A Végtelen sivatag

**Kanmiru** Szer. Márc. 31 2010, 20:21

Sunagakure körül, az ország nagy részén elterülő hatalmas sivatag. Kegyetlen időjárása miatt Sunagakure sokak számára megközelíthetetlenné válik.

**Nigori Soyakusha** Vas. Dec. 26 2010, 21:51

A kérdés, ahogyan a mester feltette, nem volt egyszerű. Mindössze azt nem értettem meg, hogy egy reálisan is kezelhető problémát miért vezetne el egyből a filozófia mezőire, és miért akar belőlem is egy elmélkedő embert készíteni, mire odaérnénk a helyre, ahol a vallással szemben álltak fel az emberek. Más ennek talán bedőlne, és elkezdene gondolkodni a válaszon, így talán mire oda is érne, már valóban nem értene semmit, és bizonytalanul, kétkedve fogadná vagy a vallás, vagy a világi oldal képviselőit, mindazt a maga lelkülete szerint. Persze mondhatom, hogy a mester ismeri a problémát, de ez nem változtat azon, hogy nem él az emberek között, és nem láthatja a szemével, amit ők látnak az övékkel, és nem él a templom falain belül, és ha oda is költözik, nem lesz beleavatva bármibe, ami talán kiborítja a templom közelében élőket, csak akkor, amikor már képtelen másként látni, mint ahogy a templomiak látják.
-Egyik megoldás sem teljes, és nem is végleges. Bármit tesz valaki kívülről, a bizalom csak addig marad fenn, amíg ő bizonyítja. Amint ellépett a hely színéről, ha van rosszakaró, újra az övé a mező, ha pedig van igazi probléma, akkor előbb utóbb újra felüti a fejét. Valódi bizalom keltésére csak egyetlen dolog képes, az pedig a szeretet - tudtam, hogy sablonos vagyok, de azt is tudtam, hogy igazam van, és még mielőtt jött volna egy olyan irdatlanul hülye kérdés (habár ettől talán nem kellett volna félnem a sensei esetén, folytattam is. -A szeretetnek nincsenek oldalai, nem megkérdőjelezhető, és nem is meghazudtolható, éppen ezért nem is kell tudni, hogy mi az, illetve, hogy miért áll fenn. Ha van, akkor a törődés, a nyíltság és a szándék megmutatkozik, és amíg sok emberről beszélünk, addig mindig lesznek fogékonyak arra, hogy egyszerűbb és könnyedebb legyen az élet. És ekkor buknak ki a manipulátorok, a megkeseredettek, lázítók, akiknek segítség kell. Mert nem mindenkinek kell, de a tömeg hajlamos a nagy hang után menni, mert a félelmek könnyen megfoghatóak és meglovagolhatóak... - csöndben haladtunk tovább, én pedig rágtam, ki tudja meddig, a következő mondatot.
-Mert, lehet az csak egy rimánkodó, vagy vészjósló hang... Ha azzal fenyegetik az embert... Aki veszélyben van, az az anyja... - és sosem fejeztem be igazán.

Sai Szomb. Jan. 08 2011, 00:38

Felettesed, társad, senseied, bárminek tekinted is a férfit, egy darabig téged figyelt, aztán ismét a csillagoknak szentelte figyelmét. Nem tudhattad, de utolsó félmondatot szöget ütött a fejébe, és - bár nem is igyekezett - nem tudta onnan kiverni. - Mindenképp észben tartom - feleli végül, majd feláll. - Ideje lepihenni - lő el feléd egy mosolyt, majd kicsit félrevonul, hogy elvégezhesse esti, alvás előtti miniszertartását, amellyel maga istenének hódol csendes áhítattal.

Az éjszaka eseménytelenül telt, reggel korán keltetek, és reggeli közben végre az étel mellé információmorzsákat is kaptál, nagyjából annyit, amit Zakki is tud jelenleg az ügyről, és annak állapotáról. Az első konfliktusok a szerzetesek és a falu között egy éhínség alkalmával tört ki, mikor is az önellátó szerzetesek amíg készleteik engedték, ellátták a falut ingyen segítséget nyújtva, ám mikor a készleteik szűkössé váltak, és a megmaradt élelem szükséges volt ahhoz, hogy egyrészt minimális táplálékhoz maguk is jussanak, és maradjon a következő vetésre is, felfüggesztették a segélyezést, amit a falu rosszul tűrt. Ez még reális konfliktus volt, ám ebből, vagy máig rejtetten húzódó egyéb okokból a falu lakosai ferde szemmel kezdtek a szerzetesekre nézni.
A következő komolyabb konfrontációt a filoxériajárvány robbantotta ki, amelyről bizonyítottan kiderült, hogy külső, szándékos fertőzés útján terjedt el a szőlőültetvényeken, s a lakosok a szerzetesekre gyanakodtak, pedig az ő ültetvényeiket is ugyanúgy tönkretette a járvány. Észérvekkel sikerült kibékíteni a két felet, valamint a daimyout rábeszélni, hogy átcsoportosításokkal segítse az itt élő ellehetetlenedő helyzetű családokat.
A harmadik konfliktus komolyabb volt, a háziállatok rejtélyes mód hullani kezdtek, szintén külső, emberi beavatkozásra utaló jelek mellett el kellett fojtani egy fegyveres konfliktust, s a szerzetesrend rendházát lezárták. Az elkerítésről azonban csak a falu vezetői tudtak, valamint a daimyou, aki segítette az akciót, így a hírek csak később szivárogtak ki, s csak jó egy héttel később maradt abba az állatok pusztulása, amelyek az orvos szerint rövid hatóidejű méregtől pusztultak el. Így sikerült tisztázni a szerzeteseket, bár sok kétely maradt, valamint a szerzetesek berkein belül is kialakult egyfajta ellenszenv. A mostani helyzet ismét komolyabb, gyerekek tűnnek el rejtélyesen, s valami ártó szellemről beszélnek, aki a föld szentély védőistenének képmását ölti magára.

Az információáradat után nekiindultatok, s kora délutánra a falu közelébe értetek.
- Még egy fontos dolog - szólalt meg egész út alatt szótlan mestered, mintha csak a reggeli beszélgetést folytatná. -, várható, hogy nem fognak szívesen fogadni, talán tettlegességig is fajulhat a dolog. Nem szeretném, ha komolyabban a védelmemre kelnél.

**Nigori Soyakusha** Vas. Jan. 30 2011, 14:21

A feltett kérésre egy egyszerű gondolat fúrt a fejembe. Ha már mindenképpen, vagy éppenséggel lehetségesen külön frontot kellhet mutatnunk, két oldalt kellhet megvizsgálnunk, akkor talán van is egy kedvező megoldás.
-Mi lenne, ha elfedném a kilétemet, és visszatérnék a régi életem egyik aspektusához a küldetés erejéig? A szökésben levő notórius utcakölyökből lett tolvaj, és az őt üldöző ninja. Az oldalak könnyen megoszthatóak és esetleg valamelyikünk pártjára állíthatóak, és így talán könnyebb megnyitni őket magunk felé - közben persze az információk is landoltak bennem, de mivel kulturális vonatkozásúak voltak, egyelőre, tapasztalat és közvetlen kontaktus híján esélytelen volt, hogy hipotetikus megoldáskezdeményeknél többet tudnék javasolni, márpedig erre Zakki is képes lehetett.
A reggeli utáni indulás, majd az egész napos utazás során már nem feltétlenül tudtam volna figyelni Zakkira. A felemlegetett múltam visszíkúszott a gondolataimba és a száraz taktikus átgondolásból az emlékek felidézéséig mindenféle érzés végigjárta a fejemet. Az arcomra kiült a régi idők néhány kifejezése is, valószínűleg némely mélázásomban őszintén, majd újra gyakorlatiassá váltan megjátszva...

Sai Kedd Feb. 08 2011, 21:11

Az ötletedben sok kivetnivalót nem talált a senseied, ha így szeretnéd, hát legyen. Rád bízta, hoyg első körben a faluban próbálj meg körbeszimatolni, ő addig beszél a daimyouval és a szerzetesek fejével, világi személy úgyis csak körülményesen kapna audienciát az utóbbitól. Visszatérését legfeljebb egy napon belülre saccolta, s így váltatok el a falu jótékonyan elrejtő határában.

A faluba lépve ha nem sejtettél volna semmit is érezhetted volna, hogy nincs rendben valami. az utcákon alig járt valaki, jöttödre az is ellenséges pillantásokkal szivárgott el. Az abszolút tagadás légköre lengett be mindent.

**Nigori Soyakusha** Hétf. Feb. 21 2011, 06:07

Hátamon a felszerelésem nagy része a táskámban pihent, és csupán a legszükségesebb pár apróság volt nálam illetve rajtam. Habár túl piszkos, elhasznált kinézetem nem volt, de mindenképpen ügyeltem arra, hogy ne keltsem még csak halvány illúzióját sem felelősségteljes illetve parancsot teljesítő embernek. Használtam magamat, mondhatni megengedtem olyasmiket is újra a feltételes reflexeimnek, hogy néhány kukát megnézzek - válogatni tudtam, a gazdagabbak szemetét könnyű kiszúrni szagáról és a benne levő holmi mennyiségéről illetve rendezettségéről.
Nem mintha kerestem volna, de találni sem éppen sikerült túl sok mindent, inkább arra voltam kíváncsi lelek-e itt a jelenegi alakításomhoz hasonlókat, vagy bárki ember fiát aki felfigyelne rám. Ekkor tűnt fel az egyesült erejű ellenállás, mondhatni a rezignált fogadtatás hideg terrora máris sejtette, hogy az egész lakosság valamiféle tudatossággal fogad bárki idegent. Ez egyet jelenthetett csupán; az agresszió semmiképpen sem egyoldalú és alapozatlan, tehát nekem is lesz dolgom amíg a sensei-el nem találkozom a lakott területeken kívül.
Ezekkel a gondolatokkal láttam neki a "munkámnak." Lopni kezdtem, pofátlanul és nem törődve körülményekkel. A nagyobb és gazdagabb házaktól a kisebbekig minden adakozó ablakon belestem-surrantam, hogy ellopjak értékesnek tűnő és jókora, könnyen észrevehető tárgyakat, csakúgy, ahogyan azt egy átutazó, következményekkel nem törődő tolvaj tehetné...

Sai Szer. Márc. 02 2011, 23:02

Tevékenységed közben, minden egyes fél mozdulatodnál magadon érezhetted egy tucat szempár perzselő tekintetét a "félhomályból: függönyök takarásából, félreeső utcácskák sarkairól, bezárt ajtók mögül, teraszok lustán terpeszkedő hasáról, kerítések rései közül. Ha nagyon beindítottad volna a fantáziád, még a sutyorgást is hallottad volna, a fejcsóválásokat, rosszalló ciccenéseket, sziszegéseket, s horkantásokat. De ahogy egy kóbor kutya sem zavar, úgy látszólag rád sem vetettek ügyet, míg a kukákat túrtad fel módszeresen, visszaidézve régvolt napokat.
Azonban az első merészebb akciód megmozdította az "állott levegőt". Mintha patkányok kezdtek volna kotorászni a föld alatt, míg végül egy kisebb utcába lefordulva zsákmányoddal szembe nem találkoztál egy csapat (6 fő) husángokkal felszerelkezett harincas-negyvenes éveikben járó férfiba, s rögtön megtorpanásod után a hátad mögött is egy hasonló csoport bukkant fel (7 fő).
- Most szépen leteszed azokat a dolgokat, amik nem a tiéid, és eltakarodsz innen, kölyök, míg finomak vagyunk és nőiesek! - lép elő egy tisztességes földművelőnek tűnő kétajtós szekrény Mr. Bunkósbottal.

**Nigori Soyakusha** Kedd Márc. 22 2011, 21:20

MIt is mondhattam volna, egyszerűen feltettem a kezeimet, és örömmel vettem tudomásul, hogy a bennük levő tárgyak, némelyikük törékeny tárgyként, a kemény döngölt földre való csattanáskor darabokra tört. Egy enyhe "upsz" elejtése után a legközelebbi falnak ugrottam, és azon, csak hogy mutatóba legyen, egy párkányban megfogózkodtam, és úgy rúgtam magasabbra magamat, hogy aztán a tetőre lendülhessek, és majomkúszásban keresztezzem a tetőt.
Eljött hát a komolyabb cselekvés ideje ~ döntöttem, és a tető legmagasabb pontján szétnéztem, még utoljára. A falu legmagasabb pontját és a legjellegzetesebb épületeket kerestem, hogy támpontokat és vezető segítségeket találjak. Az épületek között lennie kell egy központi épületnek, ami a városvezetésé (uradalomként működő városban ez a nemesi ház is egyben) és ahol a legtöbb hatalmi szál összefut. Ezen kívül pár jellemző épületet mindenképp találnom kell; vagy kaszárnyát vagy helyőrséget, egy fogadót/bordélyt/ispotályt, illetve pár villát.
Ezek általában kiríhatnak a látképből, így ezeket járhattam végig legelőbb, amikor előbb shushin jutsut alkalmazva eltűntem az üldözőim közeléből, majd egy szűk átjáróban egy nagy kutya alakját vettem fel, hogy még ha meg is látnak, ne tűnjön fel nagyon a jelenlétem.
Amennyiben ez a terv beválik körbejárom a kirívóbb pontokat a városban, hogy kiderítsem melyik pontokat lehet később felderítenem...

Sai Kedd Ápr. 05 2011, 16:16

Tény, csak szót fogadtál akaratos és leleményes gyermek módjára, tetted mégis - érthető mód - nagy felháborodást váltott ki a falu férfiaiban. nem mintha törődtél volna dühtől eltorzuló arcukkal, elegánsan húztad lábadra a nyúlcipőt. A tetőre felkapaszkodva a falu kiemelkedőbbnek tűnő pontjait kívántad felmérni. Ami megüthette a tekinteted, az egy épület volt, melyet érdekesen nőtt körül a két sorban ültetett farengeteg. Volt benne valami lehangoló, hála a félhomályba burkolózó épületnek, az elzárkózás, a külvilágtól való elkülönülés, a nemtörődömség, a valósággal való szembenézés hiánya, mégis, volt benne valami megkapó báj is, hiszen a sok zöld, s a virágzó fák érdekes és esztétikailag lenyűgöző díszletként nyújtózkodtak az ég felé.
Ezen kívül még egy nagyobb épület terpeszkedett a faluban, az valami vásárcsarnokszerűségnek tűnt. S a ház tetejéről megpillanthattad a távolban lustán elterpeszkedő monostort is. Hogy merre mész, az rajtad múlik, egyelőre csak az alólad jövő dühödt kiáltások, és a ház ajtajának csapódásai üthetik meg a füled, ahogy minden bizonnyal megpróbálnak felmászni érted, épp csak neked addigra már hűlt nyomod sem lesz.

**Nigori Soyakusha** Hétf. Júl. 18 2011, 19:39

A tervem bevált, és az üldözőim rendre eltűntek a láthatáron, majd az épületek között kutya alakjában rohanva már nem is kellett velük törődnöm. A vásárcsarnok felé vetettem magam elsőnek - ha minden igaz úgyis egy rövid átkutatás után otthagyom majd a másik épület felé menet. A vásárcsarnokban körültekinteni is elég, ilyenkor egy lélek se zavarkodik ott, és csupán alig van elzárva a külvilágtól, hiszen semmit nincs ott őrizni és egy faluban nem is jellemző a túlzott óvatosság, szimplán csak nincs miért, akkor amikor a sivatag peremén él az ember... Amennyiben a következtetéseim helytelennek bizonyulnak bizony jobban körbeszaglászok (akár szó szerint is, hiszen a szagok is sokat elárunak, attól kezdve, hogy mikor használták a helyet utoljára, odáig, hogy mire és mennyire óvatosan)...
A vásárcsarnok után pedig a másik, titokzatosnak tűnő épület jön, azt veszem szemügyre, először csak kívülről, gyakorlatilag minden lehetséges srészletet felkutatva mielőtt bemennék (a részletek pedig jelentik a világítás jelenlétét, őrök jelenlétét, világos szobák láthatóságát ha vannak, bármilyen zajt amit az épület produkál, a bejáratok számát és megfigyelhetőségét, szemét jelenlétét, mennyiségét, korát, minőségét és az épület felépítését, tehát funkcionális jeleket rajta amennyiben vannak).
Az éjszaka hosszúnak ígérkezik, így én is előre tervezek, egy pirulát készenlétbe helyezek, amennyiben kimerültnek érezném magamat a feladat közben...

Sai Szer. Júl. 27 2011, 17:49

Sorra kutyagoltad a környéket, először a vásárcsarnokkal kezdve. Az voltaképp valóban nem volt más, mint egy fedett piacszerűség, ahol az áruk gazdát cserélhettek kedvükre. Igaz, azt meg kellett jegyezned, még ha nem akartad volna is, hogy a mai kínálat mindenképp iszonyat szegényesnek volt mondható. Ha ez a helyzet a mindennapokban, akkor a falu bizony ellátsi gondokkal küzdhet. Ezen kívül semmi különösebb nem volt a rothadó szerveshulladék átható bűzén kívül, amelyet csak felhalmoztak az épület északi oldalához, de nem takarított el senki. Ez is arról az előbbi megállapításokról tanúskodhatott, tekintve, mióta rothadhat itt, mégis mekkora csupán a halom mérete.
A másik épület érdekesebb volt, eleve az, hogy konkrétan megszűnt a külvilág, ahogy beléptél a fákon belülre, s ez nem csak azt az elhatárolódást jelentette, amelyet eddig is keltett az épület, s a körülötte "őrködő" fák, de fizikailag is, mintha elvágták volna a kinti zajokat, szagokat, s itt benn minden "tiszta" lenne, menne a kinti állapotok "fertőzöttségétől". Mondhatni, még a szél sem mozdult idebenn, a "körön" belül.
Az épület maga megszokott stílusban épült, sivatagi körülményekhez szokott központi épületnek tűnt, akár jelentéktelenebb mása is lehetne a Kazekage irodájának. Ablakai azonban picik voltak, inkább résszerűek, mint fényt becsalogatni kívánó, az épület belső világosítását biztosítani kívánó épületrészek. Igaz, felesleges is lenne a nagy ablaktáblák alkalmazása ilyen fény- és ingerszegény környezetben. Számuk sem volt olyan túlnyomó, csupán 12 ablakot számolhattál össze. Emellé társult a két bejárat, egy elöl, nyilvánosan hivalkodva terpeszkedett, ahol egy bejáratnak illik, a másik viszont hátul volt, s egy odahajló vastagabb ágra "nyílt", nem a földre. Igen szokatlan elképzelés ez egy civil falu vezetőitől. Talán nem is kijáratnak használták, ki tudja, mindenesetre ajtónak ajtó volt határozottan és tagadhatatlanul.
De ennyit egyelőre magáról az épület szerkezetéről és felépítéséről. A körülötte való élet, vagyis annak tökéletes hiánya viszont annál figyelemfelkeltőbb. Sem őröknek, sem egyéb életnek nincs nyoma, ami jelenthet sok mindent, főleg, hogy az ember eleve egy "elvarázsolt kastély kertjében" rohangál.

//Úgy döntöttem, egyelőre nem vezetlek beljebb, hátha szeretnél valamit még, és bocsi, hogy csak most írok, de nekem frankón "kiverte" a szemem az értesítés az email címemen (még jó, hogy legalább van) ^^"//

**Unazaki Hitomi** Szer. Aug. 24 2011, 22:48

/Hitsu ^^ Hirtelen ez az ürügy jutott eszembe, hogy ide kerüljek, de várom a te verziód. Smile

/

Kenyeret és cirkuszt. Ez kell a népnek. Etetni a sok éhenkórászt, pfuj. Rettenetes volt végigmenni a főutcán, Sunagakure meg az a sok ember. Hogy lehet egyáltalán ennyi ember egy helyen? Sőt, az egész városban. Hogy nem eszik meg egymást? Főve, sülve, párolva, akár nyersen is, csak maradjanak csendben. És ehelyett kenyérrel tömik magukat, mert az jóllakat. Meg hallal, mert az jóféle import termék.
Igazából nem voltak olyan szokatlanul sokan az utcán, csak a sötét köpenyes, fekete szalmakalapos, kemény arcú nő utálta még azt a néhányat is, mert megnézték, mert ott voltak. Bizonyára nem a legmegfelelőbb álca a tetőtől talpig fekete, főleg ott, ahol egyébként is meleg van és mindenki más alig visel hosszabbat egy pólónál. De akkor is, ne bámulják, ne is nézzenek rá! Nem szórakozásból tette a lábát közéjük, ez bizonyára látszott is rajta. Bámulatos, az emberek milyen hülyék.
Ezért a cirkusz. Ha már jóllaktak, akkor szórakozzanak is, csináljanak úgy, mint aki élvezi az életet, ha már egyébként is rövid és unalmas. Amíg Hitomi lépkedett és igyekezett nem oldalra nézni, nem ráripakodni a semmitmondó arcokra, csak haladni előre az úton, amit szabaddá engedtek neki, arra gondolt, milyen vicces lenne kicsit felpörgetni az életüket. Ha nem is a sunagakureiakét, valami kisebb faluét, olyanét, ahol még soha nem láttak vért, mert mindenki végkimerülésben halt meg, békésen az ágyán, vagy eltűnt a sivatagban ahol soha nem talált rá senki. Vicces lenne elkövetni valami gyilkosságot, amiről néhány percen belül - miután minden nyomot eltakarítva, mesteri gyorsasággal elhagyná a helyszínt, - mindenki értesülne és maguk is halálra váltan csinálnák a semmit. Mert hát a sok hülye ember csak a cirkuszt ismeri, meg a halpiacot, de senki nem tudja, mi a halál. Lehet, hogy azt hitték, de most szembesülhetnének a csúnya valósággal.
- Nem kétséges, kiváló mentor lennél. - Mentor az élethez, hát persze. A Barát csak a nyilvánvalót tudja közölni, de azt persze mindig, postosan, ha már Hitomi fejében élt és ismerte a gondolatait. Ő volt a gondolatai.
- Érdekes rejtélyeket eszkábálnék nekik. Nagyon jól szórakoznánk. - A városból kiérve már beszélhetett. Itt nem tűnik fel senkinek, hogy nincs mellette másik test, akinek szövegelhetne, ami előnyös abból a szempontból, hogy nem kell újabb idegesítő testek lélegzését hallgatnia, éreznie a szagát, egyáltalán, nem csoszogtak mellette, majdhogynem egyedül volt. Ugyanakkor nem volt mellette senki, akihez hozzá vághatta volna a levetett fekete köpenyt, természetesen cipelés céljából. Egy röpke pillanat alatt eltekercselte, de azért na, rádobni valami fegyverhordóra még egyszerűbb lett volna. Nem lehet minden tökéletes. Legfeljebb ha maga is jut némi kenyérhez, vagy legalább vízhez, majd belecsöppenhet valami cirkuszba. Vagy megalkothatja a sajátját.
- Akkor melózzunk. Ha ezt a vakarcsot elkapom, megölök valakit egy csendes faluban. Mit szólsz?
- Nagyszerű lesz. - válaszolt a Barát savanyúan. - Akkor szerintem keresd meg a vakarcsot. Csak mintha magadat keresnéd. Ne gondolj tűre meg szénakazalra, tudod, a pozitív gondolkodás a boldog élet titka. Nem lehet olyan nehéz, végülis csak több száz négyzetkilométeren keresel egy pitiáner tolvajt. Nem sok olyan hülye van, aki a sivatagban bújna el. Csak mintha magadat keresnéd. - Nyomatékosította végül, még szerencse, hogy levitte a hangsúlyt. Még egy szó és Horrorhime elüvölti magát, hogy kuss, az pedig nem éppen relax muzsika. A Hitomi-féle kuss mindent megér. Majd a tolvajt is jól bekussoltatja, akiért küldték, csak találja meg.

**Hazukage Kurono** Vas. Szept. 30 2012, 12:44

//Öt szív – egy test //

Azt hiszem a hosszú kutatások és munkálatok során nekem is jár egy kis kikapcsolódás. Az utóbbi időben sokat foglalkoztam a saját technikám kifejlesztésével, bár némi hibák adódtak. A Vég Völgyében talált barlangból kilépve eljöttem Konohagkure no Satoba. A háború ellenére, még van éjszakai élet, és igazán ebben a napszakban élhetem ki magam. Fiatal még az éjszaka. Este 8 körül járhat, mivel a boltok nagyja most kezd el zárni, vagy már bezárt, de szerencsére van egy negyed, ahol most kapcsolódnak fel a villanyok, most nyílnak a kocsmák, bárok és legfőképpen a klubok. A Glitter Host klubot a legutóbbi alkalommal megkedveltem, mikor információért voltam itt, bár drága hely a kikapcsolódás érdekében mindent. Ráérek, már nincs megkötve a kezem. Nem tartozom a Kumogakurehoz, így nem kell hallgatnom a nagyképű Raikage parancsait. Belépve a klubba első utam a pulthoz vezet, ahol megalapozhatom az estémet, bár sakeval. Az utóbbi időben kezdtem el inni, addig egy korty alkoholt nem ittam. Talán a nagykorúsággal lett egyenlő, ki tudja? Minden estre le is húzom az lesőt. Arcomat nem szükséges takarni, hisz más söpredék is megtalálható itt. Nemesek, gazdagok, és jól menő fejvadászok. Minden zsivány az éjszakában él, és nappal megbújik, akár csak a bagoly. Már lehúztam a második sakem a pultban, mikor pár szemrevaló, talán velem egyidős lányok húznak nevetve a táncparkett felé. Készségesen velük tartok, és ropom egy kis ideig. Szám szerint három szemrevaló hölggyel táncoltam, de nem sokáig. Közülük, egy feketehajú, aranyos arcú, és mindenek előtt egy bögyös hölgyet a pulthoz hívtam majd bájcsevejbe kezdtem vele, pár pohár mellet. Megtudtam a nevét, a munkáját, de ezek nem igazán érdekeltek. Volt egy kacér célom vele, ami az egyik fenti szobában végződött, még pár pohár sake után. A tüzes két óra, felemelő érzés volt. A testem felmelegedett, és a szívem hevesebben vert. A két óra folyamatos együttlét után, a nő elaludt, én meg felöltözve lesétáltam, vissza oda, ahonnan jöttem. Egyenesen a pulthoz.
- Még egyet. -
Mondom a csaposnak, aki tölti is a saket.
~Tüzes kis csaj volt.~
Jegyzem meg magamban az előző két órára gondolva. Körülnézve meglátom a másik két hölgyet is, akikkel előzőleg táncolt. Látszott rajtuk, hogy aggódnak a barátnőjükért, de kit is érdekel igazán. Visszafordultam a pulthoz, és folytattam azt a tevékenységet, mint eddig. Egy fél óra után éreztem, hogy kicsit szédülök, és tudtam, hogy a saketól van, így inkább nem ittam többet. Leültem az egyik kanapéra egy kávézó asztalhoz, hogy pihenjek egy kicsit.
~Kicsit sokat költöttem. Lassan menni kéne.~
De hova? Nincs hova menjek, valószínűleg ha innen kimegyek, csak egy kósza leszek a világban, akik célok nélkül tengetik az életüket. Velük ellentétben nekem van több célom is. Az egyik, hogy elpusztítsam Kumogakuret és tisztulást hozzak rá. A másik, hogy megkaparintsam a tudás bölcsességét. Minél több technikát megismerni, és a végén egy olyan technikát létrehozni, amit még nem látott a világ. De hogy minek? Azt még én sem tudom. Nem tudom, ha oda kerülök, mire használnám azt a bizonyos technikát. Lehet, kifejlesztek egy végtelen pusztító erővel bíró technikát. Még az is lehet, hogy azzal a technikával én leszek a világ megmentője. Nem tudom, melyik utón induljak, de azt tudom, hogy ennek a célnak a megvalósítását Kumogakure gátolta volna.

Kissé mélyen belemerültem a gondolataimba, amikből egy kissé ismerős arc rántott ki. Nem emlékszem a nevére, sőt talán nem is mondta soha, de az se biztos, hogy ismerem. Mintha még az előtt ismertem volna, mielőtt visszatértem volna Kumogakureba. Annyi biztos, hogy nem tisztességes ember, és biztosan munka ajánlattal jött. Lerí tett róla, hogy fejvadász. Ez pár pillanat múlva be is bizonyosodott, már mint az, hogy munkaajánlattal érkezett. A munkáról nem mondott túl sok információt, csak azt, hogy hol és mikor lehet felvenni. Nem volt sok időm gondolkodni, az ipse a választ szinte azonnal kérte.

~Nem tudom… A pénzre most nagy szükségem lenne, már csak azt tekintve is, hogy a mai éjszakám is sokba került. Mondjuk, bajom nem lehet belőle. Már három hónapja, hogy elhagytam Kumogakuret, nem tudom, mennyire kerestetnek. Bár nem is érdekel. Miért is érdekelne? Nem zavarhatják meg azt, ami egyszer úgy is meg fog történni. Kumogakure a föld színével lesz egyenlő, de ehhez pénzre van szükségem, ha kell, annyit összegyűjtök, hogy egy zsoldos shinobi hadsereget felvonultassak. Sőt az is lehet a küldetés során találok valami hasznosat a kutatásaimhoz.~

Gondoltam elszántan, és természetesen igent mondtam a munkára. A fejvadász adott egy térképet, amin be volt jelölve, a találkozó színhelye, ahol a küldetés tudom felvenni. Sokáig nem maradt itt, egy pukkanás és füst keretében eltűnt, de ez fel sem tűnt a jelenlévőknek, hisz addigra a legtöbben, már részeg állapotban mulattak. Nem gondoltam volna, hogy pont ma este kapok munkát, de a pénz mindig jól jön, és tényleg ott van az esélye annak, hogy találok valami használhatót. Kilépve a szórakozó helyről szemügyre veszem a térképet, az egyik lámpa fénye alatt. A találkozóhely Kagerouban van, a falu éttermében. Kissé elcsodálkoztam, hogy egy nyilvános helyen akarják ezt lebonyolítani, de ők tudják.

A találka színhelyén Kagerou no satoban sétálok a falu étterme felé. A faluban már látható a háború szele, mindenki vékony, mint ha élelemre se telne. Az étteremben nincsenek valami sokan, amin nem csodálkozom. Az út ide fele elég nyugodtan telt. Pár faluban álltam meg pihenni csak. Az út java részét gyalog kiviteleztem. Gyakran hívom Hanát, és nem szeretném, ha berágna rám. Mostanában sokszor ragadtam ki a környezetéből, és egy sárkánnyal nem jó haragban lenni. Az úton ide fele 100 ryu-t költöttem élelemre és szállásra, de a szórakozó helyen 10.000 ryu-t költöttem el az alkoholra és a két órás szobabérlésre. Belegondolva, remélem, nem találkozok többször a hölgyeménnyel. Magamnál van a Raiken és egyéb ninja felszereléseim (Kunai;shuriken 5-5 darab; robbanó jegyzetek 20 db; 3-3 füst és fénybomba) Az étteremben helyet foglalok az egyik asztalnál, és rendelek egy saket is. Az italt iszogatva, pár percen belül egy hasonló külsejű férfi csatlakozik hozzám, mint aki a klubban volt, de nem ő volt az. Csupán erről a fazonról is sugárzott, hogy fejvadász. Fekte, sötétzöldes köpenybe burkolódzott, a csuklyája az orra alá volt húzva. A személyisége határozott volt, de a hangja kissé megnyugtató. Talán pont azért, mert ő szokott nyilvános helyeken találkozni. Egy rideg és félelmetes embert, kinéznének egy ilyen étteremben. Az asztaltól egy szobába kísért, miután megittam az italomat. Az ajtó mögött egy kisebb átjáró tárult elém, ami szinte az étterem alá vezet.
~Már értem, hogy miért itt volt a találkozó helye.~
Jegyzem meg magamban, majd folytatom az immáron egyedül, persze némi eligazítással. A megadott információk szerint követem az útvonalat, ami egy ajtóhoz vezet.
~Sosem volt dolgom, még a „mindent látó szemmel”, de most már tudom, miért ők az alvilág legnagyobb szervezete.~
Belépve az ajtón, egy asztalt látok, amin egy lámpa hever. Nincsenek székek, sem képek, még egy légy zümmögését se lehet hallani. Ez a szoba olyan volt, mint a halál. Csendes, nyugodt és titokzatos, hiszen még senki sem tért vissza a halálból, hogy elmondja milyen. Legalább is nem találkoztam még ilyen személlyel. A szobában egyedül vagyok, de az asztalon dokumentumok hevernek.
~Valószínűleg nekem lettek kikészítve.~
Szemügyre véve a dokumentumokat, tényleg nekem szól. Információt tartalmaznak a szívek tárolásának metódusáról, és az elvárásokról.
~Elég brutális és komplikált küldetés. Vajon mihez kellhet az öt szív?~
Folytatom a dokumentumok olvasását, de ezek az információk nincsenek köztük, ami már megmozgatta a fantáziám.
~Valószínűleg egy technikához kell, amivel a szíveket beültetve, az chakraközpontként kapcsolódik a rendszerhez. Ezzel ellehet érni, hogy öt különböző elemet irányítson egy személy, de ha szétbontjuk a chakra rendszert, az hátrányokkal járhat. Ahhoz, hogy ezt kivitelezhessék a különböző chakra pontokat rá kell kössék egy központra, ami parancsot ad az öt másik központnak.~
Próbálok rátalálni a menetére, és könnyű lekövetkeztetni, hogy egy ilyen technika kivitelezéséhez, nagyon nagy anatómiai ismeretekre van szükség. Gondolataimat ismét egy fejvadász szakítja meg, aki egy másik bejáraton lép be a szobába. Se szó se hang, de minek. Mindketten tudjuk, miért van itt a másik. A fejvadász kihajt egy tekercset és idéz, a tekercsen az öt alapelem jele volt, és az üveg láttán válik nyilvánvalóvá a dolog.
~Tehát a megfelelő tégelybe, a megfelelő szívet lehet tárolni.~
Az üvegben chakra is van, ami valószínűleg a szív tartósítására szolgál.
~Egyre érdekesebb.~
Jegyzem meg magamban. Miután megkaptam a készleteket a küldetéshez, a többi tekercs mellé helyezem. Ezután kapom a további információkat, és a nyilvánvalót, hogy mit kel tenni. A találkozó Sungakure falai alatt lesz, az ősi színház romjai alatt. Sungakure Kumogakure szövetségese, ezért kerülnöm kell a feltűnést. Nem szeretnék, ha a Sungakurei shinobi és kunoichik mellé Kumgakure ninják is csatlakoznának. Nincs értelme tovább ezen a helyen tengődnöm magamhoz vettem mindent, ami kell, ha nem teljesen, akkor a maradékot is. Semmit nem hagyok hátra, ami fontos lehet. A találkahely miatt, egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem egyedül kell végeznem a küldetést. A Bingo könyvemben áttanulmányoztam mindenkit az elmúlt hónapokban, így kíváncsi leszek, hogy kivel találkozom, de lehet, hogy kezdő bűnöző és nincs benne a könyvben. Kagerou szerencsére Konoha és Sungakure között fekszik, a hegyeket meg Hanával átrepülöm.
~Ezeknek biztosan sikerült, kifejleszteni egy új technikát. Kár, hogy nem nekem jutott eszembe, de biztosan meghaladná a szintem.~
Gondolkodom reálisan, de a technika akkor sem hagyj nyugodni.
~Az üvegen lévő pecsét a tárolás és a megfelelő elem Kanjija volt, egy egyszerű szimbólum kombináció, de biztos, hogy ami kifejlesztettek az egy alkotó pecsét technika.~
Folytatom a gondolatmenetem. Nem hagyj nyugodni a technika, talán azért, mert nem az én fejem agyszüleménye, de az biztos, hogy sok idő, mire megszületik. A későbbiekben, ha erősebb leszek, biztosan teszek ellene, de most még nincs meg az erőm, hogy szembe száljak egy ekkora alvilági szervezettel.
~Az anatómiai ismeretek mellet, szükségük van egy pecsétre, ami chakrával tölti fel a testet, vagy éppen formálja, és segít az alkotásban. Minden féle képen kell egy pecsét, ami alatt dolgoznak. Kell nekem ez a technika, még ha előttem fejlesztik is ki, talán képes leszek az alapjaiból egy sokkal hatékonyabb technikát létrehozni.~
Végül is a küldetés tényleg kapóra jön, a pénz már annyira nem is érdekel, csupán a technika.

Sungakure határait hamar elérem, de, amint elhagytam Kagerou szikláit elengedtem Hanát, aki füst és pukkanás keretében visszatért a Sárkányok rejtett falvába. A táj nem változik olyan gyorsan, mint gondoltam. Eleinte még sziklák között sétálok és folyamatosan alakul át sivataggá. A sziklák után kisebb sziklák, homokkövek, és végül maga a nagy homoktenger, amihez még nem volt szerencsém. Annak ellenére, hogy elveszett ninja vagyok és voltam, kevés helyen jártam. Mindig Kirigakureban tevékenykedtem, néha mentem el más falvak határaihoz, ha éppen ott volt egy célpont a Bishamon, vagy az Ookami céljához. Egyre beljebb haladva a sivatagban, a horizonton is csak homokot látni. Szerencsére irány érzékem nem hagyott és, és tudom, hogy Sungakure Dél, Dél-nyugati irányban fekszik, így a célom egyértelmű. Sungakurehoz közeledve egy kisebb őrjáratot pillantok meg a távolból, akik egyenesen felém tartanak.
~Itt nem tudok rejtőzködni.~
A végtelen sivatagban, se egy szikla, vagy egy akkora kő, ami mögé el lehetne rejtőzni, Doton elemmel meg nem rendelkezem, hogy a földbe rejtőzzek. Egy opció maradt, amire mosoly húzódik a számra.
~Rossz időpontot választottatok.~
Gondoltam, hogy alkalmazom a Henge no jutsut, ami nem is tűnne rossz megoldásnak, ha egy kirabolt kereskedő alakját venném fel, de bármit mondanék a vége az, hogy a kage elé visznek, és így is úgy is meg kéne ölnöm őket, tehát ezt minél messzebb teszem meg Sungakuretól, annál később találják meg a testeket. Teljes nyugodtsággal sétálok velük szemben, akik egyből észre is vesznek. Mindegyikük taktikai mellényt visel, tehát jouninok vagy chuninok is lehetnek. A rang most nem számit, csupán az élvezet, ami következni fog. Megállok egyhelyben, és a 4 fős osztag azonnal körbevesz, és faggatni kezd, hogy kivagyok és honnan jöttem. Mivel az Onin maszkomat elhagytam, így az arcom sincs takarásban, arcvonalaim tisztán kivehetők, csak kár, hogy az információt nem fogják tudni továbbítni.
-A végzet. -
Nevezem meg magam, és amint véget ért a mondat a hozzám legközelebb álló előtt teremtem, és a Raikennel egy tokból indított vágással kivégeztem. A többiek a nevét kiabálták, de egyből hátrálni kezdtek, és felvették a harci tempót.
~Ez élvezetes lesz.~
Jegyzem meg magamban, mire az egyikük támadásba lendül.
-Fuuton: Senpuuken!-
Hangzik el a jutsu neve és ellenfelem ökle körül légörvény kavarog, amivel egy lökés hullámot indít meg felém. Arcom mosolyra húzódik, mivel ez egy egyirányú támadás, így a Shunshin no jutsuval oldalra kitérek, és megtartva a gyorsaságot kettészelem a támadómat ismét a Raikennel villám chakrával ötvözve. Persze csak kettészelném, ha a társa nem lépett volna közbe időben, és chakra késével nem akadályozta volna meg a támadásomat. A chakra kés körül szemmel lehetet látni a chakrát, és ez olyan volt, amit legutóbb láttam. A Hien technikát ismertem fel benne. Alig, hogy a fickó megakasztotta a támadásom a hátam mögötti zajra lettem figyelmes. Hárman vannak, és a harmadik hátulról támad, de még csak Shunshin-t se használ. Eltaszítva magamtól a chakrakéses ellenfelem, egy vágással metszem ketté a hátulról támadót, de el is ugrom a vágás után. Zsúfolt lett a helyzet. Viszont akit kettészeltem, csak egy klón volt. Az eredeti valahol elrejtőzött.
~Nagy a csapatmunka.~
Jegyzem meg, de ha megbontom a rendet, akkor a csapatmunka is tönkrevész. Lehet nehezebb dolgom lett volna, ha nem ölöm egyből a negyedik tagot.
-Fuuton: Mugen Sajin Daitoppa!-
Hallom a hátam mögül, kétségtelen, hogy a harmadik tag fedte fel magát, és egy erős széllökéssel támad, és felkavarja a port is. Mikor ezzel a technikával találkoztam, akkor a Katon: Goenkyout vetettem be ellene, és mindenki megsérült. Még egyszer nem követem el ezt a hibát, viszont a reakció időm a gondolkodás miatt, és a hátulról érkező meglepetés miatt kevés. A por mellet én is odébb repülök, és csúszok a homokban egy jó 5 métert.
~Utálok csúszni, nem vagyok kígyó.~
Kicsit mérges lettem, de már mind három ellenfelem előttem volt.
-Kazouniba Yiba!-
Hallatszik a második ellenfelemtől, aki chakrakésével, pár szélpengét indít felém, a többiek meg kunaikkal támadnak.
~Ne erőltessétek azt, ami nem megy.~
Oldalt szaladok, hogy kitérjek az egyenest felém haladó pengéktől, és a Raikennel levédem a netán pontosabb kunai késeket is, majd a támadás megszűnésével én következem. Ismét első ellenfelem támadom a Raikennel, és a gyorsabb mozgás érdekében Shunshint alkalmazok, de a szisztéma ugyan az. A második, azaz a chakrakéses fickó megint ott termett és megakasztotta a támadást, és érkezik hátulról a Kagebushin is. Ha ugyan azt tenném, mint legutóbb valószínűleg a kör megismétlődne, a csapat taktika miatt, tehát olyat kell tennem, ami kizökkenti őket.
-Ninpo: Raigeki no Yoroi! –
A Raiken körül cikáznak a villámok és pillanatokon belül a testemen lesz, így megrázva a körülöttem lévőket, egyfajta villámló burkot létrehozva. A villám okozta sokkot kihasználva megöltem a második ellenfelem, és rögtön utána az elsőt is, aki védeni akart.
~Már csak egy. Gyere elő.~
Mosolyodom el. A villám ereje hatalmas és még meg sem mutattam nekik, hogy mennyire. Keresem ellenfelem. Talán elmenekült? Hirtelen, mintha chakra vibrálást éreztem volna a lábam alatt, és hirtelen felugrottam. Nem sok kellet, hogy lehúzzanak a föld alá.
~Tehát egy közelharcos, egy távolsági, és egy taktikai. A negyedik valószínűleg távolsági lehetett, vagy genjutsu specialista. Ez már nem derül ki.~
Ellenfelem felfedte rejtekét, így kénytelen volt előmászni a föld alól. Látom, hogy kétsége van esve, homlokára folyik a verejték, és társai szinte a lába előtt hevernek. Holtan. Ahogy ránéztem megsajnáltam. Nincs bajom a Sungakurei ninjákkal, így hátat fordítva neki elindultam.
-Doton: Ganban Kyuu.-
Reped meg alattam a föld, legalább is repedne, csak a homok süljed be, és kiemelkedik a föld, ami egy burokba zár.
~Ezek soha nem adják fel?~
-Raiton: Kyuuden no jutsu.-
Ahhoz, hogy kiszabaduljak a koporsóból, egy gyengébb villám technika is megteszi, mivel a Villám átüti a földet. A villámgömb átszakítja a koporsó falát, és én, mint aki most éledt volna újjá léptem ki belőle. Az ipse megpróbál nekem rontani, és miközben fut kunaiok sorozatát dobálja. Eredménytelenül. Dobásai pontatlanok, és a félelem, csak rátesz egy lapáttal. A csapat taktikai embere nem sokat ért ellenem, az első támadását levédtem, majd egy mély vágást kapott gyomorra. Nem halt meg, de elterült. Mivel van szívem, így nem hagytam szenvedni és megöltem.
Ezek után folytattam az utam a találkahelyre, az ősi színház romjai már feltűntek a távolban. Bőven határidőn belül érkeztem. Ráértem volna holnap hajnalra ide érni, de minek? Pihentem eleget, bár a harc után szomjas lettem. A romok alá érve iszom pár kortyot.

**Obotsu Ryu** Vas. Szept. 30 2012, 16:54

//Öt szív//

~1. felvonás~

Vége a melónak, és 50.000 ryo csücsült most már Obotsu Ryu zsebében. Ilyenkor sokan elkezdenének befektetni, esetleg házra gyűjteni, feleségre, hiszen van a nőkhöz bizony kell pénz, és gyerekekre, de nem az a fajta ember, aki olyan személyiséggel lett megáldva, mint történetünk főszereplője. Wanizame a könnyed örömök híve volt, így miután elhagyta Kagerou no Sato-t, és kellő távolságba került pusztításának színhelyétől, egy könnyed kis kocsma felé vette az irányt. Miután nem tudhatott magáénak szociális életet, így egyedül ült be a sarokba, és sorban kérte a szákékat. Jól bírta a piát, és ez abban mutatkozott meg, hogy néhány bátor férfi kihívta a legszentebb csatára, és mindegyiket az asztal alá itta. A részegségnek különböző fázisait, könnyedén meg lehetett figyelni a férfin, majdnem hogy tankönyvi példa volt. Kezdetben egyedül iszogatott, majd több emberrel, majd táncra perdült, és végül még az ének is elhagyta a száját. Ezek voltak a boldogabb részek az éjszakában, ugyanis a ló túloldala senkit nem vár ölelkezve. A mennyiség miatt előjött belőle az agresszív énje, ami, valljuk be, egy agresszív, idegbeteg gyilkosnál elég veszélyes lehet, a mellette állókat figyelembe véve. Az első baljós csapás azt a férfit érte, aki a legközelebb állt Obotsuhoz, és mivel a shinobi nem uralta erejét ebben az állapotban, a férfi tarkójára mért öklös arccal a parkettába teremtette a meggondolatlant. Miután mindenki részeg volt, szinte észre sem vették ezt a kis balesetet, úgy gondolták, mindjárt fel fog állni az illető, bár nem így lett. A következő "Gouwan"-t a fal bánta, és így Wanizame egy újabb ajtót teremtett a kocsma másik oldalára. Bár, ez sokkal nagyobb volt elődjénél, de legalább így a piaszag kiszökött, és a friss levegő várta a vendégeket, akik ujjongva döntöttek le még egy felest a fejlesztések megünneplésére. Az éjszaka így telt, és Obotsu keze által még három ember került a földre, és az asztalok nagyja is megunta a szolgálatot, és úgy döntött, hogy inkább összeesik. Reggel a shinobi a földön kelt fel, arra, hogy az általa létrehozott lyukon a nap sugarai a szemébe sütnek. Másnaposan vizsgálta, és próbálta összetenni az este történteket, és nagyon nehéz tudta lehinni, hogy egy csinos nő fekszik pucéran mellette. ~Mikor jelentek meg a lányok? Nem emlékszem ilyesmire.~ Az éjszaka a shinobi számára örök rejtély marad, hiszen, az asztalok, a három halott ember, és a fal még rendben volt. Mármint emlék szinten, de a 10 nő, akik valahogy bejöttek a kocsmába, az egyik, aki mellette ébredt, úgy, hogy átkarolta a férfit, és mindketten meztelenek voltak, a csapos feje a kapura szögezve, és az egy kar az egyik asztalon, gazdatest nélkül, teljesen kiröppent az agyából. Láthatóan egy durva buli volt itt az éjszaka, talán a legjobb a kocsma történelmében, de minden bizonnyal a legutolsó. Mikor kilépett a kocsmából a maradék szákéval a kezében, egy furcsa fickó jelent meg előtte, bár az is lehet, hogy eddig is ott állt, csak a másnaposság kicsit gyengítette Obotsu látási, és koncentrálási képességeit.

~2. felvonás~

A férfi rendkívül ismerős Obotsunak, de pontosan nem tudja megmondani, hogy ki ő, bár az kapásból, hogy miért jött. Ez a jó ezekben a futárokban, fejvadászokban. Azt nem tudod, hogy ki ő , így hozzá sem köthetnek téged, de azt pontosan tudod, hogy miért jött. Hasznos lényei a társadalomnak nevezett világnak, ezért meg sem öli őt Obotsu. Meg, amúgy is másnapos, csak fájna a feje, ha hallja a férfi sikítását, és az ilyen dolgokkal nem túl jó viccelődni, mert komoly rosszullétet hozhat a hősünk fejére. A férfi a szokásosnál is szűkszavúbb, csak a helyet mondja el, hogy hol lehet felvenni a megbízást, és az időt, hogy mikor kell odamenni. Ebben az esetben, ez az Eső országának rejtett faluját jelentette, Amagakure no Sato-t, és azon belül is a legkisebb tornyot. Állítólag virágboltként üzemel a hely, de ezek a részletek már nem érdekelték a jounint. Határidőnek három napot kapott, ami pont kapóra is jött, mivel a helyhez valamennyire közel volt, de meg sem kellett erőltetnie magát, egy kényelmes sétával könnyedén eljuthat a kijelölt helyre. Már csak az a kérdés, hogy elvállalja-e ezt a melót.

~Nehéz megmondani, hogy mit takar ez a megbízás, de ha azt vesszük alapul, hogy még úgy is, hogy senki nem hallja, csak én, keveset mondanak el, az két dolgot takarhat. A futár maga is kevés információval rendelkezik az ügyről, és csak kézbesíti nekem ezt a meghívót, és akkor ténylegesen nagy horderejű ügyletről beszélhetünk, vagy ez egy retardált balfácán, és elfelejtette, hogy mit kell mondania, és én iszom meg ennek a levét. Nehéz megmondani, de jobb, ha bízok a jóban, és az 'a' felvetés mellett teszem le a voksomat. De várjunk csak, most jut eszembe, hogy a pénzről nem beszéltünk, és nem vagyok szeretetszolgálat, hogy ingyen tegyek meg dolgokat mások kérésére. Ha az előbbi felvetésem helyes, akkor a meló kifizetődő lesz a számomra, de ha nem, akkor semmi értelme belekezdenem. Jobb lenne inkább keresnem még egy kocsmát, ahol csaphatok még egy partyt. De, végül is közel van Amagakure, elmehetek oda, minden különösebb probléma nélkül, és ha nem tetszik, amit kínálnak, akkor elveszem azt a pénzt, amit ott találok, és megyek tovább Iwagakure felé. Már régen jártam arra.~

A néhány perc gondolkodási idő meghozta gyümölcsét, és meg is mondta a shinobi, hogy vállalja a feladatot, pontosabban szavát adta arra, hogy ott lesz az eligazításon. Bár, hogy mennyit ér egy gyilkos szava, azt a futárnak kell megítélnie. Mindenestre, Obotsu kapott egy furcsa kanjival ellátott papírcetit, hogy használja a bejelentkezéskor. A shinobi némi összepakolás, és öltözködés után otthagyta a romhalmazt, ami az út szélén volt, és elindult az Eső országába.

~3. felvonás~

Amagakure-be ért a megfelelő időpontban, és így már csak a tornyot kellett megkeresnie. Pontosabban a legkisebb tornyot, a virágboltot, és mint később kiderült, jól is jött az információ a virágokról, ugyanis a sok tornyot nehéz volt megkülönböztetni egymástól. Miután a shinoi betért az üzletbe, egy aranyos néni várta a pult, és a kassza mögött egy kedves mosollyal.
- Milyen virágot szeretne, kedveském? - túl nyájas volt ez a hangnem Obotsu számára, de belement a játékba, legalább kiderül, hogy jó helyen jár-e. Le is vett egy piros szirmokkal megáldott növényt, legalábbis ő ennyit tudott a kezében lévő élőlényről, és a pultra helyezte. - Csokorban, vagy csak egy szálat szeretne? - a kérdésre, az "egy szálat" válasz érkezett, és miután a nő mondta, hogy 30 ryo lesz, a shinobi a furcsa kanjival ellátott papír cetlit adta át. Ekkor az idős hölgy korát meghazudtolva villámgyorsan futva besötétítette az ablakokat, pontosabban egy függönnyel eltakarta a belátni kívánok elől a virágokat, és bezárta a bejárati ajtót, kiragasztva a "ZÁRVA" feliratot.
- Miért nem ezzel kezdted, ha tudnád milyen rossz érzés egy egész napig ebben a testben rohangálni, és kedveskedni. Undorító. - ez a hang már egy férfié volt, és abban a pillanatban, egy kis füst keretében át is alakult a saját mi voltjára, a fejvadásszá, aki a futárt küldte, vagy esetleg ő maga a megbízó. Nem lehet tudni, de azt igen, hogy egy virágot elvett a helyéről, és kattant valami. A fal, ahová a növények ki voltak rakva, egy ajtó volt, aminek kellett egy kis segítség, hogy kinyíljon. - Lent vár a főnök! Örültem. – akárhogy is ezt mondta, valahogy az arcán nem az látszódott, mintha komolyan gondolta volna. De, hát nem is egy kiscserkész csapathoz tért be a hősünk, nem várhatta, hogy mindenki mosollyal fogja üdvözölni, sőt, ha így lett volna, lehet a harmadik egyénnek saját maga rendezte volna át az arcát, már csak a hecc kedvéből. De, amint belépett a rejtett járatba, az ajtó bezáródott mögötte, és csak a szűk folyosó, és a hideg kövek maradtak meg neki, mint eligazító tényezők. Szerencséjére, amint lépett egyet, a mellette lévő fáklya begyulladt, és láncreakciót elindítva, az út végéig megtörtént ez mindegyikkel, fényt varázsolva a barátságtalan helyre. Így már könnyebben tudott 'A' pontból 'B'-be jutni Wanizame, és könnyedén véve az "akadályt", pillanatok alatt egy kis teremben találta magát. Az utolsó fáklyát levette a helyéről, ugyanis a szobában nem volt semmi fény, de aztán azt vette észre, hogy egy mélyedésben valami furcsa folyadék van, és ez a mélyedés körbemegy a szobában. A pillanat ötlete volt, és meg is gyújtotta a fáklyával az ismeretlen anyagot, ami a tüzet továbbvitte egy körben, és így megvilágította a kamrát. Mikor jobban körülnéz, egy asztalt vesz észre a szoba közepén, temérdek papírral, amit jobban meg is vizsgál. Az információ, amit ezekből szerzett, annyiból állt, hogy valamiféle "üvegtartóban szíveket lehet tárolni, chakrával módosított környezetben, és ez mennyire jó, mert így nincs probléma." legalábbis a sok tudományos szövegből ennyit tudott kivenni Obotsu, mindenféle sértés nélkül mondhatjuk, nem volt egy túl okos ember. Azt tökéletesen művelte, amihez hozzászokott, de a tudomány, és a tudás ezen ágazatai nem érdekelték, így túl sok figyelmet sem szentelt nekik. Szerencséjére a "tanulástól" egy idegen férfi mentette meg, aki valószínűleg a fent transzformációsat játszó egyén főnöke lehetett. Kinézete, és mogorva feje is a vezető szerepét támasztotta alá, ahogy a kopasz fejtető is, mivel sokan azt hangoztatják, hogy a stressz hatására hullik ki az emberek haja. Túl sok figyelmet nem szentelt a férfi kinézetére, és ő sem Obotsu szépségével foglalkozott, persze, hiszen az Istenek szépek, hanem a tárgyra térve, egy tekercset vett elő, amit kiterítve, hősünk öt kört vehetett észre, melyek mindegyik egy kanjival volt ellátva. Doton, Raiton, Suiton, Katon, Fuuton. Ezeket lehetett kiolvasni, aztán a férfi megidézte az egyik ilyen tárolót, amiről Obotsu olvashatott korábban, és észrevehetően chakra-érzettel vibrált.
- A feladat egyszerű, és sokat fizetünk érte. - kezdett bele. - Több ember is dolgozik az ügyön, és mindegyik birtokában van egy ilyen tekercs, ami a szívek tárolására szolgál. Ezek a tartályok egy helyről származnak, így nem probléma, ha külön dolgoztok, csak az a fontos, hogy mind az öt meglegyen. Remélem érted, hogy mi a feladat. - mondta a férfi, és nem is kellett tovább magyaráznia Obotsunak. Pontosan tudta, hogy mit kell tennie, nem ez a rész volt az, amivel foglalkozni akart.
- És mond csak.......cimbora! - nem nagyon tudta, hogy szólítsa az idegent. - Mit nyerek én? Mi az én jussom a feladat végrehajtása után? - a kérdés egyszerű, bár annál fontosabb volt. Mint ahogy már napokkal ezelőtt gondolta, nem fogja ingyen elvállalni. Meg is mondták neki a várható pénzösszeget, és Obotsu egyből kezet adott az üzlet megkötéséhez, majd elvette a tekercset, és elindult az első találkozó pont felé, amit a férfi jelölt ki: Sunagakure falai alatt az ősi színház romjai. A shinobi az éjszakát még a városban töltötte, majd elindult az aranybánya irányába.

~4. felvonás~

A felszerelés, amit magával vitt, az a szokásos fegyver arzenálja volt, a tekercs, amit kapott, és kétkulacsnyi víz. Az út könnyen, és eseménytelenül zajlott az elején, de Sunagakurehoz közel, amit Obotsu csak a kapott térképből tudott kiolvasni, egy hatalmas felhőt vett észre a jounin. Csak az volt a különbség, hogy ez nem az égen volt, hanem a földön, és ahogy sétált a találkozáshely felé, úgy közeledett maga a hullám is. Ugyanis, ha jobban megvizsgálta valaki, akkor csak egy egyszerű, ám de magas hegynek, dűnének tetszelgett, ami hullámként mozog előre. A jounin úgy gondolta, hogy csak a távolság játszik a képzeletével, amikor azt vette észre, hogy ez a portömeg egyre közelebb van, és már elrejtette a szeme elől a fél falut. Ő még messze volt Sunagakuretól, de tökéletesen kivehető volt, hogy mi az, amit ő csak egy délibábnak hitt, egy homokvihar. Nem túl sokkal találkozott élete során, de tudta, ha belekerül, akkor elveszti a tájékozódási képességét, mivel nem lát át a poron, a hallását, a hatalmas szél zúgása miatt, a beszédkésségét, mivel telemenne homokkal, és egyéb érzékeit. Tökéletesen letérhetne az útról, nem, ezzel ő nem viccelhetett. A természet e veszélyes formáját, megjelenését nem lehetett félvállról venni. Obotsu a megállás mellett döntött, miközben csuklyáját, és köpenyét jobban magára húzta. Ezután kézjeleket mutatott.
- Doton: Doryuu Heki! - mondta, és előtte, a viharral szemben egy hatalmas fal emelkedett ki a homokból, aminek a szilárdsága elég védelmet fog nyújtani. Ezután még megismételte a technikát négyszer, abból az első hárommal megépítette a tökéletes 4 lapú falat, és az utolsót letörte az aljáról, és a 4 fal tetejére tette, vízszintes állapotban. Így várta a sötétben a vihart, hiszen a falak a napfényt is kizárták, viszont a technikának volt egy hátulütője, ami az volt, hogy a falak egy idő után felmelegedtek, és szinte egy kemencében ült Obotsu. A vihar szerencséjére hamar elment, ha a három órát hamarnak lehet nevezni, addig ő már levetkőzött, és majd nem az összes vizét megitta. Talán valaki más jobb ötlettel ált volna elő, de nem ez a jounin, ő, ha egyszer kitalál valamit, akkor ahhoz tartja magát, úgy, hogy nem panaszkodik a jövő miatt, amit az, az ötlet okoz. A fallal nem foglalkozik, a Doton: Iwagakure no Jutsu-val hagyja el a kemencét, már újra ruhában, és úgy folytatja tovább az útját, a színház romjai felé. Hamar odaért, de nem elsőként, tekintve, hogy már voltak arrafelé ninják, vagy járókelők. Az út közben még találkozott egy kereskedővel, akitől vett kétkulacsnyi vizet, mivel a homokvihar alatt majdnem az egészet megitta. Amint megérkezett, csöndben, a többiektől kicsit elszigetelve várta az eligazítást, ha egyáltalán lesz olyan. Pihenése közben próbálta megfigyelni a többi shinobit.

//Ha kérhetem, akkor meghatároznál nekem egy pénzösszeget a kétkulacsnyi vízre, és a dorbézolós estére. Köszönöm//
-------------------------------
Boltos(Megbízó egyik embere)
Megbízás elmondója(Megbízó, vagy az egyik embere, nem derül ki)

Shikaku Hétf. Okt. 01 2012, 17:06

Egy rövid bemutatással kezdem az értékelést - elmondom, hogy mi alapján fogok pontozni.
A Szabályok fórumában a Fejlődésben leírt játékítéleti pontokat veszem figyelembe. Emlékeztetőül:
- Helyesírás és stílusérzék
- Rendszeresség
- Figyelem a társak és a mesélő iránt
- Mások játékának segítése
- Mesélő segítése
- Kreativitás
- Frappánsság
- Karakterjáték
- Ninjajáték
A színezés pedig már el is mondta, hogy miként vannak csoportosítva ezek a szempontok, és még azt is tudhatjátok, hogy milyen ezek között is a fontossági sorrend: minél mélyebb a szín, annál fontosabb, döntőbb az elbírálás során. Ezek szerint:
Adminisztratív pont jár a helyesírónak, és főként a rendszeresen postolóknak. Bizonyos szinten elvethető, és másoktól is függő pont.
Csapatjátékos pont jár azoknak, akik készségesen játszanak, segítik a játék menetét optimális döntésekkel, játékon kívüli magatartásukkal, kompromisszumkészségükkel, stb. Akkor adható ha közös játék van.
Művészeti pont jár azoknak, akik postjaiban megjelenik a kreativitásuk, az írásuk és kifejezésük átad a karakterről extra információt, úgymond 'átjön' belőle valami extra is, nem csak az, amit a játékos le akart pötyögni.
Szerepjáték pont jár annak, aki a karakterből megmutat a poszt során, akki gondolatokat fest le, aki motiváltságot mutat, a karakter döntéseiben látszik a személyisége, vagy a céljai...
Ninja pont jár annak, aki jó ninját játszik, figyelmes, minél kevesebb részletet hagy figyelmen kívül, és inkább minél többet akar felhasználni a célja érdekben. Sose feledjétek, a jó ninja olyan mint a jó kutató, sosem kételkedhet eleget.

Akkor most rá is térek a ti értékelésetekre:

Adminisztratív pont
Kurono: Sajnos sok elírást olvastam, aminek szerintem legnagyobb részét egy (vagy plusz egy, nem azonnali) átolvasással véget is vethetsz a következő alkalommal. A nagyobb gond inkább azzal van, hogy előfordulnak esetek, amikor a mondataid, főleg ha hosszúak, elvesztik az értelmüket. Máskor viszont két mondatrészt, vessző helyett, inkább két külön mondatnak írsz. Ezeknek nézz utána, vagy próbáld meg hangsúlyosan utánaolvasni és rájössz, hogy ahol hibásan tettél pontot ott nem kéne megszakítani mégse az iramot. Ez most nem jött össze, remélem tudsz fejlődni.
Ryu:Nincs mit említenem, néhol előfordulnak apróságok, de kinél nem. Látszik, hogy erősek az alapok amiből dolgozol. Megadva.

Csapatjátékos pont
Játék eleje, nincs csapat. Még nem értékelhető. Nincs pont.

Művészeti pont
Kurono: A helyesírás felemássága ellenére érezni a sajátosságot a munkádon, vagy csak szerencséd lehet, mert toleráns típus vagyok. Én látni vélem, hogy van egy fixa-ideálod a karaktert illetően, ezt pedig a céltudatostól a szétszórtig táncoló stílus jelzi, ami nekem instabilitást jelent, a karakter beütését látom benne. Ha nem így szántad, akkor gyorsan tanuld meg így használni és nem lesz gondod a továbbiakban sem. Megadva.
Ryu: Egy érett életképet látok, vegyes tanulságokkal, amiket a karakter mintha pajzsként használna. Kicsit olyannak is tűnik, mint egy kiégés szélén álló 'tipikus felnőtt' szindrómás emberé. Ha erre direkt erősítesz rá realisztikus megjegyzésekkel, mint például amikor megjegyezted gondolatként, hogy a karakter tisztában van vele, hogy nem annyira okos, akkor gratulálok is hozzá. Megadva.

Szerepjáték pont
Kurono: Avenger-szintómák sikeresen elkerülve! A bosszúálló fíling egyáltalán nem zavaró, nagyon jót tesz a miliőnek, hogy Kurono nem akar nagyon darkos lenni és mindent úgy kezelni, mint a már-már avenger-szerzetes kedvencünk, Szászke. Nincs is meg, ugyanezen a vonalon haladva, az a determinátor hozzáállás a gondolatokban, miszerint a karaktered mindent tudni, birtokolni, vagy éppen legyőzni és megölni fog, elhangzanak talánok és lehetek, a szintkülönbségek reális felismerései, és nem utolsó sorban sokat is gondolkodik a karakter, megjelenített monológ formájában, ami egy anime-szerepjátékban egyáltalán nem lehet stílustalanság! Megadva.
Ryu: A te stílusod már-már klasszikus, könyvi, könnyen olvasható és emészthető. párosítva a karakterrel ez kifejezetten jó párosítás, mert a szöveg nem túl csicsás, nem egy 'író-művész, művész-író' kórban szenvedő giccs a karakterhez képest - pedig ezt még kiadott könyvek is sűrűn elkövetik; például olyan esetekben, amikor a harc hevében a megjelenő pengék csillanásától a végül a halálos csendet megtörő egyetlen zajig, az opálosan megcsillanó vércsöppek kőre csattanásáig mindent lefest nekünk a szavaival az író-költő - mindezt egy kocsmai verekedésből, ahonnan a főhősünk csak a sörét akarja kimenteni... Szóval ez nincs. Jó pont. Megadva.

Ninja pont
Kurono: Jutsukat villogtattál, méghozzá mindkét oldalon, stratégiát készítettél az ellencsapatnak, nem voltál túl a nagy legyőzhetetlen mumus sem, de ezt persze nem kellett tudniuk az ellenségeidnek sem. Ezt mind, de még akár egyesével sem, feltétlen lehet látni sokaktól a fórumon. Jó pont. Megadva.
Ryu: Te nem villogtattál, és nem is gondolkodtál nyíltan túl sokat, de hát Ryu nem is gondolkodik annyit, nemde? Very Happy

Lényeg az, hogy vélem látni honnan jött ez a típus játék, de azt is, hogy emellett nem siklasz el az apró részletek megvillogtatásától sem. Különösen szerettem, ahogy kétértelműen, humorosan és egyszerre tényszerűen tudtad közölni a nagyon is jó megfigyeléseket, mint például a megbízó küllemét illető sorokban. A homokvihar elleni egyszerű megoldás, a 'ha nincs külön jutsum, akkor átpakolom az egyik hasonlót' jellegű hozzáállás erősít az úgynevezhető egyszerű ninja képén. Megadva.

Végeredmény erre a körre tehát: Kurono 3 chakraszint, Ryu 4 chakraszint.
Remélem mindenkinek tetszik a rendszer, de mivel nagyon belerobbantatok az írásba, még pihentetem kicsit a következő kört, ami a napokban jön, és kicsit hosszabb is lesz. Elvárom majd a magasabb szintre való emelést, akár mennyiségileg, akár minőségileg; ki mit érez ingének...

A hétköznapi költekezésre pedig nincs költség kiszabva, ahogy az a szabályzat is említi. Egyéb esetben a Fegyverek fórumban feltüntetett árak a mérvadóak, illetve ha nincs kifejezetten meghatározható értéke a tárgynak valamilyen okból, akkor kérjetek ajánlatot.

Shikaku Szomb. Okt. 06 2012, 23:46

5. jelenet
A hajnal hasadásával egy új látvány tűnik fel a romok alatt. A labirintusszerű homokkőrengetegben elsőre meg sem találtátok egymást, de már nem is volt rá szükség: egy alak tűnik fel nem sokkal mellettetek a falból, szinte észrevehetetlenül. Ruházata mind a narancsvöröstől a homokszínig terjed, így a sivatagi napon könnyen elveszthető lenne szem elől.
Megszólít titeket, de csak egy jelszót mond, amiből megbizonyosodtok, hogy a tiveletek találkozott összekötőtől tudhatták meg, így bátrabban mehettek velük, amikor intenek, hogy kövessétek őket.
Az út lefelé igen csak rövid, habár ha nem kezdtétek el figyelni vagy jelölni, hogy hol mentetek, akkor rájöhettek, hogy nem találnátok meg egyből újra a romok között. Ekkor találkoztok, a másik fogadóembert majd egymást is megpillantjátok. Nincs időtök leállni bármilyen beszélgetésre, így csak felmérhetitek egymást, miközben átjuttok a romok között elrejtett kapun. Stílusosan, a kapu mögött semmi sincs, csak egy rés az egyik fal tövében, és a mellette levő ledőlt oszlom, és a közöttük feszülő keskeny sötétség, ahol egy árok látszik bemélyedni a porszínű talaj helyett. Csak egyesével lehet lejutni, és azt is csak lekúszva, vagy lábbal előre.
A mélyedésbe leereszkedve rájöttök, fogódzkodók nincsenek, és elkezdtek csúszni, majd elértek egy pontot, ahol a járat kiszélesedik, és esni kezdtek. A vezetőitek már eltűntek, nektek kell az esést valahogy megoldani, egyedül, anélkül, hogy tudnátok, hogyan tehetitek meg. (Az üreg száz méter mély, olyan széles, mint egy nagyobb kút. és végig sima kőfala van.)

6. jelenet
Lenn por vár titeket és egy egyszerű ajtónyílás, ahonnan fény szűrődik ki. A folyosó rövid, és amint kiléptek alóla, egy alig berendezett kis irodaféleség vár titeket, pár súlyos ajtóval más szobák felé. A teremben nincs senki, csak egy asztal és pár szék, kettő felőletek, egy szemben, így eléggé egyértelműnek tűnik a kép és a helyzet, azonban senki sem jön a fogadásotokra egy ideig. Szabadon cselekedtek 15 percig. Kérném, hogy elegyedjetek is szóba amennyire a karakterektől telik.

7. jelenet
Végre megjelenik valaki. Egy vénséges vén fazon jelenik meg nektek, és nagyon részletes utasításkkal lát el benneteket, a legapróbb dolgoktól kezdve, azonnal, ahogy belép.
- Leülni! Kezeket az asztalra! Szemeket rám, úgy, hogy kiszúrhassam mindet ha rosszul rezzen is a pillantásotok, kölykök. - A mondata végeztével (már ültök és ő is) két ujjával az egyik-egyik szemetek felé mutat, és a következő pillanatban, már csak egy töredék pillanatotok van kitérni az ujjai felől érkező senbonoktól. Kitértek, írjátok le, hogyan, és utána mit tesztek. Ha valamelyikőtök visszatámad, akkor az öreg olyan gyorsan ugrik el, hogy egy pillanatra csak a kosszínű ruháját látjátok, őt nem.
- Jó. Legalább ennyire szükség van tőletek - folytatja, mintha nem is történt volna semmi. (Ha támadtatok akkor vissza is ül.) - De térjünk a lényegre. Nektek, mint már tudjátok szíveket kell begyűjtenetek. A sorrend - és itt jelentősen végignéz titeket - fuuton, katon, hmm... Doton, raiton, és suiton. Minden egyes szívet bő érhálózattal roncsolás nélkül kell elzárnotok a pecsételő tárolójába, és azonnal vissza kell zárnotok a pecsétbe a lezárt tárolót. Ha a szív megfelelő, akkor a tekercsen a jel a pecsét lezárul. A szíveknek ninjáktól kell származnia, kifejlett chakratermelőknek, és elemileg érettnek kell lenniük, ezért jobb, ha csakis jounin szintű célpontokkal kezdtek.
- Jutalmazás az elvégzés után, itt. Remélem nincs kérdés...
Ha nincs, akkor az öreg eltűnik az egyik ajtó mögött, majd magatokra maradtok. Ha bármelyik ajtót felfeszítitek, semmit sem találtok ott, csupán egy-egy kétszer kettes kamrát tök üres kamrát, távozni pedig látszólag lehet, ahogy tanultatok.

- Bármikor kérdés van még extra, azt PMben lehet nekem elküldeni.
- A beszélgetéseket beszéljétek meg és úgy postoljatok, hogy mindenkinél megvan a teljes párbeszéd.
- A mostani körtől minden jelenetbe szúrva várok egy magatokban megeső ninja-szempontú helyzetelemzést az éppen aktuális környezetetekről, az utolsó körben ebbe természetesen az öreg, és a kitérés alapján egymást is belevéve.
- A post végére, a feladat teljes ismeretében, várok egy személyes gondolatmenetet belső monológként.
- Határidő 10.19. Nem baj, ha nem sietitek el, van időtök, mert ha nem kapok megfelelő kiterjedésű, megfelelően megbeszélt és átgondolt postokat, akkor a pontjaitok fognak úszni.

**Obotsu Ryu** Csüt. Okt. 11 2012, 22:14

-=5. Jelenet=-

Megérkezett a shinobi a célterületre, de sajnos senki nem jelent meg a fogadására, ami kicsit fel is dühítette Obotsut. Viszont ami még ennél is furcsább volt, hogy senki más nem volt itt rajta kívül, nem hogy fogadó ember, még egy másik ninja sem, aki ezt a feladatot kapta volna, ez egy kicsit meglepte, de segített is növelni az egóját, hogy csak őt bízták meg a feladat elvégzésére, csak benne van ennyi erő. Ezután besötétedett, és leszállt az éjszaka, ami hozta is magával kézen fogva a hideg szeleket, és a mínuszokat, ami a hőmérsékletet illeti. A fagyasztó éjszakát, a meleg hajnal váltotta fel, aminek első fényében meg is jelent egy férfi, olyan köntösben, melynek szín hajazott a környezetre, így Obotsu nehezen vette ki, amint közeledett a romok felől. Körülbelül 163 cm magas lehetett, és 60 kg, de ezt csak becsülhette a shinobi, nem tudta pontosan, csak magához tudott viszonyítani. Testét a ruha tökéletesen lefedte, így rejtett fegyverekre lehetett számítani, de az, hogy tökéletesen simult a testére, cáfolta az előző felvetéseket, ugyanis, akkor könnyen észrevehető lett volna egy kés. Bár, még így is lehetnek nála tekercsek, amennyiben jól mozog a ninjutsuban, és elő is idézhet valamit hirtelen, ami kicsit idegesítette Wanizame-t, ugyanis keveset tudott az idegenről, aki felé sétált. Már készült volna a támadásra, és egy bonyolult terv is körvonalazódott a fejében, hogyan fogja kicsinálni az illetőt. ~Hm, ez könnyű lesz, nincs nála semmi, egyszerűen, ha ártani akar nekem, akkor előtte termek, és levágom a fejét, vagy ha kikerüli az első csapást, akkor a gyomorszájába kap majd a térdemből, és garantáltan nem fog elugrani Shikuke elől még egyszer.~ Ezen hasznos terv olyannyira szöget ütött a fejében, hogy már ki is támasztott a lábával, és kiszült a robbanás szerű támadásra, amikor a férfi megszólalt, és amit mondott, az tökéletesen megegyezett a kanjival, amit a virágboltban odaadott az összekötőnek. Ez nem lehetett véletlen, ő is egy a munkaadó emberei közül, majd mikor erről megbizonyosodott a gyilkos is, a férfi mutatta, hogy menjen utána a shinobi. Ugyanarra mentek valószínűleg, amerről a férfi jött, de mégis, Obotsu azt sem tudta merre mennek, merről jöttek, és hol vannak a színház romjain belül, egyszerűen csak az előtte menő tarkóját nézte, és azt követte. Lehet nem volt a legokosabb ötlet, de ha eltévednének, vagy a férfi meg akarná, támadná, akkor egyszerűen megöli, és erővel kitör ebből a színházból, így nem is volt min aggódnia, a gyilkosok nyugalmával követhette. Mikor az alagútrendszernek a végén meglátta a fényt, arra számított, hogy végre megérkeztek az eligazítás helyére, de csak két másik férfivel találta magát szemben, az egyik hasonló ruhát viselt, mint az előtte járó "vértasak", de a másik különbözött a senkiktől. Hosszú fekete haját nem fedte el kapucnival, ahogyan Obotsu a saját türkizkék hajzuhatagát, és emellett ő is egy a homok színétől eltérőbb köpenyt viselt. A másik útmutatóval nem foglalkozott, hiszen ugyanolyan senki lehetett, mint az ő "térképe", de a másik shinobi már felkeltette az érdeklődését. Ki tudja, talán még őt is megölheti a káoszban, és érezte, hogy egy ideig meg is tudná izzasztani őt, bár aztán elpatkolna, mint a többi ninja, akik kiálltak őfenségével. Valami kardszerűséget vett észre Obotsu a fiúnál, de valamiben mégis eltért a többi katanától. A fiú nem láthat túl sokat Wanizame-ból, ugyanis a köpeny, és a csuklya tökéletesen eltakarja, és még a rikító aranypáncélt is tekercsbe zárta, így a legfontosabb ismertető jele, természetesen a haja után, sem látszik. Nem volt idő társalgást kezdeményezni az új kísérleti patkánnyal, de nem is bánta a shinobi, nem az a beszédes fajta. Az utat a kis találkozó után már négyen folytatták, és így közelítették meg azt az árkot, ami a bejáratnak bizonyult, miután a két férfi belevetette magát előtte.
- Heh, remélem bele is halnak! - mondta, majd a lyuk mellé sétált, és belenézett, hogy milyen mély is lehet. A sötétség miatt semmit sem látott, így a kipróbálás mellett döntött, a legrosszabb eshetőség is csak az lehet, hogy meghal, így semmit nem kockáztatva ugrott lábbal előre a lyukba. Először még csúszott a lejtőn, majd az egy kút szerűségbe torkollott, és így a tökéletes függőleges zuhanás alakult ki következő fázisnak. Ez a legtöbb embert megrémiszthette volna, de nem a mi hősünket, ugyanis csak lefelé bámult, és flegmán fütyörészett, és ebben a legnagyobb probléma az volt, hogy egyáltalán nem tudott fütyülni, így valami nagyon fülsértő hangot, és fújásokat tudott kipréselni a száján.
- Áh, itt a vége! - mondta a száz méter szabadesés után, és a lába neki is csapódott a talajnak, majd a férfi alá is fordult, majd jött a teste, és az is kicsavarodott, és így tovább, egészen a nyakáig, és a fejéig, de ekkor valami furcsát lehetett észrevenni. Nem is tört el semmije, és az a folyékony halmazállapotú anyag sem a vére volt, hanem csak víz, ugyanis Obotsu a földre érése pillanatában vízzé változott a Suika no Jutsu segítségével, így meg sem érezte a zuhanás negatív élményét, a becsapódást.
- Hát, ezzel is megvolnánk, azt hittem, még tudok kicsit repülni. - nevetett egy kicsit, majd tovább sétált előre, a fény felé, ami egy ajtó mögül szűrődött ki.

-=6. Jelenet=-

Mikor belép az ajtón egy folyosó tárul a szeme elé, és a tökéletes irányba indul el, ami természetesen az előre. Társát még csak a nevetés miatt sem várja be, ha nem képes megbirkózni egy egyszerű szakadékkal, akkor nem érdemli ki egy Isten figyelmét sem, így természetesen nélküle megy tovább. A rövid folyosó után egy szobába lép be, ami egy irodaféleségnek felelt meg, tekintve, hogy a közepén egy asztal állt, rengeteg irattal megpakolva. Mikor a jounin megérkezett, leült az asztal szemben elhelyezkedő két szék egyikére, rögtön kényelembe helyezve magát, ugyanis élt azzal a luxussal, hogy a lábát az előtte lévő bútorra tette. Ekkor lépett be a másik shinobi is, úgy tűnt sikeresen vette az akadályt, ami a lejutás volt.
- Na, csak nem egyedül végzem ezt a munkát! – igazából csak a levegőbe beszélt, de attól még tökéletesen a másiknak célozta a mondatot.
- Nem! – tömör, és érthető válasz volt, ekkor le is ült a másik székre a „társa”. Ami most következett, azt kínos csendnek neveznénk egy randin, de itt, hogy két férfi ült egymás mellett, inkább nyugtató „melódiának”. Obotsu nem akarta erőltetni a beszélgetést, de mikor már nagyon rég óta várt, kicsit megunta a semmit tevést, és meg is szólalt, hogy legalább ezzel menjen az idő.
- Kaptál valami eligazítást már, hogy mi lesz a dolgunk? – kérdezte Obotsu, hiszen előfordulhat, hogy csak ő nincs még beavatva a feladatba pontosan, és azért nem történik semmi, mert azt várják, hogy felvilágosítsák egymást a tudnivalókról. Bár erre nagyon kicsi az esély.
- Csak annyit, hogy ide kell jönnöm, ahogyan szerintem téged is csak ennyivel küldtek az Isten háta mögé. – jegyezte meg a mellette ülő fél.
- Isten háta mögé? Barátom, te vagy az Isten háta mögött, ha ezt csinálom. – mondta, és a háta közepét mutatta újdonsült ismerősének. – Látod, ez az Isten háta mögött. – tökéletesen lehetett érteni, hogy mire céloz, bár azt, hogy mit vált ki ez a fiúból, már kérdéses, ugyanis ekkor egy tata sétált be valamelyik ajtó mögül, és Obotsu lehajtotta a csuklyáját, ezzel megmutatva türkizkék haját.

-=7. Jelenet=-

- Leülni! Kezeket az asztalra! Szemeket rám, úgy, hogy kiszúrhassam mindet, ha rosszul rezzen is a pillantásotok, kölykök. – mondta, amivel már kezdésből megsértette a jounint, ezt még csak tetézte a következő lépése, ugyanis egy éles játékszert dobott Obotsu felé, egy senbon formájában. Az elkerülhetetlen gyorsan közeledett a férfi feje felé, és már bele is állt volna, ha nem válik azon a részen vízzé a feje, és nem haladt volna rezzenéstelenül át a dobófegyver, és állt volna a falba (Suika no Jutsu). Ez mind elég lett volna ahhoz, hogy most rögtön leszedje a fejét az előtte ülőnek.~Mellettem egy erősnek tűnő férfi, aki ha jól látom, ugyanúgy-e vicc áldozatává vált, előttem egy öreg, akinek valószínűleg ez a legerősebb támadása, de emellett ő az én munkaadóm, így nem lenne tanácsos megölni, ha egyszer ő adja nekem a pénzt. Amúgy is, nem tűnik veszélyesnek rám nézve, felrúgom az asztalt, és az összetöri az apró, törékeny csontjait, és úszott is a jutalom. Most nem lehetek meggondolatlan.~Gyönyörű szépen levezette a fejében az „előnyök és hátrányok” táblázatot, majd miután rájött, hogy alkalmazóját nem lenne tanácsos megölni, hirtelen előre rugaszkodott, és egy hatalmas erejű ütéssel támadta a férfit, de a célja nem az volt, hogy megsebezze, hanem, hogy a levegőbe jutassa, hogy tökéletes célpontja legyen a másik fiúnak, akit ugyanúgy megtámadott. Így hát a székét célozta meg, és az darabokra is tört ereje miatt, de ekkor észrevette, hogy azért van még kakaó a célpontban, hiszen rettentő gyorsan hagyta el a helyszínt, és ugrott a levegőbe, így már kérdéses volt, hogy a mási fickó eltalálja-e, ha egyáltalán ő is meglépi ezt az akciót. Majd a fickó visszaült a helyére, és elmondta, hogy nem is engedett volna el minket, ha nem térünk ki a senbon elől, ami egyértelmű volt, hiszen akkor holtan feküdnénk a földön. ~Ha ennyire nem lennék képes, saját magam ölném meg azzal a fogpiszkálóval.~

- Értem, hogy te ettél, és van nálad néhány felesleges fogpiszkáló, de máskor próbáld meg a szemetesbe dobni, nem szeretném, tudod hova felkanyarítani. – mondta Obotsu, és vissza is ült a helyére, anélkül, hogy foglalkozott volna az álló munkaadóval. Ekkor meghallgatta a következő küldtetés utasításait, és miután a fontos részeket magában újra levezette, ami csak az elemek sorrendje volt, fel is állt, és követte a távozó öreget, ám egyik ajtó mögött sem volt kijárat, és a célpont is eltűnt a semmi közepén.
- Most komolyan, vissza kell mászni a szakadéknál? – megint csak a levegőbe beszélt, de kapott rá választ.
- Nekem mondod? – nem tudja még a férfi nevét, de kezdett tetszeni Obotsunak a stílusa, hasonlított valamennyire a sajátjához. Ez után kiment a szakadék hoz, és a megformálta a tigris kézpecsétet, és a chakráját a talpába koncentrálta, és egy nagyobb lendülettel elrugaszkodott, és már fent is volt a kőfalon, bár enyhén be is verte a fejét. Mivel a járat kisebb volt, mint ő maga, így a felmenetelt egyfajta törpejárásban végezte el, úgy, hogy a válla a másik falat érte. Szűkösen, de fel tudott jutni a kiinduló pontra, és mikor megérkezett, kinyújtóztatta legémberedett végtagjait.

~ Csak, hogy összegezzek, itt vagyok a Szél országában, egy küldetésen, amit az alvilágiak róttak ki rám, és feltehetőleg sok pénzzel jár. Feladatom néhány, pontosan öt shinobi megölése, szíveik kivágása, és elraktározása a kapott tekercsben, és ennek fejében minimum jounin szintű harcossal kell megküzdeni, ugyanis erős szív kell. Legalábbis valami ilyesmit mondott az a halálra ítélt. Ott hagyott minket a föld alján, aztán azt várja, hogy ide másszak le újra, ha elvégeztem a küldetést, ezért még biztos meg fogom ölni. De, hogy visszatérje a témához, a sorrend, a Fuuton, Katon, Doton, Raiton, és Suiton. Nagy mázlim lenne, ha csak itt a homokban összefutok öt ilyen elemű jouninnal, mert akkor jöhetnék is vissza a pénzemért, de ha a biztosból indulok ki, akkor az adott országokban biztosan van olyan elemű harcos, így a Szél országában, biztosan találok Fuuton technikákat alkalmazó jounint, és meg is kezdődhet a gyilkos járás. Már csak el kell néznem Sunagakure felé.~

Ekkor megjelent a másik ninja is, és Obotsunak eszébe jutott, hogy vele fog menni a feladatra.
- Nos, mehetünk? Én Wanizame vagyok, és Te? – mondta, és a csuklyát ismét felhúzta a fejére.
- Inkább mond, hogy Obotsu Ryu, a Ryukai volt tagja. - erre a megjegyzésre enyhén felhúzta a szemöldökét, ugyanis nem számított rá, hogy egy ismerőssel fog részt venni a küldetésen, de akárhogy fürkészte a fickót, nem találta a memóriájában.
- Nem, nem vagyok már Obotsu Ryu, az én nevem Wanizame, ahogyan régen is, és most az idióták után is. - ez a mondat igaz volt, akármennyire is hazugságnak tűnik, de talán a legjonn megtévesztés az, ha igazat mondasz, de nem várják tőled.
-A nevem Hazukage Kurono. Mellesleg, a páncélodat hol hagytad? - ~Mennyit tud ez rólam? Páncél, név, múlt, csak nem egy rajongó? Megjegyzem még ezt Kurono, és azt is, hogy nem tettél semmit a teremben.~
- Csak nem rendelkezel egy kis könyvecskével rólam? Hát, mondjuk, az Istenekről mindenki tud, és mindenki féli őket, okkal. - baljóslatú megjegyzésével nem elrettenteni akarja a másikat, csak emlékeztetni arra, hogy túl messzire megy a találgatással, ismertetéssel. Hangja mélyebb, félelmetesebb volt, mint az a hangszín, amit eddig használt. Ő pillanatok alatt végezhetne vele, ha akarna, és ezt lehet sejti is a társa.
- Az első utunk Sungakure kórháza. Ott hátha megtudjuk, hogyan kell roncsolás mentesen kiszedni egy szívet, ha csak te nem értesz hozzá. - ez már a feladatról szól,t így nem feszítette tovább azt a bizonyos húrt a Kurono nevű férfi, így Obotsu is visszatért az eddigi stílusához.
- Hát, őőőőőő, kiszedem kézzel, ha muszáj. - saját viccén hangosan nevetett, és megindultak Sunagakure felé.

**Hazukage Kurono** Pént. Okt. 12 2012, 13:55

5.jelenet

Épp, hogy megérkeztem a helyszínre, a romok, mint egy labirintus olyan, egyedül nem találnék el benne, de nincs is rá szükség. A falból egy köpenyes alak tűnik fel, akinek ruházata pontosan illik a környezethez. Egy jelszót mond, amiből már érthetővé válik minden. Ő is egy megbízott, aki eligazít a következő pontig. Intése után követem őt a romok belsejébe.
~Látszólag ez egy labirintus rendszer, és ha bármi balul üt ki, akkor ki kell, hogy találjak.~
Próbálok logikusan gondolkodni, így egy kunaival, menet közben, egyeneseket húzok a falban. A természetben nincsenek egyenes vonalak, így könnyen felismerhető, hogy mi a vágás, és mi a repedés a falakon, tehát a jelek alapján vissza fogok tudni találni.
~Most már egyre kíváncsibb vagyok. Mire kellhetnek nekik a szívek?~
Teszem fel magamban ugyan azt, a kérdést, amit már feltettem egyszer. Az út rövid, nincs sok időm elmélkedni ezen, mivel a labirintus egy másik járatán szintén két fickó érkezik. Az egyik ugyan olyan ruhában van, mint az, aki engem ide vezetett, de a másik személy jóval eltérőbb.
~Úgy látszik nem egyedül kell mindezt végre hajtanom.~
Vonom le a következtetést. Valószínűleg nem legális jövedelemből él a másik sem, de egyenlőre nem ismerem fel. A haját csuklya fedi, és a ruházata is köpeny alá burkolódzik, és az arcát sem látom annyira, hogy biztosat mondhassak.
~Vajon ki lehet?~
Kérdem magamtól, de a könyvet nem veszem elő lapozgatni. Túl értékes ahhoz, hogy bárki megpróbálja elvenni tőlem, vagy a könyv miatt célponttá váljak. Beszédre nincs idő, mivel közösen folytatjuk az utat, de nemsokára egy kapu látványa tárul elénk, ami mögött csupán egy rés, és egy ledőlt oszlop található.
~Stílusos.~
Jegyzem meg magában, majd hagyjom, hogy a többiek előre menjenek. Gyorsan eltűnnek a sötétségben, így váratlan dolgokra számítok, így lábbal előre ugrok a résbe.
~Ahogy gondoltam.~
Testem gyors csúszásba kezd, és két kunaival próbálom meg lassítani magam, ami részben sikerül. Közben lábam elé nézek, hogy ne érjenek váratlan dolgok, mint például az, ami következik. A kút kiszélesedik, és kisebb fény jelenik meg a végén. Az esés előtt a kunaikat erősen a falba döföm, így testem a szobába lógna, ha a lendület nem vinne előre, de elengedve a kunaikat, és félig megfordulva megállok a plafonon.
~Ez meleg volt.~
Jegyzi meg, majd egy szaltó keretében a padlóra érkezik, és folytatja az ismeretlen után az utat.

6.Jelenet

Egy kisebb folyosó következett, amit enyhén bevilágítottak a szétszórtan elhelyezkedő fáklyák fénye. A folyosó egy ajtóban végződött, ami egy iroda féleségbe vezetett. Ez csupán következtetés, abból, hogy egy asztal volt a szobában, ami iratokkal volt megpakolva, és előtte két szék, abból az egyiket az ismeretlen már befoglalta.
- Na, csak nem egyedül végzem ezt a munkát! – Kapom a megjegyzést az érkezéssel kapcsolatban
-Nem.- Válaszolok egy kisebb mosollyal az arcomon.
~Legalább hallottam megszólalni.~
Hiába a beszéd alapvető kommunikáció az embereknél, de van aki ritkán él vele, ahogy a másik fél, és én is. A néma csend a szobába tényleg idegesítő volt, de volt jobb dolgom is annál, minthogy beszélgessek. Próbáltam rájönni arra, hogy mi a titka az 5 szívnek, de minden részlet egy új technika megalkotásához vezet, amit nem hagyhatok annyiban, ez a dicsmérv az enyém kell legyen. Gondolkodásomban csupán a másik fél szakít meg.
- Kaptál valami eligazítást már, hogy mi lesz a dolgunk? –
Ebből csak azt szűröm le, hogy ő sem kapott több információt, mint én, de mivel nem fűzött mellé semmi feltételezést, vagy nem érdekli, vagy olyan elmehiányos, hogy nem gondolkodik.
- Csak annyit, hogy ide kell jönnöm, ahogyan szerintem téged is csak ennyivel küldtek az Isten háta mögé. –
Válaszolok neki, bár vele ellentétben az én következtetéseim helyesek lehetnek, viszont a fickó nem hagyj tovább gondolkodni, hanem egoját villogtatja.
- Isten háta mögé? Barátom, te vagy az Isten háta mögött, ha ezt csinálom. – Azzal hátat fordít nekem.
– Látod, ez az Isten háta mögött. – A poénos megjegyzéseire annyira nem vagyok kíváncsi, de csak egy "Chö" jön ki a számon erre a szituációra. Viszont egy idős ember lép be az egyik ajtó mögött, és a " társ" leveszi a csuklyáját, ami alól előtűnik türkizkék haja, ami már szembetűnő ismertető jegynek bizonyult.
~Ilyen hajat, csak egy embernél láttam a képen...~
Jegyzem meg, és gondolkodom egy picit. Kutatok az emlékeimben, illetve a kép memóriámba, és hamar rájövök, hogy ki az illető.
~Már értem. Obotsu Ryu. Méltó helye van a Bingo könyvben. Suiton és Doton elemi beállítottságú, emellett S szintű, de ahogy látom tisztában van a képességeivel.~
Írom le magamban az olvasottakat, és a most tapasztaltakat. Most már nincs kifogásom az ellen, hogy a munka javát rá kell hagyni, én csak a finomságokat végzem el.

7.Jelenet

- Leülni! Kezeket az asztalra! Szemeket rám, úgy, hogy kiszúrhassam mindet, ha rosszul rezzen is a pillantásotok, kölykök. – Mondja az öreg, miután helyet foglal az asztalnál. Nincs ínyemre a parancsolgatás, pont ezért távoztam Kumogakureból, de szükség van a pénzre a kutatásaimhoz, a Raiton Inroku sincs a tökéletes állapotban, és az elkövetkezendő időkben tovább tanulmányozom a Raitont. Viszont az öreg újaival felénk mutat, amit kicsit furcsállok, de a következő pillanatban egy shenob repül az arcom felé.
~A fene!~
Húzom le a fejem balra. Szerencsére az idők során kifejlődött reflex segített a gyors reagálásban, és a villám elem által stimulált izmok, a gyors reakcióban. Úgy látom Ryut kissé feldühítette az akció, de mozgásán látszott, hogy nem vérre megy a támadása, csupán rendre akarja utasítani a munkaadót.
~Ha beszállok a játékba, akkor lehet még megiszom a levét, viszont bizonyítom, hogy nem hagyom magam szolgává tenni, bár benne van a pakliban, hogy több ember is jelen van a falba olvadva, mint az aki engem fogadott, és ha sejtésem nem csal akkor Doton eleműek, így ránk is omlaszthatják az egész helységet.~
Most nem mentem bele a játékba, így karba tett kézzel néztem a műsort, ami után az öreg kénytelen volt álló helyzetben közölni az információkat. Lehet nem nyertem el Ryu tetszését, de legalább látja, hogy az én szememben csak kolléga és nem Isten, aki után a hívők loholnak.
~Kösz. Az én fejem meg majdnem levetted.~
Jegyzem az öreg beszólására, miszerint erre szükség volt. Lehet Ryunak semmiség vízzé válni, de én ilyenre nem vagyok képes. Ha aktiváltam volna bármilyen elektromos védőmezőt, az elektromágnesesség miatt csak gyorsította volna a shenobot. Obotsu megjegyzése kicsit vicces volt, így mosolyogtam rajta egyet, de csak ennyit ért meg, többet nem. Vártam a lényeget, ami pár másodpercen belül jött is. Az öreg a küldetés részleteivel világosított fel minket.
~Tehát a sorrend se mindegy. Valószínűleg nincsenek annyira összehangolva az elzáró pecsétek, hogy bármilyen sorrendbe meglehessen idézni őket. Viszont a szíveket roncsolás nélkül kell kivenni.~
Itt kicsit megállok a gondolkodásban, mivel nem vagyok jártas az anatómiában, így Ryura marad a dolog, ha ő se, akkor több idő lesz a küldetés, mivel utána kell járni a dolognak.
~Valószínűleg megvan a módja annak, hogy hogyan kell kiszedni a szívet roncsolás mentesen. Hmm... Az első a Fuuton. Talán Sungakureban találunk leírásokat erről a dologról. Az ottani kórházban kéne kezdeni.~
A terv első része megvan, és ezzel valami újat is tanulok, amit remélem a gyakorlatban is tudok majd hasznosítani.

Miután megkaptuk az információkat az egyetlen vissza vezető út a "csúszdán" felfele vezetett.
- Most komolyan, vissza kell mászni a szakadéknál? –
- Nekem mondod? -
Ryu kérdése értelmetlen, de legalább egyikünk se hallgat. Annak ellenére, hogy Istennek képzeli magát, velem szemben ezt nem mutatja és ezt értékelni tudom felőle. Ha az egoját kéne hallgatnom, valószínűleg idegekbe kergetne, vagy szájzárat tennék rá.
-Pazarlás.-
Jegyzem meg, mikor Ryu elindul felfele ráadásul törpe járásban a szűk szakadékban. Én felrugaszkodom a két kunaimhoz, ami a szakadék alján maradt, és azokat a falba döfve, mászok velük felfele. Fejjel felfelé könnyebben elférek, és van helyem a kunaikat a falba szúrni. Kicsit lassabb, mint Ryu módszere, de legalább edzésben tart. A labirintus könnyű játék azok után, hogy megjelöltem a vissza vezető utat. Kint, már Oborsu várt, aki bemutatkozott "Wanizame" néven.
-Inkább mond, hogy Obotsu Ryu a Ryukai volt tagja.-
- Nem, nem vagyok már Obotsu Ryu, az én nevem Wanizame, ahogyan régen is, és most a idióták után is. -
Mosolyodom el, majd folytatom.
-A nevem Hazukage Kurono. Mellesleg a páncélodat hol hagytad?-
Kérdezem mosollyal az arcomon, és tudatom Ryu felé, hogy többet tudok róla, mint sejtette.
- Csak nem rendelkezel egy kis könyvecskével rólam? Hát, modnjuk az Istenekről mindenki tud, és mindenki féli őket, okkal.-
Ryu hangszíne kissé mélyebbre változott. Talán el akar rettenteni. Tisztában vagyok a képességeivel, de a sajátjaimmal is. Annak ellenére, hogy nagyobb erővel bír, én többet gondolkodom, emellet ha csak a technikáit is nézem nem nagyon tud ártani nekem. A Suiton technikáival, csak felerősítené a támadásaimat, a Doton elemű technikáit, pedig könnyen áttöröm.
-Az első utunk Sungakure kórháza. Ott hátha megtudjuk, hogyan kell roncsolás mentesen kiszedni egy szívet. Ha csak te nem értesz hozzá?-
Térek el a tárgytól. Ezt a feladatott kettőnknek kell elvégezni, és mint említettem a Suiton technikái csak felerősítik a Raiton elemű technikáimat, így jó csapatot alkothatunk, kivéve ha nem esünk már most egymásnak. A válaszát "nem"-nek veszem, így első utunk a kórház és nem a célpont. A megjegyzésén nem tudok nevetni, számomra tudományos tények kellenek ahhoz, hogy bármibe is belekezdjek, és információ hiányában ez nem lehetséges.

Shikaku Kedd Okt. 16 2012, 19:45

Adminisztratív pont
Kurono: A helyesírás nagyban feljavult. Az, hogy a különbség egy játékon, főleg egy post után ennyire meglátsszon, igen komoly tejesítménynek számít. Azt, hogy ezt hogy oldottad meg, most maradjon a te titkod, és szerencséd, mert ha ezt a szintet hozod, a hozzáállásod miatt megkapod innentől kezdve a pontot. Megadva.
Ryu: Változatlanul jó. Megadva.

Csapatjátékos pont
Kurono: Habár mindketten szó nélkül követni igyekeztetek a csapást, úgy látom, hogy itt te jobban lemaradtál. Szimplán elhagytál társalgásrészeket, amikor a kérésem az volt, hogy mindenkinél szerepeljenek teljesen. Ettől függetlenül viszont a többi kérésre hallgattál, így ez most jár. Még megadva.
Ryu: Ennyit vártam, köszönöm. Megadva

Művészeti pont
Kurono: Néhol elvesztetted, gondolom én, a trelmedet a leírásoknál és röviden oldottad meg. Ez a kéréseknek való nem megfelelésben és a ninjajátékban is részleteződik, mindazon által, még megadható.
Ryu: Örültem, hogy a néhol fellelhető apró nüansznyi személyi jegyek is megmaradtak, élvezetes. Megadva.

Szerepjáték pont
Kurono: A várható szintet hoztad, ezt legalább a gondolatokból kiolvastam, illetve sikerült domináns jellegű stílust megütnöd a társaddal, ahogy vártam is a karaktertől. Megadva.
Ryu: Személyes kismonológokat szerettem nagyon, és a részletekre is ki-kitérő leírásokat, még akkor is, ha nem nagyon lett volna mit részletezni. Megadva.

Ninja pont
Kurono: Mivel már elmondtam az előzőekben is, nem bővítem. A hiányosságok, amiket elsiettél vagy nem bontottál ki eléggé itt vették a legnagyobb adót az írásodon. Igaz itt csak egy esést és a tompítását nem írtad le teljesen érthetően, se részletesen, de egy hasonló megmozdulásnak a jövőben egy harcjelenetben az is lehet a vége, hogy a kifejtésed hiányát a játékba nem-odafigyelésként ültetem át, ami ninják ütközetében tudjuk mit jelent. A postodon (és az értékelésemen) végig érezhető ezen vonulat miatt összességében nem kapod meg az utolsó pontot, egyébként ezzel sem lett volna bajom.
Ryu: Az apróbb célú jutsuk lerásaiban is részletes voltál amennyire megérhette, így javaslom példának a társad elé. Megadva.

Tehát Kurono 4 chakraszintet nyer, míg Ryué 5.

Egy extra chakraszintért kitalálhatjátok, hogy mi volt ebben a fordulóban az elejtett utalás, amit egy ninjának észre kell vennie egy ilyen helyzetben, mint amin a karaktereitek átmentek. Megint egy újabb chakraszintért szívesen várom lebontva az ebből az utalásból származtatható következtetéseket. És egy újabb chakraszintet is kaphattok, amennyiben a megfelelő módon juttok el ezekig az információkig, vagy rájösztök mi a legmegfelelőbb mód az ezekig eljutásra.
Ennek az extra feladatnak a határideje az én következő körkiírásom, tehát random-záros határidő. Sok sikert!

A következő kiírás egy-két napot várat magára, de utána meg fogtok dolgozni a következő pontokért keményen, mert sokkal hosszabb és eseménydúsabb postok jönnek innentől, Itt a vége a bemelegítésnek, mivel mindenkinek éreznie kell, hogy körülbelül mire van szükség.

A határidő november másodika lesz.

Shikaku Szomb. Okt. 20 2012, 01:42

8. jelenet
A sivatagba juttok ki, amint elhagyjátok a játékház romjait. Mögöttetek Sunagakure falai magasodnak a láthatárt igen jelentősen megcsonkítva, előttetek pedig az északi láthatár. Akár kezdhetnétek a következő lépések tervezését is, de valami közbeszól. Várnak rátok, as amikor kiléptetek a romépületből, el is kezdődött a csata, a maga erőteljes sugallataival: a kijárat berobban, és sok-sok kunai száll felétek.
Egy izzasztó harcjelenetet várok, amiből kiderül az, hogy a támadók felkészültek rátok, különösen Kuronora. A nyereségeteket ezen alkalommal csak az segíti, hogy nem vagytok egyedül, és hogy több elemet is tudtok használni, amikkel képesek vagyok jól ellenállni az ő elemi és fizikai támadásaiknak, amikből van bőven, és nem is rosszul taktikázva.
A harcba írjatok bele addig nem látott fegyverhasználati módokat, amikre a helyszínen kell megoldást találnotok, illetve ami alapján az egész harcotokat szinte paranoid körültekintésre kell alapoznotok: minden elrepülő kunaitől félnetek kell, mert a markolattekercselések hamar kiderül, hogy rejtett tekercseket takarnak, amik vagy azonnal, vagy később robbanhatnak, amikor már a harc közben elrejtette őket a sivatag pora, illetve néhány olyan is előfordul, amik Tobidogu tekercsként funkcionálva, akár a levegőben, akár utólag előpukkantanak magukból valami meglepetést. A shurikenek ugyanígy tudnak meglepőek lenni: különböző kerekded bombák vannak a résükbe építve, amik füstöt, villanást, és magát a shurikent is srapnelként szétszóró robbanást is okozhatnak. Mindezen taktikákban a legrosszabb az, hogy minden eszköz jelöletlen, vagy rejtett, és számotokra kiszűrhetetlen működésű, így sem a fajtáját, sem az időzítését nem tudjátok eldönteni.
Ennek a csatározásnak nem is lenne vége: nagyon hosszúra nyúlna a delikvensek megtalálása és kiiktatása ahhoz, hogy ott maradjatok, alig távolságra Sunagakurétól, így:
(A) vagy előbb menekültök el
(B) vagy eljuttok egy ember megöléséig, és a támadóitok szívódnak fel.

9. jelenet
A csata kimenetelétől függően:
(A) vagy a menekülést írjátok le, ami egy igen erős ütemű üldözéssel, így nyughatatlan meneküléssel is jár, egészen a határig.
(B) vagy pedig a testet elrabolhatjátok, és megpróbáltok vele megfelelő távolságba jutni, hogy elvégezhessétek a szív kioperálását.
Ezt a jelenetet bőven leírva várom, teljesen a saját kútfőtökből, és az előző csatából lekövetkeztetve, az egymásról és az ellenségelitekről nyert információkat és következtetéseket pedig itt monologizálhatjátok és beszélgethetitek le, ahogy tetszik.

10. jelenet
(A) A határ után elvesznek mögületek az üldözők, ami azt jelenti, hogy lényegében teljesen neutrális helyzetbe kerültetek: dönthettek, hogy merre és hogyan tovább. A döntésetekről egy részletes beszélgetést és a saját magatoknak szóló gondolataitokat is látni akarom. A döntés persze itt nem csak azt jelenti, hogy irányt választotok, hanem azt, hogy a választás után út-, cselekvési-, és időtervet is felvázoltok a lehető legrészletesebben a következőkről.
(B) A testet sikerül egy másik romcsoporthoz eljuttatni pár percen belül, így ott neki is láthattok a műveletnek. Az operációt teljes mértékben a fantáziátokra bízom, az operálás látszólag sikeres, és el is tudjátok zárni a szívet a tekercsbe. A pecsét még nem változik meg; csak a következő fordulóban fogom nyilvánosságra hozni a sikereteket, az operáció és a játék sikeressége alapján.
A műtétesdi után következik, hogy amíg nem tudjátok mennyi időtök van egy esetleges támadásig, döntenetek kell a következőkről. Itt az (A) esethez hasonlóan döntésre kell jutnotok, azonban magát a tervet még születése elején megfolytja az érkezés előszele.
Készülnötök kell a csatára, vagy éppen a menekülésre...

A mostani feladatkiadás nem lett hosszú, de annál láthatóbb, hogy rengeteg mindent bíztam rátok teljesen, így sokkal több dolgotok is lesz. A határidő az én késlekedő kiírásom miatt csúszhat ha úgy érzitek szükséges, de inkább lássak nagyon brutálisan kidolgozott írásokat, mint összecsapottakat. Már nagyjából érzitek mit várok el, de még ezekhez is tudok újabb elvárásokat/javaslatokat tűzni: figyelhettek a konzisztenciátokra: mit írtatok, és mit írtam én az előzőekben, visszaköszönnek-visszaköszönhetnek esetleg már megtörtént dolgok, akármilyen fontosságúak legyenek is. Bármire is rájöttetek eddig, hasznos lehet, és segíthet, ha használjátok.

Még fontosabb: ebben a feladatkiírásban is van elrejtve két utalás, amik nem feltétlenül érnek sokat, de a megfigyelőkészségeteket mérik, amennyiben észlelitek őket. Ezeket, ha a helyzetetek kielemzése közben sikeresen megtaláljátok, extra következtetésekkel és esetleges könnyítésekkel, de később chakraszinttel biztos jutalmazok...

**Obotsu Ryu** Pént. Nov. 02 2012, 11:51

-=8. Jelenet=-

Így, terveket szövögetve sétálnak a sivatagban, amikor hirtelen megcsillan valami a fényben, ami hihetetlen sebességgel becsapódik a mögöttük elhelyezkedő barlangszáj tetejébe. Obotsu hirtelen hátrapillant, és észre is veszi, hogy egy cetli kezdett el égni felfelé, és bármikor berobbanhat az egész kijárat. A shinobi egy gyors oldalra ugrással kerül ki a robbanás hatósugarából, majd figyelmesen szemléli, amint a színház alá vezető járat beomlik. ~Na, ide se megyek le többet. Jaj, de kár!~ Az irónia még gondolaton belül is érezhető volt, de nem volt idő további poénokat szülni, ugyanis suhogást lehetett hallani, és amint 180o-ot fordult Wanizame a tengelye körül, egyből kunai kések százait pillantotta meg, és e fegyver arzenál bizony feléjük tartott, ugyanis Kurono is kikerülte az iméntipróbálkozást. Sorban csapódtak a földbe a fémkések, valamelyik el sem érte a két elveszett ninját, csak előttük érkezett a homokba, de amelyik elért hozzájuk, azzal sem volt semmi probléma, elsőre. Ugyanis Obotsu újfent használta kedvenc technikáját, és vízzé alakítva testét, a kések nem okoztak neki semmilyen sebet, viszont akkor észrevette, hogy a következő hullámnál már az összesre csatoltak mindenféle extra szolgáltatást. Voltak olyan kések, amik egy pecsétnek köszönhetően valahol berobbantak, voltak, amik egy másik pecsétnek hála, beérkezéskor füstbomba szerű kiteljesedési módot vettek magukra, eltakarva a további fegyvereket. Sőt, akadt olyan is, ami a levegőben megtöbbszörözte saját magát. Így, hősünk a taijutsu védekezésre szánta el magát, kikerülvén az összes halálos fenyegetést, és a Hagane Mamori no Jutsu segítségével, akrobatikus mozdulataival elkerülte az összes kést. Bár, voltak, amik, földre érkezésük után robbantak, de ilyenkor mindig észrevette hamarabb a leégő cetlit, és chakrát irányítva éppen a földön lévő végtagjába, hatalmasat tolt magán, és elrugaszkodott a robbanás helyétől. A legrosszabb ebben a támadásban két dolog volt, hogy azok a kunaiok, amik hamarabb érkeztek a földbe, még mindig funkcionáltak csapdaként, ugyanis, ha véletlenül arra sétált valamelyikük, egyből berobbantották őket, a másik, hogy nem tudták, hogy ki, és miért támadta meg őket, egyáltalán miből gondolták, hogy ők itt vannak.

~Én nem találkoztam senkivel az elmúlt napokban, amíg ide jöttem, így még csak lövésem sincs, hogy kik lehetnek ezek, bár a támadásokból ítélve, gyáva férgek, mivel nem merik idedugni a képüket elém. A fegyverek számából következtetve két lehetséges opció lehet, vagy ránk küldtek egy hadsereget, vagy egy olyan ninját, aki erre szakosodott, hogy mindenféle játékot dobáljon. Mindenesetre nem túlképzett.~

Gondolatai a harc közben egy pillanatra sem gyengítették reflexeit, ugyanúgy ki tudott térni minden fegyver elől. Ekkor viszont valami nagyon furcsa dolog történt, feltűnt a távolban négy ember, akik nagy sebességgel közeledtek az isteni duó felé. Egy sasszemű egyén ki is szúrta volna, hogy a négyből ketten kézjeleket mutogatnak, pontosabban a két elől elhelyezkedő, de Obotsunak erre esélye sem volt, így meglepetésként érte a következő történés.
- Katon: Goenka! - mondta az egyik, mire egy gyorsan közeledő tűzgolyót fújt rájuk.
- Fuuton: Daitoppa! - mondta a másik is, turbólöketet adva az első támadásnak, ami így erősebben, és gyorsabban közeledett feléjük.
- Mögém! - kiáltja társának, majd ő is kézjelekbe kezd. Nem tudta, hogy miért próbálja megmenteni a társát, de ha már itt van, lehet, ő tud valamit erről a szív kiszedegetésről, és nem kell egyedül végrehajtania a műveletet, biztosan elszúrná. - Suiton: Suijinheki! - a víz a száját elhagyva hatalmas fallá nőtte ki magát, és így találkozott a két technika. A tűzgolyó első ránézésre könnyen áthaladt volna a védelmen, de a "kis" vízfal erősen bizonyult, és bekebelezte a gyengébbik elemet. Ekkor folytatta a kézjeleket a shinobi, és a vízből egy hatalmas gömböt idézett saját maga fölé, ami nem érintkezett sehogyan sem Wanizameval. - Suiton: Suiryuuben! - a technika itt még nem ért véget, a gömb szélén csápok kezdtek éledezni, majd fáradtan kibújni. Ekkor rákacsintott a társára, mutatva ő következik. Az ellenfeleik az óta pozíciót váltottak, a két jutsu használó került hátra, és a két másik előre. Mindketten egy fegyvert szorongattak a kezükben, és az egyiküknek kék aurát vett fel, míg a másiknak zöldet. ~Hien stílus? Már rég találkoztam vele, de, hogy az egyikük orvos legyen. Micsoda mázli, talán ráveszem, hogy a társa szívét vegye ki. Hahahaha az milyen jó lesz.~ Ahogy feléjük rohantak, a csápok, mintha valami riadóztatta volna őket, felfigyeltek, és rendkívül nagy sebességgel elindultak a négyes felé. Szám szerint négy csápot különböztethettünk meg, amik elsőre nem tűntek túl veszélyesnek, ám ekkor ezt módosította Kurono, aki feltehetően észrevette a kacsintást.
- Raiton: Jibashi! - mondta, és a gömbből, a csápokon keresztül az elektromosság végigfutott, erősítve ezzel a támadást. Az ellenfél szétvált, bár ez még nem menekítette meg őket, hiszen a csápok oda is követték őket, ahova más nem tenné. Próbáltak taktikázni, trükközni, de nem fogtak ki Obotsun, és így majdnem el is kapta az egyiket, de egy társa kihúzta a pácból. Ekkor valami nagyon furcsa dolog történt, Obotsu háta mögül két kunai közeledett, és mindkettőn robbanó cetli volt. Ez elég volt ahhoz, hogy a technikát feloldja, és megmeneküljön az ellenfél a csápok haragjától, de többre nem. A shinobi odébb ugrott, majd egy hatalmas rugaszkodással az egyik fegyveres előtt termett. A Gouwannal próbálkozott, hogy itt, és most betöri a képét, de ekkor hátulról megcsillant a fény a másik fejpántján, ami miatt kiszúrta Wanizame, hogy a társ érkezett segíteni, és így visszakoznia kellett a támadástól, különösen azért, mert egy tűz technikát is lőttek felé. Ebből két dolog esett le rögtön a férfinak, az egyik, hogy idegesítően összetartanak, és nem lehet egyszerre egy embert megtámadni, mert mindig ott terem a többi, a másik, hogy Sungakure küldte a támadókat, és ezt szóvá is tette társának, hátha valamit segít neki a tudat. Ekkor már mindketten rohamoztak, Obotsu a Fuuton eleműt támadta, míg Kurono a Katon eleműt, de mindkettejüknél ott termett egy-egy segítő, és így a visszavonulás lett a vége, mindkettő rohamnak. Így álltak egymással szemben a felek, a kettő-négy ellen felállásban, amit az ellenfél tökéletesen ki is használt. A kétszeres túlerőt, aminél nagyobbal is szembe nézett már Obotsu. ~Csak valami kizökkentés kéne, valami, ami miatt az egyikkőjüket szabadon hagyják. Az ilyen szoros kötelékben lévő emberek összeroppannak, ha látják egy társuk haláltusáját, egyet kell megölnünk, és a többi békén hagy minket.~ Már, vagy 20-30 perce egymásnak ugrálnak a felek, és mindig ugyan abban a felállásban végeznek. ~Mivel ezek távolsági támadók, a közelharc lehetne az egyetlen gyengéjük, de a két fegyveres majom folyton az utamat állja. Annak az egyénnek a Fuutonos szíve kell nekünk, meg kell ölnöm.~ Ekkor ő is elővesz két robbanó cetlis kunait, és maga elé hajítja, a négy ember felé, de még érkezésük előtt felrobbantja őket, hogy a füstben tudjon cselekedni, kiszámíthatatlanul.
- Tiéd az a három! - többet nem mondhatott, de remélte Kurono megérti, mire gondol. Ekkor chakarát összpontosított a talpában lévő tenketsu pontokba, és kilőtte magát a helyzetéből. Olyan volt, mintha egy rakéta épp most indult volna világkörüli útjára. A célja a Fuutonos fickó volt, hogy elszeparálja a többitől, mert akkor már könnyű dolga lesz. A levegőben viszont védtelen volt, így a maradék vízből létrehozott néhány Mizu Bunshin-t, akiket a másik három lefoglalására küldött. Épp elég időt foglalkoztak velük, hogy Obotsu elkapja a neki háttal álló, az egyik klónnal foglalkozó célszemélyt, és arébb repüljön vele, vagy 20-25 métert, és aztán a földhöz vágja. Ez után bízott benne, hogy Kurono lefoglalja a másik három embert, és ő foglalkozhat ezzel az eggyel, mert ki akarta élvezni minden egyes percét a gyilkosságnak, ha már itt tölti az idejét. A kézjelek után a fickóra köpött némi vizet, bár ennek nem az volt a lényege, hogy megsebezze, csak a folyadékra volt szüksége. De a fickó sem volt rest, egy igen bonyolult technikába kezdett bele.
- Fuuton: Atsugai! - a szél hatalmas erejű volt, talán még Kurono-ékig is eljutott, és közelebb is fújta Obotsu-t a kiindulási ponthoz. A szél, mintha pengéket rejtett volna, folyamatosan sebezték a shinboit, aki ebből mit sem érzett, tekintve, hogy a teste azon része, ahol a csapások érték, vízzé vált arra a kis pillanatra. Ekkor a Doton: Iwagakure no Jutsu-val lement a föld alá, és ott tért jobbra, hogy kikerülje a fent zajló vihart, és úgy ugrott ki a férfi mögül, egy furcsa pozitúrát felvéve.
- Kirigakure no Jutsu! - abból a kevés vízből, amit a Suiton: Mizurappa által kiköpött, létrehozott egy sűrű ködöt, amiben csak ő képes tájékozódni, ahol ő élet, és halál ura. Így, hihetetlen sebességgel kezdte el vagdosni a férfit, el-elfutva mellette, és csak felületi sebeket ejtve, hogy a kín végig fusson a testén, és kikészítse a férfit. Az ellenfele hatalmasat üvöltött egy idő után, minden egyes vágás miatt, pedig nem voltak nagyon veszélyesek, mélyek. Ezt talán meghallották a társai, ám ekkor nem várt fejlemények következtek, a fickó elkezdett pörögni a saját tengelye körül.
- Fuuton: Shinkūha! - a technika által nagyon veszélyes szélpengék ezreit fújta ki, ami lassan el is oszlatta a ködöt, de Obotsu a föld alá menekülve tökéletesen átvészelte e rohamot is, de a vége így is az lett, hogy a köd eltűnt. Ekkor a férfi hirtelen nagyon megörülhetett, mivel nem látta sehol Obotsut, és már a közelben voltak a saját emberei is, akik Kurono-val harcoltak valószínűleg, de ekkor megpecsételődött a férfi sorsa. Wanizame kiemelkedett mögötte a földből, amit a férfi érzékelt is, de mivel nem volt jártas a közelharcban, furcsa lépésre szánta el magát. A bal oldalával előre fordult meg, és a bal kezével próbált odavágni a férfinak, aki elkapta a "Fuutonos fickó" öklét, és a könyökéhez mért igen erős ütéssel eltörte a karját. Hatalmas felordítás követte ezt a cselekedetét, de ekkor hatalmas erővel a térde eső férfi arcába rúgott, fordulásból, és a sarkával.
- Tsuten Kyakuu! - ennek eredményeképpen, ellenfele röpült egy kicsit a levegőben, majd egy társa hátának érkezve landolt a három férfi között. Vagyis, mint később kiderült, két férfi között, mivel Kurono végzett valahogyan a Katon elemű fickóval. A holttest, amit Obotsu röpített oda, az orvost taglózta le, aki így később tudta csak felhúzni a nyúlcipőt, ami már nem volt elég a két Isten ellen. Obotsu ott termett a társa mellett, és látta, hogyan eltűnik még a fegyverhasználó, de az orvost már nem hagyta futni, akkor ki fogja kiszedni a szívet a Suna-i jouninból? Kézjeleket mutatott.
- Suiton: Suitenhoufutsu! - a talajvíz felkúszott, és gömbbé alakult a férfi körül, aki így pillanatok alatt csapdába esett a börtönben. - Férfi, segítesz nekünk kiszedni a szívet halott társadból, okés? - mondta neki Obotsu, de csak szitkokat, és nemet hallott válaszként, így rájött, hasznavehetetlen az orvos. Ekkor Kurono is észrevehette ezt, mivel odaugrott, és a vízbörtön addig rázta sárga áramával, míg a férfi holtnak nem bizonyult.
- Raiton: Jibashi! - ezzel a technikával. Ekkor átkutatták a halottakat, és találtak egy könyvet az orvosnál.

-=9. Jelenet=-

- Nézd már, hogy felhúzta a nyúlcipőt! - nézett abba az irányba, amerre a csata egyetlen túlélője futott.
- Élveztem volna még egy kicsit ezt a játékot. - na, ez a válasz már tetszetősebb volt, és így el is nyerte Obotsu figyelmét.
- Tudsz te ha, akarsz! - mutatott a halott Katon elemet használó fickóra. Máskor meg is kérdezte volna, hogy mégis hogyan csinálta, de erre most nem volt idejük, a szívet el kellett távolítani, de nem itt. Az egyetlen túlélő visszamehet a faluba, és aztán riadóztathatja őket, hogy a két ninja még él, és itt van a fal alatt. - Na, most mit tegyünk, mond, hogy vannak emlékeid ezzel kapcsolatban. - gondolta, talán Kurono mégis konyít valamit ehhez a művelethez, és nem hiába való volt ez a korai gyilkosság.
- Igazából nincs. Ninjutsu elméletben vagyok otthon, és taktikában. Az anatómiához nem sokat értek. - lehangolta a férfit a válasz, de ekkor előhúzott Kurono egy könyvet a halott orvos övtáskájából.
- Nézd! Ez az ipse valószínűleg tanulta az orvosi ninjutsut. A kezdők könyvből a tanulnak, a tapasztaltabbakon már csak a gyakorlat javít. - mondta a férfi, és elkezdte lapozgatni az olvasmányt, hátha benne van az is, ami nekik kell.
- Jól van, hasznosnak bizonyulsz Kurono srác, hogyan tovább? - nevetett Obotsu.
- A srácot hagyjuk le, nem vagyok a játszó pajtásod. - mogorva, és semmit mondó válasz volt, amit nem szokott meg Wanizame, így kicsit fel is kapta a vizet, de türtőztette magát attól, hogy itt helyben kinyírja a férfit. - Mellesleg keresünk egy helyet, ahol el tudom végezni a beavatkozást. Nem lenne jó vadász ninjákkal a hátunk mögött. - ez viszont igaz volt, így Obotsu felkapta a testet, és már futottak is egy barátságosabb, békésebb helyre, persze ilyen nem volt a világban sehol, így egy kisebb barlang is megtette. - Mégis miért vártak ránk? - kérdezi a férfi.
- Nem tudom, de a kérdés az, hogy miért menekültek el, még nem fáradtam el. - a szokásos humor megjelent most is a beszélgetésben, és egy mosollyal jutalmazta saját kreativitását. - Na, vigyük biztonságos helyre, hogy meg tudd tenni a könyvben leírtakat. - mutatott a barlang szájára, bár már a közelében voltak, talán Kurono nem vette észre. Mikor odaértek, Obotsu letette a testet a barlangba, majd fogott egy fáklyát, ami a falon volt, és meggyújtotta, és odatette Kurono mellé, egy kis fényként szolgáljon a műtéthez. Aztán ki is ment, hagyta, hogy dolgozzon a srác, az ő dolga a védelem volt. A barlang előtt egy nagyobb homokos terület helyezkedett el, ahol nem lehetett elbújni, mivel még csak egy kisebb homokdűne sem volt látható. Viszont a barlang fölött már voltak lehetőségek a lesből támadásra, illetve oldalról is érkezhettek csapatok. Obotsu dolga az volt, hogy most erre figyeljen.

-=10. Jelenet=-

Kurono nekiállt a műveletnek, míg Obotsu a terepet derítette fel.

~Tehát, fölülről érkezhet ellenség, valamiféle csapdával kéne várnom, oldalról azért már csak észreveszem, hogy meg akarnak támadni, de azért ott is valami meglepetés fogja várni a láb alatt lévő bandát, de elölről nem kell félnem. Már kilométerekről kiszúrható, hogy jön-e onnan valaki, vagy sem, így nem is hiszem, hogy a támadásukat onnan fogják indítani. Ahhoz, hogy fölénk kerüljenek, meg kell kerülniük ezt az egész helyet, így inkább az oldal irány, a bal oldali irány lesz az offenzíva kiindulási pontja, oda kell a legtöbb figyelmet fordítanom.~

Miután már fejben lejátszotta mindezt, a Suiton: Mizurappa nevű technikát alkalmazta, és a belőle kijött vízből húsz klónt készített. A szám nem volt túl nagy, de nem is volt kicsit, és tizenöt-öt-ös eloszlásban elküldte a két vakoldalra őket, ahonnan a támadás várható volt, a kevesebb létszámú csapat indul felfelé. A terv az volt, amit a klónokba is „beletáplált”, hogy amint ellenséget észlelnek, egy kunai kést kell idedobniuk, mindkét csapatból egy-egy embernek adott ilyen fegyvert, hogy ők alkalmazzák ezen figyelem felkeltési módszert. Miután szétszóródtak a másolatok, Obotsu beült a barlang szájába, és figyelte a napot, és az előtte elterülő tájat. Már, már kezdte unni magát, mivel se támadás nem érkezett, és még Kurono sem végzett, hogy tovább tudjanak állni.
- Kész vagy már, unatkozom?! - kérdés tíz perccel később érkezet, mint amikor eldöntötte, hogy ő már csak azért is valamit csinálni fog, de a lustaság, és a nap meleg lelasította ezen terveit.
- Ne pattogj már! Csinálom! Ez nem olyan dolog, amihez erő kell. - ez a válasz rendkívül felidegesítette a ninját, és már pattant is föl, hogy itt helyben rátetoválja a férfi fejét a barlang sziklájára, amikor egy kés érkezett az oldalsó irányból. ~Itt vannak.~
- Öcsém, itt ugrál valaki a közelben, de nem látom, nem értem. Miért nem jön elő, hogy megölhessem? Idegesítő bolhák. - kereste a fickót, vagy fickókat, de senkit nem látott abból az irányból, amikor feltűnt néhány rohanó, fegyveres fickó.
- Igen azok. Valószínűleg az előző brigád, rájöttek, hogy nyílt harcban nincs esélyük, így lesből akarnak támadni, vagy csapdát állítani. - mikor ezt mondta, fentről is érkezett egy kunai kés, így beigazolódott az, amire Obotsu nem gondolt, mindkét helyszínről támadni fognak.
- Megvagy, akkor tűnjünk innen?! - nézett hátra, és látta, amint befejezi a ninja a műveletet.
- Igen. Nyomás! - le is pecsételte, így nagy sebességgel kirohannak a barlang szájából, és látja Obotsu, hogy még mindig harcolnak a klónjaival, a fölső szektorban lévő ninják. Talán, ha négyen voltak. A búcsú ajándék így kézenfekvővé vált, és így talán nem is fogják őket követni, legalábbis egy ideig.
- Suiton: Mizu Bunshin Daibakuha! - az öt klón enyhén felduzzadt, majd hatalmasat robbant a négy férfi között, elrepítve őket, és megégetve, de sajnos többet most nem tehettek, le kellett lépniük a helyszínről, minél gyorsabban.
- Na, nézd, a színtársulat visszajött pattogni, de kár, hogy erről az előadásról most lemaradok. - mosolygott Obotsu.
- Hát akkor a páholyi szék sem kiadó, ha nincs műsor. - nevetett Kurono is. Úgy tűnik, egy halálos duó alakult meg e kis harc alatt, a küldetés kezdetén, akik előtt a világ rimánkodni, és térdelni fog, könyörögni az életükért. ~Egy szív pipa.~

Shikaku Szomb. Nov. 10 2012, 18:32

Egy hét extrát vártam a határidőre, és még annál is többet, így itt az értékelés és a következő kör:

Az értékelésről:
Kurono nem kap semmit.
Ryu 5 chakraszintet kap, mivel minden amit eddig is elmondtam teljes mértékben továbbment a munkájában, ahogy idáig is.

11. jelenet
Az üldözőitek a robbnást követően eltűntek, azonban egy újabb csapat a kijárat után vetette rátok a kunaitengert. Látszólag az előző csoport maradványai is velük vannak, mert az első csata trükkös fegyveres hadviselése megkezdődik, de ha lehet, akkor még durvább intenzitással. Kuronot egy ilyen kunaiból kirobbanó füstfelhő lep el, majd a füstből kiröppenő újabb nagyobb papírgömb konfettibombaként robban szét, és tenyérnyi papirosok százaival szór meg titeket és a környéketeket, és egy szempillantásra rá mindegyik papíron megjelenik egy kis fekete kör, amikből senbonok nyilalnak elő, a papirok teljesen szél és véletlenség dobálta irányába. Kurono itt bukik el, egy tucatnyi senbon áll ki belőle, de egyik sem súlyos. Ami már sokkal inkább zavaró, hogy a nála levő szíveket záró különleges pecsét is kapott egy senbont, a hátán levő tárolóban füstölögni kezd, majd felrobban, bizonyára önvédelmi megoldásként pont a hasonló esetekre...
Obotsu Ryu meg tud menekülni, ha otthagyja a tehetetlen Kuronot, ha nem, akkor minden bizonnyal bekerítik, és csak időbe kerül, míg elfogják.

12. jelenet
(A) Menekülés esetén Obotsu Ryu mehet amerre lát. Az előző kör országot elhagyó lehetősége itt eljátszható egyedül, a tervezést és a következő állomásra való eljutást, illetve a keresés elkezdését nagyn bőségesen leírva, hogy gazdag élményben legyen részem amikor elolvasom. Kuronoval mindenképpen az történik, ami a (B) esetben fel van festve.
(B) Ha együtt maradtok, akkor Obotsu Ryu kifáradásig küzdhet, vagy amíg fel nem adja, jobb belátása szerint. Ha ezek közül bármelyik megtörténik, akkor egy félhomályos szobában keltek fel, spártai fa trónusokra szíjazva, szinte teljesen meztelenül. A tagjaitokat körbezáró bilincseken pecsétek vannak, és az egész testetek zsibbatag érzése arra enged következtetni, hogy nem fogtok chakrát használni. Beszélgethettek, amennyit csak akartok...

Határidő 11.23.
Kurono ha ír, pótolnia kell az előző kört.

**Obotsu Ryu** Kedd Nov. 27 2012, 13:20

-=11. Jelenet=-

Nehezebb volt a történet, mint gondolta volna a két shinobi, ugyanis többen jöttek a vártánál, és onnan is, ahonnan nem számított rájuk a „vizek ura”. Gyors akció volt a Sunagakure-i csapatok miatt, de az is egy ideig rémálom Obotsu számára. Akárhogy is kiütött volna egy embert, hirtelen feltűnt volna a helyén egy másik, és aztán még egy, és így tovább. A régebbi trükköket is bevetették, és számtalan fegyvert küldtek feléjük, amiket a fickó először könnyedén kikerült, majd egy idő után már nehezebben ugrált arrébb, és védekezett wakizashi-jával. Ekkor azonban egy furcsa, az elveszett ninja által eddig nem látott, támadást vetettek be, ami annyiban merült ki, hogy rengeteg papírt dobtak az égbe, amin valószínűsíthetően a kézjeleik után fekete körök jelentek meg, és senbonokat zúdítottak rájuk, de többet, mint azt meg lehetne számolni. Egy időre el is rejtette a napot Obotsu elől, még ha az a másodperc töredéke is volt, így csak egy választása maradt, ekkora túlerővel nem harcolhatott, különösen egyedül. Hátrapillantott egy pillanat alatt, és azt vette észre, hogy Kurono-t eltalálják, a pecsét megsérül, és a tároló megsemmisül, a szív elzárása sikertelen. Ezzel már a ninjának sem vette hasznát, bár az orvosi könyv még jól jöhetett volna, most nincs ideje visszamenni, el kell innen tűnnie, de nagyon gyorsan, lehetőleg anélkül, hogy követnék. A Suika no Jutsu-nak köszönhetően a senbonok átmentek rajta, mindenféle karcolás nélkül. Így rohamos léptekkel közelítette meg az egyik shinobit, hogy majd rajta keresztül áttörve bontja fel a bekerítés tervét, és kerül ki a szorítóból, de igazából a tapasztalatok alapján számított arra, hogy valaki megpróbálja bevédeni, így ez is a tervben volt, amit a futás közben talált ki, rendkívül nagy alapossággal. ~Nos, a legkönnyebb az lenne, ha MEGÖLNÉM ŐKET. MINDET! De erre most nincs időm, így csak kettőt küldök a föld alá.~ Gyorsan elmutogat öt kézjelet, és egy furcsa kézjelet formálva célba veszi a maga előtt lévő férfit, majd nagyobb sebességre kapcsol.
- Doton: Sanhioyuishinki! – a földből három nagyobb szikla emelkedett ki, melyek lassan elkezdtek a férfi körül keringeni, még távol tőle, de egyre jobban közeledve, bár a tervnek ez csak a ’B’ része volt, ezt a felmentő seregnek szánta, a fickót neki kellett elintéznie. Vagy, nézhetjük úgy is, hogy a szadizmusnak sokkal kifizetődőbb, ha lát valakit szenvedni, és az látja a saját halálát, de nem tud ellene mit tenni, így gyorsan újabb kézjeleket mutatott, mielőtt még a férfi elugorhatott volna.
- Doton: Ari Jigoku! – a föld a fickó alatt futóhomokká vált, és elkezdte elnyelni magába a férfit, míg a sziklák egyre jobban közeledtek, ekkor Obotsu számára hirtelen „belassult az idő”, mint amikor valaki látja, hogy meg fog sebesülni, várja, és érzi, hogy egyre lassabb az idő, viszont ebben az esetben nem ő volt a préda. Miután már két támadással is megbénította a védekezni nem tudó férfit előtte termett, és megtörtént az, amire számított, megérkezett a segítség, akit rögtön könyökkel várt, és az orrába adta a „welcome drink”-et, így nem is vette észre, hogy Obotsu már nincs ott, viszont három szikla igen, amik hirtelen jobban felgyorsultak, és halálra zúzták kettőjüket, még távozás közben hallotta Wanizame, hogy miként sikítanak. ~Cöh, egy férfi tűrje el a fájdalmat….~ Bízott benne, hogy a shinobik felhagynak az üldözésével, és megmaradnak annál, akit elkaptak, Kurono-n, aki úgy tűnik mégsem olyan képzett, mint mondta. ~Az Isteni párosnak itt lőttek is, nem volt képes megvédeni magát néhány mellényes ellen. Inkább le is tagadom, hogy ismertem, vagy megölöm, mert hátráltatta az akciómat.~ Így indult el futva, hogy elhagyja az országot.

-=12. Jelenet=-

Az ország határvidékét elérve már meg tudott pihenni, nem látott, érzékelt semmiféle shinobit, aki követné, vagy figyelné, így összeszedhette gondolatait a továbbiakról. Ez a három nap űzött vadként rendkívüli módon felborzolta Obotsu idegeit, ő szokott lenni a vadász, erre most egy egész falu őt akarta. Kurono-t valószínűleg meg is kaparintották, pedig ha nem lazsált volna, akkor simán szétütötték volna ketten a bandát, de nem így tett, és ez van. Kiterített egy térképet, mely előző feladatáról volt meg, és a Hegyek országát mutatta nagyvonalakban, meg a határait. Tudta, oda nem mehet vissza, de talán valami szomszédos helyre igen.

~Az első szívet nem tudtuk megszerezni…..most már pontosítok is, nem tudtam megszerezni, és én nem is értek ehhez az anatómiához, így kell találnom valakit, aki helyettem fogja ezt csinálni, ez most az első feladatom. Aztán mehet tovább a gyilkolás, és a szívgyűjtögetés, hiszen van még tartó, és nálam is van egy tekercs, nincs még minden vesztve. Legalább a pénzt nem kell elfeleznem vele, mintha elfeleztem volna. Nos, ide jó is lesz menni, rég voltam itt. (mutat a térképen a Folyó országára) A férfit, vagy nőt, aki majd felvagdossa, a pénzemet pedig egy kis faluban kell keresnem, hogy ne legyen feltűnő az eltűnése, talán valakivel meg is zsarolom, de hogyan? Áh, először éjünk oda.~

Ekkor viszont újra érzékelni kezdte az üldözőit, viszont kevesebbet az eddigieknél, talán ha hárman voltak, és jóval gyengébbek. Csak nem hagytak fel a kereséssel, vagy ez csak egy rutin ellenőrzés, vagy teljesen mások. Sok lehetőséget lehetett volna sorba állítani, de Obotsunak most lépnie kellett. Kimerült volt, és kergették, vagy leáll harcolni, és beérhetik őt a többiek is, vagy eltűnik, mielőtt ideérnének azok, viszont akkor újra futnia kell. Sajnos legnagyobb ellenkezésére is a második mellett döntött valamiért, bár megjegyezte, hogy ezért még számolni fog Sunagakure-val, megfizet az itt töltött nyaralás miatt. Ha teheti, és találkozik olyannal, aki ebből az országból való, azonnal meg fogja ölni, második kérdés nélkül. Káromkodott egyet, majd elrakta a térképet, és a Folyó országa felé vette az irányt, elég nagy sebességgel, így két nap múlva el is érte, viszont kifogyott minden készletéből, így a további út helyett az fel kellett töltenie, a Folyó országában, talán egy napot is pihen ott, ki tudja. Ahogy már az erdőben sétál, mivel a háta mögött hagyta a hálátlan sivatagot, egy fogadó rajzolódik ki a fák közül, majd oda is sétál, és be is tér a „mennyországba”. Legnagyobb meglepetésére csak a csapos volt benn a helyiségben, aki mosolyogva fogadta egyetlen vevőjét.
- Áh, jó napot, kedves utazó! Mit hozhatok? – mondta mézes-mázos hangon.
- Szákét, és valami ehetőt. És kap rá két percet. – mogorva válasz, de hát mit várhattunk volna.
- Máris, máris. – és bármilyen furcsa is volt, tíz perc után kihozta az ételt, és csak azért nem ölte meg itt helyben Obotsu, mert a szákét azonnal az asztalán termett, amint kérte. – És, mi járatban errefelé? – próbál csevegni a pultos.
- Gyilkolgatok! – egyszerű, rövid válasz.
- Igen, engem is megöl az unalom. De látom, van humorérzéke. A faluban nagy sikert aratna. – mosolygott a férfi, bár nem tudta hova tenni ezt a szöveget.
- Tehát van itt egy falu. – és miközben ezt mondta, le is csúszott az utolsó falat a torkán. – Merre?
- Egyenesen előre, körülbelül 1200 méterre. – és ekkor el is akadt a fickó lélegzete, mivel megpillantotta a kardot Obotsunál, és mellette a véres nadrágot. – De, szerintem most menjen. – próbálta kitessékelni.
- Na, látja, ez már vicces. Nézzen a tükörbe, nézze meg az arcát. Hahaha! És nézzenek oda, tényleg van humorérzékem. Hahahaha! – és közben végig a fickó szemébe nézett, amitől az megdermedt. – De, igazad van kedves barátom, ilyen megjelenéssel nem lesz sikerem, úgyhogy kapsz 20 percet, hogy kimosd. Most! – és levette a ruháját, bár nem volt pucér, mert az alsó rajta maradt, és figyelte, ahogyan a férfi remegve mossa ki a ruháját. Miután végzett, Obotsu kirakatta vele száradni, majd elfogyasztott még egy kevés szákét. – Tudod, meg foglak ölni. – mondta a férfinak, mikor már egymással szemben ültek.
- Kérem, ne tegye, nem mondok senkinek semmit. Nem is járt itt maga, sőt, az egész fogadót itt hagyom. – könyörgött a fél.
- Tudom én, hogy nem beszélsz, hát persze. De erre nem tudok mérget venni, így le kéne vágnom a két karod, és ki kéne szednem a nyelved, hogy tényleg ne tudj kommunikálni normálisan, de azért annyira szadista én sem vagyok. Sajnálom, ilyen az élet. – és egy hirtelen mozdulattal máris a férfi nyakát fogadta, és a levegőbe emelte, majd egy rándítással eltörte a nyakát, és aztán a pult mögé dobta. – Kedves fickó volt. – nevetett. Ezután pihent még két órát, majd felvette megszáradt ruháját, és elindult a falu irányába, hogy orvost keressen…

Shikaku Vas. Dec. 09 2012, 10:12

Azt hiszem eleget gondolkodtam a dolgon: Kurono súlyos büntetésben részesül, amiért semmilyen módon nem jelezte se a késését se a küldetés elhagyását felém.

Ryu, te ismét 5 chakraszintes jutalmat kapsz, a történeted pedig egyedül folyik tovább.

13. jelenet
Az orvosodat nem találod meg egykönnyen. Persze van doktor, akihez a helyiek így vagy úgy (rád bízom az útját) elvezetnek, de a személlyel meggyűlik a bajod. Nem azért mert ninja, vagy mert ellenállna, hanem mert túljár az eszeden. Fogad téged, és érzékeli a helyzet komolyságát is, főleg amikor előtte előveszed a tekercset, és a magyarázatod közben megidézel egy üres tégelyt. (Megjegyzem ezen a ponton észreveszed, hogy az előző szív pecsétjén, amit elveszettnek hittél, megjelent egy másik pecsét, jelezve, hogy az adott szív már a helyén van, így nem kell megszerezned mégsem. Az, hogy ez hogyan is lehetséges a karakter következtetésével is kisilabizálható.)
A doki nagyokat nyel, viszont egyértelműen ráveszed, hogy veled tartson az utadon a következő szívért, viszont nem várt dolog történik. A doki az induláskor egy répával a szájában jelenik meg, nevetségesen megrakott hátizsákkal, amiben a felszerelése van, és még bepakol ezt-azt a zsákba, amikor szédülni kezdesz, majd hirtelen összehanyatlasz. Az eszméleted utolsó pillanataiban látod, ahogy az aggódó képű doki kiveszi a szájából a répát, aminek az elharapott belsejében valami sárga szer van, és a szája elé rak egy maszkot...

14. jelenet
Majdnem, hogy tetőtől lappig gúzsba vagy kötve, kötéllel, láncokkal, és gyakorlatilag mindennel, ami még létezik és megfelelő erre a célra, mindezt egy pincében, meztelenül aminek egyetlen ablaka van, az is 20x30 és rácsos. A fogva tartid egyértelműen nem ninják, bizonyára a falu lakói, akik bizonyára ninját is hívtak, és nincsenek tudatában, hogy meg kellett volna ölniük, mert sok módszer van a kötelékek elhagyására egy ninjának.
A víztesteddel könnyen kiszabadulhatsz, és ki is juthatsz a pincéből, majd el kell, hogy intézz egy-két őrködő embert, hogy feltűnés nélkül maradj, illetve ki kell, hogy derítsd tőlük, merre is van a tekercs - illetve a holmijaid. A holmid a helyi rendőr lakásán van elraktározva, míg a tekerccsel egy gyors kocsi és az orvos elindult Konoha felé...

15. jelenet
Választási lehetőség:
(A) Kiugrasz ezen a ponton, a holmid visszaszerzése után úgy dönthetsz, hogy neked az egész nem éri meg, és véget ér a kalandod.
(B) Vagy elindulsz a kocsi után, ami fél napi előnyt élvez, és ha megállnak éjszakára akkor érheted utol őket. Ha nem állnak meg, viszont, akkor az idővel kellhet versenyt futnod, hogy még másnap Konoha kapuin kívül elérd a kocsit...

A feladatod ennyi. A 15. jelenetet lezárva, a választásod szerinti értelemszerű helyzetben elemezd ki a történteket, és amit a karaktered tanult vagy tapasztalt idáig; természetesen a karakter korlátait és érdeklődését megtartva. Ha tovább mennél, akkor folytasd az elemzést a helyzeted és a stratégiád megalkotásával.

December van, nincs postolási határidő, boldog ünnepeket!

**Sanagi Natsu** Kedd Márc. 05 2013, 18:46

// Tobi //

Pár óra, pusztán ennyi idő telt el azóta, hogy Natsu világa fenekestül felfordult. A halál karjaiba lökte "barátját" és ha ez nem lett volna elég, még a velük tartó jounin is az enyészeté lett. Nem ez volt a szándéka, nem akart ő ártani senkinek, mégis megtette. És most itt van. Itt, valahol a semmi közepén, a sivatag alatt olyan emberek társaságában akiket nem ismer. Mindenből azonban nem sokat fogott fel. Csak lekuporodott az első sarokba és elmélyült saját bűntudatában. Mindennek vége. Legalábbis itt és most így érezte. Nem térhet haza, nincs többé otthona és ha kilép a világba nagy valószínűséggel üldözni fogják. Ám hazudnék ha azt mondanám, hogy egy kicsit is érdekelte ez. Dehogy, a legkevésbé se ezen járt az esze. Egyedül halott társai lebegtek a szemei előtt, miközben hol könnyeivel, hol a torkából feltörő hisztérikus nevetéssel viaskodott. Így esett, hogy szépen lassan elnyomta az álom.

*

Másnap valamivel nyugodtabban ébredt, ám a tegnap eseményeit még egy nyugodt alvás se tudta eltörölni. Bajtársai ugyan nem kísértették míg békésen aludt, ám ahogy elméje tisztulni kezdett, tette egész súlyával ránehezedett. Nem csoda, hogy rögtön maga elé hányt egy kiadósat. Innentől pedig ismét a letargiáé volt az uralom. Az órák elmosódtak, az időnek nem volt jelentősége. Mint egy gép, úgy válaszolt a férfi kérdéseire, akikért feláldozta társait és ebben az állapotban hallgatta végig mindazt, amit tudnia kellett. Noha sok minden se Natsuról, se a bandáról nem derült ki. A fiú nem sokat mondott el, leszámítva egyértelmű származását és a küldetését. Ennél több információ azonban nem jött ki belőle.

Ajánlott tartalom

A Végtelen sivatag

A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag

Re: A Végtelen sivatag