Határvidékek

Az ország határai gyakorlatilag sokkal inkább annak hatalmas területén alapszanak, mint természetes akadályokon. A folyamatos erdőségek, amelyek körbeveszik a megbúvó falut gyakorlatilag ellenőrizetlenek, mivel a falu a védelemre koncentrál.

Hideg tekinteted szúrósan fúródik a fiúéba, aki kivont karddal áll alig Tőled pár méternyire. Ujjainak szorítása már szinte csikorog a fegyver markolatán, de nem mozdul, mintha csak gyökeret eresztett volna dermesztő nyugodtságod láttán. A döbbenet az ajkára fagyaszt minden szót, amit neked szánt volna. Arrogáns mozdulattal fordulsz sarkon, hogy magad mögött hagyd ezt a szánalmas szájhőst. Minek is pazarolnád az időd ilyenekre? Ahogy tovább húzod magad után a bágyadtan hörgő polgármestert, a saját lépteidén kívül, s a férfi halk agónia-mímelésén kívül nem hallasz mást hangot. Nem eredt utánad.
Amint visszatérsz a tanácsterembe, majdnem ugyanaz a látvány fogad, mint amikor távoztál innen: mintha csak egy gulya vadló vágtatott volna keresztül a szobán, az értékes, antik bútorok egymás hegyén-hátán, a megrémített méltóságok reszketve szorongatják a szék lapját, amin ülnek. Az egyik szánalmas patkány még maga alá is vizelt. Gen'Ei mint az öntelt hadvezérek a vert sereg fölött, áll a szoba közepén, szálfa egyenes tartásával, hátrafogott karjaival méregeti a politikusokat. Amint megpillant, arcán játszott rosszallás fut végig, miközben elégedetlenkedő hangon, a sznobok akcentusát utánozva szól Rád:
- Na de Zouo... Remélem nem hiábavaló a fáradtságod, ezek a világtalanok épp oly tudatlanok, mint amilyen sokra tartják a tudásukat. Reszketeg idióták... Használhatatlanok. De talán a Polgármester úr segítőkészebb lesz velünk... Igaz?
Szinte észre sem veszed, de már melletted guggol a férfi, bűvös lélektükreinek átható tekintetével fürkészve a félholt urat. Grabancát két ujja közé csippentve emeli meg - mintha egy különösen visszataszító, ám annál érdekesebb csúszómászó volna - hogy a szemeibe tudjon nézni. A polgármester pillái egy pillanat alatt kipattannak, hogy aztán pár másodperc múlva ernyedten csukódjanak le. Teljesen elvesztette az eszméletét. Már nem lehet hasznotokra.
- Úgy hiszem, ennyi erre a napra bőven elég, ha nem is sok volt. Azt ajánlom jól pihend ki magad holnapra, mert kemény napunk lesz. A szállásunkig visszavezető úton pedig elmesélheted, mit sikerült kiszedned belőle.
Mintha mi sem történt volna, úgy jöttök ki a városházáról, ahogy bejöttetek: kerülve a feltűnést, de egyébként, mint két normális ember.

Rejtélyes képességekkel felruházott mentorod lankadatlan figyelemmel adózik a birtokodba jutott tudás előtt. Tükörsima, korát meghazudtolóan tiszta bőrű állát dörzsölgetve kezd hangosan morfondírozni, mintha csak neked címezné elmélkedéseit.
- Embertelen küllemű, fakó kísértet... Aki minden bizonnyal komoly erőknek parancsol, már ha hinni lehet a világtalanok délibábos képzelgéseinek, ugye? Misztikus teremtmény, aki babonás fantazmagóriák terjesztésére kötelezi a vezetőséget... Talán saját magáról akarná elterelni a figyelmet? Ha valóban magasan képzett shinobi, akkor a híre már megelőzte Őt. Az erő és a hírnév mindig kéz a kézben járnak... A nem kívánt figyelem azonban átok is lehet, kelletlen szerető, aki mohó árnyékként lohol a nyomodban, akármerre is mész. Talán a hírek nyomán haladva hozzá is eljuthatunk. Nem gondolod Zouo?
Nehéz sóhaj szakad fel Gen'Ei mellkasából, ahogy ismét felemásul csillogó lélektükreit az ég boltozatára függeszti. Szinte maga elé sem tekint, úgy lépdel azzal a Tőle megszokott könnyed, méla méltósággal, ami olyan különös jelenéssé teszi ezt az embert. Mintha csak a csillagok mutatnák az útját, mint holmi közvetítők a valóság és a valóság megszentségtelenítése között. Mereven magabiztos arcéleire pillantva szinte már megkérdőjelezed magadban, mit is jelent tulajdonképpen a valóság, ha efféle ember oldalán vagy kénytelen utazni, aki annyira természetellenes, és egyúttal annyira mi sem egyértelműbb a lényénél.
A szállodai lakosztályotokba visszatérve minden ugyanoly együgyű pompával fogad, mint amikor magatok mögött hagytátok. Némi kínos csend után ismét megszólal mestered.
- Ideje lenne pihenni térned. Nem szeretném, ha figyelmetlenségen kellene érnem Téged holnap. Engem még mindig az éjszakába szólít a kötelességem... De Te csak aludj....
Bár még a gondolattól is irtózol, hogy tétlen ülj, amikor a faludért is tehetnél valamit, apáskodó szavai hirtelen sokkal értelmesebbnek tetszenek, mint korábban. No, nem mintha bármi meggyőződét éreznél tanácsai hallatán, de kénytelen vagy szembesülni azzal, milyen ólomsúllyal is telepszik az álom a szemeidre. Szinte már fáj állva maradni, egyedül csak egy gondolat tart ébren még, hogy elvonszold magad az ágyig. Hihetetlen, hogy törhetett Rád ilyen fáradtság ennyire hirtelen... Talán csak a harci hév vagy a kötelességtudat tartott volna idáig ébren?

A komor képzetek álomvilágából riadsz a valóságra. Ha kínoznának se tudna eszedbe jutni olyan éjszaka, amikor mélyebben aludtál volna. És az utolsó emlékeid, a bűbájos szavak, amikkel Gen'Ei takarodót parancsolt... Átok! A vénember minden bizonnyal az akarata erejével kényszerített mély álomba, hogy egyedül magáénak tudhassa a hívogató éjszakát. Túlságosan művi az egész ahhoz, hogy ez hétköznapi véletlen legyen. A képlékeny fölény talán még az övé, de virrad még új Nap, s Te is tartogatsz még pár dolgot magadban...
A hajnal már kérlelhetetlenül követeli magának az égboltot, ám tékozló mentorod sehol nem találod a lakosztályban, legalábbis nem látod. Bár nem tűnik annak az alakoskodó féregnek, aki csak úgy hitványan elrejtené fizikai valóját - ahhoz túl büszke, hogy ilyesmi technikákhoz nyúljon - de még bármi megtörténhet. Addigra sem érkezik vissza, mire Te már útra készen, felszerelkezve nyúlsz át az ablakpárkányon, hogy egy könnyed mozdulattal átrántsd magad a kereten. Szerencsére a szálloda felépítése lépcsőzetes, így nem kell különösebb energiákat fektetned a puszta távozásba. A szűk utcák felett áthaladva meg-meg pillantod az utcákon kora reggel kószáló embereket... Szesztől bűzlő hontalanok, vánkosuk hevenyészett rongydarabok. Olcsó örömlányok, akik kialvatlan tekintettel figyelik az utcákon tehetetlenségükben tekergő férfiakat, hátha sikerül még némi pénzt szerezniük, mielőtt a rossznyelvű népek tömegekben árasztanák el az utcát. Ezek a férfiak pár hete ilyenkor még munkába indultak ugyanitt - a bányába. Ugyanaz az alkat, szóhasználat jellemzi Őket, mint azt a bűzhödt senkiházit, aki tegnap éjjel Rád förmedt a kocsmában. A megvezetett pojácák sokasága szinte már madártávlatból egészen aprónak, s jelentéktelennek tűnik, olyannak, aminek eltűnése nem verne visszhangot a világ szegleteiben. Épp oly törékenyek és jelentéktelenek, mint dédelgetett gyermekálmaik, amik odáig silányulnak, hogy egykedvű bambasággal nézik a láthatárt, hátha az új Nap új életet is hoz magával.
A háztetők magasságában nehéz volna szem elől téveszteni a hatalmas tárnát, ami annak a hegynek a gyomrába vezet, aminek a lábához ez a város is épült. Amint csökken a távolság, úgy annak a gigászi kétszárnyú ajtónak is egyre tisztábban rajzolódnak ki a részletei, ami megálljt parancsol azoknak, akik nem jogosultak a vénséges tárnába való belépésre. Tehát mindenkinek, jelen esetben. Az ajtó a maga nemében valódi mestermű, vastag szilfa, kovácsoltvas verettel és rengeteg lakatban végződő lánccal. Ezek szavatolják a bánya síri nyugalmát. De hogyan fogsz átjutni rajtuk? Mi vár Rád odabent? És mit fog csinálni Gen'Ei, ha visszatér a szállásotokra?

A kihalt utcákon senki érdeklődését nem keltetted fel így az utad mondhatni zökkenőmentes volt. A bejáratnál gondolataidba merülve kerestél más bejáratott illetve bármi olyan dolgot ami neked akárcsak a legkevesebbet is elárulná a bent lévő lényekről. Keresésed közben csak egy dolgot találtál mi kis meglepetésként szolgálhatott. Az ajtó jobb oldalától nem messze egy kicsi nagyjából egy deciméter átmérőjű cső jött ki épphogy a földből. Maga a cső nem is lenne olyan furcsa hisz ki tudja milyen eszközök kénének egy bánya működéséhez, ám ami meglepő, hogy vékony kicsi szinte alig látható fehér füst jött ki belőle. Ez engedett téged arra következtetni, hogy vagy működésben hagytok ott egy gépet, vagy a démonokon kívül más is akad oda lent. Mondjuk az is lehet, hogy a démonok röstellték a csínytevésüket és bűnbánatból el kezdték folytatni a munkát habár erre igen csekély esély volt. Nem maradt túl sok választásod azt ajtó berobbantását és a klón trükköt vetted be, majd észrevétlenül elrejtőztél és vártad a zajokat ám azok csak nem akartak jönni. Se pukkanás se semmi, csupáncsak a jegyzetek által keletkezet füstnek a szagát érezted illetve néha láttad is. Ráunván az események alakulására úgy döntöttél, meglesed mégis mi lett teremtényed sorsa. a klón csak ott állt a bányába vezető alagút előtt, hol az ajtó darabjait lehetett szétszórva felfedezni, viszont sem zaj, sem fény csak egy lefelé vezető út. Persze ezen az úton sínek és pár bányás kocsi is volt.

A jegyed a talált pénzhez képest nem volt túl drága, mindössze 100 ryo, és tökéletes rálátásod volt a színpadra. Majd amint beesteledett, és már csak a Hold és a csillagok voltak láthatóak a tiszta égen, hirtelen minden lámpa, és fényforrás a színpad közepére irányult.
- Jó estét Hölgyeim és Uraim! Önök a felejthetetlen, a legjobb, és a leghíresebb társulat, a FÖLD VÁNDORLÓ SZÍNÉSZEI, előadására lesznek invitálva, és a még legfrissebb darabunkat láthatják. Kérem dőljenek hátra, és szívják magukba a csodálatos drámát, jó szórakozást kívánok. - kezdte meg a jól öltözött úr az estét.



Az első felvonás véget ért, hosszú, körülbelül 30 perces lehetett, mégis megfogta az illetőt, érdekelte, vajon mi jön ez után, a ninja meghal, vagy túléli? És a szerszámok, de maga a kard ereje mi lehet?



A felvonásnak itt lett vége, ugyanis át kell rendezniük a színpadot a föld alatti jelenetekre.
- Nagyon érdekes, de ezt hogyan csinálhatják? Úgy megijedtem mindkét robbanásnál, és a vágás. - a lány beszél hozzád. - Téged hogy hívnak? Még nem láttalak a falunkban, te is vándor lennél, vagy rajongó, aki kíséri a társulatot? - kérdezi tőled. Amint válaszolsz a fények újból visszajönnek, és megkezdődik az utolsó felvonás.



Hatalmas tapsvihar fogadja a művet, a színészek meghajolnak, és akkor veszed észre, hogy összesen 11-en vannak, a beszélővel együtt, a vastaps kijár nekik, majd a végén, hamár a kezdést ő mondta, le is zárja az illető.
- Köszönjük a figyelmet, eltelt az idő, ki gondolta volna, hogy 2 és fél órás a mű. A kíváncsibb személyeket várjuk a színpad mögött egy kis teázgatásra, és beszélgetésre, meg kell mondjam sok, de nem mindegyik kérdésre válaszolunk. Akivel nem találkozunk többet, annak szép estét, és szép álmokat kíván A FÖLD VÁNDORLÓ SZÍNÉSZEI!!! - és tűzijáték tört fel a színpad tetejéből, ami még egy 5 perces műsor volt. Itt az idő, ha érdekel a csapat, vagy ez a mű, akkor most van esélyed kérdezni. //Ha lemész, akkor a kérdéseid meg is írhatod a következő post-ban, ha nem mész oda, akkor írd le az okokat, és a végén azt, merre mégy tovább.//

//A színezést vedd úgy, hogy végig "Seablue", nem tudom miért váltott néhány helyen fehérre, és zöldre, biztos a panel miatt, viszont nem tudom megcsinálni, úgy hogy sajnos marad ilyen ebben a postban  //

//Na vissza is tértem a nyaralásból//

//Közelében nincs a tiédnek, de az enyémből csak ennyire futotta.//

Befogadtak téged, megmutatták a helyed a sátrak között, majd segítettél a pakolásban, hárman elzárták a színpadot a hatalmas tekercsbe, majd készült indulni a csapat, ekkor, a nagy kavarodás után képes voltál mindenkivel találkozni, akik be is mutatkoztak neked.
Seimisu Kazama vagyok, háttér színész, és robbanás felelős. - nevetett.

Tsukomi Nana vagyok, a rendező, és a női színész, ha van olyan a darabomban, de sohasincs. - mosolygott ő is.

Gambare Juurik, a főszereplő, és a sztár. - vágta magát egy furcsa pozicíóba, amin mindenki más nevetett, majd a férfi is beszált.

Takumo Shiba, jutsu ember, és biztonsági őr, emellett jegy eladó, kellékes, és harcos, és zsoldos, és.... - mondhatott volna még sokmindent, legalábbis úgy tánt mondana még pár dolgot, de a társai lállították.

Nozamu Genki vagyok, és nem örülök, hogy itt vagy. - idősebb volt nálad, de valószínáleg ő is egy új tag lehetett.

Tsubara Hachi, a tulajdonos, és az első számú porondmester. - lehet, hogy ez csak a cirkuszban van, de t nem érdekelte, talán tényleg az volt régebben, és ő is volt az a férfi, aki folyamatosan beszélt a társulatról. Már csak ketten maradtak, egy fiatal lány, és egy öregember.

Hana vagyok. - nézett rád szép szemekkel. - És Nana azt ígérte híres színész lehetek. - ekkor mindenki megtapsolta a kislányt, és mondták, hogy már most is az. Egy kicsit furcsa volt, hogy nem volt vezeték neve, de talán ez olyan rejtély, amibe még nincs belelátásod.

Rokujirobo vagyok, a mester. Híres Iwagakurei shinobi voltam egykoron, harcoltam a háborúkba, de a szenvedélyem mindig is a tanítás, és a színészkedés volt, na meg a pénz. - hatalmas hahota rázta meg az utat, amerre a szekerek mentek, még volt három ember, de úgy tánt, ők csak segítők és mindenesek, testőrök nem voltak jelen. Ez a csapat kápráztatta el a nézőket, bár akkor, mintha többen lettek volna. Miután megtudtad, hogy a Gőz országába mentek, gondolkodhattál, vajon melyik útvonalon, és aztán ki is derült, a Hang országán keresztül.
- Fiú, kérlek mutatkozz be nekünk te is. - miután megtetted, újra szólt. - Chen, igaz, holnap reggel hatkor tanítás, mind színészkedés, és ha jól láttam az előadásod, mind bábhasználat. - ekkor mindenki meglepődött, talán ők nem vették észre, de az öreg ügyesebb volt.

//Bocsi a képek ilyen berakása végett, és a következő post Hang országa-->Erdőségek//