Re: Határvidékek

**Osumi Hiroto** Vas. Jún. 27 2021, 12:04

Érdekes népek ezek a kemuriak. Az egyik az éles eszüket dicséri, a másik pedig egy olyan egyszerű logikai dedukciót nem képes levezetni, hogy ha a túlzott bizalom a korai elhalálozások oka, akkor pont, hogy át kellene esni ezen a vizsgálaton, mert ha vajon megbízunk egymásban, az később még gondokhoz vezethet. Koizumot is megértem, noha egy kissé túlzónak tartom a viselkedését, amíg nem árt a csapatnak, vagy annak egységességének, addig nem szólok közbe, a feladatomra koncentrálok. Ha esetleg harcig fajulna a dolog, én lennék az első, aki közbelép, de erre nem kerül sor, nekem pedig az is elég, ha mindenki igazolja magát valamilyen módon. Csakhogy nem mindenki igazolta magát..

Egy ideje hátra-hátrapillantok már a kemurigakurei küldöttség felé. A vörös hajú lányt figyelem, nem azért, mert gyanúsnak találom, hanem mert szeretnék valahogy a közelébe férkőzni, nekem ez azonban nem megy olyan könnyen. Ráadásul társai gyűrűjében még nehezebb dolgom van, de valahogy lelket akarok önteni belé a tegnapiak után. Lassan lemaradok a csapatomtól és lassabb ütemet veszek fel, hogy közelebb kerülhessek.

- Szia - intek neki, miután hagyom, hogy beérjenek. - Láttam, hogy tegnap nem vettél részt a szűrésen. Remélem, nem viselt meg túlságosan a dolog. - Akár válaszol, akár nem, elmondom neki, miért szólítottam meg. - Csak szerettem volna tudni, hogy jól vagy - vakarom meg a tarkómat. - Számítunk rád.. Rátok - fejezem be egy barátságos mosoly kíséretében, majd visszasietek a konohaiakhoz.

Velük folytatom tovább az utamat a domb aljáig, ahol Zeeko újabb eligazítást tart és innentől már komolyabban kell venni a haladást is, nem szakadozhatok le bájcsevegni, oda kell figyelni, mégsem aktiválom a Muon Satsujin no Jutsut - korábban már megtettem és most feleslegesnek tűnik. A későbbiekben még segíthet. De ez volt talán a hibám.

Egy robbanás rázza meg a környéket és ekkor már aktiválom a technikát. Zeeko szavai csak megzavarnak a koncentrálásban, talán ezért is veszem túl későn észre a madárrajt, velük a bombákat. Több lehetőség is az eszembe jut, végül arra jutok, hogy a sunagakureiek biztos meg tudják védeni magukat, én azonban leginkább a társaim életéért vagyok felelős és nem akarok nagyobb bajt okozni, mint amekkorában már eleve is vagyunk. Egyedül csak a kemurigakurei delegációért aggódok, mikor a Hari Jizou no Jutsuval körbefonom társaimat és egy belülről puha, kívülről a lehető legkeményebb hajzuhatagot hozok létre körülöttük, a fejünk fölött húsz centi rátoldással. A kézpecsétek létrehozásakor körbenézek és látom, hogy senkinek nem tűntek fel a támadók, így mindenkit körbeveszek, akit elérek. A füst shinobikat csak azért nem védem meg ezzel, mert az feltűnő lehetne messziről, márpedig továbbra is rejtve kell maradnunk. Egy ilyen támadás után csak arra lehet gondolni, hogy már lelepleződtünk, de ha mégsem, nem kockáztathatunk ennél többet, ezen kívül abban sem lehetek biztos, hogy a védelmem elérne hozzájuk. Ha a robbanások kárt tennének a technikában, akkor folyamatosan pótlom az esetlegesen keletkezett lyukakat a védelmen.

//Használt technikák:

Muon Satsujin Jutsu // A Néma Gyilkolás Technikája
Kirigakure sajátos taijutsuja, lehetővé teszi a használója számára, bármilyen látásviszonyok között, hogy csakis annak hangja és mozgása alapján is követhesse és közelítse meg az áldozatát, anélkül, hogy az észrevenné vagy akár csak meghallja, és úgy támadjon rá.
A technikát a legkorábbi tanulmányokkal együtt kell elkezdeni kifejleszteni a használóban, mivel csak ekkor fejlődnek ki olyan testi reakciók, amelyek engedik a technika végrehajtását.
Besorolás: D
Megjegyzés: Alapképesség Kirigakure shinobiknak
Chakraszint: -

Ninpo: Hari Jizou // Ninja Művészet: Tüskés Védelmező

A kézjeleket követően a ninja haja megnő, és beborítja az egész testét, majd megkeményedik és tüskés burokként fogja körbe azt, megvédve a fizikai támadásoktól.

Chakraszint: 250

Besorolás: B//

**Koreko Rui** Vas. Jún. 27 2021, 19:47

[Fórumkaland: Ahol a part szakad]

Elindultak a nyílt terepen, és Rui nagy szerencséjére senki sem ellenkezett igazán. Igyekezett minden reakcióra figyelni, hallgatta a felvetéseket. Az indulásuk óta foglalkoztatta a gondolat, amit végül többen kimondtak. Talán másoknak is csak a fejében fordult meg, mindenesetre ha már felvetődött, úgy döntött nem hagyja szó nélkül.
*Tényleg feltűnőek vagyunk ennyien. Muszáj lesz szétválnunk, amint Iwagakure közelébe érünk. De mégis mi alapján alkossam meg a csapatokat? Engem bíztak meg a vezetéssel, vigyáznom kell rájuk. Zeeko-t leszámítva tizenketten vannak, így kell kalkulálnom a továbbiakat.*
- Valóban, felderítő küldetéshez képest sokan vagyunk, könnyen szemet szúrhatunk az ellenségnek, akár jóval a célunk elérése előtt. Iwagakure no Sato falain belülre 3-4 fős csapatokban fogunk besurranni. Egyelőre viszont maradunk együtt, lopakodva, a lehető legóvatosabban haladunk előre. Amint közelebb érünk a faluhoz, csapatokra oszlunk és külön-külön folytatjuk tovább az utat, remélhetőleg kevésbé leszünk észrevehetőek.
Asuka és Naoki képességeit nagyjából ismerte, tudta róluk, hogy Chuuninok, viszont a többiekről még nem tudott megfelelő képet alkotni. A Kagura Shingan segítségével pedig csak az információk egy részét tudta volna meg. A kémspecialista válaszolt a felmerült kérdésekre, majd visszatért a homokfalusi csapathoz. A vörös hajú Jounin csöndben maradt, bár biccentett egyet, tudomásul véve a férfi ellenérzéseit azzal kapcsolatban, mennyire nem szeret sok emberrel együtt dolgozni. Tekintete majdnem olyan semmitmondó maradt, mint a shinobié, persze belső hangja egyáltalán nem maradt csöndben.
*Megértem, nekem se olyan könnyű ez a helyzet. Vezettem már korábban csapatot, vesztettem is el embereket, szóval ha választhatnék, inkább egyedül, vagy csak 1-2 emberrel vinném végig a feladatot, de parancsot kaptam, amit teljesítek. Több szem többet lát és több fül többet hall alapon egy kis szerencsével az előnyünkre fordíthatjuk ezt a létszámot.*
Az út további részében csöndben maradt, inkább figyelte a környéket, minden apró jel vagy zaj fontos lehetett. Követték a folyót, ami kisebb vízeséssé változott, majd egy lyukba zuhant alá. Ennyi vízzel szerencsére a zöld szemű kunoichi is megbirkózott. Lenézett a lyukba, ezért látta merre haladt tovább a folyó, vagyis már csak patak. Talán túlságosan is óvatos volt, messze jártak még Iwagakure no Sato-tól. Amikor Zeeko aggodalmát fejezte ki a madarak hiánya miatt, még inkább élesítette érzékeit. Ruinak szintén feltűnt a nagy csend. Bár sosem járt erre, az élővilágnak valamilyen nyomát már fel kellett volna fedezniük, azonban minden kihalt volt. Még a Föld országához képest is.
*A sivatagban több élet zajlik, mint itt.* Jegyezte meg magának a Jounin.
- Ezeket nem kötötték az orromra, Zeeko - válaszolta a homokfalusi kunoichi. Hangját ő sem emelte fel, szinte suttogott. - Viszont, ha jól értesültem bizonyos eseményekről, nem csupán Iwagakure falain belül történtek aggasztó események, hanem a világ más részein is. Konoha elpusztult, a háborúból pedig épphogy kezdünk talpra állni. Mozgósítottak minden elérhető shinobit - itt tartott egy kis szünetet. Fejét kicsit oldalra fordította, kereste a megfelelő szavakat. Gyorsan hátrapillantott, mintha csak meg akart volna győződni róla, mindenki épségben van és követi.
- Aggódom értük, éppen amiatt, amit mondtál. Kövesd a parancsot, vigyázz ránk! Így legalább Asukát és Naokit viszonylagos biztonságban tudhatom. A többiekre majd vigyázok, remélem nem vallok kudarcot.
Talán a kelleténél többet mondott, viszont úgy érezte, őszinte lehet a kémspecialistával. A terepviszonyok megváltoztak, sokkal nyitottabbá vált az út. Szerencsére néhány fedezék azért akadt. Zeeko kiadta a parancsot, most már tényleg csapatokra oszlottak, úgy haladtak tovább. Rui chakrát irányított a lábába, ezzel szaporázva meg lépteit. Csöndben haladt, közben pedig figyelt minden apró jelre, ami támadásra utalhat. A homokfalusi kunoichi bízott a férfi képességeiben, ezért sem szólt a terv ellen semmit.
Ugyan lassabban haladtak, viszont a sziklák valamennyire elrejtették őket. Már majdnem kezdett kicsit megnyugodni, amikor robbanás rázta meg a környéket. Ninja ösztönei és teste azonnal akcióba lépett. Készen állt azonnal létrehozni akár védekező, akár támadó technikát.
*Máris megtámadtak volna bennünket? Hiszen messze vagyunk még Iwagakurétól.* Futott át az agyán. Bár úgy tűnt, csupán véletlen esemény volt, mégis mindenki a környéket figyelte, újabb esemény után kutatva. Hosszú percekig úgy tűnt, véletlenszerű esemény fültanúi voltak, amikor az égen feltűnt egy madárraj. Korábban a homokfalusi férfi megjegyezte, milyen csendes a környék, nincs nyoma madaraknak.
*Meglettek. Viszont nagyon rossz érzésem van ezzel kapcsolatban.* Amint erre gondolt, észrevett egy fura, szárnyas lényt. Egyelőre még nem tudta megmondani, valamilyen élőlényt pillantott meg, vagy esetleg egészen mást.
Ellenben az a tény, hogy apró gömbök kezdenek el rájuk hullani, szinte azonnal cselekvésre készteti. Kézjeleket pörget végig, közben folyamatosan az jár a fejében, muszáj megakadályoznia, hogy ezek földet érjenek. Vagy rosszabb, valakire ráessenek. Miután végez a pecsétekkel, tenyereit a földre csapja, majd aktiválja a Doton: Doryuu Heki nevű technikát. Már meglévő földből hozza létre, és chakrájának segítségével igyekszik úgy irányítani a földfal létrejöttét, hogy nem teljesen függőlegesen hozza létre a falat, hanem kicsit megdöntve. Ezzel próbál a fejük fölé némi védelmet képezni, ami alá vagy mellé be tudnak húzódni a többiek. Mivel ez a chakratartelékos alkalmazási mód, arra használja azt a pluszt, hogy a lehető legjobban megvastagítsa a falat. Kupolát ezzel ugyan nem tud létrehozni, mégis talán elég lesz a nagy részét visszatartani. Közben megüti a fülét az egyik csapattag hangja, megpróbálja a többiekkel együtt ő is visszaverni a bombákat. Mert közben mindenki számára világossá válik, mégis mi történik, robbanó-, fény és füstbombákat szórnak rájuk az égből. A fényeket viszonylag könnyen ki tudják védeni, a füsttel viszont meggyűlhet a bajuk. Az idő fogytán, egy jutsura van elég ideje, azt pedig elhasználta.

Spoiler:

**Doshiri Asuka** Szomb. Júl. 03 2021, 00:23

//Ahol a part szakad//

Csendben hallgatom a beszélgetést, de nem szólok közbe. Olykor-olykor forgatom a szemem, de nem teszek megjegyzést. Inkább nem... Viszont nagyon úgy érzem, hogy a felderítőnk sem tud sokkal többet nálunk. Lényegében éppen a vesztünkbe rohanunk. Amikor elindul a csapat, némán megyek a többiekkel, közben folyamatosan a környezetet pásztázom. Néha megnézem magamnak a társakat is, próbálom megjegyezni az arcukat. Jól jön, ha harcra kerül a sor és felismerem ki van velem.
Út közben Zeeko halkan beszélni kezd Ruihoz. Mivel én elég közel vagyok, így hallom, hogy nincs túl jó véleménnyel a társaságunkról. Igaz, nem ismerem a többieket, de nem hiszem, hogy meghalni küldték őket ide. Az lehet, hogy elég vegyes a társaságunk, de most vigyáznunk kell egymásra, attól függetlenül is, hogy ki melyik falu szimbólumát viseli.

Már jó ideje tart az utunk, szerencsére eseménytelenül. A távol valamilyen madarak hangját lehet hallani, de így ennyi alapján nem tudom beazonosítani őket. Majd hamarosan a távolban robbanások zaja hallatszik.
- Kezdődik... - dünnyögöm.
Ezt követően hatalmas madársereg repül az irányunkba. A kezem azonnal a kunai tartómhoz siklik, viszont nem veszek elő egyetlen fegyvert sem, hiszen tovább állnak. Azonban itt még nincs vége... A "madárfellegben" valami más is van. Valami nagy és fehér színű. Nincs túl sok idő a bámészkodásra, hiszen máris bombák zuhannak le az égből.
A csapatunk vezetője is azonnal reagál, de ezt én nem várom meg. Villámgyorsan körbenézek, így látom, hogy néhányan nem tudnak időben reagálni. Éppen ezért kinyújtom feléjük a karomat majd chakrafonalak hagyják el az ujjhegyeimet.
- Engedjétek el magatokat! - szólok oda a társaságnak (Shizu, Yori, Kenji, Mitsuko és Junohara), majd a chakrafonalak segítségével megpróbálom odahúzni őket magamhoz.
Ha szerencsém van, akkor Rui technikája megvéd a bombáktól, illetve én is kihúzom a csávából öt társamat. Ha nincs? Az kellemetlen.

**Tsunomi Ai** Szomb. Júl. 03 2021, 20:43

A csapat szépen lassan kezdett megindulni a síkság felé. Legalább ebben egyetértünk, vagy legalábbis a többség. Bárhogy is haladjon a dolog, érzem, hogy egyre jobban és jobban fordul meg a fejemben a gondolat, hogy ezzel a csapatfelállással, nem fogunk semmilyen sikert felmutatni. Bosszantó volt, de nem vagyok csapatvezető. Nagy eséllyel a többség nem lenne itt, ha rajtam múlna. És Ruinak is ezt kellene tennie, ahelyett, hogy mindenféle kérdés nélkül engedi a jelenlévőket a küldetésbe. Ha el fogunk bukni, nagy eséllyel a szigor elhalasztása miatt történik majd ez. De végül sóhajtok és végül nem mondok semmit. Ezzel bár én is „bűnrészessé” válok, de ha minden kötél szakad, akkor legfeljebb egyedül térek majd haza, hisz megkaptuk utasításnak, hogy ne hősködjünk. Végül megindultam a vezető duo felé és felvázoltam nekik az elképzeléseimet a további dolgokról, némi kérdéssel karöltve. Bár felvetéseimre többen idegyűltek a csoporthoz és egyet értettek a velem, a kémspecialista látszólag nem igazán tűnt úgy, hogy hosszú távú terveket szánt nekünk. Mindezek után, az egyik fiúhoz fordulok, aki Yoriként mutatkozott be.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy amennyiben olyan helyzet áll benn, nagy eséllyel már azelőtt elvágják a torkod, mielőtt beérnél. Arról nem is beszélve, hogyha bajt keversz, nem lesznek veled elnézőek. Belopakodnunk kell, nem pedig betörnünk. – mondom neki nyugodt hangon, bár kissé feszülten.
A feszültségem oka persze részben ő volt, hisz megint egy olyan terv, aminek végrehajtása lecsökkentené a sikerünk egészét, de valójában leginkább a többi hasonló tervek bosszantottak. Mindenesetre ezután inkább visszasoroltam a többi Kemurigakurei közé, mert a végén csak tovább bosszankodok. Igazából bár elhatároztam magam, hogy egymagam fogok cselekedni, amint elkezdjük a dolgainkat.
Végül tehát, így a „hátvédként” maradva a csöndes csoporttal folytattuk előre az utat, egyáltalán nem a táj „szépségét” figyelve, leginkább azt, hogy miképp ütetnek rajtunk. Amúgy is ritkán vonzottak a természet szépségei, valahogy a ninja-képzésem eléggé kiölte belőlem ezeket az érzéseket. Persze nagy eséllyel meg fog ártani, hogy mindenhol az ellenséges rajtaütést várom, de ettől függetlenül egy ilyen ellenséges területen az fog elsőként kihullani, aki nem áll készen bármikor bármire. Talán épp emiatt tűntek fel azok a furcsán hirtelen megjelenő madarak. Őszintén. Egy ilyen kihalt területen gyanús, ha az egyik percből a semmiből madarak raja kezd el felénk szállni. Főleg úgy, hogy másutt nemrég egy velőtrázó robbanás történt, mely során reflexszerűen hátraugrottam és tantomat előkapva készültem a támadásra, de semmi egyéb nem történt, csak a felénk repülő madárraj. Azonban mielőtt bármire reagálhattunk is volna, már repültek is felénk a kis bombácskák. Őszinte leszek. Meg sem fordult a fejembe, hogy esetleg valakit meg kéne védenem. Sajnos nem vagyok az a típus, aki egyáltalán képes lehetne rá. Épp emiatt az egyetlen dolog, mikor érzékeltem a közeledtét a bajnak, egyszerűen az volt, hogy oldalra vetődtem, megpróbálva az egyik szikla fedezékébe szökkenni, hogy legalább az egyik irányból stabil „védelmem” legyen, majd szinte ezzel egyidőben létre hoztam 5 Kage Bunshint, akik széttárt karral vetődtek rám, és mindegyike saját testével védett engem, ahogy összekuporodva arcomat eltakarom karommal. A klónok a végső csapást bekapva még fennmaradnak pár pillanatig, így abban reménykedek, hogy a robbanások törmelék és tűz kárját sikerül a lehető legjobban minimalizálnom. Összeszorított fogakkal reménykedtem, hisz ez volt a legtöbb amit tehetettem. Végül, ha a robbanások és villanások elmúltak és néhány másodperces csönd után, kissé fellélegezhetünk, szinte azonnal kiterjesztem a chakrám, hogy megnézzem, hogy van-e ellenséges csapat a közelben.

Ha nincs és nem érkezik újabb hullám
Felsóhajtok megkönnyebbülten, majd remélhetőleg a már távozó madárraj felé nézek. Leválaszthatnánk, de ha sejtésem igaz, csak a saját sírunkat ástuk volna meg. Végül a nem lett súlyosabb bajom, úgy felállva szétnézek a jelenlévőkön, hogy kit mennyire viselt meg a dolog és végül ismét Ruihoz és a Kémspecialistához megyek, ha még életben vannak.
- Azt hiszem ez pont megfelelő alkalom arra, hogy szétváljunk. Túl sokan vagyunk. Jelenleg egy tucat céltábla vagyunk egy ünnepi céllövöldében. Ha kicsit is számít Önöknek a küldetés sikere, megfontolja, amit most mondani fogok: Engedje útjára az embereket. – kissé komikusan nézhetett ki, hogy a jelenlévők közül a legfiatalabb személy „száll szembe” a vezetővel, de ha senki se teszi meg, akkor kénytelen vagyok nekem megtenni ezt – Őszintén véleményem alapján mondom, hogy semmi esélye nem volt már az elejétől, hogy mindannyian bejussunk a faluba. Lehet, hogy pesszimistának tűnhetek, de egy ilyen kaliberű küldetésen bolond, aki azt hiszi minden jól alakul. Rövid leszek: javaslom, ossza fel a teljes osztagot, legfeljebb három-négy fős osztagokra, és míg a fő csapat, akiben megbízik, folytatja az útját a falu felé, a többieket küldje el a falun kívüli őrpontokhoz. Ha van, valamilyen információ ott biztosan ugyanannyi eséllyel találunk, mint a faluban.
Talán eddig nem gondoltak bele, de egy ilyen szituáció azért elég gyanús. Nagy eséllyel shinobi, vagy sima betanított állatok voltak azok a madarak, akiknek személyes véleményem szerint az volt a feladatuk, hogy minden ismeretlen eredetű entitást felrobbantsanak. Nem egy rossz taktika, hisz ha a madarak robbantottak, tudni lehet, hogy valakit láttak, ha pedig nem tértek haza, szinte biztosan olyan ellenség érkezik, akik elég erősek ahhoz, hogy egyrészt elkerüljék a bomba felleget, másrészt kiiktassák a bombázókat. Mellesleg ilyen szituációkban, ahol a falu felett frissen átveszik a hatalmat, személy szerint felelőtlenség lenne a hátvédünket feltölteni olyan emberekkel, akik nincsenek informálva. Az én elméletem szerint olyan shinobikkal kellene találkoznunk az őrhelyeken, akik informálva vannak. Mellesleg. Elég nagy a valószínűsége, hogy minél közelebb kerülnénk a faluhoz, annál gyakoribbak lennének ezek a kirobbanó meglepetések. De végül mindegy. Arról, hogy mi lesz Ruinak kell döntenie. Ha végül úgy dönt, hogy elveti a tervemet, csak egy néma „cöh” kíséretében visszasorolok és többet nem szólalok meg, viszont fejben már elkönyvelném ezt a küldetést egy bukásnak.

Ha van ellenség
Felkapom a fejem és felpattanva a csoportom felé fordulok.
- Mindenki talpra! Társaságunk van!
Ezután máris elő is kapok 3 mérgezett senbont a jobb ujjaim közé szorítva 1-et, 1-et, majd bal kezembe a tantommal készen állok a rajtaütésre, miközben megpróbálok magamnak árnyékosabb helyet keresni, ahol talán meglephetem a rajtaütőket.

~~~
Használt Technika: Kage Bunshin (5 klónnal)

**Naito Kenji** Szomb. Júl. 03 2021, 22:00

// Ebisu – Ahol a part szakad //

Hosszú és zavartalan monoton séta vette kezdetét. A táj ismeretlen volt számomra, de próbáltam nyitott szemekkel és fülekkel követni a csapatot. Természetesen a konohai delegáció közelében maradtam, mert mégis csak azokban bíztam meg jobban. A többiekben nem igazán, mert senkit nem ismertem és ez bosszantó is volt. Még, ha egy a küldetésünk célja, akkor sem tudtam teljes bizalmat táplálni feléjük. Még Naoki volt az egyetlen, aki több bizalmat kapott tőlem, de ő csak amiatt, mert azon a napon már harcoltam mellette… De ez nem jelentette azt, hogy teljesen ismertem őt. A bizalmatlanságot viszont ki kellett ölni magamból, mert a küldetés sikeressége volt a cél. Ehhez, ahogy haladtunk tovább, kisebb csapatokban kellett tovább haladnunk, a legkisebb feltűnést keltve. Fedezékről-fedezékre bujkáltunk… mindaddig, ameddig egy robbanás nem történt. Azonnal felkaptam a fejem és kerestem annak irányát. Onnantól, hogy a madárrajt megpillantottam, az események csak gyorsultak… Annyira elvonták a figyelmemet, hogy csak akkor eszméltem fel, mikor egy kisebb gömbszerű valami csapódott le tőlem nem messze. Gondoltam magamban, hogy ennyi, lelepleződöttünk, végünk van.

//Amennyiben Yori terve sikeres//
Csak a nevemre kaptam fel a fejemet. Egy bólintással jeleztem, hogy vettem a tervet és készenlétben voltam, ha ellátás kellett. Persze előbb túl kellett, hogy éljem ezt az egészet és ameddig mindenki a technikája előkészületeivel volt elfoglalva, addig én igyekeztem minden egyes becsapódást elkerülni. Mivel nekem nem volt semmilyen védő technikám, ezért igyekeztem minden olyan csapattársamat a dóm védelme alá rántani, akit láttam, hogy nem tud időben ott lenni. S remélhetőleg a legkisebb sérüléseket is elkerülve.

//Osumi segítsége esetén//
Meglepődve veszem tudomásul a körém tekeredett hajzuhatagot. Belül puha volt, kívül azonban nem tudtam volna megmondani, hogy milyen. Azt viszont tudtam, hogy talpon állva nagyobb „csomó” kellett, ezért a lehető legkisebb pózba próbáltam meg összehúzni magam a földön. //Gondolom mindenkit egyenként teker körbe, de ha nem, akkor is ugyanígy cselekszik Kenji// A robbanások nem voltak kellemesek, de bíztam abban, hogy minél hamarabb véget ér és Osumi technikája kitartott a végéig. Bárhogy is lesz, az életemet is megmentheti ezzel.

//Rui és Asuka kombó létrejötte//
A becsapódott bombák elkerülése nem volt valami kellemes játék. Egyáltalán nem tudtam megállapítani azt, hogy melyik füst, melyik fény vagy hogy melyik volt robbanó. Igyekeztem mindegyiket elkerülni, mert nem lett volna kellemes és egészséges, ha az egyik lerobbantja a lábam. Asuka hangja miatt viszont felkaptam egy fél pillanatra a fejem. Amennyire tudtam, igyekeztem felmérni a terepet és látva, hogy csapatunk vezetője egy falat emelt védelem gyanánt, megpróbáltam abba az irányba megindulni. A lazítást nem tudtam hova tenni, de ahogy megéreztem az idegen chakrát, egy pillanatra ledermedtem. Nem volt teljesen olyan, mint a sajátom, hiszen a tanulmányaim szerint a test nem szereti az idegen chakraáramlást a testében. Mégis, mintha nem ártani akart volna, hanem megmenteni… Emiatt próbáltam megparancsolni a testemnek, hogy hagyja neki és így talán épségben és még időben a fedezékbe juthattam. Ott pedig közel húzódtam a falhoz és vártam azt, hogy alábbhagyjon a robbanás…

//Az események lezajlása után, bármelyik védelem is sikerült//
Reménykedtem abban, hogy épségben vagy ha nem is, minimális sérülések árán, de megmenekültem. Rá kellett jönnöm, hogy kellett egy védelemre alapuló technikát tanulnom és nem csak olyat, amivel magamat tudtam megvédeni. Orromat eltakarva a lehetséges füst miatt, megpróbáltam felmérni a terepet. A sikeres megmentőnek egy biccentéssel köszöntem meg jelenleg, majd később szóban is megejteném az illetőnek. Ha volt sérült és volt idő, képességeimhez mértem, megpróbáltam ellátni a személyt, származástól függetlenül.
Ha persze nem sikerült a megmenekülés… nos, szép virágot kérnék a síromra.

**Misage** Vas. Júl. 04 2021, 00:23

// Ebisu - ahol a határidő közeleg //

Megvan, hogy miként jellemeztem korábban a kéretlen ötletbörzét, amit tartottunk? Pontosan, kéretlenként. Mindenki azt hiszi, hogy az ő tervei olyan fontosak, egyediek és hasznosak, hogy ezt a vezetőnek feltétlenül tudnia kell. És hogy akkor miért szálltam be én is a dologba, ha így gondolom? Mert amíg nem vagyunk benne a tényleges éles helyzetben, addig igenis jól tudnak jönni az értelmes javaslatok. A retardált ötleteket meg nem kell figyelembe venni. Vegyük páldául a denevéreimet: többet érnek, mint az állítólagos kémmester, feltéve, ha élek addig, amíg visszajönnek az infóval. Ezt harc közben, vagy csak úgy szimplán egy éles helyzetben felesleges lenne bárki orrára kötni, mert akkor az érétkes időt rabolnám, miközben tényleges eredményekkel még nem szolgálhatok. Ilyenkor viszont nem árt a vezető tudtára hozni a kis magán akciómat. Szóval lenyeltem a magammal és a többiekkel szembeni ellenérzésemet, amiért nekiálltunk ötletelni annak ellenére, hogy senki sem kérdezett, és inkább a feladatunkra koncentráltam. Azt persze még sikerült elkapnom - fejlett hallásomnak hála -, ahogy kémmester megjegyezte a főnökasszonynak, hogy utál ennyi emberrel dolgozni, de egy mosolynál több látható reakciót nem váltott ki belőlem.
~ Én is, hidd el. De a nagyágyúk pont annyira leszarják az én véleményemet, mint amennyire a tiédet is.
Ennél több figyelmet viszont tényleg nem kapott a fickó, mert feltűnt a számomra teljesen undorítónak tetsző terep, és itt bizony már lopakodni kellett. Persze nem az előtt, hogy a kémmester megint nem volt képes lakatot tenni a szájára. Igen, szívás, ha a csapatban vagyok. Túl jó a fülem, de nyugalom, szándékosan ilyen. Mások bosszantása érdekében. Még véletlenül sem azért, mert hasznos lenne.
~ Lesz itt meglepetés, ha a hiraishint várod, haver! Kettő használót is kaptál, érd be ennyivel! Már persze, ha nem az áll a háttérben, hogy a szőkékre buksz...
- Szerintem egyedül többet öltem, mint amennyit te valaha fogsz... - motyogtam a bajszom alatt, mielőtt szétváltunk volna. Az alapján, ahogy tovább mentünk, vagy magától is rendelkezett egy minimális ésszel és tapasztalattal a fickó, vagy tényleg jót tett a kupaktanács.
~ Ezek szerint most indul be. Lehet, hogy nem ártana felkészülni a harcra. Ha nem muszáj, nem akarom felfedni egyből az erősebb jutsuimat - no nem mintha túl sok lenne belőlük -, szóval akkor járok a legjobban, ha előhorgászom a legyezőmet. De vajon megéri? Elvégre amúgy is az alkaromon van, egy mozdulatba kerül csak előkapni és használni.
Láthatóan nem szoktam még meg a Raikou kenka használatát. Sokkal dinamikusabb is lehet, mint ahogy én jelen pillanatban használom.
~ Éles helyzetben nő a shinobi. - idéztem fel egy félmosollyal a régi mondást.
Egy darabig semmi nem történt, amíg haladtunk, aztán egyszer csak derült égből - értsd: feleslegesen derült égből ebben az undorító melegben - robbanás. Az első, ösztönös reakcióm a fedezésbe ugrás volt. Ennek természetesen eleget tettem. A második a káromkodás. Ezt már inkább visszafogtam, és csak magamban eresztettem el egykét durva szitkot.
~ Ugye nem a mi csapatunkban volt valaki olyan szerencsétlen balfék, hogy felrobbants magát? - kikémleltem a szikla mögül, és mérsékelt örömmel konstatáltam, hogy legalább nem ilyen bénák a csapat tagjai. Aztán jött a támadás, és sajnos be kellett látnom, hogy de, mégis. Legalábbis egy részük. A legnagyobb gond viszont, hogy én is ebben a részben voltam. Ha nem veszem észre, hogy páran a felettünk köröző dögöket bámulják, akkor minden bizonnyal telibe kaptam volna a bombákat. De sajnos így sem volt sokkal jobb a helyzet. Túl későn kaptam észbe. Az egyetlen mentő tényezőm, amire számíthattam, az a sebességem volt. Már szinte el is sütöttem a shunshint, hogy kikerüljek a bombaeső közepéből, de félúton inkább megmásítottam a szándékomat.
~ Ha ez a csőcselék megdöglik, akkor az életben többet nem kapok lehetőséget S szintű küldetésre menni. Rohadjon meg a tűz akarata! - ezen rendkívül magasztas belső monológ, és teljes mértékben konohai shinobihoz méltó indoklás után megpróbáltam a korábban már fejben felvázolt mozdulatsorral megidézni a csuklómra pecsételt legyezőmet és használni vele egy kamaitachit. Elvégre ez volt az első úgymond védekező jutsu, amit ismerek. Az általa létrehozott forgószélben elég erő van, hogy a ninja fegyvereket eltérítse, szóval ha minden igaz, a kis bombákat is el tudja tüntetni a fejünk felől.
~ Közel vannak. Nagyon közel. - emiatt aggódtam a leginkább: vajon mi történik, ha túl alacsonyra esnek a bombák, és a szelem már nem lesz elég hatékony a többiek miatt?
Persze nem csak én adtam cselekvésre a fejemet: ezért mondtam korábban, hogy tényleg béna a csapat. Mindenki elkezdte a saját kis jutsuit használni, amik tökéletesen belekontárkodhatnak mások védekezési kísérletébe. És akkor én miben voltam jobb? Nos, semmiben. Max annyiban, hogy nem sütöttem el a jutsut, ha valaki technikája gyorsabb volt nálam.
- Támadó vagyok, ne rám bízzátok a védekezést! - ha sikerült létrehozni a védelmet anélkül, hogy valaki másét robbantottam volna szét vele, akkor odakiáltottam a többieknek, ezzel is ösztönözve őket a cselekvésre.
~ Mennyivel egyszerűbb lenne egyedül!

//Bocsi a minőségért Sad

//

**Shikoku Naoki** Vas. Júl. 04 2021, 00:32

Ahogy jöttek az új információk, Naoki próbálta fejben kirakni a puzzle hiányzó részeit. A puzzle pedig nyilván a küldetés célja és természete volt. Nyilván, neki ezekre nem sok behatása volt, de természetéből fakadóan szerette tudni, hogy mi és miért történik vele, ezért amolyan hobbiból mindig megpróbálta kitalálni a háttérben húzódó szándékokat. Nyilván sokszor tévedett, de amikor valamit eltalált, az mindig különleges boldogsággal töltötte el.
Jelenleg is ezen dolgozott, de még nagyon nem akart számára összeállni a kép. Ő viszont nem volt türelmetlen, hosszú küldetésnek ígérkezett ez a mostani, bőven volt még idő arra, hogy letisztázódjanak a dolgok. Egy dologban viszont biztos volt már most is: nem lesz egyszerű dolguk.
Naoki a homok falusi csapattal haladt végig. Emlékezett még a konohai incidensre, amikor elszakadt a társaitól, órákba telt míg megtalálta őket. Most nem akarta ezt a hibát elkövetni. Bár, ha teljesen őszinte akart volna lenni magával... a jelenlegi helyzet már egy kicsit a másik véglet volt. Túl sokan voltak és ez valamiért nyugtalansággal töltötte el. Egyszerűen nem így képzelt el egy információ-szerző akciót. Abszolút meg tudta érteni Zeekot, mikor hallotta Ruinak panaszkodni a tömegről. Ahogy a férfi beszélgetett a vezetőjükkel, Naoki is elgondolkodott. Tényleg, miért őket küldték? Ő önmagát egyáltalán nem tartotta top kategóriájú shinobinak, de a jelenlegi csapatban Rui-t nem számítva az egyik erősebbnek számított. Ha igaz, hogy az Akatsuki áll a hatalomátvétel mögött, akkor nem sok jóra számíthatnak... A chunnin ezt is felírta arra az egyre terebélyesebb listára, amit nem igazán értett, de mást nem igen tudott tenni, mint hogy nyitva tartotta a szemeit.

Ahogy elértek a sziklákhoz, óvatosabb üzemmódra kapcsoltak. Kisebb csoportokra oszlottak. Előre a sunagakurei küldöttség ment, őket követték a konohaiak, majd a füst falusi shinobik. Logikus volt a felállás, Rui volt magasan a legképzettebb közülük így neki kellett elöl menni. Naoki ezzel egyet is értett, így viszont kiemelten fontos volt, hogy minden apróbb változást észrevegyenek a környezetükben.
Egy 15 percig pattanásig feszült idegekkel haladtak fedezékről fedezékre, mikor hirtelen egy távoli robbanás szakította ketté a már elég régóta uralkodó néma csendet. Mindenki megdermedt és az aktuális sziklájához lapult, de végül rájöttek hogy a robbanás nem hozzájuk volt köthető, eléggé messziről jött. A robbanás iránya felől ez ijedt madár raj szállt fel és feléjük haladt, ami nem lett volna fura, ha eddig észleltek volna madarakat körülöttük. Viszont még Zeeko is megjegyezte, hogy a szokásosnál jóval kevesebb madár található ezen a területen. Ezért kicsit fura volt, hogy ennyi madár ott összegyűlt a távolban, ráadásul most feléjük haladtak. Naoki kiemelt figyelmet tanúsított ennek, talán ez is segített neki, hogy időben észrevegye a bombákat, ami minden figyelmeztetés nélkül elkezdtek feléjük hullani. Fura volt, de nem úgy tűnt, mintha a madarak dobták volna le ezeket, tényleg csak ijedt állatoknak tűntek. Viszont Naoki észrevett valamit/valakit, aki/ami a rajban rejtőzött. Elég komoly esély volt, hogy onnan jött a támadás. Ez viszont most másodlagos volt, a bombák magasabb prioritást élveztek.

Sajnos nem volt sok idejük reagálni, se összebeszélni hogy mit is kéne csinálniuk. Ezért akik képesek voltak reagálni a hirtelen támadásra, egyszerre tették azt, csak remélni lehetett, hogy nem akadályozzák egymást. Naoki mégis megpróbált valamennyire a társaira építeni. Amikor látta, hogy Rui és Osumi többeket is megpróbálták védeni a technikáikkal, Asuka pedig behúzni embereket ebbe a védelembe, ő megpróbálta a kimaradó foltokat lefedni. Ami azt jelentette, hogy kieresztette a chakrafonalait mindkét kezéből és megpróbált minden egyes bombát, ami olyan helyre hullott volna, amit nem fedett Rui és Osumi védelme, szimplán arrébb hajítani. Szerencsére nem volt annyira sűrű a bombaeső, hogy ez lehetetlen feladat legyen, ráadásul nem is kellett az összes bombával foglalkoznia, mert nagy részük üres vagy levédett területre esett. Mindenesetre a mutatványhoz nagyon kellett koncentrálnia és minden ügyességét latba kellet vetnie.
Amennyiben sikeresen átvészelnék a támadást, megpróbálná szemmel tartani azt a fehér valamit, amit korábban meglátott és jelenteni Rui-nak a felfedezést. Neki sajnos nem volt ennyire távolsági technikája, úgyhogy ha az is volt a támadás forrása, ő itt tehetetlen volt.

**Aikaho Mitsuko** Vas. Júl. 04 2021, 02:24

//Ahol a part szakad- Ebisu//

Utazásunk folytatódott, és bármennyire is szerettem volna a saját kis világomban megmaradni az előző esti elmélkedésem nyoma még nem múlt, és tartottam attól, hogy csak demotiválnám magam, és egy olyan sötét helyre mennék, ahová nem most kell fényt hoznom. A konohai delegáció tagjaival együtt haladtam a számomra ismeretlen tájon. A vidék olyan látványt mutatott nekem, melynek kopársága más fajta élettel tölthetett volna meg más körülmények között. Társaim egy része monotonan haladt, míg a többiek olyan dolgokról beszéltek, amibe még csak belehallgatni se volt jogom. Körbepillantva Kenji tűnt a leginkább hozzám hasonlónak korban, képzettségben, így őt céloztam meg egyszerű, ámde reményt adó kérdésemmel.

- Ha hazaérünk, te mit szeretnél a saját örömödért még megtenni? - halvány mosoly tárult csak mellé, mert ennyi jött őszintén, az állandó stressz, a folytonos koncentráció minden egyéb testi- lelki energiámat felemésztette, és nem is akartam ezeket elfojtani, hisz szükségesek voltak.

Valahol cipelni akartam a terhet, hogy most minden cselekedetem hatással lehet a végkimenetelre, de irtóztam is a tudattól ugyanakkor, hogy miattam halhatnak, sérülhetnek meg emberek. Valahol tenni akartam valamit, hogy segíthessek másokon, hogy megvédhessek másokat, de a félelem csírája ott volt bennem, hogy lehet csak ártok tetteimmel másoknak. Próbáltam kiszakadni belső gondolataimból, de visszazuhantam, mint mindig. Egy hely, ami állandóan jelen van, és ahol mindig egyedül vagyok, másoknak csak hatása lehet rá. Végezetül én vagyok az egyetlen, akinek tüzet kell benne raknia, hogy tisztábban lásson keresztül a borús világon. Meg kell tanulnom a szélvihart arra használni, hogy a lángot terjessze, és ne eloltsa azt.

Lopakodtunk a cél felé szervezetten, Rui utasításait követve. Majd hirtelen robbanás hangzott a távolból, a hanghullám végig süvített a síkságon. A porfelhő megjelenését sokk követte, én is, ahogy mindenki más, fedezéket keresett, hisz kialakulásának okát homály fedte, és a fenyegetettséget pedig állandónak kellett tekinteni már. A szívem a torkomban dobogott, lélegzetem hevesebbé vált. ~Itt baj lesz.~ Egy belső megérzés, mely végig futott rajtam. Hiába, a nyílt terepen, fedezék nélkül, védekező típusú technika nélkül semmit nem tudtam ezzel kezdeni, csak a többiek tudásában bízni. Az adrenalin egyre inkább elöntött, éreztem ahogy az ér lüktet a halántékomon, a lelkemben pedig a halál szaga csillant fel. A nap sugarainak lassan engedtem utat barna íriszeimhez, és amikor a kezdeti meghökkenés után teljesen ki tudtam nyitni szemeim a fekete pont tömegre vetettem tekintetem. Végig kísértem mozgásukat, hisz mint kunoichi tisztában voltam azzal, hogy ők is lehetnek fegyverek, ahogy minden. Az összes szárnycsapást, az összes rezdülést igyekeztem figyelni nehogy váratlanul érjen bármiféle támadás.

Végtelen másodpercek után mégis megtörtént a baj, egy fehér gömb zuhant mellém, majd Yori szinte egyből magához ragadta a szót. Épp hogy csak belekezdett robbanások sorozata indult el, a helyzet egyértelmű volt: tervezett csapatmunkára nincs idő. ~ És megint… kizárólag mások tudásában és jóindulatában bízhatok, vagy ez az idegen föld lesz örök otthonom. ~ Két dologra koncentráltam, tekintve, hogy másokat nem tudtam éppen segíteni a bajban. A lehető leghatékonyabban kerüljem el a fehér golyókat a felszálló porban, és hogy ha mások védeni tudnak, akkor azt ne gátoljam, hanem legalább annyit tegyek saját biztonságomért, hogy hagyjam, hogy segítsenek. Fölöslegesen kerestem olyan jutsut, mellyel segíthettem volna akár kicsit is a helyzetet, legfeljebb élő céltáblát tudtam volna csinálni magunkból a köddel, a többi pedig... még kevésbé alkalmas jelen szituációban. Hiába minden próbálkozásom, ugyanott tartottam látszólag, a fejlődésnek nyoma se volt...

//A megbeszéltek alapján lehetségesen reggel editelem a posztot, ha olyan választ kaptam a kérdésemre, amely megváltoztatja reakcióm.//

**Nashimaru Shizu** Szer. Júl. 14 2021, 21:39

// Ebisu - Ahol a part szakad //

// Bocsánat a késésért.. Ha még egyszer kések, én magam ölöm / sebesítem meg halálosan Shizut.. és magamat.

A lány nem szűnő, de az adrenalintól lassan tompuló fejfájással sorolt be a kumogakurei csapathoz szorosabban. Szeme fürge mozgásokkal kereste csapattársai arcait, talán valamilyen biztonságot adó visszajelzést várva. Gyerekes viselkedés volt ez, melyet hamar fel is ismert. Egyedül Junoharán pihent meg hosszabban a tekintete, de azt is a feje mellett elnézve, a távolközeli sziklák kémlelésének álcázta. Arcizmai szinte szinkronban rángtak meg az ujjaival együtt minden apró neszre. Minden megtett lépéssel egyre jobban érezte gyomrában azt a mérgező félelmet, melyhez a Tűz országában egyszer már szerencséje volt. Elméje szűntelen váltogatásban volt zajos belső hangjával és kételyt keltő gondalataival és zajtalan az elő-előtörő túlélési ösztöneitől. Komikus módon legnagyobb belső konfliktusát az okozta, hogy egyszerre akart kunaihoz nyúlni és kézjelet formálni minden fejébe ötlő paranoiás képzelgőségére.

- Szia - Rántotta vissza a lányt a konohagakurei fiú hangja. Shizu teste kissé megugrott, mint mikor a pihenő és lankadt ember vállát hirtelen megmarkolják hátulról. Ösztönösen övtáskájához induló kezét hirtelen felrántotta és füle mögé seperte a hirtelen odaképzelt kilógó hajtincsét.

- Szia - Válaszolta gyanakvó, erősen meglepett, de barátságos hangon. Tekintete oda-vissza ugrált a fiú egyik szeméről a másikra. Arca kissé még mindig a hirtelen felkeltett, világát sem tudó gyerek képét tükrözte.

- Láttam, hogy tegnap nem vettél részt a szűrésen. Remélem, nem viselt meg túlságosan a dolog. - Egy pár másodpercig még cikázott agyában az elhangzott mondat, majd hirtelen pislogva kettőt, elmosolyodva válaszolt kissé szarkasztikus hangján.

- Hát igen. Kicsit kínos lett volna ott mindenki előtt lebukni. - Kacagott egy csöppet. Arca kissé felvidult, szemei felvilágosultak. Még a fejfájása is megpihent a pillanat erejéig.

- Csak szerettem volna tudni, hogy jól vagy - Vakarta meg tarkóját - Számítunk rád.. Rátok - Shizu egy kissé összeszorított ajkakkal, de szélesedő mosollyal bólogatott lassan a fiú felé. Kacagó, játékosan buja szemei sok mindent elárulhattak gondolatairól.

- Ahogy mi is. - Mosolygott. Ahogy a fiú eltávolodott tőle, kissé megrázta a fejét, leerőltette magáról a mosolyt, majd elnézett a távolba gondolatait keresve.

Nemsokkal később robbanás rázta meg a tájat. A lány, a fejében már sokszor elgyakorolt mozdulattal nyúlt bele övtáskájába és ereszkedett közelebb a földhöz. Az adrenalin elöntötte testét, szemei pedig a robbanás megközelítő irányának kémlelésén kívül társai reakcióit, ne adj isten nonverbális utasításait vagy parancsait is figyelte. Habár egyik helyről sem kapott lényegi információt.

Érezte, hallotta, hogy becsapódott mellé valami. Szeme sarkából még a formáját is processzálni tudta agya, mielőtt megmozdította testét. Halálfélelem mart bele gerincébe. Önnön akaratán kívül zajlott le szeme előtt az élete (újra). Tüdeje hirtelem megtelt levegővel, pupillái kissé kitágultak. Egy pillanatra azon kapta magát, hogy az érkező fájdalomra próbálja felkészíteni magát, ahelyett hogy annak elkerülésére. Teste leblokkolt, s hiába csapódott ki véréből a rengeteg cukor, hogy energikusak legyenek izmai, végtagjai nehezebbé váltak mint valaha. Ezúttal viszont meg akart tenni mindent, mielőtt fejet hajt végleges sorsa előtt...

Tompuló hallásával csak a kovács hangját tudta felfogni; " Shizu, ha van esetleg olyan pecséted, ami se..." Hallotta mondatának foszlányát, kicsit már azelőtt is, hogy a gömbök a földre értek volna. Erőt erőszakolva lábába, Yori felé ugrott, miközben kieresztve a tüdejében ragadt levegőt a fiú felé szólt, félhangosan és utasítóan:

- Csináld! - Fogalma sem volt, hogy mire készül a fiú, egyedül azt tudta, hogy koránt sincs elég idejük megbeszélni. Reménykedett benne, hogy szava megakasztja a fiú száját és elindítja kezét.

# Ha időben sikerül Yorinak felhúzni a földdómot, még a Fuuin Teppeki // Vas fal pecsét technika használatával Shizu próbát tesz a védelmük megerősítésére, már ha van rá ideje, lehetősége, és képes rá.

# Ha úgy látja, hogy Yori nem reagál időben szavára vagy a gömbökre, kreativitás és idő híján megpróbál chakrát koncentrálni lábaiba és egy shunshin no jutsu alkalmazásával messzire kerülni a robbanástól. Ha más nem, megpróbál egy szikla mögé kerülni, ahol legalább egy oldalról védve lenne.

// Edit: használt technikák //

Fuuin Teppeki // Vas Fal Pecsét
Határvidékek - Page 6 R54NJxDF_o

Ennek a pecsétnek a segítségével acél keménységűvé, és nagyon nehezen áttörhetővé tehetünk felületeket. A pecsétet csak az arra jogosul személyek távolíthatják el; a megpecsételt kapu csak így nyitható, a felület pedig csak így sérthető fel vagy rombolható le.
A pecsétet egyetlen módon lehet megtörni: nagyobb mennyiségű chakrát kell belepumpálni a felület elleni támadásba, amennyit a pecsét elhelyezője a pecsétbe zárt.
Chakraszint: 300
Besorolás: B

Shunshin no jutsu // Fürge Test technika
-=Akadémista Ninjutsuk=- Latest?cb=20140619142426
A shunshin alapvető chakrairányítási művelete: chakra testen belüli irányítása.
A technika alkalmazása során a használó mozgása egy gyors, azonnali helyváltoztatás erejéig megnő, eredeti gyorsaságának akár a duplája, magasabb szinteken az ötszöröse is lehet. A technika használata az érzékszervektől (főleg a szemtől) és a reakcióképességtől is függ, hiszen lényegében a használó robbanásszerű, követhetetlen, villámgyors helyváltoztatásának veszélye a beláthatatlan terep és az útba kerülő akadályok. Ezért, minél jobbak a használó reflexei, annál nehezebb terepen képes használni zökkenőmentesen a Shunshin no Jutsut "A" pontból "B" pontba való mozgáshoz.
Ebből következik, hogyha a használó nincs hozzászokva ehhez a mozgáshoz, illetve be nem látott területen mozog, könnyen katasztrofális sérüléseket szenvedhet. Az említett hátrányok miatt a shushin sok helyzetben lekövethető, illetve megakasztható, főleg tapasztalt ninják által, éppen ezért különböző elemi hatásokkal rejteni lehet a technikát. Az egyetlen megkötés az, hogy a használó rendelkezzen elemi technikákkal, illetve az azok létrehozásához szükséges körülményekkel.
Érdekesség: Amikor az Animében azt látjuk, hogy valaki elég, majd eltűnik, vagy egyszerű tócsává válik, akkor valójában a Shunshin no Jutsu rejtett formáját láthatjuk.
Megjegyzés: A Shunshin no Jutsu használónként eltérő hatásfokkal rendelkezik. Uchiha Shisui képes volt "emlékklónokat" létrehozni a Shunshin no Jutsuja folyamatos használatával. A történelem során ő volt a Shunshin no Jutsu legismertebb használója. Az ő Shunshin no Jutsuja "S" szintű tudást igényel!

**Kureiji Hanaro** Csüt. Júl. 22 2021, 18:14

Ahol a párt szakad

Felettébb érdekesnek ígérkezett a küldetés, tekintettel arra, hogy a kém "specialista" még csak nem is járt Iwagakure falain belül. Igazán sok értelme volt rájuk aggatni a tagot, ha voltaképpen semmi olyan lényegi információval nem tud szolgálni, ami előrébb vinné a küldetést. Ennyi erővel Han leugrik a sarki fűszereshez és beszerez egy domborzati térképet, már azzal is beljebb vannak.

Már az első pillanattól kezdve fenttartásai voltak a fickóval szemben és az undor csak egyre inkább növekedett az ifjú tolvaj gyomrában... Talán csak nem fog balszerencsés módon pont ezen a küldetésen elhalálozni?

A terv szerint több kisebb csapatra oszlanak és egyesével fognak fedezékből fedezékbe menni, hogy ne keltenek túl nagy feltűnést.

Sokan vannak. Túlságosan is sokan és ez könnyen a vesztüket okozhatja. Márpedig Hanaro nem itt tervezi bedobni a törölközőt és ha valakinek felkell áldoznia az életét egy nemesebb cél érdekében Han készséggel segít bármelyik társának, hogy hősi halált haljon.

Persze mindez csak a legvégső esetben fog felmerülni. Ameddig csak lehet megtartja őket emberi pajzsnak. Legalább akkor valami hasznukat is leli. Kivéve azt a lányt. Ő sokkal értékesebb, mint amit a csapat többi tagja kinézne belőle. Úgy beszél és viselkedik, mint egy képzett veterán.

A klikkesedés különösebben nem zavarta, talán csak az, hogy azt hiszik, hogy azzal csak maguknak tesznek jót, ha őket egy kupac a rakják. Segítőkezekre eddig sem nagyon számított, de ezek után még inkább világossá vált számára, hogy végülis neki volt igaza.

Ahogy kisebb csapatokra osztva szikláró sziklára manőverezve próbálták előrébb jutni robbanások sorozata hallatszott a távolból, majd madárraj húzott el magasan a fejük felett.

Han az eget kezdte el kémleli, láthatóan nem egyedül.

Aztán a madarak barnás tömegéből fehér gömbszerű valamik kezdtek kiválni. Ahogy szeme végre sikeresen fókuszált a gömbökre már tudta mi fog következni: robbanó, fény, Füst!

Csak egy röpke ideje maradt reagálni. Azonnal egy közeli, biztonságosnak tűnő fedezék irányába ugrott, ahonnan gugolva figyelte az eseményeket. Ha úgy látná, hogy a kemuri banda bármelyik tagja bajba kerülne, a Souen Hitomi Goku technikát használva megpróbálná biztonságba húzni az illetőt, amennyiben az nem teljesen más irányba próbál mozdulni.

//Bocsánat a késésért, legfőképpen a játékostársaimtól! Tényleg sajnálom a késés :/ //

Ebisu Szomb. Júl. 24 2021, 02:24

// Ahol a part szakad ... - Iwagakure-i szál //

Sosem vesztünk igazából.

Vagy nyerünk...

...vagy tanulunk.

[Északi hegyvonulat egy sziklaszirtjén, röviddel a robbanás előtt]

Zord szél hasított a hegyvonulatok között, miközben szokásához híven rágja és koptatja a lejtőket, dombokat, sziklákat, de még a legkisebb köveket is. Így tette ezt már generációkkal ezelőtt és fogja is tenni még legalább ennyi ideig. A sziklás, ám valamennyire gyeppel ellátott hegyi terület elég sok állatnak adott otthont, mégis mostanában eléggé kihalt lett a terület a furcsa, leülepedő gonosz ködnek, amit csak kevesen láthattak. Ő nagyon örült neki. Nagyon tetszett neki a csend, a síri csend...de ő minden porcikájával ellene volt, utálta.
Több ember lépteit lehetett hallani, ahogy a sziklaszírt felé masíroznak egy erőltetett menetben. Mindannyian sötét palástot és csuklyát viseltek s akiknek az arcát látni lehetett volna, azok speciális maszkot hordtak alatta. Ketten vezették a sort, az egyik egy szörnyen görbe hátú férfi volt, míg a másik egy fiatalosabb alak lehetett magasságából ítélve, akinek a csuklya egyik oldala mögül szőke haja lógott ki. Szinte addig teljes némaságba burkolóztak, amíg el nem érték a sziklaszirtet, ahonnan be lehetett látni az óriási kiterjedésű felföldet, melyen kisházméretű sziklák feküdtek egymástól pár méter távolságra.
-Minden más területtel végeztük, a legtöbb helyre pedig robbanó csapdákat is helyeztünk, így hallani fogjuk, ha érkezne valaki. Az állatok nagy részét elzavartuk, így kicsit az esélye, hogy azok visszatérnének.- szólal meg egy mély, dölyfös hang a csuklyás alakok közül, majd előre lép.
Ő is egy maszkot viselt, első pillantásra egy ökörhöz hasonló mintázat volt rajta. Finom léptekkel a két vezér alakhoz lép és az előtte elterülő hazáját figyeli. Mindig is szerette nézni ezt a tájat, valamiért megnyugvást okozott neki... de nem most. Most valami sötét és mocskos vetette be magát a házakba, az utcákba, a levegőbe, a vezérük helyére. Tudta, hogy mint hazaszerető Shinobi ez nem maradhat így, hisz gyalázat lenne az előző generációkra nézve.
-De itt...- szólal meg a görbe hátú egy vékonyabb férfi hangon, mintha csak színészkedne.- Ittittittittitiittittt miéééért nem?- lép előre, majd egyik kezét a csuklya nyitott részéhez emeli.
Teljesen olyan hangja van, mintha a fickó a körmeit vagy az ujjait harapná..? Már abban a pillanatban tudta, hogy ez az alak őrült és hogy nem lehet benne megbízni. Ahogy benne se...
-Uram, óriási területet kellett átfésülnünk és bebiztosítani igen rövid időn belül.- fordul felé és válaszolja érzelemmentesen.
-Igenigenigenigen...Hmm...Igen...- motyogja az orra alatt és mintha elszégyellte volna magát buta kérdése miatt. -De akkor maga lenne a madarászunk, igaz?- fordítja kérdően oldalra a fejét.
-Igen...uram.- s nagyon nehezen tudja csak magában tartani az undort és megvetést a férfi felé.
-Kérem...- tárja szét a karjait.- Idehívná őket?- kéri drámaian.
Hezitál egy pillanatra, de persze a parancs az parancs, még ha egy ilyen korcstól is van. Nagyon reméli, hogy ennek a háborús puccsnak hamar vége szakad.
Egyik kezét óvatosan a maszk alá emeli és hosszú, dallamos füttyszót ereszt el, ami a völgy által adott lehetőségek miatt szinte kilométerekre is visszhangzik. A hatás nem marad el, a környékről rengeteg vadászsólyom és más ragadozó madár kezd körülöttük a sziklákra, kiszáradt ágakra, de még a földre is leszállni és figyelik a gazdát, akit parancsba adta a környező területek átfésülését.
-Jajjajajaj, de cuki...pipik!- s akkor széles vigyor jelenik meg az arcán, hogy azt maga a csuklya sem képes elrejteni.
-Hmm!- hümmög egyet a másik, fiatal fickó, aki eddig csendbe volt.
-Szóval ezeket bízta meg azzal, hogy derítsék fel a határokat?- kérdez újfent.
Egyszerűen nem tudja elhinni, hogy egy ilyen fogyatékos elméjű lett a parancsnoka és neki kell szót fogadnia. Ezek a madarak a legjobb felderítők, a prédájukat mérföldekről észre tudják venni és precíz pontossággal csapnak le.
-Igen. Ők a legjobb felderítők. Mind az 72 vadász madár.- jegyzi meg.
-Ésésésésés...- itt közelebb lép, kezeit pedig kislányosan magához emeli. - Mondja, találtak valamit?- s bizakodó hangszíne némi örömre utalna.
Persze, hogy találtak. Tudta jól, hogy honnan jön a csapat és azt is tudta, merre akarnak haladni. Megmondták neki a sólymok, a sasok pedig folyamatosan hamis információkkal látták el a többi nyomolvasót. Pont ezért húzta az időt a csapdák lerakásával a többi szélső területeken, hogy a belső területekre nem maradjon idő és az ő képességeire legyenek kénytelenek támaszkodni. Minden ki volt tervelve. Tökéletes kivitelezés. Nem bukhat le.
-Nem, uram. A Vízesés Országának határán ugyan nagy a nyüzsgés a felállított táboruk körül, de semmi jel nem mutat arra, hogy a keleti oldalról akarnának behatolni. Vélhetőleg csak a határaikat erősítik meg.- válaszolja határozottan.
A fickó egyik ujjával az arcát kezdi el finoman ütögetni, majd az szépen lassan gyorsul és egyre erősebb lesz, míg nem már az ökleit kezdi az arcához csapdosni.
-Nemjónemjónemjónemjóóóó!- majd hirtelen megáll.
A kezeiről, amiket most leengedett a ruha takarásából véres volt. Ez az őrült konstans magának okoz fájdalmat? A solymászt még inkább kerülgette az undor az alak felé.
-Nem fog örülni nekiiiiiiiijjjjiiii!- s két kezét az arcához csapja, majd az égre emelve tekintetét elkezdi nyúzni.
A hát furcsa, ropogó hangokat ad ki, mintha csak újra össze akarnának állni a csontok benne.
-Neh...Ne...- a fickó teste mintha össze-vissza rángana, a ropogások pedig egyre hangosabbak lesznek, kinyújtott nyelvével pedig már-már csapkod a levegőben, amitől pár madár ijedten arrébb száll.
Egy pár pillanat s a folyamat teljesen leáll: a fickó már nem görbe, sőt... az egyik legegyenesebb gerinccel rendelkező személy lesz belőle. A sápadt lába emiatt ki is látszódik a köpeny alól és egy eléggé komikus képet fest le róla. Ám a csukja alatt már nem ugyan az a személy tekint a sólyom mesterre, mint pár másodperccel ezelőtt. A testtartása, a szilárdsága, a kiegyensúlyozott légzés és a szemei...azok a mocskos, vörös szemek, bennük a három tomoe-val. Egy Uchiha.
-Nem találtak semmit...- leheli ki egy mélyebb hangon a férfi.-... vagy csak maga nem akarja.-
Az árulóban megfagy a vér, lába a földbe gyökeredzik, miközben szája kiszárad a pillanat tört része alatt. Nem bukhatott le. Nem bukhat le! Nem, nem, nem!
-É...- kezdett volna bele, kezeit pedig a zsebéből kiemeli, amiben egy pár füstbombát szorongatott.
Éles fájdalom nyilall a lábába, amitől felszisszen: kődárdák ugrottak ki váratlanul a sziklából és szúrták át a húsát az alsó comb környékén. Mire egyáltalán felfoghatta volna, mit történik, újabb két kőtüske ugrik ki a talajból, mely egy-egy tenyerét döfik át. A füstbombák némán zuhannak a talajra, majd onnan pattogva párat legurulnak a domb oldalról a mélybe. A vér szépen lassan gyűlni kezd a madarász alatt, tollas állatai pedig idegesen csapkodják szárnyaikat. A mögöttük lévő maszkos alakok fele a földre guggol, kezeik pedig a talajra tapasztva.
-Mégis miért...?! Gahrhr!- s megpróbál valahogy mozogni, de iszonyat fájdalom járja át a testét. Ekkora veszi csak észre, hogy még egy Kunai is bele állt az oldalába, amit egy másik köpenyes dróton keresztül tart összeköttetésben.
-Látja, hogy a szeretetért mennyi mindent meg tudunk tenni? Megnyomorítjuk magunkat...- s elkezd sétálni előtte.- Megtörjük lelkünket. Még el is áruljuk a saját honfitársainkat! Oh, a szeretet...- lép előrébb, majd finoman kivesz egy fekete tokot a zsebéből és lepattintja róla a fedelet. -...csodálatos dolog...- s élvezettel nyalint egyet.
A dobozka tele van frissen készített robbanójegyzetekkel, ha valaki közelebb hajolna még meg is érezné a tekercsek illatán. Az őrült alak is így tesz és szippant egy nagyot belőlük. Csontos és sápadt ujjaival mesteri precizitással belenyúl a tároló eszközbe és szépen elkezdi felpakolgatni a papírlapokat a kifeszített ember mellkasára.
-Maga is szeretettből csinálja, amit csinál... bármi is legyen a célja vele...- s itt szomorú hangszínt vesz fel.
-De én nem tettem semmit! Követtem minden parancsot..!- üvölt magából kikelve a kém.
Agya folyamatosan forog menekülési útvonalakon, de egyszerűen nem tud semmit sem kitalálni. A kezeiből és lábából érzi, hogy a meleg vére folyik ki, míg fejéről az izzadtság ömlik, dobogó szíve meg már a torkában dobog. Nem halhat meg így! Itt?! Ezzel a félkegyelművel?! Nem..!
Érzi magában, hogy lelke lassan feladja a küzdelmet, mintha bele akarna törődni abba, hogy soha nem fog visszatérni a magas falak mögé, soha nem fogja látni a mosolyogó édesanyját és azt a huncut nővért, akivel nagyon sokat beszéltek mostanában. Tudta jól, meg kellett volna csókolni azon az estén, de hát mindig azt hisszük, van másik nap. Egyedül az az egy remény maradt még benne, hogy a nagyapónak sikerül végrehajtania a küldetést...
-De higgye el nekem..! Kérem!- s egyik kezével maga felé mutat gesztikulálva, mély hangon.- Higgye el...- halkabbra veszi s közelebb lép.
A mű kész. A robbanó címkéket egy mosolygós fej formába ráragasztotta a férfi mellkasára.
-...Én is szeretetből csinálom ezt.- vigyorodik el kajánul.
A fogságba esett árulóból a depresszió minden jele eltűnik és elönti az agyát a fortyogó düh. Minden fájdalom és bénítás ellenére vergődni kezd a kődárdák között.
-TE DEGENERÁLT KRIPLI!- üvölti kikelve magából, az őrült fickó viszont hátat fordít neki és elsétál a többiek irányába szó nélkül. -REMÉLEM OTT ROHADSZ EL AHOL VAGY! KÍVÁNOM, HOGY LEGFÁJDALMASABB HALÁLT HALD, TE SZ**RÁGÓ!- vérben úszó szemei egy pillanatra a "társaira" tekint és keserű csalódással a hangjában, de üvölti tovább feléjük.- ÉLJEN A HAZA! ÉLJEN IWAG-! -
-Kai.- a vakító fényesség egy bődületes robbanás kíséretében szelte át a terepet, majd vörös eső zúdult a tájra.

[Behatoló csapat - Sziklás Fennsík]

Koreko Rui tisztában volt vele, hogy társainak épségéről van szó, ezért szinte ösztönösen cselekedett. A magasabb szintű Shinobi-kat megszégyenítő gyorsasággal hoztad létre a pecséteket, majd csaptad le a kezed poros talajra, ami mozgásnak indult és pillanatok alatt létrehoztál egy földfalat erősen megdöntött állapotban, amely határozottan megvédte a Homok Falusi csapatot (név szerint Asuka, Naoki és Zeeko-t) a felettük lezuhanó gömbök ellen...legalábbis részben.
Doshiro Asuka rántotta előre kezeit, majd kisvártatva követte őt Shikoku Naoki ugyan azzal a mozdulat sorral, aki felfigyelt társa ténykedésére. A Kunoichi azonnali segítség gyanánt megcélozta a távolban lévő, Füst Országi Shinobi-kat, hogy a fedezékükbe húzhassa őket, de a távolság túl nagy volt és túl sokáig tartott eljutni a másik oldalra, arról nem is beszélve hogy öt ember a magasba ragadni Chakra fonalakkal, majd átvonszolni igen nehéz feladat. Hatalmas por keveredett előtted, de érezted, hogy megragadtál valamit, így ösztönösen rántottál rajta egyet magad felé és egy test zuhant az öledbe.
Naoki pedig a bombákkal próbált szerencsét, miszerint Chakra fonalaival megragadja őket és arrébb dobálgatja őket. Ez talán az első ötnél működött is, amíg nem szaporodtak meg annyira a gömbök száma, illetve a folyamatos robbanások erőssége, hogy nem voltál képes tökéletesen koncentrálni.

Hiroto sem tétlenkedett, amint megpillantotta a leszálló gömböket ő maga is gyors kézjelek következtében haja hihetetlen sűrűre és nagyra kezdett el növekedni, amit páran észre is vettek, így Mitsuko és Kenji épségben a lábai elé vetették magukat és másztak be rangidős Shinobi védelme mögé.

Misage túlságosan a gondolataiba merült pár másodpercre és ahelyett hogy magát mentette volna, jó szándékától vezérelve a Villámló Penge Készítés technikájával megidézte a legyezőjét és alkalmazva széltechnikáját egy légörvénybe akarta tartani a bombákat, ami végül balul sült el...

Naoki minden koncentrációját latba véve erőlködött, hogy a szemébe szálló por és fények ellenére fenntartsa technikáját és megpróbálja elirányítani a bombákat a közelükből, úgy Misage technikája pont az ellenkező hatást érte el: az összes környező bomba váratlanul egy helyre kezdett torlódni. Vélhetőleg nem alakított ki szélpengéket benne, de így is elég volt egy bombának hozzá érni a másikhoz és egy kaotikus láncreakció vette kezdetét...

Misage szeme sarkából látja, hogy egy nagy adag haj kezdi védelmezően burokba zárni, előtte pedig Kenta Koizumo rohant feléjük fejvesztve, de már túl későn... Robbanások sora olyan légnyomással csapta neki őt Misage-nak, hogy a kemény ütközést követően továbbrepültek a hajzuhatag-burokba és döntötték le a talajra a létrehozóját - s benne mindenki mást is.

Tsunomo Ai éles reflexeinek hála sikerült gyorsan lereagálni az érkező veszélyt, ezért megpróbált egy közelebbi szikla felé vetnie magát és klónokat létrehozni... ám még a technika létrehozása előtt valami megragadta apró lábait és szélsebesen elkezdte vonszolni a kavicsos talajon. Ai filmbéli lassúsággal láthatta, ahogy egy hamarabb robban füstbomba felhőjéből kiemelkedve egy láncreakció jön létre az összesűrűsödött bombák miatt, de amint jobban szemügyre vehette volna azt, teste nekicsapódott a Sunagakure-i Kunoichi ölébe, aki védelmezve őt a földfal belső része felé vetette magát.

Yori bár nem rendelkezett azzal a gyorsasággal, mint erősebb csapattársai, de megvolt benne a tudás a sólymokkal kapcsolatban így képes volt igen hamar felfigyelni a közelgő veszélyre. Kézpecsétjeit tökéletes pontossággal hozta létre, majd helyezte tenyerét a talajra, melytől körülöttük a föld mozgolódni kezdett. Sziklás lapok kezdtek egymásra tornyosulni, kezdte először magad mögül, majd szépen magad elé próbálod felépíteni a dóm másik felét...
Junohara túl lassan reagált a veszélyes helyzetre, valószínűleg fel sem tudta fogni, mi történik körülötte mikor is az arcától két méterre felrobbant egy fénybomba. A robbanás nem csak hogy teljesen megvakította a lányt, de hátra is lökte. Ezt követte egy újabb pukkanás maga mellől s érezte az ujjai között sikamló sűrű füstöt. Végezetül egy hangos robbanás hátulról ledöntötte a lábáról és tétlenül repült előre, mint egy apró homokszem a viharban. Nashimaru Junohara fájdalmas földet érést követően teljesen elvesztette eszméletét és fél méteres vízgyűjtő mélyedésbe esett.
Hanaro és Shizu egyszerre figyeltek fel Yori technikájára. Nem kellett több számukra, mindketten a védelmet adó burok felé próbálták vetni magukat, de az óriási robbanás sorozat követően a mellettük tornyosuló sziklatömb elkezdett darabjaira esni. Egy széles repedés kezdte átszelni a nagy sziklát, majd az darabjaira omolva esett a két Shinobi-ra. Hanaro-t teljesen maga alá temette a törmelék és el is vesztette az eszméletét egy ideig, de rövid időn belül felébred és veszi csak észre, hogy körül van zárva és minimális helye van csak a mozgásra. A felette nyomó óriási szikladarab recsegve kezdi szűkíteni a helyet. Shizu-nak sikerült ugyan a burokba kerülnie, de csak a felső testének. Deréktól lefelé viszont egy szikla alá szorult (ugyan az, mint ami most Hanaro-n van), mely percről-percre egyre jobban nyomja össze a húst és a csontot. Azért tudta csak a Füstfalusi Kunoichi elkerülni a teljes kilapítást, mert még időben hozzá tudott érni a záródó dómhoz, így megerősítette annak burkolatát...

~×××~

Akik túl is élték komolyabb sérülés nélkül az előbbi szőnyegbombázást, azok sípoló füllel, porral beterítve és kiszáradt torokkal másznak ki rejtekükből, de még is így hallják a távolodó robbanások zaját.

A Konoha-i társaság rangidős Jounin-ja óvatosan nyitja ki a hajas burkot és lépnek ki a fényes napvilágra... majd váratlanul társuk, Koizumo a földre veti magát és elkezd vonaglani a porban. A többiek most veszik csak észre, hogy ruházatának hát elég erősen megégett és elkezdett foszlani, ám nem ez volt a probléma. A szemfülesebbek észrevették, hogy három izzó pötty van a fiú hátába beleállva és folyamatos, leírhatatlan fájdalmat okoznak neki.

Váratlanul Rui-t karon ragadja Zeeko és a szemébe néz.
-El kell tűnünk innen!- sziszegi ki fogai között.- Vigyük a mozgatható embereket és tűnés innen, Rui-sama!- majd körbenéz, de továbbra is óriási a füst, ami lassan apad el. -Északra, 30 méterre van a folyó felszíni repedése. Talán van annyira széles a föld alatt, hogy egyesével átvigyen minket a terepen észrevétlenül!- morogja és próbál felállni, de visszabicsaklik.
Egy toll méretű és alakú szikla áll ki a lábából...

. : : ÁLLAPOTJELZŐK : : .

Yori ~ Életjel: stabil || Por terít be téged és emiatt nehezebben is veszed a levegőt. A burkod belsejében biztonságban vagy, de ha nem irányítanál még több Chakra-t a dómba, vélhetőleg rövid időn belül beomlana s ezzel végezne a két előtted beszorult társsal.
Osumi Hiroto ~ Életjel: stabil || A testek csapódás okozott némi kellemetlen érzés az arcod és mellkas környékén, de a tüdődbe szívott por csípni kezdi azt.
Koreko Rui ~ Életjel: stabil, kisebb karcolások a repeszek miatt || A földfal megvédett, ám a másik oldalról a törmelékek és repeszek itt-ott elkaptak.
Doshiro Asuka ~ Életjel: stabil, kisebb karcolások a repeszek miatt, vérző orr || A földfal megvédett, ám a másik oldalról a törmelékek és repeszek itt-ott elkaptak. Mikor berántottad magad mellé Ai-t, az véletlenül lefejelt és most némi véri folyik az orrodból.
Tsunomi Ai ~ Életjel: stabil, horzsolások az alkaron és térden || A fejed egy pontja sajog, ahol lefejelted Asuka-t, illetve a horzsolások a porral keveredve csípni kezdik azt
Naito Kenji ~ Életjel: stabil, valami éles egy hosszú karcolást okozott a bal karodon || Bár sokkos állapotban, de rendben mondhatod magad. A karodon egy vágás található: semmi vészes, de attól még fáj.
Misage ~ Életjel: sérült, agyrázkódás || A füled sípol, szemedbe por ment és lábaidon csak remegve vagy képes megállni, testedet karcolások borítják. Öltözetedet itt-ott átlyukasztotta a törmelék/repesz. A legyeződ megsérült, jelen állapotban egy technika használat után eltörne a gerince.
Shikoku Naoki ~ Életjel: stabil, kisebb karcolások a repeszek miatt || A földfal megvédett, ám a másik oldalról a törmelékek és repeszek itt-ott elkaptak. Szemedet erősen csípi a füst és a port, vélhetőleg a túl sokáig fenntartott koncentráció miatt sok nem odavaló apró anyag mehetett bele.
Aikaho Mitsuko ~ Életjel: stabil || Bár sokkos állapotban, de rendben mondhatod magad. A váratlan ütközés miatt a bal szemed alatt fájdalmat érzel.
Nashimaru Shizu ~ Életjel: sérült, növekvő nyomás deréktól lefelé || A robbanás a földre vetett téged és az alsó végtagjaidat egy szikla nyomja, amit csakis Yori dóm technikája tart féken egyelőre. Lábfejeid szörnyen elzsibbadtak, teste tele karcolásokkal.
Kureiji Hanaro ~ Életjel: sérült, agyrázkódás || A törmelékek váratlanul omlott rád és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem nyomódtál össze. A szikla a melletted elterülő köveken fejti ki nyomását, amik viszont csikorogva, de lassan megadják magukat. Nagyon kevés helyed van mozogni...
Nashimaru Junohara ~ Életjel: súlyosan sérült, ájult, zúzódások, agyrázkódás, kimozdult bal kézfej || A robbanás taszítás messzire repített téged és egy kisebb gödörbe zuhantál. Tele vagy sérülésekkel és csakis a csapatársaid tudnak segíteni rajtad. Eközben elmédben egy sötét, üres helyen vagy...A távolban egy kis fénypontot látsz...
Kenta Koizumo ~ Életjel: súlyosan sérült, agyrázkódás, karcolások, zúzódások, három égő repesz a hátban || A robbanás egyenest a társaid felé repített és komoly traumát okozott a fejednek. A hátadba folyamatos égető, maró érzés van 3 ponton, melyek mintha egyre mélyebbre hatolnának a húsodban. A fájdalom már-már elviselhetetlen. Csak is a társaid tudnak rajtad segíteni...

Ebisu Szomb. Júl. 24 2021, 02:26

- = = HATÁRIDŐ = = -

2021.08.11.

**Osumi Hiroto** Szomb. Júl. 24 2021, 15:41

Csak fél szemmel látom, ahogy a felénk rohanó Koizumo nekiszalad a széltechnikáját bevető Misagenek, mielőtt egy utolsó, kétségbeesett kísérlettel próbálom meg immár "vakon" elérni őket a hajburkommal, ám egy robbanás hatására feldöntenek minket, így egyikőjüket sem vagyok képes igazán megvédeni. A pokoli hangok elhaladta után szétnyitom a védelmet és csak akkor jut eszembe, hogy talán el kellett volna fogni egy madarat, ám akkor többen súlyosan megsérültek volna.

Az első dolgom, hogy körbenézzek a csapatom, először is a konohaiakon és szörnyülködve felmérjem a helyzetünket. Először is Koizumo állapota aggaszt, de többen nem úszták meg súlyosabb sérülések nélkül. Furcsa, hogy egy fegyelmezett shinobi csapatot milyen könnyen szétkaphat egy váratlan támadás és csinálhat belőlük bohócot.. És még csak a falu közelében sem vagyunk.

- Kenji, el tudod látni? - Kérdezem összeszedetten, nem törődve a tüdőmben égető porral. Lassan veszem a levegőt, ezzel igyekszem nem tovább ártani magamnak. Ezután a sokkos állapotban lévő Mitsukohoz guggolok.

- Jól vagy? - Érdeklődök aggodalmasan. A lelki sérülés nagyobb hátrányt jelenthet egy ilyen küldetés elvégzésénél, mint a fizikai, habár.. Lehet, hogy vannak, akik már nem fogják tudni folytatni. Ismét körbekémlelve észreveszem, hogy az egyik kemurigakurei lány hiányzik, a többi pedig egy szikla alatt fekszik összenyomott testtel. Ajkamba harapok, lehúzom a vért és a Kuchiyose no Jutsuval megidézem Kunát - az egyetlen medvét, akit képes vagyok. Kicsi, de rendkívül erős.

- Szeva te.. - Kezdett volna bele a szokásosba, ám a látványtól még neki is elakadt a szava. Ai úgy tűnik épségben megúszta és bár biztos vagyok benne, hogy beveti szenzori képességeit az eltűnt csapattárs megkeresésére, ha mégsem teszi, akkor felhívom rá a figyelmét, hogy megkereshetné. Ezután pedig a medvéhez fordulok.

- Csak füstöm van. - Köhögök. - El tudod emelni azt a két sziklát?

- Talán, de egyedül nem biztos, hogy elég leszek.. - Morfondírozott. Gondolkodva mérem végig a sziklákat és végignézek a dómon.

- Elég, ha csak felcsúsztatod.. - Jelentem ki végül. - Aki nem gyógyít, vagy sérült és érez magában elég erőt, az kérem segítsen.. - A tömbhöz lépve a kovács felajánlja segítségét, amit el is fogadok és feloldom a tekercsen lévő pecsétet, hogy magamhoz vegyem az acélrudakat. Ezeket az utasítási szerint felhasználva próbálom meg a beragadtakat kiszabadítani a medvével, valamint ha akad, akkor a segítővel együtt. Ha nem sikerül teljesen arrébb görgetni, akkor a Ranji Shigumi no Jutsuval finoman kihúzom az áldozatot a törmelél alól. Utána pedig jön a másik. Ha ezzel végeztünk, megköszönöm az állat szolgálatait, csak akkor bírom maradásra, ha úgy látom, hogy valamivel segíthetne ellátni a többieket.

- Lehet, hogy nem utoljára idéztelek ma meg - búcsúzok el tőle, ha a távozása mellett döntök. Ezután lépek oda a nem túl jó állapotban lévő Misage-hez, ha nem ápolják éppen. - Azt hiszem, ez megválaszolja, miért engem választottak csapatvezetőnek; a Fuuton technikád miatt egymáshoz csapódtak a bombák és nagyobb robbanást idéztek elő, mint kellett volna.. - Lassan félrevonom a tekintetem, aztán visszanézek rá. - Hogy vagy?

//Ha Ai a káosz közepette, vagy az után is felveti a javaslatát.//

- Ellenzem - jelentem ki határozottan. - Ha vannak szenzoraik, azokat nyilván pont az őrhelyekre küldték ki, így ha jelentést tesznek, akkor a "főcsapat" is veszélybe kerül. Ha pedig meghalnak, arról a falu is tudni fog és megváltoztatják a védelmüket, így az információk, amiket szereztünk, hasznavehetetlenek lesznek. Az arroganciájukra kell alapoznunk; arra, hogy amíg nem éri őket közvetlen támadás azt hihetik, sérthetetlenek. Észrevétlenül kell bejutnunk és felmérnünk a helyzetet.

//Módosítva: Acélrudak átvétele.//

//Használt technikák:

Idéző Jutsu // Kuchiyose no Jutsu
Ezzel a jutsuval a használója állatok megidézésére képes. Amikor a megidézett társra már nincs szükség füst és pukkanás keretében eltűnik. Az idézéskor mindig vért kell áldozni, valamint a technika tanulásakor is a kiválasztott állatfaj tekercsével kell vérszerződést kötni. Fontos megemlíteni, hogy magát a jutsut megtanulhatjuk vérszerződés nélkül is, azonban ha ekkor, hajtjuk végre a jutsut komoly bajba kerülhetünk; az így végre hajtott technika közben a használó egy köztes dimenzióba kerül, és véletlenszerűen szinte bárhol kiköthet, bármely megidézhető lények által lakott tájon.
A technika fordított változata az úgynevezett Gyaku Kuchiyose no Jutsu. Ezzel a jutsuval a szerződést kötő emberi felet az állatok képesek segítségül hívni, erre azonban csak akkor van mód, ha a ninja már képes megidézni az adott faj legerősebb képviselőit is, mivel általában csak ezek képesek a fordított idézésre.
Besorolás: C
Chakraszint: 250

Tobidogu no Jutsu // Tekercsíró Technika

A tobidogu alapvető chakrairányítási művelete: chakra testen kívüli irányításával való átalakítás.
A technika alkalmazásakor a használó egy chakra befogadására alkalmas anyagba zár egy élettelen tárgyat, amit az elzáráskor chakrává alakít. Minél kisebb a tárgy és minél kevesebb különböző anyagot tartalmaz, annál kevesebb idő illetve chakra kell az átalakításhoz és az elzáráshoz. A visszaalakítás az elzárás feloldásával sokkal kevesebb időt és chakrát igényel.
Ezen technika az alapvető E szintű technikák legnehezebbike. Alap szinten a használók csak a pecsétet tudják feloldani, magasabb szinten többféle pecsétformulát is meg tudnak alkotni, mellyel különböző módokon, különböző tárgyakat tudnak megidézni a tekercsből.

Ranji Shigumi no Jutsu // Vad Oroszlánsörény Technika

Az előző jutsu támadó változata mellyel irányítani is tudjuk a tűszerű hajzuhatagot és a hatalmas sörénnyel csapdába ejthető, sebezhető, megfojtható az ellenfél. A hegyes hajfullánkok képesek lehetnek akár egy idézett lényt is átszúrni, hogyha a használó kellően képzett hozzá és elég chakrát fektetett a jutsuba.

Chakraszint: 300

Besorolás: B//

**Yori** Vas. Júl. 25 2021, 19:06

Majdnem minden terv szerint alakult. Majdnem... A káosz és zűrzavar közepette nem sikerült teljes dómot emelnem a csapattársaim köré, csak egy fél lett. Ez a nyitott dóm ebben a szituációban minimum két csapattársam életéért felel, ha valami miatt nem tudnám tovább tartani, akkor kettejük élete komoly veszélybe kerülne. ~ Éppen, hogy sikerült... nem tudom meddig vagyok képes tartani ezt az állapotot. Érzem, hogy nincs komoly sérülésem, csak a belélegzett por és füst teszi nehézkessé a légzésem... Én jól vagyok..~ Gondoltam magamban, majd a nagy robaj után mikor kezdett elhalkulni minden a környezeti hangokra kezdtem figyelni. Hegyeztem a fülem, de semmi. ~ Szerintem nem lesz második hullám... ez a támadás nem közvetlenül minket akart likvidálni, ez egy ütemezett takarításnak tűnik így nekem... ~ Gondoltam magamban, és jobban végig gondolva teljesen logikus a következtetés. ugyanis ha mi lettünk volna a cél akkor nem ért volna véget a támadás, és nem lenne időnk nyalogatni a sebeinket. ~ Kíváncsi vagyok vajon mindenki megúszta? Shizu és Hanaro remélem bírjátok még.~ Gondoltam, majd a körbe néztem, és a látvány nem sokkal lett jobb, mint előtte. Láttam, hogy egy fekete hajú konohai... ha emlékeim nem csalnak akkor Osumi Hiroto egy medve segítségével igyekszik segíteni a sziklák alatt rekedteknek. Nem nagyon tudok megmozdulni ugyanis a technika amit használtam szinte teljesen kimerített, és ha nem koncentrálok teljes erőbedobással akkor elkezd a dóm összeomlani. Nem tudok mit csinálni, de segítenem kell. Ekkor hirtelen eszembe jut, hogy a táborból ahonnan indultunk úgy küldtek el engem, hogy felszereltek rengetek acéllal amit a tábor építéséhez tudok használni. - Hiroto!! - szóltam a konohai ninjához, majd igyekeztem hozzáférni az egyik tekercshez amiben kellő számú és méretű acélrúd van, amit erőkarként használva könnyebben tudják mozgatni a sziklákat. Biztos szép látvány lehetem ahogy próbáltam úgy hozzáférni a tekercsekhez, hogy a kezeim végig érintkeznének a dóm falával. Végül éreztem, hogy csúszik kis a tekercs a táskából, és ahogy a lábamhoz ért elrúgtam az előbb megszólított fiú felé. - Acél rudak vannak benne amit tudtok használni a sziklák mozgatásához. - mondtam neki, majd figyelmemet teljesen a dóm egyben tartására vezettem vissza. ~ Siessetek srácok, nem bírom már sokáig...~

// Bocsánat a gyenge és rövid postért, de úgy éreztem nem kell fölösleges töltelék, hogy milyen szép az ég stb...stb.., kicsit kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, így ehhez mérten igyekeztem ezt a postot megírni. //

**Kureiji Hanaro** Kedd Júl. 27 2021, 08:04

//Ahol a part szakad... //

Mélyrepülésbe kezdett az élete abban a pillanatban, amikor elvállalta ezt a küldetést. Bár nem mintha lett volna lehetősége választani. Ez volt az alku ráeső része és ha csak nem akart egy egész falut az ellenségei között, akkor jobb ötletnek tűnt némán tűrni. Csak nem lesz annyira vészes...

A világ egy pillanat alatt kifordult a talpa alól. Kábultan ébredt, a feje iszonyatosan fájt. Egy pillanatra azt hitte, hogy már túlvilágon van. Körülötte csak sötétség és folytogató levegő. Arca a poros talajba nyomódott, a piszok izadt arcbőrére tapadt. Maszkja széttört, vagy csak odébb landolt valahol? Nem tudta eldönteni. Az egyetlen biztos jele annak, hogy él az a ball szeme alatti vágás volt, amiből friss, meleg vér csorgott a földre.

Nem tudta, hogy mi történt. Az egyik pillanatban még biztonságba akart húzódni, a másikban meg elsötétült a világ. Nem szabadott volna így történnie. A reakció így vagy úgy, de hibátlan lett volna, de valami hiba csúszott a gépezetben és most ide került.

Ahogy megpróbálta eltolni magát a talajtól rá kellett jönnie, hogy nem véletlenül van annyira sötét körülötte. A hatalmas szikla egy darabja, aminek árnyékában próbált védelmet találni, most épp készül kilapítani, ahogy recsegve, csikorogva egyre inkább nyomja a fiú hátán lévő tekercset.

Pulzusa felgyorsult, szíve a torkában dobogott és ez mihamarabbi cselekvésre késztette, de próbált megtartani a nyugalmát. Ha gondolkodás nélkül cselekszik akkor csak ronthat a helyzeten és tényleg kinyírja magát és tudta nélkül a szintén hasonló helyzetbe került lányt is, akit ugyan csak félig kapott el a szikla, viszont Ő már elkezdte összepréselni.

Az egyetlen épkézláb lehetősége az az, hogy megpróbálja leeszkábálni a tekercset a hátáról. Ezzel legfőképp egy picivel több mozgásteret nyer magának még akkor is, ha a szikla időközben lejjebb csúszik. A pántot megpróbálná kirángatni a hasa alól, majd a fején átvetni és legurítani az oldala mellé. Ha ez sikerül és van annyi helye, hogy ki tudja tekerni egy picit, akkor aktiválná a rajta lévő pecsétet és ezzel megidézné mind a száztizenöt csukott állapotú gyakorlóbábot. Az ötlete az, hogy a bábok a puszta megjelenéssükkel képesek lehetnének talán szétfeszíteni, függőleges irányban megemelni a sziklát és megtartani addig, amíg mindenkit ki nem szednek alóla.

Ha nincs elég helye a művelethez, akkor addig vár, amíg Hiroto medvéje elég helyet csinál, majd utánna próbálja meg véghezvinni tervét.

Ha Hiroto Őt húzta ki először, Han jobb kezével rámarkol tekercsére, míg ball kezének chakrafonalit Shizu-ra csatlakoztatja és magaután húzza a lányt is. Ha sikerül mindent véghezvinni rendesen, Han ismét magához veszi s tekercsét és visszazárja a bábokat, mielőtt a szikla kilapítja őket, majd időközben meglelt maszkját is felvenné.

**Doshiri Asuka** Hétf. Aug. 02 2021, 21:52

Ahol a part szakad

Nagyon hamar elszabadul a pokol... Szerencsére Rui még időben reagál és egy földfalat húz fel, ami megvédi a csapat egy részét. Fogjuk rá, hogy én is jól döntök, amikor chakrafonalakkal próbálom a fiatalabbakat a védelem alá húzni. Viszont csak egy lányt sikerül kimenekíteni, aki sikeresen orrba fejel. Ha ez nem lenne elég, a robbanások következtében a törmelékek engem is elkapnak, így jó pár kisebb zúzódást és horzsolást is összeszedek. Ahogy távolodnak a robbanások, elkezdem leporolni és átvizsgálni magam. Az orrom vérzik ugyan, de szerencsére nem tört el. Így pusztán csak oda tartom a kezem és várom, hogy elálljon. Ezután körbenézek, bár nem hiszem hogy túlságosan tudok segíteni.
Viszont így meghallom, hogy mit mond Zento... Azonnal oda kapom a fejem, majd oda megyek hozzájuk. Nagyon nem értek egyet a kémünk ötletével és ennek hangot is adok...
- Rui Taichō! - szólítom meg. - Ellenzem Zento ötletét. Úgy gondolom, ez a robbantás találomra történt. Nem tudják, hogy itt vagyunk, hiszen akkor már itt lennének a nyakunkon. Szerintem nincs velük szenzor, így azt hiszem segíthetek... Szabadítsuk ki gyorsan a többieket, utána tegyük meg azt a 30 méteres távot. Van egy technikám, amivel el tudom rejteni magunkat. Eddig nem használtam, mert féltem, hogy a chakra használattal elárulnám magunkat. Ha beleegyezel, akkor ezúttal használom a technikát és láthatatlanul tehetjük meg az utolsó métereket!
Ezután várom, hogy a kapitány hogy dönt. Most már megpróbálnám elrejteni a csapatot az egyik homok technikámmal, viszont nem szívesen hagynám hátra a társakat. Nem lenne túl fair...

**Koreko Rui** Vas. Aug. 08 2021, 16:45

[Fórumkaland: Ahol a part szakad]

Sípoló hang a fülben, szálló por mindenütt. Rui ugyan kisebb sérülésekkel megúszta, mégis érezte, ahogy testén folyamatosan vándorolt végig a tompább fájdalom, a frissen kialakult sebek miatt. A kissé döntött szögben létrehozott föld fal ugyan felfogta a bombákat, mégsem volt elég nagy a védelme. Észrevette, hogy Asuka orrából vér szivárog, azonban a kunoichi semmi jelét nem mutatta súlyosabb sérüléseknek. Első ránézésre Naoki sem szenvedett el súlyos sérüléseket, a törmelékek miatt viszont rajta is apró horzsolások látszódtak. A látási viszonyok erősen leromlottak, mégis azonnal igyekezett információt szerezni a többiekről. Mivel kisebb csapatokban haladtak előre, nem mindenkit ért el a földfal védelme. Néhányszor köhögött, így legalább megszabadult a légcsövében és torkában összegyűlt por egy részétől. A kissé kaparó érzés azonban ott maradt. Bár ezt némileg annak is köszönhette, hogy innen-onnan beszédfoszlányok ütötték meg a fülét.
*Sokkal többen sérültek meg, mint az gondoltam.* Miközben erre gondolt, kézjeleket pörgetett végig, majd pedig a hüvelykujjába harapott.
*Amaterasu, szükségem van a segítségedre!* Kezét lecsapta a földre, mire vonalak futottak szét a talajon. Füst és egy pukkanás kíséretében láthatóvá vált a szürkés-vöröses színű nőstény farkas.
- Rui, miért engem idéztél meg? Magyarázkodhatok Liantinak, amikor visszamegyek - kezdett bele rögtön a Ninjuu, aztán körbenézett és jól látszott, szemei elkerekedtek. - Oh, szóval ezért...
- Amaterasu, szükségünk van a tudásodra!
- Igenis, megteszek mindent! - válaszolta a farkas, majd elindult segíteni a súlyosabb sérülteken. Bár csupán a Gantai no Jutsut ismerte a gyógyító technikák közül, mégis sokszor hasznosnak bizonyult. Egy jól felrakott kötés is sokat segíthet addig, amíg a sebesült megfelelő ellátáshoz jut.
Ha tud, akár a törmelékek alá szorult shinobikon is segít, a fogaival erősen megragadva a ruhát, ki tudja húzni az embereket, amíg mások a törmelékek lezuhanását akadályozzák meg. Az Osumi által megidézett medvével szintén együtt tud működni, amennyiben szükség lenne rá.
Még mielőtt elindult volna, hirtelen Zeeko ragadta karon. Még mielőtt a jounin válaszolhatott volna, Asuka szólt közbe. A vörös hajú kunoichi bólintott egyet, ezzel jelezve, egyetért vele.
- Mindenkit viszünk, bármennyire is ágálnak egyesek a csapat együtt maradása ellen, egyelőre nem válunk szét.
Észrevette a kémspecialista lábából kiálló kődarabot. Ugyan nem sikerült felállnia, Rui óvatosan visszanyomta a földre, ezzel nyomatékosítva, nem kéne erőltetnie, mielőtt komolyabb baj történne. Zeeko szívós ninjának nézett ki, viszont még messze jártak a falutól, tartalékolnia kellett az erejét.
- Jó ötlet a föld alatt átmenni, viszont senkit sem tervezek hátra hagyni - aztán Asuka felé fordította a tekintetét. - Rendben van, egy ilyen technika pont kapóra fog jönni.
*Zeeko lábából veszélyes lenne kihúzni a sziklát, de ha benne hagyjuk, attól lehet csak rosszabb lesz. Arról nem beszélve, hogy jóval nehézkesebb lesz a mozgása.*
A zöld szemű lány elindult a levélfalusi csapat felé. A rangidős ninját kereste, akit hamarosan megtalált.
- Osumi, úgy tudom jött veletek egy medikus shinobi. Zeeko-nak szüksége lenne a segítségére. Kisebb sérüléseket be tudok gyógyítani, alapvető képzésben részesültem még évekkel ezelőtt, viszont súlyosabb esetekhez kevés a tudásom.
Ha Osumi szól Kenjinek, vagy Ruit irányítja hozzá, a geninnek nagyjából felvázolja a férfi állapotát, remélve, hogy tud rajta segíteni. Közben chakráját kiterjesztve próbálja megtalálni a csapat minden tagját. A Kagura Shingan technikát veti be, és csak a környékre korlátozza a keresést. Szenzor képességeinek használata közben őt is könnyebb megtalálni, ezért igyekszik viszonylag kevés ideig használni a jutsut. Amennyiben nem jár sikerrel, az idézett farkashoz, Amaterasuhoz fordul segítségért. Az állat ki tudja szagolni az egyik eltűnt füstfalusi kunoichit. A robbanás távolra repítette, viszont a Ninjuu orra még így is ki tudja szagolni, merre ért földet.
Amint megtalálja a lányt, egy pillanatot sem késlekedik. Ha valaki más is odaér a gödörhöz, legalább nagyobb esély lesz arra, hogy segíteni tudnak rajta.
- Nehogy feladd itt nekem! - préseli ki ajkai közt a mondatot. A Shousen Jutsut aktiválja, keze körül zöld chakraburok jelenik meg. A fekete hajú kunoichi teste tele van zúzódásokkal, talán belső sérülése is lehet ezt sajnos Rui nem tudja megállapítani, ezért inkább a látható sérülések gyógyítására koncentrál. Megmozdítani egyelőre nem akarja, helyben próbálja meg ellátni. Kenji ugyan jóval képzettebb orvos, mégsem zúdítja rá az összes feladatot, ennyivel tud segíteni.
Közben végig ott motoszkál agya hátsó részében, vajon milyen csapás érkezik még, mielőtt elérnének Iwagakuréba. Az út eddig sem bizonyult egyszerűnek, ám ez a véletlen, vagy annak tűnő támadás egy nagyobb esemény előszele lehet.

Spoiler:

**Tsunomi Ai** Szer. Aug. 11 2021, 16:41

Képes voltam nyomon követni az eseményeket szerencsére és nem okozott nehézséget reagálni is rá. A helyzet viszont az, hogy a kimenetel már nem lett épp úgy szerencsés, mint ahogy én azt elterveztem. Már készültem volna arrébb szökkenni, ám ekkor valami megragadta lábam. A pillanat tört része alatt, mielőtt reagálhattam volna, egyszer csak valami maga felé rántott. A tüdőmből hirtelen kiszökkent a levegő, ahogy váratlanul a kavicsos földnek csapódva nagy sebességgel húz valaki maga felé. Jószerével csak arcom elé keresztezett kézzel tudtam csak védeni magam ebben a kiszolgáltatott helyzetben, majd érzem, hogy fejem keményen valami keménynek csapódik. Bár hallom, hogy a közelben robbanások sora zajlik le, végül, ahogy a zaj elcsendesül, és én is összeszedtem magam, végül kitántorgok a védelmező sziklatechnika alól és picit megrázom a fejem.
Nem esett túl sok bajom, jószerével pár karcolás és némi fejfájást, de semmi komolyabb néhány csípő sebnél. A robbanások bár eltűntek a füst még nem oszlott el teljesen, de nem volt időnk túlságosan sok időt elpazarolnunk. Morcos voltam a váratlan fejleményért, de nem ugrottam senki torkának, mert nem lehetek biztos abban, hogy az én védelmi tervemmel is hasonló eredmény született volna. Mindenesetre megköszönni se terveztem, és ha van elég fölös ideje panaszkodni, azt remélhetőleg a többi társa megmentéséért teszi. Mielőtt azonban én bármihez kezdtem volna, lehunyom a szemeim és kiterjesztve a chakrámat körbe kémlelem a tájat, valami rajtaütésre számolva. Azonban, ha ez elmarad és nem érzékelek közeledő chakrát, úgy erélyesebben, de azért némiképp visszafogottan kiáltom el magam, hogy azért hallják a többi jelenlévő, de ne menjen el túl messzire a hangom.
- Fél kilóméteres távolságban tiszta a levegő, nem érzékelek ellenséges erőket.
Ezzel, talán ha mást nem, de sikerül megnyugtatnom a többieket. Ezután végig mérem a helyzetet és először a Kemurigakurei küldöttség tagjait veszem szemügyre, akikből két társnőm jelenleg elég cudarul festettek. Azonban egyikőjükhöz se megyek oda, lévén egyikőjüket épp ellátják, másikjukat meg többen próbálják épp kihúzni a szikla alól. Csak útban lennék. Talán a Chakraláncaimmal képes lehetnék megtartani a sziklát, de egyelőre nem fednék fel túl sok mindent magamról. A támadás bár személy szerint véletlenszerű volt, nincs meg a bizonyítékom arra, hogy belsős információ szivárogtatás áldozatai nem lettünk. Így hát hanyagoltam a fölösleges problémákat. Végül, mivel úgy döntöttem nem tudok segíteni az első számú csapaton, így körbe néztem a közelben, míg végül (ha ez idő alatt más nem talál rá) egy magára hagyott srácra bukkanok a földön, akihez odasiettem. Látszólag elég cudar állapotban volt (Kenta).
- Hé, magadnál vagy? Szedd össze magad! – szólok rá, majd finoman megcsapkodom az arcát.
Akár kapok választ akár nem, rövidesen felkelti figyelmemet a sziszegő repeszdarabok a fiú húsába. Egy ciccegést elengedve, vagy az ő kulacsát, vagy a sajátomat elő véve egyszerűen lelocsolom a hátát vízzel, mellyel nagy eséllyel az izzó fémdarab azonnal kihuny. Ezután, ha tudtam, apró kezemet használva megpróbálom megfogni a repeszeket és kihúzni testéből, amennyiben nem megy, úgy tantommal kipiszkálni. Viszont, mivel nem akarok túl sok kárt okozni benne, amennyiben úgy néz ki, hogy nem sikerül kipiszkálnom, meg sem próbálom kivágni a darabokat. Talán van olyan személy jelen, akinek nálam jobbak az orvosi ismeretei. Azonban, ha sikerül kiszednem, már annyit remélhet csupán, hogy van valakinél fásli, amivel beköthetjük sebeit. Végül felsóhajtok és megvizsgálom a fiút. Amennyiben ráng tekintete, vagy kába, nem tudja mi történt vele, esetleg egyéb agyrázkódásos tüneteket produkál, és ha végül úgy ítélem, hogy nincsenek komolyabb sérülései, megpróbálom finoman hátára fordítani, hogy amennyiben még mindig kába, úgy a sarkaimra ülve, támaszként az ölembe fektetem a fejét. Konkrétan ennyi volt az összes tanult elsősegély nyújtási tudásom, amit ki tudtam hozni agyrázkódó fél esetén. Annyit tudtam, hogy alá kell támasztani a fejét, de a jelen helyzetünkben nem éppen túl sok egyéb opcióm volt. Mindeközben próbálom ébresztgetni továbbra is enyhén pofozgatva és locsolgatva a maradék vízzel.
- Ideje felkelni Csipkerózsika! – mondom neki kissé morcosan.
Mindeközben ismét kiterjesztem chakrámat, hogy ismét meggyőzödjek arról, hogy nincsen baj. Ha esetleg valaki idejön megérdeklődni, hogy nálunk mi a helyzet és a srác még mindig nem tért magához, összefoglalom a szituációt:
- Repeszek voltak a hátába, és szerintem agyrázkódása van. Ha magához is tér, egy ideig szerintem nem lesz harcra kész állapotban.
Végül, ha mindenki úgy határozott, hogy mennük kell tovább, hagyom, hogy átvegyék tőle ma srácot, még ha ezzel hátrébb is kerülök a „kimentési” sorba, hisz meg tudom védeni magam. Végül, ha velem együtt, mindenki más is kis pihenőt fújhatott. Úgy ítéltem, hogy a küldetés most kezd el széhullani és látszik miért is volt olyan nagy gond, hogy a csapat nagy része alulképzett egy ilyen küldetésre. De megtartottam magamnak a véleményem. A helyzet az, hogy az eredeti tervem, hogy szétválást kérvényezzek, úgy tűnik be fog válni… vagy azonnal le kell mondanunk a küldetést. Ugyanis a sérülteket hátra kell hagynunk, ha mást nem némi felügyelettel. Mert a jelenlegi állapotokat elnézve, nem rövid időbe kerülne rendbe hozni a TELJES csapatot. Végül Ruira emelem tekintetem, kíváncsian, vajon képes lesz meghozni a döntést. Ez tőle függ csupán.

**Naito Kenji** Szer. Aug. 11 2021, 22:19

// Ebisu – Ahol a part szakad //

Sikerült. El nem tudtam hinni, hogyan, de valahogy be tudtunk jutni Mitsu-val Osumi védelme alá. Csak reménykedni tudtam, hogy a többiek is találtak maguknak valami védelmet és azt is, hogy minél hamarabb véget ér a szőnyegbombázás. Arra persze nem számítottam, hogy belénk csapódnak majd. Váratlanul és felkészületlenül ért az egész, mert azt hittem, hogy a burok alatt nem érhet különösebb csapás… tévedtem. Ledöntöttek a lábamról, mint egy tekebábút. A karomban éreztem egy éles fájdalmat csupán és mint később kiderült, egy vágás volt rajta. Ezt is csak akkor láttam meg, mikor Osumi feloldotta a védelmet.
Az első dolgom az volt, hogy akik nekünk csapódtak, megtudjam kik voltak. A sokkos állapotomat igyekeztem a lehető leghamarabb minimalizálni, hogy gyorsan tudjak cselekedni, ha kellett a segítségem. Fájt a karom, ezért chakrám segítségével próbáltam meg a fájdalmat enyhíteni és a sebet összezárni. Amint viszont meghallottam Osumi szavait, tekintetem azonnal Koizumo-ra terelődött. A saját állapotom stabilizálását abbahagytam, s mire odaértem sérült társunkhoz, már láttam azt is, hogy valaki közeledett felénk.
– Megteszek mindent, amin tőlem telik. –Még odaszúrtam gyorsan Osuminak, az ellátás megkezdése előtt.

A lány (Ai) segítsége jól jött. Ha minden jól ment és sikerült neki kiszednie a szilánkokat –megpróbálnék segíteni neki ebben, ha egyedül nem sikerül–, abban a pillanatban helyezném kezeimet a sérülések fülé. A sebek elég nyilvánvalóan látszódottak, ezért azok begyógyítása lenne az elsődleges célom. Chakrát koncentrálnék a tenyereimbe, s a megfelelő mennyiség után reményeim szerint a zöldes aura is beborítja majd. A sebek kitisztítása lenne az első dolog, amit megejtenék és ha már nem érzékelek szennyeződést, valamint úgy ítélem meg, megkezdeném a sebek tényleges begyógyítását. Minél gyorsabban, de precízen áramoltatnám át a chakrám, hogy Koi sejtjei megkezdjék a regenerálási folyamatokat. Figyelmemet a gyógyítás köti le teljes mértékben, ha esetleg bárki szólna, azt sajnos figyelmen kívül hagynám egyelőre.
A félelem viszont bennem volt. Első éles helyzet, amiben kamatoztatnom kellett a tudásomat. A negatív dolgokat igyekeztem kiüríteni a fejemből és pozitívan hozzáállni az egész gyógyításhoz. Bíztam abban, hogy mindent megfelelően végzek majd el és semmilyen lépést nem hagyok ki. Kezem némileg remegett, karom fájt is még, hiszen önmagam ellátása abbamaradt. Ettől függetlenül próbáltam ellátni Koi-t, és ha már úgy éreztem, hogy sikerrel jártam, folyamatosan csökkentettem a chakrám mennyiségének áramoltatását. Társam állapotának stabilizálását követően, vettem egy mély levegőt is, majd lassan fújtam ki azt és töröltem meg a homlokomat.

//Akár Riu, akár Osumi adja ki a feladatot//
Volt egy olyan sejtésem, hogy a támadás miatt nem csak Koi szenvedett sérüléseket. Ez hamarosan be is bizonyosodott, mikor jött a következő utasítás. A homokfalusi csapattal lévő kísérő ellátásra szorult. Tekintetemmel Zeeko-t kerestem, s amint megpillantottam, indultam is felé.
– Elég csúnya seb, de igyekszek meggyógyítani, ha engedi. –Elég fura alak volt és bár megrémített picit, mégis csak társ volt és el kellett látnom. Persze, ha ellenkezett, akkor üsse kavics! Akkor is megfogtam a szilánkot és megpróbáltam kiszedni azt, a legkisebb plusz sérülést okozva vele. Ha ezzel megvoltam, ismét a elvégezném ugyanazokat a manővereket, amiket Koi-n is: tenyeremet a sérülés fölé helyezném, majd chakrám segítségével elsőnek kitisztítanám a sebet, utána igyekeznék a vérzés elállításán és a seb összehúzásán. Amint meglennék vele, kötést helyeznék rá a nálam lévő kötszerek segítségével. Reményeim szerint itt sem lesz semmilyen komplikáció és ha ezzel megvolnék, a saját sérülésemet látnám el. Emellett természetesen visszamennék Koi-hoz, hogy felmérjem az állapotát, hogy romlott-e vagy javult-e. Ha minden rendben, olyan sérülteket keresnék, akiknek tudnék segíteni vagy oda mennék, ahol hasznomat vennék. (Ha észrevehettem Rui-t, ahogyan ellátja a sérültet, besegítenék neki. Ott állapotfelmérést végeznék, sebek kitisztítása és azok ellátását végezném el.)

//Használt jutsuk:
Shindan // Diagnózis
Alapvető orvosi ninja képesség, enélkül szinte lehetetlen nekikezdeni bárminek is. A károk, sérülések felmérésére szolgál. A ninja chakrát irányít a kezébe, majd miután a jellegzetes zöld aura megjelenik, végighúzza azt az áldozat, páciens teste felett, ezzel képes megállapítani és kiértékelni a külsérelmi nyomok mellett az esetlegesen nem látható belső sérüléseket, töréseket stb.
Besorolás: D
Chakraszint: 50

Kiyomaru // Tisztítás
A technika lényege tulajdonképpen maga a fertőtlenítés, ennek a segítségével fertőtleníthetjük a sebeket, vágásokat pillanatok alatt, De alkalmas az egész testfelület megtisztítására is, alkalmazható a sebekből való szennyeződések eltávolítására. Precíz és jó chakrakontrollt igényel a technika, ugyanis a chakrával minden egyes, akár sejtszintű szennyeződést is megtalálhatunk és megtisztíthatjuk tőle a sebeket.
Besorolás: E
Chakraszint: 90

Shousen Jutsu // Misztikus Kéz Technika (Gyorsgyógyítás)
Ezt a jutsut medikus Ninják szokták használni kisebb sebek, égési sérülések , és csonttörések gyógyítására. Voltaképpen az egyik legalapvetőbb Orvosi technika, amely a gyors sejtosztódást segíti elő.
Besorolás: B
Chakraszint: 300//

**Nashimaru Shizu** Szer. Aug. 11 2021, 23:32

// Ebisu - Ahol a part szakad //

Robbanások, por, fájdalom.

Kétségbeesett, pánikból érkező rohamával nem tudta lehagyni a bombák elsöprő, kaotikus erejét. Szemei észre sem vették a feje felől érkező masszív szikladarabot; talán a por, a hirtelen vakító fények, vagy csak reflexei miatt, utolsó lépéséeit már csukott szemmel tette meg. A hideg szikla maga alá temette a lányt. Testét úgy nyomta bele a földbe, mintha az csak egy imbolygó zselédarab lett volna. Tenyere még hozzáért ugyan a burok falához, azonban alsó teste a kő és a föld állkapcsa közé szorult. Begyakorolt pecsétjének hála hozzá tudott járulni a kovács technikájához, ámbár a pillanatnyi sokk mellett nem kapott helyet sikerélmény. Levegőért kapkodott, de csak port szívott be. Fülei sípoltak, feje úgy hasogatott, mint még soha. Gerincén végigszaladt egy hideg hullám, ujjai hegyén hamar eltompult az érdes kőfal érzete. Szemeit nem merte kinyitni. Nem érezte testét, s félt, hogy darabokban fogja látni.

Hátát megemelte kissé, majd nekidobta a földnek, kipréselve tüdejét. A csillapodó sípoló hang mögött meghallotta a sziklák baljóslatú töréshangjait. Teste felett szépen lassan újra megkaparintotta az irányítást, s ahogy elkezdte érzékelni zsibbadó lábait - miután egyik kezével letörölte arcáról a port -, körültekintett. Amennyire tudta, feje forgatásával próbálta felmérni helyzetét, ám ahogy felismerte azt, teste megfeszült a stressztől. Ujjai megremegtek a kőfalon, s chakráját nem kímélve próbálta erősíteni a pecsétet, azonban fejében oly mód elkezdtek cikázni a gondolatok rövidtávú jövőjéről, hogy szofisztikált pecséttechnikája hatástalanul került megformálásra. Izmai belevitték körmeit a tömör kőbe, melyek éles fájdalommal törtek be. Érezvén, hogy sem mozdulni nem tud, sem pedig mocorogni, tudatát eltérítette a szédület. Torkán émelygő hányinger kezdett felkúszni, lélegzeteit pedig akármily mélységgel vette, nem érezte ahogy eljut tüdejéig az oxigén.

Iszonyú riadalommal kezdett egyre tempósabb levegővételekbe, s vadabb mozdulatokba alsótestének kiszabadításához. Testét lefedte a jéghideg izzadtság, ajkaiból pedig élénkpiros vér buggyant ki, ahogy szemfogait tudatán kívül belevéste.

- Basszus.. - Nyögte ki elkeseredett hangon, mely után átlag ember könnyeket is várt volna. Arca el-el torzult a pániktól. Szemei előtt egy közelmúltbéli ehhez hasonló szituáció jelenetei játszódtak le. Újra elsötétült előtte a világ, heves lélegzetei miatt pedig egyre kábábnak érezte magát. Szinte észre sem vette a segítséget, mely egyre csak körülvette.

- Nem kapok lev... - Harapott bele ajkaiba újra, ezúttal szándékkal.

- Pánikolok. - Jelentette ki magának motyogva. Hangját elnyomta a körülötte keringő zaj. Tudta mi történik vele, s megpróbált egy pillanatot lopni élesedő pánikrohamától. Arcát, karjait ellazította, s végigkísérte minden egyes lélegzetvételét. Szemei azonban így is könnybelábadtak, s ahogy fejében ismét tudatosult mily kis helyen volt elzárva alsóteste, úgy tört át szellemi védelmén a kontrollálatlan szorongás. Nem tudott gondolkodni. Nem tudott gondolni. S hiába gondolt minderre, azokat nem tudta tudatosítani magával.

# Ha társai segítségével kikerül a szikla alól.

Tüdejének minden bugyrát feltöltötte a levegő. Kézfejével előszőr letörölte a homlokán csillogzó verejtéket, no meg az arra rátapadt port és koszt, majd kissé sápadt arccal és kába szemekkel Osumira, Yorira, majd a medvére nézett.

- Köszönöm. - Mondta mindannyiuknak tettetett magabiztossággal, mintha az elmúlt egy perc meg sem történt volna. Újra megismerve lábai erejét szapora, de kimért mozdulatokkal, és a sziklafal támasztékának támogatásával talpra állt, majd leporolta a ruháját. Körbenézett a terepen, még ha a por és a szemei világára ülő homály akadályozták is kissé ebben. Mély és lassuló lélegzetekkel nyugtatta le magát, majd sietős léptekkel próbált segítségére szoruló embereket keresni. Útvonalát viszont úgy választotta meg, hogy az Junohara (illetve az őt ápoló Rui) felé vegye az irányt.

- Tudok valamiben segíteni? - Kérdezte a sunagakurei csapatvezetőt. Szemei tágra nyíltak Junohara, látszólag élettelennek is mondható látványán. Néhány másodperce még mellette sétált, most pedig pedig az is lehet, hogy élete végére ért.

**Misage** Szer. Aug. 11 2021, 23:47

// Ahol a part szakad //

~ Hogy az a jó édes... - már menet közben láttam, hogy baj lesz, de még a jó mélyről feltörő káromkodást sem volt időm befejezni, mielőtt bekövetkezett volna. Nem véletlenül mondtam, hogy ne rám bízzák a védekezést: az egyetlen védekező jutsum is igazából egy támadó jutsu alternatív használata volt, ami meg is látszott a végeredményen. Szépen összeszedtem a bombákat, aztán a pofámba robbantottam őket.
~ Okosabb fia nincs anyádnak? - volt az utolsó gondolatom, mielőtt elért volna a robbanás ereje. Szerencsém volt. Mármint pont akkora szerencsém, amekkora egy ilyen ballépés után lehet. Valahogy nemcsak, hogy éltem, de még magamnál is voltam, miután két társam közt pattogva a földön találtam magam.
~ Semmi hősködés, mi? Legközelebb elfutok, a többiek meg védjék meg magukat. Valószínűleg az egész csapat jobban jár.
Minden bizonnyal csak Osuminak köszönhettem, hogy a haja legalább részben felfogta a robbanás erejét. Igen, ő határozottan többet tett a csapatért, mint én. Bár ha úgy nézzük, én is elég sokat tettem a selejt kiválogatásával. Csak hitelesebb lett volna, ha ezzel nem ütöm ki magamat is.
Miközben én próbáltam talpra kecmeregni, konohai társam, aki korábban eleven ágyúgolyóként csapódott belém egy igazi kis vonaglós műsort lenyomott.
~ Szívás, haver. - gondoltam, de ezúttal már meg sem próbáltam segíteni. Épp elég bajt okoztam az előbb is, hogy olyasmivel próbálkoztam, amihez nem értek. Van rögtön mellettünk nálam hozzáértőbb orvos is, ezúttal csessze el ő.
Amíg a többiek próbálták menteni a menthetőt, én gyorsan mentálisan végigcsekkoltam magam.
~ A fájdalom elviselhető, a fülsípolás idegesítő, emiatt a por miatt meg rohadjon meg egész iwagakure. Ó várj, már megtette. Nem is feltétlenül most.
A gyors diagnosztika után tettem egy tétova lépést és megtorpantam. Nehéz volt megállni a lábaimon. Ennek ellenére megpróbáltam segíteni a társaimnak a szikával, felajánlva, hogy saját jutsummal szétvághatom a nagy követ. Már ha erre van szükség. Ha nincs, akkor nem pazarlom a chakrát. Tropára ment legyezőm ezen akciók közben a hátamon pihent, én pedig reménykedtem, hogy hamarosan lesz időm ránézni és eszközölni rajta némi javítást.
Ha mindennel megvoltunk és Osumi beszélni kezdett hozzám, fájdalmas mosolyra húztam a számat.
- Félreértettem a parancsot. Azt hittem, hogy ki kell irtani a csapatunkat. - kacsintottam rá, aztán fájdalmasan elfintorodtam - Így jár az, aki elég hülye, hogy megpróbálja védeni a többieket, annak ellenére, hogy tisztán támadó beállítottságú. - kis szünetet tartottam, aztán enyhén elnevettem magam - Te tényleg a csapatvezető dolgon lovagolsz még? Ha ez megnyugtat, én örülök neki, hogy a te válladat nyomja a felesleges teher, és nem az enyémet. - a végső kérdése után egy pillanatra elgondolkodtam, aztán vállat vontam - Szarul, de voltam már még rosszabbul is. Túlélem, szóval ne örülj!

// Használt jutsu (amennyiben szükséges):
Név: Szélisten Érintése // Kazekami no tacchi
Típus: Szél elem, közelharci
Leírás: A technika szinte megegyezik a fuuton kai-al. A shinobi itt is a tenyerén keresztül bocsátja ki a szélchakrát. Az egyetlen lényeges különbség a szélchakra létrehozásának intenzitása. Míg a fuuton kai segítségével maximum ruhákat, köteleket lehet szétvágni, addig ezzel a jutsuval akár sziklákat is zúzhatunk.
Előny: Szinte bármit képes szétvágni, amit a használó megérint
Hátrány: Közvetlen fizikai kontaktus (érintés) szükséges hozzá
Szint: C //

**Shikoku Naoki** Csüt. Aug. 12 2021, 01:57

A terv jó volt, a megvalósítás viszont már akadályokba ütközött. Naoki megpróbálta volna odébb dobálni a gömböket, viszont valaki egy szél technikával eközben megpróbálta összegyűjteni őket, ami konkréten counterelte a homok falusi igyekezetét. Az egyébként is nagy káoszban Naoki végül felhagyott a felesleges próbálkozással, és inkább megpróbált minél inkább behúzódni a földfal alá. Mostanra már teljesen belepte a por, ami csípte a szemét - megpróbált pislogva könnyezni, hogy megszabaduljon tőle. Bár a földfal némileg védte, a másik oldalról a repeszek és az időnkénti robbanások lökéshullámai összességében eléggé szétzilálták. Ezt hozzárakva ahhoz, hogy kb félig vak volt, épphogy meg tudott állni a lábán.

Szerencsére nem tartott sokáig a tűzijáték, igazság szerint alig fél perc telt csak el, de ez persze számukra óráknak tűnt. Amint felrobbant az utolsó bomba is, először egy pillanatra néma csend szállt le a tájra, mintha mindenki kivárt volna. Aztán viszont érdekes módon mintha a robbanások messzebbről kezdtek volna jönni, ahol egyikük sem volt. Bár Naoki itt még csukott szemmel küzdött a por ellen, de az agya máris beindult, megpróbálva valami értelmet keresni az őrületben. Ebben viszont egy kissé akadályozta, hogy sérültek nyögései, fájdalomkiáltásai töltötték meg hirtelen a levegőt. Mindenki igyekezett némán szenvedni, elvégre mégiscsak egy felderítő küldetésen voltak, de persze ez nem mindenkinek sikerült. Ahogy Naoki felállt, némileg leporolta magát, nagy nehezen kinyitotta a szemét és körbenézett, elhűlve látta, hogy bizony elég komoly sérüléseket is sikerült beszerezniük. Volt aki szikla alá szorult, volt aki elájult, szóval súlyos veszteségeket szenvedtek. Nem egy shinobi volt, akinél úgy tűnt, hogy nem tudja folytatni a küldetést - már ha egyáltalán túlélte ezt a támadást.

Naoki egy gyors pillantást vetett szél falusi társaira és látta, hogy nem sérültek meg komolyabban. Mivel látta, hogy a sérülteknek már többen is segítetek, ő inkább az őrszem pozícióját vállalta magára. 2-3 méternyit előre ment, ki a porfelhőből, egy szikla mögé és onnan kezdett nézelődni. Először a távolodó szőnyegbombázás után nézett, majd fel az égbe, próbálta megpillantani azt a fehér madár szerűséget, amit látott a bombázás előtt. Nem volt benne teljesen biztos, de komoly esélyt adott annak, hogy az a valami volt a bombák forrása, és amennyiben az a valami egy intelligens lény... az azt jelentené, hogy lebuktak.
Ami viszont fura, az a bombázás arréb vonulása. Nem őket célozta meg az egész direktben, hanem egy jóval nagyobb területet. Ez viszont arra utalhat, hogy egy védelmi mechanizmusról van szó és van rá esély, hogy nem fedezték még fel őket. Naoki egyelőre nem tudott dönteni melyik verzió lehet a valószínűbb, de egyelőre nem is kellett ezzel foglalkozni, hiszen komolyabb probléma várt megoldásra.

Örült, hogy nem neki kellett döntenie, mert fogalma sem volt, hogy mit tenne ebben a helyzetben. A fele csapat megsérült. Az, hogy mindenki tovább haladjon, ki volt zárva. Még Zeeko is megsérült és nem nézett ki túl jól a sebe. Őszintén, így hogy a vezetőjük lesérült, a küldetés kb lehetetlenné vállt. Ő a küldetés központja, ő az aki tudja hova kell menni, kit kell megkeresni és ő ismeri a terepet is.
Szóval komoly dilemma állt előttük és Rui-n múlt, hogy miként fog dönteni. Akárhogy is, Naoki készen állt követni a parancsokat.

**Aikaho Mitsuko** Pént. Aug. 13 2021, 23:31

//Ebisu- Ahol a part szakad//

//Köszönöm a haladékot, és így a többiek türelmét is.//

Rengeteg robbanás, majd egy ponton túl már nem hallottam semmit a világból, és magamból sem, minden elnémult a sípolásnak köszönhetően mely betöltötte a környező teret számomra. Látásomra próbáltam támaszkodni, mely először szintén csak ködös képet festett le a hirtelen fájdalom, és a porfelhő miatt, de még mindig hamarabb vált tisztává, mint másik érzékszervem. Harcosként hamar túl kellett lendülnöm a kezdeti sokkon, hisz nem azért voltam jelen, hogy megmentsenek, hanem azért, hogy én mentsek meg másokat. Az adrenalin rohamosan áramlott szét az ereimben, ezzel megkönnyítve állapotom ideiglenes javulását. Ahogy egyre hevesebben vert a szívem mindenembe visszatért az élet, azonban elmém továbbra távol maradt a hangzavartól.

- Persze, jól vagyok. - fel se fogtam a kérdést teljesen, ösztönből válaszoltam csak, mert tudtam, hogy rendben kell lennem, még ha éppen kicsit elveszettnek is érzem magam.

Állításom megerősítése érdekében egyből neki is láttam körbenézni, hogy hol lehet szükség a segítségemre, mely valójában úgy éreztem, semmit nem jelent. Rengeteg apró döntés, és cselekedet okozta ezt a helyzetet úgy, ahogy történt, és bármelyiken változtatva már más lett volna, de ez lett, nem tudtam vele mit kezdeni, csak a jövőn változtatni. Ha körbenézve még bárhol szükség volt fizikai erőre, vagy egyszerű ápolásra, úgy igyekeztem a lehető legprecízebben részese lenni a történéseknek. Sérültek… majd hirtelen egy halál peremén lebegő lány látványa.

- Tudok tenni bármit? - kérdeztem aggódva. Hiába volt ellenség, most mégis csapattárs, és a szemem elé táruló kép így csak ösztönzött arra, hogy cselekedjek valamit, csak azt nem tudtam mit. El akartam kerülni a halálát, mégis én voltam az, aki hiába nem esett pánikba, fagyott le egyelőre… képtelen volt magától cselekedni képességei határai miatt.

Tovább. Ez volt a parancsszó, nem akartam teljesíteni, mert néhány társam nem úgy nézett ki, mint aki képes erre, nem akartam őket alábecsülni, de másokért mindig jobban aggódtam, mint magamért. Egy kislány ugrált a köveken, csak a lába elé nézett, majd hirtelen elesett. Körbetekintve csak a sötétség volt jelen, azonban nem sokáig. A sötétség helyét egy harmadik személy vette át, egy másik gyermek, ki megnyugtató mosollyal nézett le húgára, Mitsukora.

“A fájdalom csak erősebbé tesz.” Mondta neki biztatóan, majd felsegítette a földről. Egy klisés mondat, (vagy az emléke?) mely mégis képes erőt adni, ha eléggé hiszünk benne, mely csak túllendít arra a pontra, ahol lenni kell éppen. Nem lehettem a sötétségben, azonban ezúttal nem volt senki ott, hogy elűzze azt, nem akartam, hogy ott legyen bárki, mert ezúttal nem volt rá szükségem, magam űztem el, és merítettem bátorságot éppen mindenhez. Talán csak az adrenalin, talán csak az átélt események eredménye volt, lényegtelen, nem számít.

- Hiroto, akkor most tényleg hagyjuk itt egy, vagy akár több társunk? Tudom, hogy így mindenki veszélyben van, de egyrészt később szükség lehet a több emberre, másrészt mégis csak életekről van szó, és nem csak fegyverekről. Az ő megmentésükkel ennyire kockáztatnánk a mi épségünket, vagy a küldetés sikerét? - nem akartam hirtelen folytatni, és túl messze menni, úgy gondoltam, hogy ez is elegendő lesz. Figyeltem arra, hogy véletlen se oktassam ki, egyszerűen csak ki akartam mondani, ezért így tettem. Igyekeztem átlátni a helyzetet, és saját meglátásom szerint dönteni, de mégse akartam úgy tűnni, mint aki a vezető, vagy legalábbis felettem álló helyett akar ítéletet hozni a többiek élete felett esetlegesen. Nem tudtam, hogy kérdésemnek mi lesz a következménye, csak reménykedtem elhatározottságomban….

**Kenta Koizumo** Szomb. Aug. 14 2021, 01:16

// Bocsi a késésért, nem várt komplikációk a mesélővel egyeztetve. Szerigömb! //

A csapat végül a sziklásabb terep felé vette az irányt. Óvatosan haladtak, a lehető legkisebb feltűnést keltve. A környék csendes volt, szinte kihalt. Ez igen gyanús volt már az elejétől fogva. Koizumo minden érzékszervével a környezetre összpontosított, igyekezett megfogni a legapróbb neszt, a legkisebb mozgást, de az általuk keltett zajokat leszámítva nem érzékelt semmit.
~ Nem tetszik ez nekem ~ mormolta magában, miközben kényszeresen kapcsolgatta ki és be a combján lévő fegyvertokot. ~ Legalább valami madár repkedhetne erre.
Gyanúja nem volt alaptalan. Mielőtt letelepedett volna Konohában, bejárta az egész kontinenst, ismerte a különböző tájak élővilágát, számított rá, hogy a vonuló csapat neszére legalább egy óvatos madárraj felcsap a közelükben, de most minden, ami körbevette őket, az a semmi volt. A nagy büdös semmi. És persze sziklák. A terep egyébként kedvezett a nagy területet lefedő támadó technikáinak és a kardhasználatra építő személy elleni harcmodorának is, ugyanakkor védekező jutsuk híján teljes mértékben a csapatára volt utalva, főleg úgy, hogy a Föld országában a sziklás terepen bármikor bármelyik irányból érkezhetett támadás. Némiképp számított egy oldalról vagy alulról érkező föld technikára, de annyira elterelte a figyelmét az országra jellemző shinobi harcmodorra való felkészülés, hogy meg sem fordult a fejében az egyik legkézenfekvőbb irány. És amikor elkezdték bombázni a csapatot, már túl késő volt.
Először csak a távolból hallotta a robbanásokat. Azonnal tantot ragadott, felkészült az ütközetre, de egyelőre vajmi kevés esély volt arra, hogy kiszúrták volna őket. A helyes lépés talán az lett volna, hogy a sziklák árnyékában pihenjenek egy kicsit, aztán lassabb tempóban aprózzák az út hátralévő részét a terep végéig, ahol tábort verhetnek, ugyanakkor semmi intő jel, vagy konkrétum nem akadt, ami az eddiginél nagyobb óvatosságra intette volna a csapatot. A robbanás lehetett véletlen is.
- Vigyázzatok, hova léptek. Lehet, hogy aknába sétálunk. - szólt csapattársainak. Végülis volt rá esély, a Föld országának szakadárjaitól nem lett volna váratlan lépés a szűk sziklaszorosokban a terep aláaknázása. Az is lehet, hogy pont ezért eltakarították az állatokat a környékről, nehogy véletlen felrobbantsanak egy aknát. Ha más nem, a kialakult kráter figyelmeztethette volna az illetékteleneket a veszélyre. Ez megmagyarázta volna a szokásos neszek hiányát is. Azonban ami következett, az sokkal rosszabb volt, mint pár sima akna.
A robbanást követően megálltak egy pillanatra, és Zeeko ragadta meg a szót, de mielőtt befejezhette volna, tekintete az égre irányult. A gyorsabbak még időben észrevették a közelgő veszélyt, Koizumo azonban lassú volt, mire ő is felnézett, már több tucat bomba zuhant felé, vészesen közeledve.
~ Ba... Ez szívás ~ futott át az ifjú shinobi fején, miközben agya hihetetlen sebességgel zongorázta végig a szóba jöhető lehetőségeket, de egyszerűen nem maradt elég ideje reagálni. Mondhatni, halálra volt ítélve. Utolsó szalmaszálként megragadva a talán legésszerűbb lehetőséget, egy shunshinnal próbálta magát Osumi és Rui felé vetni, bízva abban, hogy ők időben lépnek, és olyan technikát használnak, ami megvédi őt is, de nagyon kapkodnia kellett. A jutsu, ami amúgy a kisujjában volt, félresikerült, nem lett elég gyors, épp csak egy kis löketet adott neki, de a közelében leeső repeszgránát robbanását már nem tudta elkerülni.

A detonációk és saját technikájának lendülete a földre vitte, nem messze Osumitól. Hallását elvette a hangzavar, orra, szája és szeme telement porral, csak a tapintása maradt meg, de azzal sem érzett semmit, csak a földet, amit teljes erejéből markolt. Fogalma sem volt róla, mi történt társaival, nem tudott gondolkodni, az elméje a semmiben lebegett, csak egy konkrét érzés jutott el a tudatáig. A háta felől érkező, égető, maró, kínzó fájdalom. Ordítani próbált, de a nyálával elkeveredett por sáros gombócot képzett a torkában megakadályozva, hogy levegőt vegyen, vagy segítségért kiáltson. A gerincébe nyillaló szúrás rángatta az egész testét, körme alatt megtelt mocsokkal, ahogy egyre elkeseredettebben próbált megkapaszkodni a talajban - ami egyre megfoghatatlanabb módon mozgott alatta, talán ez is csak megbénított érzékszerveinek keserves próbálkozása, hogy bármilyen képet alkosson a valóságról. A robbanás előtt még hallotta, ahogy néhány csapattársa mondani próbál valamit, vagy csak káromkodik, most már fogalma sem volt róla, élnek-e még egyáltalán, vagy hogy ő meddig fog, vagy hogy akar-e egyáltalán ilyen fájdalmak közepette.
Ahogy ordítani próbált, a sár a torkán kezdett felszakadni, a gyomráig jutó szenny miatt öklendezni kezdett, végül legalább a torka elkezdett megtisztulni, hogy az artikulálatlan gurgulázáson és fuldokló köhögésen kívül értelmes szavakat is meg tudjon formálni, de ezzel a lehetőséggel egyelőre még nem élt az agya. Talán annyit sikerült kinyögnie, hogy segítsenek, talán el tudott ereszteni pár szitkozódást - hiszen szidni valaki más felmenőit minden szorult helyzetben kézenfekvő és egyszerű megoldás -, mindenesetre a koherens, szofisztikált fogalmazás és ésszerű gondolkodás egyelőre olyan messze állt tőle, mint a csapat a küldetés sikerétől.
Az égető érzés a hátában egyre rosszabb és rosszabb lett. A repeszek a csontjait karcolták, és ha nem fedte volna be a por az összes létező nyálkahártyáját a segglyuka kivételével, akkor talán érezte volna az égett hús szagát, amitől alap esetben kedve lett volna ellátogatni a Méz országának egyik nívós BBQ éttermébe. Persze ha nem a saját húsát érzi. Most azonban egyelőre az is kérdéses volt, hogy lesz-e még esélye elrágcsálni a reggelire csomagolt lembas-t - már nem azért, mert a zűrzavarban valószínűleg az egész hátizsákja megsemmisült, hanem mert baromira nem lesz reggelre életben.
De erősebb volt ő annál, hogy az ilyen apróságok, mint a közvetlen életveszély eltántorítsák. Valahonnan mélyről egy hang belső hang pofozta meg megmaradt tudatának egyetlen ép foszlányát.
~ Szedd össze magad, te kiszáradt vagina!
És bár nincs az a kemurigakurei hímringyó indukálta intenzív intim nedvesség, amit a levegőt megtöltő por ne itatott volna fel a másodperc törtrésze alatt, a vagina, azaz Koizumo a csodával határos módon a hörgésen és ordításon kívül hirtelen képes lett egy pillanatra józan emberként fogalmazni, és öntudatának testen kívüli szikrájával kétségbeesetten felmordult.
- Valaki vágja már ki belőlem ezt a szart!!! -
Illetve ezeket. Ő nem tudta, hogy három szilánk is serényen dolgozik élete kioltásán. Kerek három - prostiból kevés, repeszből pont hárommal több az egészségesnél. Bár a három prosti se feltétlenül egészségesebb.
Egyik csapattársa (Ai) ekkor már ott is volt, és elkezdte kibányászni a repeszeket, de azon túl, hogy hamar rá kellett jönnie, hogy az ujjai nem elég precíz műszerek a művelethez, és a forró repeszeket amúgy se tudja kézzel kirántani*, ezzel hirtelen meghatványozta a fiú fájdalmait. Valahogy pedig ki kellett bányászni az idegen testeket, ezt most ki kell húzni, nincs mese. Pont, mint a prostiknál. Ai tehát egy tantohoz folyamodott, ami bár működni látszott, majdnem akkora fájdalmat okozott hősünknek, mint a tény, hogy kemuri ninjákkal kell dolgoznia. Na jó, talán hasonló mértékűt. Miközben nagy nehezen kikerült az első repesz (és Koizumo igényesen kidogozott hátizmának egy része), a fiú magában már könyörgött, hogy újra találkozzon rég nem élő anyjával, de még annak is jobban örült volna jelen helyzetben, ha kap zsinórban három csicskalángost Amaimontól, vagy ha Mugo sensei egy fakanállal kasztrálja. Mint egy átlagos szerda. Milyen nap is van ma?

Mindenesetre egy rendkívüli adóbevallás és egy Tsunade genjutsuval tuningolt külsője nélküli alakjával töltött forró éjszaka közé tehető mértékű kellemetlenségek árán, de a repeszek végre a helyükre kerültek (a jó édes krva nyjkba), és Kenji technikái is rengeteget segítettek a fiú állapotának stabilizálásában, így további sorsáról egy tényező dönthetett**.

*igazából ezt csak tippelem, de a tantos megoldás úgyis menőbb, úgyhogy nyomjuk azt

**A mesélő. <3

**Hasegawa Zauki** Pént. Aug. 20 2021, 00:11

/Ahol a part szakad/

//A mesélővel megbeszéltek alapján cserélném le a játékban szereplő karakterem. //

Meg-meg rezdülő faágak, lehulló levelek enyhe nesze söpör végig a vidéken. Az ifjú jounin hatalmas tempóban iramodik meg, ahogy megkapta küldetését a hatodiktól. Habár jobban tetszett volna a Kirigakurei küldetés... jelenlegi helyzete nem engedte, s korábbi kötelességei miatt így is késve indulhatott meg csupán. Jobban mondva késve kapta meg a feladatot. Feszített tempót vett fel, erős, kellően körültekintő , mégis gyors haladást biztosítva. Konohából nem két perc elérni a Föld országába, s ezt tudta jól. Nem sprintelhetett, hisz szükség van energiáira. Elérkezvén Takigakure területére, óvatos, mégis magabiztos léptekkel kereste a falut. Beszámolva parancsáról az áthaladó korábbi csapat helyzetéről érdeklődött, ám csupán több kevesebb sikerrel tehette ezt meg. Elárultak neki információt és nem is, engedték is tovább menni, meg nem is....
-Tiszteletem!- Hajolt meg az elöljáró őrség tagjainak. -A nem régiben erre áthaladó, a Hatodik Hokage által adott megbízás ügyében érkeztem.- Szólalt fel enyhén titkolva a küldetés tényleges mikéntjét. Elvégre kellően titkos a dolga, ám hogy beengedjék, ennyit mindenképp mondania kellett. A halovány információs morzsát vagy értették, és vették a lapot, vagy csak nem akartak belefolyni az egészbe... lényeg a lényeg, hogy hamarosan a falu vezetője előtt találta magát. Természetesen itt nem kellett titkolóznia már a terv nagy részéről, ám csak és szigorúan olyanról beszélt, miről az előtte szóló is mondott valamit. Nem tudja, hogy mit tud a másik és nem szeretné olyan információval ellátni, mely ismerete nem előnyös. A legszükségesebbek... mondhatnánk így is. Természetesen az útbaigazítást megkapva indulhatott tovább, de... -mindig van egy "de"- csupán Takigakurei kísérettel. Valakivel, ki ismerős a terepen, s képességei is jók egy effajta feladat elvégzéséhez. Nem kellett sokat várni, szinte egyből előkerítették a fazont. Egy érdekes fickót kapott maga mellé, ki mutathatja az utat, elvezetheti őt a többiekhez. Juro, egy érdekes figura ránézésre, ki Takigakurei jouninként ismerhette a terepet. Nagy, medvés termet, fura arc... összetéveszthetetlen figurának tűnt.

Közeledve a helyszínhez a terepen nyomokat látott, érdekes lábnyomok bukkantak elé. Sejthették, hogy jó nyomon járnak, ám még mindig nem volt biztos benne, mennyire is van közel a cél... Egyszer csak azonban robbanás hangja rázta meg a környéket...Most már tudta, elég közel. Szinte reflexszerűen vetette magát be a földbe, felkészítve testét a Blokád technika alkalmazására. Gyors földalatti mozgásával igyekezett minél hamarabb odakerülni a helyszínre. Amennyiben időben felbukkanna, s lenne ideje cselekedni is, úgy észlelve a lehetséges sérülteket, egyből segítségükre indulna. Amennyiben azonban újabb támadást észlel, úgy mindenképpen a lehető leggyorsabb, védekezésre alkalmas technikájához, a Daijuurin no Jutsuhoz, nyúlna, mely segítségével karjaiból rengeteg gerendaszerű nyúlványt létrehozva próbálná semlegesíteni a bejövő támadást.

Ajánlott tartalom