Re: Határvidékek

Kisame Szer. Feb. 03 2021, 22:26

- Akkor reggeli utánra meg is találtam a legjobb elfoglaltságot számunkra. Tudod, mint régen. – fordul még kettőt a tányérokkal, s egy apróbb kosárba gyűjti a reggeli alapanyagait a hűtő mélyéről. Csendben hallgatja végig a mondandódat miközben a szaporán járó kés felszeli a zöldségeket, s egy enyhén rotyogó fazékba nem csúsznak a fa deszkáról.
- A tegnapi események szerintem mindenkit eléggé megleptek. – kavarja meg a zöldségeket, majd hozzá üt a léhez egy tojást. – Tudod Kiyoko, nem volt egyszerű ezzel az egésszel együtt élni. Valahogy, az én vállam most könnyebb, de minden teher most már a te vállaidon nehezedik. Nem gondoltam, hogy most lesz itt az ideje mindennek, s ha úgy gondoljuk én magam sem így terveztem ennek hangot adni. De természetesen lesz időd megbeszélni mind a két tulokkal amit csak szeretnél. Ha meg a ház előtt vagy a vidéken fognak randalírozni még a végén én is csatlakozni fogok ahhoz a csapkodáshoz! – lóbálja meg a kezében a fakanalat, majd óvatosan meri ki a megfőtt tojást a vízből. Enyhe levet önt még a tojásra, majd pár zöldséggel tuningolja fel a látványt és az ízvilágát is a reggelinek.
- A szomszédok manapság úgy is élnek halnak a szerencsejátékért. – foglal helyet melletted miután magának is szedett az ételből. Pálcikáját a szokásos rutinnal töri ketté, majd az asztali áldást követően jókorát kortyol a levesből.
- Fogadhatnának, hogy melyikőjük segge pirosodik ki hamarabb. Még a végén pénzt is szereznénk bogaram, talán ők lennének a kulcs a gazdagságunkhoz? – vigyorog rád ahogy könyökével játékosan oldalba bök.

- Ha tudod mit kell tenned akkor tedd, és ne félj holmi elutasításoktól, vagy bármitől. Majd megismered, de csak akkor, ha meg is akarod ismerni és olyan utat járni mint amilyent ő is jár. – a tálakat a mosogatóba helyezi, vizet enged rájuk, majd a közeli tárolóból hoz pár szerszámot és eszközöket az étel utáni kertészkedéshez.
Gyors felfrissülés és öltözködés után a kertben találkoztok, ahol folytatja félbeszakadt gondolatait.
- Gyermek korodban lelkes voltál, nem törődtél nagyon azzal, hogy mit is gondolhatna rólad a világ. Nem volt lehetetlen, nem volt olyan, hogy valamit ne tudnál. Mindenbe belevágtad a fejszédet és nem lehetett sok mindentől eltántorítani még akkor sem, ha valami nem sikerült. Mit gondolsz mi változott? Az életkorod, meg nagyobb lett a melled, de odább még mindig ugyan az a Kiyoko vagy aki mindig is voltál. – mutat rá a kancsókra ollócskájával, majd egy kisebb ásót vesz elő, hogy egymástól egységes távolságba üregeket ásson a földbe. Utolsó kérdésedre nem válaszol egyből. Csak végzi a munkáját miközben árnyékba borul a telek. Egy kósza felhő siklott az égen ragyogó arany korong elé, majd lomhán suhant tovább a tengerkék égen.
- Tudod nem gondolkodhatok az ő fejével. És sajnos nekem még ilyen agyturkász szemeim sincsenek, hogy belelássak mindenki múltjába, gondjába és bajába. – törli meg a homlokát, mely után némileg piszkos lesz a kobakja, de úgy tűnik nem zavarja egy kis piszok.
- Nem tudom, hogy valaha hallottál e a „nagyanyádról”. A párom is hasonló ember volt mint te. Habzsolta az életet, lelkes és boldog nő volt minden egyes napjában. Sziporkázott, tele volt élettel és ő is azt csinálhatta amit csak akar az egész föld kerekén. De amint egy nehezebb döntést kellett meghoznia, vagy seggbe rúgta az élet valamiért, habozott. Habozott, várt, és minden egyes kérdésére a választ kereste. Hogy lesz ez? Mikor lesz ez? Vajon mi lesz, ha? Nincs ha, Kiyoko! – ültet el egy kisebb fa csemetét némileg több indulattal a kelleténél.
- Ha nem akarsz lemaradni az életről amit eddig is éltél, akkor merj belevágni az ismeretlenbe. Mi baj lehet ha valami nem jön össze? Kinek volt mersze eddig is beleszólni az életedbe saját magadon kívül? – tapiskolja be a csemete körüli földet a csizmájával, majd lehuppan egy kis, szétnyitható székbe.
- Élj, tapasztalj és légy merész, tökös mint mindig is voltál! Ha nem szeret? Fog más, elhiheted! Ha igen, te tudnád őt szeretni? Mindezekre magadnak kell rájönnöd kedvesem és ez csak akkor fog menni ha belevágsz!

**Misaki Kiyoko** Csüt. Feb. 25 2021, 00:00

- Remek, a kert mindig megnyugtat! – húzok elő egy hajtincset, és babrálgatom ujjaim közt. A következő beszélgetésre végig csak bólogatok, s elgondolkodok, hogy vajon mégis mekkora lehet az a teher most a vállaimon.

- Azt hiszem, volt már nehezebbel is gondom, bár soha sem olyannal, ami a szerelmi életem célozta volna meg. A szerelmi életem pedig mindig is egy érzékeny pont volt a számomra. De papika, úgy hiszem, előbb-utóbb úgyis kiderült volna, s inkább most derüljön mindenre fény, mint akkor, amikor már semmit sem tudunk tenni ellene – felnevetek, amikor azt mondja, hogy csatlakozna ahhoz a csapkodáshoz.

- Valahogy el is tudom képzelni, hogy te győznél. Évtizedekig voltál a szüleim oldalán, ennyi idő alatt pedig biztosan rájöttél már valami olyasmire, hogy mi lehet a Tenseigan hátránya, gyengéje… és azt is elképzelem, hogyha már bizalmas barátuk voltál, a családunk tagja, akkor az nem csak azért volt, mert olyan jól kijöttetek egymással – valójában arra próbálok célozgatni, hogy a papika biztos valamiben nagyon erős lehet, és ezt a képességeit titkolja. Biztosan tud egy-két trükköt, amivel a Tenseigan hatását alááshatja, vagy egy ellentámadást, és olyan képességek birtokában van, amiről én még csak hallani sem hallottam. Nem tudhatom biztosra, de csak sejtésem van róla, hiszen eddig a huszonöt évem alatt úgy rejtőzködtünk, hogy közben senki sem jött rá, mi is folyik itt valójában. Meg merem kockáztatni, ha most kimegyek az utcára, senki sem fogja tudni, hogy évekkel ezelőtt elszöktem, és mindenki úgy köszöntene, mintha csak egy kirándulásra hagytam volna el a falut. Lehetséges, hogy eddig is láttak már minden egyes alkalommal, amikor visszatértem a falumba, hogy ellenőrizzem, minden rendben van e a papival. És soha senki sem kérdőjelezte meg, hiszen Takigakure még mindig fényes, és már rég nem lenne az, ha elárulnék valakinek valami bizalmas információt. Soha nem értettem ezeket a hatalmi harcokat… főleg a nyakunk körül a láncot, hogy nem hagyhatom el a falut engedély nélkül, különben olyan információkhoz juthatnak más nemzetek, ami a biztonságunkba kerülhet. Mindenki tudta eddig is, hogy melyik nemzeteknél vannak a bijuu-k… ha nem így lenne, az Akatsuki nem kereste volna őket soha. Szóval pont emiatt ostobának tartok minden nemzetet, és végig félelemben élik le az életüket. Oké, van okuk rá, de nem így kellene folytatni. Háború mindig lesz valami idióta miatt, akit kiskorában nem szerettek eléggé. De emiatt nem kellene pórázt kötni minden shinobi nyakára, s megszabni nekik, hova mehetnek. Szabaddá tenném a határokat, oda mehetsz, ahova akarsz, ott telepedhetsz le, ahol akarsz a szükséges papírmunka után, ha hivatalossá akarod tenni – valószínű, sokkal egyszerűbb lenne az élet így, hogy nem kell folyamatosan mindenki után kajtatni.

- Raionra tippelek. Lehet, hogy keménynek tűnik a dojutsuval, de egyébként egy szarhal. Tuti az ő segge lenne piros legelőször – röhögök fel. Az a baj, hogy túl vizuális típus vagyok, és most elképzeltem, ahogy a papika előveszi Raion-t, és úgy elveri a seggét, mintha egy tolvajt fogott volna el krumplilopás közben és móresre tanítaná.

- Igazad van, papika. Már akkor meg akartam ismerni, mielőtt tudtam volna arról, hogy ki is ő valójában. És ő is mutatott érdeklődést felém, bár… ő se tudta még akkor, hogy ki vagyok. De remélem, ez nem változott – hozzátennék még ezt azt, de jobbnak láttam betúrni az ételt, amit papika készített, lesz még időnk erre a beszélgetésre. Mindig is szerettem vele beszélgetni, mert olyan dolgokra világított rá, amit én nem láttam meg magamtól, de valójában mindig is aszerint éltem.

Az étel elfogyasztása után gyorsan fogat mostam, és bekaptam egy rágót, mert mindig kellett rágnom valamit, amikor ültettünk, és átöltöztem egy laza ruhába. Egy rövidnadrág és egy egyszerű szürke rövidujjú, amit nem sajnáltam, ha koszos lesz, minderre egy kötényke. A hajam pedig felfogtam egy kontyba, elöl két tincset lent hagyva.

- Ne már, papa, már te is? Ha végre lesz egy olyan férfi, aki nem a melleimnek fog beszélni, miközben kommunikálok, akkor elhiszem, hogy megéri. De igen, ezek alapján nem változtam egy cseppet sem. Soha nem érdekelt, mások mit gondolnak… ha jobban belegondolok, valahogy mindig sikerült megváltoztatni ezeknek az embereknek a véleményét, s az enyémre formálni. Ott van Raion… ezelőtt nagyon szarba harapott volt, de a kalandjainknak hála megtanulta használni a szarhal jelzőt – sóhajtok egyet. Még nem is mondtam el neki, hogy hogyan jött elő a Tenseigan, és hogy majdnem ropogósra sültünk, ha nem jött volna elő. Talán ez is mutatta, hogy valójában fontos nekem Raion, és a családom egy tagja.

Amit papika mondott, mélyen elgondolkodtatott. Nincs olyan, hogy ha. Ha most nem cselekszem, akkor elszalasztok egy lehetőséget. Vajon mennyi ilyen lehetőséget engedtem már kicsúszni a kezeim közül? Talán tényleg nem kellene foglalkoznom azzal, hogy ki mit gondol, csak egyenesen belemenni mindenbe, amit kigondolok és habzsolni az életet, ahogy eddig is tettem. Hiszen csak egyszer élünk… kivéve, ha Edo Tensei-t használ valaki, de nem akarok agyatlan lenni.

- Szóval… jobb bocsánatot kérni, mint engedélyt? – ezt láttam az egészben. Ha nem próbálom meg azt cselekedni, amit gondolok, akkor nem tudhatom, hogy mi lenne a végén. Tudnám szeretni? Azt hiszem igen, de ez egy olyan dolog, amire valóban magamnak kell rájönnöm.

Elültetem a következő csemetét, amiből egy szép napon majd egy gyönyörű, zöld bokor lesz. Kiyoko-bokor.

- Most lesz bőven időnk. Amikor összefutottunk Morival, éppen a szekeret próbálták megjavítani, amikor aztán egy csapat bandita támadt ránk. Mire kettőt pislogtunk, a szekér eltűnt Mori segédével, és rengeteg irattal. Felajánlottam a segítségem, és nem tántorodom el ettől a döntésemtől. Addig fogok az ügy után járni, míg ki nem derül az igazság. Lehet, hogy így kicsit háttérbe szorul az a megismerés, de mi segít a legjobban, ha nem egy közös probléma? Közben mindig van idő… Lehetséges, hogy éppen ezért nem maradhatunk majd sokáig, de inkább nem bíznám magunkat a véletlenre, s addig erősödjünk itt, amíg lehet… - sóhajtok.

- Tudod, papika, mielőtt Raion és én elindultunk volna, egy csapat támadt az Amegamira. Mi ketten pont kint voltunk, s Raion próbált a Tenseigan használatára tanítani, amikor ez a Battousai megjelent… valami konohai suttyó. Nem tudom, mond e valamit a neve. Raionnak ideje sem volt bármit is cselekedni, úgy tűnt, hogy itt még a Tenseigan sem segít, vagy csak túlságosan eltereltem a figyelmét előtte, amiért rajtunk ütöttek. Amikor Raionnak már nem volt sok, hogy… - itt nagy levegőt veszek, és gondolni sem akarok arra, mi történt volna akkor, így be sem fejezem.

- Aktiválódott a Tenseigan. Nem tudom, pontosan mi történt, és mit tettem, csak arra emlékszem, hogy Battousai bajtársai holtan feküdtek a saját fegyvereikkel a testükben, a fickó pedig rémülten futott el. Két hónapig szinte vakon feküdtem, míg Raion lábadozott… ha nem talált volna ránk egy kedves család, akkor talán most nem itt lennénk, hanem valahol Kemurigakure határán sorvadnánk. Azt hiszem, ha valaki a szeretteimet bántja, akkor átváltozok egy hatalmas, ideges zöld emberré (She-Hulk.) – mesélem. Nem tudom, hogy fog erre reagálni, lehet, hogy megijed most arra gondolva, hogy majdnem elveszített. Tudja nagyon jól, hogy tudok magamra vigyázni, de ilyenek után most még jobban kell majd. Nem tudom, hogy Battousai hogyan ismert fel, abban viszont reménykedem, hogy mások nem fognak. Hiszen soha senki nem tudott arról a papi rejtekének hála, hogy ki is vagyok valójában. Soha nem kerültem be a bingóba és írtak ki elveszettnek.

Már csak azt kellene kideríteni, hol van ez a két majom, hogy egyáltalán kommunikálhassak velük.

**Osumi Hiroto** Pént. Márc. 05 2021, 17:02

//A Bővítményemben írtak alapján Asa-baasannál szállt meg a karakter és az edzés miatt eddig nem járt Konohában.//

//Az előző fórumkalandért kapott Raiton: Giant (ha mégis harcra kerül a sor) nem használom, mert két ilyen technikát nem tudja elsajátítani a karakterem négy nap alatt.//

//Felszerelés: Hátizsák, 6 kis tekercs, egy részletes térkép, shurikentartó, tinta, 15 robbanó jegyzet, 1 füstbomba, 1 dobot energiatabletta (13 darab), 10m drót, élelem//

Aznap volt az első nyugodt éjszakám, már amennyire nyugodtnak lehet nevezni a falunk elvesztése okozta fájdalom után járó krónikus üresség-érzetet és a kilátástalan valóság lágy arconb*szását. Bár igaz, Asa-baasan szerint nem forgolódtam az éjjel és sokkal kipihentebbnek tűntem. Annak is éreztem magam, a könyörtelenül fárasztó edzések végre meghozták eredményüket és képes voltam nem egy mechanikus kéz markában élni az álmomat. Az öreg hölgy javaslatára útnak indultam Konohába, hogy szembesüljek azzal, ami lett belőle, hogy számot vethessek önmagammal. El tudtam volna képzelni Juro kárörvendő nevetését, ha nem ő is ugyanolyan szorult helyzetben lett volna, mint én. Kivéve, ha mindvégig ezt akarta..

A látvány letaglózó és szívszorító volt, mintha Konoha néma siráma minden egyes szívverésemnél egy extra fájdalomlöketet adott volna, mely végigterjedt a testemben. Végigsétáltam az egykor falunak nevezhető romhalmazon, végigjártam mindent keserű arckifejezéssel haladva a törmelékek és medikus sátrak között, ahonnan minden percben egy-egy nyögés hallatszott ki és lassan kezdtem felfogni, miért küldött ide a nő. Látnom kellett kudarcomat. Azt, hogy mennyire gyenge vagyok, hogy a számomra fontos dolgokat nem tudtam megvédeni. Mindent megtettünk, a falut mégis letarolták. Mégis mit mond ez el rólunk? Korábban azt hittem a hazánk szeretete és az elhatározás elég erőt adhat, de ha így van, valaki vágy még nagyobb lehetett az elpusztítására. Végső soron, ha valaki olyan kinevezést kaphat, mint én..

- Osumi? - Rázta meg valaki a vállam hátulról. - Osumi Hiroto? Úgy tudjuk, elkerülted a futárt, akit érted küldettek. Nara Shikaku azonnal a sátrában kíván látni. - A váratlan idézés kijózanított lamentált állapotomból és célt adott nekem. Végre volt mit tenni, miután napok óta először végre szabad voltam. A futár arcán látszott a megkönnyebbülés és én is örültem, hogy nem mulasztottam el a dolgot. Megköszöntem neki és elszántan megindultam a vezetői sátor felé.

Torkomban dobogott a szívem minden egyes kimondott szó után egyre hevesebb ütemet diktálva. Nevek kiejtésekor vigyázzba vágtam magam, már ha lehetett még annál egyenesebb háttal állni. Néhány napja kaptam meg a kinevezésem és máris rám bíztak egy csapatot? Egy S szintű küldetésen? Hálát adtam az égnek, hogy csak ideiglenes vezető voltam csupán, úgy éreztem, még nem állok készen egy ekkora felelősség vállalására. Mindenesetre magabiztosan próbáltam hozzáállni a dologhoz és nem kimutatni kételyeimet, amik percről percre gyengültek. A falu nem véletlenül választott. Erősnek kell lennem. Ezzel hitegettem magam napok óta és Asa-baasan is ezt tukmálta belém ínycsiklandozó bablevese helyett. Egyre biztosabb lettem benne, hogy meg tudom csinálni. Szerencse, hogy az öreg bölcs tanácsára magamhoz vettem néhány felszerelést, elvégre óvatosságból sosem elég. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy talán nem véletlenül küldött ide.

- Ötven perc múlva találkozunk a főkapunál - adtam ki első parancsomat újdonsült Tokubetsu Jouninként és elindultam kifelé a többiekkel együtt.

A sátor szájánál megálltam, gondolataim vadul és könyörtelenül játszottak az előttem álló küldetés lehetséges végkimenetelivel és amivel meg lehet akadályozni ezeket. Végül én is elindultam a magam útjára és bevásároltam néhány felszerelést a külön a még mindig küldetésre indulók számára felállított sátrak egyikénél - egy részletes térképet, hat kis tekercset, tintát és elég élelmet. Ezek nagy része otthon is megvolt, csakhogy nem hoztam mindent magammal. Fegyvereim nagy részét otthon hagytam és jól is tettem - bár küldetést kaptam, ezek nagy része a feladat jellegéből adódóan csak hátráltatott volna. Nevelő szüleimet meglátogatni nem lett volna értelme, nem is tudtam, hol keressem őket, talán Aitól búcsúztam volna el, de ő sem volt elérhető közelségben.

Ahogy mondtam a többieknek, ötven perc múlva én is megjelentem a főkapunál és köszöntöttem a többieket.

- Üdvözöllek benneteket. Ismerlek mindannyiótokat valamilyen küldetésről, azonban szeretném, ha ti bemutatkoznátok egymásnak és elmondanátok, miben vagytok erősek. Így könnyebb lesz összeállítani a formációt. Én Osumi Hiroto vagyok, katon-raiton beállítottságú és hajtechnika specialista. - Misagere nézek beható tekintettel, azt jelezve, hogy ő se mondjon ennél sokkal többet. - Azt hiszem megvan a kvalifikációm egy ilyen küldetés végrehajtására, csakhogy gyakorlatban még én sem hajtottam végre behatolást. Főleg nem egy S szintű küldetésen. Fegyelmezettséget várok mindenkitől.

A bemutatkozásokat követően összeáll fejemben amit már eleve is gondoltam.

- A határainkon túl a nagyobb falvakat elkerülve fogunk haladni. Az alap shinobi formációt alkalmazzuk egy hátvéddel. Kenji lesz középen - gyógyítói privilégium. Misage figyel balra, Mitsuko pedig jobbra. Koizumo, ha valóban képes vagy forgatni azt a fegyvert, akkor megfelelő reflexekkel kell rendelkezned; te leszel a hátvédünk Én magam elöl fogok haladni, mivel megvannak a képességeim a veszély érzékelésére.

Ha mindenkinek minden megfelel, akkor útnak indítom a csapatot a találkozási pont felé, útközben pedig végig pásztázom a környezetemet a Muon Satsujin segítségével. Pihenésnél is az első őrséget én vállalom. Az út során csak akkor elegyedek beszélgetésbe, ha valaki kezdeményezi. Ha támadás ér minket, azt a Kamu Nemurui passzív hatásának köszönhetően érzékelném és a szituációnak megfelelően védekeznék.

Csakhogy semmi ilyesmi nem történik, épségben megérkezünk Takigakura no Satoba. Ha miden rendben van, ott átadom a parancsnokságot Koreko Ruinak és mindenről beszámolok neki, ami érdekli a Konohában történtekkel kapcsolatban, külön kitérve a fehér lények jelenlétére. Talán nem a legjobb morálnövelő, de tudnia kell róla.

//Sok sikert és jó játékot kívánok nekünk és a kirigakurei csapatnak ^^ Ebisu.. Kitartást >.< //

//Vásárlás:

6 kis tekercs - 600 ryo

tinta - 100 ryo

részletes térkép, élelem - ?//

//Használt technikák:

Muon Satsujin Jutsu // A Néma Gyilkolás Technikája
Kirigakure sajátos taijutsuja, lehetővé teszi a használója számára, bármilyen látásviszonyok között, hogy csakis annak hangja és mozgása alapján is követhesse és közelítse meg az áldozatát, anélkül, hogy az észrevenné vagy akár csak meghallja, és úgy támadjon rá.
A technikát a legkorábbi tanulmányokkal együtt kell elkezdeni kifejleszteni a használóban, mivel csak ekkor fejlődnek ki olyan testi reakciók, amelyek engedik a technika végrehajtását.
Besorolás: D
Megjegyzés: Alapképesség Kirigakure shinobiknak
Chakraszint: -

Alvó medve morgása // Kamu Nemurui no jutsu
A Jutsu-t tehetséggel és sok órányi önfejlesztéssel lehet megfelelően elsajátítani. A Ninjának fejlesztenie kell az érzékeit és reflexeit, hogy sose legyen védtelen. Amennyiben a ninja megfelelő szintre fejlesztette magát, elérheti, hogy még álmában sem képesek meglepni, mert érzékelni fogja a veszélyt és az ellenfelet. Ez egy olyan jutsu, amit nem lehet tökéletesen elsajátítani, mert mindig van benne hová fejlődni. A technikát éber állapotban is hasznosítani lehet, így a Fizikai támadások nem képesek meglepni a használót, legyen az Ninjutsu, Kenjutsu, Taijutsu vagy eszköz támadás.
Besorolás: A
Chakraszint: 200//

**Yori** Hétf. Márc. 08 2021, 14:35

Ahol a part szakad

// A szigetről való kijutás élményben részletesen ki lesz dolgozva.//

~Azaz átkozott, jól kiszúrt velem… értem én, hogy segíteni próbált, amikor segített eljönni a szigetről, de ez azért nevetséges. Ilyen messzire mindentől, amit valaha ismertem???~ Gondoltam, amikor szembesültem a csúf igazsággal, hogy segítőm a világ egy távolabbi pontján rakott le. Nem volt más választásom, én kértem, hogy segítsen eljönni a szigetről, ahol több évet töltöttem. Szerencsére minden felszerelésemet, és értéktárgyamat is sikerült magammal hoznom, így tulajdonképpen teljesen mindegy a helyszín, hiszen senkim, és semmim nincs, csak az amit most magam előtt látok. ~ Összegezzük akkor… Meg van az összes fegyverem, és hoztam magammal kellő mennyiségű obszidiánt is, hogy tudjak még különleges ötvözeteket csinálni. Nagyon jó… már csak egy hely kell, ahol elkezdhetem a munkálatokat. Hmm... igen egy hely… hol a p****ba vagyok????~ Újra szemügyre vettem a jelenlegi tartózkodási helyemet. ~ Fa… még egy fa.. na ez új, ja nem, fa…~ Egy sűrű erdő közepén voltam se közel se távol semmi a láthatáron csak fák és aljnövényzet. Összeszedtem a táskáimat, és elindultam, hátha szembe jön velem a civilizáció, hiszen ahhoz, hogy dolgozni tudjak, kell egy minimális nyersanyag. Persze van amit be lehet szerezni a természetből, és a minősége is kifogástalan, de azért valamit jobb megvásárolni.
[…]
~ El sem hiszem… alig egy napja jövök még csak, és máris egy faluba botlok?? -.-’~ Sikerült egy falut találnom, hol szerencsémre volt egy kis öreg, aki a helyi ezermester volt és szerencsémre minden földi jóval meg volt áldva. – Üdvözlöm uram, nagyon tetszik a portékája. Van esetleg valami fém hulladéka, amit nem tud felhasználni?- kérdeztem ugyanis fizetni nem akartam semmiért, hiszen nem volt annyi pénzem, mint szerettem volna. – Jó napot fiam! Hááát mondjuk azt, hogy van, de hol van itt nekem az üzlet? – mondta majd végig nézett rajtam. – Nagyon tetszik a fegyvered. Azt hiszem, meg tudnánk egyezni. - mondta, majd elkezdte dörzsölni a markát. ~ Na abból nem eszel~ gondoltam mikor szembesültem az öreg tervével. - A fegyverem egy különleges acél- obszidián ötvözet, nem egyedül álló, de egyedi és saját. Pontosan ehhez hasonló termékek gyártásához szeretnék nyersanyagot szerezni, érti amit mondok?… Mit szólna ahhoz, ha hagyja, hogy használjam a műhelyét és a fém hulladékát, akkor készítek magának egy teljesen az igényeire kifejlesztett fegyvert/eszközt? Áll az alku? - kérdeztem, majd a kezemet nyújtottam az üzletkötéshez. Az öreg rutinos vén fószer volt, ezért azonnal meglátta a potenciált az üzletünkbe, és beleegyezett.
[…]*
Kétnapi kemény munka után sikerült elkészítenem egy alapkészletet a speciális acél-obszidián ötvözetű fegyverekből. 40 darab kunai, 3 katana és egy különleges sai pár, amit az „üzlettársamnak ” készítettem. Nagyon fárasztó napom voltak ezek, ezért miután összepakoltam az öregnél egy ajándékba kapott kis kézikocsira, a helyi italozóba vettem az irányt. Kellően el voltam fáradva, így már az első pohár saké is meghózta a kellő hatást. Biztos, ami biztos alapon kértem még egyet, és a poharam fölött elkezdtem merengni az életről, a hogyan továbbról. Vagyis, csak elkezdtem volna, mert hirtelen egy vadidegen fickó ült le mellém, jókedvét nem palástolta, és az alkoholizálást se ma kezdte. - Az igen.. Ebből holnap nagyon csúnya fejfájás lesz. - jegyeztem meg újdonsült asztaltársaságomnak. – Tuodod te, hogy ki vagjok éinm??? – kérdezte elcsukló hangon. Válaszra már nem volt időm, pedig egy erős NEM lett volna az, ivócimborám elkezdte mesélni a kis életét egészen az őskortól. Csak mondta és mondta… egy sztorit kivégzett egy üveggel lehúzott, egy sztori egy üveg, egy sztori egy üveg. Ez ment egy jó darabig, míg nem elérkeztünk e jelenhez. Na, itt kezdett érdekes lenni a dolog. Mesélt egy fontos küldetésről, rengetek pénzről, és egy ékkő bányáról. ~ Azt hiszem ez az én szerencse napom. ~ Gondoltam, majd láttam, hogy az ürge az asztal alá itta magát. – Én szóltam, hogy ez lesz. – kihasználva az alkalmat felkaptam a férfit a földről, kulturáltan elhagytam vele a kocsmát, majd a falutól távoli erdőbe vittem. Magamra öltöttem a ruháit, és szerencsére a bő beszélőjének úgymond átvettem a helyét a küldetésben.
Már kezdett hajnalodni mikor elindultam arra a helyre, amiről a férfi mesélt. Magammal vittem a kiskocsimat is, hátha találok vevőt az árura, meg amúgy is, ha komoly a küldetés, akkor a ninjáknak előtte nem árt a jó minőségű fegyver. ~ Remélem, nem kell sokáig megjátszanom magam.. Túl sokáig voltam névtelen, ismeretlen és idegen a külvilág számára, most már, hogy tudom, ki vagyok nem karok már lenni.~ Futott át fejemen ez a gondolat, és olyannyira felbosszantott, hogy amint elértem a „találkozási pontra” levettetem az álcámat, és újra magamat adtam. ~ Ha így nem kellek nekik, akkor sehogyan sem… meg amúgy is, honnan tudják, hogy kit kell keresni. Annyi információt elmondott este az a szerencsétlen, hogy még azt is mondhatom ez az álcám…~

// * Vásárlásaim:
3 db fa markolat a katanákhoz 1500 ryo (leírásban m3 árat találtam, ezért gondoltam ennyit a jó minőség miatt)
1kg rizs-1kg szójabab, só, 2 kg alma összesen 100 ryo
10 db robbanó jegyzet 2000 ryo
Magammal hozott felszerelés:
5-5 kunai, shuriken, egy speciális kusarigama, 20 db robbanó jegyzet, 40db kunai+ 3 katana eladásra, vagy eltereléshez, és a fentiekben vásárolt dolgok.//

**Tsunomi Ai** Hétf. Márc. 08 2021, 17:08

// Ahol a part szakad – Ebisu //

Csendesen ültem az ágyamon és felhúzott térdekkel bámultam magam elé, mígnem egy sóhaj keretében el nem fekszek az ágyon és a plafont nem kezdem el bámulni. Az elmúlt napokban hatalmas ürességet éreztem magamban, mióta visszatértem a legutóbbi küldetésemről, pedig az nem egy-két napja volt már, de egyszerűen, hogy mi okozta ezt a fajta űrt, azt nem tudtam megmagyarázni magamnak. Mégis most, ahogy itt fekszek, egyszerűen úgy érzem mintha minden motivációm elveszett volna egy pillanat alatt és nem tudom ennek az okát. Bár biztosan kimerült vagyok, és emiatt vagyok képtelen normálisan gondolkodni. Így hát végül úgy döntöttem, hogy hagyom ezeket a furcsa gondolataimat és nyugovóra térek. Másnap reggel nem siettem a felkelést, hisz nem volt dolgom, ám végül ajtóm kopogására végül csak muszáj volt kimásznom az ágyból.
- Megyek már, megyek… - mondom elnyomva magamban egy ásítást, majd ahogy kinyitom az ajtón rögtön egy ismeretlen shinobi fogad, aki egyszerűen közölte, hogy sürgős eligazításra várnak a mai nap, szóval ne késsek, és ha tehetem, minél előbb induljak, végül itt hagyott. Duzzogva visszabotorkálok az ágyamig és egy morcos nyöszörgés követően, miután eléggé kimorogtam magam, végül ismételten sóhajtok és rendbe szedtem magam. Valamiért sose olyan küldetésre küldtek el, amelyek az erősségeim, így ahogy telt az idő, úgy kezdtem el egyre jobban érezni, hogy Kemurigakure csak szórakozik velem. Így nem meglepő, hogy megint azzal a szájízzel indultam el a találkozó pontra, hogy megint egy értelmetlen feladat fog rám várni. Azonban… nemvárt fordulatok következtek, ahogy mint kiderült, egy betörő küldetéssel lettem megbízva, mely bár sok veszélyt vonzat be, de mindent egybe vonva végre az erősségeimet is kamatoztathatom. Az információ tudatában lelkesen hagytam el végül a megbeszélést, hogy ezúttal bebizonyíthatom a falunak az érdemeimet, és ennek örömére, még némi ryo költésbe is fogtam, mely során kissé feltöltöttem a készleteimet. Egyrészt kiegészítettem némi extra tárolókapacitással a dolgaimat, illetve néhány extra kütyüt is előkészítettem magamnak. Bár nem sok időnk volt már csak az indulásig, de azért, még éppen sikerült mindent összepakolnom, hogy végre megindulhassunk célállomás felé. A megbeszélt helyen és időben megjelenve pedig türelmesen megvártam a feladatra kiosztott partnerem, hogy minden gond nélkül megkezdhessük utunkat. Bár tudom, hogy a kemény 120 centimmel nem vagyok az a könnyen észrevehető, személy, de a végre kiszúr (vagy én őt), úgy megközelítve kezet nyújtok neki.
- Tsunomi Ai. Ha minden igaz, veled kellett találkoznom. – mondom neki nyugodtan, ha pedig rákérdezne, vagy kétkedve nézegetne korom/magasságom miatt, úgy hozzá teszem – Hogyha a képességeimre vagy kíváncsi, úgy a találkozó ponton megtudod. Bocsánat, de nem akarom sokszor elmondani. De nem foglak lelassítani, nem kell tőle tartanod.
Végül a nem volt semmiféle egyéb kérdése/reakciója, úgy némán elfordulva a kijárat felé indulva megindulhattunk végre a célállomás felé, ahol reményeim szerint, nem mi leszünk az elsők.

___
Vásárlás:
Maszk -600
Övtáska -1500
2 szett Nekote -1000
Széles Övtáska -2500
10 Füstbomba -1500
Energia Tablettás doboz (15 db gyógyszer) -3000

55.000-10.100= 44.900 maradt

**Doshiri Asuka** Kedd Márc. 09 2021, 17:46

//Ahol A Part Szakad//

Alig másfél napja vagyok a faluban, tehát lényegében még semmit sem csináltam. A családomnak nem esett bántódása, éppen velük töltöm az időm, amikor megérkezik a futár. A szüleim kissé szomorúan néznek rám, hisz tudják, hogy mi következik most. Irány a Kazekage, utána pedig ki tudja hova küldenek tovább. Bocsánatkérően nézek rájuk, majd szomorkás hangon szólalok meg:
- Ne haragudjatok, vár a kötelesség! Igyekszek vissza!
- Vigyázz magadra! - mondja anya, mire integetek és már az utcán is vagyok.
A tőlem telhető leggyorsabban rohanok keresztül a falun, majd amikor megérkezek az épülethez, megtorpanok az őrök előtt. Felmutatom nekik az üzenetem, majd miután bólintanak, már robogok is be. Az épületben persze nem kezdek rohanni, de azért elég gyors léptekkel haladok a folyosón. Végül megállok a Kazekage irodája előtt, kopogok, majd belépek az ajtón.
- Doshiri Asuka küldetésre jelentkezik! - mondom, majd átadom az üzenetet, amit korábban kaptam.
Gaara bólint egyet, így odébb is állok, hogy halljam miről van szó. Koreko Rui, Shikoku Naoki és Zeeko lesz a társam a feladat alatt. Amikor meghallom, hogy egy S szintű felderítésről van szó egy másik shinobi faluban, kissé elkerekedik a szemem. Először Takigakure-be kell mennünk, majd onnan át Iwába. A Kazekage kiköti, hogy csak semmi hősködés, bár szerintem ezt nem igazán nekem szánja, hisz rám nem jellemző az ilyesmi. Megcsinálom amit kell, de felesleges hősködés nélkül.
Az eligazítás után távozok az irodából. Amikor meghallom, hogy Ruinak még maradnia kell, úgy döntök megvárom az iroda előtt. Eltelik egy kis idő, mire ő is kijön. Amint meglátom, azonnal le is szólítom:
- Ööö szia? - szólalok meg. - Mikor és hol találkozzunk? Indulás előtt szeretnék még bevásárolni. Utána viszont készen állok!
A válasza után elköszönök tőle, majd sietek is a szükséges felszereléseket megvenni. Az út ezúttal sem tart túl sokáig, hisz elég gyors vagyok. Az üzlet előtt megállok annyi időre, míg leporolom a ruhámat, majd hatalmas mosollyal az arcomon belépek az ajtón.
- Szép napot! Sürgősen szükségem lenne néhány eszközre. Ha kapok papírt és író alkalmatosságot, akkor összeírom mi az.
- Üdvözlöm! Itt is van, írja le és hozom is ami kell - mondja az eladó, majd munkához látok.
Szerencsére nem kell sok minden, így hamar összeírom neki ami kell: Széles övtáska, 11 apró zsák kis méretű robbanójegyzet, 5 füstbomba, 11 kunai, illetve egy közepes méretű tekercs. Miután leírom, oda is nyújtom neki.
- Szeretnék előre fizetni, illetve a tekercset már most elvinném. Hamarosan visszajönnék a többi dologért is. Megtenné, hogy mindent belepakol az övtáskába?
- Persze, megoldom - mondja, majd hoz egy tekercset. - Azt mondja hogy, ez az egész 8150 Ryo lesz!
Fájó szívvel ugyan, de előveszem a pénztárcámat, majd kiszámolom a kért összeget. Fizetés után távozok, majd újra sietősre fogom és hazamegyek. Gyorsan elmondom a szüleimnek, hogy hosszabb időre el kell mennem. Mire anya azonnal elmegy a konyhába és készít némi útravalót. Amíg ő elkészül, bemegyek a szobámba, majd a tekercsre felírom a szükséges szöveget és jeleket, majd ráhelyezem a bábomat. Végezetül elzárom Ibarát a tekercsbe és elbúcsúzok a szüleimtől. Ezután újabb rohanás következik, kezemben a tekerccsel, illetve az útravaló élelemmel.
Először átveszem a megvásárolt felszereléseimet, majd sietek a megbeszélt találkapontra. Ezután jelzem, hogy én készen állok és ha úgy van, akkor mehetünk is. Az út alatt próbálok beszélgetni a többiekkel, kicsit összebarátkozni, illetve ha pihenünk, akkor a 11 kunai-t felszerelem a robbanócetlis zsákocskákkal. Valószínűleg jól jön majd a Sakura Fubuki technika, hogy ha bajba kerülünk.

_____________________
Vásárlás:
Széles övtáska - 2500
11 Robbanó jegyzet - 11*200
5 füstbomba - 5*150
11 kunai - 11*200
Közepes chakra tekercs - 500

**Aikaho Mitsuko** Szer. Márc. 10 2021, 09:50

//Ebisu- Ahol a part szakad//

Szenvedés, és gyötrelem, minden ami a falu helyén jelent volt. Eltűntek a pezsgő - nyüzsgő utcák, a sátrak közt megfáradt alakok suhantak végig, akik ebből a kimerültségből próbálták újraépíteni az otthont. Valamit, ahol biztonságot érezhetnek. Összeomlott minden épület, ahogy az emberek lelke is, és ebből a hátramaradt szemétből próbálta mindenki létrehozni a saját kis palotáját. Mélyen hatolt belém a tudat, hogy a történtekkor nem voltam jelen, hogy még egy kicsit sem tudtam nyújtani kezemet az elesetteknek, és nem tudtam eléggé hálás lenni azoknak, akik azok mellett álltak, akik számomra voltak fontosak. Egyszerre kongtam az ürességtől, és egyszerre nyomott a teher, hogy nem tettem SEMMIT. Nem ezt akartam, és nem így, de mégis ez lett, és ahogy akkor mindenkinek, nekem is a kapottból kellett alkotnom.

Próbáltam mindenből minél inkább kivenni a részem, nem akartam többé azt érezni, amit akkor éreztem. A végtelen fájdalmat, amit a mérhetetlen pusztulás hagyott maga után, csak tovább növelte, hogy úgy vallottam kudarcot, hogy még csak meg se tudtam próbálni tenni valamit, bármit. És nem akartam egyedül maradni a sötét csöndben, még nem álltam készen, hogy újból szembenézzek a saját árnyaimmal, akik hiába vannak mindig jelen, a fény hiányában túl nagy teret kapnak, teljesen körbeölelhetnek. Túl nagy volt az éjszaka bennem a történtek miatt, és nekem is szükségem volt a gyógyulásra.

Elhúztam a szövetet, ami ideiglenes lakásomat takarta, és belépve csak öcsémmel találtam szembe magamat.

- Kiyoko mondta, hogy adjam neked ezt a borítékot oda, de csak ennyire ugrott haza. - nézett fel Ikumi a könyvből, amit éppen tanulmányozott. Átvéve egyértelmű volt már számomra, hogy valaki felnyitotta előttem. Kivéve egy papírlap volt benne, gyorsan végigfutva rajta, tudtam, hogy azonnal indulnom kell, minden szükséges felszerelésem alapból nálam volt, a jelenlegi helyzet megkövetelte sajnos. Intettem testvéremnek, és azzal a lendülettel siettem a kijelölt sátor felé. Azonban volt ott még valami, amit tudtam jól, hogy Kiyoko hagyott benne nekem. Egy fénykép, melynek már csak szegélyét megpillantva is tudtam, hogy túl sok emléket idézne fel bennem, így jobbnak láttam, hogy egyelőre teljes egésze rejtve maradjon barna íriszeim elől még akkor is, ha már lelkemben megjelent a kép.

~ Osumi Hiroto, S - szintű küldetés A Tűz akarata. ~ szavak, melyek elmémben csengtek tisztán. Kilépve Shikakutól egyre hevesebben vert a szívem, néhány verejtékcsepp csillogott már homlokomon, de tudtam jól, hogy ötven percem maradt, és teljesen fel kell készülnöm, el kell búcsúznom. Nem rég hagytam ott testvérem a könyvvel, máris felé vettem az irányt. Ahogy megpillantott meglepettséget tükrözött az arca, valamit megsejtett, amit közölni akartam vele.

- Hello megint. Sietnem kell most, ígérd meg hogy vigyázol magadra, és nem felejted el, hogy én mindig itt leszek neked… vagyis hát, most egy kis időre el kell mennem, de attól még lélekben veled vagyok, és hiszek benned, és mondd meg Kiyokonak, hogy üdvözlöm. - Az öcsém már megszokhatta az effajta elköszönést tőlem, de most valami mégis más volt. A jelen helyzetben tisztában volt azzal, hogy csak fontos ügy miatt kell elhagyni a falut, és ami fontos, az sokszor veszélyes.

- Inkább te vigyázz magadra. - majd ölelt meg szorosan, nem volt tőle megszokott, de most kijött belőle.

- Minden rendben lesz, ígérem. - mosolyogtam rá, de közben belül még valami nem állt össze, a folyton megingó önbizalmam újfent nem stabil lábakon állt. Ezt azonban Ikumi nem láthatta, csak én.

Még volt egy kis időm, mondhatni pont elég, lassan, komótosan sétáltam az Osumi által kijelölt helyre. Kezemben volt még a boríték, nyakamon lógott Akane hagyatéka, és szívemben zengett a sok biztatás, amit az idő múlásával kaptam, mégis az önbizalmam éppen romokban volt, nem tudtam stabil lábakra helyezni még mindig. Ezen nem segített a tudat sem, hogy egy S- szintű küldetésre kell mennem azzal a tudásommal, ami van. ~ Még nincs itt az ideje, hogy megnézzem a képet, még nem kell az a kis hátszél, még elég, ami most van.~ Tudtam, hogy van lejjebb, tudtam, hogy érezhetem magamat elveszettebbnek, gyengébbnek, mint akkor, ezért még a fejemben cikázó gondolatokból emeltem fel önképemet. Határozottság lett rajtam úrrá, mert muszáj volt azzá válnom, erőt próbáltam sugározni, mert erősnek kellett lennem, és az is akartam lenni.

- Aikaho Mitsuko a nevem, a suiton az én irányom, az, hogy mennyire vagyok benne jártas, nézőpont kérdése. - szólaltam meg elsőnek miközben minden energiámat arra fordítottam, hogy magabiztosnak tűnjek. Az Osumi által felvázolt tervre csak bólintottam, logikus volt, miért kötöttem volna bele?

Az út békében telt, nem akartam beszélgetni senkivel épp. Figyelni akartam a környezetemre, arra az esetre, ha véletlen támadás érne minket, és nem akartam hibázni. Szótlanságom viszont teret adott démonjaimnak, melyeket elhatározásom végett végig kordában tudtam annyira tartani, hogy a bemutatkozáskor mutatott önbizalmam tükröződjön rólam akkor is. Végül megtörtént a parancsnokság átadása, és új vezetőm parancsaira figyeltem.

//Felszerelés: az adatlapon feltüntetettek//

**Nashimaru Junohara** Szer. Márc. 10 2021, 13:37

/ Ahol a part szakad /

Felpörögve, mégis félve lépdelt fel alá otthonában. Toguro hívja, minek sok jó vége nem lehet. Azonban hallott híreket, melyek következtetni engedték arra, hogy bizony más a helyzet ezúttal, s nem azért hívat magához valakit, hogy közölje halálos ítéletét. Ellátogatva hát klánvezérük fogadóhelységéhez egy enyhe gyomorgörcs fogta el, ahogy többedmagával várakozott. Egy cseppnyi idegesség gördült le arcán...

A tájékoztató után köpni nyelni nem tudott... Egy Uchiha fejét kell elvinni... Mindig van lejjebb és ezt most láthatjuk is. Vajon mire kellhet neki? A sharingan méltán híres erejére fájna foga, vagy esetlegesen egészen más irányból kellene megközelíteni kérését? Akárhogy is, tudta jól, nem tisztje kérdezni, s nem is tervezte most megszegni diszkrécióra intő munkaetikettjét. Na nem mintha bármit megtudhatott volna szimpla kérdezéssel... s nem mintha foglalkoztatta volna. Örült a feladatnak, örült, hogy jelen lehet. Iwagakure adósa volt Jun, s régóta megakarta fizetni eme tartozását. A sunagakurei lány nem vette félvállról ellenfelük, hisz első kézből tapasztalta mire képesek a Föld shinobijai, mikor menekülnie kellett otthonából. Noha kecsegtető volt a lehetőség, hogy jó pontot szerezzen vezetőjük szemében, személyes vendettája sokkalta jobban hajtotta. Egy afféle bosszú, mely ha váratott is magára, most végre eljött ideje. Alaposan felkészült, s dárdáit, senbonjait, csengőit magához készítve kezdett játszani gondolataival. Vajon hányan akadnak majd útjába? Vajon hányakat bosszulhat meg egykori társai közül? Számára mindig is idegen volt a szemet szemért elv, most mégis minden egyes halálért kettőt akart volna visszafizetni legszívesebben.
Takigakure kellően rémisztő tud lenni, ha valaki eleget tud róla, ám alapvetően békésebb személyek... s mivel a falut nem érintik, talán ki se szúrják a helyi shinobik. Az út önmagában csöndesen telt, saját részéről. Mindössze indulás előtt intézett néhány szót négy szem közt Shizuhoz.
-Ahogy magától értetődő, tartsuk hát titokban a személyes küldetésünk... És persze ne áruljunk el mindent magunkról. Szükséges lesz, hisz csapatmunkára kényszerülünk, ám ez nem jelenti azt, hogy mindent kell tudniuk. Feltehetőleg ők se fognak csak úgy mindent felvállalni, tehát légy résen, figyeld meg őket. Genjutsu, orvoslás, klántechnikák... ezeket fogom felvállalni. Javaslom te is gondolt ki előre, hogy természetesebben tudd közölni.- Nem kioktatni akarta, vagy főnökösködni, csupán szimplán tudta, hogy Shizu számára viszonylag új a shinobi élet, s ezt éreztette hangsúlyán is. Sokkal inkább anyáskodó volt, mintha csak testvéréhez beszélne, mintsem letorkoló, rideg.

Társaival s klán társával együtt indultak meg erőltetett tempóban. A helyszínen már jelenvoltak páran...
~Ez lesz a csapatunk? Rosszabbra számítottam...~ Nézett körbe a jelenlévőkön. ~Talán túl is élhetjük a végén.~ Jegyezte meg magában, ahogy illendőn meghajolt a többiek előtt.
-Nashimaru Junohara volnék, örvendek. Jómagam a klánunk titkos technikáiban vagyok gyakorlatos főként, s egy alapvető genjutsu tudásom is van. Általában felcserként vagyok jelen a küldetéseken... habár erre alkalmas technikát nem ismerek, az orvoslásban hosszas évek tanulmányai vannak a hátam mögött. Remélem hasznotokra lehetek.- Fordult klán társa felé, jelezve, hogy ideje bemutatkozásának.

**Kureiji Hanaro** Szer. Márc. 10 2021, 17:03

Már jó másfél hete itt rostokol kemuriban. A chuunin vizsgára való lehetőség miatt tartozott kemurinak és lassan esedékesnek tűnt, hogy behajtsák rajta.

Nem az Ő ötlete volt, hogy jelentkezzen, hanem Tetsu-é, de így most kemuri láncra verte az ifjú tolvajt és úgy rángatta, mint Ő a bábjait. Minden egyes ott töltött pillanattal egyre inkább erősödött benne az érzés, hogy kemuri most ketrecbe zárta és nem ereszti el és bár se tudása, se tapasztalata nem volt kiemelkedő, a falunak még is csak jól jött egy külsős akit bármikor bevethet, feláldozhat, hogy ne a saját embereit veszélyeztesse.

Hogy lefoglalja magát az ott töltött idő alatt, bábjaival kezdett foglalatoskodni. Mielőtt elindult volna otthonról feltöltötte a készleteit, pontosabban majdnem minden pénzét bábokra költötte, egész pontosan száztíz darab gyakorlóbábot vett mesterétől, s most elkezdte Őket felkészíteni az útra. Minden bábra két pecsétet helyezett el. A Mokujin Jutsu pecsétjét, melynek köszönhetően maguktól mozognak és Hyakuu Kugutsu Tamashibari//Száz Báblélek kötése pecsétjét.

Végül aztán az események csak-csak beindulni látszottak. Egy ismeretlen shinobi kopogtatott ideiglenes szállása ajtaján, s közölte a parancsot, miszerint azonnali hatállyal járuljon a vezetőség elé.

- Végre haladunk... - jegyezte meg, de a férfi rá sem hederített, így csak némán követte az irodáig.

Ott aztán az illető nem kertelt, egyből a lényegre tért. A háború lángjai ismét felizzottak. Az öt nagy shinobi nemzet az összeomlás szélén, Konohát pedig megtámadta néhány szökött ninja és porig rombolta. A megmarad haderők gyülekeznek és terveket kovácsolnak, hogy visszaszerezzék az irányítást,de ehhez előbb felkell mérni a terepet és itt jön képbe Kemuri és Han. Egy kisebb csapattal elkell mennie Takigakure no Sato-ba. Majd onnan elindulva felderítés végezni az ellenséges vonalak mögött és lehetőleg élve visszatérni. Tsunomi Ai-val meg a két megnem nevezett klán taggal a főkapunál találkoznak, majd egyből indulnak is. A férfi ugyanakkor még megegyeztek, hogy küldetés sikeressége létfontosságú, lévén ezzel baráti szívességet tesznek Konohának. No meg persze az adósuká teszik, bár ezt inkább csak Han gondolta hozzá.

A tolvaj még gyorsan hazarohant, átöltözött a küldetéseken használt ruházatába, felvette hófehér, mintátlan porcelán maszkját, a majd másfél méteres óriás tekercset, mejbe bábjait pecsételt, a hátára erősítette, majd útnak indult.

Elsőnek ért a főkapuhoz, majd nemsokára befutott leendő társa is. Han porcelán maszkját takarásából fintorogva tekintett a jövevényre. A lány gyakorlatilag még gyerek, aki százötven centit sem éri el Han becslése szerint. A csávó azt mondta, hogy S szintű küldetés lesz, bezivárvágással és információ szerzéssel. Maga sem értette, hogy bábosként mit keres itt, de a lányra nézve gyanakodni kezdett, hogy ez csak valami vicc lehet. Ami viszont végleg betette nála a kaput, az az volt, mikor a lány a kezét nyújtotta. A fiú csak lehunyta szemeit, s maszkja miatt alig hallhatóan, szinte sóhajtva bökte ki költői kérdésként

- Shinobi vagy te egyáltalán...?

Nem várt választ és közben a két klántag is befutott. Han feléjük biccentett.
- Kureiji Hanaro... Csak Han... Ha nincs semmi kérdés akkor azt hiszem indulhatunk!
A találkozó helyszínére érve egyenlőre a kemuri bagázzsal marad. Amíg nem kérdezik addig figyelmesen követi a beszélgetést a háttérben megúzódva. Ő nem igazán vezető típus, majd ha esetleges aggályai lesznek a tervel, azt úgyis közli a maga idejében.

Vásárlás
110db gyakorló báb
110x800=88000ryo

Hozott felszerelés (a vásárlással együtt)
Óriás Tekercs
115db Gyakorlóbáb
1. Közepes tekercs (Raiko Kenka technikával a ball alkarra pecsételve)
- Táska: 1szett szerszám készlet (reszelő, penge, drótvágó, fogó), Bábmester eszközkészlet, 8db robbanó jegyzet, 1db öngyújtó; 1db Kizune Úrtól kapott pecsétgyűrű, 1db Kunai
2. Közepes tekercs (Raiko Kenka technikával a jobb alkarra pecsételve)
- Hikaru: 4db füstbomba; 200db tű, 20db hosszútű, 1db Altató gázbomba
- 100db tű torokba pecsételve

Hikaru//Darázs
Han első és kedvenc bábja, melyet egy idős vándortol kapott ajándékba. Elég kezdetleges báb, bár egy-két mechanizmus azért található benne. Gömbalakú, naggyából kosárlaba méretű teste, két karja, egy feje és az alsó részén, amiről a nevét is kapta, egy húsz centis penge található, lába nincs. Karjaiban egy-egy tűvető, szájában egy füstbombavető kapott helyet. Különlegessége, hogy karjai, feje és a penge is behúzható, így csukott állapotban egy egyszerű gömbre hasonlít. Hátulján egy pánt található ami megkönnyíti a szálítását.
- Fejben bombavető
- Felkarokban tűvető
- Alkarokban senbon lövő mechanika
- Lánszóró a báb testében, kivezető nyílás a szájban
- Behúzható penge a báb alsó részében

**Kenta Koizumo** Szer. Márc. 10 2021, 19:49

/ Ahol a part szalad \

Hűvös déli szellő kócolta össze Koizumo haját, aki ezen igencsak meglepődött, hiszen már jócskán délután volt.

~ Azt hittem, a Tűz országában vagyok, mi ez az orkán? ~ húzta orrára a maszkját az ifjú shinobi, miközben az imént kapott levélben megjelölt helyszínre baktatott.

Alig fél órája történt, hogy Emi barátnője (és aránylag visszafogott zaklatója), akinél Konohába érkezése óta elég szerénytelen módon héderel, szokásos, nőkre jellemző rikácsolásával megzavarta kalandos multú hősünk délutáni ~~sziesztáját~~ lelki béke és szakrális egyensúly jegyében organizált meditációját.
- KENTAAAAA! Jött egy Kuchiyose formanyomtatványod! - lobogtatta a jó előre felbontott levelet, rajta Nara Shikaku becses szignójával.

- Idézés? - kérdezett vissza Koizumo, enyhe görccsel a gyomrában. Bár már hónapok teltek el a frontról való szánalmas menekülése óta, és azóta a falu vezetői nem kérdőjelezték meg a számára a harcok végét jelentő sérülések keletkezésének gyanús körülményeit - és valljuk meg, száz meg ezer ennél fontosabb dolguk akadt a pillanatnyilag kiszoláltatott falu védelmével és újjáépítésével -, azért a fiú igencsak tartott tőle, hogy hamarosan előkerül a téma. Talán pont most jött volna el az ideje?

De úgy tűnik, hogy nem. Ahogy átfutotta a levelet, hatalmas kő esett le a szívéről., több okból is. Shikaku-sama megbeszélésre hívta össze a falu shinobijait, ez pedig egyenlő volt azzal, hogy talán egy kis időre ki tudnak törni a renováláshoz és segítségnyújtáshoz kapcsolódó dicső, ámde meglehetősen monoton mindennapi küldetések szorításából.
Koizumo szívesen segített. Valahol feladatának érezte, hogy a lehető legtöbbet tegyen a falu újjáépítéséért, ha már megvédeni nem tudta. Ugyanakkor a századik, ezredik siránkozó sérült, a törmelékek alá szorult vének holttestét rángató, elárvult gyerekek, vagy az életüket jelentő boltjuk maradéka fölött síró, sebekkel borított családok egy idő után túlterhelik a legerősebb idegzetű emberek elméjét is. Nem is tétlenkedett, felkapta az első katanát, ami a keze ügyébe esett, és megindult az üzenetben kijelölt találkahely felé.

Most pedig fújt a szél. Szerencsére pont megérkezett a sátorhoz, ami körül már gyülekeztek a beidézett ninják. Koizumo udvariasan előreengedett egy kunoichit a bejáratnál, majd ő maga is belépett. Puritán berendezésű rögtönzött tárgyaló fogadta, rengeteg székkel, és néhány meggyötört konohai shinobival. Shikaku-sama már ott volt, a szokásosnál is zordabb tekintettel várta, hogy megteljen a helyiség. A székeket lassan feltöltötték az idézést markoló, fegyverüket babráló, ideges társai.
Shikaku-sama nem húzta az időt. Amint megérkezett mindenki - vagy legalábbis elegen -, elkezdte a tájékoztatót. Amint elmondta a feladatot, Koizumon végtelen boldogság lett úrrá. Információszerzés. Beszivárgás. Fedett akció. Csupa olyan kifejezés, amiért rajongott, mint érte a nők. Na jó, azért annál sokkal jobban. A jounin még be se fejezte a záró mondatot, hősünk már indult is a felszereléséért.

Nem készült sok felszereléssel, semmi olyat nem vitt, ami hátráltatta volna a könnyű, csendes mozgásban. Előkészítette senbonjait, övtáskáját a szokásos eszközökkel, hátára vette egyik kedvelt ninjatoját, és konohai készítésű katanáját, nem felejtette el shurikentartóját sem, valamint a hátizsákba bedobált gyorsan pár napi élelmet, amit a konyhában talált. Nem volt szüksége sok ennivalóra, ha megéhezett, mindenhol talált valamit, amit ~~el lehet lopni~~ meg lehet (v)enni. A megadott egy óra bőven elég volt, hogy teljesen összekészüljön, és odaérjen a kiindulópontra, ahol már várta őket Osumi, kinek feladata az ő vezetésük volt a többi frakció csapatával való találkozásig.

Osumi úgy tűnt, érti a dolgát. Nem szaporította a szót, egyből rá is tért a résztvevők képességeire. A csapat tagjai sorban válaszolni kezdtek, legtöbbjük elégséges információt adott magáról ahhoz, hogy megkönnyítse a közös munkát. Persze akadtak kivételek, akik nem viselkedtek éppenséggel profin. Természetesen hasznos, ha az embernek vannak titkos képességei, amikkel a megfelelő pillanatban meglepetést tud okozni, de az apró információmorzsák elengedhetetlenek a gördülékeny közös munkához.

- Elsődleges harci stílusom a kenjutsu, ezenkívül pedig kedvelem a beszivárgást és kémkedést. - foglalta össze tömören repertoárját Koizumo, amikor rá került a sor. Megfelelőnek érezte a megadott információ mennyiségét. A kenjutsut sejthette mindenki, aki ránézett, ha másból nem, talán a két kardból, aminek markolata a háta fölött kandikált várva, hogy használójuk megragadja, a második megjegyzés pedig hasznosnak bizonyulhat már csak a küldetés alapvető jellegéből adódóan is.
Az ifjú shinobi bólintott a neki kijelölt hátvéd feladatra. Egyetértett a vezetőjük döntésével. Az erdős terepre való tekintettel egyelőre ninjatoját vette elő megelőzve ezzel, hogy katanája véletlenül beleakadjon valamibe tempózás közben.

Miután ismertették velük az ütemtervet és a formációt, a csapat nem késlekedett, és ki is röppent a faluból. Végre egy új, nagy küldetés. Koizumo keze összeszorult a markolaton. Nem akart hibázni, nem akart elgyengülni. Ezúttal nem. Minden idegszálával a feladatra koncentrált, a legapróbb gyanús jelre, fenyegetésre is kész volt ugrani.

\ Legközelebb rövidebbre fogom. Felszerelések az adatlapról. /

**Naito Kenji** Szer. Márc. 10 2021, 20:22

// Ebisu – Ahol a part szakad //

”Ide gyere Kenji! Nem, most itt kell a segítséged Kenji! Ezt vidd oda kérlek Kenji! Ezt amoda vidd Kenji! De most ő a fontosabb! Nem, mert ő! Neki lásd el a sérüléseit, de őt se hagyd ki. Meg őt se. Meg őt se… Meg őt se… és őt… meg őt… és őt…”
Meg a többi másik sérültet se. A falu totális megsemmisülését követő napok borzalmasok voltak. Habár a képességeim nem voltak elég kifinomultak még, de igyekeztem kamatoztatni a tudásomat a gyógyítói sátorokban. Szokták mondani, hogy éles helyzetben tanul legjobban az ember: hát én jócskán belecsöppentem a mélyébe. Már profi módon be tudtam kötni valakinek a kezét, ha egyáltalán volt hozzá kötszer. Amikor nem kellett a gyógyításban segítenem, az újjáépítésben segítettem, már amikor nem pihentem. A szüleimet is csak este láttam, de csak akkor, amikor már nyugovóra tértünk. Anyával persze többet találkoztam medikus létünkből adódóan, de akkor a munka foglalt le minket. Hát igen… ilyen ez. Borzalmas érzés volt végig nézni a falu maradványain. A pusztulás megakadályozásában nem tudtam jeleskedni, de az új falu megépítésében mindig segédkezni fogok ott, ahol tudok majd.
Persze a gyógyító sátorban tett munkák miatt eléggé fáradt és nyúzott voltam. S ezen az sem segített, hogy Nara Shikaku hívatott magához. Hagyjatok már élniiiiiiiiiiiiiiiii! Hát mi vagyok én? Nem tudok nyolvanhatmillió felé szakadni!!! Jó, ez hazugság, mert a klónok megvannak, de azok se nem hasznosak nem voltak, se nem is volt annyi chakrám, hogy létre hozhattam volna a mennyiséget. Azonban nem volt mit tennem, mennem kellett. A sátorhoz érve pár ismerős arcot is láttam. Szóval nem csak engem hívattak. Belépve helyet foglaltam egy szabad helyen és végig hallgattam a szónoklatot.
~S szintű küldetés? Mi a…? ~Nem éppen erre számítottam. Ráadásul Osumi vezetett minket, még ha csak ideiglenesen is. Minden elismerésem az övé, hiszen utoljára még nem volt ilyen pozícióban, mikor együtt voltunk küldetésen. Vagy csak rossz a memóriám.

A felkészülési időben összeszedtem a felszerelésemet és elmentem anyához elmondani, hogy mivel bíztak meg. Büszke volt rám, de ugyanakkor szemeiben láttam a féltést. Természetes volt: az ő helyében én is féltettem volna magam. Valahol azért büszkeséggel töltött el ez a feladat, hiszen alkalmasnak láttak rá, hogy elvégezzem. Vagy csak nem volt más, de ez most nem törte kedvemet. Még segítettem pár sérült ellátásában, kikre volt időm, aztán elindultam a kijelölt helyre.
– Naito Kenji vagyok, medikus tanonc. Képességeim még kiforratlanok ezen a téren, de megteszek minden tőlem telhetőt. –Kezdtem úgy érezni magam, mint valami anonim függők klubjában, hogy minden egyes alkalommal el kellett mondani magunkról a dolgokat. Ez persze kellett a tökéletes összeállításokhoz, de értitek. A menettel kapcsolatban nem volt semmi észrevételem. Mentem ott, ahova beosztottak és figyeltem a környezetemre. Ha gyanús dolgot észleltem, jeleztem. Őrködésnél vállaltam a második szerepet, de különösebben nem szóltam senkihez sem. Feltételeztem, hogy mindenki emészti még a faluban történteket… A célnál pedig igyekeztem nem túlságosan elbambulni és a társakra figyelni.

**Misage** Szer. Márc. 10 2021, 20:48

// Ahol a part szakad - Ebisu

Osumihoz hasonlóan az előző fórumkalandért jutalomba kapott technikát (mindenki kedvenc kage bunshinja) én sem fogom használni, mert a tanulása a hiraishin mellett nem beilleszthető az időrendbe. A hosszért pedig előre is bocsi, a következőkben törekedni fogok rá, hogy rövidebbek legyenek a reagok, de itt karakterhűen próbáltam kijátszani a cselekményeket. //

- Reiji Misage?

- Reiji? Nem használom a fater nevét. - futtattam végig pillantásomat a futáron. Legalábbis ezt tettem volna, de abban a pillanatban a látómezőm olyan homályos volt, hogy egy emberforma foltnál többet nem sikerült kivennem a fickóból. Igen, eltaláltátok, friss és üde voltam ezen a szép reggelen, vagy micsodán, alig öt perccel ébredés után. Miután valamikor korábban kijöttem az orvosi sátorból, ahol barátnőm is feküdt, a vásárlás után egyből lefeküdtem aludni. És így jutunk el a jelenbe, ahol alig hogy felkeltem, már egyből zaklatni is kezdtek valami baromsággal.

- Ha nem maga a hokage hívat, akkor kopj le és gyere vissza fél óra múlva! - nyomtam el egy ásítást és elindultam arra, amerre a kávét sejtettem. Az ideiglenes szállásomat - egy nagyobbacska sátrat - pár shinobival és több civillel osztottam meg. Ez utóbbiak egyike pedig szinte vallásos buzgalommal főzte a fekete löttyöt, amire épp szükségem volt. Csak nem haragudott volna meg nagyon, ha kölcsön veszek belőle egy kicsit.

- Nem tehetem Misage-san! Nara Shikaku akar látni. - szegény futár hangjában érezni lehetett, hogy veszett ügynek tart, de a parancs az parancs, nem léphetett le, amíg meg nem hallgattam az üzenetét. Szerencsére viszont ennyi elég volt, hogy felkeltse az érdeklődésemet.

~ Kávé? Ugyan kinek kell olyan? - két magamnak adott istenes pofon után máris éberebbnek éreztem magam, és sokkal kevésbé vágytam a folyékony ébresztőre.

- Miért nem ezzel kezdted? Hol találkozunk?

Kicsivel később, miután a futár elmagyarázta, hogy hova is kell mennem, útnak is indultam. A romhalmaz, mely egykor kedvenc falunk volt, jó kis akadálypályával szolgált, hogy átmozgathassam megmacskásodott izmaimat.

~ Egész kellemes így. Tetszik a pusztítás. És még inkább a fájdalmas üvöltések. - szemem sarkából a gyógyítók sátrai felé pillantottam, ahonnan a nagyszerű zene - a kínlódó sebesültek panaszos nyögése és fájdalomkiáltásai - hallatszódott. Amíg közvetlen szeretteim - akikből nincs túl sok - hangjai nem csatlakoztak a kórushoz, addig igazi felüdülés volt mások szenvedésének hangjait hallgatni.

- Hová ilyen sietősen? - a kérdés egykori csapatvezetőmtől érkezett, aki egy pillanat alatt felzárkózott hozzám.

- Idézést kaptam Shikakutól. Te? - volt senseiem szimplán felvonta a szemöldökét a kérdésem után. Láthatóan nem kerülte el a figyelmét, hogy miután megkaptam a Tokubetsu Jounin rangot, már semmi késztetésem nem volt senseinek nevezni.

- Félek, semmi érdekesebbel nem szolgálhatok, mint hogy romokat kell takarítanom.

- Lehet, hogy te jártál jobban. Ha valami fontos lesz, majd szólok. - vontam vállat és felpillantottam a nagy, barna sátorra, ami elé megérkeztünk.

~ Na lássuk, mit akar Konoha leghasznosabb haszontalan klánjának a feje.

Sok mindenre számítottam, de arra nem, ami következett.

~ S szintű küldetés? S szintű FELDERÍTŐ küldetés? Most szivatnak? - bármennyire próbálkoztam is, nem sikerült felfognom, hogy miért küldenének egy ellenségektől hemzsegő faluba csak felderíteni. Igen, az információ szerzése fontos, és döntő része lehet egy ütközet megnyerésének, de csak akkor, hogyha utána azt fel is használjuk. Ha viszont több napnyi oda-vissza utazgatás kell ahhoz, hogy leadjuk az infót, és utána megint több napnyi utazás a támadó csapatnak - már ha egyből elindítják -, amíg odaérnek, akkor az általunk szerzett információ elavul addigra.

~ Persze ott a hiraishin, amit Osumival mindketten használhatnánk a visszatéréshez, de nem hinném, hogy bárki örülne, ha csak ketten lelépnénk küldetés közben és otthagynánk a csapatot. Arról nem is beszélve, hogy a hiraishin csak úgy zabálja a chakrát. Nem véletlenül egy S szintű jutsu. - bármennyire fájt is az egómnak, kénytelen voltam elismerni, hogy egyelőre nem rendelkezem elég chakratartalékkal a jutsu nagyipari használatához. Cserébe azzal nyugtatgattam magam, hogy igazi őstehetség vagyok, mivel sikerült egy ilyen bonyolult technikát ilyen rövid idő alatt megtanulnom.

~ Előre látom, hogy itt bonyodalmak lesznek. Ráadásul Osumi az ideiglenes vezetőnk... - nem tehettem róla, de mikor Shikaku kijelentette, hogy Hiroto lesz az ideiglenes vezető, majdnem elröhögtem magam. Vagy legalábbis nagyon keményen kellett küzdenem, hogy fent tudjam tartani a pókerarcot. Félreértés ne essék, számomra is meglepő, de bírtam a srácot. Talán pont a hiraishin edzés miatt: az enyéméhez hasonlatos elszántsággal próbálkozott, amíg sikerrel nem járt. Szeretem, ha valaki komolyan veszi az edzést. Ennek ellenére a Pein elleni szóló támadása után nem tartottam túl jó stratégának.

~ Hiába, ha egyszer bekerülsz a skatulyába, utána onnan nem menekülsz. - elnyomtam egy gúnyos mosolyt, és ettől fogva viszonylag egykedvűen vártam a gyűlés végét.

Talán pont a fentebb vázolt bajtársiasságnak köszönhető, hogy miután Osumi elküldött minket, miközben elhaladtam mellette, halkan odasúgtam neki:

- Megmentem a segged, erre téged léptetnek elő. Szép, mondhatom! - itt rákacsintottam, hogy tudja, csak viccelek, egyáltalán nem zavar a dolog - Ne cseszd el, hajas baba!

~ Most komolyan kedves próbáltam lenni valakihez? Hányingerem van magamtól.

Ezen kis szájkoptatás után én is elindultam a dolgomra. Igazából csak három dolgot kellett elintéznem indulás előtt, bár szinte biztos voltam benne, hogy ezek el fognak tartani egy darabig. Nem sokat tévedtem.

Az első és legfontosabb feladatom természetesen a bevásárlás volt. A második a megfelelő pecsétek létrehozása, a harmadik pedig leadni a helyzetjelentést az asszonynak, hogy ne érje váratlanul, ha megdöglök. De haladjunk szépen, sorjában! Az eladók jelenleg igen csak nyomorult napjaiba minden bizonnyal fényt hozott az ottjártam, mert nem kevés ryot hagytam ott. Nem mintha sajnálkoznék, erre szükség volt. Vettem 25 darab hosszú tűt, hogy ha vallatni kéne, akkor a fogoly minden körme alá és mindkét szemébe mehessen egy-egy és maradjon tartalék is. Vettem még egy doboz energiatablettát, mert a hiraishin túl sokat kivesz belőlem, és a bogyók nélkül nem lennék képes túl sokáig használni. Ezen kívül szereztem 25 darab kunait is, majd a későbbiekben kifejtem, hogy miért. Az egészet egy hátizsák, és egy jó adag élelem fűszerezte. Ez utóbbiban a kész kajától az alapanyagokig volt minden - elvégre pecsétbe zárt élelmiszernél nem kell aggódni, hogy megromlik. Ez esetben pedig nyugodtan sütögethetek, ha épp van rá lehetőség. Annyira persze voltam előrelátó, hogy ezeket az ételeket az egyik közelben sürgölődő geninnel lepecsételtettem pár tekercsbe.

Amint kielégítettem a kereskedők állandó pénzéhségét, a kőarcok - legalábbis ami maradt belőlük - felé vettem az irányt. Még súlyaimmal a lábaimon is gyorsabban odaértem, mint hittem volna, ami határozottan jól esett, tekintve második feladatom időigényes jellegét. Korábban említettem azt a rakat kunait, ugye? Ekkor jött el az ő idejük. Mindegyikre raktam egy-egy hiraishin pecsétet, aztán a Raikou Kenka segítségével módszeresen a testemre pecsételtem minden felszerelést. Az idegesítően időrabló munkának ráadásul még csak nem is látszott az eredménye, ugyanis a legvégén csak egy egyszerű yukatás fickó voltam láncinggel és lánc rövidnadrággal. Minden más cucc, a kajától a fegyverekig rám volt pecsételve. A legyezőmet és a ninjatomat a bal alkaromra pecsételtem, míg a kunaiok mindkét kezemen elszórva kerültek pecsétekbe. A hátizsák és egyéb felszerelések pecsétjei a derekam köré lettek elhelyezve. A kaját és alapanyagokat tartalmazó tekercseket beraktam a hátizsákba, és azzal együtt pecsételtem le. Nem lesz villámgyors dolog előszedni, de legalább nem foglalt sok helyet.

~ Helyes, így már nem kell feleslegesen cipelnem semmit. Akkor már csak egy pecsét maradt.

Mielőtt felálltam volna, még egyszer - lehet, hogy utoljára - végigpillantottam a falu romjain, aztán már-már barátian megpaskoltam az egykori hokagék büszke arcképeinek helyet adó szikla maradékát - ezzel elhelyezve rajta egy hiraishin pecsétet - és elindultam az orvosi sátrak felé.

A múltkori látogatásommal ellentétben barátnőm ezúttal aludt, amivel könnyebbé is tette a dolgomat. Apja mellette ült, és teljesen haszontalan őrszemként őrködött az alvó kunoichi mellett.

- Beszélnünk kell. - érintettem meg a fickó vállát, mire mogorván bólintott, és kicsit arrébb jött, hogy a hangunk ne zavarja Nemit. No nem mintha bármit is hallott volna belőlünk, mert mint megtudtam, a sérülései miatt az egyetlen mód hogy alhasson, ha telenyomják altatóval.

- Mit akarsz?

- Lehet, hogy valóra válik a legfőbb kívánságod. - hatásszünet, kérdő tekintetére viszont folytattam - Küldetésre küldtek. Részleteket nem mondhatok, de reális esély van rá, hogy otthagyom a fogam.

Apósjelöltem arca egy cseppet sem enyhült meg.

- Egy cseppet sem kedvellek, de ez nem azt jelenti, hogy engedem, hogy megdögölj! Összetörné a szívét. Szóval ehhez tartsd magad!

- Lám, lám, tudtam én, hogy csak tsundere vagy. - gyilkos pillantására halkan elnevetem magam - Add át neki, hogy egy kis időre le kell lépnem, de nem sokára visszajövök!

Ezt követően válaszra nem várva otthagytam a férfit, és alvó barátnőmhöz léptem. Épp magzatpózban feküdt, ami nekem kapóra is jött: kezemet könnyed mozdulatokkal becsúsztattam a pólójának hátrésze alá, és az alsó hátán hagytam egy hiraishin pecsétet. Eközben a manőver közben a sátroban tartózkodók enyhe szellőt érezhettek, mely átjárva a sátrat tudatta velem az ott tartózkodók minden mozdulatát (kazekami no me). Elvégre mégsem kellett volna nagy dobra verni a pecsétet. Az egyetlen, aki látta a kis ügyködésemet, az a lány apja volt, de ő elég bölcs volt hozzá, hogy ne tegyen fel felesleges kérdéseket.

Ezzel a látogatással pedig nagyjából le is járt a szabadidőm. Kicsit túl sok időt vett el a pecsételgetés. Pedig még kellett volna szólnom volt senseiemnek is.

~ Na mindegy, Kano-santól, vagy később Nemitől úgyis megtudja, amit meg kell tudnia. - ezzel a lendülettel a főkapuhoz siettem. Nem maradt már idő Akihirot hajkurászni.

Utolsóként érkeztem, ami már-már büszkeséggel töltött el, elvégre újfent sikerült tartanom magam a szokásaimhoz. Azt mondjuk nem tudom, hogy A szintű gyorsasággal - vagyis súlyaimnak köszönhetően cask B szintűvel - és egy tényleges teleportálást lehetővé tevő jutsuval hogy sikerült ezt elérnem, de nem keserített el a dolog.

~ Ne nézz így rám, nem vagy az esetem! Mellesleg ha ennyire bámulsz, mindenkinek le fog esni, hogy valami van a háttérben. - kuncogtam magamban Osumi bemutatkozása közben. Aztán ténylegesen kitört belőlem a nevetés.

- Taichoooo, nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy szűz vagy. - reflektáltam a "még én sem hajtottam végre behatolást" részre. Igen, tudom, borzalmasan rossz poén. De most komolyan, nem szoktátok még meg tőlem? Teljesen felesleges közbeszólásom után a következő bemutatkozó felé fordítottam a figyelmemet.

~ Nem vagy te kicsit fiatal egy S szintű küldetéshez? - mértem végig a lányt - no nem úgy, mint egy nőt, hanem mint egy potenciális ellenséget. ~ Csak van valami oka, hogy őt is velünk küldik, még ha nem is látom. - adtam fel végül. A harmadik megszólaló is egy kölyök volt, mégpedig egy kenjutsus. Ő még akár hasznos is lehetett. A negyedik pedig szintén egy tini, aki tanuló medikusnak mondta magát. Az orvosi személyzet mindig hasznos volt, ennek ellenére kezdtem vénembernek érezni magam.

Végül rajtam volt a sor, hogy elregéljem a teljes élettörténetemet, megosszak minden általam ismert technikát, és kicsit dicsekedjek a hiraishinnel. Ó, várjunk! Nem, ez határozottan nem az a szituáció volt.

- Misage vagyok, fuuton, taijutsu és szar humor használó, valamint ügyeletes szadista. Specialistának nem hívnám magam, de van pár trükk a tarsolyomban. - ennyivel le is tudtam a dolgot, nem akartam feleslegesen koptatni a számat.

~ Korán hal, ki vakon bízik bárkiben.

Miután mindenki bemutatkozását végighallgattuk, Osumi a tervet is felvázolta nekünk. Ehhez nem fűztem semmit, pont annyira értelmesnek tűnt, mint a sok másik hasonló. Úgyis akkor derül ki a tényleges haszna, ha harcba keveredünk. Ami meg a küldetés céljával ellentétes dolog lenne.

~ Mibe keveredtem? - ásítottam egyet, mielőtt elfoglaltam volna a helyem az alakzatban, hogy elinduljunk.

Mikor elindultunk a Kōnōri Seichū (denevér irányítás) segítségével megkértem a közelben minden denevért, hogy kísérjenek el és jelentsenek minden esetleges embert rajtunk kívül, menet közben pedig a shikyaku no jutsu gyakori használatával szerzett fejlett hallásomat és látásomat (passzív) a maximumon járatva figyeltem egy esetleges támadásra. Egy támadásra, ami sajnos sosem következett be. Így érkeztünk meg Takigakure környékére.

~ Na itt hova rakjam a hiraishin pecsétet?

// Vásárolt dolgok:

- hosszú tű 5x5 -> 1500 ryo

- energiatabletta 1x15 -> 3000 ryo

- kunai 25 -> 5000 ryo

- hátizsák -> 2500 ryo

- Jó adag kész kaja és étel alapanyag -> az árakat elnézve olyan 1000 ryo bőven elég lesz rá, és úgyis sok pénzem van

Felszerelés: Frissen vásárolt és adatlapon feltüntetett cuccok a karakter testén különböző helyeken lepecsételve. Jelenleg csak a láncing - láncrövidnadrág duó és a yukata van pecséten kívül nála, az omorikat leszámítva. Ugyanitt jelezni szeretném, hogy a karakter egészen addig omorit visel, amíg nem kerül nagyon húzós szituációba. //

Felhasznált jutsuk:

**Koreko Rui** Szer. Márc. 10 2021, 22:56

[Fórumkaland: Ahol a part szakad]

Rui bár vonakodva vette tudomásul, ismét vezető szerepet kapott, tudta nagyon jól, korábbi tettei alapján helyet kapott a Jouninok Tanácsában, és sokkal több mindent bíztak rá, mint korábban. Gaara arckifejezéséből ítélve sokkal komolyabb volt a helyzet, mint ahogy azt néhány szóban felvezette. A vörös hajú jounin teljesen kimaradt a Kage tanácskozásból, jóval később értesült róla mi történt Konohával. A Folyó és Szél országa között ingázott, a háború lezárása óta szinte be sem tette a lábát a Tűz országába, Konohagakure no Satoba pedig még annyira se. Megdöbbentette a hír, a Kazekage szavai pedig még inkább.
*S szintű felderítő küldetés és nem tudjuk, mivel állunk szemben. Igazán remek.* Aggodalmából semmit sem mutatott Sunagakure vezetőjének irányába, az évek alatt megtanulta remekül palástolni erőteljesebb érzelmeit. Tulajdonképpen nem magát féltette, hanem az alá beosztott shinobikat. Tudott magára vigyázni, sok szorult helyzetből kivágta magát, azonban korábbi beosztottjai elvesztése újra és újra visszatértek rémálmaiban.
*Kizárólag akkor fogok hősködni, ha a helyzet megkívánja és valakit meg kell mentenem.* Jegyezte meg magának a zöld szemű kunoichi. Már éppen indult volna Asuka és Naoki után, amikor a falu Kagéja jelezte, vele külön szeretné néhány szót váltani.
- Igen, Ga... Kazekage-sama - sokszor majdnem megfeledkezett magáról, hiszen évek óta közelebbről is ismerte. Ilyen helyzetben viszont igyekezett tartani magát a formalitásokhoz. Hamarosan világossá vált, erről miért csak neki mesélt Gaara.
*Hamacho Yoshitaro.* Ismételte el magában a nevet. *A narancsszín hajú férfi, aki ugyan úgy ismeri a természet törvényeit. A gepárdok tanították őt, láttam amikor a Sámánnal beszéltem. Uzumaki Naruto a békákkal áll szövetségben, Yakushi Kabuto pedig a kígyókkal, viszont a macskák képviselőjének kilétét egyelőre nem sikerült kiderítenem.* Belső hangja folyamatosan beszélt, ám közben tökéletesen hallotta a Kazekage minden szavát.
- Találkoztam már vele. Úgy tűnik, sokkal komolyabbak a szándékai, mint elsőre gondoltam. Ha túlélem, mindenképpen választ fogok neki adni valamilyen módon.
Jól esett neki, hogy a vörös hajú férfi aggódott érte, egyre kevesebben maradtak azok, akikkel igazán szoros kapcsolatot ápolt. Talán ez az új egység, amiről szó esett valóban új szövetségeseket hoz majd az életébe. A Jinchuuriki megvédésére kirendelt csapat tagjait ő szintén nagyra tartotta, sőt egészen megkedvelte a küldetésen részt vevőket.
- Köszönöm! - hajolt meg a falu vezető előtt, majd sarkon fordult és távozott az irodából.

Meglepő módon a barna hajú kunoichi leszólította, amint kilépett a helyiségből.
- Üdv - viszonozta a köszönést. - Nekem még el kell intéznem valamit, ezért a gyakorta megbeszélt egy óra helyett azt mondom, két óra múlva találkozzunk a kapunál. Remélem ennyi idő elég lesz összekészülni mindkettőtöknek.
Genin és chuunin korában általában egy órát határozott meg a sensei, akivel küldetésre ment. Megvolt rá az oka, miért tolta ki a találka időpontját, ám ezt egyelőre nem kötötte a két ninja orrára.
- Asuka, Naoki - szólította meg őket. - Egyébként szólítsatok simán Ruinak. Ugyan engem tettek meg vezetőnek, mégsem vagyok híve a túlzott formalitásoknak - mondandója végén igyekezett egy mosolyt is megejteni, bár ez nem igazán sikerült, hiszen ennél jobban nem lazíthatott, tekintve milyen súlyt helyeztek a vállaira.

Hazaérve, azonnal elkezdett készülődni az útra. Minden lényeges felszerelést bepakolt, legyezőit, fegyvereit, ezeket tekercsekbe pecsételve. Váltás ruhát szintén összekészített, illetve hátizsákjába gyömöszölte kissé megviselt hálózsákját. Amit talált otthon, szárított húst, egyéb készételeket, szintén összecsomagolta. A Szél országából kiérve vizet könnyen találhattak, ennivalót azonban jóval nehezebben szereztek. Miután ezekkel megvolt, kézjelekbe kezdett, megharapta hüvelykujját és tenyerét a lakása padlójára csapta. Némi füst kíséretében Lianti jelent meg.
- Üdv Rui! Újabb küldetésre mész? - kérdezett rá rögtön a Ninjuu.
- Igen, viszont előtte beszélnem kell a Fősámánnal. Másfél órám van a falu főkapujához érni. Addig el tudod valahogy intézni?
- Ez a szokásosnál is egyszerűbb lesz, ugyanis amióta a farkasok tudomást szereztek Konoháról és a Föld, valamint a Víz országában zajló eseményekről, már vártuk az alkalmat, mikor hívhatunk el ismét a szigetre. Rögtön jelzem, készen állsz a látogatásra.
Egy pukkanás kíséretében eltűnt Lianti, majd percekkel később Rui érezte, ahogy átrántják a téren keresztül. Teljesen más helyre került alig néhány pillanat alatt. A farkasok ezúttal a tengerpart helyett egy tisztásra idézték meg.
- Koreko Rui - a Farkassámán meg se várta, míg a kunochi rendezte a sorait, egyből beszélni kezdett. - Megváltoztál, jobban érted a természet törvényeit. Ismét vészjósló képeket láttam, bár ahogy előzőleg említettem, sajnos nem tudhatom, ez a múlt, a jelen vagy a jövő. Több Ninjuu rejtek megbízottja fog útnak indulni, vagy már indult útnak. Neked is bizonyítanod kell, méltó vagy az erőre, amit kaptál. Úgy érzem, hatalmas próbát kell kiállnod, de ez előbbre fog vinni.
A zöld szemű kunoichi csak ekkor vette észre, minden klánból sereglettek ide farkasok, akárcsak azon az estén, amikor először ismerkedett meg a Senjutsuval. A szellemi vezető mondandója után az összes Ninjuu hosszú és hangos vonyításba kezdett, mintha így akarták volna útjára bocsátani a jounint. Túlbecsülte mennyi időt fog a szigeten tölteni, ugyanis nagyjából negyed órát maradt csak távol, utána visszaküldték Sunagakure no Satoba.

A megbeszélt időben találkozott Asukával és Naokival, majd elindultak Takigakure no Sato felé, vagyis a táborba, ahonnét elindulhattak a Föld országába. Ahogy azt előre eltervezte, a kis kiruccanásáról még társainak sem szólt.
- Rendben, induljunk! A bővebb bemutatkozást majd megejtem a Vízesés országi táborban - azzal némi chakrát irányítva a lábába, neki iramodott a végtelennek tűnő sivatagnak. Egyszerűbb lett volna szinte egyenesen északnak tartani, inkább némi kerülőutat választott. Így csupán a Folyó és a Tűz országán kellett átkelni. Az Eső országát jobbnak látta kihagyni az útitervből. Azt igazat megvallva, a Folyó országába se nagyon vágyott vissza, főleg a kígyós eset után.
Némileg ironikusnak érezte, hogy Iwagakure no Satonak segítenek, amikor pont ők rohanták le hazáját és foglalták el a Homokban Rejtőző Falut. Minden erejével igyekezett kizárni, mégis agyának hátsó részében ott kaparászott a káröröm, amit csak napok múlva sikerült teljesen elűznie.
*Ha a Fősámán most tudná mire gondolok, biztosan nagyot csalódna bennem. Engem választottak a természeti erők képviselőjének, nem hagyhatom, hogy emiatt kevésbé vegyem komolyan a küldetést. Felderítésről van szó, mégsem tudom úgy kezelni a feladatot. Itt az alkalom újra összefogni, hiszen lezárult a háború.* Gondolatai egyre inkább nyomasztották. *Viszont úgy tűnik, elkezdődött egy másik.*

A Vízesés országába érve némi nosztalgia fogta el. A Chuunin Vizsgán, amin részt vett és megszerezte a magasabb rangot, itt rendezték meg. Akkoriban kevesebb dolog nyomasztotta, két csapattársára nagyban számíthatott és tele volt bizonyítási vággyal. Azóta sok homokszem pergett át a sivatagon, szétszéledt a csapat, bár emlékei szerint Arashi csak ideiglenesen csatlakozott hozzájuk. Naka pedig eltűnt, évek óta nem hallott felőle, igazából már abban sem volt biztos, hogy életben maradt szökött Hyuugaként.
Sokan gyülekeztek a táborban, Zeekot kissé nehezen találta meg a sok ninja között. Sokat rágódott azon, használja-e a Kagura Shingan technikát, hogy felmérje a jelenlévők képességeit. Végül abban maradt magával, csak lesznek annyira nyitottak, hogy valós információkat osszanak meg magukról. Az ide vezető út alatt pont a bizalmat igyekezett erősíteni magában, ezzel pedig lerombolta volna, amit idáig felépített.
- Mivel már Zeeko is csatlakozott hozzánk, nagyjából ismertetem mihez értek. Elsődleges elemem a Fuuton, sok ilyen technikát ismerek. Tanultam Genjutsut, és orvosi ismereteket szintén szereztem, ha sürgős és kisebb mértékű ellátásra van szükségetek, fordulhattok hozzám - tartott egy kis szünetet, majd folytatta. - Ahogy a Kazekage mondta, semmi hősködés, az a legfontosabb, hogy élve térjünk innen haza!
Zöld lélektükrei végigpásztáztak a táboron. Gyomrában kisebb követ érzett, még jobban tudatosult benne, mire kérte őt Gaara. Felelős volt az itt jelenlévő emberekért. Remélte, ezúttal kevesebb áldozattal fog járni a küldetés, amelyben vezető szerepet kapott.

A történelem egy rémálom, amiből próbálok felébredni.

//Nekem is kicsit hosszabbra sikerült a bevezető. Ha beindul az akció, igyekszem rövidebbre fogni. Felszerelés: ami az adatlapon szerepel.//

**Nashimaru Shizu** Csüt. Márc. 11 2021, 00:43

Előzmény

// Ebisu - Ahol a part szakad //

Bizonytalan léptekkel távozott Toguro tanácsterméből. Jéghideg félelem söpörte el elméjéről a fáradtságot és tompaságot. Első alkalma volt találkozni a klánvezérrel, s végig a torkában dobogott a szíve. A reggel bevett fájdalomcsillapító hatása a végéhez közeledett, s mikor belegondolt, hogy ugyanabba a pokolba fog visszamenetelni, mint amiben majdhogy bele is halt, émelyegni kezdett. Próbálta kontrolálni magát, az érzéseit, a félelmét, ahogy azt tanulta. Többször kósza pillantásokat vetett klántársára, tudatalatt reménykedve benne, hogy valamilyen megerősítést kap majd tőle. Ez persze távol állt az igazságtól; nem volt már gyerek, és senki sem kezelte őt annak.

Indulás előtt gyors látogatást tett Kemurigakure egyit fegyverboltjába, mely idő alatt végig a következő küldetésen járt az esze. Elhozni egy uchiha fejét. Hisztérikus vigyor mosta fel magát arcára, akárhányszor rágondolt Togure parancsára. Keserű keseredettség ütötte fel magát a lányban.

~ Ez szürreális... ~ Gondolta magában többször is, miközben kiválasztotta a vásárolni kívánt fegyvereit, tekercseit és gyógyszereit.

Sodródott az árral. Ezt csinálta, amióta elhagyta a Tea országát. Nem érezte kezében az irányítást, s ezt eddig gyerekes humorával és gondatlanságával próbálta elrejteni maga elől. Ignoranciája viszont olyan sebet hagyott rajta, ami sosem fog teljesen begyógyulni. Elfogadta magában, hogy ez nem pusztán azért történt, mert önző okokból Kemuriba vándorolt, s hozzáláncolta magát a faluhoz és a klánhoz. Úgy érezte közelmúltbéli szerencsétlenségei az eddigi gondatlanul élt életének visszhangjai, melyek előbb vagy utóbb úgyis megtalálták volna.

Junoharához lelkiekben és felszerelésileg is felkészülve érkezett. Gondosan végighallgatta a nő szavait, visszajelzésképp bólogatva minden kijelentésére, intésére.

- Világos. - Válaszolta tömören és egyetértően, majd már indult is volna tovább, azonban lelkiismerete megakasztotta. Egy pillanat erejéig, visszafordult Jun felé. - Köszönöm.

Feltűnően nehéznek érezte kimondani a szót, aminek okát ő maga sem találta. Ez a felismerés hamar mélyenfutó haragot kezdett el táplálni önmaga iránt. Junohara volt az első a faluban, aki akármennyire is segítőkész volt felé. Naiv bizalmát ajándékozta így hát a nő számára, még ha ezt sem ő, sem pedig Junohara nem tudta.

A két másik kemurigakurei ninjával együtt indultak meg a Vízesés országa felé. Az út hosszú volt és többnyire szótlan de odaérve kellemes meglepetés fogadta. Megannyi kompetensnek tűnő ninja gyűlt össze a találkozóhelyen. Hosszú ideje nem tapasztalt biztonságérzet ölelte át a lány lelkét.

- Nashimaru Shizu. - Szólalt meg Junohara jelzésére. Apró meghajlással fűszerezte bemutatkozását, mely látszólag gyenge imitációja volt csupán idősebbik klántársáénak. - Pecséttechnikákban vagyok kissé jártas. - Hangja magabiztos volt és korántsem tükrözte kialvatlanságát. Szava végére bevett egyet a még induláskor vásárolt fájdalomcsillapítóiból. Fejének sajgása kezdett újra visszakúszni.

// Vásárlások:

1 db övtáska: 1 500 ryo

-> 20 m dróthuzal 2 000 ryo

-> 12 kunai 2 400 ryo

-> 5 üres jegyzet 250 ryo

1 db shurikentartó: 1 000 ryo

-> 5 shuriken 1 000 ryo

Hátizsák:

-> 30 m dróthuzal 3 000 ryo

-> 1 db szerszámszett 500 ryo

-> 1 db tekercs ->10 kunai 15 shuriken 5050 ryo

-> 1 db tekercs -> 10 füstbomba, 10 robbanójegyzet, 5 villanóbomba -> 6050 ryo

-> 1 doboz energiatabletta 3000 ryo

-> doboz fájdalomcsillapító

-> 30 üres jegyzet 1500 ryo?

1 db Nagy tekercs: 250 ryo

össz: 41 000 //

// edit: Felszerelés: Vásárolt + adatlap, de a vásárlás elfogadása után az adatlapon összesítve lesz //

Ebisu Szomb. Ápr. 03 2021, 17:45

Szeretnék először is megköszönni türelmeteket a betegségemmel kapcsolatban, megpróbálok minél hamarább kilábalni belőle és újult erővel mesélni bounce

Továbbá a vásárlásokat engedélyezem, mindenki tüntesse fel a következő postja végén az új összegét!

// Ahol a part szakad... - Iwagakure-i front //

[ Nashimaru Junohara és Nashimaru Shizu ]

Bár Toguro-ról tudni lehetett, hogy mennyire is szélsőséges stílusa van a legtöbb dologgal kapcsolatban, ti magatok sem számoltatok egy ilyen kéréssel. Ám nincs mit tenni, a küldetés ki lett adva számotokra. Sokktól vezérelve indultok el összeszedni vagy épp bevásárolni a szükséges felszerelést erre az igen veszélyes küldetésre, majd közösen útnak indultatok a Füst Országából. Első fontosabb megállótok az országotok határa volt, ahol is meg kellett várni Kemurigakure által küldött két Shinobi társat. Mivel ti hamarább kaptátok meg az információt a küldetésről, így ti érkeztetek a kijelölt találkozópontra, melyen talán pár órát vártatok csak. Az utatok során pár utatokba kerülő kereskedőtől már lehetett hallani a híreket, hogy a Levelek Közt Rejtőző Falu tényleg elpusztult. Talán a hír még bennetek is vegyes érzéseket keltet...

[ Kureiji Hanaro és Tsunomi Ai ]

Han volt az első, aki a falu kapujában várta jelenlegi társát, akit egy Tsunomi Ai nevű Kunoichi személyében talált meg. Bár mindkettejüknek megvolt a maga furcsa hozzáállása a másikhoz - az egyik egy maszkos alak, a másik egy 150 centis kislány -, a küldetés kedvéért ezt most félre tették s némán indultak el a határvidék felé. A találkozóponton már ott várt rátok két Kunoichi és láthatólag mindketten jól fel voltak szerelve. Miután megtörtént a gyors bemutatkozás, útnak is indultok ennek a hosszú, egy hetes utazásnak.

[ Nashimaru-k + Füstben Rejtőző Falu Shinobi-jai ]

Az utatok során jó pár menekültet és betegkocsikat véltetek felfedezni, ami igazából nem volt meglepő. Valahol a negyedik napi menetelésetek körül vettetek észre egy lángokba álló kisebb falut, amit egy kisebb zsivány banda támadt meg. Vélhetőleg eljutott a "rosszfiúkhoz" is a hír, hogy a Tűz Országának Shinobi ereje jóvalta megcsappant, így a közbiztonság is jelenleg igen nagy mélyponton van.

Nem kellett igazából min vitázni, úgy döntöttetek hogy tovább haladtok az utatokon, mert a küldetés az első.

A távolból még hallani lehetett egy pár halálsikolyt...

A hetedik napon végre sikerült eljutnotok a Vízesés Országába, ahol a határon történő igazolás után továbbengedtek titeket. Egy pár órába telt, de délutánra sikerült végre elérnetek a kijelölt tábort, ahol egy vélhetőleg rangidős Jounin egy sátorba vezényelt titeket, hogy megpihenjetek. Annyi információt adott még az illető, hogy az este folyamán lesz egy nagy közös megbeszélés, ahol meg kell jelennetek.

//Kérnék egy kisebb leírást tőletek, hogy mit csináltatok abban az egy hetes út során, illetve a megbeszélésig mivel töltitek el az időt! //

[ Sunagakure-i csapat - Koreko Rui, Doshiro Asuka, Shikoku Naoki ]

Az utatok - mely talán 5 napot vesz majd igénybe - nagyobb részét természetesen szülő országotokon keresztül, a végeláthatatlan homokos dűnék között tettétek meg. Az erős napsütés és a forró szél nem tette igazán kellemessé az utazást, de Sunagakure-i Shinobi-k révén már megszokhattátok ezt az időjárást. Első kisebb felüdülés akkor ért titeket, amikor a Folyó Országán haladtatok át, ahol kisebb esőzések voltak, emiatt pedig a levegő is kellemesre hűlt le. A Folyó országi utatok során viszont belefutottatok egy nagyobb felhőszakadásba, ezért megálltatok pár órára egy közeli falucska kocsmájában. Pár pletykát itt is hallani lehetett Konoha pusztulásáról és arról, hogy egyre több zsivány mozgolódik a határok mentén, ahonnan sok katonai erőt vontak vissza, hogy a Tűz Országának fontosabb faluit védjék.

Újabb pár nap megy el az utazással, de eléritek a Tűz Országának határmenti területeit, amit csak részlegesen érintetek. Az egyik este, amit ennek az országnak a berkein belül töltötök nyugalommal telik, viszont este a távolban erős fényeket lehetett látni. Ha jobban megfigyeltétek, akkor kisebb falvak voltak amit lángokba álltak...

De nincs mit tenni, a küldetés az első...

A következő nap egy erőltetettebb menettel sikerült délutánra elérni a Vízesés Országának határát, ahol láthatólag hadkészültség volt jelen. Miután igazoltátok magatokat, a határmenti őrök máris nagyobb tisztelettel beszéltek felétek - vélhetőleg tisztában vannak, hogy Rui lesz a behatoló osztag vezetője - s egy kisebb kísérettel elindultok az ország határmenti sziklásabb vidékére, mely a Föld Országa mentén található. Az utolsó védhető tábora láthatólag jól fel volt szerelve, rengeteg sátorral és őrtornyok is álltak mindenhol, mely alapján úgy tűnik, hogy a Takigakure-i Shinobi-k igazán komolyan veszik a dolgukat. Nektek egy külön nagy sátrat készítettek elő, melynek három külön részlege volt - értsd mindenkinek külön hálótere volt -, amit úgy rendezhetett be, ahogy akart. A szobák rendelkeztek egy alap ággyal, székkel és asztallal. A lepakolásotok közepette megjelent a sátorban Urukai-sama, akiről tudtátok már hogy Takigakure no Sato Daimyou-ja.

Aranyló haja és szemei megkeményedett tekintetével komoly kisugárzást biztosított magának, ám tekintetében és arcán jól láthatóak voltak a gyász jelei. Vélhetőleg valaki fontosat veszíthetett el a közelmúltban.

Egy nagyon rövid beszélgetés során elmondta, hogy az este folyamán Koreko Rui-nak tartania kell majd egy megbeszélést a többi ország Shinobi-jainak. Ezután hozzátette, hogy bármi kívánságotok lenne, nyugodtan kérjétek és a lehetőségekhez mérten megpróbálják megoldani.

Miután mindenki lepakolt és a sátor központi részénél találkoztatok, hogy útnak induljatok felfedezni a tábor többi részét, váratlanul fodrozódni kezdett a sátor egyik oldalán a tér és egy alak kezdett kikörvonalazódni belőle.

Határvidékek - Page 3 6ab6951c4d2aad4a4913e62e5a7a4a00

A fickó tekintete teljesen semmitmondó volt, ruházata katonai, homokos mintával volt festve. A fején lógó Sunagakure-i fejpánt legalább nektek megnyugvást hozott, bár a rajta megszáradt vér sem teszi túl barátságossá a váratlanul előkerülő alakot. A férfi egy ideig nézett titeket, majd nemes egyszerűséggel meghajolt előttetek.

-Zeeko Shen, kémspecialista, szolgálatra jelentkezem. - mutatkozott be, majd újra kiegyenesedett. - Kész vagyok leadni az első jelentésem.- jelezte ezt a Homok falusi csapat vezetőjének.

A vezető beosztású Kunoichi nyelt egyet, majd a saját részlegbe invitált a férfit. Koreko Rui eldöntheti, hogy beinvitálja-e társait... Pillangó

-A terep igazán nehéz lesz...Vannak nyitottabb, sziklás területek, vagy nagyon szűk völgyek. Egyik sem túl bizalomgerjesztő egy ekkora csapat részére. - tér rögtön a lényegre. - Sajnálatos módon csak pár mérföldnyi területet tudtam feltérképezni, mielőtt megtámadtak...- jegyzi meg, ami talán megmagyarázza a véres fejpántot és bekötözött fejet.- Az ellenségeink között vannak idézet lények, Iwagakure-i ANBU-k és egyéb Jounin rangú Shinobi-k, akik vélhetőleg a puccsot hajtották végre, illetve...- itt közelebb hajol egy picit. - A fehér lényekről is találtam nyomokat... Sajnos a pontos számukat egyiknek sem tudtam felmérni. - teszi hozzá.

// Zeeko egyelőre ennyi információt oszt meg veled, bármi más kérdésre viszont megpróbál majd neked válaszolni - ezt akár PM-be is ki tudjuk játszani. Továbbá kérném a Sunagakure-i csapatot, hogy írja meg mivel tölti az idejét az esti megbeszélésig! //

[ Yori ]

A "behatolás" igazából elég egyszerűen ment számodra: a nagy tábor bejárata előtt megállítottak téged, hogy igazold magad, de amint meglátták a kovács felszereléseid, az egyik rangidős Jounin munkába is állított. Egy teljesen alap kovácsműhelyet mutattak be számodra, ahol a nap hátralévő részét fogod vélhetőleg tölteni. Első munkásságaid között voltak vas lécek és rudak, amikkel a tábor sátorjait tudták kitámasztani. Dolgoztál már igazán gyors tempóban bizonyos megrendelések miatt, de ez még számodra is egy erős ütemterv volt. Egy pár segítővel ugyan, de sikerült az óriási nagy megrendelést véghez vinni. Az egész napos munkádnak meg is lett a jutalom, napi bérednek 20.000 Ryo-t adtak.

Fáradtan dőltél ki a számodra kialakított pihenő sátorba, ám nyugalmad nem tartott sokáig...

Egy fehéres, díszes ruhában öltözött férfi jelent meg a sátorban, akinek aranyló hajzuhataga volt és igen komoly kisugárzása.

-Yori-san, jól tudom?- vonja fel a szemöldökét, majd váratlanul két Shinobi is társult a sátorba. -A mai munkásságod igazán felkeltette az érdeklődésünk és egy ajánlatunk lenne számodra.- teszi hozzá.

A kérése, hogy csatlakozz egy behatoló egységhez, akik Iwagakure no Sato-ba próbálnak bejutni. A feladatot leginkább az lesz, hogy minőségi sátrakat és búvóhelyeket hozz létre a csapat számára, amire minden nyersanyagot biztosítanak, tekercsekbe lepecsételve. Tisztában vannak vele, hogy a küldetés igen veszélyes, ám ők kifizetnék a szükséges összeget azért, hogy velük tarts.

Abban egyeztetek meg, hogy ha vállalod, akkor megjelensz az aznap esti megbeszélésen, ahol eligazítják a többi Shinobi-t is.

//Az összeget felírhatod az adatlapodra Very Happy

Most a te kezedben van a döntés, hogy csatlakozol-e igazán a küldetéshez... //

[ Konohagakure-i Csapat - Osumi Hiroto, Kenta Koizumo, Misage, Aikaho Mitsuko, Naito Kenji ]

Az összeállított csapat egyes tagjai talán ismerhették egymást, vagy teljesen idegenek lehettek - az egyetlen dolog, ami összekötött titeket az a gyász volt szeretett falutok iránt. Tudtátok, hogy most a haza becsületéért vonultak egy olyan küldetés felé, ami akár az életetekbe is kerülhet. Mindenki legjobb tudása alapján összepakolta a szükséges felszerelését és lerombolt Levelek Közt Rejtőző Falu szélén találkozva útnak is indultatok. Az út előre láthatólag 3 és fél napot fog igénybe venni, így élelemmel is úgy készültetek.

Talán a második napon lehettetek túl valahol a határvidék környékén, mikor egy nagyobb mező mellett haladtatok el. A terület tele volt Tűz országi páncélos szamurájok, civilek és vélhetőleg banditák hullájával. A dögmadarak már elkezdték a hallottakról a húst lecsipegetni, illetve itt-ott még füstölgő krátereket is láttatok - melyek robbanó jegyzetek vagy Katon Jutsu-k használatára enged következtetni. A szemfülesebbek észrevették a mező túl oldalán pár szerencse vadászt, akik a halottakat kezdték el fosztogatni...

Menni kellett tovább, mert a küldetés az első...

Az este nyugalmasan telt, csak a horizonton látható tüzek adtak nyugtalanságra okot... Vélhetőleg egy újabb zsiványbanda támadott meg egy falut...

Másnapra sikerült elérni a határt, ahol egy tucat Vízesésben Rejtőző Falu Shinobi-ja várt titeket, kik az igazolást követően a határmenti táborba kísértek titeket. A tábor nagysága majdnem megegyezett az egy héttel ezelőtti táborral Konoha romjai mellett, ám ez sokkalta jobban fel volt szerelve védelmi erőkkel. Mindenkinek egy külön sátor jutott, ahol lepakolhatta felszereléseit és kicsit kifújhatta magát a több napnyi utazás során...

Ahogy Osumi Hiroto éppen a sátrát akarta volna elhagyni, egy rangidős Shinobi közelített felé, ki elmondta hogy az este folyamán a behatoló küldetés kapitánya, Koreko Rui fog eligazítást tartani. Kérte, hogy ezt az információt minden aláosztottjának továbbítsa és jelenjenek meg időben!

// Kérnék mindenkitől egy leírást, hogyan élte meg a táborig tartó utat, illetve hogy mivel tölti az idejét a megbeszélésig! //

//Mivel a történet egy nagyon fontos pontjához érünk, szeretném ha az első postot Koreko Rui írná meg, akinek egy eligazítást kellesz tartania a társainak! (Természetesen ha megbeszélitek előre a dolgokat, akkor bárhogy mehet a sorrend ) Továbbá szeretném jelezni, hogy akik most még nem írtak, azok egyelőre nem kapnak dádát, de ha a következő időpontig sem írnak, akkor automatikusan kimesélésre kerülnek és nem lesz lehetőség újra csatlakozni. //

//U.i.: Nálam nem szükséges visszafognotok magatokat, írjatok annyit, amennyi jól esik Very Happy

//

HATÁRIDŐ

2021.04.17

**Koreko Rui** Hétf. Ápr. 05 2021, 00:14

[Fórumkaland: Ahol a part szakad]

Miután a csapat megérkezett a táborba, egy nagyobb sátorhoz vezették őket. Rui a rövid út alatt igyekezett körbenézni. Látszott, ezt a tábort erősen védték, bár ezen nem csodálkozott, hiszen a Föld országának határához közel állították fel. Szálláshelyüket három különálló térre osztották szét. A jounin aludt már rosszabb körülmények között, mégis legbelül hálás volt, amiért megadták a lehetőséget, hogy egyedül maradjon gondolataival. Lepakolta hátizsákját, és a fegyvereit, amiket magával hozott. A berendezés egy ágyból, asztalból és székből állt, vagyis minden szükséges bútordarabot bepakoltak a halófülkéjébe. Az asztalra pakolta tekercseit, amiben legyezőit és váltás ruháit tartotta lepecsételve. Régebben a hátára erősített tartóban hordta egyik legyezőjét, azonban jobbnak látta elrejteni, hiszen az ellenség abból gyorsan kikövetkeztethette, mégis milyen technikák birtokában van.
Mielőtt még jobban kipakolhatott, vagy lepihenhetett volna, a sátorban megjelent a daimyou, Urukai-sama. A vörös hajú kunoichi azonnal látta az arcára kiülő gyászt. Elvesztett valakit, ehhez kétség sem fért.
- Üdvözlöm, Urukai-san! - hajolt meg a homokfalusi kunoichi. A küldetés kinevezett vezetője volt, az ország irányítója azonban felette állt, megadta a kellő tiszteletet. Egy pillanatra átfutott az agyán, részvétet nyilvánít, vagy megkérdezi, kit vesztett el. Gyorsan elhessegette magától. A háború szinten mindenkitől elvett valakit, családtagot, barátot, csapattársat, tanítót, tanítványt. Jobbnak látta, ha annyiban hagyja. Manapság már senkitől nem kérdezték meg, kit temetett el.
A felgyújtott falu jutott az eszébe, nem segíthettek, mert a jelenlegi küldetés sokkal fontosabb volt. Tehetetlennek érezte magát, mint amikor megtudta, mi történt Konohával. Egy rövid megbeszélés után a daimyou távozott, a vörös hajú lányra pedig mázsás súlyként nehezedtek szavai. Sunagakurében ugyan Gaara tájékoztatta, a küldetés vezető szerepét rá bízták, mégis most tudatosult benne, mennyi emberért fog felelni. A táborban sokan gyülekeztek és talán még várták az érkezőket. Estére szerveztek egy megbeszélést, ahol a többi ország shinobijai is részt vettek.
*Tényleg meg kell fogadnom Gaara-sama tanácsát, semmi hősködés. Sok életet bíztak már rám és legalább annyiszor vallottam kudarcot. A háborúban ugyan sikerült megakadályozni, hogy Iwagakure utánpótlása megérkezzen a Szél országába, viszont sok élet árán. Most nem követem el ezt a hibát, vigyázok mindenkire!*
Ahogy ezen töprengett, agyának hátsó sarkaiból a régi társak képe kúszott elő. Rui képzeletében szó szerint egy hullahegyen találta magát. Bármennyire is képezte magát, sokféle technikát elsajátított, mindig akadtak áldozatok. Talán csak a legutóbbi megbízatásról jött úgy haza, hogy mindenki életben maradt.
*Hamacho Yoshitaro, mégis miért tartasz ennyire nagyra?* Kérdezte magától a jounin. Közben nagyjából befejezte a pakolászást, bár sok mindent nem tervezett előszedni, hiszen úgy gondolta, rövid időt fognak itt tölteni.
További elmélkedésre azonban nem jutott ideje, mert egy alak tűnt elő a sátorban, méghozzá a kémspecialista Zeeko. Tekintetén látszott, sok mindent megélt, tapasztalt ninja lehetett.
- Üdv. A nevem Koreko Rui - mutatkozott be kurtán a zöld szemű jounin. A részletek minden bizonnyal eljutottak a férfihez, hiszen a Kazekage direkt kiemelte a nevét és ő is a csapat tagja volt. Amúgy se szokta még meg a vezető szerepet. Habár a táborban minden bizonnyal gyorsan terjedt a híre annak, hogy vezető szerepben lesz.
- Asuka, Naoki, gyertek ti is! - invitálta be a két chuunint Rui. Eldöntötte, csapatként fognak működni, ennek az első lépését pedig most kellett megtenni. Semmi értelmét nem látta a négyszemközti megbeszélésnek.
- Rendben, kezdheted a jelentés leadását - adta meg a szót a kémspecialistának.
*Miért is gondoltam, hogy könnyű dolgunk lesz?* Belső hangja szarkasztikusan csengett, ahogy feltette magának a kérdést. Zeeko beszámolója alapján jóval nehezebb küldetésre számíthattak, mint először gondolták. A kunoichi sejtette, nem lesz egyszerű dolguk, azonban a magas rangú ninják és az idézett lények tovább bonyolították a helyzetet. *Fehér lények jelentek meg a Chuunin Vizsgán, méghozzá embernek álcázva. Ez az információ sokkal nagyobb veszélyre figyelmeztet. Könnyen beszivároghatnak a soraink mögé és kész is a két frontos ütközet.* Arca elkomorult, homloka kissé összeráncolódott, ahogy ezen gondolkodott.
- Köszönöm, már ez is nagy segítség! - biccentett egyet a férfi felé. Tekintete gyorsan végigsiklott mindhárom ninján. - Az esti megbeszélésen találkozunk. Rátok bízom, mivel töltitek addig az időt. Ha van hozzáfűznivalótok, szívesen meghallgatom! - tette még hozzá, Asukának és Naokinak címezve az utolsó mondatot.

Miután a Sunagakure csapat közötti megbeszélés befejeződött, a vörös hajú kunoichi elindult felkeresni Urukai-samát. A korábbi kis beszélgetésből kiderült, igyekeznek segíteni, amiben csak tudnak. Az egyik Takigakurei shinobi útba igazította, melyik sátorban találkozhat az ország vezetőjével. Óvatosan lépett be a sátorba, nem akart illetlennek tűnni.
- Urukai-sama - szólította meg az idős férfit. - A korábbi ajánlatát szeretném elfogadni, miszerint megpróbálnak segíteni, amiben csak tudnak. Az egyik felderítőm részletes beszámolóval tért vissza. Sajnos azonban neki sem sikerült felderíteni a terepet. Amennyiben létezik korábbi, vagy mostani térkép a határvidéknek ezen szakaszáról, illetve a Föld országának bizonyos részeiről, szeretném ha átadnák nekem. Könnyebben átlátnám, milyen terepre és útviszonyokra számíthatunk az előttünk álló küldetésen. De akár felderítési beszámolók is nagyban segítenének.
Már az is hatalmas előnyt jelentene, ha nem kéne egy darabon majdhogynem vakon haladniuk. Rui arra is gondolt, az egyik Doton jutsujához felhasználhatná ezeket a térképeket. Megvárta, mit tud tenni a daimyou az érdekében, aztán visszavonult a sátorba.
Tényleg örült egy kis magánynak, szó szerint leroskadt a székbe, amikor megérkezett. Egyedül maradt gondolataival, bár ezt egyáltalán nem bánta.
*Egyszerű felderítő küldetés, fehér lényekkel, magas rangú ninjákkal és idézett állatokkal... Nagyszerű kilátásaink vannak!* Jogosan aggódott, viszont ez nem maga felé irányult, hanem a küldetésen részt vevő többi shinobira. A képességeikben nem kételkedett, hanem inkább abban, hogy megfelelően vezeti-e majd az osztagot. Elhatározta, az óvatosságot fogja elsődleges irányelvnek felállítani, ahogy azt Gaara kérte tőlük még Sunagakuréban.
A délután többi részében kicsit sétált a táborban, konkrét cél nélkül. Leginkább arra volt kíváncsi, mások miként élik meg ezt a küldetést. Figyelte az arcokat, próbált egy-egy beszélgetést elcsípni. Még az eligazítás előtt elvett egy keveset, illetve közben próbált a tőle telhető legjobb módon felkészülni arra, mit fog mondani a jelenlévő ninjáknak. Aztán visszament a sátorhoz és ellenőrizte felszerelését és fegyvereit. Összeszámolta, miből mennyit hozott magával. A chakragömböt megidézte az egyik tekercsből, majd vissza is pecsételte. Biztonságérzetet nyújtott a jelenléte, ám mellékhatása és a Senjutsu miatt egyre kevesebbszer élt ennek az eszköznek a segítségével. Egyik nagy méretű legyezőjét a keze ügyében hagyta, vagyis sok év után ismét hátára erősítette, mint chuunin és kezdő jounin korában. Valahogy úgy érezte, jelentősége lesz a kiállásának. Sunagakure képviseletében jött, Koreko Rui, a Homokvihar, akinek a Szél a társa. Eszébe jutott, mit kértek tőle a farkasok, sokkal több munkálkodott a háttérben, de erről inkább hallgatott. Abban sem volt biztos, felfedné-e a többiek előtt kapcsolatát a természeti stílussal. A küldetés nehézsége miatt lehet nem lesz más választása.

Elérkezett az este, vagyis az eligazítás. Homlokát díszítő fejpántja azonnal elárulta mindenkinek, Sunagakure kunoichije. Szíve fura mód csak kicsit vert gyorsabban, viszont úgy érezte, gyomra helyére egy kisebb kő került. Figyelte, ahogy folyamatosan érkeztek az újabb és újabb résztvevők. Végre láthatta, kikkel indul harcba. Délután csupán futólag figyelhette meg az embereket.
*Rendben, itt az ideje elkezdeni.* Szinte parancsolta magának, hogy szólaljon meg.
- Üdvözlök mindenkit, a nevem Koreko Rui és ahogy azt már hallottátok, engem neveztek ki a küldetés vezetőjének - gyorsan lezavarta a bemutatkozást és a bevezetést. - Felvázolom az alapokat, bár úgy hiszem a falu vezetők már megtették. Az ismétlés nem árt, vagyis ez egy felderítő küldetés lesz. Információszerzés a feladatunk, éppen ezért szeretném kiemelni, amit a Kazekage-sama mondott nekünk: semmi hősködés - az utolsó két szót erőteljesen megnyomta. - Egy felderítő már leadta a jelentést, bármennyire is szeretnénk, nem lesz egyszerű dolgunk. A terep nyitott, sziklás területekből és szűk völgyekből áll. Ezen kívül képzett ninják és idézett lények felügyelik a környéket - tartott egy kis szünetet, mert elgondolkodott, vajon beavassa-e már az elején a többieket a fehér lények létezésébe.
*Jobb lesz, ha megtudják, fel kell készülnünk mindenre!*
- Nos, van még valami. A Sunagakuréban megrendezett Chuunin Vizsga harmadik fordulójában támadás érte a jelenlévőket. A beszámolók alapján normál emberek változtak át valamiféle fehér lényekké, amiket nehéz elpusztítani. A felderítés ilyen lényekről szintén beszámolt. Ha képesek más alakot felvenni, még annál is óvatosabbnak kell lennünk, mint ahogy azt a Kagék és más vezetők utasították!
Kimondta a szavakat és ezzel együtt némileg megkönnyebbült. Körbenézett a jelenlévőkön, próbálta leolvasni az arcukról, vajon mit gondolhatnak, érezhetnek ezen információk hallatán. Habár magában eldöntötte, vigyázni fog a csapatra, hiú reményeket nem akart bennük kelteni. S szintű felderítő küldetést kaptak, és most már nagyjából tisztában voltak a helyzettel.
- Kérdéseket és javaslatokat várok! - ezzel fejezte be az eligazítás első felét. Úgy érezte, ezt valóban összehangolt csapatként kell végig vinniük, ehhez pedig információra volt szüksége. Sokan gyűltek össze, különböző falvakból, valószínű eltérő harci stílusokkal és tudással. Kíváncsi volt, mit adnak be a közösbe.
Elkezdődött tehát, innen már nem volt visszaút. Igyekezett nagyjából semleges arcot vágni, mégis aki jobban megnézte, észrevehette a komorságot zöld lélektükreiben. A korábbi fény mintha kezdett volna kihunyni.

Határvidékek - Page 3 P8u2zjg8nd1wbakw6o2s0ki4

//A kívánságom, térkép, vagy beszámoló, azzal könnyebb lenne eligazodni. Ha nincs ilyesmi, akkor így jártunk. ^^"
Kis zene a hangulat megalapozásához: https://www.youtube.com/watch?v=Q1qP-jpMSJY Smile

//

**Osumi Hiroto** Hétf. Ápr. 05 2021, 22:03

Megnyugvással tölt el, hogy mindenki elfogadta kapitányi pozíciómat, még Misage is és eleget tesznek az elvárásoknak. Bemutatkoznak és készen állnak, ez nekem elég.. Egyelőre.

- Jól áll neked a stílusváltás, de örülök, hogy megtartottad az egyéniséged - felelem Misage csípős megjegyzésére. Egy vezető, aki elveszíti a tekintélyét, nem vezető többé.

Az általam felállított terv szerint vágunk neki az útnak, mely három és fél napot vesz igénybe, így este érhetünk oda a kijelölt találkozóhelyre. A "kiruccanásunkat" halál és felégetett falvak szegélyezik és bármennyire is szívszorító a látvány, nem mehetünk oda segíteni a bajbajutottakon. Ha kell, erre külön fel is hívom a figyelmet, bár szerintem mindenki számára egyértelmű, hogy a küldetésünk az első. Ha ugyanis a métely továbbterjed, csak még több ilyenre fog sor kerülni. Még az indulás után némi önmagammal való vívódást követően beavatom a többieket is a tervembe, ami már az elején az eszembe ötlött. Jobb, ha felkészülnek rá és megemésztik a dolgot, mire odaérünk.

- Csak hogy tudjátok, nem csak azért kértem a bemutatkozást, hogy jobban megismerjük egymást. Mint már mondtam, mindannyiótokat ismerlek. Shikaku-samától kértem egy Narát, aki ellenőrizné, ha esetleg egy fehér lény bejutott volna a sorainkba akár itt, akár ott. Ez is egy módja volt annak, hogy igazoljátok magatokat. Azonban a találkozóhelyen kérvényezni fogom, hogy egy fojtó technikával ellenőrizhessem a jelenlévőket. Szeretném, ha közületek valaki elsőként jelentkezne, ha engedélyt kapok rá. Így talán könnyebb elnyerni a bizalmukat. Azt pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy kémeket engedjünk magunk közé egy ilyen fontos küldetésen. És igen, Misage.. Azt a technikát fogom alkalmazni.

Még akkor is ezen járt az eszem, amikor megérkeztünk a táborba. Van elég karizmám ahhoz, hogy ezt végrehajtsam? Bíztam magamban, de az biztos, hogy nem én leszek a legnépszerűbb ezzel. Egy rangidős shinobi közölte velem, hogy Koreko Rui az este eligazítást fog tartani. Akkor kell sort kerítenem erre, amikor mindenki ott van.. Közlöm a tényt a csapatom tagjaival és keresek egy távolibb helyet, ahonnan jól rálátni a tábor egészére és elhelyezek a Sárkány Kémkedő Technikával egy megfigyelő pontot, lehetőleg akkor, amikor senki nem lát.

A megbeszélés egyszerű volt, de a kunoichi kivívta a tiszteletemet vele. Lényegre törő volt és informatív, a fehér lényekről történő beszámoló megalapozta félelmemet, a részleteket pedig közösen kell kidolgoznunk, ami sokkal könnyebben fog menni, mikor odaérünk, előtte azonban..

- Nekem lenni itt valami - ragadom magamhoz a kezdeményezést Rui-sama szavait követően. - A fehér lények Konohában is megjelentek és beépülve több társunkkal végeztek.. A Narák egy fojtogató technikával leplezték le őket. Nem tudom, hogy a chakrájukban volt-e valami, de.. Fojtani én is tudok technikával. Aminek szeretnék is alávetni minden jelenlévőt, hátha máris beépültek. Ha nem... Az Iwagakuréba tartó útig mindenki kiheverheti. - Vonom meg a vállam.

- Nos, talán ezzel a döntéssel kivívom a legrosszabb vezető címét, viszont ha ezzel bármilyen apró lehetőséget teremtünk arra, hogy leleplezzük az esetleges kémeket, ám legyen. Mielőtt még komolyabb zúgolódás támadna, vállalom hogy legelsőnek tesztelhetnek.

A válasz megdöbbentett. Ezt tartottam a helyes döntésnek és újból csak elismerésemet vívta ki azzal, hogy elsőként jelentkezett, de magam sem voltam biztos benne, hogy ez a legjobb megoldás, már csak a morál miatt sem.

- A fojtogatás egy kissé kellemetlen, de kibírható. Az ötlet pedig az enyém, ha valakit hibáztatni szeretnének, az én legyek, ne Rui-sama. Ennek azonban csak akkor van értelme, ha mindenki átesik rajta.. Természetesen a végén engem is lehető ellenőrizni, ha valakinek van a birtokában hasonló fojtó technika.

Nem én leszek az első áldozat, mégis én érzem magam kényelmetlenül.. A beszédemet követően a Ranji Shigumi technikával körbefonom Rui nyakát, épp úgy megformázva a hajzuhatagot, hogy ne sértse meg a nyakát, de képes legyek fojtogatni vele. Tehát a tüskéket hanyagolom, ahogy a haj maga sem túl kemény, hiszen úgy nem tudnám megfelelően végrehajtani e metódust, pont erre a célnak megfelelő. Tizenhárom ember*.. A korábbi tapasztalatok alapján bőven elég chakrával rendelkezek ehhez. A fojtást addig tartom fenn, amíg ájuláshoz közeli állapotba nem kerül és még előtte felengedem a szorítást. Van elég tapasztalatom ahhoz, hogy felismerjem, mikor elég abbahagyni. Ugyanezt megismétlem mindenkivel, aki elém áll, míg végül teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy mindenki átesett az ellenőrzésen. Ha senki nem alakult át, meghajolok és elnézésüket kérem, ugyanakkor kiemelem, hogy úgy vélem, erre szükség volt.

//* Yorival (ha csatlakozik) és Zeekoval együtt.//

//A fojtogatásra csak akkor kerül sor, ha Rui a többieket is meghallgatva emellett dönt.//

//Használt technikák:

Tatsu Teichi no Jutsu // Sárkány Kémkedő Technika
A technika hasonlít a Harmadik Szem technikára, ám előkészületében eltér tőle.
A metódus itt is megegyezik a Harmadik Szem technikáéval, ám ez a jutsu egy meghatározott és megjelölt ponton hozható létre. Itt egy chakrával, fizikai kontaktus során elhelyezett chakrapontot kell elhelyezni, ahol majd a használó létrehozza a Harmadik Szem működési elvénél megismert chakraszemet. Ez a szem kapcsolatba hozható a látóidegekkel bármikor és bárhol.
A technika erőssége a Harmadik Szemmel ellentétben, hogy jóformán elég chakrát használva a világon bárhol kapcsolatba lehet lépni egy pontra elhelyezett Tatsu Teichi no Jutsuval, ám ez a technika nem mobilis, nem mozgatható és nem helyezhető át, csupán több pon is felállítható!
Chakraszint: 300
Besorolás: B

Ranji Shigumi no Jutsu // Vad Oroszlánsörény Technika (a technika úgy is alkalmazható, hogy nem ártunk a másiknak)
Az előző jutsu támadó változata mellyel irányítani is tudjuk a tűszerű hajzuhatagot és a hatalmas sörénnyel csapdába ejthető, sebezhető, megfojtható az ellenfél. A hegyes hajfullánkok képesek lehetnek akár egy idézett lényt is átszúrni, hogyha a használó kellően képzett hozzá és elég chakrát fektetett a jutsuba.
Chakraszint: 300
Besorolás: B//

**Doshiri Asuka** Hétf. Ápr. 12 2021, 19:13

//Ahol a part szakad//

Meglehetősen könnyű utunk van a Vízesés Országáig, nem találkozunk senkivel. A megérkezésünket követően azonnal megmutatják nekünk a saját sátrunkat, ahol majd alhatunk. Nem egy fényűző lakosztály, de a célnak tökéletes. Én pusztán csak annyit csinálok, hogy leteszem az övtáskámat. Kicsivel később Rui meg is kezdi a kis ismertetőjét, amit próbálok a lehető legjobban megjegyezni. Elvégre ha harcolnunk kell, sokkal jobb, ha közösen alakítunk ki akciót, mintha mindenki a maga feje után próbálja elintézni az ellent. Szél elem, Genjutsu és némi orvosi technikákból áll a tudása. Gondolom eléggé hatékony lehet.
- Nos, én bábhasználó vagyok, bár jelenleg csak egyetlen bábom van. Viszont ha van néhány hullánk, akkor képes vagyok egyszerre ötöt irányítani. Ismerek néhány Ninjutsu-t, amivel láthatatlan lehetetek, robbanócetliket irányíthatok az ellenfélhez. Ha elég homok áll rendelkezésre, akkor az egész csapatot el tudom tüntetni, így képesek vagyunk láthatatlanul mozogni. Viszont a szenzorok így is észrevehetnek. Hangalapú Genjutsukat is ismerek, de azok rátok is hathatnak, így lehet hanyagolnám. Elemi technikát viszont még nem ismerek - mondom, miközben elhúzom a számat.

Majd hamarosan eljön a nagy eligazítás ideje. Rui úgy dönt, mi is részt vehetünk rajta, így örömmel csatlakozok. Szerintem én is így döntöttem volna. Elvégre így nem kell külön nekünk is elmondania az elhangzottakat, ráadásul így már most mehet az ötletelés. Csendben meghallgatom a felderítő beszámolóját, majd gondolkodni kezdek. Elég komoly ellenfelekkel lesz dolgunk, ráadásul nincs komolyabb képünk a környékről. Amikor elvállaltam a küldetést, tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de hogy ennyire? Örülök ennek a kihívásnak.
- Egyenlőre próbálom megemészteni a hallottakat, de ha eszembe jut majd valami, akkor azt úgy is közlöm! - mondom a kunoichinek, majd amikor távozhatunk, visszamegyek a sátorba.
A nap további részén megpróbálom feltérképezni a tábort, illetve megjegyezni mi merre van. Ha bármi baj történne, akkor jó lenne tudni merre lehet menekülni, vagy hogy merről ér minket támadás. Ha ezzel megvagyok, akkor a bábomat tisztogatom.
Majd jön az eligazítás ideje. Igyekszek minél hamarabb befutni és nem az utolsó pillanatra hagyni a helyfoglalást. Végül amikor mindenki megérkezik, Rui előadja azt, amit én már hallottam, ennek ellenére most is figyelmesen hallgatok. Úgy néz ki, ezekkel a fehér lényekkel már korábban is találkoztak. Sajnos én nem voltam jelen a vizsgánál, így nem tudok ezekről semmit. Az egyik konohai viszont igen. Előadja, hogy a fojtogatással ezek a lények visszaváltoznak az eredeti alakjukba. Nagyon nem tetszik az ötlet, de megkapja rá az engedélyt. Ráadásul pont Ruival kezdi. Amint hozzálát, én is felkészülök, ha esetleg túlzásba vinni a dolgot, akkor azonnal megtámadom. Nem hoztam fegyvert, de a biztonság kedvéért van három senbon a torkomban. Ha nem történik semmi, akkor én is beleegyezek, hogy kipróbálja rajtam, de ha lesz rá alkalmam, akkor vissza adom neki ezt a kis mutatványt.

Ha minden rendben és senki nem szólal még fel, akkor én megteszem:
- Ha támadni akarunk, akkor én azt javaslom, hogy keltsünk káoszt a soraik között. Mondjuk egy csapat eltereli a figyelmüket, majd egy másik lecsap máshol. Ha valaki fel tudná erősíteni a furulya játékomat, akkor képes lennék lebénítani egyszerre több ellenfelet. Utána területre ható támadással el lehet intézni őket. Vagy felderítés céljából indíthatnánk egy áltámadást... akkor kicsit többet is megtudhatnánk róluk, esetleg elfoghatnánk egy ilyen fehér lényt is.
Az az igazság, hogy nincs még konkrét ötletem, tehát ez lényegében csak hangos gondolkodás a részemről. Viszont valahonnan el kell indulni.

**Yori** Kedd Ápr. 13 2021, 18:33

//Ahol a part szakad...//
Valami soha nem változik… Ha munkásember vagy, bárhová is mész munkásember maradsz. Ez így történt velem is. Miután megérkeztem a táborba szinte azonnal munkába fogtak. A feladat nem volt bonyolult, sőt egyszerűnek nevezhető, ám ebben rejlett a nehézsége, hogy egyszerű rudak és pálcák készítéséről volt szó, ám ipari mennyiségben. ~ Yori erre egyedül kevés leszel. ~ Gondoltam magamban, ám mire a gyökeret eresztett volna bennem ez a gondolat kettő nem túlképzett segédet biztosított mellém a munkáltatóm. ~ Több mint a semmi. De ez még így is hosszú nap lesz.~ Egész napomat a két segédemmel töltöttem egy lerobbant kis műhelyben. A műhely nem volt éppen fényűző, de a célnak megfelelt. Két segédem az idő múlásával kezdett belerázódni a munkába, így sötétedésre végeztünk is a napi munkával, amit egy komoly összeggel honoráltak. ~ Na, ha ez így megy minden nap, akkor azt hiszem, sokáig maradok. ~ Gondoltam, mikor visszaértem a szállásomra és eltettem a pénzt.
A szállásomon meg volt minden, ami ahhoz kellett, hogy kipihenjem magam. Leültem az ágyam szélére és eszembe jutott egy régi emlék, mikor még egy barlang fogságában kellett eszközöket készítenem fogva tartóimnak. Ez a hely, ez a helyzet teljesen más volt. Ide, ha úgy vesszük önszántamból jöttem, és ha úgy gondolom, akkor távozhatok is. Mondjuk távozásra egyenlőre nincsen okom, hiszen jól bánnak velem, adnak munkát, szállást, és kimagasló bérezést.
Ahogy telt az idő, a sátram tartó szerkezetén merengtem, hogy hogyan lehetne kompaktabbá, strapabíróbbá tenni, mikor egy férfi lépett be a sátramba. Tekintélyt parancsoló megjelenése volt. Mondjuk nálam ez nem így megy, de másoknak biztos ott a zabszem a s… - Igen, én lennék. - válaszoltam a kérdésére, ám saját kérdéseimet a személyét illetően nem tudtam feltenni, mivel két shinobi lépett be a sátramba. Persze ők is, mint az előbbi férfi váratlanul és hívatlanul. Az első férfi folytatta érkezésének indoklását. ~Szóval újabb munka… Ha megfizetnek nekem mindegy.~ Gondoltam, majd távozásuk előtt így szóltam a három férfihoz. – Ha elvállalom a megbízást akkor a mai béremnek a négyszeresét kérem. Naponta. – mondtam, majd hagytam őket emészteni a dolgot, és az esti megbeszélésre készülődtem. ~ Nagyot kell álmodni. Ők kerestek meg engem akkor én szabom a feltételeket.~ Gondoltam, majd elindultam a megbeszélés színhelyére.
Nem én érkeztem elsőnek, de még időben odaértem, hogy halljam az eligazítást. ~ Tessék???~ Nem nagyon értettem, hogy mi a beszéd tárgya. Hirtelen elgondolkodtam, hogy jó rendezvényen vagyok e egyáltalán. Miután a vezető abba hagyta a tájékoztatót összegeztem magamban a dolgokat. ~ Behatolás, információszerzés, semmi hősködés, fehér lények, képzett ninják, idézett lények… remek. Hajaj Yori mibe kerültél. ~ Összegzésem végén végig néztem az összegyűlt ninjákon, és láttam rajtuk, hogy nekik nem minden információ új. Mondjuk őket ezért küldték ide. Nem akartam elsőnek, sőt egyáltalán nem akartam felszólalni, de a tájékoztató utáni események megleptek. ~ Most akkor mi van? Mindenki egy csapat aztán itt fojtogatjuk egymást?? Nem értem. De ha ez kell, akkor legyen. ~ Gondoltam, majd beszálltam a beszélgetésbe én is. – Üdv mindenkinek! Sokan ismeritek egymást, sokan nem. Én az utóbbi tábort erősítem, a nevem Yori, és ha minden igaz, én leszek a felelős azért, hogy mindig megfelelő szálláshelyetek, illetve rejtekhelyetek legyen. Nem vagyok egy túlképzett ninja, szerintem itt mindenki képzettebb nálam, de azért lenne egy pár észrevételem. – mondtam majd egy mély levegő után folytattam. – Nem tudom mik ezek a fehér lények, és a fojtogatósdi miért jó, de ha ez a fétise egyeseknek ám legyen, kivárom a sorom aztán csináljuk. Az előttem szóló ötletéhez csak annyit. Ahogy végig nézek itt mindenkin látom, hogy valószínűleg mindenki volt már csatában, és teljesített már küldetéseket. Éppen ezért a többfrontos támadás, vagy maga a támadás fogalma is kerülendő lenne ebben az esetben. A vezetőnk szavait idézve, semmi hősködés. Szerintem gondolkodjunk egyszerűbben, és ne úgy akarjuk behatolni, mint egy csapat ninja, hanem mint egy csapat civil. Ebben a helyzetben a kereskedő karavánok, vagy más hasonló áru szállítok nem keltenek akkora feltűnést, és jó lehetőséget adna nekünk a beszivárgásra. Egy kereskedő karaván a határon is könnyen átjuthat, azzal az indokkal, hogy az öt nagy nemzet egyikénél nagyobb biztonságban lehet. Szerintem ilyen irányba gondolkodjon mindenki, ne pedig a fejjel a falnak megoldásban. Sok embert halt meg a harcokban eddig is, mi jöjjünk vissza ugyanennyien. – mondtam, majd a beszélgetés további részében folytattam a sorban állást a fojtogatásra várva.

**Kenta Koizumo** Szomb. Ápr. 17 2021, 21:58

// Ahol a part halad //

A konohai csapatnak jobbára eseménytelen útja volt a falu maradékától a kijelölt találkozási helyig. Három és fél napos erőltetett tempóra készültek a határon túli alaptáborig, ahol a nemzetek csapatai egyesítik erőiket. Professzionális ninjákhoz méltó módon tartották a formációt, ahogy egyre rövidítették a távolságot úticéljuk és a csapat közt.
Ahogy egyre közelebb értek a határhoz, megszaporodtak a korábbi csaták helyszínei. Egyre több és több hullával találkoztak, közülük rengeteg a Tűz országának haderejéhez tartozott. Vegyesen a daimyo szamurájai, konohai shinobi bajtársaik, elvétve civil, vagy civilnek tűnő áldozatok. Helyenként hullarablók is feltűntek. Visszataszító népségnek tűnhettek elsőre, de Koizumo tudta, hogy sokak számára ez is csak egy módja az életben maradásnak. A háború nem ismer erkölcsöt és etikát. Van, hogy mindent meg kell tenni a túlélésért.
Normál esetben talán hősünk is kapott volna az alkalmon, hogy feltankoljon egy kicsit. Az elesett shinobiknak nem ritkán akad olyan felszerelése, ami a hullarablók számára értéktelen, de neki még jól jöhet. Pecsétek, tekercsek hasznos eszközökkel, esetleg lehántolható arcok, amik segítségével fel tudja venni a mások alakját. Most azonban nem volt erre idejük, időben oda kellett érniük, hogy mielőbb elkezdhessék a küldetésüket. Bár a fiú fontolóra vette, hogy egy pillanatra leválik a csapattól egy álarcért, arra a következésre jutott, hogy ellenfeleik nem ismerik az arcát, és optimális esetben amúgy sem fogják látni. Ez persze azt feltételezi, hogy maximális sikerrel járnak, de ha úgy alakul, még t is szerezhet magának úgy álcát.

Végül megérkeztek a táborba, ahol mindenki saját sátrat kapott. Koizumo első dolga volt a saját sátrát megerősíteni. Minden oldalra festett egy egyszerű kis arcot, amit adott esetben alkalmazhat a Tatsu Teichi no Jutsuhoz, majd chakrájának jelentős részének felhasználásával létrehozott egy Fuuin Teppekit a sátor belsején, amely bizonyos szintig áthatolhatatlanná teszi a sátrat támadás esetén. Elrejtett egy kunait a párnája alá, és egyszerű drótcsapdát állított fel a bejárathoz bokamagasságban, hogy azonnal felkeljen, ha valaki álmában a sátrába lép. Nem lehetett elég óvatos, nem hazai területen voltak. Jó shinobiként kötelessége volt számítani egy váratlan támadásra.

Estére közös eligazítást tartottak az egyesített csapatnak. Ezt egy sunagakurei kunoichi vezette, aki érdekes információkkal szolgált. Koizumo aggodalma tehát nem volt alaptalan. Az ellenség talán már a soraik közé férkőzött. Bár a konohai egység vezetője, Osumi elő is állt egy megoldási tervvel, amibe hősünk készséggel beleegyezett, a megoldás nem volt tökéletes. A táborban nem voltak kevesen, mindegyiküket képtelenség volt ellenőrizni, és Koizumonak nem volt megfelelő technikája, hogy besegítsen. A teszteléssel kapcsolatban azonban voltak aggályai, amiket egyelőre magában tartott.

~ Bár kétlem, hogy egy esetleges beszivárgó pont a csapat vezetőjének adná ki magát, ezzel a figyelem középpontjába kerülve, sajnos ez sem kizárható. Amennyiben pedig így van, a teszt során elrejthet rajtunk egy pecsétet, jelölést, vagy bármit, ami hasznukra válhat. Nem feltétlenül előnyös engedni, hogy mindannyiunkat ő tesztelje. ~ ahogy ezek a gondolatok megfogalmazódtak benne, kételyeinek hangot is adott.

- Javaslom, hogy amennyiben megoldható, a tesztelést ne egy ember végezze mindannyiunkon. Bár megbízom Osumi-sanban, én is tévedhetek, és a lehető legóvatosabban kell eljárnunk. Ha csak a fojtogatás a lényeg, nem végezhető el puszta kézzel? Ha pedig arra jutunk, hogy igen, talán az lenne a legelőnyösebb, ha mindenki elvégezné a mellette állóval. Lehetőleg egyszer helyet is cserélhetnénk véletlenszerűen, majd megismételhetnénk, hogy kizárjunk esetleges kombinációkat több behatoló esetén.

~ Kimondva mondjuk ez elég hülyén hangzik, és tuti nem is fog jobban kinézni. Egy csapat idióta fojtogatja egymást egy sátorban, és neküknk kéne felszabadítanunk egy nemzetet. Dehát a rendhagyó helyzetek rendhagyó megoldásokat követelnek, nem igaz?

Akár elfogadják a felvetését, akár nem, Koizumo aláveti magát bármilyen esetleges tesztelésnek. Ő tudta magáról, hogy nem áruló, de bármennyire is bízik csapattársaiban, akármikor kiderülhet valamelyikükről, hogy ellenség. Remélhetőleg erre nem kerül sor.

**Shikoku Naoki** Vas. Ápr. 18 2021, 04:46

Naoki behunyt szemmel támaszkodott a kazekage irodája melletti falnak. Karjai maga előtt összefonta, de csak a homlokán néha-néha összeránduló jelezték, hogy nem alszik. Persze, az is feltűnő volt, hogy lábon volt, ami meglehetősen megnehezíti az alvást, de azt is figyelembe kell venni, hogy a shinobi technikák néha meghökkentő dolgokat is elérhetővé tettek. De a lényeg, hogy Naoki nem aludt. Nem, éppen számot vetett önmagával. Volt miről gondolkodnia, az elmúlt napok eléggé kaotikusan alakultak a számára. Bár, ez így nem teljesen igaz. Nem csak számára. Jelenleg az egész ismert shinobi világot egyetlen szóval lehetett a legjobban leírni: kaotikus. Támadások a shinobi falvak ellen, Konoha ostroma és elpusztítása, háború...

Naoki annyiban volt egy kicsit még rosszabb helyzetben, hogy többször is sikerült az események közelébe kerülnie, így mikor visszatért a homokban rejtőző faluba, napokon keresztül tartott, amíg részletesen be tudott számolni az eseményekről. Nem sokan élték túl a szél falusi delegációból, illetve azok közül akik túlélték, sokan elvesztették az eszméletüket a lökéshullámban, ami elpusztította Konohát. Így Naoki információi bár nem egyedüliek, de nagyon hasznosak voltak. Eléggé kimerült, mire a végére éltek, de nem panaszkodott. Tisztában volt vele, hogy ezt is jelenti chunninnak lenni és a céljaihoz ilyen beszámolókon keresztül vezet az út. Sőt, ezt egy igencsak jelentős mérföldkőnek is fel lehetett fogni az életében, most először kezdte úgy érezni, hogy bár még mindig nem elég jók a képességei, hogy az események kellős közepébe kerüljön, de már legalább ott áll a fazék mellett és látja ahogy kavarog az a bizonyos leves. Ez pedig - bármennyire is fáradt volt -, elégedettséggel töltötte el.

Az viszont meglepte, hogy ilyen hamar érte küldtek. Csak pár nap telt el a kihallgatások vége óta és úgy volt hogy kap 1 hetes pihenőt. Most viszont mégis küldetésre hívták. Úton a kage irodája felé, Naoki vizsgálgatta magát, hogy mit is érez most, de fura módon nem érzett bosszúságot. Nem mintha ellenére lett volna a pihenő, de a jelenlegi helyzetben, egyszerűen nem tudott ráhangolódni. A világ háborúra készült, sőt a háború már el is kezdődött. Pihenőknek nem volt helye.
Így hát könnyű szívvel várakozott a Kazekage irodája előtt, sőt nagyon is kíváncsi volt, hogy mi lesz a következő küldetése. Nagyon fontos volt ez, hiszen ebből látni fogja, hogy elismerik-e a szolgálatait. A szavak amiket kapott, az egye dolog, nyilván megköszönnek mindent. De az a legbeszédesebb, hogy milyen küldetést bíznak rá ezután.

Szerencsére nem kellett sokáig várakoznia, az ajtó hirtelen kicsapódott, ami azt jelentette, hogy bemehetnek. MehetNEK, ugyanis többen is álltak az iroda előtt. Naoki észlelte amikor megérkeztek, de eléggé lekötötték akkor épp a gondolatai, ráadásul nem is feltételezte, hogy közük lenne hozzá, elvégre évek óta nem adtak neki küldetést, ahol csapatban kellett dolgozni. Mikor az ajtó kicsapódott, akkor vette csak észre, hogy nagyon is ide várnak. Két kunoichi-ről volt szó, egyikük szemmel láthatóan jounin, másikuk chunnin. A chunnin arcról ismerős is volt, tuti találkoztak már, de Naoki nem tudott volna nevet kötni hozzá, nem egy körben mozogtak.

Akárhogy is, a tény hogy ők is a kazekagéhoz vártak potenciálisan azt jelenthette, hogy Naokit újból csapatba rakják. Ráadásul most egy teljesen új csapatba, mert a viselkedésükből nem úgy tűnt, hogy ők ismernék egymást. Ahogy egy pillanatra elgondolkodott, a chunnint hirtelen megrohanta a nosztalgia érzése. Évekkel ezelőtt volt, mikor megkapta első csapatát, ami szép emlékeket hozott, de sajnos nem tartott túl sokáig. Ekkor jött egy második csapat, majd egy harmadik. Egyikük sem tartott sokáig, rajtuk kívül álló okok miatt. Ezért volt nagy váltás, hogy chunninként immáron egyedül kapott feladatokat/küldetéseket. Már egészen kezdett hozzászokni, de az is érthető volt, hogy a körülmények megváltoztak. Háború volt, ami azt jelentette, hogy hadseregre volt szükség. Egy hadsereg pedig ütőképes alakulatokból állt össze, ezek voltak a csapatok. Egy összeszokott 5 fős csapat többet ért, mint 10 magasabb szintű shinobi, Naoki értette ezt a logikát. Persze ez az egész csak találgatás volt a részéről, simán előfordulhatott, hogy ez szimplán csak egy küldetés lesz, amit másokkal hajt végre. Akárhogy is, bent majd minden kiderül.

Sóhajtott egy nagyot, lábával ellökte magát a faltól, majd követte a két nőt az irodába. Bent köszöntette a jelenlevőket, a kazekage felé kicsit meg is hajolt, majd megállt a jounin nő mögött és várta az utasításokat.
Küldetésük felderítésről szólt, Iwagakure környékére. Ami a leginkább meglepte Naokit, hogy a küldetés szintje S volt. A volt a legmagasabb szintű küldetés, amiben valaha is részt vett, bár a konohai kaland simán felemelkedett S szintre, ahogy megindult a támadás, szóval annyira azért nem rázta meg a történet. Volt már ő S szintű történések közelében és túlélte. Volt elég magabiztossága hogy kijelentse, a túlélésből szokást tervezett kialakítani.

A küldetés egyben választ adott a kérdésére is: igen, értékelik a munkáját. Így kívülről csak annyi látszódhatott, hogy Naoki arcára egy halvány mosoly ült ki. Mikor Gaara végzett az ismertetéssel, Naoki biccentett jelzésül, hogy mindent megértett, majd sarkon fordult és elhagyta az irodát. Rui-t a kazekage még visszahívta, így Naoki és Asuka kint várakoztak, amíg ismét megjelent a nő. Szemmel láthatóan nem tartották sürgősnek a bemutatkozást, elvégre bőven lesz rá idejük az úton, de szerencsére hosszúra nyúló kínos csönd se volt, mert Rui hamar megjelent.
Naokinak első benyomásra egy eléggé laza vezetőnek tűnt, aki nem annyira foglalkozik a rangbeli különbségekkel, ez megnyilvánult abból is, hogy simán csak Rui-ként hivatkozott magára. Ezzel persze semmi gond nem volt, mindenkinek más volt a stílusa, viszont Naokinak még nem volt lehetősége megtapasztalni ezt a fajta vezetési stílust, felette mindig nagyon szigorú vezetők voltak mindig is, így kíváncsian várta, hogy miként fog ez működni. Megállapodtak abban, hogy a kapunál találkoznak nemsokára, majd elköszöntek. Naoki már össze volt készülve, így ő azonnal a kapu felé vette az irányt, hátán a zsákjával. Leült a földre egy szikla tövébe, hátát a kőnek támasztotta és így várta a többieket. Nem unatkozott, élvezte a nap izzását az arcán és azt próbálgatta megtippelni, hogy miként fog ez a küldetés lezajlani. A 2 órás várakozás alatt több, mint 100 verzió felmerült benne, bennük jó és rossz kimenetelekkel. Egyszóval Naoki elvolt.

Végül megérkeztek a többiek is és Rui utasítására azonnal útnak is indultak. Bár figyelt rá, hogy merre haladnak, Naoki azért élvezte, hogy rábízhatta magát végre valakire, akit csak követnie kellett. Viszonylag gyorsabb tempóban haladtak, így beszélgetésre nem volt lehetőség, amit Naoki ki is használt, hogy csak beigya a környezetét, a látványt, ahogy haladtak át az ismerős vagy ismeretlen országokon. Bár mostanában sokat utazott, azért bőven volt még terület ahol még nem járt, szóval mindig volt új látnivaló. Mire megérkeztek a Vízesés országába, a tábor már fel volt állítva és tele volt emberekkel. Naokit elfogta egyfajta új érzés, ahogy belépett a táborba. Nézte a különböző shinobikat és belegondolt, hogy most ők katonaként vannak itt, akik egymás mellett fognak harcolni egy háborúba. Ha nem is most, mert most még csak felderítenek, akkor később. Bár jelen volt, amikor elkezdődött, számára még mindig furcsa volt, hogy háború van. Mintha ez valami rajta kívülálló fogalom lenne, amire rábólint, hogy igen, az van, de talán nem tudatosul teljes mértékben, hogy ez mit is jelent. Na, itt már nincs kétség, hogy mit jelent. Felgyújtott falvak, menekülő civilek és gyülekező "katonák". Ez már a valóság. Rui határozott léptekkel vezette őket be a táborba, egyenesen egy nagy sátorhoz, ahol a szállásuk volt. Őszintén, Naoki meglepődött, hogy külön lakrészt kaptak, de ez alapján és a viselkedés alapján, ahogy kezelték őket az őrök arra jutott, hogy talán ők valamivel magasabb beosztásban vannak itt, mint várta volna. Ami érdekes érzés volt, de persze nem akarta magát túlságosan átadni neki, elvégre szokásához híven csak találgatott.

Tippjét viszont csak erősítette, amikor a daimyo személyesen jött köszönteni őket. Az ország vezetőjét egy hosszú hajú shinobi váltotta, akiről kiderült, hogy ő a csapatuk utolsó tagja, Zeeko. Jelenteni jött, elsődlegesen Rui-nak, de ő behívta a két chunnin-t is, így Naokiék is végighallgatták a jelentést.
Naoki összeráncolta a szemöldökét, ahogy hallgatta a férfit. Az ellenfél szintje igencsak magasnak tűnt, ráadásul a fehér Zetsu-k is megjelentek, amiket a chunnin már jól ismert. Szerencsére feladatuk nem a konfrontáció, hanem a felderítés volt, ami azért könnyített a feladaton. Persze a szó "könnyítés" itt eléggé csalóka. A lehetetlenből szimplán baromiranehéz lett.
A jelentés meghallgatása követően ideje volt Rui-nak átvenni a tábor irányítását, viszont előtte még gyorsan bemutatkoztak.
Szél, genjutsu és medikus képességek, illetve egy bábhasználó. Naokinak a figyelmét megragadta valami amikor Asuka beszélt, erre azonnal rá is kérdezett.
- Jól értem, hogy holttesteket is irányítasz? És mire használod őket? - kérdezte a lányt érdeklődéstől csillogó szemekkel. Valami érdekeset hallott/látott, ami nem hagyta nyugodni. Tipikus Naoki...
Akár kap választ akár nem, folytatja.
- Ami engem illet, én Naoki vagyok és elemzőnek tartom magam. Szeretem kielemezni az eseményeket és a tények ismeretébe megtalálni a legoptimálisabb utat. Ami az eszközeimet illeti, közép-táv harcosnak tartom magam, értek a meglepetés támadásokhoz, csapdákhoz, és drótokat, illetve chakrafonalakat használok.

- És ha már beszélek, lenne egy kérdésem. - itt Rui-ra emelte a tekintetét. - Az világos, hogy felderítő küldetésen vagyunk, de egészen pontosan mit kell felderítenünk? Az ellenség számát? Kilétét? Pozícióját? Vagy információt kell szereznünk arról, hogy mi történt Iwagakuréban?

A választ követően a megbeszélésnek vége lett, így mindenki mehetett a dolgára az esti eligazításig. Naoki úgy döntött, hogy bejárja a tábort, feltérképezi hogy ne érhesse később meglepetés. Igyekszik nyitva tartani a szemét, hogy bármi furcsaságot észre vesz-e, mert ugyebár a fehér lények, akár már most is köztük lehetnek. Az esti eligazításra hamar megérkezik, az elsők között. Egy fatönkön ülve hallgatja végig Rui-t, ahogy elmondja azt, amik ők már hallottak. A nő kompetens vezetőnek tűnik a lágy stílusa ellenére is, amit Naoki örömmel konstatált. Semmi sem rosszabb egy hozzá nem értő vezetőnél, de szerencsére itt nem erről van szó.
Neki személyesen nem volt kérdése, illetve ami volt, azt már feltette, így nem szólalt meg, amikor a nő kérdéseket/javaslatokat várt. Még nem volt elég információja ahhoz, hogy bármilyen javaslattal előálljon, készen állt arra, hogy elkezdjen elméleteket/terveket gyártani, amint bejön több info.

**Naito Kenji** Vas. Ápr. 18 2021, 15:20

// Ebisu – Ahol a part szakad //

Eseménytelenül telt az út. Ez csak jót jelentett részben, mert nem kellett idő előtt csatába keverednünk és ebben az esetben, mondhatni csak az utat kellett kipihennünk. Az utat, melyen több olyan dolgot láttam, ami elszorította a szívem. Sajnáltam az elesett embereket, de sajnos már nem lehetett rajtuk segíteni. A dögmadarak boldogan falatoztak belőlük… ki tudja mióta hevertek ott holtan. Osumi szavai viszont egészen a táborig csengtek a fejemben. Megértettem, hogy miért kellett neki bemutatkoznunk. Minden azokhoz a fehér lényekhez vezethetők vissza, ezért az elővigyázatosság ezen a küldetésen elengedhetetlen volt. Okos ötlet volt, de egy vezetőtől ez várható is volt.

A táborban nem mentem semerre. A saját kis sátramban feküdtem s pihentem. Próbáltam kicsit aludni is, belül megnyugtatni magam ezzel. Idegen helyen voltam, távol szeretett hazámtól. Tudtam, hogy ez az idő is el fog jönni egyszer, mégis uralkodott rajtam a félelem és a tehetetlenség érzet. De nem szabadott, hogy ez kihatással legyen rám. Össze kellett szednem magam még mielőtt élesben menne a bevetés. Osumi volt, ki ébresztett, mert a megbeszélésre kellett mennünk. A holmimat bent hagytam a sátorban, egyedül a sapimat tettem fel és mentem a kijelölt helyre. Ismeretlennél ismeretlenebb alakok sorakoztak fel, egyedül Naoki-t ismertem meg társaimon kívül. Ha jól rémlett, ő volt az a srác, akivel még Konohában harcoltam a fehér alakok ellen, de aztán külön váltak az útjaink.

Az eligazítást csendben hallgattam. Azt tudtuk, hogy mi lesz a feladat, de hogy mik őrizték a terepet, azt még nem. Hát nem festett túl jól a helyzet, azt be kellett vallanom magamnak is. Ezek az információk mellé pedig jött is a szokásos, fehér Zetsu maszlagok képbekerülése is. Csodás. Még mindig ezek a lények. Ráadásul Osumi felvetése a fojtogatásra, miszerint így ki tudja deríteni, hogy ki behatoló és ki nem, szintén nem tetszett. Senki nem szerette, ha fojtogatták. Könnyebben belementem volna a dologba, ha lett volna olyan technikám, amivel a légzést segíthettem volna visszanyerni, de sajnos ilyesmire nem voltam képes. A kórházban olvastam ilyesmiről, de amilyen kaotikus állapotok voltak a faluban, esélytelen volt, hogy bármilyen technikát megtanuljak. Úgy voltam ezzel az egésszel, hogy jobb volt mihamarabb túlesni rajta, ezért jelentkeztem az elsők között, ha tesztelésre került a sor.

A formaiságok túljutásán, felemeltem a kezem, mert szólni szerettem volna. Amint megkaptam a szót, bele is kezdtem a mondandómba.
– A fehér lényekhez lenne elsősorban információm. –Lámpaláz. Ez az. Pont most kellett leblokkolnom… Geninként magasabb szintű shinobiknak kellett információt szolgáltatni. Gyerünk, menni fog. A hatásszünet megvolt, ideje volt a folytatásnak is. – Akik már harcoltak velük, azoknak nem lesz újdonság az, hogy ezek a lények nem rendelkeznek vérkeringéssel, ezért feltételezhetően létrehozott valamik. Képesek arra, hogy bárki chakráját elszívják és annak segítségével felvegyék az illető alakját. Szerkezetileg olyanok, mint a gombák, mert a boncolás során kiderült, hogy hasonló hozzá. Véleményem szerint, a chakraelszíváson kívül más alapvető jutsu-t nem ismernek, de az sem kizárt, hogy alapjáraton a szerkezetük hajlamos ilyesmire. Ezért, ha harcba keveredtek egyel, ügyeljetek arra, hogy a chakrátokat ne tudja elszívni, mert ahogyan ezt teszi, úgy veszi fel az alakotokat. –Egyszusszra sikerült mindent elmondanom, amire emlékeztem a boncolásról, amin részt vettem Shizune mellett. Innentől, egyelőre csendben hallgattam tovább a többieket, mert nem volt mihez hozzászólnom.

**Kureiji Hanaro** Hétf. Ápr. 19 2021, 17:10

Az ifjú tolvaj nem szándékozta megsérteni a társának kinevezett lányt... nagyon. Egyszerűen csak kibukott a száján ami először végig futott az ágyán. Amaz azonban nem volt rest és rögtön visszavágott a fiúnak. Maszkja takarásában ajkai mosolyra húzódtak.

~ Több van ebben a lányban, mint ami elsőre látszik... sokkal több...

A főkapunál futottak össze a csapat többi tagjával, ahol mindenki készségesen bemutatkozott, így Han is kénytelen volt valami kis információt megosztani magáról.

- Kureiji Hanaro... Távolsági harcos, eszközhasználó vagyok.

Megvárta amíg mindenki bemutatkozott, majd közös döntés alapján végre útnak indultak.

Az út közel teljes némaságban telt, legalábbis Han-nak nem volt túl sok kedve beszélgetni és ezt a nézetet társai is osztották. Amúgy is másfelé jártak a gondolatai. Jelenlegi csapatából egyedül az apró termetű lány volt az, akiben leginkább megbízott, valamilyen ismeretlen, belső késztetésre. Eléggé ambivalens érzései voltak ezzel kapcsolatban, hisz' rajta érezte egyedül, hogy valamit rejteget, míg többi társán nem. Ez maga nyakatekert módján valahogy mégis megnyugvással töltöttél, mert úgy érezte, hogy egy csónakban eveznek.

Ahogy célirányosan haladtak a megadott találkozási pont felé útjukat civilekkel megpakolt menekült karavánok és medikus csapatok szegélyezték. A káosz ideje beköszöntött, ahogy a háború lángjai ismét felizzottak. A csőcselék pedig elérkezettnek látta az időt, hogy azt tehessen amihez ért. Fosztogat gyilkol és erőszakol.

A tolvajnak nem volt ínyére ez a rendezetlenség. A káosz mindig csak bajt szül. Egy látszólagos rendben mindig könnyebb biztos pont kiépíteni, mint egy zavaros világban, ahol a szabályok pillanatok alatt megváltoznak.

A negyedik napra a távolban füst oszlop kezdett felderengeni az égen, de a fiú figyelmenkívül hagyta. Bármi is legyen az, nem tartozik rájuk. Valószínűleg csak a rendszer gyengülését kihasználó banditák, útonállók munkálkodása.

A lány erre megvillantja a korábban említett szenzorképességeit és egész részletes leírást ad a közeli faluban kialakult helyzetről, de Han-t mindez hidegen hagyja.

- Nem vagyunk köpenyes igazságosztók! Feladatunk van, amit végre kell hajtani... Aki akar segíthet, de én tovább megyek! - Közben szeme sarkából az apró termetű lányra tekint, remélve, hogy Ő is csatlakozik, ha arra kerül a sor...

Még három napig, közel hét napig utazott a tolvaj szedett-vedett csapatával, mire az otthonát jelentő faluból a Vízesés országának határáig, majd onnan még pár óra menetelés után a szedett-vedett sátortáborba értek

Azonosítás céljából kénytelen volt már többedjére levenni maszkját és feledni az arcát. Még a csukját is hátratolta, így utastársai számára is láthatóvá vált sötét zöld üstöke és haragos zöld szemei. A procedúra után egy apró, a többitől elszeparált sátorrészt kapott ággyal és asztallal kiegészítve.

Nem különösebben zavarták a spártai körülmények. Úgy sem tervezett hosszú távra. Nem terpeszkedett el a sátor széltében hosszában, mert nem akarta magát abba a csalóka hitbe ringatni, hogy ez valami ultramagas biztonságú, atombiztos sátor, ami majd megvédi, ha esetleg támadás érné Őket. Éppen ezért épp csak vizet és élelmet szedett elő, amit az asztalkára tett, ha esetleg kapkodni kell azért nem nagy veszteség.

A szolid kényelem elviselhető volt, míg az esti megbeszélésre várt, addig is összeszedte a gondolatait.

Szokás szerint az utolsók között esett be a megbeszélésre, Ai mellett foglalt helyet és a háttérből félfüllel hallgatta az fejleményeket és a jelenlévők ötletelését. Ugyanakkor volt egy-két dolog, amire Ő is felkapta a fejét.

Valóban érdekes kérdés volt az, hogy voltaképpen mit is kéne kideríteniük. Erre nem kaptak egyértelmű utasítást, csak azt, hogy hatoljanak be. Na és ha bent vannak? Rendezzenek álarcos bált?

A másik, ami viszont már haragot váltott ki belőle, az az egyik fickó felvetése, hogy szívesen megszadizná az összes jelenlévőt.

Leplezetlen megvetéssel tekintett a fiú irányába, s megvárva míg esetleg szóhoz jut, a tömeg hátsó soraiból kezdene bele a saját kis monológjába.

- Nem hiszem, hogy ezzel az ötlettel sokra mennék. Az egyetlen amit ezzel elérsz az az, hogy még azt a kevés bizalmat is kiirtod a leendő csapatból, ami eddig volt, az pedig végzetes lehet az elöttünk álló küldetés során... Pedig már azt hittem igazi shinobikkal leszek egy csapatban, nem bohócokkal. - Mondta szinte tárgyilagosan, a padlót bámulva, majd ha esetleg eme mondta következményeként csend áll be, akkor folytatja.

- A lánynak igaza van... - vet egy sanda pillantást mellette álló társára. - Annyi biztos, hogy ezek a lények nem vérzenek, ezt könnyen kihasználhatjuk... Plusz igen, egy ilyen nyílt eltereléssel csak azt érjük el, hogy az egész falu utánunk kezdjen kutatni, miközben nekünk fogalmunk sincs, hogy mivel állunk szemben! - Jobb kezének kesztyűjét lehúzza és Ő is az újjába a harap, mintha csak idézésre készülne, majd felmutatja a díszes társaságnak, hogy bizonyítsa nem tartozik azok közé a fehér lények közé.
Edit: Tsunomi Ai aka Hanae posztjához igazítottam a sajátomat Smile

**Tsunomi Ai** Vas. Ápr. 25 2021, 16:11

Látszólag partnerem nem igazán bírta a jelenlétemet, és csípős megjegyzésére, bár alapjáraton nem reagáltam volna, mostanság azonban kissé feszült voltam, így akaratlanul is megjegyeztem neki.
- Köszönjük észrevételét, cégünk és vezetőnk figyelmes az esetleges problémáira, mindenféle problémával kérjük, keresse fel AZON melléket. – mondom a hátam mögé bökve, nagyjából a vezetőséget betájolva.
Alapjáraton elég tág irányt mutattam, de ha nálam több ideje van már ebben a faluban, nagy eséllyel ezek nélkül is megérti mire is gondolok.
Végül a csapat többi részével végül összefutva kisebb bemutatkozások kezdődtek el. Eleinte úgy terveztem, hogy a központi helyen mutatkozok be, de igazából itt se lesz gond.
- Tsunomi Ai vagyok. Leginkább a rejtőzködéshez értek és szenzor ismeretek birtokában vagyok. – foglaltam össze a tudásomat, ahogy többiek.
Nyílván való volt, hogy senki sem árulja el a pontos erősségeit és minden fontos információt magáról, és én se terveztem belük megosztani azt, hogy méregismeretekkel rendelkezek. Előbb utóbb, úgy is ki fog derülni, ha arra kerül sor, így egyelőre fölöslegesnek érzem megosztani velük.

Végül elindultunk a cél irány felé, az úton nagy eséllyel nem sok szó kerül majd váltásra, legalábbis egyik csapattag se tűnt igazán beszédesnek, vagy csevegős típusnak. De úgy tűnt ebben a faluban így van ez rendjén. Mindenesetre az utunk nem volt éppen sétagalopp. Bár tudtam tartani a sebességet a többiekkel, nem igazán kedveltem, amikor ilyen tömegbe vonultam másokkal. És ráadásul nem is volt még teljes a csapat. El sem tudom képzelni milyen feszült, lesz a helyzet, amikor mindenki megérkezik. Több alkalommal futottunk bele más polgárok menekült-, vagy betegszállító hordáiba, de alapjáraton ők se foglalkoztak túl sokat velünk, mi nekünk se kellett sokat bajlódnunk velük. Így volt rendjén. Végül azonban negyed napra kissé megtört a haladási lendületünk. Amennyiben a többiek nem vennék észre a távolban a füstoszlopot, úgy elébük várva, felemelt kézzel jelezném némán, hogy lassítsanak és eközben előre mutatva jelezném a füstöt nekik. Autoatikusan kiterjesztettem chakrámat, hogy letapogassam a környéket, innen szerencsére még senkit se érzékelve. Végül azonban, ahogy megközelítünk, úgy leszek egyre baljósabb, ahogy hatókörön belül érkezünk.
- Banditák… - mondom ki a nyilvánvalót, halkan, de természetesen kiegészítem – De chakrahasználók. Két őrszem van kinn, és további öt, az egyik központi épületben, nagyjából 14-5 civillel. Chakradússág szempontjából nagyjából mind Genin, de az egyik erősebbjük chuunin körül mozoghat. Amennyiben vannak a civilek közt is társaik, úgy a támadók száma, még növekedhet. – írom le a környezetet és a csapatvezetőre, Junoharara nézek – Amondó vagyok, hogy folytassuk az utunk. Ha az ütközet mellett döntünk, lehet, veszélyeztetjük a feladatunkat. – mondom tárgyilagosan.
Szívesen segédkeztem volna a bajbajutottaknak, mert ennyire azért az én szívem sincs kőből, de a küldetés az első. Ez volt az alap dolog, amire ebben a faluban megtanítottak. Természetesen ez csak a személyes véleményem volt, és mint Junoharanak jogában állt megvétózni az ötletemet, természetesen, ha ő segítség mellett döntött, úgy bólintva, elfogadom a parancsait. Ha a csapatvezető dönti el, akkor azt úgy is kell végrehajtani, hisz… jelenleg ő a főnök.

// amennyiben nem érkezik egyéb interakció a többiektől, úgy Ai folytatja Hanaroval az útját, egyéb esetben a szerkesztés jogát még fenntartom //

További három napot vett igénybe, hogy a bajba jutott faluból eljussunk erre a pontra és bevallom őszintén, kissé örültem, hogy végre vége. Kissé zavart már ez az egész, de ami itt várt, azért jóval kényelmetlenebb volt, mint eddig bármi más. A Ruiként bemutatkozó hölgy bemutatkozása kissé rövid volt és egyszerű, nem éppen ilyenfajta bemutatkozásra vágytam. És ahogy haladt a beszélgetés, úgy éreztem, hogy egyre jobban bánom, hogy nem egyedül jöttem. Már majdnem azon voltam, hogy felszólaljak, amikor is Hanaro megtette helyettem és kimondta azt, amit úgy ahogy mondva én magam is gondoltam.
- Bármennyire is véletlen, de én is egyetértek Hanaro gondolatával. – szólalok fel – A neve Tsunomi Ai, leginkább a rejtőzködés és a szenzorság az erősségem, és bocsánat, de én kihagyom a fojtogatósdit. A Mesterem minden bizonnyal kitigadana, ha ilyen egyszerűen hagynám magam rábeszélni. – mondom egykedvűen.
Ezután egyszerűen számhoz emelem a bal kezem hüvelykujjának ujjbegyét és átharaptam a bőrt, ahogy az idézőknél láttam jó párszor. Természetesen én is próbáltam már egyszer, de mivel ne idézek, nem igazán volt ilyen tapasztalatom, és meg kell, mondjam nem lesz a kedvenc érzéseim egyiké. Egy pillanatra érzem, hogy megrándulnak arcizmaim, majd előre mutatom vérző ujjbegyemet és Kenji felé fordulok.
- Ha hihetünk annak, amit mond, ez a legbiztonságosabb és legegyszerűbb módja a lények kiszúrására, hisz az állítása szerint nincs vérkeringésük. Ennél többre nem vagyok hajlandó. Nem szívesen gyengíteném le magam fölöslegesen kockáztatva egy későbbi sérülés esélyét. – ezután a bábos hölgy felé fordulok – Tekintve, hogy egy falu ellen megyünk, nem hiszem, hogy bármilyen olyan dologgal kellene próbálkoznunk, ami elég könnyedén magunkra vonná a figyelmet… a furulyajátékkal létrehozott technikák azért bőven ebbe a kategóriában esnek. Más lenne, a valaki rendelkezne teleportáló technikával, de személy szerint nem tudok ilyesféle technikáról.
Ezután viszont inkább veszek egy mély levegőt és elhallgatok. Igazából nem tudtam mit fog hozni a sors, de őszinte vagyok… egyre kevésbé bízom abban, hogy bármi hasznosat képesek lehetünk ebből kihozni…

Ebisu Szer. Május 05 2021, 17:14

// Fórumkalanad - Ahol a part szakad... (Iwagakure-i szál) //

Határvidékek - Page 3 E426fca9138343115e21ac78ce8a3a5a

[Kemurigakure-i csapat: Mivel nem érkezett érdembeli válasz, hogy ki szeretne komolyan nekiesni a zsiványoknak - arról nem is beszélve, hogy ketten nem írtak közületek -, így úgy veszem hogy csak szimplán elsétáltatok a kis falu mellett, minden feltűnés nélkül.]

[Yori: A Vízesésben Rejtőző Falu Vezetője egy ideig gondolkodott rajta, majd egy újabb ajánlattal állt elő: ha véghez viszed a küldetésed és a legjobb tudásoddal állítod fel és véded meg a tábort, illetve rajzokat, leírásokat készítesz az utad során a terepről és visszahozod neki, akkor összesen 200.000 Ryu üti a markodat. Alkudozásnak nincs helye.]

Az éj hamar elérkezett annak ellenére, hogy mindenki csak a saját kis sátrában várta a megbeszélést időpontját. Az idő kellemes, meleg, tavaszi este volt és ki szerette - ki nem, de a kabócák éneke töltötte be a végtelen, lyukacsos fekete fátyolos eget. A háttérben viszont még hallani lehetett az Országhoz is hű vízesések zubogását, aminek meditatív szimfóniája talán néhányotoknak megnyugvást biztosított. A vihar előtti "csend" volt ezt...

A tárgyaló sátor kifejezetten igényesen volt berendezve, mindenkinek jutott egy-egy szék a megbeszélésre. A küldetés résztvevői szépen lassan csordogáltak be a találkozóhelyre, az utolsó ember egy maszkos, Kemurigakure-i alak volt, akin picit látszódott a "rosszkedvűség". A küldetés felvázolása egyszerű, de lényegre törően sikeredet - ahogy az lenni szokott a Shinobi világban, ám ami utána következett...

Több csapattagnak is felmerült gondja a küldetés hiányos információiról, illetve hogy lehetne kiszűrni a többieket már most a Fehér Lények ellen: fojtogatás. A módszer első sorban a Konoha-i Ostromnál került széles körben használva. Hatásos, bár nem éppen a legkellemesebb benyomást hagyja maga után. Tisztában voltatok vele, hogy ezen a küldetésen a legkisebb hiba vagy hamis információ az életetekbe kerülhet így keserű szájízzel, de nekifogtatok a "kiszűrésnek".

Az éj szerencsére továbbra is nyugodt volt, a vízesés és kabócák éneke zengte be a teret, miközben a tűz és léptek zaja próbálta megzavarni a természet szonátáját. Két Vízesésben Rejtőző Falu Shhinobi-ja járta épp a megbeszélt őrjáratukat, közben kellemesen cseverésztek.

-...egyébként valami brutális volt a pusztítás. A szentély csak éppen hogy kezd úgy kinézni, mint régen...-

-Ne is mond tesa, anno sikerült még elkísérnem a szerzeteseket, valami gyönyörű látványvilág volt odalent.- büszkélkedik az egyik.

-Áhhh, mázlista..- irigykedik a másik.

-Ghhhgghhghg...- hallanak meg a közelből egy furcsa, már-már fojtogató hangot.

A két Shinobi döbbenten összenéz, majd azonnal fegyvereikhez nyúlva halk léptekkel az egyik legnagyobb sátorhoz lépnek. Mindkettőjükön elkezd gyöngyözni az izzadtság, az egyik még bele is harap az alsó ajkába, ahogy lassan...óvatosan...észrevétlenül...elhúzzák a függönyt és meglátják...!

...!

...ahogy a Shinobi delegáció egymást fojtogatják, míg majdnem ájulás szélére nem kerülnek.

A két őr némán és értetlenül bámulja őket egy ideig, majd komótosan visszahelyezik a fegyvert az övükre és elengedik a ponyvát. Az egyikük megvonja a vállát és biccent a fejével, hogy induljanak tovább.

-Mindig is tudtam, hogy Konoha-i Ninja-knak nincs ki mind a négy kerekük...-

-Ez biztos valami erotikus felkészülés! Fétis-tréning.-

-Te mi a fenéről zagyválsz..?-

-Nem vicc tesa, a "Világi Shinobi" lap megírt, hogy...- s beszédük szépen lassan távolodott a tárgyaló sátortól.

Koreko Rui, Osumi Hiroto, Doshira Asuka, Yori, Kenta Koizumo, Shikoku Naoki, Naito Kenji, Misage és Aikaho Mitsuko voltak azok, akik átestek a fojtogatáson, amitől a nap hátralévő részében eléggé kellemetlenül érezték magukat, megfűszerezve egy kis szédüléssel.

Akik nem engedték a fojtogatást vagy más módszerekkel bizonyították ártatlanságukat azok név szerint Kureiji Hanaro, Tsunomi Ai, Nashimaru Shizu és Nashimaru Junohara.

Az ellenőrzést követően megjelent a sátorban egy fél szemű, unott arcú Shinobi, aki a csapat vezető Koreko Rui mellé lépett és átadott egy ismeretlen tekercset.

-A térkép...- súgja oda neki, majd megköszörüli a torkát s miután végzet a vörös hajú Kunoichi, átveszi a szót. -Jó estét! A nevem Zeeko, kémspecialista és közvetlenül Koreko Rui-nak dolgozom. - majd itt vesz egy mély levegőt. -Az ellenség két fronton támadta meg az egész Shinobi világot: egyik oldalról a Víz Országát, másik oldalról pedig a Föld Országát. Mindkét frontról elmondhatjuk, hogy belsős munka volt és profikra vall az egész művelet, melyben szinte biztos, hogy az Akatsuki is közre játszott.- a "Vörös Felhő" szervezet megemlítése után hagy némi hatásszünetet. -A feladatunk bejutni Iwagakure no Sato falain és kideríteni, tényleg ők állnak-e az egésznek a hátterében, illetve fényt deríteni az esetleges támogatókra.- szögezi le röviden. - Amint megvan ez az információ, rohamtempóba sietünk vissza a határvidékre. Ne legyenek kétségeik afelől...- majd itt előre lép kicsit, kezével pedig a szemkötését felemelve megmutat egy igazán undorító sebhelyet, melynek nagy része konkrétan "kiette" a szemüregét.- ... hogy szinte biztos ott hagynak majd valamit a csatatéren. - s visszahelyezi a kendőt, miközben óvatosan megigazítja azt a fején. - Készüljenek fel lelkileg és testileg.- zárta rövidre mondandóját.

Ezek után Rui kiadta az "Oszolj!" parancsot és mindenki mehetett a maga útjára, felkészülni a küldetésre: lelkileg, testileg.

[Mindenkitől kérnék egy leírást, hogy hajnalig mivel tölti el az idejét: alvás, meditálás, gyakorlás, összeülni egy tábortűz köré, stb... ]

~×××~

A nap sugarai még csak hátulról csiklandozták a hegyek égbe magasló küllemét, a csillagok és a hold tánc még láthatóak voltak az egyre világosodó végtelen égi tengeren. A legtöbb ember még nagyban az igazak álmát alussza, de nem ti. Aki bújt, aki nem, készen álltok. Készen kell állnotok erre a küldetésre.

Mindenki evett valami táplálóbbat reggelre, amit a helyi milícia biztosított nektek, majd a tábor szélén gyülekeztetek s amint mindenki készen állt, útnak is indultatok.

~×××~

Az út első szakasz, melyben egy folyó vonalát követitek, meglepően csendesen és akadálymentesen történik, a természet állatain kívül senki másba nem botlottatok - ami megnyugvást vagy aggodalmat is okozhatott bennetek. A határ átlépése óta eltelt 2 óra erőltetett gyaloglás után eléritek a küldetésetek első igazi állomását. Az út láthatóan kiterebélyesedik és több irányba is vezet - leginkább a karavánok használata miatt. Most már a csapat többi része is látja a felkelő nap fényében a két nagy terepet: dél-nyugati terület, melyet nagyobb sziklák tarkítják, de egyébként egy felföldi pusztaság az egész, itt-ott szakadékokkal; illetve egy észak-nyugati hegyvidéki terület, melyben szűkös völgyek fogják váltani az eddig erdős területet.

-Nyílt terep, de viszonylag jó fedezékkel és könnyű közöttük manőverezni...- lép Rui mellé Zeeko.- Vagy a magas hegyek védelme, ami elrejthet az ellenségeink elől, de ha megtalálnak és egy pontba szorítanak minket...- s itt egy szem szemét a nőre szegezi. - Mi a döntése, Chimurida *? - Pillangó

Határvidékek - Page 3 Digital-art-mountains-forest-clouds-wallpaper-preview

*: Csapatvezető

Az Iwagakure-i Behatoló Csapat tagjai: Koreko Rui, Zeeko, Osumi Hiroto, Doshira Asuka, Yori, Kenta Koizumo, Shikoku Naoki, Naito Kenji, Misage, Aikaho Mitsuko, Kureiji Hanaro, Tsunomi Ai, Nashimaru Shizu és Nashimaru Junohara

Sérült: 0

Eltűnt: 0

Kiütve: 0

Halott: 0

// Köszönöm mindenkitől a türelmet!

Szeretném jelezni, hogy mostantól aki a határidő lejárta előtt nem jelzi nekem nyomós indokkal, hogy miért nem ír, azt automatikusan kimesélem és a helyzethez mérten sérülés éri a karaktert. Ez egy S-szintű küldetés, így kérlek vegyétek figyelembe ezt. //

.::Szigorú Határidő::.

2021.05.19.

...A Fórumkaland pedig ezen a területen folytatódik...

Föld Országa - Határvidék

Ajánlott tartalom