Határvidékek

A fiú látszólag valamiképpen megnyugodott, vagy legalábbis úgy tűnt. Nem igazán akarta kimutatni az érzéseit, de én magam sem tettem másképp, így nem igazán okolható ezért. Egy igazi harcosnak a küldetés alatt nem szabad az érzelmeire hagyatkoznia! Én eszerint szeretném csinálni a dolgaimat, mert úgy hiszem így a helyes… de nem tudom, mások ezt hogyan élik meg. Mindenesetre próbálok felzárkózni hozzá és tartani vele az ütemet beszéd közben, miközben szökkengetve tartom az iramot. Szerencsére a fiú nem gyorsított annyira, hogy ne tudjam követni. Az elmondottak alapján, vagy a szervezet rejtőzködik nagyon jól, vagy a fiú nem túl jó nyomkövető, de azzal én is egyet tudok érteni, hogy nem éppen jó ötlet volt a robbanó jegyzet használata egy ilyen küldetésre, de az emberek már csak ilyenek. Mindig csak utólag jönnek rá a balsikerük okozójára. Jó nyilván, mi békák se vagyunk mások, de mi legalább elismerjük, ha hibázunk. Az elhangzottak viszont egyáltalán nem hagytak megnyugodni. És jobb lesz figyelmeztetnem, hogy mire számítson.
- Csak a miheztartást végett, előre jelzem, hogy kifejezetten tapasztalatlan vagyok a társaimhoz képest. Ez az első küldetésem, szóval ehhez mérten fontja meg a továbbiakat. A mérgem elég erős, hogy edzettebb emberekkel is végezzenek, de ettől még nem leszek erősebb. Támogatólag azért megteszem, ami tőlem telik.
Természetesen tudom, hogy nagy eséllyel tisztában van a dolgokkal, hisz ha egyedül végez küldetést, nagy eséllyel nem olyan balga, hogy ne jöjjön erre rá magától, hisz a szerződés nyomán nem igazán tud önmagánál erősebb társat idézni, ráadásul mivel engem idézett meg, nagy eséllyel tisztában kellett lennie azzal, hogy nem rakott az idézésbe túl sok chakrát, hisz gyakorlatilag a ranglétra majdnem hogy legalján vagyok. De biztonság kedvéért azért közlöm vele a dolgokat, mielőtt túlságosan sok reményt fűzne hozzám és a végén még megöletné magát. Mindenesetre mivel nem igazán volt egyéb kérdésem (lévén nem tudom a szervezet hogyanját), így úgy voltam, hogy úszok az árral. Nagy eséllyel a fontos dolgokat amúgy is közölni fogja velem, ha valamit meg nem, akkor úgyse válaszolna rá akkor se, ha kérdeznék, így csöndben folytattam az utam mellette, ezzel jelezve, hogy nem szándékozok eltántorogni az elém tárt veszedelem elől.
 
Végül némán folytattuk az utunkat és jó ideig nem igazán történt semmi figyelemre méltó azon kívül, hogy mindketten fokozott figyelmet szántunk minden apróságra. Talán épp emiatt is tűnt fel az az apró villanás, mely a látóterembe kúszott. Szinte azonnal lefékeztem, megtapadva az egyik fán, ahogy realizáltam, hogy egy dróthuzalt látok magam előtt. A fiú felé pillantok, aki látszólag azonnal reagált, vagy a reakciómra, vagy az általa kiszúrt csapdára, és azonnal megindított egy testpótlékot a csapda irányába, miközben jelzett nekem, hogy váljunk ketté. Bár gyorsabban reagált a dolgokra, azért nem vagyok olyan lassú, hogy túlságosan lemaradjak, így a „parancsot” követve azonnal megindulok balra, ágról-ágra pattogva tovább. Bár színpompás testem nem pont a legjobb rejtőzködő, mivel elég apró termetű vagyok, így nem félek attól, hogy véletlen észre vennének. Végül elérkezett a csapda triggerelése, mely egyszerre olyan szintű váratlansággal következett be, hogy a lökéshullám egyszerűen lesöprőt a faágról, és kis híján a földre zuhantam, de még éppen sikerült megkapaszkodnom egy másikban, hogy visszahúzva magam megszemlélhessem a robbanást követő eseményeket, bár némiképp azért sípolt még a fülem. Apróbb teremtményként nem meglepő, hogy rám jóval nagyobb hatással volt ez a hirtelen légnyomás, mint egy sima embernél, de semmi olyan nem történt, amit néhány apró fejrázással ne tudnék kiküszöbölni. Az ezt követő apró szőnyegbombázás se volt épp megnyugtató, de legalább egy dolog biztos: A jelenlévő ellenfeleink elég nagy készlettel rendelkezhetnek, ha ennyi elpazarolható felszerelésük van. Meglepett kissé a technika, amit használt, hisz a shurikenekhez, melyeket az alak használt nem volt semmi se kötve, mégis felrobbantak. Különös technika, azt azért meg kell hagyni. Végül egy női hang zárja félbe a bombázást, mely után nehéz döntés elé kerültem. Folytatnom kell a feladatomat, de nem igazán tudtam, hogy s mit kéne tennem. De mivel se én, se az idézőm nem sérült meg, így egy döntés maradt csupán. Előre. így jobb ötletem nem lévén, megpróbáltam olyan helyzetbe kerülni némán, hogy kissé jobb belátásom legyen a környezetemre, hogy egyáltalán meglássam hány ellenféllel kell majd élethalál harcot vívnunk.  Az biztos, hogy nem leszek olyan bolond, se olyan vakmerő, hogy elsőként rohanjak a robbanásmező színterére. Nem véletlenül nem támadt még az idézőm, így egyelőre kivárok. Nagyobb eséllyel úgy is nagyobb hasznomat foglya venni, ha rejtve maradva iktatom ki az esetleges ellenfeleit.

// Haku //

A robajok nyomán lassacskán elmúló fejfájást szépen lassan, de levetkőztem magamról és lassan kitisztult elmével állhattam újra neki a küldetésem teljesítésének. Szerencsétlenségemre apró termetem, bár előnyt és több hasznos dolgot is biztosított, de ez nem igazán igaz mindenkorra. Mivel nem láttam elég jól rá a harcmezőre, így úgy voltam vele, hogy kissé még odébb megyek, mielőtt megállnék, erre az egyik gally megreccsent a súlyom alatt. Nem kellett rá sok idő, hogy egy kunai reppenjen el a fejem fölött és bár nem volt rajta kunai, még is eléggé sejtető volt, hogy nagy szerencsém volt azzal, hogy a csapat vezetőjének tűnő nő anyagias típus és nem szeret pazarolni. Még jó, hogy, mert már készültem feloldani a szerződést, így ehelyett inkább kifújtam a levegőt. Miközben a másik fél beszélt, amazok monoton zaját kihasználva inkább új látómező után keresek.
~ Nyamvadt szúk, mindent szétrágcsálnak. Azt hiszem, már tudom mi lesz a mai vacsorám… - mondom magamban mindeközben az előző reccsenés nyomán, hisz nem vagyok olyan balga, hogy ne mérjem fel melyik ág elég vaskos, hogy elbírjon, legalábbis én mindig is így gondoltam.
A beszélgetésük nyomán éreztem, hogy lassan itt az idő. Felfedezték a „testmaradványokat” is, de magamban azért megjegyzem, hogy minő meglepő, hogy egy erdő közepén fanyomokat találnak egy robbanás epicentrumába, de végül, nem sok időm volt, szarkasztikus megjegyzésekre, ugyanis idézőm harcba indult. Nem követtem azonnal, hanem megvártam a helyzetet, hogy valóban hasznossá tehessem magamat mellette. És a helyzetem hamar meg is érkezett annak a férfinak a képében, akit eleinte is el akartam elsőként intézni. A robbantgatós férfi a hátát nekem mutatva, támadásba lendülni készült, így lábizmaimat megfeszítve, gyors ugrást hajtottam végre a fa törzséről, hogy véletlenül se zörgessem meg az ágakat, majd tantomat kirántva mérgemmel teli tokjából, a férfi artériáját céloztam a nyakánál. Akár eltaláltam, akár nem, szabad kezemmel, még röptömbe megpróbáltam elkapni a vállát, hogy lendületemet lefékezve, ívesen visszalendüljek vállára, amely a sikerrel járt, akkor béka állásba felhúzom magam oda a chakrámat a kezembe vezetve, hogy jobban tapadjak, és tantommal a vállában futó szallag/izomcsoport elvágásával próbálkoztam, hogy képtelen legyen eldobni a kunait akkor is, ha helyzete lenne. Ha sikerrel járt az artéria elvágása, igazából ígyis-úgyis hasznom lesz belőle, mert ha sok ideig vérzik, kimosódik a mérgem, de akkor pedig elvérzik, de ha túl hamar állítja el, úgy a mérgem végez vele. Szóval… így is úgy is jó nekem. Mindenesetre ezután, inkább hátrébb ugrok előle a háta mögé, hogy véletlenül se érjen el a robbanása, ha esetleg öngyilkos merényletre készülne, ha pedig felém fordulna, úgy a lába között megpróbálva még átszökkenni miközben a vakfoltjába maradok, miközben tantommal a bokáját veszem célba. Kisebb szúrásokkal és vágásokkal akarom ezt befejezni, mert jelenleg ő a legnagyobb fenyegetés a három jelenlévő esetében. Egyelőre nem tervezek segíteni az idézőmnek, amíg ezt el nem intéztem, csak balgaság lenne hátat fordítani a robbantgatósnak.

[Fórumkaland: Ahol a part szakad]

Még a sátorban, az esti eligazítás előtt
Miután Naoki magához vette a szót, kérdéssel is fordult a vörös hajú kunoichi felé.
- És ha már beszélek, lenne egy kérdésem. Az világos, hogy felderítő küldetésen vagyunk, de egészen pontosan mit kell felderítenünk? Az ellenség számát? Kilétét? Pozícióját? Vagy információt kell szereznünk arról, hogy mi történt Iwagakuréban?
- A háború ugyan lezárult, azonban ez nem jelenti azt, hogy végre élvezhetjük a boldog békeidőket - kezdett bele Rui, kicsit talán túl pesszimistán is. - A Kage tanácskozáson, amiről a Kazekage beszélt, nem voltam jelen. Konohát támadás érte, az egész falu megsemmisült. Sajnos csak az információk egy részét közölték velem, abból pedig kiderült, Iwagakure és Kirigakure régi vezetőit leváltották és felforgatták a falvakat. A feladatunk főként erre irányul, megtudni mégis kik képesek ilyesmire, ilyen rövid idő alatt. Fel kell derítenünk az ellenséget, mert van egy olyan érzésem, az eddig érintetlenül hagyott rejtett falvakat sem fogják megkímélni! Sunagakure épphogy kezd kilábalni abból az állapotból, amit az iwagakurei megszállás hagyott rajta - a mondat végét kissé halkabban ejtette ki a száján. - Az sem kizárt, hogy Akatsukinek köze van az egészhez, amit szintén meg kéne erősítenünk a felderítés alatt.
Habár igyekezett viszonylagos semlegességet erőltetni arcára, második otthonának pusztulása igenis mély nyomott hagyott benne. Ezen kívül aggódott a Homokban Rejtőző Faluért, hiszen végre tényleg kezdett hasonlítani a háború előtti kinézetére, egy újabb támadás miatt kezdhetnének mindent elölről. Már ha maradna mit megmenteni...



A felvezetés után Zeeko vette át a jounintól a szót, további részleteket felfedve a küldetésből. A küldetésen résztvevők szintén megismerhették azokat a részleteket, melyeket korábban Rui csak a két Homokfalusi társának vázolt fel. Legalább mindenki számára világossá vált, mire vállalkoztak, amikor eljöttek ebbe a táborba. Kémspeciálistájának nyíltsága még őt is megrémítette kicsit, kevésbé látványos módot választott volna a kockázatok ismertetésére.
*Gaara-sama, bízom a döntésedben, biztosan jó okkal választottad Zeeko-t, viszont csöppet sem könnyíti meg a helyzetem!* Miközben erre gondolt, homlokát erősen megdörzsölte.
- Még valami - kezdett bele, mielőtt még mindenki szétszéledt volna. - Senkit sem hibáztatok azért, ha inkább visszafordulna még az elején. S szintű küldetésről van szó, veszélyes út leh... nem, veszélyes lesz. A részemről semmilyen következménnyel nem fog járni, aki másként dönt.
Bármennyire is szerette volna egységes csapattá kovácsolni a jelenlévőket, már a tesztelésnél sem sikerült a shinobik egy részét rávenni. Remélte, ha elsőként jelentkezik, azzal jobban megtöri az ellenállást. Szerencsére mindenki átment a különböző teszteken, így legalább azzal nem kellett számolnia, hogy rögtön a küldetés elején áruló férkőzött volna a soraikba.
- Oszolj! - adta ki a parancsot, ezzel hivatalosan befejezettnek nyilvánította az első eligazítást.

Visszatérve a sátorba, leült az ágyára, majd keze körül zöldes aura izzott fel, előhívta a gyógyító chakráját. A fojtogatás ugyan némileg megviselte, legalább részben igyekezett eltüntetni a nyomait. A Shousen Jutsu segítségével ez nagyjából sikerült is, bár orvosi képességei jóval elmaradtak egy képzett medikusétól.
Mivel reggel korán indultak, ezért nekilátott összepakolni a holmiját. Azokat a ruhákat, fegyvereket, eszközöket, amiket nem akart használni, elpakolta a hátitáskájába. Az egyik nagy méretű legyezőjét elöl hagyta, a többi felszerelését tekercsekbe pecsételte. Jobbnak látta, ha kéznél tartja a Szél technikákhoz elengedhetetlen kellékét. Évek óta leszokott arról, hogy a hátára erősítse, ám most visszatért ehhez a hagyományához.
Mióta a farkasok beavatták a Természeti Chakra rejtelmeibe, igyekezett meditálni, hiszen ez nagyban segített. Ugyan az előtte álló küldetés miatt ideges volt, mégis megpróbált néhány nyugodt percet lopni magának. Még félt beismerni, a Fősámán okkal küldte ide, ami azt jelentette, eljön az a pillanat, amikor fel kell fednie a Senjutsut. Arra gondolt, amikor a szigeten elsajátította az alapokat. Akkor érezte magát igazán szabadnak, maga mögött hagyta a világ minden gondját. Csakhogy kénytelen volt visszatérni a világba, tovább harcolni. Hiába felderítő küldetésnek mondták, harcot sejtett, amióta csak elindultak a Homokban Rejtőző Faluból.
A meditálás segített neki némileg ellazulni, ezért viszonylag korán el tudott aludni.

Másnap reggel valóban korán keltek, még látszottak a csillagok. Reggeli után a tábor bejáratánál gyülekeztek, bevártak mindenkit, aki nem gondolta meg magát és hajlandó volt részt venni a küldetésen. Együtt indult el a csapat, egyenesen a Föld országa felé.
Nagyjából két órája lehetettek úton, amikor elérkeztek arra a pontra, amiről Rui már régóta tudott. Innen két lehetőségük volt tovább haladni, egyik sem kecsegtetett túl sok jóval.
*Zeeko, tényleg nem könnyíted meg a helyzetem.* Belső hangja mondta ki csupán a szavakat, miközben a kémspecialistára nézett. *Bár a nyílt terepen sebezhetőbbek vagyunk, mégis a hegyektől rossz előérzetem támadt. Amikor a háborúban Iwagakure utánpótlását szállító csapatára csaptunk le, egy hágót választottunk a csapda helyszínéül. Akkor jól sült el, mármint a részünkről. Viszont, ha ugyan ilyen kelepcébe sétálunk, akkor nagy eséllyel nem térünk haza.* Mély levegőt vett és még egyszer alaposan átnézte a két útvonalat. Újabb népszerűtlen döntés meghozatala előtt állt.
- Rendben, a nyílt terep felé vesszük az irányt! - mutatott a dél-nyugati irányban fekvő síkság felé.

Spoiler:

//Sűrű elnézést a hosszáért! A mesélőt szeretném kímélni és még véletlenül sem azért lett ilyen rövid, kapkodós, mert időm és ihletem sincs írni... ˇˇ" //

Látszólag nem csak én nem díjaztam a fojtogatós játékot, melyet a csapat tagjai önfeledten elvégeztek magukon. Sőt meglepődve veszem észre, hogy egyik jelenlévő Kemurigakurei társam sem bízik az itt egybe gyűltekbe. De nem is zavart kifejezetten, ugyanis én a saját módom szerint terveztem bizonyítani személyazonosságom, mely nyomán, morogva szopogatom ujjamról a vért. Nem tetszett ez a féle bizalmatlanság. Egyikünk se lenne itt, ha a főnökség nem rendelt volna ki minket, ha meg amúgy is kém lenne köztünk, nagy eséllyel nem egy ilyen könnyen kiszúrható kémmel várnának minket. A konoai férfi gúnyos szavaira, felé fordulok unottan.
- Az, hogy milyen Konohai shinobinak lenni nem tudom, de ha nem gond maradnék Kemuris és használom inkább az eszemet, hogy a kényelmesebb, könnyebb utat válasszam, amibe nem halhatok bele egy ismeretlen alak állítólagos képességei nyomán.
Ha van esze a férfi rá fog jönni, hogy bár jelenleg mindannyian szövetségesek vagyunk, egyikünk, vagy legalábbis a többség nem ismeri a másikat. Épp-e nyomán, ha belegondol, hogy konkrétan az életét kockáztatja avval, hogy egy ismeretlen szavába hisz, akkor nagyon nagy problémái lehetnek. De nem szándékozom egymásnak ereszti a csoportot, így nem folyok bele egyéb ügyekbe. Bosszantott a csoport néhány tagjának hozzáállása, illetve, hogy egy belopakodó küldetésre, miért rendeltek el ennyi embert, hisz minél több emberről van szó, annál nagyobb a lebukás esélye is. Végül elmondták a komplett feladatunkat és rövid úton figyelmeztettek minket a veszélyekről is. Vezetőnk, Rui természetesen felajánlotta, hogyha szeretnénk, távozzunk, de én köszönöm szépen, maradok. Végre van lehetőségem bizonyítani a falunak, és nem fogok meghunyászkodni némi veszély miatt.
 
Végül a napom maradékát, felszerelésem átnézésével töltöttem, leellenőriztem mérgem állapotát, fegyvereim számosságát, majd miután mindennel végeztem, viszonylag korán nyugovóra tértem, hisz hosszú nap várt ránk, és viszonylag korán fel is keltem, hogy mire mindenki összekészülődött, már készen álljak az indulásra. Nem voltam ideges, mert biztos voltam képességeimben. Mivel a feladat kimondta, nem volt szükségem hősködésre, és úgy ítéltem, ha arra kerül sor, könnyedén képes lehetek csak magamban meglógni, ha esetleg a többiek elrontanának valamit, és ha csak nem küldenek utánam ANBU ügynököket, akkor nem lesz gond. Ahogy végül elindultunk, úgy vált nyilvánvalóvá, hogy nem lesz rövid utunk. Az út választásba nem szóltam bele, hisz bár nyílt terepen könnyen kiszúrhatóak vagyunk, tekintve, hogy shinobikról van szó, a hegységben is ugyanúgy észrevehetnek minket, hisz nem mindenki csak a szemével érzékeli a dolgokat, így viszont nem volt rossz döntés a nyílt tér, ahol szabadabban mozoghatunk. Végül ezután besorolok Rui és a kém közé, hogy némi információkat szerezzünk.
- Ha nem probléma Zeeko, esetleg tudna nekünk némi információval szolgálni a Iwagakuréról? Személy szerint még nem jártam a faluban, és megkönnyítené mindannyiunk dolgát, ha esetleg Ön, vagy valaki, aki járt már a faluban, esetleg hasznos információkkal tudna ellátni minket, akik még nem jártunk arrafelé. Ezenfelül javasolnám, hogy a faluba való beszivárgást, mindenki személyesen, vagy kisebb csoportokba végezzék, mivel a nagyobb létszám, nagyobb rizikót is jelenthet. Ha nem veszi sértésnek, én a személyes belopakodást választanám a személyes harcstílusom miatt. – mondtam egyszerűen.
Nem féltem, hogy magamra haragítom a nőt, vagy a kémspecialistát, a saját véleményemet hangoztattam csupán, és ha nem ért velem, akkor ez van. De ha csoportosan akarnak betörni, akkor roppant nehéz időszak fog rám várni, az egyszer biztos. Legalább abban reménykedek, hogy senki nem lesz olyan balga, hogy a fő ajtón próbáljanak majd benézni.

// Ahol a karszalag //


 - de a mi hazánkban az ilyes fajta bizalom a korai elhalálozás leggyakoribb formája. - sziszegte a korábban is lepcseskedő társuk, mire hősünk szája gúnyos mosolyra görbült.

Naoki arca elkomorodott Rui válasza hallatán. Akatsuki... Hát persze. A chunnin nem először hallott a vörös felhős csoportról, úgy tűnt manapság minden rossznak ők voltak a hátterében. Eddig nem igen foglalkozott velük, lévén hogy messze az ő szintje felett állt az összes tag, de most hogy így újra és újra elé kerültek, kezdte átértékelni a dolgokat. Arra talán nem lenne képes, hogy szemtől szembe felvegye velük a harcot, de információk és stratégiák szintjén igenis tudna segíteni. Tett is magában egy mentális feljegyzést, hogy később majd utánaolvasson a szervezetnek. Bár a mostani küldetés után lehet, hogy nem lesz rá szükség, főleg ha tényleg ők állnak az egésznek a hátterében.

Az események haladtak tovább, mindenki készült az utazásra a Föld Országában. 
Meghallgatták Zeeko jelentését, ami megerősítette, amit Rui mondott. A puccs elkövetőit kellett felderíteniük és komoly esély van rá, hogy az Akatsuki is valahogy kapcsolódik a történtekhez. Érdekesség volt, hogy nagyon úgy tűnt ez egy ilyen "menjünk be, szerezzünk infót, aztán minél gyorsabban haza"-küldetés, de mégis egy hadsereget hoztak az elvégzésére. Mármint információszerzésre 3 magasan képzett Anbu sokkal hatékonyabb lenne, szóval valaminek kellett még lennie a háttérben. Ezt Naoki meg is jegyezte magában...
Később át kellett esniük az igencsak kellemetlen fojtogatós teszten. Ezt semmivel sem tette könnyebbé a tény, hogy Naoki egyszer már átesett rajta és elismerte, hogy igenis szükséges. Tudniuk kell, hogy kik azok akikben bízhatnak. Persze, ez nem volt ilyen egyszerű és ezt remélte, hogy a vezetők is tudják. Ha most tesztelték is őket, később ugyanúgy felvehetik az alakjukat a Zetsu-k és akkor megint ugyanott vannak. Persze a fake bizalomnak is megvan a haszna, legalább magabiztosságot ad és megszünteti azt a hangulatot, hogy senki se bízhat semmiben. Hiszen úgy nem lehetne egy hadsereget megszervezni. Szóval amíg a vezetők tisztában vannak ezzel és figyelnek a jelekre, addig ezzel talán nem lesz semmi probléma.
Ez neki is feladatot adott persze, ő se szeretne kunai-t kapni a hátába, szóval megpróbált nyitott szemmel járni. Illetve a Sunagakurei osztaggal maradni, elvégre őket ismerte, egy változás hamarabb feltűnne. Az este így nem is hagyta el a szálláshelyüket, kicsit üldögélt még a tűznél a többiekkel, aztán elment aludni. A kipihentség sosem árt egy veszélyesebb küldetés előtt.

Hajnalban útnak indultak, Naoki most is az osztagával maradt. Szemét továbbra is nyitva tartotta, hátha észrevesz valakiben valami furcsát, így haladtak a Föld Országa felé. Erőltetett menetben haladtak, kaptak egy gyors reggelit, majd az általános feszültségből következtetve, ellenséges területre érkeztek. Mivel Naoki közel haladt Rui-hoz, hallotta a Zeeko kérdését a két választható útvonalról. A nő nem válaszolt egyből, láthatóan mérlegelte az eshetőségeket, végül a sík terepet választotta. Naokinak nem volt problémája a döntéssel, véleménye szerint mindkét útnak megvoltak a hátrányai és előnyei.
Viszont megint előjött benne, hogy ez a küldetés nagyon nem úgy néz ki, mintha csak információt jöttek volna szerezni. Együtt mozog egy nagy hadsereg, az információszerzésnek az a lényege, hogy ne tudja az ellenfél, hogy itt vannak. Erre való törekvésnek pedig nem sok nyomát látta eddig. Nem igazán tudta hova tenni ezt a chunnin, de végül is nem is az ő dolga volt ezeket megítélni, pusztán kíváncsi volt. Az ő feladata jelenleg az volt, hogy kövesse a parancsokat.

// Ebisu- Ahol a part szakad...//

A csapatvezető annak rendje, módja szerint reagált a neki támasztott kérdésekre, és Zeeko segítségével igyekeztek a csapat számára legjobb döntést meghozni. Ahogy haladtunk tovább igyekeztem a lehető legrészletesebb térképet elkészíteni, hogy ne érezzem magam teljesen feleslegesnek, na meg persze jó pénzt is ígértek, szóval szívem lelkem a térképvázlatokon volt.
  Ahogy haladtunk előre a terep egyre inkább emlékeztetett az ország nevére. A zöldes táj, a folyó egyre inkább sziklás poros alakot öltött. Nincs mit tenni, mégis csak a Föld országában járunk. valamiről csak kapta a nevét. Térkép készítés közben az előttem haladó shinobikon néztem végig. ~ Mit keresek én itt? Még mindig ez a kérdés… Könnyű pénz persze, hogyne… aztán tessék~ Gondoltam magamban, mikor láttam, hogy csapatvezetőnk és Zeeko privátbeszélgetésbe kezdtek és közben pásztázó szemekkel minket méricskéltek. Mélyen legbelül tudtam, hogy valószínűleg az alkalmatlanságunk a téma, de a távolság miatt ez csak egy rosszindulatú gondolat maradt. Azért az mégsem feltételezheti az ember, hogy a csapat elitje úgy gondol a kisemberekre, mint golyófogók? Amúgy is kicsi a bors…
  A tovább haladásunk mérföldkőhöz ért, mikor úgymond „csapatokban” kellett fedezékről- fedezékre haladni. ~ Na akkor most ért véget a térkép rajzolás, innentől emlékezetből dolgozunk, cél a túl élés.~ gondoltam magamban, ám feltűnt, hogy a közelben szálló madaraknak nem csak a hangja volt másabb a megszokottól, de a viselkedésük is eltérő az ilyenkor megszokott vadászsólyom viselkedéstől. ~ Valami nem stimmel… szerintem…~ Belém fagyott a gondolat amikor egy nagy robbanás rázta meg a környéket. Rossz előérzetem beigazolódott, és a fedezékünk biztonságába bújva készültem a legrosszabbra. ~ Jaj csak éljem túl…~
 
A robbanástól megremegett a környék és ennek következménye képpen egy madárraj szállt el felettünk. ~ Ezekkel a madarakkal valami nem stimmel…. ezek nem is… ~ gondolataim ismét lassabbak voltak, mint a valóság ugyanis gömb alakú tárgyak közelettek felénk, értek földet. Tudatosult bennem, hogy baj van, és azonnal a mellettem lévőket figyeltem, hogy kikre számíthatok. ~   Shizu, említette, hogy pecsétekben jártas, Koizumo a kenjutsut mondta, Kenji ha jól emlékszem medikus tanonc, Mitsuko suiton beállítottságú, Misage fuuton és taijutsu, Junohara felcser, és genjutsu…. ~ Miután végig mértem a csapatot, akikkel egy cipőben vagyok megszületett a tökéletes védekezés a váratlan támadásra.
 - Tudom, hogy én csak egy egyszerű kovács vagyok, de figyeljetek. Misage egy fuuton technikával biztosíts nekem időt, hogy képes legyek létrehozni egy földdómot. – mondtam a ninjának, majd folytattam: - Shizu, ha van esetleg olyan pecséted, ami segíthet megerősíteni a dóm védelmét kérlek segíts, Mitsuko te víz jutsu használó vagy, gondolom ismered a Kirigakure no jutsut… nem tudom, hogy képes vagy e ekkora távolságból használni a nemrég elhagyott folyót, de ha Misage sikerrel jár használd kérlek, hogy rejtve maradjunk. Koizumo ha tudsz te is segíts nekünk a védelem erősítésében, Junohara és Kenji ti pedig álljatok készen, ha valami nem sikerülne azonnal eltudjuk látni az esetleges sérülteket. – mondtam, majd ezzel a lendülettel, bízva csapattársaimba megkezdtem a kézjeleket a földdómhoz, amiben biztonságban lehetünk.
-  Doton: Dorojōheki! – mondtam, majd reménykedtem benne, hogy minden a terv szerint halad.
 
Miután észleltem a lábamtól alig pár méterre leeső gömböt a lehető legrövidebb úton igyekeztem menteni magam, és a Doton: Moguragakure no Jutsu / Föld elem: Vakond rejtőző technika segítségével a föld alatt menedékre lelni. Abban az esetben ha sikerül a föld alá kerülnöm egy földklónt idézek, hogy képben legyek a felszínen történtekről.
 
// Használt technikák:
Csapatmunka esetén: Doton: Dorojōheki / Föld elem: Földdóm
Szólóban: Doton: Moguragakure no Jutsu / Föld elem: Vakond rejtőző technika és Tsuchi Bunshin no Jutsu //