Re: Határvidékek

**Misage** Hétf. Márc. 28 2022, 19:58

// Ahol a part szakad //

Szerencse és képzettség. Lehetsz bármilyen képzett, ha nincs szerencséd, nem élsz sokáig. Persze ez fordítva is igaz: csak szerencsével is el lehet tengődni egy darabig, de ha nincsenek megfelelő képességeid, amik támogathatnak egy szerencsétlen pillanatban, akkor véged. A kettő kiegészíti egymást, és bármily' kellemetlen is, mindkettőre szükséged van egy küldetés túléléséhez. Minél nehezebb a küldetés, annál több kell, hogy megúszd. A konohai csajnak képességei nem voltak, de elég szerencsés volt, hogy a társai meg tudják menteni. És társai alatt természetesen a többieket értem, mert én a kisujjamat se mozdítottam meg az ügy érdekében. Az előzőekből kiindulva úgyis csak rontottam volna a helyzeten.
~ Jobban járok, ha a hősködést másra bízom, nekem úgyse megy a szerep, meg amúgy se érzek hozzá túl sok késztetést.
Így hát inkább a kedvenc tevékenységemnek szentelem ezt a kis időt: pihentem. Csak ezúttal nem a kényelem kedvéért, hanem abban reménykedve, hogy javít az állapotomon, és legalább részben ismét harcképes leszek. Ha rajtam múlt volna, pihenek is, ameddig nem vagyok képes megint elfogadhatóan taijutsut használni, de az ellenség közbeszólt. Szokás szerint egy gyáva módszerrel - ezúttal egy doton jutsuval, ha nem tévedek - elrabolták a gyökeret…khm, mokutonost, aztán úgy döntöttek, hogy épp most adják ki a legjobb viccmesélőjüknek gyűjtögetett nevetést. Fájdalmasan fáradt gondolatmenet? Bocsi, ebben a szituban több nem telt tőlem. Gyorsan talpra pattantam, reménykedve h ennyivel nem ütöm ki magam, és a tőlem telő legnagyobb sebességgel a csapathoz, azon belül kedvenc Hirotonk mellé soroltam, nem is titkolva, hogy pofátlan módon az ő védelmét óhajtottam kihasználni. Ennek ellenére természetesen nem maradtam védelem nélkül.
~ Ha a chackra használat nem megy, akkor maradok a sima fegyvereknél. - gondolatott tett követett, és előszedtem a bal alkaromra pecsételt ninjatot, hogy szükség esetén meg tudjam védeni magam.
- Doton legyen a második elemem, ha nem tudják már így is, hogy itt vagyunk. - jegyeztem meg Osuminak. A korábbi robbanós műsor egész hatásos kis belépő volt, ha nem tévedek.
Ezt követően nem pazaroltam több energiát szavakra, átadtam magam a futásnak és esetleges vagdalkozásnak, bár ez utóbbit próbáltam kerülni, amennyire tudtam. Szeretek harcolni, de van különbség a harc szeretete és az öngyilkosság között.
~ Bár így legalább lenne valami esélyük. - kuncogtam magamban egy kicsit.

Ez után próbáltam a fentebb vázolt tervet követni, nagy szarba kerülve pedig a juuha sho-val kivágni magam. Ez utóbbit úgy kivitelezve, hogy figyelembe vettem: lehet, hogy csak egy esélyem lesz elsütni és elájulok, szóval biztos fedezékből végrehajtva a technikát.

**Shikoku Naoki** Kedd Ápr. 12 2022, 22:14

//Nagyon nagy elnézést kérek a sok-sok késésért, és köszönöm szépen a haladékot! Legközelebb igyekszem időben posztolni!//

Először úgy tűnt működött a terv. A többszörös biztosítása a csapdának megtörtént, a konohai lány sikeresen kiszabadult és úgy tűnt az aktiválódott csapda nem tud átjutni a védőhálón. Egy ideig. Naoki csupán kivételes reflexeinek köszönhette, hogy az utolsó pillanatban félre tudta kapni a fejét, miután egy szilánk átjutott a drótjain és majdnem átütötte a fejét. Így "csak" egy karcolást ejtett az arcán, ami nem tűnt súlyosnak, de igencsak vérzett. Naoki felszisszent a hirtelen fájdalomtól, és ekkor még nem is esett le neki, hogy mennyire közel járt a halálhoz. Kicsit később, ahogy kiürült belőle az adrenalin, és éppen ápolta a sebét, akkor ütött be neki, hogy pár centin múlt az élete. Hiába volt már hasonló élménye, ezt nem lehetett megszokni. Hirtelen végigfutott rajta egy megmagyarázhatatlan gyengeség, egy pillanatra meg is tántorodott. Kellett egy pár perc, hogy összeszedje magát. A szerencse is a shinobi egyik képessége... Hol is hallotta ezt? Nem tudta felidézni, de nem számított - a mondás igaz volt.
Ahogy az is, hogy erre nem támaszkodhatott, jobban oda kell figyelnie a jövőben. Ha ügyesebben szőtte volna a dróthálót, nem lett volna ilyen probléma. Eleve, mi van ha nem felé repül a repesz, hanem valaki másfelé, aki nem képes félrehajolni? Naoki gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat, mielőtt túl messzire jutna ezen gondolatok mentén, elvégre annak nincs értelme hogy olyan dolgokért vádolja magát, amik csak meg történhettek volna, de valójában nem történtek meg. Ami most fontos volt, az a jelen és a jövő. Apropó, jövő. Hogyan tovább? A chunnin tekintetével Rui kereste, de hirtelen nem találta meg, ehelyett szemei az újonnan jött villám falusi shinobira szegeződtek, akinek a kezeivel valami furcsa dolog történt. Mintha a földhöz ragadtak volna, próbálta őket kiszabadítani, sikertelenül. Naoki már éppen elindult volna, hogy segítsen, amikor a földből hirtelen ismerős alakok emelkedtek ki, leütötték a kumoi fiút, behúzták a föld alá, majd kisérteties nevetés közepette a csapat többi tagja felé fordultak.

- Zetsu... - préselte ki Naoki szorosan összeszorított ajkai közül a nevet, közben kezeiben megjelentek a drótjai.
- FUTÁS! - üvöltötte el magát közben Zeeko, mire a többieknek több se kellett, megindultak a bejárat felé. Mindenki megpróbált a maga módján harcolni, ki idézett dolgokat, valakik magukat erősítették meg, mások egy kunai-t elővéve próbálták kivágni magukat.
Naoki egy pillanatra megállt, ahogy kitört a káosz körülötte. Majdhogynem lassított felvételben nézte, ahogy a társai megiramodnak, technikákat használnak, kérdéseket, parancsokat üvöltenek. Drótjait lassan elengedte, de azok nem estek le a földre, lebegni kezdtek és szép lassan elkezdtek a chunnin körül forogni.
- A legutóbb még nem álltam készen - szólalt meg váratlanul Naoki. Úgy különösebben senkinek se beszélt, nem is volt hozzá elég hangos, inkább amolyan maga elé mormolás volt. - De most már más a helyzet!!
A mondat végére furcsa élt kapott a hangja, kezeivel csinált pár kézmozdulatot, amik első ránézésre egy madárnak tűnhettek, mire az eddig láthatatlan chakrafonalakon - amik a drótokat tartották/irányították - végigfutott a chakra, bele a drótokba, amik szintén elkezdtek egyfajta baljós kék színt kapni. A forgásuk Naoki körül nem állt le, sőt egyre gyorsabban kezdtek el pörögni, már nem csak Naoki körül, hanem a levegőben mint egyfajta properrel elkezdtek forogni is. A chunnin ekkor elindult a többiek után, megpróbálta beérni őket. Miközben haladt, a drótjait mindig oda irányította, ahonnan támadás jött. A kezeket megpróbálta instant lemetszeni, ha egy egész alakos Zetsu jött, azt is kettévágni. Ha úgy látta, hogy valakinek segítségre volt szüksége, akkor oda irányította a drótokat és lemetszette a karokat/Zetsukat az illetőről. De alapvetően ezután a drótjai mindig visszatértek köré és körülötte forogtak.

Technika használat:

[color=#009900]Technika használat[/color]:

**Hasegawa Zauki** Kedd Ápr. 12 2022, 22:42

/ Ahol a part szakad /

// Mivel évvégi jutalomra nem vagyok jogosult, így szeretném a megbeszéltek alapján itt igényelni a múltkori nyereményjáték jutalmát(+30 chakra, +20.000ryo, + Egy választható maximum B szintű technika)
a választott B-szintű technikám:
Doton: Dochuubaku // Föld elem: Földrobbanás
Határvidékek - Page 8 HJfgy1Fw_o

A technikával képesek vagyunk egy földrobbanást robbanást előidézni a talajon, vagy a sziklán.
Chakraszint: 250
Besorolás: B
Típus: Támadó
//

~~Felírva: Gamabunta

Egy kis figyelmetlenség elég... fából készült védelmét áttörték, mely meglepte a shinobit. Kevés olyan offenzívával találkozott eddig, mely ténylegesen lyukat üthetett ezen technikáján. Talán az, hogy másra is figyelt, talán csak kevesebb energiát fektetett bele, mint ami kellett volna, vagy szimplán egy ténylegesen erős támadással állt szemben... mindegy már a válasz. Pillanatokon belül a földön találta magát, majd egy hatalmas ütés fejére, melytől egy enyhe kábulat hozzájárult ahhoz, hogy csapdába essen. Mire észbe kapott már a föld alatt vonszolták támadói.
~Hát ez volna a vég?~ Gondolta magában...
Egész életében a helyét kereste a világban... s noha nem rég úgy érezte, végre megtalálta azt, konoha ostrománál ahogy a por elillant, úgy ezen érzete is szerte foszlott... Megannyi próbálkozása volt már arra, hogy társakat szerezzen, barátokat, kik tovább lendíthetik az életben... mégis amit talált sokszor inkább hátráltatta, vagy illúzióként hatott rá... nem volt valós. Fejében ezen gondolatok keringtek, miként ellenfele húzta le a föld alá. Tán már egy méterre, vagy kettőre lehettek a föld alól, mikor egy gúnyos mosoly bukott ki arcára, ahogy lábával rúgná el magát támadójától, miközben maga is alkalmazza a technikát, mellyel szabadon mozoghat a földrétegekben. Célja egyszerű lenne, minél hamarabb feljutni újra a föld felszínére, miközben önmagára építve egy kőburkot, az Iwa no Yoroi technikával. A páncél melyet kapna elég erős ahhoz hogy fizikai támadásokat, gyengébb technikákat kibírjon, ezáltal biztonságossá tenné felbukkanását, ha esetleg valami fegyver, vagy egyéb támadás érné. A barlangban körül tekintve mérné fel helyzetét, mikor látná, hogy társai már messze járnak. Bizonyos értelemben büszke rájuk, volt idő, mikor ő maga is ezt tette volna... most azonban magára lett utalva, s gyorsan kellett cselekednie.
Lábát a földbe taposva alkalmazná újra gyakori technikáját, a Mokubunshin no Jutust. Kezébe idézné Zanbatoját, s kész is a terv. A max pár másodpercet igénybe vevő művelet megindul, s egy kirobbanó offenzívát mutatna fel a fehér kis rohadékoknak. Nagy tempóval iramodna meg társai után, míg képmásával egymást segítve kardjaikat használva harcolnának meg roham szerűen támadóikkal. Próbálna ügyelni arra, hogy a barlang szerkezete ép maradjon, ám ha szükséges, a gouwant használva tisztítaná meg az útjukat. A barlang két falán elindulva, spirál szerűen végig szántva a falakat, óramutatóval megegyező, míg a másik azzal ellenkező mozgással rohanna végig, egyfajta fűnyíróként végig szántva a falakat. A súlyos kard, melyhez a fiú keze már régen hozzászokott, kellő gyorsasággal tudna mozogni, hogy a mozgási sebességhez viszonyítva effektív legyen, mint fegyver. Képességeiben kellően magabiztos, hisz jól ismeri ellenfeleit, tucatjaikkal harcolt a chuunin vizsga idején és azóta.

/Ha sikerülne kijutni a barlangból/
Amint meglátná a barlang száját, azon gyorsan kiszökkenve, szembe fordulna azzal, s gyors kézpecsétekbe kezdve próbálná a bent még ép ellenfeleket semlegesíteni.
~Suiton: Daibakufu no Jutsu~ Indítaná meg támadását.
Egy roppant erejű víz örvény, mely ágyúlövéshez hasonló erővel szántaná fel a barlangot, végig sodorva és szétzúzva mindent, ami elé kerül.

/ Ha azelőtt beomlasztják, hogy kiérne /
A barlang összeomlása láttán nagyot nyel a fiú, ám nem lassít. Ehelyett szétterjeszti testében chakráját, s a fusha no jutsut aktiválva, oly könnyedséggel szökkenne át a beomlott köveken, akár fejest ugrana egy medencébe.

**Aikaho Mitsuko** Csüt. Ápr. 14 2022, 10:01

//Ahol a part szakad//
Sokk, pánik,rettegés. Ezek járták át a testem, miközben egy dolgom volt: az hogy ne csináljak semmit. Furcsa hangok, a csapda beindult, egy pillanatra szívdobogásom, és lélegveztvételem is megállt: Meghalunk? Majd pár perccel később hatalmas megkönnyebbülés lett rajtam úrrá, lábam a szilárd talajon állhatott. Túléltem, és ez számomra is hihetetlen volt, közel mindenki megúszta sérülés nélkül valahogy.
- Köszönöm. - nyögtem ki halk, a sokktól még elcsukló hangon.
Hálásan pillantottam körbe a szűk, és hideg helységben, miközben forrongva kavarogtak bennem a gondolatok a történtekkel kapcsolatban; azonban ezekre most nem jutott idő. Az események folytak tovább,az ellenfél számomra észrevehetetlen módon jutott a közelünkbe, és én már csak azt láttam, hogy Zaukit húzzák le a föld alá. Az én képességeim limitáltak, nem tudtam mit tenni, se doton technikám, se semmi más, ami hasznos lett volna. Fájt hátrahagyni azok után, hogy ő is azok között volt, aki megmentett, nem csak most, még anno egy másik kalandon is. El kellett fogadnom, hogy rajta most nem fogunk segíteni, hogy egyedül kell megoldania...
...

A nevetések betöltötték az egész barlangot, és visszhangzásuk menekülésre késztetett minket,vagy hát pontosabban nyílt terepre. A szűk folyosón igyekeztem elkerülni a kinyúló, szinte világító karokat. 'Nem szabad megtámadni őket. ' próbáltam koncentrálni az utasításra, majd Naoki mondatát kaptam még el. 'A legutóbb még nem álltam készen'. Akkor én készen fogok most? Futott bennem végig a gondolat. ~ Az ellenfél majdhogynem biztos, hogy tud már rólunk pontosan mindent. Szerintem az a csapda sem volt véletlen, semmi sem véletlen, ezek is kapták valahonnan az utasítát, csak tudnám, hogy ezek pontosan mik... vagy hasznosabb volna azt tudni, hogy hogyan lehet ellenük védekezni. Van chakrahálózatuk vajon? Csak van, valahogy Zaukit is lehúzták a föld alá.~
...

Megszületett a tervem, igazából nem volt túl sok opcióm, csak azt tudtam, hogy ezúttal nem fogok haszontalan lenni, és nem fogok sírni a segítségért, szenvedett már értem eleget mindenki, nekem is meg kell tanulnom a sarkamra állni. A kifelé vezető úton igyekeztem elkerülni a kinyúló kezeket, szinte rettegtem a csupasz érintésüktől, amint viszont bárki erősebben meg tudott volna fogni közülük, úgy alkalmaztam a Paralizáció technikámat. Nem volt a lehető legjobb ötlet, de igyekeztem akkor chakrámat testükbe vezetni, és megdermeszteni őket csak éppen annyira, hogy tovább tudjak menekülni, nem volt célom hosszú percekre megbénítani őket, elég volt éppen néhány másodperc. Így haladtam a sötét barlangból kifelé, és reméltem, hogy hamar meglátom a beszűrődő fényt, tehát a barlang száját. ELmélkedni nem volt időm, pedig tudtam volna, csak a használt technika lefoglalta az összes figyelmemet, így csak gondolat maradt bennem: a remény.

Használt technika::

Ebisu Csüt. Jún. 02 2022, 20:05

|| Ahol a part szakad... ~ Iwagakure-i szál ||

A sötét szobát a lenyugvó nap utolsó sugarai arany-, majd narancssárgára festette és sejtelmesen világította meg a benne rejtőző személyeket. Az egyik egy púpos alkatú, szörnyen görnyedt személy hosszú fekete köpennyel, a másik pedig egy hivatalos Shinobi ruhát viselve egyenesbe állt. Hamarosan gyors léptek zajára lettek figyelmesek, mindketten felfigyeltek rá és várták a személy érkeztét - mely meg is történt. Egy futár érkezett meg lihegve a terembe, gyöngyöző homlokáról visszacsillogott a lemenő nap sugara. A rejtélyes, görbe hátú alak idegesen ütögette az asztal szélét, amely mellett ült.

-Jelentéssssst...- sziszegi dühösen.

-Átfésültük a határvidéket és csak egy menekülő, ki csapatot találtuk meg, de ők...- itt nyel egyet a futár.- ...megmenekültek, áttértek a határon.- s közleménye után némán vár.

Egy jó ideig csak álltak és nem szólaltak meg.

-HEEEEEEEEEEEEEEH!?!!? Ennyi? Ennyire futja a nagy Shinobi Nemzeteknek? EEEEEEEEEHEHEHHEHEEEEEEEEE!- kezd el sikítva nevetni, majd csonttörések hangjai közepette a kriplinek kinéző alak szinte teljesen kiegyenesedik.- Nem. Ennyire még ők sem hanyagok.- szólal meg egy mélyebb hangon, szokatlanul eltérően az előző stílusától. - Tartsák szemmel a határt. Duplázzák meg az őrséget.- adja ki a parancsokat.

-Nem kéne átfésülni a Sziklás Felföldet is...?- jegyzi meg az eddig csendbe maradt Shinobi.

-Ha csak nem akarja, hogy az emberei szörnyű halált haljanak.- válaszolja úgy neki, hogy egy pillanatra sem tekint rá. -Továbbá tiltott terület magának.- teszi hozzá.

Ez láthatóan dühítette a magas rangú Shinobi-t, de egy halk szisszenéssel elengedi a dolgot.

-Mire várnak, tapsra?!- görnyedt vissza a fickó, majd kezeivel tapsolni kezdett.- Gyerünk, csinálják a dolgukat!- szól rájuk, mire mindketten sebes léptekkel kifáradnak a szobából.

Egy másik árny jelenik meg, de ezúttal az ablak túloldalán, mely résnyire nyitva volt.

-No hát úgy tűnik, lesz majd társaságunk... Remélem tudod kezelni a patkányokat..?- vigyorog egy gusztusosat.

-Hmm! Ne becsülj alá..!- jegyzi meg.

Egy furcsa, csámcsogó hang kezdi betölteni a szoba falait...

[Behatoló-csapat]

Az egész szituáció ebben a szorult helyzetben, egy zárt és sötét alagút tele fehér kezekkel és furcsa lényekkel egy igazi rémálomba illő jeleneteket égetett bele az elmétekbe. Jelen esetben bölcsen döntöttetek és nem maradtatok harcolni, hanem kapva magatokat egy kijáratot próbáltatok keresni...

[Koreko Rui] A szenzor képességeddel rövid időre, de érzékelni tudtad azt a rengeteg Chakra-alakot, melyek cápa módjára elkezdtek körülöttetek mozogni, várva hogy ki mikor lesz valaki figyelmetlen. Sajnos a menekülés és a szenzorság nem működik jól együtt, így nem tudtál pontos képet kapni hányan is lehetnek, de furcsaságra nagyon figyelmes lettél: mindnek a lába környékén van egy "chakra fonal" ami egy lentebbi, jóvalta mélyebb részhez vezet le, mintha egy központi helyre gyűlnének össze. Bár egy pillanatra csak, de valami nagyon sötétet és vészjóslót véltél felfedezni szenzori képességeid hatótávján kívül. Olyas valamit, amit jobb, ha nem háborgattok...

[Osumi Hiroto] Sajnos hiába a villámgyors reflexeid, az ellenség meglepetéstámadás és az ő gyorsasága kifogott rajtad, kezeid épp hogy súrolták a Mokuton-os Shinobi nadrágját. Sajnos nem volt időd gyászolni, rögtön a helyére egy másik kéz ugrott ki, hogy ugyan arra a sorsra rántson. Az utolsó pillanatban pattantál hátra a fehér kezek elől. Mondatodra a rejtélyes lény egy gúnyos vigyort ereszt el, majd eltűnik a földbe. Te is követed a társaid példáját és menekülésre fogod magad a barlang sötét járatain keresztül...

[Misage] A jelenlegi sérülésed igen komolyan visszavetette a harci képességeidet és vagy egy rendes pihenő vagy egy magas szintű gyógyító technika nélkül nem nagyon fogsz tudni a teljes erődet használni. Leginkább csak a rád támadó kezeket próbálod első sorban elkerülni, itt-ott megvágod őket, de semmi felesleges vagy elnagyzolt mozdulattal. Tudtad jól, ha csak jobban megerőlteted magad, az igen súlyosan visszahathat rád. Az egyetlen bölcs lépés amit ki tudtál találni, hogy Osumi mellett maradsz és vigyorogsz rá, mint egy kukacos vadalma. Az út sötét előtted, de a társak képesek lehetnek azt megvilágítani neked...

[Doshiri Asuka] A hirtelen jövő támadás téged is meglepett, de igaz Shinobi módjára nem hezitáltál, követted Zeeko-t az üregbe. A technikádat még így menekülés közbe is sikerült végrehajtani, viszont abban a pillanatban hogy lecsaptad a kezed a barlangrendszer nyirkos talajára, érezted mintha megmozdulna belőle valami. Számodra is csak egy hajszálon múlt, hogy egy fehér kéz el ne kapjon, de az egyik idézett homokszörny még időben kapta el és tépte le támadójáról azokat a halálos érintéseket.

[Nashimaru Shizu] A tiszta terror, mint legsötétebb érzések egyike kezdett szépen lassan gerinceden felmászni, mint valami alattomos kígyó. Mást nem is kellett tennie, elegendő volt csak varázsigéjét a füledbe súgni "Itt fogsz meghalni." és már kész is volt tökéletes terve. Légzésed felgyorsult, izmaid begörcsöltek és izzadság kezdett gyöngyöződni a homlokodon. Teljesen leblokkoltál. Megmentőd ezúttal nem te magad voltál, hanem a mögötted lévő narancsos hajú Shinobi, kit Naoki néven hívtak. Érezted, hogy a meleg kezek elkezdenek előre tolni és rendesen unszol rá, hogy tovább menj. Mintha csak most tanultál volna meg újra járni: először apró lépések, majd erőteljesebb séta, végül egy Ninja-hoz méltó futással követted a többieket. A folyamatosan lóbáló kezek a nedves falakból nem javították a morálodat, de már csak pusztán az, hogy nem egyedül vagy benne a guánóba, valahogy fellelkesített annyira, hogy ne add át magad a félelmeidnek. A törmelékek alatt egyedül volt, itt küzdhetsz a túlélésért...

[Shikoku Naoki] A Halál megjelent előtted és éppen csak egy simogatást lehelt az arcodra. Tudtad jól, hogy elegendő lett volna annak a repesznek csak egy centivel arrébb mozdulni, mely vagy leszakítja az állkapcsod egy részét, vagy a szemeden behatolva a tarkódon távozik - ezer és egy módja lett volna, hogy ez az egy repesz végleg kioltsa életedet. A gyengeség rád is rátör, érzed ahogy izmaidon egy furcsa, zsibbadó érzés lesz úrrá, mintha már nem is lennél saját tested irányítása alatt. Ekkor vetted észre az eltűnő csapattársat, aki szélsebesen belefolyik a talajba és csak a nevetések visszhangja tölti be a teret. A melletted álló lány, talán Shizu lehet a neve, úgyszint bénultan nézi az eseményeket.

Valami ... megpattant benned. Egy őrjítő érzés, mely lángként kezdi felperzselni a hűvös bénultságot elmédben és tettre késztet. Az előtted lévő Kunoichi-t megtolod kezeiddel és mozgásra bírod, miközben egy gyilkoshoz illő tekintettel Chakra-t kezdesz gyűjteni. Jó magad is előre iramodsz, egyenesen a csapat élére, ahol technikádat a leginkább hasznodat veszik: mint egy úttörő botmixer, úgy szeleteled az előugró végtagokat. Tekinteted egy pillanatra nem veszed le a homályos útról és mindenre támadsz, ami előtted megmozdul. Eltökéltnek érzed magad, hogy csak azért is, de élve fogsz innen kijutni...

[Tsunomi Ai] Mint egy igazi jégcsap hercegnő, mondhatni rezdülésmentes arccal váltasz át a megfigyelő stílusról a harci egység módodba. Egy felesleges mozdulat nincs benned, Tanto az oldaladról előpattan és mint ha ágyúból lőttek volna ki, úgy célzod meg a társaid tömörülésének közepét, tudván ez a pozíció fog téged leginkább megvédeni. Pár kéz téged is megpróbál elkapni, de ezeket könnyű szerrel kivéded és hárítod rövid kardod pengéjével. Ha te is beveted szenzori képességedet, ugyan azt tapasztalod, mint Rui: lények sokasága rajként próbálnak körbevenni és mintha lenne egy összekötő kapocs valahol a föld mélyén...

[Kureji Hanaro, Naito Kenji és Kenta Koizumo] Sérülésükhöz mérten próbáltak a csoport közepén maradni és legjobb tudások szerint megvédeni magukat.

[Aikaho Mitsuko] Az iménti halálközeli élmény, mely alapján fel lettél volna darabolva akár egy ízletes sertés a készülő dango-fasírthoz mélyen megmaradt a lelkedben és mondhatni egy életre szóló traumát okozott neked. A vég elkerülését követően óriási nagyot dobbant szíved a mellkasodban, egy pillanatra pedig is fel is riadsz, ahogy a füstölgő farönk és más egyéb technikák közepette az a kis repesz elszáll a szoba túlsó felébe, majdnem kiszakítva egy darabot az egyik társadból. Hálásan köszönöd meg mindenkinek a segítségnyújtást, bár hangod megcsuklik közbe, ahogy újra fellélegzel... nem sokáig. Az előtted térdeplő Kumogakure-i Shinobi-t fehér kezek ragadják el, majd egy jól ismert lények törnek fel és rántják le magukkal a földbe.

A többiek gyorsan talpra segítenek és újonnan szerzett elhatározással próbálod törni az utat a többiekkel. A Paralizáció technika igen hatásosan működik, bár ezt mozgás közben sokalta nehezebb kivitelezni, nem hogy huzamosabb ideig fenntartani. Leginkább arra voltál így képes, hogy egy pár pillanatra komolyabban lelassítsd a mozgásukat. Ez elegendő is volt... egy időre. Az egyik kéz lebénítását követően rögtön egy másik pattant ki a helyéről (vélhetőleg ugyan annak a kéznek a másik párja) és ragadta meg a lábad. Szinte ezzel egy időben érezted, ahogy a lábadból fokozatosan tűnik el az erő és egyre gyengébbnek érezted magad. Egy következő kéz a hajadba kapott bele és húzott vissza, illetve egyre több fehér kéz jelent meg körülötted...

Egy ökölcsapás szakítja le rólad váratlanul az ellenség egyik markát..!

[Negatív effektus: Enyhe Dystychiphobia - félelem a balesetektől; mostantól akárhová is lépsz be, először a lábad elé fogsz nézni és tüzetesen megvizsgálod az előtted elterülő talajt, padlót, stb...]

[Yori] Szándékosan maradtál hátra. Tudtad jól, hogy egy jó hátvéd nélkül az egész csapat eleshet, ezért némileg hátra maradtál és aprítani kezdted a feléd induló fehér lényeket. Ahogy csak bírtad kaszaboltad és felerősített testeddel törted össze az emberhez képest puhább testüket. A harc hevében meghallod, hogy az egyik Konoha-i Kunoichi bajba került, reflexszerűen fordulsz meg és indulsz a segítségére. A földből kitörő fehér kezet a saját öklöddel töröd össze, míg a fentről jövőt, mely épp a lány haját tépi, a fegyvereddel szakítod le. A lány előrebicsaklik a sáros talajon, de gyorsan két lábra áll és egy már köszönné még a segítséget, de arcára kihűl a félelem. Egy ellenséges jelenlétet vélsz felfedezni magad mögül s ahogy próbálnál visszafordulni, már késő: két fehér lény jelent meg mögötted, félig a testük még a földben van s mindkettő egy-egy karodba kapaszkodnak bele. Érzed, ahogy a rajtad szétterülő Szikla páncél elkezdi megadni magát, folyamatosan gyengül és vele te is. Nem kell sok hogy rájöjj, ezek a te Chakra-dat szívják el!

Furcsa, fröcsögő hang üti meg a füledet és észreveszed, hogy az egyik lény elkezd szét válni, mintha csak elölről félbe vágták volna: a szétválás nem egy függőleges vonalba történik, sokkalta inkább egy légycsapda szerű villám-mintába, melyek rémisztő fogakra kezdenek hasonlítani. Hát így lesz vége..?

[Hasegawa Zauki] A Fehér Lény undorító grimasza volt az utolsó dolog, amit a kábulásod előtt fel tudott fogni az agyad. Talán csak hihetetlen regenerálódó képességednek köszönhetően, de pár pillanat alatt képes voltál összeszedni magad és az általad említett offenzívára neki esni. Ettől függetlenül érezted, hogy a lény egy jó adag Chakra-t elszívott tőled, illetve hogy rengeteg hozzá hasonló körözik körülötted és társaid körül. Nem pocsékolva a drága időtökből felfele törsz és a barlang belső rendszerébe térsz vissza. Megpillantod két csapattársaid - egy Konoha-i Kunoichi-t megtépázva és egy Kemuri Shinobi-t, akit épp próbál felfalni az egyik lény. A Doton technikáid által pillanatok alatt odasietsz és egy felerősített Gouwan ütéssel mind a két lényt a szomszédos falnak csapod, vigyázva nehogy kárt tegyél a társaidban.

A lények egy hatalmas placcsanással válnak szét és beterítenek téged és Yori-t, illetve némileg Mitsuko-t. A klónod segítségével talpa állítod őket, majd tartva hátvédi pozíciódat a többiek felé irányítod

a két Shinobi-t.

~×××~

Egy szó mint száz, egy erőteljes rohanás után megtaláljátok a kivezető barlang járatot, ahol narancsos fény ömlik befele. Mindenki kipréselve a lábából az utolsó erőt kitértek a nyílt felszínre, ahol a lenyugvó nap sugarai fogadnak titeket. Testek tele karcolásokkal, sárral és verítékkel, a levegőt ki nehezen, ki már sípolva veszi. Na de a lények...?

A barlang szájától egy 15-20 méterre megállnak és csak vicsorognak rátok. Nem mozdulnak, nem mennek ki rátok, nem követnek titeket a felszínre, hogy széttépjenek, csak... állnak.

Koreko Rui és Tsunomi Ai, akik előző szenzori letapogatásuk során érzékeltek valami anomáliát a lények felől Chakra alapján és csak most látják igazán: van valami cső a lábukra csatlakoztatva, ami eltűnik a földbe...

Alig telik el pár másodperc, mire Zauki heves kézjelekbe kezd és egy óriási vízáradattal elzúdítja a lényeket a barlangok mélyére, a nyomás pedig elegendő volt ahhoz, hogy teljesen beomlassza ezt a járatot. A félelem barlangjának járata ezennel végleg beomlott előttetek...

Határvidékek - Page 8 Digital-art-painting-rock-landscape-wallpaper-preview

A lenyugvó nap a Föld Országában

Ami most várt rátok, az egy 1 órás meneteles az Iwagakure-i fennsíkon, ami a nyirkos és fülledt levegővel egyetembe kivételesen kellemesen hatott, közben pedig a nap utolsó sugarai simogatták a sártól és vértől díszített arcotokat. Az út során látható volt, hogy Zeeko folyamatosan Rui mellett biceg, lába még nem teljesen jött rendbe. Ha bárki is segíteni próbálna neki visszautasítaná, mondván a táborozó ponton majd megpihen.

Egyelőre senki nem tudta pontosan, merre is van ez az ellenőrző pont számukra, a Jounin vezetőtök viszont határozott irányba ment, mintha tudná, merre is lenne.

Kenji váratlanul furcsa cincogásokra lesz figyelmes s ahogy felkapja a fejét észreveszi, hogy a távolból egy nagyon kicsit denevér raj közelít felé. Akik meg is érkeztek az előzőleg elküldött egységedből, azok is határozottan megtépázottnak tűntek. Érdekes információval láttak el: a nagydarab fickónak sikerült annyira elterelni az ellenséges Ninja-k figyelmét, hogy utánatok nem is nyomoztak; az ellenségnek van egy furcsa, görbe hátú központi figurája, aki szeret vihogni; az ellenséges csapatok szétszóródtak és egyelőre úgy tűnik az este folyamán a környező hegyekbe vonulnak vissza; a denevér csapatot pedig egy ellenséges Shinobi jó céltáblának vélte és megbombázta őket egy tűzgolyóval. A te döntésed, hogy ezek után elengeded a denevéreket pihenni...

//Itt mindenki eldöntheti, ki mit tesz az egy órás út során, de a lényeg, hogy mozgásban kell maradnotok. Kaptatok egy nagy előnyt, éljetek vele.//

Az egy órás után során, mikor már a nap szinte teljesen eltűnt a horizonton és a csillagok jelentek meg a sötétedő égen, egy ösvényre találtok rá, melynek két szélét vájatok kísérik a messzibe. Ezekbe a kanálisokban megbújva haladtatok előre, míg nem egy kereszteződéshez értetek, aminek északi részén egy óriási szikla helyezkedett el, mely legalább akkora volt mint egy Kage Palotája. Először csak szimpla kőtömbnek látszott, de a szemfülesebbek észrevettek egy vastagabb lepedőt hullámozni a hűvös, esti szélben. Valahogy úgy kell elképzelni az egészet, mintha lenne egy rejtett vájat a sziklába vésve...

A Kereskedelmi Pont bejáratának oldalsó és felülnézetes rajza

A Nagytér egy szimplán sziklás terem, melynek a tetejében furcsa vájatokat véstek. Ezek a vájatok leginkább egy tűzrakó hely mellett találhatóak, vélhetőleg egy mesterségesen előállított szellőző rendszer akar lenni, ami finoman elvezeti és elrejti a füstöt. Pár poros takarót találtok itt, de semmi más használhatót. A Raktár tele van poros faládákkal és úgy tűnik valaki alvóhelyekre is dedikált pár kényelmetlennek néző dobozt. Aki jobban átvizsgálja ezeket a csomagokat, az talál 3 üvegnyi sake-s üveget, amit már jól belepet a por, de a benne lévő ital minőségét kicsit sem rontotta el. Itt is található pár takaró, ami jól jöhet az este folyamán, illetve egy nagyobb ponyvát.

A Rakodó részleg is nagyrészt üresnek mondható: egy nagyobb asztal található pár szerszámmal amit javításokhoz és fafaragásokhoz használnak, egy-két üres ládát és egy nagyobb lovas szekeret, aminek a jobb hátsó kereke eltört. Innen indul kifele egy rejtett járat és kiérve a sziklából egy sűrű, bozótos növényzet takarja el a kíváncsi szemektől.

Megérkeztetek a pihenő helyetekre, de még távol vagytok az igazi pihenéstől, az alábbi feladatok várnak rátok...

Biztonság: Bár leráztátok magatokról az ellenséget, az nem azt jelenti, hogy nem találhatják meg újra a nyomotokat. Érdemes őrjáratokat és őrváltást tervezni
Élelem: Minimális élelmetek van, bár a mai napra kitart, a jövőben erre is lehet gondolni
Alvóhely: A szikla belső része némileg megvéd, de a besurranó éjszakai hideg szél és zuhanó hőmérséklet gondot okozhat.
Tábortűz: A hideg elől a legkönnyebben tűzzel fogsz tudni küzdeni, viszont szükség volna fára és némi szikrára.
Sérültek: Jó pár sérült van a csapatba, őket is el kell valahogy látnotok

Ez csak néhány a megannyi pont közül, amin most át kellene futnotok és betervezni az éjszakát, hisz holnap már Iwagakure no Sato falain belül lesztek. Rengeteg döntéshozatal zúdul most a csapat vezetőjére, Koreko Rui-ra...

Vajon túlélitek az estét..?

//Köszönöm szépen mindenkitől a türelmet!

Szeretném kérni, hogy ezt a részt a lehető legjobban próbáljátok lekommunikálni egymással, sok minden múlhat majd a reggeli indulásotokon, hogy mit tesztek az este folyamán...

Továbbá kéretik mindenkitől, hogy tartsa be most már a határidőket, próbáljuk ezeken belül maradni és írni, hogy tempóban maradjunk. Késés esetén további büntetés jár az egyénre, illetve a csapatra is, válasz hiánya esetén a határidő előtt lehet kérni némi halasztást, nem után. //

~ HATÁRIDŐ ~

2022. június 23. 23:59

**Koreko Rui** Vas. Jún. 19 2022, 20:08

[Fórumkaland: Ahol a part szakad]

Végtelennek tűnő futás, egészen pontosan menekülés után, végre beszűrődött némi fény a barlang járataiba. Ebből tudta meg a csapat, merre kell keresniük a kifelé vezető utat. Szenzor képességei sokkal pontatlanabbul működtek mozgásban, mint egy helyben állva, azért így is sikerült némi információt szereznie a fehér lényekről. Úgy tűnt, mintha össze lennének kapcsolva és a föld mélyéről irányítaná őket valaki, vagy valami. Az érzékelése határán kívül esett, a jounin mégis arra a következtetésre jutott, sokkal nagyobb gondban vannak, mint azt elsőre hitte. Egy ilyen helyzetben pedig ez az információ közel állt ahhoz, hogy rémületet ültessen a szívébe. Sok mindent átélt, megtapasztalt, mégis folyamatosan egyre sötétebb és sötétebb dolgokkal találkozott küldetései során. Biztos volt benne, hogy Ai szintén érzékelte, a lények összeköttetésben állnak egymással. A vészjósló energia talán kívül esett szenzori képességei határán. A Kagura Shingan segítségével megismerte a többiek chakraszintjét és chakratulajdonságait.
*Amint sikerül rendeznünk a sorainkat, muszáj lesz elmondanom nekik, hogy fel tudjunk készülni.* Gondoaltai ide-oda cikáztak, ám közben figyelt a környezetére is.
Korábban úgy tűnt, Zauki komoly bajba került, ám amikor a vörös hajú kunoichi újra érzékelte a jelenlétét, apró félmosolyra húzódott a szája.
*Ő sem adja könnyen magát.* Futott át az agyán.
Hátra maradt, figyelni, hiszen nem kockáztathatott, hogy esetleg valaki visszafusson a barlangba és úgy próbálja beomlasztani. Helyette a kumogakurei ninja szolgáltatta a legjobb megoldást. Akkora vízáradatot szabadított a fehér lényekre, hogy esélyük sem maradt talpon maradni. A barlang bejárata beomlott, maga alá temetve a rengeteg testet. Rui mégsem nyugodott meg. Korábban simán közlekedtek a földben, ez csupán lelassította őket egy darabig. A veszély nem múlt el, résen kellett lennie. Azt sem hagyhatta figyelmen kívül, amit sikeresen megfigyelt, a lények lábára csövet csatlakoztattak.
*A viselkedésük alapján szabad akarattal rendelkeznek, de azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy esetleg valaki irányítja őket.* Újabb információ, amit számításba kellett vennie a küldetés hátralévő részében. Ráadásul a neheze még hátra volt, be kellett jutniuk Iwagakurébe, mindezt egy elég nagy csapattal és jó pár sérülttel.

Rui megvárta, amíg mindenki nagyjából összeszedi magát. Sok idejük nem maradt, hogy kifújják magukat, el kellett indulniuk, hiszen a Nap lenyugvóban volt és a sötétben újabb veszély leshetett rájuk.
- Rendben, elindulunk ahhoz a táborhoz, ahol az éjszakát fogjuk tölteni! - adta ki határozottan a parancsot a kunoichi és bárki mást javasol, arra szimplán nemet mond.
Zeeko ismerte a táborozó pont helyét, ami nagyjából egy órányi járóföldre feküdt a barlangoktól. Mutatta az utat és végig a zöld szemű jounin mellett maradt. A sérülése miatt bicegett.
- Zeeko, biztos ne lássuk el a sérülésedet? Csak egy gyors orvosi technika, aztán haladhatunk tovább - javasolta a jounin, ám a kém hajthatatlan maradt. Rui nem szívesen ismerte be, de igaza volt, muszáj volt mozgásban maradniuk. Némi előnyre tettek szert, amit meg kellett tartaniuk.
A Kagura Shingan segítségével néha körbe pásztázta a környéket, árulkodó chakrajelek után. Igyekezett olyan messzire áramoltatni a chakráját, amennyire csak tudta. Tisztában volt vele, ezzel saját magát is leleplezheti, hiszen őt is könnyebb volt így megtalálni. Úgy ítélte meg, egy meglepetésszerű támadás jelenleg veszélyesebb lenne a csapatra, mint az, hogy felfedezzék őket. Elég gyakran hátra pillantott, figyelte, ki milyen tempóban halad és ahhoz igazította a menetet. Persze Zeeko bicegése miatt amúgy is lassabban haladtak.
Rui azt hitte, újabb támadás közelít, azonban hamar kiderült, Kenji korábban megidézett denevérei tértek vissza hozzá. Sok hasznos információval szolgáltak. Bár sejtette, mégis most nyert megerősítés, az eddigi események és támadások egy központi figurához köthetők. A takigakurei csapat elterelése annyira jól működött, hogy őket nem is keresték. Felmerült benne a kérdés, akkor a fehér lények mégis miért támadták meg őket. Vajon honnan tudtak róluk? Illetve azt szintén gyanúsnak találta, hogy az ellenség a hegyekbe vonult vissza, ezt a fennsíkot gyakorlatilag elkerülték. Ruinak nagyon rossz érzése támadt. Megint.
*Gaara-sama egy egész rejtett falut irányít, fogalmam sincs, hogyan birkózik meg a vezetéssel. Nekem még ezt a kis csapatot sem sikerült biztonságban eljuttatnom Iwagakuréig.*
Az út során, ha valaki kérdezte a továbbiakról, azt felelte, majd a táborhelyen eligazítást tart. Valóban ezt tervezte, hiszen ott remélhetőleg nyugodtabb körülmények között tudtak tanácskozni, mi legyen a következő lépés. Hamarosan rájuk sötétedett, viszont ahogy azt Zeeko említette, nagyjából egy órás út után egy ösvény mutatta, merre kell tovább haladniuk. A vörös hajú jounin fürkészte a terepet, és nemsokára megpillantott egy óriási sziklát. Néhány pillanattal később megakadt a szeme egy lepedőn, ami hullámzott a szélben. Megérkeztek a kereskedő állomáshoz, ahhoz a helyhez, ahol az éjszakát fogják tölteni.
- Itt táborozunk le éjszakára! - habár mindenki sejthette, Rui úgy érezte, nem árt tisztázni, ha esetleg valaki mégis a tovább haladást fontolgatta.
Chakráját újfent kiterjesztette a környékre, embert, vagy egyéb lényt keresve. Egyelőre biztonságosnak tűnt a táborhely.
Belépve egy hatalmas terem fogadta a ninjákat. A tűzrakó helyet itt alakították ki, vagyis Rui ennek közelében képzelte el a tábort.
Tekintetével a fekete hajú fiút kereste, akit azért bíztak meg, hogy a szálláshely kialakításával foglalkozzon.
- Yori - szólította meg. - A Vízesés országában azt az információt kaptam, hogy téged bíztak meg a táborozás megoldásával. Most ezt adom ki elsődleges feladatodnak!
Körbenézett a többieken, és még mielőtt nagyon szétszéledtek volna feltérképezni a kereskedelmi pontot, gyorsan mondott néhány instrukciót.
- A sérültek ellátása a legfontosabb. Pihenjetek le, szükségetek lesz rá. Kenji - fordul a csapat medikusa felé. - Kezdd el ellátni a sebesülteket, mindjárt hívok erősítést!
Hüvelykujjába harapott, majd tenyerét lecsapta a földre, a Kuchiyose no Jutsut használta. Füst kíséretében ma már másodszor a vöröses szőrű farkas, Amaterasu jelent meg. Az idézett lény körbe pillantott, majd némán a zöld szemű jouninra pillantott. Rögtön tudta, miért őt idézte meg Rui.
- Ismét szükségünk van a segítségedre, Kenji majd elmondja, mit kell tenned.
- Értettem! - válaszolta kurtán a nőstény farkas.
Rui sem tervezett tétlen maradni, azonban az eligazítást be akarta fejezni.
- Az alvóhelyek itt lesznek, maradjunk együtt! - ellenvetést ismét nem fogadott el senkitől. - A fehér lényeket egyelőre magunk mögött hagytuk, viszont ez nem jelenti azt, hogy nyugodtan pihenhetünk. Akik kevésbé sérültek meg, kettes csoportokban fognak járőrözni. Kezdem az őrködést és Mitsukoval együtt leszek. Aztán Asuka és Hiroto vált minket. Őket Shizu és Naoki. A következő páros Misage és Yori, utána Ai és Zauki.
Négy embert direkt kihagyott. Nekik volt legnagyobb szükségük a pihenésre.
- Keressünk takarókat, és némi ellátmányt!
*Már, ha akad itt bármi fogyasztható.* Tette hozzá gondolatban.
A másik két helyiséget is feltérképezték, ott találtak takarót, ami az esti hideg ellen jól jött. A ládákat átnézve néhány üveg sake-t találtak, semmi egyebet, ami éhséget, vagy szomjúságot csillapított volna.
- Ez egy fontos küldetés, ha bárki beleiszik a sake-ba, hátra marad, nem folytatja tovább a küldetést! - jelentette ki keményen a zöld szemű kunoichi. - Amaterasu ismer Katon technikákat, már csak fát kell találnunk. Ha itt is olyanok az éjszakák, mint a sivatagban, a takarók kevés védelmet fognak biztosítani. Reggel, amikor tovább indulunk, élelmet is kell keresnünk. Asuka, főként rád bízom ezt a feladatot. Zeeko elmondása szerint holnap elérjük Iwagakure no Sato falait. Sokan vagyunk, észrevétlenül kizárólag kisebb csapatokban jutunk be. Bárkinek van ötlete, azt ossza meg velünk! Tudom, hogy vezetőként vagyok jelen, de csak ezért nem vetnék el semmilyen tervet, főleg ha jól kivitelezhető. Reggelre meglátjuk, mennyit javult a sérültek állapota. Ez is nagyban hozzá fog járulni, milyen terv szerint megyünk tovább.

A sérültekről sem feledkezett meg, és bár csak kevés orvosi technikát ismert, nekiállt a Shousen Jutsuval gyógyítani. Főleg az egyszerűbb sérüléseket tudta ezzel kezelni, a komolyabbakat sajnos nem. Bízott benne, Kenjivel és Amaterasuval együtt elég lesz a tudásuk rendbe szedni a többieket. Sajnos az nehezítette a dolgot, hogy Kenji sem volt éppen a legjobb állapotban. Hamarosan elkezdődött az őrsége, ezért otthagyta a levélfalusi fiút és a farkast. Meghagyta Amaterasunak, hogy amint végeztek, térjen vissza a farkasok szigetére, nem kell itt maradnia egész éjszakára.
- Mitsuko, gyere, kezdődik az őrség! - szólt a barna hajú lánynak. Maga mellett akarta tudni, hiszen elég komoly traumán esett át. Persze a többiek is, de nem kerülte el a figyelmét, hogy a kunoichi sokkal jobban figyelt a talajra, mielőtt belépett valamelyik másik helyiségbe. Régen nem vezetett már csapatot, kijött a gyakorlatból, de ha esetleg a lány beszélgetést kezdeményezett, a tőle telhető legjobb módon igyekezett válaszolni.
A külső területeket is ellenőrizték, illetve a raktárba és a rakodó részlegbe is benéztek időről-időre. Korábban megtalálták a másik kijáratot, úgyhogy oda szintén ellátogattak. Rui néha segítségül hívta a Kagura Shingant, hiszen azzal távolról érzékelhette az esetleges közeledő fehér lényeket, vagy ellenséges shinobikat. Miután letelt az idő, felébresztette Asukát és Hiroto-t - már, ha tudtak aludni egyáltalán.
Próbált kicsit pihenni, hiszen a szenzorság ilyen szintű használata még őt is kimerítette. Csak abban reménykedett, hogy az éjszaka viszonylag nyugodtan fog telni.

Spoiler:

**Doshiri Asuka** Kedd Jún. 21 2022, 20:26

Ahol a part szakad

A káosz hamar elszabadul, miután az ellenség ránk támad. Az alagútban minden oldalról ránk törnek, ráadásul egyenesen a falból, vagy a talajból tör elő az ellen... Éppen ezért hozom létre a technikámat és a homok bestiámmal együtt próbálok utat vágni magunknak. Persze ez sem megy könnyen, hiszen amikor a földre teszem a kezem, akkor elkap egy fehér szörnyeteg. Viszont a technikámmal sikerül kiszabadítani saját magamat is. Ezután pedig nincs más hátra, mint a rohanás.
Kisebb-nagyobb sérülésekkel ugyan, de sikerül elhagynunk a barlangot. Miután kiérünk a szabadba, a fehér lények megtorpannak és nem jönnek tovább. Már épp javasolnám, hogy rájuk lehetne robbantani az egészet, amikor Zauki vízzel elárasztja őket. Egy gond ideiglenesen letudva. Folytathatjuk tovább az utunkat... Jó órán át menetelünk megállás nélkül. Az időjárás kedvez nekünk, hiszen itt nincs annyira meleg, mint nálunk. Út közben próbálom alaposan megnézni a környezetünket. Próbálok arra is oda figyelni, hogy vannak-e megfigyelőink, vagy bármi ami veszélyt jelenthet a számunkra. Viszont elsősorban az a célom, hogy a későbbiekben is képes legyek tájékozódni a környéken, illetve, hogy láthatok-e bármi lényeges információt(itt leginkább arra gondolok, hogy láthatok-e bárhol barlangokat, üregeket, vagy bármi mást, ami emberi vagy állati életre utalhat).
Végül megérkezünk a pihenőhelyre. Lényegében három teremből áll, egy raktárból, egy rakodó részből, illetve a gyülekezőből. Nem épp egy összkomfortos hely, de ideiglenes szállásnak jó lesz. Vannak itt poros dobozok, három üveg sake, illetve takarók. Azt hiszem én inkább a falnak dőlve, ülve fogok pihenni. Miután körbe nézünk, Rui kiosztja az őrködés sorrendjét. Én az egyik konohaival fogok felügyelni, mi leszünk másodikként soron.
- Első körben szerintem nézzük át a dobozok tartalmát. Ráadásul a dobozokat használhatjuk tüzelőnek, a sake pedig segíthet könnyebben begyújtani őket - adom elő az ötletemm.
Ha Rui belemegy a dologba, akkor már megyek is átnézni a ládákat, hátha valamelyikben találunk valamit.
- Ha esetleg inkább a rakodó részlegben húznánk meg magunkat, akkor a sérülteket felrakhatnánk az asztalra és a szekérre. Az asztalt viszont akár ide is áthozhatjuk - osztom meg újabb ötletemet, majd rátérek a holnapi útra. - Indulás előtt megpróbálok levadászni pár állatot, hogy legyen némi plusz élelmünk, de szerintem olyan túl sokra ne számoljunk ezen a sivár környéken...
Ezután, ha nincs különösebb teendő, akkor a pecsétemből elő idézem a bábomat, Ibarát és gyorsan átnézem, hogy kész legyen, ha esetleg használnom kellene.
- Holnap, az út egy részén elrejthetem a csapatot szem elől. A szenzorok így is ki fognak szúrni minket, de ha szerencsénk van, első körben szabad szemmel vizsgálják a falu környékét. A későbbiekben, ha kell, akkor hangalapú genjutsu-val képes vagyok egyszerre több embert is megbénítani.
A nap hátralevő részében már nem kívánok semmit sem csinálni. A meglévő készletünkből eszek egy keveset, majd a falnak dőlve megpróbálok aludni.

Ha ránk kerül az őrség ideje, akkor Hiroto oldalán ellenőrzöm a a raktárt és a a rakodó helységet. Néha a Daisan no Me technikával a külső környezetet is megvizsgálom. Ha támadás érne minket, akkor ezúttal a bábos tudásomat fogom bevetni a harc alatt. Az őrség alatt próbálok kicsit a konohai csapattárssal is csevegni. Nem kérdezek tőle semmi lényegeset, inkább csak próbálom oldani a feszültséget.

Reggel, miután felkelünk, óvatosan elhagyom a barlangot, majd a Daisan no Me technikával elkezdek körbenézni, hátha látok állatokat, vagy bármi mást. Ha látok bármit, ami levadászható, akkor Ibarával megindulok és kezdődhet a vadászat...

//Használt technika//

Harmadik szem // Daisan no Me

A használó létrehoz vagy készített magának egy funkciójában és működésében megegyező harmadik szemet a chakrája segítségével, - a szem anyaga bármiből felépíthető, akár pusztán tiszta chakrából is, - amit ezután úgyszintén a chakrakapcsolatuk által, saját chakrájával összeköt az egyik szemideg-pályájával, avagy a központi idegrendszerével.

Ennek következtében a létrehozott szem és a használó agya közötti chakrakapcsolt által, láthatóvá válik mindaz, amit a "Harmadik Szem" is lát. Ennek előnye, hogy a létrehozott szem nem helyhez kötött, így mozgatható, lebegtethető, ám nem távolodhat el több száz méterre a használótól. Felderítésre igencsak alkalmas technika!

Alap szinten jó, hogyha a ninja elfedi az egyik szemét és annak látóidegéhez kapcsolja a létrehozott mesterséges látóteret, ezzel nem zavarja össze az agyát és nem okoz komolyabb károsodást. Magasabb szinteken, hosszas gyakorlás és hozzászoktatás után az agy képessé válik arra, hogy a Harmadik Szemmel létrehozott harmadik látóteret is megszokja és feldolgozza a használó, ezzel kiterjesztve az érzékelését!

Chakraszint: 250

Besorolás: B

**Tsunomi Ai** Szer. Jún. 22 2022, 17:32

Ahol a part szakad

Szorult helyzetbe került a küldetés, bár jómagam nem igazán estem kétségbe. Bár rajtunk ütöttek, az ellenfeleink nem voltak túlságosan erőteljesek, így egyelőre nem kellett aggodalmaskodnunk, amennyiben odafigyelünk a környezetünkre. Természetesen, mint előzőleg is kitértem rá, a küldetés kimenetelére nem vet éppen túlságosan fényt, de hát nem tudunk ezzel mit csinálni. Én már az eleje óta úgy voltam vele, hogy a küldetés kudarcra lett ítélve. Ekkora számmal legalábbis mindenképp. Végtére is nem hiszem, hogy akkorát tévedtem volna, hisz már két ízben rajtunk ütöttek. Gyakorlatilag, ha csak nem egy külső fél avatkozott bele a dolgainkba, akkor nem hiszem, hogy a biztos halálon más is várna minket a rejtett falun berkein belül. Lehet, hogy negatívnak tűnők, de abban a helyzetben, ahova kerültem, valamiért nehéz optimistának lenni. A csoport központjából próbálom a körülöttem levőket értesíteni azokról a támadásokról, melyek komolyabb veszélyt sejtetnek, bár az engem támadó egyének felé is oda-odasújtok tantommal.
Látszólag mindenféle probléma nélkül haladtunk, bár voltak némi megakadások és ügyetlenkedések, de szerencsére (vagy sem), senki nem esett áldozatul a fehér lények rajtaütésében. Természetesen volt egyfajta furcsa érzésem, mikor ezeket a fehér lényeket szondáztam, mintha valaki irányította volna őket a háttérből, mintha csak egy bábok lettek volna csupán. Élők, mégis bábok. Akárhogyan is, a Zauki nevű shinobi egy víz technikát alkalmazva végül elzárta a támadóink hullámait, bár van olyan sejtésem, ha nagyon akarnának követni minket, megtennék, hisz az alattunk lévő föld is ugyanaz, mint ami a barlang szájában volt, most azonban mégse érkezett több támadás.
Kezdett némi olyan érzésem lenni, hogy csupán csak terelgetnek minket, semmi más. Ha nagyon el akartak volna intézni, nagy eséllyel elzárhatták volna az utunkat, mielőtt sikerült volna kijutnunk, de látszólag nem volt szándékokban. Így hát folytathattuk a halálba való menetelésünket. Telt múlt az idő, mindenki haladt előre. A menekülés bár fárasztó volt, mégis csak shinobi vagyok, és némi légzésgyakorlattal egyszerűen stabilizáltam pulzusom. Látszólag azonban a többség pihenésre vágyott, vagy legalábbis ez volt az utasítás. Érthető, hisz sérültjeink is vannak, így tovább kell haladnunk.
Egy idő után végül megpillanthatta mindenki a szállásunk „zászlaját”, melyet természetesen elővigyázatos shinobiként rögtön le is tapogattam, hogy ugye nem vár-e bennünket benn veszély. Azonban semmit nem érzékeltem, így miután mindenki bement vagy betámolygott, kinéztem magamnak egy csendesebb zugot a fal mellett, és a hideg kőnek bújva, hátra döntve a fejemet pihentem egy kicsit. Összességében kicsit elfáradtam, hisz már jó ideje szondáztam a környezetet, és már nem mostanság indultunk útnak. Rui utasításaira persze figyeltem természetesen, azonban akarva akaratlanul elhúzom a számat. Látszólag folytatni akarja a teljes csapattal ezt az értelmetlen küldetést. Szinte a fél csapat sérült volt, és bár nekilátott ellátni a csapatot, ettől függetlenül nem lettek erősebbek a harci potenciáljukat nézve. Épp ezért nem is nagyon lelkesedek a küldetés folytatásáért nagyon, egyedül amiatt folytatom, mert muszáj. Végül azonban Zauki is felszólalt, amire viszont felfigyeltem és kicsit ráncoltam a homlokom.
- Nem tudom, hogy számít, de mikor letapogattam azokat a lényeket, érzékeltem egyfajta chakrafonalat, mintha csak egy élő bábot irányítanának. – mondtam, majd megvonom a vállam – Gondoltam, hátha számít valamit.
Ha a többieket nem is érdekelte az, amit Zauki mondott, azért nekem felkeltette az érdeklődésem az amit mondott. Bár több ízben felfigyeltem arra a különös képességére, hogy növényzeteket hoz létre, eddig mindig kerülte a képességeinek magyarázását, de most nyíltan beismerte azt. Ez pedig úgy érzem választ ad, miért is érzem olyan különösnek a chakráját. Akárhogy is, megpróbáltam pihenni az idő alatt, míg rám nem került a sor. A legminimálisabb interakcióval léteztem eközben, nem kerestem senki társaságát, nem indítottam beszélgetéseket, csak lehunyt szemmel a falhoz húzódva pihentem. Nem tartottam a fehér lények visszajövetelétől, hisz ha akartak volna üldözni minket, már rég megtették volna. Így pihenéssel töltöttem az időt, hogy regenerálódjon kicsit a chakrám. A pihenőt végül a váltótársaim jelzésekor felkelve, egy kisebb sóhajjal hagytam el a pihenő helyem, hogy csatlakozzak Zauki mellé az őrhelyen.

// innentől jóformán szockodós, jellemjáték Zauval folytatott őrködés során, akit nem érdekel, az nyugodtan skippelje //

Eleinte nem igazán terveztem semmit se szólni, majd a szemem akaratlanul az ismerős férfire vándoroltak. Nem először találkoztam már vele, ez a második alkalom, hogy közös küldetésen veszünk részt és bár nem ismerem eléggé, elég erősnek és relatív megbízhatónak tűnt, bár persze ettől függetlenül én magam nem bíztam benne. Nem mintha bárki másba bíztam volna, ez csupán egyfajta alap bizalmatlanság, úgy mindenki felé, aki shinobi, de engem erre tanítottak egykor. A régi tanok felemlegetése persze ismét előhívta azt a „viszkető” belső érzést, amely mindig eszembe jutott, mikor a múltamon merengtem, de végül, mint ahogy mindig, most is egyszerűen tovább léptem a dolgon. Így merengve magamon szólalok meg, egy kérdést intézve a férfi felé, ami igazából engem is meglepett, hisz nem terveztem senkivel se kommunikálni, de valamiért kicsúszott a számon.
- Szerinted van még esély arra, hogy sikerrel járunk ezzel a csapattal? – kérdezem kétkedő hangon.
Tisztán látszik, hogy én nem ezen a véleményen vagyok és számomra biztos, hogyha nem kezdünk valamit a helyzettel, szinte biztos a bukás, már így is elég nagy esélye van annak, hogy tárt karokkal várnak minket a falu ANBU osztaga, hogy jól „őrizetbe” vegyenek minket. Meglepően érdekelt, hogy mit válaszol a férfi. Furcsamód érdekelt a véleménye, de hogy miért, azt nem tudtam megmagyarázni. És nem kellett csalódnom. Az érkező válasz igen terjedelmes volt, és jól érezhette, hogy tényleg meglep, hogy ennyire átgondolt, terjedelmes válasz érkezik és a végén lévő gúnyos megjegyzés, akaratlanul is enyhe mosolyt csal az arcomra.
- Az valóban érdekes lenne. – mondtam, majd komolyra fordítottam a szót – Az eddig látottak alapján, ha meg kéne ítélnem a küldetés sikerét, azt mondanám, hogy 1:1000-hez az aránya, hogy sikerrel járunk. Másodjára ütnek rajtunk, számunkra ismeretlen erők, ellenséges területen, ha a hírek igazak, már értesültek is, hogy behatolók érkeztek a területre // ezt a részt akkor mondja, csak amennyiben Kenji megosztotta velünk ezt az információt //. Többen megsérültek, csupán a megelőző támadások során is többen megsérültek, mielőtt egyáltalán elértük volna a célt és többen azon is gondolkodnak, hogy bejutva hang alapú technikákat és genjutsukat használjanak elterelésként, őrkiiktatásként. – mondtam bosszankodva – Ezek alapján, aggódok a küldetés sikeréért. Én a rejtőzködésre specializálódtam, nem a szemtől szembeni harcmodorra. Ha kitör a baj, nem biztos, hogy hasznotokra lehetek. Nincs bajom azzal, ha valaki Genin, én is az vagyok, de úgy érzem, hogy a csapattársaink alábecsülik azt az erőt, ahová tartok. A személyes véleményem még továbbra is az, hogy meg kéne próbálkoznunk, egy külső őrhellyel, de szerintem süket fülekre találnék eben a javaslatban...
Furcsán hangozhattak ezeknek a komolynak szánt szavak egy tényleg friss genin korosztályú gyerektől, én mégse éreztem úgy, hogy őrtársam lenézne a korom miatt. Azon kevés shinobik közé tartozott látszólag, aki nem a kinézet és kor alapján ítéli meg a másikat, talán emiatt voltam vele nyíltabb, mint a többiekkel.
Érdekes volt a férfivel folytatott beszélgetés, mert látszott, hogy nem olyan a gondolkodása, mint a tucatshinobiknak, és valamiért ez felkeltette az érdeklődésem. Ő nem a kislányt látta bennem, hanem a kunoichit, és bár próbáltam nem mutattam ki, de valójában jól esett a bókja, hisz életem során, nem sok dicséretet kaptam eddig. Természetesen a beszélgetés során se felejtettem el a feladatomat, és bizonyos időközönként körülszenzoráltam a környéket gyanús egyének után kutatva.
- Valóban igaz amit mondasz. Szerintem ezt majd Rui elé is kéne majd tárnunk, így ha mást nem, némiképp csökken a csapat létszám, annak érdekében hogy legalább némi információt hazajuttassunk fixen. Bár, ha eddig eddig nem foglalkozott az Akatsuki tényével, szerintem nem is fogja átgondolni. – mondom miközben visszautasítom a felkínált vizet – Ha ennyire érdekel, akkor szívesen elmondom. Lehet, hogy a többiek egy vállrendítéssel elfogadták a tényt, hogy növényeket használsz a technikádhoz, de az én szememben ez nagyon szokatlan elemi típus. Végtére is elég furcsa a chakralenyomatod, amit még nem érzékeltem máson. – mondtam neki egy gyenge mosollyal az arcomon, de választ nem várva folytattam – Bár gondolom ez olyan információ, amelyet nem oszthatsz meg csak úgy másokkal. Így nem kényszerítelek. Ha elmondod elmondod, ha nem nem. Nekem is vannak olyan titkaim, amelyet nem akarok megosztani másokkal, ez csak természetes, végtére is shinobik vagyunk. Lételemünk a titkolózás nemdebár? – itt egy ideig elgondolkodva merengek, esetleg meg-meghallgatva, ha mond valamit, majd váratlanul megszólalok – Amúgy milyen véleményen vagy az előző felvetésemről? – kérdezem hirtelen témát váltva – Nem bízok a többiekben… de ha úgyérzed… én szívesen társulnék veled, ha esetleg engedélyezik az őrhelyek felderítését. Ha rajtam múlik, inkább nem áldoznám fel az életemet azért, hogy belovagoljak az ellenség főbázisára. – mondom ezúttal teljesen komolyan.
Úgy éreztem a fiúval képes lennék eredményt visszamutatni. Ő vele nagy eséllyel össze tudnék dolgozni, és ha Rui engedélyezi, ketten simán képesek lennénk behatolni a kisebb őrhelyekre, ahol könnyedén tudnánk információkat szerezni, vagy vallatás, vagy papíros formában. De ehhez előbb a Kumoi shinobi válasza szükséges, és kíváncsi tekintettel várom, vajon mit felel rá. Persze nem bíztam meg benne. Senkiben se bíztam. De valamiért rokonszenves volt a férfi, bár az okát egyelőre tényleg nem tudtam.
Meglepett, hogy tényleg kaptam választ, és nem is akármilyen választ. Elég rövid úton jött a tantusz, hogy valóban olyan személy van itt most mellettem, akivel képtelen lennék végezni, ha esetleg ellenem fordult. Persze a Konohai teljesítménye, és a hírneve nyomán, sejthető volt eddig is, de ahogy ilyen nyíltan kiteregette a lapjait és bemutatta a gyógyuló technikáját, már kétség nélkül bebizonyította az erejét. Egy ideig hallgatva bámultam magam elé, már meg se próbálva elrejteni, hogy tényleg össze vagyok zavarodva, mert meglepett ez a nyílt őszinteség. Majd végül sóhajtva, morcosan összeborzolom a hajam.
- Eh… nem számítottam ilyen bő válaszra… De… nem szeretek tartozni senkinek se! – mondom, majd lenyugodva a férfira pillantok – Tizenegy éves korom óta orgyilkosnak képeztek és az első küldetésem óta ezen az útvonalon mozogtam. A specialitásom a teljes rejtőzködés. Képes vagyok elrejteni a testem és az általam viselt, hordott vagy eldobott tárgyak szaglenyomatát és hangját, mely a legtöbb emberi és állati társ számára érzékelhetetlenné válik. Magas szintű szenzori képességekkel rendelkezek, és az ellenfeleim gyors, veszélytelen kiiktatására fókuszálok. A fő fegyverem a tantom, illetve a senbon, amelyet a Kékgyűrűs Polip mérgével együtt használok, amelyet magam készítek elő. Különleges saját pecséteket vagyok képes létrehozni, amelyek kiszivárogtatják az ellenfél chakráját és chakraláncokat is képes vagyok létrehozni. Nem okoz problémát a rendkívül hosszú ideig való mozdulatlanság se, így a Láthatatlanság Köpenyét is előszeretettel használom. – mondom, majd a fiúra pillantok – Lehet, hogy nem kérdezted, de utálok tartozni. Bár ezek nincsenek egyöntetű szinten az általad kiadott információk súlyával, de nem tudok ennél többet felfedni magamról. Ha nem is érdekeltek ezek az információk, én mosom kezeimet, a tartozásomat a legjobb tudásom szerint visszaadtam, még ha te nem is tekintetted ezt tartozásnak. – mondtam nyugodtan – Mindenesetre igazad van, és ezért is mondtam, hogy Rui elé kellene vinnünk ezeket a megbeszélt dolgokat. De azért remélem, ha a rajtaütésnél marad, hogy nem nappal fog támadni. – mondtam neki némiképp viccelődve.
Végül mivel a társalgásunk el-elhalt, így visszafordultam a táj felé és tovább folytattam néha-néha körülszenzorálós érzékeléssel.

**Hasegawa Zauki** Szer. Jún. 22 2022, 22:34

Mindenki megnyugvást kaphatott midőn rátaláltunk a megfelelő táborhelyre. Az ifjú shinobi szemei azonban kétkedve mérték fel helyzetük. Ismerős volt a korábbi ellenfél, s kellően aggasztotta őt megjelenésük annak fényében, hogy korábban hol és miként találkozott velük. Amint a rangidős jounin, a küldetés vezetője kijelentette a letáborozás hivatalos kezdetét, dilemmába ütközött... Mindenki előtt közölje rövid kutatásának eredményeit, vagy privátban a vezetővel inkább... Megoldani látszódott a helyzet, mikor maga Rui hozta elő a témát, mikor kiosztotta a feladatokat.
-Az biztos, hogy tarthatunk még tőlük. Ha valaki emlékszik és tudott figyelni a barlangban, láthatta, hogy ezek ugyanazok voltak, mint akik a sunagakurei vizsgán támadtak rá az emberekre. Hasonló mennyiségben jelentek meg, amikor az Akatsuki jelent meg. Messze álljon tőlem bármiféle ideje korán tett következtetés, de ezek alapján nem zárhatjuk ki a bűnözői csoport jelenlétét a területen. Kutatásokat folytattam ezek a lények után, azonban nem eredményezett túl sok sikerrel. Ami biztos, hogy hihetetlenül szívósak és képesek másnak halálosnak bizonyuló sérülésekkel is folytatni a harcot. Az egyiket ketté vágtam, tetőtől talpig... - Húzta meg kezével egy vonalat maga előtt nyomatékot adva mondandójának. -Egy vertikális csapás... szét hullott, és tovább akart támadni. Nem igényelnek sem alvást sem élelmet. Jelenleg abban sem vagyunk biztosak, hogy valóban élőlények lennének-e, vagy csak valamiféle technika eredményei. Ami inkább aggasztó az az előbbi tényező. Nem kizárható, hogy az Akatsuki maga fogja megnehezíteni az utunkat.- Zárná ezzel rövidre mondandóját.
Személyesen küzdött meg az egyik köpenyes alakkal, vagy kettővel... máig nem tiszta számára, hogyan is zajlott le az egész.
Később, mikor tűzgyújtásra került sor előrelépett.
-Ugyan a tűzhöz nem értek, de veszélyes lehet kint bóklászni fáért, a dobozok pedig jól jöhetnek még, ha elhúzódik a küldetés.- Húzta fel kezét néhány kézpecsétre, melynek hatására tenyeréből 10 darab nagyjából egy méteres gerendaszerű fanyúlvány esett a földre. -Ennek elégnek kellene lennie az estére, ha mégse szóljatok.- Porolta le kezét. -Ételről ugyanígy viszont nem vagyok benne biztos, hogy tudok gondoskodni. A gyümölcsfák ismerete nem a szakterületem... mindazonáltal ha tudtok szerezni bármilyen magot, akármilyen száraz is legyen, tudok belőle növeszteni egy termő növényt. Az italt szerintem szintén békén kellene hagynunk. Mármint ha azt vesszük, hogy egyáltalán itt van könnyen mutathatja, hogy valaki bevált rejtekhelye ez. Ha ideje korán visszaér láthatja, hogy itt jártunk. A küldetés sikere pedig értelmezésem szerint a minél nagyobb rejtőzködés. Amondó vagyok, hogy szerintem mindent hagyjunk érintetlenül és reggel a tűz nyomait is takarítsuk el. - Talán paranoiásnak hathat ez a feltevés, ám a múltban megesett vele, hogy pont ilyesmi miatt került veszélybe egy küldetése.
Amint vége az eligazításnak ledőlne a kijelölt helyen. A pihenés fontos, s habár alvásra egy jó ideje nem volt szüksége, vizének társaságában kellően gyorsan regenerálódhat testileg és szellemileg ahhoz, hogy őrsége idejére teljes legyen ismét.

//szockodások//
Később, mikor rá kerülne a sor a leánnyal, hasonlóan csöndesen kezelné a helyzetet, végezné a munkáját, mígnem az éjszaka csöndjét megszakítaná Ai hangja.
-Hmh...- Szökött ki egy enyhe hang száján. -Amit mondtam bent igaz... attól tartok, hogy a fehér lények az Akatsuki eszközei, tehát hogy lesz velük dolgunk... Én harcoltam már velük és elmondhatom, hogy igaz a hír... elég volt egyetlen közülük, hogy egy egész falut romba döntsön... Csak por maradt, törmelék, ami a kapukon tengervízként áramlott ki. Ha szembe kerülünk ezzel meglepne, ha mindannyian hazajutnánk. Másfelől... ha jól rejtőzünk nincs mitől tartanunk. Ha jól sejtem ez az a pont amire te inkább ki akartál térni, nem igaz?- Kérdezett vissza, majd komorabbra váltott a tekintete. -Sajnos tény, hogy nem erről vagyok ismert magam sem, de tény, hogy egy shinobi alapvető és legfontosabb képessége az észrevétlen mozgás, a küldetés teljesítése a lehető legkisebb kockázattal, ami egyet jelent az észrevétlenséggel. Te régebb óta vagy a csapattal és az alapján, hogy megkérdezed ezt tőlem, bennem is kételyt támasztasz. Egy nemzet határán keltünk át illegálisan, a jelenlévő shinobik több mint valószínű, hogy ellenségként kezelnek minket, még akkor is, ha minden vád hamis ellenük, hisz határt sértettünk... Nem hiszem, hogy van olyan csapat, amelyikre azt mondanám, hogy ezt a küldetést képes lenne százszázalék biztossággal megcsinálni. ANBU, chuuninok, jouninok... még a geninek is veszélyt jelentenek. Ha csak összetalálkozunk egy őrjárattal könnyen lehet, hogy azonnal végünk. Legyen akármekkora a hatalmad, ha körbe vesz egy ANBU osztag, már temetésed biztosan nem lesz, annyi se marad belőled, amennyit a földbe áshatnának.- Sóhajt egyet. -Magam is azt reméltem, hogy jouninokat, ANBUkat küldenek ide, de... azzal kell gazdálkodnunk amink van, elvégre ez is egy shinobi ismérve, a rögtönzés... bár remélem nem valami álruhában akarunk majd bejutni valami árusnak öltözve, mert akkor meggyorsítva a dolgokat be is mutatkozhatnánk nekik.
Meghallgatva a választ megállt egy pillanatra, leült a földre, hogy kényelmesebben gondolkozzon el a helyzeten.
-Valami olyasmi...- Szűkültek össze szemei. -Ha azt vesszük az önmagában, ami az alagútban történt már aggasztó. Tekintve, hogy ezek a lények kvázi halhatatlanok könnyedén lehet, hogy az aki kreálta őket, vagy alkalmazza, tehát az ellenség már régóta ismeri azt, hogy merre tartunk. Az első pillanattól felfedtük, hogy jelen vagyunk és csak abban bízhatunk, hogy kiesünk a látóterükből, és a sötétben maradunk. Nehéz a helyzetünk mindenképpen, ez így igaz. Viszont a küldetés sikere több érdemben mérhető. Információt kell szereznünk, legyen az bármi. Tekintettel arra, hogy mivel találkoztunk ezidáig már most teljesítettük a küldetésünk és jelenthetnénk, hogy Akatsukihoz köthető aktivitást észleltünk. Ezen felül minden már csak bónusz... kérdés mennyit akarunk még megtudni ezen felül, mert abban igazad van, hogy ez egyre veszélyesebb és veszélyesebb lesz. Hatványozódik a kockázat és noha az elszántság erény, az öngyilkosságra való hajlam kevésbé. Persze megint más lenne egy ANBU osztaggal végrehajtani az egészet. Mindenesetre mindketten tudjuk, hogy elhagyhatod ezt a genin maszlagot, mert én se ma jöttem le a falvédőről azért. Nem kérdezem, hogy mi okból vagy itt igazából, de leesett már, hogy több tapasztalatod van, mint a legtöbbnek összességében. Lehet, hogy a rangod az ami, de szembetűnő a rátermettséged..., de mindegy. Nem áll jól a szénánk ebben egyet kell értenünk.- Kapta elő vizes palackját, kortyolt bele egy nagyobbat, majd megkínálta a lányt is. -Mindenesetre ha kérdésed van ki vele... nem először dolgozunk együtt és időnként eléggé olyan érzetem van, mintha megfigyelnél. Ha miattam lennél itt egyértelműbb volna, cselekedtél volna, vagy legalább próbáltál volna már.- Tette szét a kezét. -Nyitott könyv vagyok, csak kérdezz. Ha már csapatban dolgozunk.-
A kérdést hallgatva nem rebbent meg a szeme se, csak nézett maga elé. Mintha pontosan tudta volna, hogy ezt garantáltan hallani fogja az elhangzottak között.
-Azért hathat érdekesnek, mert nem szimpla elem, hanem egy különleges képesség. Vérvonal útján öröklődik alapjáraton... elemi Kekkei Genkai, azaz a képesség hogy két elem kombinálásával egy harmadikat hozz létre. Ez a fa elem, az élet eleme... az egyetlen képesség, ami képes élő organizmust előállítani chakrából. Legalábbis amit ismerünk. Az első Hokage volt a birtokosa, majd Yamato Konohagakuréből, és én is felbukkantunk, akik tudjuk használni... Habár ez hosszú történet. Alapjáraton más, mint a legtöbb ilyen képesség... ahogy említettem az élet energiái... mióta teljes egészében felélesztettem a képességem nem nagyon aludtam, maximum pár órákat, nincs szükségem élelemre, és a gyógyulási folyamataim felsokszorozódtak. A legtöbb méreg hatástalan, a keményebbek pedig kiürülnek belőlem. Az elsőt akár keresztül is vághattad, meggyógyult ahogy áthaladt rajta a kard.- Kapott elő egy kést, mellyel megvágta saját kezét, hogy a földre csöpögtesse vérét. Két csepp, majd eláll. -Magyarán furcsa képesség önmagában...- Nézne saját tenyerére, majd megmutatná azt a másiknak, mielőtt feltápászkodik. -Sajnos az, hogy kit küldünk vissza... jelenleg nem a mi döntésünk. Mindenesetre szerintem az lenne a legmegfelelőbb, ha egy-két specialista belopakodik, biztosítja a terepet, kiiktatjuk a kockázatos személyeket és tovább állunk, mielőtt bárki bármit észlelhetne... Ezt a műveletet viszont éjszaka lenne a legjobb megoldani... a nappali rejtőzködés önmagában is nehéz feladat, de egy shinobikkal őrzött országban, ami jelenleg ilyen készültségben van, amivel szembesültünk is... hát nem tudom.-

**Yori** Csüt. Jún. 23 2022, 14:47

// Ahol a part szakad...//

A nap hőse, mindenki megmentője, a fehér lények pusztítója. Ezek a jelzők engem is illethettek volna, de sajnos ennek a történetnek nem én vagyok a főszereplője, így nem minden úgy alakul ahogy azt előzetesen terveztem. Sikerült komoly károkat okoznom a támadóinknak, ám a túlerő és a kimerültség kombinációja felülkerekedett rajtam, és olyan helyzetbe kerültem, hogyha valaki nem segít akkor ennyi volt. Egy egyszerű mellékszereplő halála senkit nem hat meg annyira, mintha olyan valaki halna meg akinek főszereplővér csörgedezik az ereiben. Úgy néz ki a fentiek szántak még nekem szerepet ebben a történetben és egy csapattárs besegítése után élve megúsztam ezt a szituációt. ~ Most közel voltam az utolsó felvonáshoz. ~ Lelki szemeim előtt láttam a lemészárolt családomat, és mélyen belül már elfogadtam, hogy végre velük leszek, ám a sors furcsa fintorra úgy akarta, hogy még maradjak az élők között és fáradtan tele horzsolásokkal, apróbb sebekkel még a lenyugvó nap fényénél meneteljek a táborhelyig, ahol feltételezhetően sok munka vár majd rám, hiszen végül is azért kerültem a csapatba, hogy biztosítsam a kényelmet amikor a csapat megáll. Mondjuk ahhoz képest, hogy sátrakat kellene építenem és csak támogató szerepet kellene betöltenem sok mindent tettem már a csapat érdekében, bár ezt nem annyira bánom. Olyan képességeimet használom, amikről azt hittem már rég meg sincsenek.
Ahogy haladtunk, mondjuk azt erőltetett menetben kezdtem egyre jobban érezni magam. Éreztem, hogy sok chakrát vesztettem a küzdelem alatt. Nem voltam felkészülve ilyen lényekre, hiszen most találkoztam velük először és remélem utoljára. Lassan de biztosan megérkeztünk az esti pihenő helyünkre, ami azért távol állt a táborhelytől. ~ Na, majd én azzá teszem!~ Gondoltam, mikor a és már kezdtem elővenni a tekercseket amiben az előre összeállított tábor építő felszerelések vannak, amiket még induláskor kaptam. Ha minden igaz acélrudak, ponyvák, pokrócok és egyéb táborozó dolgok vannak benne. Míg éppen a kezemben tartottam a tekercseket, a vezetőnk kiadta az utasítást. – Már csinálom is! – mondtam neki, hiszen egy rugóra járt az agyunk. Ki gurítottam magam elé a tekercseket, és megidéztem a tartalmukat. A rudak és ponyvák segítségével összeraktam egy zárt vázat, ami véd az időjárás viszonytagságaitól, és ha tüzet gyújtunk akkor még meleg is lesz benne. Szerencsére az indulásunkkor az „alaptáborban ” jól elláttak felszereléssel, így mindenkinek tudtam biztosítani az éjszaka átvészelésére elegendő takarót, pokrócot. Úgy dolgoztam ahogy csak a kezeim bírták, igyekeztem minden tőlem telhetőt megcsinálni, természetesen, ha közben valaki extra kéréssel fordult hozzám igyekeztem azt is teljesíteni. Míg a szállásunkon dolgoztam Rui, mint vezető megcsinálta a beosztást, hogy ki, kivel és mikor fog őrködni. Misage mellé osztott be engem. Jobban belegondolva nem nagyon volt még kapcsolatom a fiúval, így izgatottam vártam, hogy mi legyünk őrségben.
Őrködés közben:
Abban az esetben, ha a társamnak nincsen más terve én a maradjunk együtt és közösen járőrözzünk tervet vázolom fel neki. Közben persze igyekszem jobban megismerni a társamat. – Amúgy a nevem Yori, bár szerintem ez már egyértelművé vált Rui kijelentéséből. – Mondtam neki, majd folytattam az őrködést, reménykedve, hogy a mi időnkben nem történik semmi, és a reggeli indulás előtt tudok még egy kicsit pihenni.

**Osumi Hiroto** Csüt. Jún. 23 2022, 16:49

//Hirotoval átváltok E/3-ra és innentől úgy fogok írni vele.//

Ketten is kifejezik ellenérzésüket a mondottakkal kapcsolatban, ám Hiroto nem értett egyet velük. Ha az ellenség valóban tudna ittlétükről, már halottak lennének, hacsak ne élve akarják elfogni őket, ami esetben szintén rájuk omlaszthatták volna a barlangot. Azt ugyanis nem gondolta, hogy ezek a lények gyorsabbak egy átlag shinobinál, ugyanis még csak ne is követik őket. Kétségeinek mégsem ad hangot, csak egy félmosollyal reagál az elhangzottakra. Közben próbálja érintkezés nélkül menteni magát és a mellé besoroló Misaget, ahogy mindenki mást is, aki rászorul esetleg a segítségére.

Nem kell azonban sokat segítenie és ismét Zauki lett az, aki kitűnt a többiek közül. Örülök, hogy megérkezett, mert tapasztalt shinobi, aki valószínűleg alkalmas erre a feladatra. A menetelés nem okoz különösebb problémát, jobban aggódik a sérültek testi épsége miatt, de még nagyobb gondba eshetnek, ha nem kötnek ki gyorsan valami biztonságosnak mondható helyen, ahol nincsenek szem előtt.

Végül estére el is érik ezt a helyet, ahol mindenki nekilát a dolginak, legyen az parancskiosztás, vagy táborépítés. Itt kicsit feleslegesnek érezte magát, mivel semmivel nem tudott a csapat segítségére lenni. A tűzgyújtást is a megidézett farkasra bízta, mert bár szívesen felajánlotta volna segítségét az állatnak, hogy az ne fárassza magát, tudta, hogy egy ninjuu büszkeségébe beletaposni nem túl bölcs dolog és nem is akarta megsérteni. Ennek ellenére, ha kéri, vagy ha később szükséges, később ő is meggyújtja a tüzet. Ötlettel nem áll elő, ugyanis nincs. Az előre tervezéshez nem állt elég információ a rendelkezésére, a spontán döntéseket pedig ott kell majd meghozni.

Az őrség során a kunoichi beszélgetéskezdeményezéseire udvariasan válaszol, amikor nincsenek az alvók közelében, egyébként a Daisan no Me technikával ő is az épp be nem járt területeket vizsgálja, ahogyan ha chakrája engedi a Tatsu Teichi no Jutsuval is megnézi a tábor helyzetét, ahol elhelyezett egy pontot. Ő azért nem tesz fel kérdéseket, mert nem akarja zavarni a lányt, ha esetleg koncentrál, meg eleve nem tudja, hogy hogyan venné a "közeledését", ilyen szempontból gyakran bizonytalan. Ha a lány megkérdezi "távolságtartásának" okát, akkor ezt is elmagyarázza. Váratlan helyzetekben a Kamu Nemurui jelenthet segítséget a veszélyérzékelésben.

Az őrségük végeztével elköszön társától és kihasználja a maradék idejét pihenésre.

//Használt technikák:

Harmadik szem // Daisan no Me

A használó létrehoz vagy készített magának egy funkciójában és működésében megegyező harmadik szemet a chakrája segítségével, - a szem anyaga bármiből felépíthető, akár pusztán tiszta chakrából is, - amit ezután úgyszintén a chakrakapcsolatuk által, saját chakrájával összeköt az egyik szemideg-pályájával, avagy a központi idegrendszerével.

Ennek következtében a létrehozott szem és a használó agya közötti chakrakapcsolt által, láthatóvá válik mindaz, amit a "Harmadik Szem" is lát. Ennek előnye, hogy a létrehozott szem nem helyhez kötött, így mozgatható, lebegtethető, ám nem távolodhat el több száz méterre a használótól. Felderítésre igencsak alkalmas technika!

Alap szinten jó, hogyha a ninja elfedi az egyik szemét és annak látóidegéhez kapcsolja a létrehozott mesterséges látóteret, ezzel nem zavarja össze az agyát és nem okoz komolyabb károsodást. Magasabb szinteken, hosszas gyakorlás és hozzászoktatás után az agy képessé válik arra, hogy a Harmadik Szemmel létrehozott harmadik látóteret is megszokja és feldolgozza a használó, ezzel kiterjesztve az érzékelését!

Chakraszint: 250

Besorolás: B

Tatsu Teichi no Jutsu // Sárkány Kémkedő Technika

A technika hasonlít a Harmadik Szem technikára, ám előkészületében eltér tőle.

A metódus itt is megegyezik a Harmadik Szem technikáéval, ám ez a jutsu egy meghatározott és megjelölt ponton hozható létre. Itt egy chakrával, fizikai kontaktus során elhelyezett chakrapontot kell elhelyezni, ahol majd a használó létrehozza a Harmadik Szem működési elvénél megismert chakraszemet. Ez a szem kapcsolatba hozható a látóidegekkel bármikor és bárhol.

A technika erőssége a Harmadik Szemmel ellentétben, hogy jóformán elég chakrát használva a világon bárhol kapcsolatba lehet lépni egy pontra elhelyezett Tatsu Teichi no Jutsuval, ám ez a technika nem mobilis, nem mozgatható és nem helyezhető át, csupán több pon is felállítható!

Chakraszint: 300

Besorolás: B

Alvó medve morgása // Kamu Nemurui no jutsu

A Jutsu-t tehetséggel és sok órányi önfejlesztéssel lehet megfelelően elsajátítani. A Ninjának fejlesztenie kell az érzékeit és reflexeit, hogy sose legyen védtelen. Amennyiben a ninja megfelelő szintre fejlesztette magát, elérheti, hogy még álmában sem képesek meglepni, mert érzékelni fogja a veszélyt és az ellenfelet. Ez egy olyan jutsu, amit nem lehet tökéletesen elsajátítani, mert mindig van benne hová fejlődni. A technikát éber állapotban is hasznosítani lehet, így a Fizikai támadások nem képesek meglepni a használót, legyen az Ninjutsu, Kenjutsu, Taijutsu vagy eszköz támadás.
Besorolás: A
Chakraszint: 200//

**Naito Kenji** Csüt. Jún. 23 2022, 21:19

// Ebisu – Ahol a part szakad //

Az események olyan gyorsan pörögtek, hogy arra sem emlékeztem, hogyan keveredtem ki élve a barlangból. Azok a fehér lények… Mitsuko csapdába esése… Mind-mind olyan dolgok voltak, amiket nem bírtam feldolgozni ott és abban a pillanatban. A menetelés kifárasztott, mégsem nyugodhattam meg. Medikusként feladatom volt, amihez segítséget is kaptam. A már korábban megismert farkas hasznos lesz. Bárcsak én is meg tudnám idézni Jushi anyját. Az ő gyógyító ismeretei is elkellenének itt. Mielőtt nekiláttam volna a feladatom elvégzésének, Zauki szavai után úgy éreztem, kötelességem megosztani a csapattal azt a tudást, amit már a barlangban is meg kellett volna tennem, csak hirtelenjében megszólalni sem tudtam akkor.
– Ezek a lények Konoha támadásánál is ott voltak. Képesek elszívni annak a chakráját, akivel érintkeznek és ezáltal felvenni az áldozata alakját. Vérkeringésük nincs, szerkezetük inkább egy élősködő gombáéra hasonlít. Rendkívül gyorsan képesek regenerálódni és mutációjuk is páratlan. Az elszívott chakrában rejlő információkat gyorsan képesek feldolgozni. Arra már sajnos nem jöttem rá eddig, hogy ez egy technika lenne vagy maga a szerkezetük ilyen alapjáraton. Ami biztos, hogy ezeket a lényeket létrehozta valaki. –Ennyit tudtam elmondani. Ha bárki bármit szeretett volna még kérdezni velük kapcsolatban, sajnos nem tudtam neki használható választ adni. Mivel Rui kiosztotta a feladatot és engem nem osztott be őrködésre –furcsállottam is egy kicsit–, mentem is a dolgomra.

Amaterasu segítsége nagyon jól jött. Bár nem voltam teljesen tisztában a képességeivel, abban kértem a segítségét, hogy segítsen pontosabb diagnózisokat felállítani. A látható sérülések egyértelműek voltak, de törekedtem arra is, hogy a nem láthatókat is felfedezzem. Rui is segített a gyógyításban, ami jól jött, mert éreztem, hogy fáradtam. Eléggé kimerített mind a menetelés, mind pedig a támadás, amit el kellett hárítanunk. Még mindig nem tudtam felfogni, hogyan jutottam ki élve… Ekkora mázlim lenne? Nem szabadott erre hagyatkoznom. Inkább odamentem mindenkihez a legsúlyosabb sérülttől indulva. Bíztam abban, hogy Rui a könnyebb sérülteket el tudta látni, ameddig én feltérképeztem a többieket. Legjobb tudásom szerint igyekeztem ellátni csapattársaimat, sorban használva Shindan és a Shousen Jutsu-t, plusz ha kellett, akkor a Kiyomaru technikáit is. Saját magam ellátását hagytam legutoljára. Amint megvoltam mindennel, megköszöntem Amaterasu segítségét és amennyiben hagyta, megsimogattam a fejét is. Fáradt mozdulat volt, amit irányába intéztem… Kerestem is egy nyugodtabb helyet, ahol lepihenhettem és reggelre erőt gyűjthettem. Ha senki nem keltett fel, megpróbáltam pár órát aludni, de éjszaka még egyszer minimum felkeltem, megnézve minden sérültet, hogy állapota javult vagy rosszabbodott-e. Utána már csak indulás előtt ébredtem fel, ha más miatt nem kellett.

//Használt technikák:
Shindan // Diagnózis
Alapvető orvosi ninja képesség, enélkül szinte lehetetlen nekikezdeni bárminek is. A károk, sérülések felmérésére szolgál. A ninja chakrát irányít a kezébe, majd miután a jellegzetes zöld aura megjelenik, végighúzza azt az áldozat, páciens teste felett, ezzel képes megállapítani és kiértékelni a külsérelmi nyomok mellett az esetlegesen nem látható belső sérüléseket, töréseket stb.
Besorolás: D
Chakraszint: 50

Kiyomaru // Tisztítás
A technika lényege tulajdonképpen maga a fertőtlenítés, ennek a segítségével fertőtleníthetjük a sebeket, vágásokat pillanatok alatt, De alkalmas az egész testfelület megtisztítására is, alkalmazható a sebekből való szennyeződések eltávolítására. Precíz és jó chakrakontrollt igényel a technika, ugyanis a chakrával minden egyes, akár sejtszintű szennyeződést is megtalálhatunk és megtisztíthatjuk tőle a sebeket.
Besorolás: E
Chakraszint: 90

Shousen Jutsu // Misztikus Kéz Technika (Gyorsgyógyítás)
-=Orvosi Ninjutsuk=- 9k=

Ezt a jutsut medikus Ninják szokták használni kisebb sebek, égési sérülések , és csonttörések gyógyítására. Voltaképpen az egyik legalapvetőbb Orvosi technika, amely a gyors sejtosztódást segíti elő.
Besorolás: B
Chakraszint: 300

**Aikaho Mitsuko** Csüt. Jún. 23 2022, 22:41

Lehetőségem nyílt magamért is tenni valamit végre, és nem csak másokra hagyatkozni. A sötét verem a kinyúló fehér kezekkel nem volt egy megnyugtató szituáció, mindenki csak próbált belőle menekülni. Egy szűk folyosó tele olyan emberekkel, akiket nem célunk megölni, nem egy ideális harctér, mondhatni a legalkalmatlanabb.
…
A rémálom nem soká végetért, ennek ellenére a lenyugvó nap nem árasztott békét számomra, csak aggodalmat. Az idő telik, a küldetés teljesítésébe csak folyton megakadunk, és csak egyre nagyobb problémákkal kerülünk szembe, ami félő, hogy egyszer valaki életét is megkövetelheti. Kimerült még nem voltam, legfeljebb kellemesen fáradt. A shinobi lét megkövetelte a jó állóképességet. A leomló folyosó lehetőséget adott arra, hogy tovább induljunk, és ne foglalkozzunk a minket megtámadó lényekkel. További harcra nem került sor. A hátralévő egy órást út nem okozott különösebb nehézséget, bár a folytonos koncentráció fenntartása az esetleges váratlan események miatt már annál inkább. A derengő fényben a távoli dolgok sziluettje látszódott csak, így leginkább társaim reakcióját voltam kénytelen figyelni a környező tényezőkkel kapcsolatban. Szerencsére most kivételesen nem akadt több gond.
…
A táborhelyre érve körbepillantottam gyorsan a helységet bármi ellenségre utaló jel után, majd amikor a terep tisztának tűnt, egy mély, nyugodt sóhajtással nyugtáztam.
- Nem tudom akár a tűzzel járó füst szag, akár a fény mennyire szivárogna ki a környező területre, de szerintem mérlegelni kéne, ugyanis elárulhatjuk itt létünket vele, amit talán nem kéne kockáztatni….- osztottam meg enyhén bizonytalanul, félénken a csapattal, akiknek nagy része jóval tapasztaltabb volt, mint én, azonban nem tudtam, hogy ezek az apróságok a nagyobb problémák mellett eszükbe jutnak e a többieknek. Ezt követően a rendes táplálékkal spórolva egy energia tablettát vettem be. Shinobiként ki kell bírni a test szükségleteit.
…
Az őrködés közelgett, enyhén szorongtam eleinte attól, hogy a csapat vezetőjével kell együtt őrködnöm, és ez tettlegességben is megnyilvánult, akaratlanul is bele- bele haraptam ajkaimba. Reméltem, hogy senki nem veszi ezt rajtam észre. Mikor leültünk kicsit, zsebembe nyúltam, és előkotortam egy borítékot, amit még a küldetés elején kaptam Kiyokótól. Óvatosan felnyitottam, mintha az út során semmi olyan nem történt volna, amibe sérülhetett volna. A kép egyben volt, épen. A halvány fényben meglátva egy könny csorgott végig az arcomon. Egy sejtelmes mosoly ült ki az arcomra, melyben egyszerre keveredett fájdalom, és öröm. Megfordítottam így ha Rui odapillantott volna, csupán két kislányt látott volna komoly shinobit játszva. A hátulján a tinta elkenődött, így nem tudtam kivenni, hogy mit írtak rá. Pár szó volt csupán, ami most hiányként fog élni bennem. Hiányoztak azok az idők, amikor volt egy család, aminek részese voltam, és ami már nincs olyan formában. Emiatt ott volt bennem az a bizonyos motiváció, ami soha nem tűnt el egy pillanatra sem. Az őrködés alatt végül megpróbáltam, ha más nem, egy rövid beszélgetést kezdeményezni Ruival.
- Tudom, hogy nem mindig tűnik úgy, de valami oka biztos van annak, hogy én is itt vagyok ezen a küldetésen, és nem csak az, hogy valakit mindig meg kelljen menteni. - talán ezzel a mondattal én is csak magyarázatot kerestem erre a kérdésre. Miért engem küldtek? Egyelőre csak egy hatalmas nagy kérdőjel állt a válasz helyén. Tisztában voltam azonban még valamivel, mindenkinek szüksége lehet olykor bátorításra, nem csak nekem. Így igyekeztem ezt Ruinak most megadni.
- Én aztán végképp nem tudom elképzelni, hogy mekkora teher lehet most rajtad, de ebből nem túl sok látszik rajtad. És nem hinném, hogy a te képességeid nélkül eljutott volna mindenki idáig, szükség van arra a szervezettségre, amit te adsz.-
…
Az őrködés befejeztével végül megpróbáltam aludni. A félelem, hogy megint engem kell majd megmenteni azonban nem hagyta, hogy néhány másodpercnél tovább lehunyjam a szemem. Az álmokban nem merülhettem el, csak a gondolatokba.

**Misage** Hétf. Aug. 01 2022, 22:10

//Ebisu - Ahol a part szakad

A denevéreket én küldtem, nem Kenji, ezért úgy veszem, hogy az a rész nekem szól. Amennyiben valamiért mégse, akkor kérlek vegyétek azt a bekezdést tárgytalannak//

~ Gyenge! - ez a szó visszhangzott a fejemben, miközben próbáltam egyszerre talpon maradni, és legalább annyit letenni az asztalra, amennyi kárpótolhatja a többieket azért, hogy hajlandók voltak megvédeni a haszontalan seggemet a fehérkéktől. Szerencsére nem tartott sokáig az állapotom - Osumival hamar összeszokott csapatként kezdtünk harcolni, és még szerény hozzájárulásom ellenére is elöntött a harci mámor. Kaján vigyor terült el az arcomon, és átadtam magam a harc azon kis szeletének, amit kiragadhattam magamnak a tortából.
Szinte minden erőm elfogyott, mire kiértünk a barlangból, de szerencsére üldözőink leváltak rólunk. Mintha láthatatlan pajzs húzódott volna a barlang bejáratánál, ott megtorpantak és kihívó tekintettel néztek ránk.
~ Valaki felállított volna egy akadályt? Nem, szinte biztos vagyok benne, hogy senki nem áldozta erre az energiáját. - ez a sejtésem igazolást is nyert, mikor egy nagyobb suiton jutsuval eltüntették a dögöket a barlang belsejében. Innentől kezdődött az erőtetett menet. Összeszorított fogakkal, néha ninjatomra támaszkodva mentem, de nem panaszkodtam. Egyrészt a saját hülyeségemnek volt köszönhető jelenlegi állapotom, másrészt az erőltetett menet - legyen bármily' erőltetett is - messze nem annyira fárasztó, mint a harc. Az egyetlen szerencse az volt, hogy nem én voltam az egyetlen balfék, akinek sikerült megsérülnie, ezért a tempónk sem volt követhetetlenül gyors.
~ Egy jobb napomon a súlyaim nélkül két perc alatt megtenném ezt a távot, amit eddig. - gondoltam kajánul. No persze ez nem jelentette, hogy lassan jöttünk volna, csupán az én sebességem volt mondhatni kiemelkedő - legalábbis kortársaim körében.
Valamikor a séta alatt hallottam meg a cincogásokat, amik denevéreim visszatértét jelezték.
~ Jó sokáig tartott. - vetettem rájuk egy sötét pillantást, és gyorsan felmértem őket. Már egyből szemet szúrt, hogy a raj sokkal kisebb volt, mint amekkorát pár órával ez előtt útnak eresztettem, és a kevés megmaradt bőregér sem úszta meg egy karcolással. Küldetésünk kezdete óta most először kétség markolt a szívembe, de hamar elnyomtam az érzést. Infó előbb, kiakadás később. Meghallgattam a kis dögjeim jelentését, aztán szabadon eresztettem őket - eleget tettek értem, megérdemelték a pihenőt. Az általuk gyűjtött információ nagyon hasznos volt, és ennek hála a belsőmben szoruló csomó is felengedett kicsit. Egyből megszaporáztam a lépteimet, és beszámoltam Ruinak arról, amit a kis kémeim jelentettek.
~ Én megtettem a részemet, az már csak rajta múlik, hogy mihez kezd az infóval. - apróbb vállrándítással álltam vissza a menetbe, és csendben szenvedve tettem meg az út maradékát.
Számomra végtelennek tűnő idő után - ami a valóságban alig egy óra lehetett - végre megérkeztünk a célunkhoz - ami nem meglepő módon ezúttal is egy földbe vájt epítmény volt. Volt tűzhely, pia és még takarók is. Ha nem lettem volna sérült, szívesen lepattantam volna a tűzhely mellé, hogy egy kis aláfestő zenét biztosítsak a munkához, de így természetesen eszembe se jutott ilyen. Inkább meghallgattam a főnökasszony okoskodását, aztán lecsúsztam a fal mellett pihenni egy kicsit. Többet kivett belőlem a mozgás, mint hittem. Még véletlenül sem lustaságból nem segítettem - vissza kellett nyernem előbb valamennyi erőmet. Miután ez sikerült, szóltam a rögtönzött orvosi csapatunknak, hogy ha a komolyabb sérültekkel végeztek, akkor majd vessenek rám is egy pillantást, mert esélytelen, hogy képes legyek harcolni ebben az állapotban, aztán lassan körbesétáltam, hogy ismét denevéreket keressek.
Ha sikerült találnom újabb példányokat a pilóta egerek közül, akkor kiadtam nekik a parancsot, hogy ha közeledni látnak bárkit is, aki nincs itt jelenleg, akkor kezdjék el húzni a legközelebbi, közénk tartozó ember haját, aztán repüljenek Ruihoz és húzzák meg az ő haját is. Amennyiben sikerült a terv, kiküldtem őket, hogy szóródjanak szét és őrködjenek, aztán tájékoztattam a csapat többi tagját is, nehogy ne értsék a denevérek esetleges agitációját.
Amennyiben nem sikerült denevéreket találnom, elvetettem az ötletet, és magamban átkozódtam, hogy pont abban az egyetlen barlangban nincsenek repülő patkányok, ahol mi megszálltunk.
Bármelyik szituáció is következett be, utána pihenő pályára kényszerítettem magam az esetleges orvosi ellátás, vagy az őrségem kezdetéig.
Ha nem történt semmi, pillanatok alatt elnyomott az álom, és csak az engem ébresztő személy jelenlétére keltem fel. Egy ásítást elnyomva vettem fel az őrséget Yori társaságában.
- Misage, fuuton és taijutsu használó, mindkét téren szar. - bólintottam felé enyhe mosollyal, aztán kicsit félre billentett fejjel hallgattam a javaslatát, miszerint őrködjünk közösen és járőrözzünk.
- Inkább a módszerek keverését javasolnám: Egyikünk tesz egy kört a raktárban, míg a másik a nagyteremben, utána pedig közösen körbe nézünk a bejáratnál. Ha végig együtt maradnánk, akkor a raktár ellenőrzésénél szem elől tévesztenénk a nagytermet és a bejáratot is. De a raktárat se hagyhatjuk ki, mert már tudjuk, hogy az ellenség a föld alatt is képes közlekedni, és a raktárban gyülekezve rajtunk üthetnek. Egyik szituációt sem engedhetjük meg magunknak. Ne feledd, a hajnal előtti órák a legveszélyesebbek - minden tapasztalt támadó ekkor támad, mert ilyenkorra a csapat nagy része mélyen alszik, és az őrök is annyira fáradtak, hogy lazábbra veszik a figurát. - magyaráztam neki az őrség alapjait, aztán felvázoltam saját tervemet, és ha nem ellenkezett, bele is kezdtem a járőrözésbe. Amennyiben volt még kérdése, szívesen válaszoltam rá, akár az őrség elején, akár közben.

Használt jutsuk:
- Kōnōri Seichū // Denevér Irányítás
A ninja képes a chakráját a hangszálaiba vezetve magas frekvenciájú ultrahangot kiadni, és ezzel kommunikálni az erre érzékeny állatokkal, első sorban denevérekkel, de bizonyos szinten hat a technika minden ultrahangra érzékeny állatra (például kutyákra). A ninja utasításokat ad az állatoknak, akik hatalmas területet bejárva nagy számban rengeteg információval szolgálhatnak. Gyakorlatilag a ninja képes a környezetében lévő denevéreket az uralma alá vonni.
Chakraszint: 300
Besorolás: B

Ebisu Szomb. Aug. 13 2022, 15:29

// Ahol a part szakad... - Iwagakure-i szál //

A Föld Országának eme területei éjszakánként nagyon le tudnak hűlni, így csak a legszívósabb állatok és növények maradnak itt élve - ugyan ez igaz az emberekre is. Amennyire égette a nap bőrötöket az út során, ugyan annyira marja most a csípős hideg levegő orcátokat s megmertek esküdni, hogy néhol még a leheleteteket is látjátok a tábortűz körül, miközben mindenki a maradék elemózsiáját fogyasztja. Apropó tábor ...

A rejtett karaván megállót sikerült teljesen jól bebiztosítanotok, Yori sátra tökéletes védelmet nyújtottak, mindenhová került egy őr, egy "harmadik szem" vagy egy kisebb raj denevér, akik figyelték mások álmát illetve az illetéktelen behatolókat.

Az őrség során itt-ott nagyobb fény lobban fel a határmenti területek környékén - talán harcok vannak arra? Vagy csak ugyan úgy céltalan bombázásokkal próbálják kiugrasztani a betolakodókat? Ki tudja...

A lényeg és ami talán leginkább kellett most nektek, hogy az éjszaka eseménytelenül és mindenféle megzavarás nélkül sikerült eltölteni. A csapat összes tagja mély álomba szenderült, mikor az őrség után/előtt legalábbis rá jutott a sor, bár az aznap szörnyű történések talán nem hagyták nyugodni az ember elméjét...

~×××~

Másnap mindenki korán kelt, az utolsó őrség miatt természetesen Ai és Zauki látták meg először a felkelő nap első sugarait a távol hegyek ormai közül, melyek szépen lassan egyre vastagabbra duzzadtak. A rejtett kis táborban hamarosan mindenki felkelt és nagy lett a nyüzsgés - noha ezt kintről jól rejtette eme barlang. Sajnos még mindig voltak olyan Shinobi-k a múltkori bombázás során ki testi vagy lelki sérülést szenvedve arra döntésre jut, hogy nem tudja majd folytatni a küldetést - stabil állapotuk ellenére. A behatoló egység alapjáraton nagynak ígérkezett, ha pár ember hátra marad ugyan könnyebb lesz előre hatolni, de kell egy vezető aki vigyáz a sérültekre. A csapatból Osumi Hiroto lép előre és magára vállalja a szerepet, hogy amolyan hátvéd pozícióba megvárja a többiek visszatértét és legkésőbb két napot tudnak várni - ezután visszavonulót fújnak viszont és kerülőt téve visszahátrálnak a határ felé ahonnan jöttek.

[Osumi Hiroto magánéleti okokból nem tudja folytatni a küldetést, így ő hátvédek vezetőjeként marad hátra. Mindenki más, aki nem ír időben vagy nem jelzi a késlekedést, az a hátvéd osztagban marad és kiszáll kalandból, maximum a küldetés lezárása során fog tudni újra becsatlakozni]

~×××~

A csapat szenzorai még egy utolsót fürkésznek a körülöttük lévő területen de nem vesznek észre semmilyen ellenséges egységet, így Koreko Rui a behatoló csapat vezetője elindítja az offenzíva második részét és útnak indultok.

Az út majd egy fél napba kerül, de javarészt nem láttok semmit a kopár fennsíkon és az ott élő állatokon kívül. A nap már delelőre járhat, mikor az egyik domb tetején elrejtőzve a sziklák mögül megpillantjátok Iwagakure no Sato hatalmas városát.

Határvidékek - Page 8 Abafea8ab3b3e825e2b1d32019ee883f8022cdf3r4-707-354_00

A város maga több tíz méteres szikla falakkal van körbevéve - legalább a háromszorosa a Konoha-i nagy falnak -, melyekről liánok és egyéb növényzetek lógnak lefele. A sziklafalakba apró kocka lyukakat láttok, amik vélhetőleg az ablakokat akarják reprezentálni illetve jelezve, hogy ott valószínűleg járatok és folyosók sokasága kígyózik. A kereskedői útvonal amit követtetek eddig még inkább kiszélesedek és a szemfülesebbek észreveszik, hogy gyakran használt út vonal ez már csak a kerék és lábnyomok miatt. Szemeitekkel követitek az útvonalat és látjátok, hogy a Falu egyik nagykapus bejárata előtt egy óriási sor várakozik: embercsoportoktól kezdve, juhászok és nagykocsis karavánok. Óvatosan megközelítitek a sort és mindannyian megpróbáltok kicsit szétszéledve, de együtt maradva egy területen hallgatózni. A legtöbb árus panaszkodik a hőségre illetve a meghosszabbodott ellenőrzési pontokra, valaki a tegnap esti piálást meséli el, de egyik beszélgetés sem tűnik annak, hogy híre ment volna a puccsnak. Koreko Rui valamennyivel tovább halad és próbál más információkat is kiszűrni, de semmi...

Határvidékek - Page 8 7aa3630429729c6178feae9a90c79624

Egy alacsony fickó indul el feléd, ki fütyörészve a rejtő szikrád másik oldalára érve valamit motoszkál majd kiereszteni a megfáradt "gépolajat". Lélegzet visszafojtva várod, hogy az illető tovább menjen de egy jó ideig még könnyít magán az öreg. Ekkor veszed észre, hogy egy sárgás folyadék elkezd a szikla mentén feléd kúszni. Egy pillanatra megáll, majd elkezd furcsa alakzatokat formálni... betűk! A folyadék betűkké, majd szavakká s végül mondatokká válik! Az alábbi tudod kiolvasni...

Tudom, hogy itt vagy. Hozd a többieket. Bejuttatlak titeket.[/font]

Mikor az utolsó mondat is jól láthatóvá válik, a folyadék egyszerűen felszívódik azzal a jellegzetes ammónia szaggal. Úgy tűnik a csapatnak sikerült megtalálni a kémjét - vagy inkább ő neki titeket. Zeeko biztosítja a tényt, hogy "ő lesz a mi emberünk" s ha Rui jelezz mindenkinek, akkor Asuka rejtőző technikáját alkalmazva egy nagyobb kopott és fedett szekérhez kerültük, amely a földúttól egy 10-20 méterre arrébb van. Az idősebb férfi nyújtózik egyet s ásítások közepette hátramegy majd lenyitja a szekér ajtaját.

-Na, nézzük csak hogy mennyire is rongálták ezek a banditák a szép kis szekeremet...Hmmm...Aha... A hátsó rész stabil, vagy 10 embert biztos elbír még a kicsike. Nézzük meg a kerekeket!- mondja s kezeivel rejtve int felétek s ujjával a kocsi hátsó részére mutat. Az utazó eszköz eme részét a vastag ponyva takarja, amely itt-ott megtépázódott, de a lyukakon tökéletesen lehet kilesni. Mikor felszálltok észreveszitek, hogy itt alkalmazva Asuka homok álcázó technikája nem hozza a megszokott hatását, hisz falapokon álltok, a technika megszüntetése tűnik a legbölcsebb döntések.

Apró léptekre lesztek figyelmesek, majd az idős úr félrehúzza egy picit a hátsó ponyvát és felcsapja az ajtókat, majd körbenéz rajtatok. Még mielőtt kérdezhetnétek valamit a szavatokba vág.

-Csend legyen! Egy mukkot sem vagy lebukunk. Senki ne használjon semmilyen Jutsu-t. Lapuljatok meg amennyire tudtok, beszélünk ha bent leszünk már a város falain belül!- sziszegi ki a fogai közül, majd visszaszalad a kocsi elejére, rácsap az állatokra és zötyögve elindultok a karaván soraiba.

Egy jó fél órát kell ezen a szűkös helyen meglenni, ahol még a levegő is tiszta dohszagú.

-Mi jót hoztál, Öreg?- kérdezi bohókásan az egyik vámőr.

-Felforrt agyvizet, azt!- morogja és lepattan a földre. -Már megint banditák járják az utat és megtámadtak, kész csoda hogy túléltem! Ezért fizetem én az adót, hogy aztán kiraboljanak? Kétszer is? FELHÁBORÍTÓ!- emeli meg a hangját.

-Jaj hát akkor jelentse be a Shinobi Küldetés részlegen és majd kezd vele valamit egy Genin csapat.- röhög egy jót az orra alatt a fickó és elindul hátra, egyenest felétek.

Mondhatni az utolsó pillanatba szól rá az alacsony növésű kereskedő.

-Khm, jó vámuram! Jó cimborám!...- s itt közelebb lép hozzá, mindketten a lovaskocsi mellett megállnak.- Van hát azért még nálam egy jó pár...tudja...- s itt megdörzsölve az orrát.- ...adag, amit le kell szállítanom. Nem lehetne, hogy meggyorsítanánk a dolgokat? -s egy pénzes zacskót vesz elő. -Biztos tudunk valami közös döntésre jutni.- kacsint rá.

A férfi gondolkodás nélkül elveszi a pénzt s valahol a hátsó zsebébe rejti, majd ránéz a papírjára végül írni kezd.

-Ám legyen, de kérek belőle 20 grammot, szokásos helyre. Ha viszont valami import szar, esküszöm Kami-samara, hogy felrúgom az üzletedet, világos?- kérdezi szúrósan.

-Persze-persze, köszönöm!- hajol meg többször is és visszasietve a kocsira már rá is csap egy a lovakra.

A karaván kocsi meglendül és már úton is vagytok bent.

A behatoló csapatnak sikerült bejutni Iwagakure no Sato-ba!

~×××~

Egy fél óra múlva egy igen egyszerűen feldíszített nagyszobába telepedtetek le, ami a föld alatt van elhelyezve és apró gyertyák világítják meg a lenti sötétséget. A falak nyirkosak, de láthatók rajtuk hogy föld és fém keveredik egymással. Egy ideig várnotok kellet, de a férfi megjelenik egy nagy adag teával és rengeteg fapohárral egy tálcán.

-Igyanak gyorsan és térjünk a lényegre...- morog egyet az orra alatt, majd elkezd iratok között turkálni.

Aki iszik teából, az kellemesen felfrissül a gyümölcsös íz által, se nem túl savanyú se nem túl édes.

-Bocsánat ha túlságosan kapkodok, de jelenleg az életemet veszélyeztetem és ez egy kicsit stresszben tart.- s vesz egy nagy levegőt, majd leül a szoba közepén lévő asztal mellé egy zsámolyra. - Hívjanak csak Öreg Sasnak, a lázadók nagy támogatója vagyok. A helyzet mint látják nem változtatott semmin a faluban, mivel téves információval látják el a civileket és a Shinobi-kat. Azt állítják, hogy egy rejtélyes Konoha-i terrorista csapat támadta meg a várost és emiatt vesztette életét az előző Tsuchikage, a közeli ismerőseit pedig elrabolták és fogva tartják őket. Az újonnan felállított vészhelyzeti tanács már intézi a foglyok kiszabadítását. Meg a nagy lósz...- morog egyet az idős férfi.

A papírok között elkezd kotorászni és végül ő is beleiszik a teába.

-Sajnos nem tudom sok információval ellátni Önöket, de van két lehetőség.- kezd bele és kinyit egy térképet a faluról.- A puccsot egy belsős ember csinálta, túlságosan is érdekesen jöttek össze a dolgokat, viszont a nevére és a csapatára nem tudtam fényt deríteni. Volt egy belsős emberem az Shinobi Iratkezelésnél, akinek át kellett volna adnia ezt az információt, de nem jelentkezett már egy ideje...- s itt a hangja megcsuklik.- Vélhetőleg sok mindent meg tudott szerezni, de...nem tudom.- majd megvakarja a fejét és folytatja.- Sikerült lehallgatnom pár magas tiszt beszédét és valami kripli csávóról beszélnek, aki görbe háttal járkál ki és be a Tsuchikage Palotába, mintha ő lenne itt a főnök! Az őrök félnek tőle, általában ANBU tagok kísérik. De a lényeg, hogy elvileg egy megbeszélést fog tartani a palota pince részlegében...- nyel egyet és rátok néz.- Annyit tudok, hogy ma délután lesz, de ezen kívül semmit.- s befejezve mondandótokat fáradtan rátok néz.

Az Öreg Sas el tud titeket látni pár álruhával illetve elmondja, hogy itt a falak vaslécekkel vannak megerősítve tehát egy Doton specialista sem tud ide behatolni és hallgatózni, mondhatni egy "safe house" számotokra.

Két út. Két választás. Egy vagy mindent? Dupla vagy semmit?

Mi lesz most a csapat és annak vezetőjének döntése?

[Az Öreg Sas szívesen megválaszolja a kérdéseteket a jelentése után, ezeket megpróbálom majd így postotok után megválaszolni külön, ezzel is előre tudjuk vinni a cselekményt.]

.::HATÁRIDŐ::.

2022.08.27.

**Doshiri Asuka** Szomb. Aug. 20 2022, 09:17

Ahol a part szakad

Az eseménytelen éjszaka után fogjuk rá, de kipihenten ébredek. Azonnal elmegyek elintézni a reggeli dolgaimat, majd megyek vadászni. Először előidézem a tekercsemből Ibarát, a bábomat. Ezután a Daisan no Me segítségével átvizsgálom a környéket. Miután meglátom a környező állatokat, már megyek is...

Majd hamarosan vissza térek az élelemmel. Indulás előtt megreggelizünk, ami alatt megtudom, hogy páran hátra maradnak. Ez mondjuk várható volt, hiszen a sérültek csak hátráltatnának minket, vagy akár le is leplezhetnek minket. A reggeli után pedig útra keltünk. Ibarát még az indulás előtt visszarakom a tekercsébe, csak plusz súly lenne. Nagyjából fél napon át tart az utazásunk, mire meglátjuk Iwagakurét. Ez az első utam ide, így természetesen lenyűgöz a látvány. Majd tekintetem a kereskedelmi útvonalra siklik. Pár pillanat és már ott vagyunk a kereskedők és más emberek között.

Igyekszem úgy haladni a tömegben, hogy folyamatosan lássam Rui-t. Így amikor észreveszem a jelzését, már megyek is a közelébe. Hamarosan újra együtt a csapat, majd megalkotok néhány kézpecsétet és eltűnünk a fürkésző tekintetek elől. Így jutunk el egy szekérhez, mely egy idős férfihez tartozik. A fickó ásítások közepette hátra megy, majd elkezdi vizsgálgatni a szállítóeszközt. Közben persze jelez, hogy szálljunk fel. Miután ezt megtesszük, a technikám lassacskán megszűnik. Innentől már máshogy kell álcáznunk magunkat.

Peregnek a percek, halljuk, hogy valaki közeledik, majd az Öreg ránk szól, hogy hallgassunk. Ezután egy kisebb beszélgetés zajlik le két férfi között. Úgy tűnik sikerül rábeszélni az alakot, hogy ne kíváncsiskodjon, így nem néz be a szekérbe. Ezáltal lassacskán bemegyünk a faluba. Fél óra és kimászunk a szekérből. Az öreg teával kínál minket, melyet természetesen elfogadok. Miközben hallgatom a beszámolót, lassan kortyolgatom az italt.

Úgy tűnik, megpróbálták Konohára kenni a támadásokat. A célpontunkról szinte semmit sem tudunk. Egy görnyedt, idős figura, akit az ANBU kísérget. Ez nem lesz egyszerű menet...

- Tyűha, ez aztán nem lesz semmi. Szerintem a pincés találkozót ki kellene hagynunk - szólalok meg. - Túl nagy a lebukás veszélye, ráadásul, ha ott kerül harcra a sor, esélyes, hogy számos nagyon erős ellenfelünk lesz. Plusz, ha erősítést hívnak, akkor könnyen csapdába eshetünk. Ha elfognak minket, azzal nehéz helyzetbe hozhatjuk a saját otthonunkat is. Én azt javasolnám, hogy keressük meg ezt az irattáros emberkét és derítsük ki, hogy mi történt vele. Ha életben van, akkor még tud nekünk segíteni, ha nincs, akkor nekünk kell kideríteni a merénylő kilétét. Talán ő is segíthet a célunk elérésében.

Ekkor tartok egy kis szünetet. Belekortyolok a teámba és várom, hogy a többieknek van-e valamilyen ötlete ezzel kapcsolatban.

- Esetleg elfoghatunk valakit, aki jobban képben lehet az itteni dolgokkal és kivallathatjuk. Ha rájövünk, hogy mikor tudnánk úgy megközelíteni ezt az új Kagét, hogy kevesen vannak körülötte, akkor esetleg akcióba léphetnénk - mondom, majd kissé fintorogva előadok egy újabb lehetőséget.

- Lenne egy kicsit kockázatosabb tervem is! Néhány önkéntes megjelenik a palotánál, hogy diplomáciai küldetésben vannak és szeretnének a falu vezetőjével beszélni. Ha szerencsénk van, akkor ők tudnak vele beszélni és nem halnak meg... Mivel konohai terroristákat keresnek, ezért célszerű lenne más nemzetiségű követet küldeni. Ha úgy van, vállalom ezt a feladatot!

Ezután várom, hogy ki mit mond...

**Koreko Rui** Csüt. Aug. 25 2022, 19:42

[Fórumkaland - Ahol a part szakad]

Az éjszaka meglepő módon eseménytelenül telt, bár erre szüksége is volt a csapatnak, hiszen még el sem érték a célt, de már kétszer támadtak rájuk. Az őrködés miatt senki sem tudta végig aludni az éjszakát, ám Rui bízott benne, hogy mindenkinek regenerálódik a chakrája és legalább egy kicsit tudnak pihenni. Már, ha az események miatt tudnak. Jouninként az a pár óra alvás is segített, habár a legkisebb zajra is reagált.
A reggel azonban még nehezebb döntést rótt rá, mint azt előző nap gondolta. Végignézett a sebesülteken - csupán ránézésre megállapította, néhányan nem tudják folytatni az utat. Osumi önként jelentkezett a feladatra, hogy itt marad a táborban a sérültekkel, amolyan hátvéd csapatként. Megegyeztek, két napot várnak, aztán visszaindulnak a határ felé. Bizonyos információkkal már ők is szolgálhattak, ezért a vörös hajú kunoichi óvatosságra intette őket.
- Semmi felesleges kockázatvállalás, ha esetleg nem érünk vissza időben!

Az idő sürgette a csapat többi tagját, akik folytatták útjukat Iwagakure felé. Gyors reggeli után, Ai és Rui végig pásztázták a területet szenzor képességükkel. Miután mindketten megbizonyosodtak afelől, hogy nincs a közelben ellenség, útnak indultak. Sötétedés előtt kellett a faluba érniük, ezért igyekeztek gyorsan haladni. Amennyi nehézségben volt részük idáig, a fél napnyi menetelés annyira eseménytelenül telt. A Föld országa másképp volt kietlen, fennsíkokon haladtak át, ahol alig nőtt valami gyér növényzet. Néhány állatot látott a csapat, ellenséges erőknek azonban nyomuk sem volt.
A Nap magasan járt égen, jelezve, hogy nagyjából dél körülre járhat. Az egyik domb tetejéről végre megpillantották a rejtett falut. Innentől jóval óvatosabban közelítettek az egyre szélesedő úton. Iwagakure falai még Konoháén is túltettek méretben. A zöld szemű kunoichinak kissé összeszorult a gyomra. Észrevétlen behatolás és információszerzés. Gaara ezzel bízta meg, és kikötötte, semmi esetben sem hősködhettek a küldetés alatt. Körbe sem kellett pillantania a csapaton, tudta, túl sokan vannak egy ilyen akcióhoz. Döntést kellett hoznia, aminek sokan nem fognak örülni. Persze ez nem volt ismeretlen terep számára, a háborús időszak alatt, amikor a Madarak országában kellett Iwagakure ellátmányozási csapatán rajtaütni, a Genineket és kevésbé képzett ninjákat visszaparancsolta az alap táborba. Vett egy mély levegőt és hosszan kifújta.
*Talán most kéne visszavonulót fújnom.* Belső hangja megszólalt, ám ezt a gondolatot gyorsan agya leghátsó részébe száműzte.
A csapat igyekezett kissé szétszóródni, de még látótávolságban maradni. Rui közelebb ment a főkapuhoz, hátha sikerült kiderítenie valamit. A legtöbb, amit hallott, az panaszkodás volt. A kereskedők szerettek volna bejutni a faluba, csakhogy az ellenőrzés nehézkesen ment. Az időjárás tovább rontott a helyzeten, az égen alig kúszott át felhő, a meleg miatt még türelmetlenebbek lettek az emberek. A vörös hajú kunoichi egy nagyobb szikla árnyékában rejtőzött el, a lebukást nem kockáztathatta. Mégis, egy férfi indult el felé, mintha tudta volna, hol kell keresnie. Némileg megnyugodott, amikor az idős ember könnyített magán, ezek szerint csak valami félreeső helyet keresett magának. A homokfalusi Jounin szemei elkerekedtek, amikor meglátta, hogy üzenet rajzolódik ki a földön, méghozzá a sárgás folyadékból.
Miután Zeeko megerősítette, hogy valóban ő a kém, akiről korábban beszélt, Rui jelzett a többieknek. Asuka rejtőző technikájának most is nagy hasznát vették, hiszen a behatoló egységet teljes mértékben láthatatlanná tette. A férfi egy szebb napokat is látott szekérhez vezette őket.
*Ezzel legalább a bejutás kérdése megoldódna. Viszont még mindig itt van a tény, hogy egyszerűen túl sokan vagyunk. Ráadásul, ha tényleg az Akatsuki áll emögött, Genineket nem küldenék be.*
Bármennyire is kecsegtetőnek tűnt az öreg ajánlata, Rui némi gondolkodás után meghozta a döntését.
- Köszönjük a lehetőséget, de csupán két embert kell bejuttatnia - kezdett bele mondandójába. Asuka homok technikája nem működött a szekéren, ezért vette ki a tényleges behatoló csapatból. Tekintetével két shinobit keresett, akikről tudta, a lehető legjobban végre tudják hajtani a feladatot.
- Ai, Asuka, a behatolást és információszerzést rátok bízom. Ai, a szenzor képességed jól jöhet és ahogy megfigyeltem, remekül értesz a rejtőzéshez. Mintha rád szabták volna a feladatot. Asuka - fordult a barna hajú lány felé. - Rád is bízom a küldetést, és tudom, sok olyan technikát ismersz, ami jól jöhet a feltűnésmentes körbeszaglászáshoz. Szerezzetek annyi információt, amennyit csak tudtok! A Kazekage üzenetét tolmácsolom, ne vállaljatok felesleges kockázatot, semmi hősködés!
Már mondta volna a további instrukciókat, akik a falun kívül maradnak, amikor Yori lépett oda hozzá. Kérdőn nézett a fiúra, és már utasította volna el, amikor érdekes ötlettel állt elő. Kiderült, nem csak a tábor felállításához ért, hanem kitanulta a kovácsmesterséget. Arra gondolt, a csapattól teljesen függetlenül bemenne Iwagakuréba, mint kovács.
*Egyedül menne be, nem tetszik az ötlet. Ugyan Ai és Asuka szintén bent lesznek és talán az öreg is hajlandó támogatni, de akkor sem kéne megkockáztatni.* A csönd kezdett terhessé válni, hiszen valamit mondani kellett volna. Még mindig őrlődött a két lehetőség között. Végül meghozta a döntést és remélte, nem fogja később megbánni.
- Rendben van, engedélyezem a külön utat - biccentett Yorinak.
- Yori, mint kereskedő és kovács, más irányból kéne megközelítened az információszerzést. A civilek talán jobban megbíznak benned, ezért elkottyinthatnak olyan információt, amit esetleg csak vallatással lehetne egy ninjából kiszedni. Egyeztess Ai-jal és Asukával, elterelés gyanánt még zűrzavart is kelthetsz a piacon! Neked is mondom, ne kockáztass feleslegesen, ha úgy látod, baj van, menekülj! Bármilyen apró információ értékes lehet, de ne feledd, az életed annál is értékesebb! Egyébként ez rátok is vonatkozik! - bár nem nézett rájuk, ezzel utalt a két shinobira, akik szintén óriásit fognak kockáztatni a tényleges behatolással.

Bár úgy tűnhetett, hogy akik a falun kívül maradtak, a Jounin nem szánt semmilyen fontos feladatot, ez nem állhatott távolabb az igazságtól. Iwagakure no Sato falain kívül is állomásoztak ninják, akiktől információt lehetett szerezni. Egyedül senkit sem akart elengedni - bőven elég volt Yorit -, ezért 2-3 fős csapatokra osztotta a többieket.

//Amiket leírtam, egyeztetve lettek. Egyelőre azért nem vittem tovább a kinti szálat, mert sok múlik azon, ki marad aktív ebben a körben. Ebisu, ha engedélyezed, utólag módosítani fogom a hozzászólásomat, amikor már nem akarsz tovább várni a következő körrel, és megalkotom a csapatokat. Asuka pedig javítani fogja a posztját.

Szerk.: Mivel Zauki nem folytatja tovább a kalandot, ezért módosítottam a hozzászóláson. Ai és Asuka mennek be információt szerezni. Yori feladata változatlan, ő is ugyan úgy bent fogja felderíteni a falut.//

**Yori** Szomb. Aug. 27 2022, 14:43

// Ahol a part szakad...//

Az éjszakai műszak mondjuk úgy, hogy eseménytelenül zajlott. Váltás után kicsit megpihentem én is. Szerencsére nem történt semmi, legalábbis én nem reagáltam rá, mert olyan fajta vagyok, hogyha alszok, akkor durván alszok és egy bomba sem tudna felkelteni míg ki nem alszom magam. Szerencsére ez egy olyan este volt, hogy az őrség után tudtam pihenni. Elalvás előtt tudatosítottam magammal, hogy reggel időben kell kelnem, hiszen a rögtönzött táboromat el kell pakolnom, vagy legalább is egy részét, ami jól jöhet a jövőben. Lehunytam a szemem és átadtam magam az álmok világának. Részemről az este további része eseménytelenül zajlott.
Másnap az elsők között ébredtem és szomorúan konstatáltam, hogy vannak olyan csapattársak, akik nem képesek folytatni a küldetést és kénytelenek lesznek itt maradni. Itt tudatosult bennem az, hogy a tábor, amit építettem maradni fog minden beleölt nyersanyaggal együtt. Annyira nem estem kétségbe mert akadt még nálam felszerelés, de azért jobb lett volna a közérzetem, ha minden, amit magammal hoztam lepecsételve pihen a táskámban. Persze tisztában voltam azzal, hogy az itt maradóknak ez létfontosságú védelmet biztosít, szóval nem sokáig bosszankodtam a dolgon. Ha már úgy alakult, hogy a hátvédek „vezetője” Hiroto lett, a biztonság kedvéért átadtam neki egy tekercset az eddig megtett utunk részletes térképéről. – Ez most egy biztos pont a küldetésen, ha bármi történne a későbbiekben ez a tekercs akkor is visszakerül és hasznos segítséget nyújthat. – mondtam a fiúnak és reméltem, hogy később majd visszatudom tőle kérni a tekercset, ezzel abban reménykedve, hogy minden jól fog alakulni. Amint mindenki összeszedte magát megkaptuk az indulásra a parancsot. Számomra nem éppen kellemes tempóban haladtunk, de ez van akkor, ha az ember kóklerként leül a nagyok asztalához. Számra lakatott téve csak követtem a többieket, mikor pedig külön kellett haladnunk felvillant bennem a felismerés szikrája. ~ Itt a lehetőség, hogy „ZS” kategóriás mellékszereplőből mérsékelten fontos mellékszereplővé váljak. ~ Gondoltam, mikor közeledtünk Iwagakure masszív városkapuja felé. – Ez aztán a masszív föld kupac… - mormogtam az orrom alatt. Ahogy közelebb értünk a kapukhoz a csapatvezetőnk a lehető legközelebb próbált osonni és amennyire tudtam követtem én is. Nem tudom ő mit szúrhatott ki, vagy mit hallhatott az én fülemet ismerős zsörtölődések csapták meg. Az általam oly jól ismert kereskedői folyamatos elégedetlenség. „Most túl meleg van! Most Túl hideg! Már megint esik! Miért nem esik?!” és társaik és persze a lények mindig az volt, hogy a bejutás minél gyorsabb legyen, hogy ne legyen az áruban minőség romlás. Ekkora már teljesen összeállt a fejemben a magánakcióm terve és elérkezettnek láttam az időt arra, hogy a csapatvezetőnkkel is megosszam a tervem. Ahogy Ruira tekintettem furcsa dolgokat véltem felfedezni, de az elmúlt napok eseményei után már nem annyira lep meg, hogy valaki a vizeletével üzen…
Oda léptem a lányhoz. – Rui, csak egy percre! – hívtam félre, hogy amit mondok kettőnk közt maradjon. – Lehet, hogy már említettem, de azért elmondom még egyszer. Most, hogy itt vagyunk a kapuknál és láttam a kereskedőket megláttam az ebben rejlő potenciált. Én eredetileg kovács vagyok, és ennek megfelelően valamilyen szinte kereskedő is. Mivel a célunk az információ gyűjtés, és az előbbi mondataidból leszűrve te is rájöttél, hogy minimalizálni kell a létszámot, én arra gondoltam, hogy kereskedőnek álcázva magam a behatolóktól függetlenül jutnék be a faluba, és az utcai pletykákra fókuszálnék. – prezentáltam a lánynak, aki egy darabig tanakodott a felvetésemen majd egy örökkévalóságnak tűnő szünet után jóváhagyta a kérelmem. Ami ezután történt kicsit meglepett. Zauki lépett oda hozzám és egy fura magot nyomott a kezemben, majd elmagyarázta a használatát. ~ Hát jó… nem vagyok egy kertész típus, de oké. ~ Még mielőtt elkezdtem volna az előkészületeket vezetői utasításra összedugtuk a fejünket a behatolókkal. – Nekem lenne egy pár kérdésem. Amennyiben sikerül kereskedő ként bejutnom lényegében ki- be járkálhatok majd a faluból szóval a megszerzett információkat menet közben is ki tudom majd hozni. Kérdés. Mi lesz a jelzésünk, ha baj van? Nyilván egy kereskedő nem kap akkora figyelmet, szóval én, ha kell megtudom húzni magam, de ahogy Rui is elmondta, ha veletek történik valami még figyelem elterelés lehetek. – adtam ki magamból minden gondolatomat.* Miután mindent megbeszéltünk a többiekkel nekiálltam az álcámnak. Sokat nem kellett a megjelenésemen variálni egyszerűen csak a küldetés előtt vásárolt alapanyagaimat kellett egy tekercsből előszednem. Igaz nem sok, de három darab tökéletes minőségű katana azért már nem semmi, plusz az alapanyag további eszközök készítéséhez, a famarkolatok. Ezeket a hátamra kötöttem és úgy próbáltam bejutni a faluba. Beálltam a kereskedők végtelennek tűnő sorába és hamar felvettem a tempót a többi kereskedővel. – Ha ilyen tempóban engedne be minket megolvadnak a drága eszközeim, de akkor azt maguk fizetik meg! – Ahogy haladt előre a sor a többi kereskedő egyre hangosabb lett. – Legalább valami vizet vagy valamit hozzávághatnának az emberhez ebben a melegben, hát mi sem vagyunk állatok! – egyre közelebb és közelebb értünk az ellenőrzéshez. Lassan de biztosan én következtem. Szerencsére minden (hamis) iratom meg volt, még a múltamból kiindulva mellé még a küldetés elején bezsebelt napi bér. Biztos voltam a zökkenő mentes bejutásban. Természetesen ha a kapuig tartó sorban valaki beszélgetni kívánt velem én mindenkit meghallgattam és igyekeztem a fontosabb dolgokat megjegyezni.

//Amennyiben az őrök hasonló stílusúak, mint a segítőnknél voltak. //
Én következem. – Szép jó napot az uraknak! – mondtam, majd felkészültem az átvizsgálásra, de szerencsémre tudtam nagyon jól, hogy semmi kifogásolni való nincs nálam. Az őrök elég flegmák voltak és még az élő fába is belekötöttek. Megmutattam nekik az árum és közöltem velük, hogy a faluban még többet is tudok készíteni. Ha felmerült volna kérdésként a válasz nyilvánvalóan az, hogy azért járok ilyen kevés áruval, hogy ne lopják el tőlem, és egy biztonságos helyen pár óra alatt tudok készíteni szinte bármit, ezért a kevés áru.
Abban az esetben, ha tovább akadékoskodnának az őrök az aduászomat veszem elő a táskámból, és használom a Kenőpénz no jutsut.

// Sikeres bejutásom után a helyi kovács műhelyét keresném fel, ahol, ha lehetőségem van rá meg kezdeném a munkálatokat és az információ gyűjtést. //

*Nyilván mindenki kérdésére válaszolok, ha kell akkor később módosíthatom ezt a rész kiegészítve a válaszaimmal.

**Tsunomi Ai** Szomb. Aug. 27 2022, 22:16

Az éjszaka elmúltával végül az őrködési „műszakunk” is véget ért. Eleinte úgy terveztem, hogy Zaukival folytatott beszélgetésemmel azonnal odafordulok Ruihoz, hogy kicsit csökkentsük a létszámokat, vagy had nézzünk új célpont után. Azonban legnagyobb meglepetésemre másnap kora reggel úgymond „kettévált” a csoport hátrahagyva a sérültek egy részét. Pozitívum volt a szemembe, de ennek ellenére is továbbra is túl sokan voltunk még, akik kárt tehetnek a küldetésben. Azonban láttam a fényt az alagút végén és hittem benne, hogy Rui belátja majd, hogy túl sokan vagyunk. Ahogy azonban haladtunk a tervezettel és megindultunk Iwagakurefelé, látszólag nem tűnt úgy, hogy bármin törné a fejét a csapatvezető, azonban végül, ahogy megközelítettük a falut és előre ment kissé felderíteni, végül meglepő tervvel jött hátrább, mely ténylegesen meglepett. Szétválik újra a csapat. És nem csak ez, hanem már-már teljesen a kezembe adták a küldetés sorsát, sőt ráadásul legnagyobb meglepetésemre társamul Asukát jelölték ki. Ez kisé mondjuk sajnálatos, hisz konkrétan semmit nem tudtam a sunagakurei lányról, ami kissé bosszantó tud lenni.
Ez eddig nem is volt probléma, viszont a hírek szerint olyan személy kocsijába kellett belopakodnunk, akit egyáltalán nem ismerek. És Zeeko ide vagy oda, én nem tudok csak úgy akárkire rábízni az életem. De úgy tűnt nincs más választásom. Míg a többiek azzal voltak elfoglalva, hogy újabb terveket szövögessenek.
Nem voltam járatos egyelőre még a shinobi falvak belső rendszerében, így úgy láttam jónak, de nem igazán akartam egy ismeretlen képességire bízni magam. Jobban kedveltem, ha magam cselekedtem, de hajlamos vagyok figyelmen kívül hagyni a csapattársaimat, ha nincs a csapatba vezető. Végül, ha Asuka képes segíteni rajtunk akkor az ő technikájával, ha nem, akkor a Láthatatlanság Köpenyével próbálkozok, melynek ilyen távolságból kábé hasonló eredményességgel kéne működnie.
Természetesen, míg benn voltunk, egyáltalán nem voltam nyugodt pillanatomban. Biztos, ami biztos, az esetleges ládák között megbújva próbáltam elkerülni azt, hogy felfedezzenek, ha esetleg ellenőrzés van. Mivel a főkapun keresztül jutunk be, így nagy eséllyel az ekkora falvak érzékelőzónájára számítottam, bár nincs információm arról, hogy Iwanak milyen és hogyan működik, ha egyáltalán van neki. Így csak annyiban reménykedtem, hogyha minden jól megy, átengednek minket mindenféle bonyodalom nélkül.
A szekér leállását követően feszült voltam és kész voltam bármelyik pillanatban tantomat előrántani, ha kell, de úgy tűnik a vezetőnk alvilági anyagok szállításában utazik és van ismeretségé az itteni őrökkel. Elhúztam a számat, de nem szóltam semmit. Ehelyett, türelmesen vártam, mikor érjük el a szükséges úticélunkat, ahol végül végre elhagyhattuk rejtekünket.
A férfi teával kínált minket, ám sose ittam olyan dologból, melyet nem én készítettem, vagy nem vagyok tisztában az elkészítési módjával, így természetesen nem fogadtam el az italt. A gyors összemormogásra, melyet információnak szánt pedig, megjegyeztem. Végül megvártam, hogy esetleg Asuka esetleg szeretne valamit, majd, ha esetleg ő is végzett, az álruhák igénylése után, „útjára” bocsájthattuk végre a fószert. Jobban kedveltem, ha csak olyanok tudnak a további terveimről, akik a csapat részei amaz végéig, és a férfi nem igazán tervez velünk maradni, így csak azután fordulok végre Asukához, ha kettesbe maradtunk.
- Nem tudom mi a véleményed, de a Tsuchikage Palotájába való belépés kész öngyilkosság. Minden értelemben. Én alapjáraton nem támogatnám ezt. Ha tudnánk kik lehetnének érintettek a témában, egy érintett tiszt elrablásával talán lenne esélyünk információt szerezni. De jelen állás szerint jobban járnánk, ha kisebb célpontokon próbálkoznánk. Egyelőre...
Mondom nyugodtan, és kíváncsian várom mi a válasza rá.

// szerkesztés joga fenntartva! //

Edit: Zauki jelezte, hogy nem tervezi folytatni a kalandot, ő a visszamaradók között marad.

**Naito Kenji** Vas. Aug. 28 2022, 21:08

// Ebisu – Ahol a part szakad //

Az éjszaka szerencsére eseménytelenül telt, könnyen tudtam aludni. Már amennyire ezt a jelen helyzetben meg lehetett tenni. Egyszer ugyan még felkeltem és leellenőriztem minden sérült állapotát, de utána már csak reggel keltem fel… egészen korán. Ásítva ültem fel és dőltem neki a falnak. Kicsit még álmos voltam, de igyekeztem hamar összeszedni magam. Reggel viszont, ahogyan végig néztem a csapaton, szomorúan láttam, hogy nem mindenki tudja folytatni a küldetést. Itt merült fel bennem a kérdés, hogy ezek után nekem merre is kellene mennem… Tovább a többiekkel, vagy maradjak itt a sérültekkel? Mi van akkor, ha a küldetés további részében is szükség lenne rám? Itt viszont a sérültek maradnak majd, rájuk is vigyáznom kellene… Ha kettő lenne belőlem, sokkal könnyebben tudnék dönteni, de így nagyon nehéz helyzetben voltam. Az nyugtatott csak meg, hogy Hiroto, mint hátvéd, itt maradt a csapattal. Rossz szájízzel ugyan, de mégis a behatoló csapattal tartottam.

Az út Iwagakure no Sato-ig kb fél nap járásba telt, szerencsére eseménytelenül. Normális körülmények között még érdekelne is jobban a hely, de jelen pillanatban a küldetés vezérelt. Mégis, minden egyes itt töltött perccel tovább nőtt az aggodalmam. Az, hogy a küldetés kurdarcba fulladhat és itt hagyom a fogam vagy a hátra maradt, sérült társak állapota aggasztott jobban, meg nem tudtam volna mondani. Az is lehet, hogy a kettő együtt játszott közre, de próbáltam nem kimutatni az érzéseimet és koncentrálni a feladatomra. Az út, ami a nagykapuhoz vezetett, eléggé egyértelmű volt. A kerék-, és lábnyomok eléggé bejárták. Ahogy közelebb mentünk, kereskedők hangja csapta meg a fülem. Sokan panaszkodtak és jót mosolyogtam is az egyik piás történeten, ami megütötte a fülem. Azonban nem keveredtem el a többiektől. Bár tartva a távolságot, mégis közel voltam hozzájuk. Hamarosan egy idősebb fószer keveredett oda hozzánk, aki mint kiderült, a belsős emberünk lett. Zeeko is megerősítette ezt és haladtunk is tovább a szekeréhez. Az tuti biztos, hogy már látott jobb napokat a szerkezet. Rui viszont döntött. Ketten mennek csak be a faluba vele, ami kockázatosnak találtam elsőre. Belegondolva viszont sokkal jobb az, ha kevesen hatolnak be. Csak ne essen senkinek se baja bent és minden rendben lesz. Yori is kitalált valami ötletet, ami nem is tűnt olyan rossznak. A csapatunk vezetője is belátta és megengedte neki, hogy egyedül menjen be a srác. A többiek kint maradtak, akik még velünk voltak…
– Fel kel készülnünk arra, ha kijutnak a többiek. Nem tudhatjuk azt, hogy mikor és milyen körülmények között, de jobb lesz, ha felkészülve várunk rájuk, nem…? –léptem oda Rui mellé és osztottam meg a véleményem. Kicsit örültem annak, hogy nem kellett bemennem a faluba, de nem akartam tétlen maradni. – Esetleg egy Ninjuu-t be tudok küldeni, hogy nézzem rájuk vagy ő is gyűjtsön információt… Nem akarok tehetetlennek tűnni… –sóhajtva túrtam bele a hajamba. Mondjuk azt nem tudtam, hogy Rui tervezett-e valamit, de bíztam abban, hogy megosztja majd velünk is.

**Aikaho Mitsuko** Vas. Szept. 25 2022, 21:37

//Ahol a part szakad//
Az éjszaka többnyire szótlanul, és jellegtelenül telt. Az, hogy nem történt semmi, jót tett nekem, a beszélgetés hiánya pedig kevésbé. A csönd veszélyes, főleg ha egyedül ragadunk benne, és ezáltal az ember újra és újra megkérdőjelezheti magát, hogy miért van ott ahol, és hogy tényleg ott akar e lenni. A szokásos belső vívódásokkal küzdve végül az őrködés után álomra hajtottam a fejem, és vártam a reggelt, ami korábban eljött, mint gondoltam volna. A tábort hamar össze kellett szednünk, és tovább haladni, mert már így is túl sok idős vesztegettünk el, és ráadásul minél többet maradunk egy helyen, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy ránk találnak, és egy újabb kellemetlen támadásnak leszünk áldozatai.
...
A fél napos út nyugalomban telt, így lehetőségem nyílt kicsit gondolkozni. Természetesen igyekeztem figyelni a környezetemre, nehogy valami gyanús tényező elkerülje a figyelmem, de a gondolataimat is meghallgattam ezúttal.
~ Jelenlegi formámban a sakk táblán egy egyszerű gyalog vagyok, átlagos képességekkel, pótolható, feláldozható. Amíg ilyen shinobi szerepét töltöm be a rendszerben, esélytelen hogy jobban érezzem magam, valahogy előre kell lépnem. Ismerem a képességeimet, vagy valami újat kezdek el tanulni, vagy a suitonnal haladok tovább, de mi az, ami engem érdekel igazán? Mi az, ami engem boldoggá tenne?~ Ilyen foszlányok között tettem meg minden lépést, miközben kerestem a helyem a világban.
...
A város falai grandiózus módon emelkedtek az égre, és így megérkeztünk az első feladathoz. Az árusoktól próbálhattunk meg információt szerezni. A tömött terület nyüzsgött a zsivajtól, mindenhol ajánlottak mindenkinek mindent, miközben valakik csak bejutni próbáltak. Egy kissé félreeső árusnál pillantottam meg egy könyvet, az emberi test címmel. Valami belső késztetés miatt muszáj voltam megvenni, majd utána hirtelen én magam se tudtam, miért van nekem rá szükségem. Utána már láttam is, hogy a kém meglett, így hát odasiettem a többiekhez. Egy kicsit tanakodtak a tapasztaltabbak, majd arra jutottak, hogy csak ketten menjenek be a falun belülre.
~ Jobb is így, kisebb feltünést keltünk, és legalább ha menekülünk haza gyorsabban fogunk tudni reagálni a helyzetre~
...
Miközben várakoztunk a többiekre nem hagytam magamat magamról gondolkodni, csak figyeltem mindenki másra, hogy napra kész legyek.

**Nashimaru Shizu** Vas. Szept. 25 2022, 21:39

// Ebisu - Ahol a part szakad //

Lassan telt az idő a lány számára. Őrtársával nem különösebben keveredett csevelybe. Tekintetét a távolba szegezte, kémlelte az idegen tájat. Idegesen játszott kunaijával, pörgette, dobálgatta. Teljesen máshol járt gondolataiban. A mély félelem és tehetetlenség, mely néhány hete már egyszer legyőzte őt, újból visszaköszönt. Beleharabott az ínyébe, ahogy visszagondolt arra amit a menekülésük során történt, mikor pedig belegondolt, hogy mi történik vele ha üres kézzel tér haza, kiesett a kunai a kezéből. Arcát beletemette kezeibe, ujjai komótos mozdulatokkal csúsztak végig hajába. Hazudott volna, ha be akarta volna magyarázni magának, hogy nem akart visszafordulni, akkor, abban a pillanatban. Habár nincs épeszű ember, akinek ezek után hasonló gondolat ne kapná uralma alá. Hamar el is hesegette. Nem térhetett vissza amíg nem szerezte meg azt amiért jött. Hisz biztos volt benne, ha nem teljesít, az az életébe fog kerülni. Nem volt neki ismeretlen az érzés. Kemuriban sokszor találkozott már vele.

Lassú mozdulatokkal benyúlt az övtáskájába, majd elővett egy fájdalomcsillapítót. Csengett a füle, és lüktetett a feje. Aznap egy szemhunyásnyit sem tudott aludni.

(...)

Magában számolta az eltelt perceket. Régen élvezte, mikor új földekre lépett. Volt, hogy gyermeki káprázattal fogadott minden idegent, ismeretlent. Hamvakba vesztek ezek az érzések már. Keserű volt neki minden megtett lépés, minden váratlan mivel szembe került. Sosem hitte volna, hogy valaha is frusztrált lesz a kaland és felfedezés gondolatától. Most pedig nem tudta mit ne tenne meg, hogy több kontrolja lehessen az eseményekre, hogy ne féljen minden sarkon befordulni. Hogy tudja, nem fognak bombák hullani, Zetsuk kiemelkedni a földből. Tudta ugyan, hogy ez mind a szakmájával jár, mégis sóvárgott a kényelemért és biztonságért amit az otthon nyújtott. Vagy amit több erő tudna nyújtani számára.

Semleges arccal nézett el az előtte elterülő ninjafalun. Konoha után ez a második nagy rejtek amit saját szemével láthatott. Mély levegőt vett, ahogy végigpásztázta az épületeket, számolta az embereket, jegyezte meg az öltözetüket és felszerelésüket, viselkedésüket, testbeszédüket. Megkívánta becsülni erejüket, ellenségeik számát, felmérni mire számíthatott és mire nem. Szeme előtt végig feladata lebegett; Szereznie kellett egy Uchiha fejet. El sem merte képzelni mi sorsa fog jutni ha ebben nem jár sikerrel. Ugyanakkor szinte biztos volt benne, hogy csekélynyi esélye volt erre. Csapattársai nem tudhattak róla (elvégre egész biztosan van annyi értéke egy hasonló trófeának, hogy ne engedjék csak úgy elvinni), viszont nem volt benne biztos, hogy csapattársai nélkül le tudna-e győzni egy Uchihát. Egyedül Füstbéli társai jöhettek szóba, de velük szemben sem táplált szoros bajtársiasságot.

Mély levegőt vett. Próbálta megtisztítani magát a zavaró stressztől. Koncentrálnia kellett.

Koreko Rui kiadta a parancsot. Elsőre hatalmas ingere támadt a kovácsfiúval együtt felszólalni, hogy ő is bemehessen. Nem volt benne biztos, hogy falun kívül fog tükörszemű ninjával találkozni. Végül persze türelemre intette magát. Messze van még a küldetés a végétől. Ha kapkod, meggondolatlanul cselekszik, meghal vagy rosszabb. Nagyot nyelt, ahogy kezével a nap során már sokadjára végigtapintotta felszereléseit, fegyvereit, hogy tudja miből mennyi áll a rendelkezésére. Fejében számtalan meg több szituációt képzelt el, hogy hogyan kell lezajlania konfrontációjának egy ellenséges iwagakurei ninjával. Várta Rui további parancsait, remekül tettetve jellegtelen arcmimikájával, hogy a torkában dobogott a szíve.

// Köszönöm, hogy lehetőséget kaptam még írni. //

Ebisu Kedd Okt. 04 2022, 21:33

//Ahol a part szakad ... ~ Iwagakure //

//Szeretném most letisztázni, hogy a fórumkaland egy olyan szakaszára értünk, ahol már nincs lehetőség visszalépésre és csak nagyon komoly indokot fogadok válasz-post hiányában, a haladék kérést pedig úgy tudom elfogadni, ha egy dátumot is kapok, meddig várhatok. Itt jelenleg egy olyan veszély zónába (vagy a körül) vannak a karakterek, melyben egy apró hiba elég a karakter elhalálozásához. Kérlek, ezt vegyétek figyelembe. //

Az Öreg Sas egy pillanatra szívja fogait mikor meghallja, hogy a csapat vezetője elkezdi megmásítani a számára megadott terveket és útvonalat. Az elején csak félre néz a tömeg irányába, majd vissza tekint a zöld íriszű Kunoichi szemeibe.
-Rendben hölgyem, de aki nem jön most be, azt a későbbiekben sem fogom tudni bevinni. Ezt tartsák észben.- sziszegi a foga alatt alig hallhatóan.
-Ebben az esetben Rui-sama, szeretnék én is a két behatoló Kunoichi mellé csatlakozni. Ígérem, egybe visszahozom őket.- lép előre Zeeko egy szokásához híven semmitmondó, fagyos ábrázattal.
Az idős kémet kicsit kirázza a hideg a fickó jelenléti, de gyorsan terelve a figyelmét megvárj míg a kiválasztott csapat (Ai, Asuka és Zeeko) felszállnak a szekérre és útnak ered. Még mielőtt viszont a sötét bőrű alak belecsapna a lovak közé, újfent Rui-hoz fordul.
-Ha tudnának még valamiben segíteni...- s néz körbe. -A fal északi oldalán van egy kivezető csatorna nyílás, az jó lehet majd a bentieknek menekülő útnak, viszont a föld alatt van. A barlang bejáratához egy sas alakú sziklát kell keresni a fal mellett.- s nyel egyet idegesen.- Az ellenállás egy ideje nem adott semmi jelzést. Az a járat az egyik táborukhoz vezet. Ha van rá lehetőség, kérem derítsék ki mi lett velük.- majd egy csattan egyet a kantár és a teherszállító eszköz útnak indul.
A rajta ülő három Shinobi némán hallgatja a szekér kerekeinek a koppanását a köveken, a távolodó árusok hangja kezd elhalkulni és még fogalmuk sincsen, mekkora slamasztikába is kerültek...

.:: Saisho Nindo* - Doshiri Asuka, Tsunomi Ai + Zeeko
//Számotokra az előbbi postban megemlített információk a föld alatti kis "vendégszobában" megtörténnek és rátok lett bízva, melyik utat választjátok --> ebből lett az, hogy Shinboi Iratkezelő iroda emberét akarjátok megkeresni//
Miután elmondjátok az Öreg Sas számára, hogy az informátorért mentek inkább, úgy elkezd pár dohos ruha között kutakodni és a kezetekbe nyom pár kopott ruhát.
-Ezek jók lesznek, hogy az utcákon ne okozzatok feltűnést. A lényeg, hogy ne próbáljatok beszélni senkivel, csak jussatok el a Falu Könyvtárába. Sajnos a Shinobi Iratkezelő Irodát bezárták a tegnap este során, de a könyvtáron keresztül van egy út a lezárt részlegen keresztül. Mással sajnos nem tudok szolgálni. Ha van rádiótok, akkor megpróbálhatunk egy hullámhosszra állítani.- s ezek után itt vesz egy mély levegőt.- Kami-sama segítsen meg titeket. - ad egy áldást rátok és útnak ereszt titeket.
Az öreg még annyit kért, hogy ha megvan az információ, akkor gyertek vissza hozzá.

~×××~

Az utak ugyan nem voltak kihaltak mégis valamilyen letargia érzése szelte keresztül kasul őket, mintha valamilyen eredendően szomorú és bánatos dolog ülepedett volna le. Az emberek csendben, alig beszélve haladtak és ha meg is láttak valami Shinobi alkatú személyt, inkább gyors léptekkel tovább vonultak. Láttatok olyan civileket is, akik inkább kendőkkel takarták el az arcukat. Kellett egy kis idő, amíg elértetek a Falu Könyvtárához, ahol egy testesebb Shinobi állt őrt az intézmény bejárata előtt. Van lehetőségetek oldalt megkerülni az épületet vagy magával az őrrel beszélni - mindkét esetben a bejutás biztosított:
Az őr esetében csak legyint egyet nektek, látszódik hogy nincs sok kedve ezen a poston lenni. Bent egy hosszabb folyosó vár titeket, amin ha keresztül mentek egy nagyobb terembe találjátok magatokat, aminek elején egy pultot találtok. E mögött egy őszhajú nő olvassa kis regényét és csak legyint rátok, hogy merre akartok menni csak maradjatok csendben és ne lopjatok semmilyen könyvet. Ahogy egyre beljebb kerültök megtaláljátok a lezárt részleget.
Az épület oldalán a magasba található két ablak s ha felmásztok odáig (ezt leginkább Chakra segítségével lehet megtenni), akkor az épület WC-jében találjátok magatokat. Ha onnan kikukucskáltok, tőletek egy tíz méterre található az előbb említett pult és nem sokkal távolabb a lezárt részleget.
A lezárt részleg egy sötétbe vezető folyosó rész, melyet piros szalagokkal szeltek keresztbe. Ha a szenzori képességet akarja valaki bevetni, akkor láthatja hogy az összekötő folyosó végén, ami vélhetőleg a Shinobi Iratkezelő Iroda van pár Chakra pamacs mozog a fölsőbb emeleteken, viszont a földszinten egy halványan látható pont mutatja, hogy van ott valaki... vagy valami.
Mi a tervetek a bejutásra?

// A következő postok menjenek >>ide<< //

.:: Niban Nindo** - Yori
Miután a behatoló csapat vezetője bár vonakodva, de elfogadta a jelentkezésedet és csatlakozhattál a karavánok hosszú sorába. Láttad először, ahogy a két Kunoichi és Zeeko tűnik el előled, majd végül a csapat többi tagja vonul tovább rejtekek között a fal mentén egy másik menekülő pontra. A legvégén pedig te maradtál egyes egyedül, az ellenséges terület kellős közepén, körbevéve ismeretlen emberekkel...

~×××~

Ügyesen veszed fel a panaszkodó árusokkal a stílust és ők szinte már a saját társuknak hisznek téged, még az egyikük valami felessel meg is kínál. Legalább egy fél órát állnod kell a tűző napon, érzed hogy az orrod egy része le is éghetett a sok várakozásban, mire egyáltalán az őrökhöz jutottál. Szerencsére ezek nem tűnnek mogorva őröknek, egyszerűen csak csatlakozol az előbbi árushoz, aki megkínált piával s mikor lépnél be az egyik vámos megragad a grabancánál.
-Na várjunk csak...!- ránt vissza téged a tömegből.
A férfi, akihez csapódtál úgy fordul elő tőled, mintha csak egy gennyes pattanás lennél. Vélhetőleg azt hiszi, hogy valami rossz fát tettél a tűzre és nem akarja, hogy ő is belekeveredjen s végül eltűnik a tömegbe.
-Az van írva...hogy te kovács lennél? Heh?- vizslat meg téged egy bajszos férfi, aki hátranyalt hajjal és dísze talárban áll előtted. -Jössz velem és megnézzük, hogy mennyire is vagy vas-míves!- húzza fel az orrát és csak rángat tovább.
Mire egyáltalán reagálhattál volna, két eléggé vérmesen kinéző Shinobi csatlakozik hozzátok, amolyan testőrnek vagy... hajtóvadásznak, hogy el ne merj szökni.

~×××~

Egy 10 percig gyalogoltok, mire letisztult kovácsműhelyhez értek és finoman szólva bedobnak az ajtón és rögtön megcsap a kohó forró melege, illetve izzadság és alkohol keserű keveréke.
-Itt van te faszparaszt a segítséged. Ha estére nincs kész apám dísz kardja, mindkettőtöket lefejeztetlek!- s amilyen váratlanul bedobtak ide, ugyan ilyen gyorsan rátok zárták az ajtót. Mikor felnézel, egy nagyon idős férfi veszel észre, aki bele van süppedve karosszékében, a kezében egy üveg sake-t lóbál, másik keze pedig fel van kötve mintha el lenne törve, életunt arcával téged pásztázz.
-Értesz is e a vashoz, csíra?- kérdezi egy büfögéssel egybe kötve.- Mert akkor lehet, hogy még meg is éljük a holnapot.- s letörli a szája széléről az odaszáradt alkohol és nyál keverékét.
Mit teszel: segítesz az öregnek összehozni egy díszkardot vagy megkeresed menekülésed útját?

// A következő postod menjen >>ide<< + kapsz tőlem egy képzeletbeli "Balls of Steel" címet is, amiért ezt egyedül be merted vállalni pirat

//

.:: Rippou Nindo*** - Koreko Rui, Naito Kenji, Aikaho Mitsuko és Nashimaru Shizu
Ha nem is volt annyira ínyetekre a Fal felfedezése, a karaván járatok rendszeres ellenőrzése számotokra is megnehezíteni az ott maradást, továbbá a falon belül lévő csapatnak egy ígéretes menekülő út nagyon is kapóra jöhet. A fal mellett, a sziklák és egyéb elszáradt fa takarásában folytattátok az osonást és követtétek a nektek kijelölt útvonalat. Egy 20 perc alatt elértettek egy előzőnél is sziklásabb területre, ahol megpillantjátok egy vöröses kőből kiemelkedő nemesi sas alakját. Tovább menve ennek a szobor lábánál tényleg van egy 2 méter széles járat, ami egyenest levezet a nyirkos föld belsejébe. Bár az előző napi hosszas szenvedés és menekülés miatt senki nem volt kedve újra a föld alá menni, főleg attól tartva hogy megint megjelennek a fehér kezek a fal valamelyik pontján, nem volt választásotok. (Ha valaki szenzor képességével feltérképezi a terepet nem észleli senkit se lent az adott pillanatban)

~×××~

A járat felfedezése és biztosítása elvesz némi időt, de biztosak lehettek benne, hogy a mai nap senki nem járt erre. Mikor a csapat elkezdi tovább felderíteni a járatokat, Shizu észrevesz egy leágazódást, ahonnan vízcsobogást hallott. Ezt követve tényleg megpillantotok egy csermelyt, mely egy mély és szűk szakadékba lefolyik, ennek ellentétes irányába pedig egy óriási csatornát, ami láthatólag erős vasrudakkal van megerősítve.
Rajtatok áll, hogy mivel próbáljátok majd kifeszíteni vagy eltüntetni a rácsokat a többiek menekülése érdekében - de nem sokáig. A föld a semmiből megremeg a lápatok alatt, a plafonról apró homokszemek kezdenek leperegni rátok és ijedten néztek körbe. Szenzori képességekkel észre lehet venni, hogy a faltól távolabb sok kisebb Chakra folt rohan el egy nagyobb Chakra folt elől, ami valamilyen Chakra-val kapcsolatos képességgel az előbb semmisített meg pont egy ilyen kisebb Chakra pamacsot s némi eltolódással a föld megint megremeg körülöttetek. Ez a Chakra klaszter egyenest felétek közeledik s vele együtt a nagyobb is...
Mit tesztek?

.::Határidő::.

2022.10.20. 23:59

Saisho Nindo* - Első Ninjaút
Niban Nindo** - Második Ninjaút
Rippou Nindo*** - Harmadik Ninjaút

**Koreko Rui** Szer. Okt. 12 2022, 22:09

[Ahol a part szakad - Rippou Nindo]

Rui még egy darabig nézte az Öreg Sas szekerét, illetve Yorit is igyekezett szemmel követni. Sajnos hamarosan tovább kellett állnia a csapatnak, Mitsuko, Shizu és Kenji kint maradtak vele, felderítő feladatokat ellátni. Ha akartak is ellenkezni, hármójuk közül senki sem szólt, hogy szeretnének Iwagakure falain belülre jutni. A vörös hajú kunoichi megbánta, amiért nem küldött be egy Kage Bunshint, de aztán jobban átgondolva, belátta, a küldetés ezen szakaszán lesz szüksége minden chakrájára. Az éjszaka ugyan viszonylag keveset aludt, mégis amennyire csak lehetett, feltöltötte készleteit. A menetelés sem vett ki sokat belőle, inkább az egyhangú tájba unt bele.
Jelzett a három shinobinak, aki vele maradt, elindulnak a fal mentén. Óvatosan haladt előre, igyekezett minden irányba figyelni. Szerencsére a sziklák és a kiszáradt fák fedezéket biztosítottak, így viszonylag könnyen és gyorsan haladhattak. Ahogy távolodtak a főkaputól, úgy halkult el a nyüzsgés, a zöld szemű jounin szinte kihaltnak érezte a tájat.
- Bár tudom, hogy a sűrűjéből kijöttünk, azért legyetek nagyon óvatosak! - szólt hátra halkan, ám határozottan a három fiatalnak.
Nagyjából húsz perce osonhattak a fal mellett, amikor a táj még inkább megváltozott, a sziklák szinte egymást követték, mintha egy Doton specialista szórta volna szét őket. A homokfalusi megállt, amikor megpillantotta a sast, amiről a férfi beszélt. Méltóságteljesen emelkedett ki a kő alapból.
- Itt van a járat lejárata, ahogy azt az Öreg Sas mondta - miközben kimondta a szavakat, végig nézett a többieken.
Mitsuko, Shizu, Kenji és az ő emlékeiben is tisztán éltek még az emlékek, amiket a korábbi föld alatti járatban szereztek. A vörös hajú kunoichi tudta jól, mit kér tőlük, de védtelenül sem akarta őket hagyni a felszínen.
- Megértem, ha féltek, a fehér lények támadására itt is lehet számítani. A behatoló csapatnak viszont szüksége lesz egy esetleges menekülő útvonalra, amit nekünk kell biztosítanunk - tartott egy kis szünetet, aztán folytatta. - Muszáj együtt maradnunk.
Eszébe jutott, amit még Mitsuko mondott neki a táborban, és azt kívánta, bárcsak annyi bizodalma lenne saját magában, mint a lánynak benne.
*Vigyáznom kell rájuk, ha már a többieket elengedtem!* Futott át agyán, majd a szenzor képességével kiterjesztette chakráját a környező területekre.
- A járatban nem érzékelek chakrát, ha van is lent valaki, tőlünk jóval távolabb - igyekezett megnyugtatni mindenkit, remélte, sikerrel jár.

A folyosók nyirkosak voltak, szöges ellentétben a fenti szárazsággal.
- Rendben, megkezdjük a felderítést! Maradjatok hallótávolságban, senki se távolodjon el túl messzire! - adta ki a parancsot.
Az alagútrendszer elhagyatott volt, senkit sem találtak odalent. Viszonylag nagy részt sikerült feltérképezni és biztosítani. Shizu fedezett fel egy leágazást, ahonnét vízcsobogást hallott.
- Erre! - szólt a többieknek a homokfalusi lány, viszonylag csendben és mutatta, merre indult Shizu.
Vékony patak csörgedezett ebben a járatban és elvezette a csapatot egy rácshoz, ami megakadályozta a továbbhaladást. A vasrudak vastagnak látszottak, ezt normál eszközökkel nem tudták volna átvágni.
- Robbantás kizárva, túl instabilnak tűnnek ezek a járatok, nem kockáztathatunk. Ráadásul nagy eséllyel meghallják a detonációt. Doton jutsut sem vetnék be, rosszul is elsülhet a kísérlet. De talán... - inkább tűnt hangos gondolkodásnak, mintsem információ megosztásnak. Rápillantott a fiatalokra.
- Elnézést! - kért bocsánatot tőlük. - Ha bárkinek van ötlete, hallgatom.
Felkészült már egy technika létrehozására, ami valószínűleg segített volna a problémán, amikor az egész járat remegni kezdett. Por és apró földdarabok hullottak alá. Rui azonnal aktiválta a Kagura Shingant, amivel feltérképezte a környéket. Egy nagyobb és sok kisebb chakra keringési rendszert érzékelt.
- Ennyit a nyugodtságról, társaságot kaptunk! - tájékoztatta a többieket. Figyelemmel kísérte a mozgásukat, és a helyzet egyre aggasztóbbnak nézett ki. A nagyobb chakra rendszer megsemmisített egy kisebbet, rögtön azután a föld ismét megremegett.
- Sajnos még rosszabb hírem van, egyenesen felénk tartanak. Sokan menekülnek, de a legaggasztóbb, aki üldözi őket. Jóval nagyobb chakrahálózatot érzékelek, erős, bárki is legyen az.
Először arra gondolt, megbújnak az egyik alagútban, viszont az a múltkor sem alakult túl jól. Ráadásul egy itteni összecsapás veszélyeztetné az alagutak stabilitását. Alig maradt ideje, úgyhogy döntött, és csak reménykedni tudott, helyesen.
- Induljunk, irány a kijárat! - mutatott előre, miközben futva megindult a kivezető út felé. Közben kézjeleket mutogatott el, aztán az alagút falához érintette a kezét. A Shinranbanshou Douka no Jutsu segítségével fölveszi a talaj tulajdonságait. Emiatt kicsit lassul, hiszen koncentrálni kell.
- Amint kiértünk, készüljetek fel a támadásra és védekezésre egyaránt! - hangja másképpen cseng, hiszen már földből áll a teste. Készen áll arra, ha minden kötél szakad, élő pajzsként funkcionál, hiszen nem tudja, mivel állnak szemben. Így pedig akár Doton technikát is előbb be tud vetni. A nagyobb mozgástér előnyökkel járhat, persze minden függ attól, milyen fordulatot vesznek az események.

Spoiler:

**Nashimaru Shizu** Csüt. Okt. 20 2022, 21:37

// Ebisu - Ahol a part szakad //

Két másik társával együtt követte a sunagakurei kunoichit. Tűként szúrta agyát a fejfájás, torkában dobogó szíve pedig csak erősítette annak zavaró hatását. Számtalan pillantást vetett a két konohai ninja felé. Figyelte mozgásukat, arcukat, magabiztosságukat. Valahol talán bennük próbált meg erőt nyerni a folytatáshoz, illetve ahhoz hogy fejjel ugorjon bele újra a káoszba. Fáktól bokrokig, bokroktól sziklákig futott, ügyelve rá hogy minimális időt töltsön rejtekhely nélkül. Minden megállónál körültekintett, érezte ahogy mély paranoia fészkelte be magát ösztöneibe, melyért valamelyest egyébként hálás is volt. Ahogy haladt a csapattal a fal mentén, eltávolodott a falu zajaitól, a kialakuló csend pedig élezte idegeit. Keze el-el rándult Wakizashija irányába, minden távoli madárzaj vagy fűzörej hallatára.

Rui szavaira csak bólintott egyet. Neki nem kellett kétszer mondania. Érezte a halál udvarlását aminek nem akart engedni.

A lenge növényzetet felváltották a kopár kiálló szikladarabok. Már a látványuk is ellenszenvet váltott ki a lányból. Hiányoztak nekik a zöld dombok, a sűrű erdők, a tengeri szellők. El sem tudta volna képzelni életét ilyen környezetben. Egyszínű, egyszerű hegyek, kövek, sziklák mindenfelé, szúró nap az ember feje felett...

Észre sem vette az idő elteltét. Néhány percen belül már a többiekkel együtt a sas szobor előtt álttak. Hosszasan elgondolkodott azon, hogy valóban le akar-e menni. A félelme csak egy aspektus volt, ami gondolkodóba ejtette. Kétszer támadtak már rájuk az elmúlt napokban. Felvetődött benne már ezelőtt is alaktalan érzelmek formájában, hogy esélyes, hogy tudnak erről az akcióról iwagakurében. Esélyes volt, hogy várni fogják őket az alagútban. Felvetette volna ellenzését, megfogalmazta volna, hogy célszerű lenne legalább egy őrt hátul tartani, aki figyelmeztetni tudná a csapatot hátbatámadás esetén. Rui viszont kiadta a parancsot, melyre csak elhúzta a száját és megvonta a vállát.

Bevetette magát Rui után a szűk alagútba. A szűk falakban az ellenségeket látta. Folytonos figyelemmel nézte az alábhulló porszemeket, készen rá hogy bármikor kardot rántson. Végül távoli vízcsobogás ütötte meg a fülét. Egy sötét elágazás, mely könnyen kerülte a tekinteteket egy leágazásként szakadt el a főalagúttól. Shizu jelzésére a csapatvető kiadta a parancsot. A csordogáló vízfolyam egy csatornanyílás felől folyt, melynek rácsai zsákutcaként zárták el az útvonalat. Elgondolkodott néhány technikáján, melyek hasznosak lehettek volna a szituációban, de nem akarta elsőként megmutatni a képességeit. Csapattársak vagy sem, egy nap még egymással szemben találhatják magukat egy csatamezőn...

Arrébb állva engedte előre a többieket, ha már a jounin vezető rájuk hárította a feladatot, monológja után. Azonban Rui figyelmeztetésére újra elöntötte testét az adrenalin melege.

- Hányan? Merről? - Kérdezte szinte gondolkodás nélkül, ahogy előrántotta wakizashiját. Egy pillanatig hezitált Rui parancsára. Kereste az ellenséget a falak felületén. Minden remegésre szorult fogása fegyvere markolatán. Átjárta a félelem, de már elege volt a futásból. Ettől függetlenül követte Rui utasítását és elindult a kijárat felé. Fejében eltompult a fájdalom. Kezdte felkészíteni magát a harcra.

Ajánlott tartalom