára. - mondta.
Amennyiben úgy döntesz, meglátogatod az öreget, úgy egy jó negyed órát kell sétálnod mire átérsz a falu másik felére. Azonnal felismerhetetlened a házat, mivel pontosan olyan, mint ahogy azt a férfi leírta. Az ajtó tárva nyitva volt, senki se mert bemenni rajta. Csupán a szél nyikorgatta. Bent azonban világos volt. A függönyök nem voltak elhúzva, így az egész házat átjárta a fény. Az öregember az ajtóval szemben ült. Egy régi hintaszékben pihent és egy cím nélküli könyvet tartott kezében. De mikor meglátott, leengedte maga elől az olvasmányt, s ölébe tette azt. Majd bámult rád. Tekinteted kereste. S csak figyelt. Várt.. s nézett...

**Datara** Vas. Júl. 29 2018, 11:27

Hanabi

Egy véletlen találkozás és egy új irányba terelte az óriás Szerzetest. Véletlen vagy sorszerű, ezt nem tudhatta, egyvalamivel volt tisztában és az az, hogy érdemes utánajárnia annak a szövegnek, mit talált. Érezte, valami azt súgta neki, hogy ne hagyja figyelmen kívül. Különösen fontos dolog hiányában, volt ideje utánanézni az irománynak.
- Látod Kiyoumaru, mennyi minden van a Világban, amit nem ismer az ember. Ez a szöveg, ez a lap rá a jó példa. Létezhetnek olyan jelek, nyelvek, miknek írása s olvasása a múlt homályába veszett. – nézet le a macskára.
Egy óra, ennyi telhetett el mire szemei megpillantották egy falut. Hamarabb érkezett egyhez, mint arra számított. Egyből egy könyvtárat vagy könyvesboltot kezdett keresni. Remélte, hogy legalább egyet talál valamelyikből. Egyet talált is, némi járkálást követően, egy könyvtárhoz hasonló helyet. Az épület előtt megállva végigpillantott azon. A magas kőépületet figyelve merengett el azon, hogy mekkora rá az esélye annak, miszerint az első helyen rátalál a papírlap megfejtésének kulcsára. Nem látott rá sok esélyt.
Az ajtón belépve a polcokhoz lépett s elkezdte nézegetni a rajtuk pihenő megannyi irományt. Régi és új kötetek, regények cím és műfajuk szerint rendezve. Datara-nak hiába megvolt a célja azért elidőzött azzal, hogy néhánynak elolvasta a címét. Letűnt nyelvekről szóló köteteket most elsőbbséget élveztek minden mással szemben. A tetovált férfi nem töltött sok időt egymagában, mert egy kedves arcú férfi lépett mellé. A pödrött bajszú férfi a hely tulajdonosa volt, rá is kérdezett segíthet-e.
- Jó napot Uram! Igen, erről az írásról szeretnék többet megtudni! – azzal a férfi felé mutatta a lapot. A férfi kicsit meglepődött az irományon, ezt észrevette a Szerzetes. A férfi félig meddig tudott segíteni a kíváncsi óriásnak. Ő maga nem volt tisztában a jelek jelentésével, nem rendelkezett olyan írással, amiben lett volna szó róla, azonban ismert valakit, aki talán tudott segíteni a hatalmasra nőtt férfinak. Szavai eléggé furcsák voltak, ám nem ijesztették meg, hiába nem ajánlotta, hogy keresse fel azt a személyt, ki tudhat segíteni neki.
- Köszönöm a segítségét és hogy aggódik értem! – hajolt meg kissé, majd fordított hátat a tulajnak s hagyta el az épületet.
- Kedves vagy nem kedves, az nem számít! Csak egy dolog a lényeg, mégpedig az, hogy valami hasznos dolgot tudjon mondani. Még az se érdekel, ha bolond! – osztotta meg a kis társával a gondolatait. Mivel az Inomata Tomonori nevű férfi a falu másik szélén lakott, így Datara átvágott a falucskán. Negyed óra elteltével ott állt, ahol a bajszos férfi mondta. Jól írta le a könyvtár tulaja, hogy nem lehet eltéveszteni az öreg házát. Tényleg ellepte a moha az épületet, a kertje elhanyagoltan állt és rajta kívül senki sem lakott a közelben. A nyitott ajtóhoz lépett, majd óvatosan kopogtatott rajta. Inomata Tomonori ott ült a bejárattal szemben egy hintaszékben és egy könyvet olvasott. A helyiséget eléggé bevilágította a Napnak a fénye, emiatt tisztán látta az öreget.
- Jó napot Uram! Elnézést a zavarásért, a segítségét szeretném kérné! Úgy hallottam, hogy Ön jártas az ismeretlen nyelvekben. – kezdett bele - Birtokomban vagy egy olyan szöveg, amit szeretnék megérteni, tudna segíteni nekem? – mondta el az oda menetének célját és kért segítséget. A lapot közben elővette és az öreg felé fordította, hogy az lássa az írást.

Hyuuga Hanabi Vas. Aug. 12 2018, 12:46

// Elnézést a késésért, +6ch-t írok jóvá érte//

Gyorsan eltelt az idő, amíg az öreg házához értél. Útközben végignézhettél a falun. Egy teljesen átlagos kis község volt. Átlagos emberekkel. Átlagos házakkal. Átlagos boltokkal. A fű is zöldellett, az ég is kéken ragyogott. Madarak a már megszokott dalokat dalolták, kakasok, a már megszokott ritmusban kukorékoltak. A nap erősen sütött, felhők alig voltak az égen. Az emberek továbbra is megbámultak, bár próbálták leplezni. Tekintetüket elkapták, amint azt hitték észrevetted őket. Az ő átlagos életükben, te igazán nem voltál megszokott. Így természetes, hogy megnéztek. De ezt már megszokhattad. Gyermekek önfeledt kacaja szállt a levegőben. Labdák pattantak le a zöld gyepen. Minden olyan egyszerű. S még.. ettől lesz olyan nagyszerű.
Az öreg házához érve, azonban eme látvány, s kép megtörik. egyszerűen kilóg a sorból. Nem illik ebbe a faluba. Omladozó vakolat, letöredezett tetőcserép. Befoltozott ablakok, s kéményig nőtt moha. A kerítésből megannyi léc hiányzott már, de még többet javítottak meg. s a birtok, annyira ápolatlan, olyan gondozatlan. Elburjánzott már minden gaz, a fű is derékig ért. Pipacsok virítottak a gyomok között. Vadvirágok bújtak meg mindenfele. A bejárati ajtóhoz vezető kikövezett út is alig látszott már. A természet utat tört magának a repedésekben. S az út végén, egy nyikorgó faajtó mögött, az apró s lelakott házban, ott ült az öreg. Repedezett hintaszékében ült. Egy bőrkötésű könyvet tartott, melynek címe azonban nem volt. Leengedte kezét, s az olvasmányt az ölén átdobott kopottas pokrócra helyezte. Szemével szemedet kereste. S némán várt. Csak hintázott.. és figyelt. Figyelt, miközben a nap sütötte hófehér rácokkal ékesített bőrét. Majd hallgatta amit mondasz. S üveges tekintetével révedt a messzeségbe.
- A nappalt, az éjjel váltja fel. S a nap is a holdba réved el. - mondta, majd újfent rád nézett - Az éjjel pedig sötét. Fény nélkül a nappal is az lenne. De a nappal világos. A napnak fénye van. A holdnak pedig lelke. S mérhetetlen ereje. De ó.. bárcsak a hold ne lenne. Bárcsak a hold a napba révedne. Bárcsak erejét a föld nyelné el. Bárcsak lelkekét a világ égetné el. Bárcsak sose lett volna. Bárcsak... örökké halott maradt volna. - dörmögte reszelős hangján. - Hozd ide azt a papírt. - nyújtotta ki feléd lassan, remegő karját. Amennyiben odaviszed neki, folytatja - Ősi írás ez. Régi. Nagyon. Az öreg sennin tanítványai írhatták. Nézd csak meg.. a tinta is megkopott. De sose fog eltűnni. Mikor megfogod.. nem érzed a belőle áradó gyenge mégis simogató chakrát? Nem átlagos ez.. se a papír, se a tinta. Azt akarták, sose vesszen el a tudatból. - Hajol közelebb a szöveghez - A holdról mesél. A lelkéről szól. A hold nem szerette nézni, hogy az emberek harcolnak. így megáldott egy fát. Megáldotta az Istenfát, a tudás gyümölcsével. De az emberek féltek ettől a gyümölcstől. Rettegtek tőle. Az emberek féltek az ismeretlentől... ismerős helyzet? - nézett fel rád - Ennyit ír tömören a papiros amit elém hoztál. De ha elfogadsz egy tanácsot ifjú... Ha mégis utána járnál ennek az egésznek.. Takigauréban több esélyed lehet. A papír hátoldala említi ezt a helyet. "Hol a vízesésnek átlátszó fátyla, ott az életnek világa. S hol élet, ott tudás. De fel ne faljon a vágy" - nézett újfent szemedbe. - Ennyi. Örültem. - Mondta, majd visszaemelte könyvét maga elé, s újra az olvasmányba temetkezett.

**Datara** Hétf. Aug. 20 2018, 11:28

Hanabi

Mikor megszólalt az öreg, Datara figyelmesen hallgatta a szavait. A Szerzetes nem tudta hova tenni azt, amit mondott. Talán a könyvből idézett, mit olvasott vagy valamelyik másikból. Fogalma sem volt, hogy mi lehet a szavak mögötti igazság. Datara amint hallotta, hogy vigye közelebb a lapot, úgy tett. Úgy látszott jó helyre jött, az öreg felismerte a jeleket és el tudta olvasni a papiros tartalmát.
~ Az öreg Sennin alatt, csak nem Rikudou Sennin-re gondolhatott. ~ lepődött meg. Tekercsekben és könyvekben már találkozott Rikudou Sennin nevével. Semmi olyan dologról sem írtak, ami a valóságot tükrözhette, mind csak mese és kitaláció volt. Annak tűnt, ám nem biztos, hogy az volt… Mert minden történetnek, minden mesének s legendának szokott valamilyen valóságalapja lenni. És miért ne lehetne Rikudou Sennin-nek is.
A tetovált Szerzetes túlságosan lefoglalta az ismeretlen írás, emiatt észre sem vette azt, amire felhívta a figyelmét Inomata Tomonori. Való igaz volt, mert mikor koncentrálni kezdett, halványan, de ő is érzett valamit.
~ Istenek? Tudás gyümölcs? Mik lehetnek ezek? Olyan dolgokat mondott az öreg férfi, ami csak még jobban felkeltette az érdeklődését. A kíváncsiságát, csak még jobban növelte, ahogy az elhatározását, hogy utána jár azoknak, amiket hallott. Mivelhogy nem tudta mennyire bízhatott meg az öregben, emiatt nem élte bele magát. Elmondta az idősebb férfi, hogy ha több minden érdekelné ezzel kapcsolatban, akkor keresse fel Takigakure faluját.
- Köszönöm a segítségét és még egyszer elnézést szeretnék kérni, amiért zavartam! – azzal távozott. Nem kérdezett semmit, nem erősködött. Inomata Tomonori elmondta, hogy hol talál választ a kérdéseire, ennélfogva már itt nem volt több dolga.
- Végre, talán több mindent megtudhatok a Sennin-röl. Már régóta elhatározta, hogy ha lesz rá alkalma s lehetősége, akkor nem fogja elszalasztani azt. - Szerencsével jártunk Kiyoumaru, talán sikerült olyan információkat megtudnom, ami elvezet oda, hol megtudhatom nem csak azt, ami ezen szerepel, - nézett a lapra - hanem egy sokkal régebb óta vágyakozottra is. Megvan hová megyünk, innét Takigakure a cél, az a hely méghozzá ahol "a vízesésnek átlátszó fátyla, ott az életnek világa. S hol élet, ott tudás. De fel ne faljon a vágy" – idézte fel az öreg szavait.

Hyuuga Hanabi Hétf. Aug. 27 2018, 13:23

Az öreg utoljára még biccentett feléd. Majd visszamerült olvasmányába. Eme két cselekvés között azonban láthattad amint elejt egy mosolyt. Nem tudni miért... lehet miattad. De ez most mind lényegtelen. Hiszen már nem itt volt dolgod. Utad a vízesések átlátszó fátylához vezetett. Oda, ahol a tudás várhatott. Hol választ kaphatsz a világ összes kérdésére.. vagy legalábbis arra az egyre, ami miatt oda indulsz.
Szerencsére eltévedni biztosan nem fogsz, hiszen mindenfelé kitáblázták, hogy merre is van az ország. Magasra nyúló, korhadt fenyőből tákolt, rondán kiírt táblácskák jeleznek mindent. Kicsit se gyanús.
Amennyiben a táblákat követed:
Egy jó óra gyaloglás után, valami furcsára lehettél figyelmes. Mintha az út lassan de biztosan teljesen visszafordított volna. S nem Takigakuréba mennél, hanem oda, ahonnan jöttél. De lehet ezt csupán a szürkületi fény okozza. Ha az ember nem lát teljesen tisztán, megtréfálhatja akár a saját szeme is. A fület sajdító csendet,mely egész eddig követett, most egy érdekes nesz zavarta meg. Lehet, csak az erdő népe az. Csak egy kis rágcsáló, amint élelem után kutat. Végül is, akármi lehet. Őz, róka, nyúl vagy pocok. De nem pocok volt. Nem is őz vagy róka. Nyúl meg aztán semmiképp. Egy fiatal lány volt az. Élénk szőke haja két kis copfba volt fogva, teste gyengécske. Bal keze meg volt horzsolva, azt pihentette ölében. A tőled távolabbik eső karja pedig maga mögött volt, így azt nem láttad, hogy sérült -e. Hatalmas baba kék szemeiből könnyek csordogáltak lefelé, piszkos porcelánbőrén. Mit kereshet ez a fiatal lány ilyenkor itt? Vajon mit akarhat? Eltéved volna? Ezt mind nem lehet tudni.. egy azonban biztos. A rózsaszín ruhás aprócska teremtmény bizony megsérült. S mikor meghallotta, hogy közeledsz feléd, kérlelően pillantott fel rád. Arca teljesen ki volt pirulva. Biztos sok trauma érhette.
- Nem látta a szüleimet? - csuklott el a hangja.

Amennyiben nem követed a táblákat, úgy írd le kérlek, hogy milyen úton módon próbálod meg megtalálni Takigakurét. ^^

**Datara** Csüt. Szept. 27 2018, 11:39

Hanabi

Datara még eddigi élete során nem járt a Vízesés Országában, ebből kifolyólag nem ismerte a vidéket, odatalálni viszont nem esett nehezére. Táblák jelezték az útirányt, amerre tartott, így nem kellett tartania attól, hogy esetleg eltévedne. Elég ronda kézírással díszített táblák sorakoztak az út szélén, mik jelezték a megfelelő irányt. A Szerzetes furcsállotta is ezt, ritkán találkozott olyan helyzettel, ami ennyire megkönnyítette a dolgát. Kevés olyan ember létezhet, akinek ez nem tűnhetett gyanúsnak vagy legalább furcsának. A tetovált férfi nem akarta túlbonyolítani a dolgot, azt se szerette volna, ha mindenben rémeket látott volna.
Egy óra elteltével, valami zavarni kezdte. Olyan érzése támadt, mintha nem Takigakure felé haladna, hanem vissza az öreg háza felé.
- Ilyen fáradt lehetnék, hogy ennyire megcsaljanak az érzékeim? – nézett le a kismacskára, mintha tőle várná a választ. - Az nem lehet, hogy visszafelé haladnánk! – bizonytalanodott el a kialakult helyzetben. Az addigi csendben való utazását, neszek kezdték színesíteni. Datara, amint meghallotta ezeket, egyből állatokra gondolt, kik kiadhatták a hangokat. Egy erdőben nem lenne meglepő, ha egy madár, róka, nyúl vagy valami hasonló erdei teremtmény lenne a forrása. Nem ezek voltak, hanem egy sírdogáló gyermek. Datara meglepődött a szőke teremtésen, nem számított egy copfos kislány megjelenésére. Talán eltévedhetett és a barangolás közben megsérülhetett, ezt gondolta. Az utóbbira a bal kezén lévő horzsolás volt a bizonyíték. A férfi más sérülést nem látott rajta, legalább is amennyit láthatott a testéből. A lány távolabbi karját például nem láthatta, mivel az úgy tartotta, hogy a teste takarja azt a végtagját. Közelebb lépett a rózsaszín ruhás teremtéshez és épp rákérdezett volna, hogy eltévedt, mikor megszólalt.
- Szóval eltévedtél volna? – szaladt ki a száján a kérdés - Áh, sajnos nem láttam, de ha akarod segíthetek megkeresni Őket! – ajánlotta fel a segítségét a lánykának. Miközben beszélt egyvalamit nem felejtett el, azt hogy ne hagyja lankadni a figyelmét.

Hyuuga Hanabi Vas. Okt. 07 2018, 14:22

Szegény lány.. Apró kis teremtés. Koszos is, mintha otthona se lenne. Csak sírt... szüleit keresve. Mily furcsa, nem? Milyen szülő hagy el egy ekkora gyermeket? Nem kéne rá jobban ügyelni? Ki tudja.. lehet a kicsiny lányka tévedt el, s a nagy sötétségben nem vették észre a felnőttek. Ebben a világban, az emberek túl elfoglaltak..nem veszik észre ha a ded elkóborol. De mégis... lehet egy rossz előérzeted vele. Áhh...dehogy.. minek az? Ez csak egy gyerek... egy ártatlan... kisgyerek.
Hirtelen furcsa érzés foghat el. Mintha megannyi szempár, egyszerre meredne rád. Feszült érzés ez. Vagy csak paranoia? Állatok lennének csupán? Vagy megannyi ninja, ki épp rád vár? Idegölő...de neszeket nem hallasz. Csak az apró szőke teremtmény orrának szipogása zeng vissza az erdő fáinak ágairól. De az érzés mégse tűnik el. Valaki valahonnan néz. Valaki figyel. Nem vagy egyedül...
A leányzó bólintott kérdésedre, s lassan törölgetni kezdte kivörösödött szemeit. Kipirult arcocskáját lassan emelte fel rád, s egy mélyet sóhajtott, majd suttogva beszélt feléd.
- Bácsi...Nem vagyunk egyedül... - mondta, majd maga köré nézett.
Ha te is körbenézel, körülbelül 5 embert láthatsz magad körül. A férfiak fején kendő volt, s mind ugyanolyan koromszínű testhez simuló ruhát hordtak. Orrukat és szájukat egy hasonló fekete anyag takarta el. Az egyik kezében katana volt. A mellette lévőnél egy egy kunai... az a mellettinél már kettő. Az utolsó kettő ember kezei pedig üresek voltak. Végül a katanás szólalt meg.
- Add a vagyonod ember... s add nekünk szabadságod. Gyere és szolgáld velünk az örökkévalóságot! - mondta taszítóan érdes hangon, s lassan elindult feléd, társaival együtt. A férfi kezére egy jel volt tetoválva. S ha jobban megnézted egy másik társán is volt, csak annak a szeme mellett. Lehet mindenkin van, csak a ruha eltakarja. Nem tudni. Egy azonban teljesen biztos... ők ellened vannak, s nem jó szándékkal közelednek feléd. A kérdés már csak az.. mit lépsz?

**Datara** Szer. Nov. 07 2018, 14:20

Hanabi

Datara elméjében átfutott az a gondolat, hogy milyen szülő lehet az, aki hagyja a gyermekét egyedül csatangolni egy erdőben. A férfi azzal is tisztában volt, miszerint rengeteg lehetőség van arra, hogy miként kerülhetett egymagában az erdőbe. Elszökhetett, eltévedhetett, véletlenül hagyhatták magára, szánszándékkal hagyhatták az erőben és így tovább és így tovább. A tetovált férfi, nem nagyon akart azzal foglalkozni, hogy miért van egyedül a kislány, ez nem az ő dolga volt, úgy volt vele. Felajánlotta a segítségét, miszerint segít neki megkeresni a szüleit. Bármennyire hajtotta a kíváncsiság, úgy döntött szán némi időt arra, hogy segítséget nyújtson a szőke hajú teremtésnek. Habár nem akart azzal foglalkozni, hogy mit kereshetett ott, azt a lehetőséget nem hagyhatta figyelmen kívül, miszerint okkal lehetett ott. Okkal lehetett, ami elég sötét lehetett. Senkiben sem bízhatott meg igazán az ember, sem egy felnőttben, sem egy gyermekben. Legyen az idős vagy fiatal, ez a világ kivétel nélkül megront mindent.
Datara-nak olyan érezése támadt, mintha figyelnék őt. Megbújva az erdő takarásában, megannyi szempár tartaná szemmel, úgy érezte. Ezt az érzetet jól ismerte, egész kiskora óta megvolt. Az emberek, bármerre is ment, bárhol is járt, mindenhol felfigyeltek rá. Ki gúnnyal, ki félelemmel teli tekintettel nézett rá. Ezzel az érzéssel nőtt fel, ennél fogva bármikor megérezte s felismerte. Mozgást nem látott, neszeket nem hallott, ahogy telt az idő. Biztos volt benne, hogy árgus tekintetek merednek rá s az érzés sem akart tova tűnni.
Ahogy a kislány megszólalt és kijelentette, hogy nincsenek egyedül, a tetovált Szerzetes körülnézett. Öt alak tűnt fel, kik éjsötét testhez simuló ruhát s fejkendőt viseltek. Arcukat ne látta teljes egészében, ugyanis eltakarták valamiféle szövettel. Háromnál azonnal feltűnt a fegyverek, a katana és a kunaik. A kard birtokosa szólalt fel. Datara pénzére és a szabadságát akarta, azt hogy az örökkévalóságot szolgálja.
~ Ember én nem szolgálok és nem is fogok! ~ mondta ki magában.
- Sajnálom, hogy ilyen rossz hírt kell közölnöm magukkal, azonban nem rendelkezek pénzel! Egy vándor Szerzetes vagyok, aki mások jóakaratából tud enni és tető alatt aludni! – ez nem volt igaz, volt nála valamennyi, ám az nem tartozott rájuk - A szabadságomat sem tudom odaadni, mivel azzal sem rendelkezem már. Ha igényt tartanak rá, akkor kérjék az Istenektől, mivel az Ők birtokában van, éppen úgy, ahogy a Maguké is. A tetovált férfi tekintetet elidőzött az egyik alak szeme alatt lévő jelen. - Mivel most már tudják, hogy nincs a birtokomban semmi olyannal, amire igényt tarthatnának, kérem, engedjenek az utamra.
A Szerzetes kész volt arra, hogy ha nem engedik az útjára és rátámadnak, akkor megfelelő módon válaszoljon a cselekedetükre.

Hyuuga Hanabi Szomb. Nov. 24 2018, 17:25

//A késért +3ch-t írok jóvá//

Bár arcát nem láttad, szemeiből kikövetkeztetetted, amint a katanát tartó férfi elmosolyodik a fekete anyag alatt. Majd társai, egyszerre.. szinte varázsütésre kezdtek halk, duruzsoló kacajba. annak dallam furcsa volt.. hívogató... talán ha teljesen rá figyelnél, arról is elfeledkeznél, hogy mi történik körülötted. A kis szőke lány, rémülten húzódott hátrébb, egy bokor tövébe, s térdeit felhúzva, ott kuporodott meg. Szegény remegett. Meg se mert mukkanni. Csak gyáván lábaira hajtotta fejét, s félőn könnyeit kezdte hullatni.
Közbe, a bandita kinézetű figurák, elkezdtek közeledni feléd.
- Istenek? Bolond elvakult ember! Nincs más, csak az örökkévalóság.. csak a nagy vezér az, ki a szabadságoddal rendelkezik.. s rendelkezni fog.. mert ha önként nem adod, majd mi elvesszük! - Nevette el végül el magát a katanás, majd úgy indult meg feléd rohanva. Katanáját nagyban maga elé tartotta, mintha át akarna döfni. Társai nem indultak. Csak dünnyögve kacagtak tovább. Mintha egy jelre várnának.. A katanás azonban, látványosan meg akart sebesíteni. Itt a te időd. Magadat véded csupán? Elmenekülsz? Megvéded a gyermeket? A döntés már csak rajtad áll. Egy biztos, a másik 4 ember nem fog megmozdulni még egy ideig. A katanás pedig nagy sebességgel robog feléd. Elsőre könnyen kitérsz előle ha akarsz... ő azonban nem hagyja ennyiben, s kardjával feléd suhint. Láthatóan ártani akar neked... és te?

**Datara** Kedd Jan. 08 2019, 17:55

Hanabi
/Elnézést a rövidségért és a késésért!/

Nevettek. Datara szavai hallatán nevetésbe kezdtek.
- A szavak már itt nem számítani úgy látom, csak a tettek. Kár, pedig mennyivel könnyebb lett volna mindenkinek! – a katanás férfi közben megrohamozta a Szerzetest. Datara az egyenesen felé tartó fegyver elöl ellépett, majd a botjával megpróbálta felbuktatni, úgy, hogy a lábai útjába helyezte. Ha közben még egyszer támadott, azt is elkerülte, ám a botjával továbbra is el akarta buktatni. Ha sikerül földre kényszerítenie, akkor megáll és várni kezd, hogy mit fog tenni a földön fekvő férfi vagy a többi támadója. Ha esetleg nem sikerül, akkor továbbra is az elkerülést választja, mint lehetőséget.
~ Elvakultak, hiába mondok bármi, ők figyelmen kívül fogják hagyni. A tetovált Szerzetes tiszteletben tartotta azt, hogy ki miben hisz, kit tisztel, kit istenit. ~ Nem olyan ember vagyok, aki ráerőlteti másra azt, amiben hisz. Még magam sem tudom igazán, miben hihetek. Fiatal vagyok még és tapasztalatlan, nem ismerem a Világot és az azt felépítő Erőket. Datara épp ezért kapta azt a tanácsot Yakou-tol, hogy ismerje meg a Világot és minden benne lévőt. ~ Muszáj lesz elintéznem őket, mert másképp nem fognak az utamra engedni. Datara általában úgy ált egy harchoz, hogy megpróbálta először ráébreszteni az ellenfelét a kettőjük közötti erőkülönbséget, ha volt. Meg akarta mutatni, miszerint nincs esélye legyőzni Őt, így pedig felesleges a további próbálkozás. Ez persze elég sokszor nem jött be, azonban az óriás mindenkinek megadta az esélyt arra, hogy erre rájöhessen.

Hyuuga Hanabi Csüt. Jan. 17 2019, 20:12

A férfi felbukott, mikor lába elé helyezted botod. Enyhén ideges is lett. Fújtatott egy párat, majd idegesen felpattant. Eztán elkerülte botodat. Senki se esik kétszer ugyanabba a hibába. A többiek nem mozdulnak..de miért nem? Láthatod, hogy a téged támadó kicsit ügyetlenül mozog. Talán ő lenne az újonc.. és ez a beavatás? Ki tudja.. talán most nem is ez a lényeg...
- Na ne szórakozzunk! - kiáltotta el magát. Fegyverét maga elé tartva szólt -Hien... kaizoku no iki! - s ekkor kardja pengéje körül megjelent egy kékesen izzó.. chakra burok.. ha lehet így nevezni. A penge így kicsit hosszabb lett.. s már ránézésre is élesebb.. - Kiütöm a botot a kezedből... - szólt újfent és még fenyegetőbb szándékkal indult meg feléd mint ezelőtt... ha kitérsz, ő követ. Itt nem segít a józan ész... ennek az embernek céljai vannak... és azok neked nem jók..

//Kérlek az adatlapod linkjét illeszd be aláírásba. Köszönöm^^//

**Datara** Szomb. Márc. 02 2019, 20:21

Hanabi

Datara-nak sikerült felbuktatnia a férfit, ám ezzel nem azt érte el, amit szeretett volna. Felbosszantotta eme cselekedetével, sem mint ráébresztette a kettőjük közötti különbségre. Tisztában volt ezzel az eshetőséggel. Nem egyszer járt már hasonlóan. Reménykedett az ellenkezőjében, ám nem úgy lett, ahogy sok másban sem. A Szerzetest jobban zavarta azoknak a jelenléte, kik nem csatlakoztak be a társukhoz. Vajon mire várhatnak? Miért nem segítenek a társuknak? Miért csak figyelnek? Datara-t ezen gondolatok jobban foglalkoztatták, mint az ellenfele. Ám még ennek ellenére sem engedett le a védelmén, a jelenlegi ellenfelére továbbra is odafigyelt. Mikor elhangzottak a férfi szájából az ismerős szavak és meglátta az ismerős jelenséget a kardja körül, elkomorodott.
~ Ideje felhagyni a játszadozással és az időhúzással! ~ határozta el magát.
- Ne húzzuk az egymás idejét, fejezzük be! – azzal először a kezeibe koncentrálta a chakráját, majd azt átvezette a botjába. Ellenfele feljebb lépett egy szinttel, így neki sem ártott alkalmazkodnia hozzá. A chakrával felerősített kardot már nem lenne képes megállítani az egyszerű botjával. A fegyver megerősített éle akadálytalanul és gond nélkül vágna át a Szerzetes fegyverén. Azáltal, hogy Ő is alkalmazta ugyanazt a technikát, megint egyenlő erősségű fegyverekkel küzdenek egymással. A tetovált férfi stratégiát váltott és nem elkerülte a felé tartó fegyver csapásait, hanem megpróbálta kivédeni őket. Megakasztotta egymás után, majd rögvest vissza is támadott a botjával. Első néhány ellencsapásával a lábait célozta meg. kihasználta a fegyvere hosszát, s lassítani szerette volna azáltal, hogy erőteljes ütéseket mért a lábaira. Azt követően azokat a pontjait támadta, amiket védtelenül hagyott vagy Datara intézte el, miképp védtelenek legyenek. Feje, felsőteste és karjai, mind-mind a célpontjai voltak. Főleg a karjai, azokat támadta többször, azt is csak azért, hogy kiüsse a kezeiből a kardot. Ha már azt mondta ellenfele, miszerint az Ő kezéből fogja kiverni a botját, pont az ellenkezője fog történni. Azonban nem ez élvezett elsőbbséget, minél előbb harcképtelenné akarta tenni a férfit.

Hyuuga Hanabi Pént. Márc. 15 2019, 14:00

Sikeresen stratégiát váltottál. A chakrával megerősített botod immár olyan erős mint ellenfeled karja. Ahogy neked rontott, te sikeresen védted a támadásait. Ha megfigyeled támadód arcát: ideges. Az egész tekintetéből sugárzott a stressz.. az, hogy milyen feszült. A bizonyítási vágy sínylett szemeiből. Neki ez a küzdelem..nem csak egyszerű harc volt. Ez annál sokkal nagyobb jelentőséggel bírt. Ő, nem csak le akart téged győzni. Sőt, neki nem is a győzelem volt a fontos. Ő csak meg akart mutatni valakinek valamit. Talán a társainak. De mit is akar ezzel bizonyítani?
Folyamatosan hárítottátok egymás csapásait. A hangok.. a csata zaja, olyan mámorítóan szólottak. Azonban, mikor lábát támadtad, ő figyelmetlen volt. A bot egyenesen a sípcsontját találta el, ő pedig felszisszent. Egy kicsit meg is ugrott. De nem tágított. Újabb ütést mértél lábára. A férfi megbotlott. A következőt hárította. Azonban nem sokkal később a bot a térdének csapódott. Egy pillanatra összecsuklott, de gyorsan felpattant. Most már sántított is. Mintha egyre inkább jönne ki a formájából. Mi lehet vele? Következőleg kezére mérted az ütést. Kicsit lejjebb engedte fegyverét. Lassan már mozgása se lett olyan mint egykoron volt. Ütéseiből elveszett az erő. Mozdulatai mozdulatlanná váltak. Mintha soha életében nem harcolt volna. Egyik pillanatról a másikra ügyetlen lett.
- Koi, elég volt! Most azonnal hagyd el a harcteret! - üvöltötte el magát az egyik akinél nem volt semmi. Az, akinek kezei üresek voltak. Hangja nem volt annyira rémisztő, mint az előzőnek. Nyugodtabb és kellemesebb volt. Barátságosabb - szerencsétlen fajankó -fogta a fejét.
Erre ellenfeled azonnal kihátrált a csatából. Kerülgette botodat majd amilyen gyorsan csak tudott, eliszkolt. Visszarohant eredeti pozíciójába.
Ezt követően az, ki előbb szólt, az moccant meg. Kezeit feltartva közelített feléd, jelezvén: nem kíván harcba elegyedni. Lassú s mégis biztos léptekkel ment irányodba. Majd olyan másfél méterre tőled megállt. Leült. Lótuszülésbe helyezkedett, s maga elé kapta az eddig hátán viselt kisebb táskát. Eztán kivett belőle egy termosztátot és két bögrét. Mind a két bögrébe öntött valamit. Nem láttad mi az, csak azt, hogy gőzölgött.
- Kér egy kis teát? - Nézett feléd. - Elnézést kérek Koi bénázásáért. Még csak kezdő. Ohh köszönöm a kérdést! - mondta, még ha nem is kérdezel semmit. Ekkor lehúzta az arcát fedő maszkot. Barna, rövidebb fazonú loboncos haja volt, s rikító kék szeme. Arcán jó pár ránc és heg is helyett kapott. Vele se volt kegyes az élet.. - Mi az örökkévalóság szolgái vagyunk. Lehet, egyszerű banditáknak tűnünk. De annál.. sokkal több ez a közösség. Árvákat, hontalanokat.. elveszetteket fogadunk be. Mi.. őrizzük a környéket. S őrizzük a titkot, melyet az örökkévalóság és a bölcs öreg sennin bízott ránk.. mi.. egyfajta őrök vagyunk, kik rejtve élünk a világ elől. Hát nem különleges? - nézett rád csillogó szemekkel.

**Lanmao** Kedd Ápr. 09 2019, 00:42

// Öröm neked újra mesélni! Smile

Kaland Átvéve, innen folytatom!
Kalandmester Mesélés: Datara - A Csalogány éneke. //

**Datara** Kedd Ápr. 16 2019, 14:26

Lanmao

Az események közepette feltűnt valami Datara-nak az ellenfelével kapcsolatban. Mégsem hasonlított olyannyira azokra, akikkel régebben találkozott, mint azt először gondolta. A vele szemben állónak más volt a tekintette, mint a többinek. Feszültséget látott a lélektükreiben, ámde nem adtok, hogy esetleg meghal… valami más végett volt… valami olyan volt, ami Datara-ban is meg volt egykor, abban a pillanatokban azonban erre még nem jött rá. Az első csapás, mit a lábára mért a férfinak betalált. Fájdalmasan érintette, ennek hangot adott. Nem tágított még! Újabb ütés és újabb találat. Ettől már megbotlott, azonban a harmadikat hárította még így is. Jött a következő sikeres találat.
~ Nagyon makacs! ~ szűrte le magában ~ Már-már dicséretet érdemelne, eme hajthatatlansága!
Kicsit később, de végre eljött az a pillanat, amit már az elején szeretett volna. Az egyik alak, azok közül, kik figyeltek, hangosan elkiáltotta magát s utasította Datara ellenfelét a csata azonnali befejezésére. Az ellenfele, mint az kiderül Koi a neve, az utasítására elhátrált és visszaállt az eredeti helyére. A következő pillanatban az a személy mozdult meg, aki az előbb szólalt fel. Kezeit a magasba emelve közelített, jelezte azt, hogy ő nem szándékozik harcba bocsátkozni Datara-val. Nem túl messze megállt a tetovált óriás előtt és leült a földre. Lótuszülésben helyezkedett el és a háta mögül elővett táskában kezdett matatni. Egy termosztát és két bögre kerül elő. A két bögrét megtöltötte a termosz tartalmával, majd az egyiket felajánlotta Datara-nak.
- Kérem, nézze el nekem, hogy visszautasítom az ajánlatát, ám gondoljon a helyzetemre. Épp maguk támadtak meg az előbb, és most teával kínál! Ebben a helyzetben nem igazán lett volna észszerű, okos lépés elfogadni az innivalót. Egy olyan vadidegen kínálta neki, kinek a céljait, szándékait nem ismerte. Akár méreg is lehetett benne, vagy valami kevésbe halálos anyag, esetleg altató szer. A Szerzetes visszautasította az italt, ám helyette helyet foglalt a férfival szemben, ugyanúgy lótuszülésbe, A férfi addigra feltárta az arcát. Mesélni kezdet, amit Datara némán hallgatta.
- Szép és jó dolog, amit tesznek azzal, hogy maguk közé fogadják a rászorultakat! Tudom milyen érzés az, ha van egy hely, hova tartozhat az ember! – Datara is az árvák közé tatrozik, emiatt átérezte a helyzetet. Tenzen fogadta magához és elvitte abba a Templomba, hol élt. Otthont adott, még ha nem teljesen szívélyesét.
- Az viszont nem épp az, hogy ilyen módszerekhez folyamodnak, mint azt velem is tették! – mondta lemondó sóhaj kíséretében. - Azt kérdezte az előbb, hogy nem különleges! Erre nem tudok választ adni. Nem sok mindent tudok magukról és „Arról”, amit oly’ áhítattal szolgálnak s védenek. Amennyit elmondott az még édeskevés. Én a különleges helyett inkább azt mondanám érdekes! - burkoltan fejezte ki magát a tetovált férfi, miszerint szeretne többet megtudni arról, amiről beszélt. A férfi is felemlegette az Öreg Sennin-t, ahogy azt Inomata Tomonori tette.
- Meséljen többet az Örökkévalóságról, kit szolgálnak! – mondta ki végül. Datara azért kelt útra, hogy megismerje a Világot, így hát most azt tette.

**Lanmao** Hétf. Ápr. 22 2019, 12:59

A helyzet koránt sem volt rózsás.

Ugyan a nyugalmi állapot - mit a teázó idegen oly' könnyedén kijelentett, - valódinak és ténylegesen nyugalmasnak bizonyult az elmúlt néhány másodpercben, Datara egy percig sem felejtette el, hogy fegyveres, kilétüket titkoló és arcukat elfedő alakok gyűrűjében álldogálni nem éppen kifizetődő. Ennek ellenére, nem akadt több választása, mint csatlakozni a nyugodt teázáshoz.

Tea nélkül, ugyanis a férfi Datara ellenérzéseire egy korttyal válaszolt.

- A legkiválóbb Usucha. - Lehelte ki a forró gőzt. - Egyenesen a Tea Országából. Utazásaink egyik legkülönlegesebb szerzeménye. - S egy újabb apró nyeletet követően, Datara észrevette a férfi szemébe gyűlő, vékony könnyréteg elmosódását az immáron csillogó, kék íriszek fényében. Onnan már csak egy pillantás volt a vöröslő orr, mi enyhe megfázásra utalt. - Azt mondják, aki egész életében ezt issza, az örökké élhet. - Emelte bögréjét, majd újabb adagot kortyolt. Ezúttal Datara hallotta, ahogyan a tea lezúdul a férfi torkán gégeporca minden egyes mozdulatára, s miután az arcát felfedő, középkorú férfi végzett, nyelvcsettintéssel tette le maga elé a még mindig belülről gőzölgő bögrét. - Sosem tudtam mértéktartóan fogyasztani az ilyesmit. - Mosolyodott el kissé szemérmesen, eközben mindvégig a bögrékre nézett. - Ha óhajtja, a bögre helyett csészével is szolgálhatok. - És táskájába nyúlva, már elő is halászott egy halványkék színű, virágmintás chawant.

//Eldöntheted, hogy elfogadod e a teát. Ha igen, akkor a férfi a csészébe tölt Datarának és átnyújtja neki. Mindegy hogy dönt, a következőkben leírt szituáció alakul. //

[...]

- A cél szentesíti az eszközt barátom. - Tette karba kezét. - Az örökkévalóról nem lehet mit elmondani. Ám az örökkévalóság már egy annál tartalmasabb regélni való. - Akárhogy is cselekedett az előbb az ifjú vándor, a férfi elkezdi elpakolni a saját maga előtt lévő teáskészletet. - Mi gyűjtjük a múlt tudását és megörökítjük a jövőnek: Az örökkévalóságot szolgáljuk, mi vagyunk a Tudás Őrzői. Történeteink eljutnak egészen a fagyos hegyektől a délipartokig. - A férfi felállt és néhány lépést hátrált Datarától, hogy ne fenyegetésnek vegye. Bár a vándor, még ülve is majdnem egy magas volt az álló teázóval. - Nem tud rólunk, mert az árnyak közt járunk! Csak a hangunkat hallja... Hol bőszen danolva az ősi legendák dicshimnuszait, hol suttogva, dúdolva a múlt elfeledett borzalmait. - Újfent arcába húzta a vékony szövetmaszkját. - Jöjjön velünk és megtudhat többet is. Figyeljen és tanuljon, ha pedig késznek érzi magát, csatlakozzon. - Azzal a férfi hátat fordított Datarának és a többiek közé sétált. Ahogyan melléjükért, ők is hátat fordítottak. - A nevünk Yonzaku. Az én nevem Tenkuu. Nos? - Nézett vissza válla felett. - Velünk tart?

// Ha Datara nem tart a csapattal, akkor Tenkuu a következőt mondja: "Ha meggondolná magát, innen Keletre a főút egy kisebb kereskedelmi állomásként használatos faluba fut. Az ottani fogadóban éjszakázunk, majd tovább állunk a Keleti-kontinensre." Akárhogy is dönt Datara, ha eszébe jut a lány a fa alatt, őt már hiába keresi, nem látja semerre. Eltűnt. Egyedül Kiyoumaru maradt Datara mögött, aki éppen nyalogatta a saját mancsát.

Az események több úton haladhatnak tovább, Datara reakciójától függ a kalandod alakulása.//

**Datara** Csüt. Ápr. 25 2019, 15:35

Lanmao

A férfi nem tágított, mindképp meg szerette volna kóstoltatni a Szerzetessel a teát.
- Nem kérek köszönöm. - utasította vissza újfent - Esetleg egy másik alkalomkor. A férfi élvezettel fogyasztotta a forró italt. Még a nevét is elmondta hátha rá tudná venni az óriási férfit.
~ A cél szentesíti az eszközt! Ez igaz, nem tudott vitába szállni eme elgondolás ellen, mert akkor meghazudtolná magát. Datara szintén eme elvet követte, épp emiatt. A Világszemlélete eltért az átlagos emberétől. Ő semleges volt, számára a jó, a rossz egyszerű szavak voltak. Egyszerű előítéltek. Ezen fogalmak, amúgy is relatívak voltak, egyik ember, amit jónak nevezett, azt a másik pedig rossznak. Datara már igen fiatalon megértette, miszerint egyik sem létezhet a másik nélkül. Számára nem csak „fehér” és „fekete” út létezett, volt még egy harmadik… a „szürke” út. Az az ösvény, amire rálépett és szép lassan haladt előre.
- A Tudás Őrei. – mondta ki hangosan, miközben figyelte a férfit felállni. A hallottak csak még jobban felkeltették az érdeklődését. Ha tényleg azok voltak, akiknek mondták magukat, akkor jó lehetőség állt előtte, miszerint többet megtudjon a céljáról, amiért útra kelt.
- Yonzaku. Szóval maguk a zene Istennőjét szolgálják! A Keleti Kontinensen Yonzaku-t a zene Istenének tekintetik. A tetovált Szerzetes járt már többször a Keleten fekvő hatalmas Kontinensen, mégpedig a Démonok Országában. Ott volt található egy Templom, minek Yakou a tagja volt. Datara már annyi időt töltött ott, hogy a második otthonának nevezhette a helyet. Az ott élők nem közösítették ki a kinézete miatt, barátságosan fogadták és néztek rá. Az ott tartózkodása alatt sokat tanult a Kontinensről, ebből kifolyólag ismerte a nevet.
Mikor Tenkuu – ez volt a neve a teázó férfinak – felajánlotta, hogy tartson velük, tanácstalanná vált. Felállt és a táskájából elővette a papírlapot, mi miatt találkozott velük.
- Most egy olyan választás elé állított, amit meg kell gondolnom. Azért keltem útra, hogy többet megtudjak arról, amiről ez a lap ír. A Tudás iránti vágy vezetett Önökhöz. Önök, akik a Tudás Őreinek nevezik magukat. Tenkuu-dono, Ön a Tudást ajánlott fel, ahogy ez a papír szintén. Melyiket válasszam vajon? Erre a kérdésre csak Datara tudhatta a választ, nem dönthetett helyette senki, tudta jól.
~ Várjunk csak egy kicsit! Elvileg a Tudás Őreivel állok szemben, állításuk szerint. Lehet, tudnak valamit a lapon szereplő dolgokról.
- Ha tudnak segíteni többet megtudni a leírtakról, akkor magukkal megyek! – mondta. Ha esetleg azt mondta tudnak segíteni neki, akkor igennel válaszolt. Ha esetleg nemet mondott, akkor kért egy kis gondolkodási időt.
Datara nem feledkezett meg a lányról, azonban, mikor a szemeivel elkezdte keresni, már nem látta sehol. Magára maradt az erődben, egyedül Kiyoumaru maradt mellette. A Szerzetes elindult, ám nem sokkal később helyet foglalt egy fa tövébe és lótuszülésben meditálni kezdett. Összhangba hozta a testét a szellemével. Döntenie kelletett, merre vezessen tovább az Útja. Igazából azonban már eldőlt, az útja nem ágazott semerre, még mindig arra vezetett, amin beleláthat a Világba.
- Na, Kiyoumaru ideje ismét a második otthonom földjére lépnem, ideje újra a Keleti Kontinens földjét taposnom. - Tenkuu és a csapata az elmondása szerint a Keleti Kontinensre tartottak. - Még nem jártál azon a földrészen, hamarosan viszont megismerheted! – azzal Kelet fele vette az irányt és követte a főutat, ami egy kis kereskedelmi állomásként funkcionál faluba vezetett. Az ottani fogadóban fogják tölteni az éjszakát és onnan indulnak tovább Tenkuu-ék.

**Lanmao** Csüt. Május 02 2019, 13:38

Az ifjú, ámbár annál nagyobb szerzetes figyelmét szemlátomást felkeltették a feltűnő idegenek.

Furcsa volt a maga nemében, hiszen az elsőre agresszívan fellépők mostanra barátságosabbá szelídültek. Talán úgy érezték, hogy ennyien nem tudnának elbánni Datarával? Vagy talán más célból kezdték ki a Vándor Szerzetest? Akárhogy is, most kecsegtető ajánlatot küldtek neki és félreérthetetlen volt az invitálásuk. Nem mondtak el többet annál, mint amit Datarának ebben az állapotában tudnia kellett, de a hívogató szöveg megtette a hatását.

- Ahogy mondja. - Felelte, s a felelet hezitálásából, valamint a tagok összenézéséből kikövetkeztethető volt némi meglepettség.

Ezt követően Datara tett új lépéseket, mi várakozásra kényszerítette a Yonzaku tagjait. Tenkuu visszafordult Datarához és elvette tőle a papírt, majd alaposan megnézte mindkét oldalát. A maszk alatt is látszott, hogy szemöldökét ráncolja.

- Ezt hol szerezte? - Kérdezte, majd a választól függetlenül folytatta. - Elolvasni ugyan én nem vagyok képes, de tudom, hogy kik segíthetnek. Ehhez hasonló írást legutóbb a Mocsár Országának egyik templomában láttam. Akkor sem tudtam mire vélni. Attól tartok, hogy egy elfeledett nyelv lehet, mit talán csak kevesen érthetnek. A templomi szövegek egy fát ábrázoló dombormű köré íródtak. Ez talán elindíthat egy úton. - Nyújtotta vissza a papírt, de még vetett rá egy utolsó pillantást.

Végül Tenkuu nem adott konkrét választ, talán már segített is Datarának. Talán csak ennyit tudott, s azt el is mondta.

- Örültem a találkozásnak, Névtelen Szerzetes. - És a csapat végül megindult.

// Természetesen a reakciódtól függően alakulnak megint a következő események. //

**Datara** Pént. Jún. 28 2019, 14:34

Lanmao
/Elnézést a késésért/

A Yonzaku tagjai meglepődtek, mikor a tetovált Szerzetes felismerte kit követnek. Ennek egyértelmű jelét adták, mikor összenéztek. Tenkuu visszament Datara-hoz és elvette tőle a papírost. Megnézte, majd elmondta, hogy ő sajnos nem tudja elolvasni, azonban tudja, kik tudnának.
~ Mintha ez már történt volna nemrég! ~ merengett el. Dejavu érzés fogta el. Datara megtudta, miszerint Tenkuu már látott olyan írásjeleket, mint amik a lapon szerepeltek, mégpedig a Mocsár Országában, egy templomban. A templomban lévő szöveg egy fát ábrázoló faragás körül helyezkedtek el. Amint elmondta mit tud az írásról, visszaadta a papírt.
~ Ezek szerint tényleg valós a papíron szereplő jelek, s a tartalma. Ketten is megerősítették ezt, így már nem lehet humbug az egész, nem csak egy ember szórakozása. Tökéletes! ~ mosolyodott el. Datara örült annak, hogy szánt arra időt, miképp utána járjon a dolognak.
- Tenkuu-dono! Kérem, várjon! – szólt utána a távozó férfinak. - Szeretnék élni az ajánlatával és magukkal szeretnék menni! – mondta határozottan - Tanulni szeretnék, több mindent megtudni. Datara élt a kínálkozó lehetőséggel és nem hagyta elszalasztani. Akkor nem tudta, hogy mi lesz a döntésének következményei, ám ez nem érdekelte, mint oly’ sokszor máskor. Sok mindent nyerhetett azzal, ha velük tart és nem foglalkozott mással. A közeljövőben úgyis tervezte, hogy átutazik a másik Kontinensre és meglátogatja az ott élő barátait. Ha véletlenül nem úgy alakul a dolog, mint azt szeretné, akkor ellátogat hozzájuk és majd ott is kérdezősködik. Ezért sem vesztene semmit, ha velük tart. Később is folytathatja itt az útját, az nem befolyásolná, ha pár hónap telne el.

**Lanmao** Kedd Júl. 16 2019, 00:08

// Semmi gond! Én is elnézést kérek Smile

//

Szinte már érezhető volt a maszkos férfi elégedettsége.

Ez megmutatkozott hanglejtésében, szavaiban, és testbeszédében is.

- Reméltem, hogy ezt mondod, Névtelen Szerzetes. - Tárta szét karjait, majd nyitott tenyérrel, ámde összezárt ujjakkal emelte maga elé vízszintesen jobb kezét, majd bal kezét ökölbe szorítva nyomta azt jobb tenyeréhez, végül kissé lehajtotta a fejét. Társai is így tettek. - Üdvözöllek köreinkben! - Meghajoltak, majd leengedték kezüket és hátat fordítottak. - Itt az ideje indulni. - Intett Tenkuu, de Datara már nem tudott reagálni a szavaira. Óriási fájdalom robbant homlokába: a Vándor Szerzetes elragadta a sötétség.

[...]

Karmazsin lángok mohó lakomája zajlott az ódon kolostor elenyésző falai között.

Fájdalom hangja sivított a széllel, mi messzire vitte ezen perzselő éjszaka fájdalmát... A füstöt, a kormot, a hamut, az égett hús szagát. Lelkek tucatja gomolygott a füsttel, szabaddá válva menekültek el a fizikai létezés martalékává lett testük fájdalmas kínhalálától. S bár maga a halál borzasztó és rémisztő energiákká duzzadt, a vége mégis csak a felszabadulás volt. Ezen az éjszakán óriási erejű chakratömeg széledt szét a mindenségben, s csatlakozott újra az Örökkévalósághoz. Egy pillanat erejéig még megzavarták a folyton sodró, természetes áramlás rendszerű folyását, majd megnyugodva tértek tova, váltak szét lényegük valóira, s tűntek el "embernek lenni."

A hegytetőn lángolt minden, a füst beleolvadt az éjszakába.

A pokol fel-fel törő nyelvei úgy pusztítottak, mintha csak most engedték volna először szabadjára őket. A lakoma recsegéssel, lobogással járt, mégis, egy ezüstszín Khakkhara lépésről-lépésre rezzenő csengése járta fölül a pattogó tűz és a még nyögdelő áldozatok moraját. Minden egyes csengést egy-egy koppanás követett, s minden egyes koppanást a férfi köpenyének suhogása körített. A lángok úgy távoztak az alak útjából, mintha csak félnének tőle, majd oltalmazóként zártak össze mögötte.

Dattara látott mindent, minthogyha csak ott lett volna.

Minthogyha ő lett volna a fal, az égő pad, a szétfolyó oltár, a szakadó mennyezet, a füsttel lepett hörgő hulla a sarokban. Látta őt és a helyzetet abból a szögből, ahonnan csak akarta. Látta, ahogyan a férfit kikerüli a füst és a tűz, a leomló parázsdarabok is elhárulnak körötte, míg ő maga a bíbor mindenfajta színében pompázott. Ha az ember csak ránézett, elfogta valamilyen furcsa, megmagyarázhatatlan érzés, mi arra késztet, hogy távol tartsuk magunkat tőle. Ugyanakkor ez a fajta érzés párosul egyfajta biztonságérzettel is. Hatalmat sugárzott, mégpedig olyan hatalmat, aminek oltalma alatt bárki szívesen élne. Akárhogy is: bármennyire is volt egyszerre félelmetes és megigéző, botja minden egyes rezdülésénél megszólaló csengői nyugalmat árasztottak környezetére. Datara úgy érezte, hogy akármennyire is bizarr és szörnyű az, ami itt történik, mindennek így kell lennie és minden a legnagyobb rendben van.

Legalábbis addig, amíg ez a férfi itt van...

- REIIIZOOOO!!!!! - Hangzott a torokhang valahonnan az olvadó oltár kénköves poklából.

Egy lángoló lény ugrott elő, bestia módjára törve a lassan haladó papnak kinéző alak felé, kinek szeme csukva volt.

Jól láthatóan a támadófél körött a levegő meghajlott, teljesen eltorzult a hő olyan magas fokától, mit senki sem élhet túl. Ha Datara jobban figyel és jobban megnézi, ha koncentrál, akkor furcsamód, mint egyfajta szemlélődő, bármelyik irányból szemügyre veheti az alakot. Egy csupasz, égett testű, idős szerzetes, kinek haja és szakálla már leégett, testét lángok fogták körbe és falták, pusztították, ám az alakja köré egy lángokból szőtt főnixmadár csapdosott szárnyaival, pontosan úgy, ahogyan a szerzetes a karját mozgatta.

Minden létező erejét ebbe a támadásba fektette, szemében már nem volt látható más, csak a halál.

- MOST MEGHALSZ, REIZOOOOO!!!!! - Okádta, s hihetetlen gyorsasággal vetette rá magát a csukott szemű férfira, aki a nyugalom szobraként ütötte földhöz, s ezzel szólaltatta meg Khakkharáját. A csengők szava mindenhonnan visszhangzott, s a világ elnémult. Datara sötétségbe vakult. Az előbb még érezte a hőt a bőrén, még akkor is, hogyha testét nem találta sehol. Hallotta a halál zaját, érezte az indulatok hevét s azt a nyugodtságot, amit a férfi magából árasztott. A következő pillanatban pedig, a döntő ütközet momentumában újra elveszítette minden érzékét. Nem maradt más, csak a sötétség, s egy nyomó, feszítő érzés a mellkasában.

"Látlak-Téged-Figyelő! Várni fogok rád..." - Hallatszott egy néma suttogás a távolodó hangtól, mely mély volt és selymes, nyugodt, mint köpenyének suhogása, kimért lépteinek koppanása, mint Khakkharájának visszhangzó dallama.

[...]

- Végre felébredtél! - Hallotta meg saját köhögése közepette Tenkuu hangját, s már reflexszerűen ült is volna fel ágyából, ám a férfi mellkasára tapasztott kézzel visszanyomta. - Á-á-áááá. Pihenned kell! Kedves Névtelen Szerzetes. - Fintorodott el, majd intett a többieknek, hogy elég a bámészkodásból.

Datara furcsamód gyorsan visszanyeri minden érzékszerve fölötti uralmát, s mindenféle mellékhatás nélkül józanodik fel teljesen. Gyorsan fel tudja mérni a terepet: Egy nagyobb, több ágyas szobában vannak, az egész egy fogadó, vagy bármilyen másik szálló helyiségének tűnik. A csapat többi tagja már elfoglalt egy-egy ágyat. Itt összesen öten vannak rajta és Tenkuu-n kívül. Ők engedelmeskedve vezetőjük parancsának, elfordultak Datarától és lekezdtek kiszállingózni a szobából. Az utolsó becsukta maga mögött az ajtót.

Tenkuu ekkor állt fel Datara ágya mellől és saját ágyához sétálta.

- Jó pár órára kiütötted magad. - Jegyezte meg miközben holmijai között kutakodott. - Egy Keleten fekvő fogadóban szálltunk meg. - Tenkuu levetette maszkját és úgy nézett Datarára. Idősödő volt. Gyengén barázdált arcát fáradtság nyúzta. Fáradt barna szemei kedvesen csillogtak a gyenge lámpások fényében, mik egyenként megtalálhatóak voltak az összes ágy melletti asztalon. Homlokán egy forrott seb bújt meg. - Most már az arcomat is láttad, modorom is személyesebbé vált, tudod a nevem, most felajánlom, hogy hívj csak Tenkuu-sannak. - Ült le ágyára, mi néhány sorral arrébb van Dataráétól. - Remélem ez már elég ahhoz, hogy te is bemutatkozz végre.

**Datara** Csüt. Aug. 22 2019, 20:17

Lanmao

Amint Tenkuu kiadta parancsot az indulásra, Datara olyan fájdalmat kezdett érezni a fejében, hogy nem tudott magánál maradni, pillanatok alatt sötétség borult a szemeire. Eszméletlen volt a hatalmas férfi, ám Ö magának tűnt annak. Mintha valami szörnyű esemény közepébe csöppent volna a Szerzetes. A látvány borzalmas volt, ám számára inkább furának tűnt. „Milyen eseményt látok? Miért látom ezt? Hogy láthatom ezt, hisz nem voltam jelen hasonló eseményen sem, az emlékezetem szerint?” Ezen gondolatok jobban foglalkoztatták, mintsem a látvány borzasztotta el. Őt még az sem rázta meg, ha a szemei előtt öltek meg valakit, legyen az nő, gyermek vagy öreg. Miért is rázta volna meg, hisz mikor valaki meghal, egy új élet születik, és ha egy új élet születik valahol, másutt meghal valaki. Ahogy egy lény megszületik, úgy az egyszer meghal. Eleinte Ő sem volt kivétel, mint a többi ember. Ő sem akart beletörődni az elválásba. Azonban idővel ráeszmélt arra, hogy nincs értelme azon rágódni, hogy valaki végleg eltávozik, mert az a Sors akarata.
Az égő kolostor képe olyan tisztának tűnt számára, mintha csak Ő maga látná. Érezte a szél által messzire vitt égő hús szagát és fájdalom ittas hangok sokaságát. Rengeteg lélek szabadult fel akkor a hús börtönéből és vált szabaddá. Olyat érzett, amitől libabőrös lett abban a nem mindennapi tájban, vagy legalábbis ezt hitte. Azon éjszaka hátborzongató zajai között, olyan hang ütötte meg füleit, amit nagyon is jól ismert. Egy Szerzetesi bot csilingelő hangja kezdte elnyomni a többi zajt. Egy férfi kezében volt a bot, aki elől még a tűz pusztító lángnyelvei is kitértek, ahogy haladt előre. Mintha csak rettegtek volna, olyan volt a látvány.
~ Ez olyan érzés, mintha átéltem volna már ezt. De mégis hogy? Ez a táj ismeretlen, ahogy a férfi is. Hogy láthatom ezt, hisz az Erdő Országában, ahol voltam és hol beszélgettem Tenkuu-val, ott nem volt a közelben ilyen hely. Mi lehet ez? ~ érthetetlen volt a Szerzetes számára, amit akkor élt át. A férfi csak halad előre rendíthetetlenül. Se a tűz, se a parázs és még az égő törmelékek sem tudta megérinteni, még csak a köpenyét sem. Datara sem szívesen akart a közelébe kerülni, annak ellenére, hogy egy kettős érzet uralma alá került. Úgy érezte mintha valamilyen erő távol akarná tartani őt a férfitől, másfelől viszont olyan biztonságérzet árat belőle, mint amit Tenzen közelében érzett, még gyermekkorában. Olyan erő sugárzott az előtte állóból, amivel bárkivel és bármivel gond nélkül szembe tudott volna szállni. Az Ő társaságában nem kellett volna félnie semmitől. Már-már kezdte magát megbabonázva érezni az ismeretlen személytől. Hirtelen valakit a nevén szólítottak. A hang a tűz pusztító erejétől olvadozó oltár felől jött. Egy parázsló lény ugrott elő és egyenesen az ismeretlen férfi fele tartott. Arról a helyről, ahol állt, nem igazán látta az égő valamit, pedig kíváncsivá vált mi lehetett az, ami képes volt olyan magas hőmérsékleten még életben maradni, aminél még a levegő meghajlott. Hirtelen perspektívát váltott, mintha csak egy szemvillanás alatt egy másik helyen állna, és onnan figyelne. Úgy látott, ahogy egy ember nem képes. Az égő valami, nem volt más, mint egy öreg Pap. Az idős férfit a lángok oly’ módon ölelték körbe, ami Datara-t egy főnixre emlékeztette. Ahogy az öreg kezei mozogtak a tűz olyan módon csoportosul körülöttük, mintha lángoló szárnyak lennének. Az öreg férfi elordította magát. Datara hallotta még a Szerzetesi bot csilingelését, majd elsötétedett minden. Ugyanaz történt vele, mint ami akkor, mikor Tenkuu hátat fordított neki. Pont a döntő pillanatban lett vége, mikor eldőlt volna a dolog. Annak ellenére, hogy sötétség borult újonnan a Szerzetes szemeire, még hallotta, hogy valaki hozzá szólott. Hallotta, hogy az ismeretlen férfi hozzáintézett szavakat. Ezt követően Tenkuu hangjára és a saját köhögésére lett figyelmes. Minthogyha tudta volna, hogy feküdt, a férfi hangjára azon nyomban fel próbált ülni, ám Tenkuu nem engedte, mellkasánál fogva nyomta vissza a tetovált férfit. Datara pillanatok alatt teljesen úrra lett érzékszerveinek, így rögvest körülnézett. Egy nagyobb helyiségben tartózkodott, hol több emeletes ágyat látott.
~ Valamiféle szálláshelyen lehetek. ~ állapította meg ~ Hogy kerültem ide, nemrég még az erdőben voltunk. Tenkuu-n és saját magán még öt másik személyt látott, kik Tenkuu előbbi utasítását követve szétszélednek.
- Pár órára? Nekem csak perceknek tűnt! – mondta meglepetten. - Mi történt velem? Mi volt az a látomás vagy álom, amit láttam? – kérdezte - A Keleti Kontinensen lennék? Miként kerültünk ide? Kérdések tömkelege cikáztak a fejébe és az ismeretlen férfi - kit látott - a hangja víz hangzott: „Látlak Téged Figyelő! Várni fogok rád...” Az arcát takaró maszktól megvált férfi szavai rázták vissza valamelyest a megszokott viselkedésébe.
- Oh elnézést kérek a modortalanságomért, kérem bocsásson meg! A nevem Datara. – mutatkozott be végül.

**Lanmao** Szer. Aug. 28 2019, 19:38

Tenkuu összeráncolt homlokkal figyelt Datara szavaira.

Szemlátomást alig értett valamit abból, amit a Szerzetes mondott neki. Folyamatosan méregette őt. Végignézett rajta, majd amint a fiú befejezte a mondandóit, Tenku az ágya végénél lévő ládában kezdett kutakodni és pakolászni. Minden ágy végében egy hasonló láda volt: Fából készült, vaspántokkal erősített, kulcsra zárható. Kényelmesen elfért benne mindenki holmija. Datara ágyának végében is volt egy, abban egy kulcs is megtalálható volt.

Botja az ágya mellett a falnak támasztva várt.

- Magam is meglepődnék, hogyha már a Keleti Kontinensen lennénk. - Kuncogott fel rekedtesen. - Ha sejtéseim nem csalnak, - húzott ki ládájából egy tekercset - akkor itt vagyunk! - Azzal kihajtotta a tekercset, mi így egy nagyobb világtérképet formált. A tekercs többi része ezen területek nagyított verzióit tartalmazta, különböző jelölésekkel. Legalább még öt ilyen papíros volt, de ezeket mind csak futólag látta Datara, ahogyan Tenkuu letette őket mellé a földre és rájuk pedig ezt a nagyobb világtérképet helyezte. Ujjával az előbb említett pontra mutatott.

- Ez itt a Folyó és a Tűz Országának határa. Mi már a Tűz Országában tartózkodunk. Kelet felé haladtunk és egy part menti Kikötőváros fogadójában szálltunk meg. Innen remélhetőleg - mutatott végig ujjával a térképen - a Tea Országába tudunk hajózni, onnan pedig a környező szigetekre és onnan már egyenes az út a Keleti Kontinensre. - Tenkuu felnézett Datarára. - Ez a legbiztonságosabb út.

Tenkuu hagyott némi időt, hogy a Szerzetes feldolgozza amit mondott.

- Örülök neked, Datara. - Állt fel végül ágya mellől, ugyanis lótuszülésbe telepedett le a térképekhez, amiket a földre terített neki. - Ami viszont a külsődet illeti. Meglehetősen szokatlan. - Visszasétált a ládájához és visszarakta a térképtekercset, aztán kulcsra zárta és a kulcsot ruhája belső zsebébe rejtette. - Nem csak a magasságodra gondolok. A szemed, a hajad... Mit jelentenek a tetoválásaid? Honnan jöttél? Semmit nem tudunk rólad, mégis velünk utazol. Ahhoz, hogy közénk tartozz, tudnom kell rólad egyet s mást. Remélem nem haragszol meg érte. - Azzal leült a saját ágyára és figyelt.

Nagyon úgy tűnt, hogy kihasználná az alkalmat némi beszélgetéshez.

// Itt most valóban egy beszélgetős, eszmecserés, kötetlen dolog jön. Nem muszáj a hosszú poszt, bár a karakter érzései és gondolatai egyes említett dolgokkal kapcsolatban fontosak lehetnek.
A most következő dolog akár hosszadalmas is lehet, ezért kettő megoldást javaslok: 1.) A témákat szedjük majd szét, tehát a beszélgetés fusson több szálon, több témát érintve. Azt, hogy mi mi után következik majd össze ollózzuk, a lényeg, hogy most történik minden, de egymástól elválasztott (pl [...] -al jelölve) részekben egymástól eltérő beszélgetések, témák is mehetnek. 2.) Egy bármilyen chatre alkalmas felületen megejtjük egy számodra és számomra is alkalmas időpontban ezt a beszélgetést. Te úgy, mintha Dataraként beszélnél én pedig úgy, mintha Tenkuu lennék. Mellé írnánk némi belső kommentárt akár. Bár ezt főleg te Smile

A döntés tőled függ, először is várom a következő reagodat. //

Ajánlott tartalom

Határvidékek

Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek

Re: Határvidékek