Re: Határvidékek

**Jorogu Momo** Pént. Szept. 03 2021, 19:25

//Miniküldetés - A megszegett ígéret//

Röhejes látványt nyújtott egy szem lány, homlokán kidudorodó erekkel ülve a semmi közepén. Még csak az útról sem volt hajlandó letérni. Momo most kemény fába vágta a fejszéjét. Próbált már mindent, de nem sikerült neki.
Történt egy nap, hogy ismét levelet bíztak rá a faluból. Ezúttal egy másik országba kellett elszállítania. Egyszerű feladat volt, ám hideg fej és óvatos léptek kellett hozzá a mostani felfűtött politikai helyzet miatt. Momo temperamentuma ellenére jól játszotta, hogy ennek eleget tud tenni, így megkapta a megbizatást. Miért is ne fogadta volna el, imád más országokba utazni.
Szerencsére abban a helyzetben volt, hogy meg tudjon magának engedni egy testőrt. Így nem kellett az egész utat harci díszben megtennie, nyugodtan húzhatott áleruhát...ami Momo-nál azt jelentette, hogy felvette, ami éppen megtetszett neki ruha, legyen az bármilyen praktikátlan. Ám amikor felébredt a sátrában ma reggel, a embernek nyoma veszett. De lábnyom, se egy üzenet, se dulakodás nyoma, semmi.
Ez nagy baj volt. Momo nehezen tájékozódott, és sosem utazott még országúton kíséret nélkül. Megpróbálta befejezni a küldetését, és eljutni a találkozópontra, de mindhiába. Próbálta a nap állását, de az ég felhős volt. Próbálta a térképet, de a távolságot nem tudta megbecsülni. Iránytű persze nem volt nála, mert a menetfelszerelés oroszlánrésze, amit egy rajtaütésből való meneküléskor nem viszel magaddal, az embere táskájában volt.
Nyomasztó látvány volt, ahogy ott ült az út szélén morgó arccal, kimonóban, törökülésben és a kezét a térdére támasztzva gondolkozot. Várhatott, hogy kisüssön a nap, hogy legalább az irányérzéke visszatérjen, de az még több óra lehet. Már idegen területen volt, az idő sürgette. Nem szabadott messzire sem mennie, vagy legalább nyomot hagynia maga utn, hogy embere követni tudja, ha netán visszatérne. Sok dolog volt, amit ki kellett találnia. És Momonak most mindenek felett egy nyugodt pillanat kellett, hogy gondolkodni tudjon.

Ebisu Hétf. Szept. 06 2021, 15:44

Köszönöm a türelmet! Határvidékek - Page 7 1f617

~

// Ahol a part szakad... - Iwagakure-i szál //

[Hasegawa Zauki]
A Doton technika szélsebes használata megengedte számotokra, hogy óriási távolságokat tegyetek meg akár pár perc alatt is. A melletted száguldó kíséret, kit [Juro-san]-ként ismertél meg, komoros tekintettel halad melletted. A táborban egy eléggé vigyorgó alaknak ismerhetted meg első kézből, ám amióta elindultatok és a távolban robbanásokat hallottatok, arcáról lefolyt ez a jókedvű mosoly.
A táborban kaptál egy villámgyors tájékoztatást, de ők maguk is meg voltak döbbenve, hogy érkezik még egy segítő kéz. Viszont azt is szokták mondani, hogy ajándék lónak ...

A testes kalauz felkapja váratlanul a fejét.
-Robbanások! Közelednek felénk!- jelzi számodra.
Ahogy mondta Juro, te is egyre közelebb hallottad a talaj remegését s talán akkor volt ez a legerősebb, mikor tőletek alig pár méterre ment el az egyik ilyen robbanás. Szerencsére a föld alatt védve vagytok minden külső támadástól, illetve láthatatlanul tudtok áthatolni a bombázáson. Az egyetlen dolog amit furcsáltál, hogy nem érzékeltél mást magatok felett, a robbantások viszont folytatódtak és egyre csak távolabb kerültek volna tőletek. Nem célzott támadás lenne...?
Rövid időn be is értétek a behatoló csapatot, ám a látvány eléggé szívfacsaró volt: embereket láttál a törmelékek alatt, egy vörös hajú lányt, aki könnyezve az életéért küzd, miközben mások próbálják az alsó testrészét kiszedni egy nagy szikla alól. Ekkor veszed csak észre, hogy egy másik ember is a törmelékek alá szorult és levegőért kapkodva próbál kimászni ő is. A sűrűs füst és por miatt ezeken kívül nagyon kevesett látsz...

[Tsunomi Ai]
Miután körbepásztáztál magatok körül egy területet és biztosítottad, hogy senki nem indult el felétek, az egyik Konoha-i Shinobi felé veszed az irányt, aki kínkeservesen vonaglik a földön. Hamar észreveszed a hátán ékeskedő izzó pontokat és megpróbálod kipiszkálni belőle úgy, hogy minél kevesebb srérülést okozzál. Az elsőt hála finom ujjaidnak ki tudod szedni, de rendesen megégeted magad vele. Ekkor érkezik melléd az egyik szanitéc Ninja és elkezdi felmérni a sérült állapotát, végezetül neki sikerül kicsit finomabban kiszedni belőle a maradék két repeszt.
Úgy érezted ennél többet már nem tudsz segíteni, így míg a többiek bár el voltak foglalva a gyógyítással vagy törmelékek elhordásával, te más feladatot adtál magadnak. Egy sokkalta fontosabb feladat: látni azt, amit mások még nem. A szenzorságod most nagyon kapóra jött, hisz a terepviszonyok miatt te jóvalta hamarább észre tudtál venni érkező egységeket - legyen azok baráti vagy ellenségesek.
S éreztél is! Magatok mögül, egynes a Vízesés Országából éreztél két közeledő, igen erős egyént, kik a föld alatt szágoldva vették egyenest felétek az irányt.

[Naito Kenji]
Ahogy a sérülteket és a káoszt figyelted, folyamatosan pörgetted magadba amit jó mestereid tanítottak ilyen helyzetben: koncentráció és nyugalom. Egy medikusnak csak ez a kettő számít a hadszíntéren, koncentrálni az előtte lévő életre és nem elveszteni a hideg fejét.
Mire odaértél Kenta-hoz, az egyik füstfalusi lány már kiszedte ujjaival az egyik repeszt, ami elég csúnyán megégette ujjai végét. Rögtön felhasználva minden tudásodat elkezdted a sérült ellátását. Talán a legrosszabb pillanat az volt, amikor az utolsó, a nagyobbik darabot szedted ki valahol a gerinc vonal mentén. A Diagnózis technikáddal folyamatosan figyelted az életjeleit és a sebesülés mértéket, az eredményük pedig még kezdő gyógyítóként is egyértelmű volt: talán még egy fél perc és a repeszek olyan mélyre hatoltak volna a húsba, hogy elérték volnaa gerincoszlopot, ezzel akár egy életre tolószékbe küldve az ifjú titánt.
A saját légzésedre figyelme a gyógyításra koncentráltál s kis idő elteltével láttad, ahogy a Misztikus Kéz technikád lassan de biztosan begyógyítja a földön fekvő fiú sebeit. Már nem vonaglik...

A következő páciensed Zeeko volt, aki némán tűrte a beavatkozást. Még mikor a sziklarepeszt húztad ki a lábából, ő akkor is hűvös fapofával nézett maga elé. Szerencsére a seb nem volt annyira súlyos, mint aminek kinézett s ha nem is erőlteti meg annyira magát, hamar begyógyul.
Miután végeztél vele, már indultál volna egy újabb sebesülthöz akik köré már páran összegyűltek, viszont ekkor veszel észre a csoportulástól pár méterre két alakot: egy mackósabbat és egy normál alkatú férfit.
Kik lehetnek..?

[Kenta Koizumo]
Leírhatatlan, hogy milyen pokoli kínokon mentél keresztül, ez pedig csak fokozódott, mikor az első repeszt kiszedték a hátadból. Van az a szófordulat, hogy "majd' összevizeli magát az ember". Jelen esetben nagyon találó lett volna.
Megérkezett melléd csapatotok Medikus Ninja-ja és gyakorlatias mozdulatokkal emelti ki belőled a bentmaradt fémrészeket. A harmadik egy akkor darab lehetett, mint a hüvelykujjad - legalábbis úgy érezted -, melynek kihúzás közben az alsó ajkadra haraptál és próbáltad visszatartani az üvöltést.
Kint van. Tested fájdalomtól megfeszült izmai elengedtek, a nedves verítek vet körbe, arcodat pedig a földre tapasztottad. Mély levegőt vettél, még ha ezzel némi por és nyál keveredésével megtöltik a szádat újra. Hol meleged volt, hol megfagytál, a víz viszont konstant kivert. A gyógyítás hatására sikerült bezárni a sebet, bár még így is sajgott, de képes voltál valamennyire mozogni.
Fáradtan ernyedtél el egy ideig a porban, majd megpróbáltál óvatosan felülni.

[Yori]
Remegtél. A tested minden porcikája megfeszült, ahogy csakis arra koncentráltál, hogy a körülötted megalkotott dóm egyben maradjon. Amikor hallottál egy kis roppanást vagy csikorgást a kőzeten, automatikusan több Chakra-t nyomtál a technikádba. Kezeidet fókuszálva összetapasztottad és Kígyó kézpecsétet felmutatva tartottad magad. Itt-ott a folyamatosan csökkenő Chakra készleted miatt mintha egy tompa álomba kerültél volna, néha pedig nem csak a kép homályosodott el előtted hanem maguk a hangok is. Szédelegni kezdtél, aztán megláttad az alattad kaparászó lányt, aki könnyeivel küszködve próbálja valahogy magát kipréselni a szűk lyukon, de mindhiába.
Nem engedheted el. NEM FOGOD ELENGEDNI. Amíg világ a világ, amíg van tűz a kohódba, nincs az az erő, ami megállít ebben.

...Végül kitartásod meghozta gyümölcsét: nagy kő esett le szívedről, mikor a szikla gördült le felettetek egy másik irányba. Fáradtan seggre hippantál és nézted, ahogy a törmelékek alá szorult lány ijedten mászik be a félkész kupola alá és kifújja magát. Szédelegsz picit, de végre ki tudod magad fújni...

[Osumi Hiroto]
A belégzésekkor egy kellemetlen szúró és kaparó érzés szántja végig a torkodat. Nem fáj, szimplán csak irritáló, de ez talán a legkisebb gondod. Amint megszünteted a burkod, poros és kiszáradt ajkaidról csak úgy záproznak a parancsok, mindenkit ellátsz valami feladattal. A női jajgatásra te is felfigyelsz s megpillantod ahogy egy föld technika tartja csak távol attól a beszorult lányt - illetve egy másik ifjút- a teljes kilapítástól, hogy a tábori kovácsotok egyben tartja egy kupola technikával az egészet.
Az idézést szinte automatikusan csinálod, nincs idő vacakolni tervekkel - ide most nyers erő kell. A medve ninjuu nem habozva a sziklához sétál és elkezdi felemelni. A közet repedezni, recsegni kezd, ami nem sejtett túl sok jót. Ekkor fogadod el a koncentráló kovács odagörgetett tekercset segítségül és megidézve a benne lévő rudakkal alá támasztod a kőtömböt, ami ugyan nem emeli meg jobban a sziklát, de legalább nem engedi el olyan könnyen.
Minden erőddel próbálkozol, már nem kell sok..!

[Aikaho Mitsuko]
Tested és lelked még remegett az átélt sokktól, mégis a benned pumpáló adrenalin mozgásra és cselekvésre késztet. Amint látod a siető embereket a másik irányba, te is útnak indulsz és úgyszint megpillantod azt a szörnyű látványt, ahogy két ember majdnem halálra nyomódik a szemed előtt. Aprócska tested ugyan úgy neki feszül hűvös közetnek és ami erőd maradt, azzal megpróbálod legalább fenntartani a szikladarab egy részét.

[Misage]
Dühös voltál. Szörnyen dühös voltál magadra, amiért ez így sikerült, de tudtad hogy a magadba való őrlődés egy ilyen kritikus küldetésen csak a vesztét jelenti nem csak neked hanem a társaid számára is. Csendben maradtál és fortyogtál a saját üstödben...
Mikor megláttad, hogy az egyik Kunoichi - talán Mitsu volt a neve - elindul a jajgatások irányába sántítva ugyan, de te is követed. Ekkor szembesülsz te is azzal a szörnyű látképpel, mint a többiek. Csak nézed őket egy ideig, ahogy vért izzadva próbálnak életeket menteni.
Fejed sajgott, szédelegtél, itt-ott még a hányinger is kerülgetett. A hosszú, oszlop alakú sziklára néztél. "El lehetne vágni..?" gondoltad. A fejedbe akarva-akaratlanul egy rajzlap jelent még és különböző ábrákát festettél fel rá, hogy lehetne elvágni egy hasábot. Az orrodból némi vér kezdet el lefolyni a szádon keresztül egészen az álladig, az íze ismerős volt már számodra. Váratlanul megindultál előre. Egy, két, há, négy, öt... Ott állsz a küszködő emberek közepén. Körbenézel, majd újra megindulsz, de ezúttal a kidőlt szikla oldalába. Ott is van, amit kerestél, egy "főgerendát" a szikla dőlésének. Kezedet remegve megemeled és a kő poros felületére helyezed és használod a Kazekami no Tacchi technikádat. A szélpengék egy pillanat alatt létrejönnek és mindenki döbbenten és ijedten hökköl hátra, ahogy a nagy kőtömeg oldalra kezd megdölni s végül egy földremegtető puffanással kidől a talajra.
A füst falusi lány alsó testéről teljesen legördült a szikla, míg a másik Shinobi-nak "csak" a lába volt még beszorulva a törmelékek közé, bár ez már erősen karcolta bőrét. Ahogy a füst kezd eloszlani, mindenki rádnéz némán. Arcodat Osumi felé fordítod és egy vigyori grimasz kerül fel arcodra, ami elég groteszkre sikerül, főleg ahogy a vér az orrodból és a fejed egy részéből folyik lefele, keveredve a porral és sárral.
A világ elkezd körülötted forogni és elájulsz...

[Nashimaru Shizu]
Másodpercek. Percek. Órák. Napok. Hetek. Úgy érezted, mintha egy örökké valóságig egy kőkoporsóban lennél. Szinte teljességgel újra átéled azt a traumát, amit Konohagakure no Sato elpusztításánál tapasztaltál. Hiába próbáltad lenyugtatni magad, a pánik folyamatosan kezdett úrrá lenni rajtad. Magad fölül hallottad az emberek beszélgetését, parancsosztását, a kő nyomását amit szerencsére kezdet megszűnni, de folyamatosan úgy érezted, mintha egy pengeélen táncolnál. Bármikor meghalhatsz. Véged lesz.

Huusssszik!

Szellő borzolta meg porral és kavicsokkal dekorált vöröslő hajadat, kőomlás hangja üti meg a füledet és a semmiből eltűnik a nyomás a testedről. Ijedten kapod össze magad és mászol befelé a kupola védelme alá, ahol remegve felhúzod egy pillanatra a lábaidat. Csak egy gondolat járt a fejedbe: megmenekültél.
Miután sikerült összeszedned minden megmaradt ép elméd darabjait, kikecmeregsz a búra védelmem alól és körbenézve meglátsz egy kis csoportosulást. Bicegve odasietsz hozzájuk és ekkor veszed észre társad, Nashimaru Junohara mondhatni összetört testét. A lány lassan, de biztosan lélegzett, bár sérülései nem arról tanúskodtak hogy rendben lenne. Ezt már abból is kiszürted, hogy a csapatparancsok és idézése, illetve a Konoha-i brigád medikus Ninja-ja is rajta alkalmazza mindenféle gyógyító praktikáját a Kunoichi életben tartására.

[Kureiji Hanaro]
Ropogás, sercegés, lépések és beszélgetés hangja. Fogalmad sincs, hogy mi történik körülötted, csak te maradtál és a szaporodó légzésed hangja, amit folyton megszakít egy köhögés. A szikla súlya kezd viszont egyre inkább kellemetlen lenni, s emiatt nem is igazán tudod elérni a tekercsedet. Bár ha el is érnéd, az idézéshez egy nagyobb terület kellene, arról nem is bezélve ha magad mellé póbálnád idézni, akkor lehet instant összenyomna és szörnyet halnál... ki tudja?

Huusssszzik!

Mintha pengék táncát hallottál volna a távolban, majd az egész világ megremeg körülötted és váratlanul a szabad ég alatt vagy. A lábad az egyetlen, ahol érzel még kellemetlen nyomást, de azokat segítséggel vagy a nélkül hamar le tudod szedni. Valahogy, de túlélted...

[Shikoku Naoki]
A szemedet erősen csípi még a belekerült por és kavicsdarabok, s így arcodat dörzsölve próbálod figyelni a környéket az esetleges támadóktól. Egy kis idő elteltével veszed csak észre a kezedben lévő remegést. Félelem? Bukás? Halál közeli élmény? Nem tudhatod miért, de egy gombóc kezdet kialakulni a gyomrodba a sok sebesült láttán, illetve azon a tényeg, hogy ez a küldeté lehet akár az utolsó is, amit a haza szolgálatában teszel - noha nem azért, mert nyugdíjba vonulnál.
Ha Ai nem is szól neked, kicsit később veszed észre mint őrszem az érkező két hivatlan vendéget és mint egyik legjobb állapotban lévő csapattag rögtön eléjük rohansz.

[Doshiri Asuka]
Megfeszült arcizomzattal néztél végig a pusztító légicsapás utóhatásain: a folyamatosan fodrozódó por, a jajghatások és hörgések, a sérült csapattársak iszonyú emlékként égettek bele elmédbe. Bármennyire is más nemzetiségből származtak és bármennyire is mások voltatok, nem tudtad volna őket itthagyni a sorsukra.
Koreko Rui engedélyét adta a technikád hasnzálatára, viszont ehhez mindenkit előbb talpra kellett állítani és mozgásképessé kell tenni - vagy kézbe kell vinni-, arről nem is beszélve hogy mindenkinek valamilyen szinten beléd kell, hogy kapaszkodjon.

//Ha nem a Meisai Gakure no Jutsu (Álcázó Rejtek Technika) használod, hanem valami olyat amit én nem láttam az adatlapodon, akkor kérlek jelezd felém és módosítom a postom! //

[Koreko Rui]
A nehéz időkben kell meghozni a legnehezebb döntéseket - ezt már jól ismered. Mondhatjuk bátran, hogy Zeeko hűvös kijelentése, miszerint a sérült csapattagok hátrahagyva folytatnátok a küldetést lenne a leglogikusabb út, te nemet mondva ennek a zord döntésnek a többiek életéért kezdesz küzdeni. Az idézet farkasod hamar felismeri a helyzet súlyosságát és rögtön útnak indulva segíti a sérülteket. Osumi úgy tűnik egy másik csapattárs megmentésére fókuszál, így az éppen gyógyító Naito Kenji-hez fordulsz, aki helyeslően bólint. Az előtted kiterült ifjú Genin teste és sérülése egy életre beleégett retinádba...
Tovább - hallod magadba saját lelked biztatását és rögtön munkához látsz. A még leülepedő por határozottan zavarja a látást, így használva szenzorságod megpróbálsz mindenkit megtalálni magatok közül. Számolgatod magadba az embereket de a közvetlen közeledbe hiányzik Amaterasu és egy lány, majd kiterjesztve keresésed meg is látod őket egy kisebb gödörbe. Rohamtempóba szaladsz át porfelhőkön és egy percet sem habozva kezded meg az életmentést. Szerencsédre a farkas sem volt rest, míg odaértél egy speciális kötszer már elkezdett körbevenni sérült test egy részét hogy csökkentse a fertőzés lehetőségét.
Míg te a külső sérülésekre figyelsz és gyógyítod, addig Kenji a belső sérülések ellátásra fókuszál. A lány állapota határozottan javul, de még így is válságosan néz ki...

[Behatoló csapat tagjai]
Ekkor szólal meg a mélyebb hang mögülötek...
-Mi a fene...- halljátok a döbbent szavakat.
Egy mackósabb testü alak, kinek nyakában egy Takigakure-i Shinobi fejpánt van közelebb lép hozzátok és a lány elé térdel. Mellette társa egy barna hajú kapucnis alak, akit páran a behatoló csapatból fel is ismernek még Konoha ostroma és elpusztítása idejéből. Az előbb említett testes alak aggódva szemléli a lányt, majd a gyógyítókra tekint.
-Nyugalom, erősítést hoztam!- mutat a mögötte álló Shinobi-ra, de tekintete megint a lányra szegeződik. - Ha nem kap rendes ellátást, akkor meg fog halni. Vissza viszem a táborba...- szólal meg határozottan, majd megvárja, hogy a szanitécek munkájukat ellássák, végül óvatosan karjaiba emeli.
Szomorúan tekint le az összetört leányzóra majd rátok.

Először Ai, majd Rui is elkezdi érzékelni, hogy a sziklás völgy nyugati részéről - pont amerre tartotok- Shinobi-k érkeznek felétek. Ezt jelezve a többiek számára, a Vízesésfalusi Shinobi bólint egyet felétek.
-Elterelem a figyelmüket!- s körbenézve kémleli a területet.- Induljatok és...- majd itt megfeszült arcizomzattal körbenéz rajtatok.-...sok sikert!- majd nagy erőt véve a magasba ugrik, ki a sziklák takarásából és elkezd visszahátrálni a falu felé. Eközben a csapat mozgatható tagjai talpra állítják a kidőlt társakat és együttesen elindultok Doshiri Asuka technikája alatt. A repedés, mely végigszántja a felföldet igen szűkös, de valahogy mindenki le tudja magát préselni és lemászni az öt méter mély szakadékba. A komolyabb sérülteknek - gondolok itt Misage és Koizumo állapotára - nehézkesebb a lejövetel, nekik valakinek tartania kell lent a lábukat ahogy lemásznak.
A vájat lentebb kiszélesedik, de így is maximum két ember férne el egymás mellett kényelmetlenül, ezért libasorban haladva indultok meg. Legelől Koreko Rui vezeti a sort, őt követi rögtön Zeeko.

//A sorrendet ti választjátok meg!//

A keskeny földalatti utat csak a fenti repedésből beszűrődő fény világítja meg számotokra, egyéb iránt pedig követitek a 10 centi mély folyású csermelyt, mely folyamatosan némán csobog előre.
Órák telnek el némaságban (vagy pont nem abban), a távolban még itt-ott halljátok a visszhangzó robbanásokat, mire a sor eleje megálljt parancsol mindenkinek. Az előttetek álló út teljes beomlott, sziklák és földdarabok torlaszolják el az egészet, csak egy alsó kis résen folyik tovább a víz. A törmelékek hosszú sora várhat titeket a túloldalon, mozgatása pedig problémás és igen zajkeltő lenne. Ám alagút ásás helyett viszont van másik járat: a víztől kivájt falból egy üreg tátong - vélhetőleg ezért omolhatott össze az eredeti útvonal -, melybe ha benéztek egy hosszú járatot láttok: egyik fele abba az irányba tekereg, melyből ti is jöttetek, a másik pedig irányilág átszeli az egész fennsíkot, vélhetőleg az ideiglenes tábor irányába.
-Azt hiszem...erre...- szólal meg Zeeko, ahogy előre lép és egy fénygömb jelenik meg a kezében, megvilágítva a sötét járatokat.
Ahogy szépen lassan mindannyian a járatba léptek, szél süvítését halljátok a távolból, csepegéseket és az éles fülüek még valami cincogásra is felfigyelhetnek.

Hosszú gyalogtúra következik megint, melynek hatása Misage-n, Koizumo-n, Hanaro-n, Ai-on, Shizu-n, Naoki-n és legutolsó sorban Mitsu-n is meglátszik, kiket erősen kiver a víz az erőltetett menettől. Magatok sem tudjátok igazából, hogy ez a nemrég átélt sokk hatása, a kicsit fülledt levegő vagy tényleg a testmozgás hatása, de csendbe és nyöszörögve tartjátok a tempót. Szerencsétekre nem kell újabb órát gyalogolni, mire megint megálltok: Zeeko talált valamit, ezért előreindul körbeszimatolni. Mindenki sártól, karcolásoktól és izzadtságtól díszítve pihen le vagy dől neki a falnak, hogy végre levegőt vegyen.

//Kérnek mindenkitől egy kis leírást, hogy hol lenne most legszívesebben a karakteretek!//

Az álmodozásból Zeeko hangja ébreszt fel mindenkit, ahogy váratlanul megjelenik előttetek az unott arcával. A fickó rendesen úgy jár és kell, mint egy fantom: hang nélkül.
-Szobákat találtam.- jelenti Rui-nak.- Egy ideje üres lehet, nem találtam a környéken senkit.- jelenti.
Ha a csapat valamelyik szenzorja körbe akar lesni, ő sem érzékeli más egyének jelenlétét.
Az ajtón belépve régi faasztalokat és székeket láttok, illetve megannyi papírt és iratokat egy sarokba dobálva, melynek nagy részét elégették, viszont van egy viszonylag éppen maradt tekercs ettől a kupactól.
A főteremből további 3 szoba nyílik ki, mindegyik egy sötét folyosóval kezdődik...
Merre mentek? Feltérképezitek az előttetek álló szobákat vagy tobbá indultok?

^Ka _tt ^!_!

Aikaho Mitsuko előre lépett egyet - lényegtelen, hogy csak kényelmesen el akarta helyezni magát hogy mindent lásson vagy csak arrébb akart állni a mögötte jövőktől -, de a lába alatt valami kattant.
Nem történt semmi.
Nem tudta megmondani a Kunoichi, hogy vajon mire léphetett rá, de a tárgy egy kerek fémes doboz lehetett első tippelésre. A közeli társai (névszerint: Kenji és Hiroto) hallották ugyan ezt a kattanó hangot Mitsuko felől, aki dermedten állt előttük.
Zeeko fogát sziszegve és sántítva picit indul meg felétek, majd a lány lábai elé veti magát és elkezdi a földet kiásni a lába körül, majd egy adott ponton megdermed.
-Meg ne merj mozdulni...- szól rá a kémspecialista.- Ez lehet egy nikuya*... újfajta behatoló elhárító eszköz...- szólal meg kisvártatva, majd elkezdi a lány talp alatt lévő dobozkát oldalát vizsgálgatni, arcát már-már a sárba nyomja. -Megerősített, éles acélsodronyt pattint ki magából és egy nagyobb körben felszabdal mindent...Nincs benne Chakra, így a szenzorok számára is láthatatlan, illetve a legkisebb súlymozgatásra is aktiválódik.- majd itt óvatosan felkel a talajról és megdörzsöli izzadt homlokát, amitől bemocskolja a fél fejét.- Ezt nem tudom hatástalanítani...- jegyzi meg semmitmondóan.

*nikuya = hentelő

.::Határidő::.

2021.09.21.

**Shibo** Csüt. Szept. 09 2021, 12:46

//Ahol a part szakad mesélő poszt eggyel feljebb.//

//Mini-küldetés - A megszegett ígéret//

Shibot körbefonta a sötétség, ahogy a jól ismert pólya melege szokta átölelni egy szelíd éjszakán. Vagy megint csak a pólya volt az, nem tudni. Órák óta várt a jelre, amelyet már meg kellett volna kapnia, mégsem érzékelt semmit. Két ok hozta erre a vidékre és még egyiket sem sikerült elintéznie; hogy társai hozzá nem értése, vagy a sajátos körülmények között miatt adódott-e mindez, azt nem lehetett megállapítani. Ő biztos nem volt felelős érte. Elvégre az emberek ezekben a vészterhes időben nem igazán akarnak kimozdulni, főleg, ha tudják, mi vár rájuk.
Elővette vizestömlőjét, amikor a vállán addig nyugvó madár -akinek aludnia kellett volna- hirtelen felpattant és szárnyait kiterjesztve zuhanórepülésbe kezdett hét centit, csakhogy a fenséges nedűt elcsenve megfoszthassa idézőjét annak élvezetétől. A földre löttyintve nagyokat kortyolt belőle, pedig nem ez lett volna a dolga. Shibo azért idézte meg, hogy figyeljen. Tudta, hogy ez fog történni, hiszen ő is hasonlóképpen cselekedett volna.
- Te vizet iszol, én káoszt - jegyzi meg szárazon. Közben a Tatsu Teichi no Jutsuval ismét körbekémlel az ellenőrzött területeken, hátha felfedez valamilyen újdonságot - és így is történik. Egy megtört lányt vél felfedezni egy közeli helyen. Testtartása alapján következtet lelki állapotára és úgy dönt, hogy "megvigasztalja".
A Muon Satsujin no Jutsut bevetve közelíti meg némán, lépései hangját elnyeli a föld mélysége. Ahogy észrevétlenül odalopódzik, a lány szinte meg sem mozdul. Ha ez így marad, akkor Shibo megszagolja a nyakát, majd lassan a többi részét is. Ez valószínűleg felkelti a lányt szendergéséből, noha fegyvert nem lát nála. Ha sikerült szagmintát vennie, akkor önelégülten teszi meg kijelentését.
- Szűz.
Madara ismét felszáll és odarepülve ő is végigszimatolja a megilletődöttségtől nyilván mozdulatlan lányt.
- Nem szűz - károgja. Egy pillanatig feszült csend támad a kettő között, tekintetük megvillan, ahogy összefonódnak, végigmérik egymást, mintha csak egy párbajra készülnének. Végül ebben a szorongató légkörben a madár visszarepül vállára és mindketten az idegen felé fordulnak.
- Szűz vagy? - kérdezik uniszónóban, mintha ez lenne az első kérdés, amit minden idegennek feltesznek.

//Elnézést a késésért.

Használt technikák:

Tatsu Teichi no Jutsu // Sárkány Kémkedő Technika

A technika hasonlít a Harmadik Szem technikára, ám előkészületében eltér tőle.

A metódus itt is megegyezik a Harmadik Szem technikáéval, ám ez a jutsu egy meghatározott és megjelölt ponton hozható létre. Itt egy chakrával, fizikai kontaktus során elhelyezett chakrapontot kell elhelyezni, ahol majd a használó létrehozza a Harmadik Szem működési elvénél megismert chakraszemet. Ez a szem kapcsolatba hozható a látóidegekkel bármikor és bárhol.

A technika erőssége a Harmadik Szemmel ellentétben, hogy jóformán elég chakrát használva a világon bárhol kapcsolatba lehet lépni egy pontra elhelyezett Tatsu Teichi no Jutsuval, ám ez a technika nem mobilis, nem mozgatható és nem helyezhető át, csupán több pon is felállítható!

Chakraszint: 300

Besorolás: B

Muon Satsujin Jutsu // A Néma Gyilkolás Technikája
Kirigakure sajátos taijutsuja, lehetővé teszi a használója számára, bármilyen látásviszonyok között, hogy csakis annak hangja és mozgása alapján is követhesse és közelítse meg az áldozatát, anélkül, hogy az észrevenné vagy akár csak meghallja, és úgy támadjon rá.
A technikát a legkorábbi tanulmányokkal együtt kell elkezdeni kifejleszteni a használóban, mivel csak ekkor fejlődnek ki olyan testi reakciók, amelyek engedik a technika végrehajtását.
Besorolás: D
Megjegyzés: Alapképesség Kirigakure shinobiknak
Chakraszint: -//

**Jorogu Momo** Szomb. Szept. 11 2021, 19:55

//Mini-küldetés - A megszegett ígéret//

Mintha az idő megállt volna, az esőcseppek megfagytak volna a levegőben, a szél alábbmaradt és már a lélegzet sem adott volna ki hangott. Momonak megállt a világ helyben az idegen hangtól. Háta mögött az idegen, aki a semmiből bukkant elő. Finoman pillantott hátra. A két szeme meredten nyílt olyan tágra, amennyire csak az inai engedték, a pupillája pedig akár a halálra rémült vadnak. Momo keze lassan az esernyője markolatára csúszott, egyetlen fegyverére, amit szükség esetén bevetni tudott. De nem lépett, még nem. A másik mögötte volt, akár ugrott volna, akár támadt volna, a másik lett volna a gyorsabb. Momo ezt még csak nem is realizálta. Szimplán csak megbénította az ijedség.
- Ki a fene - vicsorgott - kezd bele így egy beszélgetésbe?! - és a torka már ennyitől csontszáraz lett.

**Kureiji Hanaro** Hétf. Szept. 13 2021, 12:58

//Ahol a part szakad... //

Az elkerülhetetlen vég minden egyes eltelt másodpercel közelebb került ifjú hősünkhöz, ahogy szűkös, poros koporsójának fedele csikorogva mindegyre lejjebb és lejjebb ereszkedett lassan, de biztosan halálra zúzva az alatta rekedt fiút.

Feje sajgott és a világ forgott körülötte. A bársonyos sötétség, melyet eddig szívesen fogadott, most hatalmas karmos kézként szorítótta, fojtogatta. Pánik lett rajta úrrá, ahogy a szikla egyre inkább kiszórította tudejéből a levegőt, s minden egyes újabb apró rezdülésre egyre kevesebb oxigént volt képes visszaszívni magába.

Szabadon maradt karjával riadtan kutatott a káoszban elveszett tekercse után.

Egyetlen épkézláb ötlete az volt, hogy megpróbálná megidézni a bábjait hátha azok képesek szétfeszíteni a sziklát. Veszélyes és meggondolatlan ötlet volt ez, amivel könnyen végezhetett volna magával, de egyfelől nem érte el a tekercset, másfelől nem is volt rá szükség.

A segítség egy szempillantás alatt érkezett, ahogy valaki, vagy valami egy technikával darabokra szabdalta a hatalmas kőtömböt.

Felemelő érzés volt a hirtelen jött szabadulás. Pár pillanatig csak feküdt és a levegőt kapkodta, szemeit csípte a por és az izzadság keveréke, ezért ruhájának ujjával kitörölte a koszt a szeméből.

Melkasa ugyan megszabadult a sziklától, lábait viszont még mindig nem érezte. Gyorsan felpattant, mintha attól tartana, hogy az a bizonyos technika a futóműveit is magával ragadta, de aztán hálával nyugtázta, hogy csak a fal egy darabja szorítja még mindig bilincsbe.

Mocorogni kezdett és érezte, hogy ebből már ki fog tudni jönni, ezért jobb lábát nagy erölködések árán kihúzta, majd annak segítségével a másikat is és szédelegve tekintett körbe.

Feje még mindig fájt és a világ sem teljesen olyan irányba mozgott, mint ahogy eredetileg kellene neki, de láthatóan még így is Ő úszta meg talán a legkönnyebben. A közelben ugyanis a csapat medikus tagjai már időt és energiát nem sajnálva a csapat egy már félholt tagja körül sürgölődtek.

Közelebb lépett hát Ő is, hogy jobban szemügyre vegye a díszes társaságot. Segítséget persze nem várt, hisz' nyilván voltak akik jelenleg jobban rászorultak és külümben is...

Foggalma sem volt róla, hogy ez az egész mégis hogyan történehett meg. Biztos volt benne, hogy Ő maga jól számolt és időben reagált. A robbanást valószínűleg kisebb karcolásokkal megúszhatta volna a csapat, de aztán hirtelen minden felgyorsúlt és Ő is egy szikla alatt találta magát. Biztosra vette, hogy valamelyik "társa" cseszett el valamit ezzel a kihálás szélére sodorva a csapatot. Nem tudja ki lehetett az, de annyi bizonyos, ha megtudja az illető túlélési esélyei drasztikusan csökkenni fognak. Mert az biztos, hogy örülhet majd neki, ha a temetésén a koporsóba egyetlen kisujja is kerülni fog.

Dühe azonban hamar elpárolgott, hogy helyét a kárörvendés jóleső melegsége vegye át.

A tömegben ugyanis kiszúrta a meglehetősen viharvert Koizumo-t.

Maszkja takarásában szemei résnyire szűkültek, ajkain vérfagyasztóan széles vigyor terült szét, miközben kimért léptekkel a fiú felé vette az irányt.

Ha a fiú felfigyelne rá, Han kezeit a hátamögé kulcsolná és suttogva csak egyetlen mondatot súgna sziszegve az ifjú titán fülébe.

- Remélem... a fegyvereitek élesebbek, mint az eszetek... - Hangjába mérhetetlen gúny és megvetés vegyülne majd nyelvével szinte extatikusan véigig nyalná felső ajkát.

Mindeközben aztán befutott az erősítés, amire Han is felkapta a fejét és értetlenül méregette a két idegent.

Így is túl sokan vannak, erre a nyakukba sóznak még plusz kettőt...

~ Most akkor felderítésre jöttünk vagy azonnal vissza is foglaljuk a falut? - Tette fel magának a költői kérdést, de közben az események már tovább is pörögtek.

A két illető közül a dagadtabb felnyalábolta a haldokló lányt, hogy visszavigye a táborba, miközbe Han a kapucnis alakot méregette. Valami volt abban a fickóban. Valami ismeretlen, furcsa érzés kerítette hatalmába, amit nem tudott hova tenni.

Képzett. Mind azok, ha csak ennyien jöttek erősítésképp. De az a fickó, még közülük is kiemelkedik.

Gondolataiból a hirtelen jött figyelmeztetés rántotta vissza a valóság talajára, hogy valaki, vagy valakik közelednek.

A Vízesésfalusi azonnal reagált és elindult, hogy elterelje a támadók figyelmét, miközben Ők tovább folytatták útjukat egy szűkös földalagúton keresztül.

Han szépen hagyná, hogy mindenki előre menjen, majd Ő is követné társait a járatba már csak azért is, mert nem rég szabadult egy másik szikla szűkös szorításából, így nem igazán volt ínyére a dolog.

Miközben a sötétben baktava a társait követte igen csak volt ideje elgondolkodni az eddig történteken.

Ide jött az isten háta mögé egy csapat ismeretlennel, hogy egy olyan falut próbljanak meg felderíteni, amivel kapcsolatban eddig az egyetlen információja az volt, hogy a földel tette egyenlővé "szeretett" faluját.

Nem ez amire Ő "feleaküdött"!

Miközben a nem rég felfedezett bunkerben feltorlódott csapat újabb ballépést követtek el. Az egyik lány ugyanis sikeresen bélesétált valamiféle csapdába, ami azzal fenyeget, hogy mindenkit felszeletel, miközben még drága idegenvezetőjük sem képes hatástalanítani.

Ennél több nem is kellett, hogy lába automatikusan elkezdjen a másík irányba húzni, s egy macska ügyességével merült el az árnyak között hangtalanul, míg a többiek a csapdába esett lány kiszabadításán fáradoztak.

A földalatti folyosó hosszan tekergőzött a semmibe, Han szemei épp, hogy csak az elötte elterülő sziklás talajt látta.

Biztosra vette, hogy így talán mindenkinek könyebb lesz... Főleg neki. Ez a csapat túl nagy és túl szervezetlen. Kilóméterekről kiszúrnák és lilkvidálnák őket, még mielőtt egyáltalán a falu közelébe juthatnának.

Ám ekkor hirtelen megtorpant...

Fejében visszhangot vert egy gondolat. Talán csak a lelkiismerete szólította meg ami arra próbálta ösztönözni, hogy mégis csak a csapattal kéne tartania. Na ez nem volt teljesen igaz, mivel nincs lelkiismerete. Soha nem is volt.

Az egyetlen motivációja az volt, hogy a feladatot, amivel megbízták sikeresen teljesítse. Ehhez pedig feltétlenül szükséges, hogy a csapattal tartson, hisz' ha más nem hát eszközként felhasználhatja Őket a céljai eléréséhez.

Ezekkel a gondolatokkal a fejében fordult vissza az úton és csatlakozott ismét a csapathoz.

Azok még mindig a csapdába esett lány kiszabadításán fáradoztak. A fiú csak némán állt a tömeg szélén és várta a fejleményeket, miközben maszkja takarásában ajkai ismét széles mosolyra húzódtak.

**Shibo** Szer. Szept. 15 2021, 15:45

//Mini-küldetés - A megszegett ígéret//

Shibo az elvárt és remélt választ kapta, a megszokott reakció azonban nem elégítette ki eléggé kíváncsiságát. Többet akart. Mindig többet akar. A lány egy ninja sebességével ugrott fel, noha eleinte nem ez volt talán a szándéka - ebből a pólyás arra következtetett, hogy valóban ninjáról van szó. De még nem akarta leleplezni, nem volt itt az ideje.

- Beszélgetnénk? - Kérdezte ártatlanul, mintha csak nem tudná hol van. - A beszélgetésben általában ketten vesznek részt, te mégis kérdéssel feleltél az enyémre. Egyébként én a helyedben vigyáznék, még a végén elárulod az álcád. - Most jött el az ideje.

- Ki is vagyok? - simogatta meg az állát, majd tanácstalanul a madárra nézett. - Ki vagyok?

- Káosz - felelte az károgva.

- Káosz vagyok - emelte fel pólyás mutatóujját felvilágosodva. - Egyébként a madaram két milliszekundummal előbb kezdett beszélni, úgyhogy hibáztasd őt. - Próbált olyan meggyőzőnek tűnni, amennyire csak tud. Ha ez sem enyhíti meg a lány szívét, akkor térdre veti magát és összekulcsolva a kezeit könyörög neki.

- Kérlek bocsáss meg, egy genjutsu áldozata vagyok. Az ő genjutsujáé.

- Káosz - erősítette meg a holló.

Shibo egész beszéde közben vadul gesztikulál, ami nincs összhangban mondandójával - mintha csak nagyon meg akarna győzni valamiről, de mindenki tudja, hogy az nem lehet igaz.

**Osumi Hiroto** Szer. Szept. 15 2021, 16:20

A kődarab még a medve és az acélrudak segítségével is túl nagy falatnak bizonyulnak, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan sikerrel járunk. Végül minden próbálkozásunk értelmét veszti, mert egy ismerős légfuvallat összezúzza az egész sziklát. Minden bosszútól mentesen fordulok Misage-hez és hálásan nézem viharvert ábrázatát.

- Kösz, de ha lehet, ne ilyen kinézettel próbálj meg felvágni a lányok előtt. - Ahogy eldől, rögtön utánakapok és lefektetem a földre. Aggodalmasan figyelem néhány pillanatig, aztán aktiválom a Muon Satsujin no Jutsut, hogy kihallgassam a már messze járó kemurigakurei mondandóját. Halvány mosoly - ez minden, amit kivált belőlem, de azért visszaindulok a kelleténél nagyobb tömeghez.

- Hallom a kemuri-i lelki sebek lassan gyógyulnak; remélem ez a testetekre nem igaz. - Különben haza is megehetsz; ezt már inkább nem teszem hozzá. Felesleges lenne vitát szülni, meg amúgy sem gondolnám komolyan.

Közben egy újabb ismerős arc érkezik meg a kelleténél nagyobb csapathoz. Én azon kevesek közé tartozok, akik örülnek a plusz embereknek - noha nem a falut akarjuk elfoglalni, egy tapasztalt ninja mindig segít. Persze itt is magamból indulok ki valamilyen szinten, hiszen én Kirigakuréban nevelkedtem, de nem tudtam, hogy a többieknek is van-e néma haladást biztosító technikájuk.

- Üdvözöllek, senpai - hajolok meg enyhén. Ha kérdezi mi történt, elmondom neki azt az információt, amivel rendelkezek a helyzetről és ha kéri, odavezetem a csapat vezetőjéhez, Ruihoz. Megkönnyebbülve látom, hogy a csapat nagy része folytatni tudja az utat, még ha talán nem is akkora vehemenciával vágnak majd neki az előttük álló útnak - bár ha egy szikla nem törte le a maszkos lendületét, akkor nem tudom mi fogja.

A járatban haladva valahol a libasor végén foglalok helyet, de nem leghátul. A megállóhoz érve kihasználom a pillanatnyi pihenőidőt, mielőtt az asztalon heverő papírokhoz lépnék. Érdekes, de nem Konohába térnék vissza -főleg nem a mostani állapotába-, hanem szívem Kirigakuréba és a családomhoz húz. Vajon mit csinálhatnak most? Több, mint öt éve, hogy eljöttem onnan. Vajon felismernének? Én nem vettem észre magamon változást, de vajon rajtuk észrevenném-e? Megviselte őket a dolog? Megannyi kérdés, amire nem akarom tudni a választ, mégis most ott járnak gondolataim. Talán azért, mert akkor jószerivel minden gondtalan volt. Nem kellett egy menthetetlen falut megmentésében részt vennem, vagy egy jól rejtőző falu titkait feltárnom.

Végül mégsem sikerül eljutnom a tekercshez, mert Mitsuko aktivál egy csapdát. Nem hibáztatom -bármelyikünk ráléphetett volna-, inkább rögtön a lehetősgéinket mérlegelem.

- Mekkora ennek a csapdának a hatósugara? - kérdezem a kémspecialistához fordulva. A választ megkapva tovább gondolkodok. Nekem egyik technikám sem működne, a többiektől pedig nem tudok eleget, hogy ezt meg tudjam állapítani. Mindenesetre mivel egyelőre senki nem mozdul, muszáj lesz kitalálni valamit.. Mozgás..

- Triviális, de egy Shunshinnal nem lehetne kikerülni a hatósugarából?

Válasza után feladóan sóhajtok egyet. Nem, nem adtam fel, de jelen helyzetben nem tehetek semmit, ha a csapat épségét is szem előtt akarom tartani. Végül ha senki nem áll elő épkézláb ötlettel, akkor újra felvetem Shunshinos javaslatomat. Ha mindenkinek megadjuk, hova kellene érkeznie a menekülést követően, akkor elkerülhetjük, hogy egymásba ütközzünk és mivel a technika hatására mindenki sebessége egyenlő, senki nem fog lemaradni. Ha egyszerre indulunk, akkor talán kijátszhatjuk a csapdát. Ezt a lehetőséget csak akkor adom elő, ha tényleg semmi mást nem vehetünk számításba.

//Használt technikák:

Muon Satsujin Jutsu // A Néma Gyilkolás Technikája
Kirigakure sajátos taijutsuja, lehetővé teszi a használója számára, bármilyen látásviszonyok között, hogy csakis annak hangja és mozgása alapján is követhesse és közelítse meg az áldozatát, anélkül, hogy az észrevenné vagy akár csak meghallja, és úgy támadjon rá.
A technikát a legkorábbi tanulmányokkal együtt kell elkezdeni kifejleszteni a használóban, mivel csak ekkor fejlődnek ki olyan testi reakciók, amelyek engedik a technika végrehajtását.
Besorolás: D
Megjegyzés: Alapképesség Kirigakure shinobiknak
Chakraszint: -//

**Doshiri Asuka** Szomb. Szept. 18 2021, 18:46

Ahol a part szakad

A robbanások elég nagy pusztítást végeztek a környezetünkben, ráadásul a védekezés közben elég sokan megsérültek közülünk. Nem igazán tudom, hogyan segíthetnék, hiszen gyógyítani nem tudok. Így megvizsgálom a talajt. Az álcázó technikámhoz szükségem lesz porra, de szerencsére ez a sziklasivatag is tele van vele. Úgy tűnik nem lesz gond a technikával.
Majd jön egy kis segítség. Csendben figyelem a beszélgetést, közben a csapatunkat nézem. Ennyi főt még sohasem próbáltam álcázni, ezért nem kockáztatnám meg a gyors közlekedést. Majd a takigakurei közli, hogy társaságunk akad. Itt az idő menni.
- Álljatok közel hozzám - szólalok meg. - A technikám hatására nem fogtok senkit sem látni, magatokat sem. Éppen ezért, néha nyújtsátok előre a karotokat, nehogy összeütközzünk. Ha készen álltok, akkor szóljatok.
Ezután megvárom a jelet. Ha mindenki kész, akkor megalkotom a szükséges kézjeleket és aktiválom a technikát.
- Henkou Sashin: Messa Meisai! - Pár pillanatra csillogni kezd a körülöttünk lévő homok, ami lassan felkúszik a csapatunk testére. Végül mindenki láthatatlanná válik.
- Mehetünk!

Több órán át tart az utunk, mire elérünk a járat "végéhez". A járat ugyanis beomlott, így nem tudunk erre tovább haladni. Szerencsére van egy másik út is, bár sokkal koszosabb a mostaninál... Mivel nincs más választásunk, megyünk tovább. Eléggé elfáradok a következő megállóig, de amikor Zeeko megálljt parancsol, leguggolok és a falnak dőlök.
Legszívesebben most otthon lennék, Sunagakure-ben. Dango-t ennék a piacon, miközben az árusok portékáját nézném. Valószínűleg számos felesleges dolgot megvennék... vagy edzhetnék az új bábommal. Mondjuk itt is lesz alkalmam bevetni, de azért otthon csak biztonságosabb lenne, mint élesben használni.
Majd újra feltűnik Zeeko, így vége az ábrándozásnak. Közli, hogy szobákat talált. Így már megyünk is tovább. Éppen mennék felderíteni a környezetünket, amikor újabb problémába ütközünk. Mitsuko rálépett egy csapdára, nagyszerű... A kémünk egyből vizsgálgatni kezdi, aminek a végén közli, hogy nem tudja hatástalanítani.
- Kapitány! - szólalok meg. - Ha megengeded, én megpróbálnám hatástalanítani. Bábmesterként szerintem ezt az eszközt is képes vagyok aktiválni és deaktiválni a chakrafonalaimmal.
Ha engedélyt kapok, akkor megpróbálok egyszerre tíz chakrafonallal rákapcsolódni az eszközre, utána pedig megpróbálom ugyanúgy deaktiválni, mintha egy senbon lövő, vagy bármilyen más bábos szerkezet lenne. Ha sikerrel járok, akkor igényt tartanék a csapdára, később még jól jöhet. Ha nem sikerül a tervem, akkor azt hiszem az emberi életekbe fog kerülni...

//Az álcázó technika:
Henkou Sashin: Messa Meisai // Polarizáció Kiterjesztés: Rejtett Álca

A technika egy bonyolult Suna technika. Lényegében parányi homokszemek segítségével a ninja képes beborítani saját, vagy egy társa testét, amik a kristályos szerkezetük és a chakra rásegítése végett, képesek visszatükrözi a környezetük egy részét. Voltaképpen a homokon megtörik a fény, így nehezen észrevehetővé válik a technika használója.
Típus: Kiegészítő
Besorolás: B
Chakraszint: 350 //

**Jorogu Momo** Vas. Szept. 19 2021, 10:55

//Miniküldetés - Megszegett ígéret//

Momonak végre volt ideje levegőhöz jutni. Felállni, ruhája gyűrődéseit elsimítani, ezt szinte már ösztönből csinálta, és ami még fontosabb, biztos távolságra húzódni az idegentől. Elég közel, hogy még szót tudjanak váltani, de elég messze, hogy legyen ideje fegyvert ragadni. Aztán nagy levegőt vett. Most jó alaposan át kellett gondolnia, mit mond.
~ Oké, Momo, hideg vér, hideg fej. - vette szemügyre - A teste tiszta seb, összevissza beszél, és ahhoz képest amennyinek kinéz remekül lopakodik. Ismeri a ninják szava járását és megneszelte, hogy álcázom magam.
Eső Országiként nem kellett sokat gondolkodnia, hogy miféle gyerekkora lehetett neki. Túl sok ember gyerekkorát tették már tönkre háborúk.
- Káosz, igaz? Részemről a megtisztetetés, nevem Jorogu Momo, a Jorogu család elsőszülött lánya. - ezt még az apjától leste el. Amikor úgy érzi az ember, hogy szorul a nyaka körül a hurok, tartson távolságot formális beszéddel, amíg vissza nem nyeri a lendületét - Ha beszélgetni szeretnél, állok elébe. - intett a fa töve felé, ahol eddig ült - Látom, átéltél már egyet s mást.

**Yori** Hétf. Szept. 20 2021, 23:56

// Ahol ~~mind meghalunk~~ a part szakad... //

Egy perc nem sok idő ha a világmindenséget nézzük, viszont ha az ember erején felül teljesít, hogy megmentsen másokat akkor egy perc egy örökkévalóság.
Valahogy így éreztem magam én is, míg minden erőmet a dóm egyben tartására koncentráltam. Minden csepp verejték mely elhagyta a halántékom közelebb és közelebb vitt az ájuláshoz. Volt egy pillanat, ami szinte teljesen kiesett. Én nem éltem meg egy hosszú valaminek, de persze az is lehet, hogy összeestem és már csak a történések utóhatását élvezem. Szerencsémre, vagy talán valami másnak köszönhetően épp bőrrel megúsztam ezt a kis „balhét”, ami számomra a véget is jelenthette volna.

Miután végre feloldhattam a technikám, már teljesen a végkimerülés határán táncoltam. Mindenki el volt foglalva a komoly sebesültekkel, a terep biztosításával, és egyéb ilyen „ninja” dologgal. Én is így tettem. Ittam egy kicsit, és próbáltam a közelemben lévőket is erre a cselekedetre motiválni, had tisztuljon a szervezetünk. Annyira belemerültem a dolgaim összepakolásába, hogy egy jó darabig fel sem tűnt, hogy két idegennel bővült a kis társaságunk.
Darab-darab, úgy voltam vele. Láttam azért néhányan ismerőst véltek felfedezni az egyik idegemben így végképp elengedtem a „Jaj te ki vagy?” dolgot.

Lassan ki lett adva az utasítás: Tovább megyünk!

Beálltam a sorba valahogy közép-közép magasságában. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogyha valakinek segítségre/támogatásra van szüksége akkor segítő kezet/vállat/akármit tudjak nyújtani. Kicsit szorult helyzetben voltam, nem azért mert amúgy is szűk volt a hely, hanem ezzel a rejtett haladással lesz egy hatalmas lyuk, egy üres rész a készülő térképemen, de mindegy is majd improvizálok valamit.
Nem volt sok időm menet közben ezen agyalni, bár a helyzet úgy hozta, hogy éppen megálltunk. Nem akartam álomra hajtani a fejem, igyekeztem csak egy
kicsit a gondolataimba merülni…

Bár ne tettem volna…

Újra a családommal voltam, egyszerre volt csodálatos, és szörnyen fájdalmas. Hamar magamhoz is tértem, és fáradtabbnak éreztem magam, mint előtte voltam. ~Ne ez most nagyon kellett…~ Lassan mindenki magához tért és indultunk is tovább. Egyik pillanatról a másikra egy rejtekhelynek tűnő helyre érkeztünk. Átfutott a fejemen, hogy ha itt a földországában ilyen komplett rejtekhelyek vannak akkor én mit fogok csinálni. Nyilván senkinek nem kell majd a sátor amit összerakok. Nyilván… Sok időm nem volt körbe nézni a helyen, mert egyszer csak az egyikünk sikeresen aktivált egy csapdát. Nem velem történt a dolog, én csak úgy halottam, de viszonylag messze voltam a történésektől. Kicsit közelebb léptem, hogy halljam a fontos infókat. Miután meghallottam, hogy mire is képes ez a kis valami már bántam, hogy a kíváncsiságom előre hajtott. Azon kevés információból amit kaptunk a szerkezetről annyit tudtam csak leszűrni, hogy vagy megoldjuk, vagy vagdalt lesz a vacsora. ~ A legkisebb nyomáskülönbségre aktiválódik… szóval ebből kell kiindulni. ~ Gondoltam majd körbe néztem, hogy kik vannak közel hozzám, kikkel tudnék összedolgozni. Gondolat menetem alapját a gyorsaság és a szerkezet kivonása ölelte körül. ~ Tételezzük fel, hogy Rui, mivel ő a vezetőnk, ezért valószínűleg kimagasló eredményeket mutat minden készségben, egy gyors rúgással Hiroto kezébe rúgja Mitsut ezzel egy időben kellene a szerkezetet kivonni a forgalomból… mondjuk a föld alá. Ha a rúgás előtt megfelelő mély gödröt tudunk kialakítani a szerkezet alatt, akkor mikor Mistu lába elhagyja a szerkezetet csak be kell omlasztani a földet. A szerkezet lefelé kezd zuhanni, így lényegében mindenki megússza a helyzetet, kivéve persze Mitsu, de inkább egy törött bordája legyen amit majd a medikusok rendbe raknak, mint, hogy mindenki veszélybe kerüljön. ~ Fejben már megvolt a tervem, már csak játszópajtásokat kellet hozzá keresnem.

Miután fejben összeraktam elmondtam a többieknek is. Abban az esetben, ha támogatják a tervemet a Doton: Moguragakure no Jutsu segítségével megkezdem a gödör kiásását.

Amennyiben nem találja senki szimpatikusnak a tervemet én mindenben segítségére vagyok a társaimnak, ám ha úgy alakul a helyzet, hogy szorul a hurok Doton: Moguragakure no Jutsu-t használva igyekeznék menteni magam, hogy legalább egy valami maradjon aki megénekli a hős ninják történetét Iwa alatt.

Használt Jutsu:

**Tsunomi Ai** Kedd Szept. 21 2021, 10:39

// Ahol a part szakad //

A robbanások zajának elmúlásával mindenki szépen sorjában előkecmergett a maga-maga rejtekéből és nekiálltak kissé rendbe pofozni azokat, akik nem voltak olyan szerencsések, mint a többiek. Végül mivel nem éreztem ellenséges shinobit, úgy döntöttem, hogy én is kiveszem a részem a „felmentősereg”-ben és az egyik Konohai sráchoz mentem. Igazából nem volt nehéz rájönnöm, hogy mi a problémájának forrása, és miután kissé lelocsoltam a sebet, úgy finoman a sebbe nyúlva kihúztam az egyik nagyobb repeszszilánkot a hátából. Bár lelocsoltam a sebet, a repesz túl mélyen volt a fiú hátába, hogy effektíven lehűtse azt, így arcom reflexszerűen grimaszba rándul, mikor a forró fém kissé megpörköli az ujjam. Végül mikor kissé megráztam a kezem, már meg is érkezett a váltás, a csapat egyik medikus ninjája. Mivel egy medikus nagy eséllyel jobban képes ellátni egy sebesültet, mint egy orgyilkos, így hagytam neki, hogy eldöntse kellek-e még asszisztálni vagy sem, de ha nem kér rá külön, úgy végül ellépek mellőlük és ismét körbe nézem a környéket. Ellenséges területen vagyunk, ilyenkor nem lehet eléggé óvatos az ember. És ahogy kiterjesztem a területemet, már szinte azonnal észre is veszem az őrült sebességgel közeledő két chakrapontot.
- Társaságunk érkezik mögülünk! – kiáltom el magam annyira, hogy a lehető legtávolabb lévők is hallhassák, amit mondok.
Bár nagy eséllyel, mire bármelyikük megmozdulna, vagy ide jönne, már meg is érkeznek a nem várt vendégek. Szándékosan fogalmaztam úgy, hogy mögülünk, tekintve, hogy pont arról érkeztek a „behatolók”, amelyről mi is jöttünk, így igazából bőven előfordulhat, hogy nem ellenséges csapat támadása várható. És a megérzésem igaznak is bizonyult. Két elég erőteljes chakrájú egyén bukkant fel a közelben. Már készültem volna felvenni a harci állásomat, mikor is az egyikőjük chakráját mintha felismerni véltem volna. És valóban. A hirtelen felbukkanó duo egyik tagját felismertem azon személyként, aki legutóbbi küldetésemen is velünk tartott, és aki felkeltette különös, megmagyarázhatatlan chakrájával a figyelmemet.
Végül nem csak én ismertem fel az érkezők valamelyikét, így szerencsére, ha volt is feszültség a csoportba lassan talán mindenki megnyugszik. A testes shinobi ekkor talált rá a Kemurigakurei társamra, aki elég cudarul festett. Sajnálatos, de nem tudok vele mit kezdeni. Természetesen a helyzet ellenére is folytattam a kémkedést, és meg is jött a haszna neki. Nem sokkal a duo érkezése után egy újabb „jelzés” érkezett be.
- Csoportosulás a célállomás felől. Ideje tovább állnunk! – szólok a társaságnak határozottan, hisz a hülyének is leeshet, hogy ez már biztosan ellenséges horda.
Amennyiben Asuka technikái sikeresek, úgy magamban megjegyezve, hogy ezt a technikát én is szívesen megtanulnám (a láthatatlannátevőt), majd amint én is a repedéshez férek, úgy könnyedén leszökkenek az alsóbb szintekre, ha jelzi az ottani, hogy szabad a hely. Apró testem nyomán talán én jutok le legkönnyebben, és ahogy leérkeztem és arrébb tudtam menni, jelzek a következőnek, hogy jöhet és remélhetőleg senki nem ugrott eddig a nyakamba.
Nagyjából egy elég hosszú, kényelmetlen menet vált ránk, mely nyomán a por és az átélt stressz nyomán, érzem, hogy kezdek kimerülni. Természetesen ehhez az is hozzájárt, hogy apró termetem miatt, jóval szaporábban kellett haladnom, mint a többieknek. A barlang ezen területén viszont nem szenzoroskodtam, mert fölöslegesnek ítéltem, és nekem sincs végtelen chakrám. Így mikor végre kiértünk egy nagyobb terültre, akaratlanul is nyújtózkodni kezdtem, olyan jól esett egy kis tér. Nagyjából eddig közép tájt haladtam, de most a csoportosulás is szétbomlott. És ahogy várni lehetett, a baj is bekövetkezett. Az egyik kunoichi egy csapdára lépett, ami bár aktiválódott, nagy valószínűség szerint még nem kezdett bele pusztító mivoltjába és kémspecialistánk magyarázata alatt ki is derült miért. Ez mondjuk furcsa. Nem értem a lényegét egy olyan csapdának, amely időt ad a másiknak cselekedni. Viszont, ahogy telt múlt az idő rájöttem mire való ez a csapda. Kiirtani a hülyéket… Ahogy egyre inkább jöttek a javaslatok, úgy fogtam egyre intenzívebben a fejem, már nem is próbálva elrejteni, hogy mennyire bosszant ez az egész.
- Csak ne…. – ennyi volt a reakcióm az előttem szólóékra. – Nem értek a bábozáshoz, de egy fegyver deaktiválása szerintem bonyolultabb, mint egy bábon aktiválása… Illetve abban a pillanatban aktiválódik ez a bizgentyű, amint a lány lába picit is elemelkedik. – nyitom fel a két „leleményes” társ figyelmét a dologról – De most tényleg… itt van egy csapda, ami nem megy sehová… Csak… pecsételjétek le és kész…. – mondom fáradtan ki a nyilvánvalót, de mindezek előtt, biztos, ami biztos alapon fogom a drótomat és - Ninpo: Nawabare // Ninja Művészet: Kötelek Tánca.
A technikám nyomán a nálam lévő drót egyszerűen elindult a levegőben, majd a föld fölött lebegve a csapda köré tekeredik lassan. A többiek is jól láthatják, hogy a drótom körbe tekeri a csapdát, és ha Zeke nem figyelmeztet, hogy van nyomásérzékelő az oldalán is, úgy megszorítom a burkot. Lévén ahhoz, hogy a csapda állítólag aktiválódjon kell neki némi lendület. Ha ettől elvonjuk a fizikai alapján jóval nehezebb a kiindulási alapja, így, ha szerencsénk van nyerünk vele kis időt, ha meg még jobb, talán nem is aktiválódik. Mindenesetre, ha semmi egyéb nyom nem marad, akkor egy újabb adag dróttal megpróbálom Mitsu lába alatt átvezetni a drótot, hogy a drót lefogva hagyja az érzékelőt és kész. Mindenesetre én magam kimegyek a fegyver hatóköréből és a falnak dőlve úgy döntöttem kissé pihenek egy sort.

**Nashimaru Shizu** Kedd Szept. 21 2021, 23:34

// Ahol a part szakad - Ebisu //

Hideg vér szaladt szerte végtagjaiban ahogy realizálódott a szituációja. Lábai, kezei, ujjai remegtek még egy néhány másodperce, most mind megfagytak ahogy Junohara testét felemelte a Takigakurei shinobi, akárcsak egy élettelen rongybabát. Szerencsétlen tapasztalatai voltak ezzel az érzéssel. Mély elkeseredés, félelem, az elfogadás, hogy valami szörnyű dolog fog történni a közeljövőben. Egy pillanat erejéig el mert játszani a gondolattal, hogy egyedül vág le és lop haza egy Uchiha fejet, de teljes őszinteséggel, a gondolat még a gyomrát is felkavarta. Körültekintett és idegeneket látott. Kompetens ninjákat szerte a világról, kik még ebben a szituációban is határozott utasításokat, parancsokat osztogattak, viccelődtek, cselekedtek. Ninják, akikről el tudta képzelni, hogy fel tudják venni a harcot egy Uchihával. Sápadt és kifejezéstelen arccal tekintett maga elé, keresve az értelmet az egészben, mikor kiadták az utasítást. "Indulás". Nem volt biztos benne, hogy ezt a szót használta a parancsnok, de jelentésben biztos nem különbözött. Földbe gyökerezett lábait kirántotta a talajból, majd nehéz és kétségekkel teljes léptekkel visszasorolt a csapatba. Akárcsak egy kisgyereknek, első lépései bizonytalanok voltak, ám ahogy telt az idő, egyre jobban tudta rejtegetni, hogy legszívesebben az ellentétes irányba menetelne.

A terep nehéz volt, az út hosszú. Elméje már önvédelemből is elnyomta az előbb elszenvedett pánikot, távoli emlékként rejtegetve gondolatai elől. Már egy fél órája követhette az előtte járót, mikor észrevette a göndörödő hajába akadt törmelékdarabokat, melyeket gyors mozdulatokkal és az azokat kísérő szakadó hangokkal kitépett. Csendes volt számára az út, egyedül a körülötte lévő társaira tekintett néha-néha, persze kerülve tekintetüket. Kereste a megerősítést a többiekben, a félelmet, akármit, amiről el tudta volna dönteni, hogy ők is félnek megtenni még tíz lépést majd tizet utána és utána. Mindeközben, ahogy egyre szűkült az út, úgy kezdett el gerincén felkúszni az éteri félelem, mely már a szikla alatt elragadta néhány órája. Nem kellett találgatnia sokat hogy felismerje a klausztrufóbia jeleit magán. Izzadt bőrére tapadt ingje, heves és rendszertelen légzése és testének növekvő súlya persze egyaránt lehettek a nehéz út velejárói, ámde a fuldoklás és tehetetlenség érzete túl sok volt már amit gyenge fizikumának tudhatott volna be. Ahogy teltek a negyedórák, úgy találta magát egyre többször támaszkodni a falakra, sziklákra, olykor testének súlyának könnyítésére, hol pedig csak már megszokásból. A Zeeko által elrendelt szünet hűvös ital volt számára egy forró nyári napon. Hátát a falnak támasztva pihent meg kissé, koszos-poros ruhájába beletörölve arcát, karjait. Egy mély kilégzést követően pedig egy-egy tekintetet is szánt az előtte és mögötte menetelőknek, s bár torkában voltak a szavak az ismerkedésre, szerencsére azok a torkában is maradtak.

Hiányzott neki az otthona, és bár nem ismerte be magának, mély megbánással tekintett arra a pillanatra vissza, amikor elindult a Tea Országából. Ágyának puha és kamilla illatú lepedői és takarói, édesanyja rizstejes kakaója, a békés élet hívogató egyszerűsége, mind távoli ködös emlékek voltak számára csupán abban a pillanatban. Úgy érezte talán nem is a sajátjai. Toguro megbízása pedig fel-fel elevenítette halálfélelmét, melybe már kezdett belefáradni pszichéje. Tudta jól, ha Uchiha fej nélkül tér haza, Toguro úgy fogja venni, hogy a sajátját ajánlotta fel helyette. De mit tehetne? Abban sem volt biztos, hogy a küldetést túl fogja élni. Talán épp ezért is küldték ide. Hogy meghalljon.

A perces szünet úgy szállt tova ahogy jött. Zeeko szavaira figyelve próbált menekülni az önpusztító gondolatok elől. A parancs kiadása után a többiekkel együtt becsorgott a szobába, megközelítve, de így is jelentős távot tartva a bútoroktól. Elsősorban a következő parancsot várta, de míg az az útján volt, addig óvatos léptekkel közeledett a sarokban elégetett iratok felé. Ha nem kap figyelmeztetést, közelebbről megszemléli az iratokat és az épen maradt tekercset.

###

A kattanás hangját meg sem hallotta. Először csak az egyik konohai lány köré gyűlő tömegre lett figyelmes, majd a nikuya szóra. Nagyot nyelt, ámde szimpátiája kimerült abban, hogy nem kívánta magát a lány helyében. Valahogy úgy érezte el tudja képzelni az érzést, ami átfuthat a kunoichin és még ha tudna segíteni sem kockáztatná meg közellétét a csapda körül. A tekercs áttanulányozása után ha nem talál benne semmi érdekeset, arrébb áll, felvéve vélhetően azt a távolságot, amit Zeeko "nagyobb körben" leírtak alapján értett. Kifejezetten örült, hogy most nem az ő élete van közvetlen veszélyben, habár volt egy olyan intuíciója, hogy hamar ki fogják húzni a csávából alányt a többiek. Csak idő kérdése.

**Koreko Rui** Kedd Szept. 21 2021, 23:47

[Fórumkaland: Ahol a part szakad]

Ahogy szép lassan mindenki előkerült és megkezdődött a sérültek ellátása, úgy engedte visszatérni a vörös hajú kunoichi idézett farkas segítőjét. Megtette, amit lehetett, még a csapattól távolabb került lányt is sikerült előkerítenie. Amaterasu pukkanás kíséretében távozott, hiszen a medikus shinobi, Kenji munkához látott. A Kemurigakuréból érkezett kunoichi súlyos állapotban volt, Rui bár arra készült, mindenki megy tovább, sajnos néhány pillanaton belül belátta, ő képtelen lesz tovább folytatni a küldetést.
*Valakinek, vagy valakiknek itt kell maradnia vele és ha már stabilabb az állapota, vissza vihetik a Vízesés országába.* Már csak azt kellett eldöntenie, kire bízza rá a sérültet. Egyelőre ezt a döntést halogatta, sokkal fontosabb dolgokra kellett koncentrálnia. Ezek közül az egyik a gyógyítás volt.
Habár képzettsége ellenére nem tudott mindenkire figyelni, észrevette az egyre nagyobb ellenségeskedést bizonyos tagok között. Fontos volt a küldetés, mégis egy röpke pillanat erejéig megfordult a fejében, mindenkit visszaparancsol és egyedül folytatja tovább a felderítést.
*Vezetőnek választottak, Gaara-sama belém helyezte a bizodalmát, vagyis muszáj leszek végigcsinálni. Méghozzá a csapattal, hiszen a lehető legtöbb információra van szükségünk. Jó ez a csapat, csak még nem csiszolódott össze.*
Lassan, de biztosan javult a füstfalusi lány állapota. A legfiatalabb tag, aki szintén szenzor képességekkel rendelkezett, vette észre először a közeledő ninjákat. A zöld szemű jounin figyelme sem lankadt, csakhogy a gyógyításra koncentrált, ezért már csak akkor érezte a két új shinobi jelenlétét, amikor egy mély hang szólalt meg mögötte.
*Újabb meglepetés, remek!* Belső hangja szarkasztikusan szólalt meg, ám szerencsére ezúttal segítség érkezett, nem pedig újabb támadás. Ennek kifejezetten örült, mert az egyik jövevény chakrája igencsak felkeltette az érdeklődését. *Szóval erősítés, jól fog jönni, különleges erő birtokában van.*
Egyúttal megoldódott az a problémája, amire eddig igyekezett halogatni a választ. Takigakure egyik magasabb rangú ninjája érkezett hozzájuk, egy percig sem kételkedett abban, hogy vissza fogja juttatni a táborba, ahol a lány megfelelő ellátásban részesülhet. Eggyel kevesebb gond, ami miatt aggódnia kellett. Már csak az a néhány tucat maradt, ami még mindig a feje felett lebegett.
- Köszönöm! - hajolt meg kicsit a férfi előtt, aki gondjaiba vette a sérült kunoichit. - Vigyázzon rá! - tette még hozzá a vörös hajú jounin.
Mivel még mindig aktívan használta szenzor képességeit, érzékelte a feléjük közeledő ellenséget. Ezúttal nem erősítés érkezett, valószínű a robbanás okát jöttek kivizsgálni.
- Rendben - felelte kurtán a homokfalusi lány, ezzel tulajdonképpen reagált a férfi mindkét mondatára. A siker rájuk fért, ha már az indulásnál ennyi nehézségbe ütköztek.

*Minél hamarabb tovább kell állnunk.* Ahogy erre gondolt, Asuka belekezdett a jutsujába, amivel észrevétlenül eljuthattak a Zeeko által említett hasadékhoz. Egyesével ereszkedtek le a szűk járatba. Rui vezette a menetet, rögtön utána Zeeko haladt. A jounin remélte, a nehézkesebben mozgóknak segít valaki más. Maradt volna hátul, de mégiscsak a küldetés vezetését bízták rá, tehát az előttük lévő terepet igyekezett felderíteni. Továbbra is aktívan használta a Kagura Shingant, legalább néhány órát szeretett volna úgy haladni, hogy nem éri a csapatot semmilyen meglepetés.
Vannak bizonyos meglepetések és akadályok, amire még a szenzor képesség sem készíthet fel. Követve a víz útját, egy beomlott útszakaszhoz érkeztek. A zöld szemű lány hirtelen torpant meg. Sziklák zárták el a mélyedést, vagyis más utat kellett keresniük. Zeeko viszonylag hamar megtalálta, bár kissé bizonytalanul jelezte, mégis merre tovább. A járatban szél süvített végig, némileg megnyugtatva a jounint. Ugyan semmi oka nem volt bizakodni, mégis a szelet mindig is társának tekintette, amióta feloldotta első elemét.
Hosszú órákat meneteltek a járatban. Egy idő után kezdte úgy érezni, egyre kevesebb a levegő, pedig minden maradt ugyan olyan, mint amikor elindultak. A menetelésekhez szintén hozzászokott, tette már meg ekkora - sőt, nagyobb - utat, mint ez. Talán az eddigi, szó szerint nyakukba szakadó események váltották ki belőle ezt. A sivatag állította már ilyen próbatétel elé, a por és a meleg kevésbé zavarta, bár a csapat többi tagján mintha kezdett volna kifogni. Egyelőre senki sem jelezte, hogy vissza szeretne fordulni.
Hamarosan pihenőt tartottak, Zeeko pedig elindult körbenézni. A vörös hajú kunoichi csupán pillantásával jelezte, amit a kémspecialista amúgy is tudott: vigyázzon magára. Néhány mély lélegzet után körbenézett a többieken. Hagyta őket pihenni, egyelőre a továbbiakról még nem tájékoztatta őket. Gondolataiba merülve a Farkasok szigetén járt. Amikor a Senjutsu edzés miatt ellátogatott oda, kicsit úgy érezte, a világ bajaitól távol került. Szabadnak érezte magát, pedig tudta nagyon jól, nagy feladatot bízták rá, emiatt tanították meg neki a természet erőinek felhasználását. Olyan békés és nyugodt környezetbe vágyott jelenleg is. Csakhogy az álmodozásból előbb-utóbb fel kell ébredni. Jelenleg szintén fontos küldetést hajtott végre, csupán ennyi pihenést engedhetett meg magának.
Zeeko visszatért a felderítő útról és jelentette, szobákat talált. Rui kiterjesztette chakráját, ellenséges shinobikat keresett a környéken. Szenzor képességei senkit sem jeleztek, megindulhattak felderíteni a helyiségeket.
- Ellenségnek semmi nyoma, de azért mindenki figyeljen oda! Csak óvatosan - szólalt meg órák óta először a vörös hajú lány.
A nagyobb terem egyik sarkában papírok hevertek. Jó részük elégett, viszont a jounin észrevett egy épen maradt tekercset. Már indult volna, hogy alaposabban megnézze, amikor kattanó hangra lett figyelmes. A Konohából érkezett kunoichi lépett egyet előre, és aktivált valamilyen szerkezetet.
*Ebbe bárki belesétálhatott volna.* Jegyezte meg szárazon Rui. Akár ő is állhatott volna azon a csapdán, vagy akármin, amin a barna hajú lány.
Amikor azt hitte, végre lesz egy kis nyugalmuk, sajnos újfent csalódnia kellett. Az idő ráadásul szorította őket. Zeeko sem tudta hatástalanítani, Mitsuko pedig már nem bírt sokáig mozdulatlan maradni. Asuka vetette fel, talán tudná hatástalanítani, ám a csapat legfiatalabb és legkisebb tagja azonnal ellenezte.
- Asuka, sajnos nincs annyi időnk, hogy megpróbáljuk hatástalanítani - ekkor a fehér hajú kunoichi felé fordult. Úgy emlékezett, Kemurigakure küldötteivel együtt érkezett, bár jelenleg ez foglalkoztatta legkevésbé. - Minél erősebben próbáld meg lefogni, ha Zeeko megerősíti, hogy az oldalán nincs semmi érzékelő, ami beindíthatná. Osumi, a Shunshin jó ötlet, némi módosítással. Akinek nincs itt dolga, menjen a lehető legmesszebb. Doton elemű megerősítésre szükség lesz, aki rendelkezik ilyen jutsuval, várjon a jelemre! - adta ki az utasításokat a jounin. Rögtön utána kezeit mellkasa elé emelte és jellegzetes kézpecsétet formált.
- Kage Bunshin no Jutsu - hagyja el száját a technika neve és máris két Rui áll a szobában.

Kage Bunshin Rui
Mivel már tudja a tervet, hiszen birtokában van minden emléknek, kézpecséteket pörget végig, aztán a nyakában lógó fejpánthoz érinti kezét. A Shinranbanshou Douka no Jutsu segítségével felveszi a Sunagakure jelképével ellátott fém lap tulajdonságait. Az egész másolat fémes színben kezd el pompázni, furcsa látványt nyújtva. Egyszerűen Mitsuko elé lép, felkészül arra, hogy magával vigye a csapdáról és közben megvédje az esetlegesen kipattanó pengéktől. Mivel fémes szerkezetű a teste, jóval lassabban reagál, ezért a lehető legtöbb chakráját készíti fel ahhoz, hogy gyorsan eltávolodjanak a szerkezettől. Vár az eredeti Rui jelére, hiszen sok múlik az időzítésen. Amint megkapja a parancsot, nekirugaszkodik, persze ügyelve arra, a levélfalusi lányban ne tegyen nagy kárt. Sajnos megeshet, hogy némi sérülést okoz neki, pusztán amiatt, mert fémszerű anyagból áll a teste. Ha bármilyen pengét lét kicsapódni, arra fordul, ezzel mintegy pajzsként működve. Ha elég távol kerül, ellöki magától, társai segítségében bízva.

Eredeti Rui
A szoba azon részébe siet, ahol a füstfalusi csapattal érkezett kunoichi áll. Figyel és amikor a klón elég közel kerül a geninhez, kézjeleket mutogat el, közben jelez.
- Most! - hangzik el az egyszerű és rövid parancsszó. A Doton: Ganchuusou jutsuval földből készült dárdákat hoz létre, amikkel szintén azt tervezi elérni, mint a fiatal, fehér hajú lány. Egyszerűen nem szabad helyet hagyni a pengéknek. Több Föld elemű jutsu nagyobb elzárást jelent, vagyis abban reménykedik, amint a Kage Bunshin magával viszi Mitsuko-t, Ai drótjai és az esetleges Doton technikák meghozzák a kívánt hatást.

Spoiler:

**Shikoku Naoki** Szer. Szept. 22 2021, 21:04

//Ahol a part szakad || Elnézést a késésért!//

Naoki igyekezett kipislogni szeméből a port és törmeléket - több kevesebb sikerrel. Eltelt egy jó időbe míg eleget látott ahhoz, hogy önmagára vett feladatát, mint őrszem, el tudja látni. Köhögött még egy párat, majd kicsit még mindig égő szemmel pásztázni kezdte a látóhatárt. Tekintete néha vissza-vissza tért a többiekre, a sebesültekre, magára a káoszra és önkéntelenül is felsóhajtott. Furcsa gondolatok rohanták meg, amiket már régen nem érzett, de igyekezett őket elnyomni, nem ennek volt itt most az ideje. Idővel sikerült mindenkit megmenteni, de páran igencsak komolyan megsérültek. Ezt továbbra is nagy problémának látta Naoki, hiszen súlyosan sérültekkel nem igen lehet folytatni a küldetést. Kíváncsi volt rá hogy Rui hogy fog dönteni.
Mielőtt azonban eddig eljutottak volna, Naoki mozgást érzékelt a láthatáron. Szerencsére nem Iwagakure felől és viszonylag nyíltan közeledtek, szóval a chunnin nem volt túl ideges, de azért jelezte a többieknek a két alak érkezését. Egyikük nyomban felajánlotta a segítségét a sérülteket illetően, ami igencsak jól jött nekik. A jövevény társa pedig furcsán ismerősnek tűnt Naokinak, de nem tudta behatárolni hol láthatta már. Akárhogy is Rui kiadta az utasítást, hogy haladniuk kell tovább, elvégre az ellenség már úton lehet.

Asuka technikáját használva haladtak, amit Naoki igencsak nagy érdeklődéssel figyelt. Természetesen látta már működés közben a jutsut, de neki még nem volt alkalma használnia, ez így egy új tapasztalat volt. A chakra manipulálásának érdekes formáját kellett itt használni, közvetlenül a bőr felett. Naoki az út során teljesen belefeledkezett a technika elemzésébe, számára gyorsan teltek az órák. Arra zökkent ki a gondolataiból, hogy igencsak erősen veszi a levegőt. Órák teltek el, kilómétereket tettek meg gyalog és mostanra eléggé elfáradt. Ezzel nem volt egyedül, több társa is kimerült mostanra. A chunnin sose tartotta magát túlságosan erősnek, már ami az állóképességet illeti. Bár a sivatagi levegő és folyamatos napsütés természetes úton megerősíti a homok falusiaknak, de ő mindig is a gyengébbek közé tartozott, ha hosszas erőkifejtésről volt szó. Ilyenkor neki a megváltást mindig a zuhany adta. Eleve, Sunagakure-ben a víznek különös jelentése is van, valószínűleg ennek a gyökere a múltban leledzik, amikor még nem voltak shinobik és nem volt ilyen egyszerű a sivatag közepében vízhez jutni. Így ahogy megálltak egy pillanatra pihenni, Naokinak most is bevillant egy pillanatra egy kád víz, forró gőz és már-már hallotta is a víz csörgedezését, de aztán rájött hogy csak az egyik társa használta ki a pihenőt és húzódott félre könnyíteni magán.

Gyorsan megrázta a fejét, hogy eltakarítsa a felesleges gondolatokat, amikor is Zeeko visszajött a felderítésből és jelentette, hogy szobákat talált. Naokinak fogalma sem volt, hogy éppen merre voltak, szóval nem tudta felmérni, hogy mit kéne csinálniuk. Ami egyébként igencsak zavarta, legtöbbször szerette, ha jól meg tudja ítélni mit kéne tenniük. Még akkor is ha végül nem azt teszik, mindig volt véleménye. Most, ez nem így volt. Nem tudta miért, talán a fáradtság miatt, de most kicsit olyan elveszettnek érezte magát.
Éppen belépett volna a szobába az egyik konohai mögött, amikor a lány talpa alól egy halk kattanást hallott. Zeeko azonnal ugrott a hangra, hasra vetette magát és körbeásta a szerkezetet, ami a földbe volt plántálva bizonyára nem jó szándéktól vezérelve. A vezetőjük gondterhelt ábrazata és szavai ezt meg is erősítették.
Viszont Naoki nem aggódott nagyon, elvégre a szerkezet chakra nélkül működött ha lehetett hinni a férfi szavainak. Ebben az esetben viszont chakrával lehet kontrollálni a sebzési területet. Ha szimplán mechanikus energiák mozgatják az acélsodronyt, akkor chakrával megerősített felszerelés meg tudja állítani. Sok jó ötlet elhangzott a többiektől is, Naoki végül Ai és Rui ötletéhez tudott csatlakozni. Ahogy Ai használta a technikáját és a drót a csapda köré tekeredett, Naoki chakrafonalakkal irányítaná oda a saját drótját, amit a lány drótja köré fonna.

- Remélem nem probléma ha csatlakozom - szólt neki oda a fa mellől, ahova a lány állt - csak arra az esetre ha felrobbanna...
Társa válaszát nem is várja meg, onnan a távolból a fonalaival irányítva körbefonja a csapdát, ami a föld alatt volt, és a Ninpō: Kago Nome // Ninja Művészet: Isteni Védelem Előtörése működési mechanizmusát felhasználva egy sűrű hálót szőne, úgy hogy Mitsu még ki tudja húzni a lábát. A drótba belevezetné a chakráját és folyamatosan áramoltatná benne, ezzel megerősítve azt. Ahogy Rui arrébb vinné Mitsut, Naoki bezárná a lyukat, ahol a lány lába volt és reménykedne benne, hogy a drótok, illetve Rui föd technikája elég lesz a csapda leszereléséhez.

Spoiler:

**Shibo** Csüt. Szept. 23 2021, 11:49

//Mini-küldetés - A megszegett ígéret//

Ahogy a lány távolodik, Shibo úgy közeledik hozzá. Ahhoz túl lusta, hogy ennél jobban csökkentse komfortérzetét, ám közben végig a vele szemben állót vizslatja, aki hamar összeszedi magát a helyzet ellenére. Pedig már eleve egy kissé megtörtnek tűnt, de ezen még lehet dolgozni.
- Momo? Mama? Pedig azt hittem anyukád szűz.. Ez más megvilágításba helyezi a dolgokat - jut el gondolatai legmélyére. A pólyától nem látszik, de homlokát összeráncolja, úgy mérlegeli a hallottakat. Nem mintha bármi is járna a fejében, ez inkább csak a látszat. Amikor a lány meginvitálja sem csodálkozik el - hasonló helyzetben ez a legjobb megoldás, nem szabad kimutatnia a félelmét, így nem volt túl meglepő a felajánlás. Ha bármit, csak azt árulta el, hogy a lány okos.
Shibo átkarolta a lány vállát és önfeledt vidámsággal indult meg az ellenkező irányba, mint amerre a lány mutatott. Lábait gyorsan szedte, magasra emelve őket minden lépéskor.
- Aa, igen, emlékszem, mikor néztem a füvet nőni.. Neked is hasonló kalandokban volt részed? - Kérdezi minden gúny nélkül, aztán mintha valami zavarná, megáll egy pillanatra.
- Jorogu bácsi örülne, ha velem látna téged?

**Misage** Pént. Szept. 24 2021, 17:17

/ Ebisu - Ahol a part szakad/

Nem tudom mi vihetett arra, hogy az előbbi elég csúnya - nem csak képletes - pofára esésem után megint megpróbáljak segíteni. Talán olyan súlyos agyrázkódást kaptam, hogy rendbe akartam hozni, amit elcsesztem, még ha csak részben is. Vagy szimplán hasznos tagja akartam lenni a csapatnak? Nem, annyira azért nem volt súlyos a helyzet. Egy olyan agyrázkódástól beszélni se tudtam volna...
Minden esetre önszántamból követtem a fiatal konohai kunoichit, ak ia sziklához sétált. Nem igazán tűnt úgy, hogy ennyi ember mellett az én segítségemre is szükség lenne, ezért egy darabig csak álltam és néztem. Aztán már nem. Annyira fájt nézni a bénázásukat, hogy egyszerűen muszáj volt közbeavatkoznom. Igen, jól sejtitek, a problémáim közel 90 százaléka ebből szokott kisülni. Szépen törődök a magam dolgával, aztán meglátom, hogy valaki mennyire balfék és egyszerűen nem bírok magammal, meg kell mutatnom, hogy milyen felsőbbrendű vagyok. Hibát pedig természetesen nem követek el... mert a sajtó nem él elég ideig, hogy tájékozódjon róla, tehát meg se történnek.
Visszatérve a közbeavatkozásomra: saját jutsumnak hála nem lett volna probléma a megfelelő vágást létrehozni, csupán csak a helyet kellett megtalálni hozzá. Na, ez már határozottan nehéz volt, ugyanis jelen állapotomban még a könnyű agymunka se ment épp könnyedén, nemhogy a nehéz. Végül akarva-akaratlanul csak sikerült összehoznom a megfelelő tervet, de a nagy gondolkodástól még a vér is kicsordult az orromból.
~ Fizikai jele - mi több, negatív jele - van annak, ha erősen gondolkodok? Asszem végre átérzem az átlag shinobik helyzetét...
Beletelt pár szédelgős lépésbe, mire a megfelelő helyhez értem, de a jutsum elsütése már rutinművelet volt, könnyebben ment, mint a légzés. A várt hatás nem is maradt el: minden pontosan úgy történt, mint ahogy elterveztem. Öntelt vigyorral fordultam az eddig szerencsétlenkedők felé, és ha nem forgott volna velem jobban a világ, mint mikor múltkor véletlenül felkapott egy kamaitachi, akkor biztos bemutattam volna egy teátrális meghajlást is.
- Miért vágnálak fel a lányok előtt? Te még egész elviselhető vagy. - jegyeztem meg Osuminak, aztán nemes egyszerűséggel elájultam. Nem egy teátrális meghajlás, de ugyanolyan nagyot szóló csattanó. Úgy tűnik, hogy jobban megviselte a testemet a sérülés, mint hittem.
Kicsivel később ébredtem, mikor már egy tagcsere is lejátszódott. Nem tudom, hogy került oda az új fickó, de emlékeztem még rá Konan támadásának idejéről.
~ Ő volt a mokuton használó, nem? Azt hittem, hogy lecsukták. Bár igazán nem lepődök meg a konoai vezetőség inkompetenciáján, azok után, hogy milyen szépen le lett rombolva a falu.
Ennél több figyelmet nem is fordítottam rá, tekintve, hogy indultunk. Valami féle láthatatlanná tevő technika takarásában mentünk el a hasadékig, ahol aztán le is kellett mászni. Ha őszinte akarok lenni, akkor egyrészt nagyon hasznosnak tartottam a technikát, másrészt pont annyira gáznak, mint amit egy bábhasználótól elvárnék.
~ Ki más lenne annyira töketlen, hogy nagyipari mennyiségben akarjon elbújni, mint egy bábhasználó? Már a harcba se hajlandó személyesen menni.
Igen, a bábosok - és genjutsusok - elleni gyűlöletem az évek során egy szemernyit sem csökkent, sőt! Konoha ostromakor az a báb Pein, ami ellen harcoltunk csak még inkább rátett egy lapáttal. Az a valami fémből volt! Nincs semmi bajom a konzervnyitással, ha a konzervben van egy ember, aki szépen fog ordítani, amint kihámoztam a páncélból. De egy üres - pontosabban fegyverekkel telepakolt - páncéllal küzdeni úgy, hogy még fel se szabdalhatom a benne lévő embert szimplán idegesítő volt.
~ Bár tagadhatatlan, hogy a Hiraishint annak a dögnek köszönhetem. A rang nem is érdekel, de az a jutsu önmagában a legjobb jutalom, amit a falu adhat. Még akkor is, ha vért kellett izzadnom, mire megtanultam.
A gondolataim egy pillantra elragadtak ugyan, de nem tarthattak meg a végtelenségig: nekem duplán oda kellett figyelnem a lemászára, mert a testem nem igazán akart úgy működni, ahogy kell neki. Nincs mit szépíteni, holtsúly lettem, harcban nagyjából tökéletesen használhatatlan. Nem ment rendesen a mozgás, a jutsu használattól pedig bármikor elájulhattam. Arról nem is beszélve, hogy az összesen két távolsági jutsum közül az egyiket nem is tudtam használni a borzalmas állapotú legyezőmmel.
~ Így szivasd meg magad. Legközelebb nem hősködök.
Jobb ötlet híján csak vánszorogtam a csapattal és próbáltam minél több energiámat megőrizni. Semmi felesleges beszéd, semmi felesleges mozdulat, gondolatok is csak nagy ritkán.
~ Hol vannak már azok a nyomorult denevérek? - ez az egy gondolat volt, ami azért többször is felbukkant, de a választ természetesen nem tudtam.
Hosszú séta után egy kőomláshoz, és mellette egy járat bejáratához értünk. Magamban horkantva konstatáltam, hogy milyen trehány munkát végzett a művész, de ennél több energiát nem szántam rá, hanem csak követtem a többieket.
~ Nem állok meg, megyek, amíg össze nem esek! - ezt mantráztam magamban a hosszú út alatt. Nem voltam elég jó állapotban ahhoz, hogy könnyedén vegyem az amúgy meg se kottyanó fizikai megterhelést. Végül csak megérkeztünk egy pihenésre alkalmas helyre, ahol várhattuk a kémünket. Ezúttal már nem törődtem a látszattal, nemes egyszerűséggel nekidőltem a falnak és annak támaszkodva lecsúsztam a földre. Muszáj volt pihennem egy kicsit.
~ S szintű küldetés. Bármennyire fáj beismerni, erre még nem álltam készen. - gondolataim minduntalan visszatértek a legutóbbi harcaimhoz, ahol ténylegesen tudtam is csinálni valamit. Aztán barátnőmhöz, aki valószínűleg még mindig a rögtönzött kórházi sátorban feküdt egy ágyon. Aztán megint vissza a harcokhoz. Megint Nemihez. Harcok. Asszony. Így folytatódott ez egy darabig, míg Zaeko vissza nem jött. Ő hozott vissza a jelen térbe és időbe.
~ A franc egye meg! Nagyon elengedtem magam. - kicsit mérges voltam magamra, amiért küldetés közben hagytam ennyire elkalandozni az elmémet, de tudtam: ez jót tett a mentális egészségem - már ami még maradt belőle - megtartásának.
A szobák engem nem hoztak lázba - sosem voltam az a fajta, aki dokumentumokat nyálaz át, hogy hasznos infót szedjen ki belőlük. Én inkább az emberekből szedtem ki a számunkra fontos információkat. Talán ez az érdektelenség volt az, ami megmentett attól a sorstól, ami társamat elérte: rálépett egy csapdára. Ráadásul Zaeko elmondása alapján egy elég cuki kis csapdára.
~ Hol lehet ilyet szerezni? Nagyon király cucc.
A többiekkel ellentétben ezúttal én meg sem próbáltam segíteni. Ha nem lettem volna ilyen állapotban, talán tudtam volna segíteni. Csupán hiraishinnel arrébb kellett volna vinnem a lányt és magamat. Ezzel csupán annyi probléma volt, hogy egyrészt sosem használtam a hiraishint úgy, hogy más személyt is vittem magammal, másrészt erősen kételkedtem benne, hogy ebben az állapotomban túlélném a használatát - ezért csak akkor lettem volna hajlandó megkockáztatni, ha a biztos halál lett volna a másik lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy nem akartam felfedni az ütőkártyámat, főleg nem úgy, hogy nem vagyok még a mestere. Lopva vetettem egy pillantást Osumira, de láthatóan ő sem akarta felfedni a lapjait.
~ A juuha sho-val le tudnám csapni a fejét távolról, és akkor nem a csapda darabolná fel... - az ötlet ugyan felmerült bennem, de inkább nem mondtam ki - biztos voltam benne, hogy nem igazán díjaznák, és jelen pillanatban nem tudtam megvédeni magam. Így hát inkább ismét leültem egy fal mellett és vártam.

/ Bocsánat a késésért, mentségem pont annyi van, mint ihletem - semmi /

**Aikaho Mitsuko** Vas. Márc. 06 2022, 09:55

//Ahol a part szakad//
A szívem hevesen pumpálta a vért tagjaimba adrenalinnal dúsan, mely lehetővé tette, hogy a sokk ellenére cselekedjek. Nem jutott el a tudatomig, hogy pontosan mit látok, hogy mit jelent az élet, és hogy mit veszthetünk jelenleg, csak cselekedtem. Nem éreztem igazán a hideg szikla kellemetlen érzetét a bőrömön, a karcolásokat, melyet ejtett is csak azért vettem észre, mert néhányat láttam belőle. A sokkot később se volt időm realizálni, haladni kellett, még ha csak egy értéktelen báb is vagyok.
…
Igyekeztem a szűk járatban úgy elhelyezkedni, hogy ismerős arcok vegyenek körbe. A robbanás által okozott szörnyűségekbe továbbra se gondoltam bele, hisz a gondolatok tudnak veszélyesek lenni… magunkkal szemben is. Igyekeztem a lehető leginkább figyelni minden hangra, mindenre, ami körülöttem történik, hogy ha támadás ér minket, gyorsan tudjak majd reagálni. Az izzadságcseppek már csillogtak homlokomon, légzésem egyre inkább erőltetetté vált. Az adrenalin távozott testemből, a levegő meleg, és fülledt volt, az alagútban csak félhomály volt, és így szépen lassan minden lépés csak egy szenvedéssé vált. Reménykedtem, hogy közel a cél.
…
Egy örökkévalósággal később lehetőséget kaptunk a falnak támaszkodni, hagyni a testünket kicsit összerogyni. Szemem behunytam, igyekeztem légvételeimet lelassítani, megnyugodni teljesen. Az otthon melege messzinek tűnt, a belső békém instabil volt, a motiváció meg kevés. Az akarat lángja jelenleg csak pislákolt bennem… kimerültem. Azonban Zeeko a visszatérő hírrel új reményt ültetett el bennem. Látszott valami előrelépés, és lelkesen akartam feltérképezni a terepet kicsit jobban.
-Katt-
A hanggal együtt mintha szívem is vert volna egyet, hirtelen pislogni se mertem. Majd a halántékomon éreztem az erek lüktetését, élénkké váltam, és bizonytalanná. Milliónyi gondolat futott végig rajtam. ~ Félek. Meg fogok halni. Mindenkit magammal rántok a halálba. Nem értem el a céljaim. Magára hagyok mindenkit, akinek számítok. Sötétség. Magány. Vég.~ A környező világ megszűnni látszott nekem, tanácstalanul álltam fixen ugyanabban a pozícióban tanácstalanul. A technikákon gondolkoztam, amiket meg tudok csinálni, de hirtelen nem jutott eszembe megoldás.
Zeeko hangja is távolinak tűnt, ahogy az ásása is. ~Nem tudom hatástalanítani.~ Újra és újra ez csengett a fülembe, nem tudtam eldönteni, hogy elhangzott e, vagy csak beképzeltem. Egy azonban biztos, bizonytalanságomat növelte. A nyakamba lógó nyakláncnak is mintha egyre nagyobb lett volna a súlya, ahogy igyekeztem még a nyelést is visszatartani.
…

Lelkem elkezdett visszatérni ebbe a világba. Mindenki a megoldáson gondolkodott, miközben én tisztába voltam azzal, hogy a legtöbb, és a legjobb, amit tehetek, ha semmit nem teszek. Szó szerint. Szememet se mozdítottam, egy pontra meredtem, és hagytam hogy azt tegyenek a testemmel, amit kitalálnak. Tudtam, ha megmozdulok, és a tervüknek megyek ellen vele, csak nagyobb bajt csinálok. ~Nem hagynak meghalni, és nem is fogok meghalni. Még élnem kell, még van dolgom ebbe a világba. Lehet, hogy a jelenlévők felének csak ellenség vagyok, de most érdekük segíteni, és segítenek is. Rui jó vezető, összeszervezi az egészet, és kijutok. MI több, haza jutok majd, egyben. Erősebb lettem, mint voltam, hisz még itt vagyok. Nem pánikolok.~ Mondogattam magamban, noha ez valahol nem volt igaz, mert féltem, de túl kellett lépnem a félelmemen, és én nagyobb voltam a rettegésemnél.

Ebisu Hétf. Márc. 07 2022, 14:08

Hosszú idő után újra...

[Ahol a part szakad... ~ Iwagakure-i szál]

Discord megbeszélde és meme gyártás továbbra is itt: https://discord.gg/ByMe5eDh

Határvidékek - Page 7 Iwagakure_card__naruto_mobile__by_maxiuchiha22_ddsscv6-fullview.png?token=eyJ0eXAiOiJKV1QiLCJhbGciOiJIUzI1NiJ9.eyJzdWIiOiJ1cm46YXBwOjdlMGQxODg5ODIyNjQzNzNhNWYwZDQxNWVhMGQyNmUwIiwiaXNzIjoidXJuOmFwcDo3ZTBkMTg4OTgyMjY0MzczYTVmMGQ0MTVlYTBkMjZlMCIsIm9iaiI6W1t7ImhlaWdodCI6Ijw9MzQ4IiwicGF0aCI6IlwvZlwvODRkYzEzYjctYTJlNy00YjQ1LTgzZWMtMzExZTcyZTgyOTAwXC9kZHNzY3Y2LTJmZDc2ODM2LWViMjgtNDNhNi1iMDcxLTAwNDk0YWI1NjQzOC5wbmciLCJ3aWR0aCI6Ijw9MjY0In1dXSwiYXVkIjpbInVybjpzZXJ2aWNlOmltYWdlLm9wZXJhdGlvbnMiXX0

Tapasztalt Shinobi-k sokasága gyülemlett itt össze egyetlen, de sorsfordító küldetés véget. Egy olyan feladat várt rájuk, mely könnyű szerrel a legértékesebb dolgot kéri majd el tőlük: az életük hátralévő részét. Senki sem tudhatja, mikor éri utol a végzet őket és mit tesznek. Az utolsó pillanatban fog eldőlni minden.

Mert vannak emberek, akik sanyargonak a sorsuk miatt - ők azok, kik csak hamarabb megássák sírjukat. Mert vannak emberek, kik rettegnek és elmenekülnek a sorsuktól - csak hogy a végén egészbe elnyelje őket. S vannak emberek, akik elfogadják sorsukat - s egy pillanatra sem mutatják ki félelmüket. S ők lesznek azok, akik örökre megváltozatják majd a világ forgását.

Hát te melyik lennél..?

A gyilkos és allatomos szerkezet kattanás már-már visszhangozva járta körbe a környező üregeket s mindenkinek a szíve egyszerre dobbant - noha nem hazafiasságból. Egy konoha-i Kunoichi, Aikaho Mitsuko lépett rá az úgy nevezett "hentelő" csapdába, melytől szegény teremtés kőszoborrá változva mozdulatlanul szemlélte a környezetét és a többiek ténykedését. Volt aki heves brainstormingba kezdett és ötletről-ötletre haladt, volt aki egyszerűen leült a sarokba nézni a műsort, sőt olyan is volt, aki majdnem otthagyta volna a csapatát...

[Nashimaru Shizu]

Még mielőtt a tragédia bekövetkezett volna, jómagad a sarokba vetted az irányt, ahol mondhatni egy tűzrakóhely lett kialakítva. Az elégett tekercsekk és elszenesedett fadarabok között nem volt sok minden kivehető, a legtöbb mintha valami jelentés lett volna, olyan mondatfoszlányokat is ki tudtál venni, mint "az ellenállásnak támogatásra van szüksége" és "nem tudunk mindenkit a föld alatt elrejteni", majd helyzetjelentésekről volt szó, leginkább élelemről és fegyverekről.

Aztán találtal egy félig megégett levelet, amin a 89-es naplózott jelentés lehetett benne...

A sejtelmes, kicsit kormos levél nem folytatódik, egyedül a lap sarkán lévő kis vörös, megszáradt folt enged valamire következtetni...

[Behatoló csapat]

Mindenki bedobta a közösbe a legjobb tudását: Chakra-fonalak, amik lassítanák a csapda szétesését, emberi acél pajzs, sülyesztés, s utoljára pedig a Konoha-ból érkezett férfi mutatta meg tudását kicsit látványosabban. Zauki kezét a földre helyezte, majd szépen lassan az eddig létrehozott technikák mellé egy erőteljes faburok is elkezdett képződni, szinte hallani lehetett ahogy fapadlózott módjára recseg-ropog az anyag, majd a csapat vezetője a halálra rémült és könnyekkel küszködő Mitsuko elé állt, végül egy erőteljes előreugrással magával ragadta a lányt. Szinte a mozdulat megkezdése pillanatában egy körfűrészhez hasonlatos hang ütötte meg mindenki fülét, ahogy eszméletlen gyorsasággal darálja és kaszabolja a földet és a faburkot - a Chakra-fonalak épp, hogy egy tized másodpercre tartották csak fel az örjöngő fémes forgatagott, a fa burok pedig folyamatosan remegni kezdett, míg végül a teteje egy kicsit kilyukadt és égő szag ütötte meg mindenki orrát. A semmiből egy apró fémlapka száguldott ki a lyukból egyenest Shikoku Naoki felé, aki az utolsó pillanatban hajolt félre. A fémlap csak egy apró, de annál irritálóbb vágást hagyott az arcán, majd beleállt a szemközti falba. A sodronyok hangja lelassult, majd teljesen megállt. A faburok közepén lévő lyukból apró, fekete füstcsík emelkedett ki.

Aikaho Mitsuko túlélte a nikuya-t.

Mindenkiből egy óriási sóhaj távozott, ahogy fáradtan elernyedtek egy pillanatra izmaitok. Hasegawa Zauki már épp felállt volna, de kezei ottragadtak a talajban és érdeklődve tekint lefele. Zeeko félrelökve maga körül mindenkit próbál az említett Shinobi felé ugrani, de a semmiből az ottragadt kezek majdnem könyökig belemerülnek a talajba, majd egy baljós, fehér alak emelkedik ki a földből és erőteljesen lefejeli a Kumogakure-i ifjút, aki megtorpanva a támadástól megbénül s végül magával rántja a föld alá.

Mindenkinek egy lélegzetvételnyi idő jutott arra hogy felfogja, mi történt.

_EhhehHEh_ehhhHEH^hehhH_EHhhe^hHHEehh^hHEHh_hhihihihhah^ehHAHhah_haha

A rémisztő nevetések betöltötték az üregek miden szegletét.

-FUTÁS!- üvölti torokszakadtából Zeeko és megiramodik az üreg bejárata felé, ahol a hosszú folyosó volt.

Aki szenzori képességét veti be érzékeli, hogy szinte egyik pillanatra a másikra letettek körbe véve, szinte mindenhol "chakra-pamacsok" repkednek a földbe, akármennyire is furcsán érzékelheti ezt az ember.

Aki a folyosóra érve jobbra fordul láthatja a bejáratot, ahonnan a törmelék elzárta az útjukat s most ott egy seregnyi, sötétben álló alak vár rájuk vigyorgó arccal.

-ERRE!- üvölti Zeeko, ahogy két fehér testű lényt darabokra szel valamilyen láthatatlan szélpengével.

A falakból elkezdtek fehér kezek kinyúlni és a lemaradókra próbálnak leginkább rákapaszkodni. Nincs más út, csak előre a sötétségbe...

//Tisztában vagyok vele, hogy óriási kimaradás volt most több okból is kifolyólag, viszont pont az újra indulás miatt szeretném megtartani a szigorú határidőket és mindenkitől kérni, hogy tartsa ezeket be a legjobb akarata szerint.//

.::HATÁRIDŐ::.

2022.03.26. 23:59

Ebisu Hétf. Márc. 07 2022, 14:17

! Mesélői hírdetmény !

Hasegawa Zauki-t többszöri inaktivitás miatt kiveszem a történetszálból, karakterének a sorsát külön fogjuk megvitatni, nem szeretném ha tovább kellene bárkinek is várakoznia emiatt.

Ebisu

**Osumi Hiroto** Kedd Márc. 08 2022, 18:44

Mindenki előáll a maga kis ötletével, a maga kis tervével. Én sem vagyok kivétel. Noha egyesek nagyobb horderejű dolgokra képesek ebben a helyzetben, itt most az életek kerültek előtérbe. Végül aki tudott, hozzátett valamit Mitsuko és természetesen a többiek kimenekítéséhez. Egy sóhaj - ennyire van időnk és már jelentkezik is a következő probléma. Egy kéz ragadja meg a történtek hősét, mire én azonnal aktiválom a Zessenbaku nevű jutsumat - egy újabb undorító technika, amit felróhatnak nálam. Tekintve, hogy a hirtelen előtörő kéz a föld alól jött, nekem pedig nincs föld alapú technikám, az tűnt a legészszerűbbnek, hogy ha el is ragadják -ha valóban ez volt a cél-, később tudjam majd követni. A kart leszakítani nem lett volna értelme, mert ha ez valóban egy fejér lény, akkor nem sokat érek vele.

Félelmem hamar be is igazolódok, amikor lefejelik a kumogakureit, nem sok időt hagyva egyikünknek sem a cselekvésre. Nyelvemmel utána kapok, hátha sikerül visszarántani, de túl gyorsan történnek a dolgok - nem tudom megmenteni, de remélhetőleg az enzimmel sikerült lefröcskölöm, hogy később nyomon tudjuk követni. Fejem egy eldugott részében ott motoszkál a gondolat, hogy a teste fontos információkat rejthet, amiknek nem lenne jó az ellenséghez kerülniük, de sokkal fontosabb, hogy egy társunkról van szó, aki ráadáaul az imént mententett meg egy konohai lányt. Ha sikerül megjelölnöm, akkor valamivel nyugodtabban fogom menekülőre Zeeko parancsát követve, habár nem teljesen értek egyet vele. Tartottam ettől az eshetőségtől, bár én korábbra számoltam vele.

- Elkéstetek - szólok a fehér lényeknek, amennyiben azok észleltek már minket és követnek is -, tegnapra vártunk titeket.

Mindeközben Zeekohoz próbálok rohanás közben közelebb kerülni.

- Zeeko-san, ha elkerüljük az összecsapást, értesíthetik az ellenséget - mondom neki halkan. - Alapjáraton gyengék, bár Kenji-kun talán többet tud erről mondani. - Noha ilyen szűk területen a ninják nem igazán képesek megvillantani tudásukat, ráadásul a számaikkal sem vagyunk tisztában, valahova kiérve muszáj lesz szembeszállnunk velük.

**Doshiri Asuka** Szomb. Márc. 19 2022, 11:01

Ahol a part szakad

Mindannyian izgatottan figyeljük a csapdába esett társunkat, miközben együttes erővel a kiszabadításán igyekszünk. Majd megszólalt a kattanás és a nikuya lecsapott. A fegyver egyik védelmet a másik után törte át, mire végre megállt . A társunk viszont megmenekült, túlélte. Hatalmas sóhaj hagyja el ajkamat, majd hirtelen felhördülök. Zauki kezét elkapta valaki, majd az illető kiemelkedik a földből és lefejeli a srácot.
Ezután elszabadul a pokol... Nevetés tölti be a körülöttünk lévő teret. Zeeko azonnal kiadja a parancsot a futásra, így azonnal megiramodok. A folyosóra kiérve látom, hogy a bejárat felől számos ilyen fehér ember közeledik. Pár pillanatnyira állok csak meg, majd rohanok tovább Zeeko után. Ekkor hallom meg, hogy az egyik konohai harcolni akar. Nem állok meg, hanem megyek tovább, egyenesen a sötétségbe. Közben a falból is kezek nyúlnak ki felénk és próbálnak megállítani minket. Tudom, hogy ez még sok galibát fog okozni, ezért tenni kell ellenük valamit. Bábot most nem vetek be, Tenshi pont egy hasonló helyen veszett el. Nem, ide más megoldás kell. Genjutsu-ban nagyon jó vagyok, de amit most be tudnék vetni, az hatással lenne a többiekre is. Így hát futás közben megalkotok néhány kézpecsétet, majd hirtelen megérintem a földet.
- Sajin: Shisa! - aktiválom a technikát, majd két homok tigrist hozok létre.
Az egyik bestia a jobbomon halad tovább, közben a jobbról támadó karokat próbálja ártalmatlanná tenni. A másik pedig hátrafele halad baloldalt, így aki utánunk érkezik remélhetőleg csak egy oldalról kell, hogy fenyegetéssel számoljon. Jómagam pedig előveszek két kunait és azokkal vagdalkozva rohanok Zeeko után.

//Használt technika//

Sajin: Shisa // Homok Irányítás: Útmutatás
Határvidékek - Page 7 Latest?cb=20150409121448

A technikával létre lehet hozni egy homokszörnyet, amely nagyjából egy tigris méretének felel meg. A szörny képes támadni és elkapni az ellenfelet, de komolyabb fizikai behatás esetén elporlad. A technika létrehozható már meglévő homokból és a használó chakrájából kreált homokból.
Típus: Támadó
Besorolás: B
Chakraszint: 350

**Nashimaru Shizu** Szomb. Márc. 26 2022, 09:43

// Ahol a part szakad - Ebisu //

Megfontolt léptekkel közelítette meg a szoba sarkát. Kezét belemártva a hideg hamuba lökdöste arrébb az égett fadarabokat, kereste az olvasható állapotban lévő iratokat, jegyzeteket. Kevés meglepettséget okoztak számára a kivehető mondatok. Akármily tragédia és szenvedés lapulhatott a szavak mögött, valamelyest pontosan erre számított. Végül egy nagyobb, félig égett tekercset tapintott meg, melyet még maga elé sem vett, teljesen ki se nyitotta, de tekintete már lusta kényelemmel sétált a tartalmán. Az ezelőtti egyhangú iratok valamelyest ellazították idegeit, így szinte már unott tekintettel kezdte el fejében összerakni a mondatokat, ám ahogy halatt előre, ujjai egyre szorosabban szorították a tekercs lapját, szemei egyre szaporább tempóban ugráltak betűről betűre.

A nyugalom, melyet a csapda miatti kényszerpihenő kölcsönzött számára tovaszállt. Lábaiban megfeszültek az izmok. Kitörő erővel állt fel a tűzraksától, s indult el az eredeti Koreko Rui felé. Már formálódtak szájában a szavak ahogy nyújtotta felé a tekercset: "Koreko-san, épen maradt jelentés az ellenállástól". Azonban szavait félbevágta a sunagakurei parancsa, és a nikuya pengéjének süvítő hangja. Egy pillanatra a torkában érezte az izgalmat és félelmet, amit a konohai lány is érezhetett abban a pillanatban. Fejét a történések központja felé fordította, majd lélegzetét visszatartva figyelte azokat. Ahogy pedig látta, a lány épségben túlélte, másokkal együtt ő is felsóhajtott. Mielőtt még viszont megismételhette volna előző szavait, a rémület fagyos lehellete megdermesztette. A kumogakurei ninja kezeit elnyelte a föld, mintha egyenesen a pokolba húzták volna be. A látvány oly idegen volt a lánynak - annak ellenére hogy nem először volt benne része -, hogy csak tágra nyílt szemekkel tudta figyelni az eseményeket. Észbe csak akkor kapott, mikor kiemelkedett a sápadt-fehér emberszerű lény. Nagyot nyelt, majd érezte ahogy végtagjain végigszalad valami forró érzés, fejében pedig belenyilal a fájdalom, mely vékony ráncokat rajzolt a homlokára. Ha Koreko Rui ekkor nem vette el tőle a tekercset, eltette az övtáskájába, majd ugyanazt a mozdulatot folytatva előrántotta wakizashiját. Amennyire tudta ellazította testét, felkészülve kitörő, gyors mozdulatokra. Térdét enyhén behajlította, szemeivel kereste a helyeket ahonnan támadás érhetné. A felhőninja esetéből tanulva, saját maga alá tekintett először, készen állva hogy megmártsa meztelen pengéjét az egyik fehér gazba.

Zeeko szavai hamar érkeztek, a mégis lány kissé késve reagált rájuk. Elsősorban Koreko Rui megerősítésére várt. Habár testének minden porcikája Zeekot követte volna, ezt csak akkor tenné, ha erre Koreko Rui is ráerősít vagy látja hogy Rui is követi őt.

(...)

Zeekot követve a sötét folyosón, érezte ahogy szíve a torkában dobogott. Amennyire képességei és reflexei engedték, úgy forgatta wakizashiját a kinyúló kezek irányába. Fél füllel még hallotta is az egyik konohai kissé öntelt megjegyzését majd javaslatát, mely amellett hogy ráerősített a fájdalomra a fejében, kis hányingert is keltett a menekülő lányban. Kiérve a folyosóra, egy hosszabb pillantást szánt az ott sereglő lényekre, nem csak a meglepődöttség de a horror miatt is, mely elárasztotta gondolatait. Egy pillanatra újra érezte az elviselhetetlen fájdalmat, amit még Konohagakure ostrománál ismert meg először, a törmelékek alatt. Fantáziája lebilincselte elméjét ezekhez a gondolatokhoz, kreativitása pedig már gyártotta azokat, amik akkor következnének ha most elkapják. Kissé gyermeteg pánik fogta el, mely ellopta belőle az erőt, az akarást.

- Szerintem az ellenség már értesülve van. - Válaszolta a konohainak cinikusan, mellyel tehetetlenségét okozó gondolatait is elnyomta valamelyest. "Vagy értesítve lesz nemsokára. Ennyi rohadékból nem nehéz egynek elslisszannia". Folytatta volna, de inkább tartogatta erejét a túlélésre.

**Tsunomi Ai** Szomb. Márc. 26 2022, 20:36

// Ahol a part szakad //

Eleinte nem úgy tűnt, hogy bárkinek van kész terve és, hogy egyáltalán lesz valami kezdve a csapdába ejtett társunkkal, de végül, ki így, ki úgy próbálkozott. Én is megpróbáltam a magam módján segíteni, bár tény, hogy nem igazán erőltettem meg magam. Nem igazán érdekelt a lány sorsa, hogy bevalljam az őszintét. Egyáltalán nem figyelt maga elé, ráadásul alapjáraton se igazán próbált semmit se kiötleni a szorult helyzetébe, csak várt arra, hogy megmentsük. Az ilyen embereket pedig nem igazán kedvelem.
Végül, mint kiderült azonban az egész nem számít. A csapda fizikát meghazudtoló módon aktiválódott, ahogy a védelmet is sorról sorra darálta le. Mindent összevetve viszont a lány egy csoda folytán épen és egészségesen megúszta, hála az egyik kumoi shinobinak. Nem kerülte el a figyelmemet a fa technikák jelenléte is, melyet, bár nem voltam benne biztos, de a megérzésem és a látottak alapján a kumoi shinobi hozott létre. Emlékeztem még rá régról, az ő chakrájába éreztem azt a furcsa „érzést”, amit most is, és ez a különleges elem, nagy eséllyel megmagyarázná a dolgokat. Úgy voltam vele, ennek később utána kéne járnom, hogy pontosan mi is folyik itt, de egyelőre nincs itt ennek az ideje.
Ennek ugyanis főképp az az oka, hogy rajtunk ütöttek. Az említett férfit, kinek utána terveztem járni, természetesen elragadtak tőlünk, bár a chakrája intenzitásából és az eddig tapasztaltak alapján biztosan helytáll majd a szokatlan környezetben is. A hirtelen előbukkanó ismerős fehér emberkék láttán viszont akaratlanul is egy ciccenés hagyja el a számat.
~ Miért van az, hogy bárhová megyek, ezek a lények, mindenhol előbukkannak? – kérdezem magamtól szarkasztikusan, viszont nem gondolkodtam túlságosan sokat ezen.
Nagyjából a csoportosulás közepét vettem célba, hogy ne legyek túl elöl, se túl hátul se. Már tapasztaltam, hogy a harcstílusom ezek a lények ellen fabatkát se ér, így jobban járok, ha a többiekre számítok. Természetesen szenzor képességeimet latba vetve, futás közben azért oda-odaszóltam a többiekbe, ha egyik lény veszélyesen közel jelenne meg hozzánk, a konohai férfi sutymogását nem hallottam, viszont a kemuri társam cinikus válaszát igen.
Jellemző igen. Cinikus válaszra telik, de javaslatra nem. Sokat sejtetően Rui felé pillantok, reménykedve, hogy veszi a célzást és rendbe szedi a csapatot. Látszólag mindenki Zeeko felé húzódik vélemény és utasítás kapcsán, de Rui a csoport vezetője, neki kéne döntéseket hoznia. Ha ezúttal se fog semmit se csinálni, szerintem azzal végleg elásná magát, és nagy eséllyel elkönyvelhetjük azt, hogy nem hajlandó vezetőként viselkedni.
Akárhogy is, a Tantom segítségével próbálom távoltartani magamtól az esetlegesen felém nyúlkáló kezeket és csak reménykedni tudok abban, hogy nem fog senki sem robbantgatni egy barlang közepén. Akárhogy is. Egy biztos: vagy lefüleltek minket, vagy tégla van a csapatban, mert gyanús, hogy ilyen rövid időn belül kétszer is rajtunk ütnek.

**Yori** Szomb. Márc. 26 2022, 21:19

//Ahol a part szakad...//
Szerencse. Szerencse? Vagy szervezettség? Ki tudja. Végkifejlet szempontjából teljesen mindegy, hiszen lényegében karcolásokkal megúsztuk a brutálisnak beharangozott, és valószínűleg a küldetésünk végét jelentő fegyvert. Minden szupi szuper, élünk. Minden porcikám egyben, úgy néz ki én a szerencsések közé tartozom. A nemrégiben hozzánk csatlakozott, állítólagos felmentő ninjánk, akinek a neve sajnos a feledésbe merült számomra, hirtelen a neve után ment, igaz nem a feledésbe, hanem a padlózatba. ~ He? Ez a ninják közt normális? ~ Tettem fel magamnak a kérdést, de látszólag elsiklottunk a csapattagunk elvesztése fölött. Könnyen jött, könnyen ment, mosolyodtam el, de mennünk kellett tovább.
A következő hirtelen bekövetkezett dolgokra nem voltam teljes mértékben felkészülve. Furcsa fehér lények jelentek meg előttünk, ahogy kísérőnk futásra intett minket a falak hirtelen mintha életre keltek volna. Fehér kezek kezdtek kinyúlni a folyosó falaiból. Ijesztő volt, de nem volt idő megijedni, fel kellett készülni a legrosszabbra. Sajnos nem voltam éppen a csapat elején, így a nagy kavarodásban csak szövegfoszlányokat hallottam a többiektől, de láttam, hogy páran menekülés közben különböző jutsukat használnak védekezésül. Hirtelen kellett nekem is döntést hoznom. Kihasználva a helyzeti előnyt használtam a Doton: Iwa no Yoroi // Föld elem: Sziklapáncél technikát, aminek köszönhetően a testem megkeményedet, és szinte egy áthatolhatatlan pajzs lett. Elővettem a kusarigamám, és igyekeztem azzal távoltartani a tapizó kezeket. Mivel a helyzetünkből adódóan ténylegesen előnyben éreztem magam a föld elemű technikáim miatt elkezdtem lemaradni. Nem volt még pontos terv a fejemben, de abban biztos voltam, hogy ha a többiek tisztes távolságba kerülnek, vagy kijutnak a felszínre, akkor valahogy be kell omlasztanom a járatot. Abban az esetben, ha sikerül kiviteleznem a járat beomlasztását saját testi épségemet nem kímélve a Doton: Moguragakure no Jutsu // Föld elem: Vakond Rejtőző Technika segítségével igyekszem menekülni a helyzetből. Bár nem ismerem az ellenséget és nem biztos, hogy a járat beomlasztás megoldás lehet, hiszen a falból támadnak, de nem elhanyagolható a gondolat, hogy legalább lassítja őket.

Használt jutsuk:

**Koreko Rui** Vas. Márc. 27 2022, 17:40

[Fórumkaland: Ahol a part szakad]

Sikerült, Mitsuko túlélte a csapdát és senki sem sérült meg komolyabban. Ruinak feltűntek a földből előbukkanó gyökerek, amik a nikuya köré fonódtak. Csupán néhány pillanatra volt ideje ezen töprengeni, amikor a csapat egyik fiatalabb tagja lépett oda hozzá. Megszólalni már nem maradt ideje, mert a földből egy fehér lény bukkant fel a földből és az újonnan érkezett shinobi, Zauki karjait kezdte lerántani. Mielőtt még a közelébe érhetett volna, bármi is nyúlt érte, lerántotta a föld alá.
A Kage Bunshin közben feloldotta a technikát, így újra normál alakban láthatták a többiek, az eddigi fémes helyett. A jounin amint érzékelte az ellenség felbukkanását, megszüntette a Kage Bunshin no Jutsut, hiszen minden elérhető chakratartalékára szüksége lehetett.
- Shizu - fordult oda gyorsan a kunoichihez. - Vigyázz a tekercsre, rád bízom!
Túl sok ideje nem maradt kiadni az utasítást, de remélte ennyi elég lesz. Szenzor képességeit bevetve, elkezdte felmérni a környéket. Az ijesztő nevetésnél sokkal aggasztóbb volt az a rengeteg különös chakra, amit érzékelt. Zeeko azonnal futásra szólította fel a csapatot, amit mindenki megfogadott.
A folyosóra kiérve, fehér lények sokasága fogadta a ninjákat. Rui ugyan csak jelentésekből értesült az eseményről, viszont a leírások alapján ezek megegyeztek azokkal, amik a Chuunin Vizsgán is felbukkantak.
*Úgy tűnik, sokkal nagyobb dologba tenyereltünk, mint egy egyszerű felderítés. Bárkik is rabolták el Danzou-t, közük van ahhoz, ami Iwában és Kiriben lezajlott.* Gondolatmenete közben aktiválta a Chakra no Mesu technikáját, amivel kézfejei körül éles chakrapengéket formált meg. A kinyúló kezeket ezzel igyekezett levágni. A vörös hajú jounin maradt utoljára, a többieket előre engedte, itt is kellett valaki, aki feltartja a fehér lényeket.
Amint mindenki az alagútba ért, ő is nekiiramodott. Ahogy haladtak előre, tekintete találkozott a fehér hajú kunoichiéval.
- Ai, szükségem van a segítségedre, hiszen neked is vannak szenzor képességeid. Sokan vannak, így csak a technikáinkat fogjuk feleslegesen pazarolni. Pontosan meg kell határoznunk a helyüket!
Osumi javaslatára elkezdte keresni Kenjit, hiszen neki komolyabb tapasztalata volt ezekkel a lényekkel.
- Kenji, mondj el mindent, amit tudsz ezekről a lényekről! A leglényegesebb információk érdekelnek, de igazából bármi jól jöhet.
*Ezekben a szűk járatokban egymást is könnyen megsebesíthetjük, ha nem megfelelő technikát választunk. Nyílt terepen már könnyebben fogunk boldogulni. Muszáj lesz harcolnunk, ezt már nem kerülhetjük el.*
Közben persze, amint megpillantott egy közeledő lényt, a még mindig aktív technikájával igyekezett semlegesíteni a támadókat. Ha van egy kis ideje, hangszálaiba áramoltat némi chakrát és az Utsusemi no Jutsut használná arra, hogy az üzenetet mindenkihez eljuttassa.
- Amint nyitottabb helyre érünk felvesszük a harcot. Az alagútba senki, ismétlem senki nem megy vissza! Maradok hátul, amint kijutottam, akár Doton, akár robbanó technikákkal be kell omlasztanunk a helyet. Mivel sokan vannak, Ai segítségével pontosan fogom meghatározni a helyüket. Célzott támadást várok mindenkitől. Igyekezzünk megtartani a távolságot, inkább távolsági technikákat részesítsetek előnyben! Akinek van csapda technikája, használja, a túlerő lelassítására jól jöhet!
További instrukciókat most nem ad, mert bárhogy alakulhatnak az elkövetkezendő percek. Úgy tűnik, már a küldetés elején sincs nyugtuk, ez pedig csak fokozódni fog.
Fuuton technikáit egyelőre nem veti be, mert könnyen visszaüthet rájuk egy erősebb támadás. A fehér lények egyelőre csak azzal próbálkoznak, hogy megragadjanak valakit, mintha semmilyen támadó technikával nem rendelkeznének. Sajnos a létszámuk miatt így is komoly ellenfélnek bizonyulnak. Ha kijutnak a járatból, egy részét már sikeresen veszik az akadályoknak.

Spoiler:

//Elnézést a késésért és köszönöm szépen a haladékot! Sajnos nem úgy alakult ez a hónapom, ahogy elterveztem, családi okok miatt. A poszt is kicsit gyér lett, a következő körben igyekszem visszahozni a korábbi szintet.//

Ajánlott tartalom