Végtelen tjp és a nagy róka( Mitsu és Haru) vs. Akira

3 posters

Go down

Végtelen tjp és a nagy róka( Mitsu és Haru) vs. Akira Empty Végtelen tjp és a nagy róka( Mitsu és Haru) vs. Akira

Témanyitás  Aikaho Mitsuko Szomb. Dec. 29 2018, 22:06

Terep: Konohagakure egyik már nem sűrű erdősége


Felszerelésem: 5 shuriken, 5 kunai, 2 robbanó jegyzet


//Bocs a hosszért//
Az idő már késő délután fele járhat, de már ebben sem vagyok biztos, hisz ki tudja, hogy mennyi ideje vagyok kint az erdőben, itt az ember könnyen elvesztheti időérzékét, pláne én, akinek alapból sincs. A szél kifejezetten kedvező lenne egy harchoz, hisz szinte nincs is, de ma nem számítok küzdésre, hisz mi okom lenne rá? Bár ennek ellenére is hoztam magammal felszerelést, hisz az élet tele van meglepetésekkel, én meg nem akarom azt felkészületlenül fogadni.
A) Ha először Haruval találkoznék
Ha egy hang megzavarná nyugalmamat, akkor elkezdenék óvatosan közeledni a zaj forrása felé abban a reményben, hogy ott legfeljebb egy nyúl méretű teremtmény fog várni. Amint közelebb érnék hozzá, ha egyáltalán meg tudnám közelíteni, hisz könnyen lehet, hogy mozgásban van, ebben az esetben várnám a reakcióját, hátha legalább megpillanthatom kilétét. Amennyiben meg tudnám közelíteni, egyből megszeretném a nagy rókát, hisz oly barátságosnak tűnik. - Mi járatban vagy erre? -kérdezném tőle.


B) Ha először Akirával futnék össze
Ha meghallanám közeledtét, akkor egyből utána járnék a hang forrásának, mivel a zajból ki lehet szűrni, hogy valószínűleg nem egy nyúlról van szó. Ha meglátnám, akkor felé, ha viszont még erre sem adatik meg a lehetőség, akkor pedig csak szimplán a levegőbe mondanám: -Ki vagy?-
Aikaho Mitsuko
Aikaho Mitsuko
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 359
Elosztható Taijutsu Pontok : 230

Állóképesség : 189 (C)
Erő : 170 (C)
Gyorsaság : 170 (C)
Ügyesség/Reflex : 160 (C)
Pusztakezes Harc : 170 (C)

Tartózkodási hely : Két világ határán


Adatlap
Szint: A
Rang: gyászChuunin
Chakraszint: 565

Vissza az elejére Go down

Végtelen tjp és a nagy róka( Mitsu és Haru) vs. Akira Empty Re: Végtelen tjp és a nagy róka( Mitsu és Haru) vs. Akira

Témanyitás  Kitsune Haruka Vas. Dec. 30 2018, 19:56

/Sry, rövidke lett Very Happy /


FELSZERELÉS: 
- 3 db chakra tekercs (Kék, Zöld, Piros)
- 1 db övtáska (Sárga)
- 2db Fuuma Shuriken
- 10 db Makibishi
- 10 db senbon
- 1 db elsősegély készlet
- 1 db energia tabletta készlet
- 7 db robbanó cetli
- 4 db kunai
- 5 db shuriken
- 3 db robbanó cetli
- 3 db tekercs
- 6 db Nekote




~ Hogyan keveredtem ismét ide? ~ Járt a fejemben, miközben ismét Konoha erdőségeit, melyek utolsó ittjártam óta kissé átalakultak. Nem terveztem visszatérni, d valahogy ide sodort az élet...azt hiszem. Késő délután lehetett, bár nem figyeltem a napszakra, csak haladtam előre, merre a lábaim vittek, bár a terepet ismertem, így elég volt az ösztöneimre hagyatkozni. Lágy, éppen csak fújdogáló szellő simította végig az arcom, mely furcsán kellemesnek bizonyult, s mintha kissé felfrissített volna. 
Réges-rég, szövetségre léptem az ezüst rókák klánjával, így képes vagyok, persze csak bizonyos szintig, de megidézni őket, ritka, hogy bárkit csak úgy magam mellé idézzek, de ez eme ritka napok egyike volt. Rájöttem, hogy nem ártana kapcsolatom szorosabbra fűzni velük, egy nemrég történt váratlan találkozás során, így kezdtem azzal a rókával, kivel már régebben is összehozott párszor a sors. Ő nem a legkisebb, de nem is legnagyobb a törzsből, ám érdekessége az erejében rejlik. S talán ő az aki igazán megértő a családjából...amolyan közepes méretű, de sokak szemében talán már nagynak tekinthető. 
Igyekeztünk rejtve haladni, ám ez nem igazán segítette a haladásunk sebességét...bokorról bokorra...fáról fára szökkentünk, mígnem Seimei szaglása figyelmes lett egy új, általa ismeretlen ember illatára, így meglapult egy közeli bokorban, mely éppen csak takarta termetes szőrzetét, s én kissé messzebb figyeltem. 
Egy fiatal lányka volt az, ahogy észrevettem a távlatból, s lassú léptekkel közelített Seimei rejtekhelye felé, ki higgadt tekintettem figyelte a közeledő teremtményt. Majd pár másodperc múlta tekintet összeért, s Seimei lelepleződött. 
Természeténél fogva nem volt agresszív típus, sőt kedves teremtés, így nem igazán ijedt meg a lánytól, kis egész aranyos volt...bizonyos szemszögből nézve, hiszen nem értek az aranyos dolgokhoz. 
- Mi járatban vagy erre? - Szólalt meg, kérdően hófehér társamra tekintve, s még cseppet sem sejtve, hogy a közelben vagyok.  A róka kibújt a rejtekéből, s közeledni kezdett a lányhoz. 
- Átutazunk, egy barátommal. - Felelte, s lelt vele szembe. - Haru kicsit odébb várakozik.- Pillantott irányomba, jelezve talán közelebb kellene mennem . Elindultam a lány felé, bár nem tudom, hogyan reagál majd a jelenlétemre, s arra, hogy közeledem. 
1.Amennyiben hideg vérrel fogadja, oda megyek, majd bemutatkozom. - Haru vagyok... - Ejtem ki ajkaimon, majd megállok előtte, várva, mit reagál.
2.Amennyiben megijed, vagy ideges lesz a közeledésemtől, megtorpanok, majd beszélni kezdek. - Ne aggódj, hamar odébb állok. - Fejezem be, nincsen kedvem itt konfliktusba keveredni. Furcsa még számomra ez a hely, s talán ne vagyok olyan jól jelenleg lelkileg, hogy kislányokat bántsak. 
Kitsune Haruka
Kitsune Haruka
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 57

Tartózkodási hely : Rejtett Róka Lak


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 375

Vissza az elejére Go down

Végtelen tjp és a nagy róka( Mitsu és Haru) vs. Akira Empty Re: Végtelen tjp és a nagy róka( Mitsu és Haru) vs. Akira

Témanyitás  Akira Hétf. Dec. 31 2018, 11:41

Jó ideje nem jártam erre, a Tűz országának erdei mindig is lenyűgöztek, szinte nincs itt más a falvakon kívül. Családom állattagjainak a játszótere. Általában 5-en vagyunk el sétálni, de a lányok készülődnek az ünnepre, hamarosan hazamegyünk, de előtte szeretnének meglepni valamivel. Igaz nem az én születésnapom, hanem Keikoé. És miért pont engem? Nem tudom. Egész délutánra elküldtek a fogadóból, ahol éppen lakunk, ahogy megyünk haza Getsuba. Nincs konkrét célom, hogy hova akarok menni, így csak össze- vissza sétálgatok az erdőben. Ekkor két ember szagát érzem meg a közelben. Ugyan nem specialításom, de az erdőt ismerve könnyedén közelítem meg számomra már látótávolságba őket, míg ők nem igazán fedezhetnek fel. Körülbelül 2 percig figyelem a viselkedésüket, hogy van-e valami gyanús, de nem találok. Valamivel közelebb megyek, ha akarnak már fel is fedezhetnének, de nem fedem fel magam előttük, csak ha észrevesznek.
Akira
Akira
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2192
Elosztható Taijutsu Pontok : 60

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 646 (A)
Gyorsaság : 800 (S)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 646 (A)

Tartózkodási hely : Elveszve a nagyvilágban


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 0 (1055)

Vissza az elejére Go down

Végtelen tjp és a nagy róka( Mitsu és Haru) vs. Akira Empty Re: Végtelen tjp és a nagy róka( Mitsu és Haru) vs. Akira

Témanyitás  Aikaho Mitsuko Pént. Jan. 11 2019, 17:54

A másik róka feltűntét higgadtan kezelem, hisz ha már meg akartak volna támadni, akkor megtehették volna. Haru fejpántjából ítélve nem szökött, így én sem veszek fel támadó helyzetet.  Percek leforgása alatt változott meg az egész nap hangulata, az egyik pillanatban még semmi érdekfeszítő nem töri meg a csendet, a másik pillanatban meg már váratlan események következnek be. Miközben a két ártatlan tekintetet figyeltem valami megzavarta koncentrációmat, az érzés ami elfogott, az hasonlított ahhoz, mikor valaki hosszasan bámulja az embert.
- Szerintetek is figyel minket valaki? - teszem fel nekik a kérdést, majd előveszek egy kunait a biztonság kedvéért, hisz nem tudhatom, hogy a személy milyen szándékkal van itt. Ha a rókák megerősítenek abban, hogy valaki van rajtunk kívül a környékünkön, akkor újra odaszólok nekik:
- Most mit tegyünk, hisz ha rárontunk, akkor lehet, hogy egy ártatlant sebzünk meg, szóval lehet fel kéne szólítani arra, hogy fedje fel kilétét. -
Aikaho Mitsuko
Aikaho Mitsuko
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 359
Elosztható Taijutsu Pontok : 230

Állóképesség : 189 (C)
Erő : 170 (C)
Gyorsaság : 170 (C)
Ügyesség/Reflex : 160 (C)
Pusztakezes Harc : 170 (C)

Tartózkodási hely : Két világ határán


Adatlap
Szint: A
Rang: gyászChuunin
Chakraszint: 565

Vissza az elejére Go down

Végtelen tjp és a nagy róka( Mitsu és Haru) vs. Akira Empty Re: Végtelen tjp és a nagy róka( Mitsu és Haru) vs. Akira

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.