Kanamono no Sato

**Senju Tobirama** Hétf. Okt. 22 2018, 17:51

Kanamono no Sato egy fémműves falu volt, mely fegyverekre specializálódott. Nagyon jó minőségű gyártmányuk volt, ám a fegyverkészítők szövetségének megalakulásával apadni kezdett a bevételük. Közel olyan jó minőséget ám olcsóbban árult a konkurencia, ők pedig nem adták be derekuk a szövetségnek, megmaradtak függetlennek. Ezt követően az évtizedek múlásával a virágzó, nyüzsgő faluból egy félig elhagyatott terep lett. Néhány helyi mesterember gyártmánya kiváló, még tán jobb is mint a fegyverkészítők szövetségénél kapható darabok, ám jobban is megkérik az árukat.

**Akihiro Jaken** Hétf. Okt. 22 2018, 18:53

//Tobi//

Nagyjából fél napos út volt mögöttünk, amikor megérkeztünk. Sokat gondolkodtam a Négyek Szövetségén, a levélen és tekercseken, valamint az alagútrendszerben történteken. Nem tudtam kiverni a fejemből Kimiko szavait, s még társaim körében is aggodalom fogott el. Furcsálltam, hogy Shikaku egy genint ajánlott a csapatomba, miközben nekem azt mondta, hogy nem szívesen bízza a feladatot jounin rang alattinak. Én persze nem ítélkezhettem, magam is nagyon sokáig genin rangú voltam amikor már jóval afölött álltam szintben, de nem tudtam, hogy mire számíthassak Zaukitól.
Megérkezett hát kis csapatunk Kanamono no Satoba. A lepukkant házak oldaláról már lekopott a festék, törött ablakok szilánkjai hevertek szerte széjjel, s az üres utca csak porzott. Alig egy-egy embert lehetett látni, ahogy a leharcolt házakkal szegélyezett főutcán haladtunk előre. Elképzeltem, hogy milyen lehetett a virágkorában a hely, s ahhoz képest ez a látvány nagyon szomorú volt.
Hamar elérkeztünk a műhelyhez, amelyet kerestünk. Beléptem az épületbe, s egy középkorú férfi felcsillanó, majd csalódottságot tükröző szemével találtam szemben magamat. Nem éppen szívélyes hangnemmel nekünk szegezett egy kérdést.
- Üzenetet hoztunk – húzom elő a levelet és a tekercseket – Sajnos a barátjának igaza volt, nem tudja átadni személyesen a levelet – nézek komolyan a férfi szemébe. Megvárom, hogy végigolvassa a levelet, majd mindent elmondok neki.
- Kérem, mondjon el mindent amit tud az ügy kapcsán – mondom neki miután elárultam neki a részleteket – Utána pedig jöjjön vissza velünk Konohába sürgősen. Veszélyben az élete!

**Senju Tobirama** Hétf. Okt. 22 2018, 20:11

/Jaken/

A férfi végig hallgatta mondandód, majd egyszerre ingerültté és szomorúvá vált tekintete.
-Az a barom... hamarabb kellett volna szólnia. Egyedül nem képes effélét kezelni, ezt neki is jól kéne tudnia. Mindig a hősködés.. az átkozott hősködés. És most bele is halt...- Nézte mereven a levelet, majd rátok tekintett.
-A négyek szövetsége... mi voltunk azok, akik a háttérből dolgoztunk. Egy nem konohai shinobikból álló konohai csapat, akik azokról a feladatokról gondoskodtak, amikhez már nem ért el a Hokage keze, de rendezni kellett. Nem csak konohát védtük, de az egész világot. Míg háborúztak a nemzetek mi azon dolgoztunk, hogy a gyengülést kihasználva senki se tudjon bennük kárt tenni. A felszín alatti munkások, akik a sötétbe burkolózó szerveket felszámolására hivatott... Védelmezők... Egy titkos szövetség, ami az árnyakban bújt meg és ott is maradt... máig. Ezzel, hogy Kobaku meghalt, már csak ketten maradtunk. A szövetség hivatalosan is felbomlott... Azt hiszem... most már nincs itt dolgom. Veletek megyek. A nevem Subara Sintaro, és a protokoll szerint most elmondok mindent, amit tudni kell, ugye?- Intett nektek, s ha követtétek beljebb vezetett, egyfajta szerény, de gondosan rendezett lakrészbe.
Egy-egy csésze teát töltött, majd leült és neki kezdett.
-Ahogy azt sejteni lehet, négyen voltunk alapjáraton a csapatban. Akár egy rendes shinobi osztag, csak felosztva, egyesével járva az országot, szükség esetén összefogva. A személy, akire pedig névtelenül hivatkozik...-Sóhajtott egyet. -Az pedig... a fiam. Öt évvel ezelőtt útnak eredt és senki se tudja hova tévedt, mit csinált. Kobaku tanította őt a ninjutsu használatára, mivel ugyanúgy katon elemű volt, ahogy ő, így könnyebben képes volt átadni neki a dolgokat. Ezért érezte magát felelősnek érte és kereste égen földön. Mikor elment teljesen megváltozott. Mintha kifordult volna önmagából. Sötétség és gonoszság áradt a szeméből, majd egy reggel arra ébredtem hogy eltűnt. Sokáig kerestük is, ám végül hiába. Ezért is ő a "célpont". Nem levadászni akarjuk, csak megkeríteni, ne tévesszen meg a megnevezés. Ez az emberrablásos dolog viszont.. ismeretlen számomra.- Fejtette ki bővebben az üzenet tartalmát a férfi. -Egy valami biztos... ha valaki el tudta intézni Kobakut, akkor az a valaki veszélyes. Ha pedig azt mondta, hogy valami nagy dolog van készülőben, általában igaza is volt. Szóval ne vegyétek fél vállról az üzenet tartalmát. Ami ennek a férfinak fenyegetést jelentett az Konoha számára... nem.. talán az egész világ számára az lehet... - Zárta le mondandóját, kis időt hagyva a gondolkodásra. -Azok a tekercsek nálad... Azokat őrizd meg. Jól jönnek majd a harcban, ha tényleg ekkora a baj. Viszont SOHA ne nyisd fel, csak ha már szólított téged.. tudni fogod mikor kell, de addig soha semmilyen körülmények között ne tedd, ha csak nem kívánsz átlépni a túlvilágra egy szempillantás alatt. A két tekercset együtt lehet csak használni és csak akkor, de csakis akkor, ha az megengedte a használónak. Máskülönben a... hatás magát a használót fogja felemészteni. Értve?- Bökte oda neked, majd hátra dőlt esetleges kérdésekre várva.

**Akihiro Jaken** Hétf. Okt. 22 2018, 20:58

//Tobi//

Beljebb lépve egy kisebb szobába érkeztünk, ahol egy teával a kezünkben helyet foglaltunk. Gondosan körbenéztem a szobában, felmérve a helyet. A teát szürcsölgetve figyelemmel hallgattam végig Sintaro beszámolóját a Négyek Szövetségéről, a háttérben funkcionáló szervezetről, amely Konoha védelmét szolgálta; a fiáról, aki megszökött; s a könnyen lehet a világunkat fenyegető veszélyről. Megint csak aggodalomra okot adó hírek.
Shikaku nem hiába rendelt el azonnali intézkedést. Valami komoly dolog van a háttérben, amelyre amint csak lehet megoldást kell találni. Mivel a Négyek Szövetsége felbomlott megszűnt Konoha, sőt amennyiben igaz az összes nemzet első számú védelmi vonala, amely csírájában igyekezett elfojtani a veszélyes elemeket. Így pedig esély nyílt a háború miatt még mindig gyengébb lábakon álló nemzeteken belüli sötét szervezetek felemelkedésére. ~ Mit lehetne kezdeni ezzel? Azt hiszem, ezt már nem az én tisztem megszervezni, a további lépéseket sokkal feljebb fogják meghozni. Az én feladatom, hogy épségben visszajuttassam Sintarot Konohába. Méghozzá minél előbb. ~
- Csupán egy kérdésem lenne. Ki az utolsó tagja a Négyek Szövetségének, és valószínűleg merre található? Ha Ön veszélyben van, akkor talán ő sincs biztonságban, és minél előbb meg kellene találnunk, hogy biztonságba juttassuk.
A válasz után teáscsészémből az utolsó cseppet is kikortyolva leteszem azt az asztalra, s felállok.
- Reméljük, nem lesz szükségem rá, hogy ezeket használjam – tettem el a két tekercset Sintaro figyelmeztetése után – Most pedig készítse össze a legfontosabb dolgait, s induljunk habozás nélkül.
A csapatunk remélhetőleg gond nélkül el tud indulni a hajdanán virágzó faluból. Ha én állítom fel a csapatunk elosztását Sintaro kíséretéhez, akkor én haladok a csapat élén, Kakashi Sensei és Zauki fogják közre két oldalról, s az ANBU tagot állítom hátra.
Minden érzékemet kiélesítve haladok előre, harcra bármikor készen állva.
~ Nincs jó előérzetem… ~

**Senju Tobirama** Hétf. Okt. 22 2018, 23:44

/Jaken/

-Az utolsó tag? Ő... mondjuk azt, hogy biztonságban van, ezt biztosra vehetjük...-Zárta rövidre aggodalmaitokat, majd össze szedte cuccait és jelezte, hogy készen áll az útra.
Az általad elrendelt formációban haladtatok, egész jó tempóban, figyelve a terepet, kiélezve bármilyen váratlan eseményre, mely veszélyforrásként hathatna. Persze öt képzett shinobival talán nem is kellett volna ennyire aggódni, jobb félni, mint megijedni, ám ezt szóvá is tette menet közben a férfi.
-Úgy vesztek körbe mintha valami átkozott civil lennék...-
-Tudjuk jól, hogy milyen képességei vannak, magasan átlagon felüliek, talán még a Hokage-sama szintjét is megüti, azonban ez a dolgunk, kérem értse meg...- Vágott közbe Kakashi, próbálva mihamarabb lecsitítani a hőbörgő Shintarot.
Az utatok nagy része nyugodtan is telt, azonban hamar érdekes szag és rövidesen aztán látvány fogadott titeket. Füst szaga, majd távolabb az égen egy füstfelhő bukkant fel, az erdőből, pont az egyenes utat keresztezve konoha felé. Véletlen vagy máris mozgásba lendült az ellenfél? Akárhogy is, mint csapatvezető most neked kell elsőként előállnod valamivel...

**Akihiro Jaken** Kedd Okt. 23 2018, 00:33

//Tobi//

A negyedik tag tehát biztonságban volt, így egyel kevesebb problémára kellett koncentrálnom. Elindultunk vissza Konohába, Sintarot csapatunk szoros felügyelete alatt tartva. Amikor ő ezt szóvá tette Kakashi Sensei válaszára csak helyeslően bólintottam egyet. Legyen bármennyire is képzett, a feladatunk az ő védelme volt bármi áron. Ha Kobakuval áll egy szinten, akkor pedig különösen szükséges a jelenlétünk, mivel vele is csúnyán elbántak.
Egy ideig zavartalanul, remek tempóban tudtunk haladni, környezetünk minden rezdülésére figyelve. Egyenesen Konoha irányába haladtunk, amikor egyszerre csak rossz érzés fogott el. Orromat megcsapta a füst szaga, s nemsokára a füstfelhőt is megpillanthattuk az égen.
- Állj! - emeltem fel ökölbe szorított kezemet. Végigpillantottam a csapatunk tagjain, tekintetüket fürkészve. Aggódtam. ~ Ez nem jelenthet jót. A legrosszabbat kell feltételeznem. Akkor legalább nagyon nem eshetek pofára... ~
- Muszáj leellenőriznünk, hogy mi okozza a füstöt. Én és az ANBU előremegyünk, megnézni, hogy mi történt. Kakashi Sensei, Zauki, ti gyertek Sintaroval utánunk egy darabig, de a helyszíntől kissé távolabb maradjatok elrejtőzve. Hallótávolságon belül. Ha harcra kerülne sor, akkor az ellenség erejének felmérése után kell döntést hoznunk, hogy tovább viseljük a küzdelmet, vagy meghátráljunk. Minden esetre a lényeg, hogy Sintaro épségben eljusson Konohába. Gyerünk! - indulok meg a füst felé, s menet közben kihúzom Inazumát a hüvelyéből. Szemeim elszántságot tükröznek.
~ Showtime ~

**Senju Tobirama** Hétf. Nov. 12 2018, 12:03

/Jaken/

-Na még mit nem?!- Förmedt rád a személy, kit védened kellett volna. -Tán valami öregembernek nézel, vagy kis szarosnak? Veled megyek... a többiek maradhatnak hátul, az engem nem izgat... ezt viszont meg kell néznem.-Jelentette ki már kész tényként Sintaro, melyből nem engedett.

Amennyiben tovább erősködtél, észrevehetted, hajthatatlan, s egy idő után már Kakashi is jelezte, legyen így. Amennyiben rá sem hallgattál, úgy teljesen egyedül indult meg a füst irányába.

Így hát vagy vele együtt, vagy őt követve eredtél ANBU társaddal nyomába, a másik kettő pedig erősítésnek hátramaradván biztosított erősítést. Kakashitól egy-egy adóvevőt szereztetek, mellyel képesek voltatok távolságból is tartani a kapcsolatot. Akárhogy is, haladtatok a dolgok irányába... Egyre szúrósabb, fullasztóbb, füsttel telt levegő, repkedő parazsacskák, fel-fel libbenő hamu szegélyezte utatok. Mintha egy-egy lépéssel folyamatosan közelebb léptetek volna a pokol kapujához vezető ösvény túlsó feléhez. Hamarosan zajok, ordibálások ütötték meg fületek, nagyjából akkor, mikor elértétek a tűz határvonalát, s a környezet sárgásra váltott a lángnyelvek fákat emésztő dühe végett. Nem jajveszékelés volt, sokkal inkább valamiféle utasítások elhangzása lehetett, mely ugyan kivehetetlennek bizonyult, elég hangos volt, hogy elérjen titeket. Pár perc, befelé vezető menetelés után megérkeztetek a tűzfészekhez...

Itt amennyiben Sintaro hamarabb indult meg, mint ti, őt találtátok, szemben állva egy 20-25 év körüli sráccal. Amennyiben együtt érkeztetek, arra lettetek figyelmesek, hogy a férfi arcát elöntik az érzelmek egy pillanatra, majd felveszi újra komor maszkját.

-Ohóó Apám... hát találkozunk ismét?- Nevetett fel enyhén, s folytatta kedvesebb hangon, mintha tényleg örülne apja látványának. -Látom társaságod is akadt...-

-Hatsuro... mit csinálsz?- Vágott közbe az öreg.

-Hogy mit? Építem az életem... tán nem ezt tanácsoltad? Így nem kell majd abban a koszos műhelyben bütykölnöd... És a mesterem...-

-Mi? Sose így gondoltam, tudod jól.. és Kobaku..-

-Nos igen... nem tetszett nekem sem, de...- Uralkodott el hangján a hidegség. -...sajnos túl sokat tudott. És úgy látszik, hogy most már ti is. Tudunk a csomagról.. nem hiába támadtuk meg azt a rohadt szekeret. Nem hiába raboltuk el, de mégsem köpött... A mester téged megkímél, te elmehetsz, de a fiú és a másik nem...- Kezdett lassan lépdelni, majd újra kedves, illendő hangnemben folytatta. -De a mester már nem érdekel... túl nőttem rajta... én csak azt akarom, ami az enyém. Ami mesterem halálával ENGEM illet. Adjátok át a két tekercset, aztán mehettek...-

-De... a levélben. Azt mondta Kobaku, hogy nem te..-

-Igen-igen... volt akkora balszerencséje, hogy összefusson a mesterrel. Ő nem volt túl elnéző, kellett neki alanynak...- Szakította félbe.

-Alanynak? Mihez?!- Nevetett a kérdésre a fiú.

-Ha unnám az életem, talán rá is kérdeznék.. Ez tudod mélyre nyúl. Mélyebbre, mint azt akár sejthetném is. Az ilyenekbe jobb nem belegondolni. Kevesebben akarják majd a halálod. Most pedig, a tekercseket, ha kérhetem...- Nyújtotta ki kezét, várva hogy átadd a kért tárgyakat.

Ezt meg nem várva, Sintaro, korát megszégyenítő gyorsasággal termett a fiú előtt, kézitusát kezdeményezve ellene. A harc elkezdődött. A férfi arcán szomorúság és indulat egyvelege látszott, ám nem volt sok időd ezzel foglalkozni. A tűzért felelős beosztottak hamar felbukkantak rejtekükből, s láthatóan rád pályáztak...

// Nagyjából 8 ember veszi körbe a karaktert. Szintjüket tekintve nem veszélyesek, ám feltartják Jakent egy időre, nem lesz túl egyszerű átverekednie magát rajtuk, viszont sok chakrát nem igényel majd. Fürgék, harciasak, elszántak, ezért egy pár percbe beletelik mire leküzdi őket. A következő posztod addig írd meg, hogy ez bekövetkezik, hogy a beosztottakat legyőzi. //

**Akihiro Jaken** Hétf. Nov. 12 2018, 22:14

- A dolgunk az, hogy eljuttassuk Önt Konohába. Elhiszem, hogy remek képességű shinobi, de nem tehetem kockára a küldetés sikerességét. Meg kell értenie, hogy mennyi minden múlik ezen. Magának kell a leginkább megértenie… – igyekeztem meggyőzni Sintarot. Mindhiába. Meg kell hogy valljam, szimpatikus volt az eltökéltsége és makacssága – magamra ismertem.
- Rendben, menjünk hát – bólintottam, majd miután megkaptuk Kakashitól az adóvevőket, előre indultam Sintaroval és az ANBUval.
A környezet egyre szürkébbé, sötétebbé változott, ahogy nyomultunk beljebb a füstben. A levegő remegett körülöttünk a forróságtól, sárga derengés színesítette meg a minket körülölelő hamut, s parazsak milliói jártak táncot a levegőben. A füst szúrta a tüdőmet, köhögésre kényszerítve. Hogy valamelyest csökkentsem ezt bal karomat arcom elé emeltem, s úgy haladtam tovább. ~ Amikor innen hazaérek nekem is vennem kell egy olyan maszkot, mint ami Kakashi Senseinek van… ~ gondoltam, majd lépdeltem tovább előre.
Nem sokkal később kiabálás ütötte meg a fülemet. Nem tudtam kivenni, hogy pontosan mik lehetnek a kiáltások, de annyi biztos volt, hogy ha oda megyünk sokat nem tévedhetünk, így hát hamarosan megérkeztünk a tűz forrásához. A hőség izzasztó volt, homlokom gyöngyözött az izzadságtól, s a szállingózó hamu rátapadva összekoszolta arcomat.
Arra azonban most nem értem rá figyelni, hogy éppen mennyire vagyok szépséges. Ami igazán érdekes, az Sintaro arckifejezése volt, amikor meglátta a nálam nem sokkal idősebb férfit a terület közepén. Mielőtt bármit tehettem volna, beszélgetésbe fogtak ők ketten. A fia… Hatsuro… Róla volt tehát szó… Na majd most meglátjuk, hogy milyen fából faragták. A tekercsekre fájt a foga…
- Adjátok át a tekercseket, aztán mehettek… - húztam fel erre a szemöldökömet.
- Na azt lesheted f@szarcú... – morogtam magam elé, miközben Sintaro tovább beszélt Hatsurohoz.
Kobaku a mesterének egy kísérletéhez kellett. Egyre érdekesebbnek bizonyul ez a fickó. Muszáj lesz megtalálnom, hogy ne űzhesse tovább az elmebeteg játékait…
- Most pedig, a tekercseket, ha kérhetem... – tért vissza a tárgyra Hatsura. ~ Na most már tényleg elegem van a pofázásodból, te vadbarom ~ gondoltam, s vettem volna a kezembe a szituációt, de Sintaro meglepetésemre megelőzött, s maga támadt a fiára. Mielőtt a segítségére siethettem volna, szinte a semmiből hirtelen nyolc ellenség jelent meg körülöttem, s ANBU társam körül.
- Nyolc a kettő ellen, mi? Ahogy azt kell… Szinte már sajnállak titeket - jelent meg egy keserű félmosoly az arcomon. Társammal egymásnak vetettük hátunkat, s kivont fegyverrel körözni kezdtünk, ellenfeleink szemét fürkészve. ~ A rohadt életbe már, hogy mindig mindenki meg akar ölni… A rohadt életbe már, hogy MINDIG. MINDENKI. MEG. AKAR. ÖLNI. Elég volt… Nem játszadozok tovább… Végtagra támadás itt, gyors kiütés ott. Végeztem. Rohadjon meg mindenki! ~ hergeltem fel magamat.
- Mutassuk meg nekik –mondtam társamnak, amit egy bólintással nyugtázott. Szinte azonnal támadásba lendültem. Legelső ellenfelemnek könnyedén szúrtam át mellkasát fegyveremmel, a kezdeményezést és sebességemet kihasználva. A Rai Maival, amit már szinte mindig ösztönből használok még rá is segítettem mozdulataim gyorsaságára, a legjobb eredmény elérésének érdekében. Meglepődöttsége az arcára fagyott. Élettelen teste összerogyott előttem, miután kihúztam belőle fegyveremet, s a többi ellenfelem felé fordultam. Eközben társam is akcióba lendült. Mindössze csak a kékes villanásokat láttam az irányából, mert nekem a saját ellenfeleimmel kellett törődnöm. Egy vágás érkezett szemből, amely elől hátrahajoltam, majd a hátam mögül is rám támadtak. Ez elől a földre vetettem magamat, majd jobbra gurulásból szinte azonnal felpattantam, s egy vágást indítottam egyik ellenfelem combja felé. Ezt sikerült hárítania, s támadtam is volna tovább, de egy harmadik ellenfél támadása elől kellett kitérnem. Katanájának pengéje felett átugrottam. S ugrás közben megpördülve vettem célba neki az arcát. Másik kezével még épp idejében hárította a rúgást. Miután leérkeztem a földre előre gurultam, ezzel növelve kicsit a távolságot közöttünk. Hárman álltak hát most velem szemben. Ügyes fickók, azt meg kell hagyni. Egészen könnyedén hárították a támadásaimat, így be kellett keményítenem. Gyorsan oldalra pillantottam ANBUs társamra, aki már leterítette egyik ellenfelét. És nehogy már alulmaradjak holmi ANBUstól!
Gyors léptekkel rohamoztam meg a szemben állókat. Az első felém intézett vágást hárítottam, a pengét félreütöttem, majd vállal belerohantam a támadóba, ledöntve lábáról. Innen tovább pörögve kikerültem a következő csapást, s egy igen mély vágást ejtettem a második emberen. Lendületemet kihasználva tovább léptem, átbújtam a harmadik fegyver vágása alatt, s átszúrtam a hátul álló embert. Vele a fegyverem végén még tetten pár lépést, majd ledobtam a pengéről, s visszafordultam a hátul levőkhöz. Mostanra az első föltápászkodott, a második pedig ujjaival próbálta visszatartani a patakzó vérét. Aki fölállt kézjelekbe fogott, majd társa mellé lépve vett egy nagy levegőt, s egy hatalmas tűzgolyót indított felém. Ez elől a Fusha no Jutsuval egy szempillantás alatt eltűntem. Ellenfeleim arcára értetlen kifejezés ült ki, amikor az elszálló tűzgömb után én nem voltam sehol sem. Ezt az arckifejezést én nem láthattam a föld alól, ahol egészen alájuk mentem, majd előugorva a jutsut alkotóra támadtam hátulról. Szinte kirobbantam a földből, ellenfelem még pont meg tudott fordulni, parázsló szemem összetalálkozott az övével, de reagálni már nem volt ideje. Gyors és erős mozdulattal szegtem fejét a Katon chakrától izzó pengémmel, majd a már sebesült felé fordultam. Erőtlen támadását könnyedén hárítottam, fegyvere kiesett a kezéből. Vicsorogva nézett rám, majd kiköpött, s még megpróbált végső elkeseredésében kézjeleket alkotni. Egy gyors mozdulattal próbáltam véget vetni az életének, de sebesülése ellenére gyorsabb volt, mint vártam, így kitért a támadás elől. Ő is egy tűzgolyóval próbált eltalálni, ami elől félreugrottam, s közben az Issennel egy vágást indítottam felé. A chakrapenge átszelte a forró levegőt, majd kettévágta a férfit.
Társam felé fordultam, aki egy pusztán Raiton chakrából álló pengével vágta le éppen egyik ellenfelét. Mellé siettem, s szembenéztünk az utolsó talpon maradt férfival. Rápillantottam az ANBUra, szembenéztem a jellegzetes maszkkal, majd egyszerre robbantunk ki ellenfelünk irányába. Amikor elé értünk én felugrottam, s onnan támadtam, az ANBU pedig becsúszott, s alulról vágott egyet. Katontól izzó fegyverem, s az ő szikrázó Raiton pengéje egyszerre csapott le, esélyt sem hagyva utolsó megmaradt ellenfelünknek. Győztünk hát… De mi a helyzet Sintaroval?

**Senju Tobirama** Pént. Nov. 23 2018, 10:30

/Jaken/

Kemény harc árán, ám felülkerekedtetek ellenségeiteken, s már csak egy maradt hátra. Ádáz csata folyt apa és fia közt, néhol még-még a föld is megremegni érződött, ahogy össze ért a két ököl. Jutsukat ritkásan használtak, okosan alkalmazták technikáikat, fogást azonban nem találtak egymáson... egészen eddig.. A fiú kihajolt apja ütése elől, megrúgva lábát kibillentette egyensúlyából, s rohamos gyorsaságú kézjelek formálása után egy termetes tűzlabda belsejébe zárta Sintaro-t. Ahogy az alább hagyott, a férfi eszméletlenül, súlyos égési sérülésekkel esett össze. A látszólag teljesen épp és jó állapotú Hatsuro pedig visszanézett felétek. Tekintete dühről árulkodott, ahogy enyhén előre hajtott feje, agresszív testtartása is. Feléd mutatott.
-Add...-Indult meg lassan feléd. -...át... a tekercseket!- Követelte rekedtes, elmélyült hangon.
ANBU társad ekkor ugrott neki, egy határozott raiton jutsuval, ám ellenséged azt fél kézzel hárította, másikkal pedig egy kunait állított halántékába.
-Türelmes voltam, de most... pusztulni fogsz.- Formált kézpecséteket ismét, s egy hatalmas, iszonyatos erejű lángcsóvát fújt ki, egyenesen feléd.

Tökéletesen láttad, hisz volt már tapasztalatod a harcokban, egy ekkora erejű támadást nem leszel képes hárítani, még dotonnal sem. Mintha nem is ember lenne, szinte érezted a tiszta chakrát ami átitatja a lángokat, a mérhetetlen energiát, melyet beleölt ebbe a csapásba. Ekkor azonban tekercseid felől egy halovány dobbanást éreztél. Mintha jelezni akartak volna neked...

// A tekercsek ezzel "megengedték" Jakennek, hogy használja őket. A következő posztot addig írd, hogy felnyitod őket. //

**Akihiro Jaken** Szomb. Nov. 24 2018, 00:05

//Tobi//

Sikerült hát legyűrnünk ellenfeleinket. Tetemeiken átlépve indultam meg Sintaroék irányába. Örömmel hagytam volna magamnak egy szusszanásnyi pihenőidőt, de minden másodperccel csökkent az esélye annak, hogy sikerrel juttatom épségben az öreget a faluba, így nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust.
Mindketten képzettek voltak. Rendkívül képzettek, s olybá tűnt, hogy az egyik sem tud felülkerekedni a másikon. Legalábbis egy darabig. Végül Hatsuro került ki győztesen a küzdelemből, amelynek a végét Sintaro testének szinte teljes szétégetésével zárt le.
Ahogy ez a kép elém tárult azonnal ökölbe szorult kezem, s lángoló tekintetemet ellenségünkre szegeztem.
~ Bassza meg, rendesen hazavágtad az öreget, s ezzel a küldetésem sikerességét ~ csikorgattam mérgesen fogaimat.

Erre megint a tekercseket akarta. Mégis mi lehet ezekben az átkozott tekercsekben?
- Tudod mit? – nyúltam be a zsebembe – A tied lehet… - húztam ki üres öklömet, majd mutattam felé felpattanó középső ujjamat.
Ekkor ANBUs társam támadásba lendült, s megpróbálta a lehető leggyorsabban elintézni feldühödött ellenfelünket. Én is éppen akcióba lendültem volna, amikor Hatsuro könnyedén, hidegvérrel végezte ki társamat. ~ Nem hiszem el… Képtelen vagyok bárkit is megvédeni… Mindig ez van… ~ pillantottam az ANBU holttestéről ellenfelemre megremegve ~ Túl erős... Győzhetek egyáltalán? Van bármi esélyem ellene, ha ilyen nemes egyszerűséggel lerendezett egy ANBUt? A ninja elit egyik tagját? Szembeszállhatok egy ilyen kaliberű shinobival…? I… Igen…. Szembeszállhatok. Miért is ne? Voltam már szarabb szituációban is! Végül is maximum végem lesz. De nem most… Nem ma! Rohadj meeeg! ~ próbálnék meg elbújni a földben a támadása elől, s ellenfelem alá menni, hogy hirtelen közelebbről támadhassak rá.
De minderre nincs szükség. Megdobbant valami a zsebemben. Szinte szólítottak a tekercsek. Halovány félmosoly húzódott a számra, lehunyt szemekkel nyúltam a zsebembe és húztam elő a tekercseket, miközben az elképesztő erejű Katon technika száguldott felém. ~ Egy megérzés kezébe helyezem az életemet… Reméljük nem ez lesz az utolsó hibám. ~ bontom fel ezzel a tekercseket, kissé összehúzva magamat – remélve, hogy úgy nem fáj annyira a hatalmas tűzgolyó, ha felsülnék a tekercsekkel.

**Senju Tobirama** Vas. Dec. 02 2018, 22:47

/Jaken/

A tekercsek egyfajta dobbanást éreztettek, mintha jeleztek volna... A lángcsóva vészesen közeledett s kérdéses volt, valóban jó ötlet-e előhúzni a két szerzeményt, ám nem gondolkodtál rajta sokat. Már majd karnyújtásnyira volt a tűz, ellenséged tüze, mire előhalásztad, s felnyitottad. A papír széthajlott, egy pecsét mintát rejtett magában... egy idézéshez szükséges pecsétet. A tinta világítani kezdett, a vonalak hihetetlen fényt árasztottak magukból, s ösztönösen ejtetted le a földre... A lángok már oly közel jártak, hogy testeden érezted a mérhetetlen hőt, egy pillanatnyi rettenetes fájdalom érződött, majd egy hatalmas por és füst felhő robbant elő, egy olyan széllökés kíséretében, mely legalább három méternyit repített hátra és még párat gurultál is a földön.
Akkora ereje volt a széllökésnek, hogy még a vészesen közeledő katon technikát is könnyűszerrel tartotta fel, mintha csak egy falba ütközött volna az. A por és füst alakot kezdett formálni. Alakot, amihez foghatót még nem láttál, nem eviláginak tűnő jelenség bontakozott ki szemeid előtt. Hosszas másodpercek után aztán egy fehér lábat láttál.. melynek lábfeje hüllőszerű volt, s csak a végtag ezen része akkora volt, mint te magad. Majd megmozdult... Mozgásának hatására a füst úgy ahogy volt szerte foszlott, s egy ordítás kíséretében felfedte magát a bestia. Nem mindennapi zaj volt, de hallottál már hasonlót, mégis elképedve fogadtad.
Egy hatalmas fehér sárkány volt hát előtted, ki fél pillantás erejéig rád vetette tekintetét. Erőt és hatalmasságot sugárzott megjelenése... Ellenséged hasonló reakcióval fogadta a teremtményt, tátott szájjal rogyott térdre, ahogy megpillantotta, s csupán kezét nyújtotta felé. Mintha egy régi barátot akarna viszont köszönteni, s mégis egyben egy bálványt megérinteni. Erre azonban nem reagált túl szépen. Lassan, de határozottan ereszkedett négy lábra, egyenesen a fiúra nézve. Pár pillanat csend lett úrrá, miközben valami érthetetlent motyogott Hatsuro. Fejét lendületre emelte a fehér sárkány, kisugárzása pedig megváltozott. Fenyegető és haragos lett, ezzel pedig egy hatalmas ordítást indított a fiú irányába, ki ettől nem csak egyszerűen meghőkölt... Az üvöltés egy rettenetes széllökéssel párosult, mely telibe találva a fiút, annak testével fákat törve sodorta oly távolra, ameddig csak a szem ellátott.

Ezután visszafordult rád, majd ahogy megjelent, úgy eltűnt... Amennyiben megindultál Hatsuro után, hogy megnézni, egyáltalán él-e még, perceket kellett haladnod, míg egyáltalán nyomára bukkantál. A fák szilánkokra törve jelezték az utat, merre is kell keresned, s mindaddig követted őket, míg ez a nyom el nem halványult. Ott, egy utolsó, megroncsolódott fa, mely feltehetőleg elégnek bizonyult, hogy végre megállítsa a lendületéből folyamatosan el-el vesztő testet. Itt vérfoltokra bukkantál, melyek tökéletesen követhetőnek bizonyultak. Megállapíthattad, hogy túlélte az esetet, de valószínűleg nincs a legjobb kondiban...

**Akihiro Jaken** Hétf. Dec. 03 2018, 17:24

//Tobi//

Ellenfelem elképesztő erejű technikája - amit más esetben nagyon csodálnék – egyre csak közeledett, miközben előhúztam a tekercseket. A szele, s a hőség amit árasztott magából, s ami mindent felperzselt az útjában maga előtt elért hozzám. A forróság égette azon testrészeimet, amelyeket nem takart ruha. S eközben minden hitem egy apró tekercsbe van hát vetve. Ezt pedig talán csak azért, mert behaluztam hogy lüktet egy kicsit. Most ugrik a víz a majomba.
Felnyitottam a tekercset, s tapasztalatomnak köszönhetően a pecsétekben szinte egy szempillantás alatt tudtam, hogy egy idéző pecsétet rejt magában a tekercs – még úgy is, hogy én magam nem rendelkeztem a technikával. A felragyogó jelek szinte teljesen elvakítottak, s tudtam, hogy mit kell tennem. Ledobtam magam elé a tekercset, majd egy kicsivel hátrébb próbáltam ugrani, hogy legyen helye a megidézett lénynek.
~ Nagyon remélem, hogy az idézett lány túléli ezt a támadást, mert különben hiába vittem vásárra a bőrömet és elég szarul járok… ~ gondoltam, amikor a lángok már szinte magukba zártak.
Minden elvárásomat felülmúlta az, ami következett. Hatalmas füst és porfelhő keletkezett egy fülsüketítő, mély pukkanás közepette – nem éppen olyan mértékű dolog, amelyet egy idézéstől vártam volna. A robbanást olyan széllökés kísérte, amely szánalmasnak tűnő hátraugrásom közepette kapott el, s dobott hátra métereket. Becsapódás után még gurultam egy darabig, felhasítva a földet, valamint jól lehorzsolva és összezúzva mindenemet.
Amikor végre sikerült megállnom, elkezdtem végigtekinteni a grandiózus teremtményen, s mire elértem a fejét már úgy kellett kitekernem a nyakamat. Tátott szájjal, kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy a bestia egy nagy ordítás közepette szerteoszlatja a füstöt és felfedi magát. A monstrummal egy szinte végtelennek tűnő pillanatig összetalálkozott tekintetünk. Végtelen bölcsességet és erőt sugárzott a pillantása. Egészen elképesztő élmény volt, és csak csodálattal tudtam tekinteni erre a hihetetlen teremtményre.
Hatsuro reakcióját is hasonlóképpen írhatnám le, csak ő még szólt is a sárkányhoz. Nem hallhattam, amit mondott, de láthatóan nem örült a gigász, hogy Hatsuro erőszakkal igyekezett megkaparintani az idézést jelentő tekercset. Egy hatalmas üvöltést intézett felé, amely egy szinte felfoghatatlan erejű széllökéssel párosult, s amely úgy telibe kapta a férfit, hogy nem is láttam ahová becsapódott.
- Köszönöm – mondtam ki halkan a fehér kolosszusnak már állva, fejet hajtva, amikor visszafordult hozzám.
És el is tűnt, újabb füstfelhőt kavarva. Ahogy jött, úgy ment. Beletelt pár másodpercbe, mire fel tudtam ocsúdni az élményből. Fegyvert ragadtam, leellenőriztem, hogy Sintaro él e még – érte nem tehettem sokat a jelenlegi helyzetben, a sérülései messze meghaladták az elsősegély nyújtási képességeimet -, s a fia után indultam, hogy elfogjam és feleljen a tetteiért. Már ha túlélte azt a döbbenetes erejű széllökést.

Végigkövettem a repeszekre robbant fákkal szegélyezett útját a repülésének, míg végül egy olyan részre értem, ahol a becsapódásra utaló jelek voltak. A test nem volt ott, mindössze a vérnyomok vezettek odébb. Fegyveremmel a kezemben végigkövettem a nyomokat, míg végül remélhetőleg elértem hozzá.
Ha észreveszi, hogy jövök, vagy pedig rendkívül sérültnek tűnik, akkor előlépek hozzá.
- Nem tudom mit csinálhattál pontosan, de láthatóan nem csípett túlságosan az a sárkány. Erre mondják, hogy szopacs – mondanám fegyveremet rászegezve – Most pedig add meg magad, és könnyítsd meg mindkettőnk dolgát.
Amennyiben még viszonylag jó állapotban találom – ilyen repülés után azért kemény lenne - és nem vette észre az érkezésemet, akkor a Fusha no Jutsuval mennék alá, s a földbe lerántva próbálnám korlátozni mozgását, majd egy fejrúgással kiütni.

**Senju Tobirama** Kedd Dec. 04 2018, 00:03

/Jaken/

Mire odaértél, csupán hűlt helyét találtad a fiúnak.Vérnyomok mutatták merre is indult, láthatóan elég durva seb lehetett, melyet szerzett. Követve ezeket a foltokat egy barlanghoz érkeztél. A bejáratnál egy térképet találtál... felismerted rajta a falut, melyben jártatok korábban, ahol az egész elkezdődött, s sok mást is. Feltehetően egy barlangrendszer térképe lehetett, mely behálózta a Tűz Országának nagy részét. Beljebb haladva holttesteket találtál. Tiszta, precíz torokvágással végeztek velük. Még csak ellenkezésnek se volt semmi nyoma, mintha hagyták volna. Nem egy nem két test hevert a padlón, előre haladva több tucatot találtál, s jól tudhattad, frissek voltak...

Hatsurot pillantottad meg egy nagyobb teremben. Mintha valami trón terem lett volna, bár igen szegényes... a trónus kőből volt, pár rozoga faasztal volt a falakhoz tolva, a falakra pedig tervek, térképek voltak felszögelve. Első ránézésre magában beszélt, később a második szavánál kb láttad, hogy valaki van még ott...
-Mester... segítsen...kérem...- Rimánkodott a sötétben rejtőző fickónak, ki az addigra fájdalmaitól térdre rogyó Hatsuro homlokára helyezte tenyerét.
-Önmagában az is szégyen, hogy ily vereséget szenvedtél..., de hogy leleplezted a saját rejtekhelyed is...- Felelt hideg hangon.
A fiú egyből feléd kapta tekintetét, nem látott téged, jól voltál rejtve, ám nem is volt túl sokáig ideje kémlelni... egy kunai csillant fel a sötétből, egyenesen torkába fúródva. Lassú, szenvedéssel teli fulladásban lelte halálát, melyet ha akartál ha nem.. végignéztél. Amint mozdítani akartad tested, az egyszerűen nem reagált.. agyad kiadott parancsára izmaid meg se moccantak, nem feszültek, nem erőlködtek... mintha csak szemlélő lettél volna saját testedben. Mire felocsúdtál az érzésből, egy csuklyás férfit láttál magad előtt. Arcát nem láttad, kisugárzása viszont vérfagyasztónak hatott.
-Konoha... ne aggódj.. nem öllek meg.. te leszel a hírnököm...- Hagyott egy kis szünetet, ha válaszolni akartál volna, rá kellett jönnöd, nem vagy rá képes, teljes mértékben megbénultál. -Megmutatom neked a jövőt... a jövőt, mely rátok és szeretett falutokra vár..., és te leszel az utolsó, az, aki végig nézi az egészet és utána leül velem beszélgetni... Hidd el, lesz miről...- Suttogta vészjóslóan.
Villámgyors mozdulattal lerántva csuklyáját egyenesen szemedbe nézett... egy vörös szempár tekintett mélyen lelkedbe, s még az arcát se tudta feldolgozni szemed, oly gyorsan kerültél egy másik terepre...

Az ég vérvörösen izzott, hamu és vér szaga lengte át a helyet. Amerre a szem ellátott porig rombolt házak maradványai közül ki-ki tekintett egy gerenda vagy épségben maradt tégladarab. Civilek és shinobik feküdtek holtan szerteszéjjel, akik életben maradtak pedig egymást mészárolva, ordítások közt hunytak el. Időérzéked teljesen elvesztetted... pár másodperc után már nem tudtad megmondani, hogy órákat vagy csak perceket töltöttél már itt.. A pokol volt maga. Méretekkel borzalmasabb még a háborúnál is, melyet megéltél... s ekkor megpillantottad a távolban, Konohagakure no Sato kapuívének maradványait... Majd visszatértél a valóságba... a földön heverve tértél magadhoz, Hatsuro teste mellett, mikor Kakashi és Zauki rádtaláltak. Tested erőtlen volt, s érezted, éberséged csupán alkalmi állapot.. egy-két mondatra ha volt erőd...

**Akihiro Jaken** Kedd Dec. 04 2018, 17:54

//Tobi//

A nyomokat végigkövetve elértem egy barlang bejáratát. Belépve megcsapott a hűvősség, amit a hegységben képződött rendszer árasztott magából. Az első helységben különböző térképekre leltem, amelyek feltártak előttem egy, a teljes országot átszelő barlangrendszert. Elképedve néztem végig a papírokon, ahogy realizáltam, hogy egy ilyen hálózatot milyen mértékben ki tud használni egy alvilági szervezet. S úgy látszik ezt meg is tették... A térképeket gyorsan felkaptam, betettem őket a táskámba, majd mélyebbre hatoltam a barlangban.
Komor arccal dermedtem mozdulatlanná, amikor szemben találtam magamat a földön heverő, számtalan mennyiségű holttestel. Torkom összeszorult, kezem ökölbe rándult, ahogy eszembe jutottak az emlékek a frontról... Ott láttam utoljára ilyen vérfürdőt...
Egyre gyorsuló léptekkel, míg végül már rohanva elkezdtem átvágni a vörösre festett földön, elcikázva az átvágott torkú emberek között. Lépteim visszhangja, valamint a vértócsák fröccsenésének folyamatos hangja megtöltötte az egész teret. Nem tudtam tartóztatni magamat, azonnal elégtételt akartam venni. A terjengő vérszagtól megtébolyulva, lángoló tekintettel rohantam, míg végül el nem értem egy félhomályba borult termet, egy trónussal a közepén. A berendezése alapján ezt használhatták központnak a banditák, innen koordinálhatták a szervezetüket. Ebben a teremben találtam Hatsurot is, aki nem volt egyedül... Gondolkodás nélkül, azonnal támadást akartam indítani, minden erőmet - és dühömet - egyetlen csapásba összpontosítva, s ezzel véget vetve ennek az egésznek, de teljesen ledermedtem. Nem tudtam mozdulni...
Hatsuro beszélgetéséből kiderült, hogy a Mesterével állt szemben. Aki nem kegyelmezett a kudarcáért... Még utoljára belenéztem Hatsuro szemeibe, mielőtt a penge elmetszette a torkát, s haláltusáját vívva, torkához szorított kezeivel össze nem rogyott, miközben tüdeje megtelt saját vérével, s ő levegőért próbált kapkodni.
A csuklyás férfi meg sem várva, hogy egykori tanítványa kilehelje a lelkét előttem termett, s szólásra nyitotta száját.
Én pedig tehetetlen voltam. Nem a férfi rémített meg, hanem a tehetetlenség amit éreztem. Megint ez a tehetetlenség! Éjt nappallá téve edzettem folyamatosan... És minek? Mindhiába! Mindig valaki olyannal találom szemben magamat, aki ellen esélyem sincs!
Mély, érces hangján a Hírnökének nevezett. De... mégis mi az a hír, amit át kellene adnom...? Megkaptam a választ: a Pusztulás... a Halál...
Olyan dologgal találtam szemben magamat, amilyet még sohasem tapasztaltam korábban. Egy vörösen felvillanó szempár, majd lerántott magával a sötétség. Teljesen máshol ébredtem tudatomra. Olyan volt, mintha maga a Pokol volna... Az ég vörösen izzott, s mindent tűz emésztett el. Holttestek terültek el ameddig csak a szem ellátott, a még életben levők pedig sorra merültek el a feledés homályában, ahogy őket is elérte a Halál elkerülhetetlen keze. Ismét csak a tehetetetlenség érzése, és végtelen keserűség lett úrrá rajtam. Úgy éreztem, mintha egy örökkévalóságot töltöttem volna itt, de valahogy mégsem... Semmit sem lehetett pontosan látni a vöröses félhomályban, csak sötét sziluettek voltak kivehetőek. Egy sziluett pedig tökéletesen kivehetőnek bizonyult. Konoha kapujának sérült íve... Konoha... Ez lenne Konoha körülöttem...? Ahogy a felismerés letaglózott térdre hulltam, s forogni kezdett velem a világ. Tehetetlenség... Teljes tehetetlenség... Nem tudtam már eldönteni, hogy ez csak egy illúzió, vagy maga a valóság...?
Konoha... Pusztulás... Halál...
Hatsuro mellett, a vértócsában elfekve tértem magamhoz. Elmém zavaros és kimerült volt. Ekkor érkeztek meg Zaukiék is. Őket megpillantva megpróbáltam felkönyökölni, de testemet elhagyta minden erőm.
- Konoha... Hatalmas... veszélyben van... Nincs vesztegetni való időnk... – nyögtem ki halkan, erőtlenül, szakadozó hangon, majd ismét elvesztettem eszméletemet.

**Senju Tobirama** Hétf. Dec. 17 2018, 11:22

/Jaken/

Csontremegtető találkozás volt. Érezted, ahogy a tiédnél sokkalta nagyobb energia szinte csak játszik veled. Érezted a kínt, a lelki fájdalmat, mely a tehetetlenségből fakadt, s ez szó szerint értelmezendő... Tehetetlen voltál, s egy porcikád se tudtad megmozdítani, nem hogy menekülni vagy bármiféle jutsut használni. Kis ismerettel a hasonló technikák terén rájöhettél, ez egy kanashibari volt, egy viszonylag kevés chakrát és képzettséget, mégis magas fokú lexikális tudást igénylő technika, mégsem tudtál kitörni belőle....

A szörnyűségek, melyeket láttatott veled, a perzselt föld okozta fájdalom, mely lábadat égette, a szagok, a hangok, mind oly valósnak tűntek... Az időérzéked megzavarodott, fogalmad sem volt róla mennyi ideje lehetsz a romokban, ám egyszer csak...
Társaid bukkantak fel és magadhoz tértél. Eszméletet visszanyerted, de erőd szertefoszlott, mintha csak kiszívták volna belőled.. talán újabb technika? Talán a genjutsu mellékhatása? Akárhogy is, pár mondatot tudtál csak átadni míg ismét el nem ájultál.

Ki tudja mennyi idővel későbbről pár halovány emlékfoszlánnyal rendelkeztél. A visszhangos szobából ítélve egy kórteremben voltál, s pár alak beszélgetett épp.. habár pont a közepébe csöppentél s sokáig nem is értetted, a lényeget talán elkaptad...
-Tehát a küldetés teljes kudarccal zárult, mégis ilyet kérsz tőlem Kakashi?-
-Ő az egyetlen aki ott volt, és elég aggasztóak a körülmények...-
-Azt mondod?- Szólalt fel ismét a másik hang és hagyott egy kis szünetet. Szigorú hangvételű volt, még Kakashi is visszafogta az alapból kicsit flegmának ható stílusát vele szemben.
-Uram, kérem! A front egyik fontos szerepet betöltött veteránja, sokat tett azért, hogy akkor ott nyertesen szálljunk ki a harcból. Továbbá ez az egész leleplezés neki köszönhető. Ha nem neki adjuk a feladatot, talán még most se sejtenénk semmit arról, ki vagy mi áll az eltűnések mögött.- Kérlelte Kakashi mire csak egy hümmögést ejtett az idősebb fazon.
-Legyen...- Indult meg, léptei távolodni hallatszottak, ám az ajtóban még megállt. -Nem kell aggódnod, nincs értelme őt besoroznom. Taníthatják Ők... amúgy sincs benne elég... sötétség.- Indult meg ismét. -Jouninnak alkalmas lehet, de várjuk ki a végét, hogy fel nő-e a reményeinkhez.- Tűnt el hangja végleg, mire Kakashi csak sóhajtott egyet, mintha azt mondaná "egész jól sikerült".

Magadhoz tértél, este volt, csupán a kórterem lámpái világították be a terepet. Ahogy körbenéztél, ajtónál fekvő ágyadtól messzebb az ablaknál, a szoba másik végében egy konohai mellényes ült. Félhosszú barna haja volt, kendővel kötött feje, melyen rajta volt a konohai jelzést szolgáló fémlemez, s egy fogpiszkálót rágott épp, unott arccal. Hamar észrevette ébrenléted.
-Áh.. szóval ébren vagy. Azért vagyok itt elsődlegesen hogy őrködjek, ne izgasd magad. A Hokage sama rendelt ide, szóval bocs, de nem léphetek le csak úgy. Amint felépültél kapsz egy kis továbbképzést öcsi.. egy hónap múlva már jouninként fogsz itt feküdni.- Adott egy enyhe tájékoztatást, monoton, egysíkú hangján, lassan haladva szóról-szóra.
Első benyomásra a "menő csávó" és a "unom az életet" jellemzés ugorhatott be róla. Akárhogy is, volt időd megemészteni a dolgokat.. egész pontosan két egész nap.
Amennyiben a férfit kérdezted volna a dolgokról nem igazán válaszolt, mondván hogy nincs rá felhatalmazása bármit elárulni magáról, vagy a helyzetről amibe kerültél, addig míg nem vagy edzésre kész állapotban.

// A karakter 2 napig lábadozik, a következő posztod pedig IDE kérem! //

Ajánlott tartalom

Kanamono no Sato

Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato

Re: Kanamono no Sato